Természetesen UNI! 2006/I/1.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Természetesen UNI! 2006/I/1."

Átírás

1 2006/I/1. A tavasz már befordult a sarkon és vele együtt itt van a 2006-os Uni kampány is! Már szinte hagyományos, hogy ez az időszak rengeteg váratlan körülményt hoz felszínre. Úgy tűnik, és minden jel arra mutat, hogy most sem lesz ez másként. A marketing üzenetünk megfogalmazza a háztájiban nevelt saját csirke legnagyobb előnyét: TERMÉSZETESEN UNI. A tulajdonos tudja, hogy hol nevelték, mivel etették egyszóval tudatában van a saját maga által nevelt csirke minőségével, biztonságosságával. Ez az üzenet különösen fontos, figyelembe véve mostanság a médiában kiemelten szereplõ híreket a magyarországi madárinfluenza H5N1 esetekkel kapcsolatban. Fontos, hogy partnereinket pontosan tájékoztassuk a madárinfluenzával kapcsolatos tényekről. Magyarországon jelenleg csak a vándorló, vadon élő madarakban és hattyúkban mutatták ki a H5N1 vírust. A vírus H5N1 törzsének magas a fertőzőképessége, ezért potenciális veszélyt jelent az emberek számára. Szerencsére, még nem fordult elő emberről-emberre történő fertőzés. A fertőzés, a beteg madarak váladékával (különösen az ürülékével) való közvetlen érintkezés útján terjed, amely az előfordult esetek 99%-ban kimutatható volt. Azok az emberek akik a világ távoli részein megfertőződtek a H5N1 vírussal, fertőzőtt madár nyers húsát fogyasztották, illetve folyamatosan szoros kapcsolatban voltak a fertőzött állatokkal. A H5N1 vírus kereskedelmi céllal tenyésztett baromfiállomány felé történő fertőzés veszélyének csökkentése érdekében fontos, hogy felhívjuk partnereink figyelmét néhány megelőző lépésre. Néhány ezekből, amelyek hasznosak lehetnek mindannyiunk számára: Meg kell akadályozni minden vad, vándor, egzotikus madár, különösképpen víziszárnyas direkt érintkezését az állománnyal. Törekedjünk a környezet zártságára ezzel is növelve a biztonságot. Adjunk immunrendszer erősítőt Természetesen UNI! (C-vitamint) a takarmányhoz. (Az UNI tartalmazza). Akadályozzuk meg a takarmányszóródást, hogy ne csalogasson oda vad madarakat és egyéb élősködőket. Akadályozzuk meg, hogy a baromfiállomány felszíni vízzel találkozhasson. Éberen figyeljünk a betegség esetlegesen felbukkanó jeleire. Kerüljük el a baromfi telepek fertőzését, a cipővel, ruházattal vagy felszereléssel bevitt ürülék által. Tartsuk tisztán, fertőtlenítsük a ruházatot, a lábbelit és a gépjárműveket. A madárinfluenza bárminemű megjelenését azonnal jelenteni kell az állatorvosnak és az egészségügyi hatóságoknak. A madárinlfuenza előfordulása esetén kövessék pontosan a helyi hatóságok utasításait. Nagyon fontos hogy baromfihúst mindig hőkezelés után (sütés, főzés) fogyasszunk. A vírus elpusztul, ha a baromfihúst 70 celsius fokon vagy ennél magasabb hőfokon készítjük el. Az eszközök és bolti munkaasztalok megfelelő tisztítása és fertőtlenítése az élelmiszer előkészítése során javítja az élelmiszer-biztonságot. Ha tisztában vagyunk a madárinfluenzával kapcsolatos tényekkel, pontosan betartjuk a környezetbiztonsági és élelmiszerbiztonsági lépéseket, akkor a mi csirkéink nem csak egészségesek és ízletesek lesznek, hanem biztonságosak is. Tisztelettel, Richard Sinclair Vezérigazgató 1.

2 T a r t a l o m Tartalom Vezércikk - Természetesen UNI! Richard Sinclair, Vezérigazgató 1. old. Purina Takarmánykiegészítõk Lengyel István, Termékmenedzser 2. old. President s Club Thailand Máté Csaba, Purina Értékesítési Igazgató 3. old. Sikeres romániai vevõtalálkozók Bihar megyében Pálfi Csaba, Dealer Menedzser 4. old. Díjátadás Pincehelyen Papp Adalbert, Dealer Menedzser 4. old. A 3. Purina Vision Team Meeting Sanghai Máté Csaba, Purina Értékesítési Igazgató 5. old. Ismét mosolyt varázsoltunk a gyermekek arcára! Lengyel István, Termékmenedzser 6. old. Purina Mobil Értékesítõi tréning Lengyel István, Termékmenedzser 6. old. Új Bemutatótelep Jászboldogházán! Hemrich Róbert, Sertés Értrékesítési Tanácsadó 7. old. Hajdúdorog és környéki juhászatok bemutatása Fekete László, Kérõdzõ Értékesítési Tanácsadó 8-9. old. Megújult a bárány takarmányozási programunk! Matejcsik Márk, Üzletfejlesztési Menedzser 10. old. Purina Takarmánykiegészítõk Akció Lengyel István, Termékmenedzser 11. old. Purina Mobil Kollekció Lengyel István, Termékmenedzser 11. old. Lovas kampány sikerei Kelet-Magyarországon Szendy Krisztina, Lótermék Értékesítési Tanácsadó 12. old. Mentsvár Alapítvány Bátor Zsuzsa, Lótermék Értékesítési Tanácsadó 13. old. Kiváló Purina Mobil Értékesítõ díj Lengyel István, Termékmenedzser 13. old. Sikeres akció Hajdúböszörményben Bagdi Zoltán, Sertés Értékesítési Tanácsadó 14. old. Ajándék termékek Makai Szabolcs, Disztribúció Fejlesztési Menedzser 14. old. Kedves Uni vásárló! Makai Szabolcs, Disztribúció Fejlesztési Menedzser 15. old. Természetesen UNI Makai Szabolcs, Disztribúció Fejlesztési Menedzser 16. old. A régi nemzetközi PURINA hagyományokat követve november 27-től, december 08-ig a nyertes termékforgalmazók és a vállalat legjobb teljesítményt felmutató értékesítő kollégái szakmai úton vettek részt Thaiföldön. A hagyományt az jelenti, hogy két évenként kiírásra kerül egy verseny, amelynek a győztesei és a közvetlen hozzátartozójuk a vállalat vezérigazgatójának a meghívására részt vehetnek egy emlékezetes utazáson, ahol szakmai programok, szórakozás és természetesen jól megérdemelt pihenés a jutalom. A verseny lényege, hogy az eladásban legnagyobb növekedést és a legtöbbet értékesítő PURINA termékforgalmazók közül öten-öten nyernek részvételt. A forgalmazók mellett meghívást kap az a közvetlen hozzátartozójuk is, aki a legtöbbet tette a siker érdekében. A PURINA ezzel kívánja elismerni az ő hozzájárulásukat, ahhoz az erőfeszítéshez, amit a párjuk tett annak érdekében, hogy növelje a forgalmát. Jutalmazni kívánjuk a támogatásukat a kimagasló teljesítményhez, amely a bejutáshoz szükséges. Legtöbbször a dealer munkája van előtérben, de megfeledkezünk a családról, aki a legtöbbet teszi hozzá, hogy a munkáját tudja végezni. Megfeledkezünk a család támogatásáról, amikor a forgalmazó korán hajnalban kel, késő éjjel ér haza egy meetingről, vagy ők maguk is aktívan hozzájárulnak a vevők minél magasabb színvonalú kiszolgálásához. A meghívás jutalmazza a fáradozásaikat. President s Club Thailand A legnagyobb eladás kategória győztesei: 1. Pátzay Bt. 2. Kaló-Táp Kft. 3. Képes 2425 Bt. 4. Böszörményi Bt. 5. Földvár-Táp Kft. A legnagyobb eladásnövekedési kategória győztesei: 1. Bozóka Mix Kft. 2. Baji László 3. Csepergõ Kft. 4. E és K Kereskedelmi Bt. 5. Hadnagy Lászlóné Vállalati dolgozók: Richard Sinclair Máté Csaba Makai Szabolcs Demeter Csongor Tokaji István Gábor Bárány Péter Fejes György Mile Miklós Ázsia még ma is sok titkot és fantasztikus élményt tartogat az odalátogató európai utazónak. Alkalmunk nyílt ezek közül néhányat felfedeznünk, de célunk volt megismerkedni a thaiföldi hétköznapokkal és az ott folyó munkával is. Szakmai programjaink keretében farmokat látogattunk. Szokatlan volt számunkra a rák és halfarm, a békafarm, a gumiültetvények és a kaucsuk feldolgozás, de sokat tanultunk. Láthattuk, hogy az ázsiai gazdaság sikerei az emberek szorgalmán, kitartásán, hatalmas munkabírásán és puritánságán alapulnak. A CARGILL rendkívül sikeres az ázsiai régióban, ezért elsődleges célunk volt megismerni a CARGILL tevékenységét Thaiföldön. Így meglátogattunk egy Bangkok közeli takarmánykeverőt, CARGILL takarmányt használó békafarmot és egy NUTRENA dealert (a NUTRENA a CARGILL által forgalmazott takarmánymárka a világ sok országában). A békafarmon lehetőségünk adódott, helyben sütött békapecsenye kóstolóra. Fárasztó, élménydús, de nagyon tanulságos utazás volt, ami bizonyára arra ösztönzi a termékforgalmazóinkat, és a vállalatunk dolgozóit, hogy még keményebben dolgozzanak annak érdekében, hogy részt vehessenek a következő President s Clubban 2007 végén, vagy 2008 legelején. Máté Csaba Purina Értékesítési Igazgató 2. 3.

3 Sikeres romániai vevõtalálkozók Bihar megyében Lassan egy éve kezdtük el a munkát Romániában és ma már elmondhatjuk, hogy intenzív jelenlétünknek és a tudatos piacépítésnek köszönhetően egyre komolyabb eredményekkel büszkélkedhetünk. Akárcsak Magyarországon, kint is fel tudjuk használni a már jól bevált eszközöket a disztribúciónk fejlesztéséhez. Az elmúlt félévben közel 30 új üzletet nyitottunk. Ezen partnerek mellett egyre többen biztosítanak minket a nagyobb farmok közül is támogatásukról, látván a komoly beszállítói megbízhatóságot, megismervén termékeink minőségét és a kiegészítő vevőközpontú szolgáltatásokat. Ez utóbbiak közé tartozik a már oly sokszor bizonyított vevőtalálkozók megszervezése (pl. egy-egy új boltnyitás alkalmával), ahol esetenként ember kíváncsi a programjainkra. A helyi gazdák igénylik ezt a típusú kapcsolattartást; itt elmondhatják észrevételeiket, problémáikat, amelyekre megoldásokat tudunk nyújtani. Ez az első tavaszi szezon, ahol a hagyományos UNI kampány elemeit már Romániában is megismertethetjük a baromfitartókkal. Biztos vagyok abban, hogy a különféle ajándékokkal támogatott kiváló minőségű broilertermékeink használatával nagyon sok elégedett új és régi vásárlót köszönthetünk a sorainkban. További eredményes munkát kívánok forgalmazóinknak és viszonteladóinknak! Pálfi Csaba Dealer Menedzser A 3. Purina Vision Team Meeting Shanghai A PURINA márka fejlesztése és vezetőszerepének a megerősítése szerte a világon a CARGILL Animal Nutrition vállalat stratégiai célja. Ennek a célnak az érdekében minden évben, immár harmadik alkalommal összehívják a PURINA VISION TEAM MEETING-et. A találkozón azok az országok delegálnak küldötteket, ahol a PURINA márka sikere mintát szolgáltat mások számára is. A tanácskozáson immár második alkalommal képviseltem Magyarországot. Büszkén mutattam be a sikereinket és azokat a módszereket, amelyek segítségével elérhettük azokat. Lehetőség nyílt rá, hogy bemutassam a magyar disztribúciós modelt, a vevőinket, a takarmányboltosokat, a mobilértékesítőket és a takarmányforgalmazóinkat. Megismertettem a marketing kampányainkat, amelyek segítségével egyre több PURINA felhasználó használja nagy megelégedéssel a termékeinket. Nagy érdeklődés kísérte a Hizlalási Megoldások nevű sertéshizlalási programunk bevezetéséről szóló beszámolómat és a rendkívűl meggyőző eladásnövekedési statisztikáinkat. Az erősen csökkenő magyar háztáji sertésállomány mellett, az előző évhez hasonlítva sikerült megduplázni az eladásainkat ebben a csoportban. Természetesen nem csak a megvalósított dolgokról volt szó. A PURINA következő tíz esztendőre szóló stratégiájának, üzletpolitikájának a kidolgozása még ennél is izgalmasabb volt. A több, mint 100 éves PURINA bizonyította, hogy képes megújúlni és mindig megfelelő választ adni a megváltozott körülményekre és új kihívásokra. A tanácskozás után biztosíthatok mindenkit, hogy ez nem fog változni a következő 10 illetve 100 évben sem. Sok terv van a tarsolyunkban, ami hosszútávon biztosítja PURINA disztribúcióban résztvevők jövedelmét és a PURINA termék felhasználók maximális megelégedettségét. Máté Csaba Purina Értékesítési Igazgató Díjátadás Pincehelyen Az idei UNI szezont nyitó boltostalálkozón adtunk át díjakat a legjobban teljesítő boltosok részére. A körzetben több dealernél is működő hagyomány a legjobb értékesítők díjazása. Az elmúlt fél év során a legnagyobb eladás és az egy lakosra jutó legtöbb eladás kategóriákban versenyezhettek a boltosok Hambalkóék területén. A július 1-jétől december 31-ig tartó időszak értékelése során a legnagyobb eladás kategóriában Csendes Attila (Kőröshegy), az egy lakosra jutó legtöbb eladásban pedig Mészáros Ferencné (Fürged) bizonyult a legeredményesebbnek. Mindketten 1 LG házimozi boldog tulajdonosaiként térhettek haza és vághatnak neki az UNI szezonban rájuk váró újabb megmérettetésnek. Gratulálunk a győzteseknek és sok sikert kívánunk a következő időszak eladásaihoz! Papp Adalbert Dealer Menedzser 4. 5.

4 Ismét mosolyt varázsoltunk a gyermekek arcára! Új Bemutatótelep Jászboldogházán! Purina Mobil Értékesítõi tréning Február közepén negyedik alkalommal rendezték meg Győrben az UNI-Hall Kupa nemzetközi gyermek teremlabdarúgó tornát. A hazai élcsapatokon kívül osztrák, szlovák és erdélyi gyermekek alkották a 8 csapatos mezőnyt. Az elmúlt két évben már sikerült maradandót alkotnunk a tornán, hiszen akkor óriási sikert arattak az UNI labdák a gyermekek körében. A terembe érkező gyermekek szeme ismét felcsillant, amikor belépve megpillantották a felfújt Purinás úszógumikat. Reménykedve súgtak össze, bízva abban, hogy sikerül megszerezniük valamelyik úszógumit. Ők akkor még nem sejthették, hogy a torna végén az Agribrands Europe Hungary zrt. jóvoltából valamennyi gyermek boldog tulajdonosa lehet egy-egy Purinás úszóguminak. A tornát végül nagy csatában a Győri ETO FC csapata nyerte az osztrák Admira Wacker és a Zalaegerszeg csapatai előtt. Az eredményhirdetés során a hangosbemondóból értesültek a gyermekek a jó hírről: minden résztvevő kap egy Purinás úszógumit. Nagy volt az öröm a teremben, hiszen egész nap a kifüggesztett, előre felfújt gumikkal szemeztek a gyerekek. A mellékelt képekkel érzékeltetjük azt a boldogságot, amit az Agribrands zrt. ajándékai okoztak a gyermekeknek. Lengyel István Termékmenedzser A Jászság szívében lévő Jászboldogházán - ahol jellemzően nagy hagyománya van a jószágtartásnak - található Szűcs Gergely családi gazdasága. Mióta foglakoznak sertéstartással? Mintegy 20 éve foglalkozom sertésekkel ám jelentősebb sertésállományunk 3 éve van. A sógorommal közösen gazdálkodunk. Most 30 kocánk van - többségében Dalland kocák - valamint ennek a szaporulata. Ezenkívül 20 hektár szántóföldünk van, ahol megtermeljük a sertések számára szükséges gabonát. Hogyan kerültek kapcsolatba a Purinával? 2003-ban a Purina mobil autóról vásároltunk először Purina terméket, Uni broilet tápot. Szorosabb kapcsolat akkor alakult ki, amikor 2005 őszén a sertéseknél olyan állategészségügyi problémák jelentkeztek, amelyekre nem találtunk megoldást. Melyek voltak ezek? A választási malacoknál előforduló coli hasmenés volt a legnagyobb kihívás számunkra. Aztán a kocák fialás körüli problémái úgy, mint a nehéz fialás, bélsárpangás, napos malacok coli hasmenése. Ekkor érdeklődtünk a Purina sertés takarmányok után. Sikerült megoldást találni a problémákra? Igen! A Purina sertés takarmányok megoldást nyújtottak a felmerülő problémákra. A WeanPro 5% komplett premix etetésével teljesen megszűnt a választási hasmenés. A Prelactina takarmány etetésével könnyen fialnak a kocák, kiegyenlített az alom és a naposkori coli hasmenés is megszűnt. Ezután a hízó fázisban a LeanPro komplett premixet etetjük, a kocákkal pedig a Fertina premixet. Szóval akkor elégedett a Purinával? Elégedett! Törésmentes a választás, a malacok szebbek és a kiszolgálás is pontos és precíz. A megelégedettségünket mi sem tükrözi jobban mint az, hogy január hónapban Purina Bemutató telepi szerződést kötöttünk. Azoknak a falubeli jószágtartóknak, akik tőlünk vesznek malacot javasoljuk, hogy a Purina takarmányokkal etessék jószágaikat, mert biztonságosan és eredményesen tudják felhízlalni sertéseiket. Milyen jövőbeli terveik vannak? Mint minden szorgos gazda mi is fejleszteni szeretnénk gazdaságunkat. Az állatjóléti támogatás révén - amit most a napokban kapunk meg - lehetőség adódik a telep korszerűsítésére. Szükség van új takarmánytárolóra, új fiaztatókra, batériákra. Köszönöm az interjút. További sok sikert, jó egészséget és eredményes gazdálkodást kívánok. Hemrich Róbert Sertés Értrékesítési Tanácsadó február én került megrendezésre a Purina Mobil Értékesítők tréningje. Az immár harmadik alkalommal megrendezett tréningen 76 Purina Mobil Értékesítő vett részt a három helyszínen (Debrecen, Jászberény, Somogyaszaló). Kollégáimmal igyekeztünk olyan programot összeállítani, mely elősegíti az értékesítők sikeres munkáját a hétköznapokban. Megismerkedhettek a résztvevők a sertés, a kérődző és az UNI termékcsoport újdonságaival, termékeivel. Nagy figyelmet fordítottunk a Mobil Értékesítők és a vásárlók kapcsolatának kezelésére, elmélyítésére. Az elméleti részt követték a gyakorlati példák. Ezek keretében szituációs gyakorlatokkal, konkrét ajánlatok sikeres kidolgozásával bizonyították rátermettségüket Mobil Értékesítőink. A nap végén oklevél átadásával ismertük el mobilosaink egész napos aktív, eredményes munkáját, mely igazolta a tréning eredményes elvégzését. A hároméves tapasztalatokat figyelembe véve bátran kijelenthetjük, hogy Mobil Értékesítőink évről-évre felkészültebben forgalmazzák a Purina takarmányokat. Lengyel István Termékmenedzser 6. 7.

5 (1. ábra) Hajdúdorog és környéki juhászatok bemutatása Hajdú, Békés megye Kérődző Értékesítő Tanácsadójaként májusában lesz 3 éve hogy a Purinánál dolgozom. Hajdúdorog településen intenzíven eltöltött 6 hónap munkája meghozta az eredményt. A júniusi számban már említettem, hogy Hajdúdorog kiemelkedően magas anyajuh létszámmal büszkélkedhet ( db anyajuh). Ekkor megismerkedhettünk Jeles Lászlóval (300 db anyajuh) aki bárányleadáskor büszkén mutatja mindenkinek az állományát, és hozzáteszi, hogy ő Purina báránytápot etet. Ennek az lett az eredménye, hogy Hajdúdorogon egyre többen elkezdték kipróbálni a Purina báránytápot. A termék mindenkinél bizonyított ezért egyre több elégedett partnerünk van. Bemutatok néhány juhgazdaságot Kísérlet indulás dátuma Kísérlet zárás dátuma Induló állatlétszám db 300 Záró állatlétszám db 300 Kiesés (4-3) % 0 PURINA OPTILAMB TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM KIÉRTÉKELÉSE Tenyészet neve: Bodnár László, juhtartó gazda, Hajdúdorog, telep nagysága: 1100 db anya ahol Purina Báránytápot etetnek. Elsőként Pogácsás Imréről (800 db anyajuh) és Juhszövetkezetéről szólok pár szót. Több mint 10 hónapja elégedetten használják a Purina bárány indító és nevelő tápot. Náluk a legnagyobb értéket egy állandóan rendelkezésre álló minőségi báránytáp jelentette, amit a Purina táp biztosít számukra. Simon Antalnál (600 db anyajuh) a legnagyobb értéket a bárányok minél hamarabbi elkészülése és a takarmány garantált minősége jelentette. Pár hónapja kipróbálta a Purina bárány nevelő tápot és a termék nála is bizonyított. Fontos kiemelnem Bodnár Lászlót (1100 db anyajuh) mivel nagyon nehezen sikerült meggyőznöm de a lényeg az elért eredmény. Bodnár úrnál a legnagyobb problémát a kisbárányoknál fiatalkorban fellépő hasmenés jelentette. Ebben tudtunk neki segíteni a Purina bárány fogadó tápunkkal, melyről termelési bizonyítékot is készítettünk. Ennek eredményeit az alábbi táblázatban mutatom be. Bodnár úr 9 hónapja elégedetten használja a Purina báránytápokat (fogadó, indító, nevelő), és a sárga nyalósónkat melynek használata óta nem jelentkezett szájvarasodás ami a bárányoknál szokott előfordulni. (1. ábra) Ifj. Gurbán Lászlónál (550 db anyajuh) is hasonló volt a helyzet mint Bodnár Lászlónál de itt is az eredmény a fontos. A legnagyobb értéket a megbízható állandó minőségű takarmány használata jelentette, amit a Purina takarmányok tudnak számára biztosítani. Megjegyzés: Az állományban előforduló hasmenést kb % 1 hét alatt 5% alá lehet szorítani Purina fogadó táppal vegyesen keverve Purina bárány indító táppal. Azoknál a bárányoknál amelyik legel az anyjával vagy le van választva az anyjától annak tisztán adva semmilyen egészségügyi probléma nem jelentkezik vagyis nem kellett gyógyszerre költeni, ezáltal jelentős összeget meg tudott takarítani (hatékonyság) a báránytartó. Debrecen, Bodnár László, juhtartó gazda Végül egy polgári juhászatot és az itt elért eredményeket mutatom be. Polgár egyébként Hajdúdorogtól kb. 25km-re van. Vámosi Dezsőnél (450 db anyajuh) a legnagyobb értéket az jelentette, hogy az általa is felügyelt pontos és hiteles termelési bizonyítékot készítettünk a telepén, összehasonlítva a Purina báránytápot egy másik báránytápot gyártó céggel. A termelési bizonyíték kiértékelésekor minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk Vámosi úrnak, hogy a Purina termékek és programok felhasználása biztosítja az elvárt eredményt, valamint azt, hogy az egyes állatfajonkénti teljesítménykiértékelő eszközök alkalmazásával sikerül bizonyítani, hogy a Purina takarmány vásárlása a lehető legjobb befektetés az állattartó részére. Pár szót még az általunk készített termelési bizonyítékok lényegéről. A termelő elsődleges célja a jövedelem maximalizálása és nem a költségek minimalizálása. A Purina termelési bizonyítékok képezik az értékalapú eladási szemléletmódunk alapkövét. A termelési eredményeket folyamatosan rögzítjük, értékeljük és felhasználjuk az eladásban annak érdekében, hogy takarmányaink értékét igazoljuk mind az állattartók mind saját magunk felé. Rendkívül fontos szerepet töltenek be abban, hogy mindenkor a legjobb ár/érték arányt nyújtsuk a vevőinknek az adott kategóriában. (2. ábra) A 2005 júniusában megjelent cikkem azzal zártam, hogy a juhászatok mindegyike egyértelműen megnyugtatott a tekintetben, hogy az anyajuh állatlétszám növekedni fog. Ezt a hajdúdorogi térségről már 6 hónap elteltével is el lehet mondani mivel az anyajuh létszám csak itt kb db-al nőtt. Fekete László Kérõdzõ értékesítési tanácsadó PURINA OPTILAMB TAKARMÁNYOZÁSI PROGRAM KIÉRTÉKELÉSE PURINA Kontroll Eltérés Kísérlet indulás dátuma Kísérlet zárás dátuma Induló állatlétszám db Záró állatlétszám db Kiesés (4-3) db 0 0 Átlag induló testtömeg kg 11,5 12,5 Átlag záró testtömeg kg 14,27 14,37 Összes testtömeg-gyarapodás (7-6) kg 2,77 1,87 Kísérleti napok száma nap Összes takarmány/ állat ( ) kg 3,58 4,31 Összes takarmány költség/állat ( ) Ft 214,1 206,9 Bárány értékesítési ára Ft/kg Napi testtömeggyarapodás (8/9) g/nap Takarmány értékesítés (10/8) kg/kg 1,29 2,30 1 kg testtömeggyarap. tak.ktg-e. (11/8) Ft/kg 77,3 110,6 Tak.ktg.-gel csökk. ttmgy. értéke (8x13-11) Ft/db Tenyészet neve: Vámosi Dezsõ, Polgár Telep nagysága: 450 db anya Takarmány PURINA KONTROLL PURINA OptiLamb indító Ft/kg Kg Ft Kg Ft 59, Control nevelõ Megjegyzés: Polgár, (2. ábra) 8. 9.

6 Megújult a bárány takarmányozási programunk! 2006 januártól új bárány takarmányozási programot vezetünk be. A termelők visszajelzései és a piaci folyamatokat figyelembe vételével alakítottuk ki az új termékeket és fejlesztettük tovább a meglévő termékeinket. Az új terméksor lehetővé teszi hogy mindenki a saját adottságainak megfelelő terméket használja, és ennek megfelelő magas jövedelmet érjen el. Az új terméksor a következő: PURINA OptiLamb BABY STARTER takarmánykeverék PURINA OptiLamb bárány indító takarmánykeverék PURINA OptiLamb bárány nevelő takarmánykeverék PURINA OptiLamb hízlaló takarmánykeverék PURINA OptiLamb bárány fogadó takarmánykeverék Az új termékek értékéről mindennél hitelesebben a felhasználók által elmondott értékeléseket olvashatjátok itt. 1. Megjegyzés: Vér László szabadszállási tenyészetében a fő genetikai vonal a magyar merinó. Hústípusú kosokat (Húsmerinó, Landsaffe, Charolais) használ a fedeztetésre. Az anyákat jól abrakolják, tejtermelésük is megfelelő. Elmondása szerint az ikres bárányok lemaradnak az egyesektől, viszont az egyesek később kezdenek el enni. Erre a problémára ajánlottuk neki a PURINA BABY STARTERT. Január 20-án vásárolt 200 kg tápot, amit még aznap el is kezdett etetni a 4-8 napos bárányaival. Először az ikres bárányok eszegették majd a mai napig már egyre több egyes bárány is eszi. Nincs hasmenés, egészségesek. Jól láthatóan elválik melyik anyánál nincs elegendő tej, általában ezek ikres bárányok is. Az állatok étvágya jó, maguktól is bemennek a bújóba enni. Mutattak egy bárányt amit cumiztatnak és tápot eszik mellé mert az anyja nem vállalta. Egyöntetű az állomány. A későbbiekben sem szóródik az állomány! A tulajdonos elégedett. Nem gondolta, hogy a hetes bárányok száraz takarmányt is képesek enni! Az általunk ajánlott 1kg/ bárány mennyiséget viszont biztos, hogy nem fogják megenni. Véleménye szerint, kb. 2 kg-ot eszik meg a 80 db bárány 1 nap alatt. A véleményt lejegyezte Gyuris Zoltán (Kalo-Táp Kft.) 2. Megjegyzés: Akasztó környékén több gazdálkodó is értékesít juhtejet. Németh János Hartán közel 650 anyát szokott fejni. Ezért döntött a lacoune és a tejelő cigája fajták mellett. Évente egyszer ellet azonban ezeknek a fajtáknak jellegzetes tulajdonsága, hogy sok az ikres bárány! János azért, hogy ne legyen eltérés bárányai között úgy döntött, hogy kipróbálja az új OptiLamb Baby Starter báránytápunkat. Január 16-án szállítottak neki 200 kgot. Rögtön el is kezdte az etetését az akkor 5-7 napos bárányaival (100 db). Ezek a bárányok láthatók a fotón (most 2 hetesek, kb. 30 kg tápot ettek meg). A tulajdonos szavaival BAJNOK EZ A TÁP! A bárányok az első napon már gond nélkül ették a tápot! Nem volt köztük hasmenés! Mostanra már szinte nem kell az anyáról leverni őket, maguktól mennek be az óvodába. János is észrevette, hogy az ikres bárányok hamarabb és jobban esznek. Ezáltal nincs növekedésbeni különbség egyes és ikres közt. Egyöntetűek, szépek, egészségesek a bárányok! Ottjártunkor verték le a következő 100- as csoportot elsőnek az anyákról és a gazda boldogan mutatta, hogy már azok is csipegetik a tápot az óvodában! A véleményt lejegyezte Bárány Péter DM. Matejcsik Márk Üzletfejlesztési Menedzser Purina Mobil Kollekció Vállalatunk vezetése elkészítette új Arculati Kézikönyvünket. Ebben egészen pontos leírást kapunk az új Purina arculatról a takarmányáruházak, takarmányboltok, teherautók és Purina Mobilok esetében. Ehhez kapcsolódva készítettük el az új Purina Mobil Kollekciót. Ezzel szeretnénk lehetővé tenni Önöknek, hogy egységes, az új arculati előírásoknak megfelelő munkaruhát biztosítsanak a mobil értékesítők részére. A kollekció az alábbi munkaruhákat tartalmazza: 2 db baseball sapka, 2 db póló, 1 db pulóver, 1 db polár dzseki, 1 db mellény, 1 db kertész farmernadrág. Képeinken az új arculatú Purina Mobil gépkocsi illetve a évi Purina Mobil Kollekció látható. Lengyel István Termékmenedzser

7 Lovas kampány sikerei Kelet-Magyarországon Király Ferenc, Matejdesz Pál Békés megyei dealerek és a Timpex Kft. lovas sikerei Vállalatunk december 1-jétől március 10-ig lovas szakmai takarmányozási előadássorozatot hírdetett országos szinten. Az előadások megtartásában több helyen is személyesen részt vettem és a Purinfó olvasóival ezúton szeretném megosztani pozitív tapasztalataimat. A termékforgalmazók és a kollégák közreműködésével és szervezésükkel tartottuk a szakmai fórumokat, melyből 2 dél-keleten tartott rendezvényt kiemelek. A medgyesegyházi Király Ferenc termékforgalmazó által szervezett Eleki Lovas Fórumot és a tótkomlósi Matejdesz Pál forgalmazónk által Orosházán megtartott rendezvényt. Eleken a Radványi György Szakközépiskola biztosította a helyszínt, ahol 46 fő érdeklődőt regisztráltunk a megye különböző pontjairól. A rendezvény megszervezésében kulcsszerepet vállalt egy helyi lovas partnerünk, Barna János. Az előadás nagyon jól sikerült, a végén sok szakmai kérdés felmerült a lovászok között, melyet közösen, a lótartók bevonásával megvitattunk. A vacsora elfogyasztása előtt Király Ferenc termékforgalmazónk felajánlotta, hogy a kiállított termékeket kisorsoljuk, melyet a lovasok nagy örömmel fogadtak. A fortuna kedvezett Barna János szervezőnek is, ugyanis János egy Omolene 500-as koncentrátummal lett gazdagabb, melyet még sohasem próbált, eddig a Bázis lótakarmányunkat vásárolta. A másik említésre méltó rendezvény az Orosházán megtartott előadás, ahol Matejdesz Pál dealer mellett szintén egy kulcsszereplő vett részt, Gyúrós Pál lovas partnerünk, aki vállalta a megszervezést is. Ezen az előadáson is jelentős érdeklődõt regisztráltunk, hisz 31 fő tisztelt meg bennünket a jelenlétükkel. A kiállított takarmányok kisorsolását itt is nagy örömmel fogadták a gazdák. Nyíregyházi régióban megtartott rendezvénysorozatban a Timpex Kft. tulajdonosa, Tárbály István Úr volt mindenben segítségünkre. A telep állatorvosa Dr. Járos Ildikó is csatlakozott hozzánk és színvonalas előadásokat tartott a takarmányozási eredetű betegségekről. A nyírségi régióban Paposon, Fülöp Bálint tanyáján lovas szánkózással és ménbemutatóval egybevéve tartott sikeres meetinget Dr. Járos Ildikó és Mile Miklós dealer manager. Tunyogmatolcson, a Fehérgyarmati LE. és Kisvárdán, a Rétköz LE. szervezésében tartottunk közös takarmányozási és állatorvosi előadást március 3-án a Timpex Kft. ménesében megtartott meetinget teleplátogatással kötöttük össze, a ménes tulajdonosa és vezetője mutatta be vendégeinknek a ménest. Számomra ezek a rendezvények egyértelműen bebizonyították és egyben igazolják is, hogy a lovas társadalom nyitott és érdeklődő a szakmai előadásokra. Ezúton köszönöm meg minden lovas partnerünknek a segítséget, részvételt és köszönöm a dealer manager és Purina értékesítői tanácsadó kollégáimnak a lelkiismeretes segítőmunkát! Szendy Krisztina Lótermék Értékesítési Tanácsadó, Kelet-Magyarország A lovak megfelelő takarmányozása nem csak az élsportban, hanem a lovas világ minden területén nagyon fontos. Koczka Bélával beszélgetünk, a bicskei Mentsvár Alapítvány nevelő tanárával: Mivel foglalkoztok? A Mentsvár Alapítvány lovardát tart fenn, a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon területén, ahol szociálisan hátrányos helyzetû, családja által elhanyagolt vagy eltaszított gyermekeket nevelünk. Ezek a gyermekek azok, akik a leginkább rá vannak szorulva a terápiás lovas hangulatra, azokra a helyzetekre amikor egy érzelmes és nagytestû, egyszerre erõs, hatalmas és kedves élõlény, társ tanítja õket szeretve alkalmazkodni, gondoskodásért élményt és jó játékot kapni. Ezzel foglalkozunk mi, gyermek lelket építgetünk lovaink segítségével, dolgozni és játszani tanítunk Hogy kerültetek kapcsolatba a Purinával? A Purinát nehéz lett volna kikerülni, hiszen mindenütt jelen van a termékeivel. A kedvezõ üzleti kapcsolat reményében személyesen kerestük meg a cég képviselõjét, több évvel ezelõtt. Elétártuk gondjainkat, amivel Mentsvár Alapítvány Kiváló Purina Mobil Értékesítõ díj Az idei évben immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Kiváló Purina Mobil Értékesítő díj átadó ünnepsége december 13-án a budaörsi Holiday Inn szállodában köszöntöttük az ország 10 legjobb Purina Mobil Értékesítőjét. Richard Sinclair vezérigazgató köszöntő szavai után Lengyel István értékelte az elmúlt év mobil eredményeit. A Mobil Értékesítők nagy örömmel fogadták vállalatunk elismerését, ajándékait. Máté Csaba Dealer Értékesítési Igazgató és Richard Sinclair emlékplakettet, új Purina Mobilos dzsekit és sapkát adott át valamennyi értékesítőnek. Az első három helyezett értékesítő büszkén vette át a jól megérdemelt kupákat vállalatunk vezetőitől. Máté Csaba zárszavával ért véget díjátadó ünnepségünk hivatalos része. Ezt követően jó hangulatú beszélgetéssel és ebéddel zárult az esemény. egy üres zseb -költségvetésû alapítvány küzdeni szokott. Nem mutattak ajtót nekünk és olyan konstrukciót találtunk ami lehetõvé teszi, hogy immáron több éve folyamatosan Purina tápot etessünk. Mit jelent nektek havi 3 zsák Bázis? Mit vesztek észre a lovakon? A legfontosabb kérdés, mit jelent nekünk a hozzánk eljutó havi takarmány? Elsõsorban biztonságot, egy olyan magabiztos érzést, hogy nem teszünk kevesebbet a lovainkért mint mások bár az eszközeink szerényebbek mint másoknak. Más érzés így a lovak, a szakmai közvélemény és a laikusok szemébe nézni. A tudat, hogy az a napi néhány fandli táp, minden kellõ belevalóval a napi abrakolás része, megnyugtatja a gazdát és bizony megnyugtatja a lovat is!! Ez a válasz az utolsó kérdésre, szép a szõre, csillog a szeme, jó a patája, nem mohón tör az ételre és nem finnyázva turkál ez biztos vitamin és nyomelem háztartást feltételez. Hosszú évek tapasztalata, hogy van amibõl csak naponta néhány gramm vagy deka szükséges, ez szinte nem is mennyiség, de ha elmarad(!) az nehezen javítható károkat okoz a jószágban! Úgy tûnik ezeknek a nélkülözhetetlen dekáknak és grammoknak a feltálalásában nagyon jó a Purina illetve ebben is Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok az Alapítvány további munkájához! Bátor Zsuzsa Lótermék Értékesítési Tanácsadó 2005-ben az alábbi sorrend alakult ki 10 legjobb Purina Mobil Értékesítőnk között: Lengyel István Termékmenedzser Helyezés Név Dealer 1. Oláh József Tóth Gábor Igal 2. Tóth Norbert Gyuricz József Tótszentmárton 3. Antal Attila Horváth Attila Juta 4. Tóth Zoltán Pátzay Bt. Nagyecsed 5. Dandár Attila Böszörményi Bt. Nyírbátor 6. Holló Csaba Pilák Kft. Eger 7. Vörös József Stemler-Ker Kft. Dombóvár 8. Veress Sándor Pátzay Bt. Nagyecsed 9. Azurák Tamás Képes 2425 Bt. Nagykarácsony 10. Töreki Imre Csepergõ Kft. Rábaszentandrás

8 Sikeres akció Hajdúböszörményben októberében a Tápcenter Kft. saját takarmányboltot nyitott Hajdúböszörményben. Az üzlet nagyon jó helyen van, jól megközelíthető és nagyon igényesen lett kialakítva, hűen tükrözve a Purina arculatot. A takarmánybolt mihamarabbi bevezetése és termékeink megismertetése céljából akciót szerveztünk. Az akció decemberétől márciusáig tartott. Lényege, hogy minden vásárló, aki legalább kétezer forint értékben vásárolt Purinás terméket, egy tombolát kapott, amivel részt vehetett egy sorsolásban az időszak végén. A fődíjon kívül ami egy mountain bike kerékpár volt sok értékes ajándék talált gazdára, senki sem ment haza üres kézzel a forgalmazó jóvoltából. Az akciónak köszönhetően a takarmánybolt forgalma tovább növekedett és egyre nagyobb az érdeklődés. Kifejezetten a baromfitartókat is megszólítva, a sorsolással egyidejűleg bejelentettük az UNI broilertakarmányok idei országos kampányát is, melyet egy helyi kampány keretében tovább támogatva szeretnénk minél több vásárlónak örömet okozni, ezáltal is növelvén megelégedettségüket. Bagdi Zoltán Sertés Értékesítési Tanácsadó

9 A pur info az Agribrands Europe Hungary zrt. lapja, készült 2000 példányban Felelõs szerkesztõ: Lengyel István, Felelõs kiadó: Richard Sinclair, Szerkesztõség: 2040 Budaörs, Szabadság út 117. Tel.: (06) , fax: (06) , Tipográfia és nyomdai kivitelezés: rinoceros Grafikai stúdió 16.

Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal

Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal Partnereink termelési eredményei Vitafort takarmánnyal A takarmány önmagában nem elegendő a magas színvonalú termeléshez. Termelést befolyásoló tényezők Takarmány Genetika Egyéb tényezők (menedzsment,

Részletesebben

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ

INTENZÍV BROILER INDÍTÓ INTENZÍV BROILER INDÍTÓ Cikkszám: 4-131-012-01 Felhasználási javaslat: 0-14 napos korig Háromfázisos etetési technológiát teljes körűen kielégítő takarmány fajtától függetlenül, biztonságos, ellenőrzött

Részletesebben

A te autód, a mi ötleteink, a közös történetünk

A te autód, a mi ötleteink, a közös történetünk A te autód, a mi ötleteink, a közös történetünk A VEZESS.HU ERŐSSÉGEI A Vezess.hu Magyarország egyik legnépszerűbb autósportálja. Célja, hogy hitelesen, laikusok számára is élvezhetően és érdekesen tájékoztasson

Részletesebben

Eredményes értékesítés.

Eredményes értékesítés. Eredményes értékesítés. Egy belföldi vidéki wellness szálloda kínált kedvezményes, belföldi utazási lehetőséget. A szolgáltatás értékesítésénél a kedvező ár volt a motiváció. Az esettanulmány jól szemlélteti,

Részletesebben

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK

AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK AZ ÉLVONAL TAKARMÁNYA GYÁRTMÁNYJEGYZÉK A mai rohanó világban egyre gyakrabban érkezik el az a pillanat, amikor összefut a nyál a szánkban és a nagymamáink által elkészített,

Részletesebben

WellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára

WellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára A legoptimálisabb indítás A modern baromfitartásban a naposcsibék első életnapjai kiemelten fontosak az állomány jövőbeni termelési eredménye szempontjából.

Részletesebben

Madárinfluenza Dr. Bognár Lajos Helyettes államtitkár, Országos Főállatorvos Budapest, 2017.

Madárinfluenza Dr. Bognár Lajos Helyettes államtitkár, Országos Főállatorvos Budapest, 2017. Madárinfluenza 2016 2017. Dr. Bognár Lajos Helyettes államtitkár, Országos Főállatorvos Budapest, 2017. Áttekintés A 2016-os járvány kezdete: 2016. november 3. Tótkomlós, Békés megye -10 000-es pulykatelep

Részletesebben

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítménymutatók. An Aviagen Brand BROJLER 308 Teljesítménymutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 308 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Általános észrevételek, juh- és kecsketartás

SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ. Általános észrevételek, juh- és kecsketartás SZENT ISTVÁN EGYETEM Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar SEGÉDLET A KÖZFOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÁLLATTARTÁSHOZ ÉS ÁLLATITERMÉK- FELDOLGOZÁSHOZ Általános észrevételek, juh- és kecsketartás

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Koncentrátumok

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Koncentrátumok Bábolna Takarmányozási Program Malac Koncentrátumok 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról. Termékeinket

Részletesebben

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ

BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést

Részletesebben

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 %

ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) napi tömeggyarapodás: 0,8-1 kg. elhullási % : 1-4 % kényszervágási % : 2-5 % PÁLYÁZAT, TANÁCSADÁS, INFORMÁCIÓ Partner tájékoztató ÁLLATTENYÉSZTÉSI IRÁNYSZÁMOK ( S e g é d l e t ) Szarvasmarha Borjú: születési tömeg: 35-40 kg/db föcstej itatás: 3-10 napig tejpótló-szer itatás: 60-100

Részletesebben

Afrikai sertéspestis Romániában. Dr. Adrian Balaban

Afrikai sertéspestis Romániában. Dr. Adrian Balaban Dr. Adrian Balaban Afrikai sertéspestis európai térképe (forrás: OIE) 2017.09.18. Első fázis 2013-tól Románia különféle intézkedéseket tett az ASP vírus országon belüli megjelenésének megakadályozására

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3

TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...1 1. BEVEZETÉS...2 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS...3 2.1 Természetes adottság, és tájhasználat... 3 2.1.1 Természetes adottság meghatározása... 3 2.1.2 Tájhasználat jellemzői

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Komplett premixek

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Komplett premixek Bábolna Takarmányozási Program Malac Komplett premixek 1 Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

A madárinfluenza járvány hazai kára és következményei, jövőkép. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács

A madárinfluenza járvány hazai kára és következményei, jövőkép. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács A madárinfluenza járvány hazai kára és következményei, jövőkép Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1952 1954 1956 1958 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984

Részletesebben

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást?

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Webáruház elemzés Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Tudatos e-kereskedelem (üzleti terv tervezés profi kivitelezés / mérés tesztelés elemzés optimalizálás) Internetes vásárlás támogatása, népszerűsítése,

Részletesebben

Beszámoló a Szent István napi országos versenyről és a háziversenyekről

Beszámoló a Szent István napi országos versenyről és a háziversenyekről Beszámoló a Szent István napi országos versenyről és a háziversenyekről Szent István napi verseny A tavalyihoz hasonlóan megközelítőleg 80 versenyző részvételével került lebonyolításra a hagyományos immár

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások

Részletesebben

A 2012-es szezon értékelése

A 2012-es szezon értékelése A 2012-es szezon értékelése Kecskés Gábor ELNÖK Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Burgonya Ágazati Fórum Keszthely 2013.január 17. Európai helyzetkép Rekord alacsony burgonya termés az idei esztendőben

Részletesebben

A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft

A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai. Sárközi Tamás UBM Feed kft A mangalica sertés takarmányozásának sajátosságai Sárközi Tamás UBM Feed kft Az előadás tárgya 1, Malac takarmányozás 2, Koca takarmányozás 3, Hízó takarmányozás 4, Malacszám növelésének lehetősége A SERTÉSTAKARMÁNYOZÁSI

Részletesebben

III. WATT 22 Kupa Versenykiírás

III. WATT 22 Kupa Versenykiírás III. WATT 22 Kupa Versenykiírás A WATT 22 SE a sportág népszerűsítése érdekében az idei évben ismét megrendezi immár a III. WATT 22 elnevezésű vándor kupát az Országos- és a Budapesti Tekézők Szövetsége

Részletesebben

Miskolc imázsépítése. -avagy a sikeres városmarketing titkai. Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető

Miskolc imázsépítése. -avagy a sikeres városmarketing titkai. Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető Miskolc imázsépítése -avagy a sikeres városmarketing titkai Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető Tartalom Miskolc dinamikus fejlődése az elmúlt években Turisztikai mutatók

Részletesebben

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek Kulturális Kreatív találkozók Előkészítés Gazdák megkeresése Móricz Kert www.nyiregyhazikosar.hu Önkéntesség, Csapatépítés Közösségi

Részletesebben

Nádudvar, április 5. Nagisz Rt. - Takarmánykeverõ

Nádudvar, április 5. Nagisz Rt. - Takarmánykeverõ Tisztelt partnerünk! A Nádudvaron megvalósult állattenyésztés indokolttá tette a megbízható minõségû, zökkenõmentes, magas színvonalú takarmánygyártás megteremtését. Így épült fel 1973-ban az elsõ takarmánykeverõ,

Részletesebben

(telefon, e-mail, stb.)

(telefon, e-mail, stb.) I. Tanya paraméterei Címe: Tulajdonosa: Mérete, terület nagysága, épületei: Üzemeltető: Megközelíthetősége: Elérhetőségei: (telefon, e-mail, stb.) Lakott, ott élők száma: Infrastruktúra (internet, telefon,

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető

Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, 2018.10.25. Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető A Biharugrai Halgazdaság Kft. elhelyezkedése - A Biharugrai-halastavak,

Részletesebben

Madárinfluenza. Élelmiszeripari Körkép Tóth Andrea Németh Csaba

Madárinfluenza. Élelmiszeripari Körkép Tóth Andrea Németh Csaba Madárinfluenza Élelmiszeripari Körkép 2017 Tóth Andrea Németh Csaba 2017. 04. 10. A 2016-os járvány kezdete: Áttekintés 2016. november 3. Tótkomlós, Békés megye, 10 000-es pulykatelep A fertőzött gazdaságok

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek

Bábolna. Takarmányozási Program. Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek Bábolna Takarmányozási Program Tejelő tehén /Borjú Borjútápszerek 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány készítményeinket

Részletesebben

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik.

Activity Plan. A javaslat nem teljes körű: csupán a konzultáción, a cégvezető elmondása alapján szerzett információkon alapszik. Activity Plan A program fő pillérét a cégvezetővel folytatott szakértői konzultáció adja, melynek tartalma minden esetben cégspecifikus és személyre szabott. A Human Map szakértői számára a programban

Részletesebben

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ

NEM TÉRÍTI MEG A BIZTOSÍTÓ Ismét kaptunk egy olvasói levelet. Nem névtelenül, névvel és címmel. A levelet elolvasva nem biztos, hogy bárki is szeretne ilyen helyen lakni. Kicsit jobban körbejárva a problémát, rögtön közelebb jutottunk

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand

BROJLER. Teljesítmény mutatók. An Aviagen Brand BROJLER 708 Teljesítmény mutatók An Aviagen Brand Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítmény mutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel együtt használandó. Teljesítmény

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok

Bábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány

Részletesebben

*.24575P.* *.24541P.* *.24551P.* *.24582P.*

*.24575P.* *.24541P.* *.24551P.* *.24582P.* BabyPro 28 Prestarter *.24517P.* BabyPro 28 Prestarter (Flf+CTC+Zn) *.24520P.* BabyPro 28 Prestarter (Coli+Zn) *.24522P.* BabyPro Classic 35 *.24525P.* WeanPro Starter KT-20 WeanPro Starter KT-20 (Zn)

Részletesebben

MEMBER OF ROYAL DE HEUS

MEMBER OF ROYAL DE HEUS TAKARMÁNY ÁLLATAINAK, MEGÚJULT FORMÁBAN MEMBER OF ROYAL DE HEUS NYULAK Nyúl Start kimondottan iatal nyulak számára kifejlesztett takarmány, amely lényegesen csökkenti az elhullást az elválasztás időszakában.

Részletesebben

EU export alakulása Kínába (1000 tonna)

EU export alakulása Kínába (1000 tonna) 2017 eddig Brexit Brazil húsbotrány EU-Mercosur szabadkereskedelmi megegyezés év végéig Ausztrália, Új-Zéland 2019-ig Élelmiszerek eltérő minősége az EU-n belül Állatbetegségek (madárinfluenza, bőrcsomósodáskór,

Részletesebben

Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben

Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben MasterCard Az év bankára 2015 Online sajtófigyelés 2015. november 17-18. Figyelő Online Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben 2015.11.18 13:30 http://figyelo.hu/cikkek/426319-hegedus-eva-az-ev-bankara-2015-ben

Részletesebben

Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei

Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei A KWS Magyarország Kft. első alkalommal hirdette meg Szemes Kukorica Termelési Versenyét. A verseny kihirdetésének célja többek között az

Részletesebben

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA

Részletesebben

ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA ÁLLATÁLLOMÁNY ALAKULÁSA A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN 2005. augusztus 1. 2300/8/2005. GYŐR 2005. október Készült a KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN,

Részletesebben

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május

GKIeNET T-Mobile. Egyre több webkosarat tol a magyar. Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés. 2012. május GKIeNET T-Mobile Egyre több webkosarat tol a magyar Jelentés az internetgazdaságról Gyorsjelentés GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. GKIeNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. Postacím: 1092 Budapest,

Részletesebben

SERTÉS KOKCIDIÓZIS Dr Valler József Vitamed Pharma Kft.

SERTÉS KOKCIDIÓZIS Dr Valler József Vitamed Pharma Kft. Dr Valler József Vitamed Pharma Kft. EGY KIS TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS : Hazai sertésekben főleg malackorban gyakori az Eimeria debliecki, E.scabra, E. polita véglények előfordulása. Amerikai kutatók Isospora

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

A csapatok az alábbi versenyszámokban mérték össze tudásukat:

A csapatok az alábbi versenyszámokban mérték össze tudásukat: A soproni Nádasdy huszárok 5 fős csapattal neveztek a Német Nemzetközi Katonai Lovas Bajnokságra. A szervezők- a Német Katonai Lovasszövetség- a nevezésünk után kedves hangvételű levélben biztosítottak

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

BROJLER Teljesítménymutatók

BROJLER Teljesítménymutatók 08 BROJLER Teljesítménymutatók An Aviagen Brand ROSS 708 BROJLER: Teljesítménymutatók Bevezetés A füzet a Ross 708 Brojler teljesítménymutatóit tartalmazza, és a Ross Brojler Tartástechnológiai kézikönyvvel

Részletesebben

Tartalom. President s Forum Minneapolis 2005, USA 2005/III. Jövőnkben élünk! A jótól a kiválóig

Tartalom. President s Forum Minneapolis 2005, USA 2005/III. Jövőnkben élünk! A jótól a kiválóig 2005/III Vezércikk Richard Sinclair, Vezérigazgató 1. old. A magyar Purina disztribúció világszintû elismerése Máté Csaba, Dealer értékesítési igazgató 2. old. Beszállító partnereink kiállítása a Dealer

Részletesebben

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9.

VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. VI. Magyar Privátbankári Konferencia 2015. július 9. A Blochamps Capital Kft. megalakulása óta igyekszik kiemelkedő szakértelmével és hozzáértésével támogatni, működésében segíteni a magyar privátbanki

Részletesebben

-kampány időszaka: március augusztus 31.

-kampány időszaka: március augusztus 31. Ünnepeljen Ön is velünk, és legyen Öné az UNI ajándékok egyike! A Cargill Takarmány Zrt. az UNI -kampány ideje alatt végfelhasználói kampányt hirdet az alábbiak szerint: Az UNI -kampány időszaka: 2017.

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Takarmánykeverékek

Bábolna. Takarmányozási Program. Malac Takarmánykeverékek Bábolna Takarmányozási Program Malac Takarmánykeverékek Tisztelt Partnerünk! Jelen kiadványunkban szeretnénk átfogó képet nyújtani a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. által gyártott sertéstakarmányokról.

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN 2013. MÁRCIUS II. évfolyam, 3. szám A tartalomból ÁLLÁSPONT 2 Videó üzenettel a jelentkezéshez ÁLLÁSPONT 2 Munkavégzés megváltozott munkaképesség mellett CIVILIZÁCIÓ 3 Gondolatok a civil létről SZIVÁRVÁNYHÁZ

Részletesebben

A sertéshústermelés takarmányozásának a hatékonysága

A sertéshústermelés takarmányozásának a hatékonysága Feed Price/100 kg A sertéshústermelés takarmányozásának a hatékonysága A sertéshústermelés hatékonyságát alapvetően befolyásolja a takarmányárak és a sertés felvásárlási árának szintje és aránya. A takarmány

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ. www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu

ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ. www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu ONLINE MÉDIAAJÁNLÓ www.interpressmagazin.hu www.elmebajnoksag.hu 2010 W W W. I N T E R P R E S S M A G A Z I N. H U 2009. augusztusában megújult az Interpress Magazin honlapja. A magazin cikkei teljes

Részletesebben

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév)

Beszámoló az Észak-Alföldi Régió Ökoiskola Regionális Forrásközpont tevékenységéről (2015. II. félév) Beszámoló az i Régió tevékenységéről (2015. II. félév) Információs Nap megszervezése Szakmai információs napunkat 2015. december 3-án rendeztük meg Debrecenben, a Dózsa György Általános Iskolában (Debrecen,

Részletesebben

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29. Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny

Részletesebben

RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása

RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása RESPIG felmérések termelési és gazdasági eredményeinek összefoglalása SERTÉSAKADÉMIA 1.2.0 (Budapest, 2012. február 18.) Dr. Ózsvári László Az állattartó telepeken, mint vállalkozásokban a fő cél a gazdasági

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában. Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék

Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában. Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék Perspektívák a sertések precíziós takarmányozásában Halas Veronika, PhD Kaposvári Egyetem Takarmányozástani tanszék Az EU országok vágott sertés kibocsájtása (millió hízó) Eurostat (2014) 1000 koca Az

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Az ASP gazdasági hatásai

Az ASP gazdasági hatásai Az ASP gazdasági hatásai A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései c. konferencia Budapest, 2018. március 20. dr. Ózsvári László tanszékvezető egyetemi docens Törvényszéki Állatorvostani,

Részletesebben

2017. JÚLIUS. Siker és jövő

2017. JÚLIUS. Siker és jövő Siker és jövő Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű. Érts ahhoz, amit csinálsz! Szeresd, amit csinálsz! És higgy abban, amit csinálsz! Igen, ilyen egyszerű ez. (Will Rogers) Igen ilyen egyszerű

Részletesebben

H SZONÁLLAT ADATBÁZIS

H SZONÁLLAT ADATBÁZIS TARTALOM H SZONÁLLAT ADATBÁZIS I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2006. MÁRCIUS ÁLLATOT TARTÓK SZÁMA MEGYÉNKÉNT SZARVASMARHALÉTSZÁM MEGYÉNKÉNT SERTÉSLÉTSZÁM MEGYÉNKÉNT MADÁRINFLUENZA: EMBERI FERTŐZÉSEK Tisztelt Partnerünk!

Részletesebben

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok)

Állatállomány, 2013. június 1., (előzetes adatok) 213/85 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 85. szám 213. október 25. Állatállomány, 213. június 1., (előzetes adatok) A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány

Részletesebben

A évi madárinfluenza járvány tanulságai

A évi madárinfluenza járvány tanulságai A 2016-2017. évi madárinfluenza járvány tanulságai dr. Bognár Lajos élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár, országos főállatorvos 2018. június 7-8. Derzsy Napok Áttekintés a 2016-2017-es

Részletesebben

Állatállomány, 2012. június 1.

Állatállomány, 2012. június 1. 212/56 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 56. szám 212. augusztus 3. Állatállomány, 212. június 1. A tartalomból 1 Bevezető 1 Szarvasmarha-állomány 2 állomány 3 Baromfiállomány

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Hirdessen, reklámozzon néhány forintért!

Hirdessen, reklámozzon néhány forintért! Hirdessen, reklámozzon néhány forintért! Új csatorna nyitásával, új lehetőségek nyílnak a vásárlók felé Egy ismert, országos kiskereskedelmi lánc a saját vásárlóinak kínált kedvezményes, belföldi utazási

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Mikotoxinok jelenléte a takarmányokban

Mikotoxinok jelenléte a takarmányokban Mikotoxinok jelenléte a takarmányokban 23-21 Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság Európai Élelmiszerlánc Parlament FOODLAWMENT Kiemelten Közhasznú

Részletesebben

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács

A baromfi ágazat stratégiája. Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács A baromfi ágazat stratégiája Dr. Csorbai Attila elnök-igazgató Baromfi Termék Tanács 1949 1951 1953 1955 1957 1959 1961 1963 1965 1967 1969 1971 1973 1975 1977 1979 1981 1983 1985 1987 1989 1991 1993 1995

Részletesebben

2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző (+36 30 740 0283)

2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző (+36 30 740 0283) A torna szervezője: A torna helyszíne: Tápiószecső Football Club Berki Krisztián Sportcsarnok 2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Kapcsolattartó személy: Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző

Részletesebben

Construmán jártunk, díjakat találtunk!

Construmán jártunk, díjakat találtunk! 2017. június www.hajdurt.hu www.hajduautort.hu www.hajduiparipark.hu Construmán jártunk, díjakat találtunk! Folytatás a 2. oldalon. HAJDU belföldi vevőtalálkozó 2017. június 16. Szerviztalálkozó 2017 1

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft.

Részletesebben

Beszámoló az AVG-ben zajlott adventi vásárról: Holényi Gábor:

Beszámoló az AVG-ben zajlott adventi vásárról: Holényi Gábor: Kik is vagyunk mi? Creative Gifts Zrt. néven, 2011 októberében megalakult vállalatunk, a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola 12. évfolyamán. Csapatunk tagjai, nagyrészt tizennyolc éves és teljes

Részletesebben

Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció 2013. június 21.

Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció 2013. június 21. Kiadja: Rail Cargo Hungaria Zrt. Marketing és kommunikáció 2013. június 21. A Rail Cargo Hungaria Zrt. munkatársat keres Értékesítési szakelőadó pozícióba Fő feladatai: Fuvarigényes árualapok feltárása,

Részletesebben

Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően)

Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően) Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően) A telep neve:... Telephelye-címe:... Telefon/fax száma:... Tulajdonos/üzemeltető neve:...

Részletesebben

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00184/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Százhalombattai Vízilabda

Részletesebben

K l i n i k a. www.computerklinika.hu. Computer Klinika. info@computerklinika.hu. Informatikai Szolgáltató. és Kereskedelmi Betéti Társaság

K l i n i k a. www.computerklinika.hu. Computer Klinika. info@computerklinika.hu. Informatikai Szolgáltató. és Kereskedelmi Betéti Társaság K l i n i k a www.computerklinika.hu Computer Klinika info@computerklinika.hu Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság Nem elég azt mondani: Megteszek minden tőlem telhetőt. Amire szükség

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

Történetek a hazai sertéstelepekről. Bukor Zoltán Dr. Deim Zoltán PhD. Dr. Kiss Krisztián

Történetek a hazai sertéstelepekről. Bukor Zoltán Dr. Deim Zoltán PhD. Dr. Kiss Krisztián Történetek a hazai sertéstelepekről Bukor Zoltán Dr. Deim Zoltán PhD. Dr. Kiss Krisztián Tesszék cak, kicci, occó, nadon megéri!!!! Ugye, ismerős kép? A kérdés, hogy tényleg megéri-e? kb. 1 000 kocás telep

Részletesebben

C é g t ö r t é n e t

C é g t ö r t é n e t C é g t ö r t é n e t t a l a p a s p o r t k f t. z ö l d s é g - g y ü m ö l c s n a g y k e r e s k e d é s A Talapa Sport Kft. 1994. április 11- ével alakult, határozatlan idôre. A cég alapítója és

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A program társadalmi nyilvánosságával kapcsolatos tapasztalatok.

A program társadalmi nyilvánosságával kapcsolatos tapasztalatok. A program társadalmi nyilvánosságával kapcsolatos tapasztalatok. Előadó: Vágvölgyi Gusztáv IRE elnöke 1 Az Inspi-Ráció Egyesületről http://www.inspi-racio.hu/projektjeink/interreg I. A programban végzett

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

Bábolna. Takarmányozási Program. Brojler

Bábolna. Takarmányozási Program. Brojler Bábolna Takarmányozási Program Brojler 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk baromfitakarmányozási programunkat. Takarmánykészítményeinket, keveréktakarmányainkat

Részletesebben