A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be."

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. November 22-én Dr. Balogh Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere járt a kerületben, akivel a Táncsics iskolát közösen néztük meg, majd eszmecserét folytattunk az oktatási intézmények állami fenntartásába kerüléséről, az átadás-átvételi folyamat előrehaladásáról. November 24-én megnyitottam az Estélyt az Erzsébetligeti Színházban, ahol a kerület számos jeles képviselője mellett jelen volt Rimóczy Sándor Nagytarcsa és Franka Tibor Kerepes polgármestere is. November 25-én vasárnap részt vettem azon a rövid megemlékezésen, melyet azért tartottak a szentmihályi katolikus közösségi házban, mert a Hittel a Nemzetért Alapítvány Mindszenty emlékérmet vehetett át nemrégiben a Parlamentben. Szintén november 25-én részt vettem a Waldorf iskola karácsonyi vásárán. Szintén november 25-én részt vettem a Pofosz és a német nemzetiségi önkormányzat megemlékezésén a sashalmi volt Kossuth téri iskola falán elhelyezett emléktáblánál, ahol a kerületből málenkij robotra elhurcolt német nemzetiségiekre emlékeztek. Szintén november 25-én részt vettem a szentmihályi evangélikus gyülekezet hálaadó koncertjén, ahol Istennek adtak hálát az idén felújítotliietőszerkezetért és a szintén idén felújított orgonáért. A kerületi önkormányzat mindkét felújítást anyagbag is támogatta. November 28-án részt vettem és megnyitó beszédet mondtam a MAT évzáró kiállításán a Maczonkai Orosz László Galériában. November 29-én részt vettem a Logisztikus Napja alkalmából rendezett országos ünnepségen Erzsébetligeti Színházban. az November 30-án sajtótájékoztató keretében zártuk le a évi útépítéseket a Csobaj utcában, amely a 27. sorszámú volt az újabb 50 utat építünk projektben. December 5-én sashalmi otthonában köszöntöttem Ilona nénit, kerület legidősebb emberét 104. születésnapja alkalmából. Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 10/2012. (III. 9.) rendelet 22. (l)-(2) bekezdésében meghatározott beszámolási kötelezettségemnek az alábbiak szerint teszek eleget. 11. (7) A Képviselő-testület az Önkormányzat fejlesztési céltartalékát E Ft-ban állapítja meg.

2 Ebből: a) E Ft ingatlan letétek, b) E Ft egyéb letétek, c) E Ft polgármesteri hatáskörben használható fel és csoportosítható át, d) E Ft tőketörlesztési tartalék, e) E Ft a Batthyány Ilona Altalános Iskola felújítására áll rendelkezésre abban az esetben, ha az Önkormányzat bevételei a tervszámoknak megfelelően teljesülnek, f) E Ft egyéb, jövőben felmerülő feladatokra használható fel abban az esetben, ha az Önkormányzat bevételei a tervszámoknak megfelelően teljesülnek. " - A jelentés készítésének időpontjáig a polgármester hatáskörében felhasználható keret terhére az 1. számú melléklet szerinti kötelezettségvállalások illetve kifizetések történtek. 16. (4) a) A Képviselő-testület a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság hatáskörébe utalja a Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése" szakfeladaton az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg felosztását azzal, hogy az összegen belül a földútkarbantartásra és a járdajavításra fordítható összeg nagyságát a képviselői körzetek elmaradottsági állapota alapján állapítja meg. A költségvetési keretösszegből E Ft-ot tartalékolni kell azonnali intézkedést igénylő (élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető) településüzemeltetési feladatokra, amely összeg felhasználásáról a Polgármester dönt. Amennyiben a körzetben választott képviselő saját körzetére vonatkozóan április 15-ig földút karbantartási és járdajavítási javaslatát nem teszi meg, úgy ezen keretösszegeket június 30-ig a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság újraosztja. A április 15-i határidő jogvesztő, javaslattételre a listán választott képviselőknek is joguk van. " - A keretfelhasználás részletezése jelen tájékoztató 2. számú mellékletében található.,,16. (10) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az egyes pályázatokhoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított, valamint jogszabályi előírás alapján - az Önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően - az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja. " Az Önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően inkasszójog biztosításáról nyilatkozat aláírására nem került sor az elmúlt időszakban. szóló 16. (14) A Polgármester E Ft összeghatárig jogosult pályázati önrészt biztosítani önkormányzati, illetve intézményi pályázatokhoz, amelyről a soron következő képviselő-testületi ülésen a Polgármesteri beszámoló " keretében tájékoztatást ad. " évben a jelentéskészítés időpontjáig a fentiekben leírtak szerinti pályázati önrész biztosítására nem került sor.,,19. (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére. (2) A Polgármester az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül, a soron következő képviselőtestületi ülésig nem halasztható rendkívüli feladatok végrehajtására jogosult pénzeszközt átcsoportosítani amennyiben a működési tartalék szabadon felhasználható része fedezetet nyújt rá, úgy elsősorban annak terhére, esetenként legfeljebb E Ft erejéig. " - A 19. (1) bekezdésnek megfelelő intézkedés a jelentés készítésének időpontjáig nem történt, a 19. (2) bekezdése alapján az önkormányzat általános működési tartaléka terhére a 3. számú mellékletben részletezettek alapján történt kötelezettségvállalás illetve kifizetés. 19. (3) A Polgármester a Magyar Államkincstár által értesítésben közölt normatív-és központosított támogatások, valamint céltámogatások összegéről a Képviselő-testületet tájékoztatja. " 1163 Budapest XVI. Havashalom u. 43. Tel: Fax: Polgarmester@bpl6.hu 2

3 - A Magyar Államkincstártól a tájékoztató készítésének napjáig önkormányzatunkhoz a 4. számú melléklet szerinti normatív, normatív kötött felhasználású, valamint központosított támogatásokról érkezett értesítés.,,19. (5) Az Áht. 34. (3) bekezdése alapján az önállóan működő, valamint az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a gazdálkodásra vonatkozó szabályok betartása mellett saját hatáskörében átcsoportosítást hajthat végre, amelyről értesíti a Polgármestert, aki 30 napon belül tájékoztatja erről a Képviselő-testületet. " A fentieknek megfelelő átcsoportosításokról a 7. számú melléklet alapján kaptam tájékoztatást. 22. (1) A Polgármester a Polgármesteri beszámoló" keretében mindig a soron következő képviselőtestületi ülésen, írásban számol be jelen rendelet 11. (7) bekezdésében, 16. (4) bekezdésének a) pontjában, (10) bekezdésében és (14) bekezdésében, 19. (l)-(3) és (5) bekezdéseiben kapott felhatalmazás alapján meghozott döntésekről, illetve megtörtént teljesítésekről. A Polgármester ugyanígy tájékoztatja a Képviselő-testületet a telekértékesítési bevételek alakulásáról, a lehívott bankgaranciák felhasználásáról, valamint az Aht. 34. (3) bekezdésének megfelelően a bevételi előirányzatok túlteljesítéséről, az előre nem tervezett bevétel megszerzéséről és a tervezettől elmaradt bevételekről." - A beszámoló készítésének időpontjáig az 5. sz. mellékletben részletezettek alapján történt telekértékesítés. - A lehívott bankgarancia felhasználásáról a 6. sz. melléklet ad tájékoztatást. - Az elmúlt időszakban rendkívüli bevételre nem tett szert az Önkormányzat. 22. (2) Az intézmények vezetőinek a 17. (4), a 19. (5) bekezdésében foglalt esetek bekövetkeztekor, illetve a 20. (1) bekezdése utolsó mondatában foglalt fedezet nélküli kifizetés esetén megtett jelentéséről a Polgármester a soron következő ülésen tájékoztatja a Képviselő-testületet. " - A fentieknek megfelelő tartalmú jelentést az előző beszámoló készítése óta nem kaptam. Budapest, december 5. Tisztelettel: Kovács Péter polgármester 1163 Budapest XVI. Havashalom u. 43. Tel: Fax: Polgarmester@bpl6.hu 3

4 Polgármesteri fejlesztési céltartalék 1. sz. melléklet csak a tárgyidőszaki számok Közelezettségvállalás (Ft) Kifizetés kötelezettségvállalással lekötött összegből (Ft) Kötelezettségvállalás / utalványozás tárgya Ciklon, Brikettáló, Daráló, apítékoló (tomado) gépek vásárlására és szerelésére Megrendelés - Budapest XVI. ker. Nagyvárad utca javítása martaszfalttal Megrendelés - Budapest XVI. ker. Gusztáv utca 76, 78/a, 78/b, 80, 82, 84 számok előtt járda javítása Kifizetés: A Cinkotai Evangélikus Egyházközség épületeinek (templom, gyülekezeti ház, kántorlakás) felújításának támogatása

5 Közutak, hidak, alagutak szakfeladat - azonnali intézkedést igénylő feladatokra csak a tárgyidőszaki számok elkülönített polgármesteri keret felhasználása Közelezettségvállalás (Ft) 2. sz. melléklet Kifizetés kötelezettségvállalással lekötött összegből (Ft) Kötelezettségvállalás / utalványozás tárgya Megrendelés - Futórózsa u sz. elé parkolásgátló oszlopok pótlása, telepítése Kifizetés: 2 db mobil WC telepítése cinkotai köztemetőhöz

6 Általános tartalék 3. sz. melléklet csak a tárgyidőszaki számok Közelezettségvállalás (Ft) Kifizetés kötelezettségvállalással lekötött összegből (Ft) Kötelezettségvállalás / utalványozás tárgya Kifizetés: Jókai utca 6. II. emelet - konyhabútorok beszerzésére

7 Központosított és céltámogatások megszerzése 4. sz. mellékle 2012.EV Előleg! Január Február Március I Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November Összesen NORMATÍV, KÖTÖTT FELHASZNÁLÁSÚ TÁMOGATÁS KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS EGYES KÖZOKTATÁSI FELADATOKHOZ (8.SZ.MELL.I.) Pedagógus szakszolgálat (8.sz.mell.l/1.) Támogatás Pedagógus egyes szakvizsga pedagóguspótlék (8.sz.mell.l/2.) kiegészítéséhez (8.sz.mell.l/3.) Kedvezményes óvodai, iskolai étkeztetés (8.sz.mell.l/4/a) Tanulók ingyenes tankönyvellátásának támogatása (B.sz.mell.l/4/b.) Szakmai,tanügyigazgatási informatikai feladatok támogatása (8.sz.mell.l/5) EGYES SZOCIÁLISFELADATOKTÁMOGATÁSA (8.SZ.MELL. II.) EGYES JÖVEDELEMPÓTLÓTÁMOGATÁSOK KIEGÉSZÍTÉSE (8.sz.mell.ll/1) Időskorúak járadéka Rendszeres szociális segély Ápolási díj Normatív lakásfenntartási támogatás Adósságcsökkentési támogatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatás (szept. 1-től bérpótlót Óvodáztátási így hívják) támogatás I Szociális továbbképzés és szakvizsga (8.sz.mell.ll/2) Ingyenes, és kedvezményes intézményi étkezés (8.sz.mell.ll/3. - bölcsödéi, fogy.szem.nappali int-ben elh,gyermekek után) KÖZPONTOSÍTOTTTÁMOGATÁSOK (5.SZ.MELL.) Lakossági Könyvtári és közműfejlesztési közművelődési támogatás érdekeltségnövelő 5/1 támogatás /6-0 EU fejlesztési pályázat saját forrás kiegészítésének támogatása 5/9 0 Nyári gyermekétkeztetés támogatása 5/12 0 Belterületi utak szilárd burkolattal való ell. 5/ A 2011, évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása 5/ Egyéb központosított , évi kompenzáció ÖNKORMÁNYZATOKEGYÉBTÁMOGATÁSAI Kisebbségek támogatása (X.Közigazgatási és Igazságügyi 0' Minisztérium) évre vonatkozó pótlólagos állami támogatás (beszámoló alapján) 0 Kríziskezelő program 0 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás i Pénzbeli támogatás otthonteremtési támogatás j_ mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása évre vonatkozó pótlólagos állami támogatás I (beszámoló alapján)

8 Telkek és ingatlanok értékesítése Telkek évi Ft-ban évi Költségvetésben szereplő nettó E Ft évi Költségvetésben szereplő bruttó: E Ft GPB döntés alapján nettó: Ft GPB döntés alapján bruttó: Ft Vételár: nettó: Ft Vételár: bruttó: Ft 2012-ben befizetett bruttó összeg: Ft Fizetési határidő: HRSZ: CÍM: /3 Atlasz u. 2/A % fizetve Cibakháza u, 80, % fizetve /4 Kőszál u S % fizetve /5 Kőszál u i*3»m )0U%r.ntir /2 Színjátszó /9 Kőszál u /6 Kőszál u /1 Színjátszó u előleg Pósa L. u előleg /6 Nógrádverőce u előleg /7 Kőszál u /11 NógrádverÖce utca /4 Nógrádveröce u /6 Nógrádverőce utca %fízetve Összesen: Üres fakások és helviséaek évi Költségvetésben szereplő nettó E Ft évi Költségvetésben szereplő bruttó: E Ft GPB döntés alapján nettó: Ft GPB döntés alapján bruttó: Ft Vételár: nettó: Ft Vételár: bruttó: Ft 2012-ben befizetett Fizetési bruttó összeg: Ft határidő: HRSZ: CÍM: /0/A/l, /0/ A/2, /0/A/5 Csömöri út « % fizetve /2/A/3 Imre utca % fizetve /0/A/4 Budapesti út előleg Mária utca 94.ftszt í 1 'KI 000 Összesen: 9 200OUU évi évi Kt. döntés Kt. döntés Költségvetésben Költségvetésben Vételár: Vételár: ig ig alapján alapján szereplő szereplő nettó: Ft bruttó: Ft befizetett várható HRSZ: CÍM: nettó: Ft bruttó: Ft bruttó összeg: Ft nettó E Ft bruttó: E Ft befizetés /1 Margit u.-sarjú u Fizetési határidő: Tárgyidőszaki változás a szürke háttérrel jelzett. 1

9 Bankgarancia felhasználása 6. sz. melléklet csak a tárgyidőszaki számok Kötelezettségvállalás / utalványozás tárgya Közelezettségvállalás (Ft) Kifizetés kötelezettségvállalással lekötött összegből (Ft) Erzsébet-ligeti Uszoda esetében Erzsébet-ligeti Uszoda épületén belüli tüzivízvezeték-rendszer garanciális javítási munkák Kifizetés: A szauna-tér lift melletti pihenő teraszán 2 db virágtartó szigetelésének javítási munkái Rákosszentmihályi Uszoda esetében A tárgyidőszakban kötelezettségvállalásra nem került sor. Kifizetés: A szellőzőgépház feljáratánál feltárt csőtörés, átázott falazat és tönkrement burkolatok javítási munkái MLTC esetében A tárgyidőszakban kötelezettségvállalásra és kifizetésre sem került sor.

10 1 - V GAM. ÉRK 2012 NOV 1 4 Szent - Györgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM Fax: : info(5)szgyaiskola.hu Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat GAMESZ 1165 Bp., Jókai u. 06. II. em. Dr. Ivicz Mihály Zsolt intézményvezető részére Tisztelt Intézményvezető Úr! Kérem, a dologi előirányzaton belül az alábbi átcsoportosítást elvégezni szíveskedjenek: főkönyvi számláról Ft-ot és a55227 főkönyvi számláról Ft - ot, összesen Ft - ot átcsoportosítani szíveskedjenek az alábbi számlákra következő bontásban: főkönyvi számlára Ft -ot főkönyvi számlára Ft -ot főkönyvi számlára Ft -ot főkönyvi számlára Ft -ot Összesen: Ft.

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT \^ BUDAPEST FŐVÁROS Bl DWESf rövaros g ^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER # M l BUBAÍESÍFŐVÁROS % I\. V JL* ÓNIOEMANKATA fv" BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ X V I. 3 VV KERÜLETI 465 ' T{>.ÖNKORMÁNYZATA.CT XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTER ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. % BUDAPEST FŐVÁROS [Tr I XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT X V L / -^o-om^ o> POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. w m m ' BUDAPEST FŐVÁROS 2 I XVI. # V> KERÜLETI A? 1 *>V ÓNEORMANKK».r > BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. \ \ XVI. / Vi, ÖNKORMÁNVMIA KERÜLETI n-a^' BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. 0' BUDAPEST FŐVÁROS ffőváros X V I. KEKÜLSlt Jp ÖNKORMÁNYZATA NEOSUÁNSZAX CY ^ S ^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS i X V I. j V> KERÜLETI Jp' ÓNKOHMANSZAIA.or XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri bes2ámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS % X V I. \K KERÜLETI XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTER ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. X BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPESTFŐVÁKOS & \ X V I. J \K KERÜLETI ' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

\ X Y L i VV KERÜLETI &

\ X Y L i VV KERÜLETI & BUDAPEST FŐVÁROS \ X Y L i VV KERÜLETI & XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS I XVI I % KERÜLETI JjT' "7> ÖNKORMÁNYZTA.Qr ******* BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET] ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS 2 % XVI. J "7/ ÓN&ORMÁNTOATA XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS X V I.. KERÜLETI & >, ŐNKOKMANKSMA,cr XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ XVI. \A KERÜLETI Jp' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. / 'm] \ BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT X V I. 'KKROIEIT, KKRftUIT ^ ^ " t T í ^ POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS 0 1 BUDAPEST KWAKOS 2 X V I. I S\ KERÜLETI /j: V\ ÖtiKOKUÁNIZATA KERÜLETI Jp' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri

Részletesebben

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT \ BUDAPEST FOVARO ff i BUDAPEST FŐVÁROS R I XVT I KERÜLETI ié''./y V JL. & V4; ko "> - POLGÁRMESTER XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT % KERÜLETI A^' "T> ÓNXORMANVMA,CV POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: polgármesteri beszámoló A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. / \ BUDAPEST FŐVÁROS - Buo^^^os XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT % XVL P V4>"^V' POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Részletesebben

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Ügyrendi

Részletesebben

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/615-1/2011/I. Tárgy: 2011. évi költségvetési rendelet módosítás Üi.: Simonné Fazekas Erika Melléklet: Hatásvizsgálati lap; Rendelettervezet

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPEST PÖWÍlíOS % AVI. Av Vi KERÜLETI Aj XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011.

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011. Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 124-4/2011. Tárgy: Emőd Város Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása Emőd Város Képviselő-testületének

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. % BUDAPEST FŐVÁROS FŐVÁROS I. X V I. XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^ i j ^ d f POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes

Részletesebben

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ X V I. i Í» ÓNKOKMAOTZWA.cr XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER íiíhíísíi:; SiSsSíÜÍ Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul:

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul: ECSER NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2016.(II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2/2015. (II.19.) A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET M Ó D O S Í T Á S Á R Ó L. Ecser

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

I. Bevételekkel összefüggő előirányzat-módosítások

I. Bevételekkel összefüggő előirányzat-módosítások 1 A Képviselő-testület 5/2012.(II. 28.) számú Önkormányzati Rendelet 2. sz. módosításának indoklása: A 2012. évi önkormányzati költségvetés módosítását a központi támogatásokról beérkező értesítések, továbbá

Részletesebben

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére Kisbér Város Polgármestere Kisbér Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére Tárgy: 2009. évi költségvetési rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunk

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló - többször módosított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4700. Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 501-358. Fax.: 501-360. Száma: 169-24/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata

Részletesebben

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről.

JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /2014. (II..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről. Jászszentandrás Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2014. ( II.06.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Egyházashollós Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására

Szécsény Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési rendeletének módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 30-i ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Vadna községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Vadna községi

Részletesebben

1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló

1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 6/2005.(II.25.) ök. sz. rendelet módosításáról A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

A évi költségvetés módosítása

A évi költségvetés módosítása A 211. évi költségvetés módosítása Sorsz. Megnevezések Bevételek Kiadások I. Állami pénzeszköz átvétellel kapcsolatos előirányzat módosítás 1 23 Mester utca 67. felújítás támogatása egyéb vállalkozástól

Részletesebben

21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2004.évi pénzmaradvány felhasználásról, valamint a 2005.évi költségvetés és végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosításáról A Budapest

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 28-i ülésére Ö CS KÖZSÉG ÖNKORMÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8292 Öcs, Béke u. 35. (88) 263-001 fax:(88) 263-001 Ügyszám: 11/457/2015. Az előterjesztést összeállította: Sárfi Józsefné Tárgy: Öcs község Önkormányzatának

Részletesebben

1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok

1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok 1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 21. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok Bevételek Adatok E Ft-ban I. Működési bevételek 212. terv 21. terv

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete az önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről (A 9/2009. (IX.16.); 11/2009. (XI.24.); 5/2010. (III. 31.) rendeletekkel

Részletesebben

(1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének. a.) tárgyévi költségvetési bevételét

(1) A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének. a.) tárgyévi költségvetési bevételét Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (X. 1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) rendelet módosításáról Szálka Község Önkormányzatának

Részletesebben

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek

Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához. Előirányzat Bevételi jogcímek 2. sz. melléklet Bevételek forrásonkénti ill. működési és felhalmozási cél szerinti részletezése a költségvetési rendelet 4. -ához Előirányzat Bevételi jogcímek Összesből Eredeti Működési Felhalmozási

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI

KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2013. ( I.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról. Tengelic

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete az önkormányzat 2011. évi pénzügyi tervéről szóló 9/2011./II.24./ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület

Részletesebben

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.

A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata

Részletesebben

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT I X V I. I \ ^ o ^ o y POLGÁRMESTER

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT I X V I. I \ ^ o ^ o y POLGÁRMESTER \ BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT I X V I. I \ ^ o ^ o y POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 11-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. november 11. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

Előterjesztés 2012. évi költségvetés előirányzat módosítására

Előterjesztés 2012. évi költségvetés előirányzat módosítására Berhida Város Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés 2012. évi költségvetés előirányzat módosítására Az

Részletesebben

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Sajógalgóc községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Sajógalgóc

Részletesebben

2012. ÉVI TÁMOGATÁSOK KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYÁNAK ELSZÁMOLÁSA

2012. ÉVI TÁMOGATÁSOK KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSSAL TERHELT MARADVÁNYÁNAK ELSZÁMOLÁSA SEGÉDLET a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások 2013. évi központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásai elszámolása szabályszerűségének kincstári felülvizsgálatához 7. rész

Részletesebben

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendelettervezet. Iktatószám: I. 2-413/2003. Ügyintéző: Hegedűsné Tárgy: Makó Város Önkormányzata 2003. évi költségvetési rendeletének módosítása

Rendelettervezet. Iktatószám: I. 2-413/2003. Ügyintéző: Hegedűsné Tárgy: Makó Város Önkormányzata 2003. évi költségvetési rendeletének módosítása 1 / 6 Rendelettervezet Iktatószám: I. 2-413/2003. Ügyintéző: Hegedűsné Tárgy: Makó Város Önkormányzata 2003. évi költségvetési rendeletének módosítása Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetése

Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetése Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetése V Á C 2014. Vác Város Önkormányzat Képviselő - testületének 5/2014.(II.21) önkormányzati rendelete Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről (Időközi

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése

Dorog Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése

Részletesebben

1. E rendelet hatálya Nadap Község Önkormányzatra terjed ki.

1. E rendelet hatálya Nadap Község Önkormányzatra terjed ki. Nadap Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 /2011. (IV.13. ) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. ( II. 10.) önkormányzati rendelet módosításáról Nadap Község

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére 873-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.13.)

Részletesebben

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat. Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 7-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. DEMECSER VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1. Telefon: 42/533-500; Fax:42/533-509 E-mail: onkormanyzat@demecser.hu web: www.demecser.hu Kivonat Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Feladatalapú állami támogatások Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyéb működési célú kiegészítő

Részletesebben

Előterjesztés 2010. évi költségvetés előirányzat módosítására

Előterjesztés 2010. évi költségvetés előirányzat módosítására Berhida Város Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés 2010. évi költségvetés előirányzat módosítására Az

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.15.) számú önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Püspökmolnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71., TF.: 06 33 431 299, FAX.: 06 33 431 377, E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása Felelős készítő:

Részletesebben

A rendelet 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A rendelet 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: AZ ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 16/2011. (IX. 12.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 1/2011. (I. 31.) SZÁMÚ RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Atkár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

I. Tájékoztató a költségvetési rendelet közgyűlési döntést nem igénylő módosításairól

I. Tájékoztató a költségvetési rendelet közgyűlési döntést nem igénylő módosításairól Tisztelt Közgyűlés! A 2004. évi központi támogatásokról beérkező értesítések, a Polgármesteri Hivatal kezelésében levő, központi gazdálkodás körébe tartozó előirányzatok átcsoportosításai, valamint a költségvetési

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság 2009.

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (II. 24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft

aa) működési költségvetési bevételét - ebből előző évi pénzmaradvány ,- E Ft Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II. 18.) önkormányzati rendelete Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II. 27.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2019. március 28-i ülésére Tárgy: Javaslat Polgár Város a 2018. évi költségvetéséről szóló 7/2018. (II.16.) rendeletének módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester

Részletesebben

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014.évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.19.) önkormányzati rendelete módosításáról Sajóivánka

Részletesebben

Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához

Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat költségvetési terve az alábbi pontokon módosul: Központi

Részletesebben

Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről

Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről 1 Isaszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 248/9/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Önkormányzata Képviselő-testületének július 26-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Önkormányzata Képviselő-testületének július 26-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Önkormányzata

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat Képviselő - testületének 5/2014.(II.21) önkormányzati rendelete Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Vác Város Önkormányzat Képviselő - testületének 5/2014.(II.21) önkormányzati rendelete Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Vác Város Önkormányzat Képviselő - testületének 5/2014.(II.21) önkormányzati rendelete Vác Város Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről (Időközi módosításokkal egységes szerkezetben) Vác Város Képviselő-testület

Részletesebben

1. A rendelet hatálya az Önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire terjed ki. Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése

1. A rendelet hatálya az Önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire terjed ki. Az Önkormányzat 2012. évi költségvetése Felcsút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 4/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelete (a háromnegyed éves módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére Kengyel Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2011 évi költségvetéséről az alábbi rendeletet

Részletesebben

Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község évi költségvetéséről

Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község évi költségvetéséről Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község 2011. évi költségvetéséről Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 5/2012. (II.17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Kerepes Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

INDOKLÁS. a 2010. évi költségvetés módosításához

INDOKLÁS. a 2010. évi költségvetés módosításához Kelebia Község Polgármesterétől INDOKLÁS a 2010. évi költségvetés módosításához Tisztelt Képviselő-testület! Az elmúlt idő során hozott döntések, illetve a központi előirányzatok évközi változásai szükségessé

Részletesebben