FALIÚJSÁGOK Irta: Lukács Gyula

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FALIÚJSÁGOK Irta: Lukács Gyula"

Átírás

1 FIGYELŐ A FALIÚJSÁGOK Irt: Lukács Gyul A szubotiei üzemeket látogtv észrevettem, hogy fli-ujság nem részesül bbn támogtásbn, melyet megérdemel Dolgozóink, kik termelésben országos viszonyltbn is z élen járnk és példát muttnk, fli újság szükségét 'és szépségét nem értették meg olyn módon, mennyire z szükséges lenne. Nem kétséges, hogy ez hiány részben hnygságr vezethető vissz, de sokkl inkább ok ennek z, hogy dolgozóink gykorlti megvlósításr nem kptk megfelelő útbigzítást, így á kellő előkészítés és szkszerű ismeretek hiány nem is gyümölcsözhet megfelelő eredményt. A fli-újságok Szubotic-szerte három csoportb oszthtók. Az első plkát. A szép plkát mindeneseire figyelmet érdemel, hisz fliújság tlán mg is plkátművészetnek egy különleges fjtáj, de fliújságot mégsem szbd összekeverni»lyscíorm«-reklámml. Láttm fliújságokt tisztán képekből, fényképekből, kriktúrákból összeállítv, nélkül, hogy zok csk meg is közelítették voln z üzem életét nélkül, hogy távolról is érintették voln munkásságot fogllkozttó kérdéseket. A másik csoport»vicclp«fliújság. Minth fliújságnk nem is lenne más szerepe, hogy megnevettesse z elétévedt olvsót Tréfák, viccek, újságból kivágott kriktúrák, teljesen személyes eredetű és z üzemmel semmiféle összeköttetésben nem álló élcelődések egyetlen komoly írás nélkül. Nem á.-lítj senki, hegy z üzem nemi d lklmt humorr. Az egészséges humor csk kedveltté teszi fliújságot. De h z egész újság humorr épül, kkor elveszti figyelmeztető és bíráló hivtását. A hrmdik csoport»ltszt«fliuisg«a szkszervezet kívántosnk trtj fliújságot, megdják hát császárnk, mi császáré. Iromb ngy iv, rjt husz centiméteres betűkkel:»zidne novine«. A tér fele rámegy betűkre és címekre, mert természetes, hogy cint és dátum mindkét nyelven szerepel. A szerkesztő úgy véli, hogy két szót:»zidne novine«nem értik meg mgyrok. Ez rengetek helyet von el tuljdonképeni trtlomtól. De trtlom nem is fontos z ilyen»látszt«fliújságnál. Az legfeljebb két-három vérszegény kis cikk egy versike. A fliújság pedig z üzem életének tükre. Az ilyen fliújság minden esetre rossz tükre. Rossz, mert szubotiei üzemekben ngyon sok jelenség kívánkozik fliújságokr, de ezt tükör nem muttj. Annál inkább szerkesztőt. A fliújság z üzem életét kell, hogy dj, de figyelembe kell vennünk, hogy munkásság z üzemnek egy része és így nnk minden problémáj helyet kell hogy kpjon fliújságon. A rend mindennek lelke és így fliújság is csk kkor elégítheti ki z üzem igényeit és z idő követeléseit, h rendszeres. Fontos tehát, hogy tervezése, kidolgozás egy megfelelő ember irányítás ltt álljon. Rendes körülmények között fliújság kéthetenként jelenik meg. A szerkesztéssel megbízott, ki szkszervezeti ktív egy újságolvsó tgj, összegyűjti kérdéseket, melyek szkszervezet és z üzem életének npirendjén szerepelnek. Hogy szemléltetőbb legyen, kiindulok bból z üzemből, melyben mgm is dolgozom, de tudnunk kell, hogy minden üzemnek megvnnk hsonló kérdései.

2 A kultűrbizottság most szorglmzz kultúrmunk átszervezését Szükséges, hogy munkások. ismerjék kidolgozott munktervet. Feljegyezzük. November 18.-án, 5 évvel ezelőtt, megszállók bitóján hlt mártírhlált z üzem egyik lktos Bsics Lázár. Adjunk fliújságon hírt erről és ismertetést z ünnepélyről. Termelésünk pár százlékot visszesett. Meg kell muttni munkásinknk hogy ez hová vezet. Uj kovácsműhely épül z üzemben. Ez kéri mgát fliújságr, Műkedvelőink és énekkrunk Szkoplyéb megy vendégszerepelni. Erről okvetlenül írni kell. Ifjú munkásink részére uj könyveket szereztünk be. Adjuk ezen könyvek jegyzékét. A Sprtcus átlkult vsuts sportklubbá. Ezt is fel kell dolgozni. Klubbunkbn elődás volt Szovjetunió társdlmi biztosításáról. Ismertetnünk kell ennek z elődásnk trtlmát zokkl is, kik nem voltk jelen. Műhelyértekezletünk volt. Mutssuk be z eredményét. Problémák, problémák,és problémák. Táblázt hónp eredményéről termelés terén, hogy mindenki tudj, hogy állunk munktervvel. Az egyik műhely eltért kpott rjzoktól. Kinek bűne? Mi lehet következménye? stb. így egy 60/90 centiméteres lpon fogllkozttunk munktárst. Miután már tudjuk, hogy mit dolgozunk fel következő két héten, megcsináljuk sorrendet jelentések fontosság szerint. Kockás ppírr, kicsiben felvázoljuk fliújság tervezetét tükrét, helyet jelölünk minden cikknek és meghtározzuk terjedelmét. Egy centiméterbe két géppel írott sor esik, tíz centiméter kézírás nyolc centiméter széles gépelt sort d. Ezután következik cikkek kidás, feldolgozás végett. Ez sok esetben zon múlik, mennyire bírj szerkesztő z egyes munkások bizlmát. Mert tollforgtáshoz nem szokott dolgozó, nem szívesen ír* h feltételezi, hogy írását hibái mitt kinevetik. Odfordulunk hhoz, kiről feltételezzük, hogy ismeri kérdést. A válsz legtöbb esetben: Én nem tudom, én ezt még nem csináltm stb. Hogyn, hát mz többet tud, mint te? Próbáld meg csk. Sok esetben megdjuk kezdő mondtot is. És ztán öt-ht np múlv jönnek cikkek. Ezekkel odülünk z írógép mellé, másolunk, módosítunk, csinosítjuk szöveget, s mindegyik lá odírjuk írój nevét is. Hogy z ilyen munkánk milyen eredménye vn, megemlítem: ez év május ót kéthetenként egyszer kidott fliújságinkb kb. százhtvnn írtk. - Díszítés nélkül lp nem tetszetős., Tehát díszítenünk kell, hogy hngultos legyen. Meghtározzuk színeket, lehetőleg nem ordító ellentétben és díszítünk. A mi lpjink színes ppirdiszitést kpnk következőképpen: felvágjuk színes ppírost fél centiméter széles szlgokr. A szlgokt egymás után lárgsiszuk úgy. hogv z eurv keskenv keret látsztát dj. A cikkek címeit, tussl rjzoljuk szép betűkkel külön címkékre. A bekeretezett cikkeket felrgsszuk felrjzolt helyre, l^ pot tussl írt keretes jelszvkkl látjuk el (legfeljebb kettővel), Csillg, ügyesen felrgsztott szkszervezeti jelvény, különböző mozglmi vgy állmi jelképek, mindig cikkekkel zonos színű keretezésben és kész fliújság. Jó, h z újság mellett, kits postládikót trtunk cikkek számár és ldikon láthtón feltüntetjük lpzárt npját. Egy fliújság elkészítése minden tekintetbe véve szerkesztőnek kb. 20 órányi munkájáb kerül. A szkszervezetnek pedig dinárjáb. Ezért kpunk egy fliújságot, mely oktt, tudósít, figyelmeztet, bírál, ostoroz. Egy fliújságot, mely munkást késztet írásr és mint z

3 üzem kultúrmunkájánk bizonyíték munkásság osztályöntudtát is megmuttj. A szkszervezetek szubotiei helyi bizottság szkszervezeti is* kol keretén belül,: fliújság tnfolymot is rendez. Üdvös lenne, h erre néhányórás tnfolymr z üzemi bizottságok fliújság szerkesztőjüket is elküldenék. A PÁNSZLÁVIZMUS ÉS J F L E N L E G I SZLÁV POLITIKA Irt': V. Gyitykiu A Szovjetunió ellenfelei z oroszok ^pánszlávizmusáról* kibálnk,, rról, hogy Szovjetunió állítólg»szláv birodlmt«kr lkotni stb. Az ilyen híresztelések mögött rendszerint z törekvés rejtőzik* bogy elferdítsék Szovjetunió külpolitkájánk és többi szláv állmhoz vló viszonyánk igzi lényegét. Mi pánszlávizmus? Rendszerint ezzeli szóvl szokás megjelölni zt társdlmi mozglmt, mely vlmennyi szláv népnek egyetlen politiki egységbe vló- egyesítését tűzte ki céljául. A pánszlávizmus rendszerint éppen ebben formábn merült fel 19. százd politiki irodlmábn, első-sorbn német politiki irodlombn. Mind mg kifejezés. írnind pedig z trtlm, melyre előbb rámutttm, német politikusok és német gresszió ideológusink kezenyomát viseli mgán N A pánszlávizmus eszméi mindig idegenek voltk z orosz néptől, sőt z orosz nép vlmennyi hldószellemű képviselője élesen elítélte ezt politiki koncepciót. Az orosz forrdlmi demokráci képviselői, elsősorbn pedig Lenin és Sztálin munkáikbn kifejtették szláv kérdés forrdlmidemokrtikus megoldásánk elméleti lpjit. A szláv országok legderekbb, leghldóbb szellemű politikusi és lllmfe-'riui már régen helyesen megértették és igen ngyr értékelték Nev Októberi Forrdlomnk а szláv nemzetek legújbb történelmében v'ló szerepét és 'felientőségét. A szláv tömegek ugyncsk helyesen értékelik szocilist' forrdlom ngy vívmányit. A békéért, demokráciáért népek egyenllősége ngy eszméjének gykorlti megvlósításáért folyttott hrc, népek szuverenitás, nemzeti kultúráj iránti tisztelet, kis népek iránt mind gzdságú mind kulturális téren nemcsk szvkbn, hnem tettekkel tnúsított.segítőkészsége irme dióhéjbn összefogjív ez Szovjetunió nemzetiségi politikájánk lpj, mind szovjetország htárán belül, minđ pedie zokon túl. A Vörös Hdsereg teljesítette felszbdító küldetését és helybeli hzfikkl legszorosbbn együttműködve, szláv nélpek közül Lengyelországot, Csehsztovákiát és Bulgáriát szbdtított fel hitlerist rbság lól. A Szovjetunió, melynek fontos érdekei fűződnek hhoz, hogv német fsiszt isr lól felszbdított országokbn szbdság' és demokráci didlmskodjék, ez országok népeinek már eddie is rendkívül ngyrányú támogtást és segítséget nyújtott és fog nyuiitni jövőben is.

4 A szláv népek közül Lengyelorszggli, Csehszlovákiávl, Jugoszláviávl kötött szerződései révén, melyek egészükben véve -felsorolt állmok bszo'lut szuverenitásánk elismerésén Jpulnk. Szovjetunió példát mutt rr, hogy hogyn kell egy ngyhtlomnk más, kisebb országokhoz vló viszonyát lkítni. A Szovjetuniótól távol á'.l mindenféle törekvés, mely rr irányuln. ho v htárit más állmok rovásár kiterjessze. Sztálin generliszszimnsznk z kijelentése, hogy Szovjetunió kormány Lengyelországot szuverén demokrtikus országnk krj látni, hogy Lengyelországnk erős és független demokrtikus áliimnuk ikell lennie«, vontkozik minden demokrtikus népre és állmir. A pánszlávizmus nemcsk z orosz cárizmusnk volt fegyvere, hódító céljikr kihsználták pángermánisták is. Ismeretes, hogy pángermánisták»drng nch Osten«meglpozásár sok mesét tláltk ki. ezek között szláv fj»jcsonybbrendűséígércl«szóló ráglom mellett szerepelt z»nyugtot fenyegető veszély«, melyet állítólg szláv népek egységbe tömörülése jelentenie. A szláv népek nem térnek le rról z útról, melyet oly sok szenvedés után helyesnek ismertek fel és mguk válsztottk ki mguk számár. A múltbn szláv népek igen gykrn váltk más állmok játékszeréivé, sok évszázdon keresztül idegen ig ltt nyögtek, túlságosn sokt fizettek szbdságukért, függetlenségükért, zért jogért, hogy mguk sját belátásuk szerint lkíthssák, építhessék életüket. A Szovjetunió politikáj világos. Sztálin generlisszimusz olvn világosn fogállmzt,meg. hogy nnál világosbbn nem is lehetne megfoglmzni.»a szláv "népek szövetse'ge nem ngyhtlmi cári pánszlávizmus, hnem egyenjogú szláv állmok szövetsége. A Szovjetunió éoden z ilyen szövetség mellett száll sikr«. A NÖK MOSZKVAI ÉRTEKEZLETÉRŐL 1945 no veimbe rében világ demokrt nőinek kongresszusát Prisbn trtották meg és meglkították Nők Demokrt 'Nemzetközi Szövetségét. Céljit ez Szövetség bátrn tűzte ki és tudtár dt mindenkinek, hogy zokért küzdeni fog. A békét csk úgy látj mrdndónk, h kiirtják, ísizinius mrdványit, mert z ny és gyermek boldog életének.lehetősége csk így biztosított. Ezen kongresszuson megválsztották végreihjtióbizottságot is, melynek elnöke frnci nők vezetője, Cot n sszony,,z elnökség gj Popov -Nin, szovjet nők Antifsiszt Bizottságánk elnöke, Dolores Ibrrurii L Pssion ri spnyol nők képviselője és Be-jff iscli sszony, z meriki nők kiküldöttje. A végrehjtóbizottságbn helyet fogllt Jugcsziávi, képviseletében ^ Mitrovics Mitr is. Rövid idő után, júniusbn Prisb összehívták végreihjtóbizottságot, mert láthtóvá vált, hogy rekció lttomos knmunkáj békít veszélyezteti. Akkor még npirenden volt Frnco fe;!számo'!ás, Nürnbergben folytk tárgylások fsiszt gonosztevők bűnperében, * Görögországbn még nem került sor nyilt támdásr, de nők megérezték r e k c i 6 á n mányik od ás lt. Hogy Sfzövétség tgji és vezetői nem ültek összetett kezekké;!, zt legjobbn látjuk -bból 1, hogy z októberre 'Moszkváb összehívott végrehjtóbizottsági ülésen nyíltn rámutttk z ellenségre és munkájár. Németország nyugti megszállási övezetében még nem hjtották végre krimi és potsdmi értekezletek h-

5 tároztit fsiszták leszereléséről. Az olszországi fsiszt elemek zvrtlnul működnek. Triesztben és Juli trtománybn z ngol és meiiki imperilisták támogtják fsiszt bndákt, kik üláözik demokráciáért küzdő szlovén és olsz népet. Indiábn, Plesztinábn, Egyiptombn és egyebütt z imperilist htlmk megkísérlik népek nemzeti függetlenségre vtó törekvéseinek elnyomását. A hollnd»borsoszskok«z ngol fegyveres erők és jpánok segítségével hrcot folyttó пак Indonézi népei сшп. A Kuomintng rekciós körei z Ameriki Egyesük Állmok segítségévei polgárháborút indítottk Í/Í kíni nép ellen. A nürnbergi tárgylás felmentő ítélete fölháboritottu világ közvéleményét. Hogy végrehjtóbizottságot öszszehíviíák, z legjobb tnúbizonyság ;nnk, hogy nök világ minden táján éberen kisérik rekció munkáját. Az üléd rámuttott rr. hogy A mer ilk és Angli m világbéke veszélyezte tojnék íc fészke. Az üléseken, elhngzott föl szóll á- sokbó! kiviláglott, hogy fsiszt bnditák.mrdványi, ho! még urlmon vnnk, legszemtelenebbül grázdálkodnk és megszállók mindenütt t ám cstjik őket. Péld erre Görögország, Spnyolország és Juli trtomány. L Pssion-ri sszony rámuttott rr, hogy egyes nemzetközi 'szervezetek Nők! Demokrtikus Neimizetkc-zi! Szövetségién kívül kezdenek dolgozni, ht^r Szövetség z egész világ demokrt nőit képviseli és hrcol beikéért,, női jogokért és mindem egyesülésnek itt lenne helye. Ennek 'ellenére háború előtti, nőszervezet»béke és Szbdsg«lig, melynek vezetiői tlán áthllgtták vgy átludtk, háborút, imost újból szervezkednek. Roosevelt özvegye Amerikáibn ösiszehívott egy nemzetközi női értekezletet- Mit jelenítsen ez? iföniniálil Nők (Demokrtikus Nemzetközi Szövetsége, mely kitűzte progrmját, melynek lpvető pontji béke megőrzése, z nyák, gyermekek és cslád védelme. Miért szükségesek kkor z ilyen és ehhez hsonló szervezkedési kísérletek,.h tényleg jót krnk. Miért nem dolgoznk Nők Demok r t Ik u s S z ö vétség é n belüli? Tudjuk, hogy miiért teszik ezt. Itt vn például z ngol' rekció eszköze,.korbet Mskbi. A rekciiá -meg krj kdályozni Nők Demokrtikus Nemzetközi Szövetségének munkáját. H szovjet nök küldöttsége z usztrálii kongresszusr nem kpott beutzás;: engedélyt. Ugyncsk nzm engedték Amerikáb Keton sszonyt. Az 'ürügy z volt, hogy á'/ítóig kommunist. Amimt látjuk, z ntiíkommunist jelszó ugynz, mit Hitler és bndáj hsználtk. De ikorbet Eskbí szbdon utzik és gitál. Míindez zonbn nem változttj meg Nök Demokrtikus Nemzetközi Szövetségének álláspontját. A Szövetség yégrehjtóbizottsáfánk teljes ü'ését í947 ife-.bruáirr 'hívták össze Prágáb. A moszíkvi értekezleten nök tisztábn vo> L k helyzet komolyságávl. Tudtábn voltk nnk, hogy' hrcot még erősebben kell folyttni z egységbontók ellen. Az eddig visszvonult és semmittevő női szervezetek vuze'tői most sorr jelentkeznek, minth háború nem lett voln, míinth) jz sszonyok semmit sem tnultk voln, Ikremtóriumoik, gázkmrák, börtönök és tömegsírok trgédiájából. Mi tudjuk zt, 'hogy széles s.s'zonytöme,geink, zok, kik m tnultk írnli 1, olvsni és vetik 'le sorr szemükről 1 z írástudtlnság vkságát, kik im veszik le rcukról* fátyolt, kik Hlercegovin, Boszni fűrésztelepeit építik, kilk náuunk Vjdságbn vgonszámr gyűjtik búzái) és hizllják disznókt hdiárvák részére, kik szövőgyárk rohmmunikási, kilk vsutt építettek, kik nyi szívükbe zártk miinden árvát, kiknek nyját, PJát fsiszták gyilkolták meg, ikik végighrcolták piit'izánh rc Óikt, kik, bár betegen jöttek hz z internáló! tá-

6 borokból, egyetemi ktedrán tnítnk, Nők Demokrtikus Nemzetközi Szövetségének -legngyobb vgyonát és erejét jelen fk. Ez éknek nem kell z árulóik eziüstje. És ezért»még fokozottbb erővel küzdünk tovább c éíjink megvl.ósítűsáért. Szpáhics Szofik IFJÚSÁGUNK NAGY ISKOLÁJA Az utolsó ht hónpbn egész sjtónk rendszeresen fogllkozott z ifjúsági vsútvonlll*. Már mg z tény, hogy háború befejezése után ez vsút z első lkotás, mi nem újjáépítés ( lerombolt felépítése), mely tuljdenképen kezdete z országunkbn megindult htlms építésnek, jelentőssé teszi ezt munkát; De vló jelentősége sokkl ngyobb- Á Brcskó bnovicsi vsútvonlt ifjú ht hónp leforgás ltt önkéntes munkávl építette fel. Erről htlms világtörténelemben még nem ismert válllkozásról: munkáról, sikerekről és eredményekről z ifjúság közötti^ munkversenyről, tábori életről és legjobb ifjkról és lányokról: rohmmunkásokról ezer és ezer cikk, fénykép jelent meg. Egész népünk és ifjúságunk nponként értesültek munk hldásáról, minden új kilométer lefekteti sínpárról, minden új híd vgy állomás felépítéséről. Nemcsk országukbn hllott minden ember z ifjúsági vsútról«, hnem úgyszólván z egész világon tudnk rról, hogy Juogszlávi ifjúság mit dományozott hzájánk. Hú«z nemzet ifjúság vett részt z építésben. A Brcskó bnefvicsi vsútvonlt gykrn z ifjúság ngy iskolájánk nevezik. Ez így is vn. Azonbn eddig keveset írtk rról, hogyn nevelkedett vsútépítésen z ifjúság, milyen új felfogásokt szerzett ott, milyen változásokon mentek sokn keresztül, míg ott dolgoztk, sőt hogyn lkotott új embert új ifjút vsútvonl. A vsútvonl építésnek nevelő erejéről, mely feltétlen egyik leglényegesebb dolog z»ifjúsági vsutonlll«kpcsoltbn ezideig keveset olvshttunk. Sok ember, h meglátogtt' vsútvonlt csodálkozv látottkon zt mondott, hogy z Ifjúsági vsútvonl építését és mindzt mi z ifjúságbn végbemegy, nem lehet újságokon keresztül megismerni, hnem látni kell és érezni. Ez félig-meddig így is vn. Ngy művész fogj Jövőben megírni, hogyn lett öntudtos, önfeláldozó, megedzett hrcos, vs. útépítőif. úságl:ól közös célért minden nehézséggel és kdállyl megküzdő élcspt. Az első és legfontosbb dolog, mit z ifjúsági vsútvonl«építésén láttunk z ifjúságnál: munkához vló új viszony. Ez tette lehetővé vsútvonl ily gyors befejezését, melynek építése háromszor több eszközzel, ötször hosszbb időt vett voln igénybe régi Jugoszláviáb vgy n:ás tőkés állmbn. Csk öníe'áldozó munkávl volt lehetséges z»ifjúsági vsútvonl«felépítése. Az ifjúság önfeláldozón is dolgozott, merí tudt, hogy közösségért, népért dolgozik, tudt, hogy egyúttl sját mg boldogbb és jobb életét és jövőjét építi. A vsútépítő ifjúságot áthtott z új munkszellem, mely országszerte m már mind székesebb tömegeket ht át: hogy munk nem szükséges rossz, vgy szégyen, hnem tisztesség, sőt dicsőség. A vsútvonl építésén ifjúságunk megtnult, hogy z embereket munkájuk szerint értékelje, szerint, ki mennyi fárdságot és áldoztot hoz közösség érdekében. Ez felfogás közös krt és cél:»az Ifjúsági vsútvonlt idejében befejezni!«forrsztott, fogt össze z ifjúságot és ez tette lehetővé elsősorbn Brcskó bnovicsi vsútvonl felépítését. Az ifjúság előtt vsútépítés közben gykorltbn megdönthetetlenül bebizonyosodott, hogy csk egységesen érheti el célját. Minden népünk és nemzetiségünk ifjúság részt vett ebben munkábn. A közös munk közben megismerték egymást ifjink: szerb látt, hogy mgyr

7 ugynzért célért dolgozik mint ő, és horvát, hogy mcedón is nép boldogulásáért küzd. Ez kovácsolt szorosn szilárd egységbe egész ifjúságunkt. A vsútvonl még többet is jelentett ebből szempontból. Hztértük 'után vsútépítő ifjk nemcsk/hogy tiszteletben trtják más nemzetiségűek egyenjogúságát, hnem hrcosi, hirdetői és kovácsolói lesznek népeink testvériségének és egységének. Hrcosok mindzok ellen, kik meg krják bontni népeink együttműködését és testvériségét. Azokt mgyr, szerb vgy horvát ifjkt, kik közösen dolgoztk forróságbn, esőben és sárbn, kik verejtékben fürödve közösen tlicskázták földet, vgy cementportól köhécselve hordták nehéz betonkeveréket, kik munk közben egymás énekeit énekelték, nem fogj többé sikerrel senki egymás elleni uszíthtni vgy összeveszíthetni. H pedig megkísérli, z ifjúság tudj mjd mi feldt. Ez is fontos tnulság z ifjúságnk Brcskó bnovicsi vsútépítésről. A vsútépítő ifjúság munkáját jellemzi, hogy z ifjúság nem mint egy gépezet dolgozott, hnem minden ifjú gondolkodott zon, hogyn könnyebbítheti és gyorsíthtj meg; munkáját, hogyn érhet el ngyobb munkeredч menyeket. Hbár munk legtöbb esetben nem volt bonyolult, z ifjúság számtln újítást, új munkmódszert lklmzott. Az öntudtos és z lkotó munk lendülete, vlmint z észszerűség és tlálékonyság egyesítés tette lehetővé, hogy vsútvonl ht hónp ltt kész legyen, hegy»mjevic«l?gút négy hónp ltt kiépüljön, vgy»mjevic«lgút négy hónp ltt kiépüljön, vgy»kiszelyáki«lgút egy hónp leforforgás ltt elkészüljön'. A vsútépítő ifjk hztértük után, munkhelyükön: gyárbn vgy bárhol másutt bizonyosn gondolkodni fognk munkájuk felett. Annál is inkább, mert vsútvonlon sját mguk döntötték meg z eddigi szokványokt és munkátlgokt, melyeket még jószándékú szkemberek is váltó* ztlnoknk hittek. A vsútvonlon z ifjúság közösen beszélte meg munkát Az elért eredményeket, egymás tpsztltit hibákt és mulsztásokt közösen vizsgálták ki és közösen döntöttek jövő teendőikről. Ez bírált és önbírált segítette fitl tpsztltln munkásokt, hogy megbirkózznk nehézségekkel, hogy elsjátítsák szükséges szktudást. H feldtot sikeresen oldották meg, nem pihentek bbérokon, hnem zt vizsgálták, hogyn oldják meg következő feldtot még ngyobb sikerrel. A jószándékú bírált nem csk közös munk sikerére htott, hnem nevelő htású volt sok ifjúr. *Sok új ember jött vissz Brcskó Brovicsról, kik vgy klndvágyból, vgy más okokból mentek od. A közös élet és munk nevelő htás megváltozttt ezeket és nem egy lett rohmmunkás közülük, miután megtlált helyes utt. ' Még ngyon sok dolgot kellene elmondni, mi mitt vsútvonl iskoláj volt ifjúságunknk. A legfontosbbk még: z ifjúság kulturális felemelkedése és szkmi képesítési. A vsútvonl építése közben ifjúságunk kulturmunkávl is fogllkozott. Különösen prszt ifjúságunk nyert sokt ezzel. A rendszeres elődásokon olvsó- és vitórákon., műsoros estéken z, ifjúság, sok mindent megtnult, de még fontosbb: megszerette tnulást és meglátt, hogyn kell mjd odhz dolgozni. Sok és sok ezer ifjú vsútról írt hz, édesnyjánk élete első levelét, mert ott tnult meg írni és olvsni. A kulturmunk közben, mikor diákifjúság segített munkás és prsztifjúságnk, még jobbn szilárdult ez kpocs, mely város és flu fitljit összeköti. A vsútépítésen kevés szkember dolgozott és ezért minden ifjúnk törekednie kellett, hogy minél előbb elnyerje munkához szükséges szktudást. A hidk, állomásépületek és;

8 lgutk építésén sokezer ifjú vált szkemberré és ezzel nemcsk sjátmgánk hsznált, hnem "elősegítette tervszerű gzdálkodáshoz fontos káderkérdések megoldását. Népeink és országunk vezetői nem cslódtk, mikor z ifjúságr bízták ezen fontos vonl felépítését. Fitljink öntudtos, önfeláldozó munkájukkl kiérdemelték ezt bizlmt. És népünk bizht és biztos is bbn, hogy ifjúságunk jövőben is legyőzi nehézségeket; biztos bbn, hogy vsútvonli nemcsk Szrjevóig hosszbbítj meg. hnem le Dubrovnikig, tengerprtig. Ifjúságunk ezt végre is hjtj. Kovács András FOLYÓIRAT SZEMLE:»KOMUNIST«Október hó folymán {jelent meg Beográdbn hzárikj első elméleti-politiki folyóirt,»kcmunist«. Politiki és társdlmi életünk fejlődésében rendkívüli ngy jelentőségű lépés ez, mert 'folyóirt életünk, társdlmi berendezkedésünk legfontosbb kérdéseire d feleiéit et. A»Borb«így ír folyóirt első számáról:»a Párt Központi Bizottság elméleti-politiki folyóirtánk,»komunisu-nk megjelenése ngy és sok' oldlú fontosságú nem csk tudományos elmélet fejlődéséhen, Párt új kádereinek világnézeti és politiki neveléséhen, hnem h'rzánk további fejlődésére is. A»KomunisU bbn z időben jelent meg, mikor zt körülmények leginkább szükségessé tették. Megjelenése zonbn nem vártln. Pártunk mostni vezetősége, mikor z szükséges volt, mikor bonyolult történelmi viszonyok megkívánták, mindig dott Pártnk és népnek világnézeti és politiki tájékozttást. Mikor, például, népeink előtt állott hzánk függetlenségének megvédése német-olsz fsiszt hódítókkl szemben, Pártunk vezetősége Tito néptárssl z élen kkori politiki sjtó szervén,»proleter«-en keresztül is tiszt kilátásokt muttott z események további fejlődésében. Felfegyverezte Párt kádereit és minden őszinte hzfit zzl világnézeti és politiki tudássl, mely hzi árulók és fsiszt hódit ék veszedelme elleni hrcnk feltétlen lpjává vált. A különféle helyzetben, mikor szélesebben és mélyebben kellett népeink felkelésének főbb problémáit és további fejlődését megvilágitrni, Párt 1942-ben, többi kidványi mellett,»proleter«~ nek is megjelentette két számát, egyet Focsán és egyet Boszánszki Petrovácon. Tehát»Komunist«Párt vezetőségének egy korábbn meglpo* zott gykorltából keletkezett és»proleter«hgyományin lpszik. Azonbn szerepe, tekintettel körülményekre, melyekben megjelenik, sokkl szélesebb»proleter«-énél. Figyelembe véve z áruló érdekcsoport világnézeti megsemmisülését és hldó eszmék ngy győzelmét széles néptömegek körében,»komunist«tovább fejlesztve»proleter«hgyományit, nem csk Párt kádereinek kezében jelent világnézeti fegyvert, hnem minden őszinte hzfi, z új Jugoszlávi minden építőjének kezében erős fegyver ez.«a SZOVJETUNIÓ ÖTÉVES TERVE A Szovjetunió Tudományos Akdémiáj külön sját ötéves tervvel válszol Sztálin 1946 február 9-én válsztói előtt elmondott beszédében fogllt útmuttásr és zokr követelményekre, melyeket Szovjetunió nemzetgzdság helyreállításáról és továbbfejlesztéséről szóló ötéves terv támszt tudománnyl szemben. Az ötéves tervre vontkozó törvény számos konkrét követel ménynye! lép fel tudományos techniki gondolkodássl szemben. Az új sztá-

9 Jini ötéves terv megvlósítás csk tudományos techniki és kuttói gondolkodás legngyobb rányú mozgósítás révén érhető el. Vegyük sorr ; szovjet tudományos ötéves terv fő irányvonlit FILOZÓFIA Az Akdémi kuttó tevékenységének lpját mind természettudomány, mind tehnik, mind pedig humnitárius tudományok terén világnézeti meggyőződés rendszere lkotj. Számunkr ez rendszer: dilektikus és történelmi mterilizmus világnézete, mely Mrx Engels Lenin Sztálin tnink kiinduló pontj. Mi nem állítjuk zt, hogy diektikus mterilizmus megváltoztthttln dogm. A dilektikus mterilizmus filozófiáj lényegénél fogv yn rendszer, mely állndón fejlődik {) és természetre, vlmint történelmi fejlődésre vontkozó tudásunk gyrpodásánk rányábn konkretizálódik. Azt krjuk, hogy dilektikus és történelmi mterilizmus filozófiáj szorosbbn és konkrétebben megfele jen z áltlunk lkotott és fejlesztett tudmánynk. Mi rr törekszünk, hogy dilektikus mterilizmus filozófiáj széles fronton megcáfolhttln érvelés teljes fegyverzetében szrjon síkr "más, idegen vgy irántunk egyenesen ^ellenséges világnézetekkel szemben. MATEMATIKA A filozófi és ilogik problémájához közvetlenül kpcso ódik mtemtik, mely okvetlenül szükséges természet-tudománynk, technikánk és társdlom tudományok olyn ágink szempontjából, imint miilyen például közgzdságtn. Az ötéves terv mtemtiki szkszábn számos olyn pont szerepel, melynek célj z, hogy mtemtik segítséget nyújtson más tudom(ányoknk. Illyések például vlószínűségszámítás ^elmé'ete és különösen z,mit tlán»gépi mtemtiknk«lehetne nevezni, vgyis bonyolult mtemtiki feldtoknk számológépek révén vló megoldás. Számológépeket már emberemlékezet ót hszn nk, de z emberiség még sohsem lklmzt»gépi mtemtikt«olyn htlms rányokbn, mint éppen legutóbbi években. A mechniki, elektromossági és elektron-vkuum-elvek lpián szerkesztett új gépek 'ehetővé teszik legnehezebb mtemtiki feldtok megoldását is, miket csk felvet technik és temészettudomány. Ugy tervezzük, hogy már legrövidebb időn belül kü ön intézet fog fogllkozni gépi mtemtik kérdéseivé'. De gép sohsem pótolj mtemtiki lkotást, mtemtiki teremtő szellemet, z igzi ngy-mtemtiki sjátságát: merészséget, szigorú kritikávl párosult fntáziát. Ezt mindig újf teremtő mtemtikát mely néh hosszú időn keresztül nem tlál megíeelő techniki lklmzást mi Akdémiánk mindig ngy szorglomml művelte. A nemeuklidesi geometriánk, tércsoportok e'rrel étének pé'dájából tudjuk, hogy olyn elméleti kérdések és megoldások, melyek hosszú ideig teljesen elvontknk látszottk, fejődés bizonyos szkszábn döntő jeientőségüekké váltk gykorlt sz'már. Az Akdémi ötéves tervében ezért szerepelnek számelmélet nlitikus módszereinek problémái, z e'vont lgebr és topológi területén végzett kuttások, sokság elméletének, mtemtiki logikánk és sok más bsztrkt problémánk vizsgált. FIZIKA 1946-bn, z tomenergi korszkábn ligh kell mgyrázni, milyen fontos szerepet játszik fizik tudományos ötéves tervben. A fizik sját természetes, szkdtln belső.fejlődésétől eltekintve is rendkívütli jelentőségre tett szert, mint más tudományok lpj, mint z új technik számos ágánk fundmentum. A mi

10 fizikát, de t'án z egész természettudományt következő kérdések érdeklik leginkább: z nyg belső lkt, z elemi részecskék, zok különfiélesége, sjátsági, kölcsönhtás, kémii tomok lkt, z tomok külső burkolt, molekul szerkezete,, kristályok és folydékok felépítése. Az ötéves terv rendkívül ngy figyelmet szentel z tomnk és kozmikus sugrk fizikájánk. Ebben rejlik jövő technikájánk lpj. De nemcsk z tommg fontos és érdekes; z állmi ötéves terv áltl kitűzött számos techniki és termelési feldt szempontjából rendkiviili jelentőséggel bír z snyg hlmzállpotár, vgyis folydékok és szilárd testek hlmzállpotár vontkozó tudásunk fejlesztése. Ennek megfelelően terv részletesen foglkozik kristályok és folydékok természetének kuttásávl, vlmint fémek és z morf szilárd testek fizikájávl.. Nem térek itt ki tervben szereplő trdicionális, egyébkánt rendkívüli fontos 'és nélkülözhetetlen fiziki problémák tgllásár, melyek főleg z optikár, rádiór, z kusztikár, z lcsony hőmérsék'etre, stb. vontkoznk, hnem áttérek tervünk kémii szkszár. KÉMIA A modern kémi elszkíthttlnul kpcsolódik ' fizikához. A kémiánk z régi meghtározás, hogy kémi z nyg átlkulásánk tudomány, már régen elvult és csk igen korlátozott jelentőséggel bír. És vlóbn: z olyn folymtok, mint pl. z tommg szétrobbntás, fénynek elektronokká váló, z elektronoknk viszont fénnyé vló változttás hgyományosn fizik terű'étéhez trtozik. Azonbn z ötéves terv e problémák egy részét ennek ellenére is kémi területére utlj. Természetesen ezt ngyon. feltételesen kell érte mezni és főleg sohsem szbd szem elől téveszteni fizikánk és kémiánk fentebb hngsúlyozott elszkíthttln kpcsoltát. Ötéves tervünknek kémiát érintő részében molekulák lktár, vlmint modern kvntum-mechniki elképzelések lpján kilkult kémii összefüggések elméletére vontkozó kuttások állnk előtérben. Ezekhez i dolog lényegénél fogv szorosn kpcsolódnk fotokémiánk, fény, Röntgen-sugrk, stb htás ltt végbemenő kémii processzusoknk problémái, melyekre közeljövőben sokkl ngyobb és fontosbb szerep vár, mint eddig. Terveinkben fontos helyet fogllnk el z elektrokémii és dszorbeiós processzusok, koloidkémi, vlmint felületi ktivitás problémái, melyek ugyncsk -hgyományosn fizik területéhez trtoznk. E területeken végzendő sikeres kuttások (mint pl. z elektrokémi, kcloidkém: és z/dszorbeió tn terén folyt íindó vizsgáltok) igen fontos feltételét képezik z állmi ötéves terv megvlósításánk. Tervünkben elhtároztuk, hogy to-^ vább fejlesztjük kémii rekció lefolyásánk és kinetikájánk lpvetően fontos problémáját, vlmint z ezzel kpcsoltos kémii ktlízis tnulmányozását. A kémi és fizik htárzónáján túl egész seréig tisztán kémii problém húzódik áutlánosn hsznált értelmében. A terv felveti szervetlen 'kémi számos kérdését. ínem szorul mgyráztr, milyen rendkívüli jelentősége vn legközelebbi években z orgnikus kémi területén végzendő tudományos munkánk. Ebben rejlik z ipr sok különféle ágánk lpj, zonkívül z orgnikus kémi területén kell keresni biológi és z orvostudomány legfontosbb problémáihoz vlió nélkülözhetetlen átmenetet is. A met lioorgnókus vegyületek területén végzendő hgyományos kutsásokon kívül, tervünk ut' jelöl mgs molekulszámú vegyületek, vlmint biogén vegyületek kémiájánk fejlesztése számár. A terv felhívj kémikusink figyelmét kémii technológi e'me'leti lpjir is.

11 BIOLÓGIA Biológii tervünk első kérdései között szerepel fehérje-vegyületek problémáj, biológii processzusok kérni i-fiziki lpjink, ibioszintézis problémájánk tnulmányozás fontos kérdése. A fizik és kémi eszméi és módszerei egyre mélyebben htolnk be biológi szpeciíikus területeire, különösen pedig z átöröklés tnulmányozásáb, melynek és z ntibiot'ikus nygok égetően tervünk természetesen ngy figyelmet szentel. A fizik és kémi szerepe ugyncsk rendkívül fontos z orgnizmus és környezet kölcsönhtás kérdésének 'tnulmányozás szempontjából. Nem fér hozzá kétség, hogy biológiánk fizikávl és kémiávl vló gyümölcsöző együttműködés^ következtéiben ilyen vgy olyn módszer lpján már legközelebbi években igen fontos felfedezésekre vn kilátás biológii Processzusok területén, mely felfedezések minden bizonnyl' ngy visszbngr fognk tlálni z orvostudománybn, mezőgzdságbn és újból gzdgítni fogják fizik és kémi trtlmát. Az evolúció problémáj természetesen biológii tervünk lpvető problémáj mrd. A tnulmányozás, vizsgált elsősorbn szervezeit oszthttlnságánk problémájár, filogenezis kérdésére, fiziológii és biokémii processzusok evolúciój kuttásánk új területére összpontosul. Természetesen z új tudományos ötéves tervben is szerepel mgsbbrendű idegtevékenység fiziológiáj legfontosbb kérdéseinek tnulmányozás, pvlovi irányvonl lpján. Ezen téren még sok tennivló. Ehhez munkához kpcsolódik pszichológi néhány problémáj, melyet filozófii intézetben fognk vizsgálni. Ilyenek pl. z emberi tudt előtörténete, z érzékszervek pszichofiziológiájánk kuttás, vlmint nnk kérdésnek tnulmányozás, hogy hogyn változik át z érzet gondolttá. CSILLAGÁSZAT Egyetlen tudományág sem szenvedett nnyit náci bordák pusztításitól, mint csillgászt. A pulkovi fco-bszervtóriumot teljesen szétrombo 1 ták, te 1 j.c sen hsználhttlnná -vált szimeizi obszervtórium, és sok más csillgászti centrum is komoly károkt szenvedett. Ezért természetes, hogy z obszervtóriumok фјаépíése ötéves tervünknek z központi feldt, mely csillgászink előtt áll. A szovjet kormány ngy összeggel siet segítségére csillgászinknk és reméljük, hogy következő öt esztendő ltt sikerül megteremteni csillgásztunk olymértékű nygi bázisát, mely méltó lesz Szovjetunióhoz. GEOLÓGIA ÉS FÖLDRAJZ Geofizikusink, geológusink és geográfusink ngyrányú tervet készítettek földgömbnek és mindenekelőtt ; szárzföld m egy-bitodrészének tnulmányozásár, melyet Szovjetunió fogll el. A geofizikusok természetesen tovább folyttják föld három burkoltánk: szilárd, folyékony és gázhlmzállpotú buroknk fiziki sjátságir vontkozó bonyolult kérdések vizsgáltát. Tervbe vettük föld belső lktánk, fiziki tuljdonságink, tektonikus mozgások mechnizmusánk és okink/ földrengés mechnikájánk, Szovjetunió szcizmus kérdéseinek, vlmint hsznos ásványok felkuttásár vontkozó geofiziki módszerek fejlesztésének tnulmányozását. A tengerfiz'k területén tengeri ármok, vihrok elméletének kuttás áll elő érben, vlmint nnk kérdésnek tnulmányozás, hogy milyen hőtni és dinmiki.kölcsönhtások állnk fenn z óceán és szárzföld között. Az erológ területén tovább folyttjuk sztrtoszfér és z ionoszfér felépítésének és összetételének kuttását, vlmint párolgásr, sűrűsödésre vontkozó vizsgáltokt.

12 Az Akdémi htlms rányú geológii terve természetesen elsősorbn Szovjetunió geológii problémáir irányul. De világos, hogy z Akdémi nem feledkezik meg geológi áltlános, kérdéseiről sem. melyeknek nemcsk helyi jelentőségük vn. Npjink történelmének specil's körülményeivel kpcsoltosn különös figyelmet szentel z új tudományos iterv jelenleg csendesóceáni prtvidéken és mgábn Csendes óceánbn végbemenő geológii és fizikógeográfii processzusok geológii felépítése kérdéseinek. Tovább fokozzuk petróleum geológiáj terén végzendő kuttómunkát. Folyttjuk hgyományos geokémii, tevékenységet. Az új terv ngy figyelmet szentel tljtn, tljföldrjz, tljképzödés kérdéseinek és tljok sjátsági tnulmányozásánk. Geográfusink előtt ngy és felelősségteljes feldtok állnk: öt év leforgás ltt el kell készíteniök»a Szovjetunió foldrjz«című htlms munkát és ezzel egyidejűleg fogllkozniuk kell külföldi országok földrjzánk különféle kérdéseivel. Különös figyelmet szentelnek fizikógeográfii környezet fejlődése törvényszerűségének, országunk domborzt kuttásánk, vlmint függőlegesi tgoltság kilkulás történetének. A földtn Problémáihoz trtoznk természetesen Szovjeitunió flóráj és funáj terén folyttndó lpvető kuttások és z z óriási rányú komplex expedíciós munk, melyet főleg z állmi ötéves terv feldtivl kpcsoltosn vettünk tervbe. TECHNIKA Áttérünk techniki osztály tervére. Az áltlános és mindmellett nyilvánvlón techniki kérdéshez trtozik tervben megjelöli mechnizmusés gépelmélet, gépek és z lktrészek trtósságánk elmélete, gépek kopásánk problémáj, stb. TÖRTÉNELEM ÉS NYELVTUDOMÁNY Történ eszeink óriási munktervet lkottk, melynek során feldolgozzák Szovjetunió, Moszkv, szovjet munkásosztály, szláv népek, vlmint egész 'Európ és Amerik történetét. Számos monográfi elkészítését tervezik. Külön ki kell emelni, hogy következő öt év folymián meg fogják írni művészetek és tudományok egyetemes történetét. Akdémiánk nyelvtudománynk mindig fontos központj volt. Éppen ezért természetes, ihogy ötéves tervünkben óriási helyet fogllnk el nyelvtudománynk, különösen z orosz nyelv tnulmányozásánk problémái. Reméljük, sikerül elkészíteni rendkívül- ngy érdeklődésre számot trtó»az orosz irodlmi nyelv szótárs»az orosz nyelv egykötetes történelmi szótár«című műveket. Rendkívül ngy jelentőséggel bírnk Szovjetunió népeinek nyelvtni és szótári, régi és új keletkuttás problémái. IRODALOMTÖRTÉNET Az irodlomtörténet terén rendkívül ngyrányú tervet dolgoztk, ki. Meg fogják írni»tizkotetćs orosz, irodlomtörténet^»a szovjet-orosz irodlom története«,»az orosz lír története«című gyűjteményes munkákt és számos monográfiát. Tervbe vették külföldi országok irodlomtörténeteinek megírását is. pl. bolgár irodlomét. Jgen lényeges feldt z orosz klsszikusok kidás; most készül Lermontov, Bjelinszkij és Gorkij összes műveinek gyűjteményes kritiki kidás... KÖZŰA/DA SÁG A közgzdászok progrmj ugyncsk ngyrányú és mgáb fogllj szovjet állm gzdságánk, vlmint világgzdságnk vlmennyi lényeges kérdését. Ez terv felöleli szovjet állm gzdsági szervezői funkciójánk, szocilist tuljdon-

13 nk,... szocilizmus nygi-termelési bázisánk, tervgzdságnk, Szovjetunió pénz- és érték rendszerének kérdéseit. Tervbe vették szovjetunióbeli munkbér kérdésének, szovjet kereskedelem és iprosítás problémájánk tnulmányozását. Előirányoztk több munjcát vsúti szállítás ökonómiájár vontkozólg is. Ngy jelentőséggel Mr mezőgzdságbn végzett munk termelékenységének emeléséhez vezető út tnulmányozás. A világgzdság és világpolitik terén kuttásokt ícgnk végezni kpitlist országokbn második világ'liábc.rú eredményeképpen jbekövetkezet': politiki változásokr, z á-mmnk z USA gzdságábn játszott szerepére, kpitlist országok rnjnkás'jsziályár.vontkozólg. JOGTUDOMÁNY A jogi. intézet tervében következó fontos-témák szerepelne^: szovjet állm; jogi viszonyok szocilist társdlombn; tuljdonjog Szovjetunióbn; munkához és munkbérhez vló jog. Tnulmányozni fogják bűntett foglmát szovjet büntetőjogbn. A problémák egész sor szoros kpcsoltbán áll nemzetközi jog legktuálisbb kérdéseivel. *** Ebből rendkívül rövid áttekintésből világosn kiderül, mennyire széles és válioztos mi tudományos ötéves tervünk. Bár lényegében teljesen tudományos mrd és szorosn kpcsolódik tudományos vonlhoz, úgy vélem, meg fog felelni z állmi ötéves terv áltl támsztott követelményeknek is. A kormány legngyobb mérükben támogtj tudományt. Az Ж6..évre szóló költségvetés szerint z Akdémi igen tekintélyes összegéket kpott építkezésekre és felszerelésekre. A tudomány dolgozóink életkörülményeit gyökeresen megjvították. Mi mindent megteszünk, mi csk tőlünk függ, hogy elérjük zt célt, melyet Sztálin február 9-én kitűzött elénk és minden eszközzel segíteni krunk z új sztálini ötéves terv megvlósításábn. Szj I. VAVÍLOV

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1 j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit

Részletesebben

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011. Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt

Részletesebben

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány

Részletesebben

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő) 27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy

Részletesebben

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet. 19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia A profik válsztás pic egyetlen profi minőségű htszögkulcs Trtlom I. 1. Kohászt II. 2. Egyedi Protnium cél 3. Első osztályú korrózióvédelem 10 23 A szbványoknk vló 100%os megfelelés 26 Nincsenek rossz törések,

Részletesebben

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010. ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság

Részletesebben

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával 18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor

Részletesebben

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Társdlmi Megújulás Opertív Progrm keretében Munkhelyi képzések támogtás mikro- és kisválllkozások számár címmel meghirdetett pályázti felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3/07/1 v 1.2 A projektek

Részletesebben

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról. rész Bevezetés Az idő múlik, kívánlmk és lehetőségek változnk. Tegnp még logrléccel számoltunk, m már elektronikus számoló - és számítógéppel. Sok teendőnk

Részletesebben

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN (A S Z E N T E N D R E I F E S T É S Z E T T Ö R T É N E T E ÉS S T Í L U S Á N A K V I Z S G Á L A T A 4 5 - I G C. M U N K A E L S

Részletesebben

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén Trtlom: Murányi Beát: Bevezető Tímárné Huny Tünde: A csládi npközi hálózti koordinátor kompetenciái Szombthelyiné dr. Nyitri Ágnes: A hálózti koordinátor támogtó, segítő szerepe Szombthelyiné dr. Nyitri

Részletesebben

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt

Részletesebben

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.

ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30. -8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó

Részletesebben

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12)

játékszín fórum műhely világszínház arcok és maszkok szemle Boldog születésnapot! (1) Jegyzetek szovjet bemutat ókról (5) Színházi holmi (12) A SZÍNHÁZMŰVÉSZETI S Z Ö V E T S É G F O L Y Ó I R A T A TARTALOM V I I I. É V F O L Y A M 6. S Z Á M 1 9 7 5. J Ú N I U S játékszín F ŐSZERKESZT Ő: B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES:

Részletesebben

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű lterntívát nem rr, kéményt bete brikettre. 85 tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen mgánk, mozsárkályhát T ó t h bból indulnék ki, nem elvétett gondolte fűtőmű megvlósítás, mert kb. 1 milliárd

Részletesebben

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17) SZÍNHÁZMŰVÉSZETI E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 7 9. D E C E M B E R F ŐSZERKESZT Ő: B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES: C

Részletesebben

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja, Bevezet Az egzségi állpotunkt számos tényező befolyásolj, ezek között Egzséges z egyik legfontosbb életvitelünkkel z betegségeket életmódunk. előzhetünk meg, életminőségünk lehet jobb. Az egzségben töltött

Részletesebben

FővárosiFóügyészség NF. 19043/2008/5-I. HATAROZAT bűntetteésmás bűncselekmények szbdságmegsértésónek Az egyesülésiés gyülekezési mitt BRFK Btinügyi Főosztály II. Gyermek- és IfjúságvédelmiosztáIyán 136.

Részletesebben

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 10. szám 2012.október nyáron, erőt, biztonságot sugározv, de bevisszük lkásunkb télen, mikor felállítjuk z örökzöld fenyőt, hogy emlékeztessen

Részletesebben

A Marat" debreceni próbáin (35)

A Marat debreceni próbáin (35) T A R T A L O M Mgyr drámák fesztiválj Szovjetunióbn (Sz.J.) (1) BOLESZLAV ROSZTOCKIJ A S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I S Z Ö V E T S É G F O L Y Ó I R A T A IV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 1971. A U G U S Z T U

Részletesebben

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette

Részletesebben

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS A Község Képviselő testülete márciusi soros ülésén döntött, hogy 2010. június 4 én, Trinoni békediktátum láírásánk 90. évfordulóján emlékművet emeltet Lőkösház központjábn, Ktolikus

Részletesebben

Z600 Series Color Jetprinter

Z600 Series Color Jetprinter Z600 Series Color Jetprinter Hsználti útmuttó Windows rendszerhez Az üzeme helyezéssel kpcsoltos hielhárítás Megoldás gykori üzeme helyezési prolémákr. A nyomttó áttekintése Tudnivlók nyomttó részegységeiről

Részletesebben

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S S Z í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y ó I R A T X V I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 8 4. D E C E M B E R F Ő S Z E R K E S Z TŐ : B O L D I Z S Á R I V Á N F

Részletesebben

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO Évvége 2013. kép forrás: internet Előszó Trtlom Szervusztok, Előszó Aikido 2013 Iido 2013 Jpnisztik: Egy kis jpán évvége Beszámoló "3 of kind" Emlékezés régi időkre Aikido edzőtáborok 2014. Gendoltok Írtm

Részletesebben

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje Melléklet Folymtb épített előzetes utólgos vezetői ellenőrzés Trtlom I. A szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje II. Az ellenőrzési nyomvonl III. Folymtábrák IV. A tervezéssel, végrehjtássl, beszámolássl

Részletesebben

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi

Részletesebben

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB Közlemények 339 A felszbdulás utáni első könyvkidvány. A gyr Könyvszemle 1970/4. számábn TISZAY Andor közleményében (gyr nyelvű orosz szótárkidásink első fecskéi két világháborúbn) fcsimiléjének közredásávl

Részletesebben

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Modul I Képzési szükségletek elemzése Modul I Képzési szükségletek elemzése A Képzési szükséglet-elemzési kézikönyv szerzoje: Instituto do Emprego e Formção Profissionl 1 Képzési szükségletek elemzése A következo oldlkon Önnek módj lesz föltenni

Részletesebben

II. A számtani és mértani közép közötti összefüggés

II. A számtani és mértani közép közötti összefüggés 4 MATEMATIKA A 0. ÉVFOLYAM TANULÓK KÖNYVE II. A számtni és mértni közép közötti összefüggés Mintpéld 6 Számítsuk ki következő számok számtni és mértni közepeit, és ábrázoljuk számegyenesen számokt és közepeket!

Részletesebben

TERMOELEKTROMOS HŰTŐELEMEK VIZSGÁLATA

TERMOELEKTROMOS HŰTŐELEMEK VIZSGÁLATA 9 MÉRÉEK A KLAZKU FZKA LABORATÓRUMBAN TERMOELEKTROMO HŰTŐELEMEK VZGÁLATA 1. Bevezetés A termoelektromos jelenségek vizsgált etekintést enged termikus és z elektromos jelenségkör kpcsoltár. A termoelektromos

Részletesebben

INGARISCHE BAUKUNST* ARCHITETTURA UNGHERESE ARCHITECTURE IONGROISE HUNGÁRIÁN ARCHITECTURE MADJARSKO GRADJEVINARSTVO 40. ÉVFOLYAM 1941 JUNIUS

INGARISCHE BAUKUNST* ARCHITETTURA UNGHERESE ARCHITECTURE IONGROISE HUNGÁRIÁN ARCHITECTURE MADJARSKO GRADJEVINARSTVO 40. ÉVFOLYAM 1941 JUNIUS 40. ÉVFOLYM 1941 JUNIUS w Mgyrországi vendégforglom fejlesztése * B u d p e s t n y r l á s és Cdülés s z o l g á l t á b n * Blfonvidélt r e n d e z é s i és építészeti kérdései * M á t y á s k i r á

Részletesebben

Szerelői referencia útmutató

Szerelői referencia útmutató Szerelői referenciútmuttó Dikin Altherm geotermikus hőszivttyú Szerelői referenci útmuttó Dikin Altherm geotermikus hőszivttyú Mgyr Trtlomjegyzék Trtlomjegyzék 1 Áltlános iztonsági óvintézkedések 3 1.1

Részletesebben

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még

Részletesebben

TARTALOM. játékszín F Ö L D E S A N N A

TARTALOM. játékszín F Ö L D E S A N N A S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I X. É V F O L Y A M 4. S Z Á M 1 9 8 6. Á P R I L I S F Ő S Z E R K E S Z TŐ : B O L D I Z S Á R I V Á N F Ő S Z

Részletesebben

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták I. A Szolgálttó neve, címe DITEL 2000 Kereskedelmi és Szolgálttó Korlátolt Felelősségű Társság 1051. Budpest, Nádor u 26. Adószám:11905648-2- 41cégjegyzékszám: 01-09-682492 Ügyfélszolgált: Cím: 1163 Budpest,

Részletesebben

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja. - 11- F 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvttl rendelet-tervezet elfogdását jvsolj. T ó t h István: Várplot Pétfürdői Városrész Önkormányzt 7 igen szvttl, 1 nem szvttl rendelet-módosítás

Részletesebben

Középiskolás leszek! matematika. 13. feladatsor 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Középiskolás leszek! matematika. 13. feladatsor 1. 2. 3. 4. 5. 6. Középiskolás leszek! mtemtik Melyik számot jelentheti A h tudjuk hogy I felennyi mint S S egyenlõ K és O összegével K egyenlõ O és L különbségével O háromszoros L-nek L negyede 64-nek I + S + K + O + L

Részletesebben

BIOKOMPATIBILIS ANYAGOK.

BIOKOMPATIBILIS ANYAGOK. 1 BIOKOMPATIBILIS ANYAGOK. 1Bevezetés. Biokomptbilis nygok különböző funkcionális testrészek pótlásár ill. plsztiki célokt szolgáló lkos, meghtározott méretű, nygok ill. eszközök, melyek trtósn vgy meghtározott

Részletesebben

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja MTM Hungári Egyesület MTM Világszerte htékonyság stndrdj Képzi kínált 2011/2012 KÖLTSÉGEK ELKERÜLÉSE KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS HELYETT A Methods-Time-Mesurement (MTM) z időszükségletmeghtározás világszerte legszélesebb

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

MAGYAR NYELVI FELADATLAP MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. A megoldásr

Részletesebben

HEFOP/2004/2.3.1. Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása

HEFOP/2004/2.3.1. Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás be bevonni kívánt célcsoportok kiválsztásávl összefüggő szkmi tpsztltok rövid áttekinte. 2005.11. 29. SZIKSZI SÁNDOR progrmot z Európi Szociál

Részletesebben

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám)

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám) FEDŐLAP A Medgyszy István Szkképző Iskol, Gimnázium Kollégium diáklpj (2008-2009-es tnév I. szám) Ahogy z ország számos intézményébe, így iskolánkbn is z idei tnév kezdetén elérhetővé vált szelektív hulldékgyűjt,

Részletesebben

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja. Mátri Aktívturisztiki Térségfejlesztési Progrm Fejlesztési Koncepció Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként Mátr számos turisztiki ttrkcióvl bővült. Jelen projektjvslt egy olyn koncepciót mutt be,

Részletesebben

1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 -

1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 - 1988. évi I. törvény Htályos: 2011.09.01-1988. évi I. TÖRVÉNY közúti közlekedésről1 ( végrehjtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [ vstg betűs szöveg z 1988: I. törvény

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb

Részletesebben

Kezelési útmutató ECO és ECO Plus

Kezelési útmutató ECO és ECO Plus Kezelési útmuttó ECO és ECO Plus Kidás: 2012.12.15. Eredeti kezelési útmuttó Gép Clssic Plus Gép szám Clssic Plus Gép típus Clssic Plus Verzió Berendezés jellege Álltfj Ügyfél neve & Co. KG Ügyfél címe

Részletesebben

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk. Coworking kicsit másként. Interjú Kptár létrehozóivl Írt: Mgyr Cochszemle 2012. ugusztus 11. szombt, 18:49 Igen beszédesek következő sorok, melyeket nemrégiben megnyílt Kptárbn megforduló, dolgozó ik ügyféltől,

Részletesebben

TARTALOM. játékszín. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. világszínház. drámamelléklet

TARTALOM. játékszín. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. világszínház. drámamelléklet S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I I. É V F O L Y A M 4. S Z Á M 1 9 7 9. ÁPRILIS F Ő S Z E R K E S Z T Ő : B O L D I Z S Á R I VÁN F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES:

Részletesebben

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző Előterjesztő: Di. Földc vbocs gyző Tervezett 1 db htározt Véleményező Szociális és [gészségügyi Bizottság Bizottság: Pénzügyi-, Gzdsági Bizottság Készítette: Dr. Fölűcsi Szbolcs jegyző el z lábbi htározti

Részletesebben

T A R T A L O M. játékszín

T A R T A L O M. játékszín SZÍNHÁZMŰVÉSZETI E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X. É V F O L Y A M 7. S Z Á M 1 9 7 7, J Ú L I U S F Ő S Z E R K E S Z T Ő : B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES: C

Részletesebben

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán Hírlevél XVII. évfolym 212. szám 2012. jnuár A Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődi Szkmi Tnácsdó Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Kecskemét Megyei Jogú Város lpolgármestere Okttás ifjúság,

Részletesebben

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE NYÍRSÉGTRV Kft. Székhely: 4431. Nyíregyház, Mckó u. 6. sz. Irod: 4400. Nyíregyház, Szegfű u. 73.sz. Telefon/fx: (42) 421-303 Moil: (06-30) 307-7371 -mil: nyirsegterv@nyirsegterv.t-online.hu We: www.nyirsegterv.hu

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XI. fejezete szerinti

Részletesebben

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA

Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV ÉVFOLYAM 2 SZÁM 2012 FEBRUÁR 10 AJÁNLÓ Feltűzték szlgot végzős diákokr Idei első ülését trtott képviselő-testület 4 Nyugodt hngultbn telt közmeghllgtás 5 Kistérségi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4) Jegyzőkönyv ermoelektromos hűtőelemek vizsgáltáról (4) Készítette: üzes Dániel Mérés ideje: 8-11-6, szerd 14-18 ór Jegyzőkönyv elkészülte: 8-1-1 A mérés célj A termoelektromos hűtőelemek vizsgáltávl kicsit

Részletesebben

Lépések... ... a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja

Lépések... ... a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja KÜLÖNKIADÁS. október A környezettudtos és társdlmilg felelős vállltvezető szklpj esület y g E T E V Ö K Különkidás ból á m l k l j ó fordul v é. 5 1 k n á fennállás A trtlomból: Wintertől Üzenet Dr. Georg

Részletesebben

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai Juhász István Orosz Gyul Próczy József Szászné Dr Simon Judit MATEMATIKA 0 Az érthetõ mtemtik tnkönyv feldtink megoldási A feldtokt nehézségük szerint szinteztük: K középszint, könnyebb; K középszint,

Részletesebben

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL SZERZŐINKRŐL Blogh Emese Blogh Emese mester coch, 2009 ót fogllkozik cochinggl, képesítését Dr. Kollár Coching Iskolcsoportnál szerezte. Csládi válllkozásbn dolgozott közgzdként és vezetőként is, így ismeri

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

A BUX-index alakulása a 4. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 jnuár 30. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése

Részletesebben

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei Lkások elektro ánk mértéke ezek csökkenti lehetőségei Írt: Vizi Gergely Norbert, Dr. Szász ndrás múlt százdbn tudósok rájöttek, vezetékek elektro hullámokt bocsátnk ki, miket távkommunikációr lehet hsználni,

Részletesebben

6. Tárkezelés. Operációs rendszerek. Bevezetés. 6.1. A program címeinek kötése. A címleképzés. A címek kötésének lehetőségei

6. Tárkezelés. Operációs rendszerek. Bevezetés. 6.1. A program címeinek kötése. A címleképzés. A címek kötésének lehetőségei 6. Tárkezelés Oerációs rendszerek 6. Tárkezelés Simon Gyul Bevezetés A rogrm címeinek kötése Társzervezési elvek Egy- és többrtíciós rendszerek Szegmens- és lszervezés Felhsznált irodlom: Kóczy-Kondorosi

Részletesebben

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN Amiről mindenki hllgt (nglii támogtási rendszer) - Élet z Egyesült Királyságbn (Angliábn)! - FRAN Bevezetként hd szögezzem le senki ne költözzön ki csk támogtások mi tt Angliáb mert z cslódni fog A támogtások

Részletesebben

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek

Exponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális és logritmikus egyenletek, Eponenciális és logritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális egyenletek 60 ) = ; b) = ; c) = ; d) = 0; e) = ; f) = ; g) = ; h) =- 7

Részletesebben

VB-EC2012 program rövid szakmai ismertetése

VB-EC2012 program rövid szakmai ismertetése VB-EC01 progrm rövid szkmi ismertetése A VB-EC01 progrmcsomg hrdver- és szoftverigénye: o Windows XP vgy újbb Windows operációs rendszer o Min. Gb memóri és 100 Mb üres lemezterület o Leglább 104*768-s

Részletesebben

Bevezetés. Mi a koleszterin?

Bevezetés. Mi a koleszterin? Bevezet betegklub feldt tgji számár betegségükkel kpcsoltos szkszerű információkt megdni. Ebben füzetben koleszterin htásiról cukorbetegségről gyűjtöttünk össze hsznos információkt. Mi koleszterin? koleszterin

Részletesebben

TARTALOM. játékszín. fórum. arcok és maszkok. világszínház. színháztörténet. szemle

TARTALOM. játékszín. fórum. arcok és maszkok. világszínház. színháztörténet. szemle A SZÍNHÁZMŰVÉSZETI S Z Ö V E T S É G F O L Y Ó I R A T A V I I I. É V F O L Y A M 3. S Z Á M 1 9 7 5. M Á R C I U S TARTALOM FÖLDES ANNA Ki lesz császár, főszereplő és bálny? (1) F ŐSZERKESZT Ő: B O L

Részletesebben

Farkas László Általános Iskola

Farkas László Általános Iskola Frks László Áltlános Iskol 643 Kelebi, Ady Endre utc 110 Tel: 77/44-1, 77/44-63 ltsulikelebi@freemilhu JEGYZŐKÖNYV Iktsz: III-1/010 Félévzáró értekezlet Ideje: 010jnuár Helye: Frks László Áltlános Iskol

Részletesebben

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett H O R V Á T K Ö Z T Á R S A S Á G KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÉRDŐÍV (március hó 31. npj, 24 óri állás szerint) P-1 Nyomttvány A jelen nyomttványbn szereplő összes dtok titoknk számítnk és cskis sttisztiki

Részletesebben

játékszín NÁNAY ISTVÁN

játékszín NÁNAY ISTVÁN SZÍNHÁZMŰVÉSZETI E L MÉ L E T I ÉS K R I T I K A I FOLYÓIRAT T A RTALOM XIV. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 1 9 8 1. FEBRUÁR FŐSZERKESZTŐ: B O L D IZSÁR IVÁN FŐSZERKESZTŐ-HELYETTES: CSABAINÉ TÖRÖK MÁRIA játékszín NÁNAY

Részletesebben

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK 2013.4.9. Az Európi Unió Hivtlos Lpj L 100/1 II (Nem joglkotási ktusok) HATÁROZATOK A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2013. márius 26.) z ipri kiosátásokról szóló 2010/75/EU európi prlmenti és tnási

Részletesebben

Uecker. Képpé formált anyag

Uecker. Képpé formált anyag A füzben szereplő műlkotások és rchív fotók (részlek): Címlp Günther Uecker egy óriás szöggel Bden-Bden egyik utcáján. Bden-Bden, 1968l 2-3. oldl Günther Uecker műtermében. Düsseldorf, [év nélkül] 4. oldl

Részletesebben

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt. SZIGLIGETI Szigliget 750 éve királyi HARSONA vár Szigliget község Önkormányztánk ingyenes kidvány XI. évf. 3. szám Vörösmrty Mihály: Szbd sjtó Kelj föl rb-ágyd kőpárnáiról, Beteg, megzsibbdt gondolt! Kiálts

Részletesebben

FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK

FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK Képzési és kimeneti követelmények. Az lpképzési szk megnevezése: földrjz (Geogrphy). Az lpképzési szkon szerezhető végzettségi szint és szkképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

Bite Barbara Juhász Anita: vezetőfejlesztési. paradigmaváltás küszöbén IRÁNYOK. fejlődése érdekében tudatosan tudja működtetni.

Bite Barbara Juhász Anita: vezetőfejlesztési. paradigmaváltás küszöbén IRÁNYOK. fejlődése érdekében tudatosan tudja működtetni. Mgyr Cochszemle Kuttás tudásmegosztás IRÁNYOK fejlőde érdekében tudtosn tudj működtetni. Bite Brbr Juhász nit: Új kihívások k előtt Vezetőfejleszt prdigmváltás küszöbén jó eredményesség, kiválsztás szervezeti

Részletesebben

játékszín színháztörténet négyszemközt fórum HU ISSN 0039-8136 világszínház A gondnok két arca (1) Kicsoda Bernarda? ( 6)

játékszín színháztörténet négyszemközt fórum HU ISSN 0039-8136 világszínház A gondnok két arca (1) Kicsoda Bernarda? ( 6) S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I. É V F O L Y A M 8. S Z Á M 1 9 7 8. A U G U S Z T U S F Ő S Z E R K E S Z TŐ : B O L D I Z S Á R I V Á N F Ő S

Részletesebben

A kormány első munkaülése

A kormány első munkaülése A kormány első munkülése A román kormány szombton megtrtott első munkülését. Az ülésen jelen levő Ion Iliescu, Nemzeti Megmentési Front Tnácsánk elnöke utlt zokr főbb feldtokr, melyek ebben z időszkbn

Részletesebben

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!!  # $ %! & ' !"#$ % &'( Kedves Gyerekek! Ngyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom leveleiteket!! " # $ %! & ' ())* + Az jándékosztó Mikulás eredetileg ktolikus vllású vidékeken Szent

Részletesebben

KOMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 2016

KOMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 2016 OMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 016 OMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁS TERVEZŐ HÜBNER TERVEZŐ FT DR. HÜBNER MÁTYÁS okl. építészmérnök vezető tervező Lovs Attil okl. építőmérnök Tóth Rék kert-

Részletesebben

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Az Európai Unió politikai intézményrendszere Az Unió politiki intézményrendszere 1. feldt A feldt z Unió intézményeire vontkozik. Az lábbi linkeken tlálhtó információkból gyűjtsd ki tábláztbn szereplő intézményekre vontkozó dtokt! Az EU intézményei

Részletesebben

A % eltér. vegyi pari technikustól

A % eltér. vegyi pari technikustól 54 524 01 Lbortóriumi technikus Gykorlt A Lbortóriumi lpfeldtok 120 perc 20% Anygmint feldolgozás, vizsgáltr előkészítése (oldás, feltárás, törzsoldt-készítés) Klsszikus nlitiki feldt: mérőoldtok és regensek

Részletesebben

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

A szerkesztő. Tartalomjegyzék: 1 évnyi hllgtás után, újr megjelent z, Szeretet Lángj Gyülekezet újság! Bár formilg megújultunk, célunk még mindig z, hogy megosszuk egymássl gondoltinkt, bizonyságinkt és bátorítsuk, buzdítsuk egymást;

Részletesebben

a Biztonsági Tanácsot, valam int az ENSZ főtitkára útján az ENSZ közgyűlését is.

a Biztonsági Tanácsot, valam int az ENSZ főtitkára útján az ENSZ közgyűlését is. íeloc v m in ís z t ^r i u m b v. öfaíktí Pkum m ik k i d v á n y, CSAK b els3 h s z n á l t r w 1958. JÚNIUS 6. Á moszkvi értekezlet ut 1958. május 20~33í ljiott le Moszkváb^V,, csönös Gzdsági nácsábn

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A BUX-index alakulása a 9. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 március 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára PnnoninNtureNetwork: 4 nemzeti prk, 10 ntúrprk életminőség turizmusbázis nyugt-pnnon térség számár Nyitórendezvény Kőszegen z Írottkő Ntúrprk Látogtó- Képzőközpontjábn A Csodbogyós-cseppkőbrlng Bltonedericsen,

Részletesebben

Gyakorló feladatsor 9. osztály

Gyakorló feladatsor 9. osztály Gykorló feldtsor 9. osztály Hlmzok. Sorold fel z lábbi hlmzok elemeit! ) A={ legfeljebb kétjegyű 9-cel oszthtó páros pozitív számok} b) B={:prímszám, hol < 7} c) C={b=n+, hol nϵz és- n

Részletesebben

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS Május Olyn csodásn kék május égboltj, Mint z oltlmzó mdonn plástj. Festők plettáján nincs nnyi árnylt, Ahányféle zöld színt természet mutt. Csipkés szélű, pró, fehér hrngocskák, Ontják gyöngyvirág vrázsos

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

A BUX-index alakulása a 25. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 27. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

ELŐKÉSZÜLETEK HÍMZÉS FÜGGELÉK. Számítógép-vezérelte hímzőgép. Használati utasítás

ELŐKÉSZÜLETEK HÍMZÉS FÜGGELÉK. Számítógép-vezérelte hímzőgép. Használati utasítás ELŐKÉSZÜLETEK HÍMZÉS FÜGGELÉK Számítógép-vezérelte hímzőgép Hsználti utsítás FONTOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK A gép hsznált előtt, kérjük, olvss el iztonsági előírásokt. VESZÉLY - Ármütés elkerülése érdekéen:

Részletesebben

HATÁROZAT. zajkibocsátási határértékeket állapítok meg

HATÁROZAT. zajkibocsátási határértékeket állapítok meg Alsó-Tisz-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ikttószám: 80664-1-2/2011. Tárgy: Zjkibocsátási htárérték megállpítás kérelemre Ügyintéz : Csomor László Hiv. szám: Zjkibocsátási

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezete szerinti

Részletesebben