SZCIENTOLÓGIA. Egy jobb világ építése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZCIENTOLÓGIA. Egy jobb világ építése"

Átírás

1 SZCIENTOLÓGIA Egy jobb világ építése A Szcientológia, amelyet L. Ron Hubbard alapított és fejlesztett ki, alkalmazott vallási filozófia, amely pontos útvonalat nyújt, ami révén mindenki visszanyerheti szellemi énjének igazságát és egyszerûségét. A Szcientológia sajátos axiómákból áll, amelyek megadják a lét alapját képezõ elveket és okokat, valamint a humán tudományok területén folytatott átfogó megfigyelésekbõl, amelyek szó szerint az élet egészére érvényes filozófiai tudásanyagot képeznek. Ez a kiterjedt tudásanyag a tárgy kétféle alkalmazását eredményezte: elõször egy technológiát, amellyel az ember növelheti szellemi éberségét, és elérheti azt a szabadságot, amelyet számos nagy filozófiai tanítás keresett; és másodszor jelentõs számú alapelvet, amelyeket az emberek életük javítására használhatnak. Valójában, ezzel a második alkalmazási móddal a Szcientológia nem kevesebbet nyújt, mint gyakorlati módszereket életünk minden területének javítására módszereket új életmódok teremtésére. És innen származik ez az anyag is, amelynek az elolvasására készül. Az itt bemutatásra kerülõ, L. Ron Hubbard mûveibõl összeállított adatok csak egy részét képezik azoknak az eszközöknek, amelyek A Szcientológia kézikönyvében találhatóak. A kézikönyv, amely egy átfogó útmutató, a Szcientológia sok alkalmazási módszerét mutatja be, amelyekkel az élet számos más területét is javíthatjuk. Ebben a füzetben a szerkesztõk az adatokat rövid bevezetõvel, gyakorlati feladatokkal és a sikeres alkalmazás példáival egészítették ki. A legközelebbi Szcientológia egyháznál vagy missziónál megértésének növelését szolgáló tanfolyamok, illetve további anyagok állnak rendelkezésre, amelyekkel bõvítheti tudását. A címek listája elérhetõ: A Szcientológia számos új, az emberrel és az élettel kapcsolatos jelenséget ír le, ezért lehetséges, hogy találkozik majd olyan kifejezésekkel ezeken az oldalakon, amelyeket nem ismer. Ezek meghatározása megtalálható ott, ahol elõször elõfordulnak a szövegben, valamint a füzet végén található szójegyzékben. A Szcientológia arra való, hogy használják. Ez egy gyakorlati filozófia, olyan valami, amit az ember végez. Ezeknek az adatoknak az alkalmazásával ön képes megváltoztatni az állapotokat. Ezt a tudást emberek milliói használják, akik mind tenni akarnak valamit a maguk körül látott állapotokkal kapcsolatban. Õk tudják, hogy az élet jobbá tehetõ. És tudják, hogy a Szcientológia mûködik. Használja a füzetben található adatokat önmaga és mások segítésére, és ön is tudni fogja. NEMZETKÖZI SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ

2 Noha egykor a család volt az a stabil alap, amelyre minden más épült, manapság összetört maradványai sok olyan dolog forrását képezik, amely nyugtalanítja társadalmunkat. És bár a házasságok száma még mindig fölülmúlja a válásokét, a különbség rohamosan csökken. A házasság jó úton van afelé, hogy bukott intézménnyé váljon. L. Ron Hubbard átfogóan írt az emberek közötti kapcsolatokról, és írásainak jelentõs része alkalmazható erre, a minden kapcsolatok legszemélyesebbikére. Ebben a füzetben ön felfedez majd módszereket egy házasság mûködõképessé tételére; felfedezi, miért bukik el sok házasság, és hogy hogyan lehet megtudni, vajon a partnerek jól illenek-e egymáshoz; valamint, hogy hogyan mentsünk meg egy hanyatló házasságot. Miközben magazinjaink tele vannak a menõ pszichológusok tanácsaival, a tendencia mindeddig csak rosszabbodott. Ebben a füzetben valódi megoldások találhatók mûködõképes megoldások, melyeket alkalmazni lehet bármely bensõséges kapcsolat javítására. 2

3 MI A HÁZASSÁG? mikor valaki a házasságnak nevezett egyezségre lép, olyasmibe keveredik, ami enyhén szólva kalandosnak mondható. Amikor egy pár házasságot köt, olyasvalamire vállalkoznak, amirõl nem tudnak semmit. És minden jel arra mutat amikor már egynél többször is megpróbálkoztak vele, hogy másodszor sem tudnak róla többet, mint amennyit elõször tudtak. A család alapja a házasság. Ebben a társadalomban ez idõ szerint a család a legszorosabb kötésû önfenntartó, önvédelmezõ egység. A jelenlegi felállásban a házasság szükséges a társadalom számára, gazdaságilag és egyébként is. Egy kultúra ebek harmincadjára jut, ha legfontosabb építõköve a család megszûnik érvényes építõkõ lenni. Tehát meglehetõsen biztosak lehetünk benne, hogy az, aki lerombolja a házasságot, a civilizációt rombolja le. A házastársi kapcsolat alapvetõen egy posztulált kapcsolat. A posztulátum egy következtetés, döntés vagy elhatározás valamivel kapcsolatban. Amikor az emberek abbahagyják posztulálni a házasságot, az megszûnik létezni. Ez az, ami a legtöbb házassággal történik, nem pedig fordítva. Nem arról van szó, hogy minden ember gonosz, és ezért aztán az olyan megállapodások, mint a házasság rendszerint hûtlenség hatására felbomlanak, és teljesen széthullanak. Ez nem igaz. Ellenkezõleg. Amikor önnek olyan kapcsolata van, melyet teljes mértékben posztulált, azt továbbra is teremtenie kell. És az a család, amelyik családként nem teremti tovább önmagát, megszûnik családként létezni. Hozzávetõleg ez minden, amit errõl tudnia kell. 3

4 A házasság olyasvalami, ami elsõsorban azért áll fenn, mert mindkét fél posztulálja a létezését, és a folytatólagos létezését. A házasságok csak akkor sikeresek, ha ez az alap a helyén van. POSZTULÁTUM POSZTULÁTUM 4

5 Amikor az embereknek baja van a házassággal, az azért van, mert elvárják, hogy automatikusan mûködjön. Azt hiszik, hogy saját erõfeszítéseik hozzáadása nélkül is egyben fog maradni. Sajnos nem így van. A házasságot teremteni kell. Lehet, hogy valaki, aki a szüleit nem látta túl sikeresnek ezen a téren, így döntött: Most nézd meg! Ez a természet adta intézmény, amelyet nem változtat meg soha semmi, amely nem tartja fenn önmagát, és mi haszna, ha egyszer nem marad egyben. Kudarcot vallott. Alighanem, amikor még nagyon kicsi volt, megpróbált családi egységet posztulálni. Dolgozott rajta, próbált így vagy úgy elindítani egy apu szereti anyut dolgot, próbálta megmutatni nekik, hogy van miért élniük, és így tovább. Valójában, ha egy gyerek megsebesíti magát, annak az egyik oka az, hogy rá akarja ébreszteni a szüleit arra, hogy felelõsséggel tartoznak a családért. A gyermekkori megbetegedés és más hasonló dolgok közvetlenül családi viszályok után következnek be. Mindazonáltal akár jó példát mutattak a stabil házasságra az illetõ szülei, akár nem, ennek semmi köze ahhoz, hogy õ maga képes-e sikeres házasságot létrehozni, vagy sem. Ha azt gondolja, hogy más dolgok tehetnek egy házasság fennmaradásáról, miközben ön meg sem próbálja mûködésben tartani, akkor az természetesen pusztulásba torkollik. Ám ha ön annak tudatában közelít a házassághoz, mint aminek a létezését és megtartását posztulálni kell, és annak tudatában, hogyha felhagy a fenntartásán való fáradozással, akkor az megszûnik; valamint ha ismeri a technológiát, amelyet e füzet hátralévõ része tartalmaz, akkor bármely házasságot tartóssá tehet, bármely házasságot bármilyen tekintetben helyrehozhat, vagy ismét összeköthet tetszése szerint. Ez viszont egy kis munkát és egy kis bátorságot igényel, és ezzel még finoman fogalmaztunk. 5

6 Erkölcsök és áthágások Valahányszor emberek csoportokként összegyûlnek és csoportokként mûködnek, akár ténylegesen kimondják, akár nem, megegyezéseket kötnek arra vonatkozólag, hogy mi jó, mi rossz, mi erkölcsös, mi nem; más szóval, mi az, ami hozzájárul a túléléshez, illetve mi az, ami rombolja azt. Ez egy erkölcsi kódex: megegyezések sorozata, amelyeket valaki magáévá tesz, hogy a csoport túlélését biztosítsa. Nem számít, mekkora a csoport lehet szó egy házasságot létrehozó két emberrõl, vagy akár egy egész kialakulóban levõ nemzetrõl, kötnek bizonyos megegyezéseket. Amikor egy kapcsolatban vagy házasságban egyik vagy másik partner áthágja a megegyezésen alapuló erkölcsi kódexet, gyakran úgy érzi, hogy ezt nem tudja elmondani a másiknak. Azonban ezek az áthágások amelyek bár kimondatlanok, mégis áthágások fokozatosan felhalmozódhatnak, és a kapcsolat széthullását okozhatják. A Szcientológiában az ártalmas tettet vagy a csoport erkölcseinek áthágását ártó tettnek nevezzük. Amikor a személy valami olyat tesz, ami ellenkezik azzal az erkölcsi kódexszel, amelyhez a beleegyezését adta, vagy elmulaszt megtenni valamit, amit a kódex értelmében meg kellett volna tennie, akkor egy ártó tettet követ el. Egy ártó tett megsérti azt, amiben megegyeztek. A személyt kötelezõ erkölcsi kódex ki nem mondott, be nem jelentett áthágását visszatartásnak nevezzük. A visszatartás tehát egy olyan ártó tett, amelyet a személy elkövetett, és amelyrõl nem beszél. Minden visszatartás egy ártó tett után következik. Ezek az áthágások olyan mértékûek, amilyen mértékben a személy már elhatárolta magát a csoport többi tagjával való szabad kommunikációtól. Például, ha egy férfi elkártyázza a család számláinak kifizetéséhez szükséges pénzt, akkor ártó tettet követ el. És ha azután ezt a tényt titkolja, és soha nem említi a feleségének vagy a családjának, akkor csak úgy tesz, mintha tagja lenne a csoportnak, miközben többé már nem az, hiszen megszegte azokat a megegyezéseket, amelyeken a csoport alapul. Ez az a tényezõ, ami egy csoport, egy család vagy egy házasság felbomlását okozza. Egy, az ártó tettek és visszatartások miatt teljesen felbomlott házasságot szinte lehetetlen rendbe hozni pusztán azzal, hogy posztuláljuk a létezését. Az embereknek azután, hogy eltávolodtak egymástól vissza kell fordítaniuk ezt az eltávolodást. 6

7 Ez a tett a házasság megállapodásainak megsértése, és ártó tettnek minõsül. Milyen volt a napod, drágám? Jó. A férfi vonakodik beszélni a feleségének arról, amit tett. Ez példa a visszatartásra. Néhányan, akik megházasodnak, azt gondolhatják, hogy ennek a következõképpen kellene történnie: valami szép, verõfényes júniusi napon ez a jóképû dalia (vagy nem is olyan jóképû) és ez a gyönyörû lány (vagy nem is olyan gyönyörû) összetalálkoznak, és azt mondják: Holtomiglan, holtodiglan. És azt gondolják, hogy most létrehoztak egy házasságot. Pedig még csak el sem kezdték. 7

8 Fel kell fedezniük, hogyan néznek ki reggeli elõtt. Ennek a dolognak több köze van a kozmetikai szerekhez és borotvapengékhez, mint bármi másnak. Meg kell tanulniuk egymással élni, ha képesek rá. És bizonyos fokig többé-kevésbé azáltal, hogy összeházasodtak megszüntették azokat a dolgokat, amiket azelõtt csináltak, és innen indulnak. Ami számít, az ezután történik. Ám néha azok a dolgok, amiket azelõtt tettek, és amelyeket egymás elõl hevesen titkolnak, még elkezdõdni sem hagyják a házasságot, amely negyvennyolc óra múlva zátonyra fut, mivel egyszerûen túl sok az ártó tett és visszatartás még azelõttrõl, hogy egyáltalán megismerték volna egymást. De még ezt is meg lehet menteni. Egy hosszú, szürke, évek óta tartó házasságban felhalmozódhatnak az ártó tettek és visszatartások, míg végül a partnerek eltávolodnak egymástól. Hagyományosnak tekintjük, hogy a harmadik év végére a férj és feleség nem lel egymásban semmiféle örömöt. Ez szinte szabályszerû, és minden pszichológus tudja, de azt már nem tudják, mi ennek az oka. Az ártó tettek és visszatartások. Ha a harmadik év végére ez a helyzet, mi lesz a tizedik végén? Addigra már sok pár majdnem megtanul tûrni. Mindketten a kiengesztelés állapotában vannak egy olyan állapotban, melyben megpróbálják megbékíteni egymást, illetve megpróbálják csillapítani egymás haragját. Boldogulnak valahogy, és inkább elvannak így, mint máshogy; inkább élnek házasságban, mint sem, és azt hiszik, jól csinálják. Többé nem túl sokat gondolnak arra a lányra vagy fiúra, akivel inkább össze kellett volna házasodniuk. Valahogy csak megy tovább a dolog. Most ebbe a kapcsolatba bevezethetjük az egyik legmeghökkentõbb fordulatot: megjavíthatjuk a házasságot! Egy válás vagy visszahúzódási hajlam nem más, mint egyszerûen a házastárs ellen elkövetett túl sok ártó tett és visszatartás. Ez ilyen kevéssé bonyolult. Amikor egy házastárs feszült, és el akar menni, mondván, hogy el kéne mennem, nem kéne maradnom, valami mást kellene csinálnom, el kellene válnunk, vagy jobban jártam volna, ha mi nem, mindezek az okoskodások közvetlenül annak a partnernek az ártó tetteibõl és visszatartásaiból származnak, aki elõállítja ezeket az okoskodásokat a társa ellen. 8

9 Valójában annak, hogy a személy ezt teszi, az az alapvetõ oka, hogy a másikat védeni próbálja saját gonoszságától. Ezért mondja azt, hogy: Jobb, ha elmegyek, Jobb, ha szakítunk, vagy Hagynunk kellene kihûlni Ez pedig általában a házasság felbontásának fokozatos megközelítése: Hagyd kihûlni, El kellene mennem, El kellene válnunk. Most viszont ezeket a dolgokat meg tudjuk fogni, és fel tudjuk õket melegíteni. Valószínûleg miközben ön megpróbálja rendbe hozni a házastársi köteléket egy pár tagjai között, õk kétségtelenül el fogják dönteni, hogy mindennek vége, és nincs értelme folytatni, mert ezt így különben sem lehet stb. Ami minden esetben megmenti a helyzetet az az, ha mindkettõjüket ráveszi, hogy emlékezzen vissza arra, amit õ maga tett. Ha egyszerûen jól észben tartják ezt a gondolatot, akkor ön sikeresen eljut egy tökéletes befejezésig. Ellenszerek Ezen állapot enyhítésének egyik módja az, hogy a férjjel és feleséggel leíratjuk az ártó tetteiket, és házastársuk elõli visszatartásaikat. Mindkét házastárs leírja egy papírra az ártó tetteit és visszatartásait, megadva a részleteket: az ártó tett, illetve visszatartás elkövetésének pontosan meghatározott idejét és helyét, és hogy mit tett és/vagy mit hallgatott el. Amikor ez teljesen kész, a személy megkönnyebbülést és a felelõsségérzet visszatértét tapasztalhatja. (Az ártó tettek és visszatartások kiírásának eljárásmódját a Tisztesség és becsület címû füzetben részletezzük.) Egy másik megoldás, ami visszaállítja a házastársak közötti magas szintû kommunikációt a Szcientológia házassági tanácsadása. Ezt szintén egy szcien- tológus auditor szolgáltatja. Lehetnek esetek, amikor az ártó tettek és visszatartások leírása nem csillapítja le teljesen a házastársak közötti viszonyt. Ahol ez történik, jobb kapcsolatba lépni egy szcientológus auditorral, hogy segítsen helyrehozni az ügyet. Az audi- tor olyan személy, akit kiképeztek és minõsítettek a Szcientológia processzing mások javára történõ alkalmazására. A processzing a személyi tanácsadásnak egy speciális, a Szcientológiában egyedülálló formája, amely segít az egyénnek ránézni a saját létezésére, és amely javítja a képességeit. Férj és feleség az egymás közötti jó, õszinte kommunikációt felhasználhatja arra, hogy boldog, teljességet hozó házasságot teremtsen és tartson fenn. Ha a szóban forgó felek mindketten dolgoznak azon, hogy betartsák a megállapodásokat, amelyeket hoztak, és tartsák magukat az erkölcsi kódexhez, valamint ha a pár fenntartja az egymás közötti nyitott és szabad kommunikációt, akkor ezzel megerõsítik a kapcsolatukat. 9

10 Visszatartás Visszatartás Visszatartás A visszatartás egy fel nem fedett, túlélésellenes tett. Ha a férjnek és a feleségnek visszatartásai vannak, azt a házasságuk sínyli meg. Egy Szcientológia auditor segíthet a kommunikációt helyreállítani a házasfelek között azáltal, hogy segít nekik megszabadulni az áthágások súlyától. Visszatartás 10

11 A szabad és nyílt kommunikáció létfontosságú bármely tartós és beteljesülést hozó házassághoz. 11

12 KOMMUNIKÁCIÓ A HÁZASSÁGBAN A sikeres házasság megteremtésének, vagy egy megromlott házasság megjavításának van egy másik kulcstényezõje. Ez szintén kommunikációval jár, azaz gondolatok cseréjével két személy között. Valójában a házasság sikerének gyökere a kommunikáció, amelybõl erõs szövetség növekedhet. A kommunikáció hiánya pedig az, amin a házasság zátonyra fut. Elõször is, a férfiak és nõk nem túl körültekintõek abban, hogy ki az, akivel nagy hirtelen egybekelnek. Mivel az emberek nem kapnak képzést a neurózisról és a pszichózisról, vagy arról, hogy hogyan ismerjük fel a jó szakácsot vagy a jó kenyérkeresõt, a szerelem -nek nevezett ravasz, csalóka és nem mindig könnyen meghatározható dolog az egyetlen irányító tényezõ a párválasztásban. Túl sokat követelnénk egy társadalomtól, amely a hangyák szintje felett áll, ha elvárnánk, hogy teljesen gyakorlatias legyen egy olyan alapvetõen gyakorlatiatlan intézménnyel kapcsolatban, mint a házasság. Így hát nem meglepõ, hogy a partnerek helytelen megválogatása ennyire felületesen történik. Mindazonáltal nemcsak a párválasztásnak vannak meg a módszerei, hanem annak is, hogy hogyan garantáljuk a házasság folytatódását; és ezek egyszerû módszerek. És egységesen a kommunikáción múlnak. A sikeres házassághoz férj és feleség között kell valamilyen mértékû egyenlõségnek lennie intelligencia és egészséges gondolkodás terén. Nyugati kultúrákban a nõktõl elvárják, hogy rendelkezzenek valamennyi humán (kulturális, nyelvi, irodalmi, filozófiai, mûvészeti) és természettudományos ismerettel. Egy lehetséges házastárs iskolázottsági hátterét könnyû megállapítani, második dinamikás képességeit vagy épelméjûségét viszont nem olyan könnyû felmérni. (A dinamika hajtóerõ a létezésre az élet egyik területén. A második dinamika hajtóerõ a jövendõ generációként való létezésre. Két összetevõje van: a szex és a család. A dinamikákról a Létezés dinamikái címû füzetben olvashatunk.) 12

13 A múltban tintafoltokkal, hasábokkal és golyókkal végzett tesztek felhasználásával próbálták megállapítani a gondolkodás egészségességét, és kideríteni, hogy meghibbant-e az illetõ. A kapott eredményeket személyesen kellett értelmezni egy kristálygömbbel, majd újraértelmezni alkalmazás céljából. A Szcientológiában van egy teszt a gondolkodás egészségességére, illetve viszonylagos egészségességére, amely olyan egyszerû, hogy bárki alkalmazni tudja. Mekkora a személy kommunikációs késése? A késés szó események közötti idõközt jelöl. Amikor feltesznek neki egy kérdést, mennyi idejébe kerül a válaszadás? Ha egy megjegyzést tesznek neki, mennyi idejébe kerül azt felfogni és viszonozni? Az eltelt idõ az, amit kommunikációs késésnek hívunk. A gyors válasz gyors és egészséges gondolkodásra vall, feltéve, hogy a válasz ésszerû; a lassú válasz pedig kisebb képességekrõl és kevésbé egészséges gondolkodásról árulkodik. Azok a házastársak, akiknek egyforma a kommunikációs késése, kijönnek egymással. Ahol az egyik partner gyors, a másik pedig lassú, a gyors fél számára a helyzet elviselhetetlenné válik, a lassú fél számára pedig nyomorúságossá. Ezenkívül a gyorsabb partneren a Szcientológia alkalmazása gyorsabb eredményekhez vezet, így a köztük lévõ különbség a processzing során oly mértékben megnõ, hogy a helyzettel való megbirkózás meghaladja a képességeiket. Hogy miként részesítsen processzingben és tartson össze egy házasságot, nagyon sok auditor számára olyan probléma, amelyre szeretne választ kapni. Ám ez nem túl nehéz probléma. Az ember egyszerûen fogja a párnak azt a tagját, akinek nagy kommunikációs késése van, és elsõként õt részesíti processzingben, mivel az õ esete nehezebb és hosszadalmasabb. Azzal, hogy felgyorsítjuk a lassú felet, az illetõ gyorsaságban közelít a kis kommunikációs késésû félhez, és semmilyen ellenvetés nem fog felmerülni. Ha a gyors felet választjuk ki processzingre, vagy mindkettõjüket egyszerre kezdjük el processzingelni, nem közelítjük, hanem távolítjuk az arányt, és bekövetkezik a házasság felbomlása. Egy omladozóban levõ házasság helyreállítása nem minden esetben kívánja meg a házastársak processzingjét. Lehetséges, hogy egy másik családi tényezõ van a színen. Ez lehet egy rokon, például az anyós személyében. Mi a megoldás erre a tényezõre? Ez megint csak egyszerû. Ha baj van a családban, lehetséges, hogy az anyós felelõs a kommunikációs csatornák elvágásáért, vagy a kommunikáció eltérítéséért. Ennek következtében a házastársak egyike vagy másika el lesz vágva attól a kommunikációs csatornától, amelyiken ott lenne a helye. Ezt megérzi, és hevesen tiltakozik ellene. 13

14 A kommunikáció elvágásának van egy másik módja, amely akkor fordul elõ, ha féltékenység van a dologban. Ez a legjelentõsebb tényezõ a házasságok felbomlásában. A féltékenység a féltékeny személy bizonytalansága miatt jön létre, és lehet, hogy megalapozott, de lehet, hogy nem. A féltékeny személy fél a rejtett kommunikációs vonalaktól, és mindent megtesz, hogy felfedje õket. Ez úgy hat a másik partnerre, hogy azt az érzést kelti benne, mintha el lennének vágva a kommunikációs vonalai; szerinte joga van ahhoz, hogy nyitott kommunikációs vonalai legyenek, míg házastársa ragaszkodik hozzá, hogy ezek közül jó néhányat lezárjon. Az ebbõl eredõ viták hevesek, amit az a tény is mutat, hogy azokban a szakmákban, ahol féltékenység van mint például a színjátszásban, a biztosító társaságok nem kötnek biztosításokat, mivel az öngyilkosságok aránya túl magas. Egy féltékeny személynél valami nincs rendjén a kommunikáció tárgyát illetõen, és a házasfél processzingre történõ kiválasztásakor az auditor jobban teszi, ha elsõnek a féltékeny személyt választja. Sok fejezet sem tudná felölelni a Szcientológia alkalmazásának egész tárgyát a házassággal kapcsolatban, de itt megkaptuk a sikeres házasság alapvetõ kulcsát: Kommunikáljon! 14

15 ASSZISZT EGY HÁZASTÁRSSAL VALÓ VESZEKEDÉSRE Az assziszt olyan tevékenység, amely végezhetõ egy jelen idejû kellemetlenség enyhítésére, valamint abból a célból, hogy egy személynek segítsünk gyorsabban felépülni egy balesetbõl, betegségbõl vagy zaklatottságból. Ha nem foglalkozunk a házasságon belüli feszültségekkel, és egy ideig kezeletlenül hagyjuk azokat, akkor nagy hevességgel törhetnek elõ. A durva veszekedések meglehetõsen nagy érzelmi felindulást kelthetnek akár az egyik, akár mindkét partnerben, és a veszteség fenyegetõ veszélye, amit az ilyen viták okoznak, súlyos lehet. Ahol veszekedés zajlott le a házastársak között, a férj és/vagy a feleség ebbõl származó érzelmi traumájának kezelésére az alábbiakban következõ asszisztot alkalmazhatjuk. Ezt az asszisztot a házasfelek is végezhetik egymással veszekedés után, vagy egy külsõ személy is segíthet vele az egyik vagy akár mindkét félnek. Eljárásmód 1. Mondja meg a személynek, hogy segíteni fog neki túltenni magát bármely kedvezõtlen érzelmi reakción, amely a veszekedés hatására keletkezett. 2. Ültesse le a személyt önnel szemben egy kényelmes székre. 3. Mondja azt a személynek: Adjon meg nekem olyan helyeket, ahol egy haragos férj/feleség biztonságban lenne. Például, ha egy feleségen alkalmazná, ezt mondaná: Adjon meg nekem olyan helyeket, ahol egy haragos férj biztonságban lenne. 15

16 4. Kapjon választ a személytõl, és nyugtázza válaszát azzal, hogy Köszönöm vagy Jó stb. 5. Ezután mondja azt a személynek: Adjon meg nekem olyan helyeket, ahol egy haragos férj/feleség biztonságban találná önt. 6. Kapjon választ, és nyugtázza azt. 7. Ismételje a 3 6. lépéseket újra és újra, amíg a személy újból boldog nem lesz, és valamilyen felismerésre nem jut saját magával, a házastársával, a helyzettel vagy csak úgy általában az élettel kapcsolatban. Amikor ez történik, mondja azt a személynek: Vége az asszisztnak. Legyen benne biztos, hogy nem értékeli ki a személy válaszait a számára, vagy hogy nem mondja meg neki, hogyan kellene válaszolnia, vagy mit kellene gondolnia a helyzetrõl. Ne szidja le a személyt a válaszai miatt. Ez romboló hatású, és minden, az asszisztból eredõ lehetséges hasznot hátráltathat. Ez a segítségnyújtás nem kezelés a helyzetre, amely a konfliktust vagy a civódást okozta. Mihelyst a közvetlen zaklatottság rendezõdött, meg kell állapítanunk a veszekedés kiváltó okait. Például egy harmadik fél, valamelyikük rokona vagy ismerõse súrlódást okozhat a házastársak között. Amikor napvilágra kerül, hogy ez a rendszerint rejtett kívülálló harmadik volt a konfliktus forrása, megoldódik a probléma. Ezt azokkal a technikákkal kell kezelni, amelyekrõl a Hogyan oldjuk meg a konfliktusokat? címû füzetben esik szó. Bármi is az oka a nehézségnek, teljes kezelést kell rá kidolgozni, és azt végrehajtani. 16

17 A házastárssal való veszekedés hatása a szóváltás után még sokáig elhúzódhat. Ebben az esetben két egyszerû kérdés Adjon meg nekem olyan helyeket, ahol egy haragos férj biztonságban lenne és Adjon meg nekem olyan helyeket, ahol egy haragos férj biztonságban találná önt segít a személynek felszabadítani figyelmét a dologról. A kérdéseket újra meg újra feltesszük, és választ kapunk rájuk s azok így segíthetnek felépülni bármely, a veszekedés hatására keletkezett, káros érzelmi reakcióból. 17

18 A HÁZASSÁG FENNTARTÁSA Egy megfelelõ házasság alapvetõ összetevõje a házasfelek közötti magas szintû kommunikáció. Hogyha a kapcsolat feszültté válik amennyiben a felek megszabadulnak a házassággal kapcsolatos ártó tettektõl és visszatartásoktól, újra helyreáll majd. Nem kell azt hinnie, hogy ez menni fog néhány elhajított serpenyõ nélkül; maximalista, ha azt hiszi, hogy ez így történik. És ne higgye, hogy egy éjszaka alatt újra össze tudja rakni az egészet, mivel a számtalan ártó tett és visszatartás részletezése kicsit hosszabb idõt vehet igénybe. Egy házasság képes fennmaradni, de nem kétirányú kommunikáció nélkül. És nem képes fennmaradni anélkül, hogy az érintett felek folyamatosan ne posztulálnák a létezését. Ha ezeket a dolgokat megtesszük, van házasságunk. A házasság tehát abból áll, hogy az emberek létrehoznak egymás között egy ártó tettek és visszatartások nélküli társulást, amelynek posztulálták a létrejöttét, és amelyet annak érdekében folytatnak, hogy kölcsönös fennmaradást és védelmet nyújtson a feleknek és a csoportnak. Ez valójában egy igen egyszerû, és rendkívül kielégítõ dolog, ha továbbra is egyszerû marad, viszont ha nem marad az, nagyon bonyolult lehet. Nem mintha mindig az anyós tenné tönkre a házasságot. Elsõ látásra ön azt mondhatná, hogy minden anyóst le kellene lõni stb., és ezzel szabaddá válnának a házasságok, és minden szép lenne. Vagy meg kellene adni a nõknek a szavazati jogot, és akkor a házasság rendben lenne, vagy hogy megvalósíthatnánk a teljes egyenjogúságot, az azonnali válást, és a házasság jó lehetne. Mindezek a társasági, képtelen sebtapaszmegoldások csak arra tett erõfeszítések, hogy legyen egy házasságunk anélkül, hogy igazán birtokolnánk egy házasságot. Ezek közül a dolgok közül gyors válás vagy ennek-annak a megakadályozása soha egyik sem hozott létre házasságot. 18

19 A kínaiaknál pont az ellenkezõje történik. A házasság létrejön, ám valójában mégsem jön létre, mivel a család feje továbbra is a férj családjának a legidõsebb férfi tagja, a feleség pedig még mindig a férj anyját szolgálja, s ez az egész nagyon komplikálttá válik. Egy nagy rakás szabállyal és ehhez hasonló dolgokkal vagyunk körülvéve. Minket persze nem érdekel, hogy milyen szabályok veszik körül õket addig, amíg van szabad kommunikáció a család és a csoport tagjai között. És ha megvan a szabad kommunikáció a csoport tagjai között, akkor elég magas az affinitásuk ahhoz, hogy elviseljék az élet megrázkódtatásait, csapásait és viharait; az élet pedig tényleg zúdít ránk viharokat, megrázkódtatásokat és csapásokat idõrõl idõre. Ha a családhoz tartozó egyének nem önfenntartóak, ezek a megrázkódtatások így vagy úgy kíméletlenek lehetnek. A személy csinál valamit, és láthatóan azt hiszi, hogy ezt a dolgok csinálják vele, és próbál boldogulni, de nem tud. Önfenntartó alapon, és egymást kölcsönösen segítve azonban az embereknek nagyobb esélye van boldogulni, mint egymagukban. Ez egyike azon alapfilozófiáknak, amin a házasság alapul. Természetesen egy kisgyerek egyáltalán nem boldogulna mint ahogy annak idején egyikünk sem boldogult volna, ha nem létezne a házasság intézménye. A párkapcsolatok és a növekedés biológiai sémája azok a dolgok, amelyek továbbviszik az emberi fajt. Azonban egy házasság képes fennmaradni. Nem számít, milyen feszültté vált, újra helyreállítható. 19

20 GYAKORLATI FELADATOK Íme néhány, a házassághoz kapcsolódó gyakorlat. Ezek elvégzése segíteni fog önnek jobban megérteni, mibõl áll össze egy házasság, és hogyan lehet azt jobbá tenni. Gondoljon egy házaspárra, akiket ismer, és határozza meg, mit tesznek 1. házasságuk megteremtéséért! Mindketten dolgoznak-e rajta, hogy továbbra is éltessék azt, vagy egyikük, illetve mindkét fél kevesebbet tesz érte, mint kellene? Gondoljon más ismerõs házaspárokra, vagy figyelje meg õket közvetlenül, és becsülje meg, mennyit tesznek a partnerek a házasság megteremtéséért; csinálja ezt addig, amíg nagyon reális nem lesz önnek, hogy a házasság egy teremtett kapcsolat! Gondoljon néhány olyan látott vagy átélt helyzetre, amikor valaki folyamatosan teremtett valamit, majd abbahagyta a 2. teremtését! Találjon valakit, akinek valamilyen házassággal kapcsolatos nehézsége van, 3. és segítsen neki azzal, hogy ennek a füzetnek legalább néhány adatát elolvastatja vele! Határozza meg valakinek a kommunikációs késését! Menjen oda egy másik 4. személyhez, és tegyen fel neki egy egyszerû kérdést, mint például: Hány ajtó van ebben a szobában?, vagy Hányadika van ma? Figyelje meg, milyen hosszú ideig tart, amíg megválaszolja az ön által feltett kérdést! Határozza meg ebbõl, hogy a személy kommunikációs késése kicsi-e vagy nagy! 20

21 AZ ALKALMAZÁS EREDMÉNYEI A modern filozófia csábítása ellenére amely szerint a válások és a csonka csaa Szcientológia technológiáját egy sikeres ládok elkerülhetetlenek, a házasság pedig nem mûködik, az emberek felismerik, hogy egy boldog házasság és család stabil építõköve a társadalomnak. Ezrek használják házasság megteremtésére, fenntartására, illetve a házasság megmentésére, ha az letért a helyes útról. Egy szcientológusokkal készített átfogó felmérés szerint a házasságot mint állapotot egyikük sem (0 százalék) tartja nemkívánatosnak, és 91,2 százalékuk gondolja úgy, hogy létfontosságú vagy kívánatos. A szcientológus házasságok nem csupán sikeresek, hanem stabil családot is hoznak létre. A szcientológus házaspárok közül mindössze 2,8 százaléknak nincs gyermeke, amíg például az Egyesült Államokban a házaspárok 49 százalékának nincsen. Még ha egy látszólag cinikus személyt kérdezne is meg a házasság mûködõképességérõl vagy kívánatos voltáról, valószínûleg úgy találná, hogy a személy igenis egy boldog boldog házasságra vágyik, de a múltban átélt vagy megfigyelt kudarcok letörték a vágyakozását. A következõ vallomások feltétlenül ezt látszanak igazolni: Egy pár rendkívüli házassági nehézségekkel küszködött. A férj egyértelmûen eldöntötte, hogy véget vet a házasságnak, és már el is kezdte felosztani az ingóságaikat. A feleség megkért egy szcientológust, hogy részesítse õket tanácsadásban. Íme az eredmény: A feleség igazán meg akarta menteni a házasságukat, de férjének ez nem volt szándékában, bár vonakodva beleegyezett, hogy eljöjjön a tanácsadásra. Amikor elõször elkezdtem velük a tanácsadást,»merõ formalitásból«vett benne részt. Több órai foglalkozás után azonban a helyzet 180 fokos fordulatot vett, és a házasságuk meg volt mentve. Ismét nagyon szerelmesek voltak mind a ketten, és megkímélték magukat a válást kísérõ traumától. Egy New York-i pár megpróbálta megmenteni a házasságát, de semmi nem vált be nekik, ezért megegyeztek, hogy különválnak. Egy barátjuk egy Szcientológia egyház káplánjához küldte õket tanácsadásra, amelynek végeztével a feleség el volt ragadtatva. PROBLÉMÁK A HÁZASSÁGBAN A Szcientológia alkalmazásának 93,6% hatékonysága bámulatos a házassági problémák megoldásában, figyelembe véve a válások magasra szökõ számát társadalmunkban. Egy felmérés, amelyet komoly házassági nehézségekkel küszködõ szcientológusok között végeztek, azt tárta fel, hogy e problémák sikeres megoldásának az aránya 6,4% elsöprõen magas. Megoldott problémák Megoldatlan problémák 21

22 Nos, mit is mondhatnék? Nagyon jól érzem magam a férjemmel és magammal kapcsolatban. Két héttel ezelõtt nem tudtam elképzelni, hogyan is maradhatnánk együtt. Lépésrõl-lépésre mindketten felelõsséget vállaltunk magunkért. Aztán elkezdtünk felelõsséget vállalni egymásért. Nagyon jó kommunikációban voltunk, mielõtt még eltávolodtunk volna egymástól, de mióta lezártuk ezt a tanácsadást, egymás mondatait fejezzük be, és ugyanazt a dolgot mondjuk ugyanabban a pillanatban! Mintha mindketten újjászülettünk volna! Egész életemre hálával tartozom a káplánnak. L. Ron Hubbard házasságról szóló írásainak tanulmányozása segített egy Los Angeles-i párnak megjavítani a házasságát. Az ártó tettek és visszatartások techno- lógiájának alkalmazásával egy, a kaliforniai Santa Barbarából származó fiatal nõnek sikerült megmentenie szülei házasságát. Minden alkalommal, amikor valami újat tanultunk meg, valamelyikünk alkalmazta azt. Úgy találtuk, sokkal pozitívabbakká váltunk az egymással való kommunikációnkban. Ahogy egyre többet tanultunk, olyan volt mint egy kaland: házasságunk minden napján volt valami várakozásteli, valami nagyon izgalmas, valami, amit nap mint nap teremtettünk. Õszintén mondhatom, azelõtt soha nem volt ilyen jó. Mindez pedig csak annak az eredménye, hogy olvastunk a témáról. Újra megtaláltuk egymást és önmagunkat. Anyám és a mostohaapám ingerültek voltak egymással, és mind a ketten elmondták egymást elõttem mindennek. Bár abban az idõben még viszonylag új voltam a Szcientológiában, mégis azoknak a dolgoknak az egyike, amit a Szcientológia tanfolyamokon megtanultam, az ártalmas cselekedetek témája volt, és hogy mi okozza ezeket, valamint az, hogy az ember mint lény alapjában véve jó. Minthogy anyámat láttam már egy házasságból kilépni, és láttam, hogy a ragyogóan induló második házassága is kezd felbomlani, elhatároztam, hogy teszek ez ellen valamit. Átvettem a szüleimmel néhányat a kommunikáció alapjai közül, valamint azt a tényt, hogy az alapszemélyiség alapjában véve jó. Megmutattam nekik, mi történik egy személlyel, amikor ártalmas cselekedeteket követ el, mi az ártó tettek eredménye, és azt is, hogy mi teszi az embert kritikussá másokkal kapcsolatban. Mindketten némán figyeltek, s akkor megbeszéltem velük azt, hogy házasságuk kezdetén mindent elmondtak egymásnak, és nagyon jó kommunikációban voltak és hogy miként lehet ezt visszaállítani. Amikor biztos voltam benne, hogy teljesen megértették, elmondtam nekik, hogy ezt alkalmazhatják a házasságukra. Az azóta eltelt tizenhárom évben egyikük sem tett egyetlen kritikus megjegyzést sem a másikra, és még most is nagyon szeretik egymást. Most mindketten kommunikálják szeretetüket irántam és egymás iránt, és nagyon nagy megbecsülésben tartjuk egymást. 22

23 Ártó tetteik és visszatartásaik feltárása megszokott dolog volt egy Los Angeles-i szcientológus pár számára. Errõl a férj így számol be: Egy kaliforniai, Orange County-beli pár, amelynek tagjai sehogyan sem jöttek ki egymással, alkalmazta az ebben a füzetben leírtakat. A feleség ezt meséli errõl: Ez a legjobb dolog, ami valaha is történt a házasságunkban. Annyira szeretem a férjemet! Jobban, mint azelõtt valaha! Elõször fordul elõ velem, hogy úgy tudok elmondani bárkinek bármit, hogy azt érzem: ez így rendben van. Annyival több bennem a bizalom! Olyan sok volt a befejezetlen kommunikáció, amit most lezártunk! Most már tudom, hogy ha bármi felmerül, a kommunikációnk meg tudja oldani. Az ausztráliai Melbourne-ben egy házaspár megrögzötten és olyan sokat veszekedett, hogy még a gyermekeik sem menekülhettek a házasságuk boldogtameg tudták oldani a lansága elõl. L. Ron Hubbard ártó tetteket és visszatartásokat kezelõ technológiájával helyzetet. Úgy érzem, hogy nagymértékben megszabadultam a múltbeli zaklatottságoktól, és nagyon jó kommunikációban vagyok a férjemmel. Az ártó tettektõl és a visszatartásoktól való megszabadulás akármilyen kicsik vagy nagyok azok olyan sok affinitást, realitást és kommunikációt adott vissza! Bármirõl tudok beszélni a férjemmel. Úgy veszem észre, hogy sokkal több a mondanivalóm, és kommunikációmat még új, azelõtt soha meg nem beszélt témákra is kiterjesztettem. A dühkitöréseknek már nyoma sincs. Ha felmerül egy kérdés, akkor nyugodtan beszéljük meg, nem sérti többé a gyerekek fülét, és az õ kommunikációjuk is igazán sokat javult. Bárkinek, akinek gondja van a házassággal, és nem tud kommunikálni, feltétlenül alkalmaznia kell az ártó tettek és Odafigyelünk egymásra, mivel alapte- vékenységünkként, hogy házasságunk továbbra is jól menjen elmondjuk egymásnak ártó tetteinket és visszatartásainkat. Ez egy nagyon egyszerû dolog, azonban ennek eredményeképp a házasságunk továbbra is virágzik. visszatartások kezelésének technológiáját. Lelkiekben egészen megújultnak érzem magam, és sokkal boldogabb vagyok. Egy fiatal nõ kétszer is elvált annak ellenére, hogy õszinte vágyat érzett egy életen át tartó házasságra. Háromszor voltam házas. Mielõtt rátaláltam L. Ron Hubbard házassággal kapcsolatos felfedezéseire, úgy hittem, arra rendeltettem, hogy házasságról házasságra vándoroljak, a»tökéletes«férfit keresve. Istenem, hogy mekkorát tévedtem ezzel kapcsolatban! Már hét éve vagyunk házasok a férjemmel, és mivel most már tudom, hogy az elõzõ férjemmel miért»nem lehettem boldog«, és mivel már megvannak az eszközeim arra, hogy igazán boldog legyek, tudom, hogy ez a házasság kitart életünk hátralevõ részére. 23

24 Néha csak a szakítás vagy a válás tûnik a házassági nehézségek egyetlen logikus megoldásának. Az ártó tettek és visszatartások mechanizmusának kezelése igazi megoldást nyújthat egy ingatag kapcsolatra. A Szcientológia Házassági tanácsadás elõtt teljesen biztos voltam benne, hogy ki akarok szállni! Azon kaptam magam, hogy azon gondolkodom, mi mindent csinálnék, milyen is lenne az életem a férjem nélkül. A tanácsadás olyan volt, mint valami, varázslat. Most úgy érzem, kommunikálni tudom valódi érzéseimet a férjemnek, és újra törõdöm vele mint partnerrel. Ha kiszálltam volna mint ahogy annyira akartam, egy szép életet dobtam volna el egy nagyszerû emberrel. Egy pár, bár nem volt különösebb gondjuk a kapcsolatukkal, elhatározta, hogy Szcientológia Házassági tanácsadást vesz igénybe, egyszerûen csak a házasságuk javítása céljából. Íme a férj véleménye a tanácsadás befejezése után: Nagyon jó volt, hogy rendbe hoztuk a kommunikációt a feleségem és közöttem. Most nagyon magas affinitásban, realitásban, kommunikációban vagyunk egymással, képesek vagyunk bármilyen témáról kommunikálni. Ez a tanácsadás nemcsak azoknak való, akik már a válás küszöbén állnak, hanem minden olyan párnak is, akik házasságán még van mit javítani. A tanácsadás mûködik. Egy phoenixi nõ elmesélte, hogyan mentette meg a házasságát L. Ron Hubbard technológiájának felhasználásával: Körülbelül két évvel azután, hogy férj- hez mentem, már a válást fontolgattuk. A feszültség és a nyugtalanság olyan nagy volt, hogy már alig tudtunk egymás mellett aludni, és bármelyikünk megjegyzését a másik szinte biztosan félreértette. Ez szörnyû gyötrõdés volt, mivel nagyon szerettem; minden újabb összezördülés egy tõrdöfés volt a szívembe. Nos, azt tudtam, hogy nem fogok elválni tõle, így nem maradt más kiút, mint részt venni egy Szcientológia Házassági tanácsadáson. Összeültünk egy káplánnal, és körülbelül másfél óra alatt megtaláltuk a probléma gyökerét. Ezután még kívánt némi munkát, hogy a kapcsolatunkat újra jó, stabil állapotba hozzuk, de most igazán nagyszerû. Lehet, hogy van idõnként itt-ott egy-egy összezördülés, vagy egy nehéz pillanat, de egyik sem katasztrófa csak kezeljük õket! Egyszerû, de hatékony. Egy svájci pár a Szcientológiának köszönhetõen rájött, mennyire fontos egy házasság folyamatos teremtése a kommunikáció segítségével: Két másik kapcsolatom is volt, mielõtt férjhez mentem, de egyik sem volt valami sikeres. Nagy játszma volt számomra kommunikációba kerülni egy férfival, megismerni õt, és elkezdeni egy kapcsolatot de aztán abbahagytam a kapcsolat teremtését. Úgy gondoltam, elértem amit akartam, ezért nem is tettem semmi többet. Kevéssel azután, hogy elkezdõdött, mindkét kapcsolatom véget ért, mivel unalmassá vált, és többé már semmi mondanivalónk nem volt a másik számára. 24

25 Ezek után kezdtem el alkalmazni a Szcientológia technológiáját a kommunikációra, és arra vonatkozóan, hogyan tartsunk fenn egy házasságot. Felismertem, hogy a házasság olyan, mint egy kert, törõdni kell vele, és folyamatosan gondozni. Már több mint két éve vagyok házas, és a házasságunk egyáltalán nem unalmas. Éppen ellenkezõleg: kapcsolatunkat ápolva, és mindenrõl kommunikálva, ami csak felmerül, nap mint nap egyre erõsebbé tesszük azt. Ez a játszma sokkal érdekesebb és kalandosabb; mint amit azelõtt játszottam. A sikeres házasságnak kommunikáció a gyökere, amelybõl erõs szövetség növekedhet. Túl gyakran, nem sokkal azután, hogy elkezdõdött, a házasság kezd széthullani. Ez a tendencia megfordítható. Egy fiatal görög nõ ráébredt, hogy egy eredményes kapcsolat megteremtésében milyen fontos a kommunikációs készségre vonatkozó Szcientológia képzés. Miután megtanultam a kommunikáció alapjait, most úgy találom, hogy minden erõfeszítés nélkül tudom kommunikálni bárkinek pontosan azt a fogalmat, amire gondolok. A házasságomban felismertem, hogy ez hatalmas segítség, mert egyáltalán nem keveredem vitákba, hanem nagyon józanul kezdek kommunikálni a férjemmel, és a problémák egyszerûen néhány perc alatt megoldódnak. Nagyon boldog házasságban élek, s ahogy telik az idõ, szerelmünk egymás iránt egyre inkább nõ. Ez erõsen különbözik attól, amit olyan emberekkel láttam megtörténni, akik nem ismerik és nem használják a Szcientológia technológiáját. 25

26 L. RON HUBBARDRÓL Egyetlen állítás sem jellemezhetné jobban L. Ron Hubbard életét ennél az egyszerû kijelentésnél: Szeretek másokon segíteni, és életem legnagyobb örömének tekintem, amikor azt látom, hogy az ember megszabadítja önmagát az árnyaktól, amelyek elhomályosították napjait. E szavak mögött egy, az emberiség szolgálatában eltöltött élet áll, és a bölcsességnek egy olyan öröksége, amely bárkit képessé tesz arra, hogy megvalósítsa a boldogság és a szellemi szabadság régóta dédelgetett álmát. L. Ron Hubbard március 13-án született a nebraskai Tildenben. Felfedezésének útja és embertársai iránti elkötelezettsége korán kezdõdött. Azt akartam, hogy mások boldogok legyenek, és sehogy sem fért a fejembe, hogy miért nem azok írta egy ifjúkori levelében, és ez árulkodik érzéseirõl, amelyek életében mindvégig vezérelték. 19 éves korára már több mint négyszázezer kilométert utazott Jáva, Japán, India és a Fülöp-szigetek kultúráját vizsgálva ben az Egyesült Államokba hazatérve Ron újrakezdte a korábbi kutatásait, és a következõ évben beiratkozott a George Washington Egyetemre. Ott a matematika, mérnöki tudományok, valamint az atomfizika, akkor új tudománya területén folytatta hivatalos tanulmányait. Ezek mindegyike létfontosságú, életbevágó eszközt nyújtott állandó kutatásaihoz. Hogy kutatásainak ezzel anyagi fedezetet biztosítson, Ron irodalmi pályafutásba kezdett az 1930-as évek elején, és hamarosan az egyik legszélesebb körben olvasott, népszerû regényíróvá vált. Fõ célját azonban soha nem tévesztette szem elõl, és folytatta fõ kutatási vonalát kiterjedt utazások és expedíciók révén. A II. világháború kitörésekor alhadnagyi rangban belépett az Egyesült Államok Haditengerészetébe, és tengeralattjáró-romboló hadihajók parancsnokaként szolgált. Harc közben elszenvedett sebesüléstõl részben vakon és bénán, 1945-ben véglegesen rokkanttá nyilvánították. Az elmére vonatkozó elméleteinek felhasználásával azonban nemcsak bajtársain volt képes segíteni, hanem saját egészségét is visszanyerte. További öt év intenzív kutatás után Ron felfedezései a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya címû könyvben tárultak a világ elé. A Dianetika, az elme elsõ népszerû kézikönyve, amely kifejezetten az utca embere számára 26

27 íródott, az emberiség reményeinek új korszakát nyitotta meg, és életének egy új korszakát a szerzõ számára, aki azonban nem hagyott fel a kutatással; és miután 1951 végéig áttörést áttörés után foglalt rendszerbe, megszületett a Szcientológia alkalmazott vallásos filozófiája. Mivel a Szcientológia az élet egészére ad magyarázatot, az emberi létnek nincs olyan vonatkozása, amivel L. Ron Hubbard elkövetkezõ mûvei ne foglalkoztak volna. Hol az Egyesült Államokban, hol Angliában élve folytatta a kutatásait, amelyek megoldásokat kínáltak olyan társadalmi problémákra, mint a hanyatló oktatási standardok és a burjánzó drogfogyasztás. Mindent egybevéve, L. Ron Hubbard Dianetika és Szcientológia munkái negyvenmillió szót tesznek ki rögzített elõadások, könyvek és írásmûvek formájában. Ezek együttesen alkotják egy január 24-én véget ért életút örökségét. L. Ron Hubbard távozása azonban semmiképpen sem jelentette valaminek a végét, hiszen forgalomban lévõ könyveinek százmillióival és a jobbító technológiát nap mint nap alkalmazó emberek millióival valóban azt mondhatjuk, hogy a világnak még ma sincs nála jobb barátja. 27

28 SZÓJEGYZÉK affinitás: szeretet; kedvelés vagy bármely más érzelmi hozzáállás; a kedvelés mértéke. Az affinitás alapvetõ meghatározása: a távolságról alkotott gondolat, elképzelés, legyen az jó vagy akár rossz. ártó tett: egy ártalmas cselekedet vagy egy csoport erkölcsi kódexének megsértése. Egy ártó tett azonban nem csak a megsértése valakinek vagy valaminek. Az ártó tett egy akció kihagyása vagy végrehajtása, amely a legkevesebb jót eredményezi a legkevesebb embernek vagy az élet legkevesebb területének, illetve a legtöbb kárt okozza a legtöbb embernek vagy az élet legtöbb területének. assziszt: olyan eljárás, amellyel egy jelen idejû kellemetlenséget enyhíthetünk, és segíthetünk a személynek hamarabb felépülni egy balesetbõl, betegségbõl vagy zaklatottságból. auditor: valaki, aki képzett és képesítéssel rendelkezik a Szcientológia processzing egyéneken történõ alkalmazásában, azok javára. A kifejezés a latin audire meghallgatni szóból származik. Lásd még a processzing címszót ebben a szójegyzékben. dinamika: késztetés a túlélésre egy bizonyos utat követve, késztetés a létezésre az élet egy területén. Nyolc dinamika van: az elsõ önmagunk, a második a szex és a család, a harmadik a csoportok, a negyedik az emberiség, az ötödik az életformák, a hatodik a fizikai univerzum, a hetedik a szellemi lények, és a nyolcadik a Legfelsõbb Lény. jelen idõ: õ az idõ, amely most van, s ami múlttá lesz oly gyorsan, ahogy a megfigyelés történik. Ezt a kifejezést tágabb értelemben a most létezõ környezetre alkalmazzuk. kívülálló harmadik: valaki, hamis jelentések használatával bajt kever két személy, egy személy és egy csoport, vagy egy csoport és egy másik csoport között. kommunikáció: gondolatok kölcsönös cseréje téren keresztül két személy között. kommunikációs késés: az az idõtartam, ami a kérdés feltevése és a kérdezett személy által az erre a meghatározott kérdésre adott válasz között telik el. kommunikációs vonal: az az útvonal, amely mentén a kommunikáció egyik személytõl a másikig halad. nyugtáz: nyugtázást ad (valakinek). Lásd még a nyugtázás címszót ebben a szójegyzékben. nyugtázás: valami, amit azért mondunk vagy teszünk, hogy tájékoztassuk a másikat arról, hogy észrevettük, amit mondott vagy tett, megértettük és fogadtuk. posztulátum: következtetés, döntés vagy elhatározás valamivel kapcsolatban. processzing: a személyi tanácsadásnak egy speciális, egyedülálló formája a Szcientológiában, amely segít az egyénnek ránézni a saját létezésére és javítja az azzal való szembesülési készségét, hogy ki õ és hol van. A processzing egy precíz, alapos, rendszerezett tevékenység, pontos eljárásmódokkal. Szcientológia: alkalmazott vallásos filozófia, amelyet L. Ron Hubbard fejlesztett ki. A Szcientológia a szellem önmagával, univerzumokkal és más életformákkal való viszonyának tanulmányozása és kezelése. A Szcientológia név a latin scio, azaz tud szóból és a görög logos szóból származik, amelynek jelentése a szó vagy külsõ forma, amely által a belsõ gondolat kifejezõdik és ismertté válik. Így a Szcientológia a tudásról való tudást jelenti. visszatartás: annak a morális kódexnek a ki nem mondott, nem hangoztatott megszegése, amelyhez a személynek tartania kell magát. Bármely visszatartás egy ártó tett után következik. 28

29 New Era Public ations International Ap S Store Kongensgade 53, 1264 Copenhagen K ISBN L. Ron Hubbard Library. Minden jog fenntartva. Bármilyen engedély nélküli másolás, fordítás, duplikálás, importálás vagy terjesztés, egészben vagy részben, bármilyen formában beleértve az elektronikus másolást, tárolást vagy továbbítást az idevonatkozó törvények megsértése. Scientology, Szcientológia, Dianetics, Dianetika, Celebrity Centre, L. Ron Hubbard, L. Ron Hubbard kézjegye és a Szcientológia kereszt védjegyek és márkanevek, amelyek a Religious Technology Center tulajdonában vannak, használatuk annak engedélyével történik. A Scientologist egy kollektív tagsági jegy, amely a kapcsolódó Szcientológia egyházak és missziók tagjait jelöli. A NEW ERA bejegyzett védjegy és márkanév. A Bridge Publications, Inc. bejegyzett védjegy és márkanév. A nyomtatás Dániában készült. HUNGARIAN EDITION L. RON HUBBARD kiadvány 29

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

A CUNAMI Technika - esettanulmány. írta: Emma Roberts. fordította: Sághy András

A CUNAMI Technika - esettanulmány. írta: Emma Roberts. fordította: Sághy András A CUNAMI Technika - esettanulmány írta: Emma Roberts fordította: Sághy András Néha előfordul, hogy egy kliensnél semmilyen módon nem tudunk közelebb kerülni a kulcs-problémához, nincsenek emlékei, nem

Részletesebben

Boldogtalanság miatt válunk. A válásoknak csak 15-20%-a vet véget ún. bántalmazó kapcsolatnak A többi 80-85%-ban boldogtalanságra hivatkoznak

Boldogtalanság miatt válunk. A válásoknak csak 15-20%-a vet véget ún. bántalmazó kapcsolatnak A többi 80-85%-ban boldogtalanságra hivatkoznak Boldogtalanság miatt válunk A válásoknak csak 15-20%-a vet véget ún. bántalmazó kapcsolatnak A többi 80-85%-ban boldogtalanságra hivatkoznak Családon belüli erőszak Állítás: a házasságokban a férfiak úgy

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

MEDIÁCIÓS KÉPZÉS. Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung. Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág

MEDIÁCIÓS KÉPZÉS. Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung. Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág MEDIÁCIÓS KÉPZÉS Szükségünk van másokra, hogy önmagunk lehessünk C. G. Jung Dr. Fellegi Borbála dr. Vajna Virág A MEDIÁTOR KÉPESSÉGEI Objektivitás: mindkét felet erősíteni, támogatni, még akkor is, ha

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ*

TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* TÖRPE GONDOLATOK TÖRPE JÖVŐ* BESZÉLGETÉS KOVÁCS GÉZÁVAL, A MAGYAR TUDOMÁNYOS JÖVŐKUTATÁSI SZAKOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL AKADÉMIA KORPA: Egy idézettel kezdeném a beszélgetést: A jövő kritikus elágazási pontjai"

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!

AZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan! Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos

Részletesebben

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.

Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is

Részletesebben

Bevezetés. MV szerelem 135x200 208(6) press.indd 11

Bevezetés. MV szerelem 135x200 208(6) press.indd 11 Bevezetés Az A férfiak a Marsról, a nôk a Vénuszról jöttek címû könyv szerzôjeként gyakran hallok sikeres szerelmi történeteket egyes emberektôl vagy éppen szerelmespároktól. Gyakorlatilag szinte egyetlen

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA

MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA MKKSZ Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA 4 Az MKKSZ Országos Választmányának beszámolója A Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Országos Választmányának beszámolója az MKKSZ

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai)

KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ. A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) KERET Konferencia 2012. december 10. Európai Ifjúsági Központ A segélyvonal: tények és következtetések (a segélyvonal munkatársai) Az adatokról A számok nem reprezentatívak, és nem is teljesek (nem mindenről

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Hogyan befolyásolják a családi veszekedések az iskolai teljesítményt? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

Iskolai kudarcok. Kudarcok az általános iskolában. Bodacz-Nagy Boróka

Iskolai kudarcok. Kudarcok az általános iskolában. Bodacz-Nagy Boróka Szakiskola, szakiskolások 65 Bodacz-Nagy Boróka Az iskolai kudarc értelmezését többféle dimenzióban lehet megközelíteni. Iskolai kudarcot jelenthet a korai lemorzsolódás, bukás, a diák saját képességeihez

Részletesebben

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA AugustE Comte A szociológia önálló tudománnyá válása a 19.század közepén TUDOMÁNYTÖRTÉNET: a felvilágosodás eszméi: Szabadság, egyenlőség, testvériség. Az elképzelt tökéletes társadalom

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely

Részletesebben

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg?

Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? Tartalomjegyzék Az igen, de... típusú mondatok 9 Miért pont tojás? 13 Önéletrajz: amikor azt csináltam, amit szeretek 15 Hogyan segít a b...a meg? 23 Bevezetés 27 Élet a csendes kétségbeesésben 1. Azt

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

MEDIÁCIÓ. A viták békés rendezésének útja.

MEDIÁCIÓ. A viták békés rendezésének útja. MEDIÁCIÓ A viták békés rendezésének útja. Ha megtanulunk a szívünkből beszélni, az asztalra tenni a különbségeinket, és kölcsönös tisztelettel és méltósággal párbeszédet folytatni, annak a konfliktus megoldása

Részletesebben

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar

Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban. Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Futó viszonyok, tartós kapcsolatok - a fiatalok párkapcsolatai napjainkban Tóth Olga MTA Szociológiai Intézet PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar Megváltozott házasságkötési szokások Magyarországon (Ezer hajadonra

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5. Etika Bevezető Oktatási cél: A kurzus célja az etika körébe tartozó fogalmak tisztázása. A félév során olyan lényeges témaköröket járunk körbe, mint erény erkölcsi tudat, szabadság, lelkiismeret, moralitás,

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

A SIKERES KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI

A SIKERES KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI A SIKERES KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI 2. A POZITÍV KÉRÉSEK KIFEJEZÉSE Prof. Ian R. H. Falloon 22 Elgondolkodott már azon, hogy Ön miként kér segítséget valaki mástól valamely problémája megoldásához? Nyaggatja

Részletesebben

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a 9 10. osztályokban szakmatanulásra Iskolakultúra 2000/6 7 Liskó Ilona Szülői vélemények az általános képzés meghosszabbításáról tanulmány 1998 őszén a magyar közoktatási rendszerben bevezették a NAT-ot, amely nemcsak az oktatás tartalmának

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A Taní tó i/tana ri ké rdó ívré békü ldó tt va laszók ó sszésí té sé

A Taní tó i/tana ri ké rdó ívré békü ldó tt va laszók ó sszésí té sé A Taní tó i/tana ri ké rdó ívré békü ldó tt va laszók ó sszésí té sé A Matematika Közoktatási Munkabizottságot az MTA III. osztálya azzal a céllal hozta létre, hogy felmérje a magyarországi matematikatanítás

Részletesebben

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány

A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány "Mindennek van értelme, nem létezik okozat, ok nélkül" A Germán Új Medicina = az Új Orvostudomány = a Gyógyásztudomány Hamer doktor legjelentősebb felfedezése az Germán Új Medicina, mely egy mérnöki pontosságú,

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL Vita a kritikáról a Revizoron, 4. 2012.09.26. Ha tizenöt éves koromban megkérdezte valaki s naná, hogy meg is kérdezték, mi akarsz lenni, kisfiam, ha nagy leszel, habozás

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család Francia kártya Ez az 52 lapos kártya, nevével ellentétben valószínűleg nem francia, hanem keleti eredetű. Szimbólumai a kőr, a pikk, a káró és a treff. A kőr (piros szív) a bátorság, a pikk (fekete lándzsahegy)

Részletesebben

The Limits the Growth No Limits to Learning The Inner Limits of Mankind Perhaps the only limits to the human mind are those we believe in

The Limits the Growth No Limits to Learning The Inner Limits of Mankind Perhaps the only limits to the human mind are those we believe in Határok és korlátok The Limits the Growth No Limits to Learning The Inner Limits of Mankind Perhaps the only limits to the human mind are those we believe in Az emberi gondolkodás kezdeteitől fogva létezik

Részletesebben

Tehetséggondozás a munkahelyen

Tehetséggondozás a munkahelyen Tehetségen azt a velünk született adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakozott képességet értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos vagy több területén az átlagosat

Részletesebben

Kérdőív a dohányzásról való leszokáshoz.

Kérdőív a dohányzásról való leszokáshoz. Kérdőív a dohányzásról való leszokáshoz. Kérem, alaposan fontolja meg válaszait, hiszen a kérdőív kiértékelése további segítséget nyújthat a sikeres leszokáshoz. A kérdőívet nem szükséges egyszerre kitölteni.

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben.

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Tartalom Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben. Megjegyzés Az egység a mű egyik alapelve. Fogalmát, különböző megjelenéseit több téma tárgyalja a műben,

Részletesebben

A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! WALTER MISCHEL PILLECUKORTESZT. Hogyan fejlesszük önuralmunkat?

A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! WALTER MISCHEL PILLECUKORTESZT. Hogyan fejlesszük önuralmunkat? A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! 3 WALTER MISCHEL PILLECUKORTESZT Hogyan fejlesszük önuralmunkat? A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! 5 Judynak, Rebeccának, Lindának A SIKER MOTORJA:

Részletesebben

Az európai időszemlélet változása és értelmezése

Az európai időszemlélet változása és értelmezése MACZÁK NÓRA Az európai időszemlélet változása és értelmezése Toronyórák, karórák, templomharangok szabdalják az éveket hónapokra, a hónapokat napokra, a napokat órákra, az órákat másodpercekre. Az idő

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének.

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. január 25- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

Milyen gyorsan, és milyen hatékonyan fogod elérni céljaidat, legyen szó akár. 1. előléptetésről, 2. saját vállalkozás indításáról, vagy

Milyen gyorsan, és milyen hatékonyan fogod elérni céljaidat, legyen szó akár. 1. előléptetésről, 2. saját vállalkozás indításáról, vagy Milyen gyorsan, és milyen hatékonyan fogod elérni céljaidat, legyen szó akár 1. előléptetésről, 2. saját vállalkozás indításáról, vagy 3. már létező vállalkozásod felfuttatásáról? Boér Tamás www.sikertervezes.com

Részletesebben

A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI

A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI MSZMP KB TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INTÉZET MSZMP POLITIKAI FŐISKOLA SZOCIOLÓGIAI TANSZÉK A DOLGOZÓ FIATALOK TÁRSADALMI ÉS SZAKMAI SZOCIALIZÁCIÓJA ÉS ÉRTÉKORIENTÁCIÓI KÉRDŐÍV A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! A kérdezés

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD!

HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! Peggy McColl HASZNÁLD A SORSKAPCSOLÓD! ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Peggy McColl / Your Destiny Switch Hay House, Inc., USA, 2007 Fordította

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Mit nézel a Facebookon? Kutatás: Mit nézel a Facebookon? Báder Szabolcs

Mit nézel a Facebookon? Kutatás: Mit nézel a Facebookon? Báder Szabolcs Mit nézel a Facebookon? Kutatás: Mit nézel a Facebookon? Báder Szabolcs Kutatás: Mit nézel a Facebookon? Miért végeztük el ezt a kutatást és kik vagyunk? Eye-tracking alapjai a kutatás értelmezéséhez Az

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

Test, mint Univerzum. 2013. október 7.

Test, mint Univerzum. 2013. október 7. Test, mint Univerzum 2013. október 7. Üdvözöllek benneteket! Mória vagyok. Egy olyan témát hoztam be nektek, ami a figyelmetek középpontjában van, de talán nem így. Bánjatok a testetekkel úgy, mint egy

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.) EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának 2011. május 18-án, szerdán, 10 óra 04 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Szeretettel köszöntelek Benneteket!

Szeretettel köszöntelek Benneteket! Házaspáros alkalom Szeretettel köszöntelek Benneteket! Siklósiné Földvári Gabi 2012-11-18 1 Téma 2012-11-18-án A szülő-, illetve családcentrikus házasság 2 Ismételjünk ismét egy picit A férfi elhagyja

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák (részletek)

Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák (részletek) Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák (részletek) 1. A fogoly dilemmája A társadalmi dilemmák (s a belőlük gyakran kifejlődő társadalmi csapdák) olyan helyzetekben alakulnak ki, amelyeket a játékelmélet a

Részletesebben

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz

Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz Szép dolog a család! Hogyan legyen jó? Hasznos tanácsok mindennapi életünkhöz 1 Ha bizonytalannak látom gyermekem fejlődését, kihez fordulhatok? Más Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány H-8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

Lakni kell! A lakástámogatási rendszer legújabb változásai egy lakásépítési projekt tükrében

Lakni kell! A lakástámogatási rendszer legújabb változásai egy lakásépítési projekt tükrében ORAVECZNÉ BODOR PIROSKA Lakni kell! A lakástámogatási rendszer legújabb változásai egy lakásépítési projekt tükrében Írásomban az 1990-es évek közepén tapasztalható körülményekbõl indulok ki. Ekkor, néhány

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése

Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Az információs és kommunikációs technológia rendkivül gyors fejlődése Fontos tudni: Minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. Mondanivalónkat, gondolatainkat, érzéseinket, a szavak mellett egész lényünkkel

Részletesebben

Legénytoll a láthatáron II.

Legénytoll a láthatáron II. DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.

Részletesebben

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,

Részletesebben

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja

Tudatosság, fenntarthatóság, növekedés: a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja : a családi vállalkozások gazdaságélénkítő és foglalkoztatási potenciálja Horváth Anna, SEED Alapítvány 2008. szeptember 11., Budapest Komplex képzés a családi vállalkozások növekedéséért, versenyképességéért

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen.

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen. BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen vis vitalis 2016 Szerkesztette: RUTTKAY HELGA Borítóterv: IMRE RÉKA Bóna László,

Részletesebben

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és viselkedészavarok kialakulásában Nézd, halld, érezd, mondd! az észlelés fejlesztése a hatékony tanulásért

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben