Pordán Krisztina 1 TÉRSÉG- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS A VÁLSÁGKEZELÉS ESZKÖZE?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pordán Krisztina 1 TÉRSÉG- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS A VÁLSÁGKEZELÉS ESZKÖZE?"

Átírás

1 Pordán Krisztina 1 TÉRSÉG- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS A VÁLSÁGKEZELÉS ESZKÖZE? A rendszerváltás előtt a területfejlesztés az állam által kevésbé preferált feladatok közé tartozott. A tervezés ágazati szinten történt, benne nem elsősorban a gazdasági megfontolások, sokkal inkább a politikai preferenciák érvényesültek. Ebből következően a gazdaság növekedésére a központi tervezés nem mindig hatott kedvezően, viszont így is a területi egyenlőtlenségek mérséklődése volt megfigyelhető köszönhetően a forrásokat centralizáló majd újraelosztó rendszernek től azonban a teljesen új piaci környezet kikényszerítette 2 a korábbi gyakorlattól eltérő, a piacgazdaság feltételrendszerének megfelelő területi tervezési szisztéma kialakítását. Ennek törvényi deklarációjaként, hosszas egyeztetések után született meg 1996-ban a területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény, amely az Európai Unió területfejlesztési elveit alapul véve határozta meg a területfejlesztés eszközeit, intézményrendszerét és annak feladatait. A törvényt az Európai Unióhoz való csatlakozási szándék hívta életre, mivel az EU országaiban a területfejlesztés az általános társadalmi gazdasági fejlesztés részének tekintik, és nagy súlyt fektetnek a területpolitikai gyakorlat európai normáinak kialakítására és érvényesítésére az európai területpolitika három alapvető célkitűzésének megvalósulása érdekében 3 : a gazdasági és szociális kohézió; a természeti erőforrások és a kulturális örökség megőrzése és kezelése; az európai terület kiegyensúlyozottabb versenyképessége. Magyarországon a rendszerváltást követő gazdasági recesszió tette szükségessé a területi politika átdolgozását. Eredetileg az Európai Unió alapszerződése sem tartalmazott külön cikket a közösségi regionális politikáról. Mindössze általános követelményként fogalmazta meg a gazdaság harmonikus, folyamatos és kiegyensúlyozott fejlesztését. 4 Az újabb tagállamok felvételével azonban a területi különbségek kiéleződtek és szükségesé vált a közösségi összefogás a regionális válságok kezelésére, hiszen azok a fenntartható fejlődés gátjává váltak. A probléma kialakulásának okai lehetnek: A versenyképesség megtartása érdekében végrehajtott technológiai fejlesztések, hiszen így a termelés hatékonysága révén jelentős munkaerő szabadul fel a gazdaság különböző ágaiból. (pl. mezőgazdaság, vagy Magyarországon a nehézipar). 1 BGF-PSZFK, Zalaegerszegi Intézete, főiskolai tanársegéd; PTE-KTK Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola, Ph.D. hallgató. A Magyar Tudomány Napja alkalmából rendezett konferencián (2002. november 7.) elhangzott előadás szerkesztett változata. 2 A rendszerváltást követően a gazdaság visszaesése rávilágított arra, hogy a kizárólag központi feladatmeghatározás nem hatékony a növekvő területi különbségek mérséklésére, ezért a területfejlesztés új eszközeire van szükség. (Váti Kht.: Területfejlesztés Magyarországon) 3 Részlet a Területtervezésért Felelős EU Miniszterek Informális Tanácskozása záróülésén a Német Elnökség által kiadott végkövetkeztetésekből Horváth Gy o. 36

2 PORDÁN K.: TÉRSÉG- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS A világgazdasági környezet feltételeinek megváltozása, a korábbi piacok elvesztése. (pl. a magyar élelmiszeripari vállalatok számára a keleti piacok elvesztése) A minőségi követelmények emelése, amely veszteségessé teheti a nem versenyképes termékek termelését (pl. keletiről nyugati piacokra való áttérés vagy az egészséges táplálkozás szerepének felértékelődése miatt) Valamely termékfajta iránti piaci kereslet csökkenése vagy megszűnése, ami a termelő üzemek csődjéhez vezethet. (pl. magyar nehézipar) A válság további elmélyülését okozza, hogy az ilyen térségek iránt befektetői érdeklődés alig mutatkozik. Magyarországon azok a térségek, amelyek évtizedeken át komoly gazdasági erőt képviseltek (pl. Észak-Magyarország), elveszítették a versenyt más térségekkel (pl. Közép-Dunántúl) szemben, sorsuk kilátástalanná vált. Ebben a helyzetben befektetők híján a központi irányítás feladata a válságkezelés és annak finanszírozása. Az Európai Unió jelentős pénzügyi támogatást nyújt tagállamainak a térségfejlődés túlzott egyenlőtlenségeinek csökkentéséhez. Ehhez az Unió Strukturális Alapjai nyújtanak fedezetet melyek felhasználását meghatározott célokra összpontosítják. A támogatandó térségek az alábbi csoportokba sorolhatók 5 : célterület: a fejlődésben lemaradt régiók és egyéb fejletlen területek A térség fejlettsége és fejlődési üteme elmarad az uniós átlagtól. A gazdasági szerkezet sokféle lehet. Az elmaradottságban szerepe lehet pl. a földrajzi, a történelmi adottságoknak, a periférikus fekvésnek. célterület: a strukturális nehézségekkel küzdő, a régiónál kisebb területi egységek Hanyatló vidéki térségek, ahol a mezőgazdasági tevékenység veszteségessé vált, nehézséggel küzdő városi és halászati területek. (A 3. cél már nem területspecifikus, a munkaerő piacképességének és a foglalkoztatási viszonyoknak a javítására törekszik.) A Strukturális Alapokkal szoros kapcsolatban van a területfejlesztés, hiszen az alapok felhasználása a területfejlesztés céljainak megvalósulását segíti elő. TERÜLETFEJLESZTÉSI CÉLOK A területfejlesztés egy folyamat, amelynek célja a fenntartható életminőség elérése a javak és a terhek méltányos elosztása által. Az Európai Unió területfejlesztési törekvéseit már a Maastrichti Szerződésben rögzítették. Olyan célokat határozták meg, amelyek a fenntartható fejlődés követelménye mellett a tagállamok kohéziójának erősítését is szolgálják: 6 az egyes régiók közötti fejlettségbeli különbségek csökkentése transz-európai hálózatok kiépítése környezetvédelmi követelményeknek való megfelelés (pl. a szennyezőanyag kibocsátás csökkentéséről szóló nemzetközi egyezmények betartása által) a természeti erőforrások racionális és körültekintő felhasználása (a meg nem újítható erőforrásokkal való ésszerű gazdálkodás) a nemzeti és regionális sokszínűség megóvása (a területfejlesztési politikáknak nem szabad a meglévő regionális és helyi sajátosságok megszüntetésére irányulnia) a minőségi oktatás és képzés fejlesztése közötti időszakra. 6 Rechnitzer

3 KÜLKERESKEDELMI FŐ ISKOLAI FÜZETEK, 12. Az egyes tagállamok ezen célok ismeretében alakítják ki saját területfejlesztési politikájukat, intézményrendszerüket. Magyarországon az átalakulás hatására új térszerkezet alakult ki, melyet valamennyi térségi viszonylatban nagyobb egyenlőtlenségek jellemeztek, a korábbinál. 7 Ezen kedvezőtlen területi folyamatok mérséklése érdekében az Országos Területfejlesztési Koncepció a nyugati példához hasonló célokat tűzött ki. A célkitűzések uniós összhangjának azért van nagy jelentősége, mert a csatlakozásra való felkészülés és az EU által nyújtott támogatások ezen belül jelenleg az előcsatlakozási alapok támogatásai igénybevételének feltételét jelenti. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény létrejöttét is az Európai Unióhoz való csatlakozás szándéka tette időszerűvé, és a harmonizáció érdekében az Unióban már bevált területfejlesztési alapelvekre épít (szubszidiaritás és decentralizáció, partnerség, programozás, koncentráció és addicionalitás). A TERÜLETFEJLESZTÉS SZERVEZETI RENDSZERE A gazdaság fejlesztésére irányuló folyamatok igen bonyolult szervezeti és intézményi környezetben és kapcsolatrendszerben valósulnak meg. Egy-egy térség fejlődésében területi, környezeti és gazdasági állapotának alakulásában sok szervezetnek van feladata és felelőssége. E szervezetek viselkedése és a közöttük kialakuló kapcsolat jellege nagymértékben befolyásolja a fejlesztések eredményességét, a rendelkezésre álló források felhasználásának hatékonyságát, hiszen a közös, egymás hatását erősítő programok nagyobb eredmény elérését teszik lehetővé, mint az egyedi akciók és a szétaprózódó forrásfelhasználás. A területfejlesztési törvény elfogadása döntő mértékben meghatározza a terület és gazdaságfejlesztés szervezeti kereteit, mivel létrehozta azt a szervezeti-intézményi struktúrát, amelyben a területfejlesztési akciók megvalósulhatnak. Az Unióhoz való csatlakozásnak egyik alapvető feltétele, hogy a területfejlesztés középszintű intézményrendszere megerősödjön, megszerveződjenek a régiók, és a fejlesztési tanácsok elkészítsék programjaikat. A TERÜLETFEJLESZTÉS ESZKÖZRENDSZERE A területfejlesztési politikát érvényesítő eszközrendszer igen fontos eleme a területi tervezés, mivel a megfelelően kidolgozott területi tervek alapozzák meg a megvalósítás során a pénzügyi eszközök hatékony felhasználását. Ezért a tervezés oldaláról szükséges egy olyan eljárási rend, programozási metódus, amely a támogatások felhasználását térben és időben koordinálja, kezelhetővé, irányíthatóvá és ellenőrizhetővé teszi a decentralizáltan végrehajtott folyamatot. 8 A módosított területfejlesztési törvény előírja a megyék és a régiók számára is a területfejlesztési koncepció és program elkészítését. A döntések decentralizációját elsősorban a rendelkezésre álló erőforrások hatékonyabb felhasználásának kényszere indokolja. Ezen túlmenően a döntések megfelelő kompetencia szintekre helyezése a szubszidiaritás elvének érvényesítésével azért is indokolt, mert a különböző területi dimenzióban készülő fejlesztési koncepciók és programok eredményes megvalósításának feltétele, hogy a vonatkozó térségek társadalma azokat magáénak érezze és érdekelt legyen azok eredményes megvalósításában. 7 Nyugat-kelet, főváros-vidék, megyeszékhely-falvak viszonylatában. 8 Faragó

4 PORDÁN K.: TÉRSÉG- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS Az alulról építkező tervezési folyamat (bottom-up) azonban nem jelenti azt, hogy a különböző nagyságrendű fejlesztési tervelgondolásokat nem kell egymással egyeztetni, illetve nem jelenti azt, hogy a nagyobb területi dimenziótól lefelé haladva az országos tervektől a kistérségi tervek felé ne lennének ésszerű korlátai a tervezésnek. Felsőbb szinten meg kell, hogy történjen a kisebb térségre készült terveknek a magasabb szintű tervekbe történő illesztése. A törvény előírja országos területfejlesztési koncepció és országos területrendezési terv készítését. 9 A kétfajta tervezés szoros összefüggésben van egymással, és oda-vissza hatásukban meghatározó szerepük változik. Az országos nagyságrendű fejlesztések fizikai lehetőségeit és korlátait az országos rendezési terv rögzíti, másfelől a rendezési elemek (pl. a közlekedési hálózat fejlesztése) hatnak a térségfejlődésre is. Az országos elhatározások, melyek a Parlament döntési kompetenciájába tartoznak bizonyos korlátokat szabnak a megyei szintű tervezésnek. Az alulról felfelé irányuló helyi kezdeményezések és az országos szintű elhatározások ütköztetése megyei szinten történik, ezért a megyéknek igen nagy szerepe van a két irányból folyó tervezés koordinációjában. A megyéknek koordináló szerepet kell vállalniuk a kistérségek fejlesztési elképzeléseit illetően is, hiszen a megyei fejlesztési stratégiának is a kistérségi fejlesztési programokból kell összeépülniük. Nyilvánvaló azonban, hogy a mindenkor a magasabb szintű érdeknek kell a tervezés teljes rendszerén belül érvényesülnie. Az előbbiek alapján is állítható, hogy a térségi fejlődési problémák csak sokrétű, komplex fejlesztéssel kezelhetőek. A szükséges fejlesztés egyaránt érinti a közszférát és a magánszférát. Az érintettek kompetenciái közötti különbözőségek a fejlesztésben való részvételi lehetőségek és szándékok eltérései, és nem utolsó sorban a fejlesztés során alkalmazható eszközök nem egyenlő elosztása miatt a cselekvések összehangolása elkerülhetetlen. A fejlesztésben részvevők által közösen elfogadott stratégia lehetővé teszi, hogy az egyes fejlesztési programok egymást erősítsék, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokat a leghatékonyabban használják föl és elkerüljék a koordinálatlanságból eredő veszteségeket. A stratégia tehát a cselekvés kerete, amely számításba veszi egy adott terület problémáit és lehetőségeit, képességeit, forrásait, és egy terv keretében fogalmazza meg a gazdasági társadalmi fejlesztés érdekében megvalósítandó fejlesztési akciókat. Fontos, hogy a térségi fejlesztéssel foglalkozó döntéshozó és megvalósító szervezetek rendelkezzenek stratégiával, mert ez szolgál alapul a fejlesztési döntések és cselekvések összhangjához. A területfejlesztés eszközeinek fontos eleme a források meghatározása, amelyek a célok megvalósítását segítik elő. Az Európai Unióban a regionális fejlesztési politika finanszírozására pénzügyi alapok szolgálnak. Az Unió azonban nemcsak tagállamait, hanem a csatlakozni kívánó országokat is segíti, ezért hozták létre a Előcsatlakozási Alapot. Az alapból finanszírozott programok a pályázó országok felkészítését szolgálják. ÖSSZEGZÉS A kilencvenes évek közepére kialakult egy új térszerkezet, amelyet a korábbiaktól nagyobb egyenlőtlenségek jellemeznek. Emiatt a területfejlesztési politika célja a fejlett és az elmaradott térségek, ill. települések közötti különbségek csökkentése, harmonikus fejlődés elősegítése. A területfejlesztés stratégiai céljai csak akkor valósulhatnak meg ha azok az egyes ágazati fejlesztési politikákban is érvényesülnek. A célok eléréséhez vezető legfontosabb eszközök a következők lehetnek: Az erőforrások fenntartható fejlődését biztosító fejlesztéspolitika megvalósítása. 9 Az Országos Területrendezésről szóló törvény célja, hogy meghatározza az ország egyes térségei területfelhasználásának műszaki feltételeit, a műszaki-infrastrukturális hálózatok összehangolt térbeli rendjét figyelemmel a fenntartható fejlődés elvére, valamint a területi, táji, természeti és ökológiai adottságok, illetve erőforrások védelmére FVM

5 KÜLKERESKEDELMI FŐ ISKOLAI FÜZETEK, 12. Az innováció térbeli terjedésének elősegítése. Az ország térségeinek bekapcsolása az európai gazdasági térbe. A területfejlesztés eszköz és intézményrendszerének továbbfejlesztése. IRODALOMJEGYZÉK European Spatial Development Perspective (ESDP) (Potsdam, May 1999) Luxemburg: Office for Official Publications of the European Communities, Faragó László (2000): A (terület)fejlesztés irányítási algoritmusa a programozás. In: Horváth Gyula Rechnitzer János (szerk.): Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. Pécs, MTA RKK o. Horváth Gyula (2001): Regionális támogatások az Európai Unióban. Budapest: Osiris Kiadó. OECD területi vizsgálatok. Magyarország (2001) Pécs, MTA-RKK. Rechnitzer János (1998): Területi stratégiák. Budapest-Pécs, Dialog-Campus Kiadó. Területfejlesztés Magyarországon A területfejlesztés feladatai a XXI. század első éveiben. Budapest, Váti Kht évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről és annak évi módosítása. Törvényjavaslat az Országos Területrendezési Tervről Budapest, FVM, január. 40

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012. 12.A területfejlesztés és területrendezés jogintézményei és szervei /A területfejlesztés és területrendezés célja és feladata/ Szabályozás: 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

Részletesebben

Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata

Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató

Részletesebben

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, 2008. Március 20. Partnerség és fenntarthatóság Dr. Szegvári Péter c. egyetemi docens A regionális politika szakaszai

Részletesebben

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Győr, 2009. október 28. Válság van? Szabó Lajos: Válság akkor van, ha az emberek válságként élik meg a körülöttük levő

Részletesebben

Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább?

Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább? Tízéves a területfejlesztés intézményrendszere, hogyan tovább? Somlyódyné Pfeil Edit MTA Regionális Kutatások Központja Balatonföldvár, 2006. május 23 24. A regionális politika A regionalizmus válasz a

Részletesebben

A területi tervezés megújításának szempontjai a időszakra szóló kohéziós politika tükrében

A területi tervezés megújításának szempontjai a időszakra szóló kohéziós politika tükrében A területi tervezés megújításának szempontjai a 2014-2020 időszakra szóló kohéziós politika tükrében Kajdi Ákos XVII. Országos Urbanisztikai Konferencia, 2011. október 27., Pécs Kohéziós politika területi

Részletesebben

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika

Részletesebben

A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban

A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban A helyi erőforrások mobilizálásának eszközei és intézményei a piacgazdaságokban Mezei Cecília tudományos munkatárs, osztályvezető MTA KRTK RKI DTO Regionális tudomány és területi kohézió c. konferencia

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ REGIONÁLIS KÉRDÉSEI A KÖZÖS REGIONÁLIS POLITIKA KIALAKULÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI KERETE ELŐADÓ: DR. KENGYEL ÁKOS EGYETEMI DOCENS JEAN MONNET PROFESSZOR 1 TARTALOM A KOHÉZIÓS POLITIKA FONTOSSÁGA

Részletesebben

A területfejlesztés intézményrendszere

A területfejlesztés intézményrendszere A területfejlesztés intézményrendszere 10. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Törvény a területfejlesztésrıl és rendezésrıl (1996. XXI: tv. (III.20.)) Alapelvek és feladatok Alapelv: felkészülni

Részletesebben

v e r s e n y k é p e s s é g

v e r s e n y k é p e s s é g anyanyelv ápolása kulturális tevékenysége k gyakorlása művészi alkotás szabadsága v e r s e n y k é p e s s é g közös társadalmi szükségletek ellátása K Ö Z K U L T Ú R A közkulturális infrastruktúra működése

Részletesebben

dr. Szaló Péter 2014.11.28.

dr. Szaló Péter 2014.11.28. Integrált településfejlesztési stratégiák a két programozási időszakban dr. Szaló Péter 2014.11.28. Városfejlesztés Tagállami hatáskör Nem közösségi politika Informális együttműködés a miniszterek között

Részletesebben

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire

Részletesebben

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Területi kohézió a fejlesztéspolitikában Dr. Szaló Péter szakállamtitkár 2008. Március 20.. Lisszaboni szerzıdés az EU-ról 2007 december 13 aláírják az Európai Alkotmányt Az Európai Unióról és az Európai

Részletesebben

Az EU regionális politikája

Az EU regionális politikája Az EU regionális politikája 2017. 12. 07. Mit értünk régió alatt? A régió alatt egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi

Részletesebben

A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28.

A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben. 2013.november 28. A Somogy Megyei Önkormányzat szerepe a terüle7ejlesztésben 2013.november 28. Megyei önkormányzatterületfejlesztés A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési,

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában

A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában A LEADER szerepe a Nemzeti Agrár-vidékfejlesztési Stratégiában 2007-2013 A mezőgazdaság és az erdészet versenyképességének javítása A környezet és a vidék minőségének javítása a termőföld-hasznosítás támogatása

Részletesebben

Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig

Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig Helyi fejlesztés - a TEHO-tól a társadalmi innovációig Gazdaságtudományi Kar Eger, 2015. november 19. Tartalom Elemzési keretek: a helyi fejlesztés fogalma, feltételrendszere A magyarországi helyi fejlesztés

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Stratégiai és programozási felkészülés a as fejlesztési periódusra különös tekintettel a területi tervezésre és elérhetőség kérdéseire

Stratégiai és programozási felkészülés a as fejlesztési periódusra különös tekintettel a területi tervezésre és elérhetőség kérdéseire Stratégiai és programozási felkészülés a 2014-20-as fejlesztési periódusra különös tekintettel a területi tervezésre és elérhetőség kérdéseire Salamin Géza főosztályvezető Tervezéskoordinációért Felelős

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2006R1084 HU 01.07.2013 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 1084/2006/EK RENDELETE (2006. július 11.) a

Részletesebben

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések

Részletesebben

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest

Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés. Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Magyarország térszerkezeti kihívásai és a megyei területfejlesztés Szabó Pál PhD. docens Regionális Tudományi Tanszék ELTE, Budapest Felépítés 1) Melyek Magyarország főbb térszerkezeti jellemzői? 2) Melyik

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

Az Országos Területrendezési Terv és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terv törvényekből eredő kerékpáros úthálózat aktuális kérdései

Az Országos Területrendezési Terv és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terv törvényekből eredő kerékpáros úthálózat aktuális kérdései Az Országos Területrendezési Terv és a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Terv törvényekből eredő kerékpáros úthálózat aktuális kérdései Jövőkép a Budapest Balaton kerékpáros útvonalon című konferencia

Részletesebben

regionális politika Mi a régió?

regionális politika Mi a régió? Európai Uniós ismeretek Regionális politika Mi a régió? Régió alatt egy sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzıket magába foglaló, s ezek alapján földrajzilag elhatárolható területi egységet

Részletesebben

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Balatonföldvár, 2008. május 13-15. Régiók helyzete, regionális koordináció jelentősége, szükségessége

A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Balatonföldvár, 2008. május 13-15. Régiók helyzete, regionális koordináció jelentősége, szükségessége A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Balatonföldvár, 2008. május 13-15. Régiók helyzete, regionális koordináció jelentősége, szükségessége Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ADALÉKOK A VÁROSFEJLESZTÉS XXI. SZÁZADI GYAKORLATÁHOZ Dr.

Részletesebben

REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA

REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA Dőry Tibor REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs Tartalomj egy zék Ábrajegyzék 9 Táblázatok jegyzéke 10 Keretes írások jegyzéke

Részletesebben

Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája október 4. Budapest

Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája október 4. Budapest Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája 2013. október 4. Budapest Szepesi András Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája - 1998 Az EU-ban nincs közös erdészeti politika,

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

A területfejlesztés és területrendezés törvényi szabályozásának változásai

A területfejlesztés és területrendezés törvényi szabályozásának változásai A területfejlesztés és területrendezés törvényi szabályozásának változásai I. Az országos és a térségi területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásának szabályait a területrendezésről és területfejlesztésről

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND)

II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND) Projektalapozás Pályázatkészítés Üzleti tervezés II. Nemzeti Fejlesztési Terv (PND) Szabó Sándor András pályázati és innovációs tanácsadó regisztrált pályázati tréner egyetemi oktató 1 Mi a Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok

Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok Új EU-s és hazai regionális fejlesztési programok EU: Kohéziós és regionális politika 2014-2020 Alapelvek: cél a munkahely-teremtés, a versenyképesség, a gazdasági növekedés, az életminőség javítása és

Részletesebben

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre

Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján különös tekintettel az ITI eszközre Az integrált városfejlesztés a kohéziós politikai jogszabály tervezetek alapján - 2014-2020 különös tekintettel az ITI eszközre A diák Nicholas Martyn, a DG Regio főigazgatóhelyettesének 2012. március

Részletesebben

... 51... 51... 52... 52 2

... 51... 51... 52... 52 2 1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban. tisztázása. CLLD 2014-2020 szeminárium

Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban. tisztázása. CLLD 2014-2020 szeminárium Hogyan hozzuk ki a CLLD-ből a lehető legjobbat? A CLLD Partnerségi Megállapodásban játszott stratégiai szerepének tisztázása CLLD 2014-2020 szeminárium Brüsszel, 2013. február 06. 1 Emlékeztetőül: a Partnerségi

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. alapcélja koordinációs

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

A foglalkoztatás funkciója

A foglalkoztatás funkciója A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági

Részletesebben

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ Kézikönyv a svájci struktúrákról és a magyar hasznosíthatóságról Szerkesztette: HAJDÚ ZOLTÁN KOVÁCS SÁNDOR ZSOLT Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi

Részletesebben

A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja

A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja A területfejlesztés és politika tartalma, tárgya és célja 1. elıadás Regionális politika egyetemi tanár Politika és fejlesztés gyakorisága (Google keresı program 2005.02.07.) regionális politika 12900

Részletesebben

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök

A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI

A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI A DUNA-STRATÉGIA FINANSZÍROZÁSÁNAK IDŐSZERŰKÉRDÉSEI MRTT Generációk diskurzusa a regionális tudományról Győr, 2012. november 23. 1 Duna-stratégia 2011. júniusi Európai Tanács 4 cselekvési, 11 prioritási

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1783/1999/EK RENDELETE (1999. július 12.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról AZ EURÓPAI PARLAMENT, AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó

Részletesebben

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

A REGIONÁLIS TUDOMÁNY SZEREPE A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS MÉRSÉKLÉSÉBEN KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN. Horváth Gyula

A REGIONÁLIS TUDOMÁNY SZEREPE A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS MÉRSÉKLÉSÉBEN KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN. Horváth Gyula Regionális tudomány és területi kohézió Budapest, Magyar Tudományos Akadémia 2014. november 20. A REGIONÁLIS TUDOMÁNY SZEREPE A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK FELTÁRÁSÁBAN ÉS MÉRSÉKLÉSÉBEN KELET- ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

96/2005. (XII. 25.) OGY határozat az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról

96/2005. (XII. 25.) OGY határozat az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról 96/2005. (XII. 25.) OGY határozat az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepcióról Az Országgyűlés annak érdekében, hogy Magyarország az Európai Unió sikeres tagjaként hozzájáruljon Európa kiegyensúlyozott

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Új Magyarország Fejlesztési Terv 40. lecke Új Magyarország Fejlesztési Terv 2007-2013

Részletesebben

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1.

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1. Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1. Az EU regionális politikája Dr. Udvardy, Péter Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1.: Az EU regionális politikája

Részletesebben

A területfejlesztés finanszírozása

A területfejlesztés finanszírozása A területfejlesztés finanszírozása 9. elıadás Regionális politika egyetemi tanár A területfejlesztés szereplıi és finanszírozása 1 A területfejlesztés közvetlen eszközei I. Területfejlesztési célelıirányzat

Részletesebben

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dunamellék Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Az egyes célterületekhez tartozó kritériumok meghatározásához alapul vett LEADER alapelvek: 1. Terület alapú

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák

A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák A Vidékfejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárságán az ÁROP 1.1.19 projekt keretében készült stratégiák Dr. Viski József főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Stratégiai Főosztály Hatásvizsgálatok

Részletesebben

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)

AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék: Detkiné Viola Erzsébet főiskolai docens 1. Digitális pénzügyek. Hagyományos

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az

Részletesebben

OPERATÍV PROGRAMOK

OPERATÍV PROGRAMOK OPERATÍV PROGRAMOK 2014-2020 Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17.

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. A tervezés folyamata -közös programozási folyamat a két partnerország részvételével -2012 őszén programozó munkacsoport

Részletesebben

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása

A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása A Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. bemutatása Fekete Károly geográfus - kutató, kutatásszervező Siófok, 2017. május 24. Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt üdülőkörzet fejlesztéseinek

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika

Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés. Urbánné Malomsoki Mónika Regionális gazdaságtan Település- és térségfejlesztés Urbánné Malomsoki Mónika Urbanne.Monika@gtk.szie.hu Település A társadalmi tér mesterségesen létrehozott, eltérő nagyságú alapegysége, amelyben a legfontosabb

Részletesebben

A területi politika főbb összefüggései Magyarországon

A területi politika főbb összefüggései Magyarországon Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A területi politika főbb összefüggései Magyarországon Előadó: Némediné Dr. Kollár Kitti adjunktus

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 25/2018. (II. 15.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a Veszprém Megyei Önkormányzat 2017. évi területrendezési tevékenységéről A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból

Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból. NATURA 2000 FINANSZÍROZÁS EU finanszírozási lehetőségek a 2014-2020 időszakban 2013. Szeptember 10 Marczin Örs természetvédelmi

Részletesebben

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1.

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1. Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Dr. Udvardy Péter Agrár- és vidékfejlesztési stratégiák regionális alkalmazása 1. AVF1 modul Az EU regionális politikája SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA

A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA A REGIONÁLIS POLITIKA FŐBB IRÁNYVONALAI NAPJAINKBAN ÁLDORFIANÉ CZABADAI LILLA TANÁRSEGÉD ALDORFAINE.CZABADAI.LILLA@GTK.SZIE.HU A REGIONÁLIS POLITIKÁRÓL Más néven gazdasági, társadalmi és területi Kohéziós

Részletesebben

Az eurorégiók helyzete és jövője, Magyarország kitörési lehetőségei

Az eurorégiók helyzete és jövője, Magyarország kitörési lehetőségei A magyar elnökség és a régiók jövője OTKA KONFERENCIA BKF - Budapest, 2009. 05.21-22. Az eurorégiók helyzete és jövője, Magyarország kitörési lehetőségei Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK

SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK SZOLNOKI FŐISKOLA Kereskedelem, Marketing és Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK A Felsőfokú Szakképzés Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző szak hallgatói részére

Részletesebben

Településhálózati kapcsolatrendszerek

Településhálózati kapcsolatrendszerek Nemzedékek találkozása I. Regionális Tudományi Posztdoktori Konferencia Szeged, 2010. április 15. Településhálózati kapcsolatrendszerek BARÁTH GABRIELLA, PhD tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli

Részletesebben

Deákné Gál Anikó * FORRÁSKOORDINÁCIÓ, AVAGY A TERÜLETFEJLESZTÉS INTEGRÁLT FINANSZÍROZÁSI RENDSZERE

Deákné Gál Anikó * FORRÁSKOORDINÁCIÓ, AVAGY A TERÜLETFEJLESZTÉS INTEGRÁLT FINANSZÍROZÁSI RENDSZERE Deákné Gál Anikó * FORRÁSKOORDINÁCIÓ, AVAGY A TERÜLETFEJLESZTÉS INTEGRÁLT FINANSZÍROZÁSI RENDSZERE A területfejlesztés kapcsán meghatározott feladatok és célok megvalósításához különféle eszközökre van

Részletesebben

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

A megyei tervezési folyamat

A megyei tervezési folyamat A megyei tervezési folyamat állása, aktualitásai KÍGYÓSSY GÁBOR Területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal ÁROP Fejér megyei nyitókonferencia Székesfehérvár, 2014.

Részletesebben

LENTI ITS WORKSHOP TOP FORRÁSALLOKÁCIÓ TOP prioritások 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére 2. Vállalkozásbarát, népességmegtart ó településfejleszté s 3. Alacsony

Részletesebben

Az EU regionális politikája

Az EU regionális politikája Alapvető célkitűzések, fogalom Az EU regionális politikája Előadás vázlat Sonnevend Pál Az EK-n belüli fejlettségi különbségek kiegyenlítése Nem segélyezés, hanem a növekedés feltételeinek megteremtése,

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében

Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Környezettudatos közlekedési módok hálózata Komárom-Esztergom megyében Fogalmak: Környezettudatosság: a bioszféra állapotával és az emberi populáció környezetével kapcsolatos tájékozottság érzékenység

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

VI./2.2.: Hazai társfinanszírozású uniós programok, támogatások

VI./2.2.: Hazai társfinanszírozású uniós programok, támogatások VI./2.2.: Hazai társfinanszírozású uniós programok, támogatások VI./2.2.1.: A kohéziós és strukturális alapok felhasználása Magyarországon 2007 és 2013 között Milyen szabályok vonatkoznak az Unió kohéziós

Részletesebben

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében

A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében A vidékfejlesztés területi és közigazgatási aspektusai a magyar és a svájci tapasztalatok tükrében Finta István Ph.D. MTA KRTK Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT

KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT INTEGRÁLT TERÜLETI BEFEKTETÉS KOHÉZIÓS POLITIKA 2014 ÉS 2020 KÖZÖTT Az EU kohéziós politikájának következő, 2014 és 2020 közötti időszakával kapcsolatos új szabályokat és jogszabályokat 2013 decemberében

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG ELNÖKI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János 2011. évi közgyűlés Révkomárom Évtizedértékelő beszámoló a leköszönő elnöktől (az alapcélok többségének elérése

Részletesebben

A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK

A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK A TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK KIALAKULÁSA Áldorfainé Czabadai Lilla tanársegéd SZIE-GTK RGVI aldorfaine.czabadai.lilla@gtk.szie.hu FOGALMI HÁTTÉR Területi egyenlőtlenség = regionális egyenlőtlenség? A tér

Részletesebben

Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén

Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén Tiszaújváros 2013. március 27. Az EU 2014-2020. programidőszakának új megoldásai és lehetőségei a vidékfejlesztés területén Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referens A lokális és a globális szemlélete

Részletesebben