EuroSkills 2018 Magyarországon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EuroSkills 2018 Magyarországon"

Átírás

1 116 Klész Tibor EuroSkills 2018 Magyarországon Egy szakma elsajátítása önmagában is egy tartalmas út egy fiatal szakember számára, a szakma művelése pedig a munkával töltött élet alapja. A kihívásoknak való megfelelés a mindennapok része, a tudás összemérése azonban a szakmai tevékenység kivételes eseménye, ünnepnapja. Különösen igaz ez, ha mindez több nemzet legkiválóbb szakembereinek versenyét jelenti, legyenek a versenyzők Európa vagy akár a világ országainak legjobbjai. A WorldSkills és a EuroSkills olyan nemzetközi szakképzési versenyek, amelyeket 1954 óta szervez a WorldSkills International nemzetközi nonprofit szervezet, tagjai az adott ország szakképzésért felelős szervezetei. Mindkét verseny megrendezésére felváltva, páros és páratlan években kétévente kerül sor a tagországok legjobb ifjú szakmunkásai részvételével. Magyarország 2007-től tagja a WorldSkills International és a WorldSkills Europe szervezeteinek, valamint résztvevője a nemzetközi versenyeknek. A 12 éves tagság megkoronázása, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koordinálásában Magyarország elnyerte a évi EuroSkills rendezés jogát, méghozzá a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjéhez hasonlóan Norvégiával szemben. Magyarország a EuroSkills versenyek mellett a WorldSkills állandó résztvevője is 2007 óta, 2005-ben pedig már megfigyelőként vett részt a Helsinkiben megrendezett WorldSkillsen. A versenyeken szerzett tapasztalatok, a duális szakképzésben az utóbbi években elért kézzelfogható eredmények és az ország szakmai felkészültsége 2013-ben arra ösztönözte a gazdasági kamarát és a Kormányt, hogy megpályázza a 2018-as kontinensviadal megrendezését. VERSENYZŐBŐL A MEGRENDEZÉSÉRT PÁLYÁZÓ A pályázás előzménye, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2010-ben szakképzési megállapodást kötött Magyarország Kormányával, amelyet a szakképzésért felelős nemzetgazdasági miniszterrel aláírt, az együttműködés részleteit rögzítő dokumentum követett. A gazdasági kamara már korábban is ellátta a hazai rendezésű szakmai versenyek szervezésével kapcsolatos feladatokat, a Szakma Sztár Fesztivált ugyanis a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek döntőinek országos seregszemléjeként a kamara rendezte meg, ahogy rendezi jelenleg is. A 2010-es megállapodásokban ezért rögzítésre került, hogy 2011-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara végzi a nemzetközi szakmai versenyeken (EuroSkills, WorldSkills) való részvételre történő felkészítéssel és a részvétellel kapcsolatos teendőket. Ezen feladatokat korábban a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet látta el.

2 117 A kamara a 2018-as EuroSkills, vagyis a Szakemberek Európa Bajnoksága megrendezésének tervét először a évi Szakma Sztár Fesztiválon fogalmazta meg, hiszen a kormányzattal együtt elkötelezett híve a magyar szakképzés megújítási folyamatának, amelyben kiemelt helyet foglal el a szakképzés és a kétkezi szakmák népszerűsítése is. Egyértelmű volt tehát, hogy amenynyiben 2018-ban Magyarország lehet a EuroSkills házigazdája, az a szakképzés fejlesztése folyamatában és a szakmák presztízsének növelésében is egyaránt jelentős előrelépést jelent. A kandidálási szándékot Magyarországnak a korábbi EuroSkills versenyeken elért kiváló eredményei is megerősítették, a verseny pedig a szakmák bemutatkozására és a párhuzamosan zajló konferenciaprogramok miatt a nemzetközi kapcsolatok építésére is alkalmas eseménynek tekinthető. A szükséges előajánlati díj befizetését követően Norvégia mellett Magyarország is hivatalosan felvételre került mint kandidáló ország, a pályázatot december 31-ig kellett benyújtani. A magyarországi EuroSkills megrendezése újabb minőséget jelent a magyar szakképzés számára, korábban ugyanis ilyen sok országot vendégül látó nemzetközi szakmunkásversenyt nem rendezett még hazánk. A ritka alkalommal azonban csak akkor lehet eredményesen élni, ha a gazdasági kamara az eddigi, versenyzőként szerzett tapasztalatokat megfelelően hasznosítja, helyes stratégiát alkalmaz a versenyszervezésre, és a EuroSkills szakmai hozadékát is jól kamatoztatja. AZ EDDIGI VERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEK A 2005-ös finnországi megfigyelői státuszt Magyarország 2007-ben résztvevőire cserélte, és már élesben vett részt a Japánban megrendezett WorldSkills megmérettetésein, amelyet a kanadai Calgaryba szervezett verseny követett 2009-ben őszén került sor az Egyesült Királyságban az első olyan világversenyre, amelyre már a kamarai szervezésű SkillsHungary program keretében készültek fel a versenyzők. Magyarország szakmunkásai a WorldSkills London 2011 versenyen a 32. helyen végeztek az átlagpontok alapján, és az informatika területén egy kiválósági érmet is sikerült elhozni. A kiválósági érem az átlag feletti, vagyis 500 pontot meghaladó eredmény jutalma. A világversenyek sorában Lipcse következett, és a magyar csapat a németországi WorldSkills Leipzig 2013 versenyen öt szakmában ért el kiválósági érmet jelentő eredményt (szépségápoló, épületasztalos, mechatronika, informatikai hálózati rendszergazda, festő-dekoratőr), amely a 31. helyet is jelentette egyben. A szakképzésben bevezetett intézkedések kedvező hatásai leginkább a 2015-ös, Sao Paoloban megtartott WorldSkills versenyen jelentkeztek, amely az eddigi legjobb a magyar szereplést hozta. A bútorasztalos szakmában ugyanis megszületett az első magyar, világversenyen szerzett aranyérem, az informatikai hálózati rendszergazda versenyzőnknek pedig az ezüstérmet sikerült elhozni a dél-amerikai metropolisból, rést ütve az ázsiai országok által uralt versenyszám pajzsán. Emellett a brazíliai WorldSkills versenyen induló 63 ország több mint 1200 versenyzője és 50 versenyszáma közül a magyar mechatronikai csapat, valamint a virágkötő és az épületasztalos versenyzőnk kiválósági éremmel is gazdagodott.

3 118 A 2018-as magyar rendezésű EuroSkills szempontjából földrajzi távolságát és a megszerzett érmek számát tekintve is közelebbi események voltak a Szakemberek Európa Bajnoksága rendezvényei. A gazdasági kamara hazai előkészítésében megszervezett első európai verseny a belgiumi EuroSkills Spa-Francorchamps 2012 volt. Ezen a kontinensviadalon Magyarország csapata 5 aranyérmet, 1 ezüstérmet és 5 bronzérmet, valamint 2 kiválósági érmet szerzett, a 6. helyezést elérve a 23 országot felvonultató mezőnyben ban Franciaországban már 25 ország között szerezte meg a magyar küldöttség a 6. helyet, ugyanis a Lille-ben megrendezett EuroSkills versenyen a versenyzők 4 aranyérmet, 2 ezüstérmet, 6 bronzérmet és ismét két kiválósági érmet vihettek haza. A KAMARA VERSENYSZERVEZÉSI STRATÉGIÁJA A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a 2018-as magyarországi EuroSkills megszervezésének előzményeként olyan versenyszervezési stratégiát alkotott, amelynek első elemeként a WorldSkills és a EuroSkills versenyekre történő felkészülés, második elemeként pedig a hazai rendezésű kontinensviadal megszervezésének elvei kerültek kidolgozásra. A versenyeken való sikeres részvétel bebizonyította, hogy a kamara által meghatározott célkitűzések jó irányt jelentenek, amelyek a verseny előkészítésére is jó hatással lehetnek. A nemzetközi versenyekre való felkészülés során újdonság volt 2014-től, hogy minden szakmában azonos időben került megjelentetésre a versenyfelhívás a kiválasztásra, méghozzá egységes formában. Így nagyobb körben, minden potenciális szponzor és versenyző irányába eljut az információ a jelentkezésről. Ugyanekkor kerültek összekapcsolásra a nemzeti versenyek a WorldSkills és a EuroSkills versenyekre való felkészüléssel, így a 2014 októberében megrendezett lille-i európai versenyre már így történt a kiválasztás. A nemzeti döntőben a szakmai szponzorok által összeállított feladatokon mérik össze tudásukat a versenyzők, majd a kiválasztott versenyzők a szakmai szponzorok által összeállított felkészülési ütemterv szerint, a szakértőik irányításával készülnek a nemzetközi versenyekre. A kamara fontosnak ítélte a stratégia keretében a versenyzői életút elemeit is kidolgozni, ugyanis minden típusú (világ- és európa-) versenyen csak egyszer indulhatnak az ifjú szakmunkások. Fontos azonban, hogy az EuroSkills-en jól szereplő versenyző a következő évi WorldSkillsre is át tudja vinni a versenytapasztalatát. A kiválasztást biztosító nemzeti versenyen a gazdasági kamara bocsátja rendelkezésre a versenyhelyszínt, az infrastruktúrát, a szállást és az ellátást, míg a versenyhez szükséges gépek, eszközök, anyagok és szerszámok biztosítása a szakmai szponzor feladata. A nemzetközi versenyekre gyakran már a munkaerőpiacon elhelyezkedett fiatal szakemberek készülnek fel, akiket a munkáltatóik a felkészülési időre nélkülözni kénytelenek. Ezért a kamara felkészülési támogatás bevezetése mellett döntött, hogy a kiutazó versenyző intenzívebben készülhessen fel. A versenyen való teljesítmény nem csak a szakmai felkészültségen múlik, ezért a komoly lelki, szellemi és fizikai megterhelést is megfelelően kell kezelni. Ezért a kamara nagy hangsúlyt fektet a mentális felkészítésre is.

4 119 A 2018-AS BUDAPESTI EUROSKILLS Az European SkillsPromition Organization (ESPO) 2007-ben alakult meg, majd 2011-ben felvette a WorldSkills Europe nevet. A EuroSkills versenyek szervezésért felelős szervezet elnöke, Jos de Goey jelentette be 2014-ben, hogy a 2018-as EuroSkills megrendezésére Budapesten kerül sor. A magyarországi nemzeti szakmai versenyeket összefogó Szakma Sztár Fesztivál kapcsán úgy nyilatkozott, hogy egy sor olyan benyomás alakult ki benne a versenyhelyszíneket és a nagy érdeklődést látva, amelyek megerősítették abban, helyes volt a döntés, hogy Magyarországnak szavaztak bizalmat. Öröm volt látni a lelkes fiatalokat, a versenyzőket és a nekik szurkolókat, s a rengeteg diákot, akik azzal a bizalommal jöttek el erre az eseményre, hogy ötleteket és impulzust kapjanak saját pályaválasztásukhoz. A magyar küldöttség már a 2014-es lille-i kontinensviadalon és a 2015-ös sao paoloi világversenyen is gyűjtötte a jó ötleteket a 2018-as budapesti rendezvény magas színvonalú megrendezése érdekében. Az önkéntesek foglalkoztatásától és az információs pultok kialakításától kezdve a versenyt látogató diákcsoportok kalauzolásán, egyencsomagjain és egyenpólóin át egészen a versenyhelyszínre történő és azok közötti közlekedésig és a versenyzők elszállásolásáig rengeteg jó gyakorlatot, tapasztalatot szerzett a gazdasági kamara szervezésért felelős csapata. A felelősök a nyitó- és záróünnepségek színvonalára ugyanúgy nagy hangsúlyt kívánnak fektetni, mint a szponzorok jelenlétére, a látogatók tárlatvezetésére, a versenyzők és a segítők versenynapok közötti megfelelő pihenési lehetőségére és az étkeztetés zökkenőmentességére. A gazdasági kamara azt is prioritásként kezeli, hogy a külföldről Budapestre érkező valamennyi látogató magyar élménnyel gazdagodva térjen vissza hazájába, és a 2018-as magyarországi EuroSkills-re is egyfajta hungarikumként tekintsen a gulyás és a Hortobágy mellett. A tervek szerint a versenynek a Hungexpo fog helyet biztosítani, a versenyzők, szakértők, kísérők szállásolására pedig a Danubius Hotel Arénában és az Expo Congress Hotelben kerül sor. A EuroSkills nyitó- és záróünnepségei az előzetes elképzeléseknek megfelelően a Papp László Sportarénában lesznek. A versenyre több ezer versenyzőt, szponzort, látogatót és szakértőt vár Magyarország és fővárosa, amelynek menedzselésében önkéntes segítő is közreműködik majd. A 2018-as esemény szervezésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2015-ben megalapította a SkillStar 2018 Nonprofit Kft.-t ( amely a verseny lebonyolítását végző projektcégként egyengeti a budapesti EuroSkills útját. A rendezvény szervezése és lebonyolítása (szállás, helyszín, étkeztetés, eszközök, alapanyag, biztosítás, sajtó) több milliárd forintos kiadást jelent, amelynek forrását a magyar állam biztosítja a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból.

5 120 AZ EUROSKILLS HOZADÉKA A évi EuroSkills verseny a befektetett energia és források többszörösét eredményezheti pozitív hozadékként. Azon túl, hogy építi az országimázst és Magyarország duális szakképzési rendszere egészséges reflektorfénybe kerülhet a nemzetközi közönség számára, a szakképzésben érintettek számára is lehetőséget biztosít a nemzetközi színvonal megismerésére és a tapasztalatok akár közvetlen beépítésére a hazai szakképzés rendszerébe. Az Európa országainak legalább a feléből érkező versenyzők és kisérőik jelenléte nemzetközi szintű megjelenési lehetőséget biztosít a magyar ipar és szakképzés képviselőinek. Mindezt Magyarország kormányzati képviselői is elismerik, hiszen a Szakma Sztár Fesztivált rendszerint az ország miniszterelnöke nyitja meg vagy zárja, és a versenyen részt vevő magyar csapatot is köszönti, csakúgy, mint Magyarország köztársasági elnöke. A rendezvényekről népszerűsítő, pályaorientációs célú filmek készülnek, és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara lapja, az Üzleti7 külön számban számol be a versenyekről az érdeklődés felkeltése céljából. A EuroSkills verseny rendezési jogának elnyerésétől függetlenül kijelenthető, hogy Magyarország jó úton jár a duális szakképzés bevezetése és a versenyképes szakképzés kialakítása tekintetében. Amelyik országban duális alapokon álló szakképzés működik, ott a versenyen való szereplés is kimagasló.

AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK: EUROSKILLS BUDAPEST 2018

AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK: EUROSKILLS BUDAPEST 2018 AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK: EUROSKILLS BUDAPEST 2018 SKILLSHUNGARY PROGRAM KORNOLÓGIA 2007 AZ ELSŐ MAGYAR SZEREPLÉS SHIZUOKÁBAN A WORLDSKILLSEN 2010 MEGÁLLAPODÁS A MAGYAR KORMÁNY ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS

Részletesebben

SZPONZORI FELHÍVÁS a EuroSkills Lille 2014 és a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyek támogatására

SZPONZORI FELHÍVÁS a EuroSkills Lille 2014 és a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyek támogatására SZPONZORI FELHÍVÁS a EuroSkills Lille 2014 és a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyek támogatására A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (továbbiakban MKIK) felhívást tesz közzé gazdálkodó szervezetek, szakmai

Részletesebben

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14. A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében 2016. december 14. A kamarai feladatokról általában Okmányhitelesítés Szakképzési tevékenység Üzleti

Részletesebben

Beszámoló - Worldskills verseny

Beszámoló - Worldskills verseny Beszámoló - Worldskills verseny Calgary, 2009. szeptember 1-7. Épületasztalos (Joinery) szakma A Worldskills szakmai verseny 2009. szeptember 1-7. között a kanadai Calgaryban került megrendezésre. A 40.

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma:

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma: A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége Előadó: Nagy Zsanett RFKB programkoordinátor 2012. 06. 22. Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009 1 Pályaorientáció vagy pályaválasztás?

Részletesebben

Az EuroSkills Budapest 2018 sikere az Önkéntesek elkötelezettségét és lelkesedését fogja tükrözni.

Az EuroSkills Budapest 2018 sikere az Önkéntesek elkötelezettségét és lelkesedését fogja tükrözni. EuroSkills Budapest 2018 ÖNKÉNTESSÉG A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a WorldSkills Europe közösség nevében szeretnénk őszinte elismerésünket kifejezni, amiért a EuroSkills Budapest 2018 esemény

Részletesebben

2014.03.04. A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek

2014.03.04. A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek A kamara szerepvállalása a hazai szak-és felnőttképzési rendszerben Dr. Benkei-Kovács Balázs Phd egyetemi adjunktus ELTE PPK Az MKIK alapfeladata: köztestületként működő érdekképviselet Választott bíróság

Részletesebben

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél

Részletesebben

MAGYAR SZAKKÉPZÉS HELYZETE,

MAGYAR SZAKKÉPZÉS HELYZETE, MAGYAR SZAKKÉPZÉS HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FÉMIPARI SZAKMÁK KÉPZÉSÉRE Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2015. november 13. Foglalkoztatás / 1 / 2015 17%

Részletesebben

TARTALOM AKTUÁLIS FÓKUSZ NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK AKTUÁLIS 10. MAGYAR KÉZMŰVES REMEK - JUBILEUMI DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG BUDAPESTEN A VAJDAHUNYAD VÁRBAN A 2012. április 26-án megrendezett jubileumi díjátadó

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

A kamara szerepe a szakképzésben

A kamara szerepe a szakképzésben A kamara szerepe a szakképzésben Bihall Tamás MKIK alelnök Budapest, 2013. január 26. Foglalkoztatási ráta, százalék 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Csehország 64,9 65 65,5 64,9

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft zöld rendezvényekről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld rendezvények néhány szóban

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győr 2017. Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét

Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győr 2017. Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét Egy szellemben egész Európa! 2017 Győr 1990-ben hívta életre Jacques Rogge az t (EYOF) annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson az ifjúsági

Részletesebben

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök 1990-1992: Nagyüzemi képzőhelyek megszűnése, válságmenedzselés 1993-1996: Szakképzési és kamarai törvények megszületése, szakképzési konszolidáció 1997-1998: A

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány Hajdúböszörményi Robotolimpia 2019 Beszámoló Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány 2019. május 25-én immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Minden jó könyv egy-egy tanítója

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

Önértékelési rendszer

Önértékelési rendszer Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld rendezvényekről szóló tájékoztatója A zöld rendezvények néhány szóban A zöld rendezvények erősítik, demonstrálják a házigazda szervezet fenntarthatóság

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 Emberi erőforr források közös k s használata és s fejlesztése se Munkaerő-piaci együttm ttműködési kezdeményez nyezések HU-SK 2008/01/1.6.2/0156

Részletesebben

A 2024-es Budapesti Olimpia Gazdasági Előnyei

A 2024-es Budapesti Olimpia Gazdasági Előnyei A 2024-es Budapesti Olimpia Gazdasági Előnyei 2016. szeptember 16. Közgazdász-vándorgyűlés, Kecskemét Fekete Miklós Tartalomjegyzék 1. Fundamentumok 2. Agenda 2020 3. Az olimpiai terv 4. Gazdasági hatások

Részletesebben

A kamara szerepvállalása a duális szakképzésben. dr. Szilágyi János képzési igazgató

A kamara szerepvállalása a duális szakképzésben. dr. Szilágyi János képzési igazgató A kamara szerepvállalása a duális szakképzésben dr. Szilágyi János képzési igazgató Kamarai szakképzési célrendszer, vízió Agrárgazdaság Foglalkoztatás Szakképzés Versenyképes agrárgazdaság Versenyképes

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata 1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

A verseny elsősorban minőségi verseny, ahol a tökéletesen elkészített versenyfeladat 100 pontjából az adott hibákért egy előre meghatározott értékelés

A verseny elsősorban minőségi verseny, ahol a tökéletesen elkészített versenyfeladat 100 pontjából az adott hibákért egy előre meghatározott értékelés BESZÁMOLÓ A WORLDSKILLS 2011 VERSENYRŐL Szakma száma és elnevezése: 20 Kőműves szakma (Bricklaying) Szakértő: Dr. Vidovszky István Versenyző: Laklia Zoltán Versenyzők száma a WorldSkills 2011-en: 1 Elért

Részletesebben

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve

VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment

Részletesebben

A kőműves szakma beszámolója 2012 évi WorldSkills Europe EuroSkills magyarországi válogatóversenyről 2012. április 20-21.

A kőműves szakma beszámolója 2012 évi WorldSkills Europe EuroSkills magyarországi válogatóversenyről 2012. április 20-21. A kőműves szakma beszámolója 2012 évi WorldSkills Europe EuroSkills magyarországi válogatóversenyről 2012. április 20-21. A Worldskills Europe Euroskills versenyre való kijutásért rendezett magyarországi

Részletesebben

Iromány száma: T/3634. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WIRM47RK0001

Iromány száma: T/3634. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WIRM47RK0001 Iromány száma: T/3634. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 23:32 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: WIRM47RK0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

éves szakképzés ma már kevés. Lipcsében megerősítést nyert az is, hogy például az informatikában, jó volt végig járni a verseny

éves szakképzés ma már kevés. Lipcsében megerősítést nyert az is, hogy például az informatikában, jó volt végig járni a verseny WorldSkills Különszám, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával készült, az NFA-KA-NGM 5/2012. számú pályázat keretében. 2013. JÚLUS A MAGYAR KE RES KE DEL MI ÉS IPAR KA MA RA GAZDASÁGI LAPJA WORLDSKILLS

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

A 25 ÉVES SZAKKÉPZÉSI TÖRVÉNY ÉS GYAKORLAT TAPASZTALATAI

A 25 ÉVES SZAKKÉPZÉSI TÖRVÉNY ÉS GYAKORLAT TAPASZTALATAI A 25 ÉVES SZAKKÉPZÉSI TÖRVÉNY ÉS GYAKORLAT TAPASZTALATAI Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A gazdasági kamara: A SZAKKÉPZÉSRŐL SZÓLÓ 1993. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY javaslatot

Részletesebben

NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN. KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata

NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN. KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata A PEDAGÓGUSOK SZEREPE A NEMZETKÖZIESÍTÉSBEN KEM-i Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon - Tata NEMZETKÖZIESÍTÉS AZ OKTATÁSBAN ÉS A KÉPZÉSBEN - 7 ÉV EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN

Részletesebben

BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL

BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL Készült: Győri Műszaki SZC 113- as számú tanteremben 2017.06.30-án 9:00 órakor megtartott nevelőtestületi évértékelő értekezleten. Jelen vannak: Nevelőtestület

Részletesebben

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Gazdasági környezet Az elmúlt évek gazdaságpolitikája arra alapozott, hogy az adósság csapdából csak akkor lehet kitörni, ha emelkedik a növekedési potenciál,

Részletesebben

A kamarák szerepe a szakképzett munkaerő biztosításában

A kamarák szerepe a szakképzett munkaerő biztosításában A kamarák szerepe a szakképzett munkaerő biztosításában Gazdasági kamarák Köztestületi formában működő érdekképviseletek Országos feladat- és hatáskörrel rendelkeznek Létrehozásukat törvény szabályozza

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető március 19.

Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető március 19. Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2016. március 19. 21-22 % A digitális gazdaság a bruttó hazai termék (a továbbiakban: GDP) 21-22%-kát adja. Stabil

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. szeptember 27. HTTP Alapítvány, Nyíregyházi Főiskola Matematika és Informatika Intézete és az Informatikai Szolgáltató Központja / WebEx 15 éves a Cisco

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben

Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Gyakorlati oktatás a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. üzleteiben Budapest, 2011.05.10. Visszatekintés Folyamatos tanulóképzés Egyre növekvő tanulói létszám Kamarák Gyakorlati képzés szereplői Iskolák

Részletesebben

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14.

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. Előadó: Nyemcsok Lászlóné, tanácsadó Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugrás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Radio Cafe. Hírek

Radio Cafe. Hírek 2010.08.29 Radio Cafe Hírek A Kereskedelmi és Iparkamarát, valamint a gazdaság szereplőit is bevonná a szakképzés megszervezésébe és irányításába a Nemzetgazdasági Minisztérium. Garai Péter, a tárca szakképzésért

Részletesebben

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink

Részletesebben

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről Magyarországon a munkaerőpiac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítéseknek az esélyegyenlőség elve érvényesítésével történő megszerzésének biztosítása,

Részletesebben

KOCKANAP Együttműködési ajánlat

KOCKANAP Együttműködési ajánlat KOCKANAP Együttműködési ajánlat 2 Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérem engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzatának (OE NIK HÖK) szakmai rendezvényét,

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról

Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról SEESARI Szándéknyilatkozat Szándéknyilatkozat A SEESARI Vasút Megújításáért Dél-kelet Európai Szövetség megalapításáról 1. Cikkely A SEESARI SZÁNDÉKA ÉS CÉLJA A SEESARI szándéka és célja a közlekedési

Részletesebben

Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft. 2008-2013. Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig tartó tanulás jegyében

Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft. 2008-2013. Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig tartó tanulás jegyében Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft. 2008-2013 4030 Debrecen, Fokos u. 12. Telefon : (+3652) 437-311 Fax : (+3652) 436-243 Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL

Rendezvények. Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése. partnerek vagyunk! Hungary CONVENTION & TRAVEL Rendezvények Kongresszusok Szimpóziumok Kiállítások szervezése partnerek vagyunk! C&T CONVENTION & TRAVEL Hungary Tisztelt Partnerünk! Fő profilunk, a kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok és kulturális

Részletesebben

Pályaorientáció a szakképzésben

Pályaorientáció a szakképzésben Together for quality education Pályaorientáció a szakképzésben Siemens Képzési Központ Siemens egyike a világ vezető technológiai vállalatainak. Globális jelenléte közel kétszáz országra terjed ki A Siemensről

Részletesebben

Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22.

Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22. Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása 2015. április 22. Mi hozott össze bennünket? azonos tevékenység mindnyájan forgácsolással foglalkoztunk azonos probléma a szakemberek elfogytak - utánpótlás

Részletesebben

Új OKJ, SZVK és kerettanterv az informatikai szakképzésben

Új OKJ, SZVK és kerettanterv az informatikai szakképzésben Új OKJ, SZVK és kerettanterv az informatikai szakképzésben Kamarai prioritások Foglalkoztatottság növelés Képzési szükséglet meghatározása Szakképzés nemcsak oktatáspolitikai kérdés, hanem foglalkozáspolitikai,

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök A gazdaságának jövőbeni helyzete nagymértékben függ a megfelelő szakember-utánpótlás biztosításától, ezért kulcsfontosságú feladat a gazdaság igényeihez igazodó,

Részletesebben

TARTALOM FÓKUSZ FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK A VILÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT A MAGYAR FIATAL SZAKEMBEREK

TARTALOM FÓKUSZ FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK A VILÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT A MAGYAR FIATAL SZAKEMBEREK TARTALOM FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK FÓKUSZ A VILÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT A MAGYAR FIATAL SZAKEMBEREK Aranyérmet szerzett László Attila bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai

Részletesebben

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Győr-Moson-sopron Megye

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Győr-Moson-sopron Megye 2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS Győr-Moson-sopron Megye 1 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA Győr_Moson_sopron MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja A lövészsport népszerűsítése a köznevelési intézmények

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány H-9400 SOPRON Roth Gyula u. 3. Adószám: 18041088-1-08

Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány H-9400 SOPRON Roth Gyula u. 3. Adószám: 18041088-1-08 Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány H-9400 SOPRON Roth Gyula u. 3. Adószám: 18041088-1-08 Közhasznúsági jelentés a ről 1. Számviteli beszámoló Az alapítvány i gazdálkodásáról a számviteli törvénynek

Részletesebben

HELYZETKÉP A DUÁLIS KÉPZÉSRŐL, FŐBB AKTUALITÁSOK ÉS VÁLTOZÁSOK

HELYZETKÉP A DUÁLIS KÉPZÉSRŐL, FŐBB AKTUALITÁSOK ÉS VÁLTOZÁSOK HELYZETKÉP A DUÁLIS KÉPZÉSRŐL, FŐBB AKTUALITÁSOK ÉS VÁLTOZÁSOK Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A MAGYAR SZAKKÉPZÉS NEGYEDSZÁZADOS TÖRTÉNETÉNEK SZAKASZAI I. 1990-1992:

Részletesebben

XII. CMAS USZONYOSÚSZÓ VILÁGKUPA FEBRUÁR , EGER VERSENYKIÍRÁS

XII. CMAS USZONYOSÚSZÓ VILÁGKUPA FEBRUÁR , EGER VERSENYKIÍRÁS VERSENYKIÍRÁS 1. JOGOSULTSÁG: SZABÁLYZAT A Magyar Búvár Szakszövetség a CMAS felhatalmazásával 2017. február 24-26. között Egerben rendezi meg a XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa első fordulóját. A Magyar

Részletesebben

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete 2017. szeptember 27. Aréna Savaria KISS-BAUER SZILVIA, KÉPZÉSI CSOPORTVEZETŐ VAS MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

2015. IX. Fedák Sári Ulti Kupa (Lakitelek Népfőiskola) végeredményének kivonata

2015. IX. Fedák Sári Ulti Kupa (Lakitelek Népfőiskola) végeredményének kivonata 2015. IX. Fedák Sári Ulti Kupa (Lakitelek Népfőiskola) 24. Jankovics Attila 11 105 29. Gergely Lajos 11 81 36. Dr. Tóth István 11 35 44. Borbély Imre 11-83 50. Hajdu Károly 10 71 63. Müllerné Ica 10-38

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A díj célja A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált szakképzés társadalmi megbecsülését Magyarországon.

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

9.00 Csapatok köszöntése, sorszámhúzás kupából

9.00 Csapatok köszöntése, sorszámhúzás kupából Budapesti csapat lett az idei év Ápolói Hivatás Mestere! Beszámoló a MESZK IX. Országos Szakmai Vetélkedőről 2018. október 12-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara immár kilencedik alkalommal rendezte

Részletesebben

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:

Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg: A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete képzési tevékenységével, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a szervezet által megszólított és elért egyén / közösség, képessé váljon egyéni,

Részletesebben

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak HR Portál.hu Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak 2009.06.30 A TÁMOP projekt keretében szakmai konferencia zajlott 2009. június 26-án az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskolában. A projekt célja,

Részletesebben

Felnőttképzés a jogszabályi változások tükrében

Felnőttképzés a jogszabályi változások tükrében Gödöllői Kistérségi Foglalkoztatási Paktum: Üzleti reggeli Gödöllőn Felnőttképzés a jogszabályi változások tükrében Üröginé Ács Anikó felnőttképzési szakértő 2013. október 25. Rendszerszintű változások

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai Előadó: Dr. Bakos József Főosztályvezető Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztály Az állami munkafelügyeleti rendszer

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

A szakképzés és a munkaerőpiac összefüggései

A szakképzés és a munkaerőpiac összefüggései A szakképzés és a munkaerőpiac összefüggései Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011. III.né. 15-24 évesek

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS PROJEKTINDÍTÓ RENDEZVÉNY GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások Eger, február 14.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS PROJEKTINDÍTÓ RENDEZVÉNY GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások Eger, február 14. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS PROJEKTINDÍTÓ RENDEZVÉNY GINOP 5.2.5-16-2016-00001 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások Eger, 2017. február 14. EGRI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM a Heves megyei munkaerő-piaci

Részletesebben

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018

BERUFSBILDUNGSPREIS SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 Jelentkezzen most! www.szakkepzesidij.hu SZAKKÉPZÉSI DÍJ 2018 A Szakképzési Díj Fôvédnöke: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter A DÍJ CÉLJA A DUIHK Szakképzési Díj legfôbb célja, hogy emelje a gyakorlatorientált

Részletesebben

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Bács-Kiskun Megye

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Bács-Kiskun Megye 2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS Bács-Kiskun Megye 1 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA BÁCS_KISKUN MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja A lövészsport népszerűsítése a köznevelési intézmények tanulói

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A MAGYAR DIVAT- ÉS SPORTTÁNC SZÖVETSÉG

BEMUTATKOZIK A MAGYAR DIVAT- ÉS SPORTTÁNC SZÖVETSÉG BEMUTATKOZIK A MAGYAR DIVAT- ÉS SPORTTÁNC SZÖVETSÉG A SZERVEZET ADATAI: A szervezet neve: Magyar Divat- és Sporttánc Szövetség Székhelye: 2400 Dunaújváros, Apáczai Csere J. út 11. A képviselő neve és címe:

Részletesebben

119. Atlétikai Magyar Bajnokság PROGRAMFÜZET SZÉKESFEHÉRVÁR, AUGUSZTUS 1-3.

119. Atlétikai Magyar Bajnokság PROGRAMFÜZET SZÉKESFEHÉRVÁR, AUGUSZTUS 1-3. 119. Atlétikai Magyar Bajnokság PROGRAMFÜZET SZÉKESFEHÉRVÁR, 2014. AUGUSZTUS 1-3. TÁMOGATÓK: Kedves Vendégeink! Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy az elmúlt időszakban rendezett két rangos nemzetközi

Részletesebben

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro A riói olimpia célkitűzései A sportfinanszírozásban bekövetkezett kedvező változások hatására a nemzetek versengésében, az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben

Részletesebben

Szakképzés és felnőttképzés 2014

Szakképzés és felnőttképzés 2014 SZAKKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON 2014 Bevezető 1 KLÉSZ TIBOR Hungarikumok a magyar iskolai rendszerű szakképzésben 3 RETTEGI ZSOLT A felnőttképzési tevékenység új szabályozása 23 TAJTI JÓZSEF Aktív foglalkoztatási

Részletesebben

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető 2014-2020-as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető Kb. 8000 milliárd Ft 2007-2013 Lakásberuházás korlátozott lehetőségek Forrás nagysága: operatív programnak nyújtott

Részletesebben