FIATAL MŰEMLÉKVÉDŐK EGYESÜLETE FME ALAPSZABÁLY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FIATAL MŰEMLÉKVÉDŐK EGYESÜLETE FME ALAPSZABÁLY"

Átírás

1 FIATAL MŰEMLÉKVÉDŐK EGYESÜLETE FME

2 TARTALOMJEGYZÉK Preambulum Általános rendelkezések Az Egyesület tevékenysége Az Egyesület gazdálkodása Az Egyesület tagjai Az Egyesület szervezete Az Egyesület tisztségviselői A közcélú adománygyűjtés szabályai: Az Egyesület megszűnése Záró rendelkezések 2.

3 Fiatal Műemlékvédők Egyesülete - F M E - Alapszabálya A Fiatal Műemlékvédők Egyesülete augusztus 26-i közgyűlésén az alábbi módosított - az egyesülési jogról szóló évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján az alábbi alapszabályt fogadta el. Preambulum Kijelentjük, hogy kiemelten kezeljük a Magyar Nemzet építészeti értékeit és a lehető legnagyobb elhivatottsággal küzdeni fogunk azért, hogy ezek az értékek megbecsülést kapjanak és fennmaradhassanak a jövő nemzedéke számára. Küzdeni fogunk azért, hogy Magyarország fővárosának, vagyis Budapest történelmi városmagja megfelelő műemléki védettséget kapjon, hiszen ez a legjelentősebb történelmi, építészeti és kulturális értékekkel rendelkező terület. Budapest belvárosát a legértékesebb nemzeti kincsnek tekintjük. Jelmondatunk: Egry József idézete: Egy nemzetnél nem csak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői 1. Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: Fiatal Műemlékvédők Egyesülete (FME) 1.2. Székhelye: 2370 Dabas, Erkel Ferenc u Működési területe: Magyarország, ezen belül is különösen Budapest, Szlovákia, Ukrajna, Románia és Szerbia 3.

4 1.4. Az Egyesület önálló jogi személy, amely az egyesülési jogról szóló évi II. törvény alapján, a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény szerint közhasznú tevékenységet folytató társadalmi szervezet. Az egyesület a demokratikus önkormányzatiság elve alapján működik A szervezet formája: egyesületi formában működő, műemlékvédelmi és településvédelmi társadalmi szervezet. Az Egyesület fő hangsúlyt helyez a műemlékvédelemre, a közösségfejlesztésre és a közélet civil kontrolljára is. Az alapító tagok főként fiatal egyetemi és főiskolai hallgatók, többségükben a SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar diákjai Az Egyesület elsődleges célja: a védettségre érdemes épületeket, utcákat, létesítmények dokumentálása, digitális adatbázis létrehozása, és szükség esetén a műemléki védettség alá helyezése kezdeményezése. 2. Az Egyesület tevékenysége 2.1. Az Egyesület céljainak elérése érdekében az alábbi feladatokat végzi: a)magyarország építészeti emlékeinek felkutatása, felmérése, értékelése, védetté nyilvánításuk kezdeményezése és fenntartásuk elősegítése; b) ismertető táblák kihelyezését kezdeményezi; b) kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás az illetékes hatóságokkal és szervezetekkel, oktatási intézményekkel, valamint a külföldi műemlékvédelmi szervezetekkel; c) könyvek és egyéb sokszorosított kiadványok kiadása és forgalmazása, szakmai kiállítások szervezése; d) a fenti célok megvalósítása érdekében szellemi és anyagi erőforrások felkutatása és megszerzése; e) a lakosság tájékozódási jogainak és lehetőségeinek maximális biztosítása, a polgárok véleményeinek begyűjtése és megfelelő közvetítése a döntéshozókhoz, illetve a helyi közélet szereplőivel való rendszeres konzultációk megteremtése. 4.

5 2.2. Az Egyesület közhasznú tevékenységei a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény 26. c) pontjának sorszámozása alapján: 3. tudományos tevékenység, kutatás; 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; 6. kulturális örökség megóvása; 7. műemlékvédelem; 20. közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások Az Egyesület nyilvántartott tagsággal rendelkezik, de nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból Az Egyesület vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Az Egyesület a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapszabályban meghatározott tevékenységre fordítja Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt Ha az Egyesület éves bevétele meghaladja az tízmillió forintot, a vezető szervtől elkülönült felügyelő szerv létrehozása kötelező. A felügyelő szerv ügyrendjét maga állapítja meg Az Egyesület éves beszámolóját és a közhasznúsági jelentését a közgyűlés fogadja el A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk b) pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján: a) kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 5.

6 Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább 1 évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt A közhasznúsági jelentést az Egyesület a saját honlapján teszi közzé. A közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia kell az évi CLVI. törvény 19. (3) bekezdésében foglaltakat A közhasznú szervezet éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. Ugyanígy az elnökség üléseiről, a közgyűlésekről készült jegyzőkönyvekbe, a közgyűlési és elnökségi határozatokba, illetve a működéssel kapcsolatos egyéb iratokba is bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet A betekintés, illetve másolat kérésének szándékát előre be kell jelenteni az elnöknek, vagy a titkárnak, és közösen egyeztetett időpontban ezeket meg lehet tenni az Egyesület székhelyén Az Egyesület éves közhasznúsági jelentését, a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatásai igénybevételének módját, tárgyévet követő évben, legkésőbb június 30-áig nyilvánosan közzéteszi az Egyesület székhelyén. 6.

7 3. Az Egyesület gazdálkodása 3.1. Az Egyesület vagyonának forrásai különösen: az Egyesület tagjai által fizetett tagdíjak és adományok, az Egyesület célját támogató adományok, támogatások A tagdíj mértékéről és a fizetés módjáról az Elnökség dönt Az Egyesület nem fogad el támogatást környezetszennyező vagy természetromboló vállalkozástól, illetve attól, amelynek tevékenységét bírálja, vagy tevékenységének megváltozatását, megszüntetését javasolja Az Egyesület céljainak megvalósításához az Egyesület alapítványt hozhat létre. Az Egyesület befektetési tevékenységet nem folytat Az Egyesület céljainak elérése érdekében jogosult másodlagos vállalkozó tevékenység folytatására, melynek nyereségét saját programjaira fordítja vissza, az az Egyesület vagyonát növeli Az Egyesületben végzett munka önkéntes, díjazással nem jár, az Egyesület elnökségének tagjai, illetve a tagok a Közgyűlés döntése alapján részesülhetnek díjazásban. A munkavégzés során felmerülő költségek megtéríthetők, pályázatok elnyerése esetén a pályázatban lefektetett módon a szervezési, illetve jogdíjas tevékenységek kifizethetők Az Egyesület bankszámlája fölötti rendelkezésre az Egyesület elnöke jogosult Az Egyesület vagyonával felel kötelezettségeiért. Az Egyesület tagja az Egyesület tartozásáért nem felel. 4. Az Egyesület tagjai 4.1. Az Egyesület alapító tagjai azok, akik az alakuló ülésen a jelenléti ív aláírásával belépési szándékukat kinyilvánították. 7.

8 4.2. Az Egyesület rendes tagja lehet természetes vagy jogi személy, aki elfogadja az alapszabályt, egyetért az Egyesület céljával, aláírja a belépési nyilatkozatot és teljesíti tagdíjfizetési kötelezettségét. Rendes taggá csak egy éves eredményes munka következtében válhat a tag az Elnökség jóváhagyása alapján. Az alapító tagok egyben rendes tagoknak is minősülnek. A tagfelvételről az Egyesület elnöksége dönt Az Egyesület rendes tagja - jogosult részt venni az Egyesület Közgyűlésén, nyilvános rendezvényein; - ingyenesen vagy kedvezményesen részesül az Egyesület tájékoztatóiból és kiadványaiból; - választhat és választható az Egyesület bármely szervébe és tisztségére; - az Egyesület tevékenységével kapcsolatban bármikor javaslatot tehet; - az Egyesület munkájáról, gazdasági tevékenységéről, a választott testületek és a tisztségviselők tevékenységéről kérésére tájékoztatót kapni Az Egyesület rendes tagja köteles - közreműködni az Alapszabály célkitűzésének megvalósításában, - eleget tenni az Alapszabályban meghatározott kötelezettségeknek, - betartani a Közgyűlés és az Elnökségi határozatokat - tagdíjat fizetni A tagság a tag kilépésével, halálával (jogutód nélküli megszűnésével), kizárásával, valamint az Egyesület megszűnése esetén szűnik meg. A kizárást kimondó határozattal szemben a kizárt tag a Közgyűléshez fordulhat. Az eljárás alatt a kizárt tag tagsági viszonya szünetel Az Elnökség kizárhatja azt a tagot, aki - az Egyesület alapszabályával vagy belső szabályzataival és testületi döntéseivel ellentétes magatartást tanúsít, - tagdíjfizetési kötelezettségét elmulasztja, és figyelmeztetés ellenére sem teljesíti 3 hónap elteltével, - az egyesületi tagsághoz méltatlanul viselkedik, vagy - az Egyesületnek kárt okoz - az Egyesületben passzív viselkedést tanúsít. 8.

9 4.7. Pártoló tag lehet az a magyar vagy külföldi, természetes vagy jogi személy, aki adományaival az Egyesület munkáját segíti, de abban rendes tagként nem kíván részt venni. A pártoló tagságról az Egyesület elnöksége dönt A pártoló tag javaslattételi és tanácskozási joggal vehet részt - meghívás alapján - a Közgyűlésen, az Elnökség ülésén és az Egyesület rendezvényein, Egyesületi tisztségre nem választható, ilyen tisztségre történő választásba nem vehet részt. 5. Az Egyesület szervezete 5.1. A Közgyűlés Az Egyesület legfőbb szerve a Közgyűlés, amely valamennyi rendes tagból áll. Minden rendes tag egy szavazattal rendelkezik Évenként legalább egy rendes közgyűlést kell tartani. Rendkívüli közgyűlést kell tartani, ha azt a bíróság elrendelte, vagy ha a tagok egynegyede az ok és a cél megjelölésével kérte, illetve ha az Egyesület Elnöksége elnökségi ülés keretében erről döntött. Az elnök 30 napon belül köteles összehívni a rendkívüli Közgyűlést A közgyűlés nyilvános, időpontja és helyszíne az írott sajtóban vagy az Egyesület honlapján kerül meghirdetésre A rendes tagokat a Közgyűlés előtt legalább 8 nappal írásban értesíteni kell. Kivételt képez ez alól az az eset, amikor a Közgyűlés maga dönt a legközelebbi találkozó időpontjáról és azt a jegyzőkönyv tartalmazza. A meghívóban, illetve a jegyzőkönyvben rögzíteni kell a napirendi pontokat A Közgyűlés határozatképes, ha azon a tagok legalább fele plusz 1 fő jelen van A Közgyűlés a határozatait az alapszabályban foglalt kivételektől eltekintve egyszerű szótöbbséggel és nyílt szavazással hozza. 9.

10 A határozatképesség hiánya miatt elhalasztott Közgyűlést az eredetileg kitűzött időpontot követően minimum 1 órával újra össze kell hívni. A határozatképtelenség miatt ugyanazzal a napirenddel összehívott megismételt Közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, erről a tényről a tagokat a meghívóban tájékoztatni kell A Közgyűlésről jegyzőkönyvet kell vezetni, amelynek tartalmaznia kell a hozott határozatokat. A jegyzőkönyvet az elnök írja alá és két tag hitelesíti. A jegyzőkönyvet a bárki előzetes egyeztetést követően az Egyesület székhelyén tekinthetik meg A Közgyűlés törvénysértő határozatát bármely tag a tudomásra jutástól számított 30 napon belül a bíróság előtt megtámadhatja. A határozat megtámadása - a bíróság ellentétes rendelkezésének esetét kivéve - nem gátolja annak végrehajtását A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) az alapszabály megállapítása és módosítása; b) a tárgyévet megelőző év éves közhasznúsági jelentésének, ezzel együtt a pénzügyi beszámolójának jóváhagyása és az éves költségvetés elfogadása; c) a tisztségviselők kijelölése; d) az Elnökség és az elnök megválasztása, visszahívása; e) az Elnökség beszámolójának elfogadása; f) az Elnökség által, benyújtott éves program jóváhagyása; g) a tagsági díj megállapítása; h) az Elnökség tag kizárását kimondó határozatának felülvizsgálata, az ügyben döntéshozatal; i) az Egyesületnek más szervezettel való egyesülése; j) az Egyesület feloszlásának kimondása; k) az Egyesület belső szabályzatainak elfogadása A közgyűlés abban az esetben tekinti elfogadottnak éves közhasznúsági jelentését, ha azt nyílt szavazáson a jelenlévők legalább fele plusz 1 fő jóváhagyta A tisztségviselők tevékenységükért a Közgyűlésnek felelősek. 10.

11 5.2. Az Egyesület Elnöksége Az Egyesület Elnöksége az Egyesület legfőbb testületi végrehajtó szerve, amely gondoskodik az alapszabályban, valamint a Közgyűlés határozataiban foglaltak teljesítéséről Az Egyesület elnökét hét éves időtartamra, míg az alelnököt, a titkárt és az elnökségi tagokat 2 éves időtartamra a Közgyűlés választja. A Közgyűlés az elnökségi tagot tisztségének megjelölésével választja. Az elnök, az alelnök, a titkár és az elnökségi tagok újraválaszthatók, mandátumuk meghosszabbítható és visszahívhatók. A visszahívásról a 4.6. pontban foglalt esetekben a Közgyűlés valamennyi rendes tag kétharmada plusz 1 fő szavazatával, titkos szavazással hozott határozattal dönthet Az Elnökség három főből áll: - elnökből, - alelnökből, - titkárból Az Elnökség legalább félévente egyszer ülésezik. Az elnökségi ülések nyilvánosak. Az Elnökségi ülés időpontjáról és napirendi pontjairól az elnökségi tagokat írásban legalább 8 nappal korábban értesíteni kell. Az Elnökség határozatképes, ha legalább három elnökségi tag jelen van Az Elnökség a határozatait legalább kétharmados többséggel és nyílt szavazással hozza. Az Elnökség kizárhatja azt a tagot, aki tevékenységével súlyosan veszélyezteti az Egyesület céljait, vagy súlyosan és ismételten megszegi az Egyesület alapszabályát, az Egyesületen belüli tevékenységre vonatkozó jogszabályt, belső szabályzatot, határozatot A határozatképtelenség hiánya miatt elhalasztott Elnökségi ülést 10 napon belül újra össze kell hívni Az elnökségi ülésről jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza az Elnökség határozatait, a szavazások eredményeit. 11.

12 A jegyzőkönyvet az elnök (távolléte esetén az alelnök) írja alá, és két elnökségi tag hitelesíti Az elnökségi ülés jegyzőkönyvének a tagság felé történő bemutatása, a soron következő közgyűlésen történik, illetve előzetes egyeztetés után a tagok bármikor beletekinthetnek az Egyesület irodájában Az elnökség hatásköre és feladatköre: a) előkészíti az Egyesület évi költségvetését; b) elkészíti a beszámolót; c) dönt a tagfelvételről és a tagkizárásáról; d) szükség szerint szakterületi munkacsoportokat létesít; e) állandó és ideiglenes bizottságokat létesít; f) kezdeményez a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben; g) az Egyesület tisztségviselőinek megválasztásának előkészítésére megválasztja a jelölőbizottság tagjait; h) gondoskodik az alapszabályban foglaltak, illetve a Közgyűlés határozatainak végrehajtásáról Az elnökség tagjainak megbízatása megszűnik: a) lemondással, b) a közgyűlés általi visszahívással, c) a tag halálával, d) a megbízatás lejártával Amennyiben az elnökség létszáma bármely okból csökken, akkor a közgyűlés jogosult új tagot választani. Amíg erre sor kerül, addig az elnökség változatlanul működik. Új elnökséget kell választani, ha tagjainak száma 3 fő alá csökken. 12.

13 5.3. A döntések nyilvántartása Az elnök köteles a közgyűlés és az elnökség döntéseiről olyan nyilvántartást vezetni, amelyből a döntés tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges, személye is) megállapítható A közgyűlési határozatot és az elnökségi döntést az érintettekkel személyes átvétellel vagy postai úton haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül írásban kell közölni. Valamennyi közgyűlési határozatot és az elnökségi döntést az Egyesület honlapján is közzé kell tenni Az egyesület rendes tagjainak többségét érintő döntéseket, illetve a személyi határozatokat a rendes tagokkal körlevélben vagy egyéb alkalmas módon kell közölni. 6. Az Egyesület tisztségviselői 6.1. Az Egyesület elnöke Az Egyesületet az elnök képviseli a hatóságok és más jogalanyok előtt Az Egyesület elnökét hétéves időtartamra, nyílt szavazással az Egyesület Közgyűlése választja meg Az Egyesület elnökének hatásköre, feladatköre: a) az Egyesület képviselete; b) az Egyesület belső munkaszervezetének kiépítése; c) az Egyesület alkalmazottai feletti munkáltatói jog gyakorlása; d) ellenőrzi a napi pénztárkönyvet és a kiadási számlákat; e) banki aláíró; f) gondoskodik az elnökségi hatáskörbe tartozó ügyek előkészítéséről; g) gondoskodik a Közgyűlés és az Elnökségi ülések összehívásáról; h) gondoskodik a Közgyűlés és az Elnökségi határozatok nyilvántartásáról, azoknak a tagokhoz való eljuttatásáról, és megszervezi azok szervezeten belüli megvalósítását; 13.

14 i) szervezi az Egyesület külső kapcsolatait; j) javaslatot tesz az Egyesület tisztségviselőinek megválasztásához szükséges jelölő bizottság tagjaira; k) felhatalmazást adhat meghatározott tevékenység ellátására az egyesület képviseletére; l) pénztári bizonylatok gyűjtése, nyilvántartása, házi pénztár naprakész nyilvántartása Az Egyesület elnöke egyes konkrét ügyek elintézése érdekében írásbeli meghatalmazást adhat az elnökségi tagok (alelnök, tagok, titkár) részére is Az Egyesület alelnöke Az Egyesület alelnöke az elnök elnöki teendőiben való hosszan tartó akadályoztatása esetén teljes hatáskörrel helyettesíti az elnököt Az Egyesület titkára Az Egyesület működésével kapcsolatos szervezési és ügyviteli tevékenységet az Egyesület titkára látja el. Így különösen figyelemmel kíséri az Egyesület tevékenységének menetét, a tagsági igények ismeretében egyesületi tevékenységeket kezdeményez. E tevékenységét az Egyesület elnökének irányítása alatt látja el A titkár feladatkörébe tartozik a) az Egyesület tagjaival, más egyesületekkel és szervezetekkel való folyamatos kapcsolattartás, b) a tagság tájékoztatása, c) pályázatfigyelés, d) a tag- és egyéb nyilvántartásokkal kapcsolatban azoknak a feladatoknak az ellátása, amelyet az elnök a feladatkörébe utal Elnökségi tagok Az elnökségi tagok az Elnök írásbeli meghatalmazása alapján, az Elnök által meghatározott körben látják el feladatukat. 14.

15 7. A közcélú adománygyűjtés szabályai: 7.1. Az Egyesület mint közhasznú szervezet nevében vagy javára történő adománygyűjtés nem járhat az adományozók, illetőleg más személyek zaklatásával, személyhez fűződő jogok és az emberi méltóság sérelmével. Az Egyesület mint közhasznú szervezet nevében, vagy javára történő adománygyűjtés csak a közhasznú szervezet írásbeli meghatalmazása alapján végezhető Az Egyesület mint közhasznú szervezet részére juttatott adományokat a könyv szerinti, ennek hiányában a szokásos piaci áron kell nyilvántartásba venni 8. Az Egyesület megszűnése 8.1. Az Egyesület megszűnik, ha a tagság tíz fő alá csökken. Feloszlással szűnik meg az Egyesület, ha tevékenységére már nincs szükség. Ha más szervezettel együtt az Egyesület célja hatékonyabban megvalósítható, Közgyűlés kimondhatja a másik szervezettel való egyesülést. Az Egyesület megszűnik akkor is, ha azt a bíróság törvénysértés miatt feloszlatja Az Egyesület megszűnése esetén az Egyesület vagyonáról az Elnökség dönt. 15.

16 9. Záró rendelkezések 9.1. Az Alapszabály által nem szabályozott kérdésekben: az egyesülési jogról szóló évi II. törvény, a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók Az Egyesület a Pest Megyei Bíróság nyilvántartásba vételével jön létre, ezzel nyeri el jogi személyiségét és közhasznúsági besorolását Ezt a módosított Alapszabályt az Egyesület Közgyűlése augusztus 26-án fogadta el. Budapest, augusztus 26.. Elnök Előttünk, mint tanúk előtt: Név:.. Aláírás:.. Lakcím: Személyi igazolvány szám:. Név:.. Aláírás:.. Lakcím: Személyi igazolvány szám:. 16.

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.) Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság

Részletesebben

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A 1. Az Egyesület neve: Egyesek Ifjúsági Egyesület 2. Székhelye: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 4-6. I. 14. 3. Alapításának ideje: 2000.április.1. 4.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. A K Á V A Kulturális Műhely Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyeseület neve: KÁVA Kulturális Műhely 2. Az egyesület székhelye: 1022

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6. Gyógyulás az STI-vel Egyesület Alapszabálya egységes szerkezetbe foglalva a 2006. január 31. napján kelt Alapszabály Módosítással azzal, hogy a módosításra kerülő rendelkezések dőlt betűvel kerültek feltüntetésre.

Részletesebben

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1.) Az egyesület neve: Csepeli Kertbarát Kör Egyesület (továbbiakban egyesület) 2.) Rövidített neve: CSKK 3.) Az egyesület székhelye:

Részletesebben

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) Alapszabály A csatolt jelenléti ívvel igazolt tagok az 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az alábbi egyesületet hozzák létre (A 2006. december 12-én és 2007. február 28-án. kelt módosításokkal

Részletesebben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja ALAPSZABÁLY melyet a tagok az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján 1994. szeptember 30. napján elfogadtak, majd többször módosítottak, legutoljára 2013. február 16. napján,

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: a 2005. április 8-i közgyűlés Egységes szerkezetbe foglalt alapszabály I. Általános rendelkezések: A Szövetség neve: Motoros Könnyűrepülő Szövetség

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály

Részletesebben

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere: Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint

Részletesebben

Egyesületi alapszabály

Egyesületi alapszabály EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29. A GÖRÖGTŰZ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI (Személyes jogokra, való hivatkozásra, a kuratórium tagjainak személyes adatait nem áll módunkban közölni.) II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI

Részletesebben

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19. A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület

Részletesebben

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1 VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1.1. A szervezet neve VADVIRÁG EGYESÜLET 1.2. Székhelye: 7621 Pécs, Szent István tér 17 Civil Közösségek Háza 1.3. Működési területe: Magyarország, különös tekintettel

Részletesebben

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 1.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPÍTÓ OKIRAT I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az alapító abból a célból, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermekek neveléséhezoktatásához a városban megfelelő körülményeket biztosítson, létrehozza közalapítványt.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) ALAPSZABÁLY (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 1. Az Egyesület neve: AOPA Hungary, Magyar Repülőgéptulajdonosok és Pilóták Szövetsége Közhasznú Egyesület, a továbbiakban Egyesület.

Részletesebben

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Alapszabály A Bolyais Szülők Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61-64. -ai

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) ALAPÍTÓ OKIRAT (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban) Alulírott, Borka Gyula (8000 Székesfehérvár, Gyár u. 4.) számítva természetes és jogi személyek csatlakozására Székesfehérvár

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetségének ALAPSZABÁLYA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve és székhelye: Az egyesület neve:

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET 2006. június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Tótkomlósi

Részletesebben

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság 1189. szám alatt vett nyilvántartásba. A L A P Í T Ó O K I R A T /a 2010. április 10.illetve május 27. napján elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben/ A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete /NYDSZ/ /1068 Budapest, Benczúr utca 37./,

Részletesebben

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

Alapszabálya. I. Általános rendelkezések Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1./ Az egyesület neve: Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület 2./ Az egyesület székhelye: 2131 Göd, Pázmány Péter u. 24.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

Alapító Okirat Módosítása

Alapító Okirat Módosítása Alapító Okirat Módosítása A Közalapítvány Alapító Okiratának egységes szerkezetbe hozott szövege az alábbi: (A dőlt betűs rész a módosításokat jelöli) Balatonszőlősi Faluházért Közalapítvány Alapító Okirata

Részletesebben

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések II. A társadalmi szervezet tagsága III. A társadalmi szervezet szervezete és a hatáskörök IV. A társadalmi szervezet

Részletesebben

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja, tevékenységei

ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. I. Általános rendelkezések. II. Az egyesület célja, tevékenységei ISZKASZENTGYÖRGYI TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület Az egyesület rövidített elnevezése:

Részletesebben

A JAM Kórus Közhasznú Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések

A JAM Kórus Közhasznú Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések A JAM Kórus Közhasznú Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: JAM Kórus Közhasznú Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) 2. Az Egyesület rövidített neve: JAM Kórus Egyesület

Részletesebben

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY A Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület 2009. március 21. napján megtartott közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg

Részletesebben

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel. A Türr István Gazdasági Szakközépiskola sport életének pezsdítését elısegítı társadalmi szervezetet hozott létre 2007. március 8. napján. Az egyesület célja, hogy az oktató-nevelı munkával összhangban

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg. Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT A BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT Alapszabálya 1122 Budapest, Maros u. 31. Egységes szerkezetben az Egyesület Közgyűlése által elfogadott módosításokkal. 2013. január 12. 2 ALAPSZABÁLY

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY 1. Általános rendelkezések Az egyesület neve: SíTV Sportegyesület Az egyesület székhelye: 2094, Nagykovácsi Kossuth utca 91. A SíTV Sportegyesület (továbbiakban: Egyesület)

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

A L A P S Z A B Á L Y. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg A L A P S Z A B Á L Y A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg Alulírott, Vámosszabadi községi lakosok jelen Alapszabály önkéntes elfogadásával társadalmi szervezetet alapítunk, melynek neve:

Részletesebben

SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2003. október 20-án megtartott alakuló közgyűlésén majd az alapszabály módosításait követően az egyesület alapszabályát

Részletesebben

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)

1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet) 1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet) I. Fejezet 1. Név: Magyar Békeszövetség (MBSZ) 2. Székhely: Budapest 3. Cím: 1016 Budapest, Dezső u. 3. 4. Bélyegző: kör alakú,

Részletesebben

A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya

A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület 2. Az Egyesület rövidített neve: Marvel Team

Részletesebben

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16. MODERN GEOGRÁFUS ALAPÍTVÁNY EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Jelen okiratban az alapítók arra vállalnak kötelezettséget, hogy a felhasználási cél megjelölésével önálló vagyont hoznak létre

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Az Ócsa Városi Sportegyesület alakuló közgyűlésén a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV törvény (Ptk.), az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, továbbá a közhasznú szervezetekről szóló

Részletesebben

A Vízpart Életmód és Szabadidősport Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Vízpart Életmód és Szabadidősport Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA A Vízpart Életmód és Szabadidősport Közhasznú Egyesület ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Vízpart Életmód és Szabadidősport Közhasznú Egyesület Az egyesület rövidített neve:

Részletesebben

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya A Rubato 1 Művészeti Egyesület 2008. március 31-én az alapító tagok közgyűlésén Alapszabályát a következőkben állapítja meg. I. Általános rendelkezések Az Egyesület

Részletesebben

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) A módosítások kerettel kiemelten szerepelnek. Az Alapító okirat módosításának időpontja: 2011.08.15. amely alapján az első pontban meghatározott alapítok

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6. Alapszabály 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6. 3. Az Egyesület bélyegzője: Névvel, székhellyel, adószámmal ellátott kör

Részletesebben

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY

MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE. Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY MAGYAR NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK EGYESÜLETE Hungarian Educational Research Association HERA ALAPSZABÁLY Budapest, 2012. 1 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló

Részletesebben

Alapszabály. II. Fejezet Az Egyesület célja, tevékenységei

Alapszabály. II. Fejezet Az Egyesület célja, tevékenységei 1 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Magyar Vadászgörény Klub 2./ Az Egyesület rövid neve: MVK 3./ Az Egyesület angol nyelvű elnevezése: Hungarian Ferret Club 4./ Az

Részletesebben

Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület

Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület (MTESE) A L A P S Z A B Á L Y A Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekről szóló

Részletesebben

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE 2009. I. Általános rendelkezések A kuratórium az alapítvány vagyonának kezelője, általános ügydöntő, ügyvivő szerve. Kezeli az

Részletesebben

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:

Részletesebben

A PALOZNAKI POLGÁRŐR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A PALOZNAKI POLGÁRŐR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A PALOZNAKI POLGÁRŐR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1 Alulírott alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Paloznaki Polgárőr Egyesületet. A Paloznaki Polgárőr

Részletesebben

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések

A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály. I. Általános rendelkezések A FEJLŐDŐ KALAZNÓÉRT EGYESÜLET Alapszabály I. Általános rendelkezések 1.. Az Egyesület neve: A Fejlődő Kalaznóért Egyesület ( a továbbiakban Egyesület ) Székhelye: 7194 Kalaznó, Fő utca 179. (módosítva:

Részletesebben

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE 1. Az egyesület neve: Magyar Levéltárosok Egyesülete 2. Székhelye: Budapest 3. Címe: 1014 Hess András

Részletesebben

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA

A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken

Részletesebben

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)

Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) Alapszabály (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) (A módosítások dőlt betűvel szedve.) I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Edelényi Hegyek Közössége 1 2./ Az Egyesület

Részletesebben

- Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

- Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Új Világ Közhasznú Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 5650 Mezőberény, Kereki utca 60. 3. Cél, közhasznú tevékenységek 3.1.Cél: Hátrányos

Részletesebben

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya Egységes szerkezetbe foglalva a Csongrád Megyei Bíróság Pk.60.107/2008/2. számú végzése alapján történt módosításokkal azzal, hogy a módosításra került

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT. 2012. október 11. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT 2012. október 11. 1 Alulírott alapító a Ptk. 74/A-G -ai alapján a következők szerint rögzíti egységes szerkezetben 2012. október 11. a Sárospataki Theologiai

Részletesebben

Alapszabály. Általános rendelkezések 1.

Alapszabály. Általános rendelkezések 1. Alapszabály Általános rendelkezések 1. 1. 1. Az Egyesület neve: " 1. 2. Székhelye: 1051 Budapest, Dorottya u. 8. 1. 3. Kiadásait tagdíjakból, valamint természetes- és jogi személyek adományaiból fedezi.

Részletesebben

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata Angyali Szolgálat Alapítvány Alapító Okirata tanítások átadása így hozzájárulva egy békésebb, szeretetteljesebb és boldogabb társadalmi élet kialakulásához. II.-6. Az alapítvány munkájában résztvev k

Részletesebben

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény

Részletesebben

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva 2008. szept. 13.)

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva 2008. szept. 13.) Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete (Módosítva 2008. szept. 13.) I Az Egyesület neve: Az Egyesület neve: Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Az Egyesület rövidített

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása

ALAPSZABÁLY. I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása 1 ALAPSZABÁLY I. Az egyesület neve, székhelye és jogállása 1. Az egyesület Neve: Magyar Országos Vadászkutyás Kulturális Egyesület 2. Az egyesület rövidített neve: MOVKE 3. Az egyesület székhelye: 2000.

Részletesebben

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 PUSZTA NÉMET - MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A kecskeméti Puszta Német Magyar Kulturális Egyesület tevékenységébe bekapcsolódó személyek - felismerve a közös Európa megteremtése érdekében

Részletesebben

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA módosított, egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Preambulum Alulírott Alapítók 1989. január2-án létrehozták a Bíró Károly Alapítványt, amelyet a Fővárosi

Részletesebben

Alapszabály. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Alapszabály. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Alapszabály (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) I. Az Egyesület létrejötte Az alapítók az 1989. évi II. törvény alapján a Polgári Törvénykönyv 61. -64. -ra, valamint az 1997. évi CLVI. Törvényre

Részletesebben

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET Alapszabálya A Szentendrei Református Gimnáziumért és Kollégiumért Egyesület közgyűlése az Egyesület székhelyének megváltozására tekintettel

Részletesebben

ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. 3..

ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. 3.. 1 Társasházak Veszprémi Egyesülete Veszprém, Kossuth L.u.10 ALAPSZABÁLY Társasházak Veszprémi Egyesülete bírósági nyilvántartási száma: 1 697 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. (1.) A Társasházak Veszprémi

Részletesebben

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete Alapszabály Az Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV

Részletesebben

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre. MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről A 2008. január 03-i keltű alapító okiratot a következőképpen módosítom. A módosítás dőlt betűvel. A Széchenyi István Általános Iskola

Részletesebben

A KAPOSVÁR KINIZSI LAKÓTELEPI BÚZAVIRÁG SPORT CLUB A L A P S Z A B Á L Y A 1. A SPORTEGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÁSÁNAK ÉVE

A KAPOSVÁR KINIZSI LAKÓTELEPI BÚZAVIRÁG SPORT CLUB A L A P S Z A B Á L Y A 1. A SPORTEGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÁSÁNAK ÉVE A KAPOSVÁR KINIZSI LAKÓTELEPI BÚZAVIRÁG SPORT CLUB A L A P S Z A B Á L Y A 1. 1. A SPORTEGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE, ALAPÍTÁSÁNAK ÉVE BÚZAVIRÁG SC. KAPOSVÁR TISZA UTCA 1. 1981. 2. A SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN. (A 2010. nov. 19-én kelt változások dőlt betűvel szedve.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN. (A 2010. nov. 19-én kelt változások dőlt betűvel szedve.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY EGYSÉGES SZERKEZETBEN (A 2010. nov. 19-én kelt változások dőlt betűvel szedve.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Kodolányi János Kulturális és Környezetvédő Közhasznú Egyesület

Részletesebben

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Alulírott Alapítók közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság 1959. évi IV. törvény ide vonatkozó rendelkezései

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben