1. A szabályzat célja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. A szabályzat célja"

Átírás

1 Liceul Teologic Romano-Catolic, Tg-Mureș Adresa: str. Mihai Viteazul nr. 15, Tel/fax: web: A RÓMAI KATOLIKUS TEOLÓGIA OSZTÁLYOK RÖVID BELSŐ RENDSZABÁLYZATA 1. A szabályzat célja A katolikus teológiai osztály profiljánál fogva egy olyan erkölcsi többletet képvisel, amely a többi sza kokon nem elsődleges követelmény. A teológia tanulása csak akkor éri el célját, ha lelkiséggel társulva olyan személyiségek nevelődnek, akik életének középpontjában a főparancsolat áll, amely egymás mellé helyezi Isten szeretetét és a felebarát iránti tevékeny szeretetet. Éppen ezért a következőkben megfogalmazzuk azokat az emberi jó tulajdonságokat, amelyeknek kibontakoztatása a Római Katolikus Teológiai Líceum keretében működő katolikus teológiai osztályokban történő nevelés központi feladatát és célját jelenti az evangéliumi értékrend alapján. Az alábbiakban nem részletezett szabályozások esetében a Római Katolikus Teológiai Líceum közös belső rendszabályzata érvényes AZ ISTENNEL VALÓ SZEMÉLYES KAPCSOLAT ELMÉLYÍTÉSE a) Ezt szolgálja a hét egyik napján reggel 8 órától tartott szentmise, az órarend részeként. Minden katolikus teológia osztálynak a Tanügyminisztérium által meghatározott óraszámában és tantárgyfelépítésében szerepel 1, 2 illetve 3 spiritualitás óra hetenként. Ezekből az órákból egyet a reggeli szentmise ünneplésére szánunk, hiszen a szentmise a katolikus lelkiélet középpontja. A részvétel elmulasztása a naplóban is megjelenik, a spiritualitás tantárgynál. b) A diákok aktívan vegyenek részt a reggeli szentmisén. Kapcsolódjanak bele, vállalják a ministrálást illetve a felolvasást. Ennek megszervezése a spirituális (lelki vezető) feladata. c) Ugyancsak az Istennel való kapcsolat elmélyülését szolgálják az adventi-nagyböjti lelkinapok. Mivel az iskola ilyen alkalmakkor felmenti a teológiai osztályokban tanuló diákokat az órákon való részvétel kötelezettsége alól, ezért ezeken a lelki alkalmakon minden katolikus osztályban járó diáknak kötelező részt venni, ellenkező esetben hiányzása megjelenik a naplóban azoknak a tantárgyaknak a rovatában, amelyek aznap az órarendben szerepelnek. Amennyiben nem tudja őket orvosi papírral vagy szülői igazolással az iskola rendszabályzatában a szülők által igazolható hiányzások feltételeinek betartásával igazolni, ezek a hiányzások igazolatlanok maradnak. d) Minden katolikus teológiai osztályban tanuló diáknak egy évben legalább egyszer kötelező módon találkoznia és beszélgetnie kell a tagozat megbízott spirituálisával. Ha további beszélgetésekre is igényt tart, akkor ennek időpontját a spirituálissal egyezteti. A beszélgetések a teológiai szaktantárgyak óráin történnek: egy óra alatt két diák kerül sorra. e) A diákok segítséget kaphatnak lelki fejlődésükben a bedolgozó munkatársaktól is (szerzetesnők, papok stb.). Buzdítjuk őket az általuk szervezett nem kötelező jellegű lelki programokon való részvételre is. f) A diákoknak törekedniük kell arra, hogy az iskolán kívül is ápolják az Istennel való kapcsolatukat. Járuljanak rendszeresen szentségekhez, vegyenek részt a közösségükben vasárnapról-vasárnapra a szentmisén, és aktívan kapcsolódjanak bele egyházközségük életébe. A más felekezethez tartozók egyházuk előírásai szerint ünnepeljék meg az Úr napját, és vegyenek részt egyházuk lelki és közösségi életében. g) Az Istennel való személyes kapcsolatuk elmélyítését szolgálhatja a teológiai szaktantárgyak oktatása és tanulása, ha a diákok megfelelő nyitottságot és komolyságot tanúsítják velük szemben. h) Az Istennel és embertársaikkal való szeretetkapcsolat elmélyítését szolgálja az is, ha időt szánnak a rendszeres Szentírás-olvasásra, lelki olvasmányra, valamint az imádságra. i) Az iskola római katolikus teológiai osztálya az iskola deklarált alapelveinek megfelelően nyitott a más keresztény felekezetekhez tartozó diákok felé is. Tiszteletben tartjuk meggyőződésüket, és nem akarjuk őket a katolikus hitre téríteni. Segíteni szeretnénk nekik abban, hogy saját egyházuk hitében az egyetemes keresztény értékek elmélyítése révén tegyenek tanúságot Krisztusról. Ami kötelező a teológiai osztályba járó diákokra nézve, a katolikus teológiai szaktantárgyak tekintetében elsősorban az, hogy toleráns módon 1

2 viszonyuljanak a katolikus hithez. Ez azt jelenti, hogy vallási meggyőződésüknek hangot adhatnak tiszteletteljes keretek között, viszont a katolikus hitbeli és erkölcsi tanítás agresszív támadása nem megengedett. Másodsorban kötelességük tudniuk a kért teológiai szakanyagot akkor is, ha ennek tartalma adott esetben ellentmond egyházuk tanításának és személyes meggyőződésük- nek. Hinniük nem kell a katolikus egyház tanítását, de amíg katolikus osztályban járnak, meg kell tanulniuk mindazt, ami az előírt teológiai szakanyagban kötelező. j) A katolikus diákoknak testvéri szeretettel kell viszonyulniuk a más felekezetű keresztény diákokhoz. Nem szabad őket felekezeti alapon negatív módon diszkriminálni; verbális vagy fizikai agresszióval illetni felekezeti hovatartozásuk, meggyőződésük miatt. Amennyiben ez megtörténik, a jelenlegi szabályzat 3.3.c. és d. pontjaiban lefektetett szankciók lépnek érvénybe. Ugyanezek a szankciók érvényesek mindazon más felekezetű vagy más világnézetű diákokra is, akik a katolikus hit miatt verbális vagy fizikai agressziót követnek el a katolikus diákok ellen. 2. A KATOLIKUS OSZTÁLYBA JÁRÓ DIÁKOK MAGATARTÁSA Minden iskolai és az iskola illetve a katolikus osztályok által szervezett tevékenységen nagyon fontos a diákok magatartása, amelynek tükröznie kell mind a bolyais, mind pedig a katolikus szellemiséget. Ezzel kapcsolatban a Római Ktaolikus Teológiai Líceum belső rendszabályzatának általános leírásait, elveit pontosítva alkalmaz zuk, és bizonyos elemekkel ki is egészítjük. A katolikus osztályokban járó diákok abban a keresztény szellemiségben gyarapítják tudásukat és bontakoztatják ki kreativitásukat, amely Isten és a felebaráti szeretetben nyilvánul meg. Az Istennel való kapcsolat elmélyítéséről szóló rész után diákjaink emberi kapcsolatainak minőségéről is beszélnünk kell abban a tudatban, hogy emberi kapcsolataink kétirányúak: felelősek vagyunk önmagunk fejlődéséért, és felelősek vagyunk a környezetünkben elő többi emberért is A katolikus osztályokban járó diákok felelősségei önmagukkal szemben a) A lehetőségekhez mérteni egészséges életmód: kerülni mindazt, ami káros a testi egészségre. Megfelelő öltözködés, táplálkozás, pihenés, mozgás, a káros szenvedélyek (cigaretta, alkohol, kábítószer) kerülése. b) A szellemi fejlődésben való előhaladás, amelyet elsősorban a lelkiismeretes tanulással, az iskolai órákon való aktív és rendszeres részvétellel valósíthat meg. Ugyanakkor tanulmányi előhaladásától függően ugyancsak a saját fejlődését mozdítja elő a diák, ha részt vesz az iskolán kívüli tevékenységek valamelyikén, az iskola által felajánlott lehetsőégek közül.. c) Az erényekben való fejlődés: a diákoknak törekedniük kell az önnevelésre, az önuralomra, a tapintatra és a lelki finomságra mind szavaikban, mind pedig cselekedeteikben. d) A katolikus teológiai osztályban járó diákoknak törekedniük kell a természetességre. Ennek mind az öltözködésben és a külső megjelenésben mind pedig a viselkedésben láthatóvá kell válnia. A katolikus teológiai osztályok diákjai kerüljék az öltözködésben a feltűnést. Ruházatuk legyen egyszerű, tisztességes, a keresztény erkölcsnek megfelelő. Az egyenruhára vontakozó iskolai előírásokon túl a lányoknak tilos mély dekoltázsú blúzban, ingben, valamint majóban megjelenni, miniszoknyát illetve nagyon rövid nadrágot hordani az iskolában. Kötelező a legalább térdig érő szoknya vagy a hosszúszárú nadrág meleg időszakban is. A lányok számára tilos kirívó smink és ékszer használata. Tilos a pirszing viselése az iskola területén. A fiúk ruházata is feleljen meg a jó ízlés követelményeinek. Kötelező a hosszú szárú nadrág, póló vagy ing. Tilos a peercing, a fülbevaló valamint a festett haj A katolikus osztályokban járó diákok felelősségei másokkal szemben a) A diákoknak tisztelettudóan kell viselkedniük tanáraikkal és megbecsüléssel egymással szemben. b) Kerülniük kell minden olyan megnyilvánulást, amely megbotránkoztathatja akár a katolikus osztályban járó diákokat és az itt tanító tanárokat, akár a többi bolyais tanárt és diákot. Ide tartozik a tanárokkal és az iskola alkalmazottaival szembeni tiszteletlen hangnem, a trágár és obszcén beszéd, káromkodás, mások lenézése, verbális vagy tettleges bántalmazása, az iskolai felszerelés, berendezés rongálása, az osztálytermek falainak bemocskolása, a szemetelés, a vandalizmus mindenféle formája, valamint a káros szenvedélyek (dohányzás, alkoholfogyasztás, drogozás) gyakorlása. c) Az a) és b) pontban megfogalmazott magatartási formát nem csupán az iskola területén kell gyakorolnia illetve kerülnie a diáknak, hanem az iskolán, iskola programon kívül is. 2

3 3. SZANKCIÓK A 2. alpontban megfogalmazott követelmények be nem tartása szankciókat von maga után. A szankciók célja nem az elrettentés, hanem a figyelmeztetés, segítés. Ezeket a szankciókat a kihágás mértékének függvényében kiszabhatja az osztályfőnök, 1 az iskola fegyelmi bizottsága, az iskola vezetősége. A KODISZ (Katolikus teológiai Osztályok Diákszövetsége) kirívó esetekben megfelelő tanári felügyelet mellett megróhatja azokat, akik vétenek a fenti szabályok ellen, adott esetben ő maga is kezdeményezhet fegyelmi eljárást. A szankciókat a következő három szempont szerint róhatják ki a fent említett személyek illetve testületek Fegyelmi problémák a) Hiányzások a.1. Az igazolatlan hiányzások esetében minden öt hiányzás után eggyel esik a magaviseleti jegy. a.2. Mind az orvosi mind pedig szülői igazolások esetében az osztályfőnöknek, a fegyelmi bizottságnak és az iskola vezetőségének jogába áll utánanézni az igazolás hitelességének. Amennyiben hamisított, akár orvosi, akár szülői igazolással próbálkozik valamelyik diák, ügye a fegyelmi bizottság elé kerül, amely minden utólagos jóvátételi lehetőség nélkül 2 4 magaviseleti jegy levonásával szankcionálja ezt a kihágást. Ha még egyszer ugyanez megtörténik, újabb magaviseleti jegy-levonáson túl, okirathamisítás miatt a diák ügye az iskola vezetősége elé kerül, és s el kell hagynia az iskolát. b) Káros szenvedélyek Különösen a dohányzás és a szeszes ital fogyasztása jelent veszélyt a fiatalok egészséges életvitelére, de már a drogok is elérhetővé váltak számukra. b.1. A dohányzás tilalma ellen vétőkre az iskola általános belső rendszabályzatának erre vonatkozó előírásai érvényesek. Ezenkívül a KODISZ is megintheti a visszaesőket. b.2. Bármelyik katolikus teológiai osztályoknak, osztályok által szervezett rendezvényen a dohányzás tilos. A vétőkre a b.1.-es szabályban lefektetett előírások érvényesek. b.3. Iskolai tevékenységen történő italozás, illetve ittas állapotban való érkezés bármilyen iskolai rendezvényre, fegyelmi eljárást von maga után. A fegyelmi eljárás első alkalommal az osztályfőnök hatáskörébe tartozik, aki a körülményeket és az okozott botrány nagyságát figyelembe véve figyelmeztetéssel illetve magaviseleti jegy levonásával szankcionálja a fent nevezett kihágást. 3 A visszaesők az iskola fegyelmi bizottsága elé állnak, amely több magaviseleti jegy levonásával is szankcionálhat. b.4. A drog fogyasztásának bármilyen formája súlyos kihágásnak számít. A drogozók az iskolai fegyelmi bizottság elé állnak, amely minimálisan 5 magaviseleti jegy levonásával és az ezzel együtt járó kicsapással is büntetheti az érintetteteket. 1 Az osztályfőnöknek kötelessége az első megrovás, figyelmeztetés, intő (egymással szinonim fogalmak) esetén (ha a magaviseleti jegy levonása a harmadik megrovás után történik, akkor a második után) a diák szüleivel, gyámjaival, örökbefogadó(já)ival felvennie a kapcsolatot, és értesítenie őket az ellenőrzőbe beírt figyelmeztetéssel a diák kihágásairól. A szülő aláírásával veszi ezt tudomásul, és eleget tesz a beírásban szereplő osztályfőnöki kérésnek. A szülői, gyámi aláírás meghamisítása magával vonja a jelen szabályzat 3.1.a) a.1. és a.2. pontjában szereplő szankciók kirovását. Ha a diáknak nincs ellenőrzője, az osztályfőnök más, leírt formában jelzi a kihágást a szülők illetve a gyámok felé. Ennek az iratnak ugyanígy, aláírt formában kell visszajutnia az osztályfőnökhöz. Amennyiben a kommunikálásnak ez a formája nem működik, az osztályfőnök az iskola titkárságán regisztrált átiratot küld a szülőknek. A fegyelmi bizottság és az iskola vezetősége határozatainak kommunikálásával kapcsolatban a Római Katolikus Teológiai Líceum belső rendszabályzatában illetve a fegyelmi bizottság rendszabályzatában érvényes előírások a mérvadóak 2 Az utólagos jóvátételi lehetőség megvonása azt jelenti, hogy a büntetés nem évül el, nem függesztődik fel még akkor sem, ha a diák viselkedése a továbbiakban megjavul. 3 Ha első ízben súlyos következménnyel jár az italozás (verekedés, obszcén, trágár kifejezések használata, tanárokkal, diákokkal, más személyekkel szembeni verbális, fizikai agresszió, rendőrségi beavatkozás), akkor az eset kezelése a fegyelmi bizottság hatáskörébe tartozik, 3 amely akár a diák kicsapatását is javasolhatja.

4 c) Lopás Az a diák, aki bizonyítható módon ellopta diáktársa vagy az iskola tulajdonát képező holmit, fegyelmi bizottság elé áll, amely kicsapással is büntetheti. d) Rongálás d.1. Az a diák, aki szándékosan rongálta meg diáktársa vagy az iskola tulajdonát, kártérítéssel tartozik. Ugyanakkor fegyelmi eljárás is indul ellene. Kisebb kár szándékos okozása esetén az osztályfőnök hatáskörébe tartozik a diákot megrovásban részesíteni, magaviseletét egy jeggyel lehúzni. Súlyos kár okozása esetén a kártérítés kötelezettsége mellett fegyelmi bizottság jár el vétkessel (vétkesekkel) szemben. Az okozott kár mértékétől függően akár 4 magaviseleti jegy levonásával is szankcionálhatja a vétkest. d.2. A diák, aki figyelmetlenségből követte el a rongálást akár az iskola, akár a többi diák tulajdonát képező dolgon, kártérítéssel tartozik. Az osztályfőnöknek azonban megrovással kell figyelmeztetnie. Ha továbbra sem figyel az iskolai berendezés és társai tulajdonának épségére, a harmadik megrovás után egy magaviseleti jegy levonásával büntetendő. d.3. Ha az osztályterem berendezésében, falain okozott kár elkövetője/elkövetői nem kerülnek meg, az osztály köteles a kárt megtéríteni, és a rongálást helyrehozni. 4 e) Szándékos hazugság, megtévesztés Az osztályfőnökök, tanárok becsapása, megtévesztése esetén a diák fegyelmi bizottság elé áll, amely minimálisan két magaviseleti jeggyel szankcionálja a vétkest az utólagos jóvátétel lehetősége nélkül. 5 Kivételt képez az orvosi és szülői igazolásokkal való visszaélés, illetve ezek hamisítása, amelyre a 3.1.a.2. pontban megfogalmazott eljárás érvényes Öltözködés a) Azok a diákok, akik nem tartják tiszteletben a jelenlegi szabályzat 2.1.d. pontjában megfogalmazott előírásokat, osztályfőnöki megrovásban és az iskola belső rendszabályában rögzített szankciókban részesülnek. b) A harmadik osztályfőnöki megrovás után egy magaviseleti jegy levonásával szankcionálják a vétőt Viselkedés a) A tanárokkal szembeni tiszteletlen viselkedés osztályfőnöki megrovással jár. Háromszori megrovás után az osztályfőnök egy magaviseleti jegy levonásával marasztalja el a tiszteletlen diákot. b) A káromkodás első ízben osztályfőnöki figyelmeztetéssel, másodízben magaviseleti jegy levonásával jár. A KODISZ is megrovásban részesíti a vétőt. Amennyiben az illető nem hajlandó változtatni rossz szokásán, fegyelmi bizottság elé kerül, amely további magaviseleti jegyek levonásával szankcionálja a vétkest. c) A trágár és obszcén beszéd első- és másodízben osztályfőnöki figyelmeztetéssel, harmadízben magaviseleti jegy levonásával jár. A KODISZ is megrovásban részesíti a vétőt. Amennyiben az illető nem hajlandó változtatni magatartásán, fegyelmi bizottság elé kerül, amely további magaviseleti jegyek levonásával szankcionálja a vétkest. d) A diáktársakkal elkövetett verbális erőszak (csúfolódás, a más vallásúaknak vallásuk miatti támadása, csúfolása, mások valamilyen testi vagy más jellegű fogyatékosságának nevetség tárgyává való tétele, emiatti lenézése) osztályfőnöki intőt, a KODISZ megrovását vonja magával. Aki másodszor is visszaesik ebbe a hibába, magaviseleti jegy levonásával büntetendő. Aki azon a fórumon, amelyen a megbántást okozta, bocsánatot kér a sértettől a javulás ígéretével, és a sértett megbocsát, akkor a megrovás elmarad. Azonban ha még egyszer verbális erőszakot követ el akár az előző sértettel, akár mással, magaviseleti jegy levonásával büntetendő. e) A diákok közötti fizikai erőszakot kivizsgálásnak kell megelőznie. Az erőszakot kiprovokálónak súlyosabb büntetésben kell részesülnie. A testi erőszakért a fegyelmi bizottság a provokálónak minimálisan 4 Minden osztálynak kötelessége az osztálytermet év végén olyan állapotban hagyni, ahogy kapta. 5 Ide tartoznak a következő vétségek: nem a valóságnak megfelelő jegyet diktál be, eltitkolja felelősségét valamilyen kihágással kapcsolatban, a saját vétkét másra 4 fogja

5 3 jeggyel vonja le a magaviseletét a jóvátétel lehetősége nélkül, a provokációra válaszolónak pedig minimálisan két jeggyel ugyancsak a jóvátétel lehetősége nélkül. Ha súlyos fizikai agresszióról van szó (8 napon túl gyógyuló testi sérülés) a fegyelmi bizottság akár kicsapással is élhet a körülmények megfelelő kivizsgálása után. Minden fizikai erőszak esetén a KODISZ elmarasztalja az implikáltakat. f) Az iskolán kívüli bármilyen erőszakos cselekményben, vandalizmusban résztvevő diák fegyelmi bizottság elé áll, amely az iskola illetve a tagozat jó híre elleni vétség miatt indít vizsgálatot az ügyben. A büntetés az eset súlyosságától és a diák érintettségétől függően megfelelő számú magaviseleti jegy levonása a jóvátétel lehetősége nélkül, illetve kicsapás is lehet. Ennek meghatározása a fegyelmi bizottság feladata. g) Amennyiben az ügy a rendőrségre, innen a bíróságra kerül, ahol a diákot bűnösnek találták, kicsapják az iskolából. 4. ZÁRADÉKOK 1. A jelen szabályzat életbe léptetésének napjától érvényes. Visszamenőleg senki nem vonható felelősségre vagy nem kérhető számon a lefektetett előírások alapján. 2. A Római Katolikus Teológiai Líceum minden tanárának 6 jogában áll figyelmeztetnie a jelen szabályzat ellen vétőket, függetlenül attól, hogy tanít a katolikus teológiai osztályok valamelyikében, vagy sem. Ugyanígy jogukban áll az osztályfőnököket értesíteni bármilyen kihágásról. A továbbiakban eljárni az osztályfőnök kötelessége. 3. A szabályzat nem végleges olyan értelemben, hogy amennyiben olyan változások, kihágások történnek, amelyek a jelen szabályzat alapján precedens értékűek, a szabályzat azonnal módosítható, kiegészíthető. A kiegészítések életbe lépésére a 4.1. alpont hatályos. 4. A szabályzatot az iskola vezetőségének és a mindenkori maros-küküllő kerületi római katolikus főesperesnek jóváhagyásával a katolikus teológiai osztályok osztályfőnökei a katolikus teológiai osztályok lelkivezetőjével együtt módosíthatja, egészíthetik ki. Minden módosítás, kiegészítés előtt konzultálniuk kell az intézmény vezetőségével, a főesperessel, az intézmény fegyelmi bizottságával, a KODISZ-szal, illetve azokkal a munkatársakkal, akik rendszeres lelki tevékenységet folytatnak a tagozaton belül. 6 Mindaddig, amíg a katolikus teológiai osztályok egy részének még a Bolyai Farkas Elméleti Líceum ad otthont, a jogosult tanárok köre kiterjesztődik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanári karára 5is.

Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium OM: 027264 HÁZIREND 2013.

Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium OM: 027264 HÁZIREND 2013. Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium OM: 027264 HÁZIREND 2013. 1 1. A házirend szabályainak alapja: 1.1 A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti Köznevelésről 2012. szeptember

Részletesebben

Házirend 2013. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola. Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy

Házirend 2013. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola. Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy 2013. Házirend VIK Középiskola Házirend Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy VIK Középiskola 1078 Budapest,

Részletesebben

Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc. Iskolai rendtartás

Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc. Iskolai rendtartás Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc Iskolai rendtartás Az iskolai rendtartás rögzíti a tanulók jogait és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca 31. Házirendünk

Részletesebben

A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje. 2015-2016-os tanév. Készítette: Donka Péter igazgató

A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje. 2015-2016-os tanév. Készítette: Donka Péter igazgató A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje 2015-2016-os tanév Készítette: Donka Péter igazgató Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 4 1.1. A házirendről...

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola

Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola. és Alapfokú Művészeti Iskola Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 8130 Enying, Kossuth u. 65-67. / Fax: 22/372981 E-mail: tinodi@tinodi.hu Az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Hajdúsámson, 2015. február 11. Sándorné Sas Ildikó igazgató

H Á Z I R E N D. Hajdúsámson, 2015. február 11. Sándorné Sas Ildikó igazgató H Á Z I R E N D Hajdúsámson, 2015. február 11. Sándorné Sas Ildikó igazgató 1 I. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával összefüggő rendelkezések A házirend intézményünk egyik alapdokumentuma. Rögzíti

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK

Részletesebben

A Diósgyőri Gimnázium házirendje

A Diósgyőri Gimnázium házirendje A Diósgyőri Gimnázium házirendje I. Bevezető rész 1. A Diósgyőri Gimnázium tantestülete és a tanulókat képviselő diákönkormányzat egységes szerkezetbe foglalja az iskola életének és működésének legfontosabb

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 Tartalmi elemek Alapelvek és célok A házirend alapvető célja, hogy a köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvényben, valamint

Részletesebben

A kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Házirendje

A kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Házirendje AZ ISKOLÁK NEVELÉSE AZ EGÉSZ ÉLETRE KÉSZÍT FEL, A MIÉNK UTAT MUTAT AZ ÖRÖK ÉLETRE IS. Hiszünk abban, hogy intézményünk az az iskola, amelyben a tanárok Isten dicsőségére élve, a szeretet, a tisztelet,

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA

BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM 202 968 HÁZIREND 2014. 1 Tartalom I. Bevezető.3 I/1. Az intézményre érvényes szabályozások... 3 I/2. Alapelvek.....4 II. Általános rendelkezések 4 II/1.

Részletesebben

Iskolai rendtartás. Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., 936 01 Ipolyság

Iskolai rendtartás. Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., 936 01 Ipolyság Pongrácz Lajos Alapiskola Ifjúsági u. 24., 936 01 Ipolyság Iskolai rendtartás (Kivonat a tanulók részére a pedagógiai tanács által 2015. augusztus 26-án elfogadott Školský poriadok c. dokumentumból) Mgr.

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

Házirend 2014. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola

Házirend 2014. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 2014. Házirend VIK Középiskola Házirend Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola VIK Középiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. www.vikiskola.hu 1 Házirend Vendéglátó,

Részletesebben

Iskolai rendtartás. 1. Magaviselet. 1.1. Általános viselkedési szabályok

Iskolai rendtartás. 1. Magaviselet. 1.1. Általános viselkedési szabályok Súkromná stredná odborná škola s vyučovacím jazykom maďarským Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Slovenská ulica 52, Kolárovo tel. 035/777 50 80, fax 035/777 50 82, schola.privata@stonline.sk, Iskolai

Részletesebben

HÁZIREND. Nagykállói Általános Iskola. 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8.

HÁZIREND. Nagykállói Általános Iskola. 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8. 2014 HÁZIREND Nagykállói Általános Iskola 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8. Jelen házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából, a szükséges egyeztetések lefolytatása után, az iskola vezetőjének

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA 201019 HÁZIREND 2015.

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA 201019 HÁZIREND 2015. ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA 201019 HÁZIREND 2015. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca

Részletesebben

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b)

HÁZIREND. NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) HÁZIREND NEVELJÉTEK AZ ÚR TANÍTÁSA SZERINT FEGYELEMMEL ÉS INTÉSSEL. (EF. 6,4b) Tartalom 1. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 3 4. TANULÓI JOGVISZONY

Részletesebben

AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI

AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI HUNTSMAN AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI* Módosítva: 2005. február 10. *Az Üzleti magatartás irányelveiben a Huntsman és a Vállalat kifejezések a Huntsman LLC, a Huntsman

Részletesebben

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5.

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5. Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola KLIK 080002 OM 031191 4065 Újszentmargita, Hunyadi u. 5. /fax.: 52/214-104 e-mail: hunyadiiskola@gmail.com HÁZIREND 2015 Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita

Részletesebben

SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA

SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA SAVIO SZENT DOMONKOS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA HÁZIREND ISKOLA 2013 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Tisztelt Szülők!... 5 Kedves Diákunk!... 5 1. BEVEZETŐ... 6 Általános tudnivalók... 6

Részletesebben

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, 2013. január 1. - 1 -

Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, 2013. január 1. - 1 - Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2013. január 1. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.

Részletesebben

Iskolánk neve: Általános Iskola címe: 2366 Kakucs, Hősök tere 7. Elérhetőségeink: Tel.: 06-29 376-055 Fax: 06-29 376-055

Iskolánk neve: Általános Iskola címe: 2366 Kakucs, Hősök tere 7. Elérhetőségeink: Tel.: 06-29 376-055 Fax: 06-29 376-055 H Á Z I R E N D AZ ISKOLA CÉLJA, HOGY KULCSOT ADJON A TUDÁSHOZ. A HÁZIREND CÉLJA, HOGY KULCSOT ADJON A KÖTELEZETTSÉGEK, TELJESÍTÉSÉHEZ. ÉS A TANULÓI JOGOK GYAKORLÁSÁHOZ. A mi iskolákban 1784. óta tanítanak.

Részletesebben

Hunyadi János Általános Iskola HÁZIREND

Hunyadi János Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND A. A Házirend, valamint az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása minden tanuló kötelessége. B. A Házirend előírásai minden olyan esetre vonatkoznak, amikor a tanuló az iskola

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2015 TARTALOM Preambulum... 2 I. Általános rendelkezések... 2 II. A tanuló kötelességei... 2 III. A hetes kötelességei...

Részletesebben

PIARISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM OM azonosító száma: 039381 2131 Göd, Jávorka Sándor utca 18. Házirend. Göd, 2014. március 5.

PIARISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM OM azonosító száma: 039381 2131 Göd, Jávorka Sándor utca 18. Házirend. Göd, 2014. március 5. PIARISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM OM azonosító száma: 039381 2131 Göd, Jávorka Sándor utca 18. Házirend TARTALOM 1 BEVEZETÉS... 4 2 A TANULÓ JOGAI... 5 2.1 A kollégista jogai... 5 3 A TANULÓ

Részletesebben

H Á Z I R E N D KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA

H Á Z I R E N D KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D KÁROLY RÓBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 2 Elöljáróban... Tagja lettél egy nagy közösségnek. Az iskolában, a családban, munkahelyeden, sőt szórakozás és sportolás közben is elfogadott szabályok

Részletesebben

A Csornai Általános és Művészeti Iskola

A Csornai Általános és Művészeti Iskola A Csornai Általános és Művészeti Iskola H Á Z I R E N D J E Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A házirend... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend elfogadásának szabályai... 4 A házirend nyilvánosságra hozatala...

Részletesebben

FARKAS GYULA BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA Házirendje 2014

FARKAS GYULA BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA Házirendje 2014 FARKAS GYULA BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA Házirendje 2014 Preambulum a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE

A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA ISKOLAI HÁZIRENDJE A SZENT MIKLÓS KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA (6768 Baks, Fő u.82.) OM: 201616 ISKOLAI HÁZIRENDJE Jóváhagyta:,. év. hónap. nap. fenntartó TARTALOM 1. Bevezető... 3 1.1. Jogszabályi háttér... 3 1.2.

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata 1 amely a Kossuth Lajos Általános Iskola ( OM azonosító: 35104 ) tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1. A házirend célja és feladata 1.1.

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI SZÁMÁRA

ETIKAI KÓDEX A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI SZÁMÁRA 2012. ETIKAI KÓDEX A MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI SZÁMÁRA BEVEZETÉS Ha azt akarod, hogy a világ elismerje emberi rangodat, ismerd el te is a magad rangját. S viselkedj annak megfelelően... (Márai

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG

EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG Reményhír Szakképző Iskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium EÖTVÖS JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYEGYSÉG HÁZIREND 2014 1 Tartalom 1 A tanulók mindennapi életét meghatározó szabályok...3 1.1 A tanulók

Részletesebben

H Á Z I R E N D 2014.

H Á Z I R E N D 2014. H Á Z I R E N D 2014. Tartalomjegyzék I. Bevezető... 4 1. A dokumentum jogszabályi alapjai... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. Adatok az intézményről... 4 II. Tanulói jogok és kötelességek... 5 1.

Részletesebben

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND Budapest, 2005. február 23. --------------------------------------- igazgató 2005.02.23. HÁZIREND A Centenáriumi Általános

Részletesebben

a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulói számára

a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulói számára H Á Z I R E N D a Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulói számára Bevezetés Minden közösség igényel szabályokat, amelyek a közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát, kapcsolataik

Részletesebben

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Általános alapelvek... 1 1.1.A házirend feladata... 1 1.2. A házirend jogi háttere, személyi és területi hatálya... 1

Részletesebben

Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014.

Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. 1. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 3 A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend nyilvánossága... 3 A Házirend szabályozási

Részletesebben

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje

A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje A Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola Házirendje 1. Bevezetés Minden közösség igényel szabályokat, amelyek a közösség tagjainak cselekedeteit, egymáshoz való viszonyát, kapcsolataik rendjét

Részletesebben

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu OM azonosító: 037116 H Á Z I R E N D mely a Művészetek Völgye Általános

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 1.1 A célja 2 1.2 A hatálya 2 2. A tanulói kötelességek teljesítése 2 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 2 2.2 A tanulók távolmaradása 3 2.3 Fegyelmező intézkedések 4 3.

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

H Á Z I R E N D J E M Ó D O S Í T Á S

H Á Z I R E N D J E M Ó D O S Í T Á S Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola és Szakiskola OM 201 036 H Á Z I R E N D J E M Ó D O S Í T Á S 2 0 1 3 I. Bevezető A házirend fogalmazza meg a működőképesség feltételeit annak érdekében, hogy a tanulók

Részletesebben

Házirend. Rákospalotai Meixner Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. OM azonosító:102587

Házirend. Rákospalotai Meixner Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. OM azonosító:102587 Házirend Rákospalotai Meixner Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító:102587 2015/2016 1 Tartalom Rákospalotai Meixner Iskola és... 1 Alapfokú Művészeti Iskola... 1 OM azonosító:102587... 1 2014/2015...

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 1/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT HÁZIREND MÓDOSÍTÁSÁRÓL Papp András Igazgató

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom:

Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Házirend Tartalom: HÁZIREND Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Szeged 2009. Tartalom: A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai, eljárási rendje....3 Felvétel, átvétel feltételei,

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013.

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. 2 A TATAI VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D J E Tartalom 1. Bevezetés... 4 2. A tanulói jogviszony keletkezésének szabályai... 4 2.1. A tanulói

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA (2800 Tatabánya, Hadsereg u. 40/a.) HÁZIREND Tatabánya, 2013. szeptember 30. Mózes Gáborné igazgató TARTALOMJEGYZÉK 1 A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 2 A HÁZIREND HATÁLYA...

Részletesebben

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu

5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu HÁZIREND 2015. április 5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu TARTALOM 1. Bevezető... 5 1.2. A Házirend célja... 5 1.3. A Házirend hatálya... 5 1.4.

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskolai házirendet az iskola tantestülete fogadja el, a diákönkormányzat, a szülői szervezet és az intézményi tanács egyetértésével.

HÁZIREND. Az iskolai házirendet az iskola tantestülete fogadja el, a diákönkormányzat, a szülői szervezet és az intézményi tanács egyetértésével. HÁZIREND Gárdonyi Géza Általános Iskola és Herman Ottó Tagiskolája tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata o A

Részletesebben

HÁZIRENDJE 2015. A Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola (OM 035566) egységes szerkezetbe foglalt

HÁZIRENDJE 2015. A Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola (OM 035566) egységes szerkezetbe foglalt Férettségi 1 A Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola (OM 035566) egységes szerkezetbe foglalt HÁZIRENDJE 2015. Érvényességének kezdete: 2015. szeptember 01. Nyilatkozat

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat. A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata Szervezeti és Működési Szabályzat A Drégelyvár Gimnázium Esti Tagozat Szervezeti és Működési Szabályzata A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a végrehajtására kiadott,

Részletesebben

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A RITSMANN PÁL NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rack Ferencné Elfogadta: A Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola Nevelőtestülete 2012. augusztus 13. Ritsmann Pál Német

Részletesebben

A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje

A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre u. 142. Tel/fax.: 283 1270 E-mail: kossuth@klgbp.hu Internet: www.klgbp.hu A Kossuth Lajos Gimnázium Házirendje 2 E házirendet a köznevelésre

Részletesebben

Házirend. Általános Iskola Olasz

Házirend. Általános Iskola Olasz Házirend Általános Iskola Olasz 2013 Tartalomjegyzék 1., A házirend kiterjedése 2., Az iskolai házirend tartalma 3., A térítési díjra vonatkozó rendelkezések 4., A gyermek, a tanuló távolmaradásának engedélyezési

Részletesebben

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.

1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. 1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...

Részletesebben

I. AZ ISKOLA MUNKARENDJE A TANÓRAI ÉS EGYÉB (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI, SPORT, STB. FOGLALKOZÁSOK RENDJE

I. AZ ISKOLA MUNKARENDJE A TANÓRAI ÉS EGYÉB (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI, SPORT, STB. FOGLALKOZÁSOK RENDJE HÁZIREND Ez az iskola belső életét szabályozó dokumentum, a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Sopron, Halász u. 25.) házirendje, melyet a Diákönkormányzat és a szülők

Részletesebben

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai

A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató

Részletesebben

PKT Közép-európai Szakközépiskola és Szakiskola (Budapest-1056, Váci utca 47.) HÁZIREND. 2013.szeptember 1.

PKT Közép-európai Szakközépiskola és Szakiskola (Budapest-1056, Váci utca 47.) HÁZIREND. 2013.szeptember 1. PKT Közép-európai Szakközépiskola és Szakiskola (Budapest-1056, Váci utca 47.) HÁZIREND 2013.szeptember 1. 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 3 1.1. A házirend célja... 3 1.2. A házirend hatálya... 3 1.3. A házirend

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Törökvész Úti Általános Iskola

Törökvész Úti Általános Iskola Budapest 2013. 1. Bevezető 3.o 1.1. A házirend jogi alapja 3.o 1.2. A házirend fogalma, célja, feladata 3.o 1.3. A házirend elkészítése és elfogadása 3.o 1.4. A házirend felülvizsgálata, módosítása 3.o

Részletesebben

OM azonosító: 029695

OM azonosító: 029695 OM azonosító: 029695 TARTALOM I. Bevezető rendelkezések... 4 II. A házirend nyilvánossága... 6 III. Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 7 IV. Jogok és kötelességek... 8 IV.1. A tanulók jogai... 8 IV.2.

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben

HÁZIREND. A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok reá külön-külön érvényesek.

HÁZIREND. A tanuló jogait és kötelességeit egymással összefüggésbe hozni nem lehet, azok reá külön-külön érvényesek. HÁZIREND Az intézmény neve: Kiss Bálint Református Általános Iskola Címe: 6600 Szentes, Kossuth tér 2. Típusa: nyolc évfolyamos általános iskola, alapfokú nevelési-oktatási intézmény Az intézmény alapítója

Részletesebben

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI... 1 1. A TANULÓK JOGAI

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény,

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény, Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola partnerközpontú intézmény, amely sikeresen kiépítette a COMENIUS 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I. Intézményi modelljét ABONY HÁZIREND Jóváhagyta:

Részletesebben

Szabadszállási. Petőfi Sándor Általános Iskola. Házirendje

Szabadszállási. Petőfi Sándor Általános Iskola. Házirendje Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Házirendje - 2 - I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK I.1. Bevezető A Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola, egységes házirendje állapítja

Részletesebben

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk

Részletesebben

A SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A SZENT LŐRINC KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Bevezető A házirend a tanulóra, a pedagógusra, az intézmény más alkalmazottjára és a szülőre terjed ki, aki a gyermek törvényes képviselőjeként gyakorol

Részletesebben

HÁZIREND. A házirend célja és feladata

HÁZIREND. A házirend célja és feladata HÁZIREND amely a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. A házirend célja és feladata 1.

Részletesebben

Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium. Házirend. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium.

Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium. Házirend. Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium. Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium és Kollégium Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Hatályos: 2013. szeptember 1. 1 Mezőberényi Evangélikus Petőfi Sándor Gimnázium

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

HÁZIREND. Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros. A 2013. március 27-i módosításokkal kiegészített, egységes szerkezet

HÁZIREND. Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros. A 2013. március 27-i módosításokkal kiegészített, egységes szerkezet HÁZIREND Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Dunaújváros A 2013. március 27-i módosításokkal kiegészített, egységes szerkezet Dunaújváros, 2013. március 27. Szemenyei István igazgató

Részletesebben

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM JE Budapest, 2014. március Tápai Ildikó Anikó igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rész... 3 II. Általános rendelkezések... 3 III. A tanuló kötelességei és jogai...

Részletesebben

HÁZIREND. Tartalomjegyzék

HÁZIREND. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2015. HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3. 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Tartalomjegyzék - 1 -

Tartalomjegyzék - 1 - Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Bevezető rendelkezések... 2 A házirend nyilvánossága... 3 Az intézmény adatai... 3 Az iskola nagyobb tanulóközösségei... 3 Jogok és kötelességek... 4 A tanulók jogai...

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

A CSIKY GERGELY FŐGIMNÁZIUM

A CSIKY GERGELY FŐGIMNÁZIUM ARAD MEGYEI TANFELÜGYELŐSÉG A CSIKY GERGELY FŐGIMNÁZIUM BELSŐ RENDSZABÁLYZATA 2013 2014 1 BELSŐ RENDSZABÁLYZAT Az alábbi belső rendszabályzat a Nemzeti Oktatási Minisztérium által kibocsátott 4295 / 2005.

Részletesebben

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Házirend Hudacsek Lászlóné igazgató TARTALOM 1. Bevezetés... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. A tanulókat

Részletesebben

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től Nagy László Általános Iskola és Gimnázium Házirend 2013. április 1-től Tartalomjegyzék 1. A tanulói jogok gyakorlásának módja 2. A tanulói kötelességek végrehajtásának módja 3. Az iskola által elvárt viselkedés

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663

Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663 Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola 1077 Budapest Dohány u. 32. : 322-1663 Telephely: 1071 Damjanich u. 6. / fax 322-7694 és 1073 Kertész u. 30. E-mail: info@miskola.hu Honlap:

Részletesebben

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete.

HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember Felülvizsgálva: 2011. szeptember Hatálybalépés időpontja:

Részletesebben

A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE

A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE A Házirend tartalma 1. Intézmény adatai 2. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával

Részletesebben

2 0 1 3. H Á Z I R E N D. Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola

2 0 1 3. H Á Z I R E N D. Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje H Á Z I R E N D Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2 0 1 3. 6793. Forráskút, Jókai utca 32. Házirend HÁZIREND 1. BEVEZETÉS, ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

HÁZIREND. Az iskola nem kötelezi el magát egyetlen világnézet, vallás mellett sem. I/A A TANULÓ JOGOK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK:

HÁZIREND. Az iskola nem kötelezi el magát egyetlen világnézet, vallás mellett sem. I/A A TANULÓ JOGOK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK: Dér István Általános Iskola HÁZIREND 2008. HÁZIREND Az iskola nem kötelezi el magát egyetlen világnézet, vallás mellett sem. I/A A TANULÓ JOGOK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK: A tanuló egyéni jogának

Részletesebben