A közigazgatás területi-helyi szervei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A közigazgatás területi-helyi szervei"

Átírás

1 A közigazgatás területi-helyi szervei Fő témakörök: 1. A helyi önkormányzatiság alapjai 2. A helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre 3. A helyi önkormányzatok típusai 4. A helyi önkormányzatok szervei és működésük 5. A helyi önkormányzatok társulásai 6. A helyi önkormányzatok ellenőrzése 1. A helyi önkormányzatiság alapjai A dekoncentrált szervek mellett magyar közigazgatási szervezetrendszer területi-helyi szerveihez tartoznak az állami feladatok és hatáskörök decentralizációja során a rendszerváltás idején (újra) létrejött helyi önkormányzatok. Bár a helyi önkormányzatok is, a dekoncentrált szervekhez hasonlóan, területi (megyei), helyi (települési) illetékességgel látnak el közfeladatokat, gyakorolnak közigazgatási hatásköröket, a dekoncentrált szervekkel ellentétben mindezt nagyfokú önállósággal teszik. A decentralizáció kulcsfogalma ugyanis az autonómia, a szabadság. A decentralizált helyi önkormányzatok a központi szervek egy kaptafára gyártott, egységes dekoncentrált szerveivel ellentétben, mind szervezeti felépítésüket, mind feladataikat és hatásköreiket tekintve sokszínűséget mutatnak, melynek alapvető oka a számukra az Alkotmányban és a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvényben (a továbbiakban Ötv.) biztosított döntési autonómia. Az önkormányzat fogalmával a közigazgatási szervről szóló fejezetben már találkoztunk, amikor az ún. kvázi közigazgatási szervek közt a köztestületi formában működőket önkormányzattal rendelkező szervezetként könyveltük el. Az önkormányzat fogalma mind a köztestületek, mind a helyi önkormányzatok kapcsán magában rejti az önigazgatás valamely (szűkebb-tágabb) formájának megnyilvánulását, ám a hatáskör terjedelmén túl alapvetőbb elhatárolási ismérv köztük az, hogy míg a köztestületek (pl. kamarák), szakszervezetek valamely tevékenység, foglalkozás gyakorlóit tömörítik, azok érdekeinek képviseletére szorítkoznak, addig a helyi önkormányzatok területi alapon szerveződnek és az adott terület lakosságához kötődnek. Éppen ezért az előbbieket szakmai (funkcionális), míg az utóbbiakat ezen aspektusból területi önkormányzatoknak nevezzük. 1

2 Az Ötv. szerint a hely önkormányzatok szabályozása alapvetően kettős forrásból táplálkozik: hazánk haladó önkormányzati hagyományaiból és az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeiből. A magyar önkormányzati jellegű területi, helyi igazgatás a XIX. század végén alakult ki. A törvényhatóságok rendszerének alapköveit az első (1870. évi XLII. tc.), majd második törvényhatósági törvény (1886. évi XXI. tc.) fektette le, melynek értelmében a vármegyék és a törvényhatósági joggal felruházott városok önkormányzati jogokat gyakoroltak. (Budapest fővárosról külön törvény rendelkezett :XXXVI. tc.) A vármegyék és a városok élén főispán állt, a vármegye első tisztviselője az alispán, a városoké pedig a polgármester volt. A törvény értelmében önkormányzati jogánál fogva a törvényhatóság saját belügyeiben önállólag intézkedik, határoz és szabályrendeleteket alkot; határozatait és szabályrendeleteit végrehajtatja, tisztviselőit választja, az önkormányzat és közigazgatás költségeit megállapitja s a fedezetről gondoskodik. A magyar önkormányzatiság fejlődését törte meg az 1950-ben átvett szovjet típusú tanácsrendszer. Az első tanácstörvény (1950. évi I. tv.) elfogadásával, a tanácsrendszer kialakításával az államhatalom a valódi önkormányzati típusú decentralizációt elvető egységének elve érvényesült. A tanácsok váltak a demokratikus centralizmus követelményei szerint felépített területi-helyi államigazgatás meghatározott szereplőivé. Felszámolták az önkormányzati jellegű igazgatást, totális központosításra került sor, azaz a tanácsokat pártirányítás alá helyezték, kimondva alá-fölérendeltségük jellegét. A községi, városi tanácsok a járási tanácsnak, a járási tanácsok a megyei tanácsnak, végső soron mind közvetve, vagy közvetlenül a Minisztertanácsnak voltak alárendelve. Ezen túl az egyes tanácsok végrehajtó bizottságai is egymásnak alárendelve működtek (kettős alárendeltség). Látható tehát, hogy az elmúlt rendszerben a közigazgatás és az államigazgatás szinonim fogalmak voltak, nem létezett Kormánytól független önkormányzati igazgatás. A rendszerváltást követően a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény alapján a korábbi egységes tanácsrendszerű területi államigazgatás kettévált a központi szervektől függő dekoncentrált területi államigazgatásra és a helyi közügyeket intéző önkormányzati közigazgatásra. Megszűntek tehát a megyei és helyi tanácsok végrehajtó bizottságai, megszűnt a megyei és helyi önkormányzati szint közti alá-fölérendeltségi viszony, valamint megszűnt a Kormány és az önkormányzatok közti hierarchikus viszony. A fő elv a feltétlen szabadság volt, a legkisebb községek is önálló önkormányzati jogokat kaptak. 2

3 Hazánk 1992-ben írta alá az Európa Tanács által elfogadott Európai Önkormányzati Kartát, mely az önkormányzatiság alapértékeinek védelmében rögzíti a helyi önkormányzás fogalmát és alapelveit. Az egyezmény rendelkezéseinek betartására hazánk 1994-től köteles. A Karta megfogalmazásában a helyi önkormányzás a helyi önkormányzatoknak azt a jogát és képességét jelenti, hogy jogszabályi keretek között a közügyek lényegi részét saját hatáskörükben szabályozzák és igazgassák a helyi lakosság érdekében. Jól látható, hogy a közigazgatásnak a már megismert jogtudományi fogalmához képest ez a fogalom gyakorlatilag a helyi szintű közigazgatásnak felel meg, ezen tevékenység specialitását pedig abban jelölhetjük meg, hogy immáron nem csak közhatalom, hanem önkormányzati jogok gyakorlásáról van szó, méghozzá mindvégig a helyi lakosság érdekében. Az Ötv. a fentiekhez igazodóan maga is meghatározza, mit ért helyi önkormányzás alatt. A helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége önállóan és demokratikusan intézze a helyi érdekű közügyeit. A helyi közügyek pedig a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek feltételeinek helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. Az önállóság, az autonómia záloga a helyi önkormányzatok számára a számukra az Alkotmányban és az Ötv.-ben nevesített és részletezett önkormányzati alapjogok sora. Az önkormányzati alapjogokat alapvetően három csoportba oszthatjuk: a helyi döntések önálló meghozatalához fűződő jogok, a petíciós jogok és az önállóság védelméhez kapcsolódó jogok. Az önálló döntéshez kapcsolódó jogok keretében a helyi önkormányzat önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, ilyenkor döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül; törvény keretei között önállóan alakítja ki a szervezetét és működési rendjét (SzMSz megalkotásának joga és kötelezettsége); önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat; szabadon társulhat más helyi képviselőtestülettel; gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozhat; az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül; törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét. Az ún. petíciós jogok arra adnak lehetőséget a helyi önkormányzatok számára, hogy a helyi közösséget érintő ügyekben kezdeményezéssel forduljanak a döntésre jogosult szervhez, akik arra jogszabályban előírt határidőn belül válaszolni kötelesek. Az Ötv. két petíciós jogot nevesít, a véleménynyilvánítás és kezdeményezés jogát, mellyel a feladat-és hatáskörébe nem tartozó, de a helyi közösséget érintő ügyben élhet a helyi önkormányzat, illetve a felterjesztés 3

4 jogát, mely önkormányzati jogokat, feladat- és hatáskörét érintő kérdésben illeti meg az önkormányzatokat. Véleménynyilvánításra és kezdeményezésre a jogszabályban előírt határidőn belül, a felterjesztésre harminc napon belül köteles a megkeresett szerv érdemben válaszolni. Végül, az önállóság védelméhez fűződő jogok kapcsán azt kell megemlítenünk, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig minden helyi önkormányzat alapjogait tekintve egyenlő, az azokat korlátozó megállapodások semmisek. Az önkormányzatok kötelezettségei teljesítőképességükhöz mérten eltérőek lehetnek, de kötelező feladatot számukra csakis törvény állapíthat meg, ugyanígy csak törvény és csak kivételes esetben rendelhet helyi közügyet más szerv feladat- és hatáskörébe. Az önkormányzat hatáskörének jogszerű gyakorlása bírósági védelemben részesül, jogai védelmében az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordulhat. Az önkormányzat döntése kizárólag törvénysértés esetén bírálható felül, s a döntés törvényességi, alkotmányossági felülbírálata rendelet esetén az Alkotmánybíróság, határozat esetén a bíróság hatáskörébe tartozik. Az önkormányzatokra vonatkozó alapvető jogok, szabályok biztosítékául a jogalkotó az Ötv.-t kétharmados törvény kategóriájába sorolta, ami azt jelenti, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges és csak ugyanilyen szavazataránnyal elfogadott törvényben korlátozhatók az önkormányzatok alapjogai. 2. A helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre Az államhatalom demokratikus típusú decentralizációja során létrejött helyi önkormányzatok mint ahogy azt az előző fejezetrészekben már említettük a közigazgatás szervezeti rendszerének azon területi-helyi szervei, amelyek a dekoncentrált szervekkel ellentétben mind önkormányzati jellegű, mind államigazgatási feladatokat ellátnak, hatásköröket gyakorolnak. A két említett feladat-, hatáskörtípus közt az alapvető különbség az, hogy az önkormányzati ügyek olyan helyi érdekű közügyek, jellemzően közszolgáltatások biztosítása, melyek a település, megye egészét, vagy nagyobb részét, a választópolgárok szélesebb körét érintik és a megvalósítás mikéntje tekintetében széles körű mérlegelési lehetőséggel rendelkezik a döntési hatáskörrel felruházott szerv a helyi sajátosságokhoz, feltételekhez igazodva. Ezzel szemben az államigazgatási ügyekben az ország egész területén egységes 4

5 követelményeket kell érvényesíteni, ezek kapcsán az anyagi és eljárási szabályokat központi, az ország egész területén alkalmazandó jogszabályok tartalmazzák és ha mérlegelési lehetőséget is biztosítanak, a döntési hatáskörrel felruházott szervnek jellemzően nem az önkormányzat érdekeit, szükségleteit, teljesítőképességét kell mérlegelnie. A helyi önkormányzatok alapjogai minden tekintetben megegyeznek, feladataik és hatáskörei közt viszont értelemszerűen különbségek kell legyenek. Egy száz fős településtől nem várhatjuk el ugyanazt, amit mondjuk egy megyei jogú várostól megkövetelünk. A jogalkotó ezért megteremti a differenciálás lehetőségét mind az önkormányzati, mind az államigazgatási feladatok, hatáskörök terén. A helyi önkormányzatok önkormányzati jellegű feladatainak két összetevője van: a kötelező és az önkélt vállalt feladatok. Kötelező önkormányzati feladatot és hatáskört kizárólag törvény állapíthat meg és törvény ebben a tekintetben különbséget is tehet a helyi önkormányzatok közt, pl. a különböző önkormányzati típusoknak (község, város, megyei jogú város, stb.), különböző lakosságszámú, teljesítőképességű önkormányzatoknak eltérő kötelező feladat- és hatáskört állapíthat meg. A kötelező feladatok ellátása kapcsán a kötelezett önkormányzatot mindössze megvalósítási kötelezettség terheli, a megoldás mikéntjében az önkormányzatok nincsenek megkötve. Ez nem jelenti azt, hogy maga dönti el, mikor minősül egy kötelező közszolgáltatás teljesítettnek, vagy azt, hogy minden tekintetben az önkormányzat mérlegelésén múlik az, hogy milyen minőségben teljesíti az adott feladatot, hiszen a legfontosabb szakmai szabályokat a vonatkozó ágazati jogszabályok részletezik. Választási lehetősége az önkormányzatoknak mindössze abban áll, hogy eldönthetik az adott kötelező feladatot önállóan, saját szervei útján látja el, vagy esetleg a feladat megoldására intézményt hoz létre, gazdasági társaságot alapít, gazdasági társaságot bíz meg, vagy esetleg társulásra lép más önkormányzatokkal. Az Ötv. rögzíti azt is, hogy amennyiben az Országgyűlés valamely önkormányzatot feladat ellátására, hatáskör gyakorlására kötelez, az ahhoz szükséges anyagi támogatást biztosítani kell a költségvetésben. (Megjegyzendő, hogy a költségvetési támogatások sajnos nem fedezik teljes mértékben a kötelező feladatok ellátását, így azt részben az önkormányzatoknak saját bevételeikből kell kigazdálkodniuk.) Az önkormányzati jellegű feladatok, hatáskörök közti eltérés másik oka az lehet, hogy az önkormányzatok a törvényben előírt kötelező feladataikon felül a helyi igényektől és teljesítőképességtől függően önként vállalhatják minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe és ebben a körben az önkormányzatok mindent megtehetnek, ami jogszabályt nem sért. A önállóan vállalt feladatok 5

6 köre és megoldási módja tehát mindössze az önkormányzatok mérlegelésén múlik, a mérlegelés során értékelniük kell a lakosság elvárásait és a megvalósítás anyagi, személyi, tárgyi feltételeinek megteremthetőségét. A vállalásnak mindössze annyi korlátját rögzíti a törvény, hogy az önként vállalt helyi közügyek megoldása nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Ezen feladatok megvalósítását az önkormányzatok saját bevételeikből kell, hogy kigazdálkodják. Természetesen, ha az önkéntes feladatvállalás egyben más önkormányzat kötelező feladatainak átvállalását jelenti (pl. kisebb település a nagyobbtól, település a megyétől), akkor a feladatot vállaló igényelheti az átvállalt feladattal arányos fedezet biztosítását. Az önkormányzati közügyek körébe azok a közszolgáltatási feladatok tartoznak, amelyek révén biztosítható egy-egy település működése, megvalósítható műszaki-technikai infrastruktúrája, a lakosság kommunális és humánszolgáltatásokkal való legalább alapfokú ellátása. Már az Ötv. is meghatározza azon legalapvetőbb feladatokat, melyeket mérlegelés nélkül minden település köteles megvalósítani. Ezek közé nyolc közszolgáltatás, az egészséges ivóvízellátás, az óvodai nevelés, az általános iskolai oktatás és nevelés, az egészségügyi alapellátás, a szociális alapellátás, a közvilágítás biztosítása, a helyi közutak és a köztemető fenntartása tartozik, köteles továbbá biztosítani a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesülését. Ezeken felül természetesen más törvények is előírhatnak kötelező feladatot, pl. A közterületi prostitúció folyamatos észlelése esetén türelmi zóna kijelölése nem mellőzhető az ötvenezer lélekszám feletti települések esetében. /1999. évi LXXV. törvény 8. (1)/; (1) A települési és a megyei könyvtári ellátás biztosítása a helyi önkormányzatok kötelező feladata. / évi CXL. törvény 64. (1)/; Az a települési önkormányzat, amelyiknek területén kétezer főnél több állandó lakos él, családsegítést köteles biztosítani. /1993. évi III. törvény 86. (2)/. Az önkormányzati feladatok és hatáskörök címzettje jellemzően a képviselő-testület (közgyűlés), viszont kivételesen törvény önkormányzati feladat- és hatáskört állapíthat meg közvetlenül a polgármesternek (főpolgármesternek, megyei közgyűlés elnökének) is. A képviselő-testület utasítási joga nem terjed ki azokra az önkormányzati ügyekre, amelyeket törvény a polgármester saját önkormányzati hatásköreként állapít meg, e hatáskörben hozott polgármesteri döntéseket a képviselő-testület nem bírálhatja felül. A képviselő-testület hatásköreit (az át nem ruházható hatáskörök kivételével lásd Ötv. 10. ) átruházhatja a polgármesterre, a bizottságaira, a részönkormányzat testületére, a kisebbségi önkormányzat testületére, közös döntéshozó szervvel (társulási tanáccsal), intézmény alapítása esetén jogi személyiséggel rendelkező társulására. Amennyiben így tesz, a hatáskör gyakorlásához 6

7 utasítást adhat, e hatáskört bármikor visszavonhatja. Az átruházott hatáskör tovább nem ruházható. Az államigazgatási feladatok és hatáskörök terén mint említettük az állam nem engedhet olyan mértékben teret a helyi sajátosságoknak, mint az önkormányzati feladatok és hatáskörök estében. A jogalkotó viszont az állampolgárokhoz közeli ügyintézés, az ésszerűség, célszerűség, hatékonyság elveit figyelembe dönthet úgy, hogy egyes államigazgatási hatásköröket nem dekoncentrált szervekhez, hanem az önkormányzatokhoz telepít. Olyan jellemzően konkrét egyedi ügyekben történő engedélyezési, hozzájárulási, kötelezési feladatokról, hatáskörökről van szó, mint pl. az építésügyi hatósági, gyámhatósági, anyakönyvezési, kereskedelmi engedélyezési, birtokháborítási, adóhatósági, okmányirodai feladatok. Főszabály szerint az államigazgatási feladat- és hatáskörök címzettje a jegyző (főjegyző). Államigazgatási feladatot, hatósági hatáskört törvény vagy kormányrendelet utalhat a jegyző feladat- és hatáskörébe. Természetesen a konkrét ügyintézési feladatokat a hatáskörök nagy száma miatt nem maga a jegyző, hanem a hivatal erre kijelölt ügyintézői látják el túlnyomó részben, a jegyző rájuk a saját hatáskörét nem, csak a kiadmányozás jogát ruházhatja át. Kivételesen törvény vagy kormányrendelet közvetlenül a képviselő-testület hivatalának ügyintézőjére is telepíthet államigazgatási feladat- és hatáskört (pl. az anyakönyvvezetőre). Kivételesen a polgármester (főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke) is felruházható államigazgatási feladattal és hatáskörrel, melyet számára szintén törvény, vagy kormányrendelet állapíthat meg, de kormányrendelet csak abban a körben, amelyben törvény külön felhatalmazást adott a Kormánynak. A polgármester ugyancsak az előbb említett típusú felhatalmazás birtokában veszélyhelyzetekben (honvédelmi, polgári védelmi, katasztrófaelhárítási ügyekben) részt vesz az országos államigazgatási feladatok helyi irányításában és végrehajtásában. A polgármester államigazgatási feladatellátása során a képviselő-testület nem utasíthatja, döntését nem bírálhatja felül. Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a polgármester, főjegyző, jegyző, körjegyző, a képviselő-testület hivatalának ügyintézője, a hatósági igazgatási társulás által államigazgatási hatósági ügyben első fokon hozott döntés ellen fellebbezésnek helye van, melyet a Kormány általános hatáskörű államigazgatási szerve (Államigazgatási Hivatal) jogosult elbírálni. Az önkormányzati és az államigazgatási jellegű feladatok és hatáskörök közti átmenetnek minősülnek az ún. önkormányzati hatósági ügyek. Ezen ügyeknek az államigazgatási jelleget a hatósági jelző kölcsönzi, hiszen ebben az esetben is a hatáskör 7

8 jogosultja egyedi ügyben eljárva egyedi esetre alkalmaz elvont jogszabályi rendelkezéseket, itt is hatóság áll szemben ügyféllel, mely ügyfelet érintő jogot, vagy kötelezettséget állapít meg. Ami miatt mégis az önkormányzati jellegű feladatok és hatáskörök közé kell besorolnunk az a hatáskör címzettje. Ezen ügyekben ugyanis a hatáskör címzettje általában a képviselő-testület, kivételesen a polgármester. Törvény és önkormányzati rendelet önkormányzati hatósági hatáskört telepíthet a képviselő-testületre továbbá kizárólag törvény ugyanilyen hatáskörrel ruházhatja fel a polgármestert is. Tehát a törvényben vagy önkormányzati rendeletben meghatározott, általában engedélyezésre, illetve támogatásra irányuló ügyeket nevezhetjük önkormányzati hatósági ügyeknek. Az évi III. törvény szerint pl. a szociális igazgatás területén a képviselő-testület a törvényi és az önkormányzati rendeletben megállapított feltételek fennállta esetén önkormányzati hatósági határozattal dönt a lakásfenntartási támogatás, ápolási díj, átmeneti segély és a temetési segély odaítéléséről. Ugyanilyen határozattal dönthet még pl. címerhasználat engedélyezéséről, tankönyv- és tanszerellátási támogatásról, egészségügyi, szociális szolgáltatásért fizetendő térítési díjról. Amennyiben az önkormányzati hatósági ügyben a képviselő-testület hozott döntést, a döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. Ez nem jelenti azt, hogy semmilyen jogorvoslati fórum nem áll nyitva a döntéssel szemben, hiszen jogszabálysértésre hivatkozással az illetékes megyei bíróságtól lehet kérni a döntés felülvizsgálatát. Az Ötv. megnyitja a lehetőséget a képviselő-testület számára, hogy önkormányzati hatósági ügyben is átruházza döntési jogkörét a polgármesterre, bizottságára, részönkormányzat testületére. Az átruházott hatáskörben hozott, továbbá a polgármester törvény alapján önálló hatáskörben hozott önkormányzati hatósági döntésével szembeni fellebbezés elbírálása viszont már a képviselőtestület hatáskörébe tartozik. 3. A helyi önkormányzatok típusai Alkotmányunk a helyi önkormányzatokról szóló fejezetében rendezi a Magyar Köztársaság területi tagozódását és egyben azt, hogy mely választópolgárok közösségét illeti meg a helyi önkormányzás joga. Az Alkotmány értelmében a országunk területe községekre, városokra, fővárosra, fővárosi kerületekre és megyékre tagozódik, ezekben alakíthatóak helyi önkormányzatok. Az Ötv. rendelkezik még a községek egy speciális változatáról a nagyközségekről és a legnagyobb népességgel, jelentőséggel bíró városokat megillető megyei 8

9 jogú város titulusról is, így ezen fejezetben ezekről is szólunk. Nem hagyhatjuk továbbá figyelmen kívül a helyi önkormányzatok egy speciális típusát a kisebbségi önkormányzatokat sem, hiszen habár feladatkörük jóval szerényebb, mint általában a helyi önkormányzatoknak, mégis a magyar önkormányzati rendszer részét képezik. Fontos megemlíteni, hogy az ország területi tagozódásának részletezése során esetlegesen használt más fogalmak, mint a járás, körzet, kistérség, régió az Alkotmány által nem intézményesített, mindössze jogtörténeti jellegű, vagy statisztikai célú lehatárolási egységek. Ezek választópolgárainak közösségét nem illeti meg a helyi önkormányzás joga, ezen területi egységekre önkormányzati feladat- és hatáskör nem telepíthető. (Lásd: a közigazgatás szervezeti rendszeréről szóló fejezet és a dekoncentrált szervekről szóló fejezetrész.) A teljesség kedvéért utalnunk kell még arra, hogy önkormányzati rendszerünkben a község közjogi kategória, mely nem azonos a szociológiai, földrajzi értelemben használt település, falu fogalmakkal. A településszociológia különbséget tesz falu és város közt abban a tekintetben, hogy milyen az adott település lakosságszáma, lakosságának korszerkezete, a település infrastrukturális, közszolgáltatási ellátottsága, munkahelyteremtő, munkaerővonzó képessége, vagy éppen aszerint, hogy a lakosság munkavégzésére inkább ipari, vagy mezőgazdasági jelleget ölt. A helyi önkormányzati rendszerben a község olyan település, amelyet közjogi eljárás keretében arra felhatalmazott szerv községgé nyilvánít és amelyet ennek folytán megillet a helyi önkormányzás joga. A község Az ország településszerkezete változó. Új községek keletkezhetnek, egy-egy elnéptelenedett község megszűnhet. Új község alakulásának alapvetően három módozata ismert: új község alakulhat olyan településrészből, ami még sohasem volt község (leválás), vagy úgy, hogy korábban önálló község volt, de megszüntetik a községegyesítést (szétválás), avagy két község egyesítésével (összeolvadás). (Város és község egyesítésekor gyakorlatilag nem összeolvadás, hanem beolvadás történik, a város megőrzi eredeti jellegét és jellemzően nevét is, míg a beolvadó község megszűnik önálló önkormányzat lenni, létét településrészként folytatja.) Új község alakításának leválás és szétválás esetén több konjunktív feltétele van. Az első feltétel a terület, mely elkülönült településrész kell, hogy legyen, önálló, saját községarculattal. Második feltétel a lakosság, melynek száma legalább háromszáz kell legyen. 9

10 A harmadik feltétel pedig a képesség, az új községnek képesnek kell lennie az önkormányzati jogok gyakorlására, az Ötv. által nevesített kötelező feladatok ellátására a szolgáltatások színvonalának csökkenése nélkül. Az új község megalakításának a kezdeményezése általában úgy indul, hogy többen megfogalmazzák, felvetik a javaslatot. Az új község alakításának kezdeményezése esetén a falugyűlés legalább háromtagú előkészítő bizottságot választ a településrészben lakó települési képviselőkből, ha nincs elég települési képviselő, vagy azok a megbízást nem vállalják, akkor más választópolgárokból. Az előkészítő bizottság javaslatot tesz az új község területére (belterület-külterület), szakértői vélemény alapján a község elnevezésére (a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban működő Földrajzinév Bizottság ad szakmai véleményt), a vagyon, valamint a vagyoni jogok és kötelezettségek megosztására, a költségek viselésére. Az előkészítő bizottság írásos tájékoztatóban ismerteti javaslatát a lakossággal, a lakosság pedig aláírásgyűjtéssel kezdeményezi helyi népszavazás kiírását. Ha kellő számú aláírás gyűlt össze, a képviselő-testület kötele kiírni a véleménynyilvánító helyi népszavazást új község alakításának, vagy községegyesítés megszüntetésének kezdeményezésére. Az érvényes és eredményes helyi népszavazást követő 30 napon belül a képviselő-testület határozatba foglalja a helyi népszavazás eredményét, határozatában állást foglal az előkészítő bizottság javaslatairól. A polgármester a képviselő-testület határozatát az előkészítő iratokkal együtt az ülést követő 15 napon belül felterjeszti a miniszternek. A kezdeményezést a miniszterhez a helyi önkormányzati általános választás évének kivételével minden év április 30-áig lehet felterjeszteni. A miniszter hivatott megvizsgálni azt, hogy a községgé nyilvánítás feltételei fennállnak-e, betartották-e az eljárási szabályokat. Ha úgy ítéli meg, hogy a kezdeményezés súlyos anyagi, eljárási hibában szenved, május 30-ig határozatban dönt erről, egyébként a miniszter november 30-áig nyújtja be a javaslatát a köztársasági elnöknek, aki december 31-ig határozatban dönt az új község létrejöttéről, községegyesítés megszüntetéséről. A döntés az önkormányzati általános választás napján lép hatályba. A települések egyesítésére a fent említett szabályok alkalmazandóak, annyi eltéréssel, hogy ezen esetben csakis egybeépült települések egyesítése kezdeményezhető, mégpedig minden érintett településen lefolytatott érvényes és eredményes helyi népszavazás alapján minden érintett képviselő-testület által elfogadott határozattal. Feltétel továbbá, hogy az érintett képviselő-testületeknek egyetértésre kell jutniuk az új település nevét illetően. 10

11 A nagyközség A nagyközségi cím egy olyan titulus, melynek adományozásáról, nagyközséggé nyilvánításról semmilyen szerv nem dönt, hanem annak viselésére automatikusan jogosultak lettek, jogosulttá válhatnak azon képviselő-testületek, melyek a törvényi feltételeknek megfelelnek. A nagyközségi címet használhatják azon települések képviselő-testületei, amelyek a törvény hatályba lépésekor nagyközségi tanácsok voltak, továbbá amelyek területén legalább ötezer lakos él. Ha tehát a rendszerváltás előtti feltételeket teljesítve (ötezer lakos, járásszékhely, kiemelt üdülő, jelentős ipari település) nagyközségi tanáccsá nyilvánításra került sor, a képviselő-testület továbbra is viselheti a kapott címet. Lehetőség van arra, hogy növekedjen egyes községek népessége úgy, hogy eléri az ötezer főt. Ebben az esetben a képviselő-testülete felveheti, használhatja a nagyközségi címet. Fordítva viszont, ha egy ötezernél népesebb község lakossága ötezer fő alá csökken, akkor nem vész el a nagyközségi cím, azt a képviselő-testület a továbbiakban is használhatja. A nagyközségi címmel mindössze két jog jár az Ötv. szerint. Egyrészt, ha a körjegyzőség székhelye nagyközség, akkor a nagyközség képviselő-testülete a városhoz hasonlóan maga nevezi ki a körjegyzőség körjegyzői feladatokat is ellátó jegyzőjét, másrészt, és ez a legfontosabb, a nagyközség jogosult a várossá nyilvánítást kezdeményezni. A város A várossá nyilvánításnak három alapvető feltétele van. Az elsőről már volt szó, csak nagyközségi címet viselő képviselő-testületek kezdeményezhetik ezen cím, rang adományozását. Elengedhetetlen feltétel továbbá, hogy a várossá nyilvánítást a nagyközség (gazdasági, foglalkoztatási, infrastrukturális, intézményi, közszolgáltatási, kulturális, demográfiai stb.) fejlettsége és térségi (településhálózatban betöltött szolgáltató, foglalkoztató) szerepe indokolja. A képviselő-testület a kezdeményezését a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek terjesztheti fel az önkormányzati általános választás évének kivételével minden év január 31. napjáig. A miniszter a várossá nyilvánítási kezdeményezések értékelésére a településtudomány, a közgazdaságtan, a közigazgatás- és műszaki tudományok, az országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek, a KSH képviselőjéből és más szakemberekből álló legfeljebb 15 tagú bizottságot kér fel. A miniszter a bizottság javaslatainak figyelembevételével május 31-éig tesz javaslatot várossá nyilvánításra a köztársasági 11

12 elnöknek, aki június 30-áig határozatban dönt a várossá nyilvánításról. A döntés a határozatban megjelölt időpontban (jellemzően a tárgyév július 1-jén) lép hatályba. A megyei jogú város A megyei jogú városi cím olyan titulus, mely minden megyeszékhely városnak automatikusan jár, illetve amelyet a város képviselő-testületének kérelmére az Országgyűlés adományozhat. Ilyen irányú kérelmet annak a városnak a képviselő-testülete terjeszthet fel, amelynek lakosságszáma az ötvenezer főt meghaladja. A döntés megalapozott előkészítése érdekében a helyi kezdeményezést a helyi önkormányzatokért felelős miniszterhez az országgyűlési képviselők általános választásának éve kivételével minden év április 30-áig lehet felterjeszteni. A Kormány a miniszter augusztus 30-áig tett előterjesztése alapján a helyi kezdeményezést, illetőleg saját kezdeményezését szeptember 30-áig nyújtja be az Országgyűlésnek Az Országgyűlés mérlegelési jogkörében vizsgálja, hogy a megyei jogú városi címet kérelmező város rendelkezik-e térségi vonzóerővel, képes-e teljesíteni a saját területén a középfokú közszolgáltatásokat, képes-e saját területén ellátni a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is. A megyei jogú kifejezés ugyanis megtévesztő annyiból, hogy ezen cím birtokosának inkább a kötelezettségei növekednek, mintsem a jogai. A megyei jogú város olyan települési önkormányzat tehát, amely a megyei önkormányzat feladatait (a kérelemben rögzített részben) látja el saját településén. A megyei jogú várossá nyilvánításról az Országgyűlés december 31-éig határozatban dönt. A döntés a következő országgyűlési képviselői általános választás kitűzésének napján lép hatályba. A szervezetét illetően annyit szükséges megemlíteni, hogy a megyei jogú városokban a képviselő-testület elnevezése (hasonlatosan a megyei önkormányzatokhoz és a fővároshoz) közgyűlés, illetve fennáll annak az elvi lehetősége, hogy a közgyűlés a megyei jogú városban (a fővároséhoz hasonlatos) kerületeket alakítson, a kerület területén megválasztott képviselőkből kerületi képviselő-testületet, kerületi hivatalokat hozzon létre és a hivatalok élére elöljárót nevezzen ki. Ezen elvi lehetőséggel mindezidáig egyetlen megyei jogú város közgyűlése sem élt. 12

13 A főváros A fővárosnak az országban betöltött különleges szerepe és sajátos helyzete, a település nagyságából adódó kétszintű önkormányzati rendszere az általánostól eltérő szabályozást igényel. A kétszintű önkormányzati rendszer annyit tesz, hogy fővárosunk fővárosi önkormányzatból és huszonhárom fővárosi kerületi önkormányzatból áll. A fővárosi és kerületi önkormányzatok a törvény értelmében mind települési önkormányzatnak minősülnek, feladat- és hatáskörmegosztásukra nem alkalmazható a település és megye kapcsolatának analógiája. A törvénynek a főváros kétszintű önkormányzatként történő meghatározása nem jelent hierarchikus viszonyt, nem jelent alá- és fölérendeltséget. Azt viszont meg kell jegyeznünk, hogy az előbb elmondottakkal némileg ellentétben lehetőség van arra, hogy a fővárosi közgyűlés feladatkörében alkotott rendelete végrehajtása érdekében felhatalmazást adjon a kerületi képviselő-testületnek rendeletalkotásra. Az e tárgykörben alkotott kerületi rendelet nem terjeszkedhet túl a fővárosi közgyűlés rendeletében foglalt felhatalmazáson, ilyen esetben a kerületi képviselő-testület rendelete nem lehet ellentétes a közgyűlés rendeletével. A szervezetét illetően azt kell megjegyeznünk, hogy míg a kerületi önkormányzatok felépítésére teljes mértékben a települési önkormányzatokra vonatkozó szabályok alkalmazandóak, addig a főváros legfőbb döntéshozó szervének elnevezése Közgyűlés, melynek elnöke a főpolgármester, kinek segítésére a közgyűlés több főpolgármester-helyettest is választhat. A Főpolgármesteri Hivatalt a főjegyző vezeti, helyettesítésére, munkájának segítésére a Közgyűlés több aljegyzőt is kinevezhet. A fővárosi és kerületi önkormányzatok alapjogai természetesen egyenlőek, feladataik és hatáskörük tekintetében vannak eltérések. A törvény az általános szabályokkal ellentétben a minden település kötelező feladataként megjelölt köztemető fenntartásának és közvilágítás biztosításának feladatát nem írja elő a kerületi önkormányzatok számára, arról a fővárosi önkormányzat gondoskodik. A feladatok megosztását illetően a Fővárosi Önkormányzat látja el azokat a kötelező és önként vállalt helyi települési önkormányzati feladatokat és hatásköröket, amelyek a főváros egészét vagy egy kerületet meghaladó részét érintik (pl. helyi tömegközlekedés megszervezése, energiaellátás biztosítása, településtisztasági, szennyvízelvezetési, -tisztítási feladatok ellátása). Ugyancsak a Fővárosi Önkormányzat látja el azokat a feladatokat, amelyek a fővárosnak az országban betöltött különleges szerepköréhez kapcsolódnak (pl. egy világkiállítás, Olimpia megszervezése). A törvény biztosítja a Fővárosi Közgyűlésnek és a kerületi képviselő-testületeknek, hogy 13

14 megállapodásuk alapján a közszolgáltatás szervezését a kerületi képviselő-testület működési területére vonatkozóan átvállalja. A megyei önkormányzatok A megyei önkormányzat területi önkormányzat, illetékességi területe több település közigazgatási területét fedi le. A megyei és a települési önkormányzatok egyaránt helyi önkormányzatok, a jogállást tekintve egyenjogúak, nincs közöttük függőségi viszony, alapjogaik megegyeznek, de részben eltérő feladatokat teljesítenek. Elsősorban a települési önkormányzatok látják el a helyi közügyeket, a megyei önkormányzat alapvető rendeltetése az, hogy kiegészítő, kisegítő jelleggel mindazokat a közszolgáltatásokat biztosítsa, amelyeknek ellátására a települések nem képesek, amelyekre nem kötelezhetőek. Törvény a megyei önkormányzatok térségi feladatellátási funkciójához igazodóan megyei kötelező feladattá teheti az olyan körzeti közszolgáltatás biztosítását, amely a megye egészére, vagy nagy részére kiterjed, illetve a megyén belüli kisebb körzetre kiterjedő olyan közszolgáltatás megszervezését, ahol a szolgáltatást igénybe vevők többsége nem a szolgáltatást nyújtó intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat területén lakik. Körzeti, térségi jellegű feladatokat természetesen nem csak a megye láthat el, a körzeti jellegű (több település lakosságát közszolgáltatással ellátó) megyei intézmény működtetési jogát és feladatait a megyei önkormányzat egyetértésével az intézmény székhelye szerinti település önkormányzata átvállalhatja, sőt a megye köteles azt legalább 3 évre a településnek átadni, ha a település igazolni tudja, hogy a megelőző négy év átlagában a településen lakóhellyel rendelkező lakosok közül került ki az intézményi szolgáltatást igénybe vevők többsége. A megyei önkormányzat kötelező közszolgáltatási feladatai sokrétűek, s leginkább az intézményfenntartás körében lelhetők fel. Kötelező feladati közé tartozik például a középiskolai, szakiskolai, kollégiumi ellátás, megyei könyvtári szolgáltatás, egészségügyi szakellátások (kórházak, járóbeteg-szakrendelések), szociális szakellátások (pl. rehabilitációs intézmény, lakóotthon) biztosítása. A szervezetét illetően annyit szükséges megemlíteni, hogy az általános szabályokhoz képest a megyei önkormányzat feladat- és hatásköreinek címzettje a megyei közgyűlés, melynek vezetője a közgyűlés által saját tagjai közül választott elnök, kinek munkáját a szintén a közgyűlés által megválasztott alelnökök segítik. Megyei önkormányzat esetében a 14

15 közgyűlés kötelező feladata pénzügyi bizottságot felállítani. A megyei testületek és tisztségviselők munkáját a megyei önkormányzati hivatal segíti, amelyet a főjegyző vezet. Kisebbségi önkormányzat A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény a Magyarországon honos kisebbségek (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) számára a kulturális autonómia megvalósítása érdekében biztosítja kisebbségi önkormányzat létrehozásának lehetőségét. A Magyar Köztársaságban a kisebbségek joga települési, területi és országos kisebbségi önkormányzat létesítése. Az egyes kisebbségek községben, városban és a főváros kerületeiben települési, továbbá a megyében és a fővárosban területi kisebbségi önkormányzatot, valamint országos kisebbségi önkormányzatot hozhatnak létre. A kisebbségi önkormányzatok alapvető feladata a kisebbségek érdekeinek védelme és képviselete az ezen önkormányzatok részére törvényben megállapított feladat- és hatáskörök gyakorlásával. A kisebbségi önkormányzati feladat- és hatáskörök a kisebbségi önkormányzat testületét illetik meg, a kisebbségi önkormányzatot a testület által tagjai közül választott társadalmi megbízatású elnök képviseli, akit a szintén a testület által tagjai közül választott elnökhelyettes helyettesít. A kisebbségi önkormányzat elnöke egyben az adott kisebbség szószólója is, aki a helyi önkormányzat képviselő-testületének ülésén, a kisebbségeket érintő napirendi pont tárgyalásakor jelen lehet, még zárt ülés tartása esetén is. A kisebbségi önkormányzat testülete bizottságokat hozhat létre. A helyi önkormányzat a települési kisebbségi önkormányzat részére biztosítja a települési kisebbségi önkormányzat testületi működésének feltételeit (pl. helyiséghasználat, postai, kézbesítési, gépelési, sokszorosítási feladatok ellátása). A végrehajtásról a polgármesteri hivatal (közgyűlés) gondoskodik. A települési kisebbségi önkormányzat kötelező feladata különösen: a saját kezdeményezésére a helyi önkormányzat, vagy más kisebbségi önkormányzat által átruházott feladat- és hatáskör ellátása (önkormányzati hatósági döntés nem ruházható át). A települési kisebbségi önkormányzat a rendelkezésére álló források keretei között önként vállalt feladatot láthat el különösen a kisebbségi oktatás és nevelés, a helyi írott és elektronikus sajtó, a hagyományápolás és közművelődés területén. A települési kisebbségi önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatainak ellátására intézményt, gazdasági társaságot, más szervezetet alapíthat, kinevezi ezek vezetőit. 15

16 A kisebbségi önkormányzat testülete hatásköreit ülésen gyakorolja. A települési kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott számú, de évente legalább négy ülést tart. A testület rendeletalkotásra nem jogosult, döntésének formája: határozat. Egyes esetekben a testületet önálló döntési jog illeti meg (pl. maga határoz a kisebbség helyi ünnepeiről, kisebbségi intézmény alapításáról, kisebbségi kultúrát pályázat kiírásáról, ösztöndíj alapításáról), egyes esetekben egyetértési jogot gyakorol (pl. a helyi sajtó, a helyi hagyományápolás és kultúra kérdéskörében alkotandó helyi önkormányzati rendelet esetében), egyes esetekben pedig csupán véleményezési joga van (pl. az országos kisebbségi önkormányzat véleményezi az általa képviselt kisebbségeket e minőségükben érint jogszabálytervezeteket). 4. A helyi önkormányzatok szervei és működésük A jogi személyiséggel bíró helyi önkormányzat mint szervezet önkormányzati és államigazgatási hatáskörét és feladatait szervei útján látja el. Az önkormányzati feladatok címzettje, így ebben a körben a legfőbb döntéshozó szerv a képviselő-testület (közgyűlés). A képviselő-testület szerveként az Ötv. további szerveket nevesít: polgármester (alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, megyei közgyűlés elnöke, alelnöke), képviselőtestület bizottsága, részönkormányzat testülete, képviselő-testület hivatala (jegyző, főjegyző, aljegyző). A képviselő-testület Ahogyan azt már többször említettük az önkormányzati jellegű hatáskörök címzettje a választópolgárok helyi közössége által választott képviselőkből és a polgármesterből álló képviselő-testület, melynek elnevezése a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok és a fővárosi önkormányzat esetében: közgyűlés (a továbbiakban együtt: képviselő-testület). A képviselő-testület hatásköreit ülésen gyakorolja. Az ülések lebonyolításával kapcsolatban az Ötv. nagyfokú szabadságot enged a helyi önkormányzatoknak. A képviselőtestületek a Szervezeti- és Működési Szabályzatukról szóló rendeletben (SzMSz) előírt számú, de legalább évi hat ülést (rendes ülés) kötelesek tartani. A képviselő-testülete megbízatásuk elején jellemzően négy évre (megbízatásuk idejére) szóló ciklusprogramban összegzik az előttük álló legfontosabb célokat feladatokat. A ciklusprogram végrehajtására készül évente 16

17 (adott esetben félévente) a munkaterv, mely tartalmazza az összes rendes ülés tervezett időpontját, napirendjét és az arra ütemezett feladatokat, előterjesztőket. A munkaterv alapján a rendes ülést a polgármester, mint a képviselő-testület elnöke hívja össze. Az összehívásra, előterjesztések rendjére vonatkozó részletes szabályokat az SzMSz tartalmazza. Természetesen az élet produkálhat olyan váratlan helyzeteket, amikor az előre eltervezett rendes ülések között sürgősen szükséges ún. rendkívüli ülésnek az összehívása is. A polgármester kötelessége rendkívüli ülést összehívni a képviselők egynegyedének, vagy valamely bizottság indítványára (egyéb esetekben pusztán lehetősége). A képviselő-testület ülése főszabály szerint nyilvános. Ez azt jelenti, hogy az ülésen annak megzavarása nélkül bárki korlátozás nélkül megjelenhet, az ott elhangzottakat meghallgathatja, arról feljegyzést, felvételt készíthet (ugyanez vonatkozik a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvre is). Az ülésre tanácskozási joggal meghívottak (pl. előterjesztő, könyvvizsgáló) a megjelenésen túl már hozzá is szólhatnak azon napirendi pontokhoz, melyben érintettek, javaslatot, észrevételt tehetnek, kérdést tehetnek fel. Szavazati joggal kizárólag a képviselő-testület tagjai (polgármester, képviselők) vehetnek részt az ülésen. Az ülésen állandó résztvevőként jelen van továbbá a helyi önkormányzat jegyzője, mint a törvényesség őre. A jegyző felelős azért, hogy a testület eljárása és döntései a jogszabályoknak megfelelőek legyenek, ő készíti az ülés jegyzőkönyvét. Amennyiben jogszabályi feltételek fennállnak, az ülés egészére, vagy annak egy részére korlátozni kell, vagy lehet a nyilvánosság elvét. A képviselő-testület köteles zárt ülést elrendelni az Ötv.-ben meghatározott személyi ügyek (pl. választás, vezetői megbízás, fegyelmi ügyek) tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezett bele (kéri a zárt tárgyalás elrendelését, vagy egyszerűen csak hallgat); továbbá önkormányzati hatósági, kitüntetési, összeférhetetlenségi és vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárások tárgyalásakor. A testület mérlegelési körébe tartozik, hogy zárt tárgyalást rendeljen el, ha éppen vagyonáról rendelkezik, általa kiírt pályázatot tárgyal és a nyilvánosság üzleti érdeket sértene. A zárt ülésen már szűk körre korlátozódik a jelenlévők köre: képviselő-testület tagjai, jegyző, kisebbségi szószóló és meghívása esetén az érintett és a szakértő vehetnek részt azon. Ilyen esetekben természetesen a zárt ülések anyagára is vonatkozik a nyilvánosság korlátozása. A képviselő-testület ülését a polgármester vezeti, ő az, aki a megállapítja a testület határozatképességét, vagy annak hiányát. A testület akkor határozatképes, akkor fogadhat el bármiféle döntést, ha az ülésen a képviselőknek több mint a fele jelen van. Természetesen saját és hozzátartozója ügyének eldöntésében a képviselő-testület egyetlen tagja sem vehet részt, a döntéshozatalból érintettsége folytán a testület minősített többséggel kizárhatja. A 17

18 kizárt képviselő a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek minősül. A testület döntése lehet: rendelet, vagy határozat. A helyi önkormányzati rendelet jogszabály, tehát az önkormányzat illetékességi területén minden személyre kötelező rendelkezéseket tartalmazhat. A képviselő-testület eredeti és származékos jogkörben alkothat rendeletet, tehát eddig szabályozatlan helyi közügyek rendezésére és magasabb rendű jogszabályok végrehajtására egyaránt. A polgármester és a jegyző által aláírt helyi önkormányzati rendeletnek is mint minden más jogszabálynak érvényességi feltétele a kihirdetés, melyről a jegyző gondoskodik. Ez jelen esetben a képviselő-testület hivatalos lapjában, illetve a helyben szokásos módon (hirdetőtábla, helyi televízió, rádió, stb.) történhet. A képviselőtestület határozata az állami irányítás egyéb jogi eszközei közé tartozik és mint olyan egyaránt lehet visszatérően, vagy folyamatosan alkalmazandó normatív (pl. fejlesztési tervek, célok, koncepciók), vagy egyedi, konkrét esetre vonatkozó határozat (pl. döntés önkormányzati tulajdon bérbeadásáról, vagy önkormányzati hatósági ügyben). A testület döntéseit egyszerű, vagy minősített többséggel hozza. Az egyszerű többséget igénylő döntéshozatalhoz elegendő a jelenlévő képviselők több mint felének igen szavazata. Minősített többséget igénylő kérdéseknél a viszonyítási alap változik meg: ezeknél már az összes képviselő több mint felének igen szavazat szükséges a javaslat elfogadásához. Minősített többség olyan fontos kérdésekben alkalmazandó garanciális szabály, mint például a rendeletalkotás, társuláshoz való csatlakozás, intézmény alapítása, zárt ülés elrendelése. A testület üléséről készült jegyzőkönyvet mely többek közt tartalmazza a meghozott döntéseket és minden olyan tényt, adatot, melyből a döntéshozatali eljárás szabályszerűsége megállapítható a jegyző köteles 15 napon belül a Kormány által kijelölt, a helyi önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv számára eljuttatni. (A kézirat lezárásakor ilyen szerv még nem került kijelölésre.) A közszolgáltatási feladatainak ellátására a képviselő-testület jellemzően önkormányzati intézményt (pl. általános iskolát, napköziotthonos óvodát, idősek otthonát), egyéb gazdálkodó szervet (pl. Városgazda kht., Közútfenntartó kht.) alapít és ezeknek maga nevezi is ki vezetőjét. Az önkormányzati jellegű hatáskörök címzettje a képviselő-testület. Ez nem jelenti viszont azt, hogy minden apró kérdésről mindig ezen testületnek kell döntést hoznia. A testület a polgármesterre, bizottságára, részönkormányzat testületére, kisebbségi önkormányzat testületére és közös döntéshozó szervvel rendelkező társulására (intézmény alapítását csak jogi személyiséggel bíró társulásra) ruházhatja át minden olyan hatáskörét, melynek átruházását törvény nem tiltja. Az Ötv a számos átruházás tiltó rendelkezést 18

19 tartalmaz. Át nem ruházható képviselő-testületi hatáskör pl. a rendeletalkotás, jegyző kinevezése, alpolgármester megválasztása, kitüntetések (pl. Pro Urbe-díj) alapítása, társuláshoz való csatlakozás, intézmény alapítása, közterület elnevezése, emlékmű állítása. Amennyiben a képviselő-testület rendeletében valamely szervére ruházza át hatáskörét, akkor annak gyakorlásához utasításokat adhat, az átruházott hatáskört bármikor visszavonhatja. A képviselő-testület bizottsága A képviselő-testület bizottságainak elsődleges feladata a testület döntéseinek előkészítése, illetve gondoskodás az elfogadott döntések végrehajtásáról. Egyes esetekben, ha a testület bizottságára ruházta valamely döntési hatáskörét, döntéshozó szervként is funkcionál. A képviselő-testület a törvény keretei között szabadon alakítja ki szervezetét, határozza meg a szervei közti munkamegosztást. Az SzMSz tartalmazza tehát a képviselőtestület mellett működő bizottságok számát, összetételét, működését. Az Ötv. és más törvények relatíve kevés kötelező előírást tartalmaznak erre nézve. Az Ötv. szerint a kétezernél több lakosú településen és a megyei önkormányzatok esetében kötelezővé teszi pénzügyi bizottság választását. Törvény más bizottság megalakítását is elrendelheti. (A közoktatásról szóló törvény él is ezzel a lehetőséggel: Ha a fenntartó három vagy annál több nevelési-oktatási intézményt tart fenn, köteles közoktatási ügyekkel foglalkozó bizottságot létesíteni és működtetni. ) A bizottságok olyan döntés-előkészítő szervek, melyek funkcionális munkamegosztás alapján különülnek el egymástól (létezik pl. Városfejlesztési, Kulturális, Turisztikai, Egészségügyi, Környezetvédelmi, Sport Bizottság). A döntés-előkészítés folyamatába ezen szervek hivatottak a szakmaiságot becsatornázni azáltal, hogy tagjai nem kizárólag képviselők lehetnek, hanem a szakmai közélet elismert képviselői is (pl. pedagógusok, háziorvosok, környezetvédelmi egyesület képviselője). Az összetétellel kapcsolatban az Ötv. annyi előírást tartalmaz, hogy a bizottság elnöke és tagjainak több mint a fele képviselő kell, hogy legyen, illetve kizárja, hogy a polgármester, az alpolgármester, a kisebbségi önkormányzat elnöke, a képviselő-testület hivatalának dolgozója a bizottság tagja, vagy elnöke lehessen. A bizottságok működésének ügyviteli feladatait a képviselő-testület hivatala látja el. 19

20 A részönkormányzat testülete A települési önkormányzat képviselő-testülete elkülönült, vagy sajátos érdekű településrészeire általa meghatározott hatáskörrel az SzMSz-ben településrészi önkormányzatot hozhat létre. A bizottsággal ellentétben a részönkormányzati testületek nem funkcionálisan, hanem területi alapon elkülönülő szervei a képviselő-testületnek. Döntéselőkészítő, véleményező, javaslattételi hatáskörein túl egyes esetekben egyetértési jogot is megilleti őket, vagy ha a képviselő-testület a településrészt érintő ügyekben egyes hatásköreit átruházta, döntéshozatali jogokat is gyakorolnak és ehhez megfelelő anyagi támogatásra jogosultak. Elnökét a képviselő-testület saját tagjai közül választja, tagja bárki lehet. A településrészi önkormányzat létrehozása a képviselő-testület szabad elhatározásán alapszik. Nem tagadható meg viszont ilyen szerv létrehozása és kizárólag a településrészt érintő hatáskör átruházása az egyesítéssel létrejött településrésztől, a külterületi lakott helytől és az olyan üdülőterülettől, amelynek népessége eléri a település állandó lakosságának egynegyedét. A részönkormányzati testületek munkájának segítésére a képviselő-testület hivatali kirendeltségeket hozhat létre. A polgármester A polgármester a helyi önkormányzat választott tisztségviselője, a képviselő-testület elnöke, politikai vezető. Főszabály szerint a polgármesteri tisztség betöltésére főállásban, teljes munkaidőben kerülhet sor. Kivétel ez alól a háromezernél kevesebb lakosságszámmal rendelkező község, ahol társadalmi megbízatásban is betölthető eme tisztség. (A főállású polgármester illetményre jogosult, a társadalmi megbízatású pedig tiszteletdíjat kaphat.) A képviselő-testület a polgármester javaslatára saját tagjai közül a polgármester helyettesítésére, munkájának segítésére alpolgármestert választ, alpolgármestereket választhat. Főállású alpolgármester csak háromezernél több lakosú önkormányzatnál választható. A fővárosban főpolgármester tölti be ezt a tisztséget, a fővárosi közgyűlés főpolgármester-helyetteseket választhat. A megyei önkormányzat esetében elnökről és alelnökökről beszélhetünk (a továbbiakban együtt: polgármester és alpolgármester). A polgármester önkormányzati feladatköre többrétű. Egyrészt a képviselő-testület felhatalmazása alapján átruházott önkormányzati hatásköröket gyakorol, de törvény kivételesen önkormányzati feladat- és hatáskört közvetlenül is megállapíthat számára. 20

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11.

Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11. Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 2015. november 11. 1 Helyi önkormányzatok (3197) Települési önkormányzatok (3178) Területi önkormányzatok (20) Községek (2809) Városok (346) (ebből járásszékhely

Részletesebben

A közigazgatás területi-helyi szervei

A közigazgatás területi-helyi szervei A közigazgatás területi-helyi szervei Fő témakörök: 1. A középszintű igazgatás általános kérdései, a dekoncentrált szervek 2. A helyi önkormányzatiság alapjai 3. A helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre

Részletesebben

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete

Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag

Részletesebben

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok

12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó

Részletesebben

A helyi önkormányzatok 515

A helyi önkormányzatok 515 3. cím A helyi önkormányzatok 515 1. fejezet Az önkormányzat típusai, a helyi önkormányzás lényege 517 Önkormányzás 519 Az önkormányzás legáltalánosabb értelemben azt jelenti, hogy valamely közösségnek,

Részletesebben

A magyar közigazgatás szerkezete

A magyar közigazgatás szerkezete A magyar közigazgatás szerkezete (Óraszám: 2+0) (Kreditszám: 3) Tantárgyfelelős: Dr. Kozma Gábor egyetemi adjunktus Meghirdető tanszék: Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Debrecen, 2005 A tárgy

Részletesebben

Buj Község Önkormányzata

Buj Község Önkormányzata Buj Község a 4483 Buj, Rákóczi u. 1. Telefon: +36 (42) 205-455; +36 (20) 999-8969 Fax: +36 (42) 205-389 Email: bujhiv@ent.hu Web: www.buj.hu Bevezető Magyarország Alaptörvénye a helyi önkormányzást a következőképpen

Részletesebben

10. (2) A Megyei Közgyűlés egyes hatásköreinek gyakorlását a kizárólagos hatáskörébe tartozók kivételével átruházhatja:

10. (2) A Megyei Közgyűlés egyes hatásköreinek gyakorlását a kizárólagos hatáskörébe tartozók kivételével átruházhatja: A Tolna Megyei Önkormányzat 11/2007. (IV. 19.) önkormányzati rendelete a Tolna megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2003. (IV. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról A

Részletesebben

2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi

2 14. (1) A képviselő-testület szükség szerint, de évente legalább nyolc ülést tart. A képviselő-testületi ülés meghívóját, illetve az egyes napirendi 1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10 /2013. (V.30.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4 /2011. (IV.15.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

én kelt megkeresésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk. KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL 1056 Budapest, Váci utca 62-64., www.kmrkh.hu 1364 Budapest, Pf. 234. e-mail: hivatal@kmrkh.hu HIVATALVEZETŐ Fax: 06-1/317 6606 e-mail: hivatal@kmrkh.hu

Részletesebben

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata

Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Az önkormányzatok közművelődési feladatellátásának jogszabályi kötelezettsége és gyakorlata Tamási 2010. május 4. Kell-e törvényi szabályozás? 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 60.

Részletesebben

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság,

- a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, Alapelvek: - alapjogok érvényesülése biztosítása (demokratikus működés), Európai Önkormányzati Charta - a közszolgáltatások színvonalának emelése - minőség, gyorsaság, ügyfélcentrikusság, - hatékony működés,

Részletesebben

Önkormányzatiság és önkormányzás

Önkormányzatiság és önkormányzás Önkormányzatiság és önkormányzás 2015 Belügyminisztérium Miniszterelnökség 1. A helyi önkormányzatok helye és szerepe A helyi önkormányzatok helye és szerepe: a helyi önkormányzatok az állami szervezetrendszer

Részletesebben

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni.

A Csömöri Hírmondó 1 példányát a Sinka Istvány Községi Könyvtárban, 1 példányát a Csömöri Polgármesteri Hivatalban kell megőrizni. Csömör Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 20 /2014.(XI.14.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 18/2014.(X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Csömör

Részletesebben

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné

Részletesebben

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1996. évi LXII. törvénnyel módosított 1993. évi LXXIX. törvény 59.. rendelkezései alapján a Than

Részletesebben

Nemti Község Képviselő-testületétől. társulási megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT

Nemti Község Képviselő-testületétől. társulási megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT Nemti Község Képviselő-testületétől 94/2012.(XII. 03.) számú Tárgy: Közös Önkormányzati Hivatal társulási megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mátraterenyei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-i ülésére Előterjesztő:

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

Segédlet a helyi önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatainak felülvizsgálatához

Segédlet a helyi önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatainak felülvizsgálatához Segédlet a helyi önkormányzatok szervezeti és működési szabályzatainak felülvizsgálatához 2011. évi CLXXXIX. tv. 2013. február 20. (Mötv.) 1 Mötv. 53. (1) bekezdése Magyarország helyi önkormányzatiról

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Pereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK

A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK A POLGÁRMESTERI FOGALAKOZTATÁSI JOGVISZONNYAL JÁRÓ FELADAT- ÉS JOGKÖRÖK Az alábbi lista azokat az általános jellegű polgármesteri jogköröket és hatásköröket tartalmazza, amelyeket jogszabályok a polgármesterhez

Részletesebben

Előterjesztés. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása

Előterjesztés. Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása Előterjesztés A 3. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása a polgármester Előzmények: - Rendelet - tervezet: az előterjesztés melléklete I. A téma ismertetése:

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2014.

Részletesebben

Magyarország helyi önkormányzatairól

Magyarország helyi önkormányzatairól Magyarország helyi önkormányzatairól Közös hivatal alakítás Készült : 2012. X.24. Baranya Megyei Kormányhivatal Átmeneti szabályozás/t8887.sz. A közös önkormányzati hivatal alakításával kapcsolatos döntéseket

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Ádánd Községi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (továbbiakban: Nj. tv.) 113. a) pontjában kapott

Részletesebben

a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(.../...) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

2013. február Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály

2013. február Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály 2013. február Baranya Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály Az Mötv. egyes rendelkezései 2012. január 1- jén léptek hatályba. Ezek: Megyei önkormányzat feladat és hatásköre Önkormányzat

Részletesebben

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról. I. fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Az önkormányzati jogok

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról. I. fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Az önkormányzati jogok 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról Az Országgyűlés - követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeit - elismeri és védi a helyi

Részletesebben

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról. I. fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Az önkormányzati jogok

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról. I. fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Az önkormányzati jogok 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról Az Országgyűlés - követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeit - elismeri és védi a helyi

Részletesebben

POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 7/2010. (X. 28.) rendelete. A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról FEJEZET

POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 7/2010. (X. 28.) rendelete. A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról FEJEZET POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 7/2010. (X. 28.) rendelete A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az önkormányzat megnevezése:

Részletesebben

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata ROSTI PÁL GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata Dunaújváros, 2013. 2013. 1 S Z K A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata A szülői munkaközösség

Részletesebben

1. Az SZMSZ 2.. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 3.. Az SZMSZ 10.. (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

1. Az SZMSZ 2.. (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: 3.. Az SZMSZ 10.. (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(I.21.)önkormányzati rendelete a Képviselő-testület és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2003.(V.01.)ÖR. sz. rendelet módosításról

Részletesebben

NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános Rendelkezések

NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános Rendelkezések NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Német Nemzetiségi Önkormányzat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 113. a) pontjában kapott

Részletesebben

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól

ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól Név:.... Lakcím : Debrecen,.. utca szám em. ajtó Levelezési cím: Debrecen,. utca szám em. ajtó (Amennyiben a levelezési

Részletesebben

Egyenlő esély mindenkinek

Egyenlő esély mindenkinek Egyenlő esély mindenkinek A helyi önkormányzati képviselők tevékenységének elősegítése érdekében az általános önkormányzati választásokat követően immár negyedik alkalommal tesszük közzé azokat az önkormányzással

Részletesebben

2. Az SZMSZ 19. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az SZMSZ 19. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Képviselő-testületének./... (....) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 25/2014. (XI.14.) önkormányzati

Részletesebben

v é g z é s t: A bíróság a.. Helyi Választási Bizottság.. számú határozatát megváltoztatja, és az

v é g z é s t: A bíróság a.. Helyi Választási Bizottság.. számú határozatát megváltoztatja, és az A Kaposvári Törvényszék dr. Takács Norbert ügyvéd (.) által képviselt... szám alatti kérelmezőnek... Helyi Választási Bizottság... szám alatti kérelmezettel szemben népszavazási ügy iránt indított nem

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése

Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése Dunavarsány Polgármesteri Hivatalának Szervezetfejlesztése ÁROP-3.A.1/2008-0018 5. részfeladat Pályázati kiírás 5. területe A hivatal belső szervezeti egységei közötti együttműködés javítása Szervezeti

Részletesebben

Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról

Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján

A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján II. FEJEZET A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOK 10. A választási bizottság 14. (1) A választási

Részletesebben

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata JEGYZŐ RENDELETTERVEZET a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről Készítette: Papp Gyuláné humánpolitikai vezető

Részletesebben

F O R G A T Ó K Ö N Y V

F O R G A T Ó K Ö N Y V F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

1. Napirend ELŐTERJESZTÉS óvodavezetői állásra érkezett pályázatok elbírálása, óvodavezetői megbízás

1. Napirend ELŐTERJESZTÉS óvodavezetői állásra érkezett pályázatok elbírálása, óvodavezetői megbízás 1. Napirend óvodavezetői megbízás 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS óvodavezetői állásra érkezett pályázatok elbírálása, óvodavezetői megbízás Tisztelet Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata képviselő-testületének

Részletesebben

Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete

Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló

Részletesebben

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre 6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban

Részletesebben

a Képviselő-testület június22-én tartandó ülésére

a Képviselő-testület június22-én tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS JEGYZŐJE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. június22-én tartandó ülésére Tárgy: Tájékoztatás és intézkedési javaslatok a Pest Megyei Kormányhivatal PE/030/00731-2/2017. számú törvényességi

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 16-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére 4. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Polgármestere, Alpolgármestere tiszteletdíja, költségtérítése Az előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésétől szóló rendelet

Részletesebben

Megállapodás közös önkormányzati hivatal létrehozásáról

Megállapodás közös önkormányzati hivatal létrehozásáról Megállapodás közös önkormányzati hivatal létrehozásáról amely létrejött egyrészről - Bárna Község Önkormányzat 3126 Bárna, Petőfi út 23., képviseli Tóth Károlyné polgármester, - Mátraszele Község Önkormányzat

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 3/2014. (III.7.) önkormányzati rendelete a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (III. 29.) számú önkormányzati

Részletesebben

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére

Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére Előterjesztés 4. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 18-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a Szervezeti

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). Előterjesztés a Képviselő-testület részére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta

Részletesebben

Alapvető cél Kiemelt cél:

Alapvető cél Kiemelt cél: Alapvető cél: - a helyi önkormányzáshoz való alapjogok érvényesülésének biztosítása: demokratikus és hatékony működés - a közszolgáltatások színvonalának emelése, - modern, költségtakarékos, feladatorientált

Részletesebben

Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal

Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Tel: 22/526-900 Fax: 22/526-905 e-mail: hivatal@fejer.kdrkh.hu web: www.fejerkozig.helyinfo.hu Ügyszám: 02/60-19/2010. Többcélú

Részletesebben

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége

Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kormányforma Magyarországon. A Kormány funkciói, felelőssége Kötelező irodalom: Előadásvázlat(http://alkjog.elte.hu/?page_id=7016) Kijelölt joganyag(ld. az előadásvázlat végén) 2017. október 27. ELTE ÁJK

Részletesebben

Önkormányzati SZMSZ módosítása

Önkormányzati SZMSZ módosítása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának Óvodai ellátására társulási megállapodás Báta és Sárpilis Községek Önkormányzatainak Képviselő testületei, annak érdekében, hogy a Magyarországi

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

1990. évi LXV. törvény

1990. évi LXV. törvény nline Törvénytár - Opten Kft. / 35 2011.06.24. 10:07 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1 Az Országgyűlés - követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati

Részletesebben

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kővágóörs község Önkormányzat Képviselő-testülete, Kékkút Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról. I. fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Az önkormányzati jogok

1990. évi LXV. törvény. a helyi önkormányzatokról. I. fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. Az önkormányzati jogok 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról Az Országgyűlés - követve hazánk haladó önkormányzati hagyományait, továbbá az Európai Önkormányzati Karta alapkövetelményeit - elismeri és védi a helyi

Részletesebben

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket!

1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket! 1. téma 1.kérdés: Mutassa be a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának a helyi önkormányzatok tevékenységének állami felügyeletére vonatkozó rendelkezéseit, majd ismertesse a törvényességi ellenőrzés/felügyelet

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám SEMMELWEIS EGYETEM Fogorvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Bizottság BIZOTTSÁGI ÜGYREND Iktatószám: Készítette*: Gecse Veronika 2018. 02. 21. Bizottság titkára, vagy a Dátum bizottság elnöke által

Részletesebben

Változásban az önkormányzati ifjúságügy

Változásban az önkormányzati ifjúságügy Változásban az önkormányzati ifjúságügy Téglásy Kristóf főosztályvezető 2011. október 13. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Ifjúságügyi Főosztály Tartalom Bevezető Jelenlegi szabályozás ifjúságügyi vonatkozásai

Részletesebben

11. Szociális igazgatás

11. Szociális igazgatás 11. Szociális igazgatás 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Szociális igazgatás Ügyfelet érintő jog és kötelezettség megállapítása, Szociális ellátásra való jogosultság,

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről

Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről Szalkszentmárton község Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

I. fejezet. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, székhelye, a hatáskör átruházás szabályai. 1. Az önkormányzat megnevezése és kapcsolatai

I. fejezet. Az önkormányzat hivatalos megnevezése, székhelye, a hatáskör átruházás szabályai. 1. Az önkormányzat megnevezése és kapcsolatai Héreg Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(II.15.) önkormányzati rendelete Héreg Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Héreg Község Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1

1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1 Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1990. évi LXV. törvény 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1 A 2011.01.02. és 2011.06.30. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. Fejezet A HELYI ÖNKORMÁNYZÁS

Részletesebben

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYÍLATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS JEGYZŐJE

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS JEGYZŐJE BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VÁROS JEGYZŐJE Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: I 342007. Előadó: dr. Kiss Gyula Mell.: rendelet-tervezet Hiv. sz.: Postacím: 560 Pf lj2. Telefon: (66) 523-802 Telefax: (66)

Részletesebben

Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének. Szervezeti és Működési Szabályzata. Általános rendelkezések

Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének. Szervezeti és Működési Szabályzata. Általános rendelkezések Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 149/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Javaslat a közszolgálati tisztviselők juttatásainak és

Részletesebben

v é g z é s t: A bíróság a... Helyi Választási Bizottság... számú határozatát megváltoztatja, és az

v é g z é s t: A bíróság a... Helyi Választási Bizottság... számú határozatát megváltoztatja, és az dr. Takács Richárd ügyvéd (7400 Kaposvár, Fő u. 24.) által képviselt... szám alatti kérelmezőnek... Helyi Választási Bizottság... szám alatti kérelmezettel szemben választási bizottság határozatának felülvizsgálata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya

A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-lánc Testület alapszabálya A Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről szóló 86/2012. (IV. 26.) Korm. rendelet 10. (6) bekezdésébe alapján a Magyar Corvin-lánc Testület

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről 1. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. február 15-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 1-3/2018.(II.15.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Készítette: Belügyminisztérium, Önkormányzati Főosztály 2019. Dátum: 2019. március - április TÉMAKÖRÖK A képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyv

Részletesebben

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 2012. évi XXX. törvény

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február

Részletesebben