utóbbira helyezzük most a hangsúlyt, különös tekintettel az iparban már alkalmazott törzsekre.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "utóbbira helyezzük most a hangsúlyt, különös tekintettel az iparban már alkalmazott törzsekre."

Átírás

1

2 A tantárgyprogram szerinti tartalomjegyzéknek megfelelően a 3. ea a következőkről szól: Mikrobiológiai, és mikrobiális fiziológiai áttekintés: ipari mikrobák fajtái, biokémiájuk főbb ismérvei: aerobok és anaerobok, alapvető mikrobiális anyagcserefolyamatok. Tekintve, hogy a 2. ea. Sejtbiológiai részei kitértek az alapvető fiziológiai (élettani) ismeretekre (mint pl.: energia termelés, sejt szervek stb.) az anyagcserefolyamatokat pedig részletesen tanulták A Biokémia vegyészmérnököknek című tárgybó, mikrobiológiát pedig nem tanultak, ezért ez utóbbira helyezzük most a hangsúlyt, különös tekintettel az iparban már alkalmazott törzsekre.

3 A biotechnológia a biológia egyes területeinek ipari célú alkalmazását jelenti. Létezik növénybiotechnológia (pl.: haszonnövények nemesítése génmanipulációval) is, de általában a biológián belül a mikrobiológia területet alkalmazzák a (vegy)iparban. Egy biotechnológián alapuló üzem általában 2 részre oszlik: a termelést végző fő, és ezt kiszolgáló műveletek =upstream, illetve a termék kinyerési és tisztítási szekció =downstream.

4 A termelést általában mikrobiális de novo fermentáció vagy biokonverzió, illetve enzimes biokonverzió segítségével végzik, utóbbihoz azonban az enzimeket elő kell állítani, amelyre szinte kizárólag fermentációs mód létezik. Ebből következik, hogy a biotechnológiát nehéz fermentáció nélkül elvégezni (=kulcslépés). Fermentációnak nevezzük azokat a folyamatokat, amelyekben élőszervezet (v. annak valamely részének) segítségével a kívánt szubsztrátból értékes terméket állítunk elő. Az élőszervezet leggyakrabban mikroorganizmus (azaz mikroba).

5 Fentiekből következik, hogy a biotechnológiát nehéz fermentáció nélkül elvégezni. Fermentációnak nevezzük azokat a folyamatokat, amelyekben élőszervezet (v. annak valamely részének) segítségével a kívánt szubsztrátból értékes terméket állítunk elő. Az élőszervezet leggyakrabban mikroorganizmus (azaz mikroba). Így tehát a biotechnológia mikrobákon alapszik, a mikrobákkal foglalkozó tudomány pedig a Mikrobiológia. Ezt általában két részre osztva szokás tárgyalni: 1)Általános mikrobiológia, 2) rendszertan Ezekből lesz most ízelítő ipari szemmel.

6 Előtte még néhány megjegyzés a gondolkodásmód szemléltetésére.

7 Egy bio technológia kifejlesztésekor az első feladat a termelő törzs megtalálása/megcsinálása. Ehhez általában talajmintából izolálnak mikroorganizmusokat petri csészében vagy ha ezt már Törzsgyűjtemények elvégezték, akkor tőlük liofilezett formában rendelhető a törzs, és annak felélesztésével jutunk a petri csészéhez. Ez egy üveg tálka, amiben táptalaj van. Ennek felszínén a mikrobák telepeket vagy csíkokat képeznek, de létezik szúrt tenyészet is. A petri csészén egyedi, tiszta telep elkülönítése a cél az izolálás során, majd szűrővizsgálatnak (screening) vetik alá az izolátumokat, hogy kiválaszthassák a legjobb termelőt. Ehhez már vagy mikrotiter lemezt használnak vagy rázatott lombikot. A kiválasztott izolátummal laborfermentorban fermentációt optimálnak, majd léptéknövelik az eljárást, ha a mikroba hagyja (gyakran erre érzékenyek). Ugyanez a folyamata a termelésnek is, hiszen egy már működő fermentációs technológia minden sarzsa petri csészéről, vagy ampulláról indul, és folyamatos léptéknöveléssel jut el a termelő méretig (oltóanyag termelés, inokulum). Ennek az az oka, hogy 1.: a mikrobák érzékenyek a léptékváltásra, mert megnő a hidrosztatikai nyomás felettük, megváltozik az oxigén oldhatósága, más keverési sebesség, más nyíróerőt eredményez stb. 2.: minden műveletet sterilen kell végezni, hogy az idegen mikrobák okozta reakciókat (és szubsztrát fogyást valamint melléktermék képzést) visszaszorítsuk, ám a sterilezés csak statisztikusan értelmezhető: sterilitási kritérium pl.: 10 3 =0,001 azaz minden 1000ből egy lesz sikertelen. Ha a petricsészéről lemosott sejtekkel 100m3 es létéket oltanánk, akkor annyira felhígulnak a sejtek, hogy nagyon hosszúra nyúlik a fermentáció (bináris osztódással kell megtölteniük a reaktort!), illetve a sterilezést potenciálisan túlélt idegenekkel azonos nagyságrendűvé válna az oltóanyag, ami kétesélyű versenyt eredményez.

8

9 A mikroszkópizáláshoz a mikroba tartalmú levet egy üveg tárgylemezre cseppentjük, majd fedőlemezzel borítjuk, és a tárgyasztalra helyezzük. A durva és finomállító csavarokkal a minta és az objektív közötti távolságot beállítjuk, és a szemlencsén keresztül vizsgálódunk. A fény útja: lámpa (és/vagy tükör), kondenzor, tárgylemez, objektív, tubus, szemlencse, szem. Az objektív és a szemlencse névleges nagyítását összeszorozva kapjuk meg a mikroszkóp nagyítását. A mikrobák mérete több nagyságrenddel is eltérhet, ezért külöböző objektívvel figyelhetjük meg őket. A legkisebb mikrobákhoz (bakt.) ún. olajimmerziót kell használni, mert a minta és tárgylemez közé cseppentett immerziós olaj törésmutatója megegyezik az üvegével, így a fény nem törik meg a minta levegő lencse határfelületeken, ezért nagyobb nagyítást eredményez.

10 Az egyes barátaink így néznek ki mikroszkópban.

11 A mikrobák mérése fontos a folyamat követése szempontjából. Különböző módszerekkel különböző mértékegységű eredmény nyerhető. CFU=colony formation unit

12

13 A táptalaj a mikrobák számára fontos anyagokat tartalmazza: mindig van benne C forrás (cukrok), N forrás (fehérjék, v. ammónium sók), P forrás (foszfátok), sók (ozmotiks viszonyokért), spec anyagok (vitaminok, prekurzorok stb.) + a petri csésze esetében agaragar, amely a tápoldatot gélesíti meg >szilárd táptalaj.

14

15

16

17

18

19

20 Fülke bekapcsolása (UV+ légáram ~15min), oltókacs leégetése (vörös izzás), steril térben lehűlés, agaros kémcső leégetése, kupak nyitás, mintavétel, zárás, üres agar nyitás, beoltás, zárás kacs égetés > átoltott inkubálása Mikrobák veszélyességi osztájai a WHO ajánlása alapján BSc Level 1 4 (BioSafety Class): 1: mindennapos, akár humán mikroflóra 4:legveszélyesebb.

21 Dózis jelentősége: nagy dózis: sok mutáns, de kevés túlélő, kis dózis: sok túlélő, kevés mutáns (van DNS javító mehanizmusa a sejteknek!) Itt is nagyszámú tenyészetet kell vizsgálni, tehát szükséges egy specifikus és érzékeny módszer a céltulajdonság detektálására, amely sorozatelemzésre rövid idő alatt képes.

22 Tree of Life = az élet fája

23 Tree of Life = az élet fája

24 Tree of Life = az élet fája

25 Tree of Life = az élet fája

26 Ascomyceták között: Aspergillus, Penicillium fajok (szerves savak, antibiotikumok) Zygomyceták között: Rhizopus, Mucor fajok használatosak

27

28

29

30

31

32 Egyes tudósok szerint a fehérbiotechnológia első generációja volt, hogy a növények által felépített biomasszából mikrobák lebontó folyamatainak segítségével épült a biotechnológia, és a jövő útja a növényi potenciál kiaknázása, mert ott számos felépítő anyagcsere út található (nyilván nem növényekkel kell elképzelni a termelést a jövőben, hanem a növényi útvonalak mikrobákba történő kifejezésével).

33

34

35

36

BIOTERMÉK TECHNOLÓGIA-2

BIOTERMÉK TECHNOLÓGIA-2 BIOTERMÉK TECHNOLÓGIA-2 MSc Biomérnök hallgatók számára Előadó: 3 + 0 + 0 óra, 4 kredit szóbeli vizsga Pécs Miklós, Ballagi András Elérhetőség: F épület, FE lépcsőház földszint 1 (463-) 40-31 pecs@eik.bme.hu

Részletesebben

A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma. Pomázi Andrea

A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma. Pomázi Andrea A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma Pomázi Andrea A biotechnológia fogalma Alkalmazott biológia A fogalom állandó változásban van A biológia és a biotechnológia közötti különbség a méretekben

Részletesebben

A baktériumok szaporodása

A baktériumok szaporodása A baktériumok szaporodása Baktériumsejt növekszik, majd osztódik a populáció szaporodik - Optimális körülmények esetén a sejttömeg (sejtszám) exponenciálisan nõ az idõvel - Generációs idõ: az az idõ, ami

Részletesebben

Baktériumok tenyésztése, táptalajok. Dr. Kerényi Monika

Baktériumok tenyésztése, táptalajok. Dr. Kerényi Monika Baktériumok tenyésztése, táptalajok Dr. Kerényi Monika Tartalom Előző gyakorlat emlékeztető Tenyésztés célja Baktériumok szaporodásához szükséges a táptalajban Környezeti tényezők Táptalajok - Konzisztencia

Részletesebben

M Ű E G Y E T E M 1782

M Ű E G Y E T E M 1782 M Ű E G Y E T E M 1782 Gyógyszeripari Mikrobiológia Labor Labor leirat Biotechnológus MSc hallgatóknak Készítette: Dr Németh Áron adjunktus BME-ABÉT, F-Labor -2018-1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben

Tantárgy tematikája: I. Félév

Tantárgy tematikája: I. Félév Képzés: BSc Tantárgy kódja és neve: TBBE0571, TBBE0572 + TBBL0572, Biomérnöki műveletek és folyamatok I-II Kredit: 3, 3+2 Tantárgyfelelős: Dr. Karaffa Levente Oktatók: Dr. Karaffa Levente, Dr. Fekete Erzsébet

Részletesebben

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc)

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Összeállította: Törökné Török Ildikó TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az egysejtű élőlények sejtjei és a többsejtű élőlények sejtjei is csak mikroszkóppal láthatóak.

Részletesebben

A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA

A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA A MIKROBIOLÓGIA GYAKORLAT FONTOSSÁGA A KÖZÉPISKOLÁBAN MÚLT, JELEN, JÖVŐ SPENGLER GABRIELLA KUTATÁSALAPÚ TANÍTÁS-TANULÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN Általános jellemzők: Kutatás által stimulált tanulás Kérdésekre,

Részletesebben

Az élelmiszerek mikrobiális ökológiája. Mohácsiné dr. Farkas Csilla

Az élelmiszerek mikrobiális ökológiája. Mohácsiné dr. Farkas Csilla Az élelmiszerek mikrobiális ökológiája Mohácsiné dr. Farkas Csilla Az élelmiszerek mikroökológiai tényezői Szennyeződés forrásai és közvetítői A mikroorganizmusok belső tulajdosnágai Belső tényezők (az

Részletesebben

4. GÉNMANIPULÁLT MIKRO- ORGANIZMUSOK

4. GÉNMANIPULÁLT MIKRO- ORGANIZMUSOK 4. GÉNMANIPULÁLT MIKRO- ORGANIZMUSOK A biotechnológiai ipar termékei: Elsődleges anyagcseretermékek Amelyek bioszintézise közvetlenül kapcsolódik a sejt energiatermeléséhez, vagy növekedéséhez Másodlagos

Részletesebben

4. GÉNMANIPULÁLT MIKRO- ORGANIZMUSOK Elsődleges anyagcseretermék: például: triptofán Másodlagos anyagcsere-termékek: az antibiotikumok

4. GÉNMANIPULÁLT MIKRO- ORGANIZMUSOK Elsődleges anyagcseretermék: például: triptofán Másodlagos anyagcsere-termékek: az antibiotikumok 4. GÉNMANIPULÁLT MIKRO- ORGANIZMUSOK A biotechnológiai ipar termékei: Elsődleges anyagcseretermékek Amelyek bioszintézise közvetlenül kapcsolódik a sejt energiatermeléséhez, vagy növekedéséhez Másodlagos

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MIKOFENOLSAV MIKROBIOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA, A TERMELŐ MIKROORGANIZMUS JELLEMZÉSE. Doktori értekezés tézisei.

SZENT ISTVÁN EGYETEM MIKOFENOLSAV MIKROBIOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA, A TERMELŐ MIKROORGANIZMUS JELLEMZÉSE. Doktori értekezés tézisei. SZENT ISTVÁN EGYETEM MIKOFENOLSAV MIKROBIOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA, A TERMELŐ MIKROORGANIZMUS JELLEMZÉSE Doktori értekezés tézisei Kónya Attila Gödöllő 2001 SZENT ISTVÁN EGYETEM MIKOFENOLSAV MIKROBIOLÓGIAI ELŐÁLLÍTÁSA,

Részletesebben

PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN. P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára

PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN. P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára PREVENTÍV ÁLLOMÁNYVÉDELEM A GYAKORLATBAN P. Holl Adrien Budapest Főváros Levéltára AZ ÁLLOMÁNYVÉDELEM FŐ FELADATAI: Preventív állományvédelem (Levéltárba kerülés előtt és a már levéltárban lévő iratoknál)

Részletesebben

Baktériumok tenyésztése

Baktériumok tenyésztése Baktériumok tenyésztése Koch posztulátumok A betegből a kórokozó izolálása Izolálás, tenyésztés, tápközegben fenntartás Kísérleti állatba oltva a betegségre jellemző tünetek kialakulása Ezen állatokból

Részletesebben

Talaj mikrobiális biomasszatartalom. meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése

Talaj mikrobiális biomasszatartalom. meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése Talaj mikrobiális biomasszatartalom mennyiségi meghatározásának néhány lehetősége és a módszerek komparatív áttekintése A talajminőség és a mikrobiális biomassza kapcsolata A klasszikus talajdefiníciók

Részletesebben

Biológia, Biotechnológia 2. ea

Biológia, Biotechnológia 2. ea Media Water S-122S Liq Waste 6 P-1 / BT-101 Mixing Ammonia Air S-110 P-4 / G-101 Centrifugal Compression P-21 / DF-101 D iafiltration S-135 S-136 S-123 S-119 S-144 P-22 / C-101 S-Sepharose S-186 11.50

Részletesebben

Fény- és fluoreszcens mikroszkópia. A mikroszkóp felépítése Brightfield mikroszkópia

Fény- és fluoreszcens mikroszkópia. A mikroszkóp felépítése Brightfield mikroszkópia Fény- és fluoreszcens mikroszkópia A mikroszkóp felépítése Brightfield mikroszkópia Történeti áttekintés 1595. Jensen (Hollandia): első összetett mikroszkóp (2 lencse, állítható távolság) 1625. Giovanni

Részletesebben

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű

Részletesebben

Élelmiszerbiztonság és innováció

Élelmiszerbiztonság és innováció Élelmiszerbiztonság és innováció Koós Ákos (osztályvezető) Pércsi Szilárd (üzletfejlesztési menedzser) Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. www.bayzoltan.hu Budapest - 2019. január

Részletesebben

2. A MIKROBÁK ÉS SZAPORÍTÁSUK

2. A MIKROBÁK ÉS SZAPORÍTÁSUK 2. A MIKROBÁK ÉS SZAPORÍTÁSUK A biológiai ipar jellemzően mikroorganizmusokat, vagy állati és növényi szervezetek elkülönített sejtjeit szaporítja el, és ezek anyagcseréjét használja fel a kívánt folyamatok

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 4. óra A halastavak legfőbb problémái és annak kezelési lehetőségei (EM technológia lehetősége).

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 4. óra A halastavak legfőbb problémái és annak kezelési lehetőségei (EM technológia lehetősége). Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 4. óra A halastavak legfőbb problémái és annak kezelési lehetőségei (EM technológia lehetősége). Bevezetés Hazánk legtöbb horgász- és halastaván jelentős

Részletesebben

VEBI BIOMÉRÖKI MŰVELETEK

VEBI BIOMÉRÖKI MŰVELETEK VEB BOMÉRÖK MŰVELETEK Műszaki menedzser BSc hallgatók számára 3 + 1 + 0 óra, részvizsga Előadó: dr. Pécs Miklós egyetemi docens Elérhetőség: F épület, FE lépcsőház földszint 1 (463-) 40-31 pecs@eik.bme.hu

Részletesebben

Alkalmazott biotechnológia Dr. Németh Áron Adjunktus BME-ABÉT http://f-labor.mkt.bme.hu bme hu 1 Biotechnológia alkalmazása Definíció: Biotechnológia= biológiai folyamatok alkalamazása Évezredek óta: sör

Részletesebben

VEBI BIOMÉRÖKI MŰVELETEK KÖVETELMÉNYEK. Pécs Miklós: Vebi Biomérnöki műveletek. 1. előadás: Bevezetés és enzimkinetika

VEBI BIOMÉRÖKI MŰVELETEK KÖVETELMÉNYEK. Pécs Miklós: Vebi Biomérnöki műveletek. 1. előadás: Bevezetés és enzimkinetika VEB BOMÉRÖK MŰVELETEK Műszaki menedzser BSc hallgatók számára 3 + 1 + 0 óra, részvizsga Előadó: dr. Pécs Miklós egyetemi docens Elérhetőség: F épület, FE lépcsőház földszint 1 (463-) 40-31 pecs@eik.bme.hu

Részletesebben

II. Mikrobiológiai alapok. Mekkorák a mikroorganizmusok? Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból? Mikrobatenyészetek

II. Mikrobiológiai alapok. Mekkorák a mikroorganizmusok? Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból? Mikrobatenyészetek II. Mikrobiológiai alapok Mekkorák a mikroorganizmusok? A biotechnológiai eljárások alanyai és eszközei az esetek nagy többségében mikroorganizmusok. Anyagcseréjük sok hasonlóságot mutat, külső megjelenésük

Részletesebben

Mikroszkópos vizsgálatok

Mikroszkópos vizsgálatok Mikroszkópos vizsgálatok 2009 A baktériumok obligát sejtalkotói - sejtfal, - citoplazma membrán, - riboszóma, - nukleoid, - mezoszóma, - periplazmatikus tér 1 Endospóraképzõdés = Sporuláció folyamata pathmicro.med.sc.edu

Részletesebben

Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata. Két cellás H-típusú MFC

Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata. Két cellás H-típusú MFC Mikrobiológiai üzemanyagcella Microbial Fuel Cell - MFC Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata Elektród anyagok Grafit szövet: Grafit lap: A mikrobiológiai üzemanyagcella (Microbial

Részletesebben

Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata

Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi

Részletesebben

II. Mikrobiológiai alapok. Mikrobatenyészetek. Mekkorák a mikroorganizmusok? Mikrobatenyészetek. Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból?

II. Mikrobiológiai alapok. Mikrobatenyészetek. Mekkorák a mikroorganizmusok? Mikrobatenyészetek. Szabad szemmel mit látunk a mikrobákból? II. Mikrobiológiai alapok Mikrobatenyészetek A biotechnológiai eljárások alanyai és eszközei az esetek nagy többségében mikroorganizmusok. Anyagcseréjük sok hasonlóságot mutat, külső megjelenésük (morfológiájuk)

Részletesebben

A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb.

A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb. BAKTÉRIUMOK A baktériumok (Bacteria) egysejtű, többnyire pár mikrométeres mikroorganizmusok. Változatos megjelenésűek: sejtjeik gömb, pálcika, csavart stb. alakúak lehetnek. A mikrobiológia egyik ága,

Részletesebben

Dekomponálás, detritivoria

Dekomponálás, detritivoria Dekomponálás, detritivoria Def.: azon szervezetek tevékenysége, amelyek elhalt szerves anyag feldarabolását, bontását és a mineralizáció útjára irányítását végzik. Forrásfüggvényük: dr = dt F( R), amelyből

Részletesebben

4.4 BIOPESZTICIDEK. A biopeszticidekről. Pécs Miklós: A biotechnológia természettudományi alapjai

4.4 BIOPESZTICIDEK. A biopeszticidekről. Pécs Miklós: A biotechnológia természettudományi alapjai 4.4 BIOPESZTICIDEK A mezőgazdasági termelésnél a kártevők irtásával, távoltartásával növelik a hozamokat. Erre kémiai szereket alkalmaztak, a környezeti hatásokkal nem törődve. pl. DDT (diklór-difenil-triklór-etán)

Részletesebben

E-mail: mikromikomed@t-email.hu

E-mail: mikromikomed@t-email.hu A mérés célja: Végtermékként gyártott lábbeli-fertıtlenítı eszközök verifikáló dózisának igazolása (validálása), hatékonysági vizsgálat alapján. A minták elıélete Tudományosan igazolt tény, hogy az UV

Részletesebben

CELLULÓZTARTALMÚ HULLADÉKOK ÉS SZENNYVÍZISZAP KÖZÖS ROTHASZTÁSA

CELLULÓZTARTALMÚ HULLADÉKOK ÉS SZENNYVÍZISZAP KÖZÖS ROTHASZTÁSA CELLULÓZTARTALMÚ HULLADÉKOK ÉS SZENNYVÍZISZAP KÖZÖS ROTHASZTÁSA Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Szalay Gergely technológus mérnök Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep Kapacitás: 200 000 m 3 /nap Vízgyűjtő

Részletesebben

EGYSEJTŰ REAKTOROK BIOKATALÍZIS:

EGYSEJTŰ REAKTOROK BIOKATALÍZIS: EGYSEJTŰ REAKTOROK BIOKATALÍZIS: A GÉNMÓDOSÍTÁSTÓL AZ IPARI FERMENTÁCIÓIG SZAMECZ BÉLA BIOKATALÍZIS - DEFINÍCIÓ szerves vegyületek átalakítása biológiai rendszer a katalizátor Enzim: élő sejt vagy tisztított

Részletesebben

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A Debreceni Szennyvíztisztító telep a kommunális szennyvizeken kívül, időszakosan jelentős mennyiségű, ipari eredetű vizet is fogad. A magas szervesanyag koncentrációjú

Részletesebben

Az élelmiszerek romlásos jelenségei

Az élelmiszerek romlásos jelenségei Az élelmiszerek romlásos jelenségei A nyers élelmiszerek élő sejt- és szövetrendszere a romlási folyamatokkal szemben a terményeknek természetes immunitást biztosít. Ez az immunitás azonban csak addig

Részletesebben

BIOLÓGIAI PRODUKCIÓ. Az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények >fotoszintézissel történő szervesanyagelőállítása

BIOLÓGIAI PRODUKCIÓ. Az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények >fotoszintézissel történő szervesanyagelőállítása BIOLÓGIAI PRODUKCIÓ Az ökológiai rendszerekben végbemenő szervesanyag-termelés. A növények >fotoszintézissel történő szervesanyagelőállítása az elsődleges v. primer produkció; A fogyasztók és a lebontók

Részletesebben

Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén)

Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén) Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén) Bagi Zoltán 1, Dr. Kovács Kornél 1,2 1 SZTE Biotechnológiai Tanszék 2 MTA Szegedi Biológiai Központ Megújuló energiaforrások

Részletesebben

Biológia - Egészségtan helyi tanterv

Biológia - Egészségtan helyi tanterv Biológia - Egészségtan helyi tanterv I. Célok és feladatok A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek

Részletesebben

Tejsavasan erjesztett savó alapú ital kifejlesztésének membrán-szeparációs és mikrobiológiai alapjai

Tejsavasan erjesztett savó alapú ital kifejlesztésének membrán-szeparációs és mikrobiológiai alapjai Hungalimentaria 217 217.4.27. Tejsavasan erjesztett savó alapú ital kifejlesztésének membrán-szeparációs és mikrobiológiai alapjai Pázmándi Melinda 1,2, Kovács Zoltán,2, Maráz Anna 1, SZIE, ÉTK 1 Mikrobiológiai

Részletesebben

Összehasonlító környezetmikrobiológiai. Böddi-szék vizében egy alga tömegprodukció idején

Összehasonlító környezetmikrobiológiai. Böddi-szék vizében egy alga tömegprodukció idején Összehasonlító környezetmikrobiológiai vizsgálatok a Böddi-szék vizében egy alga tömegprodukció idején Czeibert Katalin Témavezető: Dr. Borsodi Andrea Eötvös Loránd Tudományegyetem, Mikrobiológiai Tanszék

Részletesebben

Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata

Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Tejsavbaktériumok és Bifidobaktériumok meghatározására alkalmazott módszerek összehasonlító vizsgálata Hucker A. 1, Kőrösi T. 1, Bieberné Á. 1, Császár G. 1, Süle J. 2, Varga L. 2 1 Magyar Tejgazdasági

Részletesebben

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola 1 BIOLÓGIA-EGÉSZSÉGTAN A középiskolai biológiatanítás célja, hogy a tanulók ismereteikre, tapasztalataikra, valamint készségeikre és képességeikre építve elmélyüljenek az élő természet belső rendjének, a

Részletesebben

BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE

BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola BIOLÓGIA EGÉSZSÉGTAN HELYI TANTERVE a 10-12. évfolyamok számára közgazdaság

Részletesebben

KÖRNYEZETI MIKROBIOLÓGIA ÉS BIOTECHNOLÓGIA. Bevezető előadás

KÖRNYEZETI MIKROBIOLÓGIA ÉS BIOTECHNOLÓGIA. Bevezető előadás KÖRNYEZETI MIKROBIOLÓGIA ÉS BIOTECHNOLÓGIA Bevezető előadás Dr. Molnár Mónika, Dr. Feigl Viktória Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék

Részletesebben

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Kezelés Fizikai, fizikai-kémiai Biológiai Kémiai Szennyezők típusai Módszerek Előnyök

Részletesebben

Rövid ismertető. Modern mikroszkópiai módszerek. A mikroszkóp. A mikroszkóp. Az optikai mikroszkópia áttekintése

Rövid ismertető. Modern mikroszkópiai módszerek. A mikroszkóp. A mikroszkóp. Az optikai mikroszkópia áttekintése Rövid ismertető Modern mikroszkópiai módszerek Nyitrai Miklós 2010. március 16. A mikroszkópok csoportosítása Alapok, ismeretek A működési elvek Speciális módszerek A mikroszkópia története ld. Pdf. Minél

Részletesebben

1.1. A baktériumok változatos anyagcsere-folyamatai

1.1. A baktériumok változatos anyagcsere-folyamatai 1. TENYÉSZTÉSES VIZSGÁLATI MÓDSZEREK A tenyésztéses módszerek egyrészt lehetıséget teremtenek mikroorganizmusok különbözı célra történı fenntartására és elszaporítására, másrészt ezen eljárások segítségével

Részletesebben

A MIKROORGANIZMUSOK A TERMÉSZETBEN

A MIKROORGANIZMUSOK A TERMÉSZETBEN NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar Mosonmagyaróvár MIKROBIOLÓGIA ELŐADÁS Alapképzési (BSc) szakok A MIKROORGANIZMUSOK A TERMÉSZETBEN Prof. Dr. Varga László egyetemi

Részletesebben

A BAKTÉRIUMOK SZAPORODÁSA

A BAKTÉRIUMOK SZAPORODÁSA 5. előadás A BAKTÉRIUMOK SZAPORODÁSA Növekedés: a baktérium új anyagokat vesz fe a környezetből, ezeket asszimilálja megnő a sejt térfogata Amikor a sejt térfogat és felület közti arány megváltozik sejtosztódás

Részletesebben

V. A MIKROSZKÓP. FÉNYMIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATOK A MIKROSZKÓP FELÉPÍTÉSE ÉS MŐKÖDÉSE

V. A MIKROSZKÓP. FÉNYMIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATOK A MIKROSZKÓP FELÉPÍTÉSE ÉS MŐKÖDÉSE V. A MIKROSZKÓP. FÉNYMIKROSZKÓPOS VIZSGÁLATOK A MIKROSZKÓP FELÉPÍTÉSE ÉS MŐKÖDÉSE Minden olyan optikai eszközt, amely arra szolgál, hogy a tiszta látás távolságán belül megnövelje a látószöget abból a

Részletesebben

Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből. csontszén szilárd fermentációjával (HU A2-2016)

Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből. csontszén szilárd fermentációjával (HU A2-2016) Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből előállított magas foszfor tartalmú csontszén szilárd fermentációjával (HU09-0114-A2-2016) Edward Someus, Terra Humana Ltd. 2016.Szeptember

Részletesebben

Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN

Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN SZERVES HULLADÉK FELDOLGOZÁS Az EU-s jogszabályok nem teszik lehetővé bizonyos magas

Részletesebben

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, ÖSSZETÉTELE, MEZŐGAZDASÁGI FELHASZNÁLÁSRA TÖRTÉNŐ ÁTADÁSA Magyar Károly E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. SZENNYVÍZ ÖSSZETEVŐI Szennyvíz: olyan emberi használatból származó hulladékvíz,

Részletesebben

II. Biomérnöki műveletek. 1. Bevezetés

II. Biomérnöki műveletek. 1. Bevezetés Vegyipari és biomérmöki műveletek II. Biomérnöki műveletek 1. Bevezetés A vegyipari műveletek áttekintése után foglalkozzunk a biomérnöki műveletekkel. A biológiai vagy biotechnológiai iparban az eddig

Részletesebben

SAVANYÚ HOMOKTALAJ JAVÍTÁSA HULLADÉKBÓL PIROLÍZISSEL ELŐÁLLÍTOTT BIOSZÉNNEL

SAVANYÚ HOMOKTALAJ JAVÍTÁSA HULLADÉKBÓL PIROLÍZISSEL ELŐÁLLÍTOTT BIOSZÉNNEL SAVANYÚ HOMOKTALAJ JAVÍTÁSA HULLADÉKBÓL PIROLÍZISSEL ELŐÁLLÍTOTT BIOSZÉNNEL Farkas Éva Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék Terra Preta

Részletesebben

Elgázosító CHP rendszer. Combined Heat & Power

Elgázosító CHP rendszer. Combined Heat & Power Mobil biomassza kombinált erőmű Hu 2013 Elgázosító CHP rendszer Combined Heat & Power Elgázosító CHP rendszer Rendszer elemei: Elgázosítás Bejövő anyag kezelés Elgázosítás Kimenet: Korom, Hamu, Syngas

Részletesebben

VIZSGÁLATI BIZONYLAT

VIZSGÁLATI BIZONYLAT Laboratóriumi szám: 242/213 VIZSGÁLATI BIZONYLAT A jelentés dátuma: 213. 9. 25. Megrendelő: ILAN Service Kft. 121 Budapest, Helsinki út 36-37. III.1. A vizsgálat tárgya: a BIO 3 Blaster Rugged Pro 2x ózon

Részletesebben

A MALDI-TOF tömegspektrometria alkalmazási és fejlesztési lehetőségei a patogén mikroorganizmusok vizsgálatában

A MALDI-TOF tömegspektrometria alkalmazási és fejlesztési lehetőségei a patogén mikroorganizmusok vizsgálatában A MALDI-TOF tömegspektrometria alkalmazási és fejlesztési lehetőségei a patogén mikroorganizmusok vizsgálatában Gorka Ágnes Lovász Csaba VolkDátum Gábor Hungalimentaria 2017.04.27. MALDI-TOF tömegspektrometria

Részletesebben

BIOTERMÉKEK IZOLÁLÁSA avagy A BIOLÓGIAI IPAROK ELVÁLASZTÁSI MŰVELETEI

BIOTERMÉKEK IZOLÁLÁSA avagy A BIOLÓGIAI IPAROK ELVÁLASZTÁSI MŰVELETEI BIOTERMÉKEK IZOLÁLÁSA avagy A BIOLÓGIAI IPAROK ELVÁLASZTÁSI MŰVELETEI Előadó: dr. Pécs Miklós egyetemi docens Elérhetőség: F épület, FE lépcsőház földszint 1 (463-)40-31 pecs@eik.bme.hu 1 A különböző szakirányokon

Részletesebben

Szén-dioxid semleges elektromos energia előállítása szerves szennyezőanyagokból mikrobiológiai üzemanyagcellákban

Szén-dioxid semleges elektromos energia előállítása szerves szennyezőanyagokból mikrobiológiai üzemanyagcellákban Szén-dioxid semleges elektromos energia előállítása szerves szennyezőanyagokból mikrobiológiai üzemanyagcellákban Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott

Részletesebben

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András

Bevezetés az ökológiába Szerkesztette: Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a(z élettelen és élő) környezet fogalmát. Elemezzen tűrőképességi görbéket: minimum, maximum, optimum, szűk és tág tűrés. Legyen képes esettanulmányok alapján a biológiai jelzések

Részletesebben

5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK

5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 1 5.2.5. ÁLLATGYÓGYÁSZATI IMMUNOLÓGIAI GYÓGYSZEREK ELŐÁLLÍTÁSÁRA SZÁNT ÁLLATI EREDETŰ ANYAGOK 07/2009:50205 javított 6.5 1. ALKALMAZÁSI TERÜLET Az állatgyógyászati célra szánt immunológiai gyógyszerek

Részletesebben

Gázfázisú biokatalízis

Gázfázisú biokatalízis Gázfázisú biokatalízis Szerző: Papp Lejla, Biomérnöki B.Sc. I. évfolyam Témavezető: Dr. Tóth Gábor, tudományos munkatárs Munka helyszíne: PE-MK, Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Intézet

Részletesebben

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN

2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 2.6.16. Vizsgálatok idegen kórokozókra Ph.Hg.VIII. - Ph.Eur.7.0 1 2.6.16. VIZSGÁLATOK IDEGEN KÓROKOZÓKRA HUMÁN ÉLŐVÍRUS-VAKCINÁKBAN 01/2011:20616 Azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyekhez a vírust előzőleg

Részletesebben

Szerves hulladék. TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása

Szerves hulladék. TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása Földgáz: CH4-97% Szerves hulladék TSZH 30-60%-a!! Lerakón való elhelyezés korlátozása 2007. 07. 01: 50%-ra 2014. 07. 01: 35%-ra Nedvességtartalom 50% alatt: Aerob lebontás - korhadás komposzt + CO 2 50%

Részletesebben

Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel

Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum Anaerob fermentált szennyvíziszap jellemzése enzimaktivitás-mérésekkel készítette: Felföldi Edit környezettudomány szakos

Részletesebben

SZEMÉSZETI GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK. Ophthalmica

SZEMÉSZETI GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK. Ophthalmica Szemészeti gyógyszerkészítmények Ph.Hg.VIII-Ph.Eur.6.0. - 1 01/2008:1163 SZEMÉSZETI GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK Ophthalmica A szemészeti gyógyszerkészítmények a szemgolyón és/vagy a kötőhártyán, valamint a kötőhártyazsákban

Részletesebben

2. A zsírok táplálkozástani jellemzése, szükséglete. A szervezet számára zsírt biztosító élelmiszerek. A zsírok romlása, avasodás.

2. A zsírok táplálkozástani jellemzése, szükséglete. A szervezet számára zsírt biztosító élelmiszerek. A zsírok romlása, avasodás. 2 1. A fehérjék táplálkozástani megítélése, jellemzése, szükséglete. Az élelmiszerek, mint fehérjeforrások. 2. A zsírok táplálkozástani jellemzése, szükséglete. A szervezet számára zsírt biztosító élelmiszerek.

Részletesebben

Raktározó alapszövet vizsgálata

Raktározó alapszövet vizsgálata A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Raktározó alapszövet funkciójának bemutatása Metszetkészítés Mikroszkóp használat gyakorlása Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: almamag, csírázó burgonya, sárgarépa,

Részletesebben

Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással

Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással Biomassza alapú bioalkohol előállítási technológia fejlesztése metagenomikai eljárással Kovács Zoltán ügyvezető DEKUT Debreceni Kutatásfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Problémadefiníció Első generációs

Részletesebben

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása

Eszközismertető Fontos feladat: - a mikroszkóp helyes használatának megismertetése, ill. átismétlése - a digitális mérleg használatának bemutatása A kísérlet megnevezése, célkitűzései: A mohanövény teleptestének és szervkezdeményeinek vizsgálata, összehasonlítása A spóratartó és a spórák megfigyelése, metszetkészítés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok:

Részletesebben

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz

Részletesebben

a biotechnológus képzés

a biotechnológus képzés 25 éves Debrecenben a biotechnológus képzés Előzményei Sors bona nihil aliud Zrinyi : 1955-1985 Gyógyszeripari Kutató Intézet Penicillium chrysogenum Vályi-Nagy Tibor, Uri József, Szabó Gábor 1959-től

Részletesebben

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK

INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK INDIKÁTOR MIKROORGANIZMUSOK Mohácsiné dr. Farkas Csilla Indikátor vagy jelző mikroflóra Jelentősége: jelenlétükből következtetni lehet az élelmiszert ért szennyezés tényére ill. mértékére, fejlődésükhöz

Részletesebben

Mikrobiológia gyakorlat 3. A mikroorganizmusok leküzdése

Mikrobiológia gyakorlat 3. A mikroorganizmusok leküzdése Mikrobiológia gyakorlat 3. A mikroorganizmusok leküzdése 1 halott mikroorganizmus DEF.: Egy mikroorganizmus akkor tekinthető élettelennek, ha már optimális növekedési feltételek mellett sem képes reprodukcióra.

Részletesebben

MTBE degradációja mikrobiális rendszerekben

MTBE degradációja mikrobiális rendszerekben MTBE degradációja mikrobiális rendszerekben Kármentesítés aktuális kérdései Dr. Bihari Zoltán Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány Biotechnológiai Intézet 2011. március 17, Budapest Az MTBE fizikokémiai

Részletesebben

BIOLÓGIA. 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra. Célok és feladatok

BIOLÓGIA. 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra. Célok és feladatok BIOLÓGIA 10. évfolyam /normál képzés/ 11. évfolyam /kéttannyelvű és nyelvi előkészítő évfolyamú képzés/ Óraszám: 111 óra Célok és feladatok Szakközépiskolánkban a biológiatanítás célja az elméleti ismeretátadás,

Részletesebben

Az Effektív Mikroorganizmusok (EM) hatása a halastavi környezetre

Az Effektív Mikroorganizmusok (EM) hatása a halastavi környezetre Az Effektív Mikroorganizmusok (EM) hatása a halastavi környezetre Hegyi Árpád, Mészáros Erika, Trenovszki Magdolna, Lefler Kinga Katalin, Lugasi Andrea, Egyed Imre, Hidas András, Urbányi Béla HAKI napok

Részletesebben

kalap tönk gallér bocskor spóratartó

kalap tönk gallér bocskor spóratartó TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az erdő gombái A kísérlet, mérés megnevezése, célkitűzései: Az erdők élőlényei életközösségeket alkotnak, amelyben az egyes élőlények között kapcsolat és kölcsönhatás van. Az

Részletesebben

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése 1. Jellemezze és csoportosítsa a mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket eredet és hasznosítási lehetőségek szempontjából, illetve vázolja fel talajra, felszíni-, felszín alatti vizekre és levegőre

Részletesebben

TERMÉSZETES EREDETŰ KIVONATOK ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYI SZÖVETTENYÉSZETEK TÁPTALAJAIBAN

TERMÉSZETES EREDETŰ KIVONATOK ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYI SZÖVETTENYÉSZETEK TÁPTALAJAIBAN TERMÉSZETES EREDETŰ KIVONATOK ALKALMAZÁSA A NÖVÉNYI SZÖVETTENYÉSZETEK TÁPTALAJAIBAN DR. MOLNÁR ZOLTÁN PROF. DR. MARÓTI MIHÁLY (1917-2009) EMLÉKÜLÉS SZENT ISTVÁN EGYETEM BUDAI CAMPUS 2017. ÁPRILIS 21.,

Részletesebben

A tételsor a 12/2013. (III. 28.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/47

A tételsor a 12/2013. (III. 28.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/47 A vizsgafeladat ismertetése: Növényi-, állati eredetű és szintetikus gyógyszerhatóanyagok gyártásának bemutatása. Gyógyszer kiszerelési eljárások ismertetése Amennyiben a tétel kidolgozásához segédeszköz

Részletesebben

Modern, ökohatékony technológiák. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó

Modern, ökohatékony technológiák. Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Modern, ökohatékony technológiák Készítette: Fekete-Kertész Ildikó Bevezetés Manapság előtérbe kerülnek a modern, ökohatékony technológiák, melyek teljesítményükben, gazdaságilag is megfelelőek, de emellett

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1436/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1436/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1436/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztály

Részletesebben

Kerozinnal szennyezett terület hidraulikai, vízminőségi és mikrobiológiai szempontú vizsgálata

Kerozinnal szennyezett terület hidraulikai, vízminőségi és mikrobiológiai szempontú vizsgálata Kerozinnal szennyezett terület hidraulikai, vízminőségi és mikrobiológiai szempontú vizsgálata Máthé Ágnes Réka Eötvös Loránd Tudományegyetem Környezettudomány MSc 2015 Témavezetők: Kovács József és Kőhler

Részletesebben

12. évfolyam esti, levelező

12. évfolyam esti, levelező 12. évfolyam esti, levelező I. ÖKOLÓGIA EGYED FELETTI SZERVEZŐDÉSI SZINTEK 1. A populációk jellemzése, növekedése 2. A populációk környezete, tűrőképesség 3. Az élettelen környezeti tényezők: fény hőmérséklet,

Részletesebben

Biotechnológiai alapismeretek tantárgy

Biotechnológiai alapismeretek tantárgy Biotechnológiai alapismeretek tantárgy A biotechnológiai alapismeretek tantárgy magába foglalja a kémia, fizikai kémia és a biológia tantárgyak témaköreit. 1. A) Ismertesse az atomok elektronszerkezetét!

Részletesebben

Biogáz hasznosítás. SEE-REUSE Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért. Vajdahunyadvár, 2014. december 10.

Biogáz hasznosítás. SEE-REUSE Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért. Vajdahunyadvár, 2014. december 10. Az európai megújuló energia oktatás megerősítése a fenntartható gazdaságért Biogáz hasznosítás Vajdahunyadvár, 2014. december 10. Alaphelyzet A magyar birtokos szegényebb, mint birtokához képest lennie

Részletesebben

Szennyvíz és szennyvíziszap-komposzt gyógyszermaradványainak mikrobiális eltávolítása

Szennyvíz és szennyvíziszap-komposzt gyógyszermaradványainak mikrobiális eltávolítása MaSzeSz Junior Vízgazdálkodási Szimpózium Budapest, 2016. február 11. Szennyvíz és szennyvíziszap-komposzt gyógyszermaradványainak mikrobiális eltávolítása Tóth Gábor Nyírségvíz Zrt. A probléma felvetése

Részletesebben

Invazív mintavételi módszerek helye a nozokómiális pneumóniák diagnosztikájában

Invazív mintavételi módszerek helye a nozokómiális pneumóniák diagnosztikájában Invazív mintavételi módszerek helye a nozokómiális pneumóniák diagnosztikájában Prof. Dr. Nagy Erzsébet SZTE, Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet, Szeged Siófok, 2008 november 27-29 Fogalmak

Részletesebben

4. FERMENTÁCIÓK LEVEGŐZTETÉSE. A mikrobák oxigénigénye. Az oxigén felhasználása. Pécs Miklós: Vebi Biomérnöki műveletek. 4. előadás: Levegőztetés

4. FERMENTÁCIÓK LEVEGŐZTETÉSE. A mikrobák oxigénigénye. Az oxigén felhasználása. Pécs Miklós: Vebi Biomérnöki műveletek. 4. előadás: Levegőztetés 4. FERMENTÁIÓK EVEGŐZTETÉSE 1 A mikrobák oxigénigénye Az oxigénigény szempontjából a mikrobákat több csoportba sorolhatjuk: Aerob mikroorganizmusok anyagcseréjükhöz szükségük van oxigénre Anaerob mikroorganizmusok

Részletesebben

OKTV biológia I-II. kategória - Döntő 1. oldal A versenyző száma...

OKTV biológia I-II. kategória - Döntő 1. oldal A versenyző száma... OKTV 2010 2011 biológia I-II. kategória - Döntő 1. oldal Kedves Versenyző! Gratulálunk a Biológia OKTV-n elért eddigi kiváló teljesítményéhez! Csak így tovább! Először minden lapra a versenyző számához

Részletesebben

4. SZERVES SAVAK. Az ecetsav biológiai előállítása SZERVES SAVAK. Ecetsav baktériumok. Az ecetsav baktériumok osztályozása ECETSAV. 04.

4. SZERVES SAVAK. Az ecetsav biológiai előállítása SZERVES SAVAK. Ecetsav baktériumok. Az ecetsav baktériumok osztályozása ECETSAV. 04. Az ecetsav biológiai előállítása 4. SZERVES SAVAK A bor után legősibb (bio)technológia: a bor megecetesedik borecet keletkezik A folyamat bruttó leírása: C 2 H 5 OH + O 2 CH 3 COOH + H 2 O Az ecetsav baktériumok

Részletesebben

Az oxigén mint szubsztrát 4. FERMENTÁCIÓK LEVEGŐZTETÉSE. A mikrobák oxigénigénye. Az oxigén mint szubsztrát. Az oxigén felhasználása

Az oxigén mint szubsztrát 4. FERMENTÁCIÓK LEVEGŐZTETÉSE. A mikrobák oxigénigénye. Az oxigén mint szubsztrát. Az oxigén felhasználása 4. előadás: evegőztetés 4. FERMENTÁIÓK EVEGŐZTETÉSE Az oxigén mint szubsztrát Az oxigén a mikroba számára egy szubsztrát, tehát érvényesek rá az ott bevezetett összefüggések. Mikroba fajlagos szaporodási

Részletesebben

CytoFuge 2 Sejtkoncentrátor. Felhasználói kézikönyv

CytoFuge 2 Sejtkoncentrátor. Felhasználói kézikönyv CytoFuge 2 Sejtkoncentrátor Felhasználói kézikönyv VIGYÁZAT A minták kezelésekor az általános laboratóriumi biztonsági szabályokat tartsuk be, függetlenül attól, hogy ismerten fertz mintát kezelünk-e vagy

Részletesebben

IPARI ENZIMEK 2. Proteázok. Alkalikus proteázok. Pécs Miklós: Biotermék technológia 1. 6. fejezet: Ipari enzimek 2.

IPARI ENZIMEK 2. Proteázok. Alkalikus proteázok. Pécs Miklós: Biotermék technológia 1. 6. fejezet: Ipari enzimek 2. IPARI ENZIMEK 2 Proteázok A proteázok az ipari enzimek egyik legfontosabb csoportja (6200 t tiszta E/év) Peptid kötéseket bont (létrehoz) (hidrolízis, szintézis) Fehérje lebontás: élelmiszer, tejalvadás,

Részletesebben

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár

Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft., Biológiai K+F+I Osztály, Mosonmagyaróvár TEJSAVBAKTÉRIUMOK ÉS BIFIDOBAKTÉRIUMOK ÉLŐSEJT-SZÁMÁNAK SZELEKTÍV MEGHATÁROZÁSÁRA SZOLGÁLÓ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉRTÉKELÉSE ÉS ALKALMAZÁSA SAVANYÚ TEJTERMÉKEK MIKROBIOLÓGIAI MINŐSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSÉRE

Részletesebben