2016. május 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2016. május 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje"

Átírás

1 2016. május 1. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium bírái közötti az ügyek tárgya i munkamegosztás tartalmazza az ítélkezés szakszerűsége és időszerűsége érdekében. Az ügyelosztási rend tartalmazza továbbá nemperes referáda szabályozását a titkárok között. 2. Egy ügycsoportot az ügyérkezés mennyiségének figyelembevételével több bíró (de legalább 2 bíró) tárgyal, biztosítva ezzel az ügyek arányos, egyenletes intézését, valamint a bírák közötti szakmai konzultáció lehetőségét, ill. szükség esetén egymás helyettesítését. 3. Bármely okból a munkából kiesett (eltávozott, nyugállományba vonult, tartósan beteg, szülési szabadságot igénybe vett, stb.) bíró folyamatban maradt ügyei átosztása után még felmerülő kurrenciát a bírósági titkárok dolgozzák fel. 4. A munkavégzésben rövidebb ideig akadályozott bíró helyettesítéséről, folyamatban lévő ügyei intézéséről vagy más feladatai ellátásáról szintén a kollégiumvezető intézkedik esetenként. A többletfeladatot ellátó bírók arányos leterhelése érdekében a helyettesítéssel referádát bíró is megbízható. 5. Az ügyelosztási rend naprakészen tartása, a változó körülményekhez igazítása a kollégiumvezető feladata. 6. A bírák a kollégiumvezető utasítására az ügyosztási rendben meghatározott ítélkező munkán túlmenően más feladatot is kötelesek ellátni (pld. szakmai elemzések, értékelések készítése, jogszabályi véleményezés, oktatás). 7. Automatikus szignálás hiányában az ügyek kiosztása úgy történik, hogy biztosított legyen a mennyiségi és minőségi (nehézségi fok) egyenlő elosztás. A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették megyei (fővárosi) bíróságok első fokú hatáskörébe tartozó ügytípusokat, és az ítélkezés szakmai színvonalának megfelelő biztosítása, az ügyek tárgyára tekintettel indokolt ésszerű munkamegosztás kialakítása érdekében, az idő közbeni jogszabályváltozásokra, valamint a június 1. napjától hatályos ügyelosztás rendjére is figyelemmel az alábbiak állapodtak meg: A Pp. 23. (1) bekezdés a) pontja tekintetében az ügy a Polgári Kollégium feladatkörébe tartozik, ha a felek vagy az egyik fél nem gazdálkodó szervezet. Ha a felek gazdálkodó szervezetek, akkor a Gazdasági Kollégium jár el függetlenül attól, hogy a perben természetes személy beavatkozóként belép. A kollégiumok közötti munkamegosztás szempontjából a hazai joga cégnek minősülő külföldi fél is gazdálkodó szervezetnek tekintendő.

2 2 A Polgári Kollégium feladatkörébe tartoznak függetlenül a peres felek személyétől az alábbi pertípusok: 1. a Pp. 23. (1) bekezdés b) pontja alá tartozó (közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti ) 2. a Pp. 23. (1) bekezdés c) pontja alá tartozó (szerzői jogi, iparjogvédelmi, stb.) Szerzői jogi pernek a szerzői jog védelme alatt álló alkotás keletkezésével, hasznosításával és védelmével kapcsolatos olyan jogviszonyból eredő minősülnek, amelyek elbírálása a szerzői jogi törvény rendelkezésein alapul. 3. a Pp. 23. (1) bekezdés f) pontja alá tartozó (törvényességi felügyeletet gyakorló szerv által társadalmi szerv ellen indított, stb.) 4. a Pp. 23. (1) bekezdés g) pontja alá tartozó (személyiségi jogi ) 5. a Pp. 23. (1) bekezdés j) pontja alá tartozó (sajtóhelyreigazítási ) 6. a Pp. 23. (1) bekezdés m) pontja alá tartozó (bíróság ellen indított kártérítési ) 7. a gazdálkodó szervezetek közötti végrehajtási ügyek A Gazdasági Kollégium feladatkörébe tartoznak a peres felek személyétől függetlenül az alábbi pertípusok: 1. a Pp. 23. (1) bekezdés d) pontja alá tartozó (nemzetközi árufuvarozási ) 2. a Pp. 23. (1) bekezdés e) pontja alá tartozó (cég) ideértve a cégbejegyzés alapjául szolgáló okirat hatálytalansága iránti et is 3. a Pp. 23. (1) bekezdés h) pontja alá tartozó valamennyi per (értékpapír jogviszonyból származó ) 4. a Pp. 23. (1) bekezdés n) pontja alá tartozó (egészségügyi szolgáltatókkal kötött finanszírozási szerződésből eredő ) 5. a Pp. 23. (1) bekezdés k) pontja alá tartozó közül a Ptk. 209/B., a Ptk. 301/A. (5)-(6) bekezdése alapján indított (közérdekű kereset) 6. a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló évi LVII. Törvény alapján indított beleértve az évi LVII. Törvény aiban foglalt rendelkezések megsértése miatt az e tv. 86. (1) bekezdés a megyei bíróság előtt indítandó et, továbbá a Csődtv. 33/A. -a és a 63. (3) bekezdése (a vezető tisztségviselő helytállási kötelezettsége a hitelezőkkel szemben a jogszerűtlen gazdálkodásért), a Csődtv a és 40. -a alapján (szerződés megtámadása iránti ), valamint a Csődtv. 49. (5) bekezdése alapján (az értékesítés eredményeként megkötött adásvételi szerződés megtámadása iránti ) indított et, valamint a Ctv. 93. (l)-(2) bekezdése alapján indított (a cég ki nem elégített tartozásaiért a tag (részvényes) korlátlan felelősségének megállapítása iránti ) 7. A Ptk. 209/A. alapján indított Ha a per keresethalmazat folytán az ügy elosztási rend alapján tartozhatna akár a Polgári, akár a Gazdasági Kollégium feladatkörébe, a per elbírálása azon Kollégium ügykörébe tartozik, amelynél a keresetlevelet benyújtották. A Pp. 23. (1) bekezdés k) (a Gazdasági Kollégium ügykörén kívül eső) és 1) pontja alá tartozó a felek személyétől függően tartoznak a Polgári, illetve a Gazdasági Kollégium feladatkörébe. A választottbírósági határozat megtámadásával kapcsolatos és nemperes ügyek a Gazdasági Kollégium feladatkörébe tartoznak.

3 3 Eljárási kérdések, ügyrend; Azt, hogy mely kollégium ügykörébe tartozik az adott ügy, legkésőbb az első tárgyalás kitűzéséig meg kell állapítani, ezt követő időpontban az ügyelosztási rendre hivatkozással az irat a másik kollégiumnak nem küldhető meg. Ha egyértelműen eldönthető, hogy az ügy a másik kollégium feladatkörébe tartozik, akkor az eljáró bíró az iratokat a másik kollégium kezelőirodájához közvetlenül megküldheti, azonban az átiratról a felek nem értesíthetők. Az eljáró bíró vitás esetben köteles előzetesen a saját kollégiumvezetőjével egyeztetni, majd a kollégiumok vezetői közötti rövid úton történt egyeztetés eredménye ismeretében tárgyalja az ügyet, vagy az iratokat elnöki számra iktatás nélkül küldi meg a másik kollégium kezelőirodája részére. Az ügyrendi szabályok az aláírás napján, míg az ügy elosztásra vonatkozó szabályok a május 1. napját követően benyújtott keresetlevelek vonatkozásában lépnek hatályba.

4 4 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium elsőfokú ügyszak Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, ter me 1.G. 24.Fpk. 24.Cspk. 3 Gf. Bíró neve Karacsné dr. Orosz Gabriella 3.G. 16.Fpk. kedd, Dr. Gór Zoltán csütörtök, G. 40.Fpk. Dr. Csesznok szerda, Judit péntek, G. 76.Fpk. kedd, csütörtök 502. Dr. Gáll Edit Tárgyalt ügyek jellege Helyettesítő bérlet, kártérítés, vállalkozás, megbízás, cég, társasági határozat felülvizsgálata, létesítő okirat érvénytelensége, tagsági jogviszonyból származó per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, vállalkozás, pénzügyi intézmények fogyasztói, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, csőd, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vállalkozás, vegyes kötelmi, biztosítás, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, adásvétel, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, felszámolással kapcsolatos, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vegyes kötelmi jogviszonyból származó, vállalkozás, bérlet, adásvétel, szállítási per, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, kártérítés, biztosítás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény bérleti, tulajdonjogi lízing, szerződés érvénytelensége, kártérítés, vállalkozás, letéttel kapcsolatos perenkívüli ügyek, vegyes kötelmi, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, társasági jogi, kiemelt jelentőségű per,, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény

5 5 6.G. 36.Fpk. Dr. Kaszap kedd, Tamás csütörtök G. 37.Fpk. Dr. Kisrákói kedd, szerda, Annamária G. 45.Fpk. kedd, Dr. Perényi Éva csütörtök G. 21.Fpk. páros nap, G. 44.Fpk. szerda, péntek, 317. nemzetközi fuvar, vegyes kötelmi, értékpapír, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, vállalkozás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per,, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény adásvétel, megbízás, tulajdoni, bérleti jogviszony, szerződés érvénytelensége, vállalkozás, kártérítés, kiemelt jelentőségű per, választottbírósági ítélet érvényesítése iránti per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény nemzetközi fuvar, kártérítés, vállalkozás, vegyes kötelmi, szavatosság, értékpapír, vállalkozás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vállalkozási, választottbírósági határozat megtámadása, építési szerződés, adásvétel, szállítási, ingatlan-nyilvántartási, vegyes kötelmi jogviszonyból származó, kártérítés, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével Dr. Juhász Csaba kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi Dr. Eperjesi Zoltán (cégbíróságon koll.vez.helyettes ) 12.G. 46.Fpk. Dr. Kolozs kedd, Balázs csütörtök, 301. intézmények fogyasztói, tisztességtelen piaci magatartás, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, vállalkozás, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vállalkozás, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, bérleti, társasági jogi, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény

6 6 13.G. 77.Fpk. 14.G. 41.Fpk. szerda, péntek 218. Beerné dr. Vörös Helga (GYED) 17.G. kedd, Dr.Szakály csütörtök, Noémi 101. szerződés érvénytelensége, tulajdonjogi és vállalkozási, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vegyes kötelmi, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, kártérítés, Dr. Zsitva Ágnes adásvétel, megbízás, nemzetközi fuvar, gazdasági társaságok (beosztva OBH-tisztségviselőinehoz) felelősségével kapcsolatos per, kiemelt 19.G. Dr.Szunyogh 53.Fpk. Zsófia Beáta kedd G. szerda, csütörtök fsz.3/b. 21.G. 43.Fpk. kedd, csütörtök, 218. jelentőségű per,, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vegyes kötelmi jogi, vállalkozás, kártérítés, adásvétel, megbízási, bérleti, biztosítás, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, tulajdonjogi, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per,, adósságrendezés, bank- és hitelviszonyok, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vegyes kötelmi jogi, közérdekű kereset, kártérítés, adásvétel, megbízási, társasági jogi, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, bank- és hitelviszonyok, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, vállalkozás, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi intézmények fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény szerződés érvénytelensége, kártérítés, vállalkozói díj, tulajdonjog, dologi jogi, egyéb vegyes kötelmi, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel Dr.Gáll Krisztina összefüggő, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény Dr. Gyulafalvi Edith (GYÁS) vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, bérleti, társasági jogi, birtokper, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, szállítás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, vállalkozás, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi intézmények fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény

7 7 22.G. 33.Fpk. 3 Gf. szerződés érvénytelensége, vegyes kötelmi, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével Győriné dr. Filep kapcsolatos per, vállalkozási szerződés, szavatosság, Éva kártérítés, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi intézmények fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény 24.G.22.Fpk. kedd, Dr.Németh csütörtök Angéla G. 65.Fpk. szerda, péntek 420. Dr. Balsai Csaba Zoltán 27.G. Dr.Csonka 72.Fpk. Balázs szerda, G. 68.Fpk. Dr.Kádárkúti kedd, Enikő csütörtök, 315. tulajdonjogi, bérleti, biztosítás, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, társasági jogi, birtokper, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, vállalkozás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek felelősségével kapcsolatos per,, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény tulajdonjogi, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, társasági jogi per, birtokper, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, bérlet, gazdasági társaságok tisztségviselőinek felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per,, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, választott bírósági határozat megtámadása vegyes kötelmi jogi, tisztességtelen piaci magatartás, kártérítés, adásvétel, megbízási, társasági jogi, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, szállítás, bérlet, vállalkozás,gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránti per, közérdekű, pénzügyi intézmények fogyasztói,felszámolás,kifogás,adósságrendezés,vagyonrendezés,vi tatott hitelezői igény, vegyes kötelmi jogi, adásvétel, megbízási, bérleti, társasági jogi, bank- és hitelviszonyok, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, szerződés érvénytelensége, szállítás, vállalkozás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, jelentőségű per,, tisztességtelen piaci magatartás, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény kiemelt

8 8 29.G. 78.Fpk. Dr. Kiss Szilva páratlan nap, G. 61.Fpk. szerda, Dr. Kis Tamás péntek G. 67.Fpk. Dr.Gráner Zsófia szerda, G. 64.Fpk. kedd, csütörtök, G. 66.Fpk. szerda, péntek 101. Dr. Darákné dr. Nagy Szilvia vegyes kötelmi jogi, kártérítés, tulajdonjogi, adásvétel, megbízási, bérleti, társasági jogi, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, szállítás, értékpapír, vállalkozás, gazdasági társaságok. tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény tulajdonjogi, adásvétel, megbízás, vállalkozási, bérleti jogviszonyból származó, szerződés érvénytelensége, egyéb kötelmi jogviszonyból származó, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, kártérítés, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi intézmények fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, bérleti, társasági jogi, bank- és hitelviszonyok, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, bizományi szerződés, szerződés érvénytelensége, szállítás, vállalkozás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi intézmények fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény bank- és hitelviszonyok, vegyes kötelmi, vállalkozás, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, közérdekű kereset, tisztességtelen piaci magatartás, pénzügyi intézmények fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, értékpapírból származó, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, vállalkozás, Dr.Szondy István kölcsönszerződéseivel összefüggő, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, kiemelt jelentőségű per,

9 9 34.G. 71.Fpk. szerda, péntek G. 70.Fpk. szerda, péntek 302. vegyes kötelmi jogviszonyból származó, vállalkozás, bérlet, adásvétel, szállítási per, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, kártérítés, biztosítás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és Dr. Balázs Gábor Dr. Bata Tímea (GYÁS) 36.G. 63.Fpk. Dr. Boda János szerda, péntek G. 73.Fpk. Dr.Marosy páros napok, Zsófia 102. tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vegyes kötelmi jogviszonyból származó, vállalkozás, bérlet, adásvétel, szállítási per, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, kártérítés, biztosítás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, közérdekű, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vállalkozás, vegyes kötelmi, biztosítás, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, adásvétel, gazdasági társaságok tisztségviselőinek és tagjainak felelősségével kapcsolatos per, felszámolással kapcsolatos, kiemelt jelentőségű per, kölcsönszerződéseivel összefüggő, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, választott bírósági ítélet érvénytelenítése iránti per, kártérítés, cég, per, vegyes kötelmi jogi, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége,, felszámolás, kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény 38.G. cég, 74.Fpk. per, vegyes kötelmi jogi, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, páratlan Dr.Lazányi Erika tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége, pénzügyi intézmények napok, fogyasztói, felszámolás, 102. kifogás, adósságrendezés, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény

10 10 team tanács száma száma G.; 3. G.; 31. G.; 5. G.; 30. G. 25. G.; 29. G.; 32. G. Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium elsőfokú ügyszakba beosztott titkár titkár neve Dr. Bajcsi Anikó (OBH-hoz kirendelve től) Nagyné dr. Milkovics Szilvia Dr. Illés Katalin Csupiné Németh Judit bír. ügyintéző Dr. Tasnádi Csenge Katalin intézett ügyek jellege végrehajtás, és peres kurrencia intézése végrehajtás, és peres kurrencia intézése végrehajtás, és peres kurrencia intézése, felszámolás végrehajtás, és peres kurrencia intézése, felszámolás G.; 36. G.; 37. G G.; 21. G.; 19. G.; 27. G.; 24. G. 17. G.; 6.G.; 8. G,; 33. G. 7. G.; 38. G; 28. G. Dr. Vidéki Noémi Dr. Piti Sándor Dr. Baksa Ákos Dr. Szabó Melinda végrehajtás, és peres kurrencia intézése, felszámolás végrehajtás, és peres kurrencia intézése, felszámolás végrehajtás, és peres kurrencia intézése, felszámolás végrehajtás, és peres kurrencia intézése, felszámolás I. Elsőfokú peres ügyszak A kollégiumban az első fokú ügyek kiosztását, átosztását a fent megjelölt ügycsoportok figyelembevételével a kollégiumvezető, kollégiumvezető-helyettes és a csoportvezető bíró végzi.

11 11 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium másodfokú ügyszak Bírói tanács száma 1.Gf. tanács szerda, csütörtök 3/b 2.Gf. tanács szerda, csütörtök 3/c Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege Helyettesítő Dr. Hímer Gabriella Dr. Miklós János Dr. Dulai Erzsébet Dr. Gáll Krisztina Dr. Kóródi Judit Dr. Lupóczné dr. Krammer Edit Dr. Brátán Éva (kirendelt bíró) tulajdonjog, bérleti, vállalkozási, megbízási szerződéssel kapcsolatos, kártérítés, egyéb kötelmi jogviszonyból származó szerződés érvénytelensége, kártérítés, megbízási, bizományi szerződés, biztosítás, cégjogi, értékpapírból eredő jogviszony, egyéb gazdasági 3.Gf. tanács 3/c 4.Gf. tanács kedd 3/c Dr. Kisrákói Annamária Győriné dr. Filep Éva Dr. Úzné dr. Vadas Veronika Karacsné dr. Orosz Gabriella Dr. Beró Katalin Dr. Mohácsy Gábor Dr. Kéri Zsuzsanna szerződés érvénytelensége, kártérítés, megbízási, bizományi szerződés, biztosítás, értékpapírból eredő jogviszony, egyéb gazdasági tulajdonjog, bérleti, vállalkozási, megbízási szerződéssel kapcsolatos, kártérítés, egyéb kötelmi jogviszonyból származó Az eljárási törvényben szabályozott esetekben (perújítás, kizárás) az ügyelosztási rendben megjelölt tanács helyett másik azonos vagy hasonló ügycsoportban tanács jár el, a kollégiumvezető vagy a kollégiumvezető-helyettese kijelölése alapján. Az ügyek elosztásának módját a bírák által tárgyalt ügycsoportok és a munkateher határozza meg úgy, hogy az adott ügycsoportban az érintett bíróra történő szignálás az érkezés sorrendjében történik. Az ügyeleti rend értelmében minden tárgyalási napon két helyettesítésre kijelölt ügyeletes bíró a Varsányi Irén utcai épületben tartózkodik: I. megjelöléssel az elsődleges, illetve II. megjelöléssel a másodsorban helyettesítő bíró.

12 12 II. Másodfokú peres ügyszak A kollégiumban a másodfokú peres ügyszakban az ügyek kiosztását, átosztását a fent megjelölt ügycsoportok figyelembevételével a kollégiumvezető helyettes végzi, távollétében a kollégiumvezető, elnöki bíró helyettesíti. Az eljárási törvényben szabályozott esetekben (perújítás, kizárás) az ügyelosztási rendben megjelölt tanács helyett másik azonos vagy hasonló ügycsoportokat tanács jár el, a kollégiumvezető vagy a kollégiumvezető-helyettese kijelölése alapján. Az ügyek elosztásának módját a tanácsok által tárgyalt ügycsoportok és a munkateher határozza meg úgy, hogy az adott ügycsoportban az érintett tanácsra történő szignálás az érkezés sorrendjében történik. A tanács valamely tagjának akadályoztatása esetén a helyettesítés az történik. Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium felszámolási ügyszak 1.Fpk. 41.G. Dr. Gere Magdolna vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény 2.Fpk. 42.G. Hajnalné dr. Káder Edit vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 3.Fpk. 43.G. Dr. Horváth Andrea vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói

13 13 4.Fpk. 44.G Dr. Szántó Csilla vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 5.Fpk. 45.G. Szilasné dr. Mosonyi Hedvig vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 6.Fpk. 64.G. Dr. Höfler Anikó Dorottya vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 7.Fpk. 47.G. Dr. Szendreyné dr. Fekete Ildikó vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 8.Fpk. 48.G. Hallgatóné dr. Fejes Andrea vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói

14 14 9.Fpk. 9.Cspk. 16.G 10.Fpk. 50.G. 11.Fpk. 51.G. 12.Fpk. 52.G. 13.Fpk. 53.G. 14.Fpk. 54.G. Dr. Kocsi Balázs Velősyné dr. Péteri Zsuzsanna Szecskó Tiborné dr. Soltiné dr. Szabó Éva Dr. Rápolti Barbara Samkóné dr. Győr Mária csőd, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, társasági határozat felülvizsgálata, létesítő okirat érvénytelensége, tagsági jogviszonyból származó per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, megbízási, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, vállalkozás, pénzügyi intézmények fogyasztói

15 15 15.Fpk. 55.G. Fodorné dr. Lettner Erzsébet vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 17.Fpk. 57.G. Dr. Balázs Ildikó vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 18.Fpk. 40.G. Dr. Vozák Hermin vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 20.Fpk. 60.G. Dr. Horváth Erika vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói 23.Fpk. 23.Cspk. 23.G. Dr. Elek Orsolya csőd, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, érvénytelensége, vállalkozás, gazdasági társaságok tisztségviselőinek felelősségével kapcsolatos, társasági jogi, felszámolással kapcsolatos, kiemelt jelentőségű per, pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseivel összefüggő

16 16 25.Fpk. 56.G. 27.Fpk. 57.G. 28.Fpk. 58.G. 29.Fpk. 2.G. páratlan nap, 30.Fpk. 59.G. vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, társasági határozat felülvizsgálata, létesítő okirat érvénytelensége, tagsági jogviszonyból származó per, vegyes kötelmi jogi, Dr. Modrovich Ágota kártérítés, adásvétel, megbízási, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, vállalkozás, pénzügyi intézmények fogyasztói Dr. Szűcs Zoltán Puskásné dr. Varga Anikó Dr. Nagy Gabriella Gyöngyi Dr. Farkas Sándor vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói cég, társasági határozat felülvizsgálata, létesítő okirat érvénytelensége, tagsági jogviszonyból származó per, vegyes kötelmi jogi, cégbejegyző végzés, szerződés érvénytelensége, tisztességtelen szerződési felt. érvénytelensége,, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói, cégügyek: bt., kkt., kft., rt.,

17 17 31.Fpk. 61.G. 32.Fpk. 62.G. 34.Fpk. 10.G. 38.Fpk. 63.G. 39.Fpk. 65.G. Dr. Balázsné dr. Balogh Csilla Dr. Szilágyi Aranka Dr. Bíróné dr. Géczy Annamária vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, Dr. Margitta Krisztina per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói, cégügyek: bt., kkt., kft., rt., Dr. Farkas Ildikó csőd, vagyonrendezés, vitatott hitelezői igény, cég, per, vegyes kötelmi jogi, kártérítés, adásvétel, fogyasztói

18 18 tanács száma titkár neve Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium felszámolási ügyszakba beosztott titkárok intézett ügyek jellege 26.Fpk. Dr. Koháry Ágnes felszámolás, 47.Fpk. Dr. Csefkó Julianna Zsuzsanna felszámolás, 48.Fpk. Dr. Czuper Zsuzsanna felszámolás, 49.Fpk. 50.Fpk. Dr. Fehér Fruzsina (tartósan távol) Dr. Fischer-Erdős Judit (tartósan távol) felszámolás, felszámolás, 56.Fpk. Dr. Ágó Ildikó felszámolás, 52.Fpk. Dr. Suhajda Mónika felszámolás, 55.Fpk. Dr. Harangi-Farkas Gabriella felszámolás, 57.Fpk. Dr. Anghelyi Tibor felszámolás, 59.Fpk. Dr. Vágó Emese felszámolás,

19 19 Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium felszámolási ügyszakba beosztott ügyintézők az 56/2008. (III.26.) Korm. rendelet i feladatokat látják el Dr. Barnás Áron Bödecs Róbertné Dörnyei Gabreilla Fundukidisz Alexis Juhos Krisztina Mecseki Tamásné Novákné Ináncsi Erzsébet Dr. Szabó Tímea Szepesvári Anikó Tamásiné Mács Zsuzsanna Wahl Vilmos III. Felszámolási ügyszak A kollégiumban a felszámolási ügyek kiosztását, átosztását a fent megjelölt ügycsoportok figyelembevételével a csoportvezető végzi, távollétében a csoportvezető-helyettes helyettesíti; a csődügyek szignálását a kollégiumvezető, távollétében a csoportvezető bíró végzi. Az eljárási törvényben szabályozott esetekben (kizárás) az ügyelosztási rendben megjelölt bíró helyett másik bíró jár el, a csoportvezető vagy helyettese kijelölése alapján. Az ügyek elosztása az érkezés sorrendjében történik. Bíró akadályoztatása esetén a helyettesítés az történik.

20 20 Fővárosi Törvényszék Cégbírósága Ügyelosztási rend május hónapban bírói tanács Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege száma 002 Dr. Osvald Csilla bt., kkt. kft., rt., nonprofit 003 Dr. Tóth Edit kkt., bt., kft., rt.,nonprofit - GYÁS 005 Dr. Márton Szabolcs bt., kkt. külf. váll. mo-i fióktelep., kft.,rt, kht. nonprofit 007 Dr. Bátai János kkt.,külf. váll. fióktelep., ker. képv., bt., kft oktatói munkaközösség., rt, közjegyzői iroda 008 Dr. Paczolayné dr. Szilágyi kkt. bt. kft. szövetkezet, rt. Erzsébet 012 Dr. Benyó Ildikó kkt., bt., kft., nonprofit., rt. 014 Dr. Tamásiné dr. Solymos kkt., bt., kft., rt. Judit 015 Dr. Pulay Annamária kkt., bt., kft., rt. szövetkezet 016 Kalamárné dr. Bodonyi Nórabt., kft., rt., szövetkezet 019 Dr. Vágó Imre bt., kft., rt., nonprofit, 020 Könnyűné dr. Mondok Edit bt., kft., rt., szövetkezet,nyrt 023 Péczelyné dr. Mészáros kkt., bt., külf.váll.fióktelep ker., kft. rt,nonprofit Margit 025 Dr. Bognár Piroska bt., kkt., kft., rt., nonprofit, tartós betegállomány 028 Dr. Mamusich Gertrúd kkt., bt., kft., nonprofit., rt 031 Dr. Dévényi Tibor bt., kkt. kft., rt., szövetkezet 032 Dr. Vásárhelyi Zsuzsanna bt., kkt., kft., rt., nonprofit 035 Nagyné dr. Fürjes Erzsébet bt., kkt., kft., szövetkezet., rt 036 Dr. Kulcsár Klára bt., kkt., rt., kft., nonprofit 038 Dr. Erdélyi Katalin bt.,kkt., kft., rt.,nonprofit, európai gazd. egyesülés 039 Dr. Bocsi Zsuzsanna Kft., rt., nyt., határokon átnyúló, gazd.egyesülés 041 Dr. Woslauf Magdolna bt., kft., szövetkezet, egyéni cég, rt 044 Nagyné dr. Szirony Márta bt., kkt., kft., rt., 045 Dr. Benkovits Zsuzsanna bt., kkt., kft., rt., nonprofit., egyesülés 051 Dr. Zimmermann Gábor bt., kft., rt.,határokon átnyúló gazd.egyesülés 052 Dr. Herczegh Anita kkt., bt., kft., rt.- fizetésnélküli szabadság 053 Dr. Seres Zsuzsanna bt., kkt., kft., rt., kht., végrehajtó iroda,nonprofit,határokon átnyúló tőkeegyesítő társ. 055 Dr. Kenesei Judit bt., kkt., kft., rt., szövetkezet, 056 Fábiánné dr. Nagy Valéria kkt., bt., kft., nonprofit,rt. 057 Dr. Kelemen Réka bt., kkt., kft., nonprofit, rt. 059 Dr. Rónay Renáta kkt.,bt., kft., rt., szövetkezet, határokon átnyúló

21 21 tőkeegyesítő társaság 061 Dr. Budai Ildikó Sarolta bt., kkt., kft., rt., nonprofit.,szövetkezet 068 Dr. Grin Miléna bt., kkt., kft., rt,nonprofit- GYÁS 064 Dr. Zsáky Hajnalka bt.,kkt,kft,rt, viziközmű 076 Dr.Arányiné dr. Pap Judit Bt, kkt, egyéni cég titkár 109 Dr. Földesi Margit bt, kkt, kft, rt 111 Dr. Eperjesi Zoltán Cgt. és Kt. ügyszak Fővárosi Törvényszék Cégbíróságára beosztott ügyintézők az 56/2008. (III.26.) Korm. rendelet i feladatokat látják el Alföldiné Huszti Judit Andrási Szabolcs Antal Gyöngyi Bacsa Anna Balogh Mónika Benőcsné Sztudényi Renáta Cserti István Csongrádi Emese Csurka Emőke Egresiné dr. Balkányi Anna Gyapai Andrea Gyulai Gabriella Hernády Bernadett Jackli Dóra Katalin Jani Beáta Jónás Mónika Komlós Eszter Kósa Brigitta Leinné Czine Tünde Majtán-Krisztina Dóra -fiz.nélküli szab. Nagy Judit Dr. Nusser Péter Dr. Nyúka Viktória

22 22 IV. Cégügyszak Oravecz Gabriella Osgyáni Regina Papp Alíz fiz.nélküli szab. Papp Gábor Dr. Péli Szilvia Stuberné Sinkó Vera Alexandra Stierné Gyula Ágnes Judit Szemes Andrea Takács Andrea Dr. Tornai Döniz Török Krisztina Dr. Üveges Sándor Várhegyiné Máté Csilla Zelei Zita A cégbíróságon az eljáró bíró kijelölése a Büsz 52. rendelkezése számítógép felhasználásával automatikusan történik. A megközelítően azonos munkateher biztosítása céljából a kollégiumvezető-helyettes a Büsz. 2. mondatának felhatalmazása alapján esetenként jelöli ki azon bírók csoportját, akik között egy adott napon beérkező kérelmeket a számítógép kioszt. A kollégiumvezető-helyettest távollétében az elnöki bíró, vagy a csoportvezetők helyettesítik. Bíró akadályoztatása esetén a helyettesítés az történik. Az eljárási törvényben szabályozott esetekben [Pp. 13., Ctv. 54. (3) bek.] az előadó bíró helyett másik, azonos cégformájú kérelmeket elbíráló bírót jelöl ki a kollégiumvezető-helyettes. A cégbírák szükség olyan felszámolási eljárásokban járnak el, amely eljárások a többször módosított évi XLIX tv. 22 (1) bekezdés c.) pontja alapján a cégbíróság értesítésére indulnak.

23 23 A cégbírák szükség tárgyalnak: - bejegyző végzés hatályon kívül helyezésére irányuló et, - tagkizárás iránti et, - társasági határozat felülvizsgálata iránt indult et, - cégbejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelenségének megállapítása iránti et, - egyéb tagsági viszonyból eredő et, - cégnév változásával összefüggő et, - gazdasági társaságok tisztségviselőinek felelősségével kapcsolatos et, - tagi felelősséggel kapcsolatos et és- et. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumába kerületi bíróságokról kirendelt bírák: tanács száma 131.G G G. 167.G. bíró neve intézett ügyek jellege Dr. Annau Mónika Dr. Bojtor Johanna Baloghné dr. Horváth Viktória Rózsa Dr. Barta Ágnes Margit Dr. Barta Ágnes Dr. Csonka Ildikó Dr. Darvas Zoltán Dr. Daubner Olga Hajnalka

24 24 Dr. Donner Andrea Mária Dr. Dóri Tamás Tibor 168.G. Dr. Egri Noémi Dr. Erős Andrea 136. G G G G G. 143.G. Dr. Erőss Eszter Cecília Dr. Érdiné dr. Cseke Mariann Dr. Fitos Szilvia Dr. Fónyiné dr. Kazareczki Andrea Dr. Gál Zsófia Lívia Dr. Ivanovics Georgina Dr. Jaczkó Beáta Irén Dr. Kalasné dr. Lakatos Emese Dr. Kelemenné dr. Fenyves Enikő

25 25 Dr. Knapik Zoltán Dr. Koncz István András 145. G G. 177.G G. Dr. Kökény Zsuzsanna Dr. Körössy Dóra Dr. Lakner Szilvia Dr. Láng Eszter Dr. Mártonyi Krisztina Dr. Majtényi Bea Dr. Nagy Izabella Dr. Pálinkás Kornélia Anikó Dr. Pásztor Ilona Dr. Patyi Annamária Dr. Pólya Gábor János

26 G G. 119.G. 153.G G G. 180.G G. 123.G G G. 158.G. Dr. Rozgonyi Viktória Erzsébet Dr. Salháné dr. Kőfalvi Éva Dr. Sulai Tibor Dr. Szentpáli Judit Dr. Szentpéteri Marietta Katalin Dr. Szuetta Erika Dr. Tamás Klára Márta Dr. Tokovicz Adrienn Dr. Váczi Judit Dr. Vagyóczky Ildikó Dr. Vanczák Anita Éva Dr. Varga Erika Dr. Vass Éva Dr. Vass Helga

27 G G. Kondásné dr. Kovács Erika Novákné dr. Nagy Judit Dr. Ottné dr. Simon Enikő Papné dr. Lemle Izabella Ratkovics Gáborné dr. Dr. Zsigó Pál Dr. Pfeiffer János József Dr. Pesti Brigitta Dr. Fajta Gabriella Dr. Kristófné dr. Kontra Erzsébet Márta Dr. Madlena Erzsébet Pappné dr. Oltvári Rita Izsóné dr. Ács Alexandra Dr. Mantz-Kelemen Kata Réka

28 28 Völcseyné dr. Harmat Erika Dr. Karádi Teodóra Elida Dr. Szabó Ágota Dr. Jankovits Mónika Dr. Király Ildikó Magdolna Dr. Illés Judit Vargáné dr. Tisza Emese Dr. Vargáné dr. Gerényi Mónika Dr. Csányiné dr. Hajnal Erzsébet Ágnes Dr. Demeter Ákos László Dr. Szűrösné dr. Takács Andrea Gergelyné dr. Palicz Enikő Mária Dr. Garay Andrea Katalin Dr. Bencze Andrea

29 G G G. Dr. Rónaszéki Katalin Dr. Gönczi András Dudoliné dr. Gulyás Krisztina Dr. Bagyula Lilána Zsanett Dr. Rózsa Ágnes Katalin Dr. Boér Emőke Dr. Balogh Gábor Dr. Czompoly Tamás Dr. Janóné dr. Iványi Nóra Dr. Krepelka Márta Dr. Kovács Enikő Judit Dr. Szentirmay Gabriella Júlia Dr. Bódisné dr. Besenyei Kinga Dr. Kerepesy Krisztián

30 30 Kerületi Kerületi 212. G. Kerületi 215. G. Kerületi 201. G. Kerületi 204. G G. Kerületi Kerületi Kerületi Kerületi 208. G. Kerületi 211. G. Kerületi Kerületi Kerületi Kerületi Lovász Andrásné dr. Kárásziné dr. Kicsiny Noémi Klára Dr. Oros Ágnes Katalin Pumné dr. Szvoboda Erna Dr. Beamter Annamária Dr. Erményi Kinga Dr. Éliás Eszter Dr. Imre Júlia Dr. Kácsorné dr. Durst Gyöngyvér Hajna Dr. Kerékgyártó Krisztina Dr. Morvai Ildikó Judit Dr. Pigler Eszter Hajna Dr. Rozgonyi Anna Dr. Szabó Kornélia Réka

31 31 Kerületi 219. G. Kerületi 223. G. Kerületi Kerületi Kerületi Kerületi Kerületi Kerületi 222. G. Kerületi 221. G. Kerületi Kerületi Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Dr. Szepesházi Péter Dr. Szirmai Réka Dr. Ocskó Katalin Éva Dr. Kardos Márta Dr. Kerék Éva Mária Dr. Tóth Csilla Bálintné dr. Szegedi Noémi Dr. Ferencsin Réka Dr. Mikó Gergely Dr. Mayerhoffer Emese Gyöngyi Dr. Lukács Ivett Pummerné dr. Boruzs Mariann Dr. Gosztola-Molnár Éva Mária Dr. Bodnár Éva Ildikó

32 32 Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti II. és III. Kerületi Budapesti IV. és XV. Kerületi Budapesti IV. és XV. Kerületi Imréné dr. Horváth Katalin Kádárné dr. Báló Ágnes Judit Dr. Ferenczy Annamária Dr. Gáti Péter Gyula Madarasné dr. Molnár Gizella Sándorné dr. Párdányi Zsófia Dr. Solymári Béla Dr. Szirtes Alexandra Anna Dr. Hodosy Annamária Dr. Koskocsák Melinda Dr. Kozma Gábor Dr. Sas Tamás Dr. Tóth Péter Dr. Ujlaki Tamás

33 33 Budapesti IV. és XV. Kerületi Budapesti IV. és XV. Kerületi 406. G. Budapesti IV. és XV. Kerületi 404. G. Budapesti IV. és XV. Kerületi 407. G. Budapesti IV. és XV. Kerületi 513. G. Budapesti IV. és XV. Kerületi Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi 502. G. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi 501. G. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi 507. G. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi 509. G. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi 504. G. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Dr. Gáspárdy Mónika Dr. Kovács Ágnes Kovácsházyné dr. Fekete Anna Dr. Kocsis Andrea Makszinné dr. Pócsik Judit Dr. Szepesházi Péterné dr. Tóth Katalin Dr. Urbán Ildikó Dr. Balás Zsolt Dr. Andrássy Mónika Dr. Fekete Mariann Dr. Kis Ilona Ágnes Dr. Csávás Edit Dr. Brátán Éva Dr. Kántor Dorottya

34 34 Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi 503. G. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Orbánné dr. Jeszenszky Piroska Dr. Birinyi Zsolt Budapesti XX., XXI. és Dr. Mizsei Ibolya XXIII. Kerületi 602. G. Budapesti XX., XXI. és Dobainé dr. Kelemen XXIII. Kerületi Judit Budapesti XX., XXI. és Dr. Göncziné dr. XXIII. Kerületi Szávai Adrienn Budapesti XX., XXI. és Dr. Trecska Annamária XXIII. Kerületi Budapesti XX., XXI. és Dr. Fazekas Ágnes XXIII. Kerületi 604. G. Budapesti XX., XXI. és Dr. Filipp Mónika XXIII. Kerületi Julianna Budapesti XX., XXI. és Dr. Czirják Zsuzsanna XXIII. Kerületi Budapesti XX., XXI. és Dr. Horacsek Kinga XXIII. Kerületi

2015. október 01. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2015. október 01. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1 2015. október 01. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették

Részletesebben

2012. szeptember 1-jétől hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2012. szeptember 1-jétől hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1 2012. szeptember 1-jétől hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették

Részletesebben

2014. június 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2014. június 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2014. június 15. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették megyei

Részletesebben

2014. december 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2014. december 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2014. december 1. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették

Részletesebben

2015. április 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2015. április 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2015. április 15. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették

Részletesebben

2014. január 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2014. január 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2014. január 1. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették megyei

Részletesebben

2014. március 3. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2014. március 3. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2014. március 3. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették megyei

Részletesebben

2016. március 3. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. március 3. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. március 3. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették megyei

Részletesebben

2013. február 1-jétől hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2013. február 1-jétől hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1 2013. február 1-jétől hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették a megyei

Részletesebben

2016. április 14. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. április 14. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. április 14. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium

Részletesebben

2016. május 20. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. május 20. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. május 20. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium

Részletesebben

2014. február 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2014. február 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2014. február 15. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették

Részletesebben

2016. augusztus 24. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. augusztus 24. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. augusztus 24. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium

Részletesebben

2016. július 5. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. július 5. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. július 5. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium

Részletesebben

2016. szeptember 02. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. szeptember 02. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. szeptember 02. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium

Részletesebben

2016. január 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. január 15. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1 2016. január 15. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje A kollégiumvezető, és a kollégiumvezető-helyettes áttekintették

Részletesebben

2016. november 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje

2016. november 1. napjától hatályos ügyelosztási rend. A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 2016. november 1. napjától hatályos ügyelosztási rend A Fővárosi Törvényszék Polgári és Gazdasági Kollégiumai közötti ügyelosztás rendje 1. Az ügyelosztási rend a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégium

Részletesebben

Ügyelosztási rend október. Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság

Ügyelosztási rend október. Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Ügyelosztási rend 2014. október Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. III. 305. 2.P. III. 305. 3.P. III. 306. 4.P. II.205. Bíró neve Ügycsoportok

Részletesebben

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2 0 1 6. Polgári gazdasági - munkaügyi fellebbviteli

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2012. El. III. A. 2/3/9. A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI

Részletesebben

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE E l n ö k e 8200 Veszprém, Vár u. 19 t.: 06-88 577-500 www.veszpremitorvenyszek.birosag.hu VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló

Részletesebben

Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság

Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2016.El.III.A.1. Ügyelosztási rend 2016. október Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. minden héten szerda III. 304. 2.P. Tölgyfa u. 1-3. I. 141.

Részletesebben

26. B. dr. Hóbor Gabriella büntető, fiatalkorúak dr. Seereiner Márta

26. B. dr. Hóbor Gabriella büntető, fiatalkorúak dr. Seereiner Márta Budai Központi Kerületi Bíróság 2013.El.III.A.01/12. 2014. november havi ügyelosztási rend Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2. B. nap, I. em. 105. dr. Bárány

Részletesebben

Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság

Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2016.El.III.A.1. Ügyelosztási rend 2016. április 15-től Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. minden héten szerda III. 304. 2.P. Tölgyfa u. 1-3.

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje június. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje június. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2014.El.III.A.02/8. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. június Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport Bírói tanács száma, tárgyalási napjai,

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje május. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje május. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2014.El.III.A.02/7. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. május Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme Bíró neve

Részletesebben

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje február hónaptól

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje február hónaptól A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2016. február hónaptól Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság Polgári ügyszak bírói száma, tárgyalóterme, tárgyalási napjai

Részletesebben

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK e l n ö k e 8201 Veszprém, Vár u. 19. Pf.: 29. Tel.: (88) 577-500, Fax.: (88) 577-509 VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK CIVILISZTIKAI ÜGYSZAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságok szervezetéről és

Részletesebben

26. B. dr. Hóbor Gabriella büntető, fiatalkorúak dr. Seereiner Márta

26. B. dr. Hóbor Gabriella büntető, fiatalkorúak dr. Seereiner Márta Budai Központi Kerületi Bíróság 2013.El.III.A.01/12. 2014. november havi ügyelosztási rend Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2. B. nap, I. em. 105. dr. Bárány

Részletesebben

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje július hónaptól

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje július hónaptól A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2016. július hónaptól Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság Polgári ügyszak bírói száma, tárgyalóterme, tárgyalási napjai 1.P.

Részletesebben

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégium V e z e t ő j e 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 1. t. 06 56 501 410 f. 06 56 410 906 e. birosag@szolnokit.birosag.hu http://www.szolnokitorvenyszek.birosag.hu

Részletesebben

Tisztelt Elnök Asszony!

Tisztelt Elnök Asszony! POLGÁRI-GAZDASÁGI-KÖZIGAZGATÁSI- MUNKAÜGYI KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMVEZETŐ 7623 Pécs, Rákóczi út 34., 7601 Pécs, Pf. 36. t. 06 72 503-543 f. 06 72 503-538 e. birosag@pecsit.birosag.hu pecsitorvenyszek.birosag.hu

Részletesebben

Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE FEBRUÁR

Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE FEBRUÁR Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. FEBRUÁR Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. 4.P. I.em.164.

Részletesebben

Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE JANUÁR

Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE JANUÁR Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. JANUÁR Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. Bíró neve Dr.

Részletesebben

19. B. dr. Metzing Márton büntető, közlekedési dr. Szappanos Réka

19. B. dr. Metzing Márton büntető, közlekedési dr. Szappanos Réka Budai Központi Kerületi Bíróság 2013.El.III.A.01/3. 2014. február havi ügyelosztási rend száma, napjai, 2. B. páratlan I. em. 105. 3. B. páratlan fszt.24. 4. B. fszt.25. 5. B. páratlan fszt.27. 6. B. fszt.27.

Részletesebben

A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2014.(XII.12.) sz. véleménynyilvánító határozata:

A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2014.(XII.12.) sz. véleménynyilvánító határozata: GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA Polgári Kollégiuma A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2/2014.(XII.12.) sz. véleménynyilvánító határozata: A kollégium 2014.dec.12-én megtárgyalta és jóváhagyta a 2015. évre szóló

Részletesebben

2014. december havi ügyelosztási rend Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

2014. december havi ügyelosztási rend Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport Budai Központi Kerületi Bíróság 2013.El.III.A.01/13. 2014. december havi ügyelosztási rend Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Részletesebben

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje június 1. napjától. Budapesti XX., XXI. és XXIII.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje június 1. napjától. Budapesti XX., XXI. és XXIII. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. június 1. napjától Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság Polgári ügyszak bírói tanács száma, tárgyalóterme, tárgyalási

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2015. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Gimesi Ágnes kollégiumvezető-helyettes

Részletesebben

Tárgyalt ügycsoport: a) Sajtó-helyreigazítás iránti perek b) Személyhez fűződő jogok megsértése miatti polgári jogi igényekkel kapcsolatos egyéb perek

Tárgyalt ügycsoport: a) Sajtó-helyreigazítás iránti perek b) Személyhez fűződő jogok megsértése miatti polgári jogi igényekkel kapcsolatos egyéb perek Fővárosi Ítélőtábla elnöke 2012.El.II.E.5/2/2. a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 2013. évi ügyelosztási rendje 1. Pf. tanács Fermanné dr. Polák Zita Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit Dr. Hegedűs

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje szeptember. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje szeptember. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2014.El.III.A.02/11. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. szeptember Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport Bírói tanács száma, tárgyalási napjai,

Részletesebben

A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje

A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje 2013.El.III.A.29/5. 1 A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 2013. december 1-től hatályos ügyelosztási rendje Az ügyek kiosztása Krajcsovics Józsefné dr. Illés Ibolya

Részletesebben

Ügyelosztási rend 2012. évi szeptember hó

Ügyelosztási rend 2012. évi szeptember hó 2011.El.III.A.01/10. Ügyelosztási rend 2012. évi szeptember hó BUDAI KÖZPONTI KERÜLETI BÍRÓSÁG Büntető ügyszak A szignálást a csoportvezető, dr. Kun Zsuzsanna végzi, helyettesíti: dr. Bárány Mária. Figyelemmel

Részletesebben

26. B. dr. Hóbor Gabriella büntető, fiatalkorúak dr. Seereiner Márta

26. B. dr. Hóbor Gabriella büntető, fiatalkorúak dr. Seereiner Márta Budai Központi Kerületi Bíróság 2013.El.III.A.01/11. 2014. október havi ügyelosztási rend Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. július. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. július. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2014.El.III.A.02/9. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. július Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme Bíró

Részletesebben

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 1 2013.El.III.A.38. A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2014. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK 2014. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend április. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend április. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2015. április 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Gimesi Ágnes kollégiumvezető-helyettes

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét Elnöke 2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2. t. 06.35 501-234 f. 06 35 501-234 e. birosag@balassagyarmatit.birosag.hu www.birosag.hu/balassagyarmatitorvenyszek.birosag.hu/ 2015.El. III.A.1/5. szám A

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal

Részletesebben

GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1 napjától POLGÁRI SZAKÁG. A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumában ítélkező bírák:

GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ÜGYELOSZTÁSI RENDJE január 1 napjától POLGÁRI SZAKÁG. A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumában ítélkező bírák: GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKE 2012.El.III.A.9.szám GYŐRI ÍTÉLŐTÁBLA ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2013. január 1 napjától POLGÁRI SZAKÁG A Győri Ítélőtábla Polgári Kollégiumában ítélkező bírák: Dr. Bajnok István ítélőtáblai

Részletesebben

2015.El.III.A.1/11-I. ÜGYELOSZTÁSI REND

2015.El.III.A.1/11-I. ÜGYELOSZTÁSI REND 2015.El.III.A.1/11-I. ÜGYELOSZTÁSI REND 1.P. szerda I.em.161/A. 2.P. csütörtök I.em.157. 3.P. I.em.165. I.em.164. I.em.155. I.em.153. I.em.154. 8.P. I.em.161/B. I.em.164. 10.P. I.em.154 11.P. I.em.161/B.

Részletesebben

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/2/3. szám A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A Bonyhádi Városi Bíróság elnöke 2012.El.II.A.23. számú javaslatának,

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKHELYETTESE S Z E K S Z Á R D 2012. El. III. A. 3/6/8. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2 0 1 3. évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A A Szekszárdi Városi Bíróság elnöke 2012.El.III.A.5.

Részletesebben

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2. A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu szekszarditorvenyszek.birosag.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/11. A SZEKSZÁRDI

Részletesebben

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE PÉCS Rákóczi út 34. A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK 2013. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ELNÖK 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 2. 7101 Pf. 92 t. 06 74 505-800 f. 06 74 505-801 e. birosag@szekszardit.birosag.hu www.tolnabir.hu Ügyiratszám: 2013. El. III. A. 2/7/3. A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje november. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje november. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2014.El.III.A.02/13. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. november Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme Bíró

Részletesebben

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Ügyelosztási rendje szeptember

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Ügyelosztási rendje szeptember A Pesti Központi Kerületi Bíróság Ügyelosztási rendje 2016. szeptember Szervezeti egység megnevezése: B. I. Csoport Bírói tanács száma: Bíró neve és beosztása: Tárgyalt ügyek jellege: 1.B. tárgyalási nap:

Részletesebben

Az ügyelosztás szempontjai

Az ügyelosztás szempontjai ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2016.El.III.A.2/13. A DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK

Részletesebben

Szervezeti egység megnevezése. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság - Polgári ügyszak

Szervezeti egység megnevezése. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság - Polgári ügyszak Ügyelosztási rend 2016. El. III. A. 1. 2016. január Szervezeti egység megnevezése Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme 1.P. 2014. július 1-től felrendelve FT-re 2.P. Minden héten csütörtökön

Részletesebben

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben SZOLNOKI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG ELNÖKE 5000 Szolnok, Kossuth út 1. t. 06 56 501 400 f. 06 56 410 905 e. birosagmunkaugy@szolnokit.birosag.hu http://szolnokitorvenyszek.birosag.hu/ 2018.EL.III.A.2/5.

Részletesebben

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Ügyelosztási rendje október

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Ügyelosztási rendje október A Pesti Központi Kerületi Bíróság Ügyelosztási rendje 2016. október Szervezeti egység megnevezése: B. I. Csoport Bírói tanács száma: Bíró neve és beosztása: Tárgyalt ügyek jellege: 1.B. tárgyalási nap:

Részletesebben

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Aktualizált Ügyelosztási rendje (2016. október hó 07-i állapot)

A Pesti Központi Kerületi Bíróság Aktualizált Ügyelosztási rendje (2016. október hó 07-i állapot) A Pesti Központi Kerületi Bíróság Aktualizált Ügyelosztási rendje (2016. október hó 07-i állapot) Szervezeti egység megnevezése: B. I. Csoport Bírói tanács száma: Bíró neve és beosztása: Tárgyalt ügyek

Részletesebben

ÜGYELOSZTÁSI REND CIVILISZTIKA

ÜGYELOSZTÁSI REND CIVILISZTIKA POLGÁRI - GAZDASÁGI - KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI KOLLÉGIUM 8200. Veszprém, Vár u. 19. 8210. Pf.: 1029 t. 06 88 577-518 f. 06 88 577-509 e. birosag_veszprem@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu

Részletesebben

A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ELNÖKE 6720 Szeged, Széchenyi tér 4. t. 62/549-484 f. 62/549-484 e. birosag@szegedit.birosag.hu www.szegeditorvenyszek.birosag.hu 2015. El. III. A. 11. A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2015. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

Részletesebben

A

A Törvényszék ügyelosztási rendje civilisztkai ügyszak Kecskeméti Törvényszék Ügyelosztási rendje 2019. év január 1. december 31. a 2019. március 25. napjától hatályba lépő változásokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31.

Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje év január 1. december 31. Füzesabonyi Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év január 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Petőné dr. Bodai Mária a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság

Részletesebben

Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata. 5.sz. melléklet. Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása. 2015.

Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata. 5.sz. melléklet. Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása. 2015. Szombathelyi Törvényszék Szervezeti és Működési Szabályzata 5.sz. melléklet Az ügyek kiosztásának rendje és a bírák ügybeosztása 2015. év Járásbíróságok, Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje évi január hó 01. napjától december 31. napjáig

A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje évi január hó 01. napjától december 31. napjáig ELNÖKE 4025 Debrecen, Széchenyi utca 24. 4001 Debrecen, Pf. 661 tel.: 52/527-971 email: ballal@dit.birosag.hu debreceniitelotabla.birosag.hu 2017.El.III.A.5. A Debreceni Ítélőtábla Ügyelosztási rendje

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Kunszentmiklósi Városi Bíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2012.El.III.A.1/2. szám KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A városi bíróság elnöke: Dr.

Részletesebben

A Zalaegerszegi Törvényszék évi ügyelosztási rendje a büntető ügyszakban

A Zalaegerszegi Törvényszék évi ügyelosztási rendje a büntető ügyszakban A Zalaegerszegi Törvényszék Elnöke 2015.El.III.A.10/28. szám 8900 Zalaegerszeg, Várkör u. 2. ; Pf.: 221 E-mail: zalaelnok@zalaegerszegit.birosag.hu Kp. e-mail: birosag@zalaegerszegit.birosag.hu Tel: 06-92-501-000,

Részletesebben

A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ELNÖKE 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos út 25. tel: 06-24-523-206, fax: 06-24-523-208 2017.El.III.A.2/1-I. A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG 2017. ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A bíróságon 2017.

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. december hónaptól

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. december hónaptól A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2015. december hónaptól Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság Polgári ügyszak bírói száma, tárgyalóterme, tárgyalási napjai

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium. Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium. Bírói tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme Ügyelosztási rend 2016. szeptember 31.B. szerda, péntek II. 36. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Bíró neve Ügycsoportok Helyettesítő Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Gimesi Ágnes

Részletesebben

Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke

Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich 50. Tel.: 76/550-148 Fax: 76/351-004 2014. El. III. A.4. szám KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2015. évre A járásbíróság

Részletesebben

1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető 1.2. Utalás a figyelembe vett alapelvekre [szabályzat 115.

1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető 1.2. Utalás a figyelembe vett alapelvekre [szabályzat 115. Kecskeméti Törvényszék Ügyelosztási rendje CIVILISZTIKA 2018. év január 1. december 31. a 2018. február 8. napjától hatályba lépett változásokkal egységes szerkezetben 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási

Részletesebben

Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke

Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich 50. Tel.: 76/550-148 Fax: 76/351-004 2015. El. III. A.2. szám KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE 2016. évre A járásbíróság

Részletesebben

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK. Beosztási és ügykiosztási rendje. 2014. október. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak

A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK. Beosztási és ügykiosztási rendje. 2014. október. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK Beosztási és ügykiosztási rendje 2014. október I. Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak Bírói Tanács száma, tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje augusztus. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje augusztus. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2015.El.III.A.01/11-I. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2016. augusztus Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme

Részletesebben

A Keszthelyi Városi Bíróság évi ügyelosztási rendje II. Kiosztási rend: 1.) tanács dr. Pécsi Krisztián bíró leíró: Bankóné Ágoston Judit írnok

A Keszthelyi Városi Bíróság évi ügyelosztási rendje II. Kiosztási rend: 1.) tanács dr. Pécsi Krisztián bíró leíró: Bankóné Ágoston Judit írnok A Keszthelyi Városi Bíróság Elnöke 2012.El.III.A.2. szám. A Keszthelyi Városi Bíróság 2013. évi ügyelosztási rendje I. Az ügyek kiosztása iktatásuk napján, legkésőbb a következő munkanapon történik. Az

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31. Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje 2018. év július 1. december 31. 1. Alapadatok 1.1. Az ügyelosztási rendet meghatározó vezető: Dr. Nádas Katalin a járásbíróság elnöke 1.2. A Járásbíróság ügyelosztási

Részletesebben

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő Drogprevenciós-egészségfejlesztési - Pályázati téma Pályázati azonosító Pályázó neve Szakterület -7442 Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési -7452 Márton Andrea Drogprevenciós-egészségfejlesztési

Részletesebben

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK 2012. ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A Pécsi Ítélőtábla Polgári

Részletesebben

KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE Kunszentmiklósi Járásbíróság Elnöke 6090 Kunszentmiklós, Damjanich u. 50. Tel./Fax: 76 / 351-004 2013.El.III.A.1/2. szám A járásbíróság elnöke: Dr. Parti Zsuzsanna. KUNSZENTMIKLÓSI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje október. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje október. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2015.El.III.A.01/13-I. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2016. október Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme 2.

Részletesebben

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31. l Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság E l n ö k e 6726 Szeged, Fő fasor 16-20 6701 Szeged, Pf.408. Tel.: 06-62-795-010 Fax: 06-62-563-406 E-mail.: birosag@szeged-mu.birosag.hu 2018. El. III. A.

Részletesebben

Beosztási és ügykiosztási rendje 2012. július hó I. Fővárosi Bíróság Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak

Beosztási és ügykiosztási rendje 2012. július hó I. Fővárosi Bíróság Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak A FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK Beosztási és ügykiosztási rendje 2012. július hó I. Fővárosi Bíróság Polgári Kollégium elsőfokú ügyszak Bírói Bíró neve Tanács száma 1. P. dr. Csüllög Katalin

Részletesebben

A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a évre

A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a évre Elnök 2015.El.III.A.2/4. 2040 Budaörs, Koszorú utca 2. t. 06 23/421-407 f. 06 23/420-430 e. birosag@budaors.birosag.hu A BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG POLGÁRI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE a 2016. évre Ügyelosztásra kijelölt

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és

Részletesebben

1. tábla: Beosztott bírók által intézett elsőfokú ügyek. 2. tábla: Beosztott bírók által intézett fellebbviteli ügyek. Bf.I.

1. tábla: Beosztott bírók által intézett elsőfokú ügyek. 2. tábla: Beosztott bírók által intézett fellebbviteli ügyek. Bf.I. Melléklet: név szerinti ügyelosztási rend 1. tábla: Beosztott bírók által intézett elsőfokú ügyek Tanácsszám Név Arányszám Az eltérő arányszám alkalmazásának oka 2. tábla: Beosztott bírók által intézett

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje november. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport

Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje november. Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport 2015.El.III.A.01/14. Budai Központi Kerületi Bíróság ügyelosztási rendje 2016. november Szervezeti egység megnevezése Budai Központi Kerületi Bíróság Büntető Csoport tárgyalási napjai, tárgyalóterme 2.

Részletesebben

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E JANUÁR 1-TŐL

A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK Ü G Y E L O S Z T Á S I R E N D J E JANUÁR 1-TŐL ELNÖK 7623 Pécs, Rákóczi út 34., 7601 Pécs, Pf. 36. t. 06 72 503-502 f. 06 72 503-538 e. birosag@pecsit.birosag.hu pecsitorvenyszek.birosag.hu 2015.El.III.A.3. A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK

Részletesebben