Csapataink eredményei szeptember 5-től 11-ig:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csapataink eredményei szeptember 5-től 11-ig:"

Átírás

1 SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből, a tehén pedig füvet eszik, hiányzik az identitás, a végeredmény pedig a futball megcsúfolása. úgyhogy a labdának a füvön a helye!"... van, ami fontosabb a győzelemnél, sokkal emlékezetesebb." Pisa (Olaszország), Carlos Dunga Brazília Xavi - FC Barcelona 3. Más kapus hasonló helyzetben elkezdte volna elrugdosni a labdát, ez azonban most semmi másra nem vezetett volna, csak arra, hogy a Real sarokba szorít minket. Inkább adja el a labdát még egyszer, de tartson ki saját játékstílusunk mellett, és segítsen hátulról építkezni. - Josep Guardiola nyilatkozata a 2011.december 10.-ei El Clásico után (Real Madrid Barcelona 1-3) Tartsd meg a labdát, légy türelmes, gondolkozz gyorsan, és keresd a rést!(andrés Iniesta) Csapataink eredményei szeptember 5-től 11-ig: Felnőtt csapat (- 97) BLSZ felnőtt I. osztály, 4. forduló óra XI. Kánai út 2-4., Sport11 Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x45 perc, 100 néző Új-Budai FC - 43.sz. Építők SK 1-3 (1-2) G: Németh Gólpassz, előkészítés: Marton A. Horváth (4) Surnyák (6), Gallwitz (5), Laki (6), Jakab (5) Gyurácz (5), Zana (6), Farkas (6) Németh (4-2=2), Marton (5), Pfeiffer (5) Cs: Sóvári, Barta (5), Gulyás (6), Telek (5) Mérkőzéselemzés: A Magyar Kupa 2. fordulójában találkoztunk a vasárnapi ellenfelünkkel, akiktől egy jó mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedtünk, így most mindenféleképpen szerettünk volna revánsot venni a bajnokság 4. fordulójában. A találkozó elején ellenfelünk nagyobb iramban kezdett, mint mi, ezért ők dominálták a játékot, majd 6-7 perc elteltével fokozatosan irányításunk alá vettük a mérkőzést, aminek következtében a 11. percben már büntetőt rúghattunk, melyet, az előző meccshez hasonlóan most is kihagytunk. A kihagyott tizenegyes inkább vendégeinket zavarta meg, mert nem igazán tudtak mit kezdeni kezdeményező, támadó futballunkkal. A 14. percben fölényünket egy szép támadást követően Németh jóvoltából gólra váltottunk, ami láthatóan kapkodóvá, idegessé változtatta az Építők játékát. A 24. percben jött a hidegzuhany, Némethet reklamálásért kiállították. Sajnos, a piros lap felmutatását követő 2. percben gólt kaptunk, ami visszaadta ellenfelünknek az önbizalmat, és innentől nyomás alá helyeztek minket. A 10 emberrel történő védekezésünk nem állt igazán össze a félidő hátralévő részében, melynek következtében több helyzetet is kialakítottak vendégeink, majd a 44. percben gólt kaptunk, így egygólos hátrányban mentünk pihenőre. A második félidő elején kivárásra játszva, stabilan védekeztünk, és a megfelelő kontrákban bízva igyekeztünk egalizálni az eredmény állását. Taktikánk bejött, mert ellenfelünk a betömörülő védelmünkkel szemben felívelésekkel próbálkozott, eredménytelenül. Mi a megszerzett labdákkal remekül hoztuk helyzetbe csatárainkat, és a 60. percig két nagy helyzetet is kialakítottunk, de ezek nem mentek be. Az idő előre haladtával védekezésünk statikussá vált, így szinte esélyünk sem volt a labdaszerzésre, emiatt a 65., és a 77. percben cserékkel frissítettem a csapaton, és ifistáink beállása új lendületet adott csapatunknak, de a 77. percben bekapott büntető gól megpecsételte sorunkat. Az utolsó 15 percben 10 emberrel is fölényben játszottunk, mindent egy lapra feltéve támadtunk, de gólt, gólokat már nem tudtunk szerezni, ezért kétgólos vereséget szenvedtünk. Összegzés: A játékvezetővel nem szabad foglalkozni, mert ez a mérkőzés a kezünkben volt. Jól játszottunk, gól szereztünk, és voltak helyzeteink is, de a kiállítás megváltoztatta a mérkőzés lélektanát, melyből mi jöttünk ki rosszabbul, és vereséget szenvedtünk.

2 Csapatunk a második 45 percben óriási erőket mozgósítva igyekezett faragni a hátrányából, de most valamiért nem befelé pattannak a labdák, hanem kifelé. Ezen az időszakon túl kell lépni. Remélem, ez a RAFC ellen sikerülni is fog! Hajrá Új-Budai FC! Hajrá Tabán! Edző: Helm Tamás U19( 98/ 99) MLSZ U19 II. osztály Közép B. csoport, 3.forduló óra XI. Kánai út 2-4., Sport11 Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x45 perc, 60 néző Budai FC-Tabáni Spartacus Mezőkövesd-Zsóry SE 5-0 (2-0) G: Barta (2), Molnár, Székely, Gulyás Bátyi (8) - Fekete (6), Horváth (7), Radnó (7), Simon (7) - Kollár (7), Barta (8), Jobbágy (6) Székely (7), Plajner (6), Molnár (7) Cs: Verseghy, Gulyás (7), Kovács (6) A Mezőkövesd csapata egy vereség, és egy győzelem után látogatott hozzánk. Ellenfelünkről nem sok információval rendelkeztünk, de az eddigi eredményeikből jól látható volt, hogy eredményes támadófutballt játszanak, hiszen két meccsen 7 gólt rúgtak. A rúgott gólok számában azonban mi is előkelő helyen állunk, melyet már a 2. percben bizonyítottunk is. Rögtön, még a mérkőzés elején egy szélen szerzett labdát követően csak szabálytalanul tudták akciónkat megállítani, melyért megítélt szabadrúgást Molnár Dani higgadtan tekert a kapufa tövéhez. Előnyünket szinte a következő akcióból megduplázhattuk volna, ugyanakkor Barta Gabi nagy ziccerben hibázott. Ezt követően a Mezőkövesd átvette a játék irányítását, és több helyzetet is kidolgoztak. Ezek nagy részét Bátyi Gergő hatástalanította, másik részét pedig a kövesdiek hagyták ki. Bátyi Gergő vezérletével a nagy rohamokat kapott gól nélkül hoztuk le. A Mezőkövesd fölénye továbbra is megmaradt, de miután Molnár Danit ráállítottuk az ellenfél labdafelvevőjére, játékuk ötlettelenné és meddővé vált. Mi azonban nyugodtan vezethettük gyors kontráinkat. A 30. percben aztán megdupláztuk az előnyünket, Kollár Márk szép beadását Székely Marci bólintotta a kapuba. A félidőben kértem a fiúkat, hogy a nagy meleg miatt senkinek se jusson eszébe letámadni, türelmesen várjuk ki ellenfelünk hibáit, amelyek az első félidő alapján várhatóak voltak. Ellenfelünk két belső védője ugyanis tanácstalanul passzolgatott a belső középpályások visszalépése nélkül, majd amikor már végképp kilátástalanná vált labdajáratásuk, előreívelték a labdát. Ezen ívelések azonban rendre hozzánk kerültek, és mi kontratámadások tömkelegét vezethettük. Az 51. percben Barta Gabi háromgólosra növelte előnyünket, majd aztán egy buta szabálytalanságot követően megfogyatkozott ellenfelünk, és a mérkőzés végleg eldőlt. Bár a labda továbbra is sokat volt ellenfelünknél, kedvünkre rohamozhattunk, melyekből két gyönyörű gólt szereztünk, két kapufa, és még rontott ziccerek mellett is. Összegzés: A végeredmény csalóka, ellenfelünk nem játszott rosszul, ugyanakkor a mi játékosaink remek csapatvédekezéssel s a kapu előtti egyéni megoldásaikkal eldöntötték a mérkőzést. Az eredménnyel maradéktalanul elégedettek lehetünk, de a játék minden elemében tudunk és kell is még fejlődnünk. Elsősorban a középpályás labdabirtoklást hiányoltam, de fontos, hogy ilyen ziccerek kialakítását ne tegyük lehetővé az ellenfél számára, mert ha azokkal jobban gazdálkodnak, akkor bajba kerülhettünk volna. Továbbá nagyobb odafigyelésre van szüksége a kapu előtt is, hiszen rengeteg 100%-os ziccert rontottunk. Összességében kijelenthető, hogy megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot, megerősítve helyünket a tabella élén. Nagy öröm számomra, hogy ezúttal kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Előre kell, hogy tekintsünk azonban, hiszen hétvégén az Újpesthez utazunk, utána pedig Hatvan és Cegléd csapatai ellen tehetünk komoly lépéseket év eleji célkitűzésink elérése érdekében. Edző: Molnár Jenő és Fodor Tamás

3 U18( 99/00) MLSZ U19 II. osztály Közép-nyugati csoport, 2.forduló óra Dunaföldvár, Előszállás út, Dunaföldvár FC Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző Holler UFC Dunaföldvár - Budai FC-Tabáni Spartacus (U18) 3-1 (2-1) G: Budaházy B. Orczy (8) - Panait (8) Somogyi (5) Gallwitz (5) Ludvig (8) - Lovass (6) Hutter (6) Vincze (5) Kiss D. (6) Kiss B. (6) Budaházy B. (6) Cs: Usakov (6) Ismét idegenben, Dunaföldváron pályán lépett pályára csapatunk, rendkívül nagy hőségben, egy kemény és egyenetlen talajon. A mérkőzés első 15 percében a csapat az öltözőben maradt, mivel mire feleszméltek a fiúk addigra vezetett az ellenfél 2-0-ra, és egy büntetőt is lőhettek a hazaiak, ami szerencsénkre kimaradt. Innentől kezdve kezdtünk felébredni, helyzeteket kialakítani. Az első félidő második részében már átvettük az irányítást, és itt már lehetett látni, hogy ellenfelünk nem lesz jó erőnlétileg a második játékrészre. Meg is lett az eredménye, ahogy rendeztük sorainkat mivel szépíteni tudtunk. Lélektanilag mi fordulhattunk jobban, hiszen a kihagyott büntető, és a szépítés nekünk kedvezett, amit félidőben tudatosítottam is a srácokban. A második játékrészt éberebben kezdtük, alkalmaztuk a félidőben megbeszélteket, több helyzetet is kidolgoztunk egymás után, viszont nem sikerült egyenlítenünk. Több labdaszerzésünk volt, mint az előző játékrészben, viszont a helyzetkihasználásunk gyenge volt. Egy előre rúgott labdából alakult csak ki helyzet a kapunknál, de a lemaradó belső védőnk szabálytalanul szerelt, melyből váratlanul smét büntetőhöz jutott a Dunaföldvár. Értékesítették a lehetőséget, és ezzel be is állították a végeredményt. Összegezve: A bajnokságunk hasonló kaliberű, és többségében U19-es korú csapatokból fog állni, mint az első két fordulóban, de nem szabad megijednünk semmilyen formában ellenfelünktől. A bizonyítási vágy mindenkiben tombol, remek képességű csapat vagyunk. Felszabadultabban, gyorsabban, és bátrabban kell a következő mérkőzéseken játszanunk. Edző: Fodor Tamás és Molnár Jenő U17( 00/ 01) MLSZ U17 II. osztály Közép B. csoport, 3.forduló óra XI. Kánai út 2-4., Sport11 Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x45 perc, 60 néző Budai FC-Tabáni Spartacus Mezőkövesd-Zsóry SE 1-0 (1-0) G: Soóky Prizzia (6) - Dévai (7), Nagy (7), Légrádi (7), Czika (6) Schuszter (7), Kiss (8), Fialovszky (8) Demeter (5), Kajzinger (6), Soóky (6) Cs: Kamarás (5), Mészáros (5), Dzimba (-), Farkas, Monori Harmadik bajnoki mérkőzésüket játszottuk a Közép B U17-es bajnokságban. Szintén egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol az időjárás adta körülményeket ki kell emelni, mint nehezítő tényezőt, ugyanis hatalmas volt a forróság a műfüvön és ez a játékosok teljesítményéből is rengeteget kivett. A mérkőzést nagy iramban kezdtük meg, helyzetekig jutottunk, azonban a nagy meleg hatására ez az iram elkezdett csökkenni, a játék elkezdett szakadozottabbá válni. Ezt a játékosok remekül tartották össze, mentális adottságainkat próbáltuk kihasználni, és ezzel kompenzálni a nehezítő körülményeket. A mentális jelenlét végül odáig vezetett, hogy sikerült pontos labdákat adni az ellenfél védekező harmadában is, és ebből sikerült egy akciót befejeznünk. A második félidőre szintén jó mentalitással jöttünk ki, azonban a játék minősége romlott nálunk is, és az ellenfél csapatánál is. Ez ellen a játékosok megtettek mindent, kihozták magukból a maximumot extrém körülmények között. Ennek volt köszönhető az, hogy a második 45 percben sikerült kontroll alatt tartanunk a mérkőzést, de sajnos újabb gólokat nem tudtunk elérni. Összegzés: Nem volt könnyű dolga a pályán lévő játékosoknak a meleg miatt, ráadásul az ellenfél is jól zárta a középső zónákat, így tengelyben hatalmas koncentráció kellett, hogy pontosan tudjunk focizni.

4 Kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a 3 pontot megszereztük, és szerencsére jól tudtunk váltani, és alkalmazkodni az ellenfél játékához. Edző: Helm András és Németh Barnabás U16( 01) MLSZ U17 II. osztály Közép-nyugati csoport, 2.forduló óra Dunaföldvár, Előszállás út, Dunaföldvár FC Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző Holler UFC Dunaföldvár - Budai FC-Tabáni Spartacus (U16) 1-2 (1-2) G: Fülöp, Budai Dohány (6) Medgyesi (5), Boksay (6), Riesz (7), Kovács (5) Ilyés (6), Baráth (6), Dudás (5) Budai (7), Fülöp (7), Tóth (6) Cs: Varga (-), Zalaváry (-), Daradics Második bajnoki mérkőzésünket játszottuk az U17 III. osztály, Közép-nyugati csoportjában. Ez volt az első olyan megmérettetés, ahová több, mint egy órát kellett utaznia a csapatnak. Az utazás, és a korai indulás szerencsére semmit nem vett el a játékosok teljesítményéből. A mérkőzés előtt sikerült felrázniuk egymást az öltözőben, a mérkőzés elejére pedig koncentráltan jöttek ki játékosaink, de nem eléggé. Az első pár percben ugyanis a fizikálisan magas színvonalat képviselő ellenfél hosszú labdákkal a kapunkhoz szorított minket. Mi még a pályával, és a körülményekkel ismerkedtünk, amikor gólt kaptunk. Erre kellett reagálnunk, ebből a sokkból kellett rendezni sorainkat, és feljönni. Szerencsére sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe és kihasználva gyorsaságunkat, illetve gyorsabb gondolkodásunkat, a pálya tengelyében jól tudtuk építeni a támadásokat és megfelelő pozíciókból sikerült tökéletes indításokat, és beindulásokat végrehajtanunk. Jól alkalmaztuk az edzésen tanultakat, a magas labdák, és a kontrák elleni védekezés pedig szintén nagyon rendben volt ezután. Összegzés: Nem estünk össze a 4. percben kapott gól után, remekül védekeztünk az ellenfél által választott taktika ellen, ennek köszönhető ez a három pont. Tanulságként levonhatjuk, hogy nagyobb fizikumú csapatok ellen gyorsabban kell a talajon játszanunk ahhoz, hogy érvényesíteni tudjuk akaratunkat. Edző: Németh Barnabás és Helm András U15( 02) MLSZ U15 II. osztály Közép A. csoport, 3.forduló óra Szolnok, Véső u.25., Tiszaligeti Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x40 perc, 0 néző Szolnoki MÁV Up. FC. - Budai FC-Tabáni Spartacus 1-1 (1-1) G: Szél Zs. Gólpassz: Bartos N. Fábián (6) - Knódel (6), Rosdy D.(6), Tóth M. (6), Iszák (7) Némethy (6), Terjék Soma (6), Sztojanov (6) Csányi (6), Szél Zs. (7) - Bartos Norbert (7) Cs: Jancsó (6), Jónás (6), Kovács B. (6), Szilvási (6), Hatvany (6) Harmadik bajnoki mérkőzésünket Szolnokon játszottuk, egy hagyományos vidéki utánpótlás központban, és mérkőzés a bajnokság állása miatt is egy igazi rangadónak számított. A mérkőzést visszafogottabban kezdtük, nem rohantunk neki az ellenfélnek. Sajnos a 9. percben egy szerencsétlen, megpattanó lövést követően vezetést szerzett a Szolnok, de pár percen belül egy szép kontratámadást követően sikerült egyenlítenünk. Ezután mindkét csapat visszavett a tempóból, de rendre akadtak veszélyes szituációk a kapuk előtt. A második félidőben viszont elvitte a csapatot a túlzott győzni akarás, és belementünk egy adok-kapok játékba. Óriási helyzetek maradtak ki mindkét oldalon, nálunk egy hatalmas kapufa, náluk pedig ajtó-ablak ziccer. A játékunk nagyon kapkodóvá vált, a támadásokat nagyon gyorsan véghez akartuk vinni, így nem alakult ki folyamatos labdajáratás, és felépített, türelmes támadásvezetés.

5 Ennek a rohanásnak köszönhetően a csapat nagy része elfáradt, az ellenfél sem tudott már olyan iramban játszani, mint korábban, ezért a pálya teljesen kettészakadt. A cseréink szerencsére tudtak némi frissességet vinni a játékba, de az utolsó pillanatokban sajnos rendre rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt. A mérkőzés véleményem szerint igazságos eredménnyel zárult, bár hozzátenném, hogy bármelyik csapat nyerhetett volna akár több góllal is. Összességében vegyes érzéseim voltak a mérkőzés után. A hozzáállással, a mentalitással, és a győzni akarással teljesen elégedett voltam, azonban a mutatott játékkal egyáltalán nem. Túlságosan is gyorsan akartunk befejezni minden akciót, hiányzott a türelem, és a rutin a csapatból. Ez a mérkőzés nagyon jó tanulópénz volt nekünk olyan téren, hogy képesek legyünk igazi rangadókat is nyerni!! Edző: Kukorelli András U14( 02) MLSZ U14 II. osztály Közép A. csoport, 3.forduló óra Szolnok, Véső u.25., Tiszaligeti Sportcentrum műfüves nagypálya, 2x40 perc, 0 néző Szolnoki MÁV Up. FC. - Budai FC-Tabáni Spartacus 1-5 (1-3) G: Tóth, Schiszler, Béres, Kálmán, Ötves Őri (6) Kelemen (7), Mészáros (7), Polgárdi (7), Hegedűs (7) Kubitsch (7), Béres (7), Demeter ( 7) Kálmán (7), Schiszler (7), Tóth (7) Cs: Hangyási (5), Mag (6), Végh (6), Péteri (6), Ötves (6) Szolnokra utaztunk a hétvégén. Izgalmas találkozóra számíthattunk, hiszen a neves klub otthonából nem egyszerű 3 ponttal távozni. A pályán ismét nagy meleg, és a hazaiak számára kedvező körülmények várták a csapatokat. Szerencsére minden akadállyal megküzdöttek a fiúk! A belemelegítés első percei nem tetszettek, majd a mérkőzés elején a kapu előtti megoldásoknál kis ráhatásra már látható volt, egyre tudatosabbak vagyunk a játék lényegét, a gólszerzést illetően. Ismét jól kezdtük a meccset, egy gyönyörű góllal! A jó kezdésünk után nagyobb fordulatszámra kapcsolt az ellenfél is. Mi pedig ping-pong meccset kezdeményeztünk velük. Sok labdát szereztünk, elsősorban a védővonalban, majd gyorsan vissza is adtuk vendéglátóinknak. Következő mérkőzésen azt várom a fiúktól, türelmesebben építkezzünk, gyorsabban járassuk a labdát úgy, hogy az ellenfelünk ne szerezhesse azt meg! Kiegyenlített lett a meccs, sőt fokozódott rajtunk a nyomás, aminek következtében egyszer a hálónkba is került a labda. Természetesen aggodalomra nem volt okunk, támadtunk tovább, és a félidő vége előtt két szép találattal jeleztük, győzelemmel szeretnénk hazautazni! (1-3) A második játékrészben még komolyabb fölénybe kerültünk. Ekkor már a középpályánk is többet volt játékban a labdakihozataloknál, támadásépítésnél. Gólt sokáig nem tudtunk lőni, de a mérkőzés végére felőröltük ellenfelünket. Összegezve: A táblázatra nézve jól nézünk is. Komoly fegyvertény, hogy győztünk Szolnokon. Ellenfeleink nagy részét azonban még nem ismerjük, ezért különösebben nem érdemes még az eredményeinkkel foglalkozni. Érdemes azonban komolyan venni magunkat, készülni, lépésenként fejleszteni a játékunkat! Javítani kell, amin lehet. Hajrá Budai FC, Hajrá Tabán! Edző: Kiss Zoltán U15/14 ( 02/ 03) BLSZ U15 1.csoport, 2.forduló óra XVII. Péceli út 144., RTK Sporttelep füves nagypálya, 2x40 perc, 40 néző RTK-Vasló - Budai FC-Tabáni Spartacus 3-0 (1-0) G: - Hutter R. (8 ) Zalavári (5), Rásó (5), Kralicsek (6), Péli (6) Árpád M. (4), Simon (6), Gubányi-Kléber (5) - Varga E.(5), Borbíró (5), Thorpe J. (6) Cs: Pauer (4), Somogyi B. (5), Clemer R. (-), Markovits

6 Az első mérkőzésem volt a csapat kispadján, mivel a héten vettem át a csapatot. Kíváncsi voltam mire képes a gárda. A meccset jól kezdtük, birtokoltuk a labdát a középpályán, volt területünk játszani. Az ellenfél a megszerzett labdákat hosszan előre vágta, ahol a gyors támadóik folyamatos veszélyt jelentettek. A perc között háromszor vezették félpályáról kapunkra a labdát, amiből sajnos egy gólt is szereztek. Mi egyáltalán nem voltunk veszélyesek ebben az időszakban a kapura. Egy szabadrúgásunk volt, amit nehezen, de védett a kapus. A második félidőt is jól kezdtük, rövid idő után nagy helyzetben, szemben álltunk a kapussal, de sikerült telibe rúgni a hálóőrt. A későbbiekben folyamatosan vette át az irányítást az ellenfél, és egy kiugratás után megduplázták előnyüket. Küzdöttünk becsülettel, de csak elvétve léptük át a félpályát. Nem sokkal a második gól után, egy átlövéssel végleg eldőlt a meccs. (0-3) A mérkőzés végéig küzdöttünk a becsületgólért, és még egy kapufát sikerült rúgtunk. Összességében a gyerekek végig küzdötték a mérkőzést, ami most ennyire volt elég. Lesz ez jobb is, fel a fejjel! Hajrá Budai FC, Hajrá Tabán! Edző: Légrády Attila U13( 04) és U12( 05) OTP-MOL Bozsik Gyermektorna Program U13/9.csoport, 1. őszi játéknap óra I.Czakó u.2-4, Sport és Szabadidőközpont füves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+8 fő; 1x20 perc, 100 néző U13: A tornán résztvevő keret: Tóth B., Bodgál Á., Vincze D., Horváth Á., Salacz F., Horváth D., Melczer Z., Váradi Zs., Gáldi A. U12: A tornán résztvevő keret: Dzimba D., Börcsök B., Horváth Z., Melczer G., Bajáki B., Szabó D., Cserta M. Mérkőzések: Kelen SC III. Budai FC I. 0-3 G: Gáldi (2), Horváth Á. Budai FC II. Kelen SC IV. 4-0 G: Szabó D., Horváth Á., Cserta, öngól BMFC Budai FC I. 0-1 G: Horváth Á. Future Stars Budai FC II. 2-4 G: Melczer G., Szabó D., Bajáki, Melczer Z., Budai FC I. Tizenhárom FC 1-0 G: Gáldi A. Budai FC II. Kelen SC III. 3-1 G: Cserta M., Horváth D., Melczer G., Kelen SC IV. Budai FC I G: Gáldi A. (5), Horváth D. (2), Váradi Zs., Melczer Z. (3), Salacz F. A torna mérkőzései összesítve: Budai FC I. (U13) Budai FC II. (U12)

7 Összegezve: A gyerekek az idei első Bozsik tornájukon vettek részt, így volt, aki ismerkedett a 8+1-es játék adta szépségekkel. Szerencsére a gyerekek teljesen gátlástalanok és felszabadultak voltak, semmilyen nehezítő körülményt nem kreáltak maguknak, így a játék képe is ezt tükrözte. Természetesen nem a gólok és az eredmény a legfontosabb, hanem az eredmény elérésnek a módja, így már szinte teljesen körvonalazódott az, hogy min kell dolgoznunk közösen. Az eredményességnek jó játékkal kell párosulnia, illetve cél a közös gondolkodásmód kialakítása, de úgy érzem, jó úton halad a társaság. Gratulálok mindenkinek a pályán töltött idejéhez, a következő tornára pedig a látványban próbálunk tenni előre egy lépést. A tornán oklevelet kapott: Szabó Dominik (U12) csodálatos góljaiért, illetve Horváth Álmos (U13) remek fejjátékáért. Gratulálunk! A tornáról tudósított: Németh Barnabás Edzők: Németh Barnabás U11( 06) és U10( 07) OTP-MOL Bozsik Gyermektorna Program U13/10.csoport, 1. őszi játéknap óra X. Gyakorló u.25., KISE Sporttelep füves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő; 1x20 perc, 60 néző A tornán résztvevő játékosok: U11: Váradi Koppány, Hanzmann Gergely, Németh Tamás, Eszter Elemér, Kubitsch Kristóf, Tüske Bátor, Daróczi Ádám, Pázmándi-Szakács Rubén Bernát, Szabó Benedek U10: Kun Zebulon, Boksay Milán, László Barnabás, Horváth Buda Mérkőzések: Dalnoki Akadémia Budai FC-Tabáni Spartacus I. 6-1 G: Kubitsch K. Pestszentimrei SK - Budai FC-Tabáni Spartacus II. 2-0 G: - KISE - Budai FC-Tabáni Spartacus I. 7-0 G: - Kelen SC IV. Budai FC-Tabáni Spartacus I. 0-2 G: Kubitsch K., Tüske B. Kelen III. Budai FC-Tabáni Spartacus II. 5-2 G: Kubitsch K., Szabó Benedek Pestszentimrei SK - Budai FC-Tabáni Spartacus II. 4-0 G: - Kelen III. Budai FC-Tabáni Spartacus II. 1-2 G: Kubitsch K. (2) Kelen IV. - Budai FC-Tabáni Spartacus I. 5-1 G: Horváth B. A torna mérkőzései összesítve: Tabáni Spartacus I. (U11A) Tabáni Spartacus II. (U11B)

8 Összegezve: Végre elindult a mérkőzés szezon U11 és U10-es csapataink számára is! Rögtön belecsaptunk a lecsóba, hiszen egy csapat távollétében az átszervezésnek köszönhetően folyamatosan játszanunk kellett. Így biztosított volt, hogy mindenki bőven a pályán legyen a torna folyamán! Küzdöttek is a fiúk becsülettel. Látható rajtuk az elszántság. Jó alapképességek jellemzik a társaságot. Rengeteg munka áll előttünk, hogy tudatosabbá tegyük őket a pályán. Szép feladat! Örülök, hogy ma jobban megismerhettem a srácokat! A játékunk minősége, és az eredményesség még nem volt megfelelő! A tornán oklevelet kapott: Kubitsch Kristóf és Eszter Elemér. Gratulálunk! A tornáról tudósított: Kiss Zoltán Edzők: Kukorelli András és Kiss Zoltán

Csapataink eredményei január 11-től 17-ig:

Csapataink eredményei január 11-től 17-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 16-tól 22-ig:

Csapataink eredményei január 16-tól 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei augusztus 8-tól 14-ig:

Csapataink eredményei augusztus 8-tól 14-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 26-tól március 4-ig:

Csapataink eredményei február 26-tól március 4-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 16-tól 22-ig:

Csapataink eredményei november 16-tól 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei Idényzáró, június 16.:

Csapataink eredményei Idényzáró, június 16.: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 30-tól február 5-ig:

Csapataink eredményei január 30-tól február 5-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 28-tól december 4-ig:

Csapataink eredményei november 28-tól december 4-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 26-tól október 2-ig:

Csapataink eredményei szeptember 26-tól október 2-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei szeptember 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 24-től 30-ig:

Csapataink eredményei október 24-től 30-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 3-tól 9-ig:

Csapataink eredményei október 3-tól 9-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Csapataink eredményei augusztus 27-től szeptember 2-ig:

Csapataink eredményei augusztus 27-től szeptember 2-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 3-tól 9-ig:

Csapataink eredményei november 3-tól 9-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei szeptember 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 17-től 23-ig:

Csapataink eredményei október 17-től 23-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 18-tól 24-ig:

Csapataink eredményei január 18-tól 24-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 7-től 13-ig:

Csapataink eredményei szeptember 7-től 13-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 14-től 20-ig:

Csapataink eredményei november 14-től 20-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 9-től 15-ig:

Csapataink eredményei november 9-től 15-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 12-től 18-ig:

Csapataink eredményei szeptember 12-től 18-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 25-től május 1-ig:

Csapataink eredményei április 25-től május 1-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 1-től 7-ig:

Csapataink eredményei február 1-től 7-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 12-től 18-ig:

Csapataink eredményei február 12-től 18-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2014. október 13-tól 19-ig:

Csapataink eredményei - 2014. október 13-tól 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 3-tól 9-ig:

Csapataink eredményei szeptember 3-tól 9-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2015. január 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei - 2015. január 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2015. november 30-tól december 6-ig:

Csapataink eredményei - 2015. november 30-tól december 6-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei június 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei június 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 16-tól 22-ig:

Csapataink eredményei április 16-tól 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei március 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei március 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 13-tól 19-ig:

Csapataink eredményei február 13-tól 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei május 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 20-tól 26-ig:

Csapataink eredményei október 20-tól 26-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 8-tól 14-ig:

Csapataink eredményei május 8-tól 14-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei március 14-től 20-ig:

Csapataink eredményei március 14-től 20-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei március 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei március 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei február 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei március 13-tól 19-ig:

Csapataink eredményei március 13-tól 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2015. június 1-től 7-ig:

Csapataink eredményei - 2015. június 1-től 7-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 17-től 23-ig:

Csapataink eredményei november 17-től 23-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei március 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei március 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 14-től 20-ig:

Csapataink eredményei április 14-től 20-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 2-től 8-ig:

Csapataink eredményei április 2-től 8-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei november 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei november 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 17-től 23-ig:

Csapataink eredményei április 17-től 23-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 22-től 28-ig:

Csapataink eredményei május 22-től 28-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 4-től 10-ig:

Csapataink eredményei április 4-től 10-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 25-től 31-ig:

Csapataink eredményei május 25-től 31-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 28-tól május 4-ig:

Csapataink eredményei április 28-tól május 4-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 12-től 18-ig:

Csapataink eredményei május 12-től 18-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 9-től 15-ig:

Csapataink eredményei február 9-től 15-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 21-től 27-ig:

Csapataink eredményei április 21-től 27-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei április 11-től 17-ig:

Csapataink eredményei április 11-től 17-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei február 16-től 22-ig:

Csapataink eredményei február 16-től 22-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 3. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink, játékosaink Teremtornák 2018 U11 A torna

Részletesebben

Csapataink eredményei november 10-től 16-ig:

Csapataink eredményei november 10-től 16-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei október 6-tól 12-ig:

Csapataink eredményei október 6-tól 12-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapataink eredményei január 26-tól február 1-ig:

Csapataink eredményei január 26-tól február 1-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ

U õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ U15 2015-2016. õszi értékelés Készítette: Palotai Nándor, vezetõedzõ Helyezés: 2. Lejátszott mérkõzés: 13 Gyõzelem: 12 Döntetlen: 0 Vereség: 1 Szerzett pont: 36 Gólarány: 81:17 A nyáron olyan csapatot

Részletesebben

Csapataink eredményei november 5-től 11-ig:

Csapataink eredményei november 5-től 11-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. április 03. www.svse.hu SVSEGYSEV Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Egyre jobban összeáll a csapat játéka A Szigetszentmiklós ellen közönségszórakoztató játékkal győzött, Szegedről

Részletesebben

Csapataink eredményei április 20-tól 26-ig:

Csapataink eredményei április 20-tól 26-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Csapatjáték. felépítés

Csapatjáték. felépítés Csapatjáték felépítés Fontos pontok a labdarúgás oktatásában Mi játékhelyzetekkel futballozunk! Alapelvek - támadásban gólt elérni áttörni az ellenfél védelmén: mozdulattal mélységben széleken területet

Részletesebben

Csapataink eredményei szeptember 10-től 16-ig:

Csapataink eredményei szeptember 10-től 16-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Csapataink eredményei május 19-től 25-ig:

Csapataink eredményei május 19-től 25-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít

Részletesebben

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt.

2010 Tavasz U-19. Tavaszi szezont a 7. helyről vártuk, de látótávon belül volt dobogó elérése, ezért bízva egy sikeres tavaszban megcéloztuk azt. 2010 Tavasz U-19 Január utolsó hetében kezdtük a felkészülést, melyre egy teremtornával hangoltunk Cegléden. A csapat az 5. helyen végzett, bemelegítésnek jó volt. A következő héten kezdődött az igazi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző)

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. (korosztályos edző) SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TÁPIÓSZECSŐI U7, U9 és U11-es KOROSZTÁLYOK 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Tápiószecső, 2011.01.28. Készítette: Tábori Zoltán (korosztályos edző) 1 A Tápiószecső FC legfiatalabb játékosaiból

Részletesebben

FC Bayern München - Borussia Dortmund 2: Csapat. Aktivitás: Mario Gomez. Luiz Gustavo. Franck Ribéry. Mario Mandzukic.

FC Bayern München - Borussia Dortmund 2: Csapat. Aktivitás: Mario Gomez. Luiz Gustavo. Franck Ribéry. Mario Mandzukic. Meccs: FC Bayern München Borussia Dortmund :... Csapat Csapat teljesítmény: Passzok Passz (db) Jó passzok aránya: ## Passzolt távolság (jó passzok): 77, m Lapos passzok: 7 db Lapos passz sikeresség: %

Részletesebben

Csapataink eredményei október 15-től 21-ig:

Csapataink eredményei október 15-től 21-ig: www.budaifc.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van, a bőr tehénből,

Részletesebben

Játékrendszerek

Játékrendszerek Játékrendszerek 2. 1-4-2-2 Alapfogalmak: Felállási forma: játékosok alapvető elhelyezkedése a pályán Játékrendszer: játékmagatartás ami a felállási formából indul ki Játékstratégia: játékstílus, játékelképzelés,

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 8. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Jól szerepelnek az idősebb utánpótláscsapataink

Részletesebben

TECHNIKAI ÉS TAKTIKAI ANALÍZIS FIFA KLUB VILÁGBAJNOKSÁG JAPÁN 2006 DECEMBER 10-17

TECHNIKAI ÉS TAKTIKAI ANALÍZIS FIFA KLUB VILÁGBAJNOKSÁG JAPÁN 2006 DECEMBER 10-17 TECHNIKAI ÉS TAKTIKAI ANALÍZIS FIFA KLUB VILÁGBAJNOKSÁG JAPÁN 2006 DECEMBER 10-17 FIFA Technikai Stáb jelentése Fordította és kijegyzetelte: Bicskei Bertalan MLSZ Edzőképző vezető -1- A TORNA RÉSZTVEVŐI

Részletesebben

Csapataink eredményei december 11-től 19-ig:

Csapataink eredményei december 11-től 19-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

BENU Fiú Serdülő Országos N Bajnokság Kecskeméti Élményfürdő :15. fehér TVSE. kek

BENU Fiú Serdülő Országos N Bajnokság Kecskeméti Élményfürdő :15. fehér TVSE. kek Kecskeméti Junior Sport Kft. Időkérések fehér I: 4:08 II: 6:02 III: - IV: - Igazolási Személyi hibák* NÉV N szám I. II. III. Gólok 022806 Dancsó Donát (X) 1 026219 Kurucz Zalán X 2 EF PF 009718 Tovaj Tamás

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

Szakmai tanulmányút Barcelona,

Szakmai tanulmányút Barcelona, Szakmai tanulmányút Barcelona, 2016. 04. 13-17. Résztvevők: Lóczi István Hódmezővásárhelyi Akadémia szakmai igazgató UEFA "PRO" Koleszár György B.A.Z. megye szakmai igazgató UEFA "A" ELIT YOUTH A Lengyel

Részletesebben

Csapataink eredményei - 2014. december 1-től 7-ig:

Csapataink eredményei - 2014. december 1-től 7-ig: www.tabanispartacus.hu SZAKOSZTÁLYUNK KIEMELT TÁMOGATÓI (NEM A TAO-S SPORTTÁMOGATÁS ALAPJÁN): Mottók: 1. "Laposan passzolj! 2. "Más csapatoknak elég, ha nyernek, de az nem ugyanaz: A labda bőrből van,

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV SZTK-ERIMA. 2015. március 21. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV SZTK-ERIMA. 2015. március 21. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 21. www.svse.hu SVSEGYSEV SZTKERIMA HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Türelmes játékkal nyerhetünk a Szigetszentmiklós ellen Négy forduló után egy győzelem, két döntetlen, és egy

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG 17/2010-2011 sz. Hivatalos közlöny MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16 2011.03.05. 14:30 SZAKÁLY KSE OZORA KSE 5-1 16 2011.03.05. 14:30 TOLNANÉMEDI KSC DÖBRÖKÖZI KSK 5-4 16 2011.03.05.

Részletesebben

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna

I. JFC Kupa Jászberény, 2015. augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna VERSENYKIÍRÁS I. JFC Kupa utánpótlás labdarúgótorna A TORNA CÉLJA A bajnokságok megkezdése előtt felkészülési lehetőséget biztosítani a meghívott csapatok számára. Célunk az, hogy ezt a tornát évről-évre

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését

Részletesebben

6/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 6. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 6. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

6/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 6. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 6. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 6/2015-2016 sz. Hivatalos

Részletesebben

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása 1. A torna rendezője: A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya Levelezési cím: 7030 Paks, Fehérvári u. 29. 2. A torna helye: Paksi SE Sporttelepe Paks, Fehérvári u. 29.

Részletesebben

VFC USE tél tavasz U11 Készítette: Varga Tamás edző

VFC USE tél tavasz U11 Készítette: Varga Tamás edző VFC USE 2017. tél- 2018.tavasz U11 Készítette: Varga Tamás edző Edző: Varga Tamás Edzések: Hétfő, kedd (egyéni képzés) szerda,csütörtök,péntek szombat: programtól függően mérkőzés, torna vagy edzés Csapatlétszám:

Részletesebben

Football Factor Dalnoki Bajnokság

Football Factor Dalnoki Bajnokság Football Factor Dalnoki Bajnokság VERSENYKIÍRÁS Helyszín : 1157 Bp. Bánkút u.71 ( Dalnoki pálya) Nevezési Feltételek: 39.000 Ft/Csapat ( minimum 9 meccs garantált) 15 fős Csapatok. (Egyszerre 5+1 játékos

Részletesebben

D III VERETLENÜL ELŐRE

D III VERETLENÜL ELŐRE Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa II. évfolyam 12. szám A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. D III VERETLENÜL ELŐRE Csapataink hírei Ledő László,

Részletesebben

Budapesti Igazgatóság

Budapesti Igazgatóság MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Budapesti Igazgatóság Tel.: +36-1-318-13-38 Fax.: +36-1-266-02-35 E-mail: budapest@mlsz.hu Web: www.blsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480710-00000000 Cím: H-1053 Budapest,

Részletesebben

Utánpótlásnevelés az FC Barcelonánál Felépítés módszerek. Albert Puig FC. Barcelona Ifjúsági divizió Szakmai Igazgató

Utánpótlásnevelés az FC Barcelonánál Felépítés módszerek. Albert Puig FC. Barcelona Ifjúsági divizió Szakmai Igazgató Utánpótlásnevelés az FC Barcelonánál Felépítés módszerek Albert Puig FC. Barcelona Ifjúsági divizió Szakmai Igazgató A BARCELONA KÉPZÉS FILOZÓFIA ALAPJAI Nevelés Értékek Tanulás Tisztelet A BARCELONA FILOZÓFIA

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

FC Dabas Téli Teremtorna

FC Dabas Téli Teremtorna FC Dabas Téli Teremtorna FC Dabas Sportegyesület Schilingerné Budai Zsuzsanna Tel: +36 20 429-8481 E-mail: schilingerzs@gmail.com További infó: http://www.fcdabas.hu FC Dabas Téli Teremtorna Helyszíne

Részletesebben

8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

8/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 8. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 8. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 8/2013-2014 sz. Hivatalos

Részletesebben

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Átadás előtt a sportcsarnok

Dabasi. helyzet. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Átadás előtt a sportcsarnok A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa III. évfolyam. 11. szám a jövő lehető séget kínál. Átadás előtt a sportcsarnok Hírek Átadás előtt

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08.

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Swietelsky-Soproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő április 08. SOPRONI FOCIÉLET 2016. április 08. www.svse.hu SwietelskySoproni VSE Balmaz Kamilla Gyógyfürdő HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Jó formában van a Balmazújváros, de nekünk nyerni kell hazai pályán Supka Attila

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG EDZŐKÉPZŐ KÖZPONT UEFA Elite Youth A A játék szervezése és a védekezés megszervezése a középső harmadban 4-3-3-as játékrendszerben Készítette: Németh Károly Németh Antal Varga

Részletesebben