Karon tett látogatások

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Karon tett látogatások"

Átírás

1

2 Kari ügyek Kari Tanács ülés A Kari Tanács február 10-én határozott az intézetvezetői, vezetői megbízások meghirdetéséről az Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi, az Élelmiszertudományi, a Növénytudományi Intézetbe, valamint az Agrár Műszerközpontba. A Kari Tanács támogatta az ötéves agrármérnöki egyetemi képzés Szent István Egyetemmel közösen létesítendő dokumentációját. A Kar Oktatási Bizottságának jóváhagyását követően a Kari Tanács is támogatta az Élelmiszertermelés növénytermesztési alapjai c. B típusú tárgy meghirdetését az Élelmiszermérnöki BSc szakon. A Növénytermesztő mérnöki BSc szakon a Földművelés és területfejlesztés c. tárgy felelőse Dr. Baranyi Béla professzor úr lett. A 7. gyakorlati félévüket töltő BSc hallgatók teljesítményéről, a gyakorló helyek véleményéről, a félév szervezéséről tartott beszámolót Dr. Bittner Beáta a MAG Praktikum Kft. képviseletében. Beszámolóját követően Dr. Stündl László tudományos dékánhelyettes úr ismertette a készülő Horizon2020 pályázatokat. A Kari Tanács támogatta a Kari Működési Rend módosítását, melynek kapcsán az Élelmiszertudományi, Minőségbiztosítási és Mikrobiológiai Intézet neve Élelmiszertudományi Intézet lett, továbbá létrejött az Agrár Lovasiskola. A Kari Tanács támogatta a Növényvédelmi Intézetbe egy tanársegédi álláshely meghirdetését. Támogatását fejezte ki a Tanács a Brhlik András Alapítványban Gyurkó Zsombor kuratóriumi tag személyével kapcsolatosan. 2

3 Karon tett látogatások február 19-én egyeztető megbeszélésre Karunka érkezett a Tranzitker igazgató helyettese, Csizmadia László úr, valamint Kertész Sándor úr a vállalat humánpolitikai igazgatója. Látogatásuk célja a Visszavárunk programmal kapcsolatosan eddig megszerzett tapasztalataik megosztása. A megbeszélésen részt vett Dr. Komlósi István dékán, Dr. Fürjné Rádi Katalin ügyvivő-szakértő, Gyurkó Zsombor HÖK elnök és Mocsáriné dr. Fricz Julianna dékáni hivatalvezető. A Tranzitker képviselői elmondták, hogy sikeresnek tartják a programot, melynek keretében két tanulmányutat is szerveztek a középiskolás diákok részére. Elmondták, hogy a szorosabb kapcsolattartás érdekében célszerűbb lenne a későbbiekben kisebb létszámú csoportokat szervezni. Javasolták, hogy az érdeklődő hallgatók nyári gyakorlati munkára jelentkezzenek a céghez. A tevékenység kari koordinátora Dr. Posta János tanársegéd lett. Vállalták hallgatók fogadását szakmai terepgyakorlatok során is. Dr. Komlósi István dékán úr kezdeményezte a Fehérgyarmat Klub megalakítását, melynek alapvető célja a kistérségek bemutatkozása kulturális rendezvényeken keresztül. A tevékenység koordinátora Dr. Fürjné Rádi Katalin ügyvivő-szakértő asszony. Kérte a Tranzitker részvételét a március végén megrendezésre kerülő Agrár Szakmai Workshop-on, továbbá a középiskolások részére rendezett tanulmányi vetélkedőkön is. 3

4 Kari vezetők hazai és külföldi intézményekben A magyarországi akác védelmében nyilvános nyilatkozat aláíráson vett részt Dr. Komlósi István dékán úr Gödöllőn, a Szent István Egyetemen, február 7-én. A témában február 13-án rádiós interjút adott az Európa Rádió, majd február 25-én a Retro Rádió részére. A magyar akác témakörében Dr. Rédei Károly professzor úr cikket jelentetett meg a Magyar Mezőgazdaság c. lapban. Kari események február 4-én az osztatlan agrármérnök képzéssel kapcsolatos video konferenciára került sor, melyen a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezetgazdálkodási Kar vezetése, továbbá Dr. Komlósi István dékán úr, Dr. Juhász Csaba oktatási dékánhelyettes úr, Dr. Pepó Péter és Dr. Kátai János professzor urak vettek részt február 5-én 8,00 órától a Növényorvos MSc és a Növényvédelmi mérnöki szakárnyú továbbképzési szakos hallgató zajlottak. A záróvizsgái Növényorvosi mesterképzés nappali tagozaton 6 fő szakmérnöki és a Növényvédelmi szakirányú továbbképzési szakon 4 fő tett sikeres záróvizsgát. Oklevelüket február 14-én ünnepélyes keretek között vehették át. 4

5 2014. február 20-án és március 3-án egyeztető megbeszélésre hívtuk a Horizon 2020 programban projektet beadó kollegákat február 26-án Dr. Komlósi István dékán úr részt vett a Debreceni Egyetem második madáretetőjének kihelyezésén. A témában számos cikk jelent meg többek között a és a internetes újságokban. 5

6 2014. február 27-én Dr. Komlósi István dékán úr látogatást tett az Agrár Lovasiskolában. 6

7 Intézeti, tanszéki ügyek 1. Intézeti oktatók közleményei Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Könyv: A Szaktudás Kiadó gondozásában jelentek meg 2014 elején a Dr. Balogh Péter (GVK Gazdaságelemzési és Statisztikai tanszék) és Novotniné Dr. Dankó Gabriella (MÉK Állattenyésztéstani Tanszék) által szerkesztett Versenyképes kocatartás és malacnevelés, illetve Versenyképes sertéshízlalás című könyvek. A két szakkönyv 200 helyen az országban, az Agrárkamara irodáiban került kihelyezésre, de közforgalomban is megjelent. A Mezőgazdasági Könyvhónap rendezvényei között február 27-én író-olvasó találkozóra került sor az Országos Mezőgazdasági Könyvtárban, Budapesten, ahol a szerkesztők dedikálták a könyveket. Novotniné Dankó Gabriella szerkesztő dedikál 7

8 Egyéb közlemények: Posta J. (2014): Újdonságok a lótenyésztési kutatásokban. Magyar Állattenyésztők Lapja, XLII. évfolyam, 2. szám, február, p. Juhász L. (2014): Ismerjük hazai madarainkat! Télen nyáron a fák törzsén. A fakuszok. Díszmadár Magazin, 193. sz Juhász L. (2014): Vadászvetélkedő Debrecenben felsőfokon. Nimród, 102. évf. 2. sz.: 26. Juhász L. (2014): Az év hala. A magyar bucó. Természet Búvár, 2014./I. sz.: Juhász L. (2014): Ismerjük meg hazánk madarait! A vörösbegy. Díszmadár Magazin, 194. sz. : Kövér L. Duenas S. Korobytsin D. Korobytsina M. Huettmann F Küzdelem, változó sikerrel Összefogás a tengeri teknősökért. Természetbúvár, 2014/1: Rédei K., Keserű Zs.,Csiha I., Rásó J., Kamandiné Végh Á., Antal B Juvenile Growth and Morphological Traits of Micropropagated Black Locust (Robinia pseudoacacia L.) Clones under Arid Site Conditions. Acta Silvatica and Lignaria Hungarica.Vol.9: (SJR = 0,209, IF = 0,276). Antal B. (2014): Vadföldgazdálkodás Vetőmagkeverékek vizsgálatának eredménye a Gúthi Erdészetnél. Nimród, 102. évf. 3. sz.: Dr. Juhász Lajos egyetemi docens, tanszékvezető úr előadást tartott A madárgyűrűzés a tudomány szolgálatában címmel az I-Klubban február 26-án. A témában számos cikk jelent meg a sajtóban: Az év élőlényei I. Európa Rádió 8

9 Az év élőlényei II. Európa Rádió A Debrecen környéki vízterületek természeti állapota. Zöld Kamera. Debrecen Televízió Madáretető avatás, bemutató madárgyűrűzés. Campus. Alföld Televízió Élelmiszertudományi Intézet Szakcikk közlésre elfogadva: Jónás Á., Fekete E., Flipphi M., Sándor E., Jäger Sz., Molnár Á.P., Szentirmai A., Karaffa L. (2014): Extra- and intracellular lactose catabolism in Penicillium chrysogenum: phylogenetic and expression analysis of the putative permease and hydrolase genes. Journal of Antibiotics (accepted for publication). Impakt faktor: 2,191 Tudományos ismeretterjesztő cikk: Kovács Csilla, Peles Ferenc, Sándor Erzsébet (2014): Biológiai védekezési lehetőség a szőlő fás megbetegedései ellen. SZŐLŐ-LEVÉL 4:(2) p. Kertészettudományi Intézet Holb I. (2014): Védekezési lehetőségek az alma ventúriás varasodás ellen nem kémiai módszerekkel. Mezőhír 2014 (2) pp. Holb I. (2014): Venturia spp. en cultivos de peras y manzanas respetuosos con el medio ambiente: de la epidemiología a la gestión de las enfermedades. Phytoma 2014/2 (2014) 9

10 Holb I. (2014): Az alma ventúriás varasodás, az alma monilíniás gyümölcsrothadás és az almafaliszharmat járványdinamikája integrált és ökológiai ültetvényekben és hasznosítása a növényvédelmi prognosztikában. 60. Növényvédelmi Tudományos Napok Konferencia, Budapest Összefoglalók: p. 59. Gonda I. (2013): Az alma termesztése Művelési rendszerek. In: Magyarország kultúrflórája Az alma. Szerk. Tóth M. Agroinform Kiadó pp. ISBN: Gonda I. (2013): Az alma termesztése A telepítés előkészítése és kivitelezése. In: Magyarország kultúrflórája Az alma. Szerk. Tóth M. Agroinform Kiadó pp. ISBN: Gonda I. (2013): Az alma termesztése Termesztéstechnológia. In: Magyarország kultúrflórája Az alma. Szerk. Tóth M. Agroinform Kiadó pp. ISBN: Csihon Á. (2014): Perspektivikus új almafajták II. Őstermelő Gazdálkodók lapja. 1: pp. Növényvédelmi Intézet Kemencei, Z., Farkas, R., Páll-Gergely, B., Vilisics, F., Nagy, A., Hornung, E. & Sólymos, P. (2014): Microhabitat associations of land snails in forested dolinas: implications for coarse filter conservation. Community Ecology (elfogadva) IF = 1,623 10

11 Szántóné Vaszelka M, Farkas I., Nagy A., Horváth Z., Papp Z. & Perényi J. (2014): A repce tavaszi kártevő szignalizációjának alternatív módszere. In.: Horváth J, Haltrich A. & Molnár J. (szerk.): 60. Növényvédelmi Tudományos Napok, Budapest. 28. p. Görcsös, G., Irinyi, L., Tarcali, G., Radócz, L. & Sándor, E. (2014): Kárpát-medencei Cryphonectria parasitica (MURRILL) M.E BARR izolátumok mikroszatelit vizsgálata BAPS program segítségével. Georgikon for Agriculture 19(1): Kövics, G. J., Sándor, E., Rai, M. and Irinyi, L. (2014): Phoma-like fungi on soybeans. Critical Reviews in Microbiology 40 (1): (doi: / x IF: 5,065 Kövics Gy. (2014): Tiszántúli Növényvédelmi Fórum. Szakmai kirándulás Kassára. Mezőhír 2014 (1): 31. Csősz L.né, Matuz J., Kertész Z., Kövics Gy. J., Cseuz L. (2014): A levélfoltosság tüneteket okozó gombák előfordulása és felszaporodása őszi búzán Magyarországon ban. Előadás és összefoglaló. XX. Növénynemesítési Tudományos Nap (NNTN), március 18., MTA, Budapest (megjelenés alatt) 11

12 Oktatók/kutatók konferenciákon való részvétele Agrokémiai és Talajtani Intézet február 25-én "A Nemzeti Kiválóság Program a Duna Stratégiához kapcsolódóan zöld minikonferenciát szervezett. A konferencia témája a dunai makrorégió fenntartható fejlesztése, természeti területeinek, tájainak és kulturális értékeinek védelme. Ezen témakörökben számos előadó tartott tudományos előadást, melyeken Jakab Anita, doktorandusz az általa elnyert Apáczai Csere János doktoranduszi ösztöndíj keretében tudott részt venni, továbbá, a konferencián Mátyás Bence PhD hallgató vett részt. A konferencia helyszíne az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Tükörterme volt (1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.). Élelmiszertudományi Intézet Tudományos előadás: Karaffa Erzsébet, Váczy Kálmán (2014): Population structure of fungal pathogensconnected to GTD in Hungary. COST Action FA1303 Meeting WG1 & WG2, Lisszabon, Kovács Csilla, Peles Ferenc, Xie Hongtao, Bihari Zoltán, Sándor Erzsébet (2014): A fertőző tőkeelhalásban részt vevő kórokozó gombák izolálása a tokaji borvidékről. 60. Növényvédelmi Tudományos Napok" c. konferencia, Budapest február 18. Tudományos ismeretterjesztő előadás: Karaffa Erzsébet: A penészgombák hasznáról és káráról. (Nők a Tudományban programsorozat, február 26.) 12

13 Kertészettudományi Intézet Holb I: SmartFruit International IPM Congress, Barcelona, Spain Előadás címe: Venturia spp. in environmentally-friendly apple and pear orchards: from epidemiology toward disease management. Holb I: 60. Növényvédelmi Tudományos Napok Konferencia, Budapest Előadás címe: Az alma ventúriás varasodás, az alma monilíniás gyümölcsrothadás és az almafaliszharmat járványdinamikája integrált és ökológiai ültetvényekben és hasznosítása a növényvédelmi prognosztikában. Takácsné Hájos M: Görög Demeter Kertbarát Kör Hajdúdorog Előadás: Levélzöldségek termesztése és jelentőségük a táplálkozásban. Takácsné Hájos M: 354. TUDOMÁNYOS KOLLOKVIUM február 28. Az MTA Élelmiszertudományi Tudományos Bizottsága, a NAIK- Élelmiszertudományi Kutatóintézet (NAIK-ÉKI) és a Magyar Élelmiszertudományi és Technológiai Egyesület közös rendezésében. Növényvédelmi Intézet Február 21-én az MTA DAB Mezőgazdasági Szakbizottságában a Növényvédelmi Munkabizottság évi tevékenységéről és a évi terveiről számolt be dr. Kövics György elnök február 6-án Dr. Kövics György intézetvezető úr előadást tartott Hajdúszoboszlón a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesület felkérésére a növekvő fitoplazma kártételek csökkentésének lehetőségeiről, a fitoplazma-mentes szaporítóanyag-előállítás sürgető voltáról. 13

14 2. Elnyert pályázatok Agrokémiai és Talajtani Intézet Korábbi hírek A "Campus Hungary" által meghirdetett pályázatot elnyerve Dr. habil. Vágó Imre egyetemi docens, az Agrokémiai és Talajtani Intézet igazgatóhelyettese november 18. és december 05. között az Universität Rostock, Agrar- und Umweltwissenschaftliche Fakultät hallgatóinak tartott előadásokat Németországban. A hallgatók kollégánkat ismerősként üdvözölték, miután munkatársunk ugyanezeket a rostocki hallgatókat kalauzolta júniusában, amikor tanulmányútjukon karunkon jártak. Rostockban Vágó Imre előadásai - az előzetes egyeztetéseknek megfelelően - A fenntartható növénytáplálás stratégiáinak összehasonlítása Európa különböző részeiben elsősorban Észak- Németországban és Magyarországon, termesztett kultúrnövényeinknél címmel hangzottak el. A kurzus lezárását követő értékelésen a német hallgatók kifejtették: örülnének, ha hasonló rendezvényekre gyakrabban kerülne sor. Aktuális hírek Horváth Judit, Kovács Zsuzsa és Szabó Anita az Intézet PhD hallgatói a Campus Hungary pályázattal nyert kéthetes Edinburgh-i csoportos tanulmányúton Skóciában jártak, február 12. és 25. között. A fogadóintézményük a Scotland s Rural College (SRUC) (Crop & Soils Systems) volt, ahol az intézetvezető Dr. Bill Spoor Professzor úr fogadta őket. Tanulmányútjuk során számos szakmai programon vettek részt, 14

15 mellyel lehetőség nyílt további értékes nemzetközi kapcsolatok kialakítására. Növénytudományi Intézet Mezőgazdasági Növénytani, Növényélettani és Biotechnológiai Tanszék Dr. Tóth Brigitta egyetemi tanársegéd 7 hónapos posztdoktori ösztöndíjat nyert a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj keretében. A Hohenheim Egyetem Növénytudományi Intézetében folytatandó kutatás címe: A növényi növekedést stimuláló mikroorganizmusokkal kombinált ipari melléktermékek perspektivikus használatának vizsgálata a mezőgazdaságban. 15

16 3. Intézeti/tanszéki rendezvények Agrokémiai és Talajtani Intézet február 07.-én került sor a Hankóczy Jenő Növénytermesztési, Kertészeti, és Élelmiszertudományok Doktori Iskola hallgatójának, Jakab Anitának PhD. disszertációjának előzetes vitájára. Konzulense Prof. Dr. Kátai János, egyetemi tanár, intézetigazgató. A jelölt dolgozatának címe: Műtrágyák és baktériumkészítmények hatása a talaj mikrobiológiai aktivitására és termékenységére. Növénytudományi Intézet Mezőgazdasági Növénytani, Növényélettani és Biotechnológiai Tanszék Előadás a Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja a Debreceni Egyetem kutatói, oktatói és hallgatói által (TAMOP /1/KONV ) pályázat, III/2: Nők a Tudományban alprojektje szervezésében, alprojekt vezető Dr. Veres Szilvia február 26., 17:00 óra (MÉK A épület, 146-os terem) Dr. Karaffa Erzsébet, egyetemi docens: A penészgombák hasznáról és káráról, Nők a tudományban előadás sorozat 16

17 4. Intézeti/tanszéki oktatók jelentősebb kiküldetései Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet Prokisch József febr. 1-5 között Finnországban tartózkodott a TÁMOP C-12/1/KONV projekt keretein belül. Az utazás célja a kapcsolatépítés és az együttműködés kiépítése a finn nemzeti élelmiszerklaszterrel. Prokisch József febr között Írországban tartózkodott szintén a TÁMOP C-12/1/KONV projekt keretein belül, ahol a helyi élelmiszerkutató központtal vette fel a kapcsolatot egy későbbi együttműködés kialakítása érdekében. Kozák Lajos a Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék oktatója február 1-26 között Campus Hungary ösztöndíj támogatással tartózkodott Kolozsváron, ahol a Babes-Bólyai Egyetem Magyar Biológiai Tagozatának és a Romániai Denevérvédelmi Egyesületnek a kutatási programjába kapcsolódott be, amely munka során a Bihar-hegység és a Torockói-hegység barlangjaiban a telelő denevér állományok monitoring felmérését végezték el. 17

18 Élelmiszertudományi Intézet Dr. Karaffa Erzsébet részt vett az FA1303: Sustainable control of grapevine trunk diseases COST Action első munkatalálkozóján, amit Liszabonban rendeztek meg február időpontban. A rendezvényen Magyarországról a MÉK oktatója mellett Dr. Váczy Kálmán Zoltán (Eszterházy Károly Főiskola Egerfood Regionális Tudásközpont), és Dr. Bihari Zoltán (Tokaj Borvidéki Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet) vett részt. Az első COST rendezvényen két munkacsoport, a WG 1. (Kórokozók jellemzése, azonosítása és járványtani jellemzők felderítése), és a WG 2. (Mikrobiális ökológiai vizsgálatok) munkájába bekapcsolódók ismertették az eddigi legfontosabb eredményeket. Karaffa Erzsébet, Váczy Kálmánnal 18

19 közösen tartott előadásában beszámolt a múlt évben elkezdett, GTDvel kapcsolatos Magyarországi kutatások eddigi eredményéről. A 15 országból érkezett 48 kutató három kerekasztal megbeszélésen egyeztetett a további kutatási irányokról, és a vizsgálati módszerek standardizálásáról. 19

20 5. Tanszéki oktatók jelentősebb kiküldetései Kertészettudományi Intézet Holb I: SmartFruit International IPM Congress, Barcelona, Spain Elnyert díjak, kitüntetések Kertészettudományi Intézet Dr. Holb Imre nyerte el a Debreceni Egyetem AGTC Alap I. díját, Junior kategóriában. Növénytudományi Intézet Mezőgazdasági Növénytani, Növényélettani és Biotechnológiai Tanszék, Élelmiszertudományi Intézet A XV. Agrárbálon az Inform Média Kft által felajánlott díjat Bodnár Karina Bianka III. évfolyamos élelmiszermérnöki BSc szakos hallgató kapta eddig elért kiváló eredményeiért. A hallgató konzulense: Dr.Tóth Brigitta egyetemi tanársegéd. Fodor István, Bodnár Karina Bianka, Prof. Dr. Nagy János 20

21 A Növénytudományi Intézetben, a Kutató Diákok Mozgalma keretében tevékenykedő gimnazisták, Czap Dávid és Battyányi Ádám második helyezést ért el a Tudományos Diákköri Konferencián (TUDOK) és a 21st International Conference of Young Scientists döntőjébe (ICYS) kerültek. Előadásuk címe Kukoricahibridek (Zea mays L.) biogén szilícium tartalma és összefüggései a termés mennyiségével, témavezető: dr. Lisztes-Szabó Zsuzsa. 21

22 7. Intézetek / tanszékek hazai és nemzetközi kapcsolatai, oktatási, kutatási együttműködései Agrokémiai és Talajtani Intézet február 20.-án az Agrokémiai és Talajtani Intézet valamint a Biofil Kft. (Mikrobiológiai Géntechnológiai és Biokémiai Kft. - Budapest) tárgyalásokat folytatott leendő együttműködésükről. Az Intézet képviseletében a tárgyalásokon Dr. Kátai János, intézetigazgató, Dr. Vágó Imre, intézetigazgató-helyettes, és Dr. Sándor Zsolt, egyetemi adjunktus vettek részt. Az együttműködés keretében sor kerülne a már forgalomban lévő termékek tesztelésére, továbbá új termékek fejlesztésére. Az előzetes tárgyalásokon az együttműködés lehetőségeiről, és feltételeiről esett szó a két fél között. Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet A MAG Zrt. febr. 21-i ülésén megújította a Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter akkreditációját. Lezárult az Afresh (Activity and Food for Regional Economies Supporting Health) program. Vári Enikő, Csorvási Éva, Halász András, Kövér László, és Juhász Péter Ph.D. hallgatók között szakmai tanulmányúton vettek részt Brazíliában a Campus Hungary támogatásával. Az utazás célja a kutatási szakterületekhez (akvakultúra, növénytermesztés, állattenyésztés, természetvédelem) kapcsolódó ismeretek bővítése, és nemzetközi kapcsolatépítés volt. A fogadó intézmény a Sao Paulo állambeli CAUNESP volt, amely campus Jaboticabalban található. Az út során alkalom volt betekintést nyerni a 22

23 feltörekvő és rohamosan fejlődő brazil édesvízi akvakultúrába, a szójaés cukornád termesztésbe, és a legeltetéses húsmarha tenyésztésbe, mely több ezer hektáros fazendákon folyik. Ezek mellett a természetvédelmi program keretében a csapat eljutott az Iguazú Falls nemzeti parkba és Dél-Amerika legnagyobb madárparkjába. Ezen program keretében Argentínába és Paraguayba is ellátogatott a társaság. Az út során sikerült olyan jó kapcsolatot kialakítani a fogadó féllel, amely remélhetőleg a jövőben több közös kutatásban és publikálásban is meg fog nyilvánulni. A csapat az Akvakultúra Központ bejáratánál 23

24 24

25 Növénytudományi Intézet Mezőgazdasági Növénytani, Növényélettani és Biotechnológiai Tanszék A BÁTORTRADE Kft. kutatási-fejlesztési szerződést kötött a Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karral. Az Egyetem részéről a kapcsolattartó Dr. Tóth Brigitta tanársegéd. A kutatási szerződés címe: Biogáz üzemi melléktermék lehetséges felhasználása a növényi tápanyag ellátásban. A BÁTORTRADE Kft. kutatási-fejlesztési szerződést kötött a Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karral. Az Egyetem részéről a kapcsolattartó Dr. Tóth Brigitta, egyetemi tanársegéd. A kutatási szerződés címe: Golyvásüszög (Ustilago maydis Cd. Dca.) rezisztencia vizsgálatok. Növényvédelmi Intézet Az Alma Terméktanács elnökének felkérésére az intézetvezető szakértői összeállítást készített a tűzelhalás (Erwinia amylovora) baktérium elleni antibiotikum-felhasználás növényvédelmi célú eseti engedélykérelmének alátámasztására. 25

Böszörményi út 138. "A" Főépület 2. Dr. Andorkó Imre Péter adjunktus. Tanszék. MÉK Takarmány- és Élelmiszer Biotechnológiai

Böszörményi út 138. A Főépület 2. Dr. Andorkó Imre Péter adjunktus. Tanszék. MÉK Takarmány- és Élelmiszer Biotechnológiai Sorszám Titulus Név Munkakör Szervezeti egység Helyszín 1. Dr. Ábrahám Éva Babett adjunktus MÉK Növénytudományi Intézet MÉK Terület- és Régiófejlesztési nem önálló 2. Dr. Andorkó Imre Péter adjunktus 3.

Részletesebben

2010/2011-es tanév tervezett rendezvényei. rendezvény időpontja rendezvény címe rendező egység helyszíne

2010/2011-es tanév tervezett rendezvényei. rendezvény időpontja rendezvény címe rendező egység helyszíne 2010/2011-es tanév tervezett rendezvényei rendezvény időpontja rendezvény címe rendező egység helyszíne 2010. szeptember 1. Kukorica-Napraforgó tanácskozás MÉK II. e.a 2010. szeptember 3. Jubileumi diplomások

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Agrár- és Mőszaki Tudományok Centrumában évre tervezett rendezvények

A Debreceni Egyetem Agrár- és Mőszaki Tudományok Centrumában évre tervezett rendezvények A Debreceni Egyetem Agrár- és Mőszaki Tudományok Centrumában 2009. évre tervezett rendezvények január 9. Szakember találkozó és évnyitó fogadás január 31. XI. Szakember találkozó és Agrárbál február 12.

Részletesebben

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK ( BSc.)

GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK ( BSc.) NYÍREGYH REGYHÁZI FŐISKOLAF MŰSZAKI ÉS S MEZŐGAZDAS GAZDASÁGI GI FŐISKOLAI KAR Alapszakjaink (2009): 1. KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI SZAK ( BSc.) 2. MEZŐGAZDASÁGI és ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAK ( BSc.) 3.

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet FEBRUÁR Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet A rendezvény támogatója: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KFT. 2014_konyvho_Meghivo_megnyito_CS6.indd

Részletesebben

A Vállalati információs nap a felsőfokú duális képzésről 2015

A Vállalati információs nap a felsőfokú duális képzésről 2015 A Vállalati információs nap a felsőfokú duális képzésről 2015 Agrár szakbizottság Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid Budapest, 2015. november 10. Alapképzésben az alábbi képzési szakok közül választhat a hallgató

Részletesebben

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1

a Kari Tanács határozatai a december 5-i ülésről 1 BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR KARI TANÁCS a Kari Tanács határozatai a 2017. december 5-i ülésről 1 A Kari Tanács határozatképes (26 fő jelen, 2 fő távol 92,9 %) Napirendi

Részletesebben

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt

PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI

Részletesebben

EURÓPAI TRENDEK A SZŐLŐTERMESZTÉS FENNTARTHATÓSÁGÁBAN: INNOVATÍV NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK EREDMÉNYEI A H2020 ÉS COST PROGRAMOK KERETÉBEN

EURÓPAI TRENDEK A SZŐLŐTERMESZTÉS FENNTARTHATÓSÁGÁBAN: INNOVATÍV NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK EREDMÉNYEI A H2020 ÉS COST PROGRAMOK KERETÉBEN EURÓPAI TRENDEK A SZŐLŐTERMESZTÉS FENNTARTHATÓSÁGÁBAN: INNOVATÍV NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK EREDMÉNYEI A H2020 ÉS COST PROGRAMOK KERETÉBEN Dr. Váczy Kálmán Zoltán Eszterházy Károly Főiskola Élelmiszertudományi

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

3.2 A Doktori Iskola tanterve

3.2 A Doktori Iskola tanterve 3. A Doktori Iskola tanterve Növénytermesztési és Kertészeti tudományok doktori program tanterve KÖTELEZİ TÁRGYAK. félév MT-IDA A01 MT-IDA A0 MT-IDA A03 MT-IDA A04 Földhasználat 4 x x x x MT-IDA-A07-K1

Részletesebben

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK-16-0069 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2017. NTP-HHTDK-16-0069 SZIE GTK TDK

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Csató László

Oktatói önéletrajz Csató László tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Új könyvek a SZIE AGK (Tessedik Campus) Könyvtárában NÖVÉNYTERMESZTÉS. Csili és társai Fajták, termesztés, receptek Cser Kiadó, pld.

Új könyvek a SZIE AGK (Tessedik Campus) Könyvtárában NÖVÉNYTERMESZTÉS. Csili és társai Fajták, termesztés, receptek Cser Kiadó, pld. Új könyvek a SZIE AGK (Tessedik Campus) Könyvtárában NÖVÉNYTERMESZTÉS A hagyományos szántóföldi növénytermesztés a moldvai csángó magyaroknál Halász Péter General Press. 2015 Csili és társai Fajták, termesztés,

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Növényvédelmi Tudományos Napok 2015

Növényvédelmi Tudományos Napok 2015 Növényvédelmi Tudományos Napok 05 Budapest 6. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 05. február 7-8. ii Szerkesztőbizottság Kiss Levente Horváth

Részletesebben

M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25.

M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25. M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MOSONMAGYARÓVÁR 2013. november 25. A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0048 azonosítószámú projekt támogatta.

BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0048 azonosítószámú projekt támogatta. BESZÁMOLÓ A 2014. NOVEMBER 26-ÁN MEGRENDEZETT INTERDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL A rendezvény megvalósítását a azonosítószámú projekt támogatta. A rendezvény keretében a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2012

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA NYÍREGYHÁZA 2012 A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KAR MEZŐGAZDASÁGI ÉS KÖRNYEZETTECHNIKAI JELLEGŰ KÉPZÉSEINEK BEMUTATÁSA A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán a mezőgazdasági mérnök, illetve

Részletesebben

Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685

Életrajz. Dr. Máté András egyetemi magántanár Telefon: /1685 SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR NÖVÉNYTERMESZTÉSI INTÉZET 2103 GÖDÖLLŐ, PÁTER KÁROLY U. 1 TEL:(28) 522-000 EXT. 1671 E-MAIL: NOVENYTERMESZTES@MKK.SZIE.HU Életrajz Dr. Máté

Részletesebben

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2014. december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR Tudományos Diákköri Tanácsa

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Udvardy László

Oktatói önéletrajz Dr. Udvardy László egyetemi docens Kertészettudományi Kar Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KÉE), Termesztési Kar, nappali

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Curriculum vitae. DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási. Kar, Természetvédelmi mérnöki Msc, I.

Curriculum vitae. DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási. Kar, Természetvédelmi mérnöki Msc, I. Curriculum vitae Név: Radócz Szilvia Születési hely, idő: Debrecen, 1988.08.15. Elérhetőség: Egyetem: radoczszilvia88@gmail.com DE, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Kar, Természetvédelmi

Részletesebben

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KARÁNAK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA tisztelettel meghívja Önt a XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A konferencia időpontja: 2011. december 07. (szerda)

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2008. március 19. SZEGED A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2007/2008-as tanév TUDOMÁNYOS

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László

Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László egyetemi tanár Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972 - ILRI, Wageningen, Hollandia, 11. Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyam 1969-1970 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, mezőgazdaságtudományi doktor 1961-1962

Részletesebben

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)

Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó, Á., Molnár A., Győrfi J. and Pénzes B. 2009: New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari:

Részletesebben

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai

A PTE Művészeti Kar Kari Tanács évi határozatai A PTE Művészeti Kar Kari Tanács 2019. évi határozatai 1/2019.sz. (2019.01.15.) KT határozat: A PTE MK Kari Tanácsa titkos szavazással az alábbiak szerint támogatja a Művészeti Kar által delegált oktatókat

Részletesebben

A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata

A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A tudomány és a hulladékkezelés kapcsolata Dr. Gyuricza Csaba, dékán XVI. Hulladékhasznosítási Konferencia Gyula, 2014. szeptember 18-19. Témakörök SZIE

Részletesebben

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1. FOTÓDOKUMENTÁCIÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 Záró Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2011.09.30-2012.03.30. Kommunikációs

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Kertészmérnöki BSc alapszak tanterve JAVÍTOTT VÁLTOZAT

Kertészmérnöki BSc alapszak tanterve JAVÍTOTT VÁLTOZAT Szakvezető: Takácsné dr. Hájos Mária egyetemi docens Kertészmérnöki BSc alapszak tanterve JAVÍTOTT VÁLTOZAT 2013. március 11. I. félév II. félév III. félév IV. félév V. félév VI. félév Összesen Tantárgyi

Részletesebben

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUSHALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

ME GA L LAP O DAS A DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZER TUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR ÉSA

ME GA L LAP O DAS A DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZER TUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR ÉSA ,, ME GA L LAP O DAS A DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZER TUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR ÉSA BÜKK-TÉRSÉGI LEADER EGYESÜLET KÖZÖTT MEGÚjULÓ ENERGIA

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI 1 AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI 2013 2 Acta Agronomica Hungarica X 977 ISSN: 0238-0161 Acta Agronomica Óváriensis X 157 ISSN: 1416-647X Acta Alimentaria

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar. Pirolízis Technológiai Kutatóközpont bemutatása

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar. Pirolízis Technológiai Kutatóközpont bemutatása Pirolízis szakmai konferencia Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Pirolízis Technológiai Kutatóközpont bemutatása Dr. Puskás János, dékán 2013. szeptember 26. TÁMOP Nemzetközi

Részletesebben

TÁMOP E-15/1/KONV

TÁMOP E-15/1/KONV Szakmai beszámoló A Sporttudományi képzés fejlesztése a Dunántúlon 2015 TÁMOP-4.1.2.E- 15/1/KONV-2015-0003 pályázat keretében megvalósuló Portugál szakmai útról. A Pécsi Tudományegyetem és a Nyugat-magyarországi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről

BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése

Részletesebben

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára: Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről

Részletesebben

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai szeptember

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai szeptember DÉKÁNI TITKÁRSÁG ügyintéző: Molnár Gergő telefon: +36-1-305-7357 e-mail: molnar.gergo@etk.szie.hu dátum: 2018. szeptember 20. honlap: https://etk.szie.hu/ tárgy: ÉTK Kari Tanács 2018. szeptember 20. 15.

Részletesebben

A 2009. OKTÓBER 27-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA EREDMÉNYEI KIEMELT DÍJAK

A 2009. OKTÓBER 27-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA EREDMÉNYEI KIEMELT DÍJAK A 2009. OKTÓBER 27-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA EREDMÉNYEI A konferencián összesen 32 dolgozatot regisztráltak, ebből a konferencia napján 30 bemutatott dolgozat szerepelt.

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai

A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai A Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2017-ben hozott határozatai (1/2017. sz. határozat) 2017.01.24. A Kari Tanács 2017. január 24-i ülésén nyílt szavazás keretében egyhangúlag elfogadta a Kari Tanács

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK

BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK BESZÁMOLÓ A 2012. NOVEMBER 07-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencián összesen 30 dolgozatot regisztráltak, amelyből 29 került bemutatásra a konferencia napján. A

Részletesebben

1. Kari Tanácsi témák, határozatok, kari bizottsági ülések

1. Kari Tanácsi témák, határozatok, kari bizottsági ülések Kari ügyek 1. Kari Tanácsi témák, határozatok, kari bizottsági ülések A Kari Tanács 2013. október 14-én tartotta soron következő ülését. Az ülés napirendi pontjai a következők voltak: Aktuális feladatok,

Részletesebben

1. Dékáni tájékoztató a megelőző időszakról Előadó: Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, dékán

1. Dékáni tájékoztató a megelőző időszakról Előadó: Dr. Csányi Sándor egyetemi tanár, dékán Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Kari Tanácsa a 2010. március 11-i ülésén az alábbi HATÁROZATOKAT hozta Napirend: 1. Dékáni tájékoztató

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai június

Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai június Iktatószám: SZIE-ETK / 1047-1 / 2017 Szent István Egyetem, Élelmiszertudományi Kar Kari Tanács ülésének határozatai 2017. június 6. 8 30 A Kari Tanács ülésén jelen volt a 27 állandó tanácstag közül 23

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai

A Kari Tanács január 14-i ülésének napirendjei és határozatai A Kari Tanács 2014. január 14-i ülésének napirendjei és határozatai 1. Egyetemi docensi pályázatok véleményezése 2. A szakirányválasztás menete a könnyűipari mérnöki szakon 3. Kari képviselők választása

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1977,

Részletesebben

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja

Részletesebben

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év

A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai év A Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsának határozatai 2007. év TARTALOMJEGYZÉK 2007. január 17... 2 2007. február 14.... 5 1 Kari Tanácsának határozatai 2007. év 2007. január 17. A szavazati joggal rendelkezők

Részletesebben

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok:

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok: PERIODICA OECONOMICA II. ÉVF., 2009. MÁJUS TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS Tagok: COLLINS, J. MARKHAM HOLLÓNÉ KACSÓ ERZSÉBET KÁDEK ISTVÁN KOVÁCS TIBOR PAPANEK

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre Budapest 2016 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve. Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG

A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve. Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG A Dr. Szalai György Kerekasztal beszélgetés 30 éve Telkes Róbert igazgató ADUVIZIG Az MHT BKKM-i. területi szervezete, Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztálya és az ADUVIZIG által rendszeresen megszervezett,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar Kari Tanácsának 2010. évi határozatai Szombathely 2010 1/2010. (I. 20.) számú határozat igen szavazattal elfogadja Biológia BSc mintatantervével kapcsolatos

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI 1 AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI 2014 2 Acta Agronomica Hungarica X 977 ISSN: 0238-0161 Acta Botanica Hungarica X 1526 ISSN: 0236-6495 Acta Agronomica Óváriensis

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND

Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Ügyiratszám: KT-1232/2013. Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományszervezési Kabinet ÜGYREND Gödöllő 2013. szeptember 1 BEVEZETÉS A SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula

Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kajári Karolina

Oktatói önéletrajz Dr. Kajári Karolina egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1977-1982 Ujvidéki Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági és élelmiszeripari Szak 1985-1990

Részletesebben

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

2012. december 03. (hétfő)

2012. december 03. (hétfő) PROGRAM az erdészeti és vadgazdálkodási, élelmiszeripari, kertészeti, mezőgazdasági gépészeti szakképzést folytató iskolák igazgatói, szakmai vezetői és szaktanárai továbbképzésére A továbbképzés ideje:

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről Emlékeztető a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet 2016. 09. 19. 19:00-kor tartott rendes üléséről Jelen van (késett kimentéssel): Balázs Anna, Daku Dávid, Gulyás Eszter, Hernády Gergely, Horváth

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 BKÁE, közgazdász nemzetközi kapcsolatok szakon 1994-1998 Kereskedelmi

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Király Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Király Zoltán kutatóprofesszor Kertészettudományi Kar Növényélettan és Növényi Biokémia Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1944-1948 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, agrármérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1957,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):

Részletesebben

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar. 19. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum. Program

Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar. 19. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum. Program Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 19. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum Program MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. 2014.

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016 Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZKOLL-16 Bethlen István Szakkollégium Pályázó címe: Program címe: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Bethlen István Szakkollégium tehetségsegítő programjainak működtetése

Részletesebben

A H2020 munkacsoport bemutatása

A H2020 munkacsoport bemutatása Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD

Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Munkahely 1994 től folyamatos Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza és jogelőd intézményeiben: 1994-1996 gyakornok, 1996-2000 tanársegéd, 2000-2004

Részletesebben

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN

GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT NÖVÉNYEK AZ ÉLELMISZERLÁNCBAN Szerkesztette: Bánáti Diána Gelencsér Éva Budapest, 2007. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK IV. Genetikailag módosított

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK

Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ BIOLÓGUS HALLGATÓKNAK ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány célja a Szegedi Tudományegyetemen tanuló biológus és biológia szakos hallgatók tudományos tevékenységének,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi

Részletesebben

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Budapest 60. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 2014. február 18-19. ii Szerkesztőbizottság Tóth Miklós

Részletesebben

Dr. Nábrádiné Horváth Ildikó, középiskolai tanár, Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Nábrádi Zsófia, Ildikó, 29 év, egészségpszichológus, közgazdász

Dr. Nábrádiné Horváth Ildikó, középiskolai tanár, Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Nábrádi Zsófia, Ildikó, 29 év, egészségpszichológus, közgazdász Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Nábrádi András Cím(ek) 4032 Debrecen, Poroszlay u. 111., Magyarország Telefonszám(ok) Telefon:(36-52)/508444 Mobil: +36-30-249-1597 Fax(ok)

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kajári Karolina

Oktatói önéletrajz Dr. Kajári Karolina egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1977-1982 Ujvidéki Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Mezőgazdasági és élelmiszeripari Szak 1985-1990

Részletesebben

KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:

KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?

Részletesebben