MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság között a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság között a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmáról"

Átírás

1 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/3 MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság között a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmáról A MOLDOVAI KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA, egyrészről, valamint AZ EURÓPAI UNIÓ, másrészről, a továbbiakban: a szerződő felek, SZEM ŐTT TARTVA a közöttük létrejött partnerségi és együttműködési megállapodásban és az ahhoz kapcsolódó cselekvési tervben foglalt azon célkitűzést, hogy a Moldovai Köztársaság az EU-ban érvényesülőhöz hasonló szinten biztosítsa a szellemitulajdon-jogok oltalmát, és ezen belül hatékony eszközökkel rendelkezzen az ilyen jogok érvényesítéséhez, SZEM ŐTT TARTVA a közöttük létrejött társulási megállapodásban és különösen a későbbiekben esetlegesen létrehozandó, mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi térségre vonatkozó rendelkezésekben foglalt azon célkitűzést, hogy a Moldovai Köztársaság az EU-ban érvényesülőhöz hasonló szinten biztosítsa a szellemitulajdon-jogok oltalmát, és ezen belül hatékony eszközökkel rendelkezzen az ilyen jogok érvényesítéséhez, FIGYEMBE VÉVE, hogy a szerződő felek megállapodnak a szellemitulajdon-jogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) 22. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerinti földrajzi árujelzők harmonikus fejlődésének elősegítéséről és a szerződő felek területéről származó mezőgazdasági termékek és élelmiszerek kereskedelmének élénkítéséről, HATÁROZTÁK, HOGY MEGKÖTIK EZT A MEGÁLLAPODÁST: 1. cikk Hatály (1) Ez a megállapodás a szerződő felek területéről származó földrajzi árujelzők elismerésére és oltalmára vonatkozik. (2) Az egyik szerződő fél által oltalom alá helyezett földrajzi árujelzőt a másik szerződő fél részéről abban az esetben illeti meg oltalom, ha a földrajzi árujelző olyan termékekre vonatkozik, amelyek a másik szerződő fél 2. cikkben említett jogszabályainak hatálya alá tartoznak. (3) Földrajzi árujelző a WTO-TRIPS-megállapodás 22. cikkének (1) bekezdésében foglalt meghatározásnak megfelelő jelzés, ideértve az eredetmegjelöléseket is. 2. cikk Bevett földrajzi árujelzők (1) Az Európai Unió megvizsgálta a Moldovai Köztársaságnak a földrajzi árujelzők oltalmára vonatkozó, az I. melléklet A. részében szereplő jogszabályát, és arra a következtetésre jutott, hogy az megfelel az I. melléklet C. részében szereplő elemeknek. (2) A Moldovai Köztársaság kormánya megvizsgálta a földrajzi árujelzők oltalmára vonatkozó, az I. melléklet B. részében felsorolt európai uniós jogszabályokat, és arra a következtetésre jutott, hogy azok megfelelnek az I. melléklet C. részében szereplő elemeknek. (3) A Moldovai Köztársaság kormánya miután lefolytatta a II. mellékletben meghatározott kritériumok szerinti kifogásolási eljárást, és megvizsgálta az Európai Unióban az e cikk (2) bekezdésében említett jogszabályok alapján bejegyzésre került, a III. mellékletben felsorolt európai uniós földrajzi árujelzőket, valamint a IV. mellékletben meghatározott, borokat, ízesített borokat és szeszes italokat jelölő földrajzi árujelzőket az ebben a megállapodásban meghatározott szinten oltalmat biztosít e földrajzi árujelzőknek. (4) Az Európai Unió miután lefolytatta a II. mellékletben meghatározott kritériumok szerinti kifogásolási eljárást, és

2 L 10/4 Az Európai Unió Hivatalos Lapja megvizsgálta a Moldovai Köztársaságban az e cikk (1) bekezdésében említett jogszabály alapján bejegyzésre került, a III. mellékletben felsorolt, mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket jelölő moldovai földrajzi árujelzőket, valamint a IV. mellékletben meghatározott, borokat, ízesített borokat és szeszes italokat jelölő moldovai földrajzi árujelzőket az ebben a megállapodásban meghatározott szinten oltalmat biztosít e földrajzi árujelzőknek. 3. cikk Újabb földrajzi árujelzők felvétele (1) A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a kifogásolási eljárást és a földrajzi árujelzőknek a 2. cikk (3) és (4) bekezdése szerinti, mindkét fél kölcsönös megelégedésére történő vizsgálatát követően lehetőség van arra, hogy a 11. cikk (3) bekezdésében foglalt eljárás szerint újabb földrajzi árujelzőkkel bővüljön az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőket tartalmazó III. és IV. melléklet. (2) A szerződő felek nem kérhetik egy elnevezés földrajzi árujelzőként történő oltalmazását, ha az valamely növényvagy állatfajta ezen belül borszőlőfajta nevével ütközik, és ezáltal alkalmas arra, hogy a termék tényleges származása tekintetében megtévessze a fogyasztókat. 4. cikk A földrajzi árujelzők oltalmának terjedelme (1) A III. és a IV. mellékletben felsorolt, valamint a 3. cikk (1) bekezdése szerint felvett újabb földrajzi árujelzők a következőkkel szemben élveznek oltalmat: a) az oltalom alatt álló elnevezés bármely közvetlen vagy közvetett kereskedelmi célú használata: az oltalom alatt álló elnevezés termékleírásának nem megfelelő hasonló termék esetében, vagy amennyiben a névhasználat az illető földrajzi árujelző hírnevét használja ki; b) az elnevezés bármilyen visszaélésszerű használata, utánzása, illetve az arra való utalás ( 1 ) vagy idézése, még abban az esetben is, ha a termék tényleges származása fel van tüntetve, vagy ha az oltalom alatt álló elnevezés fordítását, kiejtés szerinti vagy eltérő írásrendszert használó nyelvek közötti átiratát használják, illetve ha azt a jellegű, típusú, módszerrel készített, hasonlóan készített, utánzat, ízű, -szerű vagy ezekhez hasonló kifejezések kísérik; ( 1 ) Utalásnak minősül a Harmonizált Áruleíró és Kódrendszerről szóló, június 14-én Brüsszelben aláírt nemzetközi egyezmény harmonizált rendszerének vámtarifaszáma alá tartozó termékek esetében az árujelző bármely módon történő használata, amennyiben a szóban forgó rendszer vámtarifaszáma alá tartozó borokra, vámtarifaszáma alá tartozó ízesített borokra, illetve vámtarifaszáma alá tartozó szeszes italokra történik utalás. c) a termék származására, eredetére, jellegére vagy alapvető tulajdonságaira vonatkozó bármely egyéb, a belső vagy a külső csomagoláson, az adott termékhez kapcsolódó reklámanyagon vagy dokumentumon elhelyezett hamis vagy félrevezető jelzés, valamint a termék eredetét illetően hamis benyomást keltő tárolóedénybe történő csomagolás; d) bármilyen egyéb olyan gyakorlat, amely a termék tényleges származása tekintetében a fogyasztó megtévesztésére alkalmas. (2) Amennyiben bizonyos földrajzi árujelzők teljesen vagy részben azonos alakúak, mindegyik árujelző számára oltalmat kell biztosítani, feltéve, hogy jóhiszeműen használták őket, megfelelően tekintetbe véve a helyi és hagyományos használatot, valamint az összetévesztés kockázatát. A szellemitulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (TRIPS) 23. cikkének sérelme nélkül, a szerződő felek közösen meghatározzák azokat a gyakorlati alkalmazási feltételeket, amelyek alapján az azonos alakú földrajzi árujelzőket megkülönböztetik egymástól, számításba véve annak szükségességét, hogy biztosítsák az érintett termelőkkel szembeni egyenlő bánásmódot és azt, hogy ne kerüljön sor a fogyasztók megtévesztésére. Az olyan azonos alakú elnevezés, amely a fogyasztókat megtévesztve azt a gondolatot ébreszti, hogy a termék egy másik területről származik, még akkor sem jegyezhető be, ha az adott termék származása szerinti terület, régió vagy helység vonatkozásában az elnevezés pontos. (3) Amennyiben az egyik szerződő fél egy harmadik országgal folyó tárgyalások összefüggésében az érintett harmadik ország valamely földrajzi árujelzőjének oltalom alá helyezését javasolja, és az elnevezés a másik szerződő fél valamely földrajzi árujelzőjével azonos alakú (homonim), az utóbbi fél véleményét ki kell kérni, és lehetőséget kell biztosítani számára, hogy észrevételt tehessen, mielőtt az elnevezés oltalom alá kerül. (4) E megállapodásban semmi sem kötelezi egyik szerződő felet sem arra, hogy oltalomban részesítse a másik szerződő fél olyan földrajzi árujelzőjét, amely a származási országban nem áll oltalom alatt, illetve amelynek oltalma megszűnik az említett országban. A szerződő felek értesítik egymást azon földrajzi árujelzőről, amely a származási országban többé nem élvez oltalmat. (5) E megállapodás rendelkezései semmiképpen nem sértik egy személy azon jogát, hogy nevét vagy üzleti jogelődje nevét kereskedelmi tevékenysége során használja, kivéve, ha az ilyen név használata alkalmas a fogyasztók megtévesztésére. 5. cikk A földrajzi árujelzők használatának joga (1) A megállapodás alapján oltalomban részesülő elnevezéseket bármely olyan gazdasági szereplő használhatja, amely az adott termékleírásnak megfelelő mezőgazdasági terméket, élelmiszert, bort, ízesített bort vagy szeszes italt forgalmaz, állít elő, dolgoz fel vagy készít elő.

3 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/5 (2) Amennyiben egy földrajzi árujelző e megállapodás alapján oltalom alatt áll, annak használatát sem felhasználói regisztrációs, sem más díjakhoz nem lehet kötni. számára oltalmat biztosítani, amelyek esetében az oltalom egy híres, jól ismert védjegy fényében megtévesztheti a fogyasztókat a termék tényleges származása tekintetében. 6. cikk Az oltalomhoz kapcsolódó intézkedések végrehajtása Az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők jogellenes használatának megelőzése, illetve megszüntetése érdekében a szerződő felek a 2 7. cikkben előírt oltalomhoz kapcsolódó intézkedéseket közigazgatósági hatóságaik megfelelő adminisztratív vagy bírósági eljárásai, többek között (az exportra és az importra vonatkozó) vámintézkedések útján hajtják végre. Érdekelt felek kérésére szintén végre kell hajtani oltalomhoz kapcsolódó intézkedéseket. 7. cikk Különös rendelkezés A Moldovai Köztársaságnak azon korábbi kötelezettségvállalásának sérelme nélkül, hogy a földrajzi árujelzők oltalmára és az oltalomhoz kapcsolódó intézkedések végrehajtására vonatkozó nemzetközi megállapodások, köztük az eredetmegjelölések oltalmára és nemzetközi lajstromozására vonatkozó lisszaboni megállapodás értelmében oltalmat biztosít az EU földrajzi árujelzőinek, továbbá e megállapodás 6. cikkével összhangban e megállapodás hatálybalépésétől számított ötéves átmeneti időszak áll a rendelkezésére arra, hogy megvalósítsa az oltalom alatt álló földrajzi árujelzők jogszerűtlen használata elleni fellépéshez szükséges kiegészítő fellépéseket és különösen a vámhivataloknál foganatosítandó intézkedéseket. (5) A (4) bekezdés sérelme nélkül a szerződő felek oltalmat biztosítanak olyan földrajzi árujelzők számára is, amelyek esetében már létezik korábbi védjegy. Korábbi védjegynek az olyan védjegy minősül, amelynek használata megfelel a 4. cikk (1) bekezdésében említett esetek egyikének, és amelyet a földrajzi árujelző oltalma iránt ezen megállapodás alapján a másik szerződő félhez továbbított kérelem benyújtásának időpontját megelőzően kérelmeztek, lajstromoztak, illetve amely amenynyiben erre az érintett jogszabályok lehetőséget biztosítanak az említett időpontig használat révén meghonosodott a szerződő felek egyikének területén. Az ilyen védjegyeket továbbra is lehet használni és az oltalom megújítható a földrajzi árujelzők oltalmának sérelme nélkül, amennyiben a szerződő felek védjegyekre vonatkozó szabályozása alapján nem indokolt a védjegy érvénytelenítése vagy visszavonása. 9. cikk Általános szabályok (1) E megállapodás nem sérti a szerződő feleknek a Kereskedelmi Világszervezet létrehozásáról szóló, április 15-én kelt marrakechi egyezményből fakadó jogait és kötelezettségeit. (2) A 7. cikkben foglaltak ellenére a 2. és a 3. cikkben említett bármely termék behozatala, kivitele és forgalmazása az importáló szerződő fél területén alkalmazandó jogszabályi és közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően történik. 8. cikk Kapcsolat a védjegyekkel (1) A szerződő felek hivatalból vagy a két fél jogszabályainak megfelelően benyújtott kérésre megtagadják vagy érvénytelenítik az olyan védjegy lajstromozását, amely tekintetében a 4. cikk (1) bekezdésében említett bármely eset fennáll hasonló termékekhez kapcsolódó, oltalom alatt álló földrajzi árujelző vonatkozásában, feltéve, hogy a védjegy lajstromozására irányuló kérelmet a földrajzi árujelzőnek az érintett területen történő oltalmára irányuló kérelem benyújtása után nyújtották be. (2) A 2. cikkben említett földrajzi árujelzők vonatkozásában az oltalom kérelmezésének időpontja e megállapodás hatálybalépésének időpontja. (3) A 3. cikkben említett földrajzi árujelzők vonatkozásában az oltalom kérelmezésének időpontja a másik félhez intézett, a földrajzi árujelző oltalom alá helyezésére irányuló kérvény továbbításának időpontja. (4) A 3. cikkben említett földrajzi árujelzők vonatkozásában a szerződő felek nem kötelesek olyan földrajzi árujelzők (3) Minden, a bejegyzett elnevezésekhez kapcsolódó termékleírásokkal összefüggő ügyet a 11. cikk alapján létrehozott vegyes bizottság kezel. (4) A megállapodás értelmében oltalom alatt álló földrajzi árujelzőket csak a termék származási helye szerint illetékes szerződő fél törölheti. (5) Az ebben a megállapodásban említett termékleírás és annak minden jóváhagyott módosítása alatt a termék származási helye szerint illetékes szerződő fél által jóváhagyott termékleírás értendő. 10. cikk Együttműködés és átláthatóság (1) A szerződő felek közvetlenül vagy a 11. cikk alapján létrehozott vegyes bizottságon keresztül kapcsolatot tartanak minden, a megállapodás végrehajtásához kapcsolódó ügyben, különös tekintettel az egyik szerződő fél által a másik szerződő féltől kért, a termékleírásra, annak módosítására, valamint az ellenőrző intézkedések ügyében megbízott kapcsolattartókra vonatkozó információkra.

4 L 10/6 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (2) Mindkét szerződő fél közzéteheti a másik fél e megállapodás alapján oltalmat élvező földrajzi árujelzőihez kapcsolódó termékleírásokat vagy azok összefoglalóját, valamint az árujelzőhöz kapcsolódó ellenőrző intézkedések ügyében megbízott kapcsolattartók adatait. 11. cikk Vegyes bizottság (1) A két fél megállapodik egy, az Európai Unió és a Moldovai Köztársaság képviselőiből álló vegyes bizottság felállításában, amelynek célja az e megállapodással kapcsolatos fejlemények nyomon követése és a felek között a földrajzi árujelzőkhöz kötődő együttműködés és párbeszéd elmélyítése. (2) A vegyes bizottság határozatait konszenzussal fogadja el. A bizottság meghatározza saját eljárási szabályzatát. A bizottság évente legalább egyszer ülésezik, a felek egyikének kérésére, az Európai Unióban és a Moldovai Köztársaságban felváltva; az üléseket a kérés időpontjától számított legfeljebb 90 napon belül, a szerződő felek által közösen meghatározott időpontban, helyen és módon (ideértve a videokonferenciát is) kell megtartani. (3) A vegyes bizottság gondoskodik továbbá e megállapodás megfelelő módon történő alkalmazásáról, és megvizsgálhat bármely, a megállapodás végrehajtásával és érvényesülésével kapcsolatos kérdést. Feladatkörébe tartoznak különösen az alábbiak: a) az I. melléklete A. és B. részének módosítása a szerződő feleknél alkalmazandó jogszabályokra való hivatkozás tekintetében; b) a III. és a IV. melléklet módosítása a földrajzi árujelzők tekintetében; c) a felek kölcsönös tájékoztatása a földrajzi árujelzőkre vonatkozó jogszabályi és szakpolitikai változásokról és minden, a földrajzi árujelzőkkel kapcsolatos más, kölcsönös érdeklődésre számot tartó ügyről, d) információcsere a földrajzi árujelzőkről, azok e megállapodással összhangban történő oltalmának vizsgálata céljából; e) a III. és a IV. mellékletben szereplő földrajzi árujelzők oltalmát biztosító intézkedések végrehajtásával kapcsolatos legújabb fejlemények figyelemmel kísérése. 12. cikk Területi hatály Ezt a megállapodást egyrészről azokon a területeken kell alkalmazni, ahol az Európai Unióról szóló szerződést alkalmazzák, az abban a szerződésben meghatározott feltételek szerint, másrészről a Moldovai Köztársaság területén. 13. cikk Hiteles nyelvek (1) E megállapodás két-két példányban, a felek hivatalos nyelvein készült. (2) Értelmezési ellentmondás esetében az angol nyelvű szöveg az irányadó. 14. cikk Záró rendelkezések (1) Ez a megállapodás az attól a naptól számított második hónap első napján lép hatályba, amikor a szerződő felek írásban értesítik egymást arról, hogy a megállapodás hatálybalépéséhez szükséges eljárások lezárultak. (2) Ezt a megállapodást a szerződő felek bármelyike felmondhatja a másik szerződő félnek küldött írásbeli értesítéssel, egyéves felmondási idővel.

5 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/7 Съставено в Брюксел на двадесет и шести юни две хиляди и дванадесета година. Hecho en Bruselas, el veintiseis de junio de dos mil doce. V Bruselu dne dvacátého šestého června dva tisíce dvanáct. Udfærdiget i Bruxelles den seksogtyvende juni to tusind og tolv. Geschehen zu Brüssel am sechsundzwanzigsten Juni zweitausendzwölf. Kahe tuhande kaheteistkümnenda aasta juunikuu kahekümne kuuendal päeval Brüsselis. Έγινε στις Βρυξέλλες, στις είκοσι έξι Ιουνίου δύο χιλιάδες δώδεκα. Done at Brussels on the twenty-sixth day of June in the year two thousand and twelve. Fait à Bruxelles, le vingt-six juin deux mille douze. Fatto a Bruxelles, addì ventisei giugno duemiladodici. Briselē, divi tūkstoši divpadsmitā gada divdesmit sestajā jūnijā. Priimta du tūkstančiai dvyliktų metų birželio dvidešimt šeštą dieną Briuselyje. Kelt Brüsszelben, a kétezer-tizenkettedik év június havának huszonhatodik napján. Magħmul fi Brussell, fis-sitta u għoxrin jum ta Ġunju tas-sena elfejn u tnax. Gedaan te Brussel, de zesentwintigste juni tweeduizend twaalf. Sporządzono w Brukseli dnia dwudziestego szóstego czerwca roku dwa tysiące dwunastego. Feito em Bruxelas, em vinte e seis de junho de dois mil e doze. Întocmit la Bruxelles la douăzeci și șase iunie două mii doisprezece. V Bruseli dvadsiateho šiesteho júna dvetisícdvanásť. V Bruslju, dne šestindvajsetega junija leta dva tisoč dvanajst. Tehty Brysselissä kahdentenakymmenentenäkuudentena päivänä kesäkuuta vuonna kaksituhattakaksitoista. Som skedde i Bryssel den tjugosjätte juni tjugohundratolv. Întocmit la Bruxelles la douăzeci și șase iunie două mii doisprezece.

6 L 10/8 Az Európai Unió Hivatalos Lapja За Европейския съюз Por la Unión Europea Za Evropskou unii For Den Europæiske Union Für die Europäische Union Euroopa Liidu nimel Για την Ευρωπαϊκή Ένωση For the European Union Pour l'union européenne Per l'unione europea Eiropas Savienības vārdā Europos Sąjungos vardu Az Európai Unió részéről Għall-Unjoni Ewropea Voor de Europese Unie W imieniu Unii Europejskiej Pela União Europeia Pentru Uniunea Europeană Za Európsku úniu Za Evropsko unijo Euroopan unionin puolesta För Europeiska unionen Pentru Uniunea Europeană За Република Молдова Por la República de Moldavia Za Moldavskou republiku For Republikken Moldova Für die Republik Moldau Moldova Vabariigi nimel Για τη Δημοκρατία της Μολδαβίας For the Republic of Moldova Pour la République de Moldavie Per la Repubblica moldova Moldovas Republikas vārdā Moldovos Respublikos vardu A Moldovai Köztársaság részéről Għar-Repubblika tal-moldova Voor de Republiek Moldavië W imieniu Republiki Mołdawii Pela República da Moldova Pentru Republica Moldova Za Moldavskú republiku Za Republiko Moldavijo Moldovan tasavallan puolesta För Republiken Moldavien Pentru Republica Moldova

7 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/9 I. MLÉKLET A. RÉSZ A 2. CIKK (1) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT JOGSZABÁLY A földrajzi árujelzők, az eredetmegjelölések és a hagyományos különleges termékek oltalmáról szóló, március 27-i 66-XVI. sz. törvény és az annak végrehajtására vonatkozó, a Moldovai Köztársaság földrajzi árujelzőinek, eredetmegjelöléseinek és hagyományos különleges termékeinek kérelmezésére, vizsgálatára és bejegyzésére irányuló eljárásokkal kapcsolatos szabályok. B. RÉSZ A 2. CIKK (2) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETT JOGSZABÁLYOK 1. A Tanács március 20-i 510/2006/EK rendelete ( 1 ) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról, és annak a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi árujelzőinek az Európai Unióban való bejegyzésére, ellenőrzésére és oltalmára vonatkozó végrehajtási szabályai 2. A Tanács október 22-i 1234/2007/EK rendelete ( 2 ) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről (a közös piacszervezésről szóló rendelet), II. rész, II. cím, I. fejezet, 1a. szakasz, és a vonatkozó végrehajtási szabályok 3. Az Európai Parlament és a Tanács január 15-i 110/2008/EK rendelete ( 3 ) a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről és földrajzi árujelzőinek oltalmáról, és a vonatkozó végrehajtási szabályok 4. A Tanács június 10-i 1601/91/EGK rendelete ( 4 ) az ízesített bor, ízesített boralapú italok és az ízesített boralapú koktélok meghatározására, megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok meghatározásáról, és a vonatkozó végrehajtási szabályok C. RÉSZ A FÖLDRAJZI ÁRUJZŐK BEJEGYZÉSÉNEK ÉS LENŐRZÉSÉNEK EMEI A 2. CIKK (1) BEKEZDÉSE ÉS A 2. CIKK (2) BEKEZDÉSE SZERINT 1. Az adott terület oltalom alatt álló földrajzi árujelzőit tartalmazó nyilvántartás. 2. Adminisztratív eljárás annak igazolására, hogy a földrajzi árujelző egy vagy több állam területéről, régiójából vagy helységéből származó olyan terméket jelöl, amelynek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője lényegileg ennek a földrajzi származásnak tulajdonítható. 3. Olyan követelmény, amely értelmében a bejegyzett elnevezésnek olyan egyedi termékhez vagy termékekhez kell tartoznia, amelyre vagy amelyekre vonatkozóan kizárólag megfelelő adminisztratív eljárás keretében módosítható termékleírás készült. 4. A termelésre vonatkozó ellenőrzési szabályok. 5. Kifogásolási eljárás annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni az elnevezések korábbi használóinak jogos érdekeit, függetlenül attól, hogy ezeket az elnevezéseket a szellemi tulajdonra vonatkozó védelemben részesítik-e vagy sem. 6. Olyan szabály, amely előírja, hogy az oltalom alatt álló elnevezések nem válhatnak köznevesült elnevezésekké. 7. A már bejegyzett megnevezésekkel azonos vagy részben azonos alakú megnevezéseknek, áruk köznyelvben használatos általános megnevezésének, növény- és állatfajták nevét egészben vagy részben tartalmazó megnevezéseknek a bejegyzésére vonatkozó rendelkezések, beleértve a bejegyzés elutasítását is. Ezen rendelkezéseknek figyelembe kell venniük minden érintett fél jogos érdekeit. ( 1 ) HL L 93., , 12. o. ( 2 ) HL L 299., , 1. o. ( 3 ) HL L 39., , 16. o. ( 4 ) HL L 149., , 1. o.

8 L 10/10 Az Európai Unió Hivatalos Lapja II. MLÉKLET A KIFOGÁSOLÁSI JÁRÁS KÖTEZŐ EMEI A 2. CIKK (3) ÉS (4) BEKEZDÉSE SZERINT 1. Az elnevezés(eke)t, valamint adott esetben annak vagy azoknak a latin betűs átírását is tartalmazó jegyzék. 2. A termékosztály adatai. 3. Felhívás a tagállamokhoz (az Európai Unió esetében) vagy a harmadik országokhoz, valamint a tagállamokban (az Európai Unió esetében), a Moldovai Köztársaságban vagy egy harmadik országban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező, jogos érdekkel bíró jogi és természetes személyekhez, hogy a szóban forgó oltalom elleni kifogásaikat megfelelően indokolt nyilatkozat benyújtásával terjesszék be. 4. A kifogást tartalmazó nyilatkozatoknak az értesítés közzétételétől számított két hónapon belül kell beérkezniük az Európai Bizottsághoz vagy a moldovai kormányhoz. 5. A kifogást tartalmazó nyilatkozatok csak akkor fogadhatók el, ha a (4) bekezdésben megjelölt határidőn belül érkeznek be, és igazolják, hogy a javasolt elnevezés oltalma: ütközik valamely növény- vagy állatfajta nevével beleértve a borszőlőfajtaneveket is, és ezáltal alkalmas arra, hogy a termék tényleges származása tekintetében megtévessze a fogyasztókat, azonos alakú elnevezéssel ütközik, és ez a termék származási helyét illetően megtévesztheti a fogyasztókat, a termék valódi mibenlétének vonatkozásában félrevezetheti a fogyasztókat, figyelemmel valamely védjegy hírnevére, elismertségére és használatának időtartamára, veszélyezteti egy részben vagy egészben azonos elnevezés vagy védjegy, illetve olyan termékek létét, amelyeket az értesítés közzétételének napját megelőzően már legalább öt éven keresztül jogszerűen forgalmaztak, ütközik egy köznevesültnek minősülő elnevezéssel. 6. Az (5) bekezdésben említett kritériumokat az Európai Unió vagy a Moldovai Köztársaság területének vonatkozásában kell értékelni; az Európai Unió tekintetében e terület szellemi tulajdonhoz fűződő jogok esetében csak arra a területre (vagy azokra a területekre) vonatkozik, ahol az említett jogok oltalomvédelem alatt állnak.

9 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/11 III. MLÉKLET A TERMÉKEK FÖLDRAJZI ÁRUJZŐI A 2. CIKK (3) ÉS (4) BEKEZDÉSÉBEN EMLÍTETTEK SZERINT Az Európai Unióból származó, a Moldovai Köztársaságban oltalomban részesítendő, bortól, szeszes italoktól és ízesített boroktól eltérő termékek és élelmiszerek EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás AT Gailtaler Speck Húsipari termékek (főzve, sózva, AT Tiroler Speck Húsipari termékek (főzve, sózva, AT Gailtaler Almkäse Sajtok AT Tiroler Almkäse; Tiroler Alpkäse Sajtok AT Tiroler Bergkäse Sajtok AT Tiroler Graukäse Sajtok AT Vorarlberger Alpkäse Sajtok AT Vorarlberger Bergkäse Sajtok AT Steirisches Kübiskernöl Olajok és zsírok (vaj, margarin, AT Marchfeldspargel Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, AT Steirischer Kren Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, AT Wachauer Marille Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, AT Waldviertler Graumohn Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, BE Jambon d Ardenne Húsipari termékek (főzve, sózva, BE Fromage de Herve Sajtok BE Beurre d Ardenne Olajok és zsírok (vaj, margarin, BE Brussels grondwitloof Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, BE Vlaams Brabantse Tafeldruif Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, BE Pâté gaumais A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) BE Geraardsbergse Mattentaart Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru

10 L 10/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás BE Gentse azalea Virágok és dísznövények CY Λουκούμι Γεροσκήπου Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru Loukoumi Geroskipou CZ Nošovické kysané zelí Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, CZ Všestarská cibule Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, CZ Pohořelický kapr Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek CZ Třeboňský kapr Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek CZ Český kmín A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) CZ Chamomilla bohemica A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) CZ Žatecký chmel A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) CZ Brněnské pivo; Starobrněnské pivo Sörök CZ Březnický ležák Sörök CZ Budějovické pivo Sörök CZ Budějovický měšťanský var Sörök CZ České pivo Sörök CZ Černá Hora Sörök CZ Českobudějovické pivo Sörök CZ Chodské pivo Sörök CZ Znojemské pivo Sörök CZ Hořické trubičky Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru CZ Karlovarský suchar Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru CZ Lomnické suchary Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru

11 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/13 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás CZ Mariánskolázeňské oplatky Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru CZ Pardubický perník Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru CZ Štramberské uši Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru CZ Jihočeská Niva Sajtok CZ Jihočeská Zlatá Niva Sajtok DE Diepholzer Moorschnucke Friss hús (valamint vágási melléktermék DE Lüneburger Heidschnucke Friss hús (valamint vágási melléktermék DE Schwäbisch-Hällisches Qualitätsschweinefleisch Friss hús (valamint vágási melléktermék DE Ammerländer Dielenrauchschinken; Ammerländer Katenschinken Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Ammerländer Schinken; Ammerländer Knochenschinken Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Greußener Salami Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Nürnberger Bratwürste; Nürnberger Rostbratwürste Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Schwarzwälder Schinken Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Thüringer Leberwurst Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Thüringer Rostbratwurst Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Thüringer Rotwurst Húsipari termékek (főzve, sózva, DE Allgäuer Bergkäse Sajtok DE Allgäuer Emmentaler Sajtok DE Altenburger Ziegenkäse Sajtok DE Odenwälder Frühstückskäse Sajtok DE Lausitzer Leinöl Olajok és zsírok (vaj, margarin,

12 L 10/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás DE Bayerischer Meerrettich; Bayerischer Kren Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Feldsalate von der Insel Reichenau Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Gurken von der Insel Reichenau Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Salate von der Insel Reichenau Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Spreewälder Gurken Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Spreewälder Meerrettich Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Tomaten von der Insel Reichenau Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, DE Holsteiner Karpfen Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek DE Oberpfälzer Karpfen Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek DE Schwarzwaldforelle Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek DE Bayerisches Bier Sörök DE Bremer Bier Sörök DE Dortmunder Bier Sörök DE Hofer Bier Sörök DE Kölsch Sörök DE Kulmbacher Bier Sörök DE Mainfranken Bier Sörök DE Münchener Bier Sörök DE Reuther Bier Sörök DE Wernesgrüner Bier Sörök DE Aachener Printen Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru DE Lübecker Marzipan Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru

13 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/15 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás DE Meißner Fummel Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru DE Nürnberger Lebkuchen Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru DE Schwäbische Maultaschen; Schwäbische Suppenmaultaschen Tészta DE Hopfen aus der Hallertau A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) DK Danablu Sajtok DK Esrom Sajtok DK Lammefjordsgulerod Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Ανεβατό Sajtok Anevato Γαλοτύρι Sajtok Galotyri Γραβιέρα Αγράφων Sajtok Graviera Agrafon Γραβιέρα Κρήτης Sajtok Graviera Kritis Γραβιέρα Νάξου Sajtok Graviera Naxou Καλαθάκι Λήμνου Sajtok Kalathaki Limnou Κασέρι Sajtok Kasseri Κατίκι Δομοκού Sajtok Katiki Domokou Κεφαλογραβιέρα Sajtok Kefalograviera Κοπανιστή Sajtok Kopanisti Λαδοτύρι Μυτιλήνης Sajtok Ladotyri Mytilinis Μανούρι Sajtok Manouri Μετσοβόνε Sajtok Metsovone Μπάτζος Sajtok Batzos Ξινομυζήθρα Κρήτης Sajtok Xinomyzithra Kritis Πηχτόγαλο Χανίων Sajtok Pichtogalo Chanion Σαν Μιχάλη Sajtok San Michali Σφέλα Sajtok Sfela Φέτα Sajtok Feta Φορμαέλα Αράχωβας Παρνασσού Sajtok Formaela Arachovas Parnassou

14 L 10/16 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Άγιος Ματθαίος Κέρκυρας Olajok és zsírok (vaj, margarin, Agios Mattheos Kerkyras Αποκόρωνας Χανίων Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Apokoronas Chanion Kritis Αρχάνες Ηρακλείου Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Arxanes Irakliou Kritis Βιάννος Ηρακλείου Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Viannos Irakliou Kritis Βόρειος Μυλοπόταμος Ρεθύμνης Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Vorios Mylopotamos Rethymnis Kritis Εξαιρετικό παρθένο ελαιόλαδο «Τροιζηνία» Olajok és zsírok (vaj, margarin, Exeretiko partheno eleolado Trizinia Εξαιρετικό παρθένο ελαιόλαδο Θραψανό Olajok és zsírok (vaj, margarin, Exeretiko partheno eleolado Thrapsano Ζάκυνθος Olajok és zsírok (vaj, margarin, Zakynthos Θάσος Olajok és zsírok (vaj, margarin, Thassos Καλαμάτα Olajok és zsírok (vaj, margarin, Kalamata Κεφαλονιά Olajok és zsírok (vaj, margarin, Kefalonia Κολυμβάρι Χανίων Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Kolymvari Chanion Kritis Κρανίδι Αργολίδας Olajok és zsírok (vaj, margarin, Kranidi Argolidas Κροκεές Λακωνίας Olajok és zsírok (vaj, margarin, Krokees Lakonias Λακωνία Olajok és zsírok (vaj, margarin, Lakonia Λέσβος; Mυτιλήνη Olajok és zsírok (vaj, margarin, Lesvos; Mytilini Λυγουριό Ασκληπιείου Olajok és zsírok (vaj, margarin, Lygourio Asklipiiou Ολυμπία Olajok és zsírok (vaj, margarin, Olympia Πεζά Ηρακλείου Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Peza Irakliou Kritis Πέτρινα Λακωνίας Olajok és zsírok (vaj, margarin, Petrina Lakonias

15 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/17 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Πρέβεζα Olajok és zsírok (vaj, margarin, Preveza Ρόδος Olajok és zsírok (vaj, margarin, Rodos Σάμος Olajok és zsírok (vaj, margarin, Samos Σητεία Λασιθίου Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Sitia Lasithiou Kritis Φοινικι Λακωνιας Olajok és zsírok (vaj, margarin, Finiki Lakonias Χανιά Κρήτης Olajok és zsírok (vaj, margarin, Chania Kritis Ακτινίδιο Πιερίας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Aktinidio Pierias Ακτινίδιο Σπερχειού Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Aktinidio Sperchiou Ελιά Καλαμάτας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Elia Kalamatas Θρούμπα Αμπαδιάς Ρεθύμνης Κρήτης Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Throumpa Ampadias Rethymnis Kritis Θρούμπα Θάσου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Throumpa Thassou Θρούμπα Χίου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Throumpa Chiou Κελυφωτό φιστίκι Φθιώτιδας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Kelifoto fistiki Fthiotidas Κεράσια τραγανά Ροδοχωρίου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Kerassia tragana Rodochoriou Κονσερβολιά Αμφίσσης Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Konservolia Amfissis Κονσερβολιά Άρτας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Konservolia Artas Κονσερβολιά Αταλάντης Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Konservolia Atalantis Κονσερβολιά Πηλίου Βόλου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Konservolia Piliou Volou Κονσερβολιά Ροβίων Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Konservolia Rovion Κονσερβολιά Στυλίδας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Konservolia Stylidas

16 L 10/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Κορινθιακή σταφίδα Βοστίτσα Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Korinthiaki stafida Vostitsa Κουμ κουάτ Κέρκυρας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Koum kouat Kerkyras Μήλα Ζαγοράς Πηλίου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Mila Zagoras Piliou Μήλα Ντελίσιους Πιλαφά Τριπόλεως Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Mila Delicious Pilafa Tripoleos Μήλο Καστοριάς Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Milo Kastorias Ξερά σύκα Κύμης Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Xera syka Kymis Πατάτα Κάτω Νευροκοπίου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Patata Kato Nevrokopiou Πορτοκάλια Μάλεμε Χανίων Κρήτης Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Portokalia Maleme Chanion Kritis Ροδάκινα Νάουσας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Rodakina Naoussas Σταφίδα Ζακύνθου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Stafida Zakynthou Σύκα Βραβρώνας Μαρκοπούλου Μεσογείων Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Syka Vravronas Markopoulou Messongion Τσακώνικη μελιτζάνα Λεωνιδίου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Tsakoniki melitzana Leonidiou Φασόλια (Γίγαντες Ελέφαντες) Πρεσπών Φλώρινας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fassolia Gigantes Elefantes Prespon Florinas Φασόλια (πλακέ μεγαλόσπερμα) Πρεσπών Φλώρινας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fassolia (plake megalosperma) Prespon Florinas Φασόλια γίγαντες ελέφαντες Καστοριάς Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fassolia Gigantes-Elefantes Kastorias Φασόλια γίγαντες ελέφαντες Κάτω Νευροκοπίου Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fassolia Gigantes Elefantes Kato Nevrokopiou Φασόλια κοινά μεσόσπερμα Κάτω Νευροκοπίοu Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fassolia kina Messosperma Kato Nevrokopiou Φιστίκι Αίγινας Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fistiki Eginas Φιστίκι Μεγάρων Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, Fistiki Megaron

17 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/19 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Αυγοτάραχο Μεσολογγίου Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek Κρόκος Κοζάνης A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) Μέλι ελάτης Μαινάλου βανίλια A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) Κρητικό παξιμάδι Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru Avgotaracho Messolongiou Krokos Kozanis Meli elatis Menalou vanilia Kritiko paximadi Μαστίχα Χίου Természetes mézgák és gyanták Masticha Chiou Τσίχλα Χίου Természetes mézgák és gyanták Tsikla Chiou Μαστιχέλαιο Χίου Illóolajok Mastichelaio Chiou ES Arzùa-Ulloa Sajtok ES Carne de Ávila Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Carne de Cantabria Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Carne de la Sierra de Guadarrama Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Carne de Morucha de Salamanca Friss hús (valamint vágási melléktermék ES ES Carne de Vacuno del País Vasco; Euskal Okela Cordero de Navarra; Nafarroako Arkumea Friss hús (valamint vágási melléktermék Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Cordero Manchego Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Lacón Gallego Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Lechazo de Castilla y León Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Pollo y Capón del Prat Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Ternasco de Aragón Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Ternera Asturiana Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Ternera de Extremadura Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Ternera de Navarra; Nafarroako Aratxea Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Ternera Gallega Friss hús (valamint vágási melléktermék ES Botillo del Bierzo Húsipari termékek (főzve, sózva,

18 L 10/20 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás ES Cecina de León Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Chorizo Riojano Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Dehesa de Extremadura Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Guijuelo Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Jamón de Huelva Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Jamón de Teruel Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Jamón de Trevélez Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Salchichón de Vic; Llonganissa de Vic Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Sobrasada de Mallorca Húsipari termékek (főzve, sózva, ES Afuega l Pitu Sajtok ES Cabrales Sajtok ES Cebreiro Sajtok ES Gamoneu; Gamonedo Sajtok ES Idiazábal Sajtok ES Mahón-Menorca Sajtok ES Picón Bejes-Tresviso Sajtok ES Queso de La Serena Sajtok ES Queso de l Alt Urgell y la Cerdanya Sajtok ES Queso de Murcia Sajtok ES Queso de Murcia al vino Sajtok ES Queso de Valdeón Sajtok ES Queso Ibores Sajtok ES Queso Majorero Sajtok ES Queso Manchego Sajtok ES Queso Nata de Cantabria Sajtok

19 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/21 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás ES Queso Palmero; Queso de la Palma Sajtok ES Queso Tetilla Sajtok ES Queso Zamorano Sajtok ES Quesucos de Liébana Sajtok ES Roncal Sajtok ES San Simón da Costa Sajtok ES Torta del Casar Sajtok ES Miel de Galicia; Mel de Galicia Egyéb állati eredetű termékek (tojás, méz, különböző tejtermékek a vaj kivételével stb.) ES Miel de Granada Egyéb állati eredetű termékek (tojás, méz, különböző tejtermékek a vaj kivételével stb.) ES Miel de La Alcarria Egyéb állati eredetű termékek (tojás, méz, különböző tejtermékek a vaj kivételével stb.) ES Aceite de La Alcarria Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Aceite de la Rioja Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Aceite de Mallorca; Aceite mallorquín; Oli de Mallorca; Oli mallorquí Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Aceite de Terra Alta; Oli de Terra Alta Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Aceite del Baix Ebre-Montsià; Oli del Baix Ebre-Montsià Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Aceite del Bajo Aragón Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Aceite Monterrubio Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Antequera Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Baena Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Gata-Hurdes Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Les Garrigues Olajok és zsírok (vaj, margarin,

20 L 10/22 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás ES Mantequilla de l Alt Urgell y la Cerdanya; Mantega de l Alt Urgell i la Cerdanya Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Mantequilla de Soria Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Montes de Granada Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Montes de Toledo Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Poniente de Granada Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Priego de Córdoba Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Sierra de Cadiz Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Sierra de Cazorla Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Sierra de Segura Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Sierra Mágina Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Siurana Olajok és zsírok (vaj, margarin, ES Ajo Morado de las Pedroñeras Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Alcachofa de Benicarló; Carxofa de Benicarló Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Alcachofa de Tudela Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Alubia de La Bañeza-León Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Arroz de Valencia; Arròs de València Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Arroz del Delta del Ebro; Arròs del Delta de l Ebre Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Avellana de Reus Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Berenjena de Almagro Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Calasparra Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék,

21 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/23 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás ES Calçot de Valls Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Cereza del Jerte Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Cerezas de la Montaña de Alicante Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Chirimoya de la Costa tropical de Granada-Málaga Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Cítricos Valencianos; Cítrics Valencians Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Clementinas de las Tierras del Ebro; Clementines de les Terres de l Ebre Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Coliflor de Calahorra Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Espárrago de Huétor-Tájar Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Espárrago de Navarra Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Faba Asturiana Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Faba de Lourenzá Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Garbanzo de Fuentesaúco Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Judías de El Barco de Ávila Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Kaki Ribera del Xúquer Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Lenteja de La Armuña Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Lenteja Pardina de Tierra de Campos Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Manzana de Girona; Poma de Girona Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Manzana Reineta del Bierzo Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Melocotón de Calanda Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Nísperos Callosa d En Sarriá Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék,

22 L 10/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás ES Pataca de Galicia; Patata de Galicia Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Patatas de Prades; Patates de Prades Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Pera de Jumilla Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Peras de Rincón de Soto Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Pimiento Asado del Bierzo Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Pimiento Riojano Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Pimientos del Piquillo de Lodosa Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Uva de mesa embolsada "Vinalopó" Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, ES Caballa de Andalucia Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek ES Mejillón de Galicia; Mexillón de Galicia Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek ES Melva de Andalucia Friss hal, puhatestűek és rákfélék, valamint ezekből készült termékek ES Azafrán de la Mancha A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) ES Chufa de Valencia A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) ES Pimentón de la Vera A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) ES Pimentón de Murcia A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) ES Pemento do Couto A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) ES Sidra de Asturias; Sidra d Asturies A Szerződés I. mellékletében felsorolt egyéb termékek (fűszerek stb.) ES Alfajor de Medina Sidonia Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Ensaimada de Mallorca; Ensaimada mallorquina Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru

23 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/25 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás ES Jijona Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Mantecadas de Astorga Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Mazapán de Toledo Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Pan de Cea Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Pan de Cruz de Ciudad Real Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Tarta de Santiago Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Turrón de Agramunt; Torró d Agramunt Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru ES Turrón de Alicante Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru FI Lapin Poron liha Friss hús (valamint vágási melléktermék FI Lapin Puikula Gyümölcs, zöldségfélék és gabonafélék, FI Kainuun rönttönen Kenyér, péksütemények, cukrászsütemények és egyéb pékáru Agneau de l Aveyron Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau de Lozère Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau de Pauillac Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau de Sisteron Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau du Bourbonnais Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau du Limousin Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau du Poitou-Charentes Friss hús (valamint vágási melléktermék Agneau du Quercy Friss hús (valamint vágási melléktermék Barèges-Gavarnie Friss hús (valamint vágási melléktermék Bœuf charolais du Bourbonnais Friss hús (valamint vágási melléktermék

24 L 10/26 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Boeuf de Bazas Friss hús (valamint vágási melléktermék Bœuf de Chalosse Friss hús (valamint vágási melléktermék Bœuf du Maine Friss hús (valamint vágási melléktermék Dinde de Bresse Friss hús (valamint vágási melléktermék Pintadeau de la Drome Friss hús (valamint vágási melléktermék Porc de la Sarthe Friss hús (valamint vágási melléktermék Porc de Normandie Friss hús (valamint vágási melléktermék Porc de Vendée Friss hús (valamint vágási melléktermék Porc du Limousin Friss hús (valamint vágási melléktermék Taureau de Camargue Friss hús (valamint vágási melléktermék Veau de l Aveyron et du Ségala Friss hús (valamint vágási melléktermék Veau du Limousin Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles d Alsace Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles d Ancenis Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles d Auvergne Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Bourgogne Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Bresse Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Bretagne Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Challans Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Cholet Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Gascogne Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Houdan Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Janzé Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de la Champagne Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de la Drôme Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de l Ain Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Licques Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de l Orléanais Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Loué Friss hús (valamint vágási melléktermék

25 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 10/27 EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Volailles de Normandie Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles de Vendée Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles des Landes Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Béarn Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Berry Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Charolais Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Forez Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Gatinais Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Gers Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Languedoc Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Lauragais Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Maine Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du plateau de Langres Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Val de Sèvres Friss hús (valamint vágási melléktermék Volailles du Velay Friss hús (valamint vágási melléktermék Boudin blanc de Rethel Húsipari termékek (főzve, sózva, Canard à foie gras du Sud-Ouest (Chalosse, Gascogne, Gers, Landes, Périgord, Quercy) Húsipari termékek (főzve, sózva, Jambon de Bayonne Húsipari termékek (főzve, sózva, Jambon sec et noix de jambon sec des Ardennes Húsipari termékek (főzve, sózva, Abondance Sajtok Banon Sajtok Beaufort Sajtok Bleu d Auvergne Sajtok Bleu de Gex Haut-Jura; Bleu de Septmoncel Sajtok Bleu des Causses Sajtok Bleu du Vercors-Sassenage Sajtok Brie de Meaux Sajtok Brie de Melun Sajtok

26 L 10/28 Az Európai Unió Hivatalos Lapja EUtagállam A termék típusa Latin betűs átírás Brocciu Corse; Brocciu Sajtok Camembert de Normandie Sajtok Cantal; Fourme de Cantal; Cantalet Sajtok Chabichou du Poitou Sajtok Chaource Sajtok Chevrotin Sajtok Comté Sajtok Crottin de Chavignol; Chavignol Sajtok Emmental de Savoie Sajtok Emmental français est-central Sajtok Époisses Sajtok Fourme d Ambert; Fourme de Montbrison Sajtok Laguiole Sajtok Langres Sajtok Livarot Sajtok Maroilles; Marolles Sajtok Mont d or; Vacherin du Haut- Doubs Sajtok Morbier Sajtok Munster; Munster-Géromé Sajtok Neufchâtel Sajtok Ossau-Iraty Sajtok Pélardon Sajtok Picodon de l Ardèche; Picodon de la Drôme Sajtok Pont-l Évêque Sajtok Pouligny-Saint-Pierre Sajtok Reblochon; Reblochon de Savoie Sajtok Rocamadour Sajtok Roquefort Sajtok Sainte-Maure de Touraine Sajtok

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 25. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0236 (NLE) 12503/17 ADD 4 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 263/1

JEGYZŐKÖNYV Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 263/1 2010.9.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 263/1 JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ

Részletesebben

MELLÉKLET VIII. MELLÉKLET

MELLÉKLET VIII. MELLÉKLET EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 146 final ANNEX 8 MELLÉKLET VIII. MELLÉKLET Társulási megállapodás egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről

Részletesebben

MELLÉKLET VIII. MELLÉKLET

MELLÉKLET VIII. MELLÉKLET EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 157 final ANNEX 8 MELLÉKLET VIII. MELLÉKLET Társulási megállapodás egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről

Részletesebben

élelmiszerek földrajzi jelzéseinek oltalmáról

élelmiszerek földrajzi jelzéseinek oltalmáról Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 6. (OR. en) 12124/16 Intézményközi referenciaszám: 2016/0252 (NLE) WTO 246 AELE 64 ISL 42 AGRI 474 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: Megállapodás

Részletesebben

Tájékoztatások és közlemények

Tájékoztatások és közlemények Az Európai Unió Hivatalos Lapja ISSN 1725-518X C 263 Magyar nyelvű kiadás Tájékoztatások és közlemények 53. évfolyam 2010. szeptember 29. Közleményszám Tartalom Oldal 2010/C 263/01 Jegyzőkönyv az Európai

Részletesebben

2007.6.2. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 141/69

2007.6.2. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 141/69 2007.6.2. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 141/69 MÁSODIK KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNYV az egyrészről az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Mexikói Egyesült Államok közötti gazdasági partnerségi,

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. FIGYELEMMEL az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió

MEGÁLLAPODÁS. FIGYELEMMEL az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti, a Zöld-foki Köztársaság és az Európai Unió polgárai számára a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumok kiadásának megkönnyítéséről az EURÓPAI

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.15. COM(2015) 448 final ANNEX 1 MLÉKLET a következőhöz Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Marokkói Királyság közötti, a mezőgazdasági termékek, a feldolgozott

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 188/19

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 188/19 2007.7.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 188/19 MEGÁLLAPODÁS az Európai Közösség, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között, ezen államoknak az Európai Unió Tagállamai Külső Határain

Részletesebben

12548/17 ADD 4 ZSB/md DGC 2A

12548/17 ADD 4 ZSB/md DGC 2A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. október 24. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0236 (NLE) 12548/17 ADD 4 COEST 245 CFSP/PESC 822 JAI 833 WTO 212 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy:

Részletesebben

L 11 Hivatalos Lapja

L 11 Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 11 Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. január 16. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK A Tanács (EU) 2018/61 határozata (2017.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és tagállamai, valamint a Norvég Királyság között a műholdas navigációról

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és tagállamai, valamint a Norvég Királyság között a műholdas navigációról 1636 der Beilagen XXIV. GP - Staatsvertrag - 24 Vertragstext in ungarischer Sprache (Normativer Teil) 1 von 9 L 283/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2010.10.29. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS az Európai

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 25. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. szeptember 25. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0236 (NLE) 12503/17 ADD 5 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.4.18. COM(2018) 196 final ANNEX 7 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Szingapúri Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodás

Részletesebben

10973/16 ADD 5 NP/is DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, szeptember 14. (OR. en) 10973/16 ADD 5

10973/16 ADD 5 NP/is DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, szeptember 14. (OR. en) 10973/16 ADD 5 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0206 (NLE) 10973/16 ADD 5 WTO 195 SERVICES 20 FDI 16 CDN 12 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy:

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.9. COM(2010) 644 végleges 2010/0316 (NLE) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Svájci Államszövetség között létrejött, a mezőgazdasági termékek

Részletesebben

A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAINAK A TANÁCS KERETÉBEN ÜLÉSEZŐ KÉPVISELŐI HATÁROZATA (10/11/2004)

A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAINAK A TANÁCS KERETÉBEN ÜLÉSEZŐ KÉPVISELŐI HATÁROZATA (10/11/2004) A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAINAK A TANÁCS KERETÉBEN ÜLÉSEZŐ KÉPVISELŐI HATÁROZATA (10/11/2004) az Európai Védelmi Ügynökség és annak személyzete részére biztosított kiváltságokról és mentességekről AZ EURÓPAI

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 15. (OR. en) 16199/10 Intézményközi referenciaszám: 2010/0316 (NLE) AELE 74 CH 54 AGRI 460

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 15. (OR. en) 16199/10 Intézményközi referenciaszám: 2010/0316 (NLE) AELE 74 CH 54 AGRI 460 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. december 15. (OR. en) 16199/10 Intézményközi referenciaszám: 2010/0316 (NLE) AELE 74 CH 54 AGRI 460 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: MEGÁLLAPODÁS az Európai

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.7.5. COM(2016) 470 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2011/0103 (NLE) 11984/16 ADD 2 REV 1 AVIATION 174 USA 51 RELEX 722 JAVASLAT Biz. dok. sz.: COM(2016) 552 final/2

Részletesebben

T/1804. számú törvényjavaslat

T/1804. számú törvényjavaslat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1804. számú törvényjavaslat a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozása következtében, az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.28. C(2018) 3120 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018.5.28.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU európai

Részletesebben

MELLÉKLET VI. MELLÉKLET. Társulási megállapodás egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia között

MELLÉKLET VI. MELLÉKLET. Társulási megállapodás egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia között EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 149 final ANNEX 6 MLÉKLET VI. MLÉKLET Társulási megállapodás egyrészről az Európai, az Európai Atomenergia-közösség és ik, másrészről Grúzia között a következőhöz:

Részletesebben

Az eredetvédelmi oltalom

Az eredetvédelmi oltalom Az eredetvédelmi oltalom Földrajzi árujelzők 1997 kollektív jog Oltalom: a bejelentés napjától, határozatlan időre Ipari termékek, borok és szeszes italok 2004. október 10-től a mg-i termékek és élelmiszerek

Részletesebben

A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni.

A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni. MELLÉKLETEK 1 I. MELLÉKLET A formanyomtatvány kitöltésekor a szögletes zárójelben szereplő szöveget el kell hagyni. EGYSÉGES DOKUMENTUM A mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és

Részletesebben

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy még inkább megkönnyítsék az emberek közötti kapcsolatokat,

AZZAL AZ ÓHAJJAL, hogy még inkább megkönnyítsék az emberek közötti kapcsolatokat, 2013.6.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 168/11 MEGÁLLAPODÁS Az Európai Unió és Ukrajna között az Európai Közösség és Ukrajna közötti, a vízumok kiadásának megkönnyítéséről szóló megállapodás módosításáról

Részletesebben

HATÁROZATOK (2014/429/EU)

HATÁROZATOK (2014/429/EU) L 197/66 HATÁROZATOK A TANÁCS HATÁROZATA (2014. június 24.) az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodással létrehozott társulási

Részletesebben

5. cikk. 1. cikk. 2. cikk. 6. cikk

5. cikk. 1. cikk. 2. cikk. 6. cikk 2006.3.28. L 90/37 MEGÁLLAPODÁS az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között, Svájc részvételéről az Európai Környezetvédelmi Ügynökségben és az Európai Környezeti Információs és Megfigyelőhálózatban

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.15. COM(2016) 552 final/2 ANNEX 1 CORRIGENDUM This document corrects document COM (2016) 552 final of 06.09.2016 Concerns all language versions The annexes attached to

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és az Örmény Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről

MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és az Örmény Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről L 289/2 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2013.10.31. MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és az Örmény Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről AZ EURÓPAI UNIÓ, a továbbiakban: az Unió; valamint

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.24. COM(2016) 523 final ANNEX 1 MLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és Izland közötti, a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, augusztus 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, augusztus 26. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. augusztus 26. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0252 (NLE) 11781/16 ADD 1 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről

MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről 2014.4.30. L 128/49 MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és az Azerbajdzsán Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről AZ EURÓPAI UNIÓ, a továbbiakban: az Unió; és AZ AZERBAJDZSÁN KÖZTÁRSASÁG, a

Részletesebben

I. MELLÉKLET. ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX

I. MELLÉKLET. ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX HU I. MELLÉKLET EGYSÉGES DOKUMENTUM ELNEVEZÉS PDO/PGI-XX-XXXX A kérelem benyújtásának időpontja: XXXX-XX-XX 1. BEJEGYZENDŐ ELNEVEZÉS(EK): 2. AZ A HARMADIK ORSZÁG, AMELYHEZ A KÖRÜLHATÁROLT TERÜLET TARTOZIK:

Részletesebben

A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó új szabályok

A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó új szabályok MVE & HNT & EOQ MNB 2010. május 19. A mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó új szabályok Zobor Enikő vezető-tanácsos FVM Élelmiszerlánc-elemzési

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 19. (OR. en) 9533/17 AGRI 281 AGRIORG 51 DELACT 86 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 19. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára

Részletesebben

L 93/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 93/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 93/12 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.3.31. A TANÁCS 510/2006/EK RENDELETE (2006. március 20.) amezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról AZ

Részletesebben

Az Európai Unió által garantált minőség

Az Európai Unió által garantált minőség Az Európai Unió által garantált minőség Micsoda ízek! A földrajzi jelzések címkéi az eredetiség zálogai HAGYOMÁNYOS KÜLÖNLEGES TERMÉK OLTALOM ALATT ÁLLÓ EREDETMEGJELÖLÉS OLTALOM ALATT ÁLLÓ FÖLDRAJZI JELZÉS

Részletesebben

L 46/8 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.2.17.

L 46/8 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.2.17. L 46/8 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.2.17. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS egyrészről az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a csalás és a pénzügyi érdekeiket

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 61/29

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 61/29 2007.2.28. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 61/29 Az Európai Közösség és az Izlandi Köztársaság között az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 19. cikke alapján a mezőgazdasági termékekre alkalmazandó

Részletesebben

L 89/30 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 89/30 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 89/30 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.3.28. JEGYZŐKÖNYV az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodáshoz csatolt,

Részletesebben

Magyar anyanyelvű jogász-nyelvészek Pályázati felhívás

Magyar anyanyelvű jogász-nyelvészek Pályázati felhívás СЪД НА ЕВРОПЕЙСКИЯ СЪЮЗ TRIBUNAL DE JUSTICIA DE LA UNIÓN EUROPEA SOUDNÍ DVŮR EVROPSKÉ UNIE DEN EUROPÆISKE UNIONS DOMSTOL GERICHTSHOF DER EUROPÄISCHEN UNION EUROOPA LIIDU KOHUS ΔΙΚΑΣΤΗΡΙΟ ΤΗΣ ΕΥΡΩΠΑΪΚΗΣ

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A FINN KÖZTÁRSASÁG, A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A FINN KÖZTÁRSASÁG, A FRANCIA KÖZTÁRSASÁG, L 26/222 JEGYZŐKÖNYV a Ciprusi Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovák

Részletesebben

Az oltalom alatt álló eredetmegjelölésekkel (OEM), valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzésekkel (OFJ) kapcsolatos KAP politikák értékelése

Az oltalom alatt álló eredetmegjelölésekkel (OEM), valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzésekkel (OFJ) kapcsolatos KAP politikák értékelése Az oltalom alatt álló eredetmegjelölésekkel (OEM), valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzésekkel (OFJ) kapcsolatos KAP politikák értékelése Rövid összefoglaló Ezt az Európai Bizottság által finanszírozott

Részletesebben

ELLENŐRZŐ LISTA: PAPÍRVÁLTOZATBAN BENYÚJTOTT

ELLENŐRZŐ LISTA: PAPÍRVÁLTOZATBAN BENYÚJTOTT ОБЩ СЪД НА ЕВРОПЕЙСКИЯ СЪЮЗ TRIBUNAL GENERAL DE LA UNIÓN EUROPEA TRIBUNÁL EVROPSKÉ UNIE DEN EUROPÆISKE UNIONS RET GERICHT DER EUROPÄISCHEN UNION EUROOPA LIIDU ÜLDKOHUS ΓΕΝΙΚΟ ΔΙΚΑΣΤΗΡΙΟ ΤΗΣ ΕΥΡΩΠΑΪΚΗΣ

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 28. (OR. en) 7770/11 Intézményközi referenciaszám: 2011/0042 (NLE)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, március 28. (OR. en) 7770/11 Intézményközi referenciaszám: 2011/0042 (NLE) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. március 28. (OR. en) 7770/11 Intézményközi referenciaszám: 2011/0042 (NLE) MED 9 WTO 108 AGRI 223 PECHE 78 UD 65 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA

Részletesebben

Minőségpolitika az Európai Unióban

Minőségpolitika az Európai Unióban Terra Madre A HAGYOMÁNYOS TERMÉKEKET ELŐÁLLÍTÓ KÖZÖSSÉGEK VILÁGNAPJA Budapest, 2009. december 10. Minőségpolitika az Európai Unióban Zobor Enikő vezető-tanácsos FVM Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály 1

Részletesebben

MELLÉKLET. Csatolmány. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. Csatolmány. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.17. COM(2016) 262 final ANNEX 1 MELLÉKLET Csatolmány a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Jogi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. A vélemény előadója (*): Nicola Danti, Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT Jogi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. A vélemény előadója (*): Nicola Danti, Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 21.4.2015 2015/2053(INI) JELENTÉSTERVEZET a földrajzi jelzések európai uniós oltalmának nem mezőgazdasági termékekre való esetleges kiterjesztéséről (2015/2053(INI))

Részletesebben

L 185 Hivatalos Lapja

L 185 Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 185 Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 23. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK A Tanács (EU) 2018/1030 határozata (2018.

Részletesebben

ÖNKÉNTES PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁS

ÖNKÉNTES PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁS 2010.3.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 70/3 ÖNKÉNTES PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁS az Európai Közösség és a Ghánai Köztársaság között az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról, az erdészeti irányításról

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2014. január 23. (OR. en) 2011/0231 (COD) PE-CONS 91/13 AGRI 622 AGRIORG 125 WTO 225 CODEC 2176 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2014/0086(NLE) 5.9.2014 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére az egyrészről az Európai

Részletesebben

2007.5.17. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 129/27

2007.5.17. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 129/27 2007.5.17. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 129/27 MEGÁLLAPODÁS az Európai Közösség és az Orosz Föderáció között, az Orosz Föderáció és az Európai Unió állampolgárai számára a rövid idejű tartózkodásra

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.10. COM(2010) 645 végleges 2010/0313 (NLE) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között létrejött, a mezőgazdasági termékek kereskedelméről

Részletesebben

ELFOGADOTT SZÖVEGEK. A Tunéziára vonatkozó sürgősségi autonóm kereskedelmi intézkedések bevezetése ***I

ELFOGADOTT SZÖVEGEK. A Tunéziára vonatkozó sürgősségi autonóm kereskedelmi intézkedések bevezetése ***I Európai Parlament 2014-2019 ELFOGADOTT SZÖVEGEK P8_TA(2016)0056 A Tunéziára vonatkozó sürgősségi autonóm kereskedelmi intézkedések bevezetése ***I Az Európai Parlament 2016. február 25-én elfogadott módosításai

Részletesebben

Az eredetvédelem aktuális kérdései

Az eredetvédelem aktuális kérdései Az eredetvédelem aktuális kérdései XVI. Szőlészeti, Borászati és Bormarketing Konferencia Lakitelek 2015. január 28. Kókai-Kunné Dr. Szabó Ágnes A bor és a szellemi tulajdonvédelem Szabadalom Növényfajta-oltalom

Részletesebben

124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet

124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet 124/2007. (V. 31.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára és a termékek ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokról A védjegyek és a földrajzi árujelzők

Részletesebben

ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1

ZÁRÓOKMÁNY. AF/CE/BA/hu 1 ZÁRÓOKMÁNY AF/CE/BA/hu 1 A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, A GÖRÖG KÖZTÁRSASÁG, A SPANYOL KIRÁLYSÁG,

Részletesebben

másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz, Ecuador csatlakozásának figyelembevétele céljából

másrészről Kolumbia és Peru közötti kereskedelmi megállapodáshoz, Ecuador csatlakozásának figyelembevétele céljából Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 12. (OR. en) 7621/16 Intézményközi referenciaszám: 2016/0091 (NLE) WTO 84 SERVICES 9 COLAC 23 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: Csatlakozási jegyzőkönyv

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2012.12.14. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 343/1 I (Jogalkotási aktusok) RENDELETEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1151/2012/EU RENDELETE (2012. november 21.) a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek

Részletesebben

158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet

158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet 158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről A Kormány a

Részletesebben

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2011/0231(COD) 9.3.2012 MÓDOSÍTÁS 17-64 Jelentéstervezet Paolo Bartolozzi (PE480.816v01-00) az ízesített

Részletesebben

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Miskolci Fórum Miskolc, 2017. május 12. Dr. Kiss Gabriella SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ. Brüsszel, október 15. (OR. en) 2010/0353 (COD) PE-CONS 41/12 AGRI 456 AGRIORG 112 AGRILEG 102 CODEC 1805 OC 373

EURÓPAI UNIÓ. Brüsszel, október 15. (OR. en) 2010/0353 (COD) PE-CONS 41/12 AGRI 456 AGRIORG 112 AGRILEG 102 CODEC 1805 OC 373 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2012. október 15. (OR. en) 2010/0353 (COD) PE-CONS 41/12 AGRI 456 AGRIORG 112 AGRILEG 102 CODEC 1805 OC 373 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy:

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.11.14. COM(2017) 643 final 2017/0297 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2003/17/EK tanácsi határozatnak a Brazíliában a takarmánynövény- és gabonavetőmag-termesztés

Részletesebben

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU

SN 1316/14 tk/anp/kb 1 DG D 2A LIMITE HU AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. január 30. (05.02) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2013/0268 (COD) SN 1316/14 LIMITE FELJEGYZÉS Tárgy: Az Európai Parlament és a Tanács /20../EU rendelete

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és Grúzia között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról

MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és Grúzia között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról 2011.2.25. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 52/47 MEGÁLLAPODÁS az Európai Unió és Grúzia között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, egyrészről az EURÓPAI

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Módosított javaslat a Tanács határozata az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Unió

Részletesebben

L 165 Hivatalos Lapja

L 165 Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁSOK A Tanács (EU) 2018/929 határozata (2018.

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.8.31. COM(2011) 530 végleges 2011/0231 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az ízesített borászati termékek meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről,

Részletesebben

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS EGYETLEN KEDVEZMÉNYEZETT A PROJEKT CÍME [RÖVIDÍTVE]

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS EGYETLEN KEDVEZMÉNYEZETT A PROJEKT CÍME [RÖVIDÍTVE] HETEDIK KERETPROGRAM sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS EGYETLEN KEDVEZMÉNYEZETT A PROJEKT CÍME [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT/CSELEKVÉST) egyrészről az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban:

Részletesebben

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről Európai Parlament 2014-2019 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság 2016/0392(COD) 21.11.2017 VÉLEMÉNY a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részéről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.12. COM(2014) 359 final 2014/0181 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Moldovai Köztársaság Tanácsban az

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 8. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 8. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0094 (NLE) 8554/17 AGRI 226 AGRIORG 45 OIV 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: Biz.

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.1. COM(2014) 542 final 2014/0250 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Moldovai Köztársaságnak szánt autonóm kereskedelmi kedvezmények bevezetéséről

Részletesebben

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg)

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg) 2018.7.23. HU L 185/9 RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1032 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. július 20.) a Schizochytrium sp. mikroalgából nyert olaj (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet

Részletesebben

A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései. Budapest, Ügyfélfórum március 10. Rabné dr.

A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései. Budapest, Ügyfélfórum március 10. Rabné dr. A Védjegytörvény 2013 és 2014-ben hatályba lépett új rendelkezései Budapest, Ügyfélfórum 2014. március 10. Rabné dr. Molnár Mónika Védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997.évi XI. törvény

Részletesebben

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum

Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum Az eredetvédelem jelentősége, kreatív védelem, védjegyek és földrajzi árujelzők Eredetvédelmi Országjárás Egri Fórum Eger, 2017. április 13. Szép Erika SZTNH Miért jó, ha van védjegyem kapcsolatteremtő,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 17.02.2006 COM(2006) 63 végleges 2006/0019 (ACC) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Közösség és Kanada közötti, a borok és szeszes italok kereskedelméről

Részletesebben

L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4.

L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4. L 214/14 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.8.4. A BIZOTTSÁG 1187/2006/EK RENDELETE (2006. augusztus 3.) a 21. cikk egyes tagállamok esetében történő alkalmazása tekintetében a 796/2004/EK rendelettől

Részletesebben

Jogi terminológia szószedete

Jogi terminológia szószedete Jogi terminológia szószedete A TANÁCS 2201/2003/EK RENDELETE (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről

Részletesebben

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT MEGNEVEZÉSE [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT)

sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT MEGNEVEZÉSE [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT) HETEDIK KERETPROGRAM sz. TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS PROJEKT MEGNEVEZÉSE [RÖVIDÍTVE] (adja meg a FINANSZÍROZÁSI RENDSZERT) egyrészről az [Európai Közösség] [Európai Atomenergia-közösség] (a továbbiakban: a

Részletesebben

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU

PE-CONS 56/1/16 REV 1 HU EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Strasbourg, 2017. február 15. (OR. en) 2016/0218 (COD) LEX 1718 PE-CONS 56/1/16 REV 1 COWEB 151 WTO 354 CODEC 1855 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

A nemzeti park igazgatóságok és termék előállítók közötti HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS

A nemzeti park igazgatóságok és termék előállítók közötti HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS 3. sz. melléklet A nemzeti park igazgatóságok és termék előállítók közötti HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Cím: 7625 Pécs, Tettye

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, július 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 19. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0160 (NLE) 11431/17 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. július 19. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az

Részletesebben

(2007/C 303/01) Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdeti az alábbi szöveget az Európai Unió Alapjogi Chartájaként:

(2007/C 303/01) Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdeti az alábbi szöveget az Európai Unió Alapjogi Chartájaként: AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA (2007/C 303/01) Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdeti az alábbi szöveget az Európai Unió Alapjogi Chartájaként: Preambulum AZ EURÓPAI UNIÓ

Részletesebben

11217/10 ZSFJ/md DG G 2B

11217/10 ZSFJ/md DG G 2B AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. október 5. (OR. en) 11217/10 SOC 428 HR 45 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. december 9. (OR. en) 16651/13 Intézményközi referenciaszám: 2013/0375 (NLE) PECHE 553 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az Európai

Részletesebben

L 106/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja

L 106/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 106/24 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2007.4.24. A BIZOTTSÁG 445/2007/EK RENDELETE (2007. április 23.) a kenhető zsírokra vonatkozó előírások megállapításáról szóló 2991/94/EK tanácsi rendelet, valamint

Részletesebben

Ízesített borászati termékek Kunszeri Miklós Péter

Ízesített borászati termékek Kunszeri Miklós Péter Ízesített borászati termékek Kunszeri Miklós Péter Kiskőrös, 2016. 02. 24. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 251/2014/EU RENDELETE (2014. február 26.) az ízesített borászati termékek meghatározásáról, megnevezéséről,

Részletesebben

HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS

HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről HASZNÁLATI (VÉDJEGYLICENCIA) SZERZŐDÉS Név: Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Cím: 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Levelezési címe: 9435 Sarród, Rév-Kócsagvár Számlavezető pénzintézete:

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG KÖRNYEZETVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. november 8. (REV1 az érdekelt felek részére 2018. február 8-án kiadott közlemény helyett) KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT

Részletesebben

15410/17 GP/ar DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, május 14. (OR. en) 15410/17. Intézményközi referenciaszám: 2017/0319 (NLE)

15410/17 GP/ar DGC 1A. Az Európai Unió Tanácsa. Brüsszel, május 14. (OR. en) 15410/17. Intézményközi referenciaszám: 2017/0319 (NLE) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. május 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0319 (NLE) 15410/17 COLAC 144 WTO 329 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: Harmadik kiegészítő jegyzőkönyv

Részletesebben

Az Európai Unió Alapjogi Chartája AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA

Az Európai Unió Alapjogi Chartája AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA 1 of 17 2011.10.24. 16:26 Az Európai Unió Alapjogi Chartája (2007/C 303/01) Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ünnepélyesen kihirdeti az alábbi szöveget az Európai Unió Alapjogi Chartájaként:

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 18. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 18. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. október 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0260 (NLE) 13389/17 N 39 EEE 42 AGRI 564 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. október 17. Címzett: Biz.

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10397. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között az államhatáron átvezető közúti kapcsolatok fejlesztéséről szóló Keretmegállapodás

Részletesebben