Bevezetés (Dr. Nagy Géza)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bevezetés (Dr. Nagy Géza)"

Átírás

1 Bevezetés (Dr. Nagy Géza) Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlése Elnökének, Ivanics Ferenc úrnak 01/ /2000. számú levelében foglaltak szerint a megye Környezetvédelmi Programjának kidolgozására a "Tisztább Termelés Győr Regionális Központja" ajánlatát választották ki. Ajánlatunk értelmében - amelyet a vállalkozói szerződés részletesen rögzít - a Győr-Moson- Sopron Megye Környezetvédelmi Programját az alábbi három - egymást követő és egymásra épülő - tanulmány kidolgozásával készítjük el. I. munkarész: Győr-Moson-Sopron megye környezetállapotának bemutatása, értékelése (a Megbízó által rendelkezésre bocsátott információk és dokumentumok, a szakértők saját ismeretei, valamint további tájékozódás keretei között beszerzett információk kritikai elemzése és összegző vizsgálata alapján) II. munkarész: Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának környezetvédelmi stratégiája, környezetvédelmi célok-célállapotok (az I. résztanulmány problémakatasztere, valamint ennek megvitatása során elhangzó észrevételek, javaslatok figyelembevételével, a Nemzeti Környezetvédelmi Program szempontrendszeréhez igazodva készül) III. munkarész: Győr-Moson-Sopron megye környezetvédelmi programja (a Megyei Közgyűlés által elfogadott környezetvédelmi stratégiát tartalmazó II. résztanulmány és az aktuális hazai jogszabályi háttér, illetve EU direktívák alapján készül) Jelen tanulmány az első munkarész a vállalkozói szerződés és annak mellékletét képező ütemterv, ill. tematika alapján. Elöljáróban célszerűnek tartjuk itt rögzíteni, hogy a környezetvédelmi programok készítését az évi LIII. a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény 40. -a írja elő. A környezetvédelmi programok országos, települési, megyei szinten készülnek, hatéves időtartamra, folyamatos (1-2 évenkénti) felülvizsgálat, kiegészítés, egyszóval aktualizálás mellett. A programok alapvető célja a fenntartható fejlődés útjának szolgálata, a gazdasági érdekek és a környezetvédelmi szempontok összehangolása.

2 2 1. Győr-Moson-Sopron megye általános társadalmi, gazdasági és földrajzi helyzetének bemutatása E fejezet a környezetvédelmi tevékenység keretét és lehetőségeit vázolja, így a tágabb értelemben vett bevezetés szerepét tölti be Győr-Moson-Sopron megye földrajza (Dr. Alexay Zoltán) A megye az ország északnyugati szöglete, Szlovákiával és Ausztriával határos. Szlovákia felé a Duna középvonala a határ, a nyugati határvonal a Trianonban született szerződés következményeként nem követi a földrajzi tájegységeket, a Fertő-tó és a Hanság területét megosztja. A megye délen Vas és Veszprém megyével, keleten Komárom-Esztergom megyével határos. A déli térségekkel érintkező, elsősorban Veszprém megyéhez tartozó települések közül több szeretne csatlakozni Győr-Moson-Sopron megyéhez, ennek a törekvésnek eredményeként Bakonypéterd, Csikvánd 1998-ban már átlépett, most van folyamatban további 6 helység (Veszprémvarsány stb.) kérelmének elbírálása. Győr-Moson-Sopron megye területe 4012 km 2, az ország területének 4,5%-a, itt él a lakosság 4,3%-a. [3] A megye tájai A megye területén találkozik az ország három makrorégiója (nagytája), a Kisalföld, a Dunántúli-középhegység és a Nyugat-magyarországi peremvidék. 1. sz. ábra: A megye tájfelosztása [3]

3 3 A Kisalföld A Kisalföldhöz tartozik a megye területének legnagyobb része. A makrorégió három középtája a Győri-medence, a Komárom-Esztergomi síkság és a Marcalmedence. A terület törésvonalának mentén kialakult süllyedék, amelynek alját variszkuszi és mezozóos kőzetek építik fel, ezekre pannon-tengeri, majd folyóvízi üledékek rakódtak. A felszínen ma kizárólag a Duna és mellékfolyói által szállított hordalék található. A Győri-medence 4 kistájból (mikrorégió) áll. Ezek a Szigetköz, a Mosoni-síkság, a Fertő- Hanság medence és a Rábaköz. Mindegyikre jellemző, hogy víz teremtette és zömében víz uralta táj volt a lecsapolásokig és folyamszabályozásokig. A Komárom-Esztergomi síkság három kistája közül kettőnek - a Győr-Tatai teraszvidéknek és az Igmánd-Kisbéri medencének - a nyugati része tartozik a megyéhez. A teraszvidéket a Duna felsőpleisztocén teraszai alkotják (II.a, II.b terasz), a kavicsra lösz és homokos lösz települt - a sajátos száraz élőhelyen karakteres pusztai társulások élnek. A Marcal-medencének csak kis területe, a Pannonhalmi-dombság és a Rába közötti északi rész tartozik a megyéhez. Felszínét folyóvízi üledék borítja. A Pannonhalmi-dombság A dombvidék a Dunántúli-középhegység, közelebb a Bakony részének tekinthető, szerkezeti és morfológiai alapon egyaránt jól elkülöníthető tőle. Az újabb csatlakozási törekvések sikeres esetén egész területe a megyéhez fog tartozni. A dombság ÉNy-DK irányú, három vonulatát két tektonikus árok választja el. Legmagasabb pontja a középső-ravazd-csanaki vonulat területén található 317 m magas Szent Pál (Nyúli hegy). A dombvidék képét változatossá teszik az eróziós és deflációs völgyek. A Nyugat-magyarországi peremvidék A Répce-völgytől nyugatra eső nagytáj két középtájra sorolható - ezek az Alpokalja és a Sopron-Vasi síkság. Az Alpokaljához a megye területén három kistáj tartozik, a Soproni-hegység, a Fertő-melléki dombság és a Soproni-medence. A Soproni-hegység az Alpok központi, kristályos vonulatának keleti pereme, amelyet a földtörténeti múltban bekövetkezett tektonikus mozgások lepusztult tönkhegységgé alakítottak. A Fertő-melléki dombság területén kialakult tengerben keletkezett a Fertőrákosnál régóta bányászott lajtamészkő. A Soproni-hegység és a Fertő-melléki dombság között lévő tektonikus völgyben fekszik az Ikva teraszos völgye, amelynek ÉNy-i tágulata a Soproni-medence. A medencét az Ős-Ikva vastag kavicstakarója fedi.

4 4 A Soproni-Vasi síkságnak csak egyik kistája, a Répce-síkság tartozik a megyéhez. A kristályos kőzetekből álló aljzatra pannon tengeri üledék, majd folyóvízi homok és kavicstakaró települt. Összegezve: a megye területe geológiailag és morfológiailag talán a legváltozatosabb az országban, ez meghatározza a térség tájképi arculatát, élővilágát és a gazdaság lehetőségeit A megye éghajlata A térség éghajlatára az Alföld éghajlatához képest kevesebb szélsőség a jellemző, ami a nyugatibb fekvésnek köszönhető, mert jobban érvényesül az óceáni hatás. Ez különösen a megye nyugati részén érzékelhető, míg a keleti területeken már a kontinentális hatások a jellemzőek. A különbségek minden klimatikus faktor esetében jelentkeznek. 1. sz. táblázat: A hőmérséklet havi középértékei [3] ÁLLOMÁS Hónap Győr Kapuvár Mosonmagyaróvár Sopron I. -1,1-1,0-1,6-1,3 II. 0,5 0,6-0,5 0,2 III. 5,6 6,0 4,9 4,8 IV. 10,7 10,6 9,9 9,6 V. 16,0 16,0 15,0 14,5 VI. 19,0 18,9 17,9 17,6 VII. 21,0 21,0 20,0 19,7 VIII. 20,0 19,9 19,1 18,9 IX. 16,2 15,8 15,4 15,3 X. 10,6 10,7 9,9 9,7 XI. 5,0 4,8 4,4 4,2 XII. 0,9 1,8 0,5 0,5 Év 10,4 10,5 9,6 9,5 Ingás 22,1 22,0 21,6 21,0 A csapadék évi átlaga (70 év adatai alapján) Győrben 605 mm, Mosonmagyaróváron 600 mm, Kapuváron 660 mm, Sopronban viszont már 694 mm, Brennbergbányán pedig 794 mm. [3] Az évi középhőmérséklet Sopron környékén 9 C, a Hédervár-Kapuvár vonaltól K-re már 10 C. A napsütéses órák száma Ny-on 1800, addig Győr térségében már [3] A megye északi része, a Győri-medence az ország legszelesebb tájai közé tartozik. Uralkodó szélirány az É-i, ÉNy-i.

5 A megye vízrajza Győr-Moson-Sopron megye egész területe a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik. Vizekben az ország leggazdagabb tája. A Duna a Dévényi kapun keresztül lép be a Kisalföld területére. Itt az eséscsökkenés és a víz szétterülése miatti energiavesztés következtében az Alpokból hozott hordalékának egy részét lerakva hatalmas hordalékkúpot épített, amelyen szigetek és zátonyok közt, ezer ágra szakadva folytatta útját. Két nagyobb mellékága, a Kis-Duna és a Mosoni-Duna határolják a hordalékkúp közepén lévő két hatalmas szigetet, a Szigetközt és a Csallóközt. A Duna szigetközi szakaszának felső részén viszonylag nagy a meder esése (25-35 cm/km), Szapnál ez cm/km-re csökken, Gönyütől pedig csak 8-10 cm/km. [1] A Duna vízjárását az Alpok időjárása befolyásolja. A koratavaszi hóolvadás következménye az ún. jeges ár, a nyári hőmérsékletemelkedés miatti olvadás és a csapadék együttesen okozzák a nyáreleji ún. "zöldár" kialakulását. Ősszel és télen általában a kisvizek jellemzőek. A folyó vízjárása szélsőséges, a legkisebb vízhozam mindössze 570 m 3 /sec, a középvíz 2000 m 3 /sec, a legmagasabb árvízkor (1954) 8900 m 3 víz folyt le a hullámtéren másodpercenként. Az ősi vízivilágot az közötti folyamszabályozási és ármentesítő munkálatok alakították át. Ettől kezdve Szigetköz az árvédelmi töltésen kívüli mentett/védett oldalán kialakult egy mezőgazdasági kultúrtáj, a víz uralma csak a töltések által határolt hullámtéren maradt fenn. Újabb nagy átalakulást hozott a táj életében a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése és 1992 októberében a Duna elterelése. Ettől kezdve a vízhozam átlag 80%-a az üzemvízcsatornába folyik, a régi meder 30 km hosszan csak a vízmennyiség töredékét kapja. Az elterelés miatt sok változás történt, a kiszáradó mellékágakban, mentett oldali csatornákban elpusztultak a vízi élőlények, az áradások elmaradása megváltoztatta az életközösségek biológiai ritmusát, a mocsárrétek szárazabbá válása miatt több védett növényés állatfaj eltűnt. A természetben bekövetkezett károk mellett érzékeny veszteségeket okozott a vízerőmű üzembehelyezése az erdőgazdaságnak (fahozam csökkenés, kártevők elszaporodása) a halászatnak, a talajvízszint süllyedése hátrányosan érintette a mezőgazdaságot. A károkat az 1995-ben üzembe helyezett fenékküszöbös vízpótlás bizonyos területeken enyhítette, és lehetőség nyílt a hullámtéri élővilág rehabilitációjára, de ez csak ideiglenes megoldás. A Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete alapján napjainkban is tart a két ország között a tárgyalás a vízmegosztásról, a rendszer üzemeltetéséről. [1] A Mosoni-Duna 1907 óta a rajkai zsilipen keresztül kapta a vizet, jelenleg a dunacsúnyi műtárgy látja el vízzel, így közel 100 éve mesterségesen szabályozott mellékág, amelynek nincsenek árvizei. A Nagy-Duna magas vízállása Dunaszentpálig duzzaszt vissza, idáig kísérik töltések a partjait. [1] A Mosoni-Duna mellékfolyói, a Lajta, a Rába, a Rábca is Ausztriában erednek. A Rábába ömlik két kisebb vízfolyás, a Pándzsa-ér és a Marcal.

6 6 A megye legnagyobb állóvize a Fertő-tó, emellett több kisebb tó is található a Hanságban (Király-tó, Fehér-tó, Barbacsi-tó), valamint a Szigetközben (dunaszegi morotvató, lipóti Holt- Duna stb.). A Fertő-tó 335 km 2 területéből hazánkhoz mindössze 82 km 2 tartozik. Vízszintje erősen ingadozó - a felesleges vizét a Hanság-főcsatorna vezeti le. [3] A Hanság egykori lápvilágának ma csak a romjai vannak meg, a közel egy évszázadig tartó lecsapolások szinte teljesen eltüntették. Rehabilitációját napjainkban tervezik. A talajvíz szintje a Hanságban és a Duna mentén a legmagasabb, a Szigetközben a Duna elterelése után helyenként csökkent. A Rábaközben 2-4 m, a Mosoni-síkságon 4-6 m, Nyugat felé és a megye keleti szélein már mélyebben helyezkedik el (5-10 m). A Győri-medencében mélyfúrással több helyen (Lipót, Mosonmagyaróvár, Győr, Csorna, Kapuvár, Hegykő, Lébény, Petőháza) termálvizet hoztak felszínre, ezek gazdaságos felhasználása a megye turizmusának fejlődését szolgálhatja. Híresek Balf kénes forrásai, amelyeket már a római korban is használtak A megye élővilága A változatos felépítésű tájban változatos és gazdag élővilág alakult ki. Annak ellenére, hogy a megye nagyrészt ipari és mezőgazdasági kultúrtáj, élővilága ma is jelentős értéke, amit bizonyít, hogy egy nemzeti park és három tájvédelmi körzet van a területen. Ezek részletes bemutatására a természetvédelemről szóló fejezetben kerül sor A megye talajai A táj változatos felépítése változatos talajtakaró kialakulásának a lehetőségét teremtette meg. A folyók hullámterében és az egykori ártereken a réti és öntéstalajok a jellemzőek (Szigetköz, Rábaköz, Marcal-medence). A Fertő-Hanság medencében a kotus talajok, réti talajok fordulnak elő, a teraszvidéken futóhomok, humuszos homoktalajok találhatók. A Pannonhalmi-dombságra a barna erdőtalajok a legjellemzőbbek. Nyugaton gyakoriak a podzolos barna erdőtalajok, a lajtamészkövön kialakult a rendzinatalaj. A megye fekvése, természeti adottságai kitűnő lehetőséget teremtenek a gazdaság és a turizmus számára, nem véletlen, hogy az ország egyik legfejlettebb térsége. Felhasznált forrásmunkák (1.1. fejezethez) [1] Alexay, Z.: Változó Szigetköz. Hazánk, Győr, [2] Ádám L. - Marosi S. (szerk.): A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi peremvidék. Akadémiai Kiadó, Bp [3] Göcsei, I.: A megye földrajza. Győr-Moson-Sopron megye kézikönyve. Fekete M. - Ceba Kiadó, 1998.

7 Győr-Moson-Sopron megye társadalmi-gazdasági helyzete (Dr. Szalay Zoltán) Győr-Moson-Sopron megye hazánk legdinamikusabban fejlődő térségei közé tartozik, a hazai modernizáció egyik élenjárójának / húzó-régiójának tekinthető. [1] A megye kedvező társadalmi-gazdasági trendjei részben levezethetők bizonyos helyzeti előnyökből, de alapvetően az itt élők kezdeményezőkészségének, új iránti fogékonyságának köszönhetők. A kedvező foglalkoztatási helyzet, a lakossági fogyasztás emelkedése, a beruházási kedv élénkülése, a települések fejlődése érzékelhető eredményeket hozott az elmúlt évtizedben. Nem feledhetjük azonban, hogy a megyén belül jelentősek a területi különbségek, amelyek mérséklése komoly feladatot jelent. A megye igen fontos szerepet játszott, illetve játszik a határmenti kapcsolatok fejlesztésében, a regionális intézményrendszer működtetésében. Az Európai Uniós csatlakozás egyszerre jelent új lehetőségeket és komoly kihívásokat. Különösen igaz ez a környezetvédelemben. A programot feltétlenül egyeztetni kell majd a jövőben készülő regionális programmal, amely a szakmai okokon túl azért is fontos, mert a megye belépésünk esetén sem lehet kedvezményezettje az Uniós támogatásoknak. A kialakult gyakorlatnak megfelelően az EU ugyanis a régiókat támogatja Meghatározó társadalmi-gazdasági jellemzők Népesség A megye népesedési helyzete, ismerve a hazai negatív tendenciákat, az országosnál kedvezőbben alakult az elmúlt évtizedekben. A migrációs nyereségnek és a település átcsatolásoknak köszönhetően Győr-Moson-Sopron megye egyike azon kevés megyénknek, ahol a népességfogyás a 90-es években csak minimális volt. A megye lakónépessége január 1-jén fő volt. A 90-es években a városokban a lakónépesség 2,2%-os fogyása, községekben (összesítve) viszont 1,4%-os növekedése volt megfigyelhető. A lakosság gyarapodása főleg az fős, illetve a 3000 főnél nagyobb községekre jellemző. A növekvő népességű települések a nagyobb városok agglomerációs gyűrűjét alkotják. A népsűrűséget mutató térképen (2. sz. ábra) ez a jelenség jól látható. [2] Sajnos, a természetes fogyás megyénkben is tapasztalható, bár ez az érték kedvezőbb, mint az országos átlag. A 90-es években az élveszülések száma csökkent, a halálozások száma alig mutatott változást, tehát a lakosság elöregedése folytatódott. A megye korfája (3. sz. ábra) is ezt a kedvezőtlen jelenséget mutatja, és sajnos továbbra is a népesség folyamatos elöregedésével kell számolni.

8 8

9 9 Korfa fõ Férfitöbblet 80- Nõtöbblet Férfiak Nõk Életkor fõ 3. sz. ábra: Győr-Moson-Sopron megye korfája (1999. január) [1] A gazdaság szerkezete, főbb jellemzői A megye gazdasága az elmúlt években az országos átlagnál nagyobb mértékben fejlődött, a GDP növekedése az országos átlagot az elmúlt öt év mindegyikében meghaladta (2. sz. táblázat). Ebben a növekedésben kiemelkedő szerepük volt a külföldi zöldmezős beruházásoknak, amelyek a külföldi működőtőke beáramlása révén nagyban segítették a gazdaság átalakítását, az export növelését. 2. sz. táblázat: Az egy lakosra jutó GDP mértéke, [1] Időszak egy lakosra jutó GDP a megyében, ezer Ft egy lakosra jutó GDP az országban, ezer Ft egy lakosra jutó GDP vidéken, ezer Ft egy lakosra jutó GDP a nyugat-dunántúli régióban, ezer Ft egy lakosra jutó GDP, országos átlag = egy lakosra jutó GDP, vidéki átlag = egy lakosra jutó GDP, régió átlag =

10 10 A gazdasági növekedés motorja az ipar, ezen belül a gépipar volt. (3. sz. táblázat). A legnagyobb beruházások Győrben valósultak meg (AUDI, Philips, VAW stb.), de a megye más településein is jelentős beruházások jöttek létre. Ezek egy része a meglévő ipari parkokban (Győr, Sopron) települt le. Az építőipar növekedése az ingadozások ellenére az országos átlagot szintén meghaladta, és az egy lakosra jutó beruházások volumene a vidéki átlagot szintén messze meghaladó mértékű volt. 3. sz. táblázat: Az ipar egyes jellemzői, előző év = 100% [1] belföldi értékesítés export összes értékesítés alkalmazásban állók megye ország megye ország megye ország megye ország ,8 93,4 88,4 96,5 90,1 93,2 83,3 86, ,4 103,8 99,3 100,1 94,3 102,9 98,5 87, ,2 106,4 105,6 121,0 104,6 109,8 94,3 91, ,4 98,4 161,0 118,8 121,1 103,8 95,4 95, ,5 98,5 142,5 117,6 119,1 104,1 100,7 96, ,2 98,7 183,5 134,1 145,7 110,3 105,5 99, ,4 103,2 188,5 128,4 162,2 113,2 109,2 102, ,0 101,6 145,2 122,8 136,8 110,9 100,8 n.a. A mezőgazdaság súlya a megye gazdaságában az elmúlt években folyamatosan csökkent. [3] Ez alapvetően nem ennek az ágazatnak az abszolút csökkenéséből, hanem a többi ágazat gyorsabb növekedéséből fakadt. A mező- és erdőgazdaság a lakosság foglalkoztatásában is egyre szerényebb részt vállal. A mezőgazdaság súlya, szerepe azonban kistérségenként lényegesen eltérő. Vannak térségek (Tét, Csorna környéke), ahol szerepe jelentős, míg más térségekben (Sopron, Győr környéke) súlya jóval kisebb. Az Európai Uniós csatlakozás a megye mezőgazdaságában további jelentős átalakulásokat fog indukálni. A jó termőképességű területeken lévő, megfelelő méretű, hatékony gazdálkodást folytató gazdaságok szerepe felértékelődik. A kisebb termőképességű területeken remélhetőleg a tájvédelmi-természetvédelmi funkció fog erősödni. A földterület művelési ágak szerinti aránya - a végbement változások ellenére - lényegesen nem változott az elmúlt közel két évtizedben (4. sz. táblázat). 4. sz. táblázat: A földterület művelési ág szerint Győr-Moson-Sopron megyében, hektár [1] művelési ág szántó kert gyümölcsös szőlő gyep mezőgazdasági terület erdő nádas halastó termőterület művelés alól kivett terület összesen

11 11 A piaci szolgáltatások terén a megyei helyzet nem tér el lényegesen a vidéki átlagtól. Ezek egy lakosra jutó termelési értéke azonban mindegyik ágazatban meghaladja a vidéki átlagot. A turizmus bemutatása, elemzése külön, önálló fejezet tárgya. A megye gazdaságának fontos jellemzője, a megújulási képesség egyik mutatója a vállalkozások számának alakulása, a vállalkozási kedv, aktivitás mértéke. Utóbbi, ha kis mértékben is, de folyamatosan a vidéki átlag felett van. A foglalkoztatásban a gazdasági szerkezet átalakulása, főleg a kilencvenes évek gazdasági változásai komoly átrendeződést eredményeztek. A változások jellege az országos tendenciákhoz hasonló volt. A gazdasági aktivitás mértéke a megyében meghaladja az országos átlagot, a munkanélküliségi ráta pedig a megyében a vidéket tekintve a legalacsonyabb volt az elmúlt évtizedben. A foglalkoztatottság néhány fontosabb jellemzőjét mutatja a 5. sz. táblázat. 5. sz. táblázat: A foglalkoztatottság néhány jellemzője, (decemberi értékek) [1] Időszak aktivitási ráta (%) Győr-Moson- 53,4 54,2 48,3 48,2 46,3 46,7 45,9 45,4 Sopron megye ország 52,2 50,5 48,7 46,6 44,6 44,0 43,9 41,9 vidék 52,3 50,6 48,8 46,8 44,8 44,2 44,1 41,2 munkanélküliek száma (fő) Győr-Moson , Sopron megye ország vidék munkanélküliségi ráta (%) Győr-Moson- 8,0 7,8 6,9 6,5 6,7 5,8 4,4 4,6 Sopron megye ország 12,3 12,1 10,4 10,4 10,5 10,4 9,1 9,6 vidék 13,9 13,6 11,6 11,6 11,9 11,9 10,4 11,1 A kedvező gazdasági adatok a lakossági jövedelmekben is éreztetik hatásukat. Az egy lakosra jutó személyi jövedelemadó alap nagysága a vidéki átlagot meghaladja. A kedvező társadalmi, gazdasági folyamatok, a nem csekély lakossági áldozatvállalás mellett nem jártak együtt a környezet általános nagy fokú terhelésével. A korszerű új ipari létesítmények, az infrastruktúra fejlődése, ill. a környezetet erősen terhelő ágazatok leépülése (gyárak bezárása, mezőgazdasági termelés csökkenése) azt eredményezték, hogy az egységnyi GDP előállítása a korábbiaknál kisebb környezeti terhelés mellett történik a megyében. A gazdaságszerkezeti változások - a nem lebecsülendő lokális problémák ellenére - ezen a téren is megfelelő irányba mutatnak. A társadalmi-gazdasági helyzet további fontos jellemzőinek bemutatása (oktatás, egészségügy, infrastruktúra) külön fejezetek tárgya.

12 Kistérségi szerveződések, határmenti együttműködések Az országban Győr-Moson-Sopron megye az elsők között volt, ahol kistérségi szervezetek alakultak. A megye vezetése támogatta ezeknek a szerződéseknek a létrejöttét, partnerként kezelve őket a Megyei Önkormányzatban tagsági viszonyt biztosított számukra. [1] Ezek a társulások saját területfejlesztési koncepcióval, jövőképpel rendelkeznek, amelyeknek fontos része a környezetvédelem is. Ez nagyban segítheti a forrás- és szakemberhiányos kistelepüléseket abban, hogy környezetvédelmi feladataikat elláthassák és programjaikat kidolgozhassák. A megye kistérségi területfejlesztési társulásai a következők: Alsó-Szigetközi Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása (térségközpont: Dunaszeg) Bakonyér Térségi Önkormányzati Társulás (térségközpont: Gönyü) Dél-Rábaközi Térségfejlesztési Társulás (térségközpont: Beled) Felső-Duna menti Önkormányzatok Térségfejlesztési és Tájrehabilitációs Társulása (Felső Dunatáj Társulás) (térségközpont: Dunasziget) Felső Mosoni-Duna menti Önkormányzatok Térségfejlesztési és Tájrehabilitációs Társulása (Felső Mosoni Dunatáj Társulás) (térségközpont: Máriakálnok) Fertőmenti Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása (térségközpont: Fertőd) Kis-Rábamenti Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása (térségközpont: Kapuvár) Nyugati Kapu Térségfejlesztési Társulás (térségközpont: Dunakiliti) Pannonhalma-Sokoró Térségfejlesztési Önkormányzati Társulás (térségközpont: Pannonhalma) Rábaköz-Tóköz-Hanságmente Településeinek Regionális Fejlesztési Társulása (térségközpont: Csorna) Rábcatorok Regionális Fejlesztési Társulás (térségközpont: Ikrény) Répcemente és Kavicstakaró Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulása (térségközpont. Iván) Sokoróalja Önkormányzatainak Térségfejlesztési Társulása (térségközpont: Tét) Szigetközi Önkormányzatok Szövetsége (térségközpont: Darnózseli) Sopron és Vidéke Térségfejlesztési Társulás A megye földrajzi elhelyezkedéséből adódóan már a nyolcvanas években igyekezett olyan együttműködésekben részt venni, amelyek átnyúlnak a határokon és egyben összekötnek bennünket a szomszédos országok határmenti területeivel. [1] Ezek az együttműködések hatékonyságukat, eredményességüket tekintve különbözőek, de az emberi, gazdasági, kulturális kapcsolatok szempontjából mindenképpen fontosak és segíthetik az ország EU csatlakozását. A környezetvédelemben pedig különösen fontosak, mivel a környezeti problémák (főleg a szennyezések) nem ismernek országhatárokat, és ezért a megoldásuk is csak közös erőfeszítéssel lehetséges.

13 13 A megye az alábbi határmenti együttműködésekben vesz részt: - Alpok-Adria Munkaközösség - Duna menti Tartományok Munkaközössége - Magyar-Osztrák Területrendezési és Tervezési Bizottság - Határ menti Regionális Tanács - West/Nyugat Pannon Eurégió - Kommunál Fórum - Csallóköz-Mátyusföld Eurégió (tervezett) Az Európai Unióhoz való csatlakozás a megye és a régió (Nyugat-dunántúli régió) számára speciális feladatokat és lehetőségeket jelent. Az uniós források (PHARE, ISPA, SAPARD) elnyerése a környezetvédelem számára csak akkor lehetséges, ha a környezetvédelmi program elemei kapcsolódnak a különböző országos, regionális és megyei programokhoz. Az egyes részterületek bemutatásánál a program ezekre a feladatokra, lehetőségekre külön kitér. Felhasznált forrásmunkák (1.2. fejezethez) [1] Győr-Moson-Sopron Megye Területfejlesztési Programja. Egyeztetési változat, Győr, szeptember. MTA Regionális Kutatások Központja, Nyugat-Magyarországi Tudományos Intézet. [2] Győr-Moson-Sopron Megye Területrendezési Terve. Előkészítő munkarész I-II. VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Közhasznú Társaság, Bp március. [3] A Nyugat-Dunántúli Régió Agrárstruktúra- és Vidékfejlesztési Stratégiai Programja KAM-KORD Kht., szeptember.

14 14 2. Győr-Moson-Sopron megye környezetállapotának meghatározása során alkalmazott módszerek, eszközök Környezetünk állapotának megismeréséhez, a javításhoz szükséges intézkedések és beavatkozások meghatározásához ismernünk kell az állapotot befolyásoló paramétereket, illetve azok változásának tendenciáit. Tekintettel arra, hogy e tématerülettel foglalkozó környezetgazdaságtani ismeretek, valamint a környezeti problémák feltárására, megoldására és megelőzésére irányuló tevékenység, illetve ezeket keretbe foglaló jogszabályok - mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban - az utóbbi évtized (évtizedek) termékei, a környezetállapot meghatározásának elméleti szempontjait és a dolgozat elkészítése során alkalmazott konkrét eszközeit és módszereit az alábbiakban különválasztva ismertetjük A környezetállapot meghatározásának elméleti alapjai (Dr. Bulla Miklós) Az emberi, társadalmi, gazdasági élet fő folyamatai (termelés, fogyasztás, közlekedés stb.) terhelik a környezetet, ezekhez egzisztenciális érdekek és életmódok kötődnek, és kialakult erős szervezetek szolgálják őket. Ezzel szemben a környezeti érdekek csak nehezen ismerhetők fel, sokáig nem tűnnek létfontosságúaknak. A meg nem újítható erőforrások végessége, a megújítható erőforrások romlása, szegényedése és a környezet növekvő szennyezettsége miatt azonban nyilvánvaló, hogy - csupán - a termelés növelésének alávetett gazdaságfejlesztés nem lehet kívánatos alternatíva. A környezet folyamatos romlása azt jelzi, hogy az eddigi erőfeszítések mértéke nem kielégítő, még az állapot stabilizálásra sem alkalmas, s évről évre növekvő veszteségek, károk keletkezhetnek a szennyezett környezet miatt. A környezetvédelem társadalmi, gazdasági és nemzetközi jelentősége miatt az addigi gyakorlat nem folytatható. Gyökeres változásra, átfogó (ökológiai) stratégia kialakítására van szükség, amely a károk mérséklése, felszámolása mellett a megelőzést helyezi előtérbe. A környezetvédelem eredményessége objektív természeti és társadalmi feltételektől függ. A probléma többrétű: először a környezeti elemek/erőforrások használata áthatásainak, összefüggéseinek feltárása; másodszor az ebből adódó következtetések, követelmények, politikai szándékok és harmadszor az ezeket hordozó jogi, közgazdasági, igazgatási szabályok megfogalmazása; (a "mit akarhatunk és hogyan" alternatívák kidolgozása), azután pedig ezek intézményesítése, és a megvalósulás folyamatának ellenőrzése, felügyelete. A környezetpolitika elérendő céljainak megfogalmazásakor szakítani kell azzal a módszerrel, amely a jövőt a jelenlegi trendek meghosszabbításával rajzolja föl. Ezek a trendek válsághoz vezetnek. Változtatásra van szükség a gazdaság-társadalom-környezet kapcsolatában, a pusztuló erőforrások növekvő igénybevételének kényszere nem tartható fenn. Ezért tudatos környezetgazdálkodás esetében és érdekében a kívánatos célokból kell kiindulni, és az ezek eléréséhez elvezető lehetséges utakat mérlegelni, meghatározni. A környezetállapot felmérése, értékelése, minősítése - természetesen - nem előzmények nélkül való feladat. Az állapot aktuális jellemzésének, a (káros) hatások (következményei) feltárásának számos módszere, "technológiája" létezik. Ezek alapgondolatmenetük szerint csoportosíthatók is:

15 15 A "klasszikus" megközelítés a környezet elemei: föld, víz, levegő, élővilág és az összetett formációk: táj, település állapotának ismételt felmérése, rögzítése, ahol két, időben egymást követő állapot közötti különbség kimutatásával lehet a változást jellemezni. Ehhez képest előrelépést jelent a hatások, a károsító anyagok és/vagy hatások (zaj, rezgések, sugárzások) környezetbe kerülésének és következményeinek feltárása. Ez előrelépés abból a szempontból is, hogy a vizsgálati módszer már nem áll meg a fázishatároknál vagy másképp - nálunk - a felügyeleti illetékesség: talaj-, víz-, levegőminőség-védelem választóvonalainál, hanem az egész transzformációs folyamatot (és hatásait) igyekszik nyomon követni az információszerző (mérő-megfigyelő) és elemző tudás meglévő határáig. A módszer azonban továbbra is analitikus, egyszerre egyféle hatás, követő jellegű vizsgálatára alkalmas. A hatások - szálanként ugyan - elvileg összegezhetők, de ez (mint tudjuk) nem képes leírni az összetett rendszer valóságos állapotváltozását. A környezetgazdálkodás megvalósításához szükséges elemzés-értékelés a különféle tevékenységek, beavatkozások, valamint egyes vagy az összes környezeti elemekből álló vagy alkotott környezeti rendszerek kölcsönhatásait kell vizsgálja a hatásterületen. Ez a módszer, illetve az alkalmazására létrehozandó mérő-megfigyelő, adatgyűjtő (átvivő) információgyűjtő és -feldolgozó, elemző-értékelő fázisok technológiaivá szervezése teszi lehetővé a prognóziskészítést, a következményeikben is ismert alternatívák és a megvalósításukhoz tartozó szabályozási, fejlesztési beavatkozások kidolgozását. Az állapotminősítés követelményei között definiálni szükséges a környezeti elem, illetve rendszerek, valamint a vizsgált terület fogalmát, illetve kiterjedését. Egy adott területen az élővilág - benne: az ember - állapotának elemzése kiterjed a szárazföldi, vízi ökoszisztémák és a levegő vizsgálatára, míg a táj, illetve a települési környezet esetében mindez kiegészül még a környezet művi (épített) elemeivel. A választott területnagyságtól fog függni az elemzés felbontóképessége, így a (kölcsön)hatások okszerű feltárásának lehetősége és pontossága. A hangsúlyt - és ezt megerősítik a nemzetközi tapasztalatok is - a helyi, illetve a regionális szintre kell helyezni. Ott dőlnek el ugyanis a dolgok. Globálisan jelentéseket lehet készíteni, rögzítve a változásokat; a változásokat létrehozó döntéseket támogatni, indukálni azonban konkrétan, helyileg, regionálisan lehet. Az értékelés szempontrendszere a minősítő kritériumok meghatározása döntés kérdése választott értékekről, a kívánatos céltól függően. Szempontok nélkül ugyanis nem lehet minősíteni, csak: rögzíteni, leírni az állapotot anélkül, hogy tudnánk: "mit kell erről gondolni". Az állapotértékelő elemzésekből származó következtetéseken alapuló beavatkozásoknak általában - a regeneratív beavatkozásokat kivéve - nem a környezeti elemekre, rendszerekre kell irányulnia közvetlenül, amelyek változása lassú, mindenesetre lényegesen lassabb, mint azoké a hatásoké, tevékenységeké, amelyek az állapot alakulását meghatározzák, kiváltják.

16 16 A célokat tehát a környezet állapotára kell meghatározni, szabályozni azonban a tevékenységeket kell. A feladatok tehát a beavatkozások; műszaki, jogi, gazdasági szabályozások megalapozását, kidolgozását illetően jelentkeznek. A beavatkozások megtervezése során alapvető a hatékonyság tekintetbevétele, ill. előre becslése. Ehhez egyfelől a befolyásolni, regulálni kívánt hatás léptékét, az elhárítható kár mértékét, a szennyező forrás(ok) diszlokációját: így elérhetőségét, másfelől a mentesítéshez, kiváltáshoz, szabályozás megvalósításához szükséges anyagi, technikai eszközök nagyságát, ezek biztosítása forrásainak lehetőségét és fölhasználásuk hatékonyságát kell fölmérni, ill. összehasonlítani. A környezetállapot-értékelésből, minősítésből, valamint a beavatkozások hatékonyságelemzéséből meghatározható sorrendek egybevetésével jelölhetők ki - területnagyságonként - a környezetgazdálkodás prioritásai. A környezetgazdálkodás kiteljesedéséig átmeneti szakaszra van szükség, amelyben egyidejűleg kell folytatni: a keletkező károk elleni védekezést; a szennyeződések megszüntetését, megelőzését; és a meglévő szennyeződések felszámolását, a szennyezett területek mentesítését. A környezetvédelmi információs rendszerek létrehozásának, működtetésének célja a döntéselőkészítés, jövőbeli állapotok elérését szolgáló döntési alternatívák támogatása. Ahhoz, hogy a szükséges időben, a vizsgált térben a döntéstámogató információk megfelelő pontossággal rendelkezésre álljanak, következnek a többi kritériumok. Decentralizált információrendszerek hálózata szükséges. Ez az elv egyszerre megfelel mind a döntések decentralizálása irányításpolitikai szándékának, mind pedig a kellő sűrűségű és gyakoriságú információbiztosítás technikai lehetőségeinek. Területi elven felépülő rendszerek szükségesek a csak ágazati és szakági kérdésekre válaszolni tudók helyett. Ez nem jelenti a szakági adatgyűjtések tagadását, csupán azt, hogy nem elkülönült és ezen belül viszont centralizáló részrendszerekre van szükség, hanem amelyek egy (vizsgálandó, közigazgatási és/vagy természetes határokkal körülkerített) területen, Több célú elemzést tesznek lehetővé. A környezeti hatások ugyanis nincsenek tekintettel a felügyeleti (szakági, ágazati) illetékességek határaira. A több célú felhasználás a védelem, megelőzés, tervezés/fejlesztés, felügyelet összehangolása stratégiailag is új lehetőségeket jelent. A környezeti erőforrások és (befogadó) kapacitásokkal való gazdálkodás felügyelete egységessége megteremtésének alapját A megye környezetállapotának meghatározása során alkalmazott eszközök és módszerek (Dr. Nagy Géza) A Megyei Környezetvédelmi Programnak igazodnia kell az Országgyűlés "Nemzeti Környezetvédelmi Programról" szóló határozatához. [2]

17 17 A NKP a magyar környezetpolitika célkitűzéseit és cselekvési irányait a környezet védelmének általános szabályairól szóló "környezetvédelmi" törvény (Kvt) [3] előírásai alapján fogalmazta meg hat évre ( ). Környezetállapot-értékelő munkánk során, illetve a következő két munkarészben is ennek szellemében és szerkezeti felépítését követve dolgozunk. Tesszük (tettük) ezt annak tudatában is, hogy elindult a következő hat évre ( ) szóló nemzeti környezetvédelmi program (Herman Ottó Terv, HOT) előkészítése. A HOT egyeztetési vitaanyaga ismert, több fórumon (tudományos, önkormányzati, ágazati és civil szervezetek képviselői által) megvitatásra került, ennek ellenére jelenlegi állapotában nem publikus és nem hivatkozható. Az azonban mégis megállapítható (rögzítendő), hogy az új Nemzeti Környezetvédelmi Program a jelenleg érvényben lévő első programot folytatja, elemezve a tapasztalatokat és elvégezve a szükséges korrekciókat. A Környezetvédelmi Minisztérium államtitkárának megfogalmazása szerint: A Terv (HOT) egyfajta "illeszkedési biztosíték": alkalmas kialakítása lehetővé teheti a környezeti célok garantált figyelembevételét a költségvetési tervezésben, a gazdaság- és vidékfejlesztésben, illetve az ágazati stratégiaalkotásban. [4] [4a] A megyei környezetállapot bemutatásánál igyekeztünk összehasonlításokat tenni a hazai országos és nemzetközi jellemzőkkel. A környezeti problémák megfogalmazásánál (problémakataszter összeállításánál) arra törekedtünk, hogy megalapozzuk a következő munkarészben kidolgozandó megyei környezetvédelmi stratégiát, illetve az ebből fakadó környezeti program alapelemeit. A hazai meglévő és az EU-s jogharmonizáció keretei között készülő (és már ismert) vonatkozó jogszabályok vagy ezek hiányában - a közeljövőben nálunk is bevezetendő - európai normák figyelembevétele mellett a munkában közvetlenül résztvevő szakértők saját speciális szakismereteik felhasználásával rendezték, értékelték a megyére vonatkozó - hozzáférhető - információkat. Munkánk során a vállalkozói szerződésben és mellékletében rögzített menetrendet és tematikát követve a megyei önkormányzattól átvett anyagokat áttanulmányoztuk, a programindító tanácskozáson elhangzott kérések és javaslatok figyelembevételével, illetve a Közgyűlés Elnökének felhatalmazása alapján kapcsolatba léptünk a megye és a megyei térségek környezeti állapotával kapcsolatban információkkal rendelkező szervezetekkel, intézményekkel, hatóságokkal és nagyobb településekkel (városokkal). Általában nagy segítőkészséggel találkoztunk, és igen sok támogatást kaptunk az Észak- Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől, a megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól, a Megyei Pedagógiai Intézettől, a regionális és megyei szervezetektől és a polgármesterektől. Külön is meg kell említeni a MTA RKK NYUTI, a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Tanács munkatársaitól és a megyei főépítésztől kapott hasznos tanácsokat és dokumentumokat. Ezeket itt nem soroljuk fel, de a szakértőink hivatkoznak (majd) ezekre a forrásokra. A megye hét városa közül Győrnek és Csornának van elfogadott környezetvédelmi programja. Sopronban márciusában készült el, de az elfogadása még nem történt meg. Mosonmagyaróvár a közeljövőben szándékozik elkészíteni, és Kapuváron is megtették a kezdő lépéseket. Fertőd és Pannonhalma egyelőre nem kezdte el az ilyen irányú felkészülést.

18 18 E folyamat felgyorsításában kiemelt szerepe kell hogy legyen a megyei önkormányzatnak, részben mert ezek elkészítésére viszonylag rövid idő áll rendelkezésre, részben pedig azért, mert a környezetvédelmi támogatások elnyerésénél igen fontos szempont - esetenként feltétel -, hogy az adott település rendelkezik-e környezetvédelmi programmal. A Kvt [3] IV. fejezete tartalmazza a "helyi önkormányzatok feladatait". Ezen belül (46. (1)b.) világossá teszi az önálló települési program készítésének és a közgyűlés általi jóváhagyásának szükségességét. A 47. meghatározza a települési környezetvédelmi program tartalmát. Kiemelendőnek tartjuk, hogy a (4) pont értelmében "települési önkormányzatok közös települési környezetvédelmi programot is készíthetnek". Ezen lehetőség kihasználása jelentősen meggyorsíthatná a programok készítésének ütemét, egyben csökkenthetné a kistelepülésekre háruló költségeket (miközben teljesértékű programmal rendelkeznének). Megítélésünk szerint ezen a területen - nem várva az előreláthatóan tavaszán elfogadásra kerülő megyei környezetvédelmi programra - már hozzá lehetne kezdeni a településcsoportok létrehozásához. Ehhez a munkához jó apropó lehet a Hulladékgazdálkodási törvény [5] azon rendelkezése (35. (1)), amelynek értelmében a települési önkormányzatoknak hulladékgazdálkodási tervet kell kidolgozni (kb végéig), de a 36. (1) lehetővé teszi, hogy "Az egy körjegyzőséghez tartozó vagy más hulladékgazdálkodási feladataikat társulásban vagy más módon közösen ellátó települési önkormányzatok" közös hulladékgazdálkodási tervet készítsenek. E két feladat összekapcsolása rendkívül időszerű és jelentősen növelhetné a megvalósítás hatékonyságát. A fenti kis - kitérőnek látszó - eszmefuttatás (javaslat) után visszatérve a programkészítés eszközeire és módszereire, megállapítható, hogy a települési környezetvédelmi programok megléte esetén teljesen más jellegű (összegző, elemző, értékelő) feladatokat kellett volna ellátni szakértőinknek, akik jelen esetben egyfajta úttörő munkára kényszerültek. Bízva abban, hogy a megyére vonatkozó megállapításaink - a májusára tervezett szakmai tanácskozás tapasztalataival kiegészítve - jó alapot szolgáltatnak a további munkához, megköszönjük mindazok segítségét, akik munkánkat támogatták és áttérünk a megye környezetállapotának bemutatására. Felhasznált forrásmunkák (2. fejezethez) [1] Bulla Miklós: Környezetelemzés (a környezetgazdálkodás összetevőinek és összefüggéseinek átfogó elemzése). Kandidátusi értekezés tézisei. Budapest, [2] Az Országgyűlés 83/1997. (IX.26.) OGY határozata a Nemzeti Környezetvédelmi Programról. [3] évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól. [4] Dr. Skultéty Sándor: A Herman Ottó Terv koncepciójának tervezetéről szóló szimpózium megnyitója október 27. [4a] HOT Koncepció tervezet. Dr. Bulla M., Dr. Nemes Cs., Dr. Pálvölgyi T. [5] évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról.

19 19 3. Győr-Moson-Sopron megye környezetállapotának bemutatása, értékelése A NKP szerkezeti felépítéséhez igazodó módon itt környezeti elemenként és a fontosabb környezeti hatások számbavétele alapján végeztük el a környezet állapotát jellemző információk csoportosítását, értékelését. Az alfejezetek szerzői - a szakértőcsoport tagjai - legjobb szakmai meggyőződésük alapján összegezték, illetve értékelték a környezet állapotát, illetve tettek észrevételeket, javaslatokat ezek milyenségére, a környezeti problémákra és az elvégzendő feladatokra. A fejezetek lehatárolása nem volt könnyű feladat, hiszen például a keletkezett hulladék mennyiségével, minőségével és terjedési jellemzőivel számos környezeti hatás összefügg. A témakörök különválasztása - az elkerülhetetlen átfedések ellenére is - szükséges, mert csak így lehet eljutni a környezetterhelés forrásának, érintettjének, felelősének meghatározásához és a teendők konkrét megfogalmazásához. Az alábbiakban a vállalkozói szerződés szerinti tematika alapján - az alfejezet szerzők nevének feltüntetésével - végezzük el a megye környezetállapotának bemutatását és értékelését.

20 A levegőminőség bemutatása, értékelése (Simon Gábor) A levegő minőségét elsősorban a szennyezőanyagok mennyisége és minősége, valamint a szennyezések terjedése befolyásolja. Győr-Moson-Sopron megyében a levegő szennyezettségének alakulására nagy hatással van az ipari emisszió és a nagy mértékű közúti forgalom. Ezen a két legfontosabb emisszióforráson kívül a lakossági fűtésből is jelentős mennyiségű szennyezőanyag kerül a légtérbe. A légszennyezettség elsősorban az emisszióforrásokkal rendelkező településeken és a főközlekedési utak mentén jelentkezik. A településközti térségben a szennyezettség kisebb mértékű. Levegőminőség szempontjából a Szigetköz a megye legtisztább része. Említésre méltó szennyezettség Mosonmagyaróváron van, amely főként közlekedési eredetű. Győr-Moson-Sopron megye levegőminőségének értékelése során először a légszennyező források kibocsátásának (emisszió) alakulását mutatjuk be, majd a légszennyezettség (immisszió) helyzetét tárgyaljuk Légszennyező források, emisszió Ipari eredetű légszennyezés Az ipari üzemek károsanyag-kibocsátását az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől kapott adatok alapján értékeltük. A rendelkezésünkre bocsátott adatok mintegy 550 telephely kb pontforrására vonatkoznak. A telephelyek megoszlása az egyes települések között: Győr: 160 telephely Sopron: 80 telephely Mosonmagyaróvár: 45 telephely Csorna: 30 telephely Kapuvár: 30 telephely Fertőd: 6 telephely A többi mintegy 200 telephely a megye egyéb településein elszórtan található. Az ÉDUKÖF-től kapott adatokat áttekintve megállapítható, hogy a nyolcvanas évek végétől kezdődően folyamatosan csökken az ipari eredetű légszennyezés. Ez egyrészt egyes gyárak, üzemek bezárásának, termékszerkezet váltásoknak, másrészt energiahordozó váltásnak (gázfelhasználásra való áttérés), valamint üzemi technológiai átalakításoknak is köszönhető. A domináns légszennyező üzemek közül az utóbbi évtizedben leállításra került az ÉDÁSZ II. sz. erőműve (1992-ben), és a Cereol Növényolajgyár (2000-ben), valamint megszűnt az öntöde tevékenysége az MVG Vasúti Jármű Gyáregységében es adatok alapján a megye jelentős szennyezőanyag kibocsátói települések szerinti bontásban:

21 21 Győr: Győri Fűtőerőmű Kft. RÁBA MVG Reptér Futómű Gyáregység ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. Győri Hőszolgáltató Kft. VAW Alumíniumtechnika Kft. Amoco Fabrics Kft. AUDI Hungária Motor Kft. Graboplast Rt. Győrlakk Festékgyártó Rt. Wolf Hungária KKT. Sopron: FALCO Sopron Kft. Tanulmányi Erdőgazdaság Swedwood Sopron Bútor Kft. Strebelwerk Környezettechnika Kft. Soproni Fűtőerőmű Kft. Hofmann Sopron Kft. Wienerberger Téglaipari Rt. Mosonmagyaróvár: MOFÉM Fémszerelvény Rt. MOTIM Rt. KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Rt. Lajta-Hanság Rt. Csorna: Csornai Hőszolgáltató Kft. Baranyatej Rt. Csornai Cserépgyártó Rt. Kapuvár: RÁBA MVG Kapuvári Gyáregység Ringa Húsipari Rt. Petőháza: Magyar Cukor Rt. Fertőd: Marmorit Öntöttmárványgyártó Kft. Fertőszéplak: Téglaipari Kft. A felsorolás sem sorrendet, sem határérték feletti kibocsátást nem jelent, csupán azt jelzi, hogy főként a nagyobb városokban találhatók a legjelentősebb ipari kibocsátók. Azt azonban a szükséges adatok hiányában nem tudjuk megállapítani, hogy a felsorolt üzemek milyen arányban járulnak hozzá az egyes szennyezőkomponensek összes mennyiségének kibocsátásához. A vizsgált legfontosabb komponensek a kén-dioxid, a szén-monoxid, a nitrogén-oxidok, a szilárd nem toxikus por, valamint a toluol és a xilol voltak, bár ezeken kívül is még rengeteg károsanyag kerül a levegőbe az egyes technológiákból, mégis ezek a legjelentősebbek és a legismertebbek. A szerves oldószerek (főként toluol és xilol) kibocsátása elsősorban a Graboplast Rt. és a Győrlakk Festékgyártó Rt. telephelyein történik, de meg kell jegyezni, hogy az utóbbi években mindkét gyár határérték alatti kibocsátással üzemel. Ez nagymértékben annak köszönhető, hogy a Graboplast Rt év végén egy oldószer utóégető berendezést helyezett üzembe, és ezáltal jóval lecsökkentette a káros anyagok kibocsátását. Az ATEV Fehérjefeldolgozó Rt. esetében a rendkívül kellemetlen bűz okozza a fő problémát.

22 22 Az ipari üzemek közötti légszennyezőanyag kibocsátása a négy legfontosabb komponensre (kén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén-oxidok, szilárd nem toxikus por) vonatkozóan t/év dimenzióban a 6. sz. táblázatban található. A táblázat a városok (Csorna, Győr, Kapuvár, Mosonmagyaróvár, Sopron, Fertőd) és a többi település adatait tartalmazza, valamint megadja a megyei összesített értékeket. A ábra ugyanezeket az értékeket mutatja be diagram formájában az közötti időszakra vonatkozóan. Az adatokból azt a legfontosabb következtetést lehet levonni, hogy mind a négyféle szennyezőanyag kibocsátása jelentősen csökkent Győr-Moson-Sopron megyében: a szén-monoxid 57%-kal, a kén-dioxid és a nitrogén-oxidok 37%-kal, a szilárd nem toxikus por 36%-kal csökkent négy év alatt. 6. sz. táblázat: Győr-Moson-Sopron megye légszennyezőanyag kibocsátása [1] Település Kén-dioxid (t/év) Szén-monoxid (t/év) Városok közül: Csorna 489,34 368,39 377,07 362,76 42,22 38,83 40,82 25,32 Győr 1073, ,33 734,57 464,83 790,59 874, ,09 881,63 Kapuvár 132,82 174,65 177,63 171,45 46,10 38,75 39,30 26,00 Mosonmagyaróvár 1854, , , ,34 187,07 121,02 128,79 100,11 Sopron 158,78 90,20 29,85 19, , ,59 648,49 513,76 Fertőd 0,09 19,36 27,36 8,68 2,14 2,85 2,73 27,20 A többi település 295,25 211,32 171,62 138,53 981,94 310,13 334,73 300,52 Megye összesen: 4004, , , , , , , ,54 Település Nitrogén-oxidok (t/év) Szilárd nem toxikus por (t/év) Városok közül: Csorna 65,58 209,42 206,57 53,70 83,05 49,42 81,43 62,18 Győr 356,58 349,32 355,74 282,66 371,39 363,28 287,42 246,13 Kapuvár 42,12 56,91 60,08 62,67 29,44 27,89 24,68 25,63 Mosonmagyaróvár 770,56 396,57 283,95 340,68 189,35 186,07 197,99 139,48 Sopron 208,03 169,57 125,31 111,45 225,89 184,74 113,57 87,61 Fertőd 0,17 1,21 2,17 1,07 1,10 20,83 10,20 10,04 A többi település 92,61 81,28 101,89 114,72 125,46 99,15 92,24 83,80 Megye összesen: 1535, , ,71 966, ,67 931,38 807,53 654,87 Az egyes szennyező komponensek mennyiségét tekintve a leginkább szennyezett levegőjű térségek a következők: Kén-dioxid: Mosonmagyaróvár, Győr és Csorna Szén-monoxid: Győr és Sopron Nitrogén-oxidok: Mosonmagyaróvár és Győr Szilárd nem toxikus por: Győr és Mosonmagyaróvár Itt azonban azt is meg kell említeni, hogy a szén-monoxid kibocsátás Sopronban kb. negyedére, míg a nitrogén-oxidok kibocsátása Mosonmagyaróváron kb. felére csökkent négy év alatt.

23 23

24 24

25 25

26 sz. ábra: Győr-Moson-Sopron megye telephelyei összes légszennyezőanyag kibocsátásának alakulása [1] Emelkedő tendenciát csupán Kapuvár telephelyeinek (kén-dioxid és nitrogén-oxidok kibocsátása) és Fertőd telephelyeinek (kén-dioxid, szén-monoxid és szilárd por kibocsátása) adatai mutatnak. Ezek a mennyiségek azonban sem a többi városhoz, sem a megyei összesítéshez viszonyítva nem jelentősek Közlekedési eredetű légszennyezés Győr-Moson-Sopron megye elhelyezkedéséből adódóan tranzit megye. A szomszédos országok és fővárosaik (Bécs, Pozsony) közelsége miatt nagy a megyén áthaladó forgalom. Ez a megye közlekedésére vonatkozóan többletterhelést jelent. A közlekedésből származó emisszió mértéke a közlekedésben részt vevő járművek számán kívül nagy mértékben függ a járművek műszaki állapotától, kategóriájától, valamint az úthálózat minőségétől is. Az ipari eredetű emisszióval szemben a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás folyamatosan nő. A nitrogén-dioxid, a szén-monoxid és az ólomszennyezés jelentős része közlekedési eredetű. A felsorolt komponenseken kívül nagy mennyiségű szilárd anyag (por) és policiklusos aromás szénhidrogén (PAH) is kerül a légtérbe a közúti közlekedés által. A közlekedési emisszió hatására lényegesen kedvezőtlenebb légszennyezettségi (immissziós) értékek alakulnak ki, mert a kibocsátás alacsonyan (az utca szintjén) történik. Különösen kedvezőtlen a helyzet a főutak településeken átvezető szakaszain: 1. sz. főút: Gönyű, Győr, Abda, Öttevény, Mosonmagyaróvár térségében 15. sz. főút: Mosonmagyaróvár, Bezenye térségében

TÁJ- KISALFÖLD. Makrorégió

TÁJ- KISALFÖLD. Makrorégió TÁJ- KISALFÖLD Makrorégió Fekvése 5300km² MO-területén Határai: Nyugaton országhatár (folyt. Lajta-hg-ig) Keleten a Gerecse és Vértes előteréig húzódik Északon a Duna (folyt. Szlovák alf.) Délen a Rába

Részletesebben

Veszprém Megyei Környezetvédelmi Program egyeztetési té anyaga. PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. Iroda: 8000 Székesfehérvár Távírda u. 2/A.

Veszprém Megyei Környezetvédelmi Program egyeztetési té anyaga. PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. Iroda: 8000 Székesfehérvár Távírda u. 2/A. Veszprém Megyei Környezetvédelmi Program 2018-2022 egyeztetési té anyaga PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. Iroda: 8000 Székesfehérvár Távírda u. 2/A. 2018. július 03. A PROGRESSIO Mérnöki Iroda Kft. rövid

Részletesebben

Környezeti elemek állapota

Környezeti elemek állapota Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok

Részletesebben

Környezetvédelem (KM002_1)

Környezetvédelem (KM002_1) (KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások

Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások Hatásvizsgálati Konferencia Fenntartható fejlődés, környezeti és természeti hatások? Bibók Zsuzsanna főosztályvezető-helyettes 2011. június 14. Tartalom Fenntartható fejlődés A környezetvédelem és alapelvei

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. március kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc Záróvizsga TÉTELSOR

Környezetgazdálkodási agrármérnök BSc Záróvizsga TÉTELSOR Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében Finta István Ph.D. MTA KRTK Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési

Részletesebben

A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére

A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére Készítette: Emesz Tibor Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014. május 29. Jogszabályi háttér 306/2010 (XII.23.) Korm.

Részletesebben

A Budapesti Erőmű ZRt. 2014. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4.

A Budapesti Erőmű ZRt. 2014. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4. A Budapesti Erőmű ZRt. 214. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN SO 141:25 szabvány 4.4.3 fejezet alapján 215. április A fenntartható fejlődés szellemében folyamatosan törekszünk

Részletesebben

- A környezetvédelem alapjai -

- A környezetvédelem alapjai - Urbanista szakirányú tanfolyam Értékvédelem - A környezetvédelem alapjai - Előadó: Boromisza Zsombor, egyetemi tanársegéd e-mail: zsombor.boromisza@uni-corvinus.hu Budapesti Corvinus Egyetem Tájvédelmi

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján

Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján Szigetköz felszíni víz és talajvíz viszonyainak jellemzése az ÉDUVIZIG monitoring hálózatának mérései alapján MHT Vándorgyűlés 2013. 07. 04. Előadó: Ficsor Johanna és Mohácsiné Simon Gabriella É s z a

Részletesebben

Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály

Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály Marton Miklós, FM Környezetfejlesztési Főosztály 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása - 1 Az üvegház-gázok kibocsátásának változása az EEA országaiban 1990 és 2012 között 1. Éghajlat üvegházgázok kibocsátása

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. június - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. január kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Település Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés

Település Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Település Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb

Részletesebben

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés

Magyarország tájtípusai és tájai. Bevezetés Magyarország tájtípusai és tájai Bevezetés A földrajzi táj fogalma A táj a földfelszín egy konkrét részlete, amely szerkezete és működése alapján egy egységet alkot, és ez jól látható módon is elkülöníthetővé

Részletesebben

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem

Részletesebben

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások: Duna Szigetköznél Lajta Mosoni-Duna alsó, felső, középső Rét-árok

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Magyarország vízgazdálkodása. 5.lecke 1. Magyarország a legek országa: a Föld egyik

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. augusztus Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika

Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu Település A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. augusztus kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika

Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu Település A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb

Részletesebben

Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc Záróvizsga TÉTELSOR

Környezetgazdálkodási agrármérnök MSc Záróvizsga TÉTELSOR Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézet H-4002 Debrecen, Böszörményi út 138, Pf.: 400 Tel: 52/512-900/88456, email: tamas@agr.unideb.hu Környezetgazdálkodási

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti

Részletesebben

Sopron és Ebenfurth közötti kétvágányúsítás területfejlesztési hatásai (különös kitekintéssel a Sopron-Győr vasútvonal fejlesztésére)

Sopron és Ebenfurth közötti kétvágányúsítás területfejlesztési hatásai (különös kitekintéssel a Sopron-Győr vasútvonal fejlesztésére) Sopron és Ebenfurth közötti kétvágányúsítás területfejlesztési hatásai (különös kitekintéssel a Sopron-Győr vasútvonal fejlesztésére) 2015. 02. 05. Szombathely Készítette: Deák Máté A tanulmányról Vezetői

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

ÉGHAJLAT. Északi oldal

ÉGHAJLAT. Északi oldal ÉGHAJLAT A Balaton területe a mérsékelten meleg éghajlati típushoz tartozik. Felszínét évente 195-2 órán, nyáron 82-83 órán keresztül süti a nap. Télen kevéssel 2 óra fölötti a napsütéses órák száma. A

Részletesebben

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek

VÁZLATOK. XV. Vizek a mélyben és a felszínen. Állóvizek folyóvizek VÁZLATOK XV. Vizek a mélyben és a felszínen Állóvizek folyóvizek Az állóvizek medencében helyezkednek el, ezért csak helyzetváltoztató mozgást képesek végezni. medence: olyan felszíni bemélyedés, melyet

Részletesebben

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re

A város Budapesttől és Kecskeméttől is félórányi autózásra, mintegy 40 km-re, az ország földrajzi középpontjától - Pusztavacstól - 20 km-re Dabas a Gödöllői dombvidék déli nyúlványai és az Alföld találkozási pontjain terül el. Az Alföld három kisebb tájegységének, a pesti síkság déli részének, a kiskunsági homokbuckák északi peremének, valamint

Részletesebben

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő.

1. HELYZETÉRTÉKELÉS. Országos áttekintésben a márciusi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (32 mm) Kapuvár állomáson fordult elő. 1. HELYZETÉRTÉKELÉS 2014 márciusában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 3 mm (Kapuvár, Vasad, Törtel) és 27 mm (Milota) között alakult, az országos területi

Részletesebben

A Budapesti Erőmű ZRt évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4.

A Budapesti Erőmű ZRt évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4. A Budapesti Erőmű ZRt. 215. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN SO 141:25 szabvány 4.4.3 fejezet alapján 216. április Budapesti Erőmű ZRt. 215. évi környezeti tényező értékelés

Részletesebben

KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.

KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT. / 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. július - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A térségfejlesztés modellje

A térségfejlesztés modellje Szereplők beazonosítása a domináns szervezetek Közigazgatás, önkormányzatok Szakmai érdekképviseletek (területi szervezetei) Vállalkozók Civil szervezetek Szakértők, falugazdászok A térségfejlesztés modellje

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. augusztus - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Iktsz.: I. 2-371/2005. Üi.: Huszárik H. TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: Tájékoztató a környezet állapotának alakulásáról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! A környezet védelmének

Részletesebben

Blautech Humán - és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft

Blautech Humán - és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft Blautech Humán - és Környezetvédelmi Szolgáltató Kft 8200 Veszprém, Hársfa u. 39. Tel: (88) 590-050 Fax: (88) 590-059 Honlap: www.blautech.hu E-mail cím: mail@blautech.hu A Környezetvédelmi Minisztérium

Részletesebben

Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok

Természetes környezet. A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok Természetes környezet A bioszféra a Föld azon része, ahol van élet és biológiai folyamatok mennek végbe: kőzetburok vízburok levegőburok 1 Környezet természetes (erdő, mező) és művi elemekből (város, utak)

Részletesebben

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON

LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai

Részletesebben

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó

Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó 1 / 6 TÁJÉKOZTATÓ Iktsz.: I. 2-390/2003. Üi.: Huszárik H. Tárgy: Tájékoztató a környezet állapotának alakulásáról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! A környezet

Részletesebben

DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN

DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN DÖNTÉSTÁMOGATÓ TERÜLETI MODELLEZÉS A GYAKORLATBAN http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/attractive-danube 26.09.2018 A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai RegionálisFejlesztési

Részletesebben

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A)

Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Bartal György (Öko Zrt. vezette Konzorcium megbízásából Vidra Kft.) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Főbb vízfolyások (43 víztest): Répce Répce-árapasztó Rábca Kis-Rába Ikva Hanság-főcsatorna

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás

Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás 10/4/2017 Zöldövezet Környezetvédelmi és Munkabiztonsági Vállalkozás ÁRAJÁNLAT Nagyvázsony, Mencshely, Pula Községek Települési Környezetvédelmi Program (2018-2023) elkészítése Petrovics Zsolt okl. környezetgazdálkodási

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Főosztály Vízkészlet-gazdálkodási Osztálya és

Részletesebben

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági mintaterületeken Varga Ádám Szabó Mária ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék V. Magyar Tájökológiai Konferencia, Sopron,

Részletesebben

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén Maller Márton projekt felelős ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII.

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. szeptember - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN

DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN DR. FAZEKAS SÁNDOR VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER BESZÉDE A BUDAPESTI VÍZ VILÁGTALÁLKOZÓ NYITÓ PLENÁRIS ÜLÉSÉN Tisztelt Királyi Felségek, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Főtitkár Úr, Excellenciás Hölgyek és Urak!

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi

Részletesebben

Farkas Jenő Zsolt. MTA KRTK RKI ATO, Kecskemét. A vidékfejlesztés jelene és jövője - műhelykonferencia 2014. Június 24.

Farkas Jenő Zsolt. MTA KRTK RKI ATO, Kecskemét. A vidékfejlesztés jelene és jövője - műhelykonferencia 2014. Június 24. Farkas Jenő Zsolt MTA KRTK RKI ATO, Kecskemét A vidékfejlesztés jelene és jövője - műhelykonferencia 2014. Június 24. Vázlat I. A kutatás céljai és menete II. A vidék meghatározása III. A területi szintek

Részletesebben

1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART

1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása 1-15 ALSÓ-DUNA JOBBPART konzultációs anyag vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, DDKÖVIZIG készítette: VKKI-KÖVIZIG-ek

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ

2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 2-17 HORTOBÁGY-BERETTYÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Tiszántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Teljes eljárás - Előzetes tájékoztatási dokumentáció KÜLZETLAP Rétközberencs Község

Részletesebben

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu

Részletesebben

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében Tóth Orsolya V. évfolyam, gazdasági agrármérnök szak Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Vállalatgazdasági és Szervezési Tanszék

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány A tájegység földrajzi jellemzői Északon: a Zala-folyó és a Balaton Nyugaton: az Alpokalja Keleten: a Sió és a Duna Délen : az országhatár határolja Területe: 11

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ

KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása KONZULTÁCIÓS ANYAG 1-11 SIÓ alegység vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez közreadja: Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság, Közép-dunántúli Környezetvédelmi

Részletesebben

SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA SOMOGY MEGYE KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Somogy megye környezetvédelmi programja TARTALOMJEGYZÉK PROGRAMPONTOK, ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉS Bevezetés 2 Települési szilárd hulladék 3 Vízellátás, szennyezett

Részletesebben

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A

Érettségi tételek 1. A 2 A 3 A 4 A Érettségi tételek 1. A Témakör: A Naprendszer felépítése Feladat: Ismertesse a Naprendszer felépítését! Jellemezze legfontosabb égitestjeit! Használja az atlasz megfelelő ábráit! Témakör: A világnépesség

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

A környezetvédelem szerepe

A környezetvédelem szerepe A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2016. április kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya

Részletesebben

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - -

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - - Projektaudit jelentés Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 2007-2013 közötti időszak projektterveire vonatkozóan megacity - projektalapú városfejlesztési program wwwazentelepulesemhu PROJEKTAUDIT JELENTÉS

Részletesebben

J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására

J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására Ózd, 2012. március 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály

Részletesebben

Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció?

Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció? Az EU esete a ciánnal: hatékony megelőzés vagy hosszadalmas reparáció? A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának irodája Baranyai Gáborbaranyai@ baranyai@obh.hu I. A nagybányai balesetre adott uniós válaszok

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9

Részletesebben

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére

Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS. a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Iktató szám: 25/2015. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Javaslat a településfejlesztéssel és településrendezéssel

Részletesebben

A magyarországi földhasználatváltozás. előrejelzése. Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI

A magyarországi földhasználatváltozás. előrejelzése. Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI A magyarországi földhasználatváltozás modellezése és Lennert József Farkas Jenő MTA KRTK RKI előrejelzése A Magyar Regionális Tudományi Társaság XIII. Vándorgyűlése 2015. 11. 19. A Magyarország hosszú

Részletesebben

A Győri Ipari Körzet gazdasági folyamatai

A Győri Ipari Körzet gazdasági folyamatai A Győri Ipari Körzet gazdasági folyamatai Dr. Lados Mihály osztályvezető Monostori Ádám MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete PhD. hallgató Nyugat-magyarországi Tudományos Osztály, Győr A Győri Járműipari

Részletesebben

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA Elfogadta: 198/2008. (III. 26.) Kt. hat. A BUDAPEST XVI. KERÜLET KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA A Nemzeti Környezetvédelmi Program a települési környezet védelmén belül egy kisebb környezet-, és stresszhatást

Részletesebben

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól

A április havi csapadékösszeg területi eloszlásának eltérése az április átlagtól 1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 áprilisában a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 12 mm (Nyírábrány) és 84 mm (Kölked) között alakult, az országos területi

Részletesebben

Országos területi helyzetkép

Országos területi helyzetkép Régiók helyzete A régiók helyzetének bemutatásához általános fejlettség különböző mutatói mellett a területfejlesztési támogatások nagysága és aránya is fontos információt nyújt. Az adatokat kiegészítve

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS kivonat 2013. július Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS

Részletesebben

T/7395. számú törvényjavaslat. a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény módosításáról

T/7395. számú törvényjavaslat. a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7395. számú törvényjavaslat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest,

Részletesebben

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia kritikai elemzése környezetgazdálkodási szempontból Békéscsaba példáján

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia kritikai elemzése környezetgazdálkodási szempontból Békéscsaba példáján Az Integrált Városfejlesztési Stratégia kritikai elemzése környezetgazdálkodási szempontból Békéscsaba példáján Készítette: Kovács I ldikó II. évf. PhD hallgató Szent I stván Egyetem Környezettudományi

Részletesebben

4. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK

4. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK NAGYCENK KÖZSÉG - 14 - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2014 4. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 4.1 Biológiai aktivitásérték számítása Megnevezés 3/A 4 5 7 11 12 14 15 17 18 20 Területhasználat ha megszűnik

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben