ÍGÉRETES KEZDET SZŐLŐSI NÓRA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÍGÉRETES KEZDET SZŐLŐSI NÓRA"

Átírás

1 SZEMLE 224 SZŐLŐSI NÓRA ÍGÉRETES KEZDET Fedinec Csilla Vehes Mikola (főszerk.), Csernicskó István Oficinszkij Román Osztapec Jurij Szarka László Tokar Marian (szerk.): Kárpátalja Történelem, politika, kultúra, Argumentum MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, 2010, 640 oldal A közel két évvel ezelőtt megjelent Kárpátalja Történelem, politika, kultúra című kötet a magyar történeti kézikönyvekhez képest merőben új koncepciót követ. Szerzői a magyar és az ukrán történelemtudomány jeles kutatói, történészei és tanárai, akik korábban számos könyvet és tanulmányt szenteltek e témakörnek. Jelen mű azonban teljesen egyedi, amennyiben egyidejűleg két nyelven Magyarországon magyarul, Ukrajnában pedig ukránul került az olvasóközönség elé. Ilyen közös vállalkozásra még nem volt példa a két ország történetírásában. Az ukrán és magyar kutatók most egy olyan sokrétű és alapos kézikönyvet tettek közzé, amely kilép a kutatói dilemmák ütközőzónájából, és inkább a szintézis irányába mutat. Az ukrán változat 2011-ben az év legjobb könyve lett Kárpátalján. 1 A díjátadási ünnepségen az ukrán nyelvű kötetet sajtó alá rendező Roman Oficinszkij, az Ungvári Nemzeti Egyetem történészprofesszora hangsúlyozta: a kárpátaljai történelem 90 évét feldolgozó könyv sikert aratott a régió oktatási intézményeinek diákjai és tanárai körében, és tetszéssel fogadta a térség múltja iránt érdeklődő olvasóközönség is. A kötet Kárpátalja utolsó politikai, gazdasági és kulturális szempontból rendkívül változatos közel száz évét mutatja be, melynek során a térségben egymást váltották a főhatalmat gyakorló államok és az államformák, ami egyfelől a végletekig próbára tette az itt élők tűrőképességét és alkalmazkodóképességét, másfelől szélesítette a társadalom politikai horizontját. A megközelítések tematikus gazdagsága tág teret biztosít a szerzők számára a régió múltjának bemutatására. Ez annál is inkább fontos, mert bár már eddig is jó néhány könyv és tanulmány született Kárpátalja 20. századi történetéről, ezek jó része a Szovjetunió fennállása idején keletkezett, s mind a kérdésfelvetésekben, mind a módszertani megoldásokban, mind a tárgyalás módjában magán viseli a célzatos szocialista tudománypolitika keze nyomát. Az elmúlt években többen is kísérletet tettek arra, hogy az ukrán, magyar és ruszin nézőpontokat közelebb hozzák egymáshoz, illetve ahogyan ők fogalmaztak egyfajta hidat kívántak építeni a régióval kapcsolatos nemzeti történeti diskurzusok között. Ennek jelentőségét aligha lehet túlbecsülni, hiszen a Kárpátalján élő nemzetiségek között változó intenzitással ugyan, de

2 Ígéretes kezdet 225 kétségkívül jelen vannak a nemzeti-kulturális feszültségek, s ezek nagyrészt éppen az egymással rivalizáló nemzeti hagyományokban, az eltérő történeti ismeretekben és múltszemléletben gyökereznek. S bár minden ország és minden nemzet a maga igazát bizonygatja, ezeket a kutatási eredmények sokszor egyáltalán nem támasztják alá. A Kárpátalja című kötet nagy fejezetei a hagyományos történeti korszakokhoz illeszkednek, csupán a nyelvkérdést és a különböző politikai rendszerek nyelvpolitikáját vizsgáló utolsó fejezet öleli fel egymagában a teljes időszakot. A munka struktúrája logikailag átgondolt, tematikájában illeszkedik a hagyományos történeti korszakokhoz. A mű címe alapján az olvasó számára egyértelművé válik, hogy a könyv a térség politikai, gazdasági és kulturális kérdéseire tér ki között. Emellett olyan témát is tárgyal sőt annak alakulását külön fejezetben követi nyomon, mint a nyelvkérdés. A tanulmányok nyelvezete szabatos és közérthető, hiányoznak viszont a lábjegyzetek. A fejezetek végén találhatók ugyan bibliográfiai listák s ezek csakúgy, mint a kronológiai mellékletek, nagyon hasznosak, pontos hivatkozási apparátus hiányában azonban még az egyébként általában jól megválasztott idézetek azonosítása is szinte lehetetlen. A könyv 5 nagy fejezetre bomlik, s ezen belül természetesen alfejezeteket találunk, amelyek igyekeznek a lehető legszélesebb spektrumon vizsgálni az adott témát. A bevezetőt követően a kötet az Osztrák Magyar Monarchia belső problémáit tárgyalja, majd annak felbomlását ismerteti. A nagyhatalom romjain nemzetállamok születtek meg, s ezzel egyidejűleg Kárpátalja hovatartozása nemzetközi kérdéssé vált. Bár a területre több állam is igényt tartott, a háborús győztesek már 1919 elején eldöntötték, hogy a régió a csehszlovák állam fennhatósága alá kerül. Ennek fejében a csehszlovák kormány közigazgatási, kulturális és gazdasági autonómiát ígért Kárpátalja számára, a klasszikus autonómia azonban nem valósult meg, jóllehet a prágai kormány bizonyos politikai engedményeket nyújtott az újonnan szerzett országrész számára. A kötet I. fejezete részletesen foglalkozik azzal a nagyarányú politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális átrendeződéssel, amely Kárpátalját jellemezte a csehszlovák fennhatóság idején. A különböző szerzőktől (sorrendben: Szarka László, Vidnyánszky István, Marian Tokar, Fedinec Csilla, Fegyir Sandor, Mikola Vehes és Volodimir Zadorozsnij) származó alfejezetek olvasása közben hasonló érzésem támadt, mint Brenzovics Lászlónak, 2 aki szerint a szerzők tulajdonképpen elbeszélnek egymás mellett, s alapvető kérdésekben is teljesen más a véleményük. Ez főként abból a történelmi sémából ered, hogy az ukrán történészek az ukrán irányvonalat, míg a magyar kutatók a magyar álláspontot domborítják ki, s egyfajta szubjektív véleményt alkotnak a felmerült kérdésekben. Éppen ezekből a világnézeti-

3 226 Szőlősi Nóra szakmai-módszertani különbségekből fakad egyes kérdések eltérő szemléletű megközelítése. Ilyen például a Vehes és Tokar által írt 6. fejezet (Kárpátalja (Podkarpatszka Rusz/Kárpáti Ukrajna) kérdése a nemzetközi politikában), s ezen belül is A második kárpátaljai kormány tevékenysége című alfejezet, melyben a Kárpáti Szics Népi Önvédelmi Szervezet tevékenységéről írnak a szerzők. A történeti irodalomból és a kortársak visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Volosinkormány ukrán irányultságú volt, 3 és diszkriminálta a többi kárpátaljai nemzetiség tagjait. Ráadásul a terület lakosságának nagy része alacsony színvonalon élt, hatalmas méreteket öltött a munkanélküliség, s az árak az egekbe szöktek. A Volosin-kormány a súlyos nehézségeken nagy szigorral igyekezett segíteni, s még a terror alkalmazásától sem riadt vissza, amiben elsősorban a Szics-gárdára számíthatott. A gárdisták üldözték a zsidókat, a magyarokat és a ruténeket, s általában mindenkit, aki nem ukrán irányultságú volt. 4 A kötet szerzői bemutatják a Szics szervezeti kereteit és tevékenységét, ez azonban némileg pontatlan, illetve hiányos. Vehesék szerint a fegyverrel való ellátottság igen szegényes volt. A Kárpáti Szics vezetői többször fordultak Volosin miniszterelnökhöz, hogy fegyverezze fel őket, azonban mindanynyiszor elutasításban volt részük. 5 Valójában azonban, amint az köztudott, Volosin bár hivatalosan a rend és a biztonság fenntartása érdekében hozta létre a gárdát a lövészeket a saját céljaira is felhasználta, és saját hatalmának megerősítését és megszilárdítását tekintette a Szics első számú feladatának. 6 A kötet másutt így fogalmaz: A fegyvertelenség, illetve az erőszakos fegyverszerzés véres összetűzéshez vezetett a Kárpáti Szics és a csehszlovák katonaság közt március én. 7 Vajon miért volt szüksége erőszakos fegyverszerzés -re a Szics-gárdistáknak? Csak úgy általában a fegyvertelenség miatt? Úgy véljük, az akció hátterében inkább egy konkrét fenyegetés állhatott, tudniillik az, hogy a magyar honvédség ekkor indított akciót Kárpátalja megszállására, Volosin pedig aki éppen ezekben a napokban próbálta elismertetni Kárpáti Ukrajna függetlenségét minden erővel meg akarta védeni országát, s joggal tartott attól, hogy ha a magyar csapatok elfoglalják a területet, ezzel az ő hatalma is véget ér. 8 Félelme hamarosan beteljesedett: a magyar alakulatok gyors katonai akció révén elfoglalták Kárpátalját, s Avgusztin Volosinnak menekülnie kellett. A kötet II. fejezete a Magyarországhoz visszacsatolt Kárpátalja öt esztendejének ( ) történéseit vizsgálja. A szerzők Fedinec Csilla és Roman Oficinszkij objektíven ismertetik az immár magyar fennhatóság alatt álló terület nemzetiségi problémáit, valamint a közigazgatás (autonómia vs. centralizáció) kérdéseit. A fejezet végén Stark Tamás ad pontos és tragikus beszámolót a kárpátaljai zsidóság katasztrófájáról. Kárpátalja lakossága életszínvonalának emelkedését várta Magyarországhoz történő visszacsatolásától, s ebben a hitében támogatta őt a magyar pro-

4 Ígéretes kezdet 227 paganda is, amely minduntalan hangsúlyozta a vidék és a magyar Alföld természetes egymásrautaltságát, a magyar gazdaság vérkeringésébe való visszatérés gazdasági előnyeit. A magyar kormánynak nagyszabású elképzelései voltak Kárpátalja gazdasági felzárkóztatásáról, ám ezek sok ponton eltértek a csehszlovák kormány kárpátaljai fejlesztési koncepciójától. Míg ugyanis Prága inkább a szociálpolitikára és az infrastrukturális beruházásokra összpontosított, addig Budapest a magyar nemzetgazdaság szempontjait (hegyvidék, erdők, ipari nyersanyagok és energiahordozók hiánya) szem előtt tartva elsősorban a vízerőművek építését, valamint a faipar és a turizmus fejlesztését szorgalmazta. E kísérletek azonban torzóban maradtak, miközben a visszacsatolást követően beszűkültek a kárpátaljai mezőgazdaság exportlehetőségei. Ellentétes vélemények születtek például a terület (Kárpátalja) infrastrukturális fejlesztését illetően. A magyar fennhatóság időszakában történt fejlesztéseket a történészek eltérően értékelik. Oficinszkij például a kötet 176. oldalán így ír: A kormányzói biztosság első évében jelentős gazdasági (erdészet, állattenyésztés, földművelés, kereskedelem) és infrastrukturális (közlekedési, egészségügyi, oktatási, távközlési, kereskedelmi) fejlesztések történtek. Így például a Tarac folyó völgyében, Királymező és Tarackraszna között 13 km hosszúságú víztároló építését kezdték el millió pengő ráfordítással. Ha elkészült volna, 250 ezer hold termőföld öntözését tette volna lehetővé márciusának második felében Teleki Pál miniszterelnök személyesen nézte meg az előkészítést. Ezzel szemben Botlik József aki nem szerepel a kötet szerzői között saját könyvében több oldalon át arról számol be, hogy a magyar kormányzat már a visszacsatolás előtti hetekben lépéseket tett a terület korszerűsítése érdekében. 9 A visszacsatolást követően pedig hozzákezdett a térség infrastrukturális fejlesztéséhez: A kormányzat közmunkák indításával is sok ezer ruszin embernek teremtett kereseti lehetőséget. [ ] A magyar kormányzat jelentős vasúti fejlesztésekbe is kezdett, és négy év alatt, 1939 és 1943 között összesen 22 millió pengőt fektettek be. Az összeg nagyságát érzékelteti, hogy ezt megelőzően a csehszlovák uralom a Felvidéken és Kárpátalján húsz év alatt (átszámítva) összesen 26 millió pengőt költött hasonló célokra. A magyar vasúti beruházások között a legfontosabb a Taracköz és Aknaszlatina közötti pálya megépítése volt, amellyel az aknaszlatinai sóvidéket kapcsolták be az országos vonalhálózatba. 10 Emellett Botlik említést tesz a magyar kormánynak a kárpátaljai erdősítésre vonatkozó munkálatairól, s számos hasonló intézkedést ír le Egestas Subcarpatica című művében. 11 A kötet III. fejezete Kárpátalja szovjet érájának történetét vizsgálja; az államszocializmus időszakát ( ), amelynek során a terület a Szovjetunió részét képezte. Ez a rész a kötet egyik legrészletesebben kidolgozott fejezete néhány rövidebb alfejezetet leszámítva (Fedinec Csilla, Penckófer János) Roman Oficinszkij munkája, aki a jól strukturált alfejezetekben kitért

5 228 Szőlősi Nóra a korszak legfontosabb politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális eseményeire, s emellett a vallás és az egyház szovjet megközelítését is részletesen bemutatja. Az indokoltnál talán szűkszavúbb a háromnapos malenykij robot bemutatása holott újabban egyre többen foglalkoznak a kérdéskörrel (a túlélőkkel és szemtanúkkal készült interjúkban is), miközben a szerző alfejezetben tárgyalja a donbászi munkaerő-toborzást. A háromnapos közmunkáról kiagyalt mese már akkor lelepleződött, amikor november 18-án Beregszászról elindították Szolyva irányába az első menetoszlopokat. Ekkor mindenki számára világossá vált, hogy az elhurcolt férfiak egyhamar nem kerülnek vissza családjaikhoz. Hozzávetőleges becslések szerint mintegy 40 ezer magyart és németet kényszerítettek a szolyvai gyűjtőtáborok szögesdrót kerítései mögé, de a menetoszlopokba sok ruszint, szlovákot, románt is berángattak. 12 Az egymást követő ötéves tervek után a Mihail Gorbacsov nevével fémjelzett új gazdaságpolitikát a reménykeltő elképzelések mellett sok visszásság is jellemezte. A szovjet kormány a népgazdaság fejlődésének gyorsítását tette meg az év legfontosabb céljául. Ennek azonban szinte az ellenkezője történt, s kimagasló eredmény egyetlen ágazatban sem született. Az 1980-as évek második felében már félreérthetetlenül tapasztalható volt a Szovjetunió gazdasági meggyengülése. Az évtized végére a helyzet megérett a politikai változásra. 13 A IV. fejezet a rendszerváltás utáni periódus ( ) történetét öleli fel. A szerzők (Jurij Osztapec, Mihajlo Lengyel, Nelja Zsulkanics, Fegyir Sandor, Ivanna Szkiba, Milován Orsolya, Molnár József, Molnár D. István, Mihajlo Zan, Halina Rozlucka, Papp Z. Attila, Kicsera Viktor, Roman Oficinszkij, Ferenc Nagyija és Penckófer János) itt a közelmúlt általános politikai, gazdasági, kulturális eseményeinek ismertetése mellett a jelenlegi magyar ukrán helyzetképet is bemutatják, s külön alfejezetet szentelnek a kárpátaljai magyarság helyzetének. Fontos kiemelni, hogy bár Kárpátalja nem része Magyarországnak, mégis a magyar kisebbség számára hatalmas jelentőséggel bír minden politikai, gazdasági változás, amely az anyaországban történik. A kötet utolsó, a 20. századi kárpátaljai nyelvpolitikai változásokat egy tematikai egységben de időrendi alfejezetekben vizsgáló V. fejezete módszertani szempontból igazi különlegesség. E téma hangsúlyos kiemelését az indokolja, hogy a nyelvkérdés az elmúlt évszázad során mindvégig az elégedetlenségek és a társadalmi feszültségek forrása volt, s a mai napig nem veszített aktualitásából. A fejezet nagy részét Csernicskó István állította össze, aki a kérdéskör vizsgálatához nélkülözhetetlen nyelvtudományi és szociológia felméréseket végző két intézmény, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Hodinka Antal Intézet irányításában egyaránt részt vesz. Szerzőtársai Szvitlana Melnyik, Fedinec Csilla és Gönczi Andrea voltak.

6 Ígéretes kezdet 229 Összességében úgy vélem, hogy a kötet a kisebb hiányosságok és ittott vitára késztető megállapítások ellenére nagyszerű munka, és igazi mérföldkőnek számít Kárpátalja historiográfiájában. Adatgazdagsága, tematikus sokfélesége a szakemberek számára is hasznossá teszi, a Kárpátalja iránt érdeklődőket eddig ismeretlen alapossággal igazítja el a régió szövevényes történelmében a magyar, a csehszlovák, majd ismét a magyar, később a szovjet és az ukrán éra egymást követő hatalomváltásaiban. S kiderül a kötet lapjairól az is, hogy a nagy politikai változások visszatérő igénye és ígérete volt a terület önigazgatásának terve; az autonómia ügye volt az, amelyre Kárpátalja lakossága a leginkább áhítozott nemcsak a tárgyalt időszakban, de most is, ám ennek ellenére úgy tűnik, a megvalósítására még mindig várniuk kell. Jegyzetek 1 Az év könyve lett az ukrán magyar monográfia, Kárpátaljalap/MTI, < karpat-medence/2012/01/04/az_ev_konyve_lett_az_ukran-magyar_monografia/> (letöltve ). 2 BRENZOVICS László: Nemzetiségi politika a visszacsatolt Kárpátalján , Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 2010, 14. p. 3 MARINA Gyula: Ruténsors Kárpátalja végzete, Ugocsa Print Kiadó, Nagyszőlős, 1999, 116. p. 4 BOTLIK József: Egestas Subcarpathica. Adalékok az Északkeleti-felvidék és Kárpátalja XIX XX. századi történetéhez, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 2000, 213. p. 5 Kárpátalja , 100. p. 6 BOTLIK: i.m., 214. p. 7 Kárpátalja , 100. p. 8 SZŐLŐSI Nóra: A revíziós gondolatok és megvalósításuk a trianoni békét követően, In: In Memoriam Soós Kálmán. Tanulmányok Soós Kálmán emlékére, II. RFKMF, PoliPrint Kft. Kiadó, Ungvár, (Megjelenés alatt.) 9 BOTLIK: i.m., p. 10 Uo., 270. p. 11 Uo., p. 12 CSANÁDI György: Sorsfordító évek sodrásában. Fejezetek Beregvidék történelmi múltjáról, PoliPrint, Ungvár, 2004, 181. p. 13 Uo., 286. p.

I. fejezet KÁRPÁTALJA (PODKARPATSZKA RUSZ) A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁGBAN 1919 1939

I. fejezet KÁRPÁTALJA (PODKARPATSZKA RUSZ) A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁGBAN 1919 1939 Tartalom 5 Tartalom Az ismeretlen ismerős Kárpátalja... 15 I. fejezet KÁRPÁTALJA (PODKARPATSZKA RUSZ) A CSEHSZLOVÁK KÖZTÁRSASÁGBAN 1919 1939 1. A soknemzetiségű Magyar Királyság felbomlása... 19 1.1. Előzmények,

Részletesebben

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010)

ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK. Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Csernicskó István ÁLLAMOK, NYELVEK, ÁLLAMNYELVEK Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867 2010) Gondolat Kiadó

Részletesebben

Tények, adatok a Kárpátaljai magyarok nyelvtudásáról

Tények, adatok a Kárpátaljai magyarok nyelvtudásáról 2009 EGYÜTT Tények, adatok a Kárpátaljai magyarok nyelvtudásáról 1. A 21. században alapkövetelménynek tekinthető egynél több nyelv ismerete. Az Európai Unió ajánlásaiban például az szerepel, hogy a felnőtt

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Trianon, revízió, Kárpátalja

Trianon, revízió, Kárpátalja TURBUCZ DÁVID Trianon, revízió, Kárpátalja Fedinec Csilla: A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja. 1938 1944. Budapest: Jaffa, 2015. A Jaffa Kiadó jóvoltából az elmúlt években már számos olyan

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében. Budapest, március Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke

Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében. Budapest, március Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke Vidéki örökségeink a Kárpátmedencében Budapest, 2014. március 20-21. Készítette:Ötvös Ida Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke Felső-Tiszavidéken Máramarosi medencében Az ukrán-román határ mentén

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig MELLÉKLETEK Egyetemi doktori (PhD) értekezés Szerző: Molnár D. István Témavezető: Prof. Dr. Süli-Zakar István DEBRECENI

Részletesebben

H atározottan és minden elfogultságtól mentesen állítható, hogy hiánypótló kötetet

H atározottan és minden elfogultságtól mentesen állítható, hogy hiánypótló kötetet SZEMLE Kisgyõri Roland KISEBBSÉGI MAGYAROK A TÖRTÉNELEM SODRÁSÁBAN Bárdi Nándor Fedinec Csilla Szarka László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században, Gondolat Kiadó MTA Kisebbségkutató Intézet,

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

A Kárpát-medence politikai földrajza

A Kárpát-medence politikai földrajza Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Kárpát-medence politikai földrajza Hajdú Zoltán hajdu@rkk.hu Az előadás négy érintett

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék

Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék 6 5 4 3 2 1 A Föld népességszám-változása az utóbbi kétezer évben (adatforrás:

Részletesebben

1. fejezet. 2. fejezet

1. fejezet. 2. fejezet Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.

Részletesebben

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2. Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia

Részletesebben

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA Gazdaság, társadalom és politika Hideg szomszédság? Balti gazdaság függetlenedése a volt szojvet piactól? Energetikai kockázat? Kisebbségi kérdés, orosz ellenesség?

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

Doktori (PhD) értekezés tézisei. Szanyi M. József

Doktori (PhD) értekezés tézisei. Szanyi M. József Doktori (PhD) értekezés tézisei Szanyi M. József Kárpátalja visszacsatolása Magyarországhoz (1938-1939). Autonómia, birtokbavétel, katonai akciók. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

A trianoni békeszerződés

A trianoni békeszerződés A trianoni békeszerződés I. Út a békéhez 1918. nov. 3. Padova az OMM kapitulál A győztes hatalmak 19. jan-ban elkezdik a tanácskozásokat A négy nagy: - Wilson - Clemenceau - Lloyd George - Orlando A legyőzöttek

Részletesebben

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

kárpáti Vereckétől Husztig Ukrajna

kárpáti Vereckétől Husztig Ukrajna a kötet szerzői Kárpáti : Vereckétől Husztig árpáti A 20. századi Kelet-Közép-Eu: rópában több olyan köztes tér is árpáti létezett, amelyek a birodalmak B. Stenge Csaba egykori perifériáiból lettek jobb

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Egyetem Doktori és Habilitációs Szabályzata,

Részletesebben

szoros összefüggésben a régió társadalmi, politikai és történeti kontextusával. A vizsgálat során a jelölt azokra a kutatási módszerekre támaszkodik,

szoros összefüggésben a régió társadalmi, politikai és történeti kontextusával. A vizsgálat során a jelölt azokra a kutatási módszerekre támaszkodik, 1 Vélemény Csernicskó István 150 év nyelvpolitikája: A magyar és a vele érintkező nyelvek helyzete a mai Kárpátalja területén (1867 2017): összehasonlító nyelvpolitikai áttekintés című akadémiai doktori

Részletesebben

PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról

PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről

Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről BAJCSI ILDIKÓ Összefoglaló munka a csehszlovákiai magyarság 1945-1989 közötti történetéről Popély Árpád: Fél évszázad kisebbségben. Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, Fórum

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

Eszterházy Károly Főiskola. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV A doktori képzés általános rendjéről az Eszterházy Károly Főiskola Intézményi Doktori és Habilitációs

Részletesebben

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről

Részletesebben

Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi migráció, a globalizáció, az angol nyelv terjedése, a kommunikációs technológia fejlődése gyökeresen átformálta Európa hagyományos nyelvi térképét. A nyelvi és kulturális

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László

A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László A kárpátaljai cigányság demográfiai viszonyai Molnár József, Csernicskó István, Braun László II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Amint a legutóbbi, 2001-es ukrajnai népszámlálás is megerősítette,

Részletesebben

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel

Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

2011. évi teljesítés

2011. évi teljesítés eredeti mód. Bolgár Kisebbség /2011. eredeti mód. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 36 8 /2011. összesen ( 1-4 ) 0 0 36 0 0 8 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000 5 723 71,5% 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

A székely akció: egy regionális állami fejlesztési program története (1902 1920) Balaton Petra. Hétfa, Budapest, 2014. március 06.

A székely akció: egy regionális állami fejlesztési program története (1902 1920) Balaton Petra. Hétfa, Budapest, 2014. március 06. A székely akció: egy regionális állami fejlesztési program története (02 20) Balaton Petra Hétfa, Budapest, 204. március 06. Áttekintés A perifériák gazdasági-társadalmi helyzete a XIX. század végén Társadalmi

Részletesebben

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE

TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - Kisebbségi önkormányzati választások 2010 - Kérje felvételét a német névjegyzékbe! 2. OKTATÁS - Továbbképzés óvodapedagógusok számára Deggendorfban

Részletesebben

ÚJ FORRÁSKÖZPONTÚ TÖRTÉNELEM

ÚJ FORRÁSKÖZPONTÚ TÖRTÉNELEM Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 ÚJ FORRÁSKÖZPONTÚ TÖRTÉNELEM GYORSÍTOTT IDŐUTAZÁS Új forrásközpontú történelem A sorozat kötetei NT-17142 Száray Miklós: Történelem 9. a négyosztályos

Részletesebben

A SZOVJET HATÓSÁG MEGTORLÓ TEVÉKENYSÉGE KÁRPÁTALJÁN

A SZOVJET HATÓSÁG MEGTORLÓ TEVÉKENYSÉGE KÁRPÁTALJÁN DUPKA GYÖRGY A SZOVJET HATÓSÁG MEGTORLÓ TEVÉKENYSÉGE KÁRPÁTALJÁN (1944 1991) 1 Kárpátaljai Magyar Könyvek 232. Megjelenik a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával A kézirat készült: a Nemzeti Kulturális

Részletesebben

A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg.

A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 18-án 1944 az elhurcolások éve. A kárpátaljai Holokauszt és a málenykij robot emlékei vidékünkön címmel tudományos konferenciát tartottak Magyarország

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár

Részletesebben

Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra*

Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon átnyúló várostérségekben? Javaslatok egy közép-európai mérési módszertanra* A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XII. VÁNDORGYŰLÉSE Helyi fejlesztés Veszprém, 2014. november 27 28. Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Hogyan mérhető a regionális gazdasági integráció a határon

Részletesebben

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o.

Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó, 2011, 302 o. BARTHA Eszter: Korszakok határán 131 SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 22(1): 131 136. Korszakok határán Válogatás Rézler Gyula 1932 és 1999 között megjelent írásaiból. Szerk. Tóth Pál Péter, Budapest, Gondolat Kiadó,

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét

Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét Területi egyenlőtlenség és társadalmi jól-lét [Szirmai Viktória (szerk.): A területi egyenlőtlenségektől a társadalmi jóllét felé. Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár, 2015. ISBN 978-615- 5075-27-8,

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére

E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1228 /2009 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-i ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Napok programja

Részletesebben

Van-e Kárpátaljának története? Fedinec Csilla MTT, TIT Kossuth Klub, 2010. február 2.

Van-e Kárpátaljának története? Fedinec Csilla MTT, TIT Kossuth Klub, 2010. február 2. Van-e Kárpátaljának története? Fedinec Csilla MTT, TIT Kossuth Klub, 2010. február 2. Vázlat Kisebbséggé válás Egy konfliktus A konfliktus mai vetülete Néhány következtetés egy másik kis Budapest (Krúdy,

Részletesebben

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt?

Hogyan nézett ki Bécs Hitler alatt? 2015 március 24. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A hitleri idők bécsi építészeti terveiről nyílik kiállítás a bécsi Építészeti Központban (Architekturzentrum

Részletesebben

Korona helyett: miként élték meg Szlovákiában a váltást

Korona helyett: miként élték meg Szlovákiában a váltást Horbulák Zsolt.. Korona helyett: miként élték meg Szlovákiában a váltást Közgazdász-vándorgyűlés Debrecen 2018. szeptember 7. Szlovákia Megalakulása: 1993. január 1. Kiterjedése: 49 035 km 2 Lakosainak

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról

A kultúra és a művészet Beregszászi járásban való fejlesztésének 2014 2015. évekre szóló Programjáról Берегівська районна рада Закарпатської області Beregszászi Járási Tanács Kárpátalja Р І Ш Е Н Н Я 17-ої сесії VI скликання від 31.01. 2014р. 321 м.берегово _ VI _összehívású_17_ülésszaka 2014.01.31.én

Részletesebben

V. 1133. Tápiószecső nagyközség iratai 1945-1950

V. 1133. Tápiószecső nagyközség iratai 1945-1950 V. 33. 945 Raktári helye: Mester utca, I. emelet, 46. állvány, 82. polc D/ Népi demokratikus kori iratok 945 a/ Képviselőtestületi iratok 945 0,08 fm b/ Elöljárósági iratok 945 3,30 fm d/ Adókezelési és

Részletesebben

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN Varga Attila * AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN I. Nyelvpolitika nyelvi jogok. Fogalmi keret A nyelv és politika a Kárpát-medencében élő népek kapcsolatát évszázadokra visszamenően, hányattatott

Részletesebben

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia Aki álmában is JOGOT, JOGGAL IV. látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia De jure Alapítvány, Budapest 2010 Aki álmában is látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Grafika:

Részletesebben

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban

Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban Magyarország kerékpáros nagyhatalom és Budapest minden kétséget kizáróan elbringásodott: egyre többen és egyre gyakrabban ülnek nyeregbe a fővárosban 2014. június 30. A Magyar Kerékpárosklub legfrissebb,

Részletesebben

KRONOLóGIA V. fejezet

KRONOLóGIA V. fejezet 628 V. fejezet KRONOLóGIA 1919 2008 1918. december 21. Az 1918. évi X. Néptörvény a Magyarorszпgon élő ruszin (ruthén) nép autonómiпjпról kimondta, hogy a ruszinokat mind törvényhozпsi, mind kormпnyzati

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓBA ÚJONNAN BELÉPETT ÉS JELÖLT ORSZÁGOK GAZDASÁGA

AZ EURÓPAI UNIÓBA ÚJONNAN BELÉPETT ÉS JELÖLT ORSZÁGOK GAZDASÁGA Burgerné Gimes Anna AZ EURÓPAI UNIÓBA ÚJONNAN BELÉPETT ÉS JELÖLT ORSZÁGOK GAZDASÁGA DIALÓG CAMPUS KIADÓ : BUDAPEST-PÉCS Tartalom Táblázatok jegyzéke 13 Ábrajegyzék 17 Bevezetés 19 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 21

Részletesebben

TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK

TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK I. Óraszámok: Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. 2 74 6. 2 74 II. Célok és feladatok Az 5 6. évfolyamon történő társadalomismeret-oktatás céljai sokrétűek.

Részletesebben

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.

Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II. Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok

Részletesebben

Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató

Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató 2018/03/29 2018/03/21 Március 29-én, 17 órakor kezdődik Piroska Katalin és Piroska István az aradi színjátszást feldolgozó két részes művének második, az 1905 és1948 közötti időszakot feldolgozó kötetének

Részletesebben

arculatának (1989 2002)

arculatának (1989 2002) A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát

Részletesebben

A lovasturisztikai fejlesztések lehetőségei a 2014-2020-as tervidőszakban

A lovasturisztikai fejlesztések lehetőségei a 2014-2020-as tervidőszakban A lovasturisztikai fejlesztések lehetőségei a 2014-2020-as tervidőszakban Előadó: Lóska János elnök Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség Előadás vázlat I. Az ágazat közelmúltja és jelene II. Kitörési

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK A STÁTUSTÖRVÉNY * ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY A STÁTUSTÖRVÉNY ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Teleki László Alapítvány 2002 A kötet a Teleki László Intézetben

Részletesebben

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely

A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945. Sallay Gergely Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei A Magyar Királyi Honvédség és a leventemozgalom jelvényei, 1938 1945 Sallay Gergely Témavezető: Dr. Phil. habil. Püski Levente, egyetemi docens DEBRECENI EGYETEM

Részletesebben

Szabadpiac és Protekcionizmus

Szabadpiac és Protekcionizmus Szabadpiac és Protekcionizmus KONFERENCIA PROGRAM Budapesti Corvinus Egyetem III. előadó 2008. március 13. antars Program Délelőtti szekció (angol nyelvű) Vita az ipar- és piacvédelemről, illetve a szabadpiac

Részletesebben

A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS

A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS Soós Eszter Petronella (politológus PhD-hallgató, ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskola) (Boros Zsuzsanna: Rendszerváltások Franciaországban, L Harmattan Könyvkiadó,

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

A MAGYAR UKRÁN HATÁR MENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÚJ KIHÍVÁSAI

A MAGYAR UKRÁN HATÁR MENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÚJ KIHÍVÁSAI Baranyi Béla A MAGYAR UKRÁN HATÁR MENTI EGYÜTTMÛKÖDÉS ÚJ KIHÍVÁSAI Bevezetés A z eurointegrációs folyamatok új kihívásaira való tekintettel mára minden, a határon átnyúló kapcsolatok helyzetét, fejlesztésének

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP

INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP INTERJÚ FELTÖLTÉS ADATLAP Az interjú feltöltése során kérjük, pontosan töltse ki az alábbi űrlapot és figyelmesen válaszolja meg az interjúra vonatkozó kérdéseket. Az interjú feltöltésének állapotát folyamatosan

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

Táblázatok jegyzéke. Első kötet

Táblázatok jegyzéke. Első kötet Táblázatok jegyzéke Első kötet 1.1. Magyarország területi és népességveszteségei az első világháború után 25 1.2. A trianoni Magyarország népességének etnikai megoszlása 25 1.3. A trianoni Magyarország

Részletesebben

10 éves az Európai Táj Egyezményt kihirdető törvény október 3

10 éves az Európai Táj Egyezményt kihirdető törvény október 3 Kapcsolódás a területi monitoringról és értékelésről szóló Korm. rendelethez Kohán Zoltán NGM Területfejlesztési Tervezési Főosztály 10 éves az Európai Táj Egyezményt kihirdető törvény 2017. október 3

Részletesebben

A Kárpátaljai Magyarság a statisztikai adatok tükrében

A Kárpátaljai Magyarság a statisztikai adatok tükrében A Kárpátaljai Magyarság a statisztikai adatok tükrében a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség eredeti szövege KMKSZ, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Ungvár, 1999. A Kárpát-medence ÉK-i részén,

Részletesebben

Bajor Tibor * HÁROM HATÁR, EGY KÉRDÉS

Bajor Tibor * HÁROM HATÁR, EGY KÉRDÉS Bajor Tibor * HÁROM HATÁR, EGY KÉRDÉS Az európai határok átrendezése a XX. század elején az I. világháború lezárásával 1920-ban kezdõdött, a II. világháborút lezáró Jaltai Megállapodással folytatódik és

Részletesebben

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj

Pályázati felhívás! önálló, legalább 5 íves monográfia. (a kiadói honoráriumon kívül) II. díj Pályázati felhívás! A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztálya, az MSZMP KB Párttörténeti Intézete és a Történettudományi Intézet pályázatot hirdet a Tanácsköztársaság 40. évfordulójára ikészítendő következő

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

Szakdolgozati szeminárium

Szakdolgozati szeminárium Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel

Részletesebben