A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Igazgatóságának 110/2003. számú határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Igazgatóságának 110/2003. számú határozata"

Átírás

1 A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Igazgatóságának 110/2003. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Igazgatósága A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Szabályzata a Távkereskedés működtetésének és használatának rendjéről c. szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) módosítása tárgyában kelt előterjesztést megtárgyalta, és a Szabályzat szövegszerű módosítását az alábbiak szerint, valamint ezzel egyidejűleg a Szabályzat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt változatát elfogadta. A Szabályzat 2. fejezete (Kapcsolódó Alapfogalmak) az alábbiak szerint kerül módosításra: Törölt alapfogalom: Frissítés Végrehajtási Idő: Azon időtartam, amelyen belül a Kereskedési Szoftver adott verziójára vonatkozóan a Telepítési Csomag rendelkezésre áll. Sikertelen Frissítés: A Frissítés Végrehajtási Idő végén a Frissítést végző alkalmazás sikertelen befejezést jelez. Munkaállomás Integrátor: A Vezérigazgató által határozatában megjelölt azon jogi személy(ek), aki(k) új végpont létesítése esetén a Távkereskedő Munkaállomása valamennyi elemének együttes működését, valamint a Kereskedési Rendszerbe első alkalommal történő becsatlakoztatását létrehozza, illetve a Munkaállomást általános célú felhasználásra alkalmassá teszi. Munkaállomás Karbantartó: A Vezérigazgató által határozatban megjelölt azon jogi személy(ek), aki(k) a Távkereskedő Munkaállomása működőképességének folyamatos műszaki támogatását végzi(k). Új alapfogalom: Telepítési Csomag: Azon szoftverkomponenseket tartalmazó állománygyűjtemény, amely segítségével a Kereskedési Szoftver, illetőleg a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver a Távkereskedő Munkaállomására telepíthető. A mindenkori Telepítési Csomag elérhetőségét a Tőzsde vezérigazgatói határozatban, a Közzétételi Szabályzat rendelkezései szerint hozza nyilvánosságra. Üzembentartási Idő: Azon időszak, amely időszakon belül Kereskedési Munkaállomás Szoftver, illetve Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver adott verziója a Távkereskedésre felhasználható. Tőzsdenap: Tőzsdei Szabályban Tőzsdenapként meghatározott nap. Módosított alapfogalom:

2 Frissítés: A Kereskedési Munkaállomás Szoftver, illetve a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver egy adott verziójának cseréje hibajavításokat illetve továbbfejlesztett funkciókat tartalmazó új verzióra. Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver A Kapcsolati Kiszolgálóra telepített szoftverek és állományok összessége, amelyek a Kereskedési Háttérhálózat megfelelő kialakítása esetén biztosítják a Távkereskedő számára a kereskedési funkcionalitást, valamint a Kereskedési Háttérhálózattal való kapcsolat létesítését. Kapcsolati Kiszolgáló Szolgáltató: A Vezérigazgató által határozatban megjelölt azon jogi személy(ek), aki(k) biztosítják a Távkereskedő számára a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftveren a felhasználói jogosultságot. Kereskedési Munkaállomás Szoftver: A Távkereskedő Munkaállomásának részét képező személyi számítógépre telepített azon szoftverek és állományok összessége, amelyek biztosítják a Munkaállomás kereskedési funkcionalitását. Munkaállomás Kiesés: A Központi Rendszerben, a Telekommunikációs Szolgáltatást Közvetítő teljesítése során kiépített telekommunikációs hálózatban, illetve az általa szállított eszközökben, továbbá a Kereskedési Munkaállomás Szoftverben vagy a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftverben bekövetkezett olyan hiba, amely miatt a Távkereskedő nem képes a tőzsdei kereskedésben a Munkaállomásán keresztül részt venni. A Szabályzat pontjainak számozásában a fejezetek sorszáma, továbbá a számok első tagja a II. Különös Résztől kezdődően eggyel megnő. A Szabályzat 3.3. pontja az alábbira változik: 3.3. A Munkaállomás a Központi Rendszerhez az erre a célra létrehozott legalább 2 (Kettő) darab - egy elsődleges és egy másodlagos - kommunikációs vonallal kapcsolódik. a Vezérigazgató által meghatározottak szerint. A kommunikációs vonalak a Távkereskedő által kizárólag a Munkaállomás és a Központi Rendszer közötti kapcsolat kialakítására, és fenntartására használhatók. A Szabályzat 3. fejezete (A Központi Rendszerhez való csatlakozás módja) a 3.7. ponttól kezdődően az alábbira változik: 3.7. Vezérigazgató határozatban állapítja meg a Kereskedési Munkaállomás Szoftver azon verzióját, amely az Üzembentartási Ideje alapján aktuálisan a Munkaállomásra telepíthető. Az aktív Üzembentartási Idővel rendelkező Kereskedési Munkaállomás Szoftver(ek) Telepítési Csomagjának elérhetőségét a Vezérigazgató határozatban állapítja meg. 2

3 3.8. A csatlakozáshoz szükséges Kereskedési Munkaállomás Szoftvernek Munkaállomásra való feltelepíttetését és a Munkaállomás Központi Rendszerhez való integrálását a Távkereskedő a Tőzsde közreműködése nélkül, önállóan végzi el Nem minősülnek Kiesett Munkaállomásnak azon Munkaállomások, amelyek a telepítés, illetve az integrálás hibájából nem tudnak részt venni a Távkereskedésben A szekció a tőzsdei kereskedésnek a kereskedés tárgya (terméke), a kereskedésre jogosultak köre és az elszámolás módja alapján elkülönülten szabályozott része A tőzsdei kereskedés kizárólag szekcióban, az adott szekcióra vonatkozó szabályok szerint, tőzsdei kereskedésre feljogosító szekciótagság (kereskedési jog) alapján folyhat Azon leendő Távkereskedők, akik a Szekciótagsági Szabályzat szerint szekciótagsági felvételi kérelmet nyújtottak be a Tőzsdére, jogosultak a Hiba! A hivatkozási forrás nem található. és a 0 pontokban meghatározott szerződések megkötésére, azonban szekciótagsági felvételt elutasító döntés esetén a szerződések megkötéséből eredő valamennyi következményért és kötelezettségért őket terheli a felelősség, és a Tőzsdével szemben ezzel kapcsolatosan semmilyen igényt nem támaszthatnak A Munkaállomás beszerzésének, telepítésének, üzemeltetésének és karbantartásának valamennyi költségét, a Központi Rendszerhez való integrálás díját a Távkereskedő viseli A Központi Rendszer létrehozásának, üzemeltetésének és karbantartásának valamennyi költségét a Tőzsde viseli. A Szabályzat 4. fejezete (A Kereskedési Rendszer biztonságos üzemelését biztosító előírások) az alábbira változik: 4.1. A Kereskedési Munkaállomás Szoftvert a Távkereskedő semmilyen formában nem módosíthatja Amennyiben a Távkereskedő a 0 pontban meghatározott rendelkezéseket megszegi, a Tőzsde az érintett Munkaállomást jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett a Kereskedési Rendszerről lekapcsolja, jogosult továbbá a Tőzsdei Szabályban meghatározott szankciók alkalmazására A Távkereskedő köteles a 0 pontban meghatározottak szerinti kötelezettségei megszegésével okozott teljes kárt a Tőzsde, illetve más Távkereskedők részére megtéríteni A Tőzsde a Szabályzatban előírt kötelezettségek betartását bármikor jogosult ellenőrizni. A Tőzsde e kötelezettségek betartását a Távkereskedőnél a helyszínen is ellenőrizheti. 3

4 A Szabályzat 5. fejezetének (A Munkaállomás más számítógépes hálózatához való csatlakoztatásának módja és feltételei) 5.4. és 5.5. pontjai az alábbira változnak: 5.4. A Kapcsolati Kiszolgáló beszerzése kizárólag Kapcsolati Kiszolgáló Szolgáltatóval megkötött hatályos szerződés esetén lehetséges A Távkereskedő által Kapcsolati Kiszolgálóként alkalmazható számítógép típus konfigurációk, valamint az Üzembentartási Idejük alapján aktuálisan alkalmazható Kapcsolati Kiszolgáló Szoftverek a Vezérigazgató által határozatban kerülnek megállapításra. A Szabályzat 5. fejezete (A Munkaállomás más számítógépes hálózatához való csatlakoztatásának módja és feltételei) kiegészül az alábbi ponttal és a korábbi pontok számozásának második tagja eggyel növekszik: Nem minősülnek Kiesett Munkaállomásnak azon Munkaállomások, amelyek a hálózati kapcsolat hibás kialakításának eredményeképpen nem tudnak részt venni a Távkereskedésben. A Szabályzat 6. fejezetének (A Kereskedési Rendszer működésének feltételei) 6.7. pontja az alábbira változik: 6.7. A Tőzsde nem tartozik felelősséggel Kereskedési Munkaállomás Szoftvernek a Munkaállomásra való nem megfelelő feltelepíttetéséből, a Munkaállomás Központi Rendszerhez való nem megfelelő integrálásából, a Kapcsolati Kiszolgálónak a nem megfelelő üzembe helyezéséből, továbbá a Munkaállomás Szoftver és a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver nem megfelelő Frissítéséből eredő, a Távkereskedőt ért kárért. A Tőzsde nem tartozik felelősséggel továbbá a Távkereskedők által a Szabályzat előírásainak be nem tartásával az egymásnak okozott károkért. A Szabályzat 7. fejezetének (A Kereskedési Rendszer meghibásodása esetén követendő eljárás) 7.3., és pontjai az alábbira változnak: 7.3. A Távkereskedési Segélyszolgálat kapcsolatban áll a Telekommunikációs Szolgáltatást Közvetítő teljesítési körébe tartozó, a Kereskedési Rendszer Hozzáférési Szolgáltató által üzemeltetett hibaelhárító szolgálattal Kereskedési Háttérhálózattal, más számítógépes hálózattal, illetve rendszerrel össze nem kötött Munkaállomás esetén a Kereskedési Munkaállomás Szoftver meghibásodásakor a Tőzsde kizárólag javaslatokat tesz a Távkereskedőnek arra vonatkozóan, hogy a hiba elhárítása érdekében a Távkereskedő milyen lépéseket tegyen meg A Kereskedési Munkaállomás Szoftver működésével kapcsolatosan felmerült hibák megszüntetése lehetőség szerint Távoli Hibajavítással történik. Amennyiben a Távoli Hibajavítás nem vezet eredményre, úgy a Távkereskedő gondoskodik a hibajavításról. Távoli Hibajavítással történő közreműködésre a Tőzsde által kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a Munkaállomás telepítésére és integrálására a Tőzsde által a Távkereskedőnek adott telepítési instrukciók szerint került sor. A telepítési instrukciók 4

5 szerinti telepítés és integrálás végrehajtásával a Távkereskedő felhatalmazást ad a Tőzsde számára, hogy a Kereskedési Munkaállomás Szoftver működésével kapcsolatosan felmerült hibák megszüntetése érdekében Távoli Hibajavítást kezdeményezzen A Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver működésével kapcsolatosan felmerült hibák megszüntetése lehetőség szerint Távoli Hibajavítással történik. Amennyiben a Távoli Hibajavítás nem vezet eredményre, úgy a Távkereskedő Kapcsolati Kiszolgáló Szolgáltató között kötött szerződés rendelkezései alapján intézkedik a hibajavításról. Távoli Hibajavítással történő közreműködésre a Tőzsde által kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a Kapcsolati Kiszolgáló üzembe helyezésére a Tőzsde által adott telepítési instrukciók szerint került sor. A telepítési instrukciók szerinti üzembe helyezés végrehajtásával a Távkereskedő felhatalmazást ad a Tőzsde számára, hogy a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver működésével kapcsolatosan felmerült hibák megszüntetése érdekében Távoli Hibajavítást kezdeményezzen A Távkereskedő köteles a hibajavítás érdekében a Távkereskedési Segélyszolgálattal, a Telekommunikációs Szolgáltatást Közvetítővel és a Kapcsolati Kiszolgáló Szolgáltatóval együttműködni. Ennek keretében a Távkereskedő köteles a Munkaállomás megközelíthetőségét szükség esetén előzetes egyeztetést követően bármely időpontban biztosítani, és a hibajavítás elvégzését lehetővé tenni. Ezen együttműködési kötelezettség elmulasztásából eredő valamennyi következményért a Távkereskedőt terheli a felelősség. A Szabályzat 8. fejezete (A Kereskedési Munkaállomás Szoftver és a Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver Frissítése) az alábbira változik: 8.1. Amennyiben a Tőzsde a Kereskedési Munkaállomás Szoftver, illetve Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver Frissítése mellett dönt, úgy a Frissítés kezdő napját, az új Kereskedési Munkaállomás Szoftver verzió számát, illetve Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver verzió számát, az új Kereskedési Munkaállomás Szoftver verzió Telepítési Csomagjának elérhetőségét, továbbá a lecserélésre kerülő Kereskedési Munkaállomás Szoftver verzió, illetve Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver verzió Üzembentartási Idejének utolsó napját a Vezérigazgató a lehető leghamarabb, de legkésőbb a Frissítés kezdőnapját megelőző két Tőzsdenappal határozatban állapítja meg A Frissítést a Távkereskedő a Tőzsde közreműködése nélkül, önállóan végzi el. A Kereskedési Munkaállomás Szoftver, illetve Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver adott verziójával történő Frissítés az adott verzió Frissítésének kezdő napjától kezdődően bármikor elvégezhető a Távkereskedő által Nem minősülnek Kiesett Munkaállomásnak, továbbá a Kereskedésre Képes Állapot megszűnik azon Munkaállomások tekintetében, amelyeken az aktuálisan telepített Munkaállomás Szoftver, illetve Kapcsolati Kiszolgáló Szoftver Üzembentartási Idejének utolsó napja elmúlt, illetve a Frissítésre nem megfelelően került sor. 5

6 A Szabályzat 11. fejezetének (A Kereskedési Rendszer meghibásodása esetén követendő eljárás) és pontjai az alábbira változnak: A Munkaállomás Kiesése esetén a Távkereskedő jogosult a Teremben lévő Tartalék Munkaállomáson folytatni a kereskedést mindaddig, amíg a Munkaállomása Kereskedésre Képes Állapotba nem kerül, de legfeljebb az adott napon a Rendszer Nyitvatartási Idő végéig Amennyiben a budapesti Telephelyen Munkaállomással nem rendelkező Szekciótag Távkereskedők közül a Szekciótag Távkereskedők számához viszonyított 15 (Tizenöt) %-ánál olyan jellegű meghibásodás következik be, hogy egyetlen Kereskedésre Képes Állapotban lévő Munkaállomással sem rendelkeznek, úgy a Tőzsde jogosult az adott napon az adott szekcióban a tőzsdei kereskedést átmenetileg, ezen helyzet fennállásának időtartamára szüneteltetni. A Szabályzat 13. fejezete (A Munkaállomás általános célú felhasználásra történő alkalmassá tétele) törlésre kerül, és egyben az ezt követő fejezetek sorszáma, továbbá a számok első tagja eggyel lecsökken. Az Igazgatóság felkéri és felhatalmazza a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság vezérigazgatóját, hogy a Szabályzat jelen határozat szerinti módosítása hatályba lépésének időpontjáról a vonatkozó jogszabály és tőzsdei szabály rendelkezéseinek figyelembe vételével határozatban rendelkezzen. A Szabályzat jelen határozat szerinti módosítása a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság vezérigazgatója által vezérigazgatói határozatban meghatározott napon lép hatályba. Budapest, december 08. Jaksity György az Igazgatóság elnöke 6

A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZABÁLYZATA A TÁVKERESKEDÉS MUKÖDTETÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉROL

A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZABÁLYZATA A TÁVKERESKEDÉS MUKÖDTETÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉROL A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZABÁLYZATA A TÁVKERESKEDÉS MUKÖDTETÉSÉNEK ÉS HASZNÁLATÁNAK RENDJÉROL A Igazgatóság elfogadó/módosító határozatának száma és kelte: PSZÁF jóváhagyásának száma és

Részletesebben

SZABÁLYZATA A BÉTA PIAC KERESKEDÉSI RENDSZEREIHEZ TÖRTÉNŐ TECHNIKAI CSATLAKOZÁSRÓL

SZABÁLYZATA A BÉTA PIAC KERESKEDÉSI RENDSZEREIHEZ TÖRTÉNŐ TECHNIKAI CSATLAKOZÁSRÓL A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A BÉTA PIAC KERESKEDÉSI RENDSZEREIHEZ TÖRTÉNŐ TECHNIKAI A Vezérigazgató elfogadó/módosító határozatának száma és kelte: Hatálybalépés dátuma:

Részletesebben

Nyilvános. A Szabályzat 2. fejezete (Kapcsolódó Alapfogalmak) az alábbiak szerint kerül módosításra, illetőleg kiegészítésre:

Nyilvános. A Szabályzat 2. fejezete (Kapcsolódó Alapfogalmak) az alábbiak szerint kerül módosításra, illetőleg kiegészítésre: Nyilvános Public A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Igazgatóságának 62/2005. számú határozata Resolution No. 62/2005. of the Board of Directors of the Budapest Stock Exchange Ltd. A Budapesti Értéktőzsde

Részletesebben

6. KÖNYV TŐZSDEI SZABÁLYALKOTÁSI ÉS KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYOK A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

6. KÖNYV TŐZSDEI SZABÁLYALKOTÁSI ÉS KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYOK A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA 6. KÖNYV TŐZSDEI SZABÁLYALKOTÁSI ÉS KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYOK 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. FEJEZET A SZABÁLYZAT CÉLJA, TÁRGYA, ALAPELVEI, HATÁLYA 3 2. FEJEZET KAPCSOLÓDÓ ALAPFOGALMAK 5 II. KÜLÖNÖS RÉSZ 6 1. FEJEZET

Részletesebben

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS

KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről KARBANTARTÁSI SZERZŐDÉS Cégnév/Név: [..] Székhely: [..] Adószám: [..] képviseli: [..] mint megrendelő, (a továbbiakban: "Megrendelő") másrészről: KZiTERRA Kft. Székhely: 2051

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ 2016/7. SZÁM TARTALOM

ÉRTESÍTŐ 2016/7. SZÁM TARTALOM 2016/7. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 5/2016. (II. 18. MÁV-START Ért. 7.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói

Részletesebben

2015/27. SZÁM TARTALOM

2015/27. SZÁM TARTALOM 2015/27. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 31/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 27.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2015. (III. 18.) OBH utasítása a felszámoló kijelölő program üzemeltetési szabályzatáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2015. (III. 18.) OBH utasítása a felszámoló kijelölő program üzemeltetési szabályzatáról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2015. (III. 18.) OBH utasítása a felszámoló kijelölő program üzemeltetési szabályzatáról az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról

Részletesebben

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS

EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Várpalotai Közüzemi Kft. 8100 V á r p a l o t a, Fehérvári út 7. 9/4 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS egyéb célú felhasználó fűtés szolgáltatására SZÁMA: FELHASZNÁLÓ: 2 EGYEDI KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS Amely létrejött

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/270-4/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

ADATVÉDELEM 1. Az adatkezelő megnevezése: 2. A kezelt személyes adatok köre:

ADATVÉDELEM 1. Az adatkezelő megnevezése: 2. A kezelt személyes adatok köre: ADATVÉDELEM A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (BMFKB), tiszteletben tartja az internetes oldalt felkereső személyek személyes

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közgyűlési határozatai A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.)

Részletesebben

Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata

Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! promóció hivatalos részvételi- és játékszabályzata 1. A promóció szervezője A Szabaduljon meg a papírtól és nyerjen! elnevezésű promóció (a továbbiakban: Promóció

Részletesebben

SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE

SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE Kódszám/Code Dátum/Date Sorszám/Serial number 05/ 20141001/ SZERZŐDÉS AZ EMIR 9. CIKKE SZERINTI ADATOK KERESKEDÉSI ADATTÁR FELÉ TÖRTÉNŐ TOVÁBBÍTÁSÁRA ALAPKEZELŐK RÉSZÉRE amely létrejött egyrészről a Központi

Részletesebben

INFORMATIKAI SZABÁLYZAT

INFORMATIKAI SZABÁLYZAT INFORMATIKAI SZABÁLYZAT HATÁLYOS: 2011. MÁRCIUS 30.-TÓL 1 INFORMATIKAI SZABÁLYZAT Készült a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény és a szerzői

Részletesebben

ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS

ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS ELÕFIZETÕI SZOLGÁLTATÁSI SZERZÕDÉS Helyi wireless hálózaton történõ Internet szolgáltatás igénybevételére 1. Szerzõdõ felek: Szerzõdés száma: A szolgáltató adatai A szolgáltató neve: SYSCON-INFORMATIKA

Részletesebben

Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához

Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához Útmutató befektetési alapok kezelési szabályzatának módosításához Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez benyújtandó

Részletesebben

Berendezések és épületek karbantartása MF 14.B1

Berendezések és épületek karbantartása MF 14.B1 Változtatás átvezetésére kötelezett példány: nem kötelezett példány: Példány sorszám: Berendezések és épületek karbantartása MF 14.B1 Készítette: Vattai Éva Rita Folyamatgazda Átvizsgálta: Dr. Várvölgyi

Részletesebben

7. KÖNYV ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI SZABÁLYOK

7. KÖNYV ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI SZABÁLYOK 7. KÖNYV 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 3 1. FEJEZET A SZABÁLYZAT CÉLJA, TÁRGYA ÉS HATÁLYA 3 2. FEJEZET KAPCSOLÓDÓ ALAPFOGALMAK 4 II. KÜLÖNÖS RÉSZ 5 1. FEJEZET AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG ÉS A BEFEKTETÉSI

Részletesebben

4/2016. (II.22.) előterjesztés 4. napirendi pont. Keretmegállapodás

4/2016. (II.22.) előterjesztés 4. napirendi pont. Keretmegállapodás Keretmegállapodás a 2014-2020 időszakra szóló Integrált Területi Program keretében benyújtandó projektek előkészítésében és a projekt megvalósításához nyújtott projektmenedzsmenti szolgáltatások ellátásában

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatójának 159/2006. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatójának 159/2006. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatójának 159/2006. számú határozata Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: Tőzsde) vezérigazgatója

Részletesebben

A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG RENDELKEZÉSE AZ ÉRDEKKÉPVISELET RENDJÉRŐL

A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG RENDELKEZÉSE AZ ÉRDEKKÉPVISELET RENDJÉRŐL A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG RENDELKEZÉSE AZ ÉRDEKKÉPVISELET RENDJÉRŐL A Igazgatóság elfogadó/módosító határozatának száma és kelte: A Vezérigazgató hatályba léptető határozatának

Részletesebben

ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe

ALAGÚT TECHNIKUS munkakörbe A, Szekszárd-Bóly-Pécs üzemeltetésére alakult külföldi tulajdonú ALAGÚT TECHNIKUS Az üzemmérnökségen és az autópályán található alagutakban telepített biztonságtechnikai és forgalomszabályozási rendszer,

Részletesebben

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Hallgatói Hangszerkölcsönzési Szabályzata. (a továbbiakban: a Szabályzat )

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. Hallgatói Hangszerkölcsönzési Szabályzata. (a továbbiakban: a Szabályzat ) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Hangszerkölcsönzési Szabályzata (a továbbiakban: a Szabályzat ) 1. (1) Az Egyetemen működő tanulmányi és művészeti élet feltételeinek minél magasabb szintű

Részletesebben

SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK Örülünk, hogy játékosaink között üdvözölhetjük! Kérjük, játék előtt alaposan tanulmányozza át a nyereményjáték tudnivalóit és a szabályokat! Jó játékot, sok sikert kíván

Részletesebben

Jogi nyilatkozat Budapest, 2014. szeptember 24.

Jogi nyilatkozat Budapest, 2014. szeptember 24. Bátor Tábor Alapítvány Jogi nyilatkozat Budapest, 2014. szeptember 24. 1 1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI: A szolgáltató neve: Bátor Tábor Alapítvány A szolgáltató székhelye: 1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 46-48.

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület február 18-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület február 18-án tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2016. február 18-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgár Város Önkormányzata és a Polgári CSEMETE Szociális Szövetkezet között létrejött haszonkölcsön szerződés

Részletesebben

NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások alapján

NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások alapján NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások alapján A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Informatikai Biztonsági szabályzata

Informatikai Biztonsági szabályzata A NIIF Intézet Informatikai Biztonsági szabályzata Készítette: Springer Ferenc Információbiztonsági vezető Ellenőrizte: Jóváhagyta: Császár Péter Minőségirányítási vezető Nagy Miklós Igazgató Dátum: 2008.05.09.

Részletesebben

Informatikai és Biztonsági Szabályzat. I. Bevezető rendelkezések

Informatikai és Biztonsági Szabályzat. I. Bevezető rendelkezések Informatikai és Biztonsági Szabályzat A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.évi LXIII. törvény rendelkezéseinek végrehajtása és egységes alkalmazása, valamint

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz K I V O N A T SZŰCS IMRE EV. hírközlési szolgáltató 2017.01.01. napjától hatályos, internet elérési szolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből A jelen kivonat a fent megjelölt hírközlési

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

MakiMaki.hu. Adatkezelési nyilatkozat

MakiMaki.hu. Adatkezelési nyilatkozat MakiMaki.hu Adatkezelési nyilatkozat 1. Az adatkezelő neve Cégnév: MakiMaki Kft. Adószám: 24707787-2-13 Bankszámlaszám: 10700581-68270966-51100005 (CiB Bank) Adatkezelés nyilvántartási szám: NAIH-71297/2013

Részletesebben

Lakásbérleti szerződés

Lakásbérleti szerződés Lakásbérleti szerződés amely létrejött egyrészt Dédestapolcsány Községi Önkormányzata Dédestapolcsány, Petőfi út 21., mint bérbeadó (továbbiakban: bérbeadó) másrészt : név: (bérlő) születési hely, idő:..

Részletesebben

Előfizetői Szerződés

Előfizetői Szerződés Előfizetői Szerződés Mely létrejött egyrészről: Szerződő fél neve (cég esetén cégszerű elnevezés): Értesítési / Számlázási címe: Értesítési telefonszám: E-mail cím: Felhasználói név: Jelszó: Szolgáltatás

Részletesebben

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Pályázatkezelő Rendszer (PR)

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Pályázatkezelő Rendszer (PR) Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Pályázatkezelő Rendszer (PR) Pályázatkezelési Rendszer Felhasználási Szabályzata (ÁSZF) 1) Fogalmak: a) Lebonyolító: Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

Részletesebben

Internet Szolgáltatási Szerződés V2.2

Internet Szolgáltatási Szerződés V2.2 Internet Szolgáltatási Szerződés V2.2 amely létrejött a Azonosító 0006 Cégnév/Név Székhely Számlaküldés címe Levelezési cím Adószám/Szig.szám. Kapcsolattartó Telefonszám FAX E-MAIL cím A továbbiakban mint

Részletesebben

2010. május szám. Tartalomjegyzék HATÁROZATOK. 53/2010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának

2010. május szám. Tartalomjegyzék HATÁROZATOK. 53/2010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának 010. május 13. 7. szám Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZATOK 53/010. (V. 13.) Kgy. A Dél-Zselici Középiskola alapfokú művészetoktatási feladatellátásának átadás-átvétele 54/010. (V. 13.) Kgy. Szigetvár

Részletesebben

Részvételi szabályzat

Részvételi szabályzat Részvételi szabályzat A www.velemenyklub.hu üzemeltetője (továbbiakban: Véleményklub vagy Weboldal ) és a Vasárnapi zárva tartás kérdőív kitöltéséhez kapcsolódó jelen részvételi feltételekben szabályozott

Részletesebben

Részvételi szabályzat / Mastercard Youtuber Showroom előadás jegyek

Részvételi szabályzat / Mastercard Youtuber Showroom előadás jegyek Részvételi szabályzat / Mastercard Youtuber Showroom előadás jegyek Kérjük, olvassa el figyelmesen az MGroup International kft. által meghirdetett MasterCard Youtuber Showroom játék (a továbbiakban: a

Részletesebben

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata M10. számú melléklet Az idegen ingatlanok tulajdon- és használati jogának korlátozása Elosztói üzletszabályzat M10.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek PixelHosting.eu (Berkeczi Imre E.V., ) mint Szolgáltató vagy Bérbeadó az alábbiak szerint határozza meg az általa nyújtott szolgáltatások igénybevételét: 1. A szerződés

Részletesebben

Adatkezelési Nyilatkozat

Adatkezelési Nyilatkozat Adatkezelési Nyilatkozat Ezennel hozzájárulok, hogy a regisztráció, illetve a megbízási szerződés során megadott személyes adataimat a TRIMEX TRADE Kft. a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok

Részletesebben

Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala LAPTOP HASZNÁLATI SZABÁLYZAT. Készítette: Juhász Péter jegyző Hatályos: 2012. január 19.

Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala LAPTOP HASZNÁLATI SZABÁLYZAT. Készítette: Juhász Péter jegyző Hatályos: 2012. január 19. Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala LAPTOP HASZNÁLATI SZABÁLYZAT Készítette: Juhász Péter jegyző Hatályos: 2012. január 19. 1/2012. számú szabályzat A Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft ügyvezetője. Ó z d, 2012. január 26.

Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft ügyvezetője. Ó z d, 2012. január 26. J a v a s l a t az Ózdi Vízmű Kft. 2012. évi víziközmű fejlesztésének keretén belül az ivóvíztisztító telep megvalósításával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft

Részletesebben

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A rendszerhasználati szerződés tartalmi elemeinek minden rendszerhasználóra általánosan irányadó részét a jelen általános szerződési feltételek

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS gyakorlati képzési feladatok ellátására A jelen együttműködési megállapodást a felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 44. bekezdése alapján a... szervezet / intézmény

Részletesebben

2010. 1 sz. IK FŐIGAZGATÓI UTASÍTÁS. Az intézményi kollégiumok informatikai hálózatainak működéséről és ezen hálózatok használatáról

2010. 1 sz. IK FŐIGAZGATÓI UTASÍTÁS. Az intézményi kollégiumok informatikai hálózatainak működéséről és ezen hálózatok használatáról 2010. 1 sz. IK FŐIGAZGATÓI UTASÍTÁS Az intézményi kollégiumok informatikai hálózatainak működéséről és ezen hálózatok használatáról Az Eszterházy Károly Főiskola (továbbiakban EKF) Informatikai Központjának

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 7-i ülésének 5. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 7-i ülésének 5. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. november 7-i ülésének 5. számú napirendi pontja Rendelettervezet a megyei közgyűlés tagjainak, bizottsági elnökeinek, tagjainak tiszteletdíjáról

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEPTEMBER 15. ELŐADÓ: DR. SZEPESI GÁBOR OPERATÍV PROJEKTVEZETŐ

TÁJÉKOZTATÓ SZEPTEMBER 15. ELŐADÓ: DR. SZEPESI GÁBOR OPERATÍV PROJEKTVEZETŐ TÁJÉKOZTATÓ AZ ÖNKORMÁNYZATI ASP ORSZÁGOS KITERJESZTÉSE KAPCSÁN A CSATLAKOZTATÁSI KONSTRUKCIÓRÓL 2016. SZEPTEMBER 15. ELŐADÓ: DR. SZEPESI GÁBOR OPERATÍV PROJEKTVEZETŐ Önkormányzati ASP 1.0 Az Önkormányzati

Részletesebben

16/1999. (XI.18.) NKÖM

16/1999. (XI.18.) NKÖM Összefoglaló a szomszédos jogok közös kezelését végző egyesületek nyilvántartásának szabályairól szóló 16/1999. (XI.18.) NKÖM rendelet módosításáról szóló rendelettervezetről A tervezett szabályozás célja

Részletesebben

SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET

SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET SYNERGON INFORMATIKAI RENDSZEREKET TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ HATÁROZAT-TERVEZET A TÁRSASÁG 2005 ÁPRILIS 28 29. - i KÖZGYŰLÉSÉRE A jelen előterjesztésben

Részletesebben

Lájkold és nyerj Forma 1 Diákjegyet! promóciós játék - Játékszabályzat

Lájkold és nyerj Forma 1 Diákjegyet! promóciós játék - Játékszabályzat Lájkold és nyerj Forma 1 Diákjegyet! promóciós játék - Játékszabályzat Kérjük, olvassa el figyelmesen az Festival Travel International Kft., a Meex oldal, Meex Lounge Debrecen, MEEX Lounge Szeged Facebook

Részletesebben

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Szerződés odaítélése

Európai Közösségek Vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatok Szerződés odaítélése 1/5 HU-Békéscsaba: Szoftvercsomag és információs rendszerek 2009/S 96-137736 TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL EGYES ÁGAZATOKBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Békés

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. február 14. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

Fábián János 2013. október 07. kirendeltségvezető

Fábián János 2013. október 07. kirendeltségvezető Tájékoztató az elosztói engedélyes szerepéről a földgáz csatlakozó vezetékek és berendezések üzemzavar elhárításáról, javításáról és időszakos műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról Fábián János 2013 október

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola 2009. évi közbeszerzési terve. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés 3 megvalósításának tervezett időpontja

Budapesti Gazdasági Főiskola 2009. évi közbeszerzési terve. az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés 3 megvalósításának tervezett időpontja Budapesti Gazdasági Főiskola 2009. évi közbeszerzési terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége 1 CPV kód I. Árubeszerzés Audiovizuális eszközök Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás

Részletesebben

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Vezérigazgatójának 80/2006. számú határozata

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Vezérigazgatójának 80/2006. számú határozata A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Vezérigazgatójának 80/2006. számú határozata foglalt felhatalmazás alapján a Terméklista II. részének 3. fejezetét az alábbi 5. ponttal egészíti ki, az azt követo

Részletesebben

1.. Elővásárlási jog. 2.. Kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés

1.. Elővásárlási jog. 2.. Kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés KOZÁRMISLENY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2003.(XI.13.) Önkormányzati rendelete A településrendezési feladatok megvalósulását biztosító sajátos jogintézményekről (egységes szerkezetben

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. . Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. . Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő:. polgármester Mellékletek száma: nincs. Képviselő-testületének 2014. év. napján tartandó rendkívüli, nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Önkormányzat tulajdonában lévő víziközművek

Részletesebben

Vezetői Részvényopciós Programja

Vezetői Részvényopciós Programja Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Vezetői Részvényopciós Programja RFV Regionális Fejlesztési,

Részletesebben

Secret Control GPS Kft. Mobil parkolási szolgáltatási szabályzat

Secret Control GPS Kft. Mobil parkolási szolgáltatási szabályzat MOBIL PARKOLÁSI SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT I. FEJEZET A SZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYZAT ALAPFOGALMAI 1.1 Alapfogalmak 1.1.1 Szolgáltatás A Szolgáltató, mint a 356/2012. (XII.13.) Korm. rendeletben meghatározott

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt közleménye

Részletesebben

9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA.

9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA. 9. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA Alapító okirat Alulírott alapító (részvényes), a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS Mely létrejött,továbbiakban Vevő és a PeTitan Informatika Kft.. 6726 Szeged, Fülemüle u. 28., továbbiakban Eladó között az alábbi feltételekkel: 1. Szerződés tárgya: Jelen szerződés

Részletesebben

Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat

Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat Használati szabályok Ellenőrzés, karbantartás, felülvizsgálat Nézzük meg az előzményeket! 2/2002 (I.23.) BM rendelet Ellenőrzés, javítás: Olyan műszaki és adminisztratív tevékenységek összessége, amelynek

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i ülésére 2. Tárgy: Forgalomirányító jelzőlámpák üzemeltetésével kapcsolatos megállapodás Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorelosztási szolgáltatásra

Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorelosztási szolgáltatásra Általános Szerződési Feltételek vezetékes műsorelosztási szolgáltatásra N-Telekom Kft Hatályba lépés: 2015.10.01. készítés ideje:2004/10 utolsó mód:2015-08-26 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME...

Részletesebben

Javaslat az Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára

Javaslat az Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára Javaslat az Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke

Részletesebben

BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA, IRÁNYI U. 4-6.

BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA, IRÁNYI U. 4-6. BÉKÉSCSABA VAGYONKEZELŐ ZRT. IGAZGATÓSÁGA BÉKÉSCSABA, IRÁNYI U. 4-6. Ikt. sz.: 23/2014. NYIL V ANOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel! Tárgy: ALAPÍTÓI DÖNTÉS A Békéscsaba Vagyonkezelő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak:boldog István polgármester Enyedi Ferencné képviselő

Részletesebben

GPR rendszer tapasztalatai OEP hitelesítés APEH engedély. Bagi Zoltán

GPR rendszer tapasztalatai OEP hitelesítés APEH engedély. Bagi Zoltán GPR rendszer tapasztalatai OEP hitelesítés APEH engedély Bagi Zoltán Törvényi előírások 1. (2) A 2006. július 1-jét követően hatályos rendelkezések alapján az a gyógyszertár szolgáltathat ki közgyógyellátás

Részletesebben

Balaton régió fotópályázat 2012. hivatalos játékszabályzata

Balaton régió fotópályázat 2012. hivatalos játékszabályzata Balaton régió fotópályázat 2012 hivatalos játékszabályzata 1 Megnevezés: Balaton régió fotópályázat 2012 (a továbbiakban Játék ) Szervezők: SG Marketing Kft. (1149 Budapest, Limanova tér 12.), Aktimania

Részletesebben

41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat

41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat 41/2007. (IV. 19.) Kgy. határozat A dr. Marek József Szakközépiskola (Mohács) és a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium (Mohács) feladatellátásának átadás-átvétele 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

J a v a s l a t a települési folyékonyhulladék-kezelési közszolgáltatásra az Ózdi Vízmű Kft-vel kötött közszolgáltatási szerződés meghosszabbítására

J a v a s l a t a települési folyékonyhulladék-kezelési közszolgáltatásra az Ózdi Vízmű Kft-vel kötött közszolgáltatási szerződés meghosszabbítására J a v a s l a t a települési folyékonyhulladék-kezelési közszolgáltatásra az Ózdi Vízmű Kft-vel kötött közszolgáltatási szerződés meghosszabbítására Ó z d, 2011. november 24. Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

T/4824. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény módosításáról

T/4824. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4824. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest,

Részletesebben

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS térfigyelő kamerarendszer működtetésére

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS térfigyelő kamerarendszer működtetésére Szám:./2016. Emü. amely létrejött EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS térfigyelő kamerarendszer működtetésére Vilonya Község Önkormányzata (cím: 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., képviseli: Fésüs Sándor, polgármester),

Részletesebben

.. számú Egyedi előfizetői szerződés.számú módosítása IP Complex Plusz szolgáltatás IPsound+ opció igénybevételére

.. számú Egyedi előfizetői szerződés.számú módosítása IP Complex Plusz szolgáltatás IPsound+ opció igénybevételére .. számú Egyedi előfizetői szerződés.számú módosítása IP Complex Plusz szolgáltatás IPsound+ opció igénybevételére 1. A szolgáltató adatai 1.1. 1.1. A szolgáltató cégneve, székhelye, postacíme, cégjegyzékszáma

Részletesebben

I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA

I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA 3/2012. (VI. 01.) Főjegyzői utasítás a Hivatali célú gépkocsi, a vezetékes-, illetve mobiltelefonok és mobilinternet, valamint információtechnológiai eszközök használatáról A jogalkotásról szóló 2010.

Részletesebben

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA

BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA I. KATONAI HATÓSÁGI KONFERENCIA Balatonkenese, 2012. május 8 9. BEÉPÍTETT TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSA Készítette: Fóti Zoltán vezető tanácsos HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési

Részletesebben

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A AZ AJÁNDÉKOK ELFOGADÁSÁNAK RENDJÉRŐL

A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A AZ AJÁNDÉKOK ELFOGADÁSÁNAK RENDJÉRŐL 40/2007. (III. 27.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A AZ AJÁNDÉKOK ELFOGADÁSÁNAK RENDJÉRŐL BUDAPEST 2007 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u s á n a k 40/2007. (III. 27.) számú h a t

Részletesebben

UFS BROKER KFT. Ügyfél adatok rögzítésére vonatkozó szabályzata

UFS BROKER KFT. Ügyfél adatok rögzítésére vonatkozó szabályzata UFS BROKER KFT. Ügyfél adatok rögzítésére vonatkozó szabályzata Elfogadva: 4/2014. ügyvezetői határozattal Hatályba lépés napja: 2014. március 17. www.ufsgroup.hu 1 TARTALOM 1. PREAMBULUM 3. oldal 2. DEFINÍCIÓK

Részletesebben

Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT

Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA A számítógép hálózat nagy anyagi és szellemi értéket képviselő rendszer. Felhasználóinak vállalniuk kell a használattal járó kötöttségeket

Részletesebben

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet 12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati

Részletesebben

SLA (Service Level Agreement)

SLA (Service Level Agreement) SLA () Szolgáltatások minőségbiztosítása Folyamatgazda: Tihanyi Zoltán Utolsó felülvizsgálat 2014.06.03. Verzió: 100 2009.10.01. Verzió: 130 2010.05.21 Éves aktualizálás, Zrt.-vé : alakulás miatti változások

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 1. (1) A rendelet hatálya Lókút Község Önkormányzata Képviselő-testületére terjed ki. 2. A költségvetés célkitűzései

1. A rendelet hatálya. 1. (1) A rendelet hatálya Lókút Község Önkormányzata Képviselő-testületére terjed ki. 2. A költségvetés célkitűzései Lókút Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 13/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelettel módosított 1/2014.(II.28.) önkormányzati rendelet az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről egységes szerkezetben

Részletesebben

Az Informatikai Főosztály feladatai

Az Informatikai Főosztály feladatai Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ Budapest, 2009. március 11. Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása

ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása 3. Napirend Tolmács-Bánk Óvoda társulási megállapodásának módosítása 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Tolmács-Bánk Óvoda Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÁSZF. 1/8 oldal FIGYELMEZTETÉS

E-ÚTDÍJ ÁSZF. 1/8 oldal FIGYELMEZTETÉS FIGYELMEZTETÉS A jelen dokumentum az e-útdíj adatszolgáltatás előfizetői szolgáltatási szabályzatnak a lábjegyzetben megjelölt időpont szerint hatályos rendelkezéseit tartalmazza. A mindenkor hatályos

Részletesebben

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS

RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS Szerződés száma: amely létrejött egyrészről RENDSZERHASZNÁLATI SZERZŐDÉS az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.) Székhely: 6724 Szeged, Pulcz u.

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről

BÉRLETI SZERZŐDÉS. amely létrejött egyrészről BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a PK Zrt. Pécsi Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhely: 7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 33. adószám: 11005243-2-02 cégjegyzék szám: 02-10-060068

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az Üllői

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

COMPLEX CÉGADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

COMPLEX CÉGADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI COMPLEX CÉGADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI I. Értelmező rendelkezések Szolgáltató: a CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21 35.). Előfizető:

Részletesebben

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL Mátészalka, 2012.március 30. Jóváhagyta: Papp Lászlóné igazgató A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól

Részletesebben