Az Eucharisztia. A Sacrosanctum concilium a 47. pontban azt tanítja, hogy az eucharisztia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Eucharisztia. A Sacrosanctum concilium a 47. pontban azt tanítja, hogy az eucharisztia"

Átírás

1 Figyelem! Az itt közölt jegyzet, illetve órai előadások végleges formája kidolgozás alatt áll. Tehát a jelen írás ideiglenes jellegű, lektorálatlan. Kérem ennek figyelembe vételét! Hamarosan felkerül a honlapra a javított változat is. Szeged, november 29. Az Eucharisztia jelentősége Az Eucharisztia Kiss Imre főiskolai docens A keresztény beavatást az Eucharisztia fejezi be. Azok, akiket a keresztség a királyi papság méltóságára emelt, és akik a bérmálásban még jobban Krisztushoz hasonultak, az Eucharisztia révén az egész közösséggel együtt magának az Úrnak az áldozatában vesznek részt. A Sacrosanctum concilium a 47. pontban azt tanítja, hogy az eucharisztia Jézus testének és vérének eucharisztikus áldozata a keresztáldozat megjelenítése (századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság) Jézus halálának és föltámadásának emlékezete az egység jele (ekkleziológiai hatás) a szeretet köteléke húsvéti lakoma benne Krisztust fogadjuk szívünkbe a jövendő dicsőség záloga (eszkatologikus hatás) Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, amelyen elárultatott megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen. Ezért szeretett jegyesére, az egyházra bízta halálának és föltámadásának emlékezetét, az egység jelét, a szeretet kötelékét, mint húsvéti lakomát, amelyben Krisztust fogadjuk szívünkbe, lelkünk megtelik kegyelemmel és megkapjuk a jövendő dicsőség zálogát (SC 47). Az Eucharisztia az egész keresztény élet forrása és csúcsa 1. A szent Eucharisztiával kapcsolatban áll és reá irányul a többi szentség. 2 Az Eucharisztiában egyszerre jelen van annak a történésnek a csúcspontja, amely által Isten Krisztusban megszenteli a világot; valamint az istentisztelet csúcspontja, melyet az emberek a Szentlélekben adnak meg Krisztusnak és őáltala az Atyának. 3 Nem lehet annál tökéletesebb dicsőítést adni az Atyának, mint Jézus adott a kereszten, ahol teljesen kiüresedett, ahol engedelmes volt mindhalálig, tökéletesen az Atya akaratát tette. Ezt a tettét állandósítja, aktualizálja, re-prezentálja az Eucharisztia ünneplése. Gondoljunk az Eucharisztikus imát lezáró doxológiára (dicsőítésre). A pap Krisztus áldozatul adott testét és 1 LG KEK Eucharisticum mysterum instr. 6. 1

2 kiontott vérét mutatja föl és ezt mondja: Őáltala (=a keresztre feszített Krisztus által), Ővele és Őbenne a tiéd mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké. A szentség nevei E szentség kifürkészhetetlen gazdagságát tükrözi sokféle neve, melyek egy-egy sajátosságát fejezik ki. Eucharisztia, mert hálaadás Istennek. Az Utolsó vacsora leírásában is ez szerepel: eucharisztein (Lk 22,19; 1 Kor 11,24). Az Úr lakomája vagy Úrvacsora (1 Kor 11,20) Kenyértörés (ApCsel 2,12). Akik az egyetlen megtört kenyérből, Krisztusból esznek, őbenne egyetlen tetet alkotnak. Eucharisztikus gyülekezet (synaxix), az Eucharisztiát a gyülekezet, a közösség ünnepli. Az Eucharisztia ünneplésében láthatóvá, tapasztalhatóvá válik az egyház. Emlékezet - az Úr halálára és föltámadására. Áldozat, szentmise-áldozat. Megjeleníti Jézus egyetlen áldozatát és magában foglalja az Egyház fölajánlását. Befejezi és túlhaladja az Ószövetség valamennyi áldozatát. Szent liturgia a keletiek kedvelt kifejezése. Oltáriszentség az a szentség, ami az oltáron jön létre (a tabernákulumban őrzött Eucharisztiára vonatkozik). Communio vagyis közösség. Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesedünk (1 Kor 10,16-17). Magát a szentáldozást a latin és más idegen nyelvek communio-nak nevezik. Szentek közössége amiről az Apostoli hitvallás beszél Mennyei kenyér Halhatatlanság gyógyszere 4 Útravaló (viaticum) amikor haldoklónak nyújtja az Egyház. Szentmise, mise. Az Ite missa est latin elbocsátó szavakból. (Missio: Íme, küldetéstek van!) Előképek A kenyér és a bor jele. Az étkezések. Az áldozati lakomák. Ószövetségben: Ábrahám étkezése a három titokzatos látogatóval. A mamrei jelenés (Ter 18). Ábrahám a vendéglátó szeretetben, a közös étkezésben átéli Isten jelenlétét, egyfajta teofániát és Isten ígéretében részesül: A jövőben ez idő tájt Sárának fia lesz (18,10). Melkizedek fölajánlása. Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt (Ter 14,18). Izsák föláldozása. (Ábrahám áldozata) A manna. A pusztai vándorlás idején Izrael fiai negyven évig ették a mannát (Kiv 16,35). Úton lévőknek, a zarándok népnek az eledele. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér (Jn 6,49). 4 Antiochiai Szent Ignác: Eph. 20,2 2

3 A kenyeret és a bort a föld terményei közül áldozatul fölajánlották a Teremtőnek hálaadásul. A pászka vacsora. A kenyér és a bor a kivonulás eseményei során új jelentéssel gyarapodtak: a kovásztalan kenyér, amelyet Izrael minden évben húsvétkor fogyasztott az Egyiptomból történt, megszabadító kivonulás sietségére emlékeztette a népet. A húsvéti bárány és annak vére. Ha látom a vért mondja Isten -, kihagylak benneteket (Kiv 12,13), vagyis megkíméllek és megszabadítalak benneteket. Jézus áldozatának előképe a bárány leölése, feláldozása a kivonulás eseményében és annak rituális évenkénti megismétlésében. Az ószövetségi áldozati szertartások legtöbbje áldozati lakomával zárult. Ebben Isten az, aki az áldozókat meghívja asztalához. A szent lakoma egységet kovácsol Isten és vendégei között. Újszövetségben: A kánai csoda. Jézus átváltoztató isteni hatalmát jelzi, illetve azt a mennyegzői lakomát, amelyen a hívek az Atya országában az új bort fogják inni (Krisztus vérét). Jézus étkezései, mint a közösség különleges megélésének pillanatai (Lévi házában, Zakeusnál, Simon farizeusnál, stb.). A kenyérszaporítás csodái. Amikor az Úr elmondta az áldást, megtörte a kenyeret és tanítványai segítségével szétosztotta, hogy táplálja a sokaságot előre jelzik az ő Eucharisztiája kenyerének bőségét és hogy a haláltól, pusztulástól megmentsen minket. (Mt 14,13-21; 15,32-39). Az eucharisztia alapítása: Utolsó Vacsorán, Nagycsütörtökön (Cenaculum) Szentírási helyek Az eucharisztia alapításának négy szövegét találjuk az Újszövetségben (1Kor 11,23-25; Lk 22, 19k; Mk 14, 22-24; Mt 26,26k). Hasonlóságuk, tömör, ünnepélyes formájuk arra enged következtetni, hogy mint szertartási szövegek már használatban voltak az ősegyházban, mielőtt papírra vetették volna azokat. A szövegek között bizonyos eltérések mutatkoznak, ezek alapján két csoportba oszthatók: Pál és Lukács alkotja az egyiket, Márk és Máté a másikat. 1.) Ezek közül a legrégebben íródott az első korintusi levél, 56 körül. 11. fejezet 23 Az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, 24 hálát adott, megtörte és így szólt: Ez a testem, értetek. Ezt tegyétek emlékezetemre. 25 Ugyanígy a vacsora után fogta a kelyhet és így szólt: Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre. Az első korintusi levél 56 körül íródott. Pá itt a korintusiak emlékébe idézi azt a tanítást, amelyet már közölt velük, - kétségkívül 50 körül, amikor először járt Korintusban. Pál egy egyházi hagyománt vett át, melynek kiindulópontja maga az Úr Jézus. Pál ezt a hagyományt már Damaszkuszban is hallhatta 33 körül (3-4 évvel Jézus halála utána), amikor ott megkeresztelkedett. Feltételezhetjük, hogy Péterrel is beszélt róla, amikor néhány évvel 3

4 később Jeruzsálemben meglátogatta (Gal 1,18). Az általa közölt görög szöveg valószínűleg az antióchiai keresztények úrvacsoráin volt használatos, hisz az antióchiai egyház küldte Pált missziós útjaira, és Lukács, akinek szövege majdnem azonos Páléval, szintén antióchiai származású. 2.) Lukács evangéliuma Lk 22. fejezet 19 Azután fogta a kenyeret, és miután hálát adott, megtörte, és odanyújtotta nekik e szavakkal: Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek emlékezetemre. 20 Ugyanígy tett a vacsora után a kehellyel, és így szólt: Ez a kehely az új szövetség véremben, mely értetek kiontatik. Lukács szövege bár igen hasonlít Páléhoz, nem függ tőle. E két szöveg két független forrás számunkra, amelyeken keresztül megismerjük azt az úrvacsora szöveg-típust, amelyet az antióchiai egyházhasznált a 40-es években. Mindkét szövegen érződik, hogy fordítás egy arám nyelvű eredetiből. 3.) Márk evangéliuma Mk 14. fejezet 22 Evés közben fogta a kenyeret, és miután áldást mondott, megtörte, és nekik adta e szavakkal: Vegyétek. Ez a testem. 23 Majd fogta a kelyhet, hálát adott, nekik adta. Mindnyájan ittak belőle. 24 Ő pedig így szólt: Ez a vérem, a szövetségé, mely sokakért kiontatik. Márk szövege teljesen független Pál és Lukács szövegétől. Nagyon érződik itt is, hogy egy arám eredeti fordítása. 4.) Máté evangéliuma Mt 26. fejezet 26 Evés közben pedig Jézus fogta a kenyeret, és miután áldást mondott, megtörte, és tanítványainak adta e szavakkal: Vegyétek, egyétek. Ez a testem. 27 Majd fogta a kelyhet, hálát adott, és nekik adta e szavakkal: Igyatok ebből mindannyian, mert ez a vérem, a szövetségé, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Máté szövege Márk szövegén alapszik. Az a néhány szó, amit hozzáfűz, nem egy önálló forrásból származik, hanem az evangélista saját magyarázata. A négy szöveg nagy hasonlóságát csak az magyarázhatja meg, hogy közös forrásuk egy arám nyelvű elveszélés, amelyet már a harmincas években mondtak tovább Jeruzsálemben és mindenütt, ahol az első keresztány közösségek végezték közös kenyér-töréseiket (ApCsel 2,42.46). Ezekből a szavakból kirajzolódnak az eucharisztia szentségének négy fő témája 4

5 1. Miután hálát adott hálaadás. Mk-nál és Mt-nál áldást mondott ; Pál és Lukács hálát adott szavakkal fordítja. Az eredeti a héber/arám beraka szó. Ezzel kezdődött az Áldott legyen az Isten imádság. Az Eucharisztia nem más, mint a közösség hálaadása a teremtésért és a megváltásért. A mise liturgiájában dominál a hálaadás. A főimádság: eucharisztikus (vagyis hála) imádság, ami a prefációval kezdődik, ami maga is egy tematikus hálaima az üdvösség titkaiért, eseményeiért. A prefáció ezzel indul: Adjunk hálát Urunknak Istenünknek. Méltó és igazságos, hogy Neked hálát adjunk 2. Vegyétek és egyetek ebből Vegyétek és igyatok ebből lakoma. AZ EUCHARISZTIA MINT ÉTKEZÉS, LAKOMA. Az étkezéssel kapcsolatos antropológiai és vallástörténeti vonatkozások Az étkezés, a táplálékfelvétel tudatosítja az emberben, hogy az élet forrása nem benne magában van, és hogy a befogadás a lét egyik alapfeltétele. A közös evés és ivás közösséget jelenít meg és hoz létre. Mivel a Teremtő az élet és közösség alapja, ezért a közös étkezés könnyen sugallja a az Isten iránti hálát, illetve az Istennel való közösség jelévé is lesz. A vallástörténet sokféle formáját ismeri a szakrális étkezésnek. Az étkezés gyakran a hálaadás alkalmává lesz. Az étkezés az Ószövetségen is a közösség megvalósító jele. Ugyanakkor a közösséget teremtő étkezés gyakran Istennel való összetartozást is jelent. Az Ábrahám vendégszeretetéről szóló elbeszélésben (Ter 18,18) a három vendégül látott férfi alakja az Úr alakjára változik át. Az üdvtörténet kiemelkedő pontjain többször szerepel a vacsora, vagy ezekre az eseményekre (szakrális) étkezésekkel, áldozati lakomával emlékeznek vissza. Izraelben a hétköznapi közös evésnek is van vallási dimenziója: minden étkezés dicsőítő imával kezdődik és a hálaadó imával végződik. Olykor a mindennapi étkezés is összekapcsolódik Isten üdvözítő tetteire való emlékezéssel (anamnézis). Így az élvezett ételek Isten gondoskodásának, szabadító és életet adó cselekvésének szimbólumává lesznek. Ennek egyik példája a MTörv 8,7kk-ben található: Ha eszel és jóllaksz, ne feledkezz meg az Úrról a te Istenedről, aki kihozott Egyiptom földjéről, átvezetett a nagy és félelmetes pusztán, aki a kősziklából vizet fakasztott neked, a pusztában pedig mannával táplált. Étkezés Jézus életében és igehirdetésében Jézus gyakran elfogadja a lakomára szóló meghívást. A lakoma-közösség Jézusnak az evangéliumokban legtöbbet szereplő jelképes cselekedete. Barátok és ellenfelek is megértik ezt a jelet. Egyesekre ezek a közös étkezések meghívóan hatnak, másokban megbotránkozást és ellenségeskedést váltanak ki. Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük! (Lk 15,2; Mk 2,16) Van hogy Jézus egy étkezés alkalmával fejti ki programját, pl. amikor a vámos Lévi házában vacsorázik sok vámossal és bűnössel. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket (Mk 2,17). Étkezése a farizeus Simonnál a bűnös asszony számára a megbocsátás alkalma lesz, Simon számára pedig a szemléletváltoztatás esélyévé. 5

6 Jézus cselekedeteiben és példabeszédeiben is a lakoma az elérkező Isten-oszágának képe. Az Eucharisztia szentségének alapvető jele a lakoma-közösség: kiosztják a kenyeret és a bort, a történést magyarázó szó Jézus utolsó vacsorájáról beszél és meghív: vegyétek, egyétek igyatok! (Mt 26,6k). Az Eucharisztia az Úr vacsorája (1Kor 11,20), melyek a következő gyökerekhez nyúlnak vissza: a zsidó lakomához, amely a résztvevőket összeköti egymással és Istennel; továbbá Jézus étkezéseihez tanítványaival, amelyek az Isten országába való meghívásnak és a másokért való létnek voltak a jelei; Jézus utolsó vacsorájához, melyben a közeli halál előtt egész önátadása összesűrűsödött; végül feltámadásának tapasztalatához, amelyben a tanítványoknak a kenyértörésben (Lk 24,35) részük volt. 3. Ez az én testem Ez az én vérem kijelentés, rámutatás, jelenlét. Jézus szava kijelentő, rámutató, állító szó! A katolikus teológia ősidőktől töretlenül vallja a praesentia realis-t, a valóságos jelenlétet az Eucharisztiában, melynek garanciája Jézus szava és isteni ereje. Krisztus Jézus, aki az Isten jobbján közben jár értünk (Róm 8,34), jelen van sokféle módon az ő Egyházában: 1. igéjében, 2. a közösségben (Mt 18,20), 3. szentségeiben, 4. a pap személyében, 5. de kiváltképpen az eucharisztikus színek alatt (SC 7). Krisztus jelenlétének módja az eucharisztikus színek alatt: egyedi. Az Eucharisztiában igazán (vere), valóságosan (realiter) és lényegileg (substantialiter) jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus lelkével és istenségével együtt az ő teste és vére, s következésképpen az egész Krisztus. 5 Ezt a jelenlétet valóságos jelenlétnek mondjuk, nem kizárólagosan, mintha a többi jelenlét nem volna valós, hanem kiemelkedő módon, mert ez lényegi, amelyben az egész és teljes Krisztus, az Isten és ember van jelen. 6 Mi által jön létre ez a szentségi, eucharisztikus jelenlét? Krisztus szavai ( ez az én testem ez az én vérem) és a Szentlélek segítségül hívása (epiklézis) által. Meddig tart ez a fajta jelenlét? Az átváltoztatás pillanatában kezdődik és addig tart, ameddig az eucharisztikus színek megmaradnak. A transusbstantiatio tana: KEK 1376 és J. Ratzinger: Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben (in: A mustármag reménye, Prugg Verlag 1979, 72kk o.) 5 Trienti Zsinat: DS 1651 A Zsinat szóhasználatában: igazán (vere), valóságosan (realiter) és lényegileg (substantialiter). 6 VI. Pál Mysterium fidei enciklika 39. p. 6

7 4. Mely értetek (áldozatul) adatik Vérem, mely éretek kiontatik áldozat. A didomai görög szó áldozati jelentéssel bíró kifejezés. Ezért az olasz konszekráció szavai így hangzanak: il mio corpo offerto in sacrifico per voi. A bűnök bocsánatára kiontott vér még egyértelműbb kifejezése az áldozatnak. Maga a kontextus is mind a négy szövegben áldozatról szól: Az Úr Jézus elárulásának éjszakáján (1Kor 11,23). Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvedek. Egy közületek, aki velem eszik, elárul engem. Az Emberfia elhagyja a világot, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát! (Vö.: Mk 14,18-21 párhuzamos Mt 26,20kk). Az Eucharisztia Krsiztus áldozata és az Egyház áldozata (KEK ) 5. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre emlékezet. (Memoria, anamnesis, zikkaron) Az Eucharisztia ünnepe a mi megemlékezésünk Jézus üdvösségteremtő tetteiről. Megemlékezve az ő haláláról és feltámadásáról az ilyen vagy hasonló szavak feltétlenül szerepelnek minden eucharisztikus imában. A keresztény embernek nem szabad feledékenynek lennie: lényeges számára az emlékezés. A vasárnapi mise minden szentképnél és prédikációnál hathatósabban tartotta és tartja életben a keresztényekben azoknak a nagy eseményeknek emlékét, amelyek életük mértékét, remégyük alapját, örömük főforrását és hálájuk indítóokát képezik. Krisztus miérettünk! ennek az alapvető valóságnak emléke az Eucharisztia, és ebből az emlékből táplálkozik minden keresztény élet. (Vö. még általános szentségtanban: emlékezés bibliai értelemben.) Az Eucharisztia hatásai, gyümölcsei (KEK ) Ezen kívül az eucharisztia teológiája szempontjából rendkívül fontos a János evangélium 6. fejezetében található Eucharisztikus beszéd az Élet kenyeréről. (Kidolgozás alatt.) A jeruzsálemi ősegyház eucharisztikus gyakorlatát jól kifejezi az Apostolok Cselekedeteinek leírása: Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban (ApCsel 2,42). Irodalom: A Katolikus Egyház Katekizmusa A Katolikus Egyház Katekizmusának kompendiuma Nemeshegyi P.: Eukarisztia Várnagy A.: Liturgika A Dogmagika kézikönyve II. János Pál: Ecclesia de Eucaristia II. János Pál: Mane nobiscum XVI. Benedek: Sacramentum caritatis Joseph Ratzinger: Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben 7

8 Raniero Cantalamessa: Megszentelődésünk forrása az Eucharisztia Eukarisztia szolgálóleányai szabályzata FÜGGELÉK Egyházatyák és szentek tanúsága az Eucharisztia szentségéről Szent Fulgentius ruspei püspöknek Fabianus ellen írt értekezéséből (Cap ;CCL 91 A, Liturgia Horarum IV. kötet 296. o.) Az áldozat bemutatásában megvalósul az, amit maga Üdvözítőnk parancsolt, így ír erről a szent Apostol: Urunk, Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: Vegyétek és egyétek, ez az én testem, értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: Ez a kehely az Újszövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre." Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön (l Kor 11,24-26). Tehát azért mutatjuk be az áldozatot, hogy az Úr halálát hirdessük, és megemlékezzünk róla, aki értünk adta életét. Ő maga mondja: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Mivel pedig Krisztus szeretetből halt meg értünk, a szent áldozat bemutatásakor haláláról megemlékezve azért könyörgünk, hogy a Szentlélek eljövetele által növekedjek bennünk a szeretet. Azért is esedezünk, hogy az a szeretet, amellyel Krisztus oly jóságosan vállalta, hogy értünk keresztre feszítsék, minket is késztessen a Szentlélek kegyelmével, hogy számunkra keresztre szegeztessék ez a világ, és mi is keresztre szegeztessünk e világ számára. Utánozzuk a mi Urunk halálát mi is, hogy miként Krisztus a halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban az Istennek él (Róm 6, 10), ugyanúgy mi is új életre keljünk (Róm 6, 4); és miután megkaptuk a szeretet ajándékát, mi is meghaljunk a bűnnek, és éljünk az Istennek. A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Róm 5, 5). Mert az Úr testéből és véréből való részesedés - vagyis amikor az ő kenyerét esszük és az ő kelyhéből iszunk - arra indít minket, hogy haljunk meg e világ számára és életünk Krisztussal el legyen rejtve az Istenben; testünket pedig szegezzük keresztre szenvedélyeivel és bűnös kívánságaival együtt. Így lehetséges az, hogy mindazok a hívek, akik szeretik Istent és embertársukat, ha nem is isznak a testi szenvedés kelyhéből, isznak az Úr szeretetének kelyhéből. Ettől megittasodva, féken tartják testüket, és az Úr Jézus Krisztusba öltözötten nem követik a testi vágyakat, s nem a láthatókra, hanem a láthatatlanokra fordítják figyelmüket, így tehát az iszik az Úr kelyhéből, aki megőrzi a szent szeretetet: enélkül semmi sem használ az embernek, még az sem, ha valaki a testét is odaadná égőáldozatul. A szeretet ajándéka megadja nekünk, hogy valóban azzá is legyünk, amit a szent áldozatban titokzatosan megünnepelünk. Nagy Szent Albertnek a Lukács evangéliumhoz írt magyarázatából LH IV 1451 (nov. 15.) - Az Eucharisztia hatásairól Jeruzsálemi Szent Cirill (+386) 8

9 Szent Ambrus Szent Ágoston Szent Efrém Aranyszájú Szent János 9

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés; A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGE

AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGE AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGE 1322 A szent Eucharisztia befejezi a keresztény beavatást. Akik a keresztség által fölemeltettek a királyi papság méltóságára és a bérmálás által mélyebben hasonulóvá váltak Krisztushoz,

Részletesebben

1328 E szentség kimeríthetetlen gazdagsága fejeződik ki különböző elnevezéseiben, melyek közül mindegyik más szempontra utal.

1328 E szentség kimeríthetetlen gazdagsága fejeződik ki különböző elnevezéseiben, melyek közül mindegyik más szempontra utal. 3. Cikkely AZ EUCHARISZTIA SZENTSÉGE 1322 A szent Eucharisztia befejezi a keresztény beavatást. Akik a keresztség által fölemeltettek a királyi papság méltóságára és a bérmálás által mélyebben hasonulóvá

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK Casa Balthasar, Róma, 2000-2002 Licencia dolgozat, Torontó, 2005-2007 Hivatásgondozási munka, 2007- KÉRDÉSFELTEVÉS

Részletesebben

A KERESZTÉNY ÉLET FORRÁSA, KÖZPONTJA ÉS CSÚCSA: A SZENTMISE

A KERESZTÉNY ÉLET FORRÁSA, KÖZPONTJA ÉS CSÚCSA: A SZENTMISE Felnőtt Katekézis A KERESZTÉNY ÉLET FORRÁSA, KÖZPONTJA ÉS CSÚCSA: A SZENTMISE 6. rész: Az Eucharisztikus imádság Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Didaché A Mindenható teremtett

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése

A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Felnőtt Katekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise 5. rész: Az adományok előkészítése Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 14. Az Eucharisztia liturgiája és

Részletesebben

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele Érdekes lenne több templomból kijövő embernek feltenni a kérdést. - Keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Igen. - Valóban keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Remélem, próbálok, igyekszem. o

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

A szentáldozás kegyelmi hatásai: találkozás és közösség Krisztussal és az egyház tagjaival

A szentáldozás kegyelmi hatásai: találkozás és közösség Krisztussal és az egyház tagjaival A szentáldozás kegyelmi hatásai: találkozás és közösség Krisztussal és az egyház tagjaival Egy 9 éves gyerek kérdezte tőlem: Én mikor kapok ostyát? Mire ezt válaszoltam: amíg ezt kérdezed, addig biztosan

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Elhangzott az Eucharisztikus Papi Rekollekción, november 9-én Esztergomban, a Szent Adalbert Központban. Erdő Péter

Elhangzott az Eucharisztikus Papi Rekollekción, november 9-én Esztergomban, a Szent Adalbert Központban. Erdő Péter Elhangzott az Eucharisztikus Papi Rekollekción, 2017. november 9-én Esztergomban, a Szent Adalbert Központban Erdő Péter Az Eucharisztia, mint az Egyház létének forrása Mindenekelőtt egy jó hírrel kezdeném.

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás

A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás A MISE MENETE (TÁBLÁZAT) BEVEZETÉS Kezdőének, bevonulás Csengő Térdhajtás Oltárcsók Keresztvetés, köszöntés (szándék) Bűnbánat Kyrie Főkönyörgés IGE LITURGIÁJA Olvasmány Zsoltár (Graduale, psalmus responsoricus)

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben

Hittan tanmenet 5. osztály

Hittan tanmenet 5. osztály Hittan tanmenet 5. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Könyvek Könyve című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél 1. I. Ószövetség Mi a Biblia? 2-3.

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE

NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE NAGYASSZONYUNK HAZÁNK REMÉNYE EGYHÁZUNK HÍREI KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE ÚRNAPJA 2018. június 2. Ez az én testem A mai napon a kenyér és bor színe alatt köztünk lévő Krisztust ünnepeljük. Megvalljuk

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

Urunk megjelene se ví zkereszt

Urunk megjelene se ví zkereszt Urunk megjelene se ví zkereszt 2014.01.06. Epifánia az Úr megjelenése. Már a név is idegen nekünk, nyugatiaknak. Nem tudjuk, mit kezdjünk vele. Nekünk, nyugatiaknak karácsony az ünnepünk. Mi tehát az epifániának

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,

Részletesebben

The Holy See ECCLESIA DE EUCHARISTIA. II. János Pál pápa enciklikája az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról

The Holy See ECCLESIA DE EUCHARISTIA. II. János Pál pápa enciklikája az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról The Holy See ECCLESIA DE EUCHARISTIA II. János Pál pápa enciklikája az Eucharisztia és az Egyház kapcsolatáról Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A hit misztériuma 2. Az Eucharisztia építi az Egyházat 3. Az

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli

Részletesebben

AZ ÚRVACSORA Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL

AZ ÚRVACSORA Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL MBS108 ARIEL HUNGARY - BIBLIATANÍTÁSOK AZ ÚRVACSORA Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com Tartalomjegyzék I. AZ ÚRVACSORA JELENTÉSE A. Transsubstantiatio átlényegülés

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: III. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám:91p. 2015. február 27 1. Sorold fel

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Lima Liturgia. 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés

Lima Liturgia. 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés Lima Liturgia F = Főcelebráns GY = Gyülekezet K = Koncelebráns 1. Bevonulási zsoltár vagy himnusz 2. Üdvözlés A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005 1. VIZSGALAP A vizsgalap a X. osztályban használt tankönyv: Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005 alapján készült. Célja: általános teológiai ismeretek felmutatása.

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben

UTASÍTÁSOK. Tekergó veszélyben UTASÍTÁSOK Egy kis füzetecskét fogunk készíteni, melynek címe: Tekergô veszélyben. Ez egy mulatságos kis történet, de nagyon komoly a mondanivalója. Íme, az elkészítés módja: 1. Nézzétek meg a harmadik

Részletesebben

The Holy See. Üzenet a hivatások 40. világnapjára

The Holy See. Üzenet a hivatások 40. világnapjára The Holy See Üzenet a hivatások 40. világnapjára II. János Pál pápa 2003. május 11. húsvét 4. vasárnapja Téma: A szolgálatra való meghívás Főtisztelendő Püspöktestvéreim, kedves Testvéreim az egész világon!

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival V. JÉZUS FÖLDI ÉLETÉNEK MISZTÉRIUMAI 1 Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Erdő Péter. 1 Kiv 20,12. 2 A Katolikus Egyház Katekizmusa pont.

Erdő Péter. 1 Kiv 20,12. 2 A Katolikus Egyház Katekizmusa pont. 1 Erdő Péter A nagy misztérium. A család evangéliuma. Az emberség iskolája korunk számára Előadás a Szent István Bazilikában 2016. november 5-én, Andrea Bocelli koncertjének végén Dicsértessék a Jézus

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben