UKRAJNA II. TÖRTÉNELEM, ETNIKUM, IDENTITÁS, (GEO) POLITIKA ARDAY LAJOS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "UKRAJNA II. TÖRTÉNELEM, ETNIKUM, IDENTITÁS, (GEO) POLITIKA ARDAY LAJOS"

Átírás

1 INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY, Vol. 5. No.3. (Fall 2014 ısz) UKRAJNA II. TÖRTÉNELEM, ETNIKUM, IDENTITÁS, (GEO) POLITIKA ARDAY LAJOS Nevében van határhelyzete: a szláv nyelvekben ugyanis a kraj valaminek a szélét, peremét, illetve tájat, vidéket jelent; Ukrajna tehát mind Krakkóból-Varsóból, mind pedig Moszkvából, de Konstantinápoly- Isztambulból is az ország, a birodalom szélét, határvidékét jelentette évszázadokon át. Tágabb, huntingtoni értelemben pedig a keleti és a nyugati civilizációk metszéspontja, s ahogy a legutóbbi események is mutatják, összecsapásának színtere. A sztyeppék népvándorlás-korabeli, átvonuló lakóiról, a szarmatákról szkítákról, gótokról, hunokról, avarokról római és bizánci források szólnak. A maiak elıdei, a szlávok, a 6-9. században jelennek meg a térségben; törzseik szállás-területeikrıl kapták nevüket: polákok/poljánok (mezıségiek), polábok (a Labe/Elba mellékiek), buzsánok (Bug-vidékiek), szeverjánok (északiak), volinyákok (volhíniaiak), fehér horvátok 1. Az erdıs-mocsaras-síkvidéki területeken baltiakkal, finnugorokkal 2 éltek együtt. A 8. században jelennek meg a mai svéd területekrıl a folyókon (Visztula, Dvina, Dnyeper/Dnyipro 3, Don, Volga) lehajózó viking varégek/varjagok, akik megerıdített telepeket hoznak létre; a legjelentısebb Holmgård/Novgorod és Kijev/Kiiv, az orosz városok anyja 4. Mind az orosz, mind az ukrán és bjelorusz államiság ısének tekintett Kijevszkaja Rusz -t varég harcosok, kereskedık vezérei szervezik meg: Rorik/Rurik, Helgi/Oleg/Oleh, Ingvar/Igor/Ihor, Helga/Olga/Olha, Valdemar/Vlagyimir/Volodimir. Szvjatoszlav ( ) az elsı szláv nevő uralkodó, s ez már a svédek beolvadását, az állam(alkotók) szláv jellegét bizonyítja. Lakói, s ebben egyetértés van, a keleti szlávok ısei. A birodalmi/cári, és egyre inkább a mai poszt-szovjet történészek szerint oroszok, mivel ukránok-fehéroroszok nincsenek nyelvük, kultúrájuk csupán a nagyorosz egyik változata, alcsoportja. Ezt látszik igazolni az ukránra a 19. századig használt kisorosz megnevezés, a késıbb lengyel-litván uralom alá került halicsi-volhiniai országrész Cservonnaja Rusz/Vörös Oroszország neve, szemben a Russia Alba -val a 15. századtól Moscovia. Az ukrán nemzeti történetírás a Kijevszkaja Ruszt, lényegét tekintve, ukránként kezeli, a bjeloruszok pedig a hozzá tartozó késıbbi - polocki hercegséget tartják (máig nem teljes) államiságuk bölcsıjének. A valósághoz a szovjet idıszakban kialakult nézet állhat legközelebb, amely szerint a kijevi nagyfejedelemség a három keleti szláv nemzet közös szülıföldje, melynek lakói több dialektusban, de azonos nyelvet beszéltek. A kereszténység felvétele (Vlagyimir, 988.) után e nyelvbıl alakult ki az óegyházi szláv irodalmi nyelv. A 11. század végén e nyelven írt történeti munka szerzıje, Nesztor, a Ruszt a szláv és finnugor törzsek varégek szervezte-uralta államaként jelenítette meg. 5 A Szent Istvánunkhoz hasonló egyházszervezı-törvényalkotó munkát végzı Bölcs Jaroszlav A szerzı: Arday Lajos történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. 1 Ez utóbbiak, mint Kárpátalja szláv ıslakosai szerepelnek az ungvári vár történeti kiállításán, de éppúgy nem ıshonosak, mint a románok Erdélyben; a ruszinok ısei, hozzájuk hasonlóan, csak a századtól szivárognak be a lakatlan határterületekre; tömeges letelepedésük, kiváltságlevelük Zsigmond korára tehetı (1395) Bonkáló Sándor: A rutének (ruszinok) EPMSZ Básel-Bp o. Krónika Kézikönyv Európa Magyar Könyvklub Bp o. Font Márta- Varga Beáta: Ukrajna története Bölcsész Konzorcium Szeged, o. 2 Hatásukra tőnt el az oroszban a létige (jsem/som, je) használata, mely a többi szláv nyelvben általános. 3 Az ismertebb orosz elnevezést követi a mai hivatalos ukrán névváltozat. 4 Az orosz/russzkij szó töve, a rusz mind a finnben, mind az arab forrásokban svédet, a svédek országát jelenti. 5 Font-Varga i.m o.

2 2 Arday Lajos 2014 ősz ( ) halála után országa egymás ellen küzdı részfejedelemségekre (Kijev, Novgorod, Vlagyimir, Halics-Volhínia) esett szét, melyek a mongol hódítás könnyő prédájává váltak. A szétfejlıdés a 13. század közepén indult: a mongol-tatár uralom (Arany Horda) alá került északkeleti területeken alakult ki az immár egyértelmően orosz Moszkvai Nagyfejedelemség; Szmolenszk-Polock-Minszk-Turov-Pinszk-Breszt vidéke a Litván Nagyfejedelemség része lett, bjelorusz népességével, amely lakosságának túlnyomó többségét alkotta; mi több, a hivatalos iratok is ezen a nyelven íródtak. Az Arany Horda délnyugati területein (Kijev- Perejaszlav-Csernyigov/Csernyihiv háromszög) és a halics-volhíniai fejedelemségben alakult ki az ukrán nép és tudat. A tatár iga lerázása után ez az óriási terület lengyel, majd lengyel-litván uralom alá került 6 ; a déli részek a késıbb oszmán-török vazallussá vált Krími Tatár Kánsághoz tartoztak. A lengyel-litván perszonál- (1386) majd reáluniót (1569) követıen az ukrán és bjelorusz, litván fıurak a natio polonica részeként nyelvükben-tudatukban ellengyelesedtek; a nemesek sorra adták fel ukrán nemzetiségüket és ortodox vallásukat, hogy élvezhessék a teljes állampolgársággal járó gazdasági és politikai elınyöket. Litván és lengyel hatásra négy társadalmi réteg alakult ki: a nemesség, papság, polgárság és parasztság/jobbágyság a kozákokat közbensı társadalmi rétegnek tekinthetjük a nemesség és a parasztság között. Kozákok a 15. század második felében jelentek meg új társadalmi-politikai tényezıként 7. A délnyugat felé terjeszkedı moszkvai fejedelemség, majd cárság, a délkeleti irányban hódító lengyel-litván királyság és a krími tatár kánság között elterülı óriási senki földjén a magyar hajdúkhoz hasonlóan egyre több szökött jobbágy, birtokát vesztett kisnemes, elbocsátott katona, városi szegény telepedett meg, és állandó zsákmányszerzı hadjáratokkal biztosították Zaporozsje-központú katonai köztársaságuk létét. A terület névlegesen a lengyel-litván nemesi köztársaság Rzeczpospolita fennhatósága alá tartozott, de a Zaporozsjei Szics harci állama az 1540-es évektıl a harcosok egészét és az elitet képviselı két Rada/tanács és a Hetman/fıparancsnok vezetésével de facto önálló államként mőködött. A lengyel-litván uralkodóknak és birtokosoknak elemi érdekük volt a déli határok védelme az ismétlıdı török hadjáratok és állandó tatár betörések ellen, ezért a kozákokból próbáltak szervezett határvédelmi erıt kialakítani. Az elsı sikeres lépés Báthory István nevéhez főzıdik, aki 1582-ben 6000 kozákot vett állami szolgálatba. A hajdúkhoz hasonlóan ezek a lajstromozott kozákok mentesültek az egyházi és a földesúri terhek alól, katonai szolgálati birtokot kaptak és önkormányzati joggal rendelkeztek. Az 1640-es évekre az állami kozákok száma 20, majd 40 ezerre növekedett. Ezeken kívül sokan szolgáltak a fıúri magánhadseregekben, illetve délre vonulva folytatták szabad portyázó-zsákmányszerzı életmódjukat. 8 Az 1596-os breszti egyezménnyel létrejött az unitus, görögkatolikus egyház, melyhez jelentıs engedmények fejében 9 - az ukrán-bjelorusz területek pravoszláv papjainak és népességének jelentıs része csatlakozott. Ez az új vallás (amely sok tekintetben megırizte az ortodoxia külsı jegyeit, pl. ikonosztáz) az ukránok-ruszinok nemzeti egyházává lett, szemben a lengyelek római, az oroszok bizánci-ortodox rítusával. A kozákok megmaradtak az óhiten, s ez számtalan konfliktus forrásává 10, és a Moszkva felé fordulás fı okává vált. A lengyel-litván elit: az uralkodó, a kiskirályokként viselkedı fınemesek és a társadalom 10%-át kitevı nemesség képtelen volt megoldani a kozák-kérdést: ezt a szervezett katonai erıt, mint egyfajta zsoldoshadsereget, az uralkodók felhasználhatták (volna) a központi hatalom megerısítésére, a fıurak túlhatalmának megtörésére, fı feladatuk, a határvédelem mellett. A nemesség mindvégig ellenségesen viseltetett velük szemben, mert túl sok szökött jobbágy akart bekerülni a privilegizált szabad harcosok közé, és a 17. század végén, amikor az oszmán hatalom meggyengülésével már nem volt szükség nagylétszámú határvédı erıre, megpróbálták jobbágy sorba (vissza)taszítani a kozákokat. A kozák szembenállásnak hármas jellege volt:szociális, vallási és nemzeti: az ukrán tömegekkel együtt győlölték a lengyel nemességet, a katolikus Fodor Imre: Svéd történelem magyar kapcsolatokkal Nap Kiadó Bp o. Serhii Plokhy: The Origins of the Slavic Nations Cambridge , 11., 13., 22.o. A nagyorosz szemlélet a szovjet korszakban is érvényesült: a tankönyvekben a Rusz orosz államként jelent meg, a Nesztor-évkönyveket (három változat ismert) pedig óorosz/drevnyerusszkij nyelven írták. 6 Halics-Volhínia megszerzésére a magyar királyok is több kísérletet tettek. A visegrádi királytalálkozón Nagy Kázmér lemondott Sziléziáról, majd biztosította a lengyel uralmat (Nagy Lajossal megegyezve) Galícia és a Nyugat-Volhínia felett. (1349., 1377.) Európa i.m. 433.o. 7 Font-Varga: i.m o. 8 u. ott 111.o. 9 Nemzeti nyelvő istentisztelet (az óegyházi szláv és a latin helyett), a lelkészek nısülése-családalapítása, óriási egyházi földbirtokok 10 Perényi József: Lengyelország története Gondolat Bp o. Gogol Bulyba Tárász c. regényében az igazhitő apa megöli katolikussá-lengyellé lett fiát.

3 International Relations Quarterly 3 klérust és a zsidókat. A fı oka annak, hogy Lengyelországot letörölték Európa térképérıl, a kozák-kérdés megold(hat)atlansága volt. 11 Az 1638-as Zaporozsjei Kozák Had ordinációja és az 1648-as felkelés eredményeit rögzítı Zborivi Egyezmény (1649) értelmében a kozákság egy meghatározott területen letelepedett, államilag szervezett és irányított, intézményes egységgé vált; kialakult a kijevi, braclavi és csernyigovi vajdaságot magába foglaló, autonómnak nyilvánított Kozák-Ukrajna, ahová a lengyel hatóságok hatásköre nem terjedt ki kiépült a hetmani adminisztratív szervezet, melyben egy lehetséges ukrán állam körvonalai sejlettek fel. 12 ez történelmi fordulópont volt, és az 1780-as évekig fennálló hetmanátust a mai ukrán állam elıdjének tekintik. 13 Bogdan/Bohdan Hmelnyickij hetman, a kvázi-független állam régenseként ( ) fel akarta szabadítani az egész ukrán népet a lengyel nemesi iga alól, de ehhez külsı támogatókat kellett találnia. Elıbb a török Porta és a krími Kánság felé fordult, majd az 1654-ben megkötött Perejaszlavi Egyezménnyel Moszkva hőbérese lett, széleskörő autonómiával, ám adófizetési kötelezettséggel. Moszkvából nézve a cár Ukrajnát védnöksége alá fogadja, (és) az orosz néppel egy vérő és egy vallású ukránokat kívánja megvédeni a lengyel-litván hatóságok és a katolikus egyház üldöztetéseitıl. 14 A svéd-lengyel-erdélyitatár-orosz háborúban Hmelnyickij utódai hintapolitikát folytattak, s a kozákok megoszlottak: kialakult egy Varsó-párti jobb parti (a Kijevet átszelı Dnyeperrıl van szó - AL) és egy Moszkva-barát bal parti Ukrajna ez a megosztottság mind a mai napig fennáll. Ezt az állapotot rögzítette az 1667-es andruszovói fegyverszünet, amely lényegében lengyel-orosz kondominium alá helyezte a két ukrán országrészt. A lengyel-litván állam folyamatos gyengülése megváltoztatta az erıviszonyokat: erısödött az orosz befolyás, a kozák autonómia felszámolása, az önkényuralmi rendszer kiépítése. Az arany szabadság helyreállítására a nagy északi háború kínálta az utolsó esélyt: Mazep(p)a hetman XII. Károlyt támogatta a döntı poltavai ütközetben (1709), miközben a kozákok többsége kitartott Moszkva mellett. Orosz értékelés szerint Mazepa áruló, az ortodox egyház kiátkozta, míg az ukránok szemében a haza atyja, a kozák-ukrán függetlenség tragikus hıse. 15 Mazepa 1708 decemberében kibocsátott kiáltványában Moszkva, azaz a nagyorosz nemzet, mindig győlölte kisorosz nemzetünket; rosszindulatú szándékkal már régóta arra törekszik, hogy nemzetünket végromlásba taszítsa. A Kijevi Akadémia egyik azévi metszetén Mazepa úgy jelenik meg, mint hazánk védelmezı atyja, az egyház védelmezıje, honunk munkása és védnöke háborúban és békében. 16 A keleti, bal parti részen kiépült a cári birodalmi gépezet, orosz és német betelepítésekkel, az ortodox egyház integrálásával a moszkvai patriarchátusba. A kozák elitet beemelték az orosz nemességbe, a közkozákokat besorozták az orosz hadseregbe, vagy jobbágysorba süllyedtek. Egy 1775-ös ukázzal felszámolták a Zaporozsjei Szicset. A 18. században a nyugati országrész szinte folyamatos felkelések színtere, melyeket lengyel-orosz csapatok vernek le. A hajdamákok eredetileg szökött, kóborló-rabló parasztok voltak, akikhez csatlakoztak a fegyverforgatásban jártas kozákok. A hajdamák-mozgalom az ortodox ukrán parasztok és kozákok felkeléseinek tekinthetı a lengyel nemesekkel és zsidó bérlıikkel szemben, valamint a római katolikus és unitus klérus ellen ban két vajdaságot, köztük a kijevit is elfoglalták, és a hetmanátus elıjogainak visszaállításával egy ortodox-kozák jellegő ukrán államot akartak létrehozni. 17 A lengyel-litván állam felosztásával (1772, 1793, 1795) az ukrán-kozák-lakta területek 80%-a az Orosz, 20%-a a Habsburg birodalom peremterületévé vált 1918-ig. Az Oroszországhoz került új szerzemények jelentısen megváltoztatták a lakosság összetételét. A nyugati kormányzóságokban Vityebszktıl Odesszáig, Łodztól Jekatyerinoszlávig kialakították a zárt zsidó letelepedési sávot, amelyben az európai zsidóság közel fele élt; egyes városokban arányuk 40% körül volt. Mivel földbirtokot nem szerezhettek, az ipar, kereskedelem (kocsmárosok!), pénzgazdálkodás, majd késıbb a szellemi szabad foglalkozások (orvosok, ügyvédek, újságírók) terén helyezkedtek el re a zsidók közül került ki az orosz fennhatóság alatt álló lengyel területek kereskedıinek és gyárosainak 73%-a 18, és hasonló volt a helyzet Osztrák-Galíciában 11 Oscar Halecki: A History of Poland Routledge London o. 12 Font-Varga i.m , 128.o. 13 Katkó Gáspár: Ukrajna: állam vagy álom? Történelem március 6-7.o. 14 Font-Varga i.m. 121.o. 15 u. ott , 164., 169.o. Halecki i.m. 162., 181.o. Európa i.m. 433.o. 16 Plokhy i.m o. 17 Font-Varga i.m , 189., , 199.o. 18 Niall Ferguson: A világ háborúja A győlölet évszázadának története Scolar Bp XVII., , 447.o.

4 4 Arday Lajos 2014 ősz is. Az 1783-ban elfoglalt Krím (bár az orosz okkupáció-annexió után kétséges, hogy Ukrajna részének tekinthetı-e még) tatár többségő volt, de a Fekete-tenger partvidéke (Odessza) az ókori gyarmatvárosok óta folyamatosan rendelkezett a legutóbbi idıkig görög népességgel, akikhez szefárd zsidók, örmények, gagauzok, bolgárok, románok, majd szervezett betelepítés folytán németek csatlakoztak (Besszarábia, 1812 után). Az ukrán-bjelorusz tisztán paraszti társadalomból kiemelkedni csak az oroszokhoz történı asszimiláció útján lehetett. A kormányzat valójában csak oroszokat ismert, a birodalom az oroszok birodalma, más nincs is itt. Az ukrán nemesség legnagyobb része már a 18. század közepétıl fokozatosan eloroszosodott. 19 A városokban az orosz nyelv és kultúra dominált; az ukránok asszimilálódtak vagy a városokon kívül rekedtek ben etnikai sokszínőség jellemezte Ukrajna népességét: az oroszok a lakosság 12,4, a zsidók 8,5, a németek 2,1, a lengyelek 1,7%-át alkották; Nyugat-Ukrajnában 5000 lengyel mágnás a földek 90%-át birtokolta; az es felkelésben részt vevı közép- és kisbirtokos nemesek földjét elkobozták. 21 Az oroszokkal és a lengyelekkel szemben az ukrán kollektív történeti tudat nagyon erıs ellenszenvet hordoz" 22 azt is mondhatjuk, hogy identitásuk velük szemben alakult ki: ukrán az, aki nem orosz és nem lengyel. A század fordulóján született Isztorija Russzov anonim szerzıje " a büszke és nagylelkő ukránokat szembeállítja a csaló lengyelekkel és barbár moszkvaiakkal." Az 1840-es években Kijevben megszervezett titkos Cirill és Metod Társaság " az ukrán nemzeti megújulási mozgalom csúcspontját jelentette; Sevcsenkó is egyik radikális vezetıje volt. A cári kormányzat felfedezte és betiltotta, 23 s arra törekedett, hogy a " polonizmus minden nyomát kiirtsák a nyugati országrészek (vagyis a bjelorusz, ukrán és litván területek) gondolatvilágából." ban belügyminiszteri rendelettel betiltották az ukrán nyelv használatát és ukrán nyelvő könyvek megjelentetését, azt állítva, hogy az csupán az orosz egyik nyelvjárása. Az Ausztriához került területeken a görögkatolikus ukrán-ruszin, majd román nemzeti egyház lett, és nagyban hozzájárult az ukrán nemzeti identitás kialakításához-fenntartásához. " Az ukrán értelmiség nem elhanyagolható részét tették ki az unitus papok, kiknek vezetı szerepe volt a nemzeti megújulás idején.a galíciai ukránoknak voltak anyanyelvi iskoláik, mőködtek ukrán tanítási nyelvő fıiskolák, ukrán tanárokkal, egyéb értelmiségiekkel, ukrán nyelvi tanszékük a lembergi (Lwow-Lviv) egyetemen. A legjelentısebb ukrán szépíró, mondhatni az ukrán Jókai és Mikszáth egy személyben, Ivan Franko is Lembergben élt és alkotott Galíciában létezett egy Sevcsenko Társaság, ez egy ukrán akadémia szerepét töltötte be. Galícia volt az a hely, ahol ukrán nemzetiségő értelmiség állást vállalhatott ez Oroszországban lehetetlen volt, hacsak az oroszokhoz nem asszimilálódott a Kijevi Ruszt az oroszok kisajátították maguknak. Ilyen körülmények között a galíciai ukránok Ausztria mellett foglaltak állást. A nemzet fennmaradása csak Galíciában tőnt valószínőnek." 25 Ne feledjük: mindez csak az ukránok 20 %- ra vonatkozott (1910-ben 4 millió), többségük az Orosz Birodalomban élt. Az elsı világháború végén reális esély nyílt nemcsak a lengyel állam feltámasztására, hanem egy független ukrán állam létrehozására is, a kettészakított nép egyesítésével, osztrák-német támogatással: ennek köszönhetıen a bolsevikokkal szembefordult Ukrán Népköztársaság delegációja részt vett a breszt-litovszki béketárgyalásokon; zászlóját, himnuszát, pénznemét 1991 után újra bevezették. Néhány hónapig létezett a kozák hagyományokra építı Ukrán Állam, Szkoropodszkij hetmanátusa. A Monarchia széthullásának napjaiban november 1-én Lembergben megalakult a Nyugat Ukrajnai Népköztársaság. Ez viszont hosszantartó véres háborút robbantott ki a lengyelekkel, akik nemcsak Lemberget, hanem a Kijevig terjedı egész területet Kresy sajátjuknak tekintették. Az ısi városokért, óriási területekért folytatott harcokban 19 Niederhauser Emil: Kelet-Európa története Historia Bp , 185.o. Niederhauser: Sevcsenko és az ukrán nemzeti megújulási mozgalom In: Nemzeti kisebbség Lucidus Bp A Romanovok hatalmától és nagyságától lenyőgözve, az egyéni karrier lehetıségeit szem elıtt tartva az ukrán nemesség mindent elkövetett, hogy betagozódjon az orosz birodalmi elitbe. Ennek érdekében feladtak magukból szinte mindent, ami ukránnak számított mind többen költöztek Szentpétervárra. Font-Varga i.m. 197.o. 20 Hasonló folyamat ment végbe a Baltikumban is, ahol sokáig a német jelleg formálta a városok arculatát. 21 Font-Varga: i.m. 219.o. 22 Póti László: Ukrajna: nemzetállam In: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában TLA Bp o.. 23 Tagjait számőzték vagy behívták katonának (Sevcsenkót is) ez kedvelt büntetési módszere volt a cári, majd a szovjet hatalomnak. 24 Niederhauser Emil: Sevcsenkó old.; A szlavofilek. 62. old. In: Nemzet és kisebbség 25 Niederhauser Emil: Kelet-Európa története 167., 201.o.

5 International Relations Quarterly 5 15 ezer ukrán és 10 ezer lengyel vesztette életét. Pilsudski csapatai 1920 májusában elfoglalták az akkor már "vörös" Kijevet, de a Vörös Hadsereg ellentámadását csak Varsó alatt tudták megállítani. A Curzon angol külügyminiszter által javasolt lengyel-szovjet/ukrán határtól a maitól km-el keletebbre húzódtak Lengyelország határai 26, gyakorlatilag visszaállítva a háború elıtti helyzetet: 5 millió ukrán került lengyel fennhatóság alá, lényegesen kedvezıtlenebb helyzetben, mint az egykori osztrák Kelet-Galíciában. 27 Szovjet-Ukrajnában az 1920-as években " az ukrán nyelv gyökeret eresztett, és jelentısen elterjedt az oktatásban, a kultúrában, a közéletben és a sajtóban az ukrán nyelv és kultúra megszőnt az értelmiség egy szők csoportjának valamiféle romantikus, ezoterikus hóbortja vagy az elmaradott parasztság jelképe lenni." 28 A holodomor okai amirıl a Nyugat máig nem akar tudomást venni hármasak: - fel akarták számolni az ország többi részéhez képest jómódú parasztságot, a "kulákokat"; - ezáltal is gyengíteni az ortodox egyházat; - megtörni a szovjet uralommal szemben ellenséges ukránokat és kozákokat ban 5-6 millió ember halt éhen. "Ezt a nemzeti tragédiát az tette igazán a szovjet rendszer bőneként rögzült kvázi-genocídiummá, hogy az nem természeti katasztrófa, hanem az akkori szovjet vezetés tudatos politikája következtében történt meg." 29 A brutális akciót levezénylı párttitkár Hruscsov volt tehát egyfajta jóvátételként "ajándékozta" Ukrajnának a ¾ részben oroszok-lakta Krímet az "egyesülés" 300. évfordulóján, 1954-ben. A tömeges népirtás máig ható következménye, hogy az ország déli és keleti (ipar)vidékein oroszok milliói telepedtek meg, a nehéz- és hadiipar kiépítésével. Érthetı, hogy az ukránok jelentıs része nagy reményekkel fogadta az ország egészét 30 elfoglaló németeket, de rövidesen csalódniuk kellett. A Moszkva felhívására megalakuló partizán-egységek mellett megszervezıdött az UPA, az Ukrán Nemzeti Felkelı Hadsereg, amely ig(!) vívta öngyilkos harcát a németek, az elırenyomuló Vörös Hadsereg, majd a lengyelek ellen. 31 A magyar/csehszlovák/ruszinszko/kárpátalja bekebelezésével hivatalosan az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság lett az ukrán nép állama; annak parlamentje, a Rada augusztus 24-én kinyilvánította az Ukrán Köztársaság függetlenségét, amelyet december 1-én 90% fölötti arányban népszavazás erısített meg. A 45 milliós ország 1/3-a oroszul beszél. Valójában ennél többen, mert a 8 millió orosz nyelvő és nemzetiségő mellett a népesség közel 1/3-a kétnyelvő, vagy az ukránorosz hibrid szurzsukot beszéli; 7 millióra tehetı azoknak a száma, akik az írekhez hasonlóan ukrán identitásúak, de oroszul beszélnek. Az ukrán nyelvet a vidék, a parasztság ırizte meg; a politikai és kulturális nyomás alatt a városok nyelve keleten orosz, nyugaton lengyel lett. Az ukrán-ruszin nemzeti egyháznak tekinthetı görögkatolikus csak a volt osztrák-magyar-lengyel területeken volt képes megújulni a 40-es évek erıszakos "visszatérítése" után a pravoszláv egyházba; az utóbbi a nagy többség vallása, de hatalmi-politikai indíttatásból megosztott a kijevi és moszkvai patriarchátus között. Az orosz- és lengyel-ellenesség mellett az antiszemitizmus is része az ukrán politikai hagyományoknak. Az oroszországihoz hasonlóan a népesség 40 %-a visszasírja a "régi jó" szovjet idıket; a demokratikus átalakulást és a NATO tagságot 30, a kapitalista viszonyokat 36 % támogatja. 32 Az Ukrajnán kívüli diaszpóra identitása szélsıségesen megosztott: míg az Észak-Amerikába kivándoroltak és leszármazottaik legkevesebb 2,5 millió ırzik ukrán-ruszin identitásukat, 33 a posztszovjet államokban élı 4-20 milliós "keleti diaszpóra" inkább szovjet, mint ukrán identitású. 34 Egy, identitásban megfoghatatlan további 7 millió külföldön, Nyugat- és Dél-Európában dolgozik, abból 1 millió 26 Rigai béke 1921 Wilno-Vilnius, Litvánia fıvárosa, lengyel-zsidó város, szintén Lengyelországhoz tartozott 1920 és 39 között. 27 A két háború közötti helyzetrıl így ír Niderhauser: " A kisebbségi kérdés nem sok vizet zavart olyan esetben, amikor az illetı kisebbség mögött nem állt jelentıs politikai súlyú anyaország, vagy a kisebbségi társadalom összetétele olyan volt, hogy politikai igények alig formálódtak ki körükben. Ez áll például a lengyelországi ukránokra." És - tehetjük hozzá - még inkább a bjeloruszokra. Kelet-Európa története, 229. old. 28 Orest Subtelny: Ukraine A History / Torontó old. / Idézi Póti, i.m old. 29 Póti i.m old. 30 A Ribbentrop-Molotov paktum értelmében a szovjet csapatok hátba támadva a lengyeleket 1939 szeptemberében megszállták a többségében ukrán- és bjelorusz- lakta területeket. 31 Kevéssé ismert tény, hogy küldöttségükkel Szombathelyi vezérkar fınök is tárgyalt; hallgatólagos megállapodás született arról, hogy az UPA nem támadja a magyar megszálló erıket, azok viszont lıszerrel, gyógyszerrel segítik az ukránokat. 80 ezer lengyelt mészároltak le - a harcoknak csak az vetett véget, hogy az ukrán-ruszin népességet széttelepítették a németek által elhagyott tengermelléki és nyugati területeken. Ravasz István: Ukránokkal a Vörös Hadsereg ellen Történelem március o. 32 A washingtoni Pew Research Center adatai. Newsweek Jan A szovjet idıkben Kanadában több Sevcsenkó-szobor volt, mint Ukrajnában. 34 Oroszországban hivatalosan 4 millió, Moldvában / Transznyisztriában 0.5 millió, Belaruszban 200 ezer ukrán él. Póti i.m old.

6 6 Arday Lajos 2014 ősz az Ibériai félszigeten. A "diffúz és megosztott nemzettudat" a nagypolitikában is megnyilvánul: a nyugatukrajnai "nemzetiek" és a szakmai-politikai elit nyugati orientáltságúak, céljuk az EU-tagság; a keletiek és déliek orosz-barátsága 35 nyilvánul meg Ukrajna megfigyelıi statusában az orosz belorusz kazah "eurázsiai" vám- és politikai unióban. A ruszin, rutén, rusznyák népnév, mint említettük, a Kijevi Ruszra megy vissza, így régebbi, mint az ukrán. Ruszinok éltek és élnek az Északkeleti Kárpátok - Keleti Beszkidek keleti és nyugati lejtıin is, a huculok, bojkók és lemkók. A lakatlan magyar gyepü (elve) csak lassan népesedett be, fokozatosan, a honfoglalást követıen, felgyorsulva a mongol-tatár pusztítás után. A tömeges betelepedés Koriatovics Tódor litván herceg, trónkövetelı vezetésével a 14. század végén történt. Zsigmond adománylevele 16. századi hamisítvány, tény viszont, hogy Árpádházi-királyaink testırségének egy részét hagyományosan "Ruthenusok" adták 36, és összes szabadságküzdelmeinkben, háborúinkban a magyarokkal vállvetve küzdöttek; ezért lettek - Rákóczi szavaival "gens fidelissima", a leghőségesebb nép. " A ruszin értelmiség voltaképpen azonos volt az unitus papsággal, és ennek zöme egyértelmően a magyarrá asszimilálódás útjára lépett. "(Vasvári Pál családja) Mások, mint a nemzetébresztı A. Duhnovics eperjesi kanonok, a ruszin himnusz szerzıje,".úgy vélték, hogy ık voltaképpen oroszok és csak a "szent Oroszországban" bízhatnak. 37 Ismét mások úgy látták, hogy a ruszinok rutének, vagyis ukránok, a galíciai ukránokkal kell együttmőködniük. A legkevesebben voltak azok, akik a ruszint külön nemzetnek szerették volna látni. 38 " A ruszinságnak a századfordulóig nem volt modern értelemben vett nemzettudata, és nem alakult ki normalizált nemzeti nyelve; a lakosság többsége írástudatlan." 39 A prágai kormányzat ( ) nem biztosította Ruszinszkónak a békeszerzıdésben elıirányzott autonómiát, és a joggal magyarbarátnak tartott ruszinok megosztására törekedett nyelvi-kulturális és vallási szempontból egyaránt. A sok újonnan épített iskolában emigráns orosz és ukrán nyelvő-szellemiségő oktatók oroszra és ukránra tanították a felnövekvı ruszin értelmiséget, háttérbe szorítva saját "konyhanyelvüket". A "magyarónnak" tekintett görögkatolikus egyházzal szemben a görögkeleti terjeszkedését segítették elı. A visszafoglalt területnek ( ) Teleki Pál miniszterelnök autonómiát akart adni, erre azonban nem került sor a háborús körülmények között. Mindössze annyi történt, hogy a ruszinlakta "közigazgatási kirendeltségeket" nem foglalták be a megyerendszerbe, ott bevezették a kétnyelvő oktatást és hivatali ügyintézést. A Kárpátaljai Tudományos Társaság helyi, magyar-ruszin tudományos akadémia szerepét töltötte be; ruszin nyelvi és irodalmi szakosztálya célul tőzte ki a ruszin népnyelv irodalmi nyelvvé való fejlesztését. 40 Még az odavezényelt csendıröknek is el kellett sajátítani a ruszin nyelv alapjait. A ruszinságra csaknem halálos csapást a szovjet uralom ( ) mérte. Míg között Kárpátalján a ruszinok aránya 60-70% volt, a Szovjet-Ukrajnába való beolvasztás (hivatalosan: újraegyesülés) után a ruszint eltörölték; a lakosság 75-80%-a ukránná vált. A függetlenség kikiáltását követı évben, 1992-ben az Ukrán Tudományos Akadémia felmérése szerint a népesség 55%-a ukránnak, 18%-a ruszinnak, 7%-a ruszin-ukránnak vallotta magát ben megalakult a Kárpátaljai Ruszinok Társasága márciusában a kárpátaljai (Zakarpatyje) megyei tanács önálló nemzetiségként ismerte el a ruszinságot, de ezt a kijevi kormányszervek nem hagyták jóvá decemberében Duhnovics (egyik) himnusza lett Kárpátalja hivatalos himnusza a megyei tanács döntése alapján. Rendkívül érdekes egy 2008-as közvélemény-kutatás eredménye, mely szerint a válaszadók 40,3%-a Magyarországhoz vagy Szlovákiához csatolta volna Kárpátalját; 21,1%-a szerint Ukrajna elidegeníthetetlen része, míg egy másik 21% egy Koszovó-mintájú szuverén álam mellett foglalt állást. A ruszinok teljes, világlétszámát 1,6 millióra teszik; ebbıl 1 millió él szülıföldjén, 250 ezren Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. 41 Elismert nemzetiség, nemzeti kisebbség Magyarországon, Szerbiában, Horvátországban és Szlovákiában: az Eperjes-Bártfa- Svidnik/Felsıvízköz környéki 24 ezres ruszinság szellemi vezetıi sokat tettek a ruszin irodalmi nyelv meghonosításáért. " A ruszin nyelv alapszókincsének 70-80%-a megegyezik az ukránéval, de a helyi 35 u. ott old. 36 Bonkáló Sándor: A rutének / EPMSZ Basel-Budapest, 1996, 18., 43. old. 37 Ezek az értelmiségiek szinte kizárólag papok orosz-ukrán-ruszin keveréknyelven írtak, adtak ki rövidélető újságokat, amit még az írástudó ruszinok sem tudtak elolvasni, így hatásuk alig volt. Eredményesebben mőködtek azok az orosz ügynökök, akik a 20. század elején a pravoszláviához való visszatérésre agitáltak. (Máramarosi skizma-per) Bonkáló, i.m old. 38 Niederhauser: Kelet-Európa története, 240. old. 39 Bonkáló: i.m old. 40 u. ott 153.old. 41 Bonkáló i.m old. / Új Szó (Pozsony) június 6., november 29., december 23. A kanadai ukránok egy része ruszin identitású. Legnevesebb képviselıjük P. R.Magocsi, akinek nagyapja vándorolt ki Beregdarócról. A ruszin identitásról írt munkája: The Shaping of a National Identity Subcarpathian Rus Harvard 1978.

7 International Relations Quarterly 7 nyelvjárások sajátosságainak megfelelıen sok benne a lengyel, ószláv, orosz, jiddis, szlovák, román, magyar, cigány nyelvi elem. A ruszin és az ukrán nyelvtana jórészt azonos, (de).különböznek hagyományaik, gyökeresen eltér a mentalitásuk. Hodinka Antal találóan jegyzi meg, hogy a ruszinok az egyetlen ciril betővel író szláv nép, amely a Nyugathoz tartozik." 42 Az ukrán vezetés ma úgy viszonyul a ruszinhoz, ahogyan a cári kormányzat viszonyult az övékhez: a ruszin hivatalosan csupán az ukrán egyik nyelvjárása. Ezt erısíti, hogy nemzeti vallásuk, a görögkatolikus, a szovjet hatalom bukása után sem tudta visszaszerezni befolyását a lelkekre: századi mőemlék fatemplomaikat ugyan visszakapták, de az új templomokban a liturgia pravoszláv. Ukrajna, a nemzetépítı állam jövıjét civilizációs peremstátusa (Nahaylo Bohdan) határozza meg. Kiss Gy. Csaba szerint az elmúlt csaknem negyed században már kialakult egy olyan szellemi-politikai vezetı réteg, amely az állam egységének fenntartásában érdekelt. Tömegbázisukat a sok milliós orosz- és kétnyelvő, keveréknyelvet használó, de az írhez hasonlóan ukrán tudatú népesség alkotja, a galíciai nacionalisták mellett. Csehszlovákia, Jugoszlávia (s újonnan Skócia, Katalónia) példája viszont a nemzetállami szétválás irányába mutat, s Ukrajnát kettévágja a nyugati és keleti nyelvi-kulturális-(a ma már kevésbé)-vallási civilizációt szétválasztó törésvonal. Helyzetét súlyosbítja kiszolgáltatottsága hatalmas keleti szomszédjának, ahol a feltámadó birodalmi gondolkodás, a közel-külföld visszaszerzésének igénye mellett az életszínvonal is magasabb 43, s ez vonzerıt jelenthet, különösen a szoros gazdasági kapcsolatokkal rendelkezı keleti-déli területeken. S ha ehhez (ne adj Isten fegyveres) orosz támogatás járul, bekövetkezhet a kettészakadás. Egybehangzó szakértıi (Gereben Ágnes, Nógrádi György), és kárpátaljai magyar 44 vélemény szerint Ukrajna alapvetı problémája az, hogy mind a Nyugat- mind pedig az orosz-barát politikai-gazdasági elit korrupt és vezetésre alkalmatlan, az ország pedig káoszba, szegénységbe és kilátástalanságba süllyedt. Ebben az állapotban fıleg keleten vonzó megoldást jelenthet Putyin stabil(nak látszó) autoriter rendszeréhez való csatlakozás. Az áprilisban már elıre látható orosz(országi) fegyveres támogatás bekövetkezett. A Luhanszk és Donyec megyében harcoló szakadárok nehéztüzérséget, harckocsikat, páncélozott csapatszállítókat és légvédelmi rakétarendszereket kaptak, hadmőveleteiket csapat- és rangjelzés nélküli uniformist viselı orosz tisztek vezetik, soraikban többezer önkéntes, valójában jól megfizetett több száz zsoldos küzd. 45 A világ közvéleménye csak akkor figyelt és háborodott fel, amikor július 17-én az Oroszország által átadott, csúcstechnológiát képviselı légvédelmi rakétával vélhetıen tévedésbıl lelıtték a maláj gépet, közel 300, mit sem sejtı utasával. Katonai téren Ukrajna vesztésre áll kiképzetlen, elavult szovjet fegyverekkel rendelkezı, rosszul vezetett és fizetett hadseregével; a fogságba esettek meglepıen magas száma viszont arra utal, hogy a harcba küldött ukrán regulárisok és orosz önkéntesek nem akarnak testvérharcban elpusztulni meggyızıdésbıl, elszántan csak a kelet-ukrajnai, orosz nyelvő és tudatú felkelık harcolnak. A világ egyik legnagyobb hadseregével és atomarzenáljával rendelkezı Putyin magabiztosan jelentette ki Barrosonak, hogy ha akarná, két hét alatt lerohanhatná Kijevet, nem kis ijedelmet keltve a szomszédos balti államokban és Lengyelországban. 46 De hogyan alakult ki ez a fegyveres konfliktus? A Kijevben és a nyugat-ukrajnai nagyvárosokban zajló, több hónapos tüntetés-sorozatot az robbantotta ki, hogy az oroszbarát(nak tartott belorusz származású) Janukovics elnök váratlanul megtagadta az Európai Unióval való társulási szerzıdés aláírását (Vilnius, november). Ez a lépés a robbanás erejével dobta felszínre az országot már régtıl fogva megosztó ellentéteket nem csak nyelvit 47, hanem a politikaiakat is, amelyek vonatkoznak a múlt, az ukrán önazonosság, nemzeti mozgalmak megítélésére 48 és az ország nyugati/európai, vagy keleti/orosz eurázsiai elkötelezettségére. Hamarosan kiderült, hogy ez nem csupán ukrán belpolitikai kérdés, hanem Ukrajna csak egy eszköz a 42 Bonkáló i.m old. 43 A fegyveres erık tisztjei nyolcszor-tízszer annyit keresnek, mint ukrán megfelelıik. 44 Kovács Miklós, korábbi KMKSZ elnök és kijevi parlamenti képviselı 45 Több száz harcedzett csecsen is; feltőnt egy cseh tornatanár, akit a szláv testvériség eszméje vezetett Donyeckbe; sok szerb harcol mindkét oldalon, s tudunk ukrán azovi különítményben magát kitüntetı svéd mesterlövészrıl. 46 A kalinyingrádi enklávéban és Belaruszban orosz csapatok állomásoznak, a lengyel határ mentén is. 47 Mint említettük, a lakosságnak alig fele beszél ukránul: a többiek oroszul (délkeleten) és/vagy orosz-ukrán keveréknyelven (szurzsik). 48 Nyugaton és középen teljes szakítás a milliókat legyilkoló szovjet-orosz kommunizmussal, példakép a németekkel és szovjetekkel egyaránt szembeforduló UPA, nemzeti hıs Bandera, akit a szovjet titkosszolgálat ölt meg müncheni számőzetésében. Keleten tovább él a dicsı partizán múlt, a szovjet csapatok, mint felszabadítók emléke, s állnak a sztálini-brezsnyevi korszak emlékmővei

8 8 Arday Lajos 2014 ősz Kelet és Nyugat között folyó geopolitikai játszmákban. 49 A mindenkori orosz vezetés és közvélemény továbbra is sajátjának, de legalábbis befolyási övezetének tekintette és tekinti az egykor Szovjetunióhoz tartozó területeket ( közel külföld blizsnyeje zarubezslje ) mindenekelıtt az orosz-keleti szláv Fehéroroszországot és Ukrajnát. A birodalom feltámasztására irányuló szándékkal hozta létre Oroszország, Belarusz és Kazahsztán az Eurázsiai Uniót, amelybe kérte felvételét a muzulmán szomszédjaitól fenyegetett Örményország is. Gazdaságilag indokoltnak látszott Ukrajna csatlakozása, 50 mivel gazdasága ezer szállal kötıdik az orosz gazdasághoz, 51 és létkérdés az orosz(országi) olaj- és gázszállítás zökkenımentes biztosítása. Közös nyugati - amerikai, EU-és és a leginkább fenyegetett kelet-közép-európai államok érdeke a birodalmi megerısödés-terjeszkedés megakadályozása, minthogy Ukrajna nélkül Oroszország megszőnik birodalom lenni, 52 így érthetı, hogy Oroszország számára nemcsak gazdasági, de biztonsági kérdés is, hogy befolyási övezetében tartsa szláv szomszédját. 53 A másik oldalról az EU és a NATO partnerségi együttmőködést épített ki, és társulási szerzıdést ajánlott, az Egyesült Államok pedig, két helyettes államtitkára, Th. Melia és V. Nuland szerint a Szovjetunió szétesése óta körülbelül 5 milliárd dollárt költött el Ukrajnában a demokrácia és a rendszerváltás finanszírozására, ami gyakorlatilag az orosz-ellenes, Európa-barát ellenzék (Majdan téri tüntetés-sorozat) támogatását jelentette. 54 Brzezinski pontosan látta, hova vezethet mindez: Egy Oroszországgal való unió egyrészt gazdagítaná Oroszországot, másrészt hatalmas lépést jelentene Moszkva számára a birodalmi érdekszféra helyreállítása felé, amire több orosz vezetı is mély nosztalgiával gondol. Emiatt valószínő, hogy a Kreml továbbra is nyomást fog gyakorolni Ukrajnára annak érdekében, hogy az csatlakozzon Oroszországgal együtt a közös gazdasági térhez Talán erıszakhoz is kellene folyamodni, vagy legalábbis egy gazdasági válságot kellene elıidézni Ukrajnában, hogy a gazdaságilag rugalmasabb Oroszországgal való formális uniót elfogadhatóbbá tegyék az ukránok számára Az Ukrajnát és Belaruszt egyetlen szláv unióba kényszerítı nyomásgyakorlás azzal a kockázattal járhat, hogy Oroszországot közvetlen szomszédjaival sodorja elhúzódó konfliktusokba. 55 Nyilvánvaló, hogy Ukrajnát messze meghaladó, világmérető geopolitikai kérdésrıl van szó, Oroszország hatalmi helyzetérıl, hovatartozásáról. Egyetérthetünk Sz. Mihejevvel, aki szerint Oroszország nem Kelet vagy Nyugat része, hanem önmagában egy civilizáció, azonban el kell döntenie, hogyan viszonyul Európához, az EU-hoz, valamint a jelenlegi egyetlen, illetve a felemelkedı szuperhatalomhoz, az Egyesült Államokhoz és Kínához. A Szovjetunió összeomlásával újból fellángolt a vita Oroszország jellegérıl, szerepérıl. E kérdések komolyan megosztották az értelmiségi és politikai elitet, nem kevésbé az egész társadalmat. Az egyik oldalon ott álltak a Nyugat-barátok, a kozmopoliták, az atlantisták, míg a másikon a szlavofilek utódai, akiket általában nacionalistaként, eurázsiaistaként vagy gyerzsavnyiki -ként (azaz: erısállam-pártiként) emlegettek. 56 A nyugatos vonalat erısíti, hogy az orosz ortodox hagyományok az európai kereszténység szerves részét képezik, (s hogy) a politikailag egyre fontosabb orosz középosztály egyértelmően a Nyugat életstílusát veszi át, miközben Oroszország értelmiségének mind több tagja egyre nyíltabban beszél arról a vágyáról, hogy országa a modern Nyugat részévé váljon.57 Mind Huntington, mind Brzezinski Oroszországnak a Nyugathoz, konkrétan Európához, az EU-hoz való közeledését vizionálja, egészen a NATO-tagságig. A civilizációk összecsapásának elkerülhetetlenségébıl kiindulva Huntington 1996-ban egy kínai - iráni - pakisztáni - arab katonai szövetséget valószínősített, 49 Stier Gábor: Ukrajna az eurázsiai sakktáblán Magyar Nemzet február Etnikai szempontból is, mivel így birtokon belülre kerülne az utódállami határokkal elválasztott oroszok túlnyomó többsége 51 A kelet-ukrajnai nehézipar termékeinek csaknem egészét Oroszország veszi át, s különösen érvényes ez a hadiipari együttmőködésre: ukrán alkatrészekkel készülnek a légvédelmi és interkontinentális ballisztikus rakéták, helikopterek. 52 Zbignew Brzezinski: A nagy sakkjátszma 53 Stier Gábor: Ukrajna az eurázsiai sakktáblán Magyar Nemzet február Heti válasz február Z. Brzezinski: Stratégiai vízió Amerika és a globális hatalom válsága Antall J. Tudásközpont, Budapest o., 201 o. 56 Samuel Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása Európa, Budapest o 57 Brzezinski, i. m. 183, 189. o

9 International Relations Quarterly 9 amelyhez vonakodva ugyan de Japán is csatlakozik, Oroszország pedig, Szibériát és a Távol-Keletet megvédendı, belép a NATO-ba. Az elkerülhetetlen szembenállás folytán az Egyesült Államok, Európa, Oroszország és India valóban globális háborút visel Kína, Japán és az iszlám államok ellen, s mivel mindkét tábor rendelkezik nukleáris fegyverekkel, s azokat be is veti, az északi félteke gyakorlatilag megsemmisül; India túléli, de a világpolitika központja délre költözik Indonéziába, Ausztráliába és Dél-Amerikába 58 Brzezinski látomása kevésbé apokaliptikus. İ egy nagyobb Nyugat -ot lát amelyben helyet kap Oroszország és Törökország is, földrajzilag egészen Japánig valamint Dél-Koreáig terjedne Mindenesetre Amerikának, Európának és Oroszországnak is fontos, hogy Oroszország egy közös politikai és gazdasági értékekben gyökerezı partnerségi kapcsolatot alakítson ki a Nyugattal. Ésszerő azt feltételezni, hogy a következı kettı vagy több évtizedben írja 2012-ben a Nyugat és Oroszország között ténylegesen olyan együttmőködı és egymást összekötı megoldás születhet, ami optimális körülmények között végül Oroszország EU- és NATO-tagságát eredményezheti, ha idıközben Oroszország rálép egy, az EU, valamint a NATO normáival összeegyeztethetı és valóban átfogó, a jog uralmán alapuló demokratikus átalakulás útjára. 59 A szláv világot jól ismerı Brzezinski azonban azt is látja, hogy a jelenleg biztosan a nyeregben ülı az állam hagyományos erıszakszerveihez szorosan kapcsolódó, a birodalmi múlt iránti nosztalgiával telített, valamint az emberek lelkében mélyen gyökerezı nacionalista érzelmekre rájátszó orosz hatalmi elitek a nyugatbarát irányultság gátjai. 60 E hatalmi elitnek a birodalom (ujjá)építésére irányuló szándékát bizonyítja a Krím márciusi lerohanása, majd egy népszavazási színjátékkal jóváhagyott annektálása. Bekövetkezett az, amit Brzezinski lehetıségként vetett fel: a szélesebb körő demokratikus átalakításból kimaradó Oroszország újfent feszültségek forrásává, sıt alkalmaként még szomszédaira leselkedı közvetlen fenyegetéssé is válhat. Oroszország megosztó módon kihasználhatja erıforrásait, és a nyugati megosztottságon felbátorodva gyorsan megkísérelheti Ukrajnát magába olvasztani, felélesztve ezzel saját birodalmi törekvéseit, és hozzájárulva még nagyobb nemzetközi káosz kialakulásához. Amennyiben Európa passzív lesz, a különbözı európai államok az elınyösebb kereskedelmi lehetıségek érdekében külön megállapodásokat köthetnek Oroszországgal, miközben Lengyelország és a balti államok kétségbeesetten könyörögnének újabb amerikai biztonsági garanciákért. 61 Egyelıre nyoma sincs a déli és a keleti határokon leselkedı veszély felismerésének, sıt Putyin Ázsia felé fordul és európai és amerikai szankciók okozta károk enyhítésére. Moszkva nagyhatalmi gıgjét erısen megnyirbálhatja az új déli határai mentén növekvı bizonytalanság az egyre erısebb iszlamista nyugtalanság miatt, valamint alig titkolt aggodalmai az ország lakatlan keleti része mellett fekvı erıs és nagy népsőrőséggel rendelkezı kínai szomszédját illetıen. 62 Pedig az 1990-es években már Pavel Gracsov orosz honvédelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a kínaiak vér nélkül, békés úton igázzák le az orosz Távol-Keletet. 63 Úgy tőnik, a putyini vezetés a távolabbi jövı jobb kilátásait hajlandó feláldozni a pillanatnyi siker és népszerőség oltárán, az erıt mutató területnöveléstıl (Krím, Kelet-Ukrajna?) mámoros tömegek körében Putyin népszerősége, politikájával való egyetértés megközelíti a 90%-ot; az embargók kijózanító hatása csak lassan érvényesül. Az orosz vezetés kockázatos döntését a Krím bekebelezésérıl és a szakadárok támogatásáról két meggondolás is vezérelhette: elterelni a figyelmet a belsı bajokról, a gazdaság stagnálásáról, sıt recesszióba fordulásáról; és ha a Nyugat elszakíthatta Koszovót Szerbiától, miért ne tehetné ezt meg Oroszország az orosz többségő Krímmel és Kelet-Ukrajnával? Az új, mindent behálózó és tönkretevı korrupció mocsarában vergıdı Ukrajna képtelen (volt) betölteni a keleti és a nyugati civilizációk közötti híd-szerepét: a túlhajszolt nemzet-építés során elidegenítette, mintegy Oroszország karjaiba dobta orosz nyelvő, de ukrán tudatú polgárait is; a gyenge állam szinte kihívta maga ellen az orosz agressziót. Amelyet gazdasági meggondolások is motiválhattak? A hírekbıl ismerıs Szlavjanszk körzetében, a Harkiv- Donyeck-Luhanszk háromszögben ugyanis hatalmas mennyiségő, 3,6 trillió köbméterre becsült palagáz rejlik, ezáltal a terület világviszonylatban is az egyik legnagyobb lelıhelynek számit; ez egyben azt is jelenti, hogy a Donyec-medence esetleges bekebelezéséhez sokkal több köze van Oroszország feneketlen zsebének, mint a patetikus szláv egység megteremtésének. 64 Brzezinski fenyegetınek látja a helyzetet: felhívta Obama elnök figyelmét arra, hogy az ukrajnai 58 Huntington, i.m o. 59 Brzezinski: i.m. 195, 213, 253. o 60 u.ott, 203. o 61 u.ott, 202, 257. o 62 u.ott, 197. o. 63 Huntington: i.m o 64 Székely Gergely: Az ukrán palagáz kell Moszkvának? Magyar Nemzet 2014 május 2.

10 10 Arday Lajos 2014 ősz válság a hidegháború óta a legnagyobb kihívás (az Amerika által uralt) nemzetközi rendszer ellen. 65 Az Európai Unió, akárcsak a véres jugoszláv szétesés idején, e konfliktus kapcsán is megmutatta tehetetlenségét és megosztottságát. A büntetı szándékú szankciók eddig még soha és sehol nem vezettek eredményre, kezdve az Olaszország elleniektıl az 1930-as évek közepén, Kubán át Iránig, viszont kárt okoztak mindkét oldalnak és megnehezítették a probléma békés megoldását. A fenyegetı orosz elırenyomulásra adandó válasz nem csak Európát, de a Visegrádi Négyeket is megosztotta: a tragikus történelmi tapasztalatoktól vezérelve teljesen érthetı, hogy Lengyelország a három balti állammal együtt hathatós NATO védelmet kért, külföldi/amerikai csapatokkal, míg Szlovákia, Csehés Magyarország ezt elutasította. Egyetértés van viszont abban, hogy egy erıs Ukrajna, mint ütközıállam, álljon az orosz birodalmi terjeszkedés útjába, mert senki sem akar orosz tankokat látni Záhonynál, Przemyslnél, netán a prágai Vencel-téren A magyar kormány nehéz helyzetben van álláspontja kialakításánál, mert a fenti mellett még legalább három körülményt kell figyelembe vennie: - a kárpátaljai, mintegy 150 ezres magyarság helyzetét 66 - a magyar (mezı)gazdaságot is sújtó orosz behozatali válaszlépéseket - a paksi atomerımő bıvítésére vonatkozó egyezményt (orosz kölcsön, technológia) Ukrajna jövıjét, az orosz-ukrán viszony alakulását Huntington így látta: valószínő lehetıség az, hogy Ukrajna két külön entitássá válik szét kulturális határa mentén, melyek közül a keleti egyesül Oroszországgal. 67 Egy orosz tábornok keresetlenül így fogalmazott: Ukrajna, vagy inkább Kelet- Ukrajna majd visszajön öt, tíz, tizenöt év múlva. Nyugat-Ukrajna meg menjen a fenébe. Egy inkább valószínő forgatókönyv szerint Ukrajna független és egységes marad, miközben szorosan együttmőködik majd Oroszországgal 68 s ez az, amit a mindenkori moszkvai kormányzat igyekezett fenntartani. A belátható jövıt illetıen: - Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága (amelyet a lakosság többsége is elutasít) így csakis ez lehet egy tartós rendezés alapfeltétele. EU-tagsága (a távolabbi jövıben) valószínőbb, mint csatlakozása az Eurázsiai Unióhoz; - minden nagyhangú nyilatkozat ellenére semmi esély arra, hogy a Krím visszakerüljön Ukrajnához a kérdés csupán az, létrejön-e a szárazföldi kapcsolat az orosz anyaországgal; - elkerülhetetlen Ukrajna föderatív átalakítása, de legalábbis autonóm régiók kialakítása. Porosenko elnök széleskörő autonómiát ígért Donyeck és Luhanszk megyéknek, szabadon választott nyelvhasználattal, ami az orosz nyelv második hivatalos nyelvvé válását jelenti; ez olyan rendezési javaslat, amellyel, ha elıbb jön, elkerülhetı lett volna a fegyveres konfliktus; - Moszkva vélhetıen nem törekszik további területi hódításokra, már csak azért sem, mert a harcok és az embargók tönkretették az amúgy is elavult technológiával dolgozó kelet-ukrajnai nehézipari üzemeket és bányákat; - Kárpátalja, mint (etno)régió, és az ottani magyarság nagyobb mozgásteret, érdekérvényesítési lehetıséget kaphat. Budapest, szeptember dke[at]southeast-europe.org DKE 2014 Figyelem! Kedves kutató! Ha erre a tanulmányunkra hivatkozik, vagy idézi annak egy részét, kérjük, küldjön errıl egy -t a fıszerkesztı részére a dke[at]southest-europe.org címre. A cikket a következıképpen idézze: 65 Lóránt Károly: Elvetett semlegesség Magyar Nemzet 2014 május Behívások az ukrán hadseregbe már van is egy magyar fıiskolát végzett áldozat. Barátságtalan lépésnek tekinthetı, hogy a magyarnak nincs regionális hivatalos nyelvi státusa, és a kisebbségvédelmi egyezményben rögzített egységes magyar választási körzete, amely lehetıséget adna magyar képviselı küldésére a kijevi parlamentbe 67 Utalt arra, hogy 1992 májusában a krimi parlament arra szavazott, hogy váljanak függetlenné Ukrajnától, az orosz parlament pedig arról, hogy töröljék el azt a (hruscsovi) határozatot, amely a Krímet Ukrajnának engedte át 68 Huntington: i.m o.

11 International Relations Quarterly 11 Arday Lajos: Ukrajna történelem, etnikum, identitás, (geo) politika. International Relations Quarterly, Vol. 5. No. 3. (2014 nyár) 10 p. Együttmőködését köszönöm. A fıszerkesztı

UKRAJNA. történelem, etnikum, identitás ARDAY LAJOS

UKRAJNA. történelem, etnikum, identitás ARDAY LAJOS INTERNATIONAL RELATIONS QUARTERLY, Vol. 5. No.1. (Spring 2014/1 Tavasz) UKRAJNA történelem, etnikum, identitás ARDAY LAJOS A tanulmány vázlata - A Kijevi Rusz, a három keleti szláv nép közös szülıföldje,

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség Churchill azt mondta: Ahol a tisztesség véget ér, ott kezdıdik a politika. Az utóbbi napok kiegészítették

Részletesebben

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok

Részletesebben

5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet

5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 5. A NATO Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. Vázlat 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 1 1. A NATO létrejötte Vörös hadsereg Európa katonailag (+ gazdaságilag) gyenge USA-t

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász

Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász Ukrajna politikai megosztottságának földrajzi háttere Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék Beregszász A 2013/14-es belpolitikainak indult, majd nemzetközivé

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

A TRIANONI BÉKE. Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. A TRIANONI BÉKE Dátum: 1920. június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét. 1. Általános jellemzők: a többihez hasonlóan megalázó rablóbéke területi

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen

EURÓPAI PARLAMENT. Plenárisülés-dokumentum 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY. a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen EURÓPAI PARLAMENT 2004 Plenárisülés-dokumentum 2009 1.9.2008 B6-0413/2008 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követıen az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdése

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.

Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2. Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia

Részletesebben

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!

Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről

Részletesebben

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc

Részletesebben

PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról

PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43

Részletesebben

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki

Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az

Részletesebben

GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN. Expelliarmus csapat

GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN. Expelliarmus csapat GAZDASÁGI MINTAÁLLAM A BALTIKUMBAN Míg mások háborúznak, te, boldog Porosz Hercegség, fejlődj! Expelliarmus csapat F E L K É S Z Í T Ő TA N Á R A I N K : O M I S C H E L M Ó N I K A, M O L N Á R G Y U

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( )

Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel ( ) DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics Krisztián A független Albánia létrejötte albán szemmel (1912 1913) 2007 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Csaplár-Degovics

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

FEJEZETEK KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET- EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL. Ukrajna területének és népeinek története

FEJEZETEK KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET- EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL. Ukrajna területének és népeinek története FEJEZETEK KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET- EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL Ukrajna területének és népeinek története Paul Robert Magocsi 1945-ben született New Jersey államban. A Torontói Egyetemen (University of Toronto)

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel

Részletesebben

ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

ÜNNEPI KIADÁS SZLOVÉNIA FÜGGETLENSÉGÉNEK HUSZADIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTALOM NÉPSZAVAZÁS A FÜGGETLENSÉGRİL 1990, december 23 Hazai archív sajtó- a szlovén függetlenségi folyamatokról 1990-1991 MI TÖRTÉNT? A TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK ÁTTEKINTÉSE ÉVES PROGRAMOK 2010-11 A 'PICTURE

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr. Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez

A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez 42 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. OKTÓBER Varga Gergely A közép-európai rakétapajzs elvetésének hátteréhez Barack Obama 2009. szeptember 17-én jelentette be hivatalosan, hogy eláll a Közép-Európába tervezett

Részletesebben

BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején

BÁTHORI GÁBOR. Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM DOKTORI TANÁCSA BÁTHORI GÁBOR Az Erdélyi Fejedelemség és a Porta politikai és katonai szövetsége Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége idején című doktori

Részletesebben

K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944

K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 1.csomó 1.tétel. A trianoni békeszerzıdésben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek ügyei. 1923-1925, 1930. 2.tétel Magyar és osztrák közös

Részletesebben

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége.

II. Az ókori Róma Közép szint: A köztársaságkori Róma története. A római civilizáció szellemi és kulturális öröksége. Emelt szint 11. évfolyam Témakörök I. Az ókori görögök A poliszrendszer kialakulása és jellemzői. Athén felemelkedése és bukása. A hellenizmus kora. Az ókori görögség szellemi, kulturális öröksége. Annak

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/11435. számú. országgyőlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/11435. számú országgyőlési határozati javaslat a Magyar Köztársaság és Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élı szerb kisebbség és a Szerbia és Montenegróban

Részletesebben

arculatának (1989 2002)

arculatának (1989 2002) A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett 1 / 7 2010.11.08. 14:25 Kisalföld, www.kisalfold.hu Minden jog fenntartva. 56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett SZEGHALMI BALÁZS 2010.11.08. 04:07 Hegyeshalomtól

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika

A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA. Gazdaság, társadalom és politika A BALTI ÁLLAMOK ÉS OROSZORSZÁG KAPCSOLATA Gazdaság, társadalom és politika Hideg szomszédság? Balti gazdaság függetlenedése a volt szojvet piactól? Energetikai kockázat? Kisebbségi kérdés, orosz ellenesség?

Részletesebben

A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás

A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata A tagállamokban alkalmazott eljárás ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unióról szóló szerzıdés célkitőzései között szerepel az, hogy a szerzıdı felek tovább viszik

Részletesebben

А kijevi kormány tudtával és utasítására Kelet-Ukrajnában folyó népirtás, valamint az е11еz nyújtott kűlмő di támogatás elítéléséről

А kijevi kormány tudtával és utasítására Kelet-Ukrajnában folyó népirtás, valamint az е11еz nyújtott kűlмő di támogatás elítéléséről Оxszаw,А: ёs Hivatal a Xtc+~~~S -fi ( S 4 11 Az Országgyúlés /2014. ( ) ОСУ Ьatározata Ёdс.«t: 2о14.1 иl. 0 ~. А kijevi kormány tudtával és utasítására Kelet-Ukrajnában folyó népirtás, valamint az е11еz

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

3. feladat Kép: (I.) (II.)

3. feladat Kép: (I.) (II.) 1. feladat a) B A T T H Y Á N Y K Á Z M É R b) N A G Y C E N K c) J Ó Z S E F d) K Ú R I A e) E L L E N Z É K I N Y I L A T K O Z A T f) S Z A L A Y L Á S Z L Ó g) H Ő T L E N S É G h) M A R K Ó K Á R

Részletesebben

1. fejezet. 2. fejezet

1. fejezet. 2. fejezet Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE

MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYE Magyarország Szabadság Alkotmányának irányelvei a globalista szocialista-kommunizmus és a liberáliskapitalizmus föderációját a természetes értékrend szerinti konföderációval felváltó

Részletesebben

A kisebbségek helyzete Magyarországon

A kisebbségek helyzete Magyarországon SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A kisebbségek helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Globalizáció és magyar társadalom I. Páthy Ádám Kisebbségek Európában Nemzeti kisebbségek:

Részletesebben

A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ

A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ A SZABAD BEVÁNDORLÁS ÉS AZ ERİSZAKOS INTEGRÁCIÓ I A szabad bevándorlást támogató klasszikus érv így hangzik: Ha minden más változatlan, a vállalkozások oda mennek, ahol olcsó a munkaerı, a munkavállalók

Részletesebben

A cigányság helyzete Magyarországon

A cigányság helyzete Magyarországon SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar A cigányság helyzete Magyarországon 2008/09. tanév, 1. félév Mai magyar társadalom I. Páthy Ádám Történet Elıször a XIV-XV. században érkeznek,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Romák az Unióban és tagállamaiban

Romák az Unióban és tagállamaiban Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

integrációs folyamatok

integrációs folyamatok SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Magyarország és a nemzetközi integrációs folyamatok 2008/09. tanév, 2. félév Globalizáció és magyar társadalom II. Páthy Ádám Kétpólusú világrendszer

Részletesebben

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI

Részletesebben

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Lakossági vélemények a NATOtagsággal. visegrádi országban. Magyarország, Csehország és. Lengyelország

Lakossági vélemények a NATOtagsággal. visegrádi országban. Magyarország, Csehország és. Lengyelország Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a NATOtagsággal kapcsolatban három visegrádi országban. Magyarország, Csehország és Lengyelország A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi

Részletesebben

Elıszó 1 ELİSZÓ A könyv, amit a Tisztelt Olvasó a kezében tart, az új Országgyőlés alakuló ülésére készült. Elsısorban az Országgyőlés tagjainak, különösen a most elıször megválasztott képviselıknek a

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN

MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Borsányi András MONTENEGRÓ A FÜGGETLENNÉ VÁLÁS ÚTJÁN Doktori (PhD) tézisek Témavezető: Dr. Szabó A. Ferenc egyetemi tanár BUDAPEST, 2003. 1 Montenegró a függetlenné

Részletesebben

SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN. 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai

SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN. 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai SZİKE ISTVÁN A BŐNÜLDÖZÉS ÉS BŐNMEGELİZÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI HATÁRİRSÉGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN 1. A Határırség bőnüldözıi feladatai A Határırség 1997. november 01-tıl kezdıdıen lát el bőnüldözési feladatokat

Részletesebben

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Képviselőcsoportja 1 S% É e :Zola MM 19. a T/... számú törvényjavasla t a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételr ől Előterjesztő : Budapest, 2010.

Részletesebben

A reform. Úton az Európai Egyesült Államok felé. Írta: Gräff Ferenc

A reform. Úton az Európai Egyesült Államok felé. Írta: Gräff Ferenc A reform Úton az Európai Egyesült Államok felé Írta: Gräff Ferenc Bevezetés Könyvem az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker Fehér Könyv (White Papers) című tanulmányára, valamint a 2017 szeptemberi

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c

Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c Javítóvizsga témakörök Történelem, 11.c 2017-18 1. Kora újkori egyetemes történelem a. Francia abszolutizmus i. Királyi hatalom meggyengülése ii. XIV. Lajos iii. Gazdaságpolitikája, hadserege b. Habsburgok

Részletesebben

ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) *

ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) * ARCHÍVUM Bárdi Nándor Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére (A magyar elképzelések 1918 1940) * E dolgozat értelmezésében az erdélyi kérdés kifejezés három nagyobb problémakört fed le: 1. Erdély

Részletesebben

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév

Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl

Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl A Ket. módosításának lényegesebb elemei: A 2008. évi CXI. Tv. módosította a Ket-et. Ezt

Részletesebben

2011. évi teljesítés

2011. évi teljesítés eredeti mód. Bolgár Kisebbség /2011. eredeti mód. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 36 8 /2011. összesen ( 1-4 ) 0 0 36 0 0 8 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000 5 723 71,5% 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

A nemzetközi helyzet kemény lett

A nemzetközi helyzet kemény lett A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,

Részletesebben

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei 9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere

Részletesebben

tanulmány szemle konferencia kritika Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3

tanulmány szemle konferencia kritika Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3 TART_2008-5-6.qxd 2008.05.05. 19:45 Page 1 tanulmány Jakab György A magyar nemzeteszme változásai és a történelemtanítás kánonja 3 Tóth László Kreativitás és szövegértés 29 Zsolnai Anikó Kasik László Lesznyák

Részletesebben

Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év

Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága

4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága 4. óra: A népesség etnikai és vallási megosztottsága Etnikai- és vallási viszonyok alakulása, etnikai és vallási konfliktusok a világban, a hazánkat jellemző etnikai sajátságok és folyamatok Népesség-

Részletesebben