I. Működési alapelvek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Működési alapelvek"

Átírás

1 A szerződéskötésről

2 I. Működési alapelvek A Magyar Élelmiszerbank Egyesület non-profit szervezet, melynek célja, hogy ingyenes élelmiszeradományhoz juttasson minél több magyarországi rászorulót, ezzel elősegítse a szegénység és az alultápláltság csökkenését. Két fontos alapelvünk az ingyenesség és a függetlenség. A kiosztó szervezetekkel szerződést kötünk, amelyben rögzítjük az adományok kezelését és adminisztrációját, valamint felügyeljük ezek megvalósulását.

3 II. Tudnivalók az adományokról Az élelmiszerek élelmiszeripari és kereskedelmi vállalatok adományaiból származnak Az Élelmiszerbanktól átvett adományokat kizárólag Magyarország területén élő rászorulóknak szabad kiosztani

4 Az átvett élelmiszereket nem használhatják fel üzleti célokra, nem értékesíthetik

5 Nem használhatják fel semmiféle vallási, politikai vagy más ideológiai befolyásolás céljából További alvállalkozókat nem vonhatnak be (az átvett élelmiszert nem adhatják át más szervezeteknek kiosztás céljából )

6 III. Az együttműködési megállapodás megszűnése Súlyos kötelezettségszegés esetén az együttműködési megállapodást bármelyik fél felmondhatja azonban ennek okát írásban közölni kell Ilyen kötelezettségszegés lehet: elszámolás hiány Együttműködő felek rosszhiszemű magatartása

7 IV. Az adomány kiosztás együttműködési alapelvei Az átadott élelmiszer mennyisége függ a rendelkezésére álló áru mennyiségétől és a partnerszervezet által ellátni kívánt rászorulók létszámától. Az elosztás során igyekszünk az egyenletes és méltányos osztás elveit követni A partnerszervezetek csak és kizárólag rászorulóknak adhatják át az élelmiszersegélyt.

8 A partnerszervezet teljes körű anyagi felelősséggel tartozik az átvett élelmiszerekkel kapcsolatban az átvételtől a kiosztás lezárulásáig, kivéve a vis maior eseteit, illetve azon eseteket, amelyekben a gyártófeldolgozó felelőssége megállapítható. Elszállítás csak akkor lehetséges, ha a korábbi elszállítások elszámolásai megérkeztek, az Élelmiszerbank leellenőrizte azokat és lényeges eltérést vagy adathiányt nem talált (elszámolások készítésének tudnivalói és ellenőrzési folyamata később). Bármiféle adatváltozást kérünk minél hamarabb bejelenteni!!!

9 V. Rászorulók köre Rászorulók meghatározása (nyilvántartás legyen róla) Létminimum alatt vagy annak közelében élő természetes személyek Szociálisan rászoruló személyek Munkanélküliek, hajléktalanok, kisnyugdíjasok Hátrányos szociális helyzetű gyermekek ezen személyekből álló családok vagy csoportok

10 VI. Osztási alapelvek Van e szerződése Elszámolásai rendben vannak Régebben kapott Friss áruhoz van hűtődoboz/ hűtőautó Közeli lejáratú esetén gyors reagálás Kis mennyiségnél fizikai közelség (Penny Market ) Osztásnál cél, hogy 3-5 különböző tételt kaphassanak ( kivéve ha közeli lejáratú )

11 A kiajánlásokról

12 I. Tudnivalók az adomány kiajánlásról Adomány-kiajánlást és utána adományt csak azok kaphatnak, akik érvényes pályázatot nyújtottak be, a pályázaton sikeresen szerepeltek, és kaptak együttműködési megállapodást. Rendelkezésünkre álló készlettel dolgozunk. A partnerszervezet számára átadásra kerülő élelmiszer mennyiségét az Élelmiszerbank határozza meg. Figyelembe vesszük a leadott rászorulok számát (osztási szempontból) Az élelmiszert a szervezet az Élelmiszerbank által megjelölt intervallumon belül vagy előre leegyeztetett napon elszállítja Amennyiben az elszállítás az adott időpontban nem történik meg, az Élelmiszerbank jogosult a felajánlott árut más szervezetnek átadni

13 II. Az élelmiszer kiajánlások alapvető formái 1. Az Élelmiszerbank raktárából 2. Direkt elszállítások: alapvetően két fajta: Szerződéssel konfirmált: Tesco, Auchan, Metro Eseti felajánlások: Penny Market, Zimbo, Sága, Ökovitál, Pannontej, Sajt-Centrum, Prograg, BioFungi 3. Kiszállítások (mélyhűtött áruk)

14 Kiajánlások rendszere I.

15 Kiajánlások rendszere II.

16 Szállítási igényfelmérő Attól függően, hogy mennyit kaptunk: sok vagy kevés helyre Igények fogadása érkezési sorrendben a kiajánlásról maximum az együttműködési megállapodásban rögzített létszám erejéig Speciális eset: mirelit és jégkrém

17 Rendes kiajánlás Attól függően, hogy mennyit kaptunk: kicsi vagy nagy szervezetek Ki szállított régebben Telefonos megkeresés Kiajánlás maximum az együttműködési megállapodásban rögzített létszám erejéig (évente egyszer + eltérés lehetséges)

18 A kiajánlásban szereplő információk

19 Miért fontos a kiajánlást elolvasni? Minden információt tartalmaz a termékek megnevezésére, darabszámára, súlyára vonatkozóan Meg lehet tervezni, hogy hogyan tudják elszállítani A különleges vagy hűtött árukra vonatkozóan tartalmazza az előírásokat, pl.: szállítási hőmérséklet A termékek elszállításával kapcsolatos információt is tartalmaz (amely év közben is változhat)

20 Címzett: /fő Kedves Partnerünk! MIELŐTT AZ ÁTVEHETŐ ADOMÁNYOK LISTÁJÁT ÁTTANULMÁNYOZZA, OLVASSA EL AZ ALÁBBIAKAT! SZAVATOSSÁG: A termékeket a szavatossági idő lejárta előtt ki kell osztani!!! SZÁLLÍTÁS: hűtött terméket csak abban az esetben tudunk kiadni, ha gondoskodni tudnak a szállítás közben a 4 fok alatti hőmérsékletről, (joghurt, termékek) a konzervek ömlesztve vannak, ezért kérjük, ezek elszállításához hozzanak magukkal kartondobozokat és/vagy csereraklapot Árut csak eső elleni védelemmel ellátott járműre adunk ki (fedett kocsi, vagy nyitott, de rendelkezik ponyvával, amivel letakarja az árut). Raklapos szállítás esetén kérjük, hogy "EU"-s csereraklapot hozzanak! ÁTVÉTEL: Az átvételhez a sofőrnél legyen pecsét vagy meghatalmazás. A meghatalmazás tartalmazza az elszállítandó áru pontos leírását, a sofőr nevét és a szállító jármű rendszámát! Az elszállításnál vegyék figyelembe az áru súlyát és terjedelmét, csak megfelelő nagyságú és teherbírású tehergépkocsit küldjenek! Joghurt szállításakor a honlapunkról letölthető joghurt osztási tájékoztatót kell aláírva, lepecsételve leadni. Letöltési link: Az átvétel helye: Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktára, 1172 Budapest, Lokátor u. 3. Raktári nyitva tartás hétfőtől-csütörtökig , pénteken A VÁLASZ MAILBEN KITÖLTVE KÉRJÜK VISSZAKÜLDENI: ADATOK:

21 Kiosztás időpontja: Kiosztás helye: Kiosztásért felelős személy: Kiosztásért felelős személy mobil száma: A KIOSZTÁS UTÁNI DOKUMENTÁCIÓ/KITÖLTENDŐ ADATLAPOK: Az adományok kiosztását az adomány kiosztási adatlap és összesítő (a táblázat második munkalapján található) segítségével kell dokumentálni! A kiosztási adatlapot, valamint a kitöltést és az elszámolást segítő útmutatót itt tudják letölteni: től az adományozott szervezetektől kérjük, hogy az adományok átvételéhez kötődően fotó dokumentációt készítsenek és azt az átvételt követő egy héten belül az Élelmiszerbankba juttassák el, a foto@elelmiszerbank.hu mail címre. Annak érdekében, hogy a fotódokumentáció megfelelő módon készüljön el, készítettük erre vonatkozóan egy iránymutatást, mely honlapunkról letölthető: Kérjük, hogy az iránymutatást a fotó dokumentációhoz nyomtassák ki és a szervezeten belül jól látható helyen függesszék ki!

22 ADOMÁNY KIAJÁNLÁS Az Élelmiszerbank az alábbi adomány-felajánlást teszi Önök felé: Tételk ód Termék megnevezése Kiajánlott mennyiség Egység Összesen db termék Lejárat Összsúly (kg) Felajánlott összérték (Ft) 314 Szójacsíra konzerv 400g 900 db Lencse konzerv 400g 900 db Vörösbab konzerv 170g 900 db Joghurt 125gx24db/tálca 28 tálca Joghurt 125gx24db/tálca 81 tálca Joghurt 125gx24db/tálca 4 tálca Sir Morton Zöld Tea Málnás 25x1,5g/doboz 20doboz/karton karton , ÁTVÉTEL: Kérjük, hogy az adományokat május között szállítsák el. Kérjük, ha nem tartanak igényt a szállítmányra, akkor is jelezzenek vissza, hogy más minél hamarabb megkaphassa. Amennyiben a kiajánlástól számított 2 munkanapon belül nem jeleznek vissza, az előjegyzés automatikusan törlésre kerül. FIGYELEM! A visszajelzést kérjük, logisztikusunknak/szállítási felelősünknek Halmai Tibornak küldjék: Halmai Tibor Logisztikus Tel/fax: 1/ Mobil: / Budapest, Lokátor u halmai.tibor@elelmiszerbank.hu

23 Fő kategóriák: Szavatosság Szállítás Átvétel Kiosztási adatok Kiosztás utáni dokumentáció Adomány kiajánlás Szállítási információk

24 1. Szavatosság A termékeket a szavatossági idő lejárta előtt ki kell osztani!!! Szavatossági idő: az az időtartam, amely alatt a forgalmazó szavatolja, hogy terméke emberi fogyasztásra alkalmas, kifogástalan marad, nincs hibája.

25 Miért fontos, hogy az adományok időben a rászorulókhoz kerüljenek? 1. A törvényi szabályozás értelmében nem hozható kereskedelmi forgalomba olyan termék, amelynek szavatossági ideje lejárt. Ez az adományozásra is vonatkozik! 2. Alapszabályunkban olyan termékek eljuttatását vállaljuk a rászorulók felé, amelyek emberi fogyasztásra még alkalmasak, és megfelelnek a törvényi szabályozásnak.

26 2. Szállítás Kérjük, hogy a szállításkor olyan gépkocsiról gondoskodjanak, amely zárt, vagy ponyvás! Hűtött terméket csak abban az esetben tudunk kiadni, ha gondoskodni tudnak a szállítás közben a 4 fok alatti hőmérsékletről, (joghurt, egyéb termékek). Amennyiben a hűtött terméket nem hűtve szállítják, olyan baktériumok szaporodnak el a termékben, amelyek az egészségre károsak lehetnek.

27 3. Átvétel Mikor? Raktár nyitvatartási ideje

28 Raktár nyitvatartási ideje:

29 4. Kiosztási adatok Kiosztás időpontja: Kiosztás helye: Kiosztásért felelős személy: Kiosztásért felelős személy mobil száma:

30 Miért szükséges? 1. Nyilvánosan, mindenki számára átláthatóan működünk. Előzetes egyeztetés után bárki, bármilyen folyamatunkba nyíltan betekintést nyerhet. 2. Fenntartjuk az ellenőrzés lehetőségét.

31 5. Adomány kiajánlás adatai Adomány tételkódja Adomány megnevezése Kiajánlott mennyiség Adomány mennyiségi egysége Adomány összes darabszáma Lejárati határidő Adomány összsúlya Adomány összértéke

32 6. Szállítási információk Kérjük, hogy az adományokat május között szállítsák el. Kérjük, hogy mindenképpen jelezzenek vissza két munkanapon belül azért, hogy ha mégsem tudnak szállítani, az adományok minél előbb más rászorulókhoz kerülhessenek! A visszajelzést kérjük, logisztikusunknak/szállítási felelősünknek, Halmai Tibornak küldjék: halmai.tibor@elelmiszerbank.hu

33 +1 kérés Kérjük, hogy mindenfajta visszajelzésben jelöljék meg, hogy melyik szervezettől írnak/válaszolnak!

34 Köszönöm a figyelmet!

Kiajánlások rendszere I.

Kiajánlások rendszere I. A kiajánlásokról Kiajánlások rendszere I. Kiajánlások rendszere II. Szállítási igényfelmérő Attól függően, hogy mennyit kaptunk: sok vagy kevés helyre Igények fogadása érkezési sorrendben Szállítási igényfelmérő

Részletesebben

A szerződéskötéstől a kiajánlásig. Szerződéskötés, feltételek

A szerződéskötéstől a kiajánlásig. Szerződéskötés, feltételek A szerződéskötéstől a kiajánlásig Szerződéskötés, feltételek Működési alapelvek: A Magyar Élelmiszerbank Egyesület non-profit szervezet, melynek célja, hogy ingyenes élelmiszeradományhoz juttasson minél

Részletesebben

Osztástól az elszámolásig. Kiosztási Elszámolási adminisztráció, címkézés

Osztástól az elszámolásig. Kiosztási Elszámolási adminisztráció, címkézés Osztástól az elszámolásig Kiosztási Elszámolási adminisztráció, címkézés Miért fontos a pontos elszámolás? Az Élelmiszerbank Egyesület működésének egyik alappillére a pontos elszámolás. Ennek segítségével:

Részletesebben

Használati útmutató kiajánlások fogadásához. 1. Értesülés kiajánlásról:

Használati útmutató kiajánlások fogadásához. 1. Értesülés kiajánlásról: Használati útmutató kiajánlások fogadásához 1. Értesülés kiajánlásról: A kiajánlásokat az Élelmiszerbanktól eddig is e-mailben kapták meg partnerszervezeteink, e tekintetben a rendszer bevezetésével nem

Részletesebben

A pályázati adatlapot jelen együttműködési megállapodás alatt lévő, "tovább a pályázati adatlapra" linkre kattintva tudják elérni.

A pályázati adatlapot jelen együttműködési megállapodás alatt lévő, tovább a pályázati adatlapra linkre kattintva tudják elérni. A pályázati adatlapot jelen együttműködési megállapodás alatt lévő, "tovább a pályázati adatlapra" linkre kattintva tudják elérni. Jelen megállapodás csak tájékoztató. Az aláírandó példányt, a pályázat

Részletesebben

Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Szervezeti tájékoztató nap

Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Szervezeti tájékoztató nap Magyar Élelmiszerbank Egyesület Szervezeti tájékoztató nap 2016.04.14. Mai nap céljai és témái Hatékony együttműködés fenntartása partnereinkkel Élelmiszerbank sokszínű működése, projektek, változások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2011. (IV. 05.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2011. (IV. 05.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2011. (IV. 05.) MVH KÖZLEMÉNYE az EU Élelmiszersegély programban történő részvételhez kapcsolódó tájékoztató információk a települések részére a 2011-es költségvetési

Részletesebben

Élelmiszerlavina pályázati kiírás

Élelmiszerlavina pályázati kiírás Élelmiszerlavina pályázati kiírás 1. A pályázat célja A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a Syngenta Kft. támogatásával Élelmiszerlavina címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással

Részletesebben

Magyar Élelmiszerbank Egyesület. - Projektek -

Magyar Élelmiszerbank Egyesület. - Projektek - Magyar Élelmiszerbank Egyesület - Projektek - ÉLELMISZER FORRÁS PROJEKTEK Projektek EU Élelmiszersegély Program Karácsonyi adománygyűjtés Áruházi expressz árumentés Készétel Helyi Élelmiszerbank hálózatok

Részletesebben

Használati útmutató áruházi adományok jelentéséhez verzió:

Használati útmutató áruházi adományok jelentéséhez verzió: Használati útmutató áruházi adományok jelentéséhez verzió: 2017.01.09 Tartalom 1. A lényeg 1 2. Belépés az Élelmiszerbank rendszerének internetes portál felületére 2 3. Szállítólevelek rögzítése 3 4. Elszámolások

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

Rendszeres és rendkívüli krízis étkeztetés Óbudán. Az Óbudai Családi Tanácsadó és az Élelmiszerbank együttműködése

Rendszeres és rendkívüli krízis étkeztetés Óbudán. Az Óbudai Családi Tanácsadó és az Élelmiszerbank együttműködése Rendszeres és rendkívüli krízis étkeztetés Óbudán Az Óbudai Családi Tanácsadó és az Élelmiszerbank együttműködése Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ Családsegítő Szolgálat Gyermekjóléti

Részletesebben

Bizományi szerződésminta

Bizományi szerződésminta Bizományi szerződésminta Amely létrejött Megbízó : Bizományos: Név: Név: Capmaci Kft. Cím: Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 181. E-mail cím: E-mail cím: capmaci@capmaci.hu Tel.: Tel.: 06 30 401 77 81 Adószám:

Részletesebben

Élelmiszerlavina pályázati kiírás

Élelmiszerlavina pályázati kiírás Élelmiszerlavina pályázati kiírás 1. A pályázat célja A Civil Iránytű Alapítvány a Syngenta Kft. támogatásával Élelmiszerlavina címmel hirdet pályázatot azzal a céllal, hogy helyi összefogással rászorulók

Részletesebben

A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2008. (VI. 16.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2008. (VI. 16.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezıgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2008. (VI. 16.) MVH KÖZLEMÉNYE az EU Élelmiszersegély programban történı részvételhez kapcsolódó tájékoztató információk a települések részére a 2008-as költségvetési

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

ÉLELMISZERKERESKEDELEM

ÉLELMISZERKERESKEDELEM ÉLELMISZERKERESKEDELEM Kapcsolati adatok A. Név B. Cégnév C. Adószám D. Utca, házszám E. Város F. Megye G. Beosztás H. E- mail I. Telefon J. Weboldal ÉLELMISZERFELESLEGEK ÉS - HULLADÉK 1. Mennyi élelmiszerfelesleg,

Részletesebben

1. Fizetési feltételek

1. Fizetési feltételek Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy

Részletesebben

Magyar Élelmiszerbank Egyesület. - Projektek -

Magyar Élelmiszerbank Egyesület. - Projektek - Magyar Élelmiszerbank Egyesület - Projektek - ÉLELMISZER FORRÁS PROJEKTEK Projektek EU Élelmiszersegély Program Karácsonyi adománygyűjtés Áruházi expressz árumentés Élelmiszermentő hálózatok 5 városban

Részletesebben

A szállítást a Magyar Posta és a Magyar Posta Logisztikai Üzletága (MPL) futárszolgálata végzi.

A szállítást a Magyar Posta és a Magyar Posta Logisztikai Üzletága (MPL) futárszolgálata végzi. BELFÖLDI szállítási díjak: A szállítást a Magyar Posta és a Magyar Posta Logisztikai Üzletága (MPL) futárszolgálata végzi. A webáruház rendszere kiszámolja a kosárba tett termékek súlya alapján a szállítási

Részletesebben

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019

SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 SZTE Innovációs díj - Pályázati felhívás 2019 A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére. 1. A Pályázat célja:

Részletesebben

1. Telefonos ügyfélszolgálattal kapcsolatos tájékoztató Nyugdíjpénztári telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége

1. Telefonos ügyfélszolgálattal kapcsolatos tájékoztató Nyugdíjpénztári telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége 1. Telefonos ügyfélszolgálattal kapcsolatos tájékoztató 1.1. Nyugdíjpénztári telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége Telefonszám Hívásfogadás ideje Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 06-1- 477-4890 8-16

Részletesebben

Eszenciacentrum Kereskedelmi, Oktatási és Szolgáltató Kft.

Eszenciacentrum Kereskedelmi, Oktatási és Szolgáltató Kft. MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyfelől az Eszenciacentrum Kereskedelmi, Oktatási és Szolgáltató Kft (cím: 1031 Budapest, Silvanus sétány 27. levelezési cím és ügyfélszolgálat: 2131 Göd, Kölcsey Ferenc utca

Részletesebben

VBKTO logisztikai modell bemutatása

VBKTO logisztikai modell bemutatása VBKTO logisztikai modell bemutatása Logisztikai rendszerek információs technológiája: Szakmai nyílt nap Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar 2007. június 6. Tartalom Vagyontárgy nyilvántartó központ

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az Edenred utalványok megrendelésére, szállítására és elszámolására (továbbiakban: ÁSZF ) Hatályos: 2019.07.15. I. Fogalommeghatározások 1. Szolgáltató: az Edenred Magyarország

Részletesebben

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében. Alulírott

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében. Alulírott SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító száma: okmány

Részletesebben

1. Általános tudnivalók a Felek közötti szerződés létrejötte

1. Általános tudnivalók a Felek közötti szerződés létrejötte A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Rive Center Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.babycenterdebrecen.hu weboldalon keresztül nyújtott elektronikus

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5.

TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. TÁMOP 3.1.7-11/1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, 2011. július 5. GYAKORLATI TANÁCSOK A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

Részletesebben

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Felnőttrészleg, Előadóterem bérlésének szabályai Az előadóterem bérlése nyitvatartási időben és nyitvatartási időn túl bérelhető.

Részletesebben

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltetési Iroda

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltetési Iroda Tisztelt Kőbányai Lakos! Mint arról korábban több forrásból értesülhetett, a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat az Önök lakóterületén parkolásüzemeltetési rendszer bevezetéséről döntött.

Részletesebben

WebSzerviz. Felhasználói kézikönyv. LeasePlan. Tisztelt Ügyfelünk!

WebSzerviz. Felhasználói kézikönyv. LeasePlan. Tisztelt Ügyfelünk! Felhasználói kézikönyv Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük, hogy a gépjármûvét érintô javítási, karbantartási igények bejelentését a használatával, online teszi meg! A felületen való eligazodást ezzel a Felhasználói

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek 1 Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT.

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: azonosító okmány száma:

Részletesebben

Együttműködési Megállapodás

Együttműködési Megállapodás 1. számú melléklet Együttműködési Megállapodás amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (cím: 1116 Budapest, Tomaj u. 4.) - a továbbiakban MÖSZ, Másrészről Hajdúhadház Városi Önkormányzat

Részletesebben

MIZ 288 tárolómosó autó, áruszállítási feladatot nem lát el, telefonos egyeztetés alapján, csak a jármű alapadatait rögzítettük fel.

MIZ 288 tárolómosó autó, áruszállítási feladatot nem lát el, telefonos egyeztetés alapján, csak a jármű alapadatait rögzítettük fel. MIZ 88 tárolómosó autó, áruszállítási feladatot nem lát el, telefonos egyeztetés alapján, csak a jármű alapadatait rögzítettük fel. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

Általános felhasználási feltételek. 1. Üzemeltetői adatok. 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre. 3. Rendelési információk

Általános felhasználási feltételek. 1. Üzemeltetői adatok. 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre. 3. Rendelési információk Általános felhasználási feltételek 1. Üzemeltetői adatok 2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre 3. Rendelési információk 4. A megrendelt termék/házhoz szállítás díjának fizetésének módja 5. Elállás

Részletesebben

Együttműködési megállapodás,

Együttműködési megállapodás, Irattartó szám: Dokumentumazonosító: Együttműködési megállapodás, amely létrejött egyrészről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (1095 Budapest, Soroksári út 22-24.) a továbbiakban MVH, képviseletében

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a ScanMedic Kft.1089 Budapest,

Részletesebben

A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel ajándékakciót (továbbiakban Akció) szervez a játékszabályzatban található feltételekkel.

A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel ajándékakciót (továbbiakban Akció) szervez a játékszabályzatban található feltételekkel. Barkácsforrás regisztrációs játék Részvételi és játékszabályzat 1. A játék szervezője a Max-24 Kft. 4700 Mátészalka, Ipari u. 27.sz. a továbbiakban szervező A Szervező Barkácsforrás regisztráció elnevezéssel

Részletesebben

Gyermelyi Hűségakció 2014 Részvételi és játékszabályzat

Gyermelyi Hűségakció 2014 Részvételi és játékszabályzat Gyermelyi Hűségakció 2014 Részvételi és játékszabályzat 1. Az akció szervezője Gyermelyi Zrt. székhely: 2821 Gyermely, Bajnai u. 1 cégjegyzékszám: 1991. 11 10 001362 adószám: 10467024 4 11 a továbbiakban

Részletesebben

Szervezeti Tájékoztató Nap Budapest,

Szervezeti Tájékoztató Nap Budapest, Szervezeti Tájékoztató Nap 2017 Budapest, 2017. 05. 04. 1 Program Cseh Balázs a Magyar Élelmiszerbank elnökének köszöntője 10.0010.40 Magyar Élelmiszerbank működés, 2016. eredmények, 2017. célok 10.4011.20

Részletesebben

Együttműködési Megállapodás

Együttműködési Megállapodás 1. számú példány Együttműködési Megállapodás amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (cím: 1116 Budapest, Tomaj u. 4.) - a továbbiakban MÖSZ, Másrészről Hajdúhadház Város Önkormányzata

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek KIVONAT Módosításokkal egybekötött egységes szerkezetbe foglalva: 2010. július 1. A szolgáltatás megnevezése: internet szolgáltatás A szolgáltatás területét a Szolgáltatás

Részletesebben

Beváltói folyamat HGCS/2017. Felhasználói Útmutató

Beváltói folyamat HGCS/2017. Felhasználói Útmutató Beváltói folyamat HGCS/2017 Felhasználói Útmutató A HGCS/2017 alprogram keretében jóváhagyott regisztrációval rendelkező kereskedők a https://hgcs2017.nfsi.hu/ pályázati portálon, ügyfélkapus azonosítást

Részletesebben

Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében

Számlaváltási meghatalmazás. belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Számlaváltási meghatalmazás belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott Számlatulajdonos Családi és utónév: Születési családi és utónév: Anyja születési neve:

Részletesebben

Szállítási feltételek

Szállítási feltételek Szállítási feltételek Az eladó adatai Nyitvatartási idő Megrendelés feladása Árak Megrendelt áru átvételének módja Fizetési feltételek Szállítási határidő Házhoz szállítási díj Csomagolási költség Elállás

Részletesebben

BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS KONSZIGNÁCIÓS KÉSZLET KERETÉBEN FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE

BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS KONSZIGNÁCIÓS KÉSZLET KERETÉBEN FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS KONSZIGNÁCIÓS KÉSZLET KERETÉBEN FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE (a továbbiakban: Keretszerződés), amely létrejött egyrészről a Székhely:

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az N.D.- KER Kft. által üzemeltetett webáruházban és honlapon történő rendeléssel a vásárló kijelenti, hogy megértette és elfogadja jelen szerződési

Részletesebben

A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata A Kincsem+ TUTI nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. SZERVEZÉS ÉS LEBONYOLÍTÁS A Nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32., cégjegyzékszám:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 177/2009. (XI. 20.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 177/2009. (XI. 20.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 177/2009. (XI. 20.) MVH KÖZLEMÉNYE az EU Élelmiszersegély programban történő részvétel feltételei a segélyszervezetek részére a 2010-es költségvetési évvel kezdődő

Részletesebben

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Pályázatkezelő Rendszer (PR)

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Pályázatkezelő Rendszer (PR) Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Pályázatkezelő Rendszer (PR) Pályázatkezelési Rendszer Felhasználási Szabályzata (ÁSZF) 1) Fogalmak: a) Lebonyolító: Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek a Novreczky Tanácsadó és Kereskedelmi Kft. (székhely: 7632 Pécs, Móra Ferenc u. 50. fsz 1., cg: 02-09-068815; adószám: 13075675-2-02),

Részletesebben

Motoralkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt. T-414/17) MŰSZAKI LEÍRÁS 2018.

Motoralkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt. T-414/17) MŰSZAKI LEÍRÁS 2018. Motoralkatrészek beszerzése Karsan gyártmányú autóbuszokhoz (BKV Zrt. T-414/17) MŰSZAKI LEÍRÁS 2018. MŰSZAKI LEÍRÁS 1. Műszaki követelmények A mellékletben az egyes tételeknél megadott gyártmányjelölések

Részletesebben

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.

Részletesebben

1. számú melléklet: Műszaki előírás:

1. számú melléklet: Műszaki előírás: 1. számú melléklet: Műszaki előírás: A kiszállított alkatrészek felület előkészítését el kell végezni, ami áll egy mechanikus homokszórásból (porlakkozott/rilzánozott/festett) felület esetén vagy egy vegyi

Részletesebben

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT

SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin

Részletesebben

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése

Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése Felsőoktatási Erasmus koordinátorok (KA103) bevezető képzése 2017. május 25. ERASMUS+ dokumentáció A) Intézményi főszerződés és mellékletei B) Intézményközi megállapodások (IIA) C) Projektmenedzsment kézikönyv

Részletesebben

Telepközi alkatrész átadás több telephelyes DOAS rendszerben

Telepközi alkatrész átadás több telephelyes DOAS rendszerben Telepközi alkatrész átadás több telephelyes DOAS rendszerben 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 1/11 Tartalomjegyzék 1. Telepközi mozgások áttekintés...3 2. Telepközi

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Egyesület neve: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60. Nyilvántartási szám: 01-02-0000010 Adószám: 19025702-2-43 E-mail: mmsz@maltai.hu

Részletesebben

.. (továbbiakban: Üzemeltető) (továbbiakban együttesen Felek) között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel:

.. (továbbiakban: Üzemeltető) (továbbiakban együttesen Felek) között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel: Kávézói együttműködési tervezet 1 Mely létrejött egyrészről a Másrészről a EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kastély) Cím: 2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély

Részletesebben

2. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról

2. számú melléklet a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelethez. Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról 2 számú melléklet a 98/2001 (VI 15) Korm rendelethez Szabályzat a veszélyes hulladékok belföldi szállításáról 1 Általános előírások 11 Az ország területén történő hulladékmozgások követésére a veszélyeshulladék-forgalomban

Részletesebben

Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat

Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat Budai Egészségközpont Online Ügyfélszolgálat KÉZIKÖNYV Online ügyfélszolgálat Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Budai Egészségközpontban immár online ügyfélszolgálaton keresztül is módja van egészségügyi ellátással

Részletesebben

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében

SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében SZÁMLAVÁLTÁSI MEGHATALMAZÁS - belföldön, azonos pénznemben vezetett lakossági fizetési számlák tekintetében Alulírott név: születési név: születési hely: születési dátum: anyja neve: TULAJDONOS TÁRSTULAJDONOS

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZÕDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZÕDÉSI FELTÉTELEK Építésijog.hu Elõfizetéses Szolgáltatás ÁLTALÁNOS SZERZÕDÉSI FELTÉTELEK Artifex Kiadó Korlátolt Felelõsségû Társaság Hatályos: 2015. december 22 étõl A JELEN ÁLTALÁNOS SZERZÕDÉSI FELTÉTELEK (a továbbiakban:

Részletesebben

UTALVÁNYRENDELÉS MENETE

UTALVÁNYRENDELÉS MENETE UTALVÁNYRENDELÉS MENETE Pénz beérkezése, könyvelése A beérkezett banki befizetések minden reggel könyvelésre kerülnek a bizonylat közlemény rovatában lévő ID szám alapján. Fontos, hogy csak előző napon/napokon

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözlünk az Otthonklima Internetes webáruház vásárlói között. Kérjük, mielőtt megrendelésed elküldenéd, az alábbi ÁSZF-t szíveskedj alaposan átolvasni! ELADÓ ADATAI: Freddo

Részletesebben

Díjnet Zrt. Általános szerződési feltételek. a Díjnet-rendszer felhasználói számára. Közzététel dátuma: 2016. március 10.

Díjnet Zrt. Általános szerződési feltételek. a Díjnet-rendszer felhasználói számára. Közzététel dátuma: 2016. március 10. Díjnet Zrt. Általános szerződési feltételek a Díjnet-rendszer felhasználói számára Közzététel dátuma: 2016. március 10. Hatálybalépés dátuma: 2016. április 9. 1. Tartalomjegyzék 1. TARTALOMJEGYZÉK... 1

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA DabasNet Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. 2370 Dabas Szent István út 85. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK AZ INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA Hatályos: 2009. május 1-től. Készült: 2007. július 30. Utolsó módosítás:

Részletesebben

Használati útmutató a jogosultságok kiosztásához

Használati útmutató a jogosultságok kiosztásához Használati útmutató a jogosultságok kiosztásához Tartalomjegyzék Bevezető... 3 Belépés az Intézményvezetői mesterjelszó-kezelő rendszerbe... 3 Meglévő felhasználó jogosultságainak módosítása... 5 Új felhasználó

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az Olimpia Szolgáltató Betéti Társaság befektetési aranytermékek forgalmazásával foglalkozó gazdasági társaság. I.2. A jelen Általános Szerződési

Részletesebben

Minőségbiztosítás az internetes áruházaknál

Minőségbiztosítás az internetes áruházaknál Minőségbiztosítás az internetes áruházaknál Mecséri Ildikó kereskedelmi és minőségirányítási vezető ebolt Kft Minőségirányítás Kinek hasznos a minőségirányítás? Egy bizonyos méret felett fontos A nagy

Részletesebben

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység

NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Részszakképesítés száma, megnevezése: 31 341 04 Raktáros Vizsgafeladat megnevezése: Raktározási feladatok

Részletesebben

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens Határtalanul! program Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens Határtalanul! program 1. nap: A Határtalanul! program bemutatása, elért eredmények, aktuális nyílt felhívások, részletek. 2. nap: Beszámoló

Részletesebben

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, május 19.

Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, május 19. J a v a s l a t Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Hulladékgazdálkodási Kft. között korábban megkötött üzemeltetési szerződéssel kapcsolatos döntés meghozatalára Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

Részletesebben

Állami Egészségügyi Ellátó Központ Cím: 1125 Budapest, Diós árok 3. Levelezési cím: 1525 Budapest 114. P.O.B. 32. Telefon: +36 1 356 1522 www.aeek.

Állami Egészségügyi Ellátó Központ Cím: 1125 Budapest, Diós árok 3. Levelezési cím: 1525 Budapest 114. P.O.B. 32. Telefon: +36 1 356 1522 www.aeek. 1 2 Telefon: 06-70/430-4400 E-mail: tovabbkepzes627@aeek.hu Neve 1 : Születési neve: JELENTKEZÉSI LAP SZAFTEX II. KÉPZÉS Kérjük, olvassa el figyelmesen a kitöltési útmutatót a jelentkezési lap kitöltése

Részletesebben

Magyar Élemiszerbank Egyesület. Cseh Balázs elnök

Magyar Élemiszerbank Egyesület. Cseh Balázs elnök Magyar Élemiszerbank Egyesület Cseh Balázs elnök Paradoxon Az Élelmiszerbank Magyarországon Alapítás: 2005 Élelmiszerfeleslegek gyűjtése az élelmiszerlánc szereplőitől Szétosztás több, mint 300 szociális

Részletesebben

Hungaropress hírlapkezelési útmutató

Hungaropress hírlapkezelési útmutató I. Az áru érkezése Hungaropress hírlapkezelési útmutató 1. Az áruérkezés bizonylatai 1.1 A szállítójegyzék A szállítójegyzéken található meg azon újságok listája, melyeket Ön a szállításkor kap. Először

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program (KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0001) keretében beszerzett házi komposztáló edényeknek a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Nyerjen Ön is piros hűtőt karácsonyra! Nyereményjáték

Nyerjen Ön is piros hűtőt karácsonyra! Nyereményjáték Nyerjen Ön is piros hűtőt karácsonyra! Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Nyereményjáték Szervezője A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Terület, 5. számú

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045

Részletesebben

KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1

KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1 1. Belépés az Online Megrendelői Felületre 1. 1. Lépjen fel a www.erzsebetutalvany.hu weboldalra. 2. A kezdőoldalon válassza az Online megrendelő menüpontot. 3. Adja meg a felhasználónevét

Részletesebben

Az eshop vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei

Az eshop vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei Az eshop vásárlásra vonatkozó általános szerződési feltételei A Brandpath Commerce Limited társult vállalatán amely a cégbejegyzésben szereplő Expansys S.A.S keresztül működteti az eshopot a Sony Mobile

Részletesebben

1. ÁRAJÁNLAT: 2. MEGRENDELÉS:

1. ÁRAJÁNLAT: 2. MEGRENDELÉS: Kereskedelmi Szerviz és Vevõszolgálati tevékenységünket 2005-01-01-tõl kezdõdõen az alábbiakban meghatározott feltételek szerint végezzük. A megrendelõ az általános üzleti feltételeinket tudomásul veszi

Részletesebben

BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE

BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE BKV Zrt. SZÁLLÍTÁSI KERETSZERZŐDÉS FAJTA ÉS MENNYISÉG SZERINT MEGHATÁROZOTT DOLOG HATÁRIDŐS ADÁSVÉTELE (a továbbiakban: Keretszerződés), amely létrejött egyrészről a. Székhely:..; Cégjegyzékszám:..; Adószám:.;

Részletesebben

EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2009. ÉV

EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2009. ÉV 1 EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE A tétel megnevezése Előző év Előző Tárgyév 1. A. Befektetett eszközök (2-4. sorok) 257 136 2. I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALANOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az biosmart Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.biosmart.hu weboldalon keresztül

Részletesebben

HU-Budapest: Citromlé 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

HU-Budapest: Citromlé 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:1401-2012:text:hu:html HU-Budapest: Citromlé 2012/S 1-001401 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2004/18/EK irányelv

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

1. SZ. SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS a Szállítási keretszerződés keretében építési anyagok beszerzése tárgyában

1. SZ. SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS a Szállítási keretszerződés keretében építési anyagok beszerzése tárgyában 1. SZ. SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS a Szállítási keretszerződés keretében építési anyagok beszerzése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/127 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Nyerjen belépőjegyet a Szegedi Szabadtéri Játékokra nyereményjáték részvételi szabályai

Nyerjen belépőjegyet a Szegedi Szabadtéri Játékokra nyereményjáték részvételi szabályai Nyerjen belépőjegyet a Szegedi Szabadtéri Játékokra nyereményjáték részvételi szabályai (játékszabályzat) 1. A Goodwill Pharma (székhely: 6724 Budapest, Cserzy Mihály utca 32., a továbbiakban: "Szervező")

Részletesebben

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban ÁSZF ) szabályozzák a Mediarey Hungary Services

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Csikja Sándorné,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

1. Nyissa meg a honlapot. 2. Kattintson a Rendelek. 3. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. 4. Kattintson a Belépés

1. Nyissa meg a   honlapot. 2. Kattintson a Rendelek. 3. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. 4. Kattintson a Belépés I. Belépés az Online Megrendelői Felületre Nyissa meg a www.erzsebetutalvany.hu honlapot. Kattintson a Rendelek gombra. Adja meg a felhasználónevét és jelszavát. Mit tegyek, ha elfelejtettem a jelszavamat?

Részletesebben

AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek

AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek Vásárlói szerződés Érvényes: 2013. március 17-től A Vásárlói szerződés a vevő e-mailen, telefonon vagy a webáruház rendszerén keresztül leadott megrendelése

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a HKP MEDIA SERVICES Kft. (továbbiakban: Szolgáltató) által üzemeltetett, működtetett, www.hire.hu domain címen

Részletesebben