BALATONKENESEI (SZÍNESBEN IS!) HÍRLAP JÚLIUS 20. XXI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. fotó: Szûcs Anikó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BALATONKENESEI WWW.BALATONKENESE.HU (SZÍNESBEN IS!) HÍRLAP 2009. JÚLIUS 20. XXI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM. fotó: Szûcs Anikó"

Átírás

1 (SZÍNESBEN IS!) BALATONKENESEI JÚLIUS 20. XXI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM HÍRLAP fotó: Szûcs Anikó

2 2 Megkérdeztük a Polgármestert a várossá nyilvánítással kapcsolatban Mikortól volt szó a szándékról? Sörédi Györgyné: Vágyálom szerint különbözõ berkekben már évekkel ezelõtt, s többször is. 6 évvel korábban a Pécsi Tudományegyetem képviseletében Dr. Trocsányi András urbanisztikai tanszékvezetõ egyetemi tanár már tudományos alapra helyezte a gondolatot, de sajnos még akkor nem diadalmaskodhatott az akarat. Tavaly ugyancsak Õ és kollégái dolgozták ki a tervezetet. A minden részletre kiterjedõ munka a Balatonkenese nagyközség várossá nyilvánításának kezdeményezése, Balatonkenese, c. vaskos kötetet eredményezett. Helyileg Wolf Viktória jegyzõnk vállalt oroszlánrészt a pályázat összeállításában. Képviselõ-testületünk a pályázat beadását minõsített többséggel elfogadta. Kik támogatták leghatékonyabban a célkitûzést? S. Gy.-né: Mindenek elõtt civil szervezeteink. Sokat köszönhetünk Dr. Bóka István országgyûlési képviselõnknek, aki interpellált a parlamentben az ügyünkben. Ugyancsak segítségünkre voltak a sajtó részérõl különbözõ újságok, különbözõ újságírók és tv mûsorszerkesztõk. Támogatott még bennünket Dióssy László szakállamtitkár, Kövér László országgyûlési képviselõ, Lasztovicza Jenõ, a megyei közgyûlés elnöke, Schwartz Béla, Ajka polgármestere, Dr. Suchmann Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke, Dr. Gémesi György, Molnár Gyula, a MÖOSZ elnöke és titkára, Dr. Zongor Gábor a TÖOSZ fõtitkára, Szedlák Attila, Litér polgármestere, Kistérségünk vezetõje, Dr. Horváth Gyula, a BAHART Zrt. vezérigazgatója, Debreczeni János, Veszprém polgármestere, Dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere, Jászai Gellért, a SCD Group elnöke, Gyenesei István volt önkormányzati miniszter, több környékbeli polgármester és még sokan mások. A gratulációk számát és tartalmát tekintve meg vagyok róla gyõzõdve, hogy Kenese lakóinak és nyaralóinak aránytalanul nagyobb része büszke a városi státusz elnyerésére. Mik változhatnak jó irányba ezután? S. Gy.-né: Amit már most is tapasztalunk: a közösségi érzés. A kenesei emberek többsége mindig büszke volt szép és kedvezõ adottságaira és szívesen vállalt feladatokat a fejlesztésben és a csinosításban. Úgy vélem, hogy ez a lokálpatrióta érzés tovább fog erõsödni. Másodikként azt említem, hogy a várossá válás növeli a lehetõségeket településünk arculatának jó irányú változtatásában. Harmadikként azt gondolom, hogy összefogva a Balatonnak ebben a régióban lévõ helységeiben, az eddigieknél több nagy volumenû tervet valósíthatunk meg, pl.: a térségi közlekedés vagy pl. átkötõ út építése a nem tóparti, de a körjegyzõségi és egyéb strandi, kulturális, vásárlási, stb. igényeket tekintve a környezõ falvak hozzánk közelítése céljából. A térségi szerep hogyan növekedhet? S. Gy.-né: Az elõbbi kérdésre adott válaszok folyományaként elõször azt említem, hogy intézményeink alkalmasak a csatlakozási igények elfogadására, illetõleg a létszám gyarapítására. Ugyanez elmondható körjegyzõségünkrõl is. Körjegyzõségünk Küngössel és Csajággal testvértelepülési kapcsolatként mûködik, segítjük egymást, ahol tudjuk, s nyitottak vagyunk a kör bõvítésére. Jól példázza a szerepvállalás módosulását, hogy a es tanévtõl kezdõdõen Balatonkenese, Küngös és a Papkeszi református egyház társulnak az alapfokú mûvészeti iskola beindítására, amelynek a sorsa eddig tudvalévõ elég hányatott volt. Hasonló közeledés Balatonvilágos óvodájának és iskolájának a csatlakozása szintén a es tanév kezdetétõl. Milyen lesz a kapcsolat a régió többi városával? S. Gy.-né: Úgy tudom, tizedikként léptük Veszprém megye városainak sorába. Úgy érzem, eddig zavartalan volt a viszonyunk más településekkel, ezután tovább erõsödhet a bizalom, a felkészültség és a szolgálat. Mindegyik város rendelkezik sajátos elõnyökkel, ennek ezután is szerepet kell kapnia. Ebben a színes palettában hamar kidomborodik saját arculatunk, s nemcsak az immár városi pozíció alapján megpályázható nyerési esélyünk növekedhet, hanem egyre több szolgáltatást tudunk nyújtani a saját és más városok polgárai számára. Azt mindenképpen remélem, hogy mindegyik város a saját kedvezõ kínálatait bõvíti. Most csak egy adottságunkról szólok: a 12 km-es partszakaszunkon 6 stranddal rendelkezünk, melyek fejlesztése szüntelenül növeli a vonzást, amely turisztikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt elõnyünkre válik. Melyek a városfejlesztés közeli és távoli teendõi? S. Gy.-né: Elõször is a dokumentumokat, iratokat, pecséteket kell átigazítani. Aztán újabb és újabb pályázati lehetõségeket kell földerítenünk a fejlesztés érdekében, különös tekintettel az utak, járdák, infrastruktúra, közösségi terek, épületek érdekében, s ezeket alaposan ki kell dolgoznunk és lobbiznunk a megvalósulásért. Továbbá az élet minden területén figyeljük a városiasítás elõnyeit és/vagy lehetõségeit. Szeretnénk, ha ebben az itt lakók is segítenének bennünket. Középtávon bizonyára fontos lesz a településközpont és alközpontok célszerû beépítése. Igaz-e az, hogy amit a rossznyelvek beszélnek, hogy a település vezetõinek jelentõs fizetésemelése várható a várossá válás miatt, és az ehhez szükséges összegek elõteremtése miatt nagyobb adókat fognak kivetni? Ha nem akar, ne válaszoljon! S. Gy.-né: Ez egy könnyen megválaszolható kérdés: természetesen nincs igazságtartalma, de aki minket közelebbrõl ismer, nem is feltételezi, hogy bennünket ilyen egyéni érdekek, vagy alantos szándékok vezéreltek abban, hogy Balatonkenesét s természetesen kistestvérünket, Balatonakarattyát a várossá nyilvánítás alapján nagyobb fejlõdési lehetõségek pályájára állítsuk. Aki ezt terjeszti, jóllehet, magából indul ki. Nem igaz, hogy a közszféránkban dolgozóknak, így a településvezetõknek fizetésemelést eredményezne pedig sok munkatársam örülne neki és megérdemelné, de e téren anyagi elõnyöket nem tudnak élvezni. Természetesen adóemelést sem tervezünk. Szándékaim az itt élõk helyzetének javítására, a település üzemeltetésére és fejlesztésére vonatkozóan tiszták. Úgy érzem, városunkban sokkal több jó szándékú, tenni akaró ember él, mint gáncsoskodó. Ez erõt ad, reménységgel tölt el a városfejlesztési teendõk elvégzésében. Köszönet érte. És egy utolsó kérdés: Polgármester aszszony szerint milyen lesz városunk 10 vagy 50 év múlva? S. Gy.-né: Semmi esetre sem lenne szerencsés belelovallni magunk megalomániás változtatásokba. Minden fejlesztéssel együtt óvnunk kell azt, ami csakis ránk jellemzõen, sikeresen szolgálta mindennapjainkat. Azzal párhuzamosan, hogy növeljük infrastrukturális és kulturális kereteinket, nem szeretném, ha elveszítenénk a kisvárosokra jellemzõ baráti, ismerõsi kapcsolatokat, szokásokat. Szeretném, ha tovább terjedne a virágosítási, fásítási kedv, zöldség- és gyümölcstermesztési szándék. Intézményesen mindent elkövetünk a rendért és tisztaságért, de örülnénk, ha egyre szélesebb körben lenne konkrét valóság városkánkban: ki-ki a saját portája elõtt (is) söpörjön mondás. Ha a fejekben nagyobb rend lesz, akkor talán a környezetünkben is. Márkus Zoltán

3 3 Tisztelt Újságolvasók A július 10-i balatonakarattyai lakossági fórumon tett ígéretemhez híven rövid tájékoztatást adok költségvetésünkrõl, különös tekintettel adóbevételeinkre és beruházásainkra. A költségvetésben év elején szereplõ fõösszeg Ft-os fõösszegünket Ft-ra módosítottuk a képviselõtestület döntései, valamint törvényi módosítások következtében. Ebbõl mûködési kiadásunk Ft, általános tartalékunk Ft. Beruházásunkra, felújításokra mintegy 204 millió Ft jut. Beruházásainkat az elõzõ években viszsza kellett fognunk annak érdekében, hogy a 2006-ban meglévõ mûködési hiteleinket csökkentettük és az önkormányzat mûködõképességét biztosítottuk. A 2006-ban 111 milliós hitelállományról 2007-ben 45 millióra csökkentettük, ban pedig 0-ra redukáltuk. Felújításokra 2009-ben 11 millió Ft-ot fordítunk terveink szerint. Eközben beruházásra fordított összegeink 2007-ben Ft, 2008-ban Ft, ben Ft. Ezek között jelentõsebb, kizárólag Balatonakarattyát érintõ beruházások: Ságvári lakótelep út- és csapadévíz tervek engedélyezése Bercsényi strand férfi öltözõ felújítása Rákóczi park színpad lefedése, WC blokk építése Földes utak javítása Játszótér felújítása Bercsényi strand felújítása Balatonakarattyai óvoda akadálymentesítési terveinek elkészítése Tourinform iroda részére faház építése Árpád és Damjanich utcák kiviteli terveinek elkészítése Magaspartfal örökségvédelmi hatástanulmányának elkészítése Bercsényi strand felújításának engedélyi szintû terveinek elkészítése közötti idõszakban az adóbevételek aránya hasonló Balatonkenesérõl 80%-a, Balatonakarattyáról 20%-a folyik be ben Ft, összbevételekbõl Balatonakarattyáról Ft érkezik adóbevételként. Az adók nagyobb részébõl a település mûködtetésére (intézmények, zöldterületek, utak, hidak, település tisztaság stb.) kell felhasználnunk, mivel az államtól a feladatok elvégzéséhez, intézményeink mûködtetéséhez csak a szükségesnek kb. 40%-át kapjuk meg. Sajnos az adók kisebbik része szolgáltatja csak a fejlesztési célokat. Gazdálkodni csak abból lehet, ami rendelkezésre áll. Az idei évben további teherként jelentkezik az áfa 20%-ról 25%-ra történt emelése. Fejlesztési céljaink megvalósításához igyekszünk minél több pályázati lehetõséget megragadni. Feladatainkkal, restanciánkkal tisztában vagyunk. Viszont a lehetõségek mint mindig napjainkban is behatárolják, hogy meddig nyújtózkodhatunk. Tisztelettel: Sörédi Györgyné polgármester A KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉSRÕL JELENTJÜK Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete június 8-án rendkívüli ülésén hirdette ki a Kippkopp Óvoda és Bölcsõde infrastrukturális fejlesztése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárás eredményét. A legkedvezõbb ajánlatot tevõ 170 pontot elérõ Ft, azaz száztizenhétmillió-hétszázhetvennyolcezer-kilencszázötvenkettõ forint összegû ajánlatot hirdette ki gyõztesnek. A kivitelezést végzi a VEMÉP-SZER Zrt. (Veszprém). A képviselõ-testület június 25- i ülésérõl: A képviselõ-testület napirendi pontjait az alábbiak szerint tárgyalta. 1. Beszámoló a Balatonakarattyai Településrészi Önkormányzat tevékenységérõl 2. Balatonakarattyai lakossági fórum idõpontjának meghatározása 3. Az önkormányzat évi költségvetésérõl szóló 6/2009. (III. 06.) rendelet módosítása. 4. A Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézményben fizetendõ térítési díjakról szóló rendelet megalkotása. 5. Vegyes ügyek. Beszámoló a Balatonakarattyai Településrészi Önkormányzat tevékenységérõl Vatics Erzsébet, Balatonakarattyai Településrészi Önkormányzat vezetõje a testület júniusi ülésén számolt be a Településrészi Önkormányzat tevékenységérõl. Elmondta, hogy az elõzõ évhez képest májusában megnyílt a részönkormányzat irodája az Iskola utcában, heti 3 alkalommal fogadja a helybeli lakosok és a nyaraló tulajdonosok bejelentéseit. Panaszbejelentések érkeznek a település tisztasága, rossz útviszonyok, elhanyagolt ingatlanok állapotával kapcsolatban. Visszatérõ problémaként említette a lejárók tisztítását, Akaratytya-puszta hulladék-elszállításának megoldatlanságát. Kérte a részönkormányzat nevében az Enyingi útnál fedett buszmegálló elkészítését, és felhívta a figyelmet a Gáspár-telepre vonatkozó forgalom- és súlykorlátozó táblák elhelyezésére. Említést tett többek között a Balaton Keleti Kapuja névhez nem méltó körforgalomra. Ismételten kérte a körforgalom virágosítását és a kaput szimbolizáló mûtárgy elkészíttetését. Elmondta, hogy Balatonakarattya egyik legszebb részére, a Kisfaludy sétányra vonatkozóan nagyobb figyelmet kell szentelni, hiszen az idelátogató turisták egyre nagyobb számban keresik fel a területet. Szükségesnek tartja újabb padok, hulladéktárolók kihelyezését is. Ugyanezen a véleményen volt a lejárókat illetõen. Javasolta, hogy útvonaltérképet készíttessen az önkormányzat a turistáknak, hogy szabadidejüket hûvösebb idõ esetén is kellemesen el tudják tölteni településünkön. Elõadta továbbá, hogy a válság hatására egyre kevesebben gondolkodnak Balaton parti nyaralásban, aki azonban megteheti, olyan települést keres fel, ahol a strandok szolgáltatásai megfelelõek. Javasolta a szolgáltatások további számának és színvonalának emelését. Itt hívta fel a képviselõ testület figyelmét, hogy fokozottabban ügyeljenek azokra a beruházásaikra, melyek bevételt képeznek önkormányzatunknak. Megjegyezte, hogy a Részönkormányzat megítélése szerint nem fordítunk elég figyelmet a pályázati kiírásokra, ennek következtében számos lehetõséget elveszítünk. A beadott pályázatainkról a tájékoztatást nem megfelelõnek ítélte. Kihangsúlyozta, hogy településünk hatékonyabb mûködtetése érdekében az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a településtisztaságra, strandjainkra, illetõleg továbbra is kiemelten kell kezelnünk pályázatainkat. Ügyeljünk azok pontosságára, határidõk betartására, hiszen pályáza-

4 4 tok nélkül a hatékony településfejlesztés nehezen megoldható, mondta. Az önkormányzat évi költségvetésérõl szóló 6/2009. (III. 06.) rendelet módosításáról Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. -a alapján, figyelembe véve ugyanezen jogszabály, valamint az államháztartás mûködési rendjérõl szóló 217/1998.(XII.30.) kormányrendeletben meghatározottakat, költségvetés-módosító rendelettervezetét terjesztette a polgármester a Képviselõ-testület elé. A rendelettervezet Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselõtestületének az önkormányzat évi költségvetésérõl szóló 6/2009.(III.06.) számú rendeletével megegyezõ szerkezetben és tartalommal került összeállításra. A tárgyévi költségvetés módosítását szükségessé tették bevételi oldalon: Kapuvári utcára, valamint a mentõ katamaránra elnyert pályázati összeg bevételezése, illetõleg a Központi elõírások miatti összegek bevételezése (Közcélú foglalkoztatás, prémium évek támogatása, kereset-kiegészítések normatívája) miatt. Kiadási oldalon növekedést eredményeztek a Képviselõ-testület által hozott határozatok átvezetése a költségvetésen és a Közcélú foglalkoztatottak részére kifizetett munkabérek és járulékok. Litér, Szentkirályszabadja és Királyszentistván települések önkormányzatai között, valamint településenként a feladatot Balatonalmádi központtal ellátó Huszár és Társa Bt. egészségügyi szolgáltatóval. Balatonvilágos község polgármestere értesítette a gesztor önkormányzatot, hogy településük csatlakozna a központi ügyelet balatonalmádi központú ellátásához, Balatonvilágos lakossága számára a központi ügyeleti feladatokat a kistérségen belül látnák el. A keret megállapodás szerint a központi ügyelet közös szervezésben résztvevõ önkormányzatok az ügyelet mûködéséhez anyagilag hozzájárulnak. Balatonvilágos önkormányzata vállalja a megállapodásban rögzített feltételeket. A Dr. Huszár és Társa Bt. egészségügyi szolgáltató nyilatkozata szerint a balatonvilágosi ügyelet ellátása megoldható. Az újonnan csatlakozó község az önkormány- A évi költségvetés módosítása a következõk szerint alakult: BEVÉTELEK ezer Ft-ban A Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény az intézményi átszervezéseket követõen átdolgozta az iskola alapdokumentumait, melyet a testület egyhangúlag elfogadott. Módosult a Pedagógiai Program, az Alapfokú Mûvészetoktatás helyi tanterve, a Térítési- és tandíjfizetési szabályzat, a Szervezeti és Mûködési Szabályzat, a Minõségirányítási Program és a Házirend. Szintén módosításra került az elõbbi indokok miatt a Kippkopp Óvoda és Bölcsõde Szervezeti és Mûködési Szabályzata és a Helyi Óvodai Program. A dokumentumok az iskolában/óvodában és a fenntartó hivatalában és honlapján megtekinthetõk. Vegyes ügyek A központi orvosi ügyelet ügye Az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó kötelezõ önkormányzati feladat háziorvosi ügyeleti ellátás közös szervezésére Balatonalmádi gesztorságával keret megállapodás van érvényben Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfõkajár, Balatonfûzfõ, Balatonkenese, Csajág, Felsõörs, Küngös,

5 5 zati támogatás összegén nem változtat. Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata ülésén egyetértett azzal, hogy Balatonvilágos község a balatonalmádi központú kistérségi orvosi ügyeleti ellátáshoz csatlakozzon, és a központi orvosi ügyelet közös szervezésére március 1-i határnappal határozatlan idõre kötött megállapodás módosítását és egységes szerkezetû megállapodását jóváhagyta. A képviselõ-testület az egészségügyi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi ügyeleti ellátás közös szervezésére szóló keret-megállapodásra vonatkozóan az alábbi kiegészítést kérte a gesztor Balatonalmádi Város Önkormányzatát, hogy vizsgálja meg a finanszírozás lakosságarányosan történõ csökkentésének lehetõségét, mivel Balatonvilágos község csatlakozásával nõ az ellátáshoz tartozó települések száma. Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulási Megállapodás módosítása A képviselõ-testület jóváhagyta a Kelet- KIADÁSOK ezer Ft-ban Balatoni Kistérség Többcélú Társulási Megállapodás módosítását is, melyben módosításra került, hogy Balatonkenese, Küngös és Balatonvilágos települések Önkormányzatai augusztus 1-jétõl közös intézményfenntartó társulás által mûködtetett intézmények útján látják el az óvodai nevelés és iskolai oktatás-nevelés feladatait. A Társulási Megállapodás belsõ ellenõrzési feladatok ellátásáról szóló pontja változott aszerint, hogy január 1-jétõl a Szántó és Társa Bt. gondoskodik a kistérség belsõ ellenõrzési feladatainak ellátásáról a többcélú társulás tagönkormányzatainál és a kistérségen kívüli Királyszentistván településen. Diagnosztikai minták szállítása A képviselõ-testület október 30-i ülésén határozott arról, hogy a diagnosztikai minták szállítására a Tranoxy Med Kft. (Budapest) köt szerzõdést november 1. napjától kezdõdõen. A vállalkozó szerzõdésben vállalta, hogy a mintákat minden hét keddjén és csütörtökön a célállomásra szállítja Dr. Détár Bianka és Dr. Németi Sándor háziorvosainktól. A Tranoxy Med Kft. ügyvezetõje május 28-án kelt levelében tájékoztatta hivatalunkat, hogy a szerzõdést június 30-i hatállyal felmondja. Indokolásul elõadta, hogy a Prodia ZRt. laboratóriumai többek között a Balatonkenesérõl és Balatonakarattyáról beszállított diagnosztikai mintákat a továbbiakban nem fogadják. A képviselõ-testület úgy határozott, hogy Lohner Ferenc vállalkozóval (Várpalota) köt szerzõdést július 1. napjától kezdõdõen határozatlan idõre a balatonkenesei és balatonakarattyai rendelõkbõl Dr. Détár Bianka és Dr. Németi Sándor háziorvosoktól diagnosztikai mintaszállításra. A szállításért vállalkozónak fizetendõ összeget elfogadja az alábbiak szerint azzal, (keddi napokon 3200 Ft + áfa [balatonkenesei mintafelvétel], csütörtöki napokon 3600 Ft + áfa [balatonkenesei és balatonakarattyai mintafelvétel]) hogy a költségvetésben eredeti elõirányzatként betervezett összegen felüli részt az általános tartalék terhére biztosítja. Kippkopp Óvoda és Bölcsõde infrastrukturális fejlesztése Vegyes ügyek között a testület határozott arról is többek között, hogy a KDOP /2F-2f jelû pályázat megvalósítása érdekében az Event Studio Bt-t bízza meg a disszeminációs feladatok ellátásával Ft bruttó értékben, a projektmenedzsmenti tevékenység elvégzésével pedig Ft + áfa díjért a Budapesti Kommunikációs Fõiskola BKF Fenntartó Kft-t bízza meg. Új nevet kapott a Hámán Kató tér Balatonkenese Önkormányzat Képviselõ-testülete hozzájárult a Balatonkenese 3643/2. hrsz-ú tér Hámán Kató tér átnevezéséhez, melynek új neve: Pécsi Sándor utca. Támogatási kérelmekrõl A képviselõ-testület az Országos Egyesület a Mosolyért Közhasznú Egyesület (székhely: 1077 Budapest, Jósika u. 10. fsz. 1.), illetve a Gyermek Habilitációs Alapítvány (székhely: 1072 Budapest, Rákóczi út 38. I/4.) támogatási kérelmét forráshiány miatt elutasította. Új elnök a Balatonkenese Nagyközségért Közalapítvány élén A képviselõ-testület a Balatonkenese Nagyközségért Közalapítvány (8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1.) elnöki teendõinek ellátásával Szijártó Csaba urat bízta meg. Munkájához sok sikert kívánunk!

6 6 Balaton Kapuja Projektrõl Sörédi Györgyné polgármester asszony írásban tájékoztatta a képviselõ-testületet, hogy a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. (8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.) ügyvezetõ igazgató helyettese, Dr. Fodor András úr 3522/10/2009. számú június 15. napján faxon érkezett levelében kérte hivatalát, hogy a KDOP-2.1.1/A Kiemelt vonzerõk fejlesztése címû komponens keretében benyújtott pályázathoz kapcsolódóan tegyen nyilatkozatot, hogy a pályázatban foglalt támogatási igényünket fenn kívánja-e tartani az önkormányzat. Tekintettel arra, hogy a nyilatkozat viszszaküldési határideje június 17. napja 12 óra volt, ezért a hivatal valamennyi képviselõvel felvette a kapcsolatot, és tájékoztatást nyújtott az ügymenetrõl. Jaksa Gábor úr (projektmenedzser) által készített nyilatkozattervezetét szintén minden képviselõvel elõzetesen visszaküldést megelõzõen közölte a képviselõkkel, így arra észrevételt tehettek. Tájékoztatta a képviselõket, hogy az ügy tisztázása érdekében elkerülhetetlen annak tisztázása, hogy a nyilatkozat megtételére miért volt szükség. A pályázati útmutató A3. pontja rögzíti, hogy A komponens keretében rendelkezésre álló forrás: Ft, illetõleg az útmutató D3 pontja szerint: Támogatás összege Az Akciótervben nevesített kiemelt projektjavaslatok maximális indikatív támogatási összege. A jelen komponens keretében igényelhetõ támogatás összege: KDOP minimum: 1000 millió Ft, maximum: 1609 millió Ft. A fenti összeg a megítélhetõ támogatás maximumát jelenti, amely a részletes projektjavaslat kidolgozását és annak elbírálását követõen csökkenhet. A projekt adatlap 9. oldalán a projekt tervezett finanszírozási forrásai az alábbiak szerint kerültek rögzítésre: Nettó Az elõbbiekre tekintettel a polgármester kérte a t. képviselõ-testület utólagos jóváhagyását a KDRFÜ felé intézett nyilatkozat vonatkozásában, mely szerint támogatási igényünket Ft-tal csökkentve, az igényelt támogatási összeg Forint, Forint elszámolható beruházási összköltség mellett. A Széchenyi utca burkolat-felújításáról A képviselõ-testület úgy határozott, hogy a Széchenyi utca burkolat-felújítási tervének elkészítésével a Beszt Kft-t (Veszprém, Stadion köz 5.) bízza meg Ft + áfa értékben. Polgármesteri Hivatal Le nem vonható áfával növelt összeg %-os megosztás I. saját forrás II. egyéb támogatás, éspedig III. a támogatási konstrukció keretében igényelt támogatás Összesen Petõfi Sándor 160 éve esett el a csatában Július 31-én épp 160 éve, hogy egy erdélyi harcmezõn, pontosabban Fehéregyháza és Héjjasfalva közt elesett nagy költõnk, Petõfi Sándor. Segesvárinak szokták nevezni az ütközetet, mert Segesvár nagyobb település a fent említetteknél, s e város alatt foglaltak állást az orosz hadak Lüdersz és Szkarjatyin vezénylete alatt. Tõlük keletre, Székelyudvarhely illetõleg Székelykeresztúr elõtt a Bem-vezette magyar sereg támadt az ellenségre, amely közel háromszoros túlerõben volt. A történetek után s némelyek még ma is kételkednek abban, hogy Petõfi hõsi halált halt pontosan itt. Pedig erre sok bizonyság van. S köztük a leghitelesebb? Ugyan kinek van nagyobb joga kimondani, hogy a 849 verset ránk hagyó poétának mi lett a sorsa? Nemzetünk évtizedekig lázálomban élt, és visszavárta Petõfi Sándort. Sajnos ez nem teljesülhetett be. Egészen a legutóbbi idõkben még azt is el kellett tûrnünk, hogy egy nagyszerû tudósunk a szibériai Barguzint emlegesse csodálatos költõnk halálhelyeként. A gyászos évfordulón olvassuk el a feleségek feleségének, Szendrey Juliának a vallomását. Azét, aki végigjárta az összes csatamezõt, ahol férje, Petõfi Sándor harcolt. Kutakodott, kérdezgetett, egyeztetett. Olvassuk el sorait, melyeket azért vetett papírra, hogy férje halálát követõen a pap áldását adhassa a Horváth Árpád egyetemi tanárral kötendõ frigyre. Mert neki és a kis Petõfi-fiúnak, Zotánkának, aki még csak fél éves volt ekkor, élniük kellett. *** Szendrey Júlia írása, Pest, július 21. Az egyház kívánságára, részérõl terhelõ felelõsség elhárítása végett kijelentem, hogy legszorgalmatosabb fürkészéseim és bizonyságot adó adataim tökéletesen meggyõzének affelõl, hogy Petõfi Sándor az erdélyi csatában elesett. A csatatereket összejárván ennek s a külföldrõl jött, több szemû tudósítások következtében ezen meggyõzõdésemre, ha szükséges volna, lelkiismeretesen hitet is képes vagyok letenni. Ezen állításom igazsága mellett szól néhány szemtanúnak vallomása, kiket bizonyságtételért bármikor fölhíhatok. Nevezetesen: Udvarhelyszékben Keresztúron lakó gyógyszerész kinek nevét ugyan nem tudom (Lengyel József a szerk.), de õt szükség esetében tanúul fölhíva magamat kötelezem ki azon idõben az erdélyi fõseregnél lévén ebbéli tudakozásaimra ezt felelé: õ Petõfi Sándort azon pillanatban látá utoljára, midõn a kozákok által körülvétetve szakasztatott el a futó hadseregtõl. Ezentúl többet nem lttál s a valószínûség ottan elvesztét bizonyítja, mit még hitelesebbé tesz: Udvarhelyszék katona parancsnok, báró Heydte Ágoston õrnagy azon állítása, mely szerint õ a csata lefolyta után a csatatért följárván a halottak között talált egy holttestet, mely öltönye és alakja leírásából biztosan lehet férjem, Petõfi Sándoréinak, elismerem. S két aláírás: Horváth Gyula (lelkész) Szendrey Julia *** Már csak ennyit: Amikor Heydte elbeszélte a fogoly tiszteknek az esetet, kit látott halva s hogyan, ezt felelték: Es müsse dies Petõfi gewessen sein vagyis: a halottnak Petõfinek kellett lennie. Lejegyezte: Márkus Zoltán

7 7 Vélemények a várossá válásról Néhány helyi lakos fejtette ki lapunk számára véleményét a július 1-tõl várossá nyilvánítással kapcsolatban. Településünk lakosságát megosztotta a hír, mely érzékelhetõ kicsengést sugall a válaszadóink véleménye területén is. Mindezek ellenére a megkérdezettek többsége kedvezõen ítélte meg a településünk életében bekövetkezett változást. Ime néhány vélemény: Kurucz Árpád szerint, ha már város a település, nem ártana az út és járda hálózat állapotán váltóztatni, azaz e területen kellene végre elõrelépni, hiszen az utak, járdák számos helyen javításra szorulnak. Nehéznek tartja, mint volt falusi ember a maga számára az átállást, de örül a címnek, és azt gondolja, minden helyi polgár javát szolgálja majd ez az elismerés. Parragh Kálmánné örül, hogy 88 évesen a település várossá vált. Megítélése szerint ebbõl Balatonkenese Balatonakarattya mindenképpen jól jön ki. Vajda Gyuláné, aki 94 éves múlt, elmondta, hogy õ városi születésû. A fõvárosban élt korábban, aztán ide költözött Balatonkenesére. Elmondása szerint hozzászokott a városi élethez, így számára ez nem jelent újdonságot. A további fejlõdés hívének tartja magát. Takács Antalné egyrészt félelmének adott hangot. Elmondása szerint örül, de szeretné, ha ezzel a címmel nem kellene több adót fizetnie, mivel egy közéleti személytõl azt hallotta, hogy a várossá válással bizony több pénzt kell majd az embereknek fizetniük. Elmondta, hogy szerinte a településen található ingatlanok értéke a várossá válással majd többet fognak érni. Összeállította: Varga Ákos Éjszaka a sportcsarnokban Gabi néni egyik osztályfõnöki órán bejelentette,hogy május 29-én 18-tól a 6/a osztályé, tehát a miénk lesz a sportcsarnok, ráadásul ott is alszunk. Az ötlet mindenkinek nagyon tetszett. Teltek a napok, és végre eljött a csarnokos nap ideje. Mire az óra 18-at mutatott, mindenki sportos ruhában, játékra készen állt, és itt nemcsak a gyerekekre értem, mert voltak szülõk és testvérek is. Csapatokat alkottunk, és már kezdõdött is a foci, röplabda, kézilabda, 7-es dobás, és végül, de nem utolsó sorban a kosárlabda. Miután vége lett a sportnak, a szülõk összeszámolták a pontokat. Következett az eredményhirdetés. Utána feltöröltük a padlót, és elõvettük a hálózsákokat. Miután mindenki megcsinálta alvóhelyét, elköszöntünk a szülõktõl, tesóktól és átvettük a pizsiket. Hirtelen a csarnokban párnacsatát lehetett látni. Kb. már 23 óránál jártunk, amikor Gabi néni szólt, hogy feküdjünk le, de még lehet beszélgetni egy kicsit. Szerintem 5 perc lehetett, míg mindenki feküdt. A csarnokban megint nagy lett a nyüzsgés. 02:30-kor Gabi néni ismét szólt,hogy most már tényleg feküdjünk le. Ezúttal ez is történt. Kb. 03-kor már mindenki aludt. Reggel 08 órára már kész volt a reggelink, amit a szülõk készítettek, míg mi összepakoltuk a hálózsákokat. 08:30-kor elhagytuk a csarnokot, és mindenki ment haza, de nem nagyon találunk olyan gyereket, aki, miután hazaért, ne aludt volna. A lényeg az, hogy mindenki NAGYON JÓL ÉREZTE MAGÁT! Nagy Dorina 6.a osztályos tanuló Szent Miklós Vitorlásverseny Balatonkenese Honvédüdülõ Keszthely Szép nyári nap készülõdött junius 6-án, a tó vize sima volt, az ég tiszta és csodakék, és készülõdtek a Szent Miklós kikötõ vitorlázói is, hogy megmérettessenek elsõ izben a kékszalag féltávján tartandó versenyen. Minden ideálisnak tünt, csak hát a szél nem akart jönni, s a rajtnál az ágyúlövésnél mert természetesen az is volt, ahogy az a nagy versenyeken szokott történni a felsorakozott 11 hajó éppen csak megindult, és az élre azonnal a Hedda állt, fedélzetén Leitner Adorján kapitánnyal. Ezt a poziciót azután végig megtartotta, és elsõként futott be a keszthelyi kikötõbe. De ne fussunk ennyire elõre! A tavalyi esztendõben létrehozott és felavatott Szent Miklós kikötõ elsõ versenyét indította el az ágyúlövés, mely után gyenge szélben hajóztak vitorlásaink a déli part, Siófok felé. Természetesen a Balaton szeszélyes is tud lenni, így a tihanyi átkelés után megjött a szél is de milyen? pillanatok alatt viharos széllel kellett küzdeniük versenyzõinknek, és ez bizony megfelezte a mezõnyt. Aki tudott kikötött Szemesen, aki nem, az visszafordult és menedéket keresett a földvári kikötõben. Az élboly azonban elhúzott a mezõnytõl és egy kicsit megelõzte a vihart is, így beérkezhettek a Keszthelyi célba. A Heddát a Szent Antal legénysége követte Stipitz Árpád atya vezetésével, akinek a nevéhez fûzõdik a verseny létrehozásának ötlete, amelyet azután Ács Gábor igazgató úr felkarolt és Szöllös Béla kikötõmester igen alapos szervezõ munkával megszervezett. A harmadik helyen Mülhauser Zoltán és csapata végzett. A versenyt követõ banketten jókedvû dijkioszót tartottunk és megünnepeltük az elsõ sikeres Szent Miklós vitorlás verseny résztvevõit, akik elhatározták, hogy jövõre még nagyobb létszámban indulnak a versenyen. Úgy legyen! Jó szelet! És természetesen minden résztvevõnek gratulálunk, és köszönjük! Dr. Hajagos Árpád a Szent Miklós kikötõ doajenje

8 8 Archív szeptember 11-én Egerben az állomásról nehéz bõröndömmel baktattam a kollégium felé, amikor a fõiskola sarkán Csóka Jánossal, a kollégium igazgatójával összetalálkoztam. Nem sokat teketóriázva elõadta, hogy az új tanévtõl kezdõdõen nekem szánta a kollégiumi titkárságot. Azonnal tiltakoztam! Erre ismerve gyenge pontomat, anyagi helyzetemet kivágta a piros ászt: Meg aztán megkapja a népköztársasági (Volt Rákosi) ösztöndíjat is, ami havonta hétszáz forint. Csóka János nyert! De ez egyben jeles vizsgákra is kötelezett, amit az orosz nyelv miatt nehéz volt megtartanom. (Pápán a tanítóképzõben Fraknói Vili bácsi csak az orosz olvasást követelte meg!) Kecskés József Rájövök Elment! Rá csak gondolhatok De megláthatom, hogy festik Zöldre vagy pirosra a semmit. Titokzatos maszatolás dívik Holtakon, agyakon, hantokon. Ha lekaparják, árulkodó arcok Látszanak. Észbontó kudarcok! Bukdácsolnak, magyaráznak, Tolltépetten madarásznak: Ne sajnálgass! Fogd be szádat! Rájöttem! Csak szemedben láthatom A guruló hantokra feszülõ gazságot (A képen kollégiumi kötelezõ politikai esten a szónok mellett ül Csóka János. A képen Engels és lefejezve Kun Béla, aki a kollégiumnak névadója lett.) Egerbõl Lillafüredre, Monokra, Tokajba, a Hegyaljára kirándultunk Dr. Bakos József és Dr. Szántó Imre elsõ rangú vezetõink voltak. Tolcsván a borkóstoláshoz az instrukciókat Bakos professzor a legnagyobb komolysággal adta: Nem vedelni, hanem kóstolgatni! Szófogadóan bevonultunk egy óriás pincébe. Egyvonalban felsorakoztunk a hatalmas hordósorok között. Poharat adtak a kezünkbe. Különbözõ borfajták kóstolgatása következett. Egyre nagyobb élvezettel tartottuk a más és más bortól csillogó hébérbõl sercenõn csurgó alá poharunkat. Mindig tele, mindig fenékig, amíg egyik társunk, mint egy darab fa, be nem dõlt oldalvást két hordó közé. Pontos jelzés volt ez a távozásra! Kiemeltük, pofozgattuk a szerencsétlent, de csak a szeme fehérjét mutogatta szelíden mosolyogva Bakos professzor (szemüveges) úrra, aki a levegõre érve Szántó úrral együtt balett-táncosnak tûnt a mi dülöngélésünkhöz képest. Mire Széphalomra értünk, józanul adóztunk Kazinczynak az Ybl Miklós által épített oszlopos mauzóleum elõtt, majd tanáraink kalauzolásával az emlékmúzeumnak október 17-én szakestünk mûsora kacagásra és elismerõ csodálkozásra késztette már említett elöljáróinkon kívül Berzy Andrást, Dr. Chikán Zoltánnét és Dr. Nagy Józsefet. Bakos pro-fesszor úr jegyzete (Szókincs) alapján írt jelenetemben (A nyelvész meghódítása) Ölveczky Gyula alakította a tudóstípusú fõiskolai hallgatót (Jenõ), szerelme Debreceni Ilona (Gizi), az elsõévest pedig Fekete Sándor (Csupur Lajos). A szakest meglepetése Kékesi Lóránt szaktársunk Csak ezt megadhatnám! címû verse volt, amit megindítóan adott elõ. Sajnos, nem sokkal késõbb, december 10-én örökre búcsút kellett vennünk tõle K. J. (1959) ÜVEGEZÉS TEL.: HÕSZIGETELT ÜVEG KÉSZÍTÉSE, HELYSZÍNI MUNKA HÉTVÉGÉN IS. AEGON-GONDVISELÉS! Tájékoztatom az AEGON Magyarország Biztosító ÜGYFELEIT, hogy ebben a hónapban bevezetésre kerül új KEGYELETI biztosításunk! Belépési korhatár nõknek év, férfiaknak év (Vinklár Mihályné az AEGON M.o. Biztosító helyi munkatársa Tel: , 30/ )

9 9 Kapunyitó utáni programok: Július óra Helyszín: Körszínpad: Az erdélyi csíkzsögödi HAROM néptánccsoport egész estés elõadása: A feltámadás címû táncjáték Július óra Helyszín: Faluház KENESEI HANGULATOK Szûcs Anikó újságírónõ és Varnusz Xavér fotográfus fotókiállítása Megnyitja: Pálffy István televíziós Kép-alá-valóságok: Györgydeákné Takács Hajnalka A Református templomban 20 órakor: VARNUS XAVER orgonakoncertje Augusztus óra Helyszín: Balatonakarattya, Kisfaludy-kilátó A veszprémi GIZELLA NÕIKAR hangversenye Lampionos vitorlásfelvonulás Augusztus óra: Helyszín: Faluház kiállítóterme BABAKIÁLLÍTÁS- Sáreczki Mária népmûvész kiállítása Augusztus óra Helyszín: Körszínpad DOHÁNYOZNI TILOS ZENEKAR KONCERTJE Augusztus AKARATTYAI NAPOK Augusztus óra Helyszín: Rády Sportcsarnok EXPERIDANCE TÁNCKAR: ESSZENCIA - A RITMUS ÜNNEPE Jegyek válthatók a Faluházban, Tourinform Irodában, Honvéd Üdülöben Augusztus 20-i ünnepi rendezvények: 9 óra Helyszín: Balatonakarattya, Rákóczi park 11 óra Helyszín: Blaatonkenese, Díszkút István, az államalapító Közremûködik: Bakony Táncegyüttes Dallamvilág Musicalcsoport- Álmodj hazát magadnak! óra Helyszín: Balatonkenese, Széchenyi park A muzsika hangja címû musical koncertváltozata óra Helyszín: Balatonkenese, Széchenyi park Zenés, látványtervezett tûzijáték Augusztus óra Helyszín: Balatonkenese, Széchenyi park CSAK MI zenekar élõ koncertje Augusztus 22. Helyszín: Balatonkenese, Széchenyi park ORSZÁGOS LECSÓ FESZTIVÁL Várunk mindenkit sok szeretettel programjainkra! Információ: Közmûvelõdési Intézmény ; In memoriam Molnár Ferenc Elment a nagy öreg, mindenki Lucifer tanár ura. A Balaton szerelmese, a napimádó az utolsó nagy pedagógus generáció kiemelkedõ személyisége. Gyökerei az alföld homoksivatagába nyúlnak vissza, mégis a Balaton volt éltetõ ereje. Mint fiatal tanár a nagykõrõsi gimnáziumban kezdte meg az ifjúság nevelését. A legnemesebb anyagot formálta saját képére és hasonlatossá, jóra. Iskolája híres volt a sportteljesítményrõl. Minden évszaknak megtalálta a megfelelõ sporttevékenységét. Valamennyi sport közül kiemelkedtek a kosárlabdázók. A középiskolai bajnokságban mindig sikeresen szerepeltek. Tanítványai rajongtak szeretett tanárukért. Az alföldi diákjait sítáborba vitte. A sport, a testnevelés szeretetét a legnagyobb hõfokon oltotta be az ifjúságba. Közvetlen egyénisége magával ragadta nemcsak diákjait, hanem tanártársait is, és mindenkit, aki ismerte. Mint kiváló pedagógus került a Kiskunfélegyházi Testnevelési Gimnázium második állomására, itt ismerkedtem meg vele. A testnevelési gimnáziumban eltöltött tanári munkájával maradandót alkotott. Visszatérve szülõvárosába a naygkõrösi gimnázium tanáraként ment nyugdíjba. Nyugdíjas éveit a Balaton szerelmeseként töltötte. Az akarattyai Bezerédy strandon mindenki ismerte a népszerû Lucifer tanár urat. Több mint két évtizedig élvezhette a megérdemelt nyugdíjas éveit az imádott magyar tenger partján. Utolsó éveiben elhatalmasodott betegsége kisnyaralójához kötötte. Akarattya megõrzi eszmeiségét, nyugodjék békében. Dr. Urvári Sándor A balatonakarattyai baráti társaság nevében Dr. Urvári Sándor vett végsõ búcsút Molnár Ferenctõl, s helyezte el a megemlékezés koszorúját a nagykõrösi ravatalnál. A 2008 Balatonkenese LC elmúlt bajnoki évének mérlege A mögöttünk hagyott idény legnagyobb sikere, hogy a csapat teljesítette legfõbb célkitûzésünket, és bejutott a Megyei Labdarúgó Bajnokság II. osztályába! Amire, s akire emellett még igazán büszkék lehetünk, hogy csapatunk egyik fiatal játékosát, Polgár Gábort választották az edzõi szavazatok alapján a Megyei Bajnokság III. osztályának legjobb játékosává. Gratulálunk ehhez a nagyszerû teljesítményhez csapatnak és játékosnak egyaránt! A Magyar Kupában két alkalommal is gyõztesen hagyták el játékosaink a pályát. A téli idõszak a felkészülés és alapozás jegyében telt. A felkészülési tornán, amely 6 csapat részvételével zajlott, 2. helyezést értünk el. Az eredmény mellett a legfontosabbnak azt tartjuk kiemelni, hogy szinte kivétel nélkül minden csapattag játszott a téli teremlabdarúgó bajnokságon. A Juniális keretein belül szervezett barátságos találkozón 5:2 arányban nyertünk az Újságíró Válogatott ellen. Ez alkalommal meleg étellel kínáltuk szurkolóinkat és településünk lakóit, ezzel is megköszönve bíztatásukat és támogatásukat. Ezúton mondunk köszönetet Heilig Gábor elõadómûvésznek, aki mûsorával támogatta és színesebbé tette programunkat. Június közepén testvérvárosunk, Tutzing rendezvénysorozatára kaptunk meghívást, ahonnan 4:0-s gyõzelemmel tértünk haza. Ezek a nagyszerû eredmények nem születhettek volna meg lelkes játékosaink, nagyszerû szakembereink, valamint településünk önkormányzatának és vállalkozóinak anyagi támogatása nélkül. Bízunk benne, hogy eredményeinkkel bizonyítottuk, méltók vagyunk támogatásaikra! Kérjük, amennyiben lehetõségük adódik, a jövõben is álljanak mellénk, segítsék munkánkat! A futballpálya területén minden támogatónk számára lehetõséget biztosítunk reklámfeliratok elhelyezésére. Múlt évi kiemelkedõ támogatásukért külön köszönetünket fejezzük ki szponzorainknak: Álich Tibor, Bakos Bolt, Balatonfõi Yacht Club, Balatonkenese Nagyközségért Közalapítvány, Berecz Zoltán, Csutora Kocsma, DOW Hungary Kft, Dr. Németh Gyula, Egyetértés 2000 Mg. és Szolg. Kft, Falugondnokság, Fregatt Presszó, Hydrodynamic Kft, HM Honvéd Kult. Szolg. Kht Balatonkenesei Üdülõ, Horváth Endre, Hotel Marina-Port, Katica Pékség, Kocsis József, Kocsis Kenese Kft, Kõnig József, Miklós Ferenc, Miklós Zoltán, Mór és Társa Kft, Orosz István, Szabó András, Talabér Károly, Vegyeske Papír- Írószerbolt, Villker, Zubor Zoltán. Vezetõség

10 10 JÁTSZÓHÁZI SZOLGÁLTATÁS a balatonkenesei Vak Bottyán, a balatonakarattyai Bezerédj és Bercsényi STRANDOK TERÜLETÉN a Tátorján Játékvár szervezésében. Hétköznap: 13 18, hétvégén: óráig. Amit kínálunk: Játszóterület a legkisebbeknek is ingyenesen igénybe vehetõ Gyermekfelügyelet 500 Ft/óra BABAPIHENÕ a Vak Bottyán Strand bejáratánál: komfortosan, babafelszerelésekkel berendezett baba-mama szoba! altatásra, étkeztetésre, cumisüveg és bébiétel melegítésre, sterilizálásra, szoptatásra, pelenkázásra, biliztetésre. Ehhez kínálunk: bébi ételeket- italokat, pelenkát, popsitörlõt kedvezõ áron! Várjuk a babákat-mamákat keddtõl vasárnapig óráig. Kellemes pihenést, tartalmas idõtöltést kívánnak a TÁTORJÁN JÁTÉKVÁR munkatársai, akik rossz idõ esetén is várják Önöket BALATONKENESÉN, a DÓZSA GY. TÉR 1. szám alatti intézményükben: Családi játéktár, játszóház Szülõ és gyermek játéklehetõsége 600 Ft/óra, illetve bérletes megoldások Gyermekfelügyelet Idõszakos néhány órára szóló gyermekfelügyelet nyitvatartási idõben 800 Ft/óra, illetve bérletes megoldások. Ramazuri Játéktábor étkezéssel Ft/hét Házi gyermekfelügyelet egyéni igény szerint Születésnapi zsúrok Játék és jelmez kölcsönzés Babaápolási termékek Barátságos árak, kedvezmények, bérletek A balatonkenesei és balatonakarattyai lakosok számára állandó kedvezmények Nyitva tartás: hétköznap: 8 18; szombaton: 10 18; vasárnap: zárva 88/ , 30/ ; tatorjan.jatekvar@invitel.hu BOHÓCPARÁDÉ szombatonként 16 órától a Tátorján Játékvárban! Frici bohóc minden alkalommal új meglepetésekkel, sok-sok mókával készül a gyermekeknek. A játszóházi bohócmûsor varázsa a bohóccal való közvetlen kapcsolat lehetõsége. A gyermekek részt vehetnek a produkciókban, próbára tehetik õt, együtt játszhatnak, nevethetnek vele. Bohócunkkal való közös játék után az alkotó sarokban barkácsolunk a gyermekekkel! Az egy órás program ára 500 Ft/fõ. A nyitva tartás módosulásából adódó programváltozást weboldalunkon és a bejárati ajtón minden esetben jelezzük. Tátorján Játékvár Balatonkenese, Dózsa György tér 1. 88/ , 30/ Legyenek vendégeink Önök is! Csízió Július 20 augusztus 20 Szent Jakab hava Kisasszony hava Július 22: Mária Magdolna napja. Mária Magdolna a keresztény legenda irodalomban és mûvészetben, a vallásos néphitben a bûnbánat megszemélyesítõje. Jézus kiûzte belõle az ördögöket, s ezek után Jézus állandó kísérõje lett. Egyike volt azoknak, akik eltemették a mestert, s tanúja lehetett a feltámadásának. Kibontott hosszú hajjal ábrázolták, mivel hajával törölte meg Jézus lábát. A fodrászok, fésûsök, kozmetikusok védõszentje. Egyes helyeken úgy tartották: a lányok haját az õ neve napján kell levágni ahhoz, hogy még szebben nõjön. Július 25.: Jakab napja. Ekkor áll meg a szõlõ növekedése, és kezd édesedni. A megfigyelések szerint zivatarhozó, de ha derûs, akkor jó gyümölcstermés várható. Július 26.: Anna napja. A magyar néphagyományban kedd asszonya napja. A katolikusok Szûz Mária édesanyját tisztelik benne. Elsõ helyen tisztelték a szövõk, csipkeverõk, seprûkötõsök, szabók. Ünnepe nálunk egykor az asszonyi kendermunkára, a nyûvészre adott jelt. Augusztus 7.: Donát napja. A szõlõskertek, szõlõsgazdák védõszentje. Ókeresztény vértanú. Augusztus 10.: Lõrinc napja. Lõrinc napjából jósolt a nép a szüretre vonatkozóan. Ünnepe a földmûves nép körében határnapnak számított. Lõrinc nap után a fa már nem fejlõdik tovább. E naptól nem tanácsos már a folyóban fürödni. Augusztus 15.: Mária, Nagyboldogasszony napja. Mária halálát és mennybevitelét ünnepli a katolikus egyház. A hiedelem szerint Jézus nem engedte át édesanyja testét földi enyészetnek, hanem három nappal halála után feltámasztotta és angyalokkal a mennybe vitte. A Mária ünnepek az aratási idõszakot fogják közre. Sarlós Boldogasszony a nyitó ünnep, a Nagyboldogasszony az aratást lezárja. Augusztus 20.: István napja, Szent István király ünnepe. Szent István király, a magyarok elsõ királya, a pogány magyarok megtérítõje. Ezen a napon már az új búzából sütik a kenyeret. Több helyen szokás a búzakoszorú készítése, amely az aratás végét, az új kenyér ünnepét is jelképezi. Forrásmunkák: Gyopáros I. Zsuzsa: Néphagyományaink Napról napra kiadja a Pedellus Bt. Debrecen Pulai Istvánné MASZLAG ÉS FIA ÉPÍTÕIPARI ÉS SZOLGÁLATATÓ BT. FÕ PROFILUNK AZ ÉPÍTÉS - Tervezésés felelõs mûszaki vezetés - Házak, lakások szerkezetépítése - Nyílászárók cseréje - Burkoló munkák - Bontási munkák - Gipszkartonozás - Betonozás - Kerítések, járdák, gépkocsi beállók szakszerû kivitelezése - Térkövezés - Külsõ lábazat és homlokzat hõszigetelés - Festés, mázolás - Villanyszerelés - Víz-, gáz és fûtésszerelés - Ácsállványozás Munkáinkat kedvezõ áron, igényesen, megbízható módon, magasan képzett szakemberekkel végezzük. Elérhetõség: Maszlag János, Balatonkenese, Nagykuti u ;

11 11 Kirándulás az Idõsek Klubjával A nyár kissé átalakítja a programokat az Idõsek Klubjában, hiszen sokan útra kelnek a tagok és az elõadók közül. Ennek ellenére a megszokott klubfoglalkozásokon kívül az elõzetes igények figyelembevételével ki-ki megtalálhatja a kedvére való programot. Június hónapban szûkebb otthonunk, Balatonkenese, ezen belül Tátorján Játékvár vendégei voltak a szép korúak. Bepillantást kaphattak az intézmény életébe, végig járhatták az épületet Farkasné G. Krisztina kalauzolásával. A csoport tagjai nem gyõztek csodálkozni a sok játékon, az általuk, valamint az épület és környezete által adott lehetõségeken. Rövid idõn belül igen vidám hangulat alakult ki. A kicsik kis ajándékkal kedveskedtek, mely igazi, nagy örömet és meghatódottságot okozott. Távolabbi vidékek felfedezésére is sor került. Buszos kirándulás keretében egy csoport ellátogatott a 400 lakosú Sólyba. A település Szent István 1009-ben kelt oklevelében szerepel elsõként, mely a veszprémi püspökség határait jelölte ki. A faluban található az ország egyik legrégebbi temploma, ahol Bikádi László református PONTOSÍTÁS Az Önkormányzat és a Református Egyházközség közötti szerzõdésrõl az óvoda nyári mûködtetése tárgyában az egyházközség presbitériuma a következõ határozatot hozta: A presbitérium az Önkormányzat kérésére hozzájárul az óvodai csoport nyári befogadásához a Gyülekezeti házba, a közüzemi költségek és az esetlegesen keletkezõ károk javítási költségeinek megtérítése ellenében. Az egyházközség az óvodai csoport befogadásáért bérleti díjat nem kér. Kérés Az Idõsek Klubja szívesen fogadna lábzsámolyt, folyóiratokat. TÁTORJÁN GYEREKHAJÓ 1,5 órás gyerekhajó indul minden csütörtökön órakor a balatonkenesei hajókikötõbõl (július 09, 16, 23, 30, augusztus 06, 13, 20) és Balatonfüredrõl vasárnaponként órakor! (július 05, 12, 19, 26, augusztus 02, 09, 16, 23) A hajóút ideje alatt bohócok szórakoztatják a lelkész ismertette az egykori fogadalmi templom fölé emelt, ma református templomként szolgáló épület történetét. Ezt követõen a település polgármestere, Juhász Tibor kalauzolta és mutatta be a települést, többek között a Maci múzeumot,ahol a felsége, Hajnalka köszöntõjét és tájékoztatóját követõen a több ezer darabos mackógyûjteményben gyönyörködhettek a résztvevõk. Az út folytatásaként a katolikus templom megtekintésére került sor, mely korábban iskolaként is funkcionált. A kirándulás Hajmáskéren folytatódott, ahol Kurucz Árpád klubtag aki itt született, buszos kalauzolásában ismerkedhettek meg a település nevezetességeivel. Ismételten Bikádi László lelkész ismertette a helyi templom történetét és sajátos kezdeményezését, mely nem más, mint egy Magyarország történelmi zászlóit felvonultató gyûjtemény. A klubtagok távolabbi elképzelése szerint legközelebb a Soós-hegy szerepel, mint úticél. Köszönet Varga Ákos A Karitasz helyi csoportja köszönetét fejezi ki a Falugondnokság, az Általános Iskola, a Református Nõszövetség, a Polgármesteri hivatal dolgozóinak, valamint az önkénteseknek önzetlen munkájukért, melyet a közelmúltban ismételten megszervezett Európai Uniós segélyszállítmány célba juttatása érdekében tettek. Kiállítás Az akarattyai könyvtárban (Iskola u. 7.) Németh Györgyi Az én virágaim c. kiállítása megtekinthetõ július ig. gyermekeket és a felnõtteket elõadással, játékkal, zenével, tánccal és sok-sok mókával. Jegyváltás, érdeklõdés a hajóállomás jegypénztárában. Az aktuális program részletei: 06/ Idõsek Klubja programja július augusztus Területi Szociális Szolgáltató Balatonkenese, Táncsics út. 20. Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig: óra között Felhívjuk az idõs lakosság figyelmét a kedvezményes 250 Ft õsszegû ebéd helyben való elfogyasztásának lehetõségére, valamint programjainkon való részvételre. Információért hívják munkatársainkat és a Területi Szociális Szolgáltatót. Varga Ákos tel: , Babolcsai Árpádné tel: , Területi Szociális Szolgáltató tel: 88/ Programjaink általában 13 órakor kezdõdnek. Mozgásukban akadályozott, korlátozott tagjaink szállítást kérhetnek a fenti telefonszámokon. Minden hétfõn: Varga Ákos gondozó felolvasása A Biblia 100 alakja címû könyvbõl, Biblia Igeolvasás, Mécses Református hetilapból felolvasás, hallottak megbeszélése. Minden kedden és csütörtökön: Mülbacher Józsefné klubtagunk foglalkozása Könnyû lazító torna és mentális beszélgetések Minden szerdán: Ezt olvastam, Sajtószemle, Érdekességek a nagyvilágból, Jeles napokra emlékezünk, Várunk érdekes, kedves cikkeket, írásokat, melyeket szeretnének megosztani! További programjaink: Július 22 szerda 10.00: filmvetítés Június 24. péntek 10.00: filmvetítés Augusztus 3. hétfõ: Jeles napok augusztusban. Augusztus 12. szerda: Németh Gyula nyugalmazott református esperes programja augusztus 7. péntek 10.00, filmvetítés augusztus 12. szerda, séta augusztus 14. péntek, társasjátéknap augusztus 17. hétfõ: Megemlékezés az államalapításról. Szívesen vesszük mindazok jelentkezését, akik bemutatnák hobbijukat, tehetségüket egy-egy foglalkozás keretében! Néhány programunk szervezés alatt! A program- és idõpontváltozás jogát fenntartjuk! Minden érdeklõdõt szeretettel várunk. A személyi térítési és étkezési díj befizetésének ideje minden hónap elsõ hete.

12 forintos hirdetések Elõzze meg a munkaügyi bírságot! Munkaügyi tanácsadás, dokumentumok elkészítése kis- és középvállalkozások részére. Ternai Gergely 06 70/ Balatonakarattyán a Pusztaszeri utcában családi ház eladó. 90 négyszögöles telken 100 m 2 -es 3 szobás jó állapotú gázfûtéses, vegyes tüzeléses tehermentes ingatlan eladó. A telken kút, és locsoló van. Autó beállási lehetõség megoldható. Érd: 06/70/ Férfi, nõi, gyermekfodrászat, manikûr, pedikûr, paraffinpakolás, kéz-és lábmasszázs, gyantás epiláció. Igény esetén házhoz megyek. Kissné Zimmermann Szilvia Tel: Pakstól 15 km-re német nemzetiségû faluban felújított 3 szobás parasztház ELADÓ! Teljesen új: a gáz központi fûtés, a festés, a burkolatok, a villany a vízvezeték és fürdõ. Érd.: Eladó sorház, 4 órás munkát vállalok Érd.: Eladó 2 szobás összkomfortos családi ház, 300 nöl telekkel irányár 17 millió 600 ezer forint, és ugyan ott építési telek 300 nöl víz szennyvíz van mûvelt terület. Irányár 5 millió Ft. Érd / SZECSÕDI MELINDA NÕI-FÉRFI-GYERMEK FODRÁSZ! A 60-AS ÉVEK FRIZURÁITÓL A LEGUJJABB TECHNIKÁKKAL KÉSZÜLÕ FRIZURÁKIG. ÉRDEKLÕDNI ÉS BEJELENTKEZNI A ÖS TELEFONSZÁMON Kertgondozást, fûnyírást vállalok Akarattya és Kenese területén. Tel.: Centrifuga Eladó rozsda mentes dobbal jó állapotban 80 ezer Ft-ért. Asztali fûrészgép, varrógép megegyezéssel , Eladó 1 db kétszemélyes kinyitható kanapé, a hozzávaló 2 db fotellal és dohányzóasztallal. Ár Ft. 6 személyes kinyitható ebédlõasztal a hozzátartozó székekkel. Ár Ft. Kombinált szobabútor rekamiéja, 2 db fotellal és dohányzó asztallal. Ár Ft. 1 db földgázüzemû három égõfejes tûzhely. Ár Ft Érdeklõdni: Névnapom alkalmából kapott jókívánságokat ezúton köszönöm meg Szabó László Lacibácsi Eladó 2 db kombi vadonatúj gyermekágy (lapra szerelt) íróasztallal. Szép kivitel, jó masszív, matrac nélkül (mi is így vettük). Közeli elszállításban segítünk. Ár: Ft/db. Érd.: (17 óra után). Gépjármû 1986-os Ford Escort 1.6-os 2010 októberi vizsgával jó állapotban Eladó Érd.: Székesfehérváron rendkívül igényes környezetben 2000-ben épült családi ház eladó vagy értékegyeztetéssel balatonkenesei családi házra cserélhetõ. 145 m 2 +pince+dupla garázs. Irányár: 33, 5 M. Tel.: KERI-GON BIZTONSÁGTECHNIKA Balatonakarattya, Rákóczi u. 30. Tel.: ; Fax: Mobil: ; ; / járõr telefonszám: kerigon@fre .hu ORVOSI ÜGYELET: BALATONALMÁDI, BAROSS G. U. 32. TEL.: 88/ BALATONKENESEI HÍRLAP Balatonkenese és Balatonakarattya községek önkormányzatának havilapja Alapító szerkesztõk: 1913: Czakó Gyula; 1990: Taródi Flink Kornél Felelõs szerkesztõ: Gyõrfi Károlyné Kiadja: Közmûvelõdési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics Mihály u. 24. Tel./ fax: 88/ faluhazkenese@invitel.hu Szerkeszti a Szerkesztõbizottság Olvasószerkesztõ: Márkus Zoltán Tördelõszerkesztõ: Ilyés Ádám Készült: Zepetnek Nyomda, 8171 Balatonvilágos Közérdekû információk Tátorján Gyógyszertár: Balatonkenese, Balaton u. 57. (88) Hétfõ-péntek: 8 17 Állatorvos: Balatonkenese, Gyógyszertár u. 2. Dr. Zoltán Levente (88) Hétfõ-péntek: Területi Szociális Szolgáltató: Balatonkenese, Fõ u. 43. (88) Szakápolói szolgálat Balatonkenese, Kossuth u. 42. (88) Falugondnokság Balatonkenese, Fõ u. 43. (88) Óvoda Balatonkenese, Balatoni u. 63. (88) Balatonakarattya, Bakony u. 7. (88) Iskola Balatonkenese, Bajcsy Zsilinszky u. 10. (88) honlap: titkar@kenisk.sulinet.hu Faluház: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. (88) faluhazkenese@invitel.hu Tourinform iroda: Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. (88) Nyitva tartás: Hétfõ-péntek: balatonkenese@tourinform.hu Könyvtár: Balatonkenese, Táncsics M. u. 22. (88) konyvtar.kenese@invitel.hu Nyitva tartás: Hétfõ: Kedd, csütörtök: Péntek: 10 14; Szerda: zárva Tájház: Balatonkenese, Kossuth u. 6. (88) Nyitva tartás: keddtõl szombatig: 10 12; Könyvtár, Közösségi Ház: Balatonakarattya, Iskola u. 6. (88) Nyitva tartás: Hétfõ-kedd: Szerda-csütörtök-péntek: Idõsek Klubja: Balatonkenese, Táncsics M. u. 20. Elérhetõség: Babolcsai Árpádné: Varga Ákos: Nyitva tartás: Hétfõtõl péntekig Sportcsarnok: (88) Rendõrség: Balatonkenese, Bajcsy-Zs. u (88) , Polgárõrség: Balatonkenese, Parti sétány 16. (30) , (88) Vízirendõrség: Siófok, (84) Vasútállomás: (88) (akarattyai vonatközlekedésrõl is információ itt) EON: Veszprém, Radnóti tér 1. (40) Mûszaki hibabejelentés: (40) Mérõóra-állás bejelentés: (40) DRV ZRt. Ügyfélszolgálat Siófok Gázmûvek: Veszprém, Mártírok útja 9. (88) A Polgármesteri Hivatal címe: Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. hivatal@balatonkenese.hu web: (88) , (88) Fax: (88) Az Igazgatási Csoport és a Pénzügyi Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ: Szerda: Péntek: 8 12 A Mûszaki Csoport ügyfélfogadási ideje: Hétfõ: 8 12 Szerda: Péntek: 8 12 A polgármester ügyfélfogadási ideje: Hétfõ: 8 12 A jegyzõ ügyfélfogadási ideje: Szerda: 8 12 A Küngösi kirendeltségen: Kedd: 8 12 A Pénzügyi Csoportnál a pénztári órák idõpontja: Hétfõ: és Szerda: és Településrészi Önkormányzat (30) Nyitva tartás: Hétfõ-szerda: 9 13 óráig Péntek: óráig Háziorvosi ellátás: Balatonkenese, Táncsics u sz. körzet: Dr. Németi Sándor (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ-kedd: Szerda, csütörtök: 8 12 Péntek: sz. körzet: Táncsics u. 3. Dr. Détár Bianka (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Balatonakarattya, Szent I. tér 1. Dr. Détár Bianka (30) Rendelõ tel.: (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd: Szerda: Csütörtök: 8 10 Péntek: 8 10 Gyermekorvosi körzet: Balatonkenese, Óvoda u. 8. Dr. Horváth Mária (30) (88) Rendelési idõ: Hétfõ: Kedd, szerda, csütörtök, péntek: Balatonakarattya, Szent I. tér 1. Dr. Horváth Mária (30) (88) Rendelési idõ: Hétfõ, kedd, szerda, csütörtök: 8 9 Péntek: 8 10 Fogorvosi körzet: Elõzetes bejelentkezés alapján Balatonkenese, Óvoda u. 8. Dr. Thury Vivien (88) Rendelési idõ: Hétfõ, csütörtök: Kedd, szerda, péntek: 8 12

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

10,10% 24,56% 45,07% 3,97% 26,40%

10,10% 24,56% 45,07% 3,97% 26,40% Balatonkenese Város Önkormányzatának 2010. évi beruházási kiadásainak a feladatonként 2. sz. melléklet Beruházás megnevezése Teljes ktg önrész Kivitelezés tervezett kezdési éve Kivitelezés tervezett befejezési

Részletesebben

Tárgy: A Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása megállapodásának módosítása

Tárgy: A Kelet-Balatoni Kistérség Többcélú Társulása megállapodásának módosítása Balatonalmádi Város P o l g á r m e s t e r e 8220 Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. Telefon: 88/542-411 Fax: 88/542-493 e-mail: polgarmesterbalatonalmadi.hu Szám: 1/227/1/2012. Sürg ő sségi indítvány

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 21/2013. Ö.ü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 5 példányban Készült: Az ülés helye: 2013. szeptember 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Balatonkenese Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Balatonkenese,

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester 1 Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. november 23. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7. napján tartandó soron következő ülésére Tárgy: Lejárt határidejű határozatokról tájékoztató Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 292/2013. (VI. 27.) határozata Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2013. június 27. napján megtartott rendkívüli ülése könyvének hitelesítésére Sörédi Györgyné és Kurucz Henrietta

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu

Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu 4. napirendi pont Szőc Község Önkormányzata Polgármesterétől 8452 Szőc, Kossuth Lajos utca 41. Tel.: 88/513-525 e-mail: szoc@pr.hu Ügyiratszám: 16-48/2015. Előterjesztő: Németh Balázs polgármester Előkészítette:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

Központi háziorvosi ügyelet Megállapodás tervezet MEGÁLLAPODÁS

Központi háziorvosi ügyelet Megállapodás tervezet MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS 1. Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Balatonfűzfő, Balatonkenese, Csajág, Felsőörs, Királyszentistván, Küngös, Litér, Papkeszi, települések önkormányzata (együtt: a

Részletesebben

A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület június 15-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2015. június 15-i ülésének határozatai 149/2015.(VI.15.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása Társulási megállapodásának 5. sz. módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása Társulási megállapodásának 5. sz. módosításáról 4. napirend Elterjesztő: ELŐTERJESZTÉS a Kelet-Balatoni Térség Önkormányzati Társulása Társulási megállapodásának 5. sz. módosításáról Előzmények: 2015. november 5-én megtartott Társulási ülésen megvitattuk

Részletesebben

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat

Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Képviselőtestület. Határozati javaslat Szentes Város Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: U-18185/2010. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Intézményi SZMSZ-ek módosítása és a módosított SZMSZ-ek jóváhagyása Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25. napján tartandó soron következő nyílt ülésére

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25. napján tartandó soron következő nyílt ülésére BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Polgármesterétől

Balatonkenese Város Önkormányzata Polgármesterétől Balatonkenese Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012.(III.09) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai

A Képviselő-testület szeptember 4-i ülésének határozatai A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-i ülésének határozatai 217/2018.(IX.04.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja

Részletesebben

K I V O N A T. 280/2008. (VII.17.) Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének határozata:

K I V O N A T. 280/2008. (VII.17.) Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének határozata: 2008. július 17-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésének könyvéből 280/2008. (VII.17.) határozata: Balatonkenese Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. július 17. napján megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin

Készült: Márkó Község Önkormányzatának ülésén december 11-én (kedd) 17 órai kezdettel a Hivatal épületében. Polányiné Lénárt Katalin MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ának ülésén 2012. december 11-én (kedd)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 TÜSKEVÁR Szám: 125-36/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tüskevár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 15-én (kedden) 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2013. február 19-én 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F. 87/550-038 Szám: 413/13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 26-án 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 3. napján tartandó soron következő ülésére Tárgy: Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról tájékoztató Tisztelt

Részletesebben

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Mátrai Önkormányzati Társulás Elnöke, 3145 Mátraterenye Kossuth út 178. Társult települési önkormányzat polgármestere Szám: /2015/I. Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről Készült: a

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

A korábban megküldött intézményi táblázatokhoz és szöveges indokláshoz a mai napig javaslat nem érkezett.

A korábban megküldött intézményi táblázatokhoz és szöveges indokláshoz a mai napig javaslat nem érkezett. Tisztelt Képviselő-testület! A korábban megküldött intézményi táblázatokhoz és szöveges indokláshoz a mai napig javaslat nem érkezett. A korábban megküldött táblázatokat ismételten megküldöm, azokkal a

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019.január 23-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019.január 23-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019.január 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 1/2019.(I.23.) 2/2019.(I.23.) 3/2019.(I.23.) 4/2019.(I.23.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mely készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Mely készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Mely készült Söréd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8072 Söréd Rákóczi u. 59. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 24-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 24-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 4/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 24-én 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 660-78/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 21-i ülésére Tárgy: Iskolapszichológusi feladatellátás Kerekegyházán Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének március 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének március 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol 2010. március 16-án megtartott rendkívüli ülésének könyvébol 158/2010. (III. 16.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselo-testülete a 2010. március 16. napján megtartott rendkívüli Képviselo-testületi

Részletesebben

38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete

38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete 38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete a 2001. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő- testülete a Magyar Köztársaság 2001.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. szeptember 18. napján 14.00 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2012. Ö. ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár

TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár 8174 Balatonkenese Dózsa György tér 1. 0688/482-472 www.tatorjan.hu tatorjan.jatekvar@invitel.hu ELŐTERJESZTÉS Tisztelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 4-én megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 4-én megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből 285/2012. (VI. 04.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. június 04. napján megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülése jegyzőkönyvének hitelesítésére Lengyel János

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2012.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-ei ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs. Tárgy: Beszámoló a civil szervezetek 2014.

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 11/2009. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 6-án 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Normatív Határozat. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 04-i rendkívüli ülésén az alábbi napirendet fogadta el:

Normatív Határozat. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 04-i rendkívüli ülésén az alábbi napirendet fogadta el: 74/2015. (VI. 04.) sz. NORMATÍV Kth. 2015. június 04-én megtartott képviselő-testület rendkívüli ülés napirendje Normatív Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 04-i rendkívüli

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS

Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Hajdúsámson Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésről szóló 3/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: Az általános iskolai és óvoda részére történő közétkeztetési

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. március 4 én megtartott ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. március

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község

Részletesebben

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-5/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.

Részletesebben

2015. május 28-i rendes ülésére

2015. május 28-i rendes ülésére Új napirendi pont 33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása Önkormányzati feladatellátást

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2015. szeptember 15-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Részletesebben

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi

Részletesebben

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetőjének dr. Krocsek Zoltán rendőralezredes kinevezését támogatja.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-ai ülésére II/1. E L Ő T E R J E S Z T É S Medgyesegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-ai ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 73/2012. (III. 27.)

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2010. június 25. XX. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Személyi rész 2 II. Önkormányzati rendeletek 3 III. Közgyűlési határozatok 5 IV. Közlemények, hirdetmények 7 2 I. Személyi

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 88/2013. (XII. 16.) KT.

Részletesebben

PÁLYÁZATI RLAP. Kérjük, hogy a pályázati rlapot írógéppel, vagy olvasható, nyomtatott betvel szíveskedjenek kitölteni!

PÁLYÁZATI RLAP. Kérjük, hogy a pályázati rlapot írógéppel, vagy olvasható, nyomtatott betvel szíveskedjenek kitölteni! PÁLYÁZATI RLAP Balatonkenese Város Önkormányzata Kulturális, Oktatási, Sport-és Idegenforgalmi Bizottságának kulturális, oktatási-és sporttámogatására kiírt pályázatához A pályázó szervezet azonosító adatai:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db

Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 4/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Iktató szám: 276/2017. Tárgy: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi

Részletesebben

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43. Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület PROJEKTBESZÁMOLÓ Célterület azonosító: 1 004 447 Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Rendezvények lebonyolításához szükséges mobil

Részletesebben