TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV"

Átírás

1 TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 27-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Bátaapáti Község Művelődési Háza, Bátaapáti, Ady E. u. 4. AZ ÜLÉS KEZDETE: óra A KÖZGYŰLÉSEN JELEN VOLT: Bordács József, Deák Sándor, dr. Égi Csaba, Filóné Ferencz Ibolya, dr. Hadházy Árpád, Horváth István, Horváth Zsolt, Kalányos János, Kalocsa Jenő, Kapitány Zsolt, Kerecsényi Márton, Kishonti János, Koltai Tamás, Kovács István, Kristóf Károly, Molnár József, Néber Tibor, dr. Pálos Miklós, Pécsi Gábor, Pogátsa Alajos, Právics József, dr. Puskás Imre, dr. Radochay Imre, dr. Say István, dr. Sümegi Zoltán, Szabó Loránd Szebényi Géza, Széles András, Takács Zoltán, Tar Csaba, Tóth Gyula, Várkonyi Zoltán, dr. Vöröss Endréné A KÖZGYŰLÉSRŐL TÁVOLMARADÁSÁT JELEZTE: Frankné dr. Kovács Szilvia, dr. Harangozó Tamás, dr. Széchenyi Attila A KÖZGYŰLÉSRŐL TÁVOLMARADÁSÁT NEM JELEZTE: Bakó Béla, Csike György, Knopf Attila, Kollár László, Schranz Istvánné A JELENLÉVŐ KÉPVISELŐK SZÁMA: az ülés kezdetekor 32 fő. Az ülésen jelen volt dr. Bartos Georgina megyei főjegyző.

2 2 A KÖZGYŰLÉSEN RÉSZT VETT ÁLLANDÓ MEGHÍVOTTAK: Mácsai Antal mk. pv. ezredes képviseletében Hollósi Tibor a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese. A KÖZGYŰLÉSEN RÉSZT VETT, NAPIRENDHEZ MEGHÍVOTTAK: Dr. Szabó Zsoltné, a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szekszárdi regionális kirendeltségének Igazgatója dr. Printz János, a dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft. Ügyvezetője, pályázó; Fülöpné Szűcs Mária, a Pedagógusok Szakszervezetének Elnöke; dr. Erményi Gyula, pályázó; Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Elnöke; Frank Ildikó, Kerényi Mihály, pályázók; Vékonyné Pancza Ibolya, Igazgató; Gerzsei Péter, az új közoktatási intézmény Igazgatója; dr. Péter Jánosné, a Tolna Megyei Turisztikai Információs és Szolgáltató Kht. Ügyvezető Igazgatója; valamint dr. Sudár Gézáné, a Csilla von Boeselager Otthon Igazgatója képviseletében Mohai Istvánné, gazdasági vezető. SAJTÓ KÉPVISELETÉBEN MEGJELENTEK: A Tolnai Népújság, a Tolnatáj TV, a Bonyhád Városi TV, valamint a Megyei Napló munkatársai. Köszöntöm a Közgyűlés tagjait, a megjelent állandó vendégeinket, a napirendi pontjainkhoz meghívott vendégeket, a Hivatal munkatársait, továbbá a sajtó képviselőit. Külön köszöntöm dr. Hegyháti József Urat, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. Ügyvezető Igazgatóját. Tisztelt Közgyűlés! A mai Közgyűlésünket a hulladéktároló megtekintése miatt tarjuk Bátaapátiban. Köszönöm azoknak a Képviselőtársaimnak, akik éltek a hulladéktároló megtekintésének lehetőségével. A következő percekben ezen beruházásról hallhatunk dr. Hegyháti József Úr tájékoztatójában. Megadom a szót Ügyvezető Igazgató Úrnak. dr. Hegyháti József: Tisztelettel köszöntöm a Tolna Megyei Közgyűlés valamennyi tagját! Ez a projekt tulajdonképpen Magyarország egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházása ban, az akkori Országos Atomenergia Bizottság egy célprojekt-irányító testületet hozott létre azzal a céllal, hogy tekintsék át a radioaktív hulladékkezelés magyarországi helyzetét és keressenek olyan helyet, amely alkalmas arra, hogy a Paksi Atomerőmű élettartamának végéig keletkező radioaktív hulladékot befogadja. A célprojekt-irányító testület vezetésével országos tréning indult. Kizárták a határmenti 30 km-es körzetet, azokat a területeket, amelyek földrengésre érzékenyebbek, továbbá kizárták a vizes, mocsaras területeket is, és így jutottak el néhány tucat lehetséges helyszínre, Bátaapátiba, valamint Udvariba, amely a tartalék helyszín volt. Az akkori kormányzatnak az volt a véleménye, hogy csak ott szabad elkezdeni a kutatásokat, ahol a lakosság befogadja azt. Bátaapáti lakossága ezt elfogadta. A kis és közepes aktivitású hulladék: hőfejlődése annyira kicsi, hogy nem kell vele foglalkozni és a radioaktivitásának a felezési ideje kisebb, mint 30 év. Ezek többségében munkaeszközök, ruhák, olyan anyagok, amelyek a technológiához kellenek. A projektről mondanék néhány szót. Két lejtős akna húzódik a föld alatt. A Balti tengerszint felett, mintegy 130 m-ről indul ez a nyitópont és 0 pontig tart. A tároló a föld felszíne alatt 250 m körül fog elhelyezkedni, egy gránittömben ben a Magyar Geológiai Szolgálat jelezte, hogy kutatásokat kell folytatni annak érdekében, hogy ebben a hatalmas gránittömbben megtalálják az optimális helyet. A kutatások mára befejeződtek. Ezek költsége 16 milliárd Ft-ot tett ki. A beruházás pedig mintegy 14 milliárd Ft körüli összeg lesz. Ezzel eljutunk egy első ütem végéig, vagyis elkészülnek a felszín feletti létesítmények,

3 3 nevezetesen: egy beléptető épület, egy technológiai épület és egy betonüzem. Reményeink szerint 2009-re négy kamrában tudjuk megindítani az üzemelést. Köszönöm, hogy meghallgattak! Amennyiben kérdések merülnek fel, szívesen válaszolok azokra. Kíván-e valaki kérdést feltenni? Amennyiben nem, köszönjük szépen Ügyvezető Igazgató Úrnak a tájékoztatót és a hulladéktároló megtekintését. Természetesen Bátaapáti Önkormányzatának és külön Krachun Szilárd Polgármester Úrnak is köszönjük, hogy lehetővé tették azt, hogy a Közgyűlés mai ülését Bátaapátiban tarthassa meg. Tisztelt Közgyűlés! Határozatképesség ellenőrzése céljából, kérem Képviselőtársaimat, jelenlétüket szíveskedjenek a szavazógépen jelezni. Megállapítom, hogy a 41 képviselőből jelen van 32 fő, így a Közgyűlés határozatképes. A napirendi pontok elfogadása következik. Az írásban kiküldött napirendekhez képest egy módosító javaslatom van. Javaslom a Közgyűlésnek egy új napirendi pont felvételét 32. sorszámmal, tehát a zárt ülés előtti utolsó napirendként, nevezetesen Javaslat a Kiút Tolna Megyei Foglalkoztatási Kht. folyószámlahitel felvételével összefüggő tulajdonosi hozzájárulásra. Képviselőtársaim számára az előterjesztést az ülést megelőzően kiosztottuk. Van-e valakinek módosító javaslata, vagy további új napirend felvételére javaslata? Megadom a szót Pogátsa Alajos Képviselő Úrnak. Pogátsa Alajos: Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Közgyűlés! A meghívóban 15. sorszámmal szerepel az Egységes Középiskola létrehozásával kapcsolatos napirend. A Parlament a hétfői napon szavazott két fontos törvényről, amely összesen négy törvényt módosított. Az egyik a közoktatásról szóló évi törvényt módosította, a másik törvény: a szak- és a felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosítása, amely összesen három törvényt módosított, nevezetesen a szakképzési, a felnőttképzési és a szakképzési hozzájáruláshoz kapcsolódó törvényeket. Ezeket a jogszabályokat várhatóan július hónap közepe táján fogja ellenjegyezni ha ellenjegyzi a Köztársasági Elnök Úr és azt követően kerül majd csak kihirdetésre. Tekintettel arra, hogy ezen törvények érdemben érintik a 15. napirendet, így azt javaslom, hogy az Egységes Középiskola létrehozásáról szóló előterjesztést vegyük le a tárgyalandó napirendek sorából. Az általam említett törvények alapján készüljön egy új előterjesztés, amelyik jobban figyelembe tudja venni a megye szakképzésének beleillesztve a régiós képzéseket az érdekeit. Van-e még további hozzászólás? Amennyiben nincs, úgy kérem Képviselőtársaimat, hogy először az általam előterjesztett módosító javaslatról szavazzanak! Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 31 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. Kérem, szíveskedjenek szavazni Pogátsa Alajos Képviselő Úr módosító javaslatáról, mely szerint a 15. sorszámot viselő előterjesztés kerüljön le a tárgyalandó napirendek sorából. Kérem, szavazzanak!

4 4 Megállapítom, hogy a Közgyűlés 9 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett, 22 nem szavazat ellenében Pogátsa Alajos Képviselő Úr módosító javaslatát elutasította. Végül kérem, szíveskedjenek a már elfogadott módosító javaslat figyelembevételével a napirend elfogadásáról szavazni. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 27 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett, 3 nem szavazat ellenében a napirendi pontokat elfogadta. A Közgyűlés ülését ezennel megnyitom. NAPIREND 1. Közmeghallgatás 2. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 3. Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltségének tevékenységéről, Tolna megye munkaerő piaci helyzetéről Előadó: dr. Szabó Zsoltné, igazgató 4. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 5. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei tartalmának meghatározásáról szóló 15/2005. (VI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 6. Rendelettervezet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról, igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 7. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és adományozásáról szóló 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendeletének módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 8. Döntés a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétele tárgyában Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 9. Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben fizetendő térítési díjakról szóló 4/2001. (III. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző 10. Javaslat megyei aljegyző kinevezésére Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző

5 11. Javaslat könyvvizsgáló megbízására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 12. Javaslat a Magyarországi Német Színház igazgatójának megbízására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat Tolnai Lajos Német Nemzetiségi és Kéttannyelvű Gimnáziuma és Kollégiuma igazgatójának megbízására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 14. Javaslat tag delegálására a Megyei Etikai Tanácsba Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 15. Javaslat egységes középiskola létrehozására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 16. Javaslat a Tolna Megyei Turisztikai Információs és Szolgáltató Közhasznú Társaság megszüntetésének kezdeményezésére Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 17. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja átszervezésére Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 18. Javaslat a Gemenc Volán Zrt. részvénycsomagjának önkormányzati tulajdonba kerülésével kapcsolatos igénybejelentéssel összefüggő szándéknyilatkozat elfogadására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 19. Javaslat a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Társulási Megállapodása módosításának jóváhagyására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 20. Beszámoló a Dél-dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás évi tevékenységéről Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 21. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 22. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat évi közbeszerzési tervének módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 23. Javaslat ingatlanok értékesítésére Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 24. Javaslat területi kisebbségi önkormányzatokkal kötendő együttműködési megállapodások jóváhagyására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 25. Javaslat az állami gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek lakáshoz jutását célzó minisztériumi pályázaton való részvételre Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke

6 6 26. Javaslat az alsótengelici Csilla von Boeselager Otthon szociális foglalkoztatási engedélyének módosítására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 27. Beszámoló az alsótengelici Csilla von Boeselager Otthon tevékenységéről Előadó: dr. Sudár Gézáné, igazgató 28. Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal új Belső Ellenőrzési Szabályzatának elfogadására Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző 29. Javaslat alapítványi támogatásokra Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 30. Tájékoztatás a Pécsi Ítélőtábla részítéletéről Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 31. Javaslat folyószámlahitel-keret szerződéshez kapcsolódó engedményezési szerződés jóváhagyására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke 32. Javaslat a Kiút Tolna Megyei Foglalkoztatási Kht. folyószámlahitel felvételével összefüggő tulajdonosi hozzájárulásra Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Zárt ülés: 33. Javaslat megyei kitüntető díjak odaítélésére Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke A napirendi pontok tárgyalása következik. 1. NAPIREND Közmeghallgatás Első napirendi pontként ma közmeghallgatást tartunk. Kérem a közmeghallgatásra érkezett állampolgárokat és szervezetek képviselőit, hogy terjesszék elő közérdekű kérdéseiket, kezdeményezéseiket, javaslataikat.van-e valaki, aki a közmeghallgatáson kíván szólni? Amennyiben senki nem kíván élni a lehetőséggel, akkor a Közgyűlés a 2. napirendi pont tárgyalásával folytatja a munkáját. 2. NAPIREND Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Szóbeli kiegészítésem nincs. Kérdések következnek. Amennyiben nincs kérdés, úgy

7 7 megnyitom a vitát. Kérem, jelezzék hozzászólási szándékukat. Ha nincs hozzászólás, a vitát lezárom. Felhívom Képviselőtársaim figyelmét, hogy az előterjesztésben kettő határozati javaslat szerepel, amelyekről külön-külön szavazunk. Elsőként tehát a I. határozati javaslatról kérem a döntésüket, amely a lejárt határidejű közgyűlési határozatokról szól. Határozathozatal következik. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 32 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 52/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 134/2006. (XII. 15.), 29/2007. (IV. 19.), 30/2007. (IV. 19.), 31/2007. (IV. 19.), 33/2007. (IV. 19.), 34/2007. (IV. 19.), 35/2007. (IV. 19.), 37/2007. (IV. 19.), 38/2007. (IV. 19.), 39/2007. (IV. 19.), 40/2007. (IV. 19.), 41/2007. (IV. 19.), 42/2007. (IV. 19.), 43/2007. (IV. 19.), 44/2007. (IV. 19.), 45/2007. (IV. 19.), 46/2007. (IV. 19.), 47/2007. (IV. 19.), 50/2007. (IV. 19.), 51/2007. (IV. 19.) lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadta. Most a II. határozati javaslatról kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 32 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 53/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata a megyei fenntartású intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításairól szóló tájékoztatóról: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei fenntartású intézmények saját hatáskörben végrehajtott előirányzat módosításiról szóló tájékoztatót a mellékletében foglalt tartalommal tudomásul veszi. (A határozati javaslat melléklete a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi.) 3. NAPIREND Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltségének tevékenységéről, Tolna megye munkaerő piaci helyzetéről Előadó: dr. Szabó Zsoltné, igazgató Köszöntöm a napirendi pont előadóját, dr. Szabó Zsoltné Igazgató Asszonyt. Megkérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? dr. Szabó Zsoltné: Köszönöm, nem kívánom szóban kiegészíteni az anyagot.

8 8 Az előterjesztést előzetesen kettő bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetése következik, először az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság álláspontját kérem. dr. Sümegi Zoltán: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag támogatja a tájékoztató Közgyűlés általi elfogadását. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság véleményét kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság a tájékoztató elfogadását egyhangúlag támogatja. Kérdések következnek. Felhívom Képviselőtársaim figyelmét, hogy tájékoztató esetében vitára nincs lehetőség. Tehát, kíván-e valaki kérdést feltenni? Amennyiben nem, úgy kérem, szíveskedjenek a határozati javaslatról szavazni. Megállapítom, hogy a Közgyűlés 32 igen szavazattal, egyhangúlag a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 54/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltségének tevékenységéről, Tolna megye munkaerő piaci helyzetéről szóló tájékoztató tárgyában: A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltségének tevékenységéről, Tolna megye munkaerő piaci helyzetéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Köszönjük szépen Igazgató Asszonynak a megjelenést. További jó munkát kívánunk! 4. NAPIREND Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Az előterjesztést valamennyi bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetése következik. Először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett támogatja az előterjesztés elfogadását. A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem.

9 9 dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság egyhangúlag támogatja a rendelettervezet Közgyűlés általi elfogadását. Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság álláspontjának ismertetése következik. dr. Sümegi Zoltán: Az Integrációs, Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság többségi szavazattal elfogadásra javasolja az előterjesztést. A Szociális és Egészségügyi Bizottság álláspontját kérem. Filóné Ferencz Ibolya: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 9 igen szavazattal támogatja a rendelettervezet elfogadását. Az Ifjúsági és Sport Bizottság álláspontjának ismertetése következik. Kerecsényi Márton: Az Ifjúsági és Sport Bizottság támogatja a rendeletmódosítást. A Művelődési és Kisebbségi Bizottság véleményét kérem. dr. Say István: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság 5 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében támogatja a rendelettervezet elfogadását. A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság 4 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében nem támogatja a rendelettervezet elfogadását. Kérdések következnek. Megadom a szót Právics József Képviselő Úrnak. Právics József: Tisztelt Közgyűlés! Lesz-e a kórháznak az idei évben kimunkált költségvetése? A kórháznak van költségvetése. Az a gazdasági környezet, amely nemcsak a Tolna Megyei Önkormányzat kórházát érinti, arra kényszeríti a kórház vezetőit és természetesen bennünket is arra sarkall, hogy minden eszközt megragadjunk annak érdekében, hogy a rendkívül kedvezőtlen és a kórház eladósodását okozó OEP finanszírozás mellett a kórház működőképességét megőrizzük. Ennek érdekében készült az az átvilágítás, amely jövő héten már olyan állapotban lesz, hogy javaslatokat, megállapításokat is tud tenni. Bízom abban, hogy ez a munka is elősegíti azt, hogy a kórház gazdálkodása a tőle

10 független objektív körülmények ellenére is a stabilitást mutassa. 10 Egy módosító indítványra kívánom felhívni a Közgyűlés figyelmét. A rendelettervezet a következő 6. -sal egészül ki, amellyel egyidejűleg a jelenlegi 6. és 7. -ok 7., és 8. -okká módosulnak: 6. A Rendelet 15. -a (6) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: (6) A Közgyűlés a Balassa János Kórház B épületében kialakítandó tálaló konyha használatbavételéhez szükséges gépek, berendezések, eszközök beszerzésére és a kapcsolódó egyéb beruházási feladatok elvégzésére E Ft-ot biztosít. A rendelettervezet 2. számú melléklete 112. kiadási cím 2. jogcímcsoport 4. felhalmozási kiadások kiemelt előirányzat részletezésében az Európai uniós pályázat önerő Szűrő Centrum megnevezésű feladat előirányzata nulla Ft-ra csökken, ezzel egyidejűleg beépül a kórház felhalmozási előirányzataiba A B épület tálaló konyha beszerzései feladat, E Ft előirányzattal. Indoklás: A Balassa János Kórházban tervezett rendelőintézeti rekonstrukció elmarad, az intézmény lemondott a rekonstrukció megvalósításáról. A feladat végrehajtásához a Megyei Önkormányzat E Ft támogatást biztosított. A címzett állami támogatással folyamatban lévő B épület rekonstrukció keretében olyan többletkiadási igény merült fel, amelynek finanszírozására a felszabaduló önkormányzati forrás felhasználható. Az önkormányzat által biztosított támogatás más célra történő felhasználását teszi lehetővé tehát a Közgyűlés a módosító javaslat elfogadásával. Amennyiben nincs további kérdés, megnyitom a vitát. Megadom a szót Právics József Képviselő Úrnak. Právics József: Köszönöm a szót! Nem értem, miért mond le a kórház a rendelőintézetről, illetve a szűrőállomásról. Úgy gondolom, hogy a Közgyűlés utáni egyeztetésnek az egyik sarkalatos pontja éppen az lesz, hogy a címzett támogatás átkerül a Regionális Operatív Programba. Szándékaink szerint 2007-ben elindulna a pályázat, és 2008-ban pedig szeretnénk, ha meg is valósulna, hisz a kórház rekonstrukciójának folytatása éppen a járóbeteg ellátáshoz kötődik. Emiatt Elnök Úr által tett módosító javaslatot nem tudom támogatni, miszerint 0 Ftra csökken az önerő. Szakmámból adódóan két kórháznál is dolgozom, mint könyvvizsgáló, ezért véleményem szerint nem elfogadható az, hogy a kórháznak, mint a megye legnagyobb intézményének nincs költségvetése. Valamennyi kórház össze tudta állítani a költségvetését. Az előző Közgyűlésen Főigazgató Úr mondta el, hogy három elemből tevődik össze a finanszírozás. Tudják a súlyszámokat, és a pontszámokat is. Ez egy 7 milliárd Ft-tal működő intézmény. Továbbra is az áll fenn, hogy 6 milliárd Ft lesz a bevétel, ám tudjuk, hogy tavaly is 7 milliárd Ft volt a kiadás. Tehát azt sem tudjuk, hogy valójában nyereséges vagy veszteséges lesz-e. Ezt elfogadhatatlannak tartom! A gazdasági igazgatóval beszéltem telefonon, aki elmondta, hogy a második három hónaptól 200 és 300 millió Ft közötti pluszt várnak. Ám ennek nyoma sincs a költségvetésben. A megye költségvetéséből határozottan látszik, hogy nincs mód arra, hogy a kórház esetleges hiányát finanszírozza. Ez a költségvetés ebben a formában azért nem fogadható el, mert a Megyei Önkormányzat Közgyűlése nem tudja, hogy a ténylegesen meglévő intézményei közül ez az egy nem borítja-e fel az egészet. Úgy gondolom, hogy a kórháznak számba kellene vennie a bevételeit és a kiadásait. Azt kérem a Közgyűléstől, hogy Elnök Úr által tett módosítást ne fogadja el.

11 11 Van-e további hozzászólási szándék? Amennyiben nincs, reagálnék Frakcióvezető Úr által elmondottakra. Egyik mondatában azt mondta, hogy a kórháznak tudnia kell, mennyi a bevétele, a másik mondatában hivatkozott arra, hogy a gazdasági vezető véleménye szerint millió Ft-ra számítanak. Az is bevétel. Tehát Képviselő Úr állításaiból kiolvasható az, hogy pontosan nem lehet tudni a kórházak finanszírozásának a helyzetét, a bevételeinek a számát. Nem arról van szó, hogy valamiféle specifikus helyzet lenne a Megyei Önkormányzat kórházában. Ne tegyünk úgy, mintha ez a mi problémánk lenne, és a kórház vezetőinek az ügyetlenkedése. A másik felvetése Képviselő Úrnak, hogy a módosítás támogatandó-e vagy sem. A kórház az előterjesztésben, illetve módosításban szereplő beruházásnak a megvalósításától egyelőre valóban visszalépett. Decemberben a kórház olyan értesítést kapott, hogy elnyer 200 millió Ft-ot erre a beruházásra, ám gyakorlatilag a szerződés aláírására, a konkrétumok meghatározására nem került sor. Az a válasz érkezett a minisztériumtól, hogy lehet, hogy hozzájut ehhez a forráshoz a kórház, de lehet, hogy nem. Mikorra már igazi döntés született volna, addigra a kórház vezetése úgy ítélte meg, hogy ez a beruházás azzal a határidővel, amit nem lehet eltolni, már nem valósulhat meg. Erre készítettek egy hatástanulmányt, de a pályázatban szereplő arány, az eszközbeszerzés és az építési beruházás teljesen elfogadhatatlan volt a kórház számára. Így nem kívánt egy olyan helyzetbe kerülni, hogy felhasználja a pénzt, és később kiderül, hogy jogszerűtlen volt annak a felhasználása, így sokkal kellemetlenebb helyzetbe került volna a visszafizetési kényszer miatt. Ezért hozta a kórház ezt a döntést, és ezért nincs szükség erre az önerőre. Viszont szükség van a B épület rekonstrukciójánál a kiegészítő forrásra. Ez a módosítás lényege. Megadom a szót Právics József Képviselő Úrnak. Právics József: Egyszerűen a brüsszeli tárgyalások jutottak abba a stádiumba, ahol azt mondták, hogy az újak azok az ágazatiak. Újak létesítése történhet az ágazatiból, és minden másnak a létesítése pedig a Regionális Operatív Programból. Ennek a belső arányait újra lehet gondolni. Azt azonban nem lehet mondani, hogy erre nincs szükség. A költségvetés 7 milliárdos összegéből ezek a többlet-kiegészítések 200 millió Ft-ra rúghatnak, ám még az sincs számba véve, még mindig nem láttam, hogy a kórház mekkora bevételből tud gazdálkodni. Nem lenne jó, ha ősszel azzal szembesülnénk, hogy a csőd felé közelít a kórház. Köszönöm! Amennyiben nincs további hozzászólás, lezárom a vitát. Szavazás következik. Először az általam ismertetett módosító indítványról szavazunk. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 23 igen szavazattal, 9 nem szavazat ellenében a módosító indítványt elfogadta. Most a módosítással egységes szerkezetben következik a rendeletalkotás. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 23 igen szavazattal, 9 nem szavazat ellenében elfogadta a 13/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék.

12 12 (A 13/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi.) Ügyrendi hozzászólásként megadom a szót Právics József Képviselő Úrnak. Právics József: Mivel itt a Közgyűlésben vannak olyan képviselők, akik tagjai a Regionális Tanácsnak is, így el szeretném mondani, hogy ezzel a döntéssel, mint fenntartó nem tartunk igényt arra, hogy ban induljon a kórháznál a járóbeteg rekonstrukció. Ez azért érdekes számukra, mert nyilván folyamatosan zajlanak az egyeztetések. Képviselő Úr! Ez nem ezt jelenti. Ez azt jelenti, amit a módosító indítvány is tartalmaz, vagyis azt a forrást, amit korábban átadtunk a kórháznak, azt erre használhatja. Nem azt jelenti, hogy a pályázattól léptünk volna vissza, vagy a fejlesztést nem kívánnánk megvalósítani. Ennek a pályázatnak a szereplője a kórház, nyilván ő fogja benyújtani a pályázatot. Azért adtunk át korábban 47 millió Ft-ot, mert a kórház nem rendelkezett ezzel az önerővel. Ez nem zárja ki azt, hogy a kórház pályázni fog. Ha esetleg ezzel az önerővel a jövőben sem fog rendelkezni, akkor ezt a fenntartó biztosítja számára. 5. NAPIREND Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei tartalmának meghatározásáról szóló 15/2005. (VI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke A rendelettervezetet előzetesen négy bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetését kérem. Először a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja a rendelettervezet elfogadását. A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztést. A Művelődési és Kisebbségi Bizottság véleményét kérem. dr. Say István: A Művelődési és Kisebbségi Bizottság nem tárgyalta az előterjesztést. A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem.

13 Právics József: A Pénzügyi Bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását. Kérdések következnek. Megadom a szót Pogátsa Alajos Képviselő Úrnak. 13 Pogátsa Alajos: Tisztelt Közgyűlés! Főjegyző Asszonytól szeretnék kérdezni. Az SZMSZ-ünk értelmében a zárszámadási rendeletet kötelező valamennyi bizottságnak tárgyalnia. Erre miért nem került sor? Azt gondolom, hogy ez nem zárszámadási rendelet, de megadom válaszadásra a szót dr. Bartos Georgina Főjegyző Asszonynak. dr. Bartos Georgina: Tisztelt Közgyűlés! Ez valóban nem egy zárszámadási rendelet. Az Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendelete meghatározott szerkezetben és tartalommal készül. Tekintettel a megyei kisebbségi önkormányzatok létrejöttére be kell építenünk mind a költségvetési, mind a zárszámadási rendeletünkbe az ő költségvetésüket és majdan a zárszámadásukat. Jelen rendeletbe az ezzel kapcsolatos rendelkezések épülnének be, amely a költségvetési és zárszámadási rendelet tartalmát határozzák meg. Megjegyezném, hogy a Művelődési és Kisebbségi Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot, amelyben talán Bacs József kollégám meg tud erősíteni. Köszönöm! Nyilván megtárgyalta a Művelődési és Kisebbségi Bizottság, hiszen a rendelet módosításával érintettek a kisebbségek is. Amennyiben további kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, jelezzék hozzászólási szándékukat. Amennyiben hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 32 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 14/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei tartalmának meghatározásáról szóló 15/2005. (VI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 14/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi.) 6. NAPIREND Rendelettervezet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról, igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Szóbeli kiegészítenivalóm nincs. A rendelettervezetet előzetesen kettő bizottság tárgyalta, álláspontjuk ismertetését kérem. Először az Ifjúsági és Sport Bizottság álláspontját.

14 Kerecsényi Márton: Az Ifjúsági és Sport Bizottság egyhangúlag támogatja a rendeletmódosítás elfogadását. 14 A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság egyhangúlag támogatja a rendeletmódosítást. Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Amennyiben hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 32 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendeletét a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi szakellátások formáiról, igénybevételéről és a fizetendő térítési díjról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 15/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 4. számú mellékletét képezi.) 7. NAPIREND Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és adományozásáról szóló 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendeletének módosításáról Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Szóbeli kiegészítésem nincs. Az előterjesztést előzetesen a Jogi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetését kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság egyhangúlag támogatja a rendeletmódosítás elfogadását. Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Amennyiben nincs hozzászólás, a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 32 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a 16/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és adományozásáról szóló 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendeletének módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 16/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 5. számú mellékletét képezi.)

15 15 8. NAPIREND Döntés a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétele tárgyában Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Képviselőtársaim biztosan emlékeznek arra, hogy a szociális intézmények térítési díjainak vonatkozásában hogyan döntöttünk egy korábbi Közgyűlésen. Nem ért bennünket váratlanul, hogy a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt tett ebben a tárgyban. Az előterjesztést előzetesen kettő bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetését kérem, először a Jogi és Ügyrendi Bizottságét. dr. Égi Csaba A Jogi és Ügyrendi Bizottság egyhangúlag támogatja az előterjesztés elfogadását, vagyis, hogy vegye tudomásul a Közgyűlés a Közigazgatási Hivatal észrevételét. A Szociális és Egészségügyi Bizottság véleményét kérem. Filóné Ferencz Ibolya: A Szociális és Egészségügyi Bizottság az előterjesztést egy kiegészítéssel 7 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatja. A Bizottság az alábbi kiegészítéssel fogadta el a határozatot: A szociális intézményi ellátásért fizetendő térítési díjakról szóló rendelet változatlanul igazságtalan az öreg és beteg emberekre nézve. Míg a nyugdíjak csak 4 %-kal emelkedtek, addig a térítési díj emelkedése mintegy %-os. Mindebből következik, hogy a díjak behajtása csak nehezen vagy részben lesz realizálható. A szociális törvény térítési díjakra vonatkozó paragrafusainak tartalma rossz fényt vet a törvényalkotókra. Köszönöm szépen! Ezzel teljes mértékben egyetértek, ezért kerestünk megoldást azon a bizonyos Közgyűlésen. Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Megadom a szót Právics József Képviselő Úrnak. Právics József: Tisztelt Közgyűlés! A Szociális és Egészségügyi Bizottság megjegyzésére reagálnék. Számomra úgy tűnik, mintha nem igazán értenék az intézményi és a személyi térítési díj közötti különbséget. Amire a Bizottság utalt, az a személyi térítési díj. Az intézményi térítési díjat nyilvánvalóan meg kell állapítani. Az intézményi térítési díj: költség normatíva, személyi térítési díj: amit fizetnie kell annak a személynek, aki az intézménybe bekerül. Amennyiben a Szociális és Egészségügyi Bizottság véleménye a határozati javaslatba nem épül be, úgy elfogadhatónak tartom az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot. Talán a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak ez az erkölcsi alapállású határozata szakmai is lehet. Tudomásom szerint a szakmai minisztérium tervezi a most hatályban lévő jogszabálynak a módosítását, mégpedig bizonyos értelemben a visszalépést ebből a szabályozásból. Esetleg a mi felterjesztésünk is közrehatott abban, hogy a minisztérium ráébredt arra, hogy talán nem annyira egyszerű ez az ügy. A Szociális és Egészségügyi Bizottság ezt a véleményét nem módosító javaslatnak szánta. Arról a határozati javaslatról szavazunk, ami az előterjesztésben szerepel.

16 16 Van-e még hozzászólás? Amennyiben más hozzászólás nincs, a vitát lezárom. Határozathozatal következik. Megállapítom, hogy a Közgyűlés 29 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 55/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevétele tárgyában: 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a Déldunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 22/409/2007. számon megtett törvényességi észrevételét s az abban foglaltakkal az előterjesztés 2. számú melléklete szerint egyetért. 2. A Közgyűlés felkéri Elnökét, hogy ezen döntéséről és a megtett intézkedésekről a Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal (A határozat 2. számú melléklete a jegyzőkönyv 6. számú mellékletét képezi.) 9. NAPIREND Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott szociális intézményekben fizetendő térítési díjakról szóló 4/2001. (III. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző A napirendi pont előadója Főjegyző Asszony. Megkérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? dr. Bartos Georgina: Köszönöm, nem kívánok szóbeli kiegészítést tenni. A törvény feszítő kényszere után kénytelenek vagyunk ismét a Közgyűlés elé hozni azt a rendelettervezetet, amely azokat a számokat tartalmazza, ami a törvénynek az egyértelmű leképezéséből következik. Az összegek nem sokat módosultak a korábbi Közgyűlésen előterjesztetthez képest. Nagyon magas térítési díjakról van szó, így nem tudok erkölcsi vonatkozásban ezzel egyetérteni, de kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy az Önkormányzatnak pillanatnyilag azon jogszabályok között kell működnie, amely az országban hatályban van. Az előterjesztést előzetesen négy bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetése következik, először a Szociális és Egészségügyi Bizottság álláspontját kérem. Filóné Ferencz Ibolya: A Szociális és Egészségügyi Bizottság 5 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett támogatja a rendelettervezet elfogadását.

17 A Jogi és Ügyrendi Bizottság álláspontjának ismertetése következik. 17 dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság szintén egyhangúlag támogatja a rendeletmódosítás elfogadását. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontjának ismertetése következik. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag támogatja az előterjesztés Közgyűlés általi elfogadását. A Pénzügyi Bizottság véleményét kérem. Právics József: A Pénzügyi Bizottság is támogatja a rendeletmódosítás elfogadását. (Szabó Loránd Képviselő Úr megérkezett az ülésre, a jelenlévő képviselők száma 33 fő.) Kérdések következnek. Amennyiben nincs kérdés, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Amennyiben nincs hozzászólás, a vitát lezárom. Rendeletalkotás következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat 30 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta a 17/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendeletét a Tolna Megyei Önkormányzat által fizetendő térítési díjakról szóló 4/2001. (III. 2.) önkormányzati rendelet módosításáról. Megkérem a megyei főjegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjék. (A 17/2007. (VI. 27.) önkormányzati rendelet a jegyzőkönyv 7. számú mellékletét képezi.) 10. NAPIREND Javaslat megyei aljegyző kinevezésére Előadó: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző Köszöntöm a napirendi pont tárgyalásánál dr. Erményi Gyula, pályázót. A napirendi pont előadója Főjegyző Asszony. Megkérdezem, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? dr. Bartos Georgina: Köszönöm, nem kívánok szóbeli kiegészítést tenni.

18 18 Az előterjesztést előzetesen a Jogi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetését kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság részletesen meghallgatta az egyetlen pályázót, dr. Erményi Gyulát. A meghallgatás alapján a Bizottság két lépésben szavazott. Egyrészt megállapította 5 igen szavazattal, egyhangúlag, hogy dr. Erményi Gyula pályázó pályázata megfelel a pályázati feltételeknek. Másrészt a Bizottság 5 igen szavazattal, egyhangúlag dr. Erményi Gyula pályázó megyei aljegyzővé történő kinevezését javasolja a Közgyűlésnek. Megkérdezem a pályázót, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? dr. Erményi Gyula: Tisztelt Közgyűlés, tisztelt Főjegyző Asszony! Úgy gondolom, hogy részletes pályázati anyagot sikerült összeállítanom, így szóbeli kiegészítést nem kívánok tenni. Amennyiben bárkinek kérdése van, arra szívesen válaszolok. Köszönöm! Kérdések következnek. Megadom a szót Néber Tibor Képviselő Úrnak. Néber Tibor: Tisztelt Közgyűlés! Az anyagban olvashatjuk, hogy a megyék hagyományos két fő funkciója: a területi közigazgatási feladatellátás és a politikai játéktér biztosítása. Megkérdezném a pályázót, mit ért a politikai játéktér kifejezés alatt? Megadom a szót dr. Erményi Gyula Úrnak. dr. Erményi Gyula: Tisztelt Közgyűlés! Arra gondoltam, amikor ezt a hagyományos két funkciót felvázoltam a pályázatomban, hogy itt egy demokratikusan választott testület színe előtt adok számot a pályázatomról, politikai pártok, illetve egyéni jelöltek is indulhatnak és ez jelenti a politikai játékteret. Tehát ez a Közgyűlés színtere. Köszönjük! Ha további kérdés nincs, megnyitom a vitát. Kérem, szíveskedjenek hozzászólási szándékukat jelezni. Megadom a szót Néber Tibor Képviselő Úrnak. Néber Tibor: Úgy gondolom, hogy az utolsó mondata dr. Erményi Gyulának, miszerint egyéni jelöltek is indulhatnak, egy nagy mellészólás volt. Már régóta a közigazgatásban dolgozó személynek még ha lámpalázas is ezt nem kellett volna mondania. Köszönöm! Megadom a szót dr. Égi Csaba Képviselő Úrnak. (Právics József és Szabó Loránd Képviselő Urak kimentek az ülésteremből, a jelenlévő képviselők száma 31 fő.) dr. Égi Csaba: Tisztelt Képviselőtársam! Ha a bizottsági ülésen ott lett volna, akkor meggyőződhetett volna

19 19 arról, hogy a jelölt szakmai alkalmassága maximálisan megfelelő. Nyilvánvaló ahogy ezt helyesen is mondta, hogy egy izgalom okozta elszólásról lehet szó. Egyébként emlékszem egy olyan megyei főjegyzői pályázatra, amely összesen másfél oldal volt, és hemzsegett a hasonló problémáktól. A most kisebbségben lévő frakció, amikor többségben volt ebben a Közgyűlésben, akkor főjegyzőnek választott egy olyan pályázót, aki úgy kezdte a hozzászólását, hogy a megyei közgyűlésnek elnök-helyettese van, és úgy folytatta, hogy a központnak az útmutatásai alapján működik az önkormányzat. Ezt hosszas gondolkodás előzte meg, hiszen ő ezt leírta. Ezek után nem gondolom, hogy oka lehet Képviselő Úrnak arra, hogy egy ilyen nem túl jelentős elszólást különösebben nagy dobra verjen. Amennyiben nincs más hozzászólás, a vitát lezárom. Határozathozatal következik. Kérem, szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 27 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett, 1 nem szavazat ellenében a határozati javaslatot elfogadta. A Tolna Megyei Közgyűlés 56/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata megyei aljegyző kinevezéséről: 1. A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi LXV. tv. 36. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az évi XXIII. tv. 8. (3) bekezdésében foglaltakra dr. Erményi Gyulát a Tolna Megyei Önkormányzat aljegyzőjévé július 1-jei hatállyal kinevezi. 2. A Közgyűlés dr. Erményi Gyula aljegyzői illetményét ,- forintban állapítja meg. 3. A Közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt az aljegyzői kinevezéssel kapcsolatos szükséges adminisztratív teendők végrehajtására. Felelős: dr. Bartos Georgina, megyei főjegyző Határidő: azonnal Gratulálunk Aljegyző Úrnak! Bízom benne, hogy hasznos munkát tud végezni a Hivatalban, többek között ennek a Közgyűlésnek a jó, színvonalas munkája érdekében! Eskütétel következik, kérem Képviselőtársaimat álljanak fel. Megkérem dr. Erményi Gyulát, hogy dr. Bartos Georgina Főjegyző Asszony előolvasására mondja Főjegyző Asszony után az eskü szövegét. dr. Erményi Gyula: ÉN.. ESKÜSZÖM, HOGY HAZÁMHOZ, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGHOZ, ANNAK NÉPÉHEZ HŰ LESZEK. ORSZÁGUNK ALKOTMÁNYÁT, ALKOTMÁNYOS JOGSZABÁLYAIT MEGTARTOM. AZ ÁLLAMI ÉS SZOLGÁLATI TITKOT MEGŐRZÖM. HIVATALI KÖTELEZETTSÉGEIMET RÉSZLEHAJLÁS NÉLKÜL, LELKIISMERETESEN, BECSÜLETESEN, A JOGSZABÁLYOKNAK MEGFELELŐEN, PONTOSAN, ETIKUSAN, AZ EMBERI MÉLTÓSÁGOT FELTÉTLENÜL TISZTELETBEN TARTVA, A LEGJOBB TUDÁSOM SZERINT, NEMZETEM ÉS A TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ÉRDEKEINEK SZOLGÁLATÁVAL TELJESÍTEM. HIVATALOMBAN

20 20 ÉS AZON KÍVÜL PÉLDAMUTATÓAN VISELKEDEM, S MINDEN IGYEKEZETEMMEL AZON LESZEK, HOGY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG FEJLŐDÉSÉT, SZELLEMI ÉS ANYAGI JAVAINAK GYARAPODÁSÁT ELŐMOZDÍTSAM. ISTEN ENGEM ÚGY SEGÉLJEN. (Ezt követően dr. Erményi Gyula aláírta az esküokmányt.) (Az esküokmány a jegyzőkönyv 8. számú mellékletét képezi.) (Szabó Loránd Képviselő Úr bejött az ülésterembe, a jelenlévő képviselők száma 32 fő.) 11. NAPIREND Javaslat könyvvizsgáló megbízására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Szóbeli kiegészítést nem kívánok tenni. Köszöntöm a napirendi pont tárgyalásánál a pályázót, dr. Printz János Urat. Az előterjesztést előzetesen három bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetését kérem, először a Jogi és Ügyrendi Bizottságét. dr. Égi Csaba: Tisztelt Közgyűlés! A Bizottság egyhangúlag megállapította, hogy a dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft. pályázata megfelel a pályázati feltételeknek. A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság álláspontját kérem. dr. Hadházy Árpád: A Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. A Pénzügyi Bizottság álláspontját kérem. Mivel Právics József Képviselő Úr nincs a teremben, így megkérem valamelyik bizottsági tagot, ismertesse a Bizottság álláspontját. Főjegyző Asszony jelezte, hogy a Pénzügyi Bizottság ülésén jelen volt, ahol a Bizottság támogatta az előterjesztés elfogadását. Megkérdezem a pályázót, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni? dr. Printz János: Tisztelt Közgyűlés! Szóbeli kiegészítést nem kívánok tenni. Kérdések következnek. Kérdés nincs, megnyitom a vitát. Amennyiben nincs hozzászólás, a vitát lezárom. Határozathozatal következik. Kérem, most szavazzanak! Megállapítom, hogy a Közgyűlés 31 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta.

21 21 A Tolna Megyei Közgyűlés 57/2007. (VI. 27.) közgyűlési határozata könyvvizsgáló megbízásáról: 1. A Közgyűlés megállapítja, hogy a Dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft. megfelel a pályázati feltételeknek. 2. A Közgyűlés a Tolna Megyei Önkormányzat könyvvizsgálói feladatainak ellátásával július 1-jétől június 30-ig terjedő időszakra a Dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft.-t (Budapest, Bölcső u. 6.) bízza meg. 3. A tevékenység ellátásáért a könyvvizsgáló szervezetet július 1-jétől június 30-ig terjedő időszakra havi ,- Ft + ÁFA/hó díjazás illeti meg. A jelzett díjazáson kívül egyéb költségtérítés nem illeti meg a megbízottat. 4. A Közgyűlés felkéri az Elnökét, hogy a könyvvizsgálói tevékenységre szóló megbízási szerződést kösse meg a Dr. Printz és Társa Nemzetközi Könyvvizsgáló Kft-vel. Felelős: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Határidő: azonnal Gratulálunk Könyvvizsgáló Úrnak! További jó munkát kívánunk! (Právics József Képviselő Úr bejött az ülésterembe, a jelenlévő képviselők száma 33 fő.) 12. NAPIREND Javaslat a Magyarországi Német Színház igazgatójának megbízására Előadó: dr. Puskás Imre, a Közgyűlés elnöke Köszöntöm a napirendi pont tárgyalásánál Heinek Ottó Urat, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Elnökét, és a megjelent pályázókat. Az 5 pályázó közül ketten vannak jelen: Frank Ildikó és Kerényi Mihály. Karsai Klára pályázó egy levélben jelezte, hogy az ülésen nem tud részt venni. Az előterjesztést előzetesen kettő bizottság tárgyalta. Álláspontjuk ismertetését kérem, először a Művelődési és Kisebbségi Bizottságét. dr. Say István: Először szeretném korrigálni magam. Az 5. napirendi pont kapcsán azt mondtam, hogy a Bizottságunk nem tárgyalta meg az előterjesztést. Ez nem igaz. Főjegyző Asszonynak volt igaza, miszerint a költségvetési és zárszámadási rendelet mérlegei tartalmának meghatározásáról szóló rendeletmódosítást a Művelődési és Kisebbségi Bizottság megtárgyalta, melyet elfogadásra javasol a Közgyűlésnek. A mostani napirenddel kapcsolatban pedig a Művelődési és Kisebbségi Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag a Magyarországi Német Színház igazgatójának Frank Ildikót javasolja.

22 22 A Jogi és Ügyrendi Bizottság véleményét kérem. dr. Égi Csaba: A Jogi és Ügyrendi Bizottság a pályázatok jogszabálynak való megfelelőségét vizsgálta és a személyről nem foglalt állást. A Bizottság a határozatát 4 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett hozta meg, miszerint Karsai Klára pályázó pályázata nem felel meg a pályázati feltételeknek, nem rendelkezik az előírt végzettséggel, a többi pályázó pályázata pedig megfelel a pályázati kiírásnak. Mint már korábban említettem Karsai Klára levélben jelezte távolmaradását az üléről. A pályázó kérte, hogy a Közgyűlésen olvassam fel a levelét. Tisztelt Elnök Úr, kedves Képviselő Hölgyek és Urak! Sajnálattal vettem tudomásul döntésüket, miszerint a Deutsche Bühne Ungarn igazgatói posztjára kiírt pályázat feltételeinek nem felelek meg. Jogi szakértői vélemény és minisztériumi álláspont szerint, mivel színházigazgató képzés nem létezik, mind végzettségemet, mind szakmai múltamat tekintve megfelelek. Magam is önkormányzati képviselő lévén tisztában vagyok a vezetői pozíció elnyerésének feltételrendszerével Kívánom a régi-új igazgatónak, hogy a Garay térre az ékszerdobozt visszavarázsolni sikerüljön, amire méltán lehet büszke Szekszárd és Tolna megye egyszer, talán. Tisztelt Közgyűlés! Az előterjesztés mellékletéként csatoltunk minden olyan állásfoglalást, véleményt, amely nélkülözhetetlen. Ennek ellenére megadom Heinek Ottó Elnök Úrnak a szót, hogy kifejthesse álláspontját. Heinek Ottó: Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Közgyűlés! Az a társulási megállapodás, amelyet az Országos Német Önkormányzat és a Megyei Önkormányzat kötött működik, a Színház pedig profitál belőle. Ennek valamennyien örülhetünk. Az Országos Német Önkormányzat Kulturális Bizottsága átruházott hatáskörben tárgyalta a pályázatokat, meghallgatta valamennyi pályázót, és azt a határozatot hozta, hogy a jelenlegi színházigazgató munkájának a folytatását, vagyis Frank Ildikó kinevezését javasolja a Közgyűlésnek. Köszönöm szépen Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy két pályázó jelen van, megkérdezem, kívánnak-e szóbeli kiegészítést tenni? Frank Ildikó: Köszönöm, nem kívánok szóbeli kiegészítést tenni. Kerényi Mihály: Köszönöm, én sem kívánok szóbeli kiegészítést tenni. Kérdések következnek. Megadom a szót Pogátsa Alajos Képviselő Úrnak. Pogátsa Alajos: Tisztelt Közgyűlés! Mielőtt a kérdést felteszem, kénytelen vagyok néhány dolgot a kérdés megindoklásaként elmondani. Teljes mértékben egyetértek Heinek Ottó Elnök Úrral abban, amit a szerződésnek a létrehozásával és az azóta eltelt 4 év munkájával kapcsolatban mondott.

23 23 Egy évvel ezelőtt szeptember 6-i, soron kívüli ülésén a Közgyűlés azért nem tárgyalta az akkori pályázó pályázatát, mert csak az Országos Német Önkormányzat Kulturális Bizottsága tudott ülésezni, az Országos Közgyűlés pedig nem. A szerződésnek van egy olyan pontja, amely nevesíti a jogosítványoknak a gyakorlóját. Ezen jogosítványok gyakorlója továbbra is a Közgyűlés. Átruházott hatáskörben hozta a Kulturális Bizottság az álláspontját ahogy Elnök Úr is mondta. Megvan az a kételyem, hogy nincs joguk átruházni a hatáskört, hiszen a szerződés pontosan nevesíti, hogy kinek adja a döntést. Azt kérdezném, hogy ebben a jogi megközelítésben változott-e valamilyen álláspont? Amit egy évvel ezelőtt nem tudtunk tudomásul venni, azt most tudomásul tudjuk venni, személy szerint én is. Frank Ildikó kinevezését frakciónk támogatni fogja. A másik kérdésem: mi az oka annak, hogy a Művelődési és Kisebbségi Bizottság két ülést tartva, mindkét ülésen hozott ebben a kérdésben döntést? Az első kérdés megválaszolására megadom a szót Heinek Ottó Elnök Úrnak. Heinek Ottó: A helyzet abból a szempontból más az elmúlt évihez képest, hogy akkor nem volt lehetőségünk a Közgyűlést összehívni, a Kulturális Bizottság döntése, mint előkészítő bizottsági döntés születhetett csak meg. Most a Közgyűlés május 5-i ülésén az SZMSZ-ére hivatkozva ezt a jogkörét a bizottságra ruházta át. Minden önkormányzat meg tudja tenni, hogy bizonyos döntési jogköröket átruház bizottságokra. Emlékeim szerint a társulási megállapodásban az szerepel, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata gyakorolja az egyetértési jogot. Magam is jobban szerettem volna, ha a Közgyűlés a napirendet meg tudja tárgyalni. Előzetesen megpróbáltuk a pályázati kiírás megjelenéséhez igazítani a mi Közgyűlésünk ülését. A pályázati kiírás lényegesen későn jelent meg a Kulturális Közlönyben, mint amire számítani lehetett. Nem lett volna lehetőségünk külön erre Közgyűlést összehívni. Tehát ezért ruháztuk át a hatáskört a Kulturális Bizottságra. Véleményem szerint ez jogszerű. A második kérdés megválaszolására megadom a szót Főjegyző Asszonynak. dr. Bartos Georgina: Tisztelt Képviselő Úr! Nem hiszem, hogy a kérdés megválaszolásában én vagyok az illetékes. A Művelődési és Kisebbségi Bizottság elnöke hívja össze a Bizottság ülését és a napirendi pontok is az ő aláírásával kerülnek kiküldésre. Sajnos az első ülésen nem voltam jelen, csak a jegyzőkönyvet láttam és az abban szereplő határozattal egyetértettem. A Bizottság úgy határozott, hogy egy későbbi időpontban ha már meglesz a szakmai bizottság és az országos németek döntése kívánnak döntést hozni, így ismét napirendjére tűzte a Német Színház igazgatójának a kinevezését. Megadom a szót dr. Say István Képviselő Úrnak. dr. Say István: Tisztelt Közgyűlés! Amikor a Művelődési és Kisebbségi Bizottság először napirendjére tűzte a Német Színház igazgatójának megbízását, akkor még nem rendelkezett az Országos Kisebbségi Önkormányzat véleményével. Így a pályázók meghallgatását követően a Bizottság úgy döntött, hogy egyhangúlag támogatja Frank Ildikó megbízását. A Bizottság csak olyan igazgató kinevezését kívánja támogatni, akinek a személyével az Országos Kisebbségi Önkormányzat is egyetért. Miután az Országos Kisebbségi Önkormányzat véleménye megérkezett, a Bizottság a napirend megismétlése keretében tájékoztatást

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-3/28. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 28. április 25-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2008. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. június 27-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-6/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. szeptember 18-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 28-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-2/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. április 24-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 15-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-2/21. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 21. április 3-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-3/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. június 26-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-2/2008. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága április 5-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2007. április 5-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 18/2014. (III.17.) 19/2014. (III. 17.) 20/2014. (III.17.) 21/2014. (III.17.) A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat 2015. június 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó terem Mezőkövesd,

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-8/2009. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. december 11-i soron kívüli üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2008. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-4/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla király

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 1/ 2016. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2016. január 28-án 18,00 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról

Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról 7809-11 /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Demeter Ervin tag Karacs Rudolf tag Dr.

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. SZEPTEMBER 13. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL 1. Választás eredményének ismertetése 2. Polgármester esküje 3. Polgármester tiszteletdíjának,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2008. február 8-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző

4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés

Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Polgármesteri Hivatalban, a Városfejlesztési Osztály hivatali helyiségében, a Gazdasági Bizottság 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 1. számú napirendi pontja Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu

3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 3300 Eger, Dobó tér 2. Tel.: (36)523-701, Fax: (36)523-777, E-mail: inagy@ph.eger.hu 23. számú napirend J A V A S L A T EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2006. II. negyedévi feladattervére A Tisztségviselők

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2/ 2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2017. január 26-án 18,05 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 13- án 17.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás

Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás 2013. December 19-i ülése 22 14-9-3/2013. TARTALMAZZA Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás 2013. December 19-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 16/2013. (XII. 19.) határozat Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 15-i ülése 8. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 15-i ülése 8. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 8. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő intézményeknél folyó munkahelyi

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés) Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 26-án, hétfőn, 20 óra 22 perckor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről JEGYZŐKÖNYV 1 Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 16-ai üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.március

Részletesebben

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.

19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 13-án (kedden) 19,00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőnyárád község Önkormányzat Képviselő-testületének a Mezőnyárádi Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 2014. április 29-én 15,00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné

JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné 2965-10/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2010. augusztus 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésen elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Kiss Barnabás

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/17/2013. OKB-15/2013. sz. ülés (OKB-123/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/17/2013. OKB-15/2013. sz. ülés (OKB-123/ sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/17/2013. OKB-15/2013. sz. ülés (OKB-123/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. április 29-én, hétfőn, 12 óra 37 perckor

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült 2011. augusztus 16. napján 18 00 órakor, Sződ Község Faluházában megtartott Sződ Község Képviselő-testületének, Keszeg Község Képviselő-testületének és Csörög Község

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2011. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2011. február 11. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. március 5-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselő-testületének Szigetbecse Község Képviselőtestületével közösen 2011. április 27.-én megtartott üléséről a Petőfi Sándor Művelődési Házban - Szigetbecsén

Részletesebben

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7. M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE 2012. június 7. 2 M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE Az M9 Térségi Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban:

Részletesebben

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS FEJÉR MEGYE CSÁKVÁRI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Ikt. szám: J e g y z ő k ö n y v a Csákvári Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának 2015. április 14-én megtartott nyilvános üléséről Határozatok: 13/2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/2/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. február 26. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Dr. Tankó Károly polgármester Jegyzőkönyv Készült: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én 17.00 órakor kezdődő, rendkívüli nyilvános ülésén, a Körjegyzőség Csabdi Kirendeltségének Hivatal hivatalos helyiségében,

Részletesebben

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.

Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket. ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS. 2009. I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2009. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2009. február 20. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Ikt. sz.: TAB/46-2/2015. TAB-27/2015. sz. ülés (TAB-53/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2015. szeptember 18-án, pénteken, 10 óra 37 perckor az Országház

Részletesebben

2014. év október hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 3. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ

2014. év október hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 3. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ Szám: 284-2/2014. TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ 30/2014. (IX. 1.) határozat A Közgyűlés elnökének lemondásáról, valamint új képviselői megbízatás létrejöttéről szóló tájékoztató tárgyában.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben