Szállítási teljesítmények, I. negyedév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szállítási teljesítmények, I. negyedév"

Átírás

1 Közzététel: 2008.május 26. Sorszám: 90. Következik: május 27. Népmozgalom Szállítási teljesítmények, I. negyedév 2008 első negyedévben az árutonna-kilométerben mért szállítási teljesítmény 2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szállított áruk tömege viszont 2%-kal csökkent. A helyközi személyszállításban az utasok száma és az utaskilométerben mért teljesítmény egyaránt 2%-kal emelkedett. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 7%-os növekedés eredményeként 1,7 millió fő volt. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma közel 4%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A szállított áruk tömege 70 millió tonna, 2%-kal kevesebb a bázisidőszakinál. A vasúti és közúti szállítás 9, illetve 1%-os a volumencsökkenésével szemben a csővezetékes szállítás volumene 2%-kal növekedett. Az árutömeg 86%-át vasúton és közúton szállították, mely két alágazatnak a részesedése a belvízi, a csővezetékes és a légi szállítás elsősorban nemzetközi jellegéből adódóan belföldi viszonylatban domináns (95%). Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény (13 milliárd árutonnakilométer) 2%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában; a közúti áruszállításban 4%-os, míg az összteljesítmény 18%-at adó csővezetékes és belvízi szállításban 2 2%-os a növekedés. A vasúti szállítási alágazat teljesítménye 6%-ot csökkent a bázisidőszakhoz képest. A közúti áruszállítás teljesítménye elsősorban a szállítási ágazatokba sorolt vállalkozások teljesítményemelkedésének tudható be. Nem elhanyagolható az egyéb ágazatok részesedése: a közúton szállított áruk tömegének 40%-át, az árutonna-kilométerben mért teljesítmények 20%-át állítják elő. A Budapest Airport repülőtér áruforgalma 16 ezer tonna volt, 5%-kal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Belföldi viszonylatban az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 5%-kal, a szállított árutömeg 3%- kal csökkent. A nemzetközi áruszállításban az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 5%-kal növekedett a bázisidőszakhoz képest. A helyközi személyszállításban az utasok száma 2%-kal, az utaskilométerben mért teljesítmény szintén 2%-kal nőtt úgy, hogy belföldön a teljesítmény 4%-kal ugyan mérséklődött, nemzetközi viszonylatban viszont a légi személyszállításnak köszönhetően 15%-kal emelkedett. Az utaskilométerben mért teljesítményből az autóbuszos és a légi szállítás részesedése egyaránt 36, míg a vasúté 28%. A helyi személyszállítás utasszáma és utaskilométerben mért teljesítménye a 2007-es szinten maradt. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma 1,7 millió fő volt, ez 7%-os növekedés a megelőző év első negyedévének forgalmához képest. Negyedmillió főt meghaladó légi forgalmat Németország és Nagy-Britannia irányában regisztráltak első negyedévében az első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 45 ezer, ez 4%-kal kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában. A személygépkocsik 92%-a új gépjárműként került forgalomba. A forgalomba helyezett gépjárművek egyharmada Suzuki, Opel és Ford gépkocsi. Bővebb információ: Részletes táblázatok Gilyán Csaba; csaba.gilyan@ksh.hu. tel.: A módszertani megjegyzések a: oldalon találhatóak. A Szállítási teljesítmények tájékoztató következő megjelenése: augusztus 26.

2 1. Összefoglaló adatok Summary data Áruszállítás Helyközi személyszállítás Helyi személyszállítás Év, Transport of goods Interurban passenger transport Urban passenger transport negyedév szállított áruk árutonna- szállított utaskilométer, szállított utasok utaskilométer, tömege, kilométer, utasok száma, millió száma, millió 1000 tonna millió 1000 fő 1000 fő Year, quantity of freight tonne- number of passenger number of passenger quarter goods kilometre, passengers kilometre, passengers kilometre, transported, million carried, 1000 million carried, 1000 million 1000 tonnes 2007 R I I I I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = R 97,9 111,4 94,7 102,6 96,6 96, I. 121,8 119,8 95,2 101,1 95,9 96,5 113,3 115,8 96,4 101,5 94,9 94,9 I 83,1 107,8 91,5 103,1 96,9 96,9 88,2 104,8 95,4 104,7 98,8 99, I. 97,8 101,9 102,1 102,4 100,2 100,4 I 1

3 Év, negyedév Year, quarter 2. Áruszállítási teljesítmények* Goods transport performances* Ebből Of which: Összesen vasúti közúti belvízi csővezetékes Total rail road inland waterways pipeline szállítás transport Szállított áruk tömege, 1000 tonna Quantity of goods transported, 1000 tonnes I I I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = ,9 89,7 93,6 83,5 108, I. 96,6 101,0 96,6 156,2 90, ,9 101,2 142,6 115,1 96, I. 100,4 88,7 116,7 99,6 107, ,9 98,7 97,0 114,8 100, I. 97,8 91,0 98,9 99,9 101,6 * Lásd Módszertan - See methodology 2

4 2. Áruszállítási teljesítmények* (folytatás) Goods transport performances* (continued) Év, negyedév Year, quarter Ebből Of which: Összesen vasúti közúti belvízi csővezetékes Total rail road inland waterways pipeline szállítás transport Árutonnakilométer-teljesítmény, millió Freight tonne-kilometre, million I I I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = ,7 86,5 106,1 82,0 114, I. 95,1 99,3 95,8 152,9 85, ,4 102,0 125,2 117,2 95, I. 104,5 93,7 108,8 101,8 105, ,4 99,7 117,4 117,1 99, I. 101,9 94,3 104,3 101,9 101,5 * Lásd Módszertan - See methodology 3

5 3. A közúti áruszállítás teljesítményei Transport of goods by road Szállított áruk Árutonna- Átlagos szállítási Futásteljesítmény, Év, negyedév tömege, kilométer, távolság, km 1000 km 1000 tonna millió Year, quarter Quantity of Freight tonne- Average transport Mileage, goods transported, kilometre, distance, km 1000 kms 1000 tonnes million Szállítási ágazatokba sorolt vállalkozások Enterprises operating in the transport divisions , I , Más ágazatokba sorolt vállalkozások Enterprises operating in other divisions , I , Társas vállalkozások Corporations , I , Egyéni vállalkozók Sole entrepreneurs , I , Fuvardíjas szállítás Transport for hire or reward , I , Saját számlás szállítás Transport on own account , I ,

6 4. Belvízi áruszállítás a hajó nemzetisége szerint, I. negyedév Inland waterway transport of goods by nationality of the vessel, Q Nemzetközi forgalom Belföldi International traffic Átmenő Hajó nemzetisége forgalom forgalom Összesen Nationality of the vessel National Berakások Kirakások Transit Total traffic Loadings Unloadings traffic Szállított áruk tömege, ezer tonna Quantity of goods transported, thousand tonnes Összesen - Total Ebből Of which: magyar Hungarian osztrák Austrian német German román Romanian ukrán Ukrainian szlovák Slovak szerb Serbian bolgár Bulgarian holland Dutch belga Belgian luxemburgi Luxembourgish Árutonna-kilométer, ezer Freight tonne-kilometres, thousand Összesen - Total Ebből Of which: magyar Hungarian osztrák Austrian német German román Romanian ukrán Ukrainian szlovák Slovak szerb Serbian bolgár Bulgarian holland Dutch belga Belgian luxemburgi Luxembourgish

7 5. Helyközi személyszállítási teljesítmények Interurban passenger transport performances Év, negyedév Year, quarter Összesen Ebből of which: vonat autóbusz hajó repülőgép Total Train Coach Ship Airplane Szállított utasok száma, 1000 fő Number of passengers carried, R I I 2007 R I I 2007 R I I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = R 94,4 95,5 94,2 82, I. 102,0 95,2 103,7 - - I 2007 R 113,7 94,5 107,1 75,0 121, I. 113,8 101,1 104,2-117,4 I 2007 R 94,7 95,5 94,2 82,8 121, I. 102,1 95,2 103,7-117,4 I 6

8 5. Helyközi személyszállítási teljesítmények (folytatás) Interurban passenger transport performances (continued) Év, negyedév Year, quarter Összesen Ebből of which: vonat autóbusz hajó repülőgép Total Train Coach Ship Airplane Utaskilométer-teljesítmény, millió Passenger kilometre, million 2007 R I I 2007 R I I 2007 R I I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = R 93,5 91,2 95,3 93, I. 96,5 90,7 100,9 - - I 2007 R 121,7 94,4 101,0 84,3 123, I. 114,8 97,8 109,8-115,3 I 2007 R 102,6 91,3 95,5 88,9 123, I. 102,4 90,9 101,1-115,3 I 7

9 Ország Country 6. Budapest-Ferihegy repülőtér forgalma országonként, I. n. év Traffic of Budapest-Ferihegy airport by country, Q Áruk és postai küldemények Járatok száma, db Utasok száma, fő tömege, tonna Number of flights Number of passengers Quantity of freight and mail, tonnes érkező induló érkező induló érkező induló arrivals departures disembarked embarked unloaded loaded Menetrend szerinti és nem menetrend szerinti járatok Scheduled and non-scheduled services Kereskedelmi járatok, összesen Commercial services, total Ebből of which: Németország - Germany Egyesült Királyság - UK Olaszország - Italy Franciaország - France Svájc - Switzerland Hollandia - Netherlands Írország - Ireland Belgium - Belgium Svédország - Sweden Románia - Romania Spanyolország - Spain Dánia - Denmark Csehország - Czech Republic Finnország - Finland Ukrajna - Ukraine Izrael - Israel Oroszország - Russia Egyiptom - Egypt Lengyelország - Poland Görögország - Greece Bulgária - Bulgaria Thaiföld - Thailand Törökország - Turkey Norvégia - Norway Portugália - Portugal Ausztria - Austria Amerikai Egyesült Államok United States of America Szerbia - Serbia Tunézia - Tunisia Macedónia - Macedonia Ciprus - Cyprus Moldova - Moldova Horvátország - Croatia Kína - China Bosznia-Hercegovina Bosnia and Herzegovina Luxemburg - Luxembourg Azerbajdzsán - Azerbaidjan Egyesült Arab Emirátusok United Arab Emirates Nem kereskedelmi járatok Non-commercial services Mindösszesen Grand total

10 Ország Country 6. Budapest-Ferihegy repülőtér forgalma országonként, I. n. év (folytatás) Traffic of Budapest-Ferihegy airport by country, Q (continued) Áruk és postai küldemények Járatok száma Utasok száma tömege Number of flights Number of passengers Quantity of freight and mail, tonnes érkező induló érkező induló érkező induló arrivals departures disembarked embarked unloaded loaded Előző év azonos időszaka = 100,0 Same period of the previous year = Menetrend szerinti és nem menetrend szerinti járatok Scheduled and non-scheduled services Kereskedelmi járatok, összesen Commercial services, total 101,1 101,2 106,7 107,3 97,2 95,8 Ebből of which: Németország - Germany 101,2 100,7 107,9 110,3 141,4 132,1 Egyesült Királyság - UK 133,6 135,2 133,8 133,9 92,2 57,1 Olaszország - Italy 89,5 87,9 82,2 81,8 a 68,1 Franciaország - France 89,3 88,5 90,6 88,8 102,1 58,7 Svájc - Switzerland 102,9 103,1 108,8 109,9 77,7 82,6 Hollandia - Netherlands 84,5 84,2 85,9 83,8 91,8 105,1 Írország - Ireland 152,7 152,5 192,7 150,0 - - Belgium - Belgium 106,7 113,8 119,5 119,9 27,0 72,7 Svédország - Sweden 108,3 101,0 119,7 107,2 - - Románia - Romania 87,9 91,7 89,2 92,1 135,2 172,2 Spanyolország - Spain 127,1 132,0 130,4 132,5 21,8 31,5 Dánia - Denmark 104,3 104,8 94,0 105,1 - - Csehország - Czech Republic 99,3 101,8 100,8 103,5 - - Finnország - Finland 109,6 110,2 120,3 121,1 - - Ukrajna - Ukraine 100,0 101,2 118,0 112,4 86,4 116,0 Izrael - Israel 93,8 96,2 89,5 91,4 79,9 63,9 Oroszország - Russia 118,7 118,7 122,2 123,4-226,7 Egyiptom - Egypt 120,2 125,2 136,3 120,9 - - Lengyelország - Poland 86,8 92,4 85,6 111,6 - - Görögország - Greece 93,3 93,9 114,9 113,8 - - Bulgária - Bulgaria 102,4 84,5 109,4 117,7 22,0 1,0 Thaiföld - Thailand 128,8 126,9 137,4 123,9 - - Törökország - Turkey 104,1 104,1 106,7 106,0 78,4 126,8 Norvégia - Norway 152,9 149,1 162,2 160,8 29,3 - Portugália - Portugal 160,3 140,6 168,1 151,7 63,8 72,7 Ausztria - Austria 96,7 96,3 95,0 87,9 - - Amerikai Egyesült Államok - 62,7 62,7 74,3 74,7 200,6 173,7 United States of America Szerbia - Serbia 98,8 102,5 99,3 96,5 - - Tunézia - Tunisia 108,1 87,0 119,3 76,5 - - Macedónia - Macedonia 106,7 107,6 121,3 131,2 - - Ciprus - Cyprus 109,4 105,7 93,2 92,6 - - Moldova - Moldova 100,0 101,7 92,6 93,1 - - Horvátország - Croatia 85,7 86,7 88,7 102,2 - - Kína - China 246,2 108,3 101,7 108,5 a - Bosznia-Hercegovina 114,7 116,0 118,8 112,2 - - Bosnia and Herzegovina Luxemburg - Luxembourg - 104,8-71,4-87,5 Azerbajdzsán - Azerbaidjan 29, ,9 - Egyesült Arab Emirátusok 8,0 8,3-7,3 16,8 - United Arab Emirates Nem kereskedelmi járatok 102,0 98,7 78,3 92,4 19,8 5,6 Non-commercial services Mindösszesen Grand total 101,2 101,0 106,7 107,3 97,1 91,4 a - több mint 10-szeres a változás 9

11 7. Helyi személyszállítási teljesítmények Urban passenger transport performances Év, negyedév Year, quarter Összesen Ebből Of which autóbusz villamos metró, földalatti trolibusz Total buses trams metro, underground trolley-buses Szállított utasok száma, 1000 fő Number of passengers carried, I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = ,6 94,8 99,4 100,7 98, I. 100,2 98,7 99,4 107,9 100,8 Utaskilométer-teljesítmény, millió Passenger kilometre, million I Előző év azonos időszaka = 100,0 Corresponding period of the previous year = ,8 95,7 99,2 100,5 98, I. 100,4 99,0 99,5 108,2 100,9 10

12 8. A helyi autóbusz-közlekedés teljesítményei, 2008 Urban bus-transport performances, 2008 Régiók/megyék Szállított utasok száma, 1000 fő Ebből / Of which Utaskilométer, 1000 Regions/Counties Number of passengers carried Előző év azonos időszaka Passenger kilometre 1000 Previous year= Budapest , Pest , Közép-Magyarország , Central Hungary Fejér , Komárom-Esztergom , Veszprém , Közép-Dunántúl , Central Transdanubia Győr-Moson-Sopron , Vas , Zala , Nyugat-Dunántúl , Western Transdanubia Baranya , Somogy , Tolna , Dél-Dunántúl , Southern Transdanubia Borsod-Abaúj-Zemplén , Heves , Nógrád , Észak-Magyarország , Northern Hungary Hajdú-Bihar , Jász-Nagykun-Szolnok , Szabolcs-Szatmár-Bereg , Észak-Alföld , Northern Great Plain Bács-Kiskun , Békés , Csongrád , Dél-Alföld , Southern Great Plain Összesen , Total 9. A villamos- és trolibusz-közlekedés teljesítményei, 2008 Tram and trolley-bus transport performances, 2008 Villamos Trolibusz Városok Tram Trolley-bus utasok száma, 1000 fő utaskilométer, 1000 utasok száma, 1000 fő utaskilométer, 1000 Towns passengers, passenger-km, passengers, passenger-km, Budapest Debrecen Miskolc Szeged Összesen Total

13 10. Az országos közútigépjármű-állomány adatai* National stock of road motor vehicles * december december december 31. A jármű neme 31 December December December 2007 darab átlagéletkor, év darab átlagéletkor, év darab átlagéletkor, év Type of vehicle piece average age, piece average age, piece average age, year year year Személygépkocsi , , ,3 Passenger cars Autóbusz , , ,0 Buses Motorkerékpár , , ,7 Motorcycles Tehergépkocsi** , , ,5 Lorries** Vontató , , ,0 Road tractors Összesen , , ,4 Total * Forgalmi rendszámmal ellátott közúti gépjárművek, a fegyveres testületek gépjárművei nélkül. Lásd módszertan. Motor vehicles with registration number, excluding the vehicles of military corps. See methodology. ** Különleges célú gépkocsikkal együtt. Lásd módszertan. Including special-purpose vehicles. See methodology. Megjegyzés: a számú táblák adatforrása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Source of tables number 10 11: Central Office for Administrative and Electronic Public Services. 11

14 11. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett közúti járművek száma Number of road vehicles registered first time in Hungary Személy- Autó- Motor- Tehergép- Vontató Összes Lassú Vontat- Mind- Év, hónap gépkocsi busz kerékpár kocsi gépjármű jármű mány* összesen Passenger Bus Motor- Lorry Road Motor Slow Swap Grand Year, month car cycle tractor vehicle, vehicle body* total total R I. negyedév Q I. negyedév Q jan. Jan febr. Feb márc. March I. negyedév Q * Pótkocsik, lakókocsik, utánfutók együtt. Trailers, semi-trailers, caravans together. 12

Szállítási teljesítmények, 2009

Szállítási teljesítmények, 2009 Közzététel: 2010. február 25. Sorszám: 33. Következik: 2010. február 26. Beruházás Szállítási teljesítmények, 2009 A szállítási igények a gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan csökkentek: 2009-ben a

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2009. I. félév

Szállítási teljesítmények, 2009. I. félév Közzététel: 2009. augusztus 26. Sorszám: 136. Következik: 2009. augusztus 27. A KSH jelenti Szállítási teljesítmények, 2009. I. félév A gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan csökkentek a szállítási

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2006. I. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2006. I. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: 2006. május 25. Kiskereskedelem Közzététel: 2006. május 24. Sorszám: 87. Szállítási teljesítmények, 2006. I. negyedév 2006 I.

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2010. I. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2010. I. negyedév Közzététel: 2010. május 26. Sorszám: 83. Következik: 2010. május 27. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Szállítási teljesítmények, 2010. I. negyedév Az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 I.

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2009. I. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2009. I. negyedév Közzététel: 2009. május 26. Sorszám: 83. Következik: 2009. május 27. Népmozgalom Szállítási teljesítmények, 2009. I. negyedév A gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan csökkentek a szállítási igények

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2006. I II. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2006. I II. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: 2006. augusztus 24. Kiskereskedelem Közzététel: 2006. aug. 23. Sorszám: 143. Szállítási teljesítmények, 2006. I II. negyedév

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2009. I III. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2009. I III. negyedév Közzététel: 2009. november 25. Sorszám: 188. Következik: 2009. november 26. A KSH jelenti Szállítási teljesítmények, 2009. I III. negyedév A szállítási igények a gazdasági teljesítményekkel párhuzamosan

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2011. I. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2011. I. negyedév Közzététel: 2011. május 27. Sorszám: 83. Következik: 2011. május 30. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Szállítási teljesítmények, 2011. I. negyedév 2011. I. negyedévben az árutonna-kilométerben mért

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2010

Szállítási teljesítmények, 2010 Közzététel: 2011. február 24. Sorszám: 31. Következik: 2011. február 28. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Szállítási teljesítmények, 2010 2010-ben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, I. félév

Szállítási teljesítmények, I. félév Közzététel: 2011. augusztus 25. Sorszám: 133. Következik: 2011. augusztus 26. A KSH jelenti. Szállítási teljesítmények, 2011. I. félév 2011. I. félévben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény

Részletesebben

Csökkenő belföldi áruszállítás stagnáló utasforgalom Szállítási teljesítmények, 2011.

Csökkenő belföldi áruszállítás stagnáló utasforgalom Szállítási teljesítmények, 2011. Közzététel: 2012. február 27. Következik:2012. február 28. Foglalkoztatottság Sorszám: 33. Csökkenő belföldi áruszállítás stagnáló utasforgalom Szállítási teljesítmények, 2011. A belföldi áruszállítási

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2010. I III. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2010. I III. negyedév Közzététel: 2010. november 24. Sorszám: 182. Következik: 2011. november 25. Kiskereskedelem Szállítási teljesítmények, 2010. I III. negyedév 2010 I III. negyedévben az árutonna-kilométerben mért teljesítmény

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, I-IV. negyedév

Szállítási teljesítmények, I-IV. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: 2006. február 22. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek. Közzététel: 2006. február 22. Sorszám: 30. Szállítási teljesítmények,

Részletesebben

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január október

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január október Közzététel: 2008. december 8. Következik: 2008. december 9. Bruttó hazai termék, 2008. III. negyedév Sorszám:209. Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2008. január október 2008. január októberben 2007

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK I. NEGYEDÉV

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK I. NEGYEDÉV KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK 2001. I. NEGYEDÉV BUDAPEST, 2001 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2001 HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE, 2001 Készült Compiled by: a KSH Szolgáltatás-statisztikai

Részletesebben

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)

36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014) Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2004. I-II. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2004. I-II. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2004. augusztus 26. Közzététel: 2004. augusztus 25. Sorszám: 146. Szállítási teljesítmények,

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008 AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, I. negyedév

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, I. negyedév Közzététel: 2008. május 20. Sorszám: 87. Következik: 2008. május 22. Nemzetközi utazások Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2008. I. negyedév A 2008. év I. negyedévében a közúti közlekedési

Részletesebben

Szállítási teljesítmények, 2004. I. negyedév

Szállítási teljesítmények, 2004. I. negyedév www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Foglalkoztatottság és munkanélküliség, 2004. május 27. Közzététel: 2004. május 26. Sorszám: 91. Szállítási teljesítmények, 2004.

Részletesebben

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2007. október 31. Sorszám: 183. Következik: 2007. november 6. Turizmus: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma Lakásépítések, építési engedélyek, 2007. I III. negyedév Az év első kilenc hónapjában

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK 2003. I. negyedév TRANSPORT PERFORMANCES Quarter I 2003

SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK 2003. I. negyedév TRANSPORT PERFORMANCES Quarter I 2003 Központi Statisztikai Hivatal Szolgáltatásstatisztikai főosztály Főosztályvezető: Probáld Ákos Telefon: 345 6652 Telefax: 345 6682 Összeállította: Balogh György Kerekes Ferencné Páll Szilárd Szirony Annamária

Részletesebben

Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév

Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév Közzététel: 2015. február 24. Következik: 2015. február 26. Beruházás. 2014. IV. negyedév Sorszám: 29. Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I IV. negyedév 2014-ben 8358

Részletesebben

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT Tartalom 1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 2. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK MEGOSZLÁSA ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT 3. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT

Részletesebben

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév

Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév Közzététel: 2013. november 4. Következik: 2013. november 6. Kiskereskedelem Sorszám: 164. Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I III. negyedév 2013

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK 2003. I II. negyedév TRANSPORT PERFORMANCES Quarters I-II 2003

SZÁLLÍTÁSI TELJESÍTMÉNYEK 2003. I II. negyedév TRANSPORT PERFORMANCES Quarters I-II 2003 Központi Statisztikai Hivatal Szolgáltatásstatisztikai főosztály Főosztályvezető: Probáld Ákos Telefon: 345 6652 Telefax: 345 6682 Összeállította: Balogh György Kerekes Ferencné Páll Szilárd Szirony Annamária

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018 AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési

Részletesebben

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban

Részletesebben

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet

A évi demográfiai adatok értékelése. Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet A 212. évi demográfiai adatok értékelése Dr. Valek Andrea Országos Gyermekegészségügyi Intézet Tartalom Népesség száma, megoszlása Élveszületések Magzati veszteségek Születés körüli halálozás Csecsemőhalálozás

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2007. február

Fogyasztói árak, 2007. február Közzététel: 2007. március 13. Sorszám: 47. Következik: 2007. március 14. Ipar Fogyasztói árak, 2007. február 2007. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,2% volt, 2006. februárhoz viszonyítva

Részletesebben

A nő mint főbevásárló

A nő mint főbevásárló A nő mint főbevásárló Csillag-Vella Rita, GfK Médiapiac 2016 1 Glamour napok a budapesti Aréna plázában akkora a tömeg, hogy ma (szombat) délután a 2800 férőhelyes parkolóban elfogytak a helyek. (Pénzcentrum.hu)

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Egyszerűsített statisztika

Egyszerűsített statisztika http://www.pvmh.hu http://www.pv www.pvmh.hu [ALAPBEÁLLÍT Egyszerűsített statisztika 2011.04.14. 2012.09.03. % a teljesből: egyedi látogatók: 100,00% Jelentés lap Mutatócsoport Egyedi látogatók 1 200 600

Részletesebben

Működőtőke-befektetések Adatok és tények

Működőtőke-befektetések Adatok és tények Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 1. Konjunktúrafórum 13. november. Működőtőke-befektetések Adatok és tények Működőtőke-befektetések állománya Magyarországon 1.1.31., származási ország szerint,

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. március 63,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek márciusban A

Részletesebben

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI

USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR szeptember 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR szeptember 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 218. szeptember 4. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 218. II. Tartalom Összefoglalás...1 A szállítási ágazat árbevétel- és létszámadatai...1 Áruszállítás...1 Személyszállítás...3

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Enterprise Vision Day

Enterprise Vision Day Dr. Strublik Sándor Kereskedelmi igazgató sandor.strublik@arrowecs.hu 2014.06.18. Fontos információ Parkolás A várba történő behajtáskor kapott parkoló kártyát tartsa magánál! A rendezvény után ezt a parkoló

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

Fogyasztói árak, 2009. augusztus

Fogyasztói árak, 2009. augusztus Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Közzététel: 2015. február 11. Következik: 2015. február 12. Építőipar Sorszám: 23. Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, 2015. január) Januárban a fogyasztói árak átlagosan

Részletesebben

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász

dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász dr. Lorenzovici László, MSc orvos, közgazdász egészségügy közgazdász Rólunk Piacvezetők Romániában Kórházfinanszírozás Kórházkontrolling, gazdálkodásjavítás Egészséggazdaságtani felmérések 2 Az egészségügyről

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés 2005-ben több mint 1460 MWp PV Éves növekedés>40% EU a legnagyobb piac Bevezetés

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/36. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, I. negyedév

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/36. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, I. negyedév / STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam. szám. február.. május. www.ksh.hu Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek,. I. A tartalomból Bevezető... A szállítási ágazat árbevétel- és létszámadatai...

Részletesebben

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon A fotovillamos energiaátalakítás helyzete Magyarországon Pálfy Miklós Solart-System Bevezetés Sugárzási energia Elözmények, mai helyzet, növekedés Napelemes berendezések Potenciál Európai helyzetkép Sugárzási

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait

Részletesebben

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai

Részletesebben

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)

130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR) Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/58. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 2015. II. negyedév

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/58. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 2015. II. negyedév 15/5 STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam 17. szám 1. február. 15. augusztus. www.ksh.hu Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 15. II. A tartalomból Bevezető...1 A szállítási ágazat árbevétel-

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. május 60,5 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek májusban Május

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/83. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 2015. III. negyedév

STATISZTIKAI TÜKÖR 2015/83. Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek, 2015. III. negyedév / STATISZTIKAI TÜKÖR VIII. évfolyam. szám. február.. november. www.ksh.hu Szállítási teljesítmények, közúti közlekedési balesetek,. III. A tartalomból Bevezető... A szállítási ágazat árbevétel- és létszámadatai...

Részletesebben

Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában

Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában Az egészség/egészségügy regionális különbségei és problémái Európában: Az Európai Unió és Magyarország viszonylatában Kalmár Gabriella A vizsgálat célja Az Európai Unió és Magyarország egészségügyi helyzetének,

Részletesebben

Összefoglaló a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a magán munka-közvetítők 2006. évi tevékenységéről Budapest 2007. május Bevezetés A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és

Részletesebben

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey

Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a. kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey Az Európai Bizottság mellett működő ESF (European Science Foundation) a kilencvenes évek közepe óta támogatja és szervezi a European Social Survey elnevezésű nagyszabású nemzetközi project előkészítő munkálatait.

Részletesebben

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. Összefoglaló. a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről. A magán-munkaközvetítők mutatói 2007.

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. Összefoglaló. a magán munka-közvetítők évi tevékenységéről. A magán-munkaközvetítők mutatói 2007. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a magán munka-közvetítők 2007. évi tevékenységéről Egy közvetítőre jutó munkát keresők száma (fő/közvetítő) A magán-munkaközvetítők mutatói 2007. év 1000-4999

Részletesebben

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a munkaerő-piaci helyzet alakulásáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2008. július 61,8 ezer álláshelyet kínált az ÁFSZ az álláskeresőknek júliusban A július

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben