Éli, Éli, lamma szabaktani

Átírás

1 Pro Deo State University PDSU ON LINE PUBLISHERS DEPARTMENT fr. Fülep Dániel Ágoston OSPPE Éli, Éli, lamma szabaktani TANULMÁNY (Magyar Katolikus Lexikon és Joseph Ratzinger A názáreti Jézus című könyvének felhasználásával) PDSU Faculty of Theology and Religious Siences ELECTRONIC EDITION Pro Deo State University Faculty of Theology and Religious Sciences Department of Christianity Studies fr. Fülep Dániel Ágoston OSPPE Published by the On Line Publishers Department of Pro Deo State University 7, Pulaski Street, Auburn New York United States of America Registration Number: KMFAP-PDSU 2012/ All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in a retrieval system, or transmitted in any form or by any means, electronic, mechanical, photocopying, recording or otherwise, without prior permission of the publishers.

2 Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,46; Mk 16,34) Jegyzet az Úr Jézus Negyedik Szaváról, amelyet a keresztfán haldokolva mondott. Jézus kereszten mondott szavaiból mind a 4 evangélium idéz, az evangéliumharmónia szabályai szerint a következő sorrendben: 1. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek (Lk 23,34). 2. Még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23,43). 3. Asszony, íme, a te Fiad ; Íme a te anyád! (Jn 19,26-27) 4. Éli, Éli, lamma szabaktani ('Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?') (Mt 27,46; Mk 16,34) 5. Szomjazom (Jn 19,28). 6. Beteljesedett (Jn 19,30). 7. Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet! (Lk 23,46) Fontos megjegyezni, hogy az egyes evangéliumok teológiai rendszere önálló egységet képez. Az ún. evangéliumharmóniai próbálkozások mindig magukban hordozzák azt a veszélyt, hogy az evangéliumi elbeszéléseknek az egyes evangéliumokon belüli összefüggéseiről megfeledkezzünk. Az Úr Jézus Krisztusnak a 22. zsoltárt idéző szavai, amelyeket Máté és Márk egyaránt leír, sajátos teológiai értelmet nyernek a két evangélista műveiben. Ezzel együtt azonban a bizonyos Hét Szó összefüggését is vizsgálhatjuk, s ekkor is érdekes eredményhez jutunk. Jézus első és utolsó szava kifejezetten az Atyához szól: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet. Ezeknek az Atya megszólításával induló mondatoknak összefogó és egységesítő ereje által Jézus hét szava a kereszten teljes teológiai egységet alkot, egyetlen, Atyjához intézett imádságként hangzik. Ebben az egységben foglal helyet a 4. kiáltás, ami korántsem a végszava ennek az imádságnak. Amikor eljött az óra, melyben Jézus beteljesítette az Atya szeretetének tervét, fiúi imádságának, teljes önátadásának mélységébe és szenvedésébe is bepillantást engedett, ezét halljuk Jézus ajkáról többek között a 22. zsoltár szavait. Valójában az 5-6. szó is az Atyához szólt, de az 5. a Zsoltáros szavait kölcsönzi, a 6. a megváltás művének véghezviteléről a kereszt alatt állóknak adott kinyilatkoztatás is.

3 Jézus ötödik szava a kereszten: Éli, Éli, lamma szabaktani a 22/21. zsoltár kezdő szavai. Máté és Márk szerint Jézus a kilencedik óra körül kiáltott fel így. (Mt 27,46; Mk 15,34). Jézus kiáltását a héber és arám egyfajta keverékében hagyományozzák át, majd lefordítják görögre. Az evangélisták egybehangzó véleménye szerint a körülállók sem értették Jézus kiáltását, hanem Illés hívásaként értelmezték. Csak a hívő közösség fogta fel a 22. zsoltár kezdő mondataként, s ezért csak ők láthattak benne valósi messiási megszólalást is. Jézus a legmélyebb elhagyatottságnak ad hangot kiáltásában. Az Úr a szenvedő Izrael nagy zsoltárát imádkozza, s így nemcsak Izrael, hanem a világon minden Isten rejtőzködésétől szenvedő ember egész szorongatottságát is magára veszi. Az Isten hiányától gyötrődő világ segélykiáltását elviszi egészen Isten szívébe. Azonosul a szenvedő Izraellel, az Isten sötétjétől szenvedő emberiséggel, magába fogadja kiáltásukat, szükségüket, egész szerencsétlenségüket, s egyben mindezt át is változtatja. A 22. zsoltár átfogja a szenvedéstörténetet, és túl is mutat rajta. A nyilvános megaláztatás, a gúnyolódók megvetése és fejük ingatása, a fájdalmak, a borzasztó szomjúság, a kezek és lábak átszegezése, a ruhák kisorsolása az egész passió mintegy előre megjelenik a zsoltárban. A zsoltáros mondásai már az ószövetség imádkozói számára sem egyetlen, teljesen önmagában álló alany imái voltak. Biztos, hogy egészen személyes, Istennel való küzdelemben formált szavak ezek, amelyekben ugyanakkor minden szenvedő igaz, egész Izrael, sőt a küszködő emberiség is együtt imádkozik, s ezért a zsoltárok mindig átívelnek a múlton, jelenen és jövőn. A szenvedés jelen idejében szólnak, s mégis magukban hordják már a meghallgatás, az átalakulás ajándékát. A zsoltárokban mondja Szent Ágoston Krisztus mint fő és test imádkozik egyszerre (vö. pl. En. in Ps., 60,1köv.; 61,4; 85,1.5). Imádkozik mint fő mint az, aki mindnyájunkat eggyé tesz, magához kapcsol. És imádkozik, mint test : azaz mindnyájunk küzdelme, saját hangja, szüksége és reménye benne van. Mi magunk vagyunk ennek a zsoltárnak az imádkozói, de immár új módon, Krisztussal közösségben. S általa a múlt, a jelen és a jövő is egy. Ez a szemlélek semmit sem vesz el Jézus szenvedésének borzalmából. Ellenkezőleg: még nagyobb lesz, mivel nem csupán egyéni, hanem valóban mindannyiunk nyomorúságát hordozza. Az ő szenvedése ugyanakkor messiási szenvedés szenvedés közösségben velünk, értünk; együttlét, amely a szeretetből születik, s ezért már a megváltást, a szeretet győzelmét is magában hordja. Jézus valószínűleg az egész zsoltárt elmondta, mert a kereszt teljes egészében az imádság ideje volt számára. Jézus szavai mutatják, hogy Isten megengedi, hogy az imádkozót hatalmába kerítse a szenvedés, az elbizonytalanodás és a belső sötétség. A szenvedés természetfölötti értékének forrása, hogy maga Jézus is megélte ezt, s követői számára a lelki erő nagy forrása. Abból, hogy az ott állók Illés nevét vélték hallani (Mt 27,47; Mk 15,35), arra lehet következtetni, hogy Jézus legalábbis a kezdő szavakat héberül mondta; ezzel összhangban áll Mt szövege, Mk viszont Isten segítségül hívását is arámul hozza.

4 22. zsoltár AZ IGAZ SZENVEDÉSE ÉS REMÉNYE 1 (A karvezetőnek a "Szarvasünő reggel..." dallamára - Dávid zsoltára.) 2 Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? 3 Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet. 4 Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik. 5 Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket. 6 Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak. 7 De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje. 8 Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét. 9 "Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!" 10 Te hoztál elő az anyaméhből, jóvoltodból gond nélkül pihenhettem, anyám ölén. 11 A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem. 12 Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség! 13 Hatalmas tulkok vesznek körül, Básán bikái körülfognak. 14 Szájuk kitátva, mint zsákmányra éhes ordító oroszláné. 15 Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem, mint a viasz, szétfolyt bensőmben. 16ab Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. 17 Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körül. Kezemet és lábamat összekötözték, 16c és a halál porába fektettek. 18 Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, 19 elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek. 20 Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre! 21 Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, a kutyák karmából ragadd ki életemet! 22 Szabadíts ki az oroszlán torkából, védj meg engem, szegényt, a tulkok szarvától! 23 Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged. 24 Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! 25 Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott. 26 A tied dicséretem a nagy közösségben, azok előtt, akik félnek téged, beváltom fogadalmam. 27 A szegények esznek és jóllaknak. Dicsőítsék az Urat mind, akik keresik: szívük élni fog mindörökké! 28 A föld határai erről emlékeznek és az Úrhoz térnek mind. Leborul előtte a pogányok minden törzse, 29 hiszen az Úré a királyság, ő uralkodik a népeken. 30 Csak őelőtte borul le a földnek minden hatalmassága, előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek, és lelkem neki fog élni. 31 Nemzetségem neki fog szolgálni. Az Úrról beszélnek majd az eljövendő nemzedéknek, 32 igazságosságát hirdetik a jövő népének: ő vitte ezt végbe.

5 A 22. zsoltár a szenvedő Izrael hangos kiáltása Istenhez, aki látszólag hallgat. Hangnemét a kiáltani szó határozza meg, amely Jézus keresztjének történetében is, különösen Márknál központi jelentőségű. Távol kiáltásomtól kezdődik a zsoltár, aztán a 3. és 6. versben újra szó van erről a hívásról. Átérezzük benne a szenvedő ember egész nyomorúságát, aki mintha Isten hiányával szembesülne. Végső szükségben az imádság kiáltássá lesz. A vers az imádkozót övező gúnyról számol be. Ez a gúny Istent teszi próbára. A kilátástalan szenvedés a gúnyolódók számára azt bizonyítja, hogy Isten sem leli tetszését a megkínzottban. A 19. vers a ruha kisorsolásáról beszél, ami a kereszt alatt valóban meg is történt. Ám ezután a segélykiáltás a bizalom megvallásává változik, sőt három verssor a csodálatos meghallgatást elővételezi és ünnepli. ( ) A születő Egyház önmagát látja a nagy közösségben, amely a kiáltozó meghallgatását, megmenekülését feltámadását ünnepli. Az üdvösség továbbá nemcsak az imádkozóra vonatkozik, hanem a szegények is jóllaknak (27. vers), sőt a föld határai erről emlékeznek és az Úrhoz térnek mind. Leborul előtte a pogányok minden törzse (28. vers).