EGYESÜLETE ALAPSZABÁLY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYESÜLETE ALAPSZABÁLY"

Átírás

1 1 BÁNYAVÁLLALKOZÓK MŐSZAKI EGYESÜLETE ALAPSZABÁLY 2008.

2 2 A Bányavállalkozók Mőszaki Egyesülete alakuló közgyőlésén az egyesület alapszabályát a következıkben állapítja meg: I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület jellege és jogi helyzete 1. Az Egyesület neve: Bányavállalkozók Mőszaki Egyesülete Székhelye: 8394 Alsópáhok, Dózsa György u Az Egyesület a tagok által önkéntesen létrehozott, önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkezı egyesület. Az Egyesület önálló jogi személy Mőködése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, adományokból, hitelekbıl, kölcsönökbıl, mőködési, gazdálkodási és egyéb beveteleibıl fedezi. A Egyesület célja 3. Az Egyesület célja, hogy az egyesületekre vonatkozó jogszabályok, szabályzatok megtartásával és megtartatásával, a bányászati ágazatban érdekelt vállalkozók bevonásával, és az ágazatban érintett hatóságok és egyéb szervekkel együttmőködve hagyományırzı és szakmai rendezvényeket szervezzen, erısítve ezáltal az ágazatban tevékenykedık összetartását, érdekeik összehangolását és az egymás iránti szolidaritást. II. FEJEZET

3 3 A TAGSÁGI JOGVISZONY KELETKEZÉSE, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI, VALAMINT A TAGSÁGI JOGVISZONY MEGSZŐNÉSE Az egyesületi tagsági jogviszony keletkezése. 4. (1). Az Egyesület tagja lehet minden nagykorú természetes személy, és jogi személy, akinek felvételével a tagok egyetértenek, aki az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezınek elfogadja, és kötelezettséget vállal az egyesületi célok megvalósítása érdekében történı közremőködésre és a tagdíj megfizetésére. (2) Az Egyesület tagjait - a tagsági jogviszonyból eredı - a jogszabályban, az Alapszabályban, valamint az Egyesület egyéb határozataiban megállapított jogok illetik és kötelezettségek terhelik. 5. Az Egyesületbe tagként jelentkezık felvételérıl az Elnökség elıterjesztése alapján a Közgyőlés, a kérelem benyújtását követı egy éven belül dönteni köteles, és határozatát írásban közli az érintettel. 6. Az Egyesület taglétszámát a közgyőlés állapítja meg Az Egyesület tagja A tagok jogai és kötelezettségei. 7. (1) jogosult az Egyesület által szervezett rendezvényeken részt venni; (2) a Közgyőlésen tanácskozási, javaslattételi és szavazati joggal rendelkezik; (3) kizáró ok hiányában bármely tisztségre megválasztható; (4) az Egyesület valamely szervének törvénysértı határozatát - a tudomásra jutástól számított harminc napon belül - a bíróság elıtt megtámadhatja (1989. évi II. tv a); (5) az Egyesület irataiba betekinthet;

4 (6) az Egyesületbıl indokolás nélkül bármikor kiléphet. (1) Az Egyesület tagjának kötelessége az egyesületi érdekek elımozdítása, az Alapszabály, az egyéb egyesületi szabályzatok, a közgyőlési és elnökségi határozatok, valamint az Egyesület tisztségviselıi által hozott rendelkezések megtartása (2) Az Egyesület tagja az (1) bekezdésben foglaltakon túl köteles a./ az Egyesület szervezeti életében, a közös vagyon védelmében és gyarapításában részt venni; b./ a Közgyőlés és az Elnökség által meghatározott feladatok megvalósításában, valamint a közös munkában részt venni; c./ a Közgyőlés által megállapított vagyoni hozzájárulást, valamint a tagdíjat az esedékességkor megfizetni. A tagsági jogviszony megszőnik: a./ kizárással, b./ törléssel, c./ kilépéssel, d./ a tag halálával, valamint A tagsági jogviszony megszőnése 9. e./ az Egyesület feloszlatásával, illetıleg jogutód nélküli megszőnésével. 10. (1) Kizárás csak fegyelmi vétség elkövetésének megállapítása esetén, fegyelmi határozattal rendelhetı el. A fegyelmi vétségeket, a fegyelmi büntetéseket, valamint a fegyelmi eljárás részletes szabályait az Egyesület Fegyelmi Szabályzata állapítja meg. (2) Az Elnökség törli a nyilvántartásból azt a tagot, aki meghalt, aki kilépett, aki az elıírt vagyoni hozzájárulási vagy tagdíjfizetési kötelezettségének önhibájából három hónapja - és ezt követıen a hozzá intézett írásbeli felszólítás kézhezvételétıl számított 15 napon belül - nem tett eleget. A törlésrıl hozott határozatot három napon belül tértivevényes levélben, vagy írásban az átvételt igazolható módon kell közölni a törölt taggal

5 5 (3) A tagdíjfizetés elmulasztása miatti törlı határozattal szemben, a közlést követı 15 napon belül, írásban fellebbezéssel lehet élni a közgyőléshez. A közgyőlés által hozott határozatot a (2) bekezdésben szabályozottak szerint kell közölni az érintettel. (4) A közgyőlés által hozott, és a törlést jóváhagyó határozattal szemben az érintett a (2) bekezdésben szabályozottak szerinti közlést követı 30 napon belül jogorvoslattal élhet az Egyesület székhelye szerint illetékes megyei bírósághoz. (5) A tagdíjfizetés elmulasztása miatt törölt tag tagsági jogviszonya az Elnökség törlı határozatának jogerıre emelkedése napján, vagy fellebbezés benyújtása esetén, ha a közgyőlés az elnökség általi törlı határozatot helybenhagyja, illetve bírói jogorvoslat benyújtása esetén, ha a bíróság a közgyőlés általi törlı határozatot helyben hagyja, a közgyőlés általi törlı határozat hozatalának napján szőnik meg. 11. A kilépni szándékozó tagnak ezt az elhatározását írásban kell bejelentenie az Egyesület Elnökéhez. Ebben az esetben a tagsági viszony a kilépés az Egyesülethez történı megérkezés napján szőnik meg. III. FEJEZET AZ EGYESÜLET VEZETİ SZERVEI A közgyőlés 12. (1) Az Egyesület legfıbb szerve a tagok összességébıl álló közgyőlés. (2) Az Egyesület szükség szerint, de évente legalább két alkalommal közgyőlést tart. Ezenkívül össze kell hívni a Közgyőlést az Elnökség határozata alapján, továbbá az Ellenırzı Bizottság kezdeményezésére, a tagság egyharmadának az ok és a cél megjelölésével elıterjesztett kérésére, valamint ha azt a bíróság elrendeli. A rendkívüli közgyőlést az errıl rendelkezı elnökségi határozat meghozatalától, illetve az ellenırzı bizottsági kezdeményezésnek, a tagság legalább egyharmada által elıterjesztett kérésnek az elnökhöz történı megérkezésétıl, illetve bíróság általi elrendelés esetén, az errıl szóló rendelkezésnek a társasághoz történı megérkezését követı 15 napon belül kell összehívni. (3) A Közgyőlést az Egyesület Elnöke írásbeli meghívóval, a hely és az idıpont feltüntetésével, valamint a napirend megjelölésével úgy hívja össze, hogy a meghívott a meghívót a Közgyőlés idıpontját legalább nyolc nappal megelızıen megkapja. (4) Ha a (3) bekezdés szerint összehívott Közgyőlés a megjelentek száma miatt határozatképtelen, a másodszor összehívott Közgyőlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, melyre a tagokat az eredeti meghívóban figyelmeztetni kell.

6 6 13. (1) A Közgyőlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint fele jelen van. A határozathozatalhoz a jelenlévı tagok egyszerő (50 % + 1 fı) szótöbbsége szükséges. Az alapszabály elfogadásához, módosításához, más egyesülettel való egyesülésének, vagy megszőnésének kinyilvánításához a tagok összessége kétharmadának (minısített többség) szavazata szükséges. A Közgyőlés a határozatait nyilt szavazással hozza. A megismételt közgyőlés minısített többséghez kötött kérdésrıl nem dönthet, ha egyébként - fı szabály szerint - nem lenne határozatképes. (2) A Közgyőlésen minden tagnak egy szavazata van. Szavazni csak személyesen lehet. 14. A Közgyőlésrıl jegyzıkönyvet kell felvenni, amelyet az elnök, a jegyzıkönyvvezetı és két - a Közgyőlés által esetenként választott - hitelesítı ír alá. 15. (1) A Közgyőlés az Egyesületet érintı minden kérdésben dönthet. (2) A Közgyőlés kizárólagos határskörébe tartozik: a./ az Elnökség, az Ellenırzı Bizottság, a Fegyelmi Bizottság elnökének és tagjainak öt évre történı megválasztása, visszahívása, továbbá az idıközben megüresedett tisztségek választás útján történı újbóli betöltése; b./ a jelölıbizottság megválasztása, c./ az Egyesület éves és középtávú tervének megállapítása, d./ az Egyesület éves költségvetésének megállapítása, és döntés az elızı évi beszámoló elfogadásáról, e./ az Elnökség, az Ellenırzı Bizottság és a Fegyelmi Bizottság éves beszámolójának elfogadása, f./ az Egyesület más egyesülettel való egyesülésének, és feloszlatásának kimondása, g./ az Egyesület Alapszabályának, Fegyelmi Szabályzatának és egyéb szabályzatainak megállapítása és módosítása, h./ a tagfelvétel és a tagsági viszony megszüntetése, kivéve a kizárás fegyelmi büntetés elsı fokon történı kimondásának jogát, i./ a Fegyelmi Szabályzatban biztosított fegyelmi jogkör másodfokon történı gyakorlása, j./ a tagdíj, valamint a tagok vagyoni hozzájárulásának megállapítása,

7 k./ az Egyesület tagjainak a közösségi munkára kötelezése, l./ az egyesületi tagok kiemelkedı munkájának jutalmazása, valamint a tisztségviselık jutalmának, tiszteletdíjának megállapítása, 7 m./ döntés mindazokban az ügyekben, amelyeket a jogszabály vagy az Alapszabály a Közgyőlés hatáskörébe utal. A tisztségviselık megválasztásának a rendje 16. (1) A Közgyőlés az Egyesület vezetı tisztségviselıi (elnök, titkár, fıszervezı, gazdasági felelıs), továbbá az Egyesület Elnökségének, Fegyelmi Bizottságának és Ellenırzı Bizottságának tagjai személyére történı jelölésre három fıbıl álló jelölıbizottságot választ, a válsztást megelızı közgyőlésen. Az alakuló őlésnél a jelölıbizottság és a vezetı tisztségviselık megválasztása ugyanazon a közgyőlésen történik. (2) A jelölıbizottság tagjaira a közgyőlés elnöke tesz javaslatot, de erre bármelyik tag is jogosult. (3) A jelölıbizottság a javaslatát az Egyesület tagjai véleményének ismeretében teszi meg. (4) Egy tisztségre több személy is jelölhetı. Ebben az esetben az tekintendı megválasztottnak, aki a több szavazatot kapta. Az Elnökség 17. (1) Az Elnökség az Egyesület végrehajtó és ügyintézı szerve, amely a két közgyőlés közötti idıpontban ellátja az egyesülettel kapcsolatos teendıket. Az Elnökség a közgyőlésnek tartozik felelısséggel (2) Az Elnökség az elnökbıl, a titkárból, fıszervezıbıl és a gazdasági felelısbıl áll. (3) Az Elnökség tagjait a Közgyőlés visszahívhatja, ha a munkájukat nem megfelelıen látják el. Vissza kell hívni azt a tagot, akivel szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn, vagy a tisztségviseléstıl eltiltás fegyelmi büntetést szabtak ki. A tagsági viszony megszőnése esetén a megbízatás visszahívás nélkül is megszőnik. (1) Az Elnökség 18. a./ gondoskodik a jogszabályok, szabályzatok, valamint a Közgyőlés által hozott határozatok végrehajtásárıl,

8 8 b./ összehívja a Közgyőlést, c./ két Közgyőlés közötti idıben irányítja az Egyesület tevékenységét, d./ a 10. (2) bekezdésében meghatározott esetben törli a tagot, e./ munkáltatói jogokat gyakorol az Egyesület alkalmazottai felett, f./ dönt és intézkedik minden olyan ügyben, amelyet a jogszabály, az Alapszabály, a Fegyelmi Szabályzat vagy a Közgyőlés nem utal más szerv hatáskörébe. (2) Az Elnökség őléseit szükség szerint, de legalább félévenként tartja. Az Elnökség akkor határozatképes, ha azon a tagok több, mint fele jelen van. A hatáskörébe tartozó kérdésekben egyszerő szótöbbséggel, nyílt szavazással határoz.. (3) Az Elnökség őléseit az Egyesület elnöke, akadályoztatása esetén a titkár hívja össze a 12. (3) bekezdésében szabályozott módon. Az Elnökség őléseire tanácskozási joggal az Ellenırzı Bizottság és a Fegyelmi Bizottság elnökét meg kell hívni. (4) Az Elnökség őlésérıl egyszerősített jegyzıkönyvet kell készíteni, amely az elıterjesztett javaslat lényegét, a módosító javaslatokat, a szavazás eredményét és a meghozott határozatot tartalmazza. A jegyzıkönyvet a jegyzıkönyvvezetı és az elnök írja alá. (5) Az Elnökség a végzett munkájáról évente köteles beszámolni a Közgyőlésnek. Az elnök 19. (1) Az Egyesület vezetıje és törvényes képviselıje az elnök. (2) Az Egyesület Elnöke a./ felelıs az Egyesület törvényes és alapszabályszerő mőködéséért, b./ koordinálja az Elnökség tagjainak munkáját, és gondoskodik arról, hogy intézkedéseik a Közgyőlés és az Elnökség határozataival összhangban legyenek, c./ a Közgyőlés által adott felhatalmazás keretei között szerzıdéseket köthet és eljárhat az Egyesület nevében, d./ gyakorolja az utalványozási jogot, e./ elnököl a Közgyőlésen és az Elnökség őlésein, f./ gondoskodik arról, hogy az Elnökség, az Ellenırzı Bizottság és a Fegyelmi Bizottság a közgyőlésen beszámoljon a munkájáról

9 9 g./ gondoskodik a Közgyőlés és az Elnökség határozatainak végrehajtásáról, h./ gyakorolja a részére biztosított fegyelmi jogkört, i./ intézkedik minden olyan ügyben, amely nem tartozik a közgyőlés vagy más szerv hatáskörébe. Az Egyesület titkárának feladatai: a./ akadályoztatása esetén helyettesíti az elnököt, b./ az Egyesület ügyvitelének irányítása, A titkár hatásköre és feladatai 20. c./ a közgyőlések és az elnökségi őlések írásos anyagainak elıkészítése és a jegyzıkönyv vezetése, d./ a tagnyilvántartás vezetése, e./ a tagfelvételi kérelmek nyilvántartása, közgyőlés elé terjesztése, az intézı bizottság javaslatának ismertetésével, f./ az alkalmazottak munkaszerzıdéseinek, az egyesület megállapodásainak és egyéb szerzıdéseinek elkészítése (elkészíttetése) és nyilvántartása, g./ a hatáskörébe utalt egyéb feladatok ellátása. A fıszervezı hatásköre és feladatai 21. A Fıszervezı a./ felelıs az egyesület által szervezett rendezvények megszervezéséért, b./ gondoskodik arról, hogy a rendezvényeken arra jogosulatlan személy ne vegyen részt, c./ gyakorolja a részére biztosított utalványozási jogot, d./ ellátja a hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

10 Az Egyesület gazdasági felelıse 10 A gazdasági felelıs hatásköre és feladatai 22. a./ intézi az Egyesület gazdasági ügyeit, kezeli a pénztárt és felelıs a pénzügyi jogszabályok és szabályzatok elıírásainak megtartásáért, b./ ellátja az utalványozással és a kifizetésekkel kapcsolatos teendıket, szabálytalanság esetén a kifizetést megtagadja, c./ beszedi a tagdíjakat, a tagdíjfizetésrıl nyilvántartást vezet; három havi elmaradás esetén fizetési felszólítást ad ki, és értesíti az Egyesület Elnökét ennek eredménytelenségérıl, d./ elkészíti és irányítja az Egyesület által alkalmazott pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó dolgozókat, e./ ellátja a hatáskörébe utalt egyéb feladatokat. Az ellenırzı bizottság 23. (1)Az Egyesület közgyőlése a tagok közül öt évre - egy elnökbıl és kettı tagból álló - ellenırzı bizottságot választ, mely a közgyőlésnek tartozik felelısséggel. (2) Az ellenırzı bizottság feladata az Egyesület jogszabály- és alapszabályszerő mőködésének, valamint vagyonkezelésének ellenırzése. Ennek során az Egyesületnél ellenırzik a./ a közgyőlés, az elnökség és a fegyelmi bizottság határozatainak végrehajtását, s általában az Egyesület alapszabályszerő mőködését; b./ a költségvetés végrehajtását, a pénz- és vagyonkezelést, valamint a gazdálkodást, c./ véleményezi az éves beszámolót (3) Az ellenırzı bizottság jogosult az Egyesület mőködésével és gazdálkodásával kapcsolatos bármely ügyet megvizsgálni. Tevékenységérıl évenként és megbízatásának lejártakor jelentést tesz a közgyőlésnek. (4) Az ellenırzı bizottság elnöke az elnökségi őléseken tanácskozási joggal vesz részt. 24.

11 (1) Az ellenırzı bizottság hiányosság megállapítása esetén - annak jellegétıl és nagyságától függıen - az alábbi intézkedéseket teszi: a./ kisebb súlyú hiányosságokra felhívja a vizsgált szerv, illetve tisztségviselı figyelmét és egyben rámutat a helyes eljárásra; 11 b./ jelentısebb súlyú, jogszabályt, alapszabályt, illetıleg az Egyesület érdekeit sértı magatartás, szabálytalanság észlelése esetén írásban tájékoztatja az egyesület elnökét. (2) Ha az ellenırzı bizottságnak az (1) bekezdés b./ pontjában meghatározott tájékoztatása nem vezet eredményre, a közgyőlés összehívására tesz elıterjesztést. Ilyenkor a közgyőlést 15 napon belül össze kell hívni. (3) Az ellenırzı bizottság szükség szerint, de évente legalább egyszer őlésezik, (4) Az ellenırzı bizottság őléseit az ellenırzı bizottság elnöke hívja össze a 12. (2) bekezdésében szabályozott módon. (5) Az ellenırzı bizottság őlése akkor határozatképes, ha azon mindhárom tagja jelen van. (6) Az ellenırzı bizottság döntéseit nyílt szavazással, és egyszerő szótöbbséggel hozza. (7) Az ellenırzı bizottság őléseirıl a 18. (4) bekezdésében meghatározottak szerinti jegyzıkönyvet kell készíteni. A fegyelmi bizottság 25. (1) Az Egyesület közgyőlése a tagok közül öt évre - egy elnökbıl és két tagból álló - fegyelmi bizottságot választ, amely a közgyőlésnek felelıs. (2) A fegyelmi bizottság feladata az Egyesület tagjaival szemben elrendelt fegyelmi eljárások lefolytatása, fegyelmi határozatok meghozatala. Hatáskörére és eljárására a Fegyelmi Szabályzatban foglaltak az irányadók. (3) A fegyelmi bizottság elnöke az elnökségi őléseken tanácskozási joggal vesz részt. (4) A fegyelmi bizottság elnöke évente beszámol a közgyőlésnek a fegyelmi bizottság tevékenységérıl, valamint az Egyesület fegyelmi helyzetérıl. IV. FEJEZET AZ EGYESÜLET VAGYONA

12 (1) Az egyesület bevételei: a./ a tagdíjak és a tagok vagyoni hozzájárulásai, b./ hitelek, kölcsönök, kapott támogatások, c./ mőködési, gazdálkodási és egyéb bevételek. (2) Az Egyesületnek ingó és ingatlan vagyona lehet, amellyel a jogszabályok és a szabályzatok keretei között önállóan rendelkezik. (3) Az Egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik, tartozásaiért a saját vagyonával felel. 27. (1) Az Egyesület vagyona csak az Egyesület céljainak megvalósítására használható fel a közgyőlés határozata alapján. (2) Az Egyesületnél nyereségét sem közvetlenül, sem közvetetten a tagok között felosztani nem lehet. (3) A pénzgazdálkodásra és a vagyonkezelésre az ezekre vonatkozó hatályos elıírások rendelkezései az irányadók. (4) Az Egyesület mőködésérıl és gazdálkodásáról a külön jogszabályok elıírásai szerinti üzleti könyveket és nyilvántartásokat kell vezetni, és azokat az üzletév végén le kell zárni. Az üzletév végével a képviselı a gazdálkodásról a közgyőlés számára mérleget, a gazdálkodás eredményérıl vagyonkimutatást kell készíteni. (5) Az Egyesület bankszámlája felett az elnök, a titkár és a gazdasági felelıs közül bármelyik kettı együttesen jogosult rendelkezni. V. FEJEZET EGYÉB RENDELKEZÉSEK 28. (1) Az Egyesület a területileg illetékes Zala Megyei Bíróság általi nyilvántartásba vétellel jön létre. (2) Az Egyesület mőködése felett a törvényességi felügyeletet a területileg illetékes Zala Megyei Fıügyészség gyakorolja.

13 Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytat, politikai pártoktól független, azoktól támogatást nem fogad el, és pártokat a maga részérıl semmilyen formában nem támogat. (1) Az Egyesület megszőnik, ha 30. a./ feloszlását, másik egyesülettel való egyesülését a közgyőlés minısített szótöbbséggel kimondja, b./ a bíróság feloszlatja. (2) Az Egyesület megszőnése esetén a vagyonának felhasználásáról - a hitelezık kielégítése után - a közgyőlés dönt. 31. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekre egyrészt az egyesülésekrıl szóló évi II. tv. és a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései, másrészt az Egyesület arra illetékes szervei által a saját hatáskörükben jogszerően meghozott határozatai az irányadók. 32. Az egyesület meghatalmazza Dr. Ihász Lajos ügyvédet (8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 2/B. II. 3.), a Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamara tagját (ig. sz.: 242.), hogy az egyesület megalapításával kapcsolatos okiratokat készítse el, jegyezze ellen, és képviseletében járjon el a Zala Megyei Bíróságon. 33. Ezt az alapszabályt az Egyesület június 16. napján megtartott alakuló közgyőlésén elfogadta. Kelt: Alsópáhokon, június hó 16. napján. Ellenjegyezte: Keszthely, június 16. Kozma Sándor elnök

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Íjász Egyesület Tab 2. Az Egyesület székhelye: Mővelıdési Központ 8660 Tab Kossuth Lajos u.86. 3. Az Egyesület tevékenységét a Magyar

Részletesebben

Az egyesület alapszabályának adattartalma

Az egyesület alapszabályának adattartalma 41. melléklet a 11/2012. (II. 29.) KIM rendelethez Az egyesület alapszabályának adattartalma 1. Kötelezı rendelkezések az általános rendelkezések körében: 1.1. az egyesület neve 1.2. az egyesület székhelye

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya I.fejezet: Általános rendelkezések 1. Alapítás Az alapítók az egyesülési jogról szóló 1989.évi II.tv alapján, jelen alapszabályban meghatározott célra egyesület

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya I. Fejezet I. Általános rendelkezések 1) A szövetség neve: Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség (DALI SZ) 2) A szövetség tevékenységét a Magyar Köztársaság területén

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA -1- I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezet neve: ÉRD Városi Rádióklub Sport Egyesület (továbbiakban civil egyesület) 2. Az egyesület a Magyar Honvédelmi

Részletesebben

TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény ( Etv. ) 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Trefortos Öregdiák Egyesületet (a továbbiakban:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben. 1. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben. 1. Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben 1. Általános rendelkezések (1) A Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) nonprofit jogi személy. Alapítói az Alapszabály 1.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY A Magyar Alagútépítı Egyesület 1994. február 9-ei alakuló közgyőlésén elfogadott alapszabályának - az 1998. január 14-én, a 2004. december 09-én, a 2005. január 13-án, a 2009. december 8-án,

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

Egyesület Alapszabálya

Egyesület Alapszabálya Egyesület Alapszabálya Az Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület alakuló közgyûlésén alapszabályát a következõkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA Kelt: 2012. november 24.

ALAPSZABÁLYA Kelt: 2012. november 24. APAJ-ÜRBİPUSZTAI TERMÉSZETVÉDİ VADÁSZTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYA Kelt: 2012. november 24. 2 APAJ-ÜRBİPUSZTAI TERMÉSZETVÉDİ VADÁSZTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYA A Vadásztársaság tagjai az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA

Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA Györkönyi Pincehegyért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1 I. Általános rendelkezés 1. Az egyesület neve: Györkönyi Pincehegyért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 7045 Györköny, Fı u. 494. 3. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A vadásztársaság jellege és jogi helyzete 1.. 2..

ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A vadásztársaság jellege és jogi helyzete 1.. 2.. 1 VÍZÜGYI VADÁSZTÁRSASÁG ÓPUSZTASZER ALAPSZABÁLYA A Vadásztársaság célja, hogy az egyesületekre és a vadásztársaságokra, a vadgazdálkodásra, és a vadászatra, a fegyver és lőszer tartására, valamint használatára

Részletesebben

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA ALAPSZABÁLY I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI 1. Megnevezése: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Székhelye: 8200 Veszprém, Füredi utca 12. 2. Működési területe: működése kiterjed az ország egész területére.

Részletesebben

EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ALAPI POLGÁRİR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1, Az egyesület neve: Alapi Polgárır Egyesület Rövidített neve: Székhelye, levelezési címe: Mőködési területe: A P E Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT Szeged Megyei Jogú Város Idısügyi Tanácsa (továbbiakban: IT) figyelemmel a létrehozása óta eltelt idı tapasztalataira, a korábbi és 2003-ban elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatát visszavonja és

Részletesebben

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken

Részletesebben

A Csókáserdei Vadásztársaság Alapszabályzata

A Csókáserdei Vadásztársaság Alapszabályzata A Csókáserdei Vadásztársaság a Interneten közzétéve: http://www.csokaserdo.hu/2008/11/alapszabalyzat Tartalomjegyzék I. FEJEZET: Általános rendelkezések A vadásztársaság jellege és jogi helyzete A vadásztársaság

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

neve: MÁTRABALLAI ARANYSZARVAS VADÁSZTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYA

neve: MÁTRABALLAI ARANYSZARVAS VADÁSZTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYA 1 MÁTRABALLAI ARANYSZARVAS VADÁSZTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYA A vadásztársaság célja, hogy az egyesületekre és a vadásztársaságokra, a vadgazdálkodásra, a vadászatra, a fegyver és lőszertartásra, használatára

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége

ALAPSZABÁLYA április Az Egyesület adatai. 2. Az Egyesület célja és közhasznú tevékenysége EİRY-KONDI REKREÁCIÓS ÉS SZABADIDİS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2011. április 19. Az Eıry-Kondi Rekreációs és Szabadidıs Közhasznú Egyesület (az Egyesület ) alakuló közgyőlése az egyesülési jogról

Részletesebben

Az Annavölgyi Bányász Sportegyesület Alapszabálya 1

Az Annavölgyi Bányász Sportegyesület Alapszabálya 1 Az Annavölgyi Bányász Sportegyesület Alapszabálya 1 Az Annavölgyi Bányász Sportegyesület Alapszabálya 2 Az Annavölgyi Bányász Sportegyesület (2529 Annavölgy, Erkel Ferenc tér 1.) 2007. február 10-ei hatályú,

Részletesebben

Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület

Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület ALAPSZABÁLY A 2009. augusztus 06. naptól hatályos változásokkal egységes szerkezetbe foglalva Debrecen, 2009. október 20. Készítette és ellenjegyezte: DEBRECEN

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA Készült az egyesület 2006. 11. 29-én megtartott közgyűlésén elfogadott módosításokkal. Az egyesület neve: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Az Universitas

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. ORSZÁGOS DIÁKSZÍNJÁTSZÓ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Fıvárosi Bíróság által a 6. Pk. 60658. számú végzéssel 500. sorszámmal nyilvántartásba vett Országos Diákszínjátszó Egyesület tagsága a közhasznú szervezetekrıl

Részletesebben

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA Tésa Barátainak Társasága Közhasznú Egyesület módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt (módosítások dıltbetővel szedve) ALAPSZABÁLYA 2011. október 1. 2 1. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve:

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület

Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések: A szervezet neve: Badacsonytomaji Szörfklub Sportegyesület A szervezet rövidített neve: Badacsonytomaji Szörfklub S.E.

Részletesebben

A MONORI BORÚT EGYESÜLET - ALAPSZABÁLYA - I. fejezet Általános rendelkezések

A MONORI BORÚT EGYESÜLET - ALAPSZABÁLYA - I. fejezet Általános rendelkezések 1 A MONORI BORÚT EGYESÜLET - ALAPSZABÁLYA - I. fejezet Általános rendelkezések 1. (1) A MONORI BORÚT EGYESÜLET (a továbbiakban: Egyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján létrehozott,

Részletesebben

Az Egyesület neve, székhelye és jogállása

Az Egyesület neve, székhelye és jogállása Common Purpose Magyarország Egyesület ALAPSZABÁLY A Common Purpose Magyarország Egyesület 2009. május 27-én megtartott 2009. évi közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Alapszabály I. Az egyesület neve, székhelye, bélyegzője 1. a. Az egyesület neve: ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET b. Az egyesület székhelye: 1047 Budapest IV., Attila utca 150. c.

Részletesebben

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)

Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a

Részletesebben

FIATAL ÉS KEZDİ VÁLLALKOZÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA. (a 2006. szeptember 24-én elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben)

FIATAL ÉS KEZDİ VÁLLALKOZÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA. (a 2006. szeptember 24-én elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben) FIATAL ÉS KEZDİ VÁLLALKOZÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA (a 2006. szeptember 24-én elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben) 1 A Fiatal és Kezdı Vállalkozók Egyesületének 2006. augusztus 1-jei alakuló

Részletesebben

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül, ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.

Részletesebben

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály Újpalota Sportegyesület Alapszabály Az Újpalota Sportegyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM. Módosított Alapszabály

DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM. Módosított Alapszabály DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM Módosított Alapszabály A Debreceni Német Kulturális Fórum közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl

Részletesebben

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y

Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y 1 Budaörsi Passió Egyesület A L A P S Z A B Á L Y Az alapító személyek az 1989. évi II. törvény alapján, néhai Bató Géza Budaörsi Passió címő szerzıi alkotását alapul véve, a mő felhasználására kötött

Részletesebben

MAGYAR BEUTAZTATÓK SZÖVETSÉGE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

MAGYAR BEUTAZTATÓK SZÖVETSÉGE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MAGYAR BEUTAZTATÓK SZÖVETSÉGE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1.. 1. Az Egyesület neve: Magyarul: Magyar Beutaztatók Szövetsége Angolul: Hungarian Inbound Professionals Association Nemzetközi

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Alapszabály napján hatályos, változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Alapszabály napján hatályos, változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg Alapszabály 2015.10.22. napján hatályos, változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg 1 Általános rendelkezések 1.1 Az Egyesület neve: Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület (Hungarian Society of Economics)

Részletesebben

Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete. Alapszabály

Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete. Alapszabály Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete Alapszabály A Szarvasgomba-termesztık Országos Egyesülete alakuló közgyőlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetıleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y A

A L A P S Z A B Á L Y A Budapesti Darts Szövetség A L A P S Z A B Á L Y A 1. Az egyesület neve: Budapesti Darts Szövetség (továbbiakban: Szövetség) A Szövetség Budapest területén mőködı darts egyesületek területi Szövetsége.

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

A Peca-Kunyhó Horgász Egyesület ALAPSZABÁLYA. Az Egyesület neve, célja és feladatai

A Peca-Kunyhó Horgász Egyesület ALAPSZABÁLYA. Az Egyesület neve, célja és feladatai A Peca-Kunyhó Horgász Egyesület ALAPSZABÁLYA - a 2008. október 30.-i dılt betővel szedetett módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan - Az Egyesület neve, célja és feladatai 1. (1) Az Egyesület neve:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

Egyesület Alapszabálya

Egyesület Alapszabálya Egyesület Alapszabálya Harmadik számú módosítás A Ford Klub Magyarország Egyesület alakuló közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Ford Klub

Részletesebben

Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület

Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület ALAPSZABÁLY egységes szerkezetbe foglalt 2003. február 13. I. 1. Az egyesület neve, célja, feladatai, viszonyai: 1. Az egyesület neve: Soproni Pendelyes Kulturális

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Az ALPOKALJA ZÖLDEK KIEMELKEDİEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA I.1.Álltalános rendelkezések: Az egyesület neve: Alpokalja Zöldek Kiemelkedıen Közhasznú Egyesület

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

MISINA Néptáncegyüttes Egyesület

MISINA Néptáncegyüttes Egyesület A MISINA Néptáncegyüttes Egyesület módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya Az Egyesület nyilvántartási száma: Baranya Megyei Bíróság 2405. Készítette: dr. Juhász Gábor ügyvéd JUHÁSZ Ügyvédi

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata 1. A Fizikai Intézet 1.1. Az Intézet neve: Pécsi Tudományegyetem Fizikai Intézete Angolul: Institute of Physics of Pécs 1.2. Az Intézet

Részletesebben

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére. Egyesületi Alapszabály A Törökbálinti Kamarakórus Egyesület alakuló Közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28.

ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28. JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Alapítók élve a Magyar Köztársaság Alkotmányában alapvető jogként rögzített egyesülési szabadságukkal" az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV., valamint az

Részletesebben

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

ALAPSZABÁLY III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA SALGÓTARJÁNI FORGÁCS FÉNY EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 1.) Az Egyesület neve: Forgács - Fény Egyesület 2.) Székhelye: 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 1. 3.) Levelezési

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y A L A P S Z A B Á L Y amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete alakuló közgyűlésén megjelentek a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályai, valamint az 1989. évi II. tv. alapján egyesületet hoznak

Részletesebben

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl A Nemzeti Erıforrás Minisztérium közleménye az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl hatályos: 2012.04.06 - Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról

Részletesebben

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mátraalmásért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 3154 Szuha-Mátraalmás, Bem u. 1. 3. Az Egyesület önkormányzati elven

Részletesebben

A Pannónia Nyugdíjpénztár választási szabályzata

A Pannónia Nyugdíjpénztár választási szabályzata A Pannónia Nyugdíjpénztár választási szabályzata 1 A.) KÜLDÖTT VÁLASZTÁS 1. A szabályzat hatálya Jelen Szabályzat e fejezete a Pannónia Nyugdíjpénztár (a továbbiakban: Pénztár) Közös Küldöttközgyőlése

Részletesebben

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.

ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. ALAPSZABÁLYA 2 A KİBÁNYA SPORT CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A Kıbánya Sport Club (továbbiakban: Sportegyesület) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján mőködı, önkéntesen

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Szöllısi József Rádióklub. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Berkes ltp. 40. Mőködési területe: a Magyar Köztársaság területe. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2002. május 24-tıl 1. SZAVAZÁSI KÉRDÉSEK Szavazati joggal a Magyar Aktuárius Társaság (továbbiakban Társaság vagy MAT) tagjai és

Részletesebben

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA I. Általános meghatározások A szakszervezet neve: Rövidített neve: SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet Székhelye: SCHNEIDER ELECTRIC Szakszervezet

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség ALAPSZABÁLYA

Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség ALAPSZABÁLYA Hajdú-Bihar Megyei Asztalitenisz Szövetség ALAPSZABÁLYA 2000. május hó 09. A 2010. október 14. - i változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg. 1 ALAPSZABÁLY amely létrejött az egyesülési jogról

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete

ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK. Közhasznú Egyesülete ZALA MEGYEI CROHN-COLITIS BETEGEK Közhasznú Egyesülete Alapszabálya Módosításokkal egységes szerkezetben A Zala Megyei Crohn-Colitis Betegek Közhasznú Egyesülete alakuló közgyőlése az egyesülési jogról

Részletesebben

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése Frankelos és Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baráti Kör ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Frankelos

Részletesebben

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET 2006. június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Tótkomlósi

Részletesebben

Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete. Alapszabály

Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete. Alapszabály 1 I) Általános rendelkezések II) III) Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesülete Alapszabály 1) A nagycsaládosság életforma: lényege az élet, a jövıbe vetett hit igenlése. Egyfajta optimizmus, amelynek tartalma

Részletesebben

ARSENAL SZURKOLÓI KLUB ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZEKEZETBEN

ARSENAL SZURKOLÓI KLUB ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZEKEZETBEN ARSENAL SZURKOLÓI KLUB ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZEKEZETBEN Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták az Arsenal Szurkolói Klubbot, melyet

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A

AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE. Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A AZ UWC MAGYARORSZÁGI EGYESÜLETE Egységes szerkezetbe foglalt, módosított A L A P S Z A B Á L Y A amelyet a 2010 október 1. napján megtartott Közgyőlés hagyott jóvá, és amely az idıközben bekövetkezett

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

Alapszabály. megırzésében, a természet megismerésében és megóvásában, elhatározták. kazincbarcikai hegyikerékpáros és szabadidısport egyesület

Alapszabály. megırzésében, a természet megismerésében és megóvásában, elhatározták. kazincbarcikai hegyikerékpáros és szabadidısport egyesület kazincbarcikai hegyikerékpáros és szabadidısport sport egyesület Alapszabály A sportegyesület alapítói a természet és a kerékpározás szeretetének közös hitén alapulva, a sport és a szabadidı szervezett

Részletesebben

LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY

LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY LŐRINCI VÁROS SPORT CLUB SPORTEGYESÜLET LVSC ALAPSZABÁLY 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Lőrinci Város Sport Club Sportegyesület Rövidített neve: LVSC 1.2. Az egyesület székhelye: 3024

Részletesebben

A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara A l a p s z a b á l y a

A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara A l a p s z a b á l y a A Nyíregyházi Ügyvédi Kamara A l a p s z a b á l y a A Nyíregyházi Ügyvédi kamara közgyőlése az ügyvédekrıl szóló 1998 évi XI. tv. 127..-a alapján a területi ügyvédi kamara módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya

A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A CEGLÉDÉRT FÜGGETLEN EGYESÜLET V. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya (A módosítás szövege vastag és dőlt betűszedéssel kerül feltüntetésre) 1./ Az egyesület neve: Ceglédért Független

Részletesebben

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA melyet a Gyömrő 2000 Kör tagjai a 2010. május 14. napján megtartott közgyűlésen az alábbiak szerint fogadtak el. 1. AZ EGYESÜLET ELNEVEZÉSE: Gyömrő 2000

Részletesebben

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete Alapszabálya Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY

Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY Módosított és egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLY Az Alapszabály 1. sz. mellékletében felsoroltak az 1959. évi IV. törvény VI. fejezetének 8. pontjában és az 1989. évi II. törvényben foglalt rendelkezések

Részletesebben

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A RÁKOSMENTE KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Rákosmente Kerékpáros Sport és Szabadidő Egyesület (továbbiakban: Egyesület) alakuló Közgyűlése az Egyesülési jogról szóló 1989. évi

Részletesebben

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12.

Hegyhát ifjúságáért Egyesület. Alapszabálya. 2012. szeptember 12. Hegyhát ifjúságáért Egyesület Alapszabálya ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések: 1. A szervezet neve: Hegyhát Ifjúságáért Egyesület /a továbbiakban Egyesület/ Rövid neve: HI Egyesület Székhelye: 7370

Részletesebben

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 1.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben