Hírlevél november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél november

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hírlevél 2008. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. november"

Átírás

1 Hírlevél november 1 START Tőkegarancia Hírlevél november START Tőkegarancia

2 Hírlevél november ÉVI VÁLLALATI TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉST CÉLZÓ PÁLYÁZATOK A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján megjelentek a évek pályázati kiírásaira vonatkozó akciótervek, amelyeket november 20-ig lehet a honlapon keresztül véleményezni. Ezek közül a vállalkozások technológiai fejlesztését célzó, Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2. prioritása akcióterveinek lényeges adatait mutatjuk be. A tervezett kiírások körében a vállalkozások technológiafejlesztésre, munkahelyteremtésre, folyamatmenedzsment, e-kereskedelem és e- szolgáltatások támogatására pályázhatnak. A tervezett keretösszegek alapján a következő két évben is a hazai kis- és középvállalkozások maradnak a támogatás előterében. A következő két évre a Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2. prioritásában milliárd forint keretösszegű támogatást irányoznak elő a közzétett akciótervek, amelyek összességében kissé elmaradnak a ben kiírt 39,3 milliárd forint és a 2008-ban kiírt 53,3 milliárd forint keretösszegektől. A tervezett keretösszegekből 60%-os részt, milliárd forintot kizárólag a hazai kis- és középvállalkozások vehetnek igénybe, ami emelkedést jelent a évi 20 milliárd forinthoz (51%) képest, azonban jelentősen elmarad a évi 35,5 milliárd forinttól (67%). Mivel a KKV-k a többi pályázati kiírásból is részesülhetnek, ezért becslésünk szerint a következő két évben a hazai kis- és középvállalkozások a támogatások háromnegyedét szerezhetik meg. A GOP 2. prioritásában szereplő pályázati kiírások keretösszegei (milliárd Ft): Pályázati kiírás tervezett tervezett összesen GOP-2.1.1/A 6,0 10,4 7,5 7,5 31,4 GOP-2.1.1/B 6,0 9,4 8,0 8,0 31,4 GOP-2.1.1/C 7,6 6,0 4,0 4,0 21,6 GOP-2.1.2/B 3,9 3,5 2,5 2,5 12,4 GOP-2.1.2/C 5,1 1,2 4,0 4,0 14,3 GOP-2.1.2/D 3,3 6, ,8 GOP ,2 4,1 5,0 5,0 16,3 GOP ,9 2,0 2,0 8,9 GOP ,6 3,3 2,2 2,3 9,4 GOP , ,0 GOP ,3 2,0 1,75 1,75 6,8 GOP ,0 3,0 6,0 Összesen: 39,3 53,3 40,0 40,1 172,7 Forrás: NFÜ Az akciótervekben megjelenő pályázati feltételek nagyrészt megegyeznek a as kiírások feltételeivel, amelyek jelentős könnyítéseket tartalmaztak a éviekhez képest, mint például az egyes kiírásokon belül magasabb igényelhető támogatási összeg, a magasabb támogatási arány és az alacsonyabb elvárt árbevételnövekedési ütem. Emellett sajtóhírek szerint a jelenlegi pénzügyi válság hatásaira reagálva a kormányzat részéről további könnyítésekre lehet számítani, például az elvárt árbevételnövekedési ütem további csökkentésére. A kiírások döntő része továbbra is a GOP és GOP azonosító alatt szereplő vállalati technológiafejlesztés körébe tartozik, míg START Tőkegarancia

3 Hírlevél november 3 a többi kiírás a támogatottak speciális köre (pl. GOP-2.1.3: magas foglalkoztatási hatású projektek támogatása), illetve a támogatandó speciális beruházás (pl. GOP-2.1.4: környezetközpontú technológiafejlesztés) szerint tagozódik. Az akciótervek alapján a következő két évben várhatóan nem kerül kiírásra a GOP-2.1.2/D jelű pályázat, amelynek keretében a hátrányos helyzetű kistérségekben munkahelyeket teremtő induló vállalkozások szerezhettek támogatást. Az akciótervek megfogalmazása szerint az induló vállalkozások számára a GOP-2.1.2/B és a GOP-2.1.2/C pályázati kiírásokon belül biztosítanak majd elkülönített keretet, így összességében a kizárólag a hátrányos helyzetű kistérségekben megvalósuló beruházások támogatását célzó GOP kiírások összege a tervek szerint csökkenni fog hoz képest. A csökkenést azonban kompenzálhatja a hátrányos helyzetű kistérségekben is elérhető megváltozott GOP és az újonnan megjelenő GOP-2.3. jelű kiírás. A korábban nemzetközi szolgáltatóközpontok létrehozására, fejlesztésére irányuló GOP kiírás várhatóan átalakul és a következő két évben, mint magas foglalkoztatási hatású projektek komplex támogatása címmel fog megjelenni. Eltűnik a Magyarország regionális központi szerepe erősítésének feltétele, a lényeg a kiemelkedő nemzetgazdasági jelentőségű beruházások (legalább 2,5 milliárd forint összeg) megvalósítása lesz, amelyek révén jelentősen emelkedik a munkavállalói létszám (legalább 50 fő emelkedés) és a jövedelemtermelő képesség. Bár a maximális támogatási arány a korábbi 30%-ról 25%-ra csökkenne, az elnyerhető támogatási összeg maximuma 500 millió forintról 1,5 milliárd forintra emelkedne a tervezet szerint. Új elemként jelenhet meg GOP-2.3. azonosítóval a területi kohéziót elősegítő kulcsprojektek támogatása, amelynek keretében 500 millió forint és 1,5 milliárd forint közötti összegű támogatást lehet szerezni olyan beruházásokra, amelyek a regionális kiegyenlítődés és a területi kohézió szempontjából kiemelt projekteknek tekinthetők, és a foglalkoztatás és a növekedés szempontjából kiemelkedő jelentőségűek. Az akcióterv szerint az adott beruházások kiemelt kezelése akár GOP-ROP forrásból történő közös finanszírozás révén is megvalósítható lenne. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2. prioritása nem érvényes a Közép- Magyarországi Régióban, azonban a vállalkozások a Közép-magyarországi Operatív Program keretében a jelenlegihez hasonló rendszerben, az ún. tükörpályázatok keretében szerezhetnek forrást technológiafejlesztésre, folyamatmenedzsment, továbbá e- kereskedelem, e-szolgáltatások támogatására. A kiírások összege 7,3-7,3 milliárd forint ben, ami magasabb a as évek kiírásainak START Tőkegarancia

4 Hírlevél november 4 összegénél, továbbá a következő két évben a teljes összeget kizárólag hazai kis- és középvállalkozások vehetik igénybe. A évben a nemzetközi szolgáltató központokra kiírt 1 milliárd forint, amely főleg a multinacionális társaságok munkahelyteremtő beruházásait támogatta, a teljes kiírási összeg csaknem 10%-át jelentette. A KMOP 1. prioritásában szereplő GOP tükörpályázatok keretösszegei (milliárd Ft): létesítésére szolgáló támogatásokra vonatkozó kiírások nem indulnak a következő két évben. Mivel az akciótervek társadalmi egyeztetés céljával jelentek meg, ezért a végleges tartalom a beérkezett javaslatoknak megfelelően még változhat, továbbá az írásunkban használt 2007 és évi keretösszegek egyes esetekben jelentősen eltérhetnek az adott kiírásban ténylegesen szétosztott támogatások összegétől. Azonban annyit megállapíthatunk, hogy a teljes odaítélt Pályázati kiírás tervezett tervezett összesen KMOP-1.2.1/A 1,6 1,3 2,6 2,6 8,1 KMOP-1.2.1/B 0,8 1,8 3,5 3,5 9,6 KMOP ,5 1, ,5 KMOP , ,0 KMOP ,0 0,5 0,5 2,0 KMOP ,4 0,3 0,3 0,3 1,4 KMOP , ,2 KMOP ,4 0,3 0,3 0,3 1,4 Összesen: 5,9 5,7 7,3 7,3 26,2 Forrás: NFÜ A KMOP tervezett kiírásai közt jelentősen emelkedik a kifejezetten a technológiai fejlesztések támogatására szolgáló összeg, míg a hátrányos helyzetű kistérségekben munkalehetőség-teremtő beruházásokra és nemzetközi szolgáltatóközpontok támogatási összeg várhatóan hasonló nagyságú lesz az elmúlt két évhez, viszont ebből a hazai kis- és középvállalkozások összességében nagyobb arányt érhetnek el. ÉV VÉGE ELŐTT VÁRHATÓ AZ ÚJ MAGYARORSZÁG KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM ELSŐ PÁLYÁZATÁNAK KIÍRÁSA A Magyar és Magántőke Egyesület október 15-i konferenciáján elhangzott, hogy az MV várhatóan még az idén kiírja a JEREMIE forrásból finanszírozott 46 milliárd Ft értékű tőkeprogram első pályázatát. Közben újabb kockázati tőkealap-kezelők alakultak, számuk október végén már elérte a 15-öt. A Magyar és Magántőke Egyesület októberi konferenciáján Benke Ákos, a JEREMIE finanszírozású programokat szervező Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV ) ja egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy reményeik szerint még az év vége előtt megjelenhet az Új Magyarország Tőkeprogram pályázata, amelyen PSZÁF engedéllyel rendelkező hazai kockázati tőkealapkezelők vehetnek majd részt. A pályázaton sikeresen szereplő START Tőkegarancia

5 Hírlevél november 5 alapkezelők által létrehozott kockázati tőkealapok tőkéjének legfeljebb 70%-át az MV biztosítja, míg a fennmaradó részt magánbefektetők fizetik be az alapokba. A Tőkeprogram jelenleg az Európai Unió notifikációs eljárásának fázisában van, így a további lépések időzítése a brüsszeli döntés gyorsaságán múlik. Először júniusában számoltunk be arról, hogy egyre több kockázati tőkealap-kezelő társaság alakul, nyilvánvalóan a programban való részvétel céljából. Június óta újabb alapkezelők jöttek létre és azok száma október végére elérte a 15-öt. Az alábbi táblázatban aktualizáltuk a kockázati tőkealap-kezelők listáját. Bejegyzett kockázati tőkealap-kezelő társaságok Magyarországon Alapkezelő neve ABC Hungary ALBARC BCB Biggeorge s- NV Equity Central- Fund Corvinus Első Magyar Tőkealapkezelő Futureal Startup Garantiqa Tőkealapkezelő Székhely 1054 Budapest, Akadémia u Székesfehérvár, Kadocsa u Debrecen, Simonffy u Budapest, Lajos u Budapest, Székely Mihály u Budapest, Népfürdő u. 22. XII. em Budapest, Ferenczy István u. 16. II. em Budapest, Régiposta u Budapest, Szép u. 2. Vezetők Szabó Balázs Darabont János, Farkas Balázs, Farkas Tamás József Csaba, ig. tag Széles Zoltán Varga Zoltán ig. tag Herczeg Gábor Niklai Tamás ig. elnök Futó Gábor, Halász Iván és Sándor Marietta Blága László, dr. Sík László és Völgyi Tamás Főbb tulajdonosok Jegyzett tőke (millió Ft) 5 CONSALBA Ingatlan Kft. és Consalba-Auto Kft. Business Angel Kft., CIVIS CREDIT, BS Investment Varga Zoltán (100%) 20 MFB Invest IBH Holding, Futureal Holding Garantiqa Hitelgarancia, Kürtgyarmat Bt Alapítás időpontja 2008 szept. 8. nov. 8. jan. 15. nov. 9. jan szept. 2. ápr. 25. júl. 27. aug. 1. Kezelt alap neve és értéke Corvinus Első Innovációs Tőkealap - CELIN (5 milliárd Ft) START Tőkegarancia

6 Hírlevél november 6 Informatika i Tőkealapkezelő Morando Ötnegyed PorfoLion Primus Capital Valdeal Invest 1085 Budapest, Baross u Gödöllő, Tessedik u Budapest, Bem rkp. 32. III. em Budapest, József krt Budapest, Ráday u Budaörs, Gyár u. 2. Goszták Árpád, Dr. Csuhaj- Varju Imre, dr. Herbst Árpád és Mészáros László Bánky Zsolt, Déri Viktor, Töröcskei István Ligetfalvi Gábor, Németh Tibor és Tóth Viktor Bruckner Zoltán Polgárné Májer Ildikó, Buzás Norbert és dr. Bartha János Regionális Fejlesztési Holding Gödöllői Ipari Park ValDeal Innovációs Forrás: Cégbírósági adatok ( október 31-i állapot szerint) jan. 31. jún. 2. nov. 27. jún. 17. okt. 30. febr. 25. Informatikai Tőkealap IKTA (3 milliárd Ft) SPIN-OFF/START-UP DÍJRA PÁLYÁZHATNAK KUTATÓK, FEJLESZTŐK A Magyar Spin-off és Start-Up Egyesület meghirdette a Legjobb Spin-off/Start-up Vállalkozás díjat, melyre november 10-ig lehet jelentkezni. Kutatók és fejlesztők, illetve az általuk alapított cégek vehetnek részt azon a pályázaton, melyet a Magyar Spin-off és Start-up Egyesület hirdetett meg. A január 1. után alapított high-tech és innovatív cégek az Egyesület honlapjáról ( letölthető adatlapon nyújthatják be pályázatukat, november 10-ig. A díj odaítéléséről egy, az innováció és annak finanszírozása területén nagy tapasztalatokkal rendelkező, elismert szakemberekből álló zsűri dönt. A bíráló bizottság tagja többek között Bojár Gábor, a Graphisoft, Dr. Darvas Ferenc a Thales Nano és Dr. Kürti Sándor, a Kürt alapítója. A pályázat győztese egyéves ingyenes irodahasználatot nyer a Graphisoft Parkban és 1-2 millió Ft értékű testreszabott tanácsadói szolgáltatáscsomagot vehet igénybe. A pályázat részletes feltételei az Egyesület honlapján érhetőek el. START Tőkegarancia

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus

Hírlevél 2007. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2007. november 1 Hírlevél 2008. augusztus Hírlevél 2008. augusztus 2 ÚJ, KÖRNYEZETKÖZPONTÚ TECHNOLÓGIA FEJLESZTÉST TÁMOGATÓ PÁLYÁZATI KIÍRÁS JELENT MEG A hazai vállalkozások körében népszerű,

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. január Hírlevél 2011. január 2 MILLIÁRD FELETT A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK BEFEKTETÉSEI A 2010 első félévében, az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram keretében

Részletesebben

Hírlevél 2008. június 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. június

Hírlevél 2008. június 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. június Hírlevél 2008. június 1 Hírlevél 2008. június Hírlevél 2008. június 2 MÁR KILENC KOCKÁZATI TŐKEALAP-KEZELŐ MAGYARORSZÁGON JEREMIE-RE VÁRVA A magyar cégnyilvántartásban immár kilencre emelkedett a kockázati

Részletesebben

Hírlevél 2012. augusztus

Hírlevél 2012. augusztus Hírlevél 201 2. február 1 Hírlevél 2012. augusztus START T kegarancia Zrt. Hírlevél 201 2. augusztus 2 ÉLES VERSENY VÁRHATÓ AZ ÚJ SZÉCHENYI KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM PÁLYÁZATÁN Amint arról júliusi hírlevelünkben

Részletesebben

Sajtóanyag. 10 új pályázat -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre

Sajtóanyag. 10 új pályázat -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre Sajtóanyag 10 új -13 milliárdos támogatás gazdaságfejlesztésre A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség július 13-án mintegy 13 milliárd forint értékben újabb tíz gazdaságfejlesztési ot jelentet meg. Ezek a ok

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22.

Pályázati tapasztalatok. Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Pályázati tapasztalatok Ferencz Dóra 2008. 05. 22. Új pályázatok, új filozófia A támogatás nem helyettesíti a magántőkét, csak kiegészítjük azt Életképes, de támogatás nélkül meg nem valósuló fejlesztések

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03.

Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03. Gazdaságfejlesztési Operatív Program 2008. Kabai Anikó 2008. 06. 03. A minőségi javulás ígérete Változások az új tervezési időszakban NFT I. tapasztalatok ÚMFT Hosszú támogatási folyamat, ezen belül elhúzódó

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

Hírlevél 2008. február 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. február

Hírlevél 2008. február 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2008. február Hírlevél 2008. február 1 Hírlevél 2008. február Hírlevél 2008. február 2 FEBRUÁRBAN ÚJABB 28 MILLIÁRD FORINT GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FORRÁS VÁLIK ELÉRHETŐVÉ Ismét pályázhatnak a hazai vállalkozások fejlesztést

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3.

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Uniós gazdaságfejlesztés számokban 2007-2009 3-ból 2 sikeres pályázó 10 000 hazai vállalkozás

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1.

KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. KOCKÁZATI TŐKEPROGRAM 1. Mi a kockázati tőke (alap, alapkezelő, befektetés) Jeremie pályázati program A program célja és célcsoportja Innovatív, start up növekedési pályára állítható KKV-k Tőkehiány működő

Részletesebben

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL

KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL KOCKÁZATI TŐKE PROGRAMOK JEREMIE FORRÁSBÓL MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Vingelman József vezérigazgató A JEREMIE Programról (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) JEREMIE

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati lehetőségei

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati lehetőségei A Gazdaságfejlesztési Operatív Program pályázati lehetőségei Első Önkormányzati Projektbörze 2010 Budapest, 2010.03.31. Szemző György projektmenedzser, GOP IH Nemzeti Fejlesztési Ügynökség A Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

A JEREMIE PROGRAMOK EREDMÉNYEI, TAPASZTALATAI

A JEREMIE PROGRAMOK EREDMÉNYEI, TAPASZTALATAI A JEREMIE PROGRAMOK EREDMÉNYEI, TAPASZTALATAI GARAMVÖLGYI BALÁZS MV-MAGYAR VÁLLALKOZÁSFINANSZÍROZÁSI ZRT. VEZÉRIGAZGATÓ JEREMIE PROGRAM (JOINT EUROPEAN RESOURCES FOR MICRO TO MEDIUM ENTERPRISES) Uniós,

Részletesebben

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Egyszerűsítések, gyorsítások Átláthatóbb pályázati struktúra Átgondolt, a fejlesztési célokra koncentráló pályázatok

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap

Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap Kis- és középvállalkozás fejlesztési programok 2009-2010 Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Bútorgyártók Országos Szövetsége Szakmai Nap EU pályázatok rendszere Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

GOP előrehaladás vissza nem térítendő támogatások státusza

GOP előrehaladás vissza nem térítendő támogatások státusza GOP előrehaladás vissza nem térítendő támogatások státusza IBM-Konferencia 2012. November 14. Szemző György Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, GOP IH GOP 1. Prioritás - K+F és innováció a versenyképességért

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Megújult pályázatkezelési folyamat a MAG Zrt-nél 1. Pályázatkezelési folyamat Társadalmi egyeztetés a kiírást megelőzően Egyszerűsített eljárásrendek

Részletesebben

Lehetőségek a KKV-k szervezetfejlesztéséhez, infokommunikációs fejlesztési programok

Lehetőségek a KKV-k szervezetfejlesztéséhez, infokommunikációs fejlesztési programok Lehetőségek a KKV-k szervezetfejlesztéséhez, infokommunikációs fejlesztési programok Siba Ignác, Főigazgató Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Gazdaságfejlesztési Operatív Program Gazdaságfejlesztési Operatív

Részletesebben

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Tisztelt Vállalkozó Ügyfelünk! Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. MÓDOSULT A TELEPHELY

Részletesebben

Hírlevél 2012. november

Hírlevél 2012. november Hírlevél 2012. november 1 Hírlevél 2012. november START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. november 2 A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK ÖTÖDÉT FEKTETTÉK BE TŐKÉJÜKNEK 2011 VÉGÉIG Az Új Magyarország Kockázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Az elmúlt évben a gazdasági válság minden bizonnyal az

Részletesebben

Az uniós pályázati rendszer megújítása Milyen pályázati lehetőségek közül válogathatnak a kkv-k?

Az uniós pályázati rendszer megújítása Milyen pályázati lehetőségek közül válogathatnak a kkv-k? Az uniós pályázati rendszer megújítása Milyen pályázati lehetőségek közül válogathatnak a kkv-k? dr. Kabai Anikó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatóság Új Széchenyi

Részletesebben

Hírlevél 2010. július 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2010. szeptember

Hírlevél 2010. július 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2010. szeptember Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2010. szeptember Hírlevél 2010. szeptember 2 ÚJ KIÍRÁS KOMPLEX VÁLLALATI TECHNOLÓGIAFEJLESZTÉSRE 2010. szeptember 17-étől adhatók be a Gazdaságfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban % közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe A Start Zrt. negyedévente adja közre a Start Jeremie Kockázati Tőke Monitor című jelentését, amelyben

Részletesebben

- a kisvállalkozások feltőkésítésének szükségessége. dr. Csuhaj V. Imre Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, elnök

- a kisvállalkozások feltőkésítésének szükségessége. dr. Csuhaj V. Imre Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, elnök - a kisvállalkozások feltőkésítésének szükségessége dr. Csuhaj V. Imre Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, elnök 1. Jövőkép és koncepció hiánya Hazánkban a Széchenyi Terv volt az első és utolsó gazdaságpolitika

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Az Új Széchenyi Terv kiemelt céljai 1. Foglalkoztatás dinamikus növelése Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés Stratégia alkotás Kitörési pontok

Részletesebben

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály

Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mikro-, kis vállalkozások forráshoz jutási és pályázati lehetőségei Keller Péter osztályvezető Vállalkozásfejlesztési Főosztály Mezőkovácsháza 2010. szeptember 8. Előadás tartalma Vállalkozások finanszírozási

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15. A Pólus a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban tapasztalatok és lehetőségek Szilágyi László Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, 2008. október 15.

Részletesebben

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6.

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, 2013. november 6. A tőkefinanszírozás lényege: a) részesedés szerzése, b) pénzügyi forrás biztosítása, c) ellenőrzés,

Részletesebben

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 15. szám július 15.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 15. szám július 15. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 15. szám 2008. július 15. Tartalomjegyzék Mérlegen a vidékfejlesztési pályázatok (ÚMVP)... 2 Az Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

Budapest, 2010. augusztus 4.

Budapest, 2010. augusztus 4. GOP-2010-2.1.1/C - Komplex vállalati technológia fejlesztés Partnerségi egyeztetés Kocsis Magdolna GOP IH vezető Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Budapest, 2010. augusztus 4. A GOP-2.1.1/C a vállalkozások

Részletesebben

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET- Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi

Részletesebben

Pályázati lehetőségek a vállalkozásfejlesztési operatív program keretein belül

Pályázati lehetőségek a vállalkozásfejlesztési operatív program keretein belül Pályázati lehetőségek a Lorem ipsum (GOP) vállalkozásfejlesztési operatív program keretein belül I. Pályázatfigyelés II. Pályázatkészítés módszertana I. Pályázatfigyelés Pályázatfigyelési lehetőség vállalkozások

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

Hírlevél 2009. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2009. november

Hírlevél 2009. november 1. START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2009. november Hírlevél 2009. november 1 Hírlevél 2009. november Hírlevél 2009. november 2 25 MILLIÓ FORINTRA EMELKEDETT A BIZTOSÍTÉKMENTESSÉG HATÁRA A GVOP-S TÁMOGATÁSOK ESETÉBEN A MAG 2009. október 1-jén jelentette

Részletesebben

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai

A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A fejlesztéspolitika visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásai A MAG Zrt. által kínál lehetőségek Dr. Novák Csaba ügyvezető igazgató, MAG Zrt. A Nemzeti Fejlesztési Terv gazdaságfejlesztési eredményei

Részletesebben

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Hírlevél 2012. szeptember

Hírlevél 2012. szeptember Hírlevél 1. szeptember 1 Hírlevél 1. szeptember START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 1. szeptember BELEHÚZTAK A JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEALAPOK 37,5 %- ON A START ZRT. JEREMIE KOCKÁZATI TŐKEINDEXE A Start Zrt.

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL VÁLLALKOZÁSOKNAK SIKEREKBEN ÉS PÁLYÁZATOKBAN GAZDAG, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK MINDEN MEGLÉVŐ ÉS LEENDŐ ÜGYFELÜNKNEK! Jó hír, hogy a vállalkozásokat érintő pályázatok beadási határidejét

Részletesebben

"Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika"

Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika "Tüneti kezelésből tartós gyógymód avagy válságkezelésből növekedésösztönző gazdaságpolitika" Varju László Államtitkár Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium VÁLSÁG PÉNZ PIAC MUNKAHELY Eszközeink

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Köszöntöm Önöket! Az előadás vázlata 1. A Rolling Consulting Hungary bemutatása 2. Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2009. Dr. Szépvölgyi Ákos KDRIÜ Nonprofit Kft. 2009.05.14. A Közép-Dunántúl hosszú távú területfejlesztési koncepciója (1999)

Részletesebben

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért

Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Új Széchenyi Terv a vállalkozásokért Dr. Kabai Anikó, fıosztályvezetı-helyettes Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, GOP IH Tılünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Egyszerősítések, gyorsítások Átláthatóbb

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kisés középvállalkozások számára (GOP-2009-2.1.1/B; KMOP-2009-1.2.1/B) Alapvető cél és háttér információ TERVEZET A

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program

Gazdaságfejlesztési Operatív Program Gazdaságfejlesztési Operatív Program Debrecen 2009. június 03. Kabai Anikó GOP IH, osztályvezető Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési OP szerkezete, előrehaladása 1. prioritás: K+F+I 2. prioritás:

Részletesebben

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője 2011. február 25. MFB Invest tőkefinanszírozás Az MFB Invest Zrt. a Magyar Fejlesztési

Részletesebben

2010. februári hírek

2010. februári hírek 2010. februári hírek Újra itt a sztárpályázat Újra jönnek a telephelypénzek Kkv-k: a források egyharmadát már kiosztották Ismét elérhetőek a GOP február 20-al felfüggesztett pályázatai Százmilliárd a közép-magyarországi

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató, MAG Zrt.

Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató, MAG Zrt. Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Széchenyi István Barta E. Gyula, vezérigazgató, MAG Zrt. K+F+I pályázatok rendszere Tudomány - Innováció Program Innovációs eredmények hasznosításának támogatása KKV-k

Részletesebben

Új pályázat jelent meg Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatatása a közép-magyarországi régióban címmel

Új pályázat jelent meg Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatatása a közép-magyarországi régióban címmel Új pályázat jelent meg Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatatása a közép-magyarországi régióban címmel 2012. március 30. Az Új Széchenyi Terv keretében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19.

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19. Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Barta E. Gyula, vezérigazgató 2011. január 19. Megújult fejlesztéspolitika Rövidebb bírálati idő, automatikus értékelés Felesleges jelentéstételi kötelezettség

Részletesebben

Biztonsági Felhő A KÜRT legújabb világszínvonalú technológiai fejlesztése

Biztonsági Felhő A KÜRT legújabb világszínvonalú technológiai fejlesztése Biztonsági Felhő A KÜRT legújabb világszínvonalú technológiai fejlesztése Az innovatív szakemberekből álló alkotóműhelyünkben, a KÜRT-ben sikeresen létrehoztunk egy legújabb IT trendeknek megfelelő fejlesztést.

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június

Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása. 2009 június Elan SBI Capital Partners és az SBI European Fund Bemutatása 2009 június Tartalom Elan SBI Capital Partners Tőkealapkezelő Zrt.- Bemutatása SBI European Tőkealap (Alap) - Bemutatása SBI European Tőkealap

Részletesebben

Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában

Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában Kockázati tőkeprogramok az innováció szolgálatában Dr. Simon Katalin vezérigazgató-helyettes www.mfb.hu MFB Zrt. Minden jog jog fenntartva 2017. 2014. május 21. Calibri Bold 10 pt (RGB: 75 75 77) Az MFB

Részletesebben

A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül. Varju László, Elnök, KMRFT október 14.

A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül. Varju László, Elnök, KMRFT október 14. A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül Varju László, Elnök, KMRFT 2008. október 14. KMRFT - Adatok, feladatok A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács

Részletesebben

TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS

TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS TŐKE ÉS ÁLLAM JUTTATÁS versus BEFEKTETÉS Konstrukciók és a befektető tapasztalata dr. Csuhaj V. Imre elnök-vezérigazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Magyar Közgazdasági Társaság Küldöttgyűlése Budapest,

Részletesebben

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard március

A B C D E. 2. GINOP Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard március 1. melléklet az 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozathoz A GINOP éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL - EXTRA 2011. JANUÁR

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL - EXTRA 2011. JANUÁR Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk figyelmébe ajánlani a megjelent Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Programjának pályázatait. A pályázatok jelenleg tervezetek, melyek január 31-ig

Részletesebben

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság

Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István. Siba Ignác, Irányító Hatóság Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Siba Ignác, Irányító Hatóság Új Széchenyi Terv 1. Foglalkoztatás Minden GOP-os pályázatban alapelem 2. Növekedés: Stratégia alkotás Kitörési pontok meghatározása

Részletesebben

A Regio Compass Kft tevékenységeinek és referenciáinak bemutatása 2016

A Regio Compass Kft tevékenységeinek és referenciáinak bemutatása 2016 A Regio Compass Kft tevékenységeinek és referenciáinak bemutatása 2016 2016.02.18. A Regio Compass Kft. referenciáinak bemutatása A Regio Compass Kft. tevékenysége: A Regio Compass Kft. a támogatott ket

Részletesebben

Akad még lehetőség! Vállalati pályázatok uniós forrásból Ormosy Gábor, MAG Zrt. vezérigazgató

Akad még lehetőség! Vállalati pályázatok uniós forrásból Ormosy Gábor, MAG Zrt. vezérigazgató Akad még lehetőség! Vállalati pályázatok uniós forrásból Ormosy Gábor, MAG Zrt. vezérigazgató Gazdaságfejlesztési Operatív Program elsősorban kis és középvállalkozások számára 9000 támogatott pályázat

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP-2009-2.1.1/C) Alapvető cél és háttér információ A komplex technológiai fejlesztésen,

Részletesebben

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek Szivi Orsolya 2009. április 20. Budapest Az előadás felépítése Fejlesztési programok, pályázati lehetőségek

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt.

START Tőkegarancia Zrt. START Tőkegarancia Zrt. ÚJ TERMÉK A KKV-K SZÁMÁRA EU-S TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK ELŐSEGÍTÉSÉRE Az értékteremtő befektetés garanciája Szakmai Nap - 2007. június 26. Pályázati források a KKV-k részére

Részletesebben

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma

A hamarosan megjelenő GINOP pályázat prioritásai, keretösszegei és várható pályázatok száma A hamarosan megjelenő GINOP pályázat ai, keretösszegei és várható pályázatok száma 2014-2020 Uniós források kb. 133 pályázat kb. 2733 milliárd Ft 2015 GINOP kb. 70 pályázat kb. 830 milliárd Ft Várható

Részletesebben

DBH GROUP. DBH Investment. 1)Fizikai infrastruktúra (business center-ek, szolgáltatott irodák és ipari létesítmények)

DBH GROUP. DBH Investment. 1)Fizikai infrastruktúra (business center-ek, szolgáltatott irodák és ipari létesítmények) DBH Business Services DBH GROUP DBH Investment DBH Real Estate DBH ÜZLETI MODEL: 1)Fizikai infrastruktúra (business center-ek, szolgáltatott irodák és ipari létesítmények) 2)Üzleti szolgáltatások (projektmenedzsment,

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012

Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012 Vállalkozásfejlesztési pályázatok 2012 Név Cél Pályázhatnak Elszámolható költségek Támogatás technológiafejlesztés GOP-2.1.1/A Közép-Magyarországi Régió felfüggesztve! Komplex vállalati technológiafejlesztés

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21 Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások részére 2009. ősz Pöstényi Péter Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Pécs 2009.10.21 Kkv-k finanszírozási problémái Mo-n Hitelpiac Magyarországi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2011. NOVEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk az eddig megjelent Új Széchenyi Terv pályázatai mellett a figyelmét felhívni két új pályázatra, melyekre a Kombinált Hitel Garancia (KHG) eljárás keretében

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

MFB Napok Bajnai Gordon miniszter október 14.

MFB Napok Bajnai Gordon miniszter október 14. MFB Napok 2008 miniszter 2008. október 14. Nemzetközi pénzügyi válság A hosszú távú hatások egyelőre bizonytalanok Magyarország pénzügyi/gazdasági helyzete stabil Negatív hatások várhatók: Hitelkeretek

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 1. szám április 24.

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL. Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 1. szám április 24. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL Pályázati információk, események, aktualitások Vállalkozóknak, gazdálkodóknak I. évfolyam 1. szám 2007. április 24. Tartalomjegyzék A 2007-2013-as

Részletesebben

A támogatási lehetőségek megváltozott szerepe Magyarországon és az Európai Unióban

A támogatási lehetőségek megváltozott szerepe Magyarországon és az Európai Unióban A támogatási lehetőségek megváltozott szerepe Magyarországon és az Európai Unióban dr. Márkus Csaba LL.M. Igazgató, Grants & Incentives, Deloitte Zrt. Debrecen, 2009. június 3. Tartalom I. A támogatások

Részletesebben

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5.

Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és. részére. 2009. ősz. Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5. Országos Roadshow Mikro-, Kis-, és Középvállalkozások részére 2009. ősz Bátora László, Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Tatabánya 2009. November 5. Kkv-k finanszírozási problémái Mo-n Hitelpiac Magyarországi

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben