J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án /kedden/ 11 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó-termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Önkormányzat részéről: Csóti Péter, Faludi Tamás, Farkas Zoltán, Fogl András, Dr. Kiss Tibor, Nagy Imréné, Nyerges Benjamin, Szikora Lajosné képviselők, Szabóné Csábrády Anikó és Dósai Imre alpolgármesterek /10 fő 55,56%/ Abonyi Henrik, Farkas Mihály, Kolompár Orbán, Leiz Sándor, Oláh Péterné, Mózer Gyula, Dr. Szabó Lajos képviselők, valamint Terbe Zoltán polgármester jelezték távolmaradásukat, igazoltan vannak távol. Jelen vannak továbbá: Dr. Tóth Mária jegyző távollétében Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző, Gulyás Jánosné, dr. Égető Annamária bizottsági referensek, a 3./ napirendi ponthoz a Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Kft képviseletében Serbán György ügyvezető és Eke Tamás projektmenedzser - Terbe Zoltán polgármester távollétében - köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy 10 képviselő jelen van, az ülés határozatképes, megnyitja azt. Jegyzőkönyv hitelesítőknek Csóti Péter és Szikora Lajosné képviselőket javasolta és kérte, hogy aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 8 igen szavazattal ellenszavazat nélkül 2 tartózkodás mellett elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítők személyét. Ismertette a napirendi javaslatot, kérte továbbá, hogy 3./ napirendi pontként kerüljön felvételre a Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Kft. járóbeteg-szakellátó irodaeszköz, bútor közbeszerzés ajánlati felhívása. Kérem a képviselőket, aki egyetért a napirendi javaslattal és annak kiegészítésével, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testülete 9 igen szavazattal ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett - a napirendet elfogadta.

2 2 Kérem a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a 3./ napirendi pontként zárt ülés keretében kerüljön megtárgyalásra a Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Kft. járóbeteg-szakellátó irodaeszköz, bútor közbeszerzés ajánlati felhívása, mivel a nyilvános ülés tartása üzleti érdeket sértene, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el az előterjesztés zárt ülésen való tárgyalását. Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző A zárt ülés tartása, az üzleti érdekek védelmében szükséges, mivel ajánlati felhívás kerül kiírásra és a verseny tisztaságát védi. Azáltal, hogy a képviselő-testület nem fogadta el az előterjesztés zárt ülésen való tárgyalását, az nyilvános ülés napirendjeként kerül megtárgyalásra. N a p i r e n d 1./ Beszámoló a Vakáció Kht. működéséről Előadó: Szabóné Csábrády Anikó alpolgármester 2./ Önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítása Előadó: 3./ Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Kft. járóbeteg-szakellátó irodaeszköz, bútor közbeszerzés ajánlati felhívása Előadó: 1./ N a p i r e n d Beszámoló a Vakáció Kht. működéséről Előadó: Szabóné Csábrády Anikó alpolgármester /Írásos előterjesztés mellékelve./ Kérem, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság ismertesse a testületi ülés előtt meghozott bizottsági döntésüket. A bizottság a gyermek- és ifjúsági tábor területének ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi január 1. napján a KSH által megállapított lakosságszám arányában, de javasolja, hogy Zsana Község Önkormányzata is az általa megvásárolt üzletrészt és majd a vagyonban a lakosságarányos részt kapja meg. Kiskunmajsa Város Önkormányzata a tulajdonszerzés után felajánlja az üzlet- és tulajdonrészét értékesítésre.

3 3 Dr. Égető Annamária bizottsági referens A különböző határozati javaslatok érintik egyrészt az üzletrész kérdését, másrészt a tulajdonosi igények megfogalmazását. Az I. és II. pont vonatkozik az üzletrészre, a III. és IV. pont a tulajdoni igények megfogalmazására. Így a módosító javaslatot az I., III., és IV. pontba belefogalmazni nagyon nehéz, másrészt, ha az önkormányzat tulajdont szerez, annak használatát az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Az előző javaslathoz kívánom megjegyezni, ha az MNV Zrt. a későbbi időpontban bármilyen tulajdoni hányadot megítél a város számára, akkor azt a Vakáció Kht. taggyűlésén elhangzott tájékoztató szerint 5 évig elidegeníteni nem lehet. Felajánlani nem tudjuk, amit tenni tudunk az I-es határozati javaslat azzal kerülne kiegészítésre, hogy az átalakulást követően Kiskunmajsa Város Önkormányzata értékesíteni kívánja az üzletrészét. Kérdezem, úrtól, hogy elfogadja-e az elhangzott módosítást? Nem tudom így elfogadni a módosító javaslatot. Az elhangzottak alapján egyenként teszem fel szavazásra a határozati javaslatokat. Kifejezetten az 1. határozati javaslathoz van-e módosító javaslat? Módosító javaslat hiányában kérem a képviselőket, aki elfogadja az I. határozati javaslatot, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 7 igen szavazattal 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodással minősített többséget igénylő előterjesztést nem fogadta el. Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző A minősített többség miatt ezt a javaslatot a képviselő-testület nem fogadta el, viszont a vásárláshoz is minősített többségű szavazat szükséges, így mindenféleképpen pozitív formában fel kell tenni szavazásra, hogy a képviselő-testület meg kívánja vásárolni az üzletrészt, amennyiben ez sem kapja meg a minősített többségű szavazatot, abban az esetben lesz nemleges a szavazatunk. Kérem a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy a Vakáció Kht-ban a Kiadó Plusz Kft ,- Ft-os üzletrésze megvásárlásra kerüljön, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 1 igen szavazattal 6 ellenszavazattal, 3 tartózkodás mellett a minősített többséget igénylő előterjesztést nem fogadta el, majd az alábbi határozatot hozta.

4 4 208/2009. sz. határozat A Kiadó-Plusz Kft. Vakáció Kht-béli üzletrészéről döntés meghozatala Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vakáció Kht-ban a Kiadó-Plusz Kft ,- Ft összegű üzletrészét nem kívánja megvásárolni. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: azonnal Kérem a képviselőket, aki egyetért a II. határozati javaslattal, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 9 igen szavazattal ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással az alábbi 209/2009. sz. határozat Vakáció Kht. ügyvezetéséről szóló vizsgálati jelentés és FEB javaslatának elfogadása Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Szabóné Csábrády Anikó alpolgármestert, hogy a Vakáció Kht. ügyvezetéséről szóló vizsgálati jelentést és a FEB javaslatát fogadja el. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: azonnal A III. határozati javaslat a terület tulajdonjogának megszerzésére irányuló kezdeményezés Kiskunmajsa által, miszerint lakosságszám arányosan kerüljön a terület megszerzésre. Javasolom, hogy a következő kiegészítés kerüljön a határozat végére: és kéri Kiskunmajsa Város Önkormányzata, hogy Zsana Község Önkormányzata az általa megvásárolt lakosságszám arányban részesüljön ebből. Értem a javaslatot, de ez az önkormányzat érdekei ellen szól, hiszen akkor a többi önkormányzatnak csökken a lakosságarányú tulajdonszerzése, véleményem szerint az önkormányzatunknak azaz érdeke, hogy mi és a többi önkormányzat is lakosságarányosan szerezze meg az állami tulajdont, Zsana ne kerüljön kivételezett helyzetbe azért, hogy üzletrészt vásárolt. Kérem a képviselőket, aki egyetért módosító javaslatával, kézfeltartással szavazzon.

5 5 A képviselő-testület 1 igen szavazattal 1 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el a javaslatot. Ezek után kérem a képviselőket, aki egyetért az előterjesztésben szereplő III. határozati javaslattal, kézfeltartással szavazzon. 210/2009. sz. határozat A sikondai gyermek- és ifjúsági tábor ingyenes önkormányzati tulajdonba kéréséről szóló 132/2009. számú határozat módosítása Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 132/2009. számú határozatának 3-7. pontjait az alábbiak szerint módosítja: 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c.) pontja alapján állami tulajdonban lévő megosztást követően Komló 011/2 helyrajzi számú (belterületbe vonás után 6167 helyrajzi számú) 1 ha 5564 m2 ingatlanon található kivett táborhely művelési ágú gyermek-és ifjúsági tábor területének ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi január 1. napján a KSH által megállapított lakosságszám arányában. 4. Az ingatlant az önkormányzat gyermekek táboroztatására céljából az Ötv. 8. -ában meghatározott gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás érdekében kívánja tulajdonba venni. 5. Az önkormányzat saját költségén tulajdonrész arányában vállalja az ingatlan tulajdonba adásával kapcsolatos felmerülő valamennyi költséget, ideértve a művelési ág megváltoztatásának költségét is. 6. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdoni hányada arányában vállalja a tulajdonosi jogokhoz kapcsolódó összes kötelezettséget, terheket. 7. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Terbe Zoltán polgármester urat, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél az ingatlan tulajdonjogának ingyenes átruházással Kiskunmajsa Város Önkormányzata részére fenti arányban történő megszerzése érdekében. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: azonnal

6 6 Kérem a képviselőket, hogy a IV. határozati javaslattal kapcsolatosan tegyék meg észrevételeiket. Javasolom, hogy a következő kiegészítés kerüljön a határozat végére: és kéri Kiskunmajsa Város Önkormányzata, hogy Zsana Község Önkormányzata az általa megvásárolt lakosságszám arányban részesüljön ebből. Kérem a képviselőket, aki egyetért módosító javaslatával, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 1 igen szavazattal 1 ellenszavazattal, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el a javaslatot. Ezek után kérem a képviselőket, aki egyetért az előterjesztésben szereplő IV. határozati javaslattal, kézfeltartással szavazzon. 211/2009. sz. határozat Döntés a Balatonakali gyermek és ifjúsági tábor ingyenes önkormányzati tulajdonba való kéréséről 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény 36. (2) bekezdésének c.) pontja alapján állami tulajdonban lévő megosztást követően Balatonakali belterület 186/1 helyrajzi számú 8848 m 2 területű, ténylegesen Balatonakali, Fenyvesalja u. 5. szám alatti ingatlanon található kivett táborhely művelési ágú gyermek- és ifjúsági tábor területének ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését kezdeményezi január 1. napján a KSH által megállapított lakosságszám arányában. 2. Az ingatlant az önkormányzat gyermekek táboroztatása céljából az Ötv. 8. -ában meghatározott gyermek és ifjúsági feladatokról való gondoskodás érdekében kívánja tulajdonba venni. 3. Az önkormányzat saját költségén tulajdonrész arányában vállalja az ingatlan tulajdonba adásával kapcsolatos felmerülő valamennyi költséget, ideértve a művelési ág megváltoztatásának költségét is. 4. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdoni hányada arányában vállalja a tulajdonosi jogokhoz kapcsolódó összes kötelezettséget, terheket.

7 7 5. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Terbe Zoltán polgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nél az ingatlan tulajdonjogának ingyenes átruházással Kiskunmajsa Város Önkormányzata részére történő megszerzése érdekében. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: azonnal Kérem, Alpolgármester úr tegye fel szavazásra azon javaslatomat is, hogy az üzletrész-és tulajdonszerzés után Kiskunmajsa Város Önkormányzata mindkét részt felajánlja értékesítésre. Igen ez nem hangzott el módosító javaslatként, a szakbizottsági ülésen elhangzott, de az is ismertetésre került, hogy a Vakáció Kht. taggyűlésén elhangzott tájékoztató szerint 5 évig a tulajdonszerzésre elidegenítési tilalom van. Tehát ezt csak 5 év után teheti meg a következő önkormányzat a területi tulajdonrészre vonatkozóan. A javaslatom mindkettőre vonatkozott, de természetesen külön külön legyen feltéve szavazásra. Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző A szavazás előtt ismételten felhívom a képviselő-testület figyelmét arra, hogy a Vakáció Kht. taggyűlésén elhangzott tájékoztató szerint az MNV Zrt-től megszerzett tulajdonrészt 5 évig nem lehet akadálytalanul értékesíteni. Nem kívánok vitatkozni senkivel, kértem külön külön történjen a szavazás az üzletrészről és a tulajdonrészről. úr két javaslatot tett, az egyik, hogy az önkormányzat az üzletrészét az átalakulás után ajánlja fel értékesítésre, természetesen bele kell fogalmazni, hogy társtulajdonosok részére. Kérem a képviselőket, aki az elhangzottakkal egyetért, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 6 igen szavazattal ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett a minősített többséget igénylő javaslatot nem fogadta el. A következő javaslat a földtulajdon értékesítése, az esetleges tulajdonba vétel után, itt észrevételezte az Aljegyző Asszony, hogy ez törvényi akadályokba ütközik. Ennek ellenére felteszem szavazásra a javaslatot. Kérem a képviselőket, aki támogatja ezt az értékesítési javaslatot, kézfeltartással szavazzon.

8 8 A képviselő-testülete 1 igen szavazattal 3 ellenszavazattal, 6 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el, majd a fenti szavazatok arányában az alábbi határozatot hozta. 211/a/2009. sz. határozat Sikondai és Balatonakali gyermek- és ifjúsági táborokban megszerzett tulajdonrész értékesítéséről 1./ Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vakáció Kht-ben lévő üzletrészét nem kívánja értékesíteni. 2./ Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a jelenleg állami tulajdonban lévő Sikondai és Balatonakalii gyermek- és ifjúsági táborok ingyenes önkormányzati tulajdonba adását követően, az azokban megszerzett tulajdonrészt nem kívánja értékesíteni. Felelős : Terbe Zoltán polgármester Határidő: azonnal 2./ N a p i r e n d Az önkormányzati intézmények alapító okiratának módosítása Előadó: /Írásos előterjesztés mellékelve./ Az Oktatási és Művelődési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Javasolom, hogy az intézményekről külön külön történjen a szavazás. Kérem a képviselőket, aki egyetért a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratának módosításával, kézfeltartással szavazzon. 212/2009. sz. határozat Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Alapító okiratának módosítása i 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 1-jei hatállyal a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 310/2008. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát.

9 9 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 1-jei hatállyal a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel hatályon kívül helyezi jelen határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője, dr. Égető Annamária referens Határidő: az 1. és 3. pontra augusztus 31., illetve a 2. és 3. pontra február 1. Kérem a képviselőket, aki egyetért a Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításával, kézfeltartással szavazzon. 213/2009. sz. határozat Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosítása 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 1-jei hatállyal az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 148/2008. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 1-jei hatállyal az Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel hatályon kívül helyezi jelen határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője, dr. Égető Annamária referens Határidő: az 1. és 3. pontra augusztus 31., illetve a 2. és 3. pontra február 1. Kérem a képviselőket, aki egyetért a Művelődési Központ alapító okiratának módosításával, kézfeltartással szavazzon.

10 10 214/2009. sz. határozat Művelődési Központ alapító okiratának módosítása 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 1-jei hatállyal a Művelődési Központ alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 217/2008. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 1-jei hatállyal a Művelődési Központ alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel hatályon kívül helyezi jelen határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője, dr. Égető Annamária referens Határidő: az 1. és 3. pontra augusztus 31., illetve a 2. és 3. pontra február 1. Kérem a képviselőket, aki egyetért a Városi Könyvtár alapító okiratának módosításával, kézfeltartással szavazzon. 215/2009. sz. határozat Városi Könyvtár alapító okiratának módosítása 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 1-jei hatállyal a Városi Könyvtár alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 7/2008. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 1-jei hatállyal a Városi Könyvtár alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel hatályon kívül helyezi jelen határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője, dr. Égető Annamária referens Határidő: az 1. és 3. pontra augusztus 31., illetve a 2. és 3. pontra február 1.

11 11 Kérem a képviselőket, aki egyetért a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításával, kézfeltartással szavazzon. 216/2009. sz. határozat Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 1-jei hatállyal a Polgármesteri Hivatal alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 7/2008. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 1-jei hatállyal a Polgármesteri Hivatal alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel hatályon kívül helyezi jelen határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője, Halász Mónika Határidő: az 1. és 3. pontra augusztus 31., illetve a 2. és 3. pontra február 1. Kérem a képviselőket, aki egyetért a Városgazdálkodási Intézmény alapító okiratának módosításával, kézfeltartással szavazzon. 217/2009. sz. határozat Városgazdálkodási Intézmény alapító okiratának módosítása 1. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete július 1-jei hatállyal a Városgazdálkodási Intézmény alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 7/2008. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 1-jei hatállyal a Városgazdálkodási Intézmény alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint

12 12 módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel hatályon kívül helyezi jelen határozat 1. pontjában jóváhagyott alapító okiratát. 3. Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője, Halász Mónika Határidő: az 1. és 3. pontra augusztus 31., illetve a 2. és 3. pontra február 1. 3./ N a p i r e n d A Járóbeteg-szakellátó irodaeszköz, bútor közbeszerzés ajánlati felhívása Előadó: /Írásos előterjesztés mellékelve./ Eke Tamás projektmenedzser A közbeszerzési kiírás azért vált szükségessé, mivel a nonprofit Kft. vette át a projektmenedzsment szerepét, ezért a szükséges bútorokat, informatikai eszközöket be kell szerezni ahhoz, hogy valóban jól tudjunk dolgozni. Jelenlegi működésünk saját eszközökkel és ajándékba kapott bútorokkal történik. A mai nappal megtörtént a munkaterület átadásátvétele az építkezéshez. Sokkal nagyobb mennyiségű munkát kell elvégeznünk és óriási iratállománnyal fogunk rendelkezni, ami jelenleg a földön tárolható. A közbeszerzés azért vált szükségessé, mivel három közbeszerzési eljárás volt a járóbeteg szakellátó építéséhez. Az irányító hatóság miatt bele kellet kerülnie a nonprofit projektmenedzsment eszköz, bútorának az igénye, a járóbeteg szakellátóba. Arra engedélyt kaptunk, hogy külön közbeszerzési eljárás keretén belül kivehettük, ami a projektmenedzsmenthez szükséges. Ezen bútorok és irodatechnikai eszközök felsorolása megtalálható az előterjesztés 4. oldalán. Ezeket a berendezéseket az irányító hatóság elfogadta, amiket közbeszerzési eljárás keretében kell beszerezni. Szabóné Csábrády Anikó alpolgármester A beszerzés becsült értéke feltüntetésre került a közbeszerzési kiírásban 5 millió forint + Áfaval számol. Tudom, a közbeszerzési kiírás tartalmazhatja a beszerzés becsült összegét. Az eddigi közbeszerzési kiírásainkban ezek nem kerültek feltüntetésre. Így történhetett a buszmegálló építésénél nagyobb ajánlatok érkeztek, mint amennyi a bekerülés összege volt. Okosabb lenne-e ha feltüntetnék ezeket a becsült összegeket a közbeszerzési kiírásokban, tekintettel arra, hogy megvan a keretösszegünk, ennél többet nem kívánunk erre fordítani, kevesebbet pedig nem lehet. Ha a törvény nem tiltja, akkor az eddigi közbeszerzési kiírásainkban miért nem tüntettük fel a becsült összegeket. Valószínűleg nem kellett volna plusz közbeszerzési kiíráshoz folyamodnunk az ipari park esetében harmadszorra is. Az ÉPINBER képviselője bizottsági ülésen azt az információt adta, hogy konkrétan az összeg nem kerülhet megjelölésre, így mint becsült érték nem ütközik törvénybe. Eke Tamás projektmenedzser Igen, a becsült összeg feltüntetése nem ütközik törvénybe.

13 13 Az alkalmassági minimum követelményeknél az 5 millió forintos bruttó beszerzési határ javasolom 2 millió forintra módosítani, ezáltal a kiskunmajsai vállalkozók is tudnak ajánlatot tenni és a milliárdos cégek ajánlatát nem várjuk. Fogl András képviselő A III.2.3) b) pontja tartalmazza a műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeket a következőképpen az elmúlt 3 év valamelyikében rendelkezik legalább bruttó 5 millió forint vállalási összegű vagy a beszerzés tárgya szerinti mennyiséget elérő számítástechnikai eszköz és irodai bútorszállítási referenciamunkával. Kiskunmajsán több számítógépes szaküzlet van, de irodabútorok forgalmazásával foglalkoznak-e és tudják-e teljesíteni ezt a minimumfeltételt, azt kétlem. Eke Tamás projektmenedzser A III.1.3) tartalmazza, hogy az ajánlatkérő a nyertes közös ajánlattevőktől nem követeli meg gazdasági társasság létrehozását, de közös ajánlattétel esetén a képviseletre felhatalmazott céget meg kell jelölni, valamint egyetemleges felelősséget kell vállalniuk a szerződés teljesítéséért. Fogl András képviselő Elfogadom a választ és visszavonom a módosító javaslatomat. A módosító javaslatomat továbbra is fenntartom, mely szerint az elmúlt 3 év valamelyikében az 5 millió forintos egyszeri beszerzést kiskunmajsaiaknak soknak tartom, annak van esélye, aki az önkormányzattal vagy a társulással volt már kapcsolatban. Ezért javasolom ennek összegét bruttó 2 millió forintra módosítani. Kérem a képviselőket, aki az elhangzott módosító javaslattal egyetért, kézfeltartással szavazzon. A képviselő-testület 10 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta. Ezek után kérem a képviselőket, aki egyetért a határozati javaslattal az elfogadott módosítással együtt, kézfeltartással szavazzon. 218/2009. sz. határozat A járóbeteg-szakellátó irodaeszköz, bútor közbeszerzés ajánlati felhívása Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Kft által kiírandó, a Kiskunmajsai Kistérségi Közszolgáltató Nonprofit Kft. irodai számítástechnikai eszközök és bútorok

14 14 beszerzése című közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása a közbeszerzési Bírálóbizottság által jóváhagyott és a Képviselő-testület által elfogadott képviselői javaslattal kiegészített tartalommal kerüljön meghirdetésre. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a taggyűlésen ezen határozatban foglaltak képviseletére. Felelős: Terbe Zoltán polgármester Határidő: azonnal Mivel több kérdés, hozzászólás nincs, megköszöni a megjelenést és az ülést 12 órakor bezárja. K. m. f. Terbe Zoltán polgármester távollétében: dr. Tóth Mária jegyző távollétében: Dósai Imre alpolgármester Váradiné dr. Tóth Zsuzsanna aljegyző Csóti Péter jkv.hitelesítő Szikora Lajosné jkv.hitelesítő

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2007. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 24-én 16 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én (csütörtök) de. 8,30 órai kezdettel Kiskunmajsai

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 20-án (péntek) 8 órai kezdettel a Kiskunmajsai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.)

23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 241/2010. (XI.17.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.:12.497-2/2010. 23/2010. számú 2010. november 17.-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 241/2010. (XI.17.sz.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 8/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 39-46. TARTALOMJEGYZÉK 39/2015.(VI.17.) PBH.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY- BALATONRENDES -SALFÖLD KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI -------------------------------------------------------- Ikt.szám: 620-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Svábyné Tóth Rita köztisztviselő Soós Buzás Erzsébet az Anyácsatavi Horgászegyesület képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Svábyné Tóth Rita köztisztviselő Soós Buzás Erzsébet az Anyácsatavi Horgászegyesület képviselője JEGYZŐKÖNYV Zsámbék Város Képviselő-testületének 2010. május 17-én (hétfőn) 17 órakor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Lovas Lajos polgármester Horváth

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről. 2015. február 23.

JEGYZŐKÖNYV. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről. 2015. február 23. Ügyszám: 16-22/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2015. február 23. Szőc 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános üléséről Szőci Művelődési Ház Szőc, Kossuth L. u. 41. Az ülés időpontja:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.

Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.

Részletesebben

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/ Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9

Jegyzőkönyv. Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 9 Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-án 9 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Csontos Máté polgármester Zöldág János alpolgármester

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35.

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. május 29-i rendkívüli üléséről. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey út 35. Jelen vannak: Dömsödi Gábor polgármester,

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Ülés helye: Petőfi Sándor Oktatási és Művelődési Központ 2344. Dömsöd, Béke tér 2. Ülés ideje: 2016. április

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

7/2012. számú április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E /2012. (IV.05.sz. Kth.)

7/2012. számú április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E /2012. (IV.05.sz. Kth.) Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 3168-2/2012. 7/2012. számú 2012. április 5-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 49-50/2012. (IV.05.sz. Kth.)

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 07-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 1/2013. (I. 07.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l

2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6456 Madaras, Báthori u. 1. Tel: 79/458-144 Fax: 79/458-084 phmadaras@enternet.hu 17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Madaras község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 7-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 21/2015 Határozatok száma: 198-200/2015.(09.07.) Rendeletek száma: - JEGYZŐKÖNYV Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal: Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én megtartott nyílt, rendkívüli üléséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 6/2017. Határozatok száma: 93/2017. (05.15.) - 95/2017. (05.15.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2017. május 15-én

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 2 fő képviselő jelen van.

Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 2 fő képviselő jelen van. Dámóc község önkormányzat képviselő-testülete. Száma: 1/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Dámóc község önkormányzat képviselő-testületének 2014. január 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 10-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 9/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 47. 1 TARTALOMJEGYZÉK 47/2015.(VI.25.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről 1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NYV. Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 12-én tartandó soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö NYV. Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének október 12-én tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö NYV Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 12-én tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel távol maradt: Meghívottak: Dr. Sütő László

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság május 26-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2016. május 26-án megtartott üléséről Határozatok száma: 27-32. 1 TARTALOMJEGYZÉK 27/2016.(V.26.) PBH.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. október 10. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben