SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2013

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2013"

Átírás

1 SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK

2 Tisztelt Termelô! Az éghajlat és a piaci környezet változásának követ kez - ményei a kalászosgabona-termesztôket is új kihívások elé állítják. A hômérséklet emelkedése, valamint a szélsôséges meteorológiai események gyakoriságának növekedése mellett az évjáratok közötti különbségek is rendkívül széles határok között változhatnak. A gyakori aszályos periódusok mellett leginkább az enyhe telek által kiváltott, erôteljesebben jelentkezô betegségnyomás veszélyezteti a ho - zamok további növelését, illetve a termésbiztonság fenn tart hatóságát. Az új fajtáknak így rendkívül szélsôséges körülmények, változatos évjáratok között kell bizonyítaniuk alkalmas ságukat. A SAATEN-UNION nemesítôinél már jó ideje a termésbiztonság, a széles ökológiai alkalmazkodóképesség és a stressz-tûrés a meghatározó szelekciós kritériumok. Célki - tûzésünk, hogy az új, széleskörû genetikai változatosságot a lehetô leggyorsabb nemesítési és biotechnológiai eljárásokkal rögzítsük fajtáinkba. A dihaploid nemesítési technológia európai éllovasaként gyorsabban tudunk reagálni a változó környezeti feltételekre. Emellett a SAATEN- UNION az elmúlt években jelentôsen kibôvítette európai vizsgálati hálózatát azzal a céllal, hogy valamennyi ígéretes fajtajelöltje a lehetô legszélesebb körû stressz-vizsgálaton igazolja alkalmasságát. Ezáltal sikerül olyan fajtákat ajánla nunk a hazai termelôk számára, amelyek széles agro-ökológiai alkalmazkodóképességgel, nagyfokú sel és betegség-ellenállósággal, valamint jó álló képes ség - gel biztosítják a nehéz és változó termesztési körülmények között is jövedelmezô termesztést. A SAATEN-UNION közkedvelt és már Magyarországon is bevált kalászos gabona fajtáinak köre tovább bôvül az idei ôszi vetési szezonra. Az eddigi, kiemelkedô teljesítményû kalászos fajtáink mellé felsorakoznak a hibridbúzák, hibrid - rozsok és ôszi árpák legújabb generációjának képviselôi is. Biztosak vagyunk abban, hogy az Ön számára megtérülô befektetés, ha él a nemesítés kínálta elônyökkel és fajtáink fémzárolt vetômagjának használatával alapozza meg sike - res gabonatermesztését. Tartalom Oldal Ôszi búza, járóbúza 3 Hibridbúza 11 Ôszi árpa 16 Hibridrozs 20 Fajtarozs 23 Tritikálé 24 Blum Zoltán ügyvezetô igazgató SAATEN-UNION Hungária Kft. Ôszi durumbúza 25 Ôszi borsó 25 2

3 TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI BÚZA FAJTÁK. MINÔSÉG ÉS MENNYISÉG ZSENIÁLIS KOMBINÁCIÓBAN. A szélsôségesen változó idôjárási és piaci körülmények olyan búza fajtákat igényelnek, amelyek nagyobb termôképesség, jobb stressz-tûrés és magasabb szintû be teg - ség-ellenállóság mellett tudják biztosítani az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagot. Természetesen a jövedel - me zôség szem elôtt tartásával, ami egyet jelent a fej - lesztéssel, az innovációval. Ezen a téren a SAATEN-UNION búzanemesítôi mindig is az élen jártak, melyet messzemenôen igazolnak az ôszi búza vetômag-piacának visszajelzései. Ôszi búza fajtáink megtestesítik mindazon tulajdonságokat, melyeket ma a korszerû fajtáktól elvárnak a termelôk. 3

4 ÔSZI BÚZA GENIUS kiemelkedô minôség és nagy termôképesség valamennyi termôhelyre, intenzív és extenzív technológiákhoz egyaránt kiváló - és tolerancia A GENIUS exportképes minôséget nyújt meghökkentô mennyiségben, továbbá kiegyensúlyozott agronómiai tulaj donságokkal és kimagasló stressz-toleranciával rendel - kezik. Nemcsak a termelôk legmagasabb elvárásainak felel meg, hanem az európai malmok érdeklôdésének középpontjában is áll. A prémium malmi búza kategóriába tartozó GENIUS megtestesíti mindazon tulajdonságok összességét, amit ma egy korszerû fajtától elvárnak a termelôk. Kiemelkedô termôképessége mellett minôsége is meggyôzô. Télállósága, e és a beteg sé gek - kel szembeni ellenálló képessége révén még a legnehe - zebb körülmények között is megállja a helyét. Valamennyi termôhelyre, extenzív és intenzív technológiákhoz egy - aránt ajánlott fajta. Az MGSZH közötti vizsgálati idôszakában az egyetlen olyan fajtajelölt volt, amely A minôségi beso - ro lással kapott állami elismerést mindezt úgy, hogy a mi - nôségi st. fajták termésátlagát több mint 13%-kal múlta felül. Kiegyensúlyozott eredmé nyeinek köszönhetôen a GENIUS a NÉBIH hivatalos kísérleteinek új standard fajtája lett. szeptember vége október eleje csíra/m 2 A GENIUS teljesítménye a minôségi st. fajtákkal összehasonlítva (MGSZH ) GENIUS GK Kapos GK Ati Mv Verbunkos Mv Magdaléna 4

5 ÔSZI BÚZA SU FLORIAN 1 kiváló beltartalmi tulajdonságok kiváló és betegség-ellenállóság a legmagasabb terméspotenciálú termôhelyekre A magas terméspotenciálú termôhelyeken általában ala - csonyabb érhetô el. Ezeken a területeken olyan fajtákra van szükség, amelyek alapvetôen magas mal rendelkeznek, fehérjetartalmuk magasabb termés mellett sem csökken jelentôsen, valamint átlagos mellett is megôrzik kiváló sütôipari tulajdonságaikat. A SU FLORIAN 1 éppen egy ilyen különleges minôség-profillal rendelkezô, prémium malmi búza fajta, amelynek -stabilitása is kiváló. A SU FLORIAN 1 a legintenzívebb területek új csillaga, termô ké pességben kiemel - kedô, minôségben stabil teljesítménnyel. szeptember vége október eleje csíra/m 2 5

6 ÔSZI BÚZA MULAN nagy termôképességû malmi búza kiváló adaptációs képesség a változó termôhelyi viszonyokhoz stabil termésszint kedvezôtlen körülmények között is A MULAN csúcshozamára minden körülmények között számíthat, mivel még megkésett vetésidô esetén is kiváló alkal mazkodó képességgel rendelkezik. Az olyan korszerû, ru gal mas képességû búzafajták közé tartozik, amelyek ne mesítési helyüktôl távol is sikeresen termeszthetôk. A MULAN 12 ország köztermesztésében jutott szerephez, köszönhetôen annak, hogy a kevésbé produktív elágazásokból is nagyon hatékonyan képes megfelelô állomány - sûrûség kialakítására. Aszályos körülmények között az öre gebb leveleket gyorsabban és erôteljesebben redukálja, mint más fajták, ezzel a rendelkezésre álló vízkészletek jobb hasznosulását teszi lehetôvé. A MULAN legendásan jó alkalmazkodóképessége mindig elônyt jelent a nehéz, stresszes évjáratokban. szeptember vége október közepe csíra/m 2 A MULAN teljesítménye a hivatalos posztregisztációs kísérletekben (GOSZ-VSZT, ) ,5 106,0 110,4 MULAN kísérleti átlag 109,0 108,0 104, átlag rel.% 6

7 ÔSZI BÚZA ORTEGUS ÚJ a évi hivatalos fajtaminôsítô kísérletek ter més gyôztese stabil malmi minôség változó körülmények között is kiváló Az ORTEGUS a évi hivatalos fajtaminôsítô kí - sérletek gyôztese, relatív 109%-os termésteljesítménnyel. Kiváló gel rendelkezik, továbbá stabil malmi minôséget nyújt, még változó körülmények között is. Az ORTEGUS teljesítménye a hivatalos kísérletekben (NÉBIH ) ORTEGUS st. GK Hattyú st. GK Rába st. GK Petur st. Mv Verbunkos szeptember vége október közepe csíra/m 2 QUEBON nagy termôképességû, jó minôségû malmi búza alacsony szalmamagasság, jó az intenzív területekre ajánlott A QUEBON kipróbált teljesítményt kínál, meglepetések nélkül. Kiemelkedô hozama és minôsége ráadásul szemet gyönyörködtetô habitussal párosul. Az elmúlt évek hazai termesztési tapasztalatai alapján elsôsorban a jobb termô - helyekre ajánlott, ahol kedvezô elôvetemény és célzott kalászvédelem mellett mind termésben, mind pedig minô - ségben kiemelkedô teljesítmény elére képes. szeptember vége október közepe csíra/m 2 7

8 ÔSZI BÚZA CHEVRON nagy termôképességû, jó minôségû malmi búza kiváló, alacsony szalmamagasság intenzív területekre ajánlott A CHEVRON esetében a mennyiség már nem is kérdés, az intenzív növényvédelmet meghálálva viszont hallatlanul sokat ad. A középû, kifejezetten nagy termôképességû szegmensben lévô CHEVRON a közötti idô - szak fajtajelöltjeinek terméseredményei alapján mindhárom csoportot figyelembe véve a hivatalos kísérletek abszolút termésbajnoka. Szalmája kifejezetten ala - csony, általánosan jó rezisztenciális tulajdonságai közül kiemelkedik a szár- és levélrozsdával szemben tanúsított magas szintû ellenálló képessége. A CHEVRON igazi csúcs - termésre képes, jellemzôen malmi B vagy takarmány mi - nô ségben. A 2011-es száraz és a 2012-es forró, rendkívül aszályos év után az idei esztendô tapasztalatai is cáfolják azokat az elôítéleteket, miszerint a nem helyben nemesített fajták nem lennének alkalmasak a magyarországi termesztésre. Éppen ellenkezôleg: GENIUS, MULAN és CHEVRON faj - táink a meghatározó versenytárs fajtákkal szemben egyértelmû termésfölényt és azoknál nagyobb termésbiztonságot igazoltak, nem csak a kísérleti parcellákon, hanem a köztermesztésben is. szeptember vége október közepe csíra/m 2 általában nem szükséges Ôszi búza fajtajelöltek teljesítménye (MGSZH , 3 éven át vizsgált fajták, mindhárom csoportban) 7,50 7,25 Termés (t/ha) 7,00 6,75 6,50 6,25 6,00 CHEVRON st. MULAN pst. GENIUS GK Futár st. GK Hattyú st. GK Rába Mv Kikelet pst. Mv Apród st. Mv Mambo st. GK Petur st. GK Kalász st. GK Garaboly st. GK Kapos st. GK Ati st. GK Holló st. Mv Verbunkos 8

9 ÔSZI BÚZA ATHLON ÚJ korai és erôs szár és kiváló betegség-ellenállóság magas, kiváló sikérminôség Az ATHLON a korai csoportba tartozó, új, modern búzafajta. Magas, erôs szár és kiváló betegség-ellenállóság jellemzi. Magas fehérjetartalmának és kiemelkedô sikérminôségének köszönhetôen az átlagosnál jobb minôségû malmi búzák közé tartozik. Az ATHLON teljesítménye a hivatalos kísérletekben (NÉBIH , n=11 helyszín) szeptember vége október közepe csíra/m ATHLON st. Mv Kikelet st. GK Kalász st. GK Petur min. st. GK Ati POTENZIAL nagy és stabil termôképessége magas minôséggel párosul kiváló -stabilitás magas hektoliter-tömeg A POTENZIAL bô és stabil termésmennyiséget nyújtó, csúcspotenciállal felvértezett, minôségi búzafajta. A telje - sítmény új dimenzióját kínálja, emellett kiváló sta bilitás és magas hektoliter-tömeg jellemzi. A PO TENZI AL valamennyi termôhelyre ajánlott, de nem túl alacsony vetésnormával. A német termelôk legkedveltebb búzafaj - tái közé tartozik. Nem véletlenül. szeptember vége október közepe csíra/m 2 általában nem szükséges 9

10 ÔSZI BÚZA, JÁRÓBÚZA LENNOX A LENNOX járóbúza jellemzôje, hogy nincs vernalizációs igénye a termésképzô elemek differenciálódásához, ezért normál, megkésett ôszi, de akár téli vagy éppen igen kora tavaszi vetésekben is sikerrel alkalmazható. Télállósága nagyon jó, a fejletlenebb állapotban kapott téli fagy vagy kora tavaszi hideghatás sem okoz nála termésdepressziót. Ezáltal a hagyományos ôszi búza és tavaszi búza közötti fajtatípusként olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amely lehetôvé teszi akár a késô ôszi vetést például cukorrépa vagy kukorica után, vagy a nagyon korai (tél végi, kora tavaszi) vetést egyaránt. A járóbúzák vetésidejét az október közepe március vége közötti idôszakra lehet idôzíteni. Ez lehetôvé teszi egyrészt a munkacsúcsok széthúzását, másrészt kedvezôtlen ôszi vetési körülmények esetén is nagy termésbiztonságot garantál. Állománya tetszetôs, kompakt, megdôlésre nem hajlamos növényekbôl áll. A betakarított termés minôsége jellemzôen a legszigorúbb malmi igények kielégítésére is alkalmas. A LENNOX teljesítménye az üzemi kísérletekben, megkésett vetésekben (SAATEN-UNION, 2011, n=14 helyszín) JAFET LENNOX st. Florian st. Genius a minôségi kategóriában jó termôképességû, szálkás búza alacsony szalmamagasság, jó extenzív-félintenzív területekre ajánlott A JAFET kifejezetten alacsony szalmájú, szálkás típusú ôszi búza. Kiváló alkalmazkodó képességgel rendelkezik, még extenzív körülmények között is megbízható hozamot ad. Kiemelkedôen hatékony tápanyag-hasznosítása biztosítja a termés stabil és magas fehérjetartalmát. nagy termôképesség és kimagasló minôség kombinációja egyedülállóan széles vetésidô-intervallum kiváló és betegség-ellenállóság október közepe március vége csíra/m 2 szeptember vége október közepe csíra/m 2 általában nem szükséges 10

11 TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. HIBRIDBÚZA: A JÖVÔ TECHNOLÓGIÁJA MÁR MA A SAATEN-UNION KÍNÁLATÁBAN. Nemesítési és termesztés-technológiai szakértelmének köszönhetôen a SAATEN-UNION vezetô szerepet tölt be a hibridbúza-elôállítás területén. A SAATEN-UNION hibridbúzái a hagyományos fajtákkal szemben jelentôs fiziológiai többlet aktivitással rendel - keznek. Ez a jól ismert heterózishatás, mely egyrészt ma - gasabb terméspotenciált eredményez, másrészt jobb stressz-toleranciával is együtt jár. A hibridbúzák erôteljesebb és mélyebbre hatoló gyökérzetükkel nagyobb szívóerôt tudnak kifejteni a talajban, így tápanyag- és vízhasznosító képességük is felülmúlja a hagyományos faj - tákét. A fajtákkal szemben szinte hihetetlen terméstöbblet elére képesek a forró, aszályos évjáratokban, míg kedvezô évjáratokban képesek megmutatni azt az elképesztô terméspotenciált, amely bennük rejlik. A hibridbúzák a faj - tákkal szemben nagyobb vitalitással, fiziológiai aktivitással, valamint robosztussággal rendelkeznek. Ez a tel jesítmény - többlet biztosítja a magasabb és biztosabb termésszintet, különösen a nehéz termelési helyzetekben (pl. gyenge talaj, szárazság, kedvezôtlen elôvetemény), amikor a faj - ták nem képesek a bennük rejlô genetikai potenciált kiaknázni. A hibridbúza vetésnormája töredéke a hagyományos faj - tákénak, intenzív állománykezelés hatására mégis ki - emelkedô terméstöbblet ele képes. Javasolt korai vetése miatt az extra minôségû, min. 95% csíraképességû vetômag rovar ölô szeres csávázással kerül forgalomba. 11

12 HIBRIDBÚZA HYSTAR kiemelkedô szárazság- és hôségtûrés koraiság és kiemelkedô termôképesség egyedülálló kombinációja búza-búza vetésforgóban is nagy termésbiztonság A HYSTAR nemesítési programunk egyik legkorábbi hibridje, ezért különösen alkalmas azokra a termôhelyekre, ahol az elérhetô termés mennyiségét leginkább a hôség és az aszály okozta stressz-hatások limitálják. A megfelelô állománysûrûség ele érdekében kései vetése és a javasoltnál alacsonyabb vetésnorma használata nem ajánlott. szeptember vége október eleje 150 csíra/m 2 A HYSTAR teljesítménye az ôszi búza fajtakísérletekben (MGSZH ) HYSTAR st. GK Petur st. GK Holló st. GK Kapos st. Mv Magdaléna 12

13 HIBRIDBÚZA HYLAND kimagasló kezdeti vitalitás jó sütôipari minôség kiváló stressz-tûrés A HYLAND hibridbúza az idô tekintetében a HYSTAR és a HYBERY hibridek között helyezkedik el, így ideálisan beilleszthetô az ütemezett betakarítási munkák folyama - tába. Kiemelkedô termôképessége mellett tal és levélrozsdával szembeni rezisztenciája, valamint kiváló szárszilárdsága miatt is a versenytársak fölé kerekedett. szeptember vége október eleje 150 csíra/m 2 A HYLAND teljesítménye az ôszi búza fajtakísérletekben (FIT-GOSZ 2012) HYLAND vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt vt GENIUS MULAN 13

14 HIBRIDBÚZA HYBERY nagy termôképesség és kimagasló minôség kombinációja egyedülállóan széles vetésidô-intervallum kiváló és betegség-ellenállóság A HYBERY nagy vitalitású, búza-búza vetésforgóban is sike - resen alkalmazható hibridbúza, amely a legtöbb beteg - séggel szemben jó ellenállóságot mutat. Az egyik legjobb minôséget adó, késôi idejû hibrid. Ôszi búza kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleti eredmények (NÉBIH 2013, n=6 helyszín) szeptember vége október eleje csíra/m 2 90 HYBERY st. Mulan st. GK Petur st. GK Kapos st. Genius HYXPRESS ÚJ korai hibrid kiváló betegség-ellenállóság kimagasló szem- és szalmatermés A HYXPRESS valódi középkorai sal és idôvel rendelkezô, kimagasló termôképességû, újgenerációs hibridbúza. Széles vetésidô toleranciájának köszönhetôen a technológiában javasolt teljes hibridbúza vetésidô inter vallumban alkalmazva kiválóan teljesít. Ôszi búza kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleti eredmények (NÉBIH 2013, n=7 helyszín) HYXPRESS st. GK Rába st. GK Hattyú st. GK Petur szeptember vége október eleje 150 csíra/m 2 14

15 HIBRIDBÚZA HYXTRA ÚJ kiválóan bokrosodó középkorai hibrid csökkentett vetômagdózissal is magas termés A HYXTRA valódi középkorai sal és idôvel rendelkezô, kimagasló termôképességû új hibridbúza. A legjobb teljesítményt korai és normál vetésidôben vetve nyújtja. Ôszi búza kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleti eredmények (NÉBIH 2013, n=6 helyszín) HYXTRA st. GK Rába st. GK Hattyú st. GK Petur szeptember vége október eleje csíra/m 2 HYTECK ÚJ középkésôi, kifejezetten kekszcélú felhasználásra kimagasló kiváló betegség-ellenállóság A HYTECK révén a hibridbúza-nemesítés új lisztminôségi kategóriát teremtett. Ez a nagy termôképességû kekszbúza a csúcstermések lehetôségét hordozza magában. Legna - gyobb termését korai vetés szeptember között esetén biztosítja. Ôszi búza kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérleti eredmények (NÉBIH 2013, n=7 helyszín) HYTECK st. Mulan st. GK Petur st. GK Kapos st. Genius szeptember vége október eleje 150 csíra/m 2 15

16 TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI ÁRPA. A CSÚCSOK CSÚCSAI. A kisebb területen vetett ôszi kalászos fajok között a SAATEN-UNION fajtái már évek óta meg ha tá rozó, számos esetben piacvezetô pozícióval rendelkeznek. A SAATEN- UNION hagyományosan erôs ôszi árpa portfóliója ban mind a kétsoros, mind a többsoros szegmensben tovább bôvül. Így biztosítjuk a termelôk számára, hogy a korszerû agrotechnika és a legújabb genetika kombinációjával kiváló terméseredményt és magas jöve del - mezôséget érhessenek el. 16

17 ÔSZI ÁRPA LAVERDA Magyarország piacvezetô árpája szárazságban is biztos termés kiváló betegség-ellenállóság Még mindig a csúcson! Nem véletlen, hogy a LAVERDA vetésterületben mérve évek óta ôrzi vezetô pozícióját. A gyakorlat igazolta, hogy a legszélsôségesebb körülmények között is a többsoros LAVERDA biztosítja a legmagasabb termés- és jövedelembiztonságot a termelôk számára. Kiemelkedô termôképessége mellett ével és -rezisztenciájával arat sikert a termelôk körében. ANTONELLA ÚJ kimagasló termôképesség erôs betegségnyomás esetén is kiváló magas osztályozottság és hektoliter-súly Kedvezô tulajdonságainak összessége alapján az ANTO - NELLA az egyik legnagyobb jövedelmezôséget bizto sító többsoros ôszi árpa. Termésben, termésbiztonságban szin - te verhetetlen. Kiváló a, jó e mellett egye dülállóan széles rezisztenciális tulajdonságai biztosítják a stabil szemtelítôdést, valamint a költséghatékony termesztést. hektoliter súly szeptember vége október eleje csíra/m 2 hálózatos levélfoltosság rinhospórium hektoliter súly szeptember vége október eleje csíra/m 2 hálózatos levélfoltosság rinhospórium Az ANTONELLA teljesítménye az ôszi árpa fajtakísérletekben (NÉBIH 2012, n=6 helyszín) ANTONELLA st. Laverda st. KH Agria st. KH Viktor st. Vanessa st. fajták átlaga 17

18 ÔSZI ÁRPA LINDSAY ÚJ a többsorosokéval versenyzô termésszint jó robosztus felépítés, jó A LINDSAY a többsoros ôszi árpákkal vetekedô teljesítményt nyújtó, kétsoros, új ôszi árpafajta. Jól tûri a szárazságot, felépítése robosztus. hektoliter súly szeptember vége október eleje csíra/m 2 hálózatos levélfoltosság rinhospórium A LINDSAY teljesítménye a kétsoros árpák között (NÉBIH ) SCARPIA kiváló termôképesség robosztus, a kontinentális körülményekhez kiválóan alkalmazkodó fajta kitûnô és A SCARPIA az adaptációs képesség etalonja. Robosztus felépítésû, ban és ben is kiváló, többsoros ôszi árpa LINDSAY st. KH Agria st. Vanessa st. fajták átlaga hektoliter súly szeptember vége október eleje csíra/m 2 hálózatos levélfoltosság rinhospórium 18

19 ÔSZI ÁRPA METAXA magas termésszint kiváló betegség-ellenállóság A METAXA bô termést biztosító, megbízható álló képes - ségû, a betegségeknek ellenálló, kétsoros ôszi árpa. A METAXA teljesítménye az ôszi árpa fajtaminôsítô kísérletekben (MGSZH 2009) METAXA st. KH Agria st. Nelly st. Vanessa st. KH Viktor hektoliter súly szeptember vége október eleje csíra/m 2 hálózatos levélfoltosság rinhospórium 19

20 TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. TURBÓHIBRIDEK. MINDEN HELYZETRE. Korábban kevés figyelem jutott az ôszi rozsra. A SAATEN- UNION azonban ezen a területen is a leginnovatívabb nemesítôk közé tartozik. A rozs hibridek köztermesztésbe vonásával a piacvezetô pozíciót célozza meg. Ezek a rozs hibridek a fajtáknál jelentôsen nagyobb termôképességgel, jobb betegség-ellenállósággal és stressz-tûréssel rendel - keznek. Ezáltal a tipikus, de a nem hagyományos rozs termôhelyeken is többlettermés elére képesek, ami alacsonyabb önköltséggel, így magasabb jövedel me zô - séggel párosul. 20

21 HIBRIDROZS SU MEPHISTO valamennyi termôterületen sikeresen termeszthetô hibridrozs nagyon magas szemtermés és termésbiztonság nehéz körülmények között is kiváló -tolerancia, jó A SU MEPHISTO-t az új turbó-generáció vezérhibridjeként nagyobb termés, jobb betegség-ellenállóság és stressztole rancia jellemzi, mint a korábbi hibrideket. Mind a ha - gyo mányos rozs termôhelyeken, mind az annál jobb ter môhelyi viszonyok között, eddig nem látott termésszint és jövedelemtermelô-képesség jellemzi. amilogram-érték rinhospórium barna szeptember közepe vége csíra/m 2 SU PHÖNIX szemes és egész növény szilázs hasznosításra egyaránt korai, hosszú szemtelítôdés kiváló betegség-ellenállóság, alacsony gombaölô szer igény A SU PHÖNIX egy szemes és teljesnövény szilázs hasz no - sításra egyaránt kiválóan használható turbóhibrid. Sze mes - ként alacsony gombaölô szer igény, szilázs hasznosítás esetén a többi rozsnál tágabb idejû betakarítási optimum jellemzi. amilogram-érték szeptember közepe vége csíra/m 2 rinhospórium barna 21

22 HIBRIDROZS SU SANTINI ÚJ kiemelkedô stressz-toleranciájú, az extenzív körülményeket is jól tolerálja középmagas, jó û, jó betegségellenállóságú hibridrozs magas energiatartalom, kiváló takarmányalapanyag Az új SU SANTINI kifejezetten a legkönnyebb talajokra fej - lesztett turbóhibrid, ahol erôteljes növekedési erélyének, hatékonyabb gyökérzetének köszönhetôen messze felül - múlja az eddigi fajtarozsok teljesítményét. amilogram-érték szeptember közepe vége csíra/m 2 rinhospórium barna A SAATEN-UNION rozs hibridek jellemzôi SU MEPHISTO SU PHÖNIX SU SANTINI JÖVÔBELI ÚJDONSÁGOK SU DRIVE SU STAKKATO SU SATELLIT Hasznosítás malmi (amilogram, próbacipó) takarmány (nyersfehérje) bioetanol (alkohol-kihozatal) egész növény szilázs (biogáz) Termôhely aszályos termôhelyek jobb talajok nedvesebb termôhelyek intenzív tápanyag-feltáródás () o o korai vethetôség késôi vethetôség extenzív technológia-tûrés (növényvédelem) Alkalmasság: +++ = kiváló ++ = nagyon jó + = jó o = kevésbé alkalmas - = nem alkalmas 22

23 FAJTAROZS PROTECTOR A PROTECTOR a tejelô állományokkal rendelkezô gazdaságok alternatív tömegtakarmányaként hasznosítható fajtarozsa. Erôteljes növekedési erélye nagy zöldtömeget biztosít már igen korai, április végi betakarítással is. Élettanilag kedvezô összetételû, kiválóan emészthetô, minôségi szilázs jellemzi. A kritikus, aszályos idôszakok elke - rülésével a takarmánybázis biztonságát növeli, betakarítása után május eleji vetéssel a terület ismét hasznosításba vonható. A hivatalos német fajtakísérletekben évek óta a legmagasabb szárazanyagtermést mutató zöldrozs. Az egyik leggyorsabb, legintenzívebb fejlôdésû rozs, ezért kiválóan védi a talajt a szél- és vízeróziótól. A PROTECTOR még olyan alacsony hômérsékleti tartományban is képes növekedni, ahol más rozs fajtáknál már leáll a fejlôdés. teljesnövény-szilázs vagy biomassza hasznosításra kimagaslóan gyors vegetatív növekedés magas zöldtömeg- és szárazanyagtermés zöldhozam szárazanyag-hozam Betakarítás Növényvédelem alacsony átlagos magas szeptember közepe október közepe csíra/m 2 nem szükséges a legjobb szilázsminôség akkor érhetô el, ha a betakarításkor a kalászok hasban vannak; a késôbbi betakarítás a hozam növekedése mellett minôségromlást eredményez teljesnövény-szilázs hasznosítása esetén növényvédelem nem szükséges DUKATO a klasszikus rozstermôhelyek nagyteljesítményû fajtája kiváló betegség-ellenállóság extenzív termôhelyekre A DUKATO a klasszikus rozstermôhelyek nagyteljesítményû fajtája. Elsôsorban extenzív területre ajánlott, be teg - ségeknek kiemelkedôen ellenálló fajtarozs. szeptember közepe október közepe csíra/m 2 rinhospórium barna 23

24 TRITIKÁLÉ TULUS kiemelkedô termésszint jó és betegség-ellenállóság rendkívül jó alkalmazkodóképesség, még késôi vetés és kemény tél esetén is A tritikálé sokszor a leggyengébb talajokra kerül. Külö nö - sen itt jelent elônyt a TULUS korai a és az ezt követô viszonylag hosszabb szemtelítôdés. A közép-keleteurópai régió terméseredményei jelzik, hogy a fajta univer zálisan alkalmazható valamennyi termôhelyen. október eleje vége csíra/m 2 sárga barna Ôszi tritikálé fajtakísérletek eredménye (MGSZH ) TULUS fj. fj. fj. st. GK Szemes fj. st. Titán st. Hungaro st. Disco PERFEKT évek óta magas terméshozam a köztermesztésben jó és betegség-ellenállóság A PERFEKT termésbiztonsága és kiegyensúlyozott agronó - miai tulajdonságai miatt a legjobb alternatíva szélsôséges körülmények között. A köztermesztésben évek óta magas terméshozamokkal bizonyítja megbízhatóságát, jó álló ké - pességének és betegségekkel szembeni toleranciájának köszönhetôen. október eleje vége csíra/m 2 sárga barna 24

25 ÔSZI DURUMBÚZA, ÔSZI BORSÓ WINTERGOLD középkorai, kiváló nagyobb termés és termésbiztonság, mint a tavaszi durumbúza esetében minôségstabilitása száraz körülmények között is magas szintû A WINTERGOLD kiváló termôképességének, valamint mi - nô ségstabilitásának köszönhetôen számottevôen javítja a durumtermesztés gazdaságosságát a szárazságra hajlamos termôhelyeken és évjáratokban. sárgapigment-tartalom felület elszínezôdés üvegesség október közepe vége csíra/m 2 JAMES ÚJ nagyobb termés és termésbiztonság, mint a tavaszi borsónál kiváló magas és fehérjetermés Az új, JAMES ôszi borsó az ôszi vetés elônyeként kiválóan hasznosítja a téli csapadékot. Tavasszal korábban indul fej - lôdésnek, mint a tavaszi vetésû borsók, emiatt beta ka rí - tására is mintegy két héttel korábban kerülhet sor. Aszályra hajlamos termôhelyeken így jelentôs termés- és jöve de - lem-többletet biztosít a hagyományos takarmányborsóval szemben. Termesztési jellemzôk szemtermés ezerszemtömeg javasolt vetésnorma javasolt vetésmélység Növekedési jellemzôk virágzás kezdete idô betakarításkor csíra/m 2 szeptember vége október eleje 4 6 cm 25

26 ÔSZI BORSÓ Ôszi borsó az alternatív fehérjetakarmány Az állattartó gazdaságok számára sok fejtörést okoz a kukorica túlsúlyos vetésforgó és a gabonafélékben részben emiatt megjelenô -fertôzés. A folyamatos takarmányszükséglet kielégítésének gondját csak tetézik az ingadozó, nehezen kalkulálható szójaárak. Az import szója magas beszerzési költsége miatt egyre többen teszik fel a kérdést: Hogyan lehet házon belül elôállítani a fehérjetakarmányt? Miért nem volt eddig kedvelt a száraz - borsó? A hazai fehérjenövények között, a szója mellett a szá - razborsónak van a legnagyobb jelentôsége. Sok gyakor - ló gazda mégis csalódottan visszavonulót fúj a szá razborsó termelésétôl, mivel az sok esetben a búzával együtt érik be. A kenyérgabona jó minôsége érdekében ugyanis a borsót gyakran hagyják túl sokáig állni a földeken, így még a kifejezetten jó állományok is össze esnek, emiatt nagyok a betakarítási veszteségek. A tavaszi borsó gyenge hozamainak további okai a gyakran meg késve elvégezhetô vetések, valamint a tavaszi és kora nyári meleg, aszályos periódusok kialakulása, amelyek együttes hatása virág- és hüvelyelrúgást eredményez. Két-három hetes fejlôdési elôny ôszi borsóval Ôszi borsó esetében ezek a problémák azért nem jellemzôek, mert átlagos évjáratokban két-három hetes fej - lôdési elônye van a tavaszi vetésûekkel szemben. Ez a következôk miatt lehet elônyös: A borsó rovarkártevôi a fejlettebb állományban csak ritkán okoznak a hozamot jelentôsen csökkentô károkat. A növény tavasszal kevésbé rúgja el a virágokat, mivel a vegetációs idôszak kezdete és a virágzás a szokásosnál jóval korábbi idôpontra esik. Ekkor a növény számára még elegendô mennyiségû víz van a talajban és a hômérséklet ritkán éri el a 30 C-ot, valamint az éjszakák is lényegesen hûvösebbek, mint hetekkel késôbb. A virágzás szempontjából kedvezôbb feltételek és az ôszi borsó nagyobb állománysûrûsége miatt lényegesen több az egy négyzetméteren kialakuló hüvelyek száma. A levelek sárgulása és a szemek bee általában június elejére esik, a betakarításhoz szükséges i állapotot pedig rendszerint június második felében éri el az állomány. Az ôszi borsó betakarítása még az ôszi árpa aratása elôtt, illetve azzal egyidejûleg lehetséges. Az idôben végzett betakarítás jelentôsen csökkenti a betakarítási veszteségeket. Különösen aszály idején hoznak az ôszi fajták a tavasziakhoz képest jelentôsen nagyobb termést hektáronként. Összefoglalva: az ôszi borsóra a tavaszi fajtákkal szemben korábbi, kisebb termelési kocká - zat, nagyobb hozam és problémamentes beta ka - rítás jellemzô. A és az optimális fejlôdés alapja a megfelelô agrotechnika Termôterület: Az erôsen agyagos és kifejezetten nedves talajok kivételével ahol fokozottabb az ôszi gombafertôzés kockázata valamennyi termôhelyen biztonságosan termelhetô. Vetés: Négyzetméterenként csíraképes mag elvetése szükséges, kb. 4 cm mélyen ahhoz, hogy ôsszel növény/m 2 állománysûrûséget érjünk el. Fontos, hogy friss szántás után a magok ne kerüljenek a javasoltnál mélyebb - re! A kedvezô áttelelés szempontjából döntô jelentôségû az optimális vetésidô, ami a legtöbb termôterület esetében szeptember vége és október 5. közé esik. Vetés után ajánlatos a hengerelés. Vetést követôen mintegy négy hetes vegetációs idôszakkal kell kalkulálni. A hosszantartó, változó hômérsékletû fagyok károsabbak, mint a -20 C-os, hó nélküli szárazfagy. Kis hótakaró (kb. 3 cm) esetén -25 C-ig, hótakaró nélkül -16 C-ig nem fagynak ki az opti málisan fejlett növények. Növényápolás: Az ôszi és tavaszi gyomirtáshoz szükséges készítmények is rendelkezésre állnak. A zavartalan ôszi fej - lô dés és a biztosítása érdekében az ôszi kezelést célszerû elônyben részesíteni. A zavartalan fejlôdés és egyben a elleni védekezés érdekében kora ta - vasszal 15 kg/ha kén kiszórása ajánlatos. Az elemi kén készítmények levélre történô kipermetezése a repcére kivitt elsô adaggal egy idôben javasolt. Gombaölô szerrel történô késôbbi permetezés a tavaszi borsónál gyorsabb fejlôdése miatt az ôszi borsóban általában nem szükséges, kivéve, ha a növények tél végén fóma-fertôzés miatt legyengültek. Ilyenkor a virágzás kezdetekor célszerû egy fungicid-kezelés elvégzése. 26

27 NAPRAFORGÓ SZEMES KUKORICA HIBRIDBÚZA SILÓKUKORICA ÔSZI BÚZA SILÓCIROK SZÓJA SZÁRAZBORSÓ TAVASZI ÁRPA ZAB SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. A SAATEN-UNION hét közepes méretû, több mint éves nemesítési tapasztalattal rendelkezô nemesítô ház szövetsége, amely a hazai növénytermesztôk számára is Európa egyik legszélesebb faj- és fajta kíná - latát biztosítja. A SAATEN-UNION a nagy jöve del me zô - séget biztosító növényfajokon kívül az adott területi viszonyokhoz jól illeszkedô további fajok sokaságát kínálja. Nemesítési prog - ramjaink egyedülálló sokszínûsége bizto - sítja, hogy a hatékony, a környezetet kímélô me zô gazdasági terme lés a jövôben is jöve - del mezô tevékenység maradhasson. JÁRÓBÚZA HIBRIDROZS ÔSZI ROZS ÔSZI ÁRPA TRITIKÁLÉ MUSTÁR TAKARMÁNYREPCE OLAJRETEK FACÉLIA

28 TERÜLETI SZAKTANÁCSADÓINK 1. Területi képviselô: Finy György Gyôr-Moson-Sopron és Vas megyék Mobil: Területi képviselô: Szabó Tamás Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyék Mobil: Értékesítési támogató: Németh Csaba Veszprém megye Mobil: Területi képviselô: Virág Attila Somogy és Zala megyék Mobil: Értékesítési támogatók: Kis Tar Gyula Mobil: Pék Ferenc Mobil: Területi képviselô: Erôs János Tolna és Baranya megyék Mobil: Területi képviselô: Pataki István Pest, Nógrád megyék és Heves megye nyugati része Mobil: Területi képviselô: Nagy János Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun- Szolnok megyék és Heves megye keleti része Mobil: Értékesítési támogatók: Baleda István Borsod-Abaúj-Zemplén megye Mobil: Bóta Istvánné Jász-Nagykun-Szolnok megye Mobil: Területi képviselô: Kovács Gyula Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyék Mobil: Értékesítési támogató: Hulvej Tamás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Mobil: Területi képviselô: Seres Tamás Bács-Kiskun megye Mobil: Értékesítési támogató Sztarovics Mihály Mobil: Területi képviselô: Jankó György Csongrád és Békés megyék Mobil: Értékesítési támogató: Kiss Gábor Békés megye Mobil: Az ôszi kalászos katalógus szerkesztése lezárva: augusztus. A katalógusban elôforduló esetleges nyomdai hibákért felelôsséget nem vállalunk. SAATEN-UNION Hungária Kft Lepsény, Vasút u Tel.: Fax: info@saaten-union.hu

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2014. www.saaten-union.hu

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2014. www.saaten-union.hu SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2014 www.saaten-union.hu Tisztelt Termelô! Az éghajlat és a piaci környezet változásának követ kez - ményei a kalászosgabona-termesztôket is

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2015

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2015 SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2015 Tisztelt Termelô! A SAATEN-UNION ôszi vetésû hibridjeinek és fajtáinak töretlenül növekvô népszerûsége mellett egy kettôs jubileum is

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG.

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. www.saaten-union.hu KORSZERÛ VÁLASZ AZ ÚJ KIHÍVÁSOKRA A SAATEN-UNION hét közepes méretû, több mint 100 éves nemesítési tapasztalattal rendelkezô nemesítô ház

Részletesebben

Saaten-Union. több termés, több siker.

Saaten-Union. több termés, több siker. Saaten-Union. több termés, több siker. ŐSZI KALÁSZOSOK 2011 www.saaten-union.hu Több termés, több siker Szinte már nem is meglepetés, hogy ez az év is olyan körülményeket teremtett a növénytermesztésben,

Részletesebben

REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon!

REPCE BÚZA ÁRPA. LG őszi vetőmag ajánlat 2015. Kevesebb kockázat nagyobb haszon! REPCE BÚZA ÁRPA LG őszi vetőmag ajánlat 2015 Kevesebb kockázat nagyobb haszon! 2 Őszi vetőmag ajánlat REPCE 3 A Limagrain kutatási tevékenységének középpontjában a termésmennyiség folyamatos növelése mellett,

Részletesebben

KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT

KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT KUKORICA VETŐMAG AJÁNLAT 2014 dekalbteszt.hu dekalbmet.hu 04.30. ÚJ DKC3811 9 10 10 9 10 10 Termőképesség Vízleadás Aszálytűrés Korai fejlődési erély Szárszilárdság Gyökérerősség Alacsony növénymagasságú,

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG.

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. www.saaten-union.hu Családi tulajdonú, német nemesítô házak összefogása 1965-ben hét nemesítô ház összefogásából jött létre a SAATEN-UNION GmbH. KORSZERÛ VÁLASZ

Részletesebben

A legtöbbet termő középérésű.

A legtöbbet termő középérésű. REPCE 64 REPCE HIBRIDEK REPCE HIBRIDEK A legtöbbet termő középérésű. Az SY Bluestar a Syngenta legújabb, ogura típusú hibridrepcéje. Robosztus megjelenésű, középérésű hibrid, mely átlagon felüli terméspotenciállal

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2014. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Berény Elismerés éve: 2010. Szálkás, korai érésű Általánosan jó alkalmazkodó-képességű, kiemelkedő szárazságtűréssel rendelkező,

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG.

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. www.saaten-union.hu KORSZERÛ VÁLASZ AZ ÚJ KIHÍVÁSOKRA A SAATEN-UNION hét közepes méretû, több mint 100 éves nemesítési tapasztalattal rendelkezô nemesítô ház

Részletesebben

Tavaszi Dél-Alföldi Fórum

Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Tavaszi Dél-Alföldi Fórum Gazdaságos kukorica termesztés GK hibridekkel Szél Sándor és munkatársai Gabonakutató Nonprofit Kft. Szeged 2016.02.24 Mikor gazdaságos? Ha a termésért kapott bevétel meghaladja

Részletesebben

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27

Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések. Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés Tavaszi munkák jelentése Nyári munkák jelentése Őszi munkák jelentése OSAP jelentések Székesfehérvár 2014.11.27 Termésbecslés 6/2014. (II. 6.) VM rendelet a termésbecslésről A szakmaközi

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2010. augusztus 16-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2010. augusztus Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing

Tisztelt Olvasók! 2007. június 6-7-én (szerdán és csütörtökön) A 9óra 30perckor kezdődő program mindkét napon azonos. Kutatás + Marketing Kutatás + Marketing A Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja Tisztelt Olvasók! Kalászos és repce fajtabemutatóinkra invitáló Híradónk ez évi nyári számának írásaiban is igyekszünk a múló, de

Részletesebben

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud!

Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Fajtára keresni a CTRL majd az F gomb egyidejű lenyomásával megjelenő kis ablakban tud! Auradur Korai, szálkás kalászú, közepes növénymagasságú, kiváló szárszilárdságú és jó télállóságú fajta, amely kiváló

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG.

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2016 www.saaten-union.hu Tisztelt Termelô! A SAATEN-UNION ôszi vetésû hibridjeinek és fajtáinak töretlenül növekvô népszerûsége, valamint a

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2013. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Békés A fajta elismerés éve: 2005. A fajtai korai érésű, szálkás típusú. Alkalmazkodóképessége kiváló. Fagy- és télállósága

Részletesebben

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata A Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. 2016. évi Őszi búza és árpa vetőmag ajánlata GK Csillag A fajta elismerés éve: 2005. A fajta általános jellemzése: Levelei félig felállóak, közepesen szélesek, világos zöldek.

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG.

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. www.saaten-union.hu Családi tulajdonú, német nemesítôházak összefogása 1965-ben hét nemesítôház összefogásából jött létre a SAATEN-UNION GmbH. TRADÍCIÓ ÉS

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

Időt álló hazai ŐSZI KENYÉRBÚZA GK Ati GK Garaboly GK Békés GK Góbé GK Csillag GK Hargita GK Csongrád GK Hattyú GK Élet GK Holló GK Fény GK Hunyad Jubilejnaja 50 ŐSZI DURUM BÚZA GK Bétadur GK Selyemdur

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 7. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. november 24-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

KALÁSZOS VETŐMAGOK 52

KALÁSZOS VETŐMAGOK 52 KALÁSZOS 52 KALÁSZOS VETŐMAGOK KALÁSZOS VETŐMAGOK Bologna Kiemelkedő termőképességű, stabilan kiváló minőséget adó (javító), szálkás búzafajta. Olyan terméspotenciál jellemzi, ami eddig ismeretlen volt

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. augusztus 17-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 4. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. augusztus 11-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2017

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2017 Fajtarozs Hibridrozs Ôszi árpa Ôszi durumbúza Ôszi búza Hibridbúza SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. ÔSZI KALÁSZOSOK 2017 www.saaten-union.hu Tritikálé Közteskeverékek Ôszi borsó Tisztelt Termelô!

Részletesebben

TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE

TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE 1 TEJELŐ SZARVASMARHÁK ÖKOLÓGIAI TAKARMÁNYOZÁSÁRA AJÁNLOTT HAZAI SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYFAJOK ÉS FAJTÁK ISMERTETŐJE TECH_08/A3/2-2008-0423 (CONFU_08) kutatási konzorcium 2014 2 SZÁNTÓFÖLDI ZÖLDTAKARMÁNY-NÖVÉNYEK

Részletesebben

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5 1.) Magyarországi helyzet Piaci információk a gabonáról és az olajnövényekről A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának június 24.-i ülésén elhangzottak szerint a kalászosokból jó termés ígérkezik.

Részletesebben

Statisztikai Jelentések

Statisztikai Jelentések XX. évfolyam, 3. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. július 20-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Tisztelt Gazdálkodó!

Tisztelt Gazdálkodó! EURALIS HÍRLEVÉL 2011/4. EURALIS VETŐMAG KFT. 1118. Budapest, Rétköz u. 5. Tel.: 06-1-883-8884 Fax: 06-1-883-8885 www.euralis.hu Tisztelt Gazdálkodó! A jó idő érkeztével egyre sűrgetőbbé válik a határban

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága. A kalászos gabonák évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon. Veszprém 2005. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága A kalászos gabonák 2005. évi terméseredményei a Közép-Dunántúlon Veszprém 2005. október Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság,

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2009. április 6-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2009. április Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1!

500-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 2015/2016. Fókuszban a Genezis Nicola F1! 5-ak Klubja Genezis Repce tápanyag-utánpótlási kísérletek 15/16 Fókuszban a Genezis Nicola! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. A 15-16-os szezonban hazánk repce termőhelyeit lefedve, 5 fajtasorral

Részletesebben

500-ak Klubja eredmények őszi búzában

500-ak Klubja eredmények őszi búzában 00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító

Részletesebben

T E R M É K A J Á N LÓ K a l á s zo s Re p c e

T E R M É K A J Á N LÓ K a l á s zo s Re p c e TERMÉKAJÁNLÓ Kalászos Repce Innovatív // INNOVATÍV TECHNOLÓGIAI MEGOLDÁSOK A CAUSSADE SEMENCES vetőmag-nemesítő vállalatot francia gazdák alapították. Nem véletlen tehát, hogy az immár nemzetközivé fejlődött

Részletesebben

A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése

A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése A Hungaro durumrozs tulajdonságai és termesztése Dr. Kruppa József Ph.D tb. egyetemi docens, címzetes főiskolai tanár Nyíregyháza, 2015. 03. 21. A szakirodalmakban előrevetítik a tritikálé várható elterjedését

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVII. évfolyam, 6. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. október 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 4. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. augusztus 15-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Mustár-olajretek keverék

Mustár-olajretek keverék 2030 Érd, Emil utca 28. Tel/Fax:23/369-381 Mobil:06-20-950-9073, 06-20-503-2328 E-mail:gyarmati.tamas@gyarimag.hu,info@gyarimag.hu Honlap: www.gyarimag.hu Mustár-olajretek keverék Ár: 470 Ft+ÁFA/kg Vetési

Részletesebben

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutatócsoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai ismeretek

Részletesebben

DE AKIT. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei

DE AKIT. A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei Universitatis Debreceniensis Sedes Scien tiarum A g ric ult ur ae DE AKIT A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság gabonanövényei Debrecen, 2017 Universitatis Debreceniensis Sedes Scien

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL. www.saaten-union.hu

INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL. www.saaten-union.hu INNOVÁCIÓ ElSŐ KÉZBŐL tavaszi FAJTAkínáLat 20 www.saaten-union.hu TARTALOM KUKORICA SUFAVOR 4 SURREAL 5 SUMBERTO 6 SUMATOR 6 SUPERBIA 7 SUMBRA 8 SUAREZ 9 SUMER 9 SUANITO 10 SUM0307 10 MONTONI 11 SURCO

Részletesebben

A növénytermesztés javította a mezőgazdaság évi eredményét (2.)

A növénytermesztés javította a mezőgazdaság évi eredményét (2.) A növénytermesztés javította a mezőgazdaság 2013. évi eredményét (2.) Andrási Zsolt KSH Vidékfejlesztési, Mezőgazdasági és Környezeti Statisztikai Főosztály, Budapest Az agrárgazdaság kibocsátási értéke

Részletesebben

Martonvásári őszi zabfajták

Martonvásári őszi zabfajták 1. oldal (összes: 11) 2. oldal (összes: 11) Az idei tél eddig az átlagosnál enyhébb volt, ezért nem az áttelelés kérdése, hanem az áttelelő kórokozók és a kártevők kerültek előtérbe. 1. kép: Őszi zab és

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. július 11-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. július Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK

A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK A HIBRID EREJE ÚJ KUKORICA HIBRIDEK Kedves Gazdálkodók! Az AGRIMAX cég kukorica hibridek nemesítésével foglalkozó kutató-csoportja Szerbiában már több, mint 20 éve a legmodernebb genetikai és biotechnológiai

Részletesebben

A 2012-es szezon értékelése

A 2012-es szezon értékelése A 2012-es szezon értékelése Kecskés Gábor ELNÖK Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Burgonya Ágazati Fórum Keszthely 2013.január 17. Európai helyzetkép Rekord alacsony burgonya termés az idei esztendőben

Részletesebben

Szakszerű választás, észszerű megoldás!

Szakszerű választás, észszerű megoldás! Szakszerű választás, észszerű megoldás! ŐSZI KALÁSZOS FAJTA AJÁNLAT 2016. tartalomjegyzék Prémium minőséget adó őszi búza fajták LUKULLUS...4 LUPUS...6 nagy termőképességű őszi búza fajták és hibrid INGENIO...8

Részletesebben

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak

Részletesebben

Őszi kalászosok. gazdasági értékvizsgálata és növénykórtani eredményei Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság

Őszi kalászosok. gazdasági értékvizsgálata és növénykórtani eredményei Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Őszi kalászosok (őszi búza, tritikálé, tönkölybúza) gazdasági értékvizsgálata és növénykórtani eredményei 2012 NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztály

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXII. évfolyam 4. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2017. augusztus 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra

LG repce és kalászos vetőmag ajánlat. haszon! csak. Nincs kockázat. Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus. Magról magra, magasabbra LG repce és kalászos vetőmag ajánlat Nincs kockázat haszon! csak Őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus Magról magra, magasabbra tartalom Magról magra, magasabbra Bevezető...3 A Limagrain kutatásainak

Részletesebben

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének

Részletesebben

ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG

ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT. őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG ŐSZI KÁPOSZTAREPCE ŐSZI GABONAFÉLÉK 2015 FAJTAAJÁNLAT A JOBB TERMÉSÉRT őszi katalógus MINDEN, AMI VETŐMAG 2. OLDAL őszi katalógus / ősz 2015 / őszi káposztarepce, őszi gabonafélék Tisztelt Gazdálkodó!

Részletesebben

&ROHAN VISBY. Őszi káposztarepce 2011. a legjobbat vetni a legtöbbet aratni. RAPOOL repceszortiment 2011

&ROHAN VISBY. Őszi káposztarepce 2011. a legjobbat vetni a legtöbbet aratni. RAPOOL repceszortiment 2011 Őszi káposztarepce 2011 a legjobbat vetni a legtöbbet aratni VISBY &ROHAN Arkaso RAPOOL repceszortiment 2011 Hibridek: SHERPA ÚJ Fajta: VISBY COMPASS ÚJ ATOLL ROHAN HAMMER ÚJ ARKASO vectra ABAKUS elektra

Részletesebben

INNOVÁCIÓ ELSŐ KÉZBŐL SAATEN-UNION

INNOVÁCIÓ ELSŐ KÉZBŐL SAATEN-UNION INNOVÁCIÓ ELSŐ KÉZBŐL SAATEN-UNION SAATEN-UNION Hungária Kft. 8132 Lepsény, Vasút u. 57. tel.: 06-22-585-202, fax: 06-22-437-056 e-mail: saaten@t-email.hu WWW.SAATEN-UNION.HU ŐSZI KÁPOSZTAREPCE 2009 Új

Részletesebben

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018

TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 TAVASZI VETÔMAG AJÁNLAT 2018 KUKORICA TERMÉKÁTTEKINTÉS KUKORICA MEGNEVEZÉS FLATO FARADAY MOSQUITO TOUAREG SENSOR DIMENSION FAO 320-340 330-350 340-360 360-380 360-380 370-390 Hasznosítás szemes szemes

Részletesebben

GABONAPIACI HELYZETKÉP

GABONAPIACI HELYZETKÉP GABONAPIACI HELYZETKÉP Malom és sütőipari Osztályülés, Budapest 2017. április 10. Mátyus Kornél NAK A világ gabonakészleteinek várható alakulása Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)

Részletesebben

KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT

KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT 2012 KISKUN KISKUN VETŐMAGKÍNÁLAT Magyar földbe magyar vetőmagot! IN MEMORIAM Dr. Rády Samir 1941 2011 Megkezdett munkádat méltóképpen folytatjuk. Tisztelt Termelők! A Kiskun Kft. megújult vezetése köszönti

Részletesebben

őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % www.lgseeds.hu Magról magra, magasabbra

őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % www.lgseeds.hu Magról magra, magasabbra őszi káposztarepce és kalászos termékkatalógus 2013 I. hely 2012 Arsenal 114 % I. hely 2011 - Arsenal 128 % NÉBIH kisparcellás fajtaösszehasonlító kísérletek korai csoport Magról magra, magasabbra Maximalizálja

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ İSZI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. november 28-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. december Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXI. évfolyam 1. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2016. április 18-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14.

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14. Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja Heicz Péter, 2014.01.14. Termelői kihívások Magyarországon Hogyan tudom stabilizálni a terméshozamaimat ilyen időjárási szélsőségek mellett?

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVIII. évfolyam, 7. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. november 25-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés az őszi mezőgazdasági

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al

Részletesebben

A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai

A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Dr. Varga Lajos Agroport-D Kft. A hazai dohánytermesztés biológiai alapjai Fajtanemesítés Fajtaelismerés Hazai nemesítésű fajták, fajtahasználat Vetőmagtermesztés

Részletesebben

Termésszint. Évjárat stabilitás

Termésszint. Évjárat stabilitás Kedves Gazdálkodó! AKTUALITÁSOK Pioneer kukoricahibridek 2010. november 26. 39. szám HASZNOS INFORMÁCIÓK Pioneer.com/hungary Árutızsdei hírek Pioneer sajtófigyelı Idıjáráselırejelzés Agrometeorológia Ha

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVII. évfolyam, 3. szám, 2012 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2012. július 16-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról

Részletesebben

Kalászos fajtaajánlat. Őszi búza Őszi árpa Őszi hibrid rozs 2016/17

Kalászos fajtaajánlat. Őszi búza Őszi árpa Őszi hibrid rozs 2016/17 Kalászos fajtaajánlat Őszi búza Őszi árpa Őszi hibrid rozs 2016/17 Tartalom Bemutatkozás...2-3 Őszi búza fajták...4-11 SIRTAKI...4 FARINELLI...5 BASMATI...6 HISSEO...7 KWS FERRUM...8 KWS MAGIC...9 CALISOL...10

Részletesebben

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 28. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 819 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása

Részletesebben

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 2007. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 811 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása

Részletesebben

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29.

A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon. Tikász Ildikó Edit Budapest, szeptember 29. A hüvelyes növények termesztésének színvonala és gazdaságossági kérdései Magyarországon Tikász Ildikó Edit Budapest, 2016. szeptember 29. Tartalom 1. Száraz hüvelyesek jelentősége 2. Termelési mutatók

Részletesebben

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával!

KARAVÁN F1. Csúcshozam, stressz toleranciával! UBORKA FAJTAKÍNÁLAT KARAVÁN F1 Csúcshozam, stressz toleranciával! Nagyon korai, partenokarp uborka hibrid. Középerős növekedésű, oldalhajtásai rövidek. Termései szabályos henger alakúak, ikresedésre, deformálódásra

Részletesebben

HIBRIDBÚZA: A JÖVÔ TECHNOLÓGIÁJA MÁR MA A SAATEN-UNION KÍNÁLATÁBAN.

HIBRIDBÚZA: A JÖVÔ TECHNOLÓGIÁJA MÁR MA A SAATEN-UNION KÍNÁLATÁBAN. HIBRIDBÚZA: A JÖVÔ TECHNOLÓGIÁJA MÁR MA A SAATEN-UNION KÍNÁLATÁBAN. TARTALOM Tartalom Oldal Innováció elsô kézbôl 3 Az elônyök testet öltenek 4 5 Nemesítés 6 7 Vetômagtermelés 8 11 A sikertörténet 12 13

Részletesebben

CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72

CUKORRÉPA VETŐMAGOK 72 CUKORRÉPA 72 CUKORRÉPA VETŐMAGOK Kiemelkedően magas cukortartalmú, rizoktónia toleráns cukorrépa. Cerkospóra ellen az egyik legellenállóbb fajta. Minden cukorrépa termesztésre alkalmas területen termeszthető.

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os

Részletesebben

GK BÉKÉS (2005) Javító minőségű, nagy termőképességűőszi búza fajta.

GK BÉKÉS (2005) Javító minőségű, nagy termőképességűőszi búza fajta. GK BÉKÉS (2005) Javító minőségű, nagy termőképességűőszi búza fajta. Korai, megbízható fagy- és télállóságú, szárazságtűrő. Termőképessége üzemi körülmények között: 5-7,5 t/ha Esésszáma: 260-300 Szedimentációs

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XIX. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2014. április 14-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

Szemescirok termesztési technológia

Szemescirok termesztési technológia Szemescirok termesztési technológia A szemescirok nagy termőképességű, kiváló szárazságtűrő-képességű, közepes- és gyengébb talajadottságú területeken is jövedelmezően termeszthető szemestakarmánynövény.

Részletesebben

ŐSZI BÚZA. GK Csillag. Őszi fajtaajánlat

ŐSZI BÚZA. GK Csillag. Őszi fajtaajánlat Őszi ŐSZI BÚZA GK Csillag MSZH-FO (2005) Magasság, cm 80-95 Levélállás félig felálló Hl tömeg, kg 80-82 Esésszám, s 280-320 Szemkeménység (P) 65-70 Nedves sikér % 31-33 Sikérterülés, mm 2,5-4,5 Zeleny

Részletesebben

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények

repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények 04-05 repce 500-ak Klubja kísérleti eredmények Nicola F az Ön repce hibridje! A repce kiemelt fontosságú növény a számunkra. Mi sem mutatja jobban, mint az, hogy 8 fajtasorral együtt az 500-alk klubja

Részletesebben

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata:

Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: 1. Ismertesse az őszi búza termesztésének célját, jelentőségét, technológiáját! Információtartalom vázlata: Termesztés céljai, jelentősége (fő- és melléktermékek felhasználása) Fajtaismeret (fontosabb

Részletesebben

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG.

SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. SAATEN-UNION. TÖBB TERMÉS. NAGYOBB BIZTONSÁG. TAVASZI FAJTAKÍNÁLAT 2015 www.saaten-union.hu Tisztelt Termelô! Az IGC jelentése szerint a világ közel 1,9 milliárd tonnát elérô éves gabona felhasználása

Részletesebben

UMG MICRO. mikrogranulált starter műtrágya

UMG MICRO. mikrogranulált starter műtrágya UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágya A mezőgazdasági termelők körében egyre jelentősebb az igény olyan korszerű, hatékony és környezetkímélő technológiák iránt, amelyek minél nagyobb biztonsággal

Részletesebben

A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása

A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása A Marton Genetics napraforgó portfóliójának megújulása A Bázismag Kft. a megújulásra törekedve folyamatosan frissíti portfólióját, legyen szó kukorica, repce, vagy akár napraforgó vetőmagról. A korábbi

Részletesebben

Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei

Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei Megvalósított ígéretek - fókuszban a KWS új kukorica hibridjei A KWS Magyarország Kft. első alkalommal hirdette meg Szemes Kukorica Termelési Versenyét. A verseny kihirdetésének célja többek között az

Részletesebben

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL XVIII. évfolyam, 2. szám, 2013 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2013. május 21-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS!

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! KUKORICA HIBRID AJÁNLAT 2015. HISSZÜK, HOGY A SZAKSZERŰSÉG A LEGKIFIZETŐDŐBB! Tisztelt Partnerünk! Az elmúlt évtizedekben a kezdetektől napjainkig a KITE Zrt a folyamatos

Részletesebben

PIONEER PRÉMIUM AJÁNLAT A SIKER BENNE VAN A TARTALOMBÓL. www.dupontpioneerhirlevel.com

PIONEER PRÉMIUM AJÁNLAT A SIKER BENNE VAN A TARTALOMBÓL. www.dupontpioneerhirlevel.com 07 1. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM 2013. OKTÓBER A TARTALOMBÓL PIONEER PRÉMIUM AJÁNLAT A SIKER BENNE VAN PIONEER PROTECTOR TM = KIEMELKEDŐ BIZTONSÁG! TERMELŐI INTERJÚ - TERMELÉS PIONEER VETŐMAGOKKAL AZ AFLATOXIN

Részletesebben

VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói

VETÔMAGOK 2014. Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai. Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói VETÔMAGOK 2014 Megújult kukorica genetikánk A tudomány ígéretes alkotásai Gyommentes életre terem A CL technológia éllovas napraforgói A siker forrása az ember LG az Ön szolgálatában! www.lgseeds.hu kukorica

Részletesebben

Bene Zoltán cégvezető

Bene Zoltán cégvezető A közel 20 éve a piacon lévő Karintia Kft. célja továbbra is változatlan. A gazdák számára modern genetikájú, elsősorban a Pannon régióra nemesített őszi és tavaszi vetőmagok előállítása és forgalmazása.

Részletesebben

Tartalomjegyzék TARTALOM

Tartalomjegyzék TARTALOM ŐSZI FAJTAAJÁNLAT 2015 TARTALOM Tartalomjegyzék Köszöntő... 1 Őszi kalászos összefoglaló táblázat... 2 3 ŐSZI BÚZA GK Ígéret ÚJ... 4 GK Csillag... 5 GK Békés... 6 GK Futár... 7 GK Körös... 8 GK Berény...

Részletesebben

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015.

Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. Szakszerű választás, ÉSSZERŰ MEGOLDÁS! REPCE VETŐMAG AJÁNLAT 2015. MINDEN, AMIT A REPCÉRŐL TUDNI KELL! INFORMATIKAI HÁTTÉR AGROTECHNOLÓGIA Minden, ami a repce termesztéséhez szükséges! Műtrágyák Szaktanácsadás

Részletesebben

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 Közzététel: 2008. szeptember 19. Sorszám: 191. Következik: 2008. szeptember 22. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008 2008-ban a 2007. évinél 2%-kal

Részletesebben

A TARTALOMBÓL. www.dupontpioneerhirlevel.com ÉVZÁRÓ GONDOLATOK, AVAGY MI A KÜLÖNBSÉG EGY ŰRHAJÓ ÉS A KŐBALTA KÖZÖTT? GALÉRIA NYEREMÉNYJÁTÉK

A TARTALOMBÓL. www.dupontpioneerhirlevel.com ÉVZÁRÓ GONDOLATOK, AVAGY MI A KÜLÖNBSÉG EGY ŰRHAJÓ ÉS A KŐBALTA KÖZÖTT? GALÉRIA NYEREMÉNYJÁTÉK 09 1. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 2013. DECEMBER A TARTALOMBÓL ÉVZÁRÓ GONDOLATOK, AVAGY MI A KÜLÖNBSÉG EGY ŰRHAJÓ ÉS A KŐBALTA KÖZÖTT? GALÉRIA NYEREMÉNYJÁTÉK www.dupontpioneerhirlevel.com AKTUÁLIS Évzáró gondolatok,

Részletesebben