Aktivitás TISZK - Információs füzet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Aktivitás TISZK - Információs füzet"

Átírás

1 Aktivitás TISZK - Információs füzet

2 Tisztelt Érdeklődő! Kedves Leendő Diákunk! Tizenkét szakképző iskola mutatkozik be ebben a füzetben, amelyek 2007-ben azért hozták létre közös szervezetüket, az Aktivitás TISZK-et, hogy együttműködésükkel hatékonyabbá tegyék az oktató és nevelő munkát. Az itt felsorakozó intézmények nagy hagyományokkal rendelkeznek nemcsak az iskolarendszerű, de az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés területén is, és kezdettől fogva fontosnak tartják a hátrányos helyzetű diákokkal való foglalkozást, a felzárkóztatást és az esélyegyenlőség megteremtését. Egyes iskolák tanulói érettségit, más iskolák diákjai egy, illetve két év alatt szakmát szereznek, miközben különböző kedvezményeket is igénybe vehetnek. Így az első szakképzés ingyenességét, a diákigazolvány használatát, nappali tagozaton a teljes körű egészségbiztosítási jogviszony előnyeit és a családi pótlék összegét is élvezhetik 19 éves korig. A felsőfokú szakképzésekre jelentkezők a diákhitelre is igényt tarthatnak. Mindegyik intézmény elkötelezett abban, hogy képzőhelyéről korszerű ismeretekkel rendelkező, önállóan gondolkodó felnőttek kerüljenek ki a hazai és az európai uniós munkaerőpiacra. Ennek érdekében a megfelelő színvonalú oktatáshoz a leghatékonyabb tanítási módszereket alkalmazzák. 2 A 2010/2011-es tanévben megújul és korszerűbbé válik az Aktivitás TISZK szak- és felnőttképzési rendszere az Új Magyarország Fejlesztési Terv európai uniós támogatásával. A fejlesztés mind a 12 iskolát érinti, amelyeknek minden jelenlegi és leendő diákja illetve oktatója érzékelheti majd az eredményeket saját mindennapjaiban is. Az év során bővítjük a szakképzési kínálatot, erősítjük a gyakorlati képzést és szorosabb kapcsolatot építünk ki a munkaerőpiaccal. Tananyagfejlesztéssel és e-learning tananyagok kidolgozásával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy mind szélesebb körben hozzáférhető legyen a tudásanyag, és a hátrányos helyzetű tanulók is hozzájuthassanak. Várjuk tehát Önöket az Aktivitás TISZK iskoláiba, ahol korszerű oktató nevelő munkával és szociálisan érzékeny, vállalkozásbarát szakemberképzéssel találkozhatnak majd. Üdvözlettel: Virág Miklós projektmenedzser Információ: Aktivitás TISZK 1211 Budapest, Táncsics Mihály u Telefon: A Információs füzet a Megújul az Aktivitás TISZK szak- és felnőttképzési rendszere projekt keretén belül készült.

3 ADU Vállalkozói Szakközépiskola és Szakiskola, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics Mihály u. 78. Tel: (06-1) Tanműhely: 1214 Budapest, Szabadság u címe: Igazgató: Nyári Gyula Iskolánk kezdetben szakközépiskolai és szakiskolai képzést folytatott, napjainkra képzési palettánkban ezek mellett a két tanítási nyelvű szakközépiskolai és legifjabbként a gimnáziumi képzés is jelen van. A szakképzésben, szakiskolai képzésben nagy hangsúlyt fektetünk a magas színvonalú gyakorlati képzésre, a szakma gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges kompetenciák közöttük az idegennyelvi kompetenciák fejlesztésére. Tanulóink gyakorlati képzését nemcsak az iskola gyakorlótermei, tanműhelyei, hanem partnerintézményeink és az üzemi gyakorlatok is segítik. Szakközépiskolai tanulóink lehetőséget kapnak arra, hogy szakmacsoportos alapozó képzés keretében szerezzenek olyan ismereteket, amelyek a szakmaválasztásban segítségükre lehetnek. Gimnázium Gimnáziumunkban célunk, hogy tanulóink sikeres érettségit követően képesek legyenek a felsőoktatásba bekapcsolódni vagy emelt szintű, illetve felsőfokú szakképesítést szerezni. Fontosnak tartjuk, hogy az iskola tanulói egyéni képességeiknek megfelelően olyan képzésben részesüljenek, amely lehetőséget teremt számukra akár a továbbtanulásra, akár a szakképzésbe való bekapcsolódásra, akár a munkavállalásra. 3 Szakközépiskola A szakközépiskola négy évfolyamos rendszerben érettségire készíti fel a tanulókat. A 11. évfolyamtól szakmacsoportos alapozást biztosítunk, amely a szakmaválasztást segíti elő. Érettségit követően lehetőséget nyújtunk középfokú, emeltszintű és felsőfokú szakképesítések megszerzésére. Szakközépiskolai képzésünkben választható: vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportos alapozás, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportos alapozás, közgazdasági szakmacsoportos vagy ügyviteli szakmacsoportos alapozás. Szakiskola A szakiskola 9. osztályában az óraszám egyharmadában közismereti képzés, kétharmadában szakmai képzés folyik. A gyakorlati képzés az iskola tanműhelyében történik. A 10. osztályban a tanulók a közismereti képzés mellett már tanulószerződéssel vállalati körülmények között szereznek szakmai tapasztalatot. A osztályban a szakmai elméleti és gyakorlati tudásuk elmélyítése folyik. Képzéseink: pincér, szakács, cukrász, fodrász Nyílt nap: óra: Adu Szakközépiskola, 1211 Budapest, Táncsics Mihály u : 30 óra: Horizont tanműhely, 1214 Budapest, Szabadság u. 23.

4 ATALANTA Üzleti Szakközépiskola 1083 Budapest Jázmin u. 10. Tel: (06-1) , címe: Igazgató: Bárányosné Gulyás Írisz Az Atalanta Üzleti Szakközépiskola közel negyed százada foglalkozik oktatással. Fő profilja a érettségizett fiatalok ingyenes képzése elsősorban felsőfokú szakképzés keretében, de intézményünkben oktatunk emelt illetve középfokon is. Legsikeresebb szakjaink a kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, közgazdaság, vendéglátás-idegenforgalom, ügyvitel szakmacsoporthoz tartozó elágazások: banki szakügyintéző, jogi asszisztens, kereskedelmi szakmenedzser, idegenforgalmi szakmenedzser, nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakmenedzser. 4 A sikeres vizsgákhoz az iskola 23 éves tapasztalata és a különös gonddal kiválasztott tanári kar jelenti a garanciát. Iskolánkban a minőségi, diákcentrikus és kommunikatív nyelvoktatásnak virágzó hagyománya és kultúrája van. Önképző könyvtárunkban készülhetnek fel diákjaink az órákra és a vizsgákra, emellett ingyenes internethasználat is segíti őket a tanulásban. Szakközépiskolás tanulóink a tanítási év elején ingyenes, tanulási hatékonyságot növelő tréningen vesznek részt, melynek során a különböző készségek fejlesztésével jobb eredményekre és hosszútávon megmaradó tudásra tehetnek szert. Vendégoktatóink szóvivők, politikusok, közismert személyiségek, elismert szakemberek különleges előadásaikkal teszik még színesebbé az oktatást (pl. Dobson Tibor ezredes a fővárosi tűzoltóparancsnokhelyettes). Végzős diákjaink munkakereséséhez több állásközvetítő cég közreműködésével nyújtunk segítséget. Létrehoztuk Karrier Irodánkat is, amely segít tanulóinknak a megfelelő szakmai gyakorlati helyek felkutatásában. Nyílt Nap: január 19. Nappali: óráig Esti: óráig

5 ATHÉNÉ Idegenforgalmi, Informatikai és Üzletemberképző Szakközépiskola 1073 Budapest, Erzsébet krt. 7. Tel: (06-1) , címe: Igazgató: Major János Iskolánk a főváros szívében, a Blaha Lujza tértől pár lépésre várja azokat az érettségizett, leendő diákjait, akik nappali, illetve esti tagozaton szeretnének szakképesítést szerezni. Az iskola 15 éves múlttal rendelkezik, tanáraink egy-egy terület elismert szakemberei, hatékony módszerekkel, gyakorlatorientált képzés keretében oktatnak. Felsőfokú szakképzéseinket a Szegedi Egyetemmel, és a Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben indítjuk. A 2011/ 2012-es tanévben várhatóan a következő szakokra lehet jelentkezni: Középfokú (egy, illetve két éves) szakképzéseink: Marketing- és reklámügyintéző Fitness-wellness asszisztens Sportszervező-, menedzser Energetikus Lakberendező Pénzügyi- és számviteli ügyintéző Vállalkozási ügyintéző Rádiós műsorvezető, konferanszié 5 Emelt szintű (egy, illetve két éves) szakképzéseink: Műszaki informatikus Távközlési informatikus Gazdasági informatikus Alkalmazott grafikus Hangtechnikus Utazásügyintéző Protokollügyintéző Webmester Felsőfokú (két éves) szakképzéseink: Idegenforgalmi szakmenedzser Kereskedelmi szakmenedzser Logisztikai műszaki szakmenedzser WEB-programozó Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező szakmenedzser Nyílt Nap: előzetes bejelentkezéssel folyamatosan várjuk az érdeklődőket

6 BURATTINO Általános és Szakképző Iskola, Gyermekotthon 1212 Budapest, Táncsics M. u Tel.: (06-1) címe: Igazgató: Mezei Katalin Iskolánkat 1990-ben alapítottuk a Csepelen valamint az agglomerációban élő hátrányos helyzetű és tanulási problémákkal küzdő gyerekek számára. Az első időben csak az általános iskola működött, majd a szakközépiskola és végül a szakképzés is megnyitotta kapuit. Jelenleg 300 gyermek jár iskolánkba. Iskolánk jól megközelíthető, Csepel központjában, a Boráros tértől három HÉV megállónyira található. Iskolánk szakemberei, fejlesztő pedagógusai, gyógypedagógusai segítik a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatását, minél jobb iskolai eredmény elérését. 6 Iskolánk 12 évfolyamos alapítványi iskola. Informatikai szakiránnyal a szakközépiskolában. Érettségire épülő képzéseink: üvegfestő, tűzzománcos, lakberendező, színházi táncos, szoftverüzemeltető. 10. osztály után végezhető szakmák: pék, kárpitos, fazekas. Iskolánk támogatja Csepelen és az agglomerációban élő hátrányos helyzetű gyerekeket és családokat. Gyermekotthonainkban 52 gyermek él. Iskolánk fenntartója egy magánalapítvány. Nyílt Nap: december 7-én 10 órától

7 Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium H-1211 Budapest Rákóczi F u Tel/Fax: (36-1) Főigazgató: Balogh Gábor Az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola Magyarország egyik legfiatalabb zeneoktatási intézménye. Az iskola feladata: párhuzamos képzés keretében az általános műveltségi oktatással összehangolt, főtárgy tanításon alapuló komplex zenei képzés megvalósítása évfolyamos Nyolc évfolyamos gimnázium Klasszikus, Jazz - Pop/Rock, Humán tagozat évfolyamos Zeneművészeti Szakközépiskola Klasszikus, Jazz - Pop/Rock tagozat évfolyamos Négy évfolyamos gimnázium Humán tagozat évfolyamos Érettségi utáni hároméves OKJ képzés Klasszikus, Jazz - Pop/Rock tagozat 22 év fölöttieknek Érettségi utáni hároméves OKJ esti képzés Klasszikus, Jazz - Pop/Rock tagozat Felsőoktatás 7 Zeneművészeti Tanárképző Főiskola Klasszikus és Jazz - Pop/Rock Vienna Konservatorium Zeneművészeti Tanárképző Főiskola Budapest Nyílt nap: november 24. A felvételi időpontok megtalálhatók az iskola honlapján.

8 EUROKONFORM Szakoktatási Alapítvány Vállalkozói Szakközépiskolája és Szakiskolája Székhely: 1077 Budapest, Rózsa u. 22. Tel.: (06 1) Telephely: 1117 Budapest, Fehérvári út 44. Tel.:(06 1) cím: sulinet.hu Igazgató: dr. Vogl Antal Iskolánk fő profilja az érettségizett fiatalok munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében olyan szakemberek képzése, akik a társadalmi igényekhez rugalmasan alkalmazkodni tudnak. Önálló munkavégzésre képesek főleg a szépségipar, ezen belül a kozmetikus fodrász, műkörömépítő divat- és stílustervező szakmák területén. 8 A képzés formája: iskolarendszerű, nappali és esti tagozat. A gyakorlati képzés korszerű és jól felszerelt tanműhelyekben valósul meg. Felnőttképzésben az alapszakokon kívül tartós sminkkészítő speciális testkezelő elektrokozmetika gyógymasszőr sportmasszőr képzéseket kínálunk. A képzésekhez két-két felnőttképzési szolgáltatást nyújtunk. Nyílt nap: március 4. 9 órától 16 óráig Budapest, Rózsa u. 22. szám alatt: fodrász, kozmetikus, divat- és stílustervező szakképzésről 1117 Budapest, Fehérvári út 44. szám alatt: fodrász, divat- és stílustervező szakképzésről

9 GARABONCIÁS Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola 1074 Budapest Szövetség u. 35. Tel.: (06 1) címe: Igazgató: Virág Miklós www. garaboncias.sulinet.hu Intézményünk fő profilja a XXI. század sikerszakmáihoz köthetően a digitális médiaiparhoz tartozó különböző szakképzések. Iskolánk magániskola. Fogadunk úgynevezett diszes problémával küzdő tanulókat. Heti 4 tanórában folyik angol tanítás. Képzési formák: 1. Általános iskolai végzettségre épülő képzések úgynevezett párhuzamos szakképzések szakközépiskolai szakképzés informatika szakirány úgynevezett előrehozott szakképzés 2. Érettségire épülő nappali és esti iskolarendszerű szakképzés 3. Felnőttképzés - tanfolyami képzés 9 Szakirányok: Grafikus - alkalmazott grafikus szakon Animációs filmkészítő Fotográfus Internetes alkalmazásfejlesztő Infokommunikációs alkalmazásfejlesztő Webmester Kiadványszerkesztő Tipográfus Nyomdai médiaszerkesztő Korrektor Multimédia alkalmazásfejlesztő multimédia fejlesztő designer tartalommenedzser e-játékfejlesztő e-tananyagfejlesztő Szociális gondozó és ápoló Szociális asszisztens Nyílt Nap: minden szerdán óráig előzetes telefonos bejelentkezés alapján.

10 GUBODY FERENC Szakképző Iskola 2700 Cegléd, Alkotmány u Tel: 06-53/ címe: Igazgató: Vincze Ildikó 10 A Gubody Ferenc Szakképző Iskolát 2007-ben alapította fenntartója, a Tanulni Egy Életen Át Alapítvány. Nyolc tantermes iskolánk Cegléd városközpontjában, egy csendes kis utcában, családias környezetben található. Az esti középiskolai érettségire való felkészítő és a ráépülő évfolyamos emeltszintű szakképzést nyújtó képzéseinket megtartva, az utóbbi három évben új irányt vett iskolánk tevékenysége. A 8. osztályt el nem végzett, hátrányos helyzetű, különböző tanulási, beilleszkedési nehézségekkel küszködő (SNI, MBT, HHH) éves fiatalok részére indítottunk nappali tagozatos felzárkóztató képzést, mely az alapfokú iskolai végzettség megszerzésére irányul, további cél az eredményes tanulók részére szakmai képzés biztosítása, valamint az érettségire való felkészítés. Felzárkóztató képzés: A hátrányos helyzetű fiatalok talpra állásában, az újrakezdésben, a tanulók személyiségének megerősítésében, - képességek fejlesztésében, új utak, módszerek keresésében is segít tanulóinknak. Középiskola Szakközépiskola és ezen belül nyelvi előkészítő évfolyammal Párhuzamos művészeti képzés keretében 5 évfolyamos szakközépiskola (Alkalmazott grafikus, Képgrafikus) Szakiskola Festő, mázoló és tapétázó Kőműves Épületasztalos Irodai asszisztens Szociális gondozó szakokra várjuk a jelentkezőket. Nyílt nap: január 28-án, 10 órától -16 óráig

11 KOTK Külgazdasági Szakközépiskola 1074 Budapest, Szövetség utca 37. Tel.: (06 1) , , címe: Igazgató: Kecskés Marcellné A KOTK Külgazdasági Szakközépiskola a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban hasznosítható szakképesítések iskolája. Érettségi utáni szakképzést folytat. A Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ (KOTK) alapította 1993-ban. Az iskola 17 éve működik, maga a KOTK pedig már 60 éve. Ez alatt az idő alatt hallgatók ezrei szereztek itt különféle gazdasági szakképesítést, szerte az országban találkozhatunk nálunk végzett szakemberekkel. Az iskola fenntartója a Gazdasági Szakoktatásért Alapítvány. Tanáraink tapasztalt szakemberek, főiskolai, egyetemi oktatók, sokuk ma is tevékeny üzletember. A gazdasági gyakorlatban szerzett tapasztalataikat is hasznosítják az oktatásban. Az iskola megalakulása óta együttműködik a Külkereskedelmi Főiskolával, a mai BGF Külkereskedelmi Főiskolai Karral. Az együttműködés korábban diákjaink továbbtanulására, jelenleg a felsőfokú szakképzésre terjed ki, három szakmára. Ezek: a külgazdasági üzletkötő, a nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző és a reklámszervező szakmenedzser. 11 A felsőfokú jogi asszisztens szakképzést a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Űakkreditálta. Az iskola épülete a KOTK-val közös tulajdon, oktatási célra készült: tágas, világos tantermek, számítógéptermek és nyelvoktató labor áll rendelkezésünkre. Osztályaink a es tanévben Nappali tagozaton Jogi asszisztens Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző Reklámszervező szakmenedzser Marketing- és reklámügyintéző Vám-, jövedéki és termékdíj-ügyintéző Esti tagozaton Jogi asszisztens Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Nyílt nap: az iskola weboldalán látható lesz

12 MIHÁLY DÉNES Szakképző Iskola 2230 Gyömrő, Szabadság tér 2/b Telefon/fax: (06 29) , (06 70) Igazgató:Fekete József A Mihály Dénes Szakképző Iskola elődje, a Karrier Szakképző Iskola 2003-ban alakult. Fő célja, hogy magas színvonalú, iskolarendszerű szakmai képzések keretében lehetőséget nyújtson minden tanulni vágyó fiatalnak és felnőttnek. Az iskola elsősorban az informatikai ismeretek oktatását tűzte ki célul, de folyamatosan bővülő kínálatában megtalálhatja mindenki a számára szükséges képzéseket alap-, közép- és felsőfokon. A Mihály Dénes Szakképző Iskola az ország tíz településén várja a tanulni vágyókat. Nemzetközi mércével mérve is korszerű, jól felszerelt tantermekben folyik az oktatás. Tanáraink magasan képzett, ismert szakemberek. 12 A képzések elvégzése után biztosítjuk a helyszínen letehető szakmai vizsgákat, melynek eredményeként államilag elismert szakképesítés szerezhető. Külön említjük az ECDL, az Európai Számítógép-használói Jogosítvány vizsga lehetőségét. Iskolánk nem csak az iskolarendszerű oktatás keretein belül végzi munkáját, de vállalja cégek, intézmények, önkormányzatok és szervezetek által igényelt képzések, tanfolyamok megszervezését is. Kiemelkedő eredményeink vannak a nyelvoktatás terén, és a pénzintézetek dolgozóinak szervezett képzéseink igen népszerűek. Kínálatunkban 2011-től már jelen vannak az ügyviteli szakmák: irodai asszisztens, ügyintéző titkár, informatikai képzések, Tervezzük kereskedelmi, szociális, egészségügyi szakmák folyamatos bevezetését is. Felsőfokú képzéseinket a multimédia és a pénzügyi képzések területén indítjuk. Nyílt Nap: előzetes bejelentkezéssel folyamatosan várjuk az érdeklődőket

13 TELEKI LÁSZLÓ Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola 2230 Gyömrő, Szent István u Tel.: (06 29) , (06 29) címe: Igazgató: Kovács Gyula Iskolánk 1995-ben nyitotta meg kapuit a Pest megyei Gyömrőn. Fenntartónk a Széki Teleki László közalapítvány. Tanulóink 50%-a gyömrői vagy a környékbeli településekről (Monor, Üllő, Péteri, Maglód, Mende, Sülysáp, Tápiószecső) bejáró. Iskolánkban 6 osztályos gimnáziumi képzés folyik, valamint egy angol nyelvi előkészítő évfolyamra épülő 4 osztályos, informatikai szakközépiskola működik. A 6 osztályos gimnáziumban csoportbontásban tanítjuk az informatikát, a testnevelést és a nyelveket: a kötelező angolt, illetve a választható német, olasz vagy orosz nyelvet. A szakközépiskolai érettségi után egy év alatt megszerezhető két éves szakmák: gazdasági informatikus, internetes alkalmazásfejlesztő, szoftverfejlesztő, webmester. 13 A web-programozó képzés két évig tart. Alapítványi iskolaként működünk, jelenleg havi forintos tandíjjal. Nyílt nap: november 17., illetve előzetes bejelentkezéssel folyamatosan várjuk az érdeklődőket.

14 TÜSKEVÁR Általános Iskola, Szakiskola, Szakközépiskola és Gimnázium 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 21. Tel.: (06 1) címe: Igazgató: Kovács Péter 14 Célunk, hogy normál iskolai körülmények között olyan befogadó környezetet alakítsunk ki, amelyben segíthetjük a gyerekeket, illetve családjukat az esetleges másságuk elfogadásában, és így lehetőséget adjunk számukra az erősségeik megélésében. Középiskolánk 5 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve szerint működik, az SNI típusa szerint foglalkozunk autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulókkal is. Nagy hangsúlyt fektetünk az angol nyelv-, az informatika- és a művészeti tárgyak oktatásra, órarendbe illesztettük a relaxációs, a dráma-, az életviteli, és a gyógytestnevelés foglalkozásokat, sportkörünk részt vesz az iskolák közötti versenyeken is. Az első idegen nyelv az angol; emelt szintű oktatást folytatunk informatika tantárgyból. A művészeti tanulmányi területre autista, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Középiskolánkban biztosítani szeretnénk tanulóink egyéni haladási, érési üteme szerint a pályaválasztásra, szakmatanulásra vagy az érettségire való felkészülés választásának lehetőségét, akár a 10. osztály végén is. A szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a következő szakképesítések megszerzése: IT biztonság technikus, számítógép-szerelő, -karbantartó, irodai asszisztens, ügyintéző titkár Felnőttképzés keretében: kertészet. Nyílt nap: január 21.

15 Szakképzéshez kapcsolódó fogalmak magyarázata: Szakképesítés: az adott tevékenység folytatására jogosító, Magyarországon szerzett, valamint a külföldön szerzett és Magyarországon honosított, illetve elismert, alap-, közép- és felsőfokú szakképzésben, az egyetemi vagy főiskolai szintű alapképzésben, valamint az egyetemi és főiskolai végzettségű egészségügyi dolgozók felsőfokú szakirányú szakképzése során megszerzett szakképzettség. Az állam által elismert szakképesítést az Országos Képzési Jegyzék tartalmazza. Első szakképesítés: Az iskolai rendszerű oktatás keretében szerzett minden olyan államilag elismert szakképesítés, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására jogosít. Az állami garancia kiterjed az első szakképesítés ingyenes megszerzésének, valamint a képzés feltételeinek biztosítására is. Második és további szakképesítés: Minden olyan államilag elismert szakképesítés, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására jogosít, és már meglévő - államilag elismert - szakképesítés birtokában szerzik meg. Képzési rendszer: A tanulónak járó juttatások (pl. családi pótlék, árvaellátás) a képzési rendszertől függnek. A képzési rendszer lehet iskolai rendszerű, felsőoktatási vagy iskolarendszeren kívüli (felnőttképzés). Az iskolai rendszerű és a felsőoktatási képzés lehet nappali, esti, levelező és távoktatásos. Iskolai rendszerű képzés esetén lehetséges a magántanulói felkészülés, valamint a nappali munkarend szerinti felnőttoktatás is. Képzettségek átválthatósága: A képzettségek azon tulajdonsága, hogy egy új szakmai vagy oktatási környezetbe átalakíthatóak. A munkaerőpiacon valódi vagyontárgyat képvisel. Lehetővé teszi a szakmai képzéstől való eljutást a felsőfokú képzéshez éppúgy, mint az egyik ágazatból való átkerülést a másikba. Gyakorlati képzés: A gyakorlati ismeretek nyújtása és alkalmazása, készségek kialakítása és fejlesztése érdekében végzett, pedagógiailag tervezett képzési tevékenység, amelynek tartalmát, időkeretét, a szükséges eszközök minimumát az iskolai rendszerű szakképzésben a központi program (tanterv) tartalmazza. Felsőfokú szakképzés: Olyan képzési forma, amely az érettségire épül és célja a felsőfokú szakképzettség megszerzése. Az ilyen típusú szakképzések felsőfokú intézményekben és egyes szakközépiskolában folynak. Általában 2 éves képzések, melyben megtalálhatóak az adott szakképzettséghez kötődő alapismereteket átadó tantárgyak, de elsősorban szakmai ismeretek és készségek átadására koncentrál. A felsőfokú szakképzés során szerzett kreditpontok később - továbbtanulás esetén - beszámíthatók a felsőoktatási alapképzés kreditpontjaiba és ezzel az alapképzési idő lerövidülhet.emeltszintű szakképzés: általában szellemi munkát igénylő munkakör betöltésére jogosító emelt szintű szakképesítés, mely a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra, szakmai előképzettségre vagy érettségi vizsgára épül. Iskolai rendszerű szakképzés: A közoktatás keretében a közoktatási és a szakképzési törvényben meghatározott szakképző iskolában, illetőleg a felsőoktatási törvényben meghatározott felsőoktatási intézményben folyó szakképzés. Résztvevői a szakképzést folytató intézménnyel tanulói, illetőleg hallgatói jogviszonyban állnak. Moduláris rendszer: Meghatározott, összekapcsolható egységekből (modulokból) álló képzési program, tananyag, amely lehetővé teszi a képzés kimeneti követelményének teljesítéséhez szükséges ismeretek részenkénti elsajátítását, biztosítja a szakmák közti átjárhatóságot, az eltérő tudásszintekhez, munkatapasztalatokhoz való alkalmazkodást, a képzések különböző irányú specializálását. A modulok egymáshoz illesztésével, cseréjével különböző moduláris képzési programok, tananyagok állíthatók össze. Elágazás: A szakképesítés részeként a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott modulokból épül fel, amely kötelezően választandó modullal/modulokkal együtt munkakör ellátására képesít. Ráépülés: A szakmai és vizsgakövetelmény tartalmazza, hogy mely modulok / szakképesítés / rész-szakképesítés / elágazás moduljaira épül, meghatározza, hogy mely modulokból épül fel, újabb munkakör ellátására képesít. Akkreditáció: Egy képző intézménynek, illetve képzési folyamatnak hivatalosan elfogadott státusa. Országos Képzési Jegyzék (OKJ): Az állam által elismert szakképesítéseket és legfontosabb adataikat tartalmazó jegyzék. A Jegyzék határozza meg a képzésre vonatkozó alapadatokat (a szakképesítés típusa, szintje, tanulmányi területe, szakmacsoportba sorolás, szükséges iskolai végzettség stb.), a részletes követelményeket és leírást az adott szakképesítésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelmény-rendelet tartalmazza. OKJ-ban szereplő adatok: 1.) A szakképesítés azonosító száma; 2.) A szakképesítés megnevezése; 3.Szakképesítések köre; 4.) Hozzárendelt FEOR szám; 5.) Képzés maximális időtartama. OKJ szám: Az OKJ azonosító száma, 15 számjegyből áll. Az 1-2. számjegy a szakképesítés szintjét, a 3-5. a szakképesítés tanulmányi területét, a 6-7. az azonos szintű és tanulmányi területű szakképesítések sorszámát, a 8. az alap-szakképesítést, a 9. a rész-szakképesítést, a 10. az elágazást, a 11. a ráépülést, a a rész-szakképesítés vagy az elágazás vagy a ráépülés szintjét, a számjegy az azonos szintű rész-szakképesítés, elágazás és ráépülés sorszámát jelzi. E-learning: Az e-learning információs- és kommunikációs technológiával segített tanulás. Ötvözi a hagyományos és távoktatási módszereket, melyet az Internet nyújtotta lehetőségekkel együttesen alkalmaz. Kiegészíti a hagyományos oktatási, továbbképzési formát azáltal, hogy kiküszöböli az időbeli és a földrajzi korlátokat, a hallgatók akkor és ott tanulhatnak, amikor és ahol számukra alkalmas. Kompetencia: Cselekvőképes tudás; azon ismeretek, készségek, képességek, magatartási, viselkedési jegyek összessége, amely által a személy képes lesz egy meghatározott feladat eredményes végzésére. Speciális szakiskola: A többi tanulóval fogyatékossága miatt együtt haladásra képteleneket készíti fel szakmai vizsgára, vagy nyújt részükre munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismereteket; a munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása esetén a szakképzési évfolyamok száma Szakmai és vizsgakövetelmény: Jogszabályban kiadott központi képzési dokumentum. Az adott szakképesítésre való felkészítés, illetve a szakmai vizsga feltétele az SZVK rendelet megjelenése. Tartalmazza a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés maximális időtartamát (a szakképzési évfolyamok számát, az óraszámot), az elméleti és gyakorlati képzési idő arányát, szakképző iskolában a szakképzési évfolyamok számát, a szakmai alapképzés időtartamát, a gyakorlati képzés eredményességét mérő szintvizsga szervezésének lehetőségét. TISZK: Térségi Integrált Szakképző Központ: Szakképző iskolák, esetleg felsőfokú szakképzést folytató felsőoktatási intézmények társulása szakképzési feladatok összehangoltan történő ellátására 15

16

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512

Részletesebben

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2009/2010-es tanév. e sti. tagozat. Pécs 2009

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2009/2010-es tanév. e sti. tagozat. Pécs 2009 Szakközépiskola képzési tájékoztató 2009/2010-es tanév e sti tagozat 1223 0255 1478 Pécs 2009 az esti tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású intézmény. Középfokú és emelt

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. ALAPÍTÓ OKIRAT 2013. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Belső kód Felvehető létszám ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁTHORY ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Báthory u. 58. Igazgató: Kónyáné Tömpe Lívia

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496 Információ a 2017-2018. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Iskolánk vendéglátó-ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi szakképző iskola, ahol szakközép- és szakiskolai képzés keretében a nyolc általános iskolai osztályt végzett, illetve az

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. nappali. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. nappali. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév nappali 1223 0255 1478 Pécs 2012 Köszöntöm Önt, Kedves Érdeklődő! Comenius Johannes Amos (Jan Amos Komensky) 1592-1670 A Comenius Szakközépiskola

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok: Információ a 2016-2017. évi Megyei Pályaválasztási Tájékoztatóhoz Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/

Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Tel/Fax.: 36/ Alapítás éve: 1997 Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakgimnázium és Szakközépiskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Tel/Fax.: 36/516-8 E-mail: igazgato@iqpont.hu Honlap: www.iqpont.hu

Részletesebben

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők! Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 10/2010.(II.11.)

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves VI-178/3026/2012. sz. határozat melléklete 15. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁS 2016. AUGUSZTUS 5. BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ Iskolarendszerű felnőttoktatás (nem felsőfokú szakképzés!) A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében ALAPÍTÓ OKIRAT /A többször módosított alapító okirat a 2013. május 23-i kuratóriumi döntés alapján született módosításokkal, egységes szerkezetben, melynek hatályba lépése: 2013.09.01. napjától/ 1. Az

Részletesebben

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. ) ALAPÍTÓ OKIRATA Érvényes: 2014. év szeptember hó 01. napjától 1. Intézmény neve: MIOK József Nádor Gimnázium és

Részletesebben

Továbbtanulási tájékoztató

Továbbtanulási tájékoztató Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és

Részletesebben

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102. Alapító Okirat A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Szakképző Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma 1997. július 31-i, többször módosított Alapító Okirata a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma

Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló /013. (VII. 5.) EMMI utasítás módosításáról rendelkező az emberi erőforrások minisztere 37/013. (X. 4.) EMMI utasítása

Részletesebben

INFORMÁCIÓ A 2015-2016. ÉVI MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓHOZ

INFORMÁCIÓ A 2015-2016. ÉVI MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓHOZ INFORMÁCIÓ A 2015-2016. ÉVI MEGYEI PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓHOZ Intézmény neve: Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola Intézmény címe: 3300 Eger, Mátyás király

Részletesebben

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára a 2017/2018. tanévre Kedves Érettségiző! A Nyíregyházi SZC Széchenyi

Részletesebben

Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről

Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről -1- Tájékoztató a felnőttoktatás keretében szervezett képzésről Kiknek kínáljuk a képzéseinket? Két szakképesítés állami szakképzési rendszerben történő megszerzésének ingyenessé tétele elősegíti a felsőfokú

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma:

Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola Szegedi Tagintézménye OM azonosító száma: 201410 Cím: 6721 Szeged, Osztrovszky u. 5 Telefonszám: 62/543-533 Fax: 62/543-534 E-mail: titkarsag.szeged@szbi.hu

Részletesebben

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt) 5/A.sz. melléklet Az intézmény elnevezése: Az intézmény rövid neve: Az intézmény rövidített neve: Közgazdasági Szakközépiskola Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015. ALAPÍTÓ OKIRAT 2015. A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény és a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. 3. (bek) alapján a meghatározott feladatok ellátására a Nyíregyházi

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat 37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az irányításában

Részletesebben

Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára

Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára VIK - Kreativitásod fejlesztése a szakmai sikered kulcsa Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára Iskolánk, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM 667/2011. MELLÉKLETEK: 6 DB TÁRGY: Tájékoztató a Baranya megyei szakképzés helyzetéről, különös tekintettel

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő VI-169/3026/2012. sz. határozat melléklete 6. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre.

Felvételi tájékozató a 2017/2018-as tanévre. tájékozató a 2017/2018-as tanévre. Intézmény OM azonosítója és neve: 036410 FM DASzK, Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma Intézmény címe, telefon és fax száma: : 7960 Sellye, Zrínyi

Részletesebben

7. Az intézmény alapítója: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36.

7. Az intézmény alapítója: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36. ALAPÍTÓ OKIRAT /A 2004. augusztus 04-én kelt és többször módosított alapító okirat a 2011. március 31-i kuratóriumi döntés alapján született módosításokkal, egységes szerkezetben, melynek hatályba lépése:

Részletesebben

Figyelem! Tájékoztató

Figyelem! Tájékoztató Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német. Nyíregyháza Az iskola neve: Abigél Többcélú Intézmény Címe: 4405 Nyíregyháza, Tünde u. /A 4029 Debrecen, Víztorony u. 9-11. E-mail: abigel.iskola@gmail.com abigeltodebrecen@gmail.com Igazgató: Bencze Rita

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egybeszerkesztett Jándi Szakképző Iskola 1 A Bereg Többcélú Egyesület (székhelye: 4841 Jánd, Rákóczi Ferenc út 46. szám, nyilvántartásba vételi : 3249.), mint fenntartó a

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS 1. Az intézmény neve: - Comenius Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 027440 - alapításkor: Comenius Szakközépiskola és Humánszolgáltató

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Iskolánk pedagógiai hitvallása: Az iskola arra való, hogy az ember, bármilyen adottságú is, megtanuljon tanulni, hogy

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre

felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Hordozd a gyertyát! A Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Intézményi adatok: Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola

Részletesebben

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz

IDEGEN NYELV Angol vagy Német. angol vagy német, második idegen nyelv: angol, német, francia vagy orosz Jászapáti Az iskola neve: Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium Címe: 5130 Jászapáti, Vasút u.2 Telefon/fax: 57/540-960, 57/540-260 E-mail: mlgszmail@gmail.com

Részletesebben

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV

TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 2012/2013 TANÉV Az iskola megnevezése: Szent Benedek Gimnázium Szakképző Iskola és Kollégium Székhelye: 9090 Pannonhalma, Vár 1. Telefonszám:46/530-340 OM azonosító: 201410

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2013-2014-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013-2014-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Tagintézmény-vezető:

Részletesebben

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító: 1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Alapító okirata OM azonosító: 031202 Sorszám: B/76. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Medgyessy Ferenc Gimnázium és

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Az iskola szakmaszerkezeti felépítése: A Szakképesítés (képzési program) Jelentkezés időtartama Ssz. kimenetelének határmegnevezése hónap

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium, Művészeti

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016-2017-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-2017-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu

Széchenyi István Római Katolikus Középiskola. titkarsag@szechenyi60.hu SZÉCHENYI ISTVÁN RÓMAI KATOLIKUS KÖZÉPISKOLA Intézmény neve: Széchenyi István Római Katolikus Középiskola Címe: 3000 Hatvan, Bajcsy-Zsilinszky u. 6. Telefon/fax: 37/341-594; - E-mail cím: Iskola web lapja:

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM

RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM RIDENS SZAKKÉPZŐ ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA és KOLLÉGIUM Cím: 2660 Balassagyarmat Nyírjes, Nyírjespuszta 5. OM azonosító: 100804 Telefonszám: 35/300-352 Faxszám: 35/300-585 Honlap: www.ridens.hu Email

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben