június Háztáji Kövesd az üzletembert! - Az árnyékprogram 2011 MÁRCIUSÁBAN AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜNK BEJELENTETTE, HOGY LEHETŐSÉGÜNK NYÍLIK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2 2011. június Háztáji Kövesd az üzletembert! - Az árnyékprogram 2011 MÁRCIUSÁBAN AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜNK BEJELENTETTE, HOGY LEHETŐSÉGÜNK NYÍLIK"

Átírás

1

2 június Háztáji Kövesd az üzletembert! - Az árnyékprogram 2011 MÁRCIUSÁBAN AZ OSZTÁLYFŐNÖKÜNK BEJELENTETTE, HOGY LEHETŐSÉGÜNK NYÍLIK RÉSZT VENNI EGY PÁLYÁZATON, AZ ÁRNYÉKPROGRAMON. NEVÉT ONNAN KAPTA, HOGY A RÉSZTVEVŐ FIATALOK, KÖZÉPISKOLÁSOK ÁRNYÉKKÉNT KÖVETNEK ÜZLETEMBEREKET, AZAZ EGY NAPOT TÖLTENEK EL EGY KIVÁLASZTOTT VÁLLALAT VEZETŐJÉVEL, MELYNEK SORÁN TA- PASZTALATOT SZEREZNEK A KÉPESSÉGEIK GYAKORLATI ALKALMAZÁSÁBAN, KÉPET KAPNAK A MUNKA VILÁGÁNAK KÜLÖNBÖZŐ TERÜLETEIRŐL. Én és egy osztálytársam április 18- án kerültünk sorra. Aznap reggel 7:30-ra kellett mennünk a szervező cég, a Junior Achievement Magyarország Alapítványhoz, hogy aláírjuk a jelenléti ívet. Miután ez megtörtént, 8:00-kor már az Euromenedzser Tanácsadó és Képzési Központ Kft-nél kezdődött a munkanapunk. Egy szimpatikus, fiatal hölgy nyitott nekünk ajtót és tessékelt be az irodába. Ezután körbejártunk, hogy jobban megismerkedhessünk a munkakörnyezettel. Folytattuk utunkat Dr. Szügyi György úr, az elnök-vezérigazgató irodájába, ahol egy csodás könyvtárat tekinthettünk meg. A következő és egyben utolsó állomásunk az irodában az asszisztensi és a gazdasági rezidencia volt. Minden helységben felszerelt, modern, a szakmának megfelelő műszaki és berendezési tárgyak sorakoztak. A rendezettség, a tisztaság az iroda minden szegletében kifogásolhatatlanul a helyén volt. Visszamentünk az előadóterembe és megtekinthettünk egy tájékoztatót az Euromenedzser Tanácsadó és Képzési Központ Kft-ről. Tevékenységeik körébe tartozik az üzleti tanácsadás, a szakmai készségek fejlesztése és az állami elismertségű okleveles képzések lebonyolítása. Mintegy 500 vállalattal tartanak kapcsolatot, akik rendszeres visszatérői képzéseiknek. A következő napirendi pontunk a dolgozók és a munkakörük megismerése volt, akiket roppant kíváncsian hallgattunk és kérdezgettünk. Egy apró feladatot is kaptunk, számlákat válogattunk és fűztünk öszsze, ami persze különösebb megerőltetéssel nem járt, de legalább ellazultunk kicsit. Kíváncsiak voltunk, vajon a jövőre nézve milyen terveik, elképzeléseik vannak. Elmondták, a modernebb világgal haladva, előrelépést látnak abban, hogy tananyagaikat elektronikus formába öntik, a képzéseken való személyes részvétel nélküli tanulás lehetőségét biztosítják ügyfeleiknek. A munkanap itt már lassan véget ért, így hazaindultunk fáradtan, de tele új ismerettel. A beszélgetések alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egy rendkívül magas színvonalú és igazán hatékony vállalat képzett és harmonikusan együttműködő munkatársaival ismerkedhettünk meg, akik elégedettek munkájukkal és a cég szolgáltatásának még gördülékenyebbé tétele a céljuk. Mindenki kedves, figyelmes és közvetlen volt velünk, nem maradt megválaszolatlan kérdésünk. Egy ilyen, vagy legalábbis ehhez hasonló környezetben szívesen dolgoznék én is, ugyanis a körülmények, a munkatársak adottak egy biztos és előnyös munkahelyhez, amelyben az ember ki tud bontakozni, kiismerheti képességeit, használhatja azokat, s emellett a magánéletére is marad elég ideje és ereje. Rengeteg tapasztalattal gazdagodtam, mind szakmailag, mind emberileg, amiket közeljövőben bekövetkező pályaválasztásom során is felhasználhatok. Regina

3 2011. június 3 Zöld vezér Hogy is van ez? A LEGTÖBB EMBER SZÁMÁRA A KÖRNYEZETVÉDELEM FANATIKUS EMBEREK FONTOSKODÁ- SÁT, MINDEN PAPÍRFECNI ÚJRAHASZNOSÍTÁSÁT, FELESLEGES HISZTÉRIÁZÁST JELENT EGY EL- EJTETT MŰANYAGKUPAK ÜRÜGYÉN. PEDIG A KÖRNYEZETÜNK VÉDELME NEMCSAK AZ ERDŐK- RŐL, RÉTEKRŐL, FOLYÓKRÓL, TAVAKRÓL SZÓL, HANEM MAGÁBA FOGLALJA MINDENNAPJAINK SZÍNTEREIT, PÉLDÁUL AZ ISKOLA TERÜLETÉT IS. panasz elhangzott már, hogy milyen szemetesek az osztálytermek, természetesen tanulói körökből is. A téveszmék eloszlatva jók: nem takarítási baki eredményezi a koszos, szemetes osztálytermeket. A tanulók is tehetnek, és tenniük is kell azért, hogy ne hulladékhegyekkel a háttérben tanuljunk, dolgozzunk. A szemetesek bánata Először is, a kuka használata: szemét tárolására alkalmas. A kőrösys diákok egy új funkcióját fedezték fel a hulladéktárolóknak: a WC-ben széttépkedett WC-papír elhelyezésére, többek között... A szemét tárolására pedig új helyet fedeztek fel (mivel kukák ugyebár foglaltak...): a padlót. Minden osztályterem falára ki kellene raknunk egy figyelmeztető táblát: Kérjük, a kukát etessék, a padló diétázik!. A tavalyi zöld hét programjai között szerepelt az iskolai szelektív hulladékgyűjtés kiépítése. Nem, tényleg nem díszítőelemként funkcionálnak a kukákon a színes feliratok. Ezek a szemetesek is epedezve várják, hogy teletömjék őket. Ennek ellenére a padló-etetés megállítására tett kísérletek mind kudarcba fulladtak, mivel néhány diáktársunk véleménye szerint: miért foglalkoztatnak a suliban takarítónőt, ha nem azért, hogy a padlóról felseperje a hulladékot?! Ehhez képest rengeteg Tisztálkodási hely, vagy katasztrófasúlytotta övezet? Egy másik problémával is meg kell küzdenie nap, mint nap a diákseregletnek és az iskolában dolgozóknak: a WC-k állapotával. Azt hiszem, senkinek sem mondok újat, ha a toalettpapír-hiányt, a vízzel elöntött padlót, az eldugult lefolyókat (és még sorolhatnám) említem. A Diákparlamenten több panaszt is hallhattunk, az előbb emlegetett lassan katasztrófával felérő mosdó-állapotok mellett a WC-papír hiányáról is. Sokan követelik, hogy igenis sűrűbben tegyenek kéztörlő- és WC-papírt is a mosdókba.

4 június Sajnos itt is egy tévedésbe botlottunk: nem sűrűbben kell pótolni a hiányt, a probléma gazdaságosabban is megoldható: ha nem papazarolnánk el a papírt, talán több jutna. Egyesek a kevés diákhasználatra szánt papírt azzal indokolják, hogy amiből kevés van, arra megtanulunk vigyázni, és takarékoskodunk vele (kudarc :-( ). A tisztaságról: Ki tudja, mi is az?! Legalábbis a mosdók rég elfelejtették... Szétdobált, szétszakított papír, eldugult WC-csészék, a kiömlő víz helyenként már összefüggő víztükröt alkot a padló csempézetén. A dugulás okát sem kell sokáig keresnünk: cigicsikkek, WC-papírral teletömött lefolyók. Igen, azzal a papírral, amit annyira kevesellünk. A cigicsikkek mit is keresnek ott? Jó, tudom, kényes téma. Hagyjuk. Egy figyelmes tanonc egy nap gondolt egyet, és az iskolánknak hagyott egy kedves ajándékot: saját alsónadrágját. Figyelmességét tetézte: nem is üresen! A meglepesést az egyik mosdóban hagyta. Köszönjük, igazán A kedves ajándékot és a mosdóállapotokat bemutatjuk a következő Kőrösy TV adásban, magukért beszélnek. Hatásos lesz, jó szórakozást hozzá! M. Dóra Zöldellő 2011 az Erdők éve Esztétikus, oxigént termel, otthont ad az állat- és növényvilág egy részének vélhetően a legtöbb embernek ez jut eszébe az erdőről. Idén mindannyiunkhoz közelebb jön a fák birodalma, hiszen 2011 az Erdők Nemzetközi Éve. Az ENSZ így próbálja felhívni a figyelmet az erdők megőrzésének fontosságára és a fenntartható gazdálkodásra. Az erdők két globális probléma kapcsán kerültek idén a nemzetközi figyelem középpontjába. Az egyik a klímaváltozás ügye, a másik az éhezés és a szegénység felszámolása nyilatkozta Szabados Ildikó, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgató-helyettese. A klímaváltozás ütemét mérsékelheti, ha sikerül minél többet megkötni a légköri széndioxidból, és párhuzamosan csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását; mindkettőben fontos szerep jut az erdőknek. A szén-dioxid szintjének hathatós csökkentéséhez azonban nemcsak a meglévő erdőkkel kell fenntarthatóan gazdálkodni, újakat is kell telepíteni. A fejlődő országok feszítő gazdasági problémái sokszor nehezen egyeztethetők össze a fenti célokkal. A rohamosan növekvő lakosság élelmezéséhez, a szegénység felszámolásához elsősorban új mezőgazdasági területekre van szükség, ami gyakran az erdők kiirtásához, felégetéséhez vezet. A fejlődő világ energiaigényének jelentős részét fedezi a fa, ami ugyancsak az erdők túlzott kitermeléséhez vezet. Nem kisebb gond a profitéhséggel párosuló illegális fakitermelés és kereskedelem sem. National Geographic alapján Eto

5 2011. június 5 Akikre büszkék vagyunk Az év tanára ISKOLÁNK A DIÁKOK, SZÜLŐK ÉS A TANÁROK SZAVAZATAI ALAPJÁN MINDEN ÉVBEN MEGVÁ- LASZTJA AZ ÉV TANÁRÁT. A KITÜNTETŐ CÍMET A DÍJAZOTT A TANÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉGEN VE- HETI ÁT. MÁR NAGYON IZGATOTTAN VÁRJUK, HOGY AZ IDÉN KI LESZ AZ, AKI KIÉRDEMELTE A KITÜNTETÉST. A VÁRAKOZÁS FESZÜLTSÉGÉT A TAVALYI GYŐZTESSEL, BELÉNYI GABRIELLA TANÁRNŐVEL KÉSZÍTETT INTERJÚNKKAL SZERETNÉNK FOKOZNI. Mióta tanít a tanárnő? 16 éve, ahogy így jobban átszámolom. Gyöngyösön kezdtem a pályafutásomat, és 10 éve vagyok itt, ebben az iskolában. A tanárnő angolt tanít az iskolában. Mennyire szereti a szakmáját? Nyilván hullámzó. Az ember néha elveszíti a lelkesedését, de alapvetően nagyon szeretem a munkámat. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy a fiatalos lendület, amit a diákoktól kapok, átsegít a holtponton. Milyen hivatást választott volna, ha nem lett volna tanár? Humán érdeklődésű voltam mindig. A magyar, a történelem és a nyelvek érdekeltek elsősorban, úgyhogy szerintem jogász lettem volna, de ez komolyan fel sem merült, hiszen a családi hagyományokat folytatva a tanári pálya egyértelmű választás volt.. A tanárnő koordinálja az IDB-t. Mesélne kicsit erről? Az IDB munkája nagyon érdekes. Köszönettel tartozom annak a maroknyi társaságnak, akik tényleg aktívan, s lelkesen dolgoznak velem. Úgy érzem viszont, hogy azért egy picit fel kell rázni az IDB-t, mert az nem annyi, mint annak az osztályonkénti egy-két embernek a társasága. Ők csak képviselik a többieket. Iskolai téren egy picit jobban fel kéne pörgetni a diákéletet. Majd azon leszünk, hogy ez megtörténjen. Mit csinál szívesen szabadidejében? Szabadidejében megváltozik az ember. Régebben mindig ment, programokat szervezett magának, ismerkedett. Most már ez, ahogy halad az idő, eltolódik a családi élet felé. A kisfiammal foglalkozom, családi programokat szervezünk. Attila, Tamás

6 június Háztáji Önként és dalolva - A társprogram AZ ELMÚLT HÁROM HÓNAPBAN KIS CSAPATUNK (A 11. A TIZENKÉT DIÁKJA ÉS KISS VIVIEN, 10. D-S TANULÓ) RÉSZT VETT EGY ÖNKÉNTES PROGRAMBAN, AMI HIVATALOSAN A TÁRS (TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS) NEVET VISELI. OLYAN DOLGOT VOLT ALKALMUNK KIPRÓBÁLNI, MINT SOHA EZELŐTT. VALÓSZÍNŰLEG SOK DIÁK NEMET MONDANA EGY OLYAN LEHETŐSÉG- RE, AMI ARRÓL SZÓL, HOGY HETI RENDSZERESSÉGGEL IDŐSEK OTTHONÁBA LÁTOGATUNK EL, AHOL KIFEJEZETTEN IDŐSEKKEL FOGLALKOZUNK (MŰSORT ADUNK ELŐ, TEADÉLUTÁNT, KÉZ- MŰVES MŰHELYT SZERVEZÜNK). ELŐSZÖR NEKÜNK IS SZOKATLANUL HANGZOTT EZ AZ ÖT- LET. FOGALMUNK SEM VOLT, MIRE SZÁMÍTHATUNK MAJD, MILYEN LESZ ELTÖLTENI DÉLUTÁ- NOKAT AZ IDŐSEBB KOROSZTÁLY TÁRSASÁGÁBAN. DE AZ, AMIT AZ 5 TALÁLKOZÁSTÓL ÉS ÚJ IS- MERŐSEINKTŐL, AZ INTÉZMÉNY IDŐS LAKÓITÓL KAPTUNK FELÜLMÚLTA MINDEN VÁRAKOZÁ- SUNKAT. ÍME EGY KIS ÖSSZEFOGLALÓ, (KEDVCSINÁLÓ) AZ ÖT PROGRAM ESEMÉNYEIRŐL, ÉL- MÉNYEINKRŐL, TAPASZTALATAINKRÓL. 1. Az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről szóló ünnepi műsor: Ez volt az első alkalom, amikor találkoztunk az idősekkel. Izgultunk, de végül jól sikerült. Voltak apró hibáink az előadásban, néha túl halkan beszéltünk, de azért ügyesen megoldottuk, és így gördülékenyen zajlott le az ünnepség. Verssel, énekkel és tánccal színesítettük műsorunkat, az otthon lakói különösen nagy lelkesedéssel vettek részt a történelmi ünnephez kapcsolódó puzzle rejtvények csoportos megoldásában. Úgy gondoljuk, nagy örömet okoztunk a közönségnek, ugyanis a műsor végén hangosan és hosszan tapsoltak nekünk. Ez az élmény hozta meg a kedvünket a további foglalkozásokhoz. A lakók visszajelzéseiből tudtuk, (néhányan még ki is kísértek), hogy máskor is sok szeretettel várnak minket. 2. Teadélután: A második alkalommal már tudtuk, hogy várnak minket, és reméltük, hogy amit viszünk, tetszeni fog. Próbáltuk az idősek helyébe, korába képzelni magunkat, és nagy gonddal, sok-sok keresgélés után közösen választottuk ki a kvíz kérdéseket. Elpróbáltuk a vetélkedőt előtte magunk is. A helyszínen a jó válaszért cserepes virágot adtunk ajándékba. Ezek után leültünk az asztalokhoz. Voltak közülünk, akik kártyázni kezdtek az idősekkel, mások sakkoztak, néhányan malmoztak. A játék mindenkit magával ragadott. Az egyik asztalnál régi népdalokat kezdtünk el énekelni, és beszélgettünk az idős emberek múltjáról. Emellett megkínáltuk őket sütivel és teával. Úgy vettük észre, hogy mindezt nagyon élvezték, és egy kicsit elfelejtették a korukkal járó nehézségeket. Mindannyian kaptunk valamit ettől a délutántól, hogy pontosan mit, azt nehéz szavakba önteni.

7 2011. június 7 3. Virágültetés, kertrendezés: Ez alkalommal különleges és szó szerint, színes feladat várt ránk. A Vám téri Nyugdíjasok Klubjának kertjét varázsoltuk széppé, húsvéti ajándékképpen. Örömmel fogtunk hozzá, látván a gyönyörű virágokat. Ügyesen felosztottuk a teendőket. Volt, aki előkészítette a virágokat, volt, aki ásót ragadott, és helyet ásott a földben, és volt, aki a végén meglocsolta a növényeket. Párhuzamosan tudtunk dolgozni egymás mellett, így a virágsorok gyorsan feltöltődtek. Mindnyájan élvezettel dolgoztunk, hiszen tudtuk, hogy ezzel sok ember arcára tudunk mosolyt csalni. Amikor ültettük a virágokat, a klub ablakán többen ki-kikukucskáltak érdeklődve, hogy min dolgozunk annyira. Szerintünk örömmel fogadták munkánkat, bízunk benne, hogy oda fognak figyelni a nagy gonddal ültetett virágokra. 4. Kívánságműsor: Most ismét a Kálvária sugárúti idősek otthonába látogattunk el. Ez alkalommal az udvaron került megrendezésre a műsor. Az esemény a Kívánságműsor fantázianevet kapta. Az előzetesen összegyűjtött kérésekből változatos zenéket válogattunk össze az idősek számára, hogy minél élvezhetőbbé tegyük a műsort. Mindenkinek volt lehetősége kérni egy dalt. A csapat tagjai még egy rögtönzött táncelőadást is tartottak. Úgy gondoljuk, mindenki nagyon élvezte ezt a programot. Ehhez még hozzájárult az időjárás is, hiszen a napos, meleg idő miatt kint lehettünk a szabad ég alatt. Néhány idős hölggyel különösen jól összebarátkoztunk a program végére. 5. Kvíz és kézműves műhely: Mivel a második találkozás alkalmával a kvíz műsor nagy tetszést aratott, az idősek olyan lelkesen vettek részt a játékban, hogy úgy döntöttünk, a kézműves foglalkozás mellett még egyet rendezünk számukra. A vetélkedő közben az otthon lakóit süteménynyel kínáltuk. Ez a program ismét nagy sikert aratott. A kézműves foglalkozáson odaültünk az asztalokhoz, és sógyurmából különböző formákat, alakzatokat készítettünk közösen az otthon lakóival. Mi is meglepődtünk, hogy sokszor ügyesebbek és kreatívabbak voltak, mint mi. Az alkotások meg is maradnak, a sógyurma kiszáradása után ezek a "kis alkotások" emlékül ott maradnak az otthonban. A közös fotó elkészítése után, látva és érezve, hogy az elköszönés milyen nehezére esik az időseknek és nekünk is, megígértük, hogy szeptemberben visszajövünk, hogy találkozzunk. A programban résztvevő diákok: Egedi Tímea, Gulyás Anna, Horváth Nikolett, Kálmán Alexandra, Kiss Vivien Mária, Maczkó Milán, Nagy Alexandra, Nagy Barbara, Németh Nikolett, Publik Henrietta, Renco Romy, Szigeti Noémi, Vecsernyés Renáta M.

8 június Pályázat Tehetség éve Minden ember tehetséges valamiben LASSAN VÉGÉHEZ ÉR A TEHETSÉG ÉVE, MELY PÁLYÁZAT KERETÉBEN SOK PROGRAMON VE- HETTÜNK RÉSZT TAGINTÉZMÉNYI- ÉS BOKOR SZINTEN IS. ARRA GONDOLTUNK, HOGY A SO- ROZAT ZÁRÁSAKÉNT FELKERESSÜK A LEGILLETÉKESEBBET, SUTKA IRÉNT, A PROGRAM PRO- JEKTMENEDZSERÉT, A VASVÁRI TAGINTÉZMÉNY TANÁRÁT, HOGY OSSZA MEG VELÜNK A PÁ- LYÁZATTAL KAPCSOLATOS ÉLMÉNYEIT, TAPASZTALATAIT. A Tehetség éve kifejezést egész évben nagyon sokszor hallottuk, de nem biztos, hogy tudjuk, miről is van szó. Elmondaná röviden? Lassan két éve már, hogy az iskola-összevonás első tanévének elején, 2009 szeptemberében előzmények nélküli nagy feladatra vállalkoztak a három tagintézmény vezetői és lelkes tanerői: öszszeállítani az első bokor szintű pályázatot. Ez egy TÁMOP-os pályázat volt, Iskolai tehetséggondozás támogatásához pályázhattunk 20 millió Ft értékben. Példátlan összefogás eredményeképpen született meg a pályamű, amelynek beküldése után hosszú szünet következett. Hogy ne unatkozzunk, egy kis formai hiánypótlást kértek tőlünk novemberben, majd újabb csend. A támogató döntésről március 10-én értesültünk. Nagyon örültünk, de meg is rettentünk. Hiszen az ősszel az idő szorításában összeállított pályázatot meg kell valósítanunk. Az idő hiányában nem kellően átgondolt részleteivel együtt, úgy, ahogy 7 hónappal előtte leírtuk. Az egész megvalósítás során talán ez a rugalmatlanság jelentette a legnagyobb terhet számunkra. Viszont 2 konzorciumi partnerünkkel (Junior Achievement és Életharmónia Alapítvány) együtt kaptunk 18,5 millió Ft-ot, a ránk eső több mint 16 millió Ft egy iskola költségvetésében igen nagy öszszeg, tehát hajrá, csinálni kell! Így indult el a munka 2010 áprilisában. Milyen programok valósultak meg ebből a támogatásból? Összesen 64 programelem: akkreditált és belső tanártovábbképzések, tanári workshopok egyéni fejlesztési tervek kidolgozására, bokor szintű és tagintézményi tehetségkutató versenyek széles skálája, egyéni versenyfelkészítő foglalkozások. A bokor szint azt jelenti, hogy ezekre a programokra mindhárom tagintézmény tanulóit vártuk, ezek egy részét a 3 tantestület pedagógusai közösen is szervezték. Milyen nehézségek adódtak? A pályázat elvárásai között újszerű feladatok is akadtak számunkra, ilyenek voltak a nyilvánosság és tájékoztatás keretében vállalt rádiós interjúk és nyomtatott sajtócikkek, sajtóközlemények. Fontos hozománya a pályázatnak, hogy (korábban nem létező) kapcsolatokat sikerült kialakítanunk a helyi rádióval és sajtóval. Ezek később is gyümölcsözőek lehetnek. Tanulási folyamat volt kialakítani a 3 tagintézmény pedagógusainak együttműködését, ebben is hozott hosszú távú pozitívumokat a projekt. Mi volt ebben a programban az újszerű? Ez volt az első nyertes bokor szintű EU-s pályázatunk, amelyet 3 másik nyertes pályázat követett. Nemcsak a pályázatírás, hanem

9 2011. június 9 a megvalósítás is előzmények nélküli, kihívást jelentő feladat volt. Megtanultuk a bokor szintű programokat megszervezni, kialakítottuk a pedagógusok tagintézményeken átívelő együttműködési és kapcsolattartási formáit, és azt is, hogyan tudjuk nem saját diákjainkat megszólítani, mozgósítani. A rengeteg, gyakran párhuzamosan zajló program áttekintésére készítettünk egy programfüzetet, ahol a különböző tagintézmények, mint koordinátorok programjai eltérő színnel jelentek meg, a füzetet elérhetővé tettük mindhárom iskola tanulói és tanárai számára. Ami szintén újdonság, sokat dolgoztunk vele és jól sikerült, az a pályázat önálló honlapja (tamop343.kkvszi.hu), ahová folyamatosan kerülnek fel mindegyik programról a szakmai beszámolók, eredmények és fotók. Jól jártak-e a diákok ezzel a projekttel? Feltétlenül! A Tehetség éve változatos program-kavalkádja 31 bokor szintű és számtalan tagintézményi programot kínált számukra, olyanokat is, amelyeket a másik tagintézmények pedagógusai szerveztek és korábban nem volt nyitott külsősök számára. A legváltozatosabb területeken próbálhatták ki vagy kamatoztathatták tehetségüket, nemcsak tanulmányi versenyeken, hanem különböző sport- és művészeti ágakban, vagy éppen a gasztronómia területén. A díjazottak értékes és színvonalas jutalmakban részesültek, erre a pályázat bőséges forrást biztosított. Nem utolsósorban a diákok betekinthettek a másik két iskola világába, megismerkedhettek azok tanulóival. Mit jelentett ez a programsorozat a tanárok oldaláról? Egyrészt ismerkedési lehetőséget, hiszen egyébként az évnyitó és évzáró közös tantestületi értekezletek meglehetősen formális kereteket adtak ehhez. Másrészt tapasztalatszerzést, a másik iskolák jó gyakorlatának megismerését, egyes elemeinek átvételét, közös együttgondolkodást. Az iskola-összevonás miatti, indokolatlan ellenérzések sokat enyhültek, a tantestületek öszszecsiszolódási folyamata felgyorsult a projekt közösen megvalósítandó feladatainak tengerében. Hogyan zárul a programsorozat? A zárórendezvényre tagintézményenként kerül majd sor, az utolsó tanítási napok egyikén: a Vasváriban június 14-én (kedden), a Kőrösyben és a Krúdyban pedig június 15-én, szerdán. Ezen a napon minden tanuló megtekinti a Tehetség éve programsorozatról a Kőrösy Média és a Krúdy által közösen készített kisfilmet, majd egy kis kiállítás keretében kap visszatekintést vagy ízelítőt a nagyon változatos programok legérdekesebb momentumairól, a versenyek eredményeiről, gyönyörködhet a legjobb tanulói produktumokban és mosolyoghat a programokon készült fotók láttán. Lesz-e a programnak folytatása a következő tanévben? Igen, a pályázat benyújtásakor 5 éves fenntarthatóságot kellett vállalnunk, viszont támogatást csak erre a tanévre kaptunk. A most bokor szintű programok kisebb része tagintézményi szintű lesz a jövőben, a legtöbb programmal viszont még 5 évig változatlan formában találkozhatnak az erre nyitott diákok, legfeljebb a jutalmak lesznek szerényebbek, illetve a kollégák szakköri órakeret terhére vagy lelkesedésből szervezik majd meg (ahogy korábban is).

10 június Életmódi A 2. Zöld Hét - Kortárs segítők újra akcióban KÉZENFEKVŐ VOLT, MILYEN EMBLEMATIKUS FIGURÁT VÁLASZTUNK AZ IDEI ZÖLD HÉTNEK. A KŐRÖSY BAGOLY-SAGA A RÁDIÓ 88 ÉRDEKLŐDÉSÉT IS FELKELTETTE, A TÖRTÉNET FŐHŐSE LETT A RENDEZVÉNY VÉDJEGYE. A ZÖLD HÉT BAGOLY A MÁJUS 30-ÁVAL KEZDŐDŐ HÉTEN HÍVTA VERSENYRE A KŐRÖSYS DIÁKOKAT, AKIK VETÉLKEDŐKÖN, PET-PALACK GYŰJTÉSBEN, KUKAKÉSZÍTÉSBEN ÉS EGYÉNI PÁLYÁZATOKBAN MÉRETTETTÉK MEG MAGUKAT. Vetélkedő: Szemétből ruha: Hétfőn egy igazi mozgalmas feladattal vártuk a résztvevő osztályok csapatait. Mintha valami ősi ösztön tört volna elő belőlük, amikor a Kék terem lépcsője elé zúdított szeméthalomba gázolva és túrva összeválogatták az alapanyagokat egy tisztán hulladékból készített ruhához. Egyikük, a próbababa, hősiesen állta, míg a többiek tolják, húzzák, forgatják, ragasztják. A kollekció végül káprázatos lett, a végeredményt és magát a folyamatot megnézhetitek az iskola honlapján. Kvíz: Következő nap, már nem kifejezetten a kezüket kellett használni a résztvevőknek, nagyobb szükség volt a fejükre. A kérdések nem voltak túl nehezek, néhányuk mégis fejtörést okozott a csapatoknak. Kupakhorgászat: Szerdán újra a tettek mezejére léptünk, pontosabban az asztalra ;-) A csapatok a legjobb horgász címért versengtek. Nem túl nehéz feladat pecabottal kupakokat kifogni, vagy mégis? Nem tudhatja, aki nem próbálta! Fejtsd meg a rejtvényt, keresd a baglyot: Baglyunk csütörtökön egy rejtvény fősorába bújt, majd a megfejtés helyszínére rejtőzött el. A csapatok lázasan próbálták meg-

11 2011. június 11 fejteni a környezetvédelemmel kapcsolatos vízszintes sorokat, melyben segítségükre volt néhány alternatív segédeszköz (pl. a telefonjuk és a Google) is. Minden kitöltött sorért pont járt, de baglyunkat csak egy csapat találhatta meg, az első, aki leghamarabb, legtovább jutott a megfejtésben. Közben a többi csapat addig dolgozhatott, míg a bagoly meg nem érkezik a terembe. PET-palackgyűjtés: A PET-palackgyűjtésben már nem csak 3-4 fő, hanem egész osztályok vettek részt. Keddtől péntekig volt lehetőség a megtöltött zsákok leadására. Nem voltunk teljesen megelégedve a végeredménnyel, jóval több palackra számítottunk. Egyéni pályázatok: Idén először pályázatokkal is vártunk benneteket. Lehetett vers- és a Készíts szemétből ékszert! pályázatban indulni. A pályaműveket elektronikus formában kellett elküldeni nekünk. Postaládánkat elárasztották a pályamunkák. Legalább is ezt szerettük volna, de nem így történt. A Zöld Hétre szerveződött versenybizottságoknak nem kellett órákon át gondolkodni, hogy meghozzák rendkívül nehéz döntésüket. A beérkezett verseknek és az egy szem ékszernek viszont nagyon örültünk, az alkotók nem is maradtak jutalom nélkül. Reméljük, jól éreztétek magatokat a programokon! Jövőre újra ZÖLD HÉT!!! a kortárs segítők Kukakészítés: Az eredeti feladat az volt, hogy minden osztály készítse el a saját kukáját, melyet aztán az osztálytermekben helyezünk el. Ehhez képest összesen 5 kukát tudtunk értékelni. A feladatot a programban részt vevő osztályok nagyon kreatívan oldották meg, a 10. D és 11. D szemetese különösen eredetire sikerült.

12 június Lapzárta után A 2. Zöld Hét - Eredmények Életmódi A citrom AZ ÉSZAK-INDIÁBÓL SZÁRMAZÓ GYÜMÖLCS REN- GETEG BETEGSÉGGEL SZEMBEN NYÚJT SEGÍTSÉ- GET. MIVEL SZERVEZETÜNK NEM TUDJA ELŐÁL- LÍTANI A C-VITAMINT, ILLETVE NEM KÉPES RAK- TÁROZNI AZT, FOGYASZTÁSA RENDKÍVÜL FONTOS. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint C-vitaminból a megfelelő mennyiség napi 250, de egyes nézetek szerint 500 milligramm. Ennyi már látványosan csökkenti a rákos megbetegedések, a szív- és érrendszeri problémák, vagyis a halálozás kockázatát. Ugyanakkor korlátlanul fogyaszthatjuk a túladagolás veszélye nélkül, mert a felesleget szervezetünk egyszerűen kiüríti. Ha valaki vérszegény, vagy sok alkoholt fogyaszt, dohányzik, szennyezett levegőjű városban, illetve stresszes életet él, tanácsos az adagot 1000 milligrammra növelni. Szent-Györgyi Albert szerint nem is vitaminként, hanem élelmiszerként kellene fogyasztani. Szent-Györgyi naponta 1000 milligramm C-vitamint evett 84 éves koráig. Akkor tüdőgyulladást kapott, s az adagot 8000 milligrammra emelte, így hamarosan felépült. A kétszeres Nobel-díjas Linus Pauling napi adagja milligramm volt 94 évig élt. 100 gramm citrom 45 milligramm C-vitamint és 60 milligramm B1-vitamint tartalmaz. A B1-vitamin számos életműködés szabályozását befolyásolja, ilyen például: a szénhidrátégetés, az alkohol lebontása, az izmok és az idegek működése, de csökkenti a fájdalmakat, és javítja a tanulási képességet is. A citrom bőséges mennyiségben tartalmaz citromsavat, amely kettős hatással van szervezetünkre: a felesleges bomlástermékeket oldja, így elősegíti a testünkből való kiürülését, ugyanakkor regeneráló hatású, az immunrendszerünk aktiválója. A citrom a levében lévő természetes anyagok miatt segít a láz csillapításában, és gátolja a vírusok szaporodását. A hígítatlan citromlé a legjobb gyulladáscsökkentő gargalizálószer torokfájás esetén. Laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerint a citrom a benne lévő bioflavin miatt vértisztító hatású, germániumtartalma rákellenes hatást gyakorol, emellett természetes koleszterincsökkentő, és segíti a zsírok emésztését. E.

13 2011. június 13 Egészség Fő az egészség! AZ VAGY, AMIT MEGESZEL - MONDJÁK SOKAN, DE EZ PERSZE NEM SZÓ SZERINT ÉRTEN- DŐ. MANAPSÁG EGYRE GYAKRABBAN HALLANI ARRÓL, HOGY TÁPLÁLKOZZUNK EGÉSZSÉGESEN, EGYÜNK MINÉL TÖBB VITAMINT, DE SOKSZOR AZ SEM MINDEGY, MIBŐL MENNYIT FOGYASZ- TUNK, MI AZ, AMIT TELJESEN KI KELL ZÁRNUNK AZ ÉTRENDÜNKBŐL, MI AZ, AMIT SEMMIKÉPP SE HAGYJUNK KI AZ ÉTKEZÉSÜNKBŐL. HA TEHETED TEHÁT, PRÓBÁLJ MEG ODAFIGYELNI AZ ÉTKEZÉSI SZOKÁSAIDRA! Miért fontos egészségesen táplálkozni? Nem elijesztésképpen mondom, de megállapították, hogy a felnőtt- vagy időskori halálokok 46%-a az elhízásra és az egészségtelen táplálkozásra vezethető vissza. Ezzel jó tisztában lenni, mert egy kis odafigyeléssel akár éveket nyerhetünk az életünkből. A helyes táplálkozásnál fontos az elfogyasztott ételek mennyisége, minősége, összetétele és nem utolsó sorban a változatosság. Ami fontos, hogy az étel, amit megeszünk, legyen elegendő, tápláló, változatos, és az is fontos szempont, hogy finom legyen, hogy élvezettel tudjuk elfogyasztani. A helyes táplálkozásban az ételek összetevői közül a következőket kell figyelembe venni: a szénhidrátokat, a zsírokat, fehérjéket, a vitaminokat és az ásványi anyagokat. A szénhidrátok A szénhidrát a szervezet fő energiaforrása. Fontos szerepe van ezen túl az agyműködésben is. A fő szénhidrátok a cukor és a keményítő, ezeket elsősorban gabonafélékben találhatjuk meg, ilyenek a különféle gabona magvak, a rizs, a tészta és a kenyérfélék, de megtalálhatók ezen kívül még zöldségfélékben, gyümölcsökben, tejben és tejtermékekben egyaránt. A zsírok A legnagyobb energiamennyiséget a zsírokban találjuk meg. Ez segít a szöveteink felépítésében, valamint a zsírban oldódó vitaminok felszívódásában. Ilyen vitaminok az A-, D-, E-, és a K-vitamin. A zsírok megtalálhatók a vörös húsokban, a tojásban, a tejben, tejtermékekben, de akár a mogyoróban és a növényi eredetű olajokban is. A fehérjék A fehérjék amolyan építőelemek a testünkben. Nagyon fontosak a növekedéshez, és a károsodott sejtek regenerációjához. Az emésztésben és a betegségekkel szembeni védekezésben is van szerepük. A fehérjék leginkább a húsokban, tejben, tejtermékekben, tojásban, halfélékben és a mogyoróban találhatók meg. Ásványi anyagok Az átlagos napi vízveszteségünk kb. 2,5 liter, ennek 60%-a a vizelettel, 20%-a a bőrön keresztüli párolgással, 20%-a pedig a légzési párával távozik. A vízveszteség pótlásával együtt az elveszett só és ásványanyag tartalmat is pótolni kell, ezért célszerű a folyadék utánpótlást gyümölcsökkel, ásványvízzel, gyümölcslevekkel, salátákkal pótolni. Edina

14 június Életmódi Japán érdekességek a fiatalok szemszögéből JAPÁN (ÁLTALUK EJTVE NYIPPON VAGY NIHON) SZIGETORSZÁG, KELET-ÁZSIÁBAN FEKSZIK, AMINEK TENGEREK ÉS A CSENDES-ÓCEÁN MOSSÁK PARTJAIT. 4 FŐSZIGETBŐL ÁLL, FŐVÁROSA TOKIÓ. A FIATALOKAT, MINT MINDENHOL, ITT IS LEGINKÁBB A KULTÚRA, A ZENE, AZ ÖL- TÖZKÖDÉS ÉS AZ EGYÉB SZÓRAKOZÁS MOZGATJA MEG. Tradicionális Japán A mai modern nagyvárosokban, ahol az emberek felhőkarcolók között élik mindennapjaikat, hétvégén másra sem vágynak, csak kikapcsolódásra. Ezt a célt szolgálják Japánban a teaházak és pagodák. A teának hivatalos szertartása van még ma is. Ezen általában maximum hét fő vehet részt. Teájukat semmivel sem ízesítik, magában isszák. A teaszertartás legfontosabb momentuma: nem szabad a teát felhörpinteni, csak három lassú kortyban meginni. A pagoda szintén tradicionális épület. Öt emelte az öt elemet szimbolizálja, ami a tradicionális kertekben is megjelenik. Fontos hangsúlyt fektetnek a kert alapos kidolgozására, hiszen ez az első, amit a vendég meglát. De nem a csalogatás a céljuk, egyszerűen csak követik a több száz éves hagyományaikat. A japán kertek ezért is olyan gyönyörűek. Zene - J-music A japán zene kialakulása egészen a 3. századik vezethető vissza. Az akkor kialakuló kellemes lágy dallamok egyáltalán nem hasonlítanak a mai zenére, de még mindig japán nemzeti hangszere a koto. A koto egy hoszszú citera, amelyet 13 selyemszál szólaltat meg, ami a mai fiatalok számára már unalmas, mégis tanítják a hagyományok tiszteletben tartása miatt. A modern kor zenéje inkább a J-popra és a J-rockra, azaz a japán popra és rockra szűkíthető. J-Pop Manapság egyre nagyobb számban jelennek meg fiatal, feltörekvő zenekarok, akik a tini lányok kedvenceivé válnak. A nevesebbek közé tartozik Ayumi Hamasaki, egy fiatal, tehetséges énekesnő, aki lágy dallamaival és énekhangjával megnyugtat bárkit. Hogy a fiúkat se hagyjam ki, többek között a műfaj képviselője az ON/OFF és a Home Made Kazoku, amely jelenleg a lányok szívének első számú elrablója. J-Rock (Visual Kei) Az együttesek legáltalánosabb jellemzője, hogy a zenén kívül a kinézetre is nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. Látványos kosztümök, extrém frizurák, elképesztő sminkek jellemzik a stílust, viszont aki rászánja magát, és a zenét is meghallgatja, rájön, hogy

15 2011. június 15 sokkal többről van szó, mint egy csak külsőségekről szóló divatőrületről. Legismertebb bandák a The Gazette, a Dir en Grey, a Girugämesh, Miyavi és még sokan mások. Extrém japán divat Harajuku style Míg nálunk az átlagos hétköznapi ruhák a megszokottak és az elfogadottak, keleten teljesen másképpen értelmezik a divat szót. Ha itt nálunk meglátnánk valakit habos-babos ruhában, mindenféle színű kiegészítőkkel, extrém sminkkel és hajjal, rögtön elítélnénk az illetőt, míg Japánban ez megszokott dolog. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki neon cuccokban járkál, de egyre többen teszik változatosabbá ruhatárukat őrültebbnél őrültebb darabokkal. Mivel itt is divatról beszélünk, fontos, hogy a ruházat és a kiegészítők tökéletesek legyenek, illetve, hogy passzoljanak egymáshoz. Nem létezik egységes harajuku stílus, ezen belül létezik több különböző irányzat. Ilyen a lolita és gothic lolita, melyre a kislányos-viktoriánus ruhák jellemzők, mintha élő porcelánbabák lennének, sok csipkével és fodorral. A cosplayerek, akik általában valamilyen játék, film, manga vagy anime szereplőjének öltöznek be. A decora öltözködés nagyon színes, nagyon élénk, nagyon sok kiegészítővel rendelkezik, például ékszerekkel, műanyag figurákkal, amelyek gyakran csilingelnek, ahogy a viselőjük mozdul. És ott van még a kawaii is, avagy a cukiság divatja: színes, babás, rajzfilmfigurákra emlékeztető ruhák és frizurák, sok-sok rózsaszínnel vagy pasztellszínnel és viccesen cuki kiegészítőkkel. Anime Az anime a szigetországon belüli és kívüli japán rajzfilm összefoglaló neve. Nem úgy kell megítélni, hogy ez mese, ez máris rossz megközelítés. Ne a mai média által sugárzott szennyre gondolj, az anime a japán nép egy kifejező eszköze, mely egyaránt megcéloz minden korosztályt, a gyerektől a felnőttig. Sajátos mondanivalója van, amit mindenki máshogy értelmez. Így ne ítéld el azokat a fiatalokat, akik számodra ismeretlen nyelven társalognak egymás között, mert könnyen válhatsz te is otakuvá (azaz animefanná). Manga A manga a japán képregény összefoglaló neve, melynek sajátossága, hogy hátulról előrefelé kell olvasni. Itt is különböző célcsoportok vannak, melyek korosztályonként változnak. Akár egy könyv, egy manga is lehet több kötetes, vagy akár rövid egyszeri olvasmány. Szempontnak kell tekinteni a rajzok mesteri kidolgozottságát és a történet változatos alakulását. A sikeres mangákból gyakorta készítenek animét is. A. Dóra és Tünde

16 június Filmklub Ádám almái Az újnáci Adamot 12 hét közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek célja felforgató jellegű - a pap kertjének büszkeségét, az almafát veszi célba - almás rétest akar sütni. Ám hiába Ádám eltökéltsége, az almafa termése ki van téve a madarak és a kukacok támadásainak, ráadásul villám is sújtja. Ivan úgy véli, az ördög packázik velük, Adam szerint viszont mindez Isten műve, hiszen a gonosz talán nem is létezik. Ez a film keserű humorral mutatja be a bűnözők, a jó útra tértek világát. A kiszabadult rab valóban jó útra térhet?- úgy vélem, ez egy rég vitatott kérdés, és talán meg sem lehet válaszolni Azzal, ha fájdalmunkat hazugsággal leplezzük, vajon megoldódik? Megéri magunkat becsapni? Ki mellett érdemes kiállni?- bennem ezek a kérdések merültek fel a film láttán, persze ezt mindenki saját magának tudja megválaszolni. (Már ha akarja!) De ahhoz, hogy tudjunk változni (már ha lehet), mi magunk is kellünk. Nem várhatunk másra, ne más miatt tegyük azt, amit! Igen, nyilván mindenkinek kell valaki, hiszen társas lénynek születtünk, de tudd, hogy te magad is erős vagy, és ha akarsz valamit, azt elérheted! A remény rabjai 1946-ban egy Andy Dufresne nevű bankárt - noha makacsul hangoztatja ártatlanságát - kettős gyilkosság elkövetése miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélnek. Dufresne egy Maine állambeli büntetés-végrehajtó intézetbe kerül, ahol hamar meg kell ismerkednie a börtönélet kegyetlen mindennapjaival, a szadista börtönszemélyzettel, a szinte elállatiasodott rabokkal. Azonban Andy nem törik meg. A bankéletben szerzett tapasztalatai segítségével elnyeri az őrök kegyeit, és azzal, hogy elvállalja a börtönigazgató illegális akcióiból származó bevételeinek könyvelését, kivívja társai elismerését is. Cserébe viszont lehetőséget kap a börtön könyvtárának fejlesztésére, ezzel némi emberi méltóságot csempészve a keserű körülmények között élő rabok mindennapjaiba Bemutatja, ha nem uraljuk életünket akár egy pillanatig is: elveszhetünk. Elveszhetünk, ha nem mi, hanem mások élnek helyettünk. Nem tudom, értitek-e mire gondolok De abban a pillanatban, mikor tudod, mi a te célod, és kezedbe veszed az irányítást (de nem átesve a ló másik oldalára!), elérheted. Úgyis lesznek, akik elkísérnek téged. Mindez nem azt jelenti, hogy mások életét irányítsd, vagy hogy ne hallgass senkire! Nem, nem ezt. Csupán csak annyit, hogy tudd, ha akarsz, változtathatsz. Mindig választhatsz! Vivien

17 2011. június 17 Háztáji Hírek röviden TÖK A TÖK idei zárórendezvénye vitéz Kétegyházi dr. Török Pál Miklós előadása volt, aki arról mesélt nekünk, hogy milyen is volt a világháborúban katonának lenni, milyen volt a Horthy-korszakban az élet, és mit tartogatott az orosz hadsereg a hadifoglyoknak. Olyan sokan voltunk, hogy alig fértünk be a terembe, még a folyosón is álltak érdeklődők. Lélegzetvisszafojtva hallgattuk az érdekes történeteket, néha sírva, néha pedig nevetve. Érezni lehetett, hogy ez az idős, tiszteletet parancsoló úr, aki tiszti ruhában, kitüntetéssekkel a mellkasán büszkén ült a széken, valóban szeretné megosztani élményeit a lelkes ifjúsággal. előadnia egy korábban választott szegedi vonatkozású személyről. A helyezések a következők lettek: 1. Szögedi Boszorkák: Bálint Sándor 2. Ateddó: Rózsa Sándor 3. Törgirls: Dankó Pista 4. B.A.D.: Dugonics András és Cigeddin: Gregor József 5. Szandi 2 apródja: Sándor Csikar Károly A tehetség napja a komplex történelmi csapatverseny döntője Az intézményi történelem verseny harmadik és egyben utolsó fordulójára március 25-én került sor. Az induló 17 csapatból 6-an jutottak be a szóbeli döntőbe: a Vasváriból a Cigeddin, a Kőrösyből pedig a Törgirls, az Ateddó, a Szögedi Boszorkák, a B.A.D. és a Szandi 2 apródja. Mindenkinek egy körülbelül 5 perces prezentációt kellett Az év diákja Április 2-án, vagyis a diáknapon került sor az év diákja választásra, melynek győztese ingyenes burgenlandi utazást nyerhetett. Az a hat tanuló jutott be a döntőbe, aki értékelhető pályamunkát adott be, és az előválogató I.Q. tesztet jól töltötte ki. Ezután a pályázóknak írniuk kellett egy motivációs levelet, és készíteniük kellett egy bemutatkozó plakátot. A döntőben a versenyzőknek több feladat megoldásával kellett bebizonyítaniuk, hogy érdemesek az Év Diákja címre (és a burgenlandi kirándulásra). A versenyt Terhes Edina 12. A osztályos tanuló nyerte meg. Zsuzsi

18 június Így írunk mi Verssarok Szükség A menekülő Ha kell megvédem magam, Elég erős vagyok hozzá. Ha kell egyedül teszem meg utam, Képes vagyok rá. De ha Te megvédenél, Rám ha vigyáznál, Boldoggá tehetnél, S irányíthatnál. Te nem ahhoz kellesz, Hogy életben maradjak, De Veled egyszerűbb lesz, Hogy élni akarjak. Niki A zöld Zeng az ének és zöld a fű, Örök élet te gyönyörű! Levegő kell; üde, tiszta, De ez manapság már ritka. Zárd a csapot, nyisd ki szíved, Öntsd ki lelked, óvd a létet! Látnod kell a jót, a szépet, Döbbenj rá, hogy ez a lényeg! Zöld, kék, fehér, piros, barna, Örökségünk, vigyázz arra! Lombkorona, piros alma, Dió és sok szürkemarha. Földünk egy kis hangyafészek Őrizd, védd és dolgozz érte! Legyen végre világbéke Dal, zene ne világvége. A 11.B osztály zöld 7-re írt költeménye Mennie kell, mert fáj neki maradni. Az egész életét itt akarná tölteni? S itt hagyja a végtelenségnek A fájó érzéseket. Elbúcsúzik mindentől, Mik sokáig védték őt az ÉLETTŐL! Majd megindul, Mint maga a Nagy Úr. Szinte repül somolyogva, De nem mehet már vissza. Tartja a büszkesége, Mely útjára késztette. Szeretne még üzenni az embereknek, Szeretné elmondani azt, amit érez. Kiordítani magából, De az ne hallatsszon távol. Csak a szellő vigye tovább Bús, öreg szíve bánatát. Ám az emberek ehhez túl bambák, Majd ráhagyja fájdalmát. Szilvi Hiányzol Hiányzol, mint aszályban a víz, Kiszáradt növény vagyok nélküled. Kérlek, jöjj, s enyhítsd szenvedésem! Gyere, s gazdagság jő ránk. Menj el, s síri világ vár reánk. Enikő

19 2011. június 19 Sport A Barca a legjobb? Muzik 2011 nyári fesztivál ajánlat A 2010/11-es Bajnokok Ligáját a spanyol FC Barcelona nyerte meg. A Barca nagyon meggyőző játékkal rukkolt elő szombaton az angol válogatott stadionjában, a Wembleyben. Az ellenfél Manchester United játéktudásának még a felét se nagyon érte el. Az első félidőben még felálltak Pedro gólja után, de Rooney gólja nem volt elég, hogy kihúzzák a meccset. A második félidőben mindenben a Vörös Ördögök felé kerekedett a katalán gárda. Messi és Villa gólja után próbálkozott a MU, de nagyon nem tudott mit csinálni a kitűnő spanyol védelemmel. A Manchesternek ez még azért is fájó vereség volt, mert két éve ugyancsak a Barca verte a döntőben, ugyancsak két góllal. A Manchesternek ez volt a BL-mostani kiírásában az első veresége. A Barca még a nyolcaddőntöben vesztett az Arsenal ellen, de ez már nem számít. A BL gólkirálya az argentin Lionel Messi lett 12 találattal, és még egy rekordot is beállított Messi: két BL-dőntön is gólt lőtt (előtte Samuel Eto o és Raúl volt erre képes). Ez a meccs volt a holland hálóőr, Edwin Van Der Sar búcsúmeccse, tehát ő ezért is szomorkodhat. A Barcelona ezzel a győzelmével begyűjtötte 4. BL-trófeáját. Én, mint elfogult Real Madrid szurkoló, a Manchesternek szurkoltam, de látva a meccset, azt kell mondanom, hogy megérdemelten nyerte meg a Barcelona a kupát. Igaz, ha az elődöntőt nem adják nekik oda a Real ellen, akkor lehet, hogy nem Barca- MU döntőt rendeznek most... Márk Az előző számban olvashattál a SZIN-ről, most pedig következzen egy rövid áttekintés az országos fesztiválokról: Nem sokkal az utolsó tanítási nap után kezdődik a nagysikerű Fishing On Orfű (jún ), ahol fellép többek között a Belga, a Budapest Bár, Heaven Street Seven, a Kiscsillag, a Supernem és még jó páran. Majd következik egy szintén vízparti fesztivál, a Balaton Sound (júl ), ahol olyan sztárok koncertjein vehetünk részt, mint Snoop Dog, David Guetta, Mika, Parov Stelar, Colorstar, Zagar. A Balaton Sounddal átfedésben kerül megrendezésre a RockMaraton (júl ) A fellépők között szerepel a Tankcsapda, a Road, a Depresszió, a Pokolgép és a Beatrice. Sopronban a Volt fesztiválon (jún. 29-júl. 2.) részt vehetsz a Thirty Second to Mars, Moby, Pendulum, Paul Kalkbrenner, a My Chemical Romance és még sok zenekar koncertjein. A szolnoki EFOTT (júl ) fellépőiről még sajnos nem lehet tudni semmit, azonban ezzel egyidőben kezdődik a Hegyalja Fesztivál (júl ) ahol fellép többek között a PASO, a 30Y, a Vad Fruttik, Akkezdet Phiai, a Csík zenekar, a Kerekes Band és a Magashegyi Undergrund. A legnagyobb magyarországi fesztiválon, a Szigeten (aug ) Amy Winehouse, a Good Charlotte, a Kasabian, La Roux, a Hurts is részt vesz a rengeteg más fellépő mellett. Végezetül a nyár utolsó nagy fesztiválja a Szegedi Ifjúsági Napok következik, amiről sajnos egyelőre még alig van információ. Úgy tűnik, érdemes utánanézned, hogy még mik várnak rád az idén. :) Babi

20 június Képregény Olivér és Szandika - Randi a koszos teremben KDM - Kőrösy diákmagazin Írták: Allaga Dóra, Bráda Barbara, Csiszár Márk, Gabona Attila, Garamvölgyi Regina, Hajagos Tamás. Kiss Vivien, Koczka Enikő, Mangó Dóra, Mezey Zsuzsanna, Siklódi Nikolett, Terhes Edina Szerkesztették: Halász Ervin, Mészáros Imre Észrevételeiteket a kdm@korosy.hu címen várjuk. Ha úgy érzed, hogy te is hozzászólnál: cikkeidet, rajzaidat várják a szerkesztők!

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével

Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Projektfeladat Földrajzi ismeretszerzés rajzolás segítségével Készítette: Kedves Júlia - Toró Norbert - Tóth Enikő 2010. február 18. Megbeszéltük az előadás előtt, hogy mi leszünk majd egy csoportban.

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: RETRÓ ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A TÉMAHÉT

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban

Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban 2018. április 23-27. Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit foglalkoztatja. Nem lehet elég

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban

Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Embertárs (2005/1.) Tamásné Kollár Magdolna Családsegítés az Otthon Segítünk Szolgálatban Esettanulmány. (a neveket és az adatokat természetesen megváltoztattuk) Klári 22 éves. Két kicsi gyermeke van:

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7/ PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság

TÁMOP 3.1.7/ PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság TÁMOP 3.1.7/11-2011-0307 PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság 2016/2017 tanév Környezeti nevelés Beszámoló Az iskolai környezeti nevelés

Részletesebben

Német nyelv évfolyam

Német nyelv évfolyam Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK

HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA

BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA ELŐDISKOLÁINK FÉNYES TÁNCSICS SZIGETI KOSSUTH A Budai Középiskola születése 2004 Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD.

LELLEI ÓVODA. Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. LELLEI ÓVODA Olyan nemzedék felnövekedésére van szükségünk, amelynek a környezetvédelem nemcsak nagybetűs plakát, hanem ÉLETMÓD. (Környezeti Munkanapló) A LELLEI ÓVODÁBAN: Nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Zöld Suli, avagy a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban és általános iskolákban - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Készítette: Rácz Henriett Tünde marketingvezető BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás

Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Október 23-hoz kapcsolódó, délutáni szabadidős foglalkozás Ideje: október 22-én délután Kezdés: 13.30 Zárás: 15.30 Az ünnepi műsor a zárást követően lesz. (Felelősök a 8. osztályosok) Felső tagozatosoknak

Részletesebben

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén Városzöldítő Majális 2008. május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén A Levegő Munkacsoport pályázatot indított annak érdekében, hogy Budapest belső kerületeiben megnöveljék az egy

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

NTP-KKI számú pályázat. Kép a mustragáláról

NTP-KKI számú pályázat. Kép a mustragáláról NTP-KKI-16-0282 számú pályázat A Kép-tett-szó négyéves múltra visszatekintő tehetséggondozó műhelymunkáját honosítottuk meg idén a szentesi HMG-ben KÉP-TETT-SZÓ-MÉDIA címmel és tartalommal a Nemzeti Tehetségpont

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél

Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Napsi-lap A Napsugár Gyógypedagógiai Módszertani Központ évente kétszer megjelenő intézményi folyóirata 2015/2016. ősz-tél Kedves Olvasó! A lap megjelenését 19 év gyógypedagógiai munka előzte meg. Nagy

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK

PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK PÁLYÁZAT SEGÍTŐ DIÁKOK Készítette: Kissné Széll Anikó iskolai koordinátor Iskolánkban 2013. januárjában kaptuk kézhez az Iskolai Közösségi Szolgálat megszervezéséhez a segédletet, az alapos áttanulmányozás

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BUDAPEST XXIII. KERÜLETI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GYÖNGYHALÁSZOK - TEHETSÉGPONT Cím: 1237 Budapest, Soroksár-Újtelep Nyír u. 22. Tel.: 283-13-82 E-mail: fiai@feketei-bpny.sulinet.hu

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Intézményértékelés összehasonlítása és szemszögéből Képet készítette: adam44 Készítette: Bozóki Judit és minőségbiztosítási

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika Dátum: 2005. november 5. Munkanapló sorszáma: VII. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Hétfő: a hetet a zártsorú beépítésben lévő épület homlokzatának

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben