FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM"

Átírás

1 FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM GOMBATERMESZTŐ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008

2 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkacsoportjában, gyógypedagógusok és speciális szakiskolai pedagógusok közreműködésével Jóváhagyási szám:./

3 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere Az adaptált központi program valamint alapján készült. a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló évi CXXI. törvény, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló módosított évi CXXV. törvény, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló évi XXVI. (IV. 1.) törvény, az Új Országos Fogyatékosügyi programról szóló 10/2006. (II.16) OGY határozat, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló, többször módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM módosított rendelet, a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló módosított 243/2003. (XII. 7.) Kormányrendelet, a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről, valamint egyes jogszabályok módosításáról szóló módosított 17/2004.(V.20.) OM rendelet, a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelvei kiadásáról szóló módosított 2/2005.(III. 1.) OM rendelet, a nevelési intézmények működéséről szóló többször módosított 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet, a közoktatási intézmények elhelyezésének és kialakításának építészeti-műszaki követelményeiről szóló 19/2002. (V.8.) OM rendelet, a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről szóló 1057/2005.(V.31.) Kormányhatározat a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, a Kertész szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó módosított 8/2008. (I. 23.) FVM rendelet (amely tartalmazza a Gombatermesztő részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit) 3

4 A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzési időre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképző intézmény fenntartója hagyja jóvá. 4

5 2. A részszakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Kertész A részszakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Gombatermesztő Hozzárendelt FEOR szám: 6113 Szakképzési évfolyamok száma: 2 Elmélet aránya: 40% Gyakorlat aránya: 60% Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): van Időtartama (évben vagy félévben): 1 év Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető Ha szervezhető, mikor: - 5

6 3. A képzés szervezésének feltételei A szakképzést végző köteles biztosítani a fogyatékos személy részére az egyéni fejlesztéséhez a gyógypedagógiai támogatást, valamint a szükséges képzési tartalmak elsajátítását biztosító speciális eszközöket, módszereket, programokat, munkaformákat. Személyi feltételek Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló, többször módosított évi LXXIX. törvény 17. -ában,valamint a szakképzésről szóló, többször módosított évi LXXVI. törvény 17. -ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus, gyógypedagógus és egyéb szakember láthatja el. A tanulók sérülés-specifikumából fakadó speciális képzési igényeinek megfelelően szükséges: - a szaktanároknak, a szakoktatóknak a célcsoportnak megfelelő speciális pedagógiai, módszerbeli felkészültséggel rendelkezniük, - a tanulók fejlesztéséhez, a pedagógiai és egészségügyi célú habilitációs, rehabilitációs feladatok ellátásához: szakirányú képesítéssel rendelkező gyógypedagógiai tanár egyéb szakirányú képzettséggel rendelkező szakemberek - a pedagógiai munkát segítő gyógypedagógiai asszisztens, - a tanulásban akadályozottsághoz esetlegesen társuló egyéb problémák ellátása érdekében pszichológus, szociális munkás, szakorvos, jeltolmács (egyéni szükséglet szerint). A szakmai elméleti tananyagegységek (tantárgyak) oktatását a szakképző intézménynek kell ellátnia (saját szaktanárai vagy társ szakirányú képző intézmény szakembereinek bevonásával). Tárgyi feltételek A szakmai elmélet oktatását és a szakképző iskolában folyó gyakorlati képzést a szakképző iskolának kell megszervezni, amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges tanterem tanüzem szaktanterem alapozó tanműhely oktatókabinet vállalkozói iroda számítógépterem gépműhely nagyüzemi termelőhely tanbolt tangazdaság kisüzemi termelőhely 6

7 tanműhely tankert géptanműhely A gazdálkodó szervezetnél folyó szakmai gyakorlati képzéshez szükséges eszközök és felszerelések jegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelet tartalmazza. A tanulásban akadályozott tanulók számára az oktatókabinetben van lehetőség kiscsoportos formában illetve egyénileg történő foglalkoztatással biztosítani a szakmai elméletigényes gyakorlat jellegű tananyagtartalom feldolgozását, a speciális gyakorlatot (a tanulók gyakorlati felzárkóztatását). A kötelező egészségügyi és pedagógiai habilitációs, rehabilitációs, a felzárkóztató egyéni illetve kiscsoportos foglalkozásokhoz: - foglalkoztató terem, fejlesztőeszközökkel A szabadon választható szakmai tananyagegységek (tantárgyak) oktatása jellegüknek megfelelő helyszínen történhet, megfelelő feltételekkel. A Gombatermesztő részszakképesítés hatályos szakmai és vizsgakövetelménye tartalmazza a szakmai képzéshez szükséges minimális eszköz- és felszerelési jegyzéket. A tanulásban akadályozott tanulók nevelésének oktatásának - képzésének alapvető követelménye a fokozott, sokoldalú szemléltetés. Az egyes tantermek, szaktantermek, oktatási célú helyiségek felszerelését ennek megfelelően kell bővíteni demonstrációs eszközökkel. A szabadon választható tananyagegységek (tantárgyak), az egészségügyi és pedagógiai célú (re)habilitációs tanórai foglalkozások esetében a választott tananyagegység (tantárgy) tartalma, illetve a foglalkozás jellege határozza meg a szükséges eszköz- és felszerelés körét. A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara adott esetben a szakképző iskola bevonásával ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is. 7

8 4. A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: Bemeneti kompetenciák: - Iskolai előképzettség: Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Elérhető kreditek mennyisége: - Pályaalkalmassági követelmények: Szakmai alkalmassági követelmények: Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem igényel befejezett iskolai végzettséget nem szükségesek nem szükségesek szükséges Iskolai rendszerű képzés esetén javasolt, hogy a képzésbe való belépés tanulásban akadályozottak részére egészségügyi és pályaalkalmassági feltételek meglétével, egyéni elbírálás alapján történjen. A gombatermesztő szakma gyakorlása (tanulása) nagy odafigyelést és fokozott munkaegészségi előírásokat igényel, ezért javasolt a pályaalkalmasság megállapítása. Már a pályaorientálásnál is figyelemmel kell lenni ezen követelményekre, a tanulásban akadályozottsághoz társuló esetleges problémákra (magatartászavar, allergia, gyógyszerszedés, stb.). A komplex pályaalkalmassági vizsgálaton gyógypedagógiai, pszichológiai és orvosi szempontok alapján véleményezik a tanuló alkalmasságát a képzésbe való belépésre. A képzésből való kizáró ok meghatározása a komplex pálya- és szakmai alkalmassági vizsgálat alapján, egyéni elbírálás szerint indokolt. 8

9 5. A részszakképesítés munkaterülete A részszakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás: A munkakör, foglalkozás FEOR száma FEOR megnevezése 6113 Zöldségtermesztő A részszakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása: Tervet készít, kalkulációt végez Előkészítő tevékenységet végez Eszközöket, gépeket használ, üzemeltet és karbantart Előírások szerint dolgozik Dokumentációt használ, készít Piaci előkészítést végez Értékesítést végez Gombatermesztési feladatokat lát el azonosító száma A szakképesítéssel rokon szakképesítések megnevezése Dísznövénykertész Növénytermesztési, kertészeti és növényvédelmi technikus 6. A képzés célja A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas és módszerkompetenciák). Tanulásban akadályozottak esetében a képzés pedagógiai és szakmai céljai kiegészülnek az egyéni igényeknek megfelelően egészségügyi és pedagógiai habilitációs, rehabilitációs célokkal. Ezen célok megvalósítását a képzés során fejlesztő foglalkozások, szocializációs programok segítik. A fejlesztés a tanítás-tanulás folyamatában megmutatkozó gyengébb, vagy sérült funkciók korrigálására, kompenzálására, felzárkóztatásra, az eszköztudás, a szociális képességek fejlesztésére, az önálló életvezetés megtanulására, a munkába állásra történő felkészítésre, a szociális szféra akadályozottságából származó hátrányok csökkentésére irányul. 9

10 7. A részszakképesítés követelménymoduljai A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Vállalkozást hoz létre Biztosítja a belső és külső forrásokat a vállalkozáshoz Közreműködik a kiválasztott telephely kialakításában Gondoskodik az áru- és vagyonvédelemről Szükség szerint gondoskodik vállalkozásának átszervezéséről, megszüntetéséről Értelmezi a piackutatás eredményeit Értelmezi és felhasználja az ökológiai és ökonómiai számítások eredményeit Meghatározza a tevékenységi célokat Kiválasztja termesztésre vagy felhasználásra a növényfajokat és fajtákat Beszerzi a munkájához szükséges eszközöket, gépeket, berendezéseket, segédanyagokat Beszerzi a szaporítóanyagot, a felhasználandó növényanyagot Technológiai előírásokat betart, betartat Informatikai eszközöket használ Jogszabályi, hatósági előírásokat betart, betartat Bizonylatokat kitölt, használ Adatokat szolgáltat Elvégzi az adott munkahelyre megállapított adminisztrációt Munkaerőt és tanulót irányít, ellenőriz Munkaszervezést végez Munkaadói feladatokat lát el Átveszi mennyiségileg és minőségileg az árut/göngyöleget/berendezést/eszközt, elvégzi a hibás teljesítésből adódó teendőket Az áru jellegének és az előírásoknak megfelelően gondoskodik az áru minőségének és a mennyiségének megóvásáról Bemutatja az árut a vevőknek és tájékoztatja az áruval kapcsolatos szolgáltatásokról Alapvető kereskedelmi tevékenységet lát el Dokumentáltan gondoskodik az eladatlan és a selejt áru további sorsáról Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C A vállalkozási formák jellemzői C Az üzleti terv tartalma, felépítése B A vállalkozás létrehozásának gyakorlati feladatai 10

11 C A belső és külső források biztosításának lehetőségei C A telephely kiválasztásának szempontjai C A tevékenységhez szükséges tárgyi feltételek kialakítása C Az áru- és vagyonvédelem biztosításának módjai C A humánerőforrás-gazdálkodás szerepe, feladatai B A munkaszerződések megkötésére, felbontására vonatkozó előírások, szabályok B A munkatársak kiválasztásának folyamata, a béralku lefolytatása C A telephely külső/belső arculat-kialakításának szabályai B A finanszírozás lehetőségei B A vállalkozás eredményességének vizsgálata B A hatékony munkaszervezés C Piacfelmérés C Piacbefolyásolás módjai B A pénzforgalom lebonyolításának módjai, szabályai B A pénzkezelésre vonatkozó szabályok A munkaviszony jogi szabályozása, a jelentési kötelezettségek betartásának B szabályai B A telephely működési rendjéhez kapcsolódó szabályok B Pénzforgalmi nyilvántartások B Munkaügyi nyilvántartások C Az üzleti levelezés lebonyolításának szabályai C A kommunikációs eszközök, fénymásolók használata C A számítógépek és perifériáik használata C A vállalkozás átszervezésének formái, gyakorlati teendői B A vállalkozás megszüntetésének formái, gyakorlati teendői B Áruforgalom tervezése B Áruforgalom irányítása B Áruforgalmi nyilvántartások, készletnyilvántartó programok B Beszerzés B Készletezés B Értékesítés A szint megjelölésével a szakmai készségek: 2 ECDL 1. m. IT-alapismeretek 2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek* 2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés* 2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés* 2 ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés * 2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció* 3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban 3 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése 4 Köznyelvi beszédkészség 3 Kézírás 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 11

12 3 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban 4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 Információforrások kezelése 3 Elemi számolási készség 3 Mennyiségérzék Megjegyzés: Tanulásban akadályozottak esetében *-gal jelölt szakmai készségek szintjének teljesítése egyénileg eltérő Személyes kompetenciák: Önállóság Precizitás Állóképesség Döntésképesség Szorgalom, igyekezet Elhivatottság, elkötelezettség Szervezőkészség Kockázatvállalás Megbízhatóság Türelem Társas kompetenciák: Fogalmazó készség Nyelvhelyesség Kapcsolatteremtő készség Kezdeményezőkészség Határozottság Hatékony kérdezés készsége Meggyőző készség Kommunikációs rugalmasság Irányítási készség Prezentációs készség Empatikus készség Motiváló készség Kompromisszumkészség Udvariasság Módszerkompetenciák: Numerikus gondolkodás, matematikai készség Ismeretek helyénvaló alkalmazása Körültekintés, elővigyázatosság Értékelési képesség Tervezési képesség Áttekintő képesség 12

13 Lényegfelismerés (lényeglátás) Problémaelemzés, -feltárás Problémamegoldás, hibaelhárítás Logikus gondolkodás Rendszerben való gondolkodás Okok feltárása Következtetési képesség Kontroll (ellenőrző képesség) Információgyűjtés Gyakorlatias feladatértelmezés Módszeres munkavégzés Eredményorientáltság A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Kertészeti alapismeretek A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Előkészíti a munkaterületet Kiválasztja, előkészíti a munkájához szükséges eszközöket, gépeket, anyagokat Talajmunkákat, gyomirtást, talajvédelmi munkát végez Tápanyag-utánpótlást végez Öntözést végez A fényviszonyokat szabályozza A hőmérsékleti viszonyokat szabályozza Növényvédelmi feladatot lát el A növényekkel, mint élő anyaggal dolgozik Üzemelteti, használja a munka- és erőgépeket, eszközöket, kéziszerszámokat, termesztőberendezéseket Épületeket, berendezéseket, műtárgyakat, gépeket, szerszámokat karbantart Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B A növényi szervek külső alaktana (morfológia) C A növényi szervek felépítése, működése (anatómia) B A növények életjelenségei (fiziológia) C A növénycsoportok jellemzői C Növények felhasználási lehetőségei C A növény és a környezet kapcsolata (ökológia) D A Föld meteorológiai jellemzői B Magyarország éghajlati viszonyai C Meteorológiai műszerek C A talaj alkotórészei, jellemzői B Talajtípusok jellemzői 13

14 C Öntözés módjai C Öntözés eszközei, gépei C A talajművelés eljárásai C A talajművelés eszközei, gépei C A tápanyag-utánpótlás lehetőségei C Trágyafélék jellemzői (szerves-, és műtrágyák) C A tápanyag-utánpótlás eszközei, gépei C Védekezési eljárások a növényvédelemben C A fontosabb kórokozók, kártevők, gyomok felismerése C A növényvédelem eszközei, gépei C Termesztőberendezések B A kertészetben előforduló erő- és munkagépek A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 Elemi számolási készség Személyes kompetenciák: Önállóság Szorgalom, igyekezet Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Testi erő Társas kompetenciák: Nyelvhelyesség Módszerkompetenciák: Ismeretek helyénvaló alkalmazása Körültekintés, elővigyázatosság Hibakeresés (diagnosztizálás) Problémamegoldás, hibaelhárítás Gyakorlatias feladatértelmezés A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Munkavállalói ismeretek A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Munkavédelmi, balesetvédelmi, tűzvédelmi, biztonságtechnikai, higiéniai és minőségbiztosítási jogszabályokat, hatósági előírásokat betart, betartat Környezetvédelmi jogszabályokat, hatósági előírásokat betart, betartat Gondoskodik az áru- és vagyonvédelemről A munkaviszony megkezdésére, folytatására, megszűnésére, megszűntetésére 14

15 vonatkozó szabályokat, előírásokat betart, betartat Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Baleset-, munka-, tűzvédelmi szabályok, higiéniai előírások B Környezetvédelmi szabályok C Természetvédelem (védett növények) C Az áru- és vagyonvédelmi berendezések fajtái C Az áru- és vagyonvédelmi berendezések használata A Munkajogi ismeretek A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség Személyes kompetenciák: Szorgalom, igyekezet Felelősségtudat Társas kompetenciák: Nyelvhelyesség Határozottság Segítőkészség Módszerkompetenciák: Lényegfelismerés (lényeglátás) Helyzetfelismerés A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gombatermesztés A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Termesztőberendezést, -közeget előkészít Szaporító anyagot előállít, előkészít Szaporító anyagot telepít Gombát ápol, betakarít, manipulál Gombát tárol, értékesít Üzemelteti, használja, karbantartja a gombatermesztésben használatos gépeket, eszközöket Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: 15

16 A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: B Morfológiai, faj, károsító alapismeret B Környezetigény B Termesztéstechnológia A gombatermesztésben előforduló erő- és munkagépek, eszközök, anyagok, B épületek, építmények A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Olvasott szakmai szöveg megértése 3 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban 4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése 4 Szakmai nyelvű beszédkészség 3 Információforrások kezelése 3 Elemi számolási készség 3 Mennyiségérzék Személyes kompetenciák: Önállóság Látás Állóképesség Kézügyesség Döntésképesség Precizitás Felelősségtudat Szervezőkészség Tűrőképesség Megbízhatóság Pontosság Társas kompetenciák: Kapcsolatteremtő készség Kapcsolatfenntartó készség Módszerkompetenciák: Módszeres munkavégzés Gyakorlatias feladatértelmezés Körültekintés, elővigyázatosság Ismeretek helyénvaló alkalmazása Értékelési képesség Eredményorientáltság Lényegfelismerés (lényeglátás) Következtetési képesség A környezet tisztántartása Információgyűjtés 16

17 A azonosító számú, Gombatermesztő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek Kertészeti alapismeretek Munkavállalói ismeretek Gombatermesztés 17

18 8. A képzés szerkezete A azonosító számú, Gombatermesztő megnevezésű részszakképesítés időterve 1. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Kötelező sáv Szabad sáv st/1.0/ st/2.0/ st/3.0/ st/5.0/ st/4.0/ st/1.0/ st/3.0/ st/1.0/ st/1.0/ st/2.0/ st/2.0/ st/4.0/ st/3.0/ Megjegyzés: Kötelezően tervezett közismereti tananyagegységek az Osztályfőnöki óra (évi 36 óra) valamint a Testnevelés és sport (évi 72 óra). Az időtervben az Informatika tananyagegység minimális óraszámmal a 2. félévre tervezett. Javasolt a szabad sáv terhére emelt óraszámban az 1. félévben Számítástechnikai alapismeretek tananyagegység beállításával kiegészíteni az időkeretet. Az időtervben jelzett óraszámok kiegészülnek: - az 1. szakképzési évfolyamon az összefüggő nyári szakmai gyakorlat óraszámaival (javasolt max.140óra), - a kötelező egészségügyi és pedagógiai (re)habilitációs óraszámokkal, melynek mértéke a hatályos Kt. rendelkezése szerint tanulásban akadályozottak esetén a heti kötelező óraszám 15%-a. 18

19 A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek a azonosító számú, Egészségmegőrzés, egészségfejlesztés megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegység Új tananyagegységként javasolt közismereti, szakmai és a fejlesztést szolgáló tananyagegységek (tantárgyak): - Felzárkóztató tananyagmodul - Anyanyelv/Kommunikáció - Matematika/Szakmai számítások - Egészséges életmódra nevelés - Társadalmi és életviteli ismeretek - Számítástechnikai alapismeretek - Idegennyelv/Szakmai idegen nyelv - Munkavállalói ismeretek modul tanulásban akadályozottak számára - Vállalkozásra nevelés a szakképzésben tanulásban akadályozottak számára További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 19

20 szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám Kötelező sáv Szabad sáv st/1.0/ st/2.0/ Az időterv 32 hétre átlag heti 35 órával tervezett. Az időtervben jelzett óraszámok kiegészülnek: - a kötelező egészségügyi és pedagógiai (re)habilitációs óraszámokkal, melynek mértéke a hatályos Kt. rendelkezése szerint tanulásban akadályozottak esetén a heti kötelező óraszám 15%-a. Kötelezően tervezett közismereti tananyagegységek az Osztályfőnöki óra (évi 32 óra) valamint a Testnevelés és sport (évi 64 óra). A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével. Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek a azonosító számú, Egészségmegőrzés, egészségfejlesztés megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegység Új tananyagegységként javasolt közismereti, szakmai és a fejlesztést szolgáló tananyagegységek (tantárgyak): - Szakmai kommunikáció - Szakmai számítások - Egészséges életmódra nevelés - Társadalmi és életviteli ismeretek tanulásban akadályozottak számára - Alkalmazott számítástechnika - Idegennyelv/Szakmai idegen nyelv - Munkavállalói ismeretek modul tanulásban akadályozottak számára 20

21 - Vállalkozásra nevelés a szakképzésben tanulásban akadályozottak számára - Vizsgára felkészítő modul / Speciális gyakorlat További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 21

22 A azonosító számú, Gombatermesztő megnevezésű részszakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek A tananyagegység óraszáma sorszáma azonosítója megnevezése elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 1 399st/1.0/ Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek I st/2.0/ Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek gyakorlat I st/3.0/ Informatika st/1.0/ Növénytan st/2.0/ Termesztési ismeretek st/3.0/ Termesztési ismeretek gyakorlat st/4.0/ Műszaki ismeretek st/5.0/ Műszaki ismeretek gyakorlat st/1.0/ Munkavállalói ismeretek I st/2.0/ Munkavállalói ismeretek II st/4.0/ Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek II st/5.0/ Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek gyakorlat II st/1.0/ Gombatermesztés st/2.0/ Gombatermesztés st/3.0/ Műszaki ismeretek (gombatermesztés) st/4.0/ Műszaki ismeretek (gombatermesztés) gyakorlat Mindösszesen óra: A tanár kötelező óraszámát kell alkalmazni a gyakorlati oktatónál abban az esetben, ha a központi program (tanterv) szerint elméletigényes szakmai tantárgy gyakorlati képzésében tart tanórai foglalkozást. A táblázat óraszámai kiegészülnek az 1. szakképzési évfolyamon a kötelező összefüggő szakmai gyakorlat óraszámaival (javasolt max. 140 óra), valamint valamennyi évfolyamon a tanulásban akadályozottak számára kötelező egészségügyi és pedagógiai célú (re)habilitációs órák számával. 22

23 9. A részszakképesítés vizsgáztatási követelményei A szakképzési törvény alapján: "12. [1] (2)[2] A szakmai vizsga állami vizsga. A szakiskolában és a szakközépiskolában a szakképzési évfolyamokon szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai vizsgára történő felkészítés folyik. A speciális szakiskolában és a készségfejlesztő speciális szakiskolában, valamint a közoktatási törvény 27. -ának (8) bekezdése szerint szervezett oktatásban résztvevők számára részszakképesítés megszerzésére irányuló felkészítés is folyhat." A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével A szakmai vizsga részei: 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Vállalkozási és kereskedelmi ismeretek A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A vállalkozás létrehozása, működtetése, átszervezése, megszüntetése, üzleti adminisztráció, nyilvántartások, pénzkezelés, marketing Áruforgalom tervezése, irányítása és lebonyolítása, beszerzés, készletezés, értékesítés A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 2. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Kertészeti alapismeretek A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Növénytan, éghajlattan, talajtan, talajművelés, tápanyagutánpótlás, öntözés, növényvédelem, műszaki alapismeretek A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli Időtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 3. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 23

24 Munkavállalói ismeretek A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Munka-, tűz- és környezetvédelem, áru- és vagyonvédelem, munkajogi ismeretek A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 9. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gombatermesztés A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Gombatermesztési feladat, a gombatermesztésben használatos gépek működtetése és karbantartása A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati Időtartama: 40 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Gombafajok, anyagok, eszközök, termesztő közegek, gépek, gépelemek, kór- és kárképek felismerése (20 db) A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati Időtartama: 20 perc A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: A gombák termesztésének ismertetése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 40% 2. feladat 20% 3. feladat 40% 24

25 A szakmai vizsga értékelése %-osan A azonosító számú, Gombatermesztő megnevezésű részszakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: 5 9. vizsgarész: 70 A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei A szakképesítéshez, elágazáshoz rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése. Mentesül az adott vizsgarész letétele alól az a vizsgázó, aki országos (szakmai, illetőleg tantárgyi) tanulmányi versenyen a versenykiírásban meghatározott teljesítményt eléri. Ilyen esetben az osztályzatot a súlyozás figyelembevételével a vizsgarészenként elért %-os teljesítmények átlaga szerint, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló hatályos rendelet alapján kell megállapítani. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai A jelenleg hatályos szakképzési törvény, valamint a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007.(V.21.) SZMM rendelet 5. (4) rendelkezései értelmében a sajátos nevelési igényű vizsgázó kérelmére, fogyatékossága miatt a vizsgafeladat a vizsgabizottság döntése alapján eltérő vizsgatevékenységgel, illetve időtartammal is teljesíthető. A vizsgabizottság döntéséről határozatot hoz, amelyet az e rendelet 1. számú mellékleteként kiadott törzslapba be kell jegyezni. Tanulásban akadályozott vizsgázónak indokolt esetben a szóbeli és gyakorlati vizsgarészek teljesítésére hosszabb időtartam engedélyezhető. Különösen jelentős a vizsgahelyzet megfelelő körülményeinek biztosítása (nyugodt légkör, ösztönző hangulat, megfelelő kérdező-tanár jelenléte). A tanulásban akadályozott tanulók esetében az egyenletes vizsgaterhelés indokolt. Ezért amennyiben a modulok időterve arra módot ad, az egyes modulzáró vizsgák letétele a képzési idő során, közvetlenül az adott modul kompetenciáinak megszerzését követően ajánlott (felnőttképzés esetén is). Így a szakmai vizsgán már csak a ráépülő modulok vizsgarészeit kell letenni. 25

26 10. Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok A fogyatékossággal élő részére a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott szakmai alkalmassági és pályaalkalmassági, valamint az egészségügyi alkalmassági követelmények figyelembevételével biztosítani kell a fogyatékossághoz igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kötelezettségeit. A fogyatékosság alapján, a fogyatékossággal élőt mentesíteni kell egyes tantárgyak, tananyagegységek (modulok) tanulása és a beszámolás kötelezettsége alól, szükség esetén mentesíteni kell a nyelvvizsga vagy annak egy típusa, illetőleg szintje alól. A vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni a segédeszköz (írógép, számítógép stb.) alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. A mentesítésről iskolai rendszerű szakképzés esetén a szakértői és rehabilitációs bizottság, iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén a szakértői és rehabilitációs bizottság véleményének hiányában a felülvizsgáló orvos véleménye alapján a szakmai vizsgabizottság dönt. Az e bekezdés alapján nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható, és nem vezethet a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges követelmények alóli felmentéshez. /A szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény 11. (6)/ A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az Útmutató a Gombatermesztő szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni. 26

27 11. Módszertani ajánlások a Gombatermesztő részszakképesítés tanulásban akadályozottak számára adaptált központi programjának alkalmazásához A Módszertani ajánlások közreadásával segítséget kívánunk nyújtani a tanulásban akadályozott fiatalok képzését felvállaló kollégáink munkájához. Jelenleg még fontosabbnak tartjuk az itt leírtakról a tájékozódást, hiszen ezúttal új szerkezetű, új fogalmakat bevezető és tartalmazó programot vesz kezébe az alkalmazó. A Módszertani ajánlások egyes pontjaiban (kiemelten a nem speciális szakiskolai képzésben működők) a tanulásban akadályozott (SNI) tanulókat integráltan képzők számára tartottuk fontosnak néhány alapvető módszertani tapasztalatra, eredményes pedagógiai eljárásra irányítani a figyelmet. Reméljük e néhány alapvető fontosságú ismeret megerősítést ad, alapul szolgál munkájukhoz, melynek eredményességét a képzés során saját tapasztalataikkal, valamint folyamatos továbbképzésük, önképzésük útján növelhetik. I. Irányelvek az adaptált program alkalmazásához 1. Az adaptált központi program alkalmazásának lehetőségei A Gombatermesztő részszakképesítés adaptált központi programja a tanulásban akadályozott (fogyatékossággal élő, sajátos nevelési igényű) fiatalok iskolai rendszerű szakmai képzéséhez készült. A program felhasználható: - alapprogramként a tanulásban akadályozott (SNI) enyhe fokban értelmi fogyatékos, halmozottan sérült tanulók iskolai rendszerű szegregált és integrált képzéséhez az iskola helyi szakmai programjának elkészítésékor; - a sajátos nevelési igénynek megfelelő speciális programelemek alapul szolgálhatnak a tanulásban akadályozott fiatalok felnőttképzés keretében történőre habilitációs képzési programok elkészítéséhez. A tanulásban akadályozott tanulók számára elsősorban a gyakorlatigényes szakképesítések, részszakképesítések elsajátításának eredményessége valószínűsíthető. A Gombatermesztő képzésben való eredményesség a tanulók számára több lehetőséget is nyújt életútjuk során. Az elsajátított teljesítményképes szakmai ismeretek nemcsak e részszakképesítéshez kötött munkalehetőséget ad számukra, de életpályájuk során az egész életen át tartó tanulás jegyében alapul szolgálhat a Kertész szakképesítésen belül további részszakképesítések (Gyógynövénytermesztő, Fűszernövény-termesztő) megszerzéséhez (az iskolai rendszerben, vagy felnőttképzésben), más mezőgazdasági szakmacsoportban további szakképesítések elsajátításához (ami a munkaerőpiacon való megmaradásuk feltétele is lehet). A jó képességű fiatalok számára első lépcsőt jelenthet a magasabb szintű, illetve más mezőgazdasági szakképesítésekhez megszerzéséhez. 27

28 A program jellemzői A Gombatermesztő részszakképesítés speciális központi program a tanulásban akadályozottak (SNI tanulók) sajátos nevelési igényeinek megfelelő speciális elemek beépítésével kialakított rehabilitációs program. Kompetencia alapú, moduláris szerkezetű, a tanulásban akadályozott (fogyatékossággal élő) tanulók sajátos nevelési igényének megfelelően gyakorlatba ágyazott, személyiségközpontú, fejlesztő jellegű program. Az adaptált központi program speciális elemei: iskolai rendszerű képzésben a képzési idő 2 tanév; a szakmai alapozás 1 tanév; a sajátos nevelési igénynek megfelelő, előnyt biztosító feltételek beépítése (személyi, tárgyi feltételek, képzés szerkezete, vizsga). A képzés gyakorlatorientált, differenciált, személyiségközpontú jellegét szolgálja: a képzési szerkezet, a tananyagtartalom elrendezése, a tulajdonságprofilban megfogalmazott kompetenciák teljes körű megszerzéséhez tananyagegységekhez, esetenként tananyagelemekhez az SNI tanulók képzésében eredményesen alkalmazható képzési jelleg, képzési helyszín, tanulói munkaformák, a tananyag feldolgozás módja, a szabad sáv időkeretének felhasználása (javaslat a szakmai kompetenciák kialakítását erősítő közismereti tantárgyakra; javaslatok a rehabilitációt szolgáló (fejlesztés, munkába állás, az önálló életvitel) tananyagegységekre. A képző intézmények e speciális szakmai központi program alapján a helyi sajátosságok ismeretében és azt figyelembe véve készíthetik el a pedagógiai programjuk részeként a helyi szakmai programjukat. 2. A sajátos nevelési igényű (SNI), tanulásban akadályozott fiatalok és a tanulási tevékenységet nehezítő tényezők A tanulásban akadályozottak körébe tartoznak az idegrendszer alacsonyabb funkcióképességével összefüggő, illetve a kedvezőtlen környezeti hatásokkal magyarázható tartós, átfogó tanulási képességzavart mutató tanulók körét. E szakmai programadaptáció azoknak a tanulásban akadályozott, enyhén értelmi fogyatékos fiataloknak a szakmai képzését szolgálja, akiknél a tanulási akadályozottság a központi idegrendszer enyhe, különféle eredetű, örökölt vagy korai életkorban szerzett sérülésével és/vagy funkciózavarával függ össze. A tanulási akadályozottság a következő területeken mutatkozik meg: -kognitív készségek területén (vizuális és auditív észlelés, emlékezés, figyelemkoncentráció, logikai műveletek, problémalátás és megoldás); -motoros és orientációs képességek területén (izomtónus, egyensúlytartás és érzékelés, nagy és finommozgások, cselekvéstervezés és irányítás, térbeli és időbeli tájékozódás hibái és hiányosságai); -emocionális és szociális képességek területén (tanulási motiváció, motiválhatóság, önértékelés, értékrend, tanulási veselkedés, szereptanulás problémái és hiányosságai); 28

29 -kommunikációs képességek területén (beszédértés, szókincs, szóbeli közlés, hangképzés, grammatikai szerkezet, szövegalkotás szóban-írásban, metakommunikáció, önkifejezés hibái és hiányosságai). A fogyatékosságból eredően a tanulóknál jellegzetes különbségek alakulnak ki. Ezek megmutatkoznak a sérült vagy fejletlen pszichikus funkciók jellegzetes különbségét létrehozó okok sokszínűségében, és abban, hogy az eltérés minden pszichikus funkciót (érzékelés, észlelés, figyelem) érinthet, azonban tanulónként és funkcióként igen eltérő módon. Ezért a fejlődés ütemében és a fejlesztés várható eredményében is igen nagy egyéni különbségek lehetnek. A fogyatékosság következményei csökkenthetők, melynek feltétele a megfelelő gyógypedagógiai segítségnyújtás. A gyógypedagógiai tevékenység hatására felnőttkorra az enyhe értelmi fogyatékosság egyes jegyei jelentősen korrigálhatók, illetve kompenzálhatók. A tanulásban akadályozottság (enyhe értelmi fogyatékosság) megállapítását a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakemberei végzik komplex vizsgálatok alapján. Szakértői véleményben rögzítik a fogyatékosság tényét, megjelölve egyúttal a fejlesztés irányait. A tanulásban akadályozottságból fakadó pedagógiai jellemzők: speciális nevelési igény, fejlesztés a többségi iskola átlagos feltételei között nem biztosítható, külön segítségadás nélkül akadályozott tanulási folyamat, speciális nevelési igény kielégítéséhez, eredményes tanulási-tanítási tevékenységhez pedagógiai többletszolgáltatások, egyéni gyógypedagógiai megsegítés szükséges. A tanulásban akadályozott tanulók képzése során számolni kell a tanulási-tanítási tevékenységet változó mértékben és variációban előforduló nehezítő tényezőkkel: a tanulási és a munkavégzési motiváció gyengesége, a kognitív képességek zavara (a figyelem szűkebb terjedelme, szétszórtsága; az emlékezet szűkebb terjedelme, a bevésés-felidézés gyengeségei; az elvont gondolkodás gyengeségei), a személyiség-fejlettség alacsonyabb szintje (önállótlanság, ingerlékenység vagy zárkózottság, befolyásolhatóság), a szociális érzékenység gyengesége (kommunikációs zavarok; kapcsolatteremtési és kapcsolattartási képesség fejletlensége), egyéb társuló problémák (egészségügyi, szociális és magatartási zavarok) A tanulásban akadályozott (enyhén értelmi fogyatékos) gyermekek, tanulók egyénre szabott, folyamatos fejlesztésük attól is függ, hogy milyen egyéb társuló egészségügyi, érzékszervi, mozgási, beszédfejlődési rendellenesség, magatartászavar kapcsolódik a fogyatékosságukhoz. A fejlesztés a tanulók adottságaihoz igazodó készség- és képességfejlesztés - a szakképzési évfolyamokon is kiemelt szerepet igényel. A nevelést-oktatást meghatározó jellemzők miatt a hosszú fejlesztési folyamatban az aktuális igényeknek megfelelően kell módosulnia: az ismeretek tartalmának és mélységének, a tevékenységformáknak, az alkalmazott módszereknek, a tanítás szervezeti kereteinek (osztály, csoport, egyéni), 29

30 a pedagógiai folyamat korrekciós, kompenzáló jellegének. A tanulásban akadályozott fiatalok alapfokú iskoláztatása sajátos nevelési igényeinek megfelelően szegregált vagy integrált szervezetei formában történhet. Ma még zömében szegregált gyógypedagógiai iskolai rendszerben a speciális nevelés-oktatás során az alapismeretek elsajátításának folyamatában képességeik fejlesztése, korrekciója útján, személyiségük fejlettségi szintje alapján válnak alkalmassá a szakképzésbe való bekapcsolódásra. II. Módszertani ajánlások 1. A képzés bevezetésének előkészítése A képzés bevezetése, eredményessége kellő előkészítést igényel. A képzést bevezetni szándékozóknak rendelkezniük kell a tanulásban akadályozott tanulók sajátos nevelési igényének megfelelő alapvető speciális képzési feltételekkel. A pedagógus - a tanulásban akadályozottak tanára, oktatója - szerepe, a tanulókra gyakorolt hatása igen jelentős tényező a képzés eredményességében. A tanulásban akadályozott tanulók többségére jellemző az általuk elismert felnőtt elfogadása, a példakövetés. A feltételek sorában kiemelkedő jelentőségű, hogy emberi tulajdonságaikban elismert képzők alapvető gyógypedagógiai és módszertani felkészültséggel rendelkezve, azt alkalmazva vegyenek részt a nevelés-oktatás-képzés folyamatában. Különösen fontos az integrált szervezési formában történő képzés esetén a képzők e szempont szerinti kiválasztása, felkészítése. A képzőktől elvárt szemlélet és kompetenciák A pedagógiai szemlélet jellemzője a tanulóközpontúság, nevelésfilozófiai elemei: empátia, tolerancia, nyitottság, előitélet-mentesség, elfogadó attitűd, pozitív értékrend. Kompetencia területek: szakmai tapasztalat, felkészültség, alapvető gyógypedagógiai ismeretekkel pedagógus hívatás iránti elkötelezettség, kitartás tanulási és fejlődési készség elmélet és gyakorlat egységében való gondolkodás csoportban való együttműködés személyközpontú pedagógiai megközelítés kommunikációs készség, motivációs képesség Az elvárások nemcsak szakmai szinten fogalmazódnak meg a képzők felé, de emberi tulajdonságokban, személyiségjegyekben is (derűs, empatikus személyiség, az átlagosnál nagyobb teherbíró képesség, a folyamatos team-munkában való együttműködési képesség). Ezért is fontos, hogy szegregált és integrált szervezési formában egyaránt, csak megfelelő felkészültségű és személyiségű kollégák vállalják a tanulásban akadályozottak képzését. Ismerjék mindazokat a tananyagokat, taneszközöket és módszereket, melyek alkalmazásával megvalósítható a tanulásban akadályozottak rehabilitációt szolgáló komplex, egyénre szabott fejlesztése, szakmai felkészítése. A kívánt cél, amit a komplex rehabilitációs program megvalósítani kíván csak összehangolt team munka eredményeként érhető el. 30

31 Fentiek ismeretében eldöntheti az intézményvezető, melyik munkatársa alkalmas e feladatra, illetve a képzésre vállalkozó pedagógus, hogy vállal-e a tanulásban akadályozott tanulók szakképzésében feladatot. A fejlesztéshez, habilitációs és rehabilitációs célú foglalkozások vezetéséhez, az egyéni fejlesztő programok kimunkálásához, a tananyagegységek (tantárgyak) fejlesztési feladatainak megvalósításához a szakirányú képesítéssel rendelkező gyógypedagógiai tanár együttműködése szükséges. Amennyiben a tanuló állapota megkívánja, úgy más szakembert is be kell vonni a fejlesztő munkába. A speciális személyi feltétek körében említettek (Lásd. Általános irányelvek 3.) közreműködése teszi teljessé a rehabilitációs feladatok megoldását. A tanulók felkészítése a képzésbe való belépésre, beiskolázás A Gombatermesztő rész-szakképesítésre való beiskolázásnál a szakképesítés megszerzésével végezhető munkatevékenység szükségessé teszi a rendkívül körültekintő pályaorientálást. Tekintetbe kell venni a munka jellegét (a közepesen nehéz fizikai munka), a termesztő helyiségek feltételeit (páratartalom), a esetleges allergiás reakciók kiszűrését. Bár a képzésbe való belépéshez nem szükséges befejezett iskolai végzettség, a szakképesítés kompetenciáinak elsajátítása a tanulók számára csak megfelelő kognitív és manuális képességek, egészségi állapot alapján valószínűsíthető. A szakmatanulásra való felkészítés iskolai szakaszaiban (előkészítés és alapozás) kiemelt feladat e kompetenciák fejlesztése. A szakképző intézmény megválasztásánál, amennyiben regionálisan több lehetőség adódik egyénileg szükséges mérlegelni az integrált vagy szegregált képzésbe való irányítást. Ez függ egyénileg a tanulóktól (bemeneti kompetenciák, szakmai előkészítés-szakmai alapozásban való részvétel), valamint a képző intézményben folyó szakmai munkától (minőség, SNI tanulók fogadásához való felkészültség, speciális feltételek megléte stb.). Az alapismeretei hiánnyal, készségek gyengébb voltával a képzésbe lépő tanulók számára, legalábbis az l. szakképzési évfolyamon szükséges a hiánypótlás, felzárkóztatás, az intenzívebb fejlesztés. Erre a speciális szakiskolai (szegregált, részlegesen szegregált) oktatás szervezésben nagyobb lehetőség, bevált gyakorlat biztosított. Ebben az esetben is megvalósítható a tanuló fokozatos integrációja. Tanulásban akadályozottak számára a részszakképesítések képzése iskolai rendszerben elsősorban a speciális szakiskola keretén belül javasolt, az itt valóban biztosított speciális személyi feltételek, a személyre szabott fejlesztő felkészítés megvalósíthatósága miatt. 2. A képzés szervezésének lehetőségei A 2 éves képzési idővel tervezett adaptált központi program kompetencia alapú, modulrendszerű, tevékenységközpontú, amelynek alapján az iskola sajátosságainak, személyi és tárgyi feltételeinek figyelembevételével alakítja ki helyi szakmai programját, (természetesen az SZVK kötelező elemeinek betartásával). 31

32 A képzési idő kiterjesztése A képzési idő 2 tanévre történő kiterjesztését a tanulók tanulásban akadályozottsága (fogyatékossága) indokolja. A szakmai alapozás 1 éves időkerete szolgálja a felzárkóztatás és biztos alapok elsajátításának lehetőségét. A képzési idő megnövelése lehetőséget ad: a tananyag feldolgozásban a tanulócsoport, a tanuló sajátos igényeinek megfelelő időráfordítás biztosítására (általában a modulok magasabb óraszámban történő feldolgozásra, a tananyagegységek közötti, valamint a tananyagegységen belül a tananyagelemekre tervezett óraszámok átcsoportosításával a nehezebben elsajátítható pl. elméletigényes vagy hangsúlyozott tananyagtartalomra fordítható óraszám emelésére.), speciális pedagógiai feladatok ellátásához szükséges idő biztosítására. A képzés szervezése Az alkalmazóképes tudás elsajátításának feltétele a tanulásban akadályozott tanulók számára a sajátos nevelési igényeiknek megfelelő oktatásszervezés. Integrált oktatásszervezési formába szakképző intézmény tanulásban akadályozott tanulókat Gombatermesztő képzésbe jó lelkiismerettel úgy fogadhat, ha rendelkezik a sajátos nevelési igényt biztosító feltételekkel. A tanulócsoportok szervezésénél figyelembe veendő a Közoktatási törvény létszámhatárokra vonatkozó 3.számú melléklete. Tanulásban akadályozott (enyhén értelmi fogyatékos) tanuló 2 főként tekintendő a csoport kialakításánál. Integrált oktatásszervezésben ideális max. 2-3 fő tanulásban akadályozott tanulóval számolni csoportonként (a különleges bánásmód, speciális módszerek stb. érvényesíthetősége érdekében). Szegregált oktatásszervezésben a gyakorlati csoport létszáma 6 fő. 3. A képzés szerkezete - képzési tartalom A közismereti tananyagtartalmak A kerettantervek kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló hatályos rendelet előírása alapján a speciális szakiskola valamennyi szakképzési évfolyamán lehetőség van heti 6 óra közismeret oktatására. Az adaptált központi programban beépített kötelező közismereti tantárgyak: Osztályfőnöki óra Testnevelés és sport A program 8. A képzés szerkezete c. fejezetben a tanulásban akadályozott tanulók sajátos nevelési igényét alapul véve tettünk javaslatot évfolyamonként a kötelezően túli közismereti tananyagegységek (tantárgyak) beemelésére illetve a választható szakmai tananyagegységekre. A tanulásban akadályozott tanulók számára több okból is indokolt az Anyanyelv /Kommunikáció/Szakmai kommunikáció és a Matematikai ismeretek/szakmai számítások 32

33 valamint a Számítástechnika alapjai/alkalmazott számítástechnika (szakmai vizsgán interaktív feladatmegoldások) tananyagegységek beépítése (sérülés-specifikumból fakadóan, a szegregált alapiskola követelményei alapján, a hiánypótlás, szakmaorientált felzárkóztatás, sikeres munkába állás/társadalmi integráció támogatása miatt). A rendeletileg előírt évi 10 óra Egészségnevelés ismeretanyag feldolgozása történhet külön tananyagegységként (bővített tananyagtartalommal), vagy az Osztályfőnöki óra illetve a Társadalmi ismeretek és életvitel tantárgyak témáiként, de a kötelező habilitációs óraszám terhére szervezett tanórai foglalkozás (kibővített tananyagtartalommal) során is. A kötelező szakmai tananyagegységek A szakmai alapképzés szakaszában a tanulók előzetes iskoláztatása, eltérő fejlettségi szintje, fejlődési üteme indokolja a lassúbb haladást, a felzárkóztatáshoz, az alapvető szakmai ismeretek, kompetenciák kellő elsajátításához, megerősítéséhez. Az előzetes iskoláztatásból (szegregált alapfokú képzés), illetve a befejezett iskolai végzettség nélkül képzésbe lépő tanulók számára szükséges a szakma tanulását megalapozó közismereti tudás megerősítése illetve hiánypótlása. Ezt szolgálja a Növénytan, a Termesztési ismeretek, Termesztési ismeretek gyakorlata (eszközhasználat is) tananyagegységek magasabb óraszáma illetve a szabadsáv terhére beállított felzárkóztató tananyagegységek (helyi igény szerint csoportban) és kötelező (re)habilitációs órakeretben történő készség-, képességfejlesztő (egyéni illetve kiscsoportos) foglalkozások. A tanulási akadályozottságból fakadóan indokolt a szakmai tananyagegységek megfelelő időkeretének biztosítása, többletóraszám beépítése. Különösen a szakképesítés vizsgakövetelményeiben meghatározott, valamint a tanulók sérülésspecifikumából fakadóan nehézséget jelentő kompetenciák alkalmazóképes elsajátítása érdekében javasolt a szakmai tananyagegységek lassúbb ütemben, nagyobb óraszámban történő tervezése. A programban a Vállalkozási ismeretek és Vállalkozási gyakorlatok magasabb óraszámra való tervezést főleg az eredményes szakmai vizsga érdekében tartjuk szükségesnek. A tanulásban akadályozottak esetében önálló vállalkozás kevés számú tanuló esetében valószínűsíthető, ha mégis az a legtöbb esetben családi vállalkozás, segítők igénybe vételével. A Vállalkozási ismeretek és a Kereskedelmi ismeretek közül a szakmai vizsgán számonkérésre kerülők mellett fontos, hogy a tanulók munkavállalásához szükséges általános tájékozottság, a mindennapi munka során alkalmazandó praktikus ismereteket, kompetenciákat elsajátítsák. A sajátos nevelési igénynek megfelelően javasolt a tanulást megsegítő tevékenységformák előtérbe helyezése (irányított, kiscsoportos, elméletigényes gyakorlat, feladattal vezetett feldolgozások, stb.), a tevékenységbe ágyazott, közvetlen tapasztalatokon alapuló ismeretelsajátítást, tantárgyi koncentrációt segítő képzési helyszínek (oktatókabinet, egyéb helyszínek: üzemlátogatások) beépítése. A tanulásban akadályozott tanulók képzésében a tevékenység-centrikus jelleg biztosítása az elméleti tananyagegységek feldolgozása során is elengedhetetlen, ez indokolta a programban a több elméletigényes gyakorlat tervezését. Az Oktatókabinet kiscsoportos foglalkozásai nemcsak az elméleti tananyagegységek gyakorlatba ágyazott a tanulásban akadályozottak számára az elsajátítást támogató feldolgozását, de egyúttal biztosítja a tanulók képességei 33

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM PARKGONDOZÓ RÉSZ-SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PRORAMJA TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2007 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetben

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. 3. 3.1 A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre:

Részletesebben

KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése:

KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése: I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FŰSZERNÖVÉNY-TERMESZTŐ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus 3. 3.1

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM GYÓGYNÖVÉNYTERMESZTŐ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése:

KERTÉSZ. 2. A szakképesítések, elágazások OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01. A szakképesítés megnevezése: I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS

NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

23. KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

23. KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 23. KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01 2. A szakképesítés megnevezése: Kertész 3. Szakképesítések

Részletesebben

KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01 2. A szakképesítés megnevezése: Kertész 3. Szakképesítések

Részletesebben

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:

Részletesebben

DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 622 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Dísznövénykertész

Részletesebben

DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 622 01 1000 00 00. Szakképesítések köre:

DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 622 01 1000 00 00. Szakképesítések köre: I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 140 01

Részletesebben

A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 16. sorszámú Dísznövénykertész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 622 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK KERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 622 01 2. A szakképesítés megnevezése: Kertész 3. Szakképesítések

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ Vállalkozási ügyintéző szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ Vállalkozási ügyintéző szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintéző szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:

Részletesebben

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének

Részletesebben

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése

Informatikai, munkaszervezési és -tervezési, technológiai alaptevékenységek végzése II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt

Részletesebben

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM PÉK SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM HALLÁSSÉRÜLT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkacsoportjában,

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM PORCELÁN- ÉS EDÉNYÁRU-ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉS - ELÁGAZÁS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM GYENGÉNLÁTÓ (LÁTÁSSÉRÜLT) TANULÓK SZÁMÁRA 2009 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK VÉSNÖK SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 215 02 2. szakképesítés megnevezése: Vésnök 3. Szakképesítések köre: 3.1

Részletesebben

A 21. sorszámú Boltvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 21. sorszámú Boltvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 21. sorszámú Boltvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 35 341 01 1.2.

Részletesebben

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI GYAKORLATVEZETŐ 3 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

EGÉSZSÉGÜGYI GYAKORLATVEZETŐ 3 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI EGÉSZSÉGÜGYI GYAKORLATVEZETŐ 3 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. A szakképesítés azonosító száma: 54 146 01 0000 00 00 A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

KERTFENNTARÓ TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2010.

KERTFENNTARÓ TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2010. KERTFENNTARÓ TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2010. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere Az adaptált központi program a közoktatásról szóló többször módosított 1993.

Részletesebben

A 37. sorszámú Halász, haltenyésztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 37. sorszámú Halász, haltenyésztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 37. sorszámú Halász, haltenyésztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 624 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 119. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54

Részletesebben

DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 622 01 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása

Ügyfélkapcsolat szerviztevékenység gyakorlása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

Ellenörző és elökészítő, beállító műveletek és funkció próba elsajátítása

Ellenörző és elökészítő, beállító műveletek és funkció próba elsajátítása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító

Részletesebben

ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKATÁRS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ELLENŐRZÉSI ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI MUNKTÁRS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 52 347 01 0000 00 00 2. szakképesítés

Részletesebben

8. AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok

8. AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 8. AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 55 621 01 2. A Szakképesítés megnevezése: Agrármenedzser-asszisztens

Részletesebben

PLC és számítógép hálózat, programozás, ellenőrzés végrehajtása és értékelése

PLC és számítógép hálózat, programozás, ellenőrzés végrehajtása és értékelése II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Pedagógiai- és családsegítő ALAP-SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A szakképesítés azonosító száma: 54 140 02 Szakképesítés megnevezése: PEDAGÓGIAI-

Részletesebben

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október

Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései. Eger, 2007. október Az új rendszerű vizsgáztatás módszertani kérdései Eger, 2007. október Jogszabályok Többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról Többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény a szakképzésről

Részletesebben

A 148. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 148. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 148. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 140 01

Részletesebben

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 56. SORSZÁMÚ VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI SZAKTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító : 55 853 02

Részletesebben

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 11. sorszámú Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE

A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A részszakképesítés azonosító : 31

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI EGÉSZSÉGÜGYI MENEDZSER SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 345 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK

A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 06 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben

A 157. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 157. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 157. sorszámú Pedagógiai- és családsegítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Képzési program. Parkgondozó OKJ azonosító:

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Képzési program. Parkgondozó OKJ azonosító: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító: 036005 Képzési program Parkgondozó OKJ azonosító: 21 622 02 KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési

Részletesebben

Villamos, hidraulikus, pneumatikus hibafeltárás.

Villamos, hidraulikus, pneumatikus hibafeltárás. II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 22 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Segédlevéltáros

Részletesebben

Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 1. oldal 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet a nemzeti fejlesztési miniszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai

Részletesebben

Budapest, 2006. május

Budapest, 2006. május OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet módosításáról Budapest, 2006.

Részletesebben

II. rész. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény. A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény

II. rész. A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény. A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény II. rész A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény közlönyállapotának és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2011. december 31-én hatályos állapotának összehasonlítása Azok a rendelkezések,

Részletesebben

AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. 2. A szakképesítés megnevezése: Agrármenedzser-asszisztens

AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI. 2. A szakképesítés megnevezése: Agrármenedzser-asszisztens GRÁRMENEDZSER-SSZISZTENS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 55 621 01 2. szakképesítés megnevezése: grármenedzser-asszisztens

Részletesebben

A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 10 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02 1.2.

Részletesebben

AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK AZ 1. MELLÉKLET 46. SORSZÁMA ALATT KIADOTT SEGÉDLEVÉLTÁROS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 322 02 0000

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A sorszámú Légi közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 03 1.2.

Részletesebben

A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy

A azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység működtetése megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Működtetés szabályai gyakorlat tantárgy 1. 1. A 10025-12 azonosító számú, A kereskedelmi egység

Részletesebben

A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma:

Részletesebben

VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSI TECHNOLÓGUS

VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSI TECHNOLÓGUS VASÚTI ÁRUFUVAROZÁSI TECHNOLÓGUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről

Részletesebben

FILMTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

FILMTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK FILMTECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 213 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Filmtechnikus

Részletesebben

I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei

I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. Az 1. sorszámú Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 343 01 1.2.

Részletesebben

A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 136. sorszámú Családsegítő asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 3. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 761 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.

A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 172. sorszámú Okleveles nemzetköziadó-szakértő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 62 344 04

Részletesebben

AUTÓTECHNIKUS. alapján készült.

AUTÓTECHNIKUS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1

A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 A 259. sorszámú Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma:

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉTKEZDÉS RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK RÉSZÉRE 2009 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet munkacsoportjában,

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

AGRÁRMENEDZSER-ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GRÁRMENEDZSER-SSZISZTENS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 55 621 01 2. szakképesítés megnevezése: grármenedzser-asszisztens

Részletesebben

HULLADÉKFELVÁSÁRLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

HULLADÉKFELVÁSÁRLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI HULLADÉKFELVÁSÁRLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 851 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Hulladékfelvásárló

Részletesebben

A 25. sorszámú Térinformatikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 25. sorszámú Térinformatikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 25. sorszámú Térinformatikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 481 01

Részletesebben

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02

Részletesebben

KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KÁRPITOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ AATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 33 542 04 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Kárpitos 3.

Részletesebben

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERVEK KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ 2.123. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 811 01 VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XXVII. VENDÉGLÁTÓIPAR ÁGAZATHOZ A 10051-12 azonosító számú Vendéglátó marketing és kommunikáció megnevezésű

Részletesebben

A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 319. sorszámú Képző- és iparművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés

Részletesebben

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Képzési program. Motorfűrész-kezelő OKJ azonosító:

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Képzési program. Motorfűrész-kezelő OKJ azonosító: Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 5300 Karcag, Szentannai Sámuel utca 18. OM azonosító: 036005 Képzési program Motorfűrész-kezelő OKJ azonosító: 21 623 02 KÉPZÉSI PROGRAM 1. A képzési

Részletesebben

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Részletesebben

Élelmezésvezető Élelmezésvezető

Élelmezésvezető Élelmezésvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 01 1.2.

Részletesebben

MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ

MŰSZAKICIKK-KERESKEDŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi

Részletesebben

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 24. sorszámú Webmester megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító száma: 51 481 03 1.2. Részszakképesítés

Részletesebben

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés

Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ. 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés Pénzügyminisztérium ÚTMUTATÓ 52 344 02 0000 00 00 Vállalkozási ügyintézı szakképesítés 1974-06 Üzleti terv készítése 5. vizsgarész 1. vizsgafeladatában meghatározott záródolgozat védéséhez Szóbeli vizsgatevékenység:

Részletesebben

VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

VÁGÓÁLLAT-MINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI VÁGÓÁLLATMINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 51 541 01 2. A szakképesítés megnevezése: Vágóállatminősítő

Részletesebben

A 186. sorszámú Mentálhigiénés asszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 186. sorszámú Mentálhigiénés asszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 186. sorszámú Mentálhigiénés asszisztens megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés ráépülés azonosító száma:

Részletesebben

Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz

Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz Megjegyzések a gyakorlati oktatási kézikönyvhöz Oktatás - Gyakorlat - Innováció TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0009 Soós Gabriella - Dr. Kádek István Eger, 2015. január 22. Alapelvek A kézikönyv a gyakorlati

Részletesebben

A 11. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 11. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 11. sorszámú IT mentor megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 482 01 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

A 320. sorszámú Médiaművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

A 320. sorszámú Médiaművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye A 320. sorszámú Médiaművészeti program- és projektszervező megnevezésű részszakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A részszakképesítés azonosító

Részletesebben

A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai. A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában

A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai. A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában A HÍD programok bevezetésének célja, előzménye Az EU 2020 szerinti irányelveknek megfelelően a korai

Részletesebben

NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK NÖVÉNYTERMESZTÉSI, KERTÉSZETI ÉS NÖVÉNYVÉDELMI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 621 04 2. A szakképesítés

Részletesebben

Végső beállitási valamint üzemeltetési és karbantartási, ellenőrzési műveletek és bizonylatolás.

Végső beállitási valamint üzemeltetési és karbantartási, ellenőrzési műveletek és bizonylatolás. II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör

KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör Nyíregyházi Szakképzési Centrum 4400 Nyíregyháza, Dugonics utca 10-12. Tel.: 42/512-371 OM azonosító: 203045 E-mail: nyirszc@gmail.com Honlap: www.nyiregyhaziszc.hu KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzési kör A

Részletesebben