A DUNAÚJVÁROSI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A DUNAÚJVÁROSI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA"

Átírás

1 A DUNAÚJVÁROSI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA 1. A fegyelmi eljárás célja az alapszabály, a horgászrend, a tanyarend, kikötőrend az egyesület szervei által hozott határozatok megtartásának, a horgászatra vonatkozó jogszabályi rendelkezések és más szabályozások betartása, etikai és a társadalmi együttélés szabályai betartatása, a szervezeti élet tisztaságának biztosítása. A fegyelmi vétséggel arányban álló elmarasztalással az elkövető és a horgásztársadalom többi tagjának visszatartása hasonló magatartástól. FEGYELMI VÉTSÉGEK 2. Fegyelmi vétséget követ el az egyesület tagja, és ellene fegyelmi eljárást kell indítani: a) aki ellen a halgazdálkodással (halászattal, horgászattal) összefüggő bűncselekmény, vagy szabálysértés miatt a bűnüldöző, illetve az igazságügyi szervek jogerős elmarasztaló határozatot hoztak és nem rendelkeztek a horgászat további gyakorlásáról. b) akit a környezetvédelemmel kapcsolatos bűncselekmény vagy szabálysértés miatt jogerősen elmarasztaltak és nem rendelkeztek a horgászat további gyakorlásáról. c) aki a halászattal és horgászattal, illetve azzal kapcsolatos környezetvédelmi jogszabályok, a horgászrendek, az egyesületi alapszabály, választott horgászszervek határozatai ellen vét, vagy a horgászszervek alapszabályszerű működését veszélyezteti, abban az esetben, ha nem tartozik a halászati felügyelőség hatáskörébe. - Ugyancsak a fegyelmi bizottság jár el azon szabályszegésekben, melyet az Egyesület a halászati törvényen kívül külön szabályozott (területi, időbeli, stb. szigorítás, illetve tilalom). d) aki az Egyesület Alapszabályában meghatározott etikai és magatartási követelményeket megszegi, illetve az Alapszabály egyéb rendelkezése ellen vét. e) aki mint választott testület tagja, vagy választott tisztségviselő kötelességét felróható okból nem teljesíti, illetve elhanyagolja. f) aki az egyesülettel szemben fennálló anyagi kötelességét az előírt határidőn belül nem teljesíti, illetve a fegyelmi bizottság idézésére a fegyelmi tárgyaláson, mint tanú, illetve terhelt kellő indok nélkül nem jelenik meg, vagy a fegyelmi eljárás alatt tanúként rosszhiszeműen valótlant állít. 1

2 g) aki az Egyesület más tagjait, tisztségviselőit, szerveit mások előtt alaptalanul vádolja, obszcén kifejezésekkel illeti. h) aki az etikai szabályokat megszegi, ha az egyesület tagja a vízparton, vagy más helyen olyan kirívóan közösségellenes magatartást tanúsít, mely az egyesületi tagsághoz, a horgásztársadalomhoz méltatlan, a társadalmi együttélés szabályaiba ütközik. FEGYELMI BÜNTETÉSEK a) Figyelmeztetés; b) Irásbeli megrovás; c) A fegyelmi határozatban megjelölt vízterületről, horgásztanyáról a horgász egyesület szolgáltatásától meghatározott időre szóló k i t i l t á s; d) a horgászattól meghatározott időre történő eltiltás az Egyesület kezelésében lévő vízterületen. 2. Indokolt esetben a 3. /1/ bek. c) és d) pontjában megjelölt fegyelmi büntetés együttesen is kiszabható. 3. A 3. /1/ bek. c, d) pontjai szerinti fegyelmi büntetés leghosszabb időtartama öt év. 4. A 3. /1/ bek. c, d) pontjai alapján kiszabott büntetés végrehajtása rendkívüli méltánylást érdemlő esetben legfeljebb kétévi próbaidőre felfüggeszthető abban az esetben, ha a büntetés az egy évet nem haladja meg. A felfüggesztés időtartama hónap lehet. A próbaidő időtartama a fegyelmi határozat jogerőre emelkedését követő napon 0 órától kezdődik, és a határozatban megjelölt utolsó napon 24 óráig tart. 5. A próbaidő eredményes letelte után a fegyelmi büntetés hatályát veszíti. Amennyiben a próbaidő alatt újabb fegyelmi büntetés kiszabására kerül sor, a korábban felfüggesztett fegyelmi büntetés végrehajtását is el kell rendelni, erről a fegyelmi határozatban rendelkezni kell. 6. Nincs helye a fegyelmi büntetés felfüggesztésének a próbaidő tartama alatt elkövetett fegyelmi vétség, valamint a fegyelmi büntetés jogerőre emelkedésétől számított öt éven belül elkövetett fegyelmi vétség esetén. 4. A 3. /1/ bekezdésben szereplő horgászattól eltiltás esetén azokat a területi engedélyeket kell bevonni, melyre a határozatban a kitiltás szól. Erről a fegyelmi határozatban rendelkezni kell. A bevont engedély és a kifizetett szolgáltatások értéke nem visszatéríthető. 5. 2

3 Akivel szemben 2 évet meghaladó horgászattól való eltiltást szabtak ki függetlenül attól, hogy az eltiltást a halászati felügyelőség, illetve más hatóság hozta -, a büntetés letöltése után csak abban az esetben kaphat újból horgászjegyet, ha előzetesen ismét házi vizsgát tesz a helyi vizsgabizottság előtt. Amennyiben a 2. d) pontos kizárás történik, az újbóli tagságot a horgász egyesület elnökségének jóvá kell hagyni. HATÁSKÖRÖK Az Egyesület tagjaival szemben elsőfokon a Fegyelmi Bizottság, másodfokon az Egyesület Elnöksége jár el. 2. Az Elnökség, valamint a Felügyelő Bizottság, tagjai, illetve vezetője ellen első fokon a Fegyelmi Bizottság, másodfokon az Egyesület Küldöttgyűlése jár el. 3. A Fegyelmi Bizottság tagjai, illetve vezetője ellen elsőfokon az Egyesület Elnöksége, másodfokon az Egyesület Küldöttgyűlése jár el. AZ ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSA Valamennyi feljelentést, illetve bejelentést melynek tartalmaznia kell a fegyelmi vétség tényszerű, rövid ismertetését, az elkövetés helyét, idejét, az elkövető és ha volt tanú(k) személyének megjelölését a horgászirodán iktatni kell. 2. Fegyelmi eljárás írásban rendelhető el. Fegyelmi eljárást az Egyesület Elnöke rendelhet el, ezt a jogkörét az Egyesület Titkárára átruházhatja. Az Egyesület Alapszabály szerinti tisztségviselői hivataluknál fogva kötelesek fegyelmi eljárást kezdeményezni az általuk észlelt, illetve a tudomásukra jutott szabálysértésről. Az eljárás megindításáról az eljárás alá vont személyt értesíteni kell, az értesítésben ismertetni kell az általa tanusított, a fegyelmi eljárást megalapozó magatartást. 3. Az Egyesület Elnöke a beérkezett bejelentést 30 napon belül köteles megvizsgálni, az állásfoglalását dátummal a bejelentésen feltüntetni. Az állásfoglalás lehet: - a bejelentés (feljelentés) kiegészítése; - halászati felügyelőséghez áttétel; - fegyelmi eljárás elrendelése; - fegyelmi eljárás nélküli figyelmeztetés vagy írásbeli megrovás. Az Elnök ezt a jogkörét az Egyesület Titkárára átruházhatja. 4. Ha az ügy megítélése egyszerű, és a rendelkezésre álló adatok egyértelműen bizonyítják a fegyelmi vétség elkövetését, azonban csekélyebb súlyú fegyelmi vétségről van szó, az Elnök mellőzheti a fegyelmi eljárás elrendelését és saját 3

4 hatáskörében figyelmeztetés vagy írásbeli megrovás fegyelmi büntetést szabhat ki. Az Elnök ezt a jogkörét az Egyesület Titkárára átruházhatja. 5. Fegyelmi eljárás nélkül hozott figyelmeztetésről vagy megrovásról írásbeli határozatot kell hozni és ebben fel kell hívni az elkövető figyelmét, hogy a határozat ellen nyolc napon belül panasszal élhet. Panasz esetén a fegyelmi eljárást le kell folytatni. 6. Minden esetben le kell folytatni a fegyelmi eljárást az ellen, aki a halgazdálkodással kapcsolatos, illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos szabálysértést, vagy bűncselekményt követett el, és azt jogerősen elbírálták, de a további horgászattal kapcsolatban döntést nem hoztak. ELÉVÜLÉS 8. A fegyelmi eljárást, annak bejelentésétől (az Elnök által történő elrendeléstől) számított 30 napon belül meg kell indítani. A fegyelmi vétség elkövetésétől számított egy év elteltével fegyelmi vétség miatt eljárás nem indítható, kivéve, ha az ügyben büntető- vagy szabálysértési eljárás indult. Ebben az esetben az egy év elévülési idő a büntető- vagy szabálysértési eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedését követő napon kezdődik. FEGYELMI BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE A fegyelmi szerv határozatképes, ha az ügy tárgyalásán a Fegyelmi Bizottság legalább három tagja jelen van. A bizottság döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza. 2. Nem vehet rész a fegyelmi eljárásban az, aki az eljárás alá vont személy hozzátartozója, rokona, aki az eljárás alá vont személlyel munkajogi alá-, vagy fölérendeltségi, illetve egyéb függőségi kapcsolatban áll. Nem vehet részt a fegyelmi eljárásban továbbá az sem, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható (elfogultság). 3. Másodfokon nem vehet részt az eljárásban az, aki elsőfokon részt vett. ELJÁRÁSI SZABÁLYOK Az Egyesület Elnöke a fegyelmi ügy tárgyalását 30 napon belül köteles kitűzni, vagy szükség esetén feljelentés kiegészítést rendelhet el, melynek időtartama legfeljebb 20 nap. Ezt a jogkörét az Egyesület Titkárára átruházhatja, figyelemmel a 7. /3/ bekezdésére. 4

5 2. Az eljárás alá vont személyt a kitűzött tárgyalásra meg kell idézni azzal, hogy távolmaradása esetén az eljárást ellene távollétében is lefolytatják, illetve a fegyelmi büntetést kiszabják. Megjelenése esetén bizonyítékait, tanúit a tárgyalásra magával hozhatja, illetve bejelentheti. 3. A fegyelmi eljárás időtartama két hónap, mely indokolt esetben egy ízben, legfeljebb két hónappal meghosszabbítható, az eljárás meghosszabbításáról indokolt határozatot kell hozni. 4. A Fegyelmi Bizottság tárgyalása zárt, azzal, hogy az Egyesület vezető tisztségviselői hivatalból jogosultak a tárgyaláson részt venni. 5. A Fegyelmi Bizottság Elnöke felelős az eljárás szabályszerű lefolytatásáért. A tárgyalást az elnök nyitja meg és vezeti le, gondoskodik a jogszerűségről és a rendről. Megállapítja a tárgyalás szabályszerű feltételeit, elfogultsági nyilatkozatot vesz az eljárás alá vont személytől, majd dönt annak elfogadásáról vagy elvetéséről. 6. Amennyiben a bizottság elnöke elfogadja az elfogultsági indítványt, a bizottság elfogultsággal érintett tagját az eljárásból ki kell zárni. A kizárást jegyzőkönyvezni kell A tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek helyét, idejét, a szerv megnevezését, tagjainak nevét, a jegyzőkönyvvezető és a hivatalból megjelenő más személyek nevét, az eljárás alá vont személy nevét, lakcímét, az egyesület nevét, horgászigazolványának és horgászjegyének számát, esetleges viselt tisztségét, az eljárás alá vont tag érdemi nyilatkozatát a terhére rótt fegyelmi vétség tekintetében, védekezését, a tanúk vallomását, a tárgyalás lényegét és a tárgyaláson elhangzott indítványokat, és megállapításokat kell tartalmaznia. 2. A jegyzőkönyvet a szerv tagjai, a jegyzőkönyvvezető és az eljárás alá vont személy írja alá Az eljárást meg kell tagadni ha: - a beljelentett cselekmény nem fegyelmi vétség. - a beljelentett cselekmény elévült. - az elkövető halála esetén. 2. A Fegyelmi Bizottság zárt ülésen hozza meg határozatát, melyet azonnal kihirdet. 3. Az eljárást meg kell szüntetni ha a fegyelmi eljárás alá vont személy: - terhére rót cselekmény nem fegyelmi vétség. - terhére rót cselekmény elkövetése nem bizonyítható. - halála esetén. 5

6 4. A fegyelmi eljárást minden esetben határozattal kell lezárni. A határozatot írásba kell foglalni, és az év elejétől kezdődő sorszámozással kell ellátni. 5. Az eljárás alá vont személy távollétében hozott határozatot részére tértivevényesen 8 napon belül kézbesíteni kell. Az elsőfokú határozat a 16. napon, illetve a kihirdetéskor - amennyiben a terhelt a fellebbezési jogáról lemont azonnal jogerőre emelkedik. 6. A jogerős fegyelmi határozatot a fegyelmi szerv elnöke jogerősítő záradékkal látja el. A záradékkal ellátott határozat egy példányát, továbbá fellebbezés esetén a másodfokú fegyelmi határozat egy példányát a fegyelmi szerv elnöke köteles haladéktalanul megküldeni az illetékes halászati felügyelőnek A 3. /1/ bekezdés b) c) és d) pontjában meghozott fegyelmi büntetést a jogerőre emelkedést követően az elkövető nyilvántartó kartonjára rá kell vezetni. A 3. /1/ bekezdése c)-d) pontjaiban meghatározott fegyelmi büntetést a határozat jogerőre emelkedése után haladéktalanul be kell jegyezni az eljárás alá vont személy horgászigazolványába. A bejegyzésben dátumszerűen fel kell tüntetni a fegyelmi büntetés hatályának első és utolsó napját. 2. A hónapokban, illetőleg években megállapított fegyelmi büntetés kezdő napja az a nap, amelytől kezdődően az elkövető a fegyelmi határozatban megjelölt jogát ténylegesen nem gyakorolhatja. FELLEBBEZÉS Az elsőfokon hozott fegyelmi határozat ellen, annak kézbesítésétől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye, melyet az Elnökséghez (tisztségviselő esetén a Küldöttgyűléshez) kell címezni, de az elsőfokú fegyelmi szervnél kell benyújtani. 2. Fellebbezésre jogosultak: az eljárás alá vont és az eljárást elrendelő személy. A fellebbezés halasztó hatályú. 3. Fegyelmi ügyben másodfokon az Elnökség, tisztségviselőkkel szemben a Küldöttgyűlés jár el. 4. A fellebbezést a fegyelmi bizottság elnöke az ügy irataival együtt nyolc napon belül a másodfokú szervnek köteles megküldeni. 5. A másodfokú szerv a fellebbezést tárgyaláson bírálja el. A tárgyalásra az eljárás alá vont személyt, valamint a tanú(ka)t szükség esetén beidézheti. Ha a másodfokú szerv a fellebbezést alaptalannak találja, azt elutasítja, ellenkező esetben az elsőfokú határozatot részben vagy egészben megváltoztathatja, 6

7 vagy azt hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú szervet új eljárásra és új határozat meghozatalára kötelezheti. 6. A fellebbviteli szerv az elsőfokú határozatban kiszabott büntetést, csak arra irányuló fellebbezés esetén súlyosbíthatja. 7. Ha a fellebbviteli szerv a fellebbezést érdemben elbírálta, a hozott határozat a kihirdetéssel jogerőre emelkedik. A másodfokú határozat ellen további fellebbezésnek helye nincs. ÚJRAFELVÉTEL 15. Az elkövető, a fegyelmi eljárás jogerőre emelkedésétől számított hat hónap, illetve büntetése kitöltése alatt az ügy újrafelvételét kérheti, ha olyan új bizonyítékot jelöl meg, amely az eljárásban terhére megállapított tényállás megdöntésére és annak eredményeként kedvezőbb határozat hozatalára alkalmas, és az eddigi eljárás során nem merült fel.. Az újrafelvétel elrendelése vagy elutasítása az Elnök hatásköre, azonban ezt a jogkörét az Egyesület Titkárára átruházhatja. Az újrafelvételi eljárásra is a fegyelmi eljárás általános rendelkezései az irányadóak. Az elrendelést vagy elutasítást határozatba kell foglalni, mely ellen fellebbezésnek nincs helye. ELJÁRÁS IFJÚSÁGI TAGGAL SZEMBEN 16. Ifjúsági taggal szemben elsődleges a nevelési cél. Ifjúsági tag megidézésekor a szülő vagy törvényes képviselő jelenlétét kell kérni. Meg nem jelenés esetén az eljárás a szülő és törvényes képviselő nélkül is lefolytatható. 17. ELJÁRÁS A HELYSZÍNEN TÖRTÉNŐ SZABÁLYTALANKODÁS ESETÉN 1. Amennyiben a halászati őr szabálytalanságot tapasztal a horgászat során, illetve azzal összefüggésben, köteles a szabálytalankodó ellen eljárni. 2. A halászati őr csekély súlyú szabálytalanság esetén a horgász fogási naplójába figyelmeztetést jegyezhet be, amely nem minősül fegyelmi büntetésnek. Nagyobb súlyú szabálysértés esetén a halászati őr feljelentést tesz az egyesület elnökénél, vagy az illetékes hatóságnál, illetve indokolt esetben a szabálytalankodó horgászjegyét bevonhatja. 7

8 3. Amennyiben a halászati őr tárgyévben már figyelmeztetésben részesített horgászt ismételten csekély súlyú szabálysértésen éri, a fogási naplóba ismételt figyelmeztetést jegyezhet be. Nincs helye ismételt figyelmeztetés alkalmazásának, amennyiben a horgász ugyan olyan szabálytalanságot követett el, ebben az esetben a halőr feljelentést alkalmaz. 4. A halászati őr ismételten figyelmeztetett horgász további szabálysértése esetén ellene feljelentést tesz, további figyelmeztetés nem alkalmazható csekély súlyú szabálysértés esetén sem. Dunaújváros, november 10. Somfai Rezső sk. elnök Záradék: A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület Elnöksége a Fegyelmi Szabályzatot a november 10-ei ülésén, a 9/2016. (XI. 10.) számú elnökségi határozatával állapította meg. A Fegyelmi Szabályzat az elfogadása napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszíti a DUNAFERR Horgászegyesület januárjában hatályba lépett Fegyelmi Szabályzata. 8

A RÁCKEVEI HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 5/2017 Vezetőségi Határozat év április 8.

A RÁCKEVEI HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 5/2017 Vezetőségi Határozat év április 8. A RÁCKEVEI HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 5/2017 Vezetőségi Határozat 2017. év április 8. A szabályzat célja a jogszabályok, az Egyesület alapszabálya és az RDHSZ Etikai Kódexe rendelkezései keretén

Részletesebben

SÍKVÖLGYI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA

SÍKVÖLGYI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA SÍKVÖLGYI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA amely az Alapszabály 24. 2. pontja alapján annak kötelező melléklete 1. A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA A fegyelmi eljárás célja, hogy a horgászegyesületen

Részletesebben

A Bácsbokodi Sporthorgász Egyesület Fegyelmi Szabályzata

A Bácsbokodi Sporthorgász Egyesület Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok, valamint az 1989. évi II. sz. tv (Egyesületi törvény) és egyéb rendelkezések érvényre juttatása a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának a Bácsbokodi

Részletesebben

A HULLÁM HORGÁSZEGYESÜLET. Fegyelmi Szabályzata A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA FEGYELMI VÉTSÉGEK 2.

A HULLÁM HORGÁSZEGYESÜLET. Fegyelmi Szabályzata A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA FEGYELMI VÉTSÉGEK 2. A HULLÁM HORGÁSZEGYESÜLET Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje érdekében

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

Magyar Vagon- és Gépgyár Horgász Egyesület. Fegyelmi szabályzata

Magyar Vagon- és Gépgyár Horgász Egyesület. Fegyelmi szabályzata Magyar Vagon- és Gépgyár Horgász Egyesület Fegyelmi szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Szegvári Horgász,Víz- és Egyesület tagjai tartoznak.

FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Szegvári Horgász,Víz- és Egyesület tagjai tartoznak. FEGYELMI SZABÁLYZAT A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Szegvári Horgász,Víz- és Egyesület tagjai tartoznak. Környezetvédelmi A horgászok jogait, kötelességeit és magatartását meghatározzák: - a halászatra

Részletesebben

Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT

Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT Fonyód 2014 1 A szabályzat illetékessége és hatásköre Illetékesség: A MAPOSZ illetékes a MAPOSZ tagjai, A MAPOSZ által üzemeltetett

Részletesebben

Ongai Horgász Egyesület 3562 Onga, Rózsa u.16. E-mail: ongaihorgasz@ongaihorgasz.hu. Fegyelmi szabályzat

Ongai Horgász Egyesület 3562 Onga, Rózsa u.16. E-mail: ongaihorgasz@ongaihorgasz.hu. Fegyelmi szabályzat Fegyelmi szabályzat A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje érdekében a közgyűlés az alábbi szabályzatot

Részletesebben

A RÁCKEVEI HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI és ETIKAI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A RÁCKEVEI HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI és ETIKAI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A RÁCKEVEI HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI és ETIKAI SZABÁLYZATA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva A Szabályzat célja a jogszabályokon és más kötelező rendelkezésen túl az Országos Horgászrendelet

Részletesebben

A HOÓRVÖLGYE HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA

A HOÓRVÖLGYE HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A HOÓRVÖLGYE HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje

Részletesebben

Szajki Tavak Aranykárász. Horgász és. Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA

Szajki Tavak Aranykárász. Horgász és. Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA Szajki Tavak Aranykárász Horgász és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 A Szajki Tavak Aranykárász Horgász és Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület fegyelmi szabályzata A horgászattal

Részletesebben

A TAMÁSI KOSSUTH HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA

A TAMÁSI KOSSUTH HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA A TAMÁSI KOSSUTH HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes

Részletesebben

Paksi Atomerőmű Horgászegyesület Fegyelmi Szabályzata A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA FEGYELMI VÉTSÉGEK

Paksi Atomerőmű Horgászegyesület Fegyelmi Szabályzata A FEGYELMI ELJÁRÁS CÉLJA FEGYELMI VÉTSÉGEK Paksi Atomerőmű Horgászegyesület Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre vonásának egységes rendje

Részletesebben

A VILLÁM POSTAGALAMB SPORTKLUB FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZATA

A VILLÁM POSTAGALAMB SPORTKLUB FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZATA A VILLÁM POSTAGALAMB SPORTKLUB FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. fejezet Bevezető rész 1. A Szabályzat hatálya 2. A Szabályzat és a belső szabályzatok összefüggése II. fejezet III.

Részletesebben

SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA

SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. 01. 04. 1. SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT A Sportfegyelmi Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik, illetve alkalmazni kell: a Magyar MMA Prémium Liga (továbbiakban:

Részletesebben

A Magyar Rádióamatőr Szövetség Sportfegyelmi, Fegyelmi és Etikai Szabályzata

A Magyar Rádióamatőr Szövetség Sportfegyelmi, Fegyelmi és Etikai Szabályzata A Magyar Rádióamatőr Szövetség Sportfegyelmi, Fegyelmi és Etikai Szabályzata 1.. A szabályzat hatálya (1) A szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a szövetség azon tagjaival szemben, akik a szövetséggel

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Baráti Kör tagsága tekintetében első fokon a Választmány, másodfokon a Közgyűlés rendelkezik fegyelmi jogkörrel.

FEGYELMI SZABÁLYZAT. A Baráti Kör tagsága tekintetében első fokon a Választmány, másodfokon a Közgyűlés rendelkezik fegyelmi jogkörrel. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255, www.htbkszfvar.hu, email: htbk.szfvar@regiment.hu

Részletesebben

ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA. 1.. A fegyelmi szabályzat célja

ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA. 1.. A fegyelmi szabályzat célja ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 1.. A fegyelmi szabályzat célja A szabályzat szankciórendszerén keresztül biztosítani az egyesület tagsága számára az egyesületi élet zavartalan működését,

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZATA

FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 A Győr Gyárvárosi és Elektromos Sporthorgász Egyesület FEGYELMI SZABÁLYZATA A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre

Részletesebben

A SZIGETKÖZ HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 2018.

A SZIGETKÖZ HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 2018. A SZIGETKÖZ HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 2018. A horgászattal, a hal védelmével kapcsolatos jogszabályok és egyesületi rendelkezések érvényre juttatása, az egyesület jogsértést, illetve fegyelmi

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZATA

FEGYELMI SZABÁLYZATA AKASZTÓI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA Módosítás tervezet F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T az AKASZTÓI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET RÉSZÉRE A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM

ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM 1. verzió ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE Budapest, 2009. december Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének, a Szervezeti és

Részletesebben

Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület 6230 Soltvadkert Arany J. u. 48. Fegyelmi Szabályzata

Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület 6230 Soltvadkert Arany J. u. 48. Fegyelmi Szabályzata SOLTVADKERT-KISKŐRÖS PETŐFI HORGÁSZ EGYESÜLET SOLTVADKERT Fegyelmi Szabályzata A horgászattal kapcsolatos jogszabályok és egyéb rendelkezések érvényre juttatása, a fegyelmi vétséget elkövetők felelősségre

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 5. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI és KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK

Részletesebben

A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE

A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/B. függelék 5. melléklet A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE BUDAPEST,

Részletesebben

A Demokratikus Koalíció Etikai és Fegyelmi szabályzata

A Demokratikus Koalíció Etikai és Fegyelmi szabályzata Etikai és Fegyelmi szabályzata 1. Az Etikai Bizottság: 1. biztosítja, hogy a párt az Alapszabálynak megfelelően tevékenykedjen, elősegíti az Alapszabály egységes értelmezését, ennek érdekében saját döntése

Részletesebben

Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság 6767 Ópusztaszer, Vadászház. Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzata Tervezet 1995.

Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság 6767 Ópusztaszer, Vadászház. Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzata Tervezet 1995. Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság 6767 Ópusztaszer, Vadászház Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzata Tervezet 1995. Az Ópusztaszeri Vízügyi Vadásztársaság FEGYELMI SZABÁLYZATA A szabályzat

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZATA

FEGYELMI SZABÁLYZATA A Kőorra Vadásztársaság FEGYELMI SZABÁLYZATA 2013. 1 I. fejezet A fegyelmi szabályzat hatálya 1. / 1 / A fegyelmi szabályzat hatálya alá a Kőorra Vadásztársaság valamennyi tagja és tagjelöltjei tartoznak.

Részletesebben

Taktaközi Nimród Vadásztársaság

Taktaközi Nimród Vadásztársaság Taktaközi Nimród Vadásztársaság F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T 2011. július.. 1 I. fejezet A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA 1) Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Taktaközi Nimród Vadásztársaság tagjai

Részletesebben

A NAPSÁRKÁNYOK KAJAK-KENU ÉS SÁRKÁNYHAJÓ KLUB FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya

A NAPSÁRKÁNYOK KAJAK-KENU ÉS SÁRKÁNYHAJÓ KLUB FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya A NAPSÁRKÁNYOK KAJAK-KENU ÉS SÁRKÁNYHAJÓ KLUB FEGYELMI SZABÁLYZATA A fegyelmi szabályzat hatálya 1. (1) E szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub (a továbbiakban:

Részletesebben

Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület Fegyelmi és Etikai Szabályzata

Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület Fegyelmi és Etikai Szabályzata Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület Fegyelmi és Etikai Szabályzata Dunavarsány, 2012.12.15. Dunavarsányi Petőfi Horgász Egyesület (a továbbiakban: HE) Fegyelmi és Etikai Szabályzata 1.. A fegyelmi és

Részletesebben

Albatrosz Repülő Egyesület. Fegyelmi Szabályzat

Albatrosz Repülő Egyesület. Fegyelmi Szabályzat Albatrosz Repülő Egyesület Fegyelmi Szabályzat 2 Tartalomjegyzék I. fejezet A Fegyelmi Szabályzat célja és hatálya... 3 A fegyelmi eljárás célja... 3 A Fegyelmi Szabályzat hatálya... 3 II. fejezet Fegyelmi

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

A GYÖNGYÖSPATAI VADÁSZTÁRSASÁG. Fegyelmi Szabályzata. Gyöngyöspata, 2009. október 3.

A GYÖNGYÖSPATAI VADÁSZTÁRSASÁG. Fegyelmi Szabályzata. Gyöngyöspata, 2009. október 3. A GYÖNGYÖSPATAI VADÁSZTÁRSASÁG Fegyelmi Szabályzata Gyöngyöspata, 2009. október 3. I. FEJEZET A Fegyelmi Szabályzat hatálya 1. A Fegyelmi Szabályzat hatálya alá a Gyöngyöspatai Vadásztársaságban ( a továbbiakban

Részletesebben

BIHARI LÖVÉSZKLUB BERETTYÓÚJFALU

BIHARI LÖVÉSZKLUB BERETTYÓÚJFALU BIHARI LÖVÉSZKLUB BERETTYÓÚJFALU Fegyelmi Szabályzat 1. kiadás 2010. augusztus 20. Oldal: 1. / 7 Bihari Lövészklub Berettyóújfalu Fegyelmi Szabályzat (1) A szabályzat hatálya kiterjed: a) a versenyzőre;

Részletesebben

A belügyminiszter 5/2019. (III. 11.) BM rendelete a rendvédelmi igazgatási alkalmazottal szemben lefolytatható fegyelmi eljárásról

A belügyminiszter 5/2019. (III. 11.) BM rendelete a rendvédelmi igazgatási alkalmazottal szemben lefolytatható fegyelmi eljárásról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2019. évi 38. szám 995 IV. A belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervnél 1. egészségügyi asszisztens, 2. orvos, ha a munkakör betöltése az orvos, egészségügyi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - a Magyar Ügyvédi Kamara 3 2. oldal (6) Az a fegyelmi vétség, amely bűncselekmény törvényi tény

Magyar joganyagok - 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - a Magyar Ügyvédi Kamara 3 2. oldal (6) Az a fegyelmi vétség, amely bűncselekmény törvényi tény Magyar joganyagok - 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat - a Magyar Ügyvédi Kamara 3 1. oldal 10/2017. (XI. 20.) MÜK szabályzat a Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998 (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata módosításáról

Részletesebben

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Fegyelmi Szabályzata

Magyar Sárkányhajó Szövetség. Fegyelmi Szabályzata A Magyar Sárkányhajó Szövetség Fegyelmi Szabályzata e-mail: info@sarkanyhajozas.hu Elfogadva: 2012. 04. 24. A Fegyelmi Szabályzat hatálya 1. E Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Sárkányhajó

Részletesebben

MAGYAR POSTAGALAMB SPORTSZÖVETSÉG FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZAT

MAGYAR POSTAGALAMB SPORTSZÖVETSÉG FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZAT MAGYAR POSTAGALAMB SPORTSZÖVETSÉG FEGYELMI ÉS SPORTETIKAI SZABÁLYZAT Tartalomjegyzék: I. fejezet Bevezetı rész 1. A Szabályzat hatálya 2. A Szabályzat és a belsı szabályzatok összefüggése II. fejezet Általános

Részletesebben

Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI FEGYELMI SZABÁLYZATA november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben. Általános rendelkezések

Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI FEGYELMI SZABÁLYZATA november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben. Általános rendelkezések Az IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA HALLGATÓI FEGYELMI SZABÁLYZATA 2014. november 18-i változtatásokkal egységes szerkezetben Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya kiterjed a Főiskola valamennyi

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata Pécs 2007 A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban:

Részletesebben

PANNON EGYETEM Kollégiumi Tanács

PANNON EGYETEM Kollégiumi Tanács Kollégiumi Fegyelmi Szabályzat a Pannon Egyetem kollégiumaiban és kollégiumként üzemelő bérleményeiben történő fegyelmi vétségek kezelésére A Pannon Egyetem a a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével

Részletesebben

HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT

HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 24.. (4) bekezdésében, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti

Részletesebben

HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT

HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. tv. 24.. (4) bekezdésében, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szervezeti

Részletesebben

A fegyelmi eljárás szabályzata

A fegyelmi eljárás szabályzata A fegyelmi eljárás szabályzata 8. számú melléklet Készült a 2011. évi CXC. tv. 58. és a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 53. - 60. alapján. (A szabályzat rendelkezései közt fenti a jogszabályok vonatkozó

Részletesebben

A Magyar Búvár Szakszövetség Fegyelmi Szabályzata

A Magyar Búvár Szakszövetség Fegyelmi Szabályzata A Magyar Búvár Szakszövetség Fegyelmi Szabályzata 1.. Ezen szabályzatot kell alapul venni, illetőleg alkalmazni: a) a sportegyesületek tagjaira, továbbá mindazokra, akik tagságtól függetlenül sportszervezet

Részletesebben

AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE

AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK INTEGRITÁSÁNAK FEJLESZTÉSE A MAGYAR KORMÁNYTISZTVISELŐI KAR KÓDEXE, SZABÁLYRENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA KÖFOP-2.2.3-VEKOP-16 MISKOLC 2017. MÁRCIUS 6-7. MOLNÁRNÉ DR. MOHAI KATALIN,

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 14. SZÁMÚ MELLÉKLET A TANULÓI FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYZAT

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 14. SZÁMÚ MELLÉKLET A TANULÓI FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYZAT A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 14. SZÁMÚ MELLÉKLET A TANULÓI FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYZAT 2013 2 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Értesítés... 3 3. Egyeztető

Részletesebben

A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezete

A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezete A Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezete 1. A fegyelmi szabályzat személyi hatálya Magyar Dinamikus Lövész Szövetség tagszervezeteire és ezen szervezeteknek a tagjaira

Részletesebben

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer

Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer Green Business Szövetség - Tagdíjrendszer A Szövetség tagja lehet bárki, aki a Green Business Szövetség filozófiáját elfogadja és e gondolat a tevékenységében tükröződik. Tagjaink között szívesen látjuk

Részletesebben

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség Sportfegyelmi Szabályzat Tervezet 1. Értelmezések (1) A szabályzat személyi hatály kiterjed a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség (továbbiakban: MDLSz) versenyzőire,

Részletesebben

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZAT. 3. Alkalmazottak fegyelmi ügyeire a Munka Törvénykönyvének rendelkezései irányadók. A fegyelmi eljárás célja 2.

FEGYELMI SZABÁLYZAT. 3. Alkalmazottak fegyelmi ügyeire a Munka Törvénykönyvének rendelkezései irányadók. A fegyelmi eljárás célja 2. 1 FEGYELMI SZABÁLYZAT I. Fejezet A fegyelmi szabályzat hatálya 1. Vadásztársaságunk tagjaira ezen Fegyelmi Szabályzat hatályos. 2. A vadászok feladatait, jogait és kötelességeit meghatározzák: A vadgazdálkodásra,

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rész. I. Rész. A Szabályzat személyi és tárgyi hatálya

I. Fejezet. Általános rész. I. Rész. A Szabályzat személyi és tárgyi hatálya A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) és a végrehajtására kiadott 39/2004 (II.12.) Korm. rendelet alapján a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetség (a továbbiakban: MSZÚOSZ) elnöksége

Részletesebben

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány I. Mely esetben kell benyújtani? Az alapvető emberi jogok és szabadságok védelméről szóló nemzetközi és hazai szabályozás célja a tisztességes büntetőeljárás

Részletesebben

TAPSONY ÉS VIDÉKE PETŐFI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 / 9

TAPSONY ÉS VIDÉKE PETŐFI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA 1 / 9 TAPSONY ÉS VIDÉKE PETŐFI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2017 1 / 9 I. FEJEZET A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) A Fegyelmi Szabályat hatálya alá a Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság (a továbbiakban:

Részletesebben

A HNJE FEGYELMI SZABÁLYZATA

A HNJE FEGYELMI SZABÁLYZATA Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület (HNJE) H-1116 Budapest, Tétényi út 128/b-130. A HNJE FEGYELMI SZABÁLYZATA I. Fejezet Általános rendelkezések 1.. A fegyelmi eljárás, illetőleg a fegyelmi felelősségre

Részletesebben

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról A szabálysértési jog hatályos joganyaga a 2012. évi II. tv. (Sztv.), amely tartalmazza a szabálysértési anyagi jog általános és különös részét, valamint

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 8. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzata Pécs 2012. A Pécsi Tudományegyetem (a továbbiakban:

Részletesebben

Szabálysértési eljárás

Szabálysértési eljárás Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható

Részletesebben

Intézményi tájékoztató

Intézményi tájékoztató Intézményi tájékoztató 2018-2019 A DRHE EGYETEMI KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1-4. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szövege A DRHE EGYETEMI KOLLÉGIUM FEGYELMI SZABÁLYZATA

Részletesebben

4. Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat [2017]

4. Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat [2017] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola SZABÁLYZATAI II. kötet: Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 3. sz. melléklet: 4. Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat [2017] A Tan Kapuja Buddhista Főiskola (továbbiakban:

Részletesebben

A DIÓSJENİI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA (egységes szerkezetbe foglalva)

A DIÓSJENİI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA (egységes szerkezetbe foglalva) SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 2643 DIÓSJENİ TÓPART 078/2 Közgy. hat. sz.: 9/2009. (II.15.) A DIÓSJENİI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA (egységes szerkezetbe foglalva) A horgászattal kapcsolatos jogszabályok

Részletesebben

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA 1450 Budapest, Pf.:214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE Az Országos Elnökség 3/2015. (01.22.) sz.

Részletesebben

PREAMBULUM. I. fejezet

PREAMBULUM. I. fejezet PREAMBULUM A vadvédelemről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, az egyesületekről, a lőfegyver tartásáról és használatáról rendelkező jogszabályok, az Alapszabály és a Házi Szabályzat meghatározzák

Részletesebben

SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT

SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT Magyar Field Target Szövetség Szabálykönyvei SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT Összeállította: Babits László 2006. 1. kiadás, érvényes: 2006. május 13-tól (1) A szabályzat hatálya kiterjed: a) a versenyzőre; b)

Részletesebben

A MAGYAR KICK-BOX SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya

A MAGYAR KICK-BOX SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya A MAGYAR KICK-BOX SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA A fegyelmi szabályzat hatálya (1) E szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Kick-box Szövetség (a továbbiakban: Szövetség) tagjaira, a Szövetség

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

A MAGYAR TRIATLON SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya, a fegyelmi eljárás alapelvei

A MAGYAR TRIATLON SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA. A fegyelmi szabályzat hatálya, a fegyelmi eljárás alapelvei A MAGYAR TRIATLON SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA A fegyelmi szabályzat hatálya, a fegyelmi eljárás alapelvei (1) E szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban:

Részletesebben

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015.

Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Fegyelmi eljárás Szabályzata 2015. Szakmai Program 6.sz. szabályzata Hatályba lépett: 2015. A fegyelmi eljárás rendje, részletes szabályai Vonatkozó jogszabályok: 2013. évi CCXL. törvény 374-376. 1/2015.(

Részletesebben

MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2005.

MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2005. A MAGYAR VÍZILADBA SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2005. 2 TARTALOMJEGYZÉK I. A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 II. A FEGYELMI VÉTSÉGEK ÉS AZ ALKALMAZHATÓ BÜNTETÉSEK... 3 A FEGYELMI

Részletesebben

a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról

a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a tiltott, közösségellenes magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló önkormányzati

Részletesebben

MNASZ SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT 2007 (piros könyv)

MNASZ SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT 2007 (piros könyv) 2006. 03. 21 MNASZ SPORTFEGYELMI SZABÁLYZAT 2007 (piros könyv) A FEGYELMI SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) E Szabályzat rendelkezéseit kell alkalmazni a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (a továbbiakban: Szövetség)

Részletesebben

A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata

A Magyar Ügyvédi Kamara 3/1998. (VI. 27.) Fegyelmi Eljárási Szabályzata Elfogadva: 1998. június 27., 2002. február 25.,2009. október 26. Kihirdetve: IK 1998. évi 11. szám, egységes szerkezet: IK 2002. évi 4. szám (helyesbítve: IK 2004. évi 4. szám), Hivatalos Értesítő 2010.

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1 A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Külügyi Bizottsága a jogszabályokkal és a vonatkozó egyetemi szabályzatokkal

Részletesebben

MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016.

MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016. A MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2016. 1. E Fegyelmi Szabályzatot kell alkalmazni: a) A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (a továbbiakban: MOKSZ) valamennyi tagjára,

Részletesebben

FEGYELMI SZABÁLYZAT 2012. 11.10.

FEGYELMI SZABÁLYZAT 2012. 11.10. HATVANI HORGÁSZ EGYESÜLET Hatvan, Pázsit út 17. Pf. :45. FEGYELMI SZABÁLYZAT Érvényes : 2012. 11.10. Horgászegyesületünk tagjaira, a napijeggyel rendelkező vendéghorgászokra, a halászati törvényben meghatározott

Részletesebben

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ETIKAI ÉS FEGYELMI SZABÁLYZATA

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ETIKAI ÉS FEGYELMI SZABÁLYZATA ETIKAI ÉS FEGYELMI SZABÁLYZATA Budapest 2013. Készült: Az 1998-ban készített szabályzat egységes szerkezetbe foglalásával Jóváhagyta: a MESZ elnöksége 2013/03/14/1. sz. határozata alapján 1.. A Szabályzat

Részletesebben

A M A G Y A R T O R N A S Z Ö V E T S É G S P O R T F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T A

A M A G Y A R T O R N A S Z Ö V E T S É G S P O R T F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T A A M A G Y A R T O R N A S Z Ö V E T S É G S P O R T F E G Y E L M I S Z A B Á L Y Z A T A A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) és a végrehajtására kiadott 39/2004 (II.12.) Korm.

Részletesebben

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2016.

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2016. A MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG FEGYELMI SZABÁLYZATA 2016. 2 A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Elnöksége az Alapszabály 25. (2) bekezdés a) pontjában meghatározott hatáskörében eljárva a sportról szóló 2004.

Részletesebben

Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség. Fegyelmi szabályzat. Jóváhagyta az MFSZ Elnöksége E9/2014 számú határozatával

Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség. Fegyelmi szabályzat. Jóváhagyta az MFSZ Elnöksége E9/2014 számú határozatával Magyar Frizbi Országos Sportági Szakszövetség Fegyelmi szabályzat Jóváhagyta az MFSZ Elnöksége E9/2014 számú határozatával TARTALOMJEGYZÉK 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA... 1 2. A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 1 3. ALAPFOGALMAK...

Részletesebben

NAGYIVÁNI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA

NAGYIVÁNI VADÁSZTÁRSASÁG FEGYELMI SZABÁLYZATA FEGYELMI SZABÁLYZATA A Nagyiváni Vadásztársaság közgyűlése 2001. február 24-én elfogadott és többször módosított Alapszabályzata alapján, a Vadásztársaság Fegyelmi Szabályzatát a következőkben állapítja

Részletesebben

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2 A HONVÉD ZRÍNYI SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A szabályzat célja a Honvéd Zrínyi Sportegyesület (a továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

AZ ABONYI HORGÁSZ EGYESÜLET

AZ ABONYI HORGÁSZ EGYESÜLET AZ ABONYI HORGÁSZ EGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 2017. A fegyelmi ügyek intézésével kapcsolatos eljárások 1. A halőrök, a halászati őrök, illetve társadalmi ellenőrök kötelesek a horgászati tevékenységgel

Részletesebben

Magyar Jógaoktatók. Szövetsége Egyesület

Magyar Jógaoktatók. Szövetsége Egyesület Magyar Jógaoktatók Szövetsége Egyesület Fegyelmi és Etikai Kódex 2006. december 3. 1. Előszó 1.1. A MJSZE Fegyelmi és Etikai Kódexe (továbbiakban: Etikai Kódex) az MJSZE által elismert jógaoktatói tevékenység

Részletesebben

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból

Részletesebben

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban

A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása. a bírói gyakorlatban 1 A feltételes szabadságra bocsátás próbaidejének meghosszabbodása a bírói gyakorlatban A téma aktualitását az indokolja, hogy a büntető anyagi jog általános részében van arra vonatkozó szabály (Btk. 91.

Részletesebben

Segélyezési Szabályzata

Segélyezési Szabályzata Alapszabály 3.sz. melléklete Hatályos: 2018 január 1. Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesületének Segélyezési Szabályzata Alapszabály VIII. 8.1. pont 2 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 8. +36 1

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 3. számú melléklet

BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS 3. számú melléklet I. A munkaviszonyból származó kötelezettségeknek a munkavállaló által történt vétkes megszegése esetére alkalmazandó eljárás (a továbbiakban: eljárás) A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

Fegyelmi Szabályzat. 1. Hatálya. 2. Fegyelmi vétség

Fegyelmi Szabályzat. 1. Hatálya. 2. Fegyelmi vétség Fegyelmi Szabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen Fegyelmi Szabályzat (továbbiakban: FSZ) vonatkozik a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) rendezése keretében sporttevékenységet folytató amatőr

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA. HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 4.

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA. HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 4. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT (a Szervezeti és működési szabályzat 4. számú melléklete) Elfogadva: 2009. szeptember 29., hatályba lép: 2009. október 1-jén

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 2 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: BO/10/2-107/2015. 41/2015. Kormánymegbízotti utasítás Melléklete A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szociális Bizottságáról 3 I. Általános

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október

Részletesebben

A MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA

A MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA A MAGYAR GOLF SZÖVETSÉG SPORTFEGYELMI SZABÁLYZATA A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) és a végrehajtására kiadott 39/2004 (II.12.) Korm. rendelet alapján a Magyar Golf Szövetség

Részletesebben

A Magyar Búvár Szakszövetség. Sportfegyelmi Szabályzata, melyet a Magyar Búvár Szakszövetség Elnöksége fogadott el

A Magyar Búvár Szakszövetség. Sportfegyelmi Szabályzata, melyet a Magyar Búvár Szakszövetség Elnöksége fogadott el A Magyar Búvár Szakszövetség Sportfegyelmi Szabályzata, melyet a Magyar Búvár Szakszövetség Elnöksége fogadott el 3./2018 (2018. 09. 18.) sz. határozatával 2018. 1 A magyar búvár sportág feladatait ellátó

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 8. számú melléklete

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 8. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 8. számú melléklete AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK

Részletesebben