Delibes "Lakmé" című operájának bemutatója a budapesti FUGA Építészeti Központban.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Delibes "Lakmé" című operájának bemutatója a budapesti FUGA Építészeti Központban."

Átírás

1 Kamara-Lakmé Delibes "Lakmé" című operájának bemutatója a budapesti FUGA Építészeti Központban. Az operaházi Májusünnepre, Renée Flemingre és a többi nemzetközi sztárra várva meglehetősen észrevétlenül zajlott le Budapesten egy bemutató: Delibes Lakmé című operájának premierje május 1-én a FUGA Építészeti Központban. A Lakmét 1883-ban mutatták be először Párizsban (Magyarországon pedig négy évvel később, 1887-ben). A francia romantika kiváló kompozíciója egzotikus helyszínen, a 19. századi Indiában játszódik, és az angol-indiai ellentét témája köré rajzolja fel Lakmé szerelmi drámáját. Izgalmas operáról van szó, de a darab mégsem lett az operaházak repertoárjának állandó része. Többnyire egy-egy híres koloratúrszoprán kedvéért állították színpadra vagy rögzítették lemezre. Már maga Delibes is elsősorban Marie van Zandt koloratúrszopránnak írta a művet, és természetesen az amerikai énekeső lépett fel az ősbemutatón is (Gerard szerepét a kor híres francia tenoristája, Jean-Alexandre Talazac énekelte). A későbbi híres Lakmék közül a II. világháború előtti évekből Lily Pons, az 1970/80-as évekből Joan Sutherland nevét kell elsősorban megemlíteni, napjainkban pedig Natalie Dessay énekli a legnagyobb sikerrel a szerepet.

2 Hertelendy Rita (Lakmé) A Lakmé zenéje kapcsán a gazdag, színes hangszerelést és a dallamosságot szokták elsősorban kiemelni, de igazán csak a mű két jelenete vált slágerré: Lakmé "Csengettyűáriája" ("Où va la jeune Hindoue") és a "Virág-kettős" ("Sous le dôme épais"). Arról azonban, hogy a mű sokkal több ennél, a mostani előadás kapcsán is meggyőződhettek az érdeklődők. Az operát ezúttal zenekar, kórus és egzotikus díszletek nélkül, lerövidítve, kamarajelleggel vitte színpadra a rendező. Az előadás a FUGA Építészeti Központ nagy méretű termében, kis létszámú hallgatóság előtt zajlott magyar nyelven, zongorakísérettel. Anger Ferenc az elmúlt években több opera rendezésével is felhívta magára a figyelmet. (Ezek közül kettőt láttam: a Rossini: Ory grófját, ami nagyon tetszett és a Liszt: Don Sanchet, ami viszont kevésbé.) "Anger Ferenc kockáztatott..." Anger Ferenc a mostani Lakméelőadás esetében kockáztatott. Épp azoktól a látványos elemektől - nagyzenekari hangzás, kórus-jelenetek, balett, színpompás, egzotikus díszletek - fosztotta meg a művet, amelyek révén a Lakmé színrevitele könnyű siker lehetett volna. Kitűnő érzékre vall, hogy a rendező (feltételezem, hogy az ő ötlete volt) meglátta a műben a kamaraopera lehetőségét, azt hogy így, "lecsupaszítva" is hatásos lehet az előadás, sőt: bizonyos szempontból így tűnnek elő a zene és a dráma igazi értékei.

3 Csiki Gábor (Gerald) Annak, hogy Anger Ferenc ebben a formában vitte színpadra a művet, többféle oka lehet. Egyrészt talán meg akarta mutatni, hogy így is lehet: azaz sok pénz, nagy létszámú előadó és nagyszínpad nélkül. A másik a már említett ok lehetett: bemutatni, hogy a Lakmé nem csak a két ismert sláger miatt remek opera. Bármi volt is az ok, a rendező sikerrel járt. A Lakmét szokták szentimentálisnak, érzelgősnek is titulálni, de most ez sem éreztem; a szereplők érzelmei és indulatai, maga a dráma is hiteles és hihető volt. (Hogy mennyire komolyan vették az előadók a produkciót, már abból is látszik, hogy külön honlapot is szenteltek neki, lásd itt: Lakmé.) Szellemes és ironikus volt az angolok bemutatása: emlékezetes marad a kép, ahogy szenvtelenül, cinikusan állnak, beszélgetnek és folyamatosan teáznak (a "Csengettyűária" alatt a csengőhangok helyett a csészét ütögetik a kiskanalakkal).

4 Magyari Eszter (Rose), Bakó Antal (Frederick), Bócz Annamária (Mrs. Bentson) és Németh Mónika (Ellen) A szinte már dacosan leegyszerűsített díszletek esetében azonban talán kissé át is estek a ló túloldalára. Ennél azért több ötlet is lehetett volna a "színpadon", amely alapvetően a terem négy oszlopának kihasználására épült, további díszlet gyanánt pedig a mennyezetről lelógó, sűrűn elhelyezett színes papírcsíkokat használtak (az egzotikus környezetet, az őserdőt érzékeltetve ezzel). Az előadás elején rövid bevezetőjében Anger Ferenc elmondta, hogy ugyanakkor nagy gondot fordítottak a hiteles jelmezek beszerzésére (az Operaházból és egy budapesti indiai boltból). Akkor viszont kevésbé érthető, miért volt egyes énekeseken tornacipő, a ruha alatt pedig farmer. De mindez másodlagos a produkció erényeihez képest. A mű címszerepe az operairodalom "nagy" szoprán szerepei közé tartozik. "Hertelendy Rita kiválóan énekelt..." Lakmé szólamának egy része lírai hangot kíván, míg más jelenetek tökéletes koloratúrtechnikát igényelnek az énekesnő részéről. A Lakmét ezen az estén éneklő Hertelendy Rita kiválóan énekelt. A "Csengettyűária" magas koloratúrái semmiféle gondot nem jelentettek számára. A hangja kiválóan illik a szerephez, és ami még kiemelendő: Hertelendy Rita nagyon komolyan vette a szerepét, igazi átéléssel énekelt (ez egyébként valamennyi szereplőről elmondható). Színészi játéka elismerésre méltó, Lakméja büszke volt és fájdalommal teli.

5 Igen meggyőző produkciót láthattunk és hallhattunk a Geraldot éneklő Csiki Gábortól is. A hang kissé nyers, de a tenorista jól bírta a szólam nehézségeit (egyáltalán nem könnyű szerep!), erős színpadi jelenlétével pedig az esetleges hangi hiányosságokért is messzemenően kárpótolt minket. A Lakméhoz képest felületesebb érzelemvilággal rendelkező Gerald tudott könnyed és szenvtelen is lenni, ugyanakkor a szerelmi jelenetekben szenvedélyes és lehengerlő volt. Andrónyi Gábor (Hadji), Hajdú Diána (Mallika) és Dobos Sándor (Nilakantha) A Nilakanthát alakító Dobos Sándor esetében is a szenvedélyes előadásmódot, az indulatok hiteles tolmácsolását tudom kiemelni, jóllehet, az énekes a magas hangoknál néha erőlködött. Hiteles alakítást nyújtott a Fredericket éneklő Bakó Antal is. Itt jegyezném azonban meg, hogy míg a kellő hangerő egy operaházban nagy erény, addig egy ilyen kis teremben, mint amilyen a mostani, a hangot néha már inkább visszafogni kell; erre a mostani szereplőgárdában a legerősebb hangú Bakó Antalnak és Dobos Sándornak kellene jobban odafigyelni.

6 Bócz Annamária meggyőzően játszotta a "felsőbbrendű" Mrs Bentsont, és szépen énekelt Mallika szerepében Hajdú Diána is, aki a "Virág-duett"-ben egyenrangú partnere volt Hertelendy Ritának. A kisebb szerepekben is karakteres alakításokat, hangilag pedig megbízható produkciókat láthattunk és hallhattunk Németh Mónika, Magyari Eszter és Andrónyi Gábor részéről. Szirtes Katalin kiváló zongorakísérete - amennyire lehetett - feledtetni tudta a Lakmé gazdag zenekari hangzásának hiányát. Érdemes a darabot megnézni, tudomásom szerint júniusban ismét bemutatják. Remélem, hogy lesz folytatás, nem lenne szabad ezt a produkciót a továbbiakban elveszni hagyni. Csák Balázs További képek:

7 Hertelendy Rita (Lakmé) és Dobos Sándor (Nilakantha) Csiki Gábor (Gerald)

8 Hertelendy Rita (Lakmé) és Csiki Gábor (Gerald)

9 Bócz Annamária (Mrs. Bentson)

10 Csiki Gábor (Gerald) és Németh Mónika (Ellen)

11 Hertelendy Rita (Lakmé)

12 Hertelendy Rita (Lakmé), Hajdú Diána (Mallika) és Andrónyi Gábor (Hadji) Hertelendy Rita (Lakmé) és Csiki Gábor (Gerald)

13 Csiki Gábor (Gerald) és Hertelendy Rita (Lakmé)

14 Magyari Eszter (Rose) és Bakó Antal (Frederick) május 1., FUGA Építészeti Központ (Budapest) Delibes: Lakmé Opera két részben (részletek zongorakísérettel) Írta: Leo Delibes Magyar szöveg: Blum Tamás Látvány: Zöldy Z. Gergely Rendező: Anger Ferenc

15 Szereplők: Lakmé - Hertelendy Rita Gerald - Csiki Gábor Nilakantha - Dobos Sándor Mallika - Hajdú Diána Hadji - Andrónyi Gábor Ellen - Németh Mónika Rose - Magyari Eszter Mrs. Bentson - Bócz Annamária Frederick - Bakó Antal zongora: Szirtes Katalin 27:kritika&Itemid=16

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika.

December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika. Korhatár nélkül December 7-én mutatták be a debreceni Csokonai Színházban Puccini Pillangókisasszonyát. Kritika. A két főszereplőnek - Létay Kiss Gabriellának és Balczó Péternek -, illetve a karmesternek

Részletesebben

Armel Operaverseny és Fesztivál Szeged

Armel Operaverseny és Fesztivál Szeged Armel Operaverseny és Fesztivál Szeged Vérfagyasztó líra Zandonai "Francesca da Rimini" című operája az Armel Operaverseny és Fesztivál keretében, a Szegedi Nemzeti Színházban. Kritika. Riccardo Zandonai

Részletesebben

operaportal.hu, A CÍMSZEREPBEN: LAJKA KUTYA Russell Hepplewhite "Lajka, az űrkutya" című operája Szegeden.

operaportal.hu, A CÍMSZEREPBEN: LAJKA KUTYA Russell Hepplewhite Lajka, az űrkutya című operája Szegeden. operaportal.hu, 2013. 10. 15. A CÍMSZEREPBEN: LAJKA KUTYA Russell Hepplewhite "Lajka, az űrkutya" című operája Szegeden. Az idei évi Armel Operaverseny utolsó operája egy gyermekopera volt. Az egyfelvonásos

Részletesebben

KISS ERNŐ ZENEI KINCSEK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN

KISS ERNŐ ZENEI KINCSEK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN KISS ERNŐ ZENEI KINCSEK AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN Az ország egyik legnagyobb színpadának épületegyüttese madártávlatból Az Északi Járműjavító és egy 301-es gőzmozdony az átépítés kezdetekor és most Érdekes,

Részletesebben

Rossini: Ory grófja című operája a Tavaszi Fesztiválon, a Thália színházban. Kritika.

Rossini: Ory grófja című operája a Tavaszi Fesztiválon, a Thália színházban. Kritika. Telitalálat Rossini: Ory grófja című operája a Tavaszi Fesztiválon, a Thália színházban. Kritika. Az Ory grófja (Le comte Ory) nem tartozik a legnépszerűbb Rossini-operák közé. Ritkán játszák, és az operáról

Részletesebben

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!

Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az

Részletesebben

Cselszövők, pártütők, ármány

Cselszövők, pártütők, ármány Cselszövők, pártütők, ármány Erkel Ferenc "Hunyadi László" című operája az Operaházban. Kritika. A Hunyadi László felújításával kezdte az Operaház az idei évadot. Meglepő, hogy miközben az Erkel Színházban

Részletesebben

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban. romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman

Részletesebben

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben

Részletesebben

A színházi előadás elemzési szempontjai

A színházi előadás elemzési szempontjai A színházi előadás elemzési szempontjai I/a) Az előadásról, a színházi jelrendszerről globálisan Miről szól számodra az előadás? Mi a rendezői elképzelés, koncepció lényege szerinted? Milyen címet adnál

Részletesebben

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés

Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és ú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Színháztörténet Színháztörténet:

Részletesebben

NAGY ÁLMOM VOLT, HOGY ITTHON ÉNEKELEK...

NAGY ÁLMOM VOLT, HOGY ITTHON ÉNEKELEK... NAGY ÁLMOM VOLT, HOGY ITTHON ÉNEKELEK... A Németországban élő szoprán - Hamari Júlia növendéke - eddig szinte teljesen ismeretlen volt a magyar közönség számára. Az énekesnő január 16-án lépett fel először

Részletesebben

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK?

MIT NYÚJTANAK ÖNNEK A RIPPEL PRODUKCIÓK? MŰSORAJÁNLÓ 2017 A RIPPEL BROTHERS A háromszoros Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a külföldi nagy show-k és TV műsorok állandó sztárjai.

Részletesebben

Kritika Közellenségek (Public Enemies)

Kritika Közellenségek (Public Enemies) 2009 július 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Kritika értékelve Közellenségek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A héten ismét moziztunk egyet, Johnny Depp, Christian Bale és Michael Mann adták át

Részletesebben

RICHARD STRAUSS150 FESZTIVÁL

RICHARD STRAUSS150 FESZTIVÁL RICHARD STRAUSS150 FESZTIVÁL Strauss premierek 2013/14-ben Májusünnep A cél, amelyet az Operaház új vezetése 2011 szeptemberében, csaknem három évvel korábban kitűzött, e fesztivál alatt teljesül: a jubileumi

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület 8100 Várpalota, Felsőinkám u.7. Telefon: 70 / 202 09 17 e-mail: musicalrehangolva@gmail.com www.musicalkurzus.hu MUSICAL-re hangolva Musical Stúdió KÉPZÉSI TERVE Felnőttképzési

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók?

Miért ku lönlegesek a Rippel produkciók? MŰSOR- KIAJÁNLÓ RIPPEL BROTHERS A kétszeres Állami Díjjal kitüntete@, immár kilencszeres világrekorder Rippel Ferenc és Rippel Viktor a mai napig a párizsi Moulin Rouge és több ku lföldi nagy show és TV

Részletesebben

árdonyi Géza Színház

árdonyi Géza Színház árdonyi Géza Színház LA MANCHA LOVAGJA zenés színmű Szövegkönyv: DALE WASSERMAN Zene: Mitch Leigh Dalszövegek: Joe Darion Fordította: Blum Tamás Rendező: Blaskó Balázs Jászai-díjas Bemutató: 2017. március

Részletesebben

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15.

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a A JANOTA-MŰHELY 80 ÉVES RÖVID KRÓNIKÁJA ( Torda, 1936. január 27.) Iskolai tanulmányait Győrben végezte, kitűnő rendű érettségi és az ottani zenekonzervatóriumi tanulmányai (zongora és fagott főtanszak)

Részletesebben

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA

A BAJNOK GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA GIACOMO PUCCINI MŰVEINEK FELHASZNÁLÁSÁVAL ÍRTA PINTÉR BÉLA 2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár,

Részletesebben

Knut Vaage 'Veslefrikk' című operája az Armel Operaversenyen. Kritika.

Knut Vaage 'Veslefrikk' című operája az Armel Operaversenyen. Kritika. Depresszió Északon Armel Operaverseny 2010 Knut Vaage 'Veslefrikk' című operája az Armel Operaversenyen. Kritika. November 3. és 17. között rendezik az Armel Operaverseny idei döntőjét a Szegedi Nemzeti

Részletesebben

NORAN LIBRO A Kossuth Kiadói Csoport tagja

NORAN LIBRO A Kossuth Kiadói Csoport tagja A Kossuth Kiadói Csoport tagja ÜNNEPI KÖNYVHÉT 2010 1 2 KÁNTOR LAJOS Barátom a malomban SINKÓ ERVIN Optimisták Négykezes Csiki Lászlóval 316 oldal, kartonált; ára: 2590 Ft ISBN 978-963-99960-4-5 Volt egyszer

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

A 17. századi francia klasszicizmus

A 17. századi francia klasszicizmus A 17. századi francia klasszicizmus A 17. század közepén Franciaországban új stílus: a klasszicizmus (classis = osztály; classicus = első osztályba tartozó) Jellemzi: az antikvitás tisztelete és követése,

Részletesebben

ISSN Konkoly-Thege pp György: Elektronikus zenei sivatagi fesztivál ELEKTRONIKUS ZENEI SIVATAGI FESZTIVÁL TUNÉZIÁBAN.

ISSN Konkoly-Thege pp György: Elektronikus zenei sivatagi fesztivál ELEKTRONIKUS ZENEI SIVATAGI FESZTIVÁL TUNÉZIÁBAN. terepbeszámoló ELEKTRONIKUS ZENEI SIVATAGI FESZTIVÁL TUNÉZIÁBAN ÍRTA ÉS FÉNYKÉPEZTE: KONKOLY-THEGE GYÖRGY Jártam már Tunéziában, de az egy teljesen szokványos bár szép Tunisz-Hammamet- Monastir és környéke

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

ó Á ü Á Á ü ó ó Í ö ú ó ö ö ö ú ö ö ö ü ö ö ó ö ö ü ú óú óú ú Í ú ó ú ú ú ú ú óú ú Á Í ó ö ú óú ó óú ú ú ó ö ü ö ö ü ú ú ü ö ó ü ö ö ü ü ö ü ó ó ó ü ó ó ó ö Á É ü ö Í ü Í ó ó ó ó ú ö ó ü ú ó ű ú ó ö ú

Részletesebben

Í í É Á ö ü Ó Ü ö ü Ü í őú Ü í Í ő í Ó ú í ú í ö í ő ö ö Í í í ú ú ö ő ö ő ö ö ö í í ö ö ö ő ö í ö ő ö í ő ö í ÍÍ ö ő ü í ő ö Ü Ü ö í ő ü ü Ü í Ü Ü ö Ü Ü Ü í ö ő ű ő Ú ő ő ö ő í ö ü ő ö í ű Í Ú ö Ú ü ö

Részletesebben

Í Ö í Í ú í Í ö ü í í í í ü í í ü ü í Ö í ü ü ü í í ü í í ő ü í í í ü ö í í í í ő í í í í í ű Ö í í Í í ö ő Í ő ü ü ő ő í í ü í Ö í Í ő Ü ö ö í ö í ö ü ü Ó ö ü ü ü ü ü í ü ü ü ö ü ö ü í Ü ü í í ú Ú ü ű

Részletesebben

í í ö ő í í í Ö ö í ő í í í í í í Í Ó í ö ő ú ö ú í í ő ő í ö ő í ő í í í ö í í ő ü í ü ő ö í ü ö ö í ö ü ö ő ö ö í í í í ö ő ő ú ö í ő ö ö í ő ö í ő í ü ő í ü ö í í ö í í í ö í ő ö í ő ő ü ö í ő í ö ő

Részletesebben

ő ú ő ü Í Í ü ú ö ú ö ű ö ö Á ő ő Á ú ő ú Á ö ú ö ú ő Ö ö ú ü ő ü ü ő öú ö ö ö ö ü ő ő ő ö ű ő ő ö ő ö ő ű ő ö ö ü ő ő ő Ú ü Á ö ú ő ő ő ő ő ü ő ú ő ő ö ö ő ú ö ő ü ö ö ú ü ö ő ő ü ű ö ű ű ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

í ő í ő ö ő í ö ö í ö ú í ú öű ő ű í ő ö í ü ő ő ő í ő ü ő ü ő ű ü ő ü ü ú ü ő ü ü ő ő ö ö ö ú ü ö í ö ö í ü ü ö ö ö í ü ü ő ő ö ő ő ő ö í ü ö ü ő ő ő ö í ö ő ö ő í É ö ü ö ö í í ő ö ú ü ö í í ő í í í

Részletesebben

É ü ü É ü É É Ú Ó ü ü ű Ü Ú ű ü Ü Ó ü Ü Ú Ü ü ü Ó Ú ü Ü ű Ü ü Ó Ú Ú ü ü ü Ú ü Ü Ü Ú ü Ó ü ü Ü Ö Ü Ó Ü ü Ü Ü Ú Ó ü Ü ü ü ü ű Ü ű Ó Ü Ü Ü ü Ü ű Ö Ö Ő Ó É Ö ü É Ó ü ű Ú ű Ó É Ú Ú É ü Ő Ó Ő ű É Ö ű ü ü

Részletesebben

ő ö ú ű ö ö Ö ö ő ö ö Ö ö ő ő ő ú Ó ö ő ő ú ő ő ö ő ő ö ö ö ő ő ő ö ö ő ö ü ű ő ű ő ö Á ö ő ö ő ő ű ö ő ú ö ö ű ö ő ő ő ő ő ö ö ú ű ő ü ő Ú ő ü Ű ü ö ö Ó ű ő ű ő ő ö ő ö ű ű ő ű ö ű ő ő ű ü ö ö ü ő Á ö

Részletesebben

ó ó ú ú ő ó ő ú ú ó ű ű ú ő ű ó ó ő ő ó ó ó ú ó ó ó ő ú ó ő ő ő ó ő Ó Ó ő Ü ó ú ó Ö Ü ó ú ő ú ő ő ó ó ő ú ő ó ő ú ő ő ú ő ű Ö ú ú ó ó ő ő ó ó ó ő ú ő ó ő ő ő ó ó ú ó ő ő ó ó ő ő ő Ó ő ő ő ú ú ó ú ő ó ű

Részletesebben

ü ö ö ú ö ü ű ö ü ö ü ö É Á Á ö Á Á Ú Á Á Á ö ú Á ö ö ü É ö Á ü ö Á ö ö ö Á ú öú ü ö ü ú Á ü ű ú ú ü Á ú ú ű ű ú ü ü Á ü ö ö ú ö ö ö ö ú ú ü ö ö ü ü ű ö ú Á ű ü ö ú ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ö ö Á ö ű ö ö ö

Részletesebben

ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ő ő É ő ű ő ű ő ő Ú ű Ú ő Ú ű Ú ű ő ű ő ő ő Á Á Ú Á ő ő Ú ű ő ő Ó ő ű Ó ű ő Ü ő ő É ű ő ű ő Ú É ő ű Ú É ő Á É Á Ú ő ő É ő É Ü É É ű Ü ő Ú Ú Á É ő ő É ő ő Ó Ó ő ő É É Á

Részletesebben

Í Ü Ő Ó Á Ó Á Ó Ú Á Á ó Í ű Á Ö Á Á Í Í Ü Á Á Í Ő Ú Á ú ú Í ó ö ö ö ű ö ö Á Á Á Á ó ö ó ó Á ö ö ú Á Í ű Ü ó Í ö ú ö ö Á ó ó ó Í ó ó ó ü ó ó ö ó Á ű ó ö Í Á ó ó ü ö ö ö Í ó ó ö Í ö ö ö ö ü ú ö ü Í ú ó ö

Részletesebben

Ö É É ü ú ú ú ö ü ű ű ö ű Ó Ö É É Ó É ú ü É Ö ü ű ű ö ö ü ö ű ö ö ű ű ú ü ű ö ű ű ú ű ö ű ú ú ü ű ö ú ü ö ú ö ű ű ö ö ű ü ö ö ö ú ú ö ö ű ö ű ö ű ű ö ű ű ö ú ö ű ö ű ű ö ö ű ö ö ö ö ö Ü öü ö ü Ö É ö ü

Részletesebben

Ú ő Ő É ó ó ő ó ú ö ó ó ó ó ö É ó ó ó ó ú ő ö ú ő ö Á ó ő ő ó ú ő ő ü ő ő ő ö ő ó ö ő ő ó ö ő ü ő ó ú ü ö ó ó ő ő ó ő ő ő ó ű ö ő ő ö ü ő ő ő ó ö ó ő ü ú ö ő ö ó ó ő ő ő ü ő ü ő ó ő ó ü ő ó ó ő ő ó ő ó

Részletesebben

Ü É É É ű ű ű Ú Ü Ö Ü Ü ű Ó ű ű ű É ű ű Ő ű ű ű Ü ű É ű ű ű ű ű Ú É É Í É É É É É É É ű É É Ó Ö Ö Ö É Ö É É Ó Ö É Ó Ó ű É ű ű É É ű Ú É É ű ű Í ű É Ú ű ű ű É Ó Ö Ö É Í Ő Ö É ű É ű Ú É É ű É É ÓÚ É Ő

Részletesebben

ö ő ü Ó Ö ü ö ő ü ó ő ü ü í ü ő ó ő ó ő ó ő ö ő ó ö ö ő ü ö ö ü í ő ü ü ü ő ö ó ő ó ő ü ő ö ő ü ú ő ö ő ó ő ö ö Ö ő ó ó ő ó ő ó ü ü ó ó ó ó í ő ó ő ü ö Ö ő ü ó ü ö ő ö Ö ő ü ú ü í ö Ö ő ó ó ő ü ö í É ö

Részletesebben

ő ű ő ő ö ü ö ő ü ő ű ú Á ö ű ü ő ő ú ú ő ű ö ö ú ú ő ú ú ü ú ú ő ő ő ő ő ö ö ö ü ö ö ö ü ő ő ü ő ú Á ő öü Á ö ö ő ö ö ü ö ü ö ö ő ű ö ú ö ő ö ü ö ö ö ő ú ü ö ő ű ö ö ö ő ő ő ő ü ü ő ö ü ő ő ö ü ü ő ö

Részletesebben

Operabál 2008 - Az Operabál a következő érdekességek miatt mesebeli az idei évben:

Operabál 2008 - Az Operabál a következő érdekességek miatt mesebeli az idei évben: 2008. 01. 10. A 2008. február 2-i Operabál mottója: Mesebeli Operabál - Operabál 2008 Operabál 2008 - Az Operabál a következő érdekességek miatt mesebeli az idei évben: Az Operaház ünnepi díszkivilágítása

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában VEOL Page 1 of 11 HIRDETÉS 2019. 03. 12. 16:46 E M B E R K Ü Z D J É S B Í Z V A B Í Z Z Á L! MEGOSZTOM Tetszik 96 A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus

Részletesebben

AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE

AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE AZ OPERA KORSZERŰSÍTÉSE Pénteken délelőtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ókovács Szilveszter főigazgató sajtóbejárás keretében ismertette a média képviselőivel az Opera felújítása előtti

Részletesebben

KönyvTÁRlat III/6. Bűnök és szenvedélyek. Pajzán történetek, avagy magyar erotikus irodalom

KönyvTÁRlat III/6. Bűnök és szenvedélyek. Pajzán történetek, avagy magyar erotikus irodalom KönyvTÁRlat III/6. Bűnök és szenvedélyek. Pajzán történetek, avagy magyar erotikus irodalom 2014/02/13 2014/02/05-14:37 1. oldal (összes: 5) 2. oldal (összes: 5) [1]2014. február 13-án, csütörtökön pajzán

Részletesebben

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam

Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból. 9. évfolyam Osztályozóvizsga anyaga Ének-zene tantárgyból 9. évfolyam 4-5 mű éneklése tiszta intonációval a következő kategóriák mindegyikéből: gregorián, reneszánsz, barokk, bécsi klasszikus Magyar népzene és történeti

Részletesebben

A librettó Luko Paljetak horvát költő, író azonos című színdarabján alapul, Juranić mellett pedig Paljetak volt az opera másik szövegírója.

A librettó Luko Paljetak horvát költő, író azonos című színdarabján alapul, Juranić mellett pedig Paljetak volt az opera másik szövegírója. operaportal.hu, 2013. 10. 10. "A NYÁR UTOLSÓ VIRÁGA" Zoran Juranić "A nyár utolsó virága" című operája. Kritika. A 2013. évi Armel Operaverseny második előadásán egy horvát kortárs zeneszerző, Zoran Juranić

Részletesebben

Cimbalommal a világban. Dr. Herencsár Viktória, egyetemi docens beszámolója ázsiai turnéiról.

Cimbalommal a világban. Dr. Herencsár Viktória, egyetemi docens beszámolója ázsiai turnéiról. Cimbalommal a világban. Dr. Herencsár Viktória, egyetemi docens beszámolója ázsiai turnéiról. Az idei évben a diplomáciai kapcsolatok évfordulói révén Japánban és Koreában adtam koncerteket és tartottam

Részletesebben

Az évad drámája. Fotó: Bócsi Krisztián Úri muri - Szőcs Artur, Zayzon Zsolt

Az évad drámája. Fotó: Bócsi Krisztián Úri muri - Szőcs Artur, Zayzon Zsolt Az évad drámája Fotó: Bócsi Krisztián Úri muri - Szőcs Artur, Zayzon Zsolt A miskolci Úri muri nem végeérhetetlen mulatság és hajnalig tartó dínomdánom, hanem egy lesújtóan sivár állapotból következő katasztrófa

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

Szakmai beszámoló Iseumi Játékok 2016

Szakmai beszámoló Iseumi Játékok 2016 Szakmai beszámoló Iseumi Játékok 2016 pályázati azonosító: 206107/12350 Szombathely nyári kulturális eseményeinek egyik kiemelt fontosságú rendezvénysorozata az ISEUMI JÁTÉKOK. A 2011-ben egy évtizedes

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-487/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. november 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Lev Tolsztoj. Anna Karenina

Lev Tolsztoj. Anna Karenina Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj

Részletesebben

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016

Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál 2016 Ebben az évben harmadszor rendeztük meg ezt a fesztivált 2016. június 30. július 3. között, aminek programja kiválóan illeszkedik Egerhez, a szép barokk városhoz

Részletesebben

KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA V. KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Célok és feladatok A szakiskola kilencedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás, tizedik

Részletesebben

The Beatles. Sárga tengeralattjáró

The Beatles. Sárga tengeralattjáró 21306 The Beatles Sárga tengeralattjáró Amikor a látványos Sárga tengeralattjáró 1968- ban megjelent, azonnal olyan mérföldkövet jelentő filmnek ismerték el, amely az animációt addig nem látott magasságokba

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet

Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Veszprém város könyvtárainak programfüzete VMKK Cholnoky Könyvtára VMKK Dózsavárosi Könyvtára VMKK Március 15. úti Könyvtára Veszprém Megyei Levéltár Kiállítások: 2011. szeptember 30. és október 15. között

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 15/2015. számú hírlevél

Látássérültek Észak-alföldi Regionális. Egyesülete. 15/2015. számú hírlevél Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete 15/2015. számú hírlevél Kérjük, támogassa adója 1 %-ának felajánlásával a régióban élő vak és gyengénlátó emberek mindennapjait, a részükre nyújtott szolgáltatásokat

Részletesebben

Ókovács: ki van nyújtva a kéz

Ókovács: ki van nyújtva a kéz Ókovács: ki van nyújtva a kéz Népszava 2015. február 6. 31. szám 12. oldal Ókovács Szilveszter szerint a repertoár jelentős része fölött eljárt az idő FOTÓ: TÓTH GERGŐ A Magyar Állami Operaház főigazgatója

Részletesebben

Közösséghez tartozni felel?sség

Közösséghez tartozni felel?sség Közösséghez tartozni felel?sség Teltház a színházteremben, varázslatos koncert és rengeteg támogatás jellemezte a november 26-i jótékonysági estet, amellyel a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt segítették.

Részletesebben

1 / :56

1 / :56 Dicséretes a Centrál Színház vállalása, mely szerint nem csak szórakoztató, de valóban elgondolkodtató, aktuális, a magyar társadalomban (is) jelen lévő témákat boncolgató darabokat próbálnak Budapestre

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve ( Az idén nyáron is benépesül a Pet?fi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház M?vészeti Liget névvel b? egy hónapos összm?vészeti fesztivállal gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról.

Részletesebben

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra!

Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! ART02 2010 05 10 Lelkednek sem Art egy kis táplálék Köszönöm mindazoknak, akik reagáltak a fenti című előző havi tájékoztatómra! Most pedig egy kis beszámoló következik, mert akadt egy-két dolog, amely

Részletesebben

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus

ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus ArtStart4U Mesterkurzus Borospataka, Erdély 2017. augusztus 13-18. Az augusztusi mesterkurzus lehetőségét mind a zenei szakemberek, mind a résztvevők nagy örömmel üdvözölték, mivel 2016 decemberében már

Részletesebben

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV

ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV ISMERED azt az érzést, amikor elmész egy társaságban, és SENKI NEM ÉRTI, mit tanulsz, és mivel foglalkozol www.scindikator.hu HIDD EL, át tudjuk érezni! Éppen ezért folytatja idén is a Nők a Tudományban

Részletesebben

Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ

Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ Óravázlat Összeállította: MILBIK LÁSZLÓ Tantárgy: Ének-zene (7. osztály) Témakör: A romantikus zene korszaka Tananyag: Liszt Ferenc: Hajnalozó c. műve 1.Énekes köszönés tábláról; tanár: Jó napot kívánok!

Részletesebben

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA*

DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA* DECEMBERBEN MEGJELENIK MEZŐ IMRE KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY C. ZONGORÁRA ÍRT SOROZATÁNAK NÉGYKEZES VÁLTOZATA* 1 A KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY szóló zongorára írott ismert változata után, a sikerre való

Részletesebben

Néhány személyes reflexió a KSZFV-n bemutatott kisfilmekrõl és a rendezvényrõl

Néhány személyes reflexió a KSZFV-n bemutatott kisfilmekrõl és a rendezvényrõl Brenner János Néhány személyes reflexió a KSZFV-n bemutatott kisfilmekrõl és a rendezvényrõl 124 Sok szempontból volt meghatározó és jelentős ez az április 5-ei zentai nap. Reggel nyolc óra után pár perccel

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Dráma középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 27. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. EGYSZERŰ, RÖVID VÁLASZT IGÉNYLŐ

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Zala megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal a

Részletesebben

10 Az opera egy zárt világ

10 Az opera egy zárt világ Bevezetõ A vizualitás egyeduralmának korában élünk. Képáradat bombáz minket percrõl percre, háttérbe szorítva minden más érzékünket. Nem véletlen, hogy a zenéhez is egyre inkább hozzátartozik a kép: a

Részletesebben

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA

DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA DEBRECZENI PRODUKCIÓS KFT. EXKLÚZÍV MŰSORAJÁNLATA 2015 EXKLUZÍV ÉS EGYEDI AJÁNLAT MEGHITT HANGULAT MAGAS SZÍNVONAL KIVÁLÓ HANGZÁS ELEGANCIA TEHETSÉG LÁTVÁNY SHOW HOVA AJÁNLJUK? NÍVÓS ÜNNEPI ESEMÉNYEKRE

Részletesebben

Médiaismereti foglalkozások könyvtári környezetben foglalkozás sorozat beszámoló http://www.fszek.hu/mediaismeret

Médiaismereti foglalkozások könyvtári környezetben foglalkozás sorozat beszámoló http://www.fszek.hu/mediaismeret A foglalkozás címe: Bábjelenet A foglalkozás helyszíne és résztvevői: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1004 Kőbányai könyvtára, alsós csoport A foglalkozás időpontja: 2010. október 5. A foglalkozás vezetője:

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

V. ESÉLY A MŰVÉSZETRE TÁNCFESZTIVÁL Pécs, 2013. május 4.

V. ESÉLY A MŰVÉSZETRE TÁNCFESZTIVÁL Pécs, 2013. május 4. Pécs, 2013. május 4. nevezési határidő:2013. április 14!! Kiírás Rendező: Esély a Művészetre- Esély a Sportra Közhasznú Alapítvány Helyszín: Budai- Városkapu Iskola 7629 Pécs, Komlói u. 58. Időpont: 2013.

Részletesebben

ART05 2010 06 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék

ART05 2010 06 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék ART05 2010 06 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010.06.02. szerda Öcsiék elutaztak Kisebb bonyodalmak után sikerült feltuszkolni Őket a repülőgépre! Mivel, a Stollár Béla és a Markó utca sarkán béreltek

Részletesebben

ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató

ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Bánki Vera Stark Gábor Széplaki Gyöngyi Kismartony Katalin ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Tankönyv az alapfokú nevelés-oktatás 1-4. évfolyamai számára Miben

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk A tudás elismerése A legjobb úgy kezdeni egy évet, hogy mérleget vonunk az előzőről, s aki gyengébb, jobb teljesítményre sarkalljuk, aki kiváló teljesítményt nyújtott, kitüntetjük. A kőbányai diákoknak

Részletesebben

A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. A modul címe A ZENE KAPUJÁBAN Bábok, babák hangverseny látogatás

A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. A modul címe A ZENE KAPUJÁBAN Bábok, babák hangverseny látogatás Pomáz Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4/08-1-2008-0024 A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA A modul címe A ZENE KAPUJÁBAN Bábok, babák hangverseny látogatás A modul szerzője:

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben