A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (kilencedik tanács) október 10. *

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (kilencedik tanács) október 10. *"

Átírás

1 A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (kilencedik tanács) október 10. * Előzetes döntéshozatal iránti kérelem EUMSZ 45. cikk Munkavállalók szabad mozgása Olyan nemzeti szabályozás, amely a külföldi rendszámú gépjármű vezetője számára bírság terhe mellett azon kötelezettséget írja elő, hogy rendőrségi ellenőrzés során a helyszínen igazolja a gépjárműhasználat jogszerűségét A C-5/13. sz. ügyben, az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Szombathelyi Törvényszék (Magyarország) a Bírósághoz január 3-án érkezett, december 19-i határozatával terjesztett elő az előtte Kovács Ferenc Tibor és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság között folyamatban lévő eljárásban, A BÍRÓSÁG (kilencedik tanács), tagjai: M. Safjan tanácselnök, J. Malenovský és A. Prechal (előadó) bírák, főtanácsnok: J. Kokott, hivatalvezető: A. Calot Escobar, tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint a Bíróság eljárási szabályzatának 99. cikke alapján, indokolt végzéssel határoz, meghozta a következő * Az eljárás nyelve: magyar. HU

2 I VÉGZÉS C-5/13. SZ. ÜGY Végzést 1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a személyek szabad mozgása elvének értelmezésére vonatkozik. 2 A jelen kérelem előterjesztésére a Kovács F. és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság (Magyarország) közötti, a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművek magyarországi illetőségű személyek általi, Magyarország területén történő használatára vonatkozó szabályozás megsértése miatt kiszabott bírságra vonatkozó jogvitában került sor. A magyar jogi háttér 3 A közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 20. -a (1) bekezdésének l) pontja kimondja: Az e törvényben, valamint külön jogszabályban és közösségi jogi aktusban [ ] a magyarországi illetőségű személynek vagy szervezetnek a külföldi hatósági jelzéssel ellátott jármű belföldi üzemeltetésére, használatára vonatkozó rendelkezések megsértői bírság fizetésére kötelezhetők. 4 A közúti közlekedésről szóló törvény 20. -ának (4) bekezdése előírja: Az (1) bekezdés [ ] l) pontjában foglalt valamely rendelkezés megsértőjével szemben [ ] forinttól forintig [ ] terjedő bírság szabható ki. A [ ] kiszabandó bírságok [ ] maximális összegét külön jogszabály állapítja meg. 5 E törvény 25/B. -a értelmében: (1) A közúti forgalomban a [ ] jármű a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt, amennyiben: a) az üzemben tartója e törvény rendelkezései szerint belföldi üzemben tartónak minősül, vagy b) vezetője Magyarország területén lakóhellyel rendelkezik. (2) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a) az üzemben tartó olyan nem természetes személy, amely rendszeres tevékenységét a külföldön bejegyzett telephely (fióktelep) szerinti országban végzi, [...] I - 2

3 KOVÁCS (4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a járművezető [...] c) a járművet Magyarország területén kívüli rendszeres munkavégzés érdekében használja. (5) A (2) és (4) bekezdésben meghatározott feltételek fennállását az ellenőrzés során a jármű üzemben tartója, valamint a jármű vezetője közokirattal vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal köteles igazolni. 6 A közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII.29.) kormányrendelet 12/A. -a kimondja: (1) Az a nem természetes személy belföldi üzemben tartó, amely a [közúti közlekedésről szóló törvény] 20. [-a] (1) bekezdés[ének] l) pontjában foglaltakat megsérti, a) 2000 cm 3 vagy az alatti személygépkocsi esetében forint, b) 2000 cm 3 feletti személygépkocsi esetében forint, c) egyéb jármű esetében forint összegű bírságot köteles fizetni. (2) Amennyiben a [közúti közlekedésről szóló törvény] 20. [-a] (1) bekezdés[ének] l) pontjában meghatározott rendelkezéseket természetes személy szegi meg, az (1) bekezdésben meghatározott összegű bírság felét köteles fizetni. [ ] Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés 7 Az alapeljárás felperese magyarországi bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár április 18-a óta egy osztrák székhelyű, osztrák állampolgár egyéni vállalkozónál dolgozik. Munkavégzésének helye Ausztriában található. 8 Az említett vállalkozó tulajdonosa és egyben üzembentartója egy osztrák forgalmi rendszámú személygépkocsinak. A gépkocsit tulajdonosa 2010-ben adta át használatra az alapeljárás felperesének, aki ezzel jár magyarországi lakóhelyéről Ausztriába dolgozni. I - 3

4 I VÉGZÉS C-5/13. SZ. ÜGY 9 Az alapeljárás felperese március 27-én Szombathelyen (Magyarország) közlekedett ezen osztrák rendszámú személygépkocsival, amikor a Szombathelyi Rendőrkapitányság járőrei ellenőrizték. Az ellenőrzés során Kovács F. a gépjármű használatára vonatkozó megállapodást nem tudott felmutatni, a hatóság rögzítette, hogy az alapeljárás felperesének állandó lakcíme Magyarországon van, és a helyszínen azon mentesülési körülmények egyikét sem tudta bizonyítani, amelyek igazolnák a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjármű magyarországi illetőségű személy általi, Magyarország területén történő használatát, mint amilyen a közúti közlekedésről szóló törvény 25/B. -ában szereplő mentesülési körülmény, amely azon alapul, hogy a szóban forgó járművet a vezetője a Magyarország területén kívül található szokásos munkahelyére történő utazás céljából használja. 10 A Szombathelyi Rendőrkapitányság a április 5-i határozatával az alapeljárás felperesét a magyarországi illetőségű személyekre vonatkozó külföldi hatósági jelzéssel ellátott jármű belföldi használatára vonatkozó rendelkezések megsértése miatt forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. 11 Az alapeljárás felperese fellebbezést nyújtott be e határozattal szemben. Az alapeljárás felperese arra hivatkozott, hogy Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője, aki a gépkocsi forgalmi engedélyét és rendszámát bevonta, megszüntette az eljárást, mivel Kovács F. időközben április 12-én benyújtotta a hatósághoz a gépjármű osztrák tulajdonosának nyilatkozatát, mely szerint március 27-én jogszerűen használta a gépkocsit. 12 A fellebbezést másodfokú hatóságként elbíráló Vas Megyei Rendőr-főkapitányság május 21-i határozatával helybenhagyta a Szombathelyi Rendőrkapitányság határozatát. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerint, tekintettel a közúti közlekedésről szóló törvény 25/B. -ának (5) bekezdésére, az a körülmény, hogy a felperes a rendőrségi ellenőrzést követően okirattal igazolta, hogy a járművet jogszerűen használta Magyarország területén külföldi hatósági engedéllyel és jelzéssel, nem volt akadálya az intézkedésnek és a közigazgatási bírság kiszabásának. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az említett rendelkezés ugyanis azt mondja ki, hogy a jármű vezetője az ellenőrzés során köteles igazolni a mentesülési körülmények fennállását, mely alapján az utólagos igazolásnak nincs helye. 13 A kérdést előterjesztő bíróság előtt az alapeljárás felperese előadta, hogy a rendőrségi ellenőrzés során nem tudta bemutatni a külföldi gépjármű használatára vonatkozó, őt annak vezetésére feljogosító igazolást. Noha az alapeljárás felperese rendelkezett ilyen irattal, az ellenőrzés időpontjában az nem volt nála, így azt csupán utólag, április 12-én mutatta be, a Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője által folytatott eljárásban. Az alapeljárás felperese vitatja a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság által elfogadott azon értelmezést, amely szerint az irat utólagos bemutatása nem akadálya a közigazgatási bírság kiszabásának. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a maga részéről a közúti közlekedésről szóló I - 4

5 KOVÁCS törvény 25/B -ának (5) bekezdése alapján fenntartja a május 21-i határozatban foglaltakat. 14 Ilyen körülmények között a Szombathelyi Törvényszék felfüggesztette az eljárását, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjesztette a Bíróság elé: A hátrányos megkülönböztetés tilalmának, a személyek szabad mozgásának szabályát és a tisztességes eljáráshoz való jogot úgy kell-e értelmezni, mellyel ellentétes az évi I. törvény 25/B. -a szerinti olyan tagállami szabályozás, mely alapján Magyarországon közúti forgalomban magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező jármű vehet részt[,] és ezen rendelkezés alóli mentesülési feltételek fennállását csak az ellenőrzés során lehet igazolni? Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről 15 Eljárási szabályzatának 99. cikke értelmében, ha a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés azonos egy olyan kérdéssel, amelyről a Bíróság már határozatot hozott, vagy az ilyen kérdésre a válasz egyértelműen levezethető az ítélkezési gyakorlatból, vagy ha az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdésre adandó válasz nem enged teret semmilyen ésszerű kétségnek, a Bíróság az előadó bíró javaslatára és a főtanácsnok meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat. 16 A jelen ügyben az említett eljárási rendelkezést kell alkalmazni. 17 Az uniós jognak az alapeljárásban potenciálisan alkalmazandó rendelkezéseiként a kérdést előterjesztő bíróság az EUMSZ 18. cikket, az EUMSZ 20. cikket és az EUMSZ 45. cikket jelöli meg. 18 Márpedig, ahogyan azt a Bizottság helyesen megjegyzi, az alapeljárásban szereplőhöz hasonló jogvitára az EUMSZ 45. cikk alkalmazandó. Ugyanis az alapeljárás felpereséhez hasonló személy, aki a tényleges lakóhelyétől eltérő tagállamban dolgozik, az EUMSZ 45. cikk hatálya alá tartozik (lásd ebben az értelemben a C-152/03. sz., Ritter-Coulais-ügyben február 21-én hozott ítélet [EBHT 2006., I o.] 32. pontját és a C 212/05. sz. Hartmann-ügyben július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I o.] 17. pontját). 19 Ebből következik, hogy nincs szükség az EUMSZ 18. cikk és az EUMSZ 20. cikk értelmezésére (lásd ebben az értelemben a C-222/07. sz. UTECA-ügyben március 5-én hozott ítélet [EBHT 2009., I o.] 37. és 38. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot és a C-293/03. sz. My-ügyben december 16-án hozott ítélet [EBHT 2004., I o.] 32. pontját). 20 Ebből továbbá az is következik, hogy nem fogadható el a magyar kormány azon érve, amely szerint amennyiben az alapeljárás felperese magáncélra használta az I - 3

6 I VÉGZÉS C-5/13. SZ. ÜGY osztrák munkáltató által rendelkezésére bocsátott gépjárművet, az alapügy tényállása tisztán belső helyzetre vonatkozna, amelyre az EUMSZ 45. cikk nem alkalmazandó. Ugyanis, ahogyan az a jelen végzés 18. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, e körülménynek az említett cikk alkalmazása szempontjából semmi jelentősége. 21 Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság tehát lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 45. cikket úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy főszabály szerint e tagállamban a közúti forgalomban kizárólag az említett tagállam által kiadott hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező gépjárművek vehetnek részt, és az ugyanezen tagállam illetőségével rendelkező személynek, aki e szabály alóli mentességre kíván hivatkozni azon az alapon, hogy valamely más tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató által a rendelkezésére bocsátott gépjárművet használ, rendőrségi ellenőrzés során a helyszínen tudnia kell igazolni, hogy megfelel a szóban forgó tagállami szabályozásban előírt feltételeknek, ellenkező esetben azonnal mentesülési lehetőség nélküli bírságot szabnak ki rá, melynek összege megegyezik a nyilvántartási kötelezettség megszegése esetén alkalmazandó bírságéval. 22 E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan rendelkezések, amelyek megakadályozzák valamely tagállam állampolgárait abban vagy visszatartják őket attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolva elhagyják származási országukat, e szabadság akadályai, még abban az esetben is, ha a munkavállalók állampolgárságától függetlenül alkalmazandóak (lásd többek között a C-415/93. sz. Bosman-ügyben december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I o.] 96. pontját és a C-464/02. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben szeptember 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I o.] 35. pontját). 23 Közelebbről a gépjárművek nyilvántartásba vételi rendszereit illetően emlékeztetni kell arra, hogy valamely tagállamban a más tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató által az alapügyben szereplőhöz hasonló munkavállaló rendelkezésére bocsátott szolgálati gépjármű nyilvántartásba vételének kötelezettsége korlátozza a munkavállalók szabad mozgását (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben hozott ítélet 46. és 52. pontját, és a C-151/04. és C-152/04. sz., Nadin és Nadin-Lux egyesített ügyekben december 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I o.] 36. pontját). 24 Az alapügyben szereplő szabályozást illetően egyértelmű ahogyan azt a magyar kormány is hangsúlyozza, hogy e szabályozás nem ír elő ilyen nyilvántartásba vételi kötelezettséget. Ugyanis, ahogyan az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, e szabályozás az alapeljárás felpereséhez hasonló munkavállaló rendelkezésére bocsátott szolgálati gépjárművek tekintetében I - 6

7 KOVÁCS mentességi rendszert állapít meg, azonban a rendőrségi ellenőrzés során bizonyos iratok bemutatásával bizonyítani kell az előírt feltételek fennállását. 25 E szabályozás az alapeljárás felpereséhez hasonló munkavállaló számára azt a kötelezettséget írja elő, hogy állandóan legyen birtokában azon iratoknak, amelyek bizonyítják a nyilvántartásba vételi kötelezettség alóli mentesülés feltételeinek fennállását. 26 Igaz, az ilyen kötelezettség önmagában aligha akadályozza meg vagy tartja vissza valamely tagállam állampolgárát attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogát gyakorolva elhagyja származási országát. 27 Mindazonáltal az ilyen kötelezettség megszegése esetén alkalmazott szankciót illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az érintettel szemben a jogszabályi alakszerűségek be nem tartására esetén alkalmazott nyilvánvalóan aránytalan szankció a szabad mozgás akadályának minősülhet (lásd ebben az értelemben a C-215/03. sz., Oulane-ügyben február 17-én hozott ítélet [EBHT 2005., I o.] 40. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). 28 Márpedig a jelen ügyben a szóban forgó kötelezettség megszegésének szankciója ugyanakkora összegű bírság kiszabása, mint amellyel a gépjármű nyilvántartásba vételére vonatkozó kötelezettséget megszegő személyt sújtják. Így e szankciót nyilvánvalóan aránytalannak kell tekinteni az adott jogsértéshez képest, amely egyértelműen kevésbé súlyos, mint a gépjármű nyilvántartásba vételének elmulasztása. 29 Következésképpen az érintett nemzeti szabályozás következményeit tekintve a nyilvántartásba vételi kötelezettség fenntartásával egyenértékű. 30 Az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szabályozást tehát magához a nyilvántartásba vételi kötelezettséghez hasonlóan úgy kell tekinteni, mint amely a munkavállalók szabad mozgásának akadályát képezi (lásd analógia útján a C-232/01. sz. Van Lent-ügyben október 2-án hozott ítélet [EBHT 2003., I o.] 20. és 21. pontját). 31 Az ilyen szabályozás csak akkor fogadható el, ha az a Szerződéssel összeegyeztethető jogos célt szolgál, és azt közérdeken alapuló kényszerítő ok igazolja. Továbbá az is szükséges, hogy az ilyen intézkedés alkalmazása alkalmas legyen a szóban forgó cél elérésének biztosítására, és ne haladja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket (lásd többek között a C-155/09. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben január 20-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-65. o.] 65. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). 32 A magyar kormány azzal érvel, hogy a szóban forgó szabályozást lényegében azon célkitűzés igazolja, hogy az állandó magyarországi lakó- és székhellyel rendelkező természetes és jogi személyek ne játsszák ki a Magyarországon I - 7

8 I VÉGZÉS C-5/13. SZ. ÜGY üzemben tartott gépjárművek után fizetendő regisztrációs adó és gépjárműadó megfizetésére vonatkozó kötelezettségeiket. 33 E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy az adócsalás elleni küzdelem közérdeken alapuló olyan kényszerítő indoknak minősül, amely igazolhatja a Szerződés által biztosított szabad mozgás gyakorlásának korlátozását (lásd többek között a C-451/05. sz. ELISA-ügyben október 11-én hozott ítélet [EBHT 2007., I o.] 81. pontját és a C-318/10. sz. SIAT-ügyben július 5-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 36. pontját). 34 Márpedig, noha az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szabályozás ténylegesen alkalmasnak tűnik a regisztrációs adó és a gépjárműadó tekintetében az adócsalás elleni küzdelem célkitűzésének megvalósítására, e szabályozást úgy kell tekinteni, mint amely meghaladja az e cél eléréséhez szükséges mértéket. 35 Ugyanis a Bíróság elé terjesztett egyik irat sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló körülmények között az adócsalás elleni küzdelem célkitűzése kizárólag akkor érhető el, ha a nyilvántartásba vételi kötelezettség alóli mentességet igazoló iratot a közúti ellenőrzés során mutatják be, a nyilvántartásba vételi kötelezettség elmulasztása esetén alkalmazandó bírsággal azonos mértékű bírság kiszabásának terhe mellett, és annak megállapítását sem, hogy e cél ne volna elérhető akkor is, ha ezen iratokat az ellenőrzés után rövid időn belül bemutatják, ahogyan az az alapeljárásban is történt. 36 A magyar kormány továbbá azzal érvel, hogy ezen iratok közúti ellenőrzés során történő bemutatásának szükségessége ugyanazt az elvet követi, mint a gépjárművek jogszerű használatához kapcsolódó követelmények igazolása. A magyar kormány ezzel arra a követelményre utal, hogy a gépjármű vezetőjének közúti ellenőrzés során azonnal be kell tudnia mutatni vezetői engedélyét vagy a gépjárműre vonatkozó kötelező felelősségbiztosítás fennállását igazoló okmányt. 37 Az ilyen követelményt illetően meg kell állapítani, hogy az nem az adócsalás elleni küzdelem célkitűzését követi, hanem a közúti közlekedés biztonságának célkitűzését. Márpedig e követelménynek az utóbbi célkitűzéshez viszonyított állítólagos arányossága önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az első célkitűzéssel arányos az a követelmény, hogy a közúti ellenőrzés során be kell tudni mutatni a nyilvántartásba vételi kötelezettség alóli mentesség feltételeinek teljesítését igazoló iratokat, ellenkező esetben azonnal mentesülési lehetőség nélküli bírságot szabnak ki, melynek összege megegyezik a nyilvántartási kötelezettség megszegése esetén alkalmazandó bírságéval. 38 Ugyanígy a közúti ellenőrzések hatékonyságának követelményét illetően amelyre a magyar kormány általánosabban hivatkozik rá kell mutatni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló körülmények között jelentős összegű bírságot szabnak ki az alapeljárásban szereplőhöz hasonló munkavállalóra, amely bírság I - 8

9 KOVÁCS célja kifejezetten a nyilvántartásba vételi kötelezettség megszegésének szankcionálása. Az ilyen intézkedés pedig meghaladja a közúti ellenőrzések hatékonysága célkitűzésének eléréséhez szükséges mértéket. 39 A fentiek alapján az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy főszabály szerint e tagállamban a közúti forgalomban kizárólag az említett tagállam által kiadott hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező gépjárművek vehetnek részt, és az ugyanezen tagállam illetőségével rendelkező személynek, aki e szabály alóli mentességre kíván hivatkozni azon az alapon, hogy valamely más tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató által a rendelkezésére bocsátott gépjárművet használ, rendőrségi ellenőrzés során a helyszínen tudnia kell igazolni, hogy megfelel a szóban forgó tagállami szabályozásban előírt feltételeknek, ellenkező esetben azonnal mentesülési lehetőség nélküli bírságot szabnak ki rá, melynek összege megegyezik a nyilvántartási kötelezettség megszegése esetén alkalmazandó bírságéval. A költségekről 40 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. A fenti indokok alapján a Bíróság (kilencedik tanács) a következőképpen határozott: Az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapeljárásban szereplőhöz hasonló olyan tagállami szabályozás, amely előírja, hogy főszabály szerint e tagállamban a közúti forgalomban kizárólag az említett tagállam által kiadott hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező gépjárművek vehetnek részt, és az ugyanezen tagállam illetőségével rendelkező személynek, aki e szabály alóli mentességre kíván hivatkozni azon az alapon, hogy valamely más tagállamban székhellyel rendelkező munkáltató által a rendelkezésére bocsátott gépjárművet használ, rendőrségi ellenőrzés során a helyszínen tudnia kell igazolni, hogy megfelel a szóban forgó tagállami szabályozásban előírt feltételeknek, ellenkező esetben azonnal mentesülési lehetőség nélküli bírságot szabnak ki rá, melynek összege megegyezik a nyilvántartási kötelezettség megszegése esetén alkalmazandó bírságéval. Aláírások I - 9

tagjai: A. Arabadjiev, a hatodik tanács elnöke, a hetedik tanács elnökeként eljárva, C. Lycourgos (előadó) és J.-C.

tagjai: A. Arabadjiev, a hatodik tanács elnöke, a hetedik tanács elnökeként eljárva, C. Lycourgos (előadó) és J.-C. A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2015. október 29.(*) Előzetes döntéshozatal iránti kérelem A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve EUMSZ 18. cikk Uniós polgárság EUMSZ 20. cikk Személyek szabad

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. február 9.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. február 9.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. február 9.(*) Közúti közlekedés A menetíró készülék használatára vonatkozó szabályokkal kapcsolatos jogsértések A tagállamok arányos szankciók megállapítására irányuló

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács) 2013. május 16.(*)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács) 2013. május 16.(*) A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (tizedik tanács) 2013. május 16.(*) Adózás Héa 2006/112/EK irányelv Az adósemlegesség elve Levonási jog Megtagadás Gyanús ügyletek Korábban elkövetett csalások Bizonyítási teher A C-444/12.

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet

Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet 1033 Budapest, Mozaik utca 7. Telefon: 453-2618 ugyfelszolgalat@obkf.hu Fax: 453-2619 FELJEGYZÉS a közigazgatási bírságolással kapcsolatban A közúti közlekedésről

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) HU A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2013. 10. 17-I ÍTÉLET C-519/12. SZ. ÜGY 2013. október 17. * Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása polgári és kereskedelmi ügyekben 44/2001/EK

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2010. szeptember 30.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2010. szeptember 30.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2010. szeptember 30.(*) Hatodik HÉA-irányelv 2006/112/EK irányelv Az előzetesen megfizetett adó levonásának joga Új tagállami szabályozás A számla tartalmára vonatkozó

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2014. február 5. *

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2014. február 5. * A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2014. február 5. * Előzetes döntéshozatal iránti kérelem Közvetlen adók Letelepedés szabadsága A bolti kiskereskedelem árbevételére különadót kivető nemzeti adószabályozás

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS-KIEGÉSZÍTÉS A Képviselő-testület 2015. március

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának

Részletesebben

Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője

Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője megváltozik a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések köre; bizonyos esetekben a bírság kiszabására

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) január 10. (*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) január 10. (*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2006. január 10. (*) EK 234. cikk 93/13/EGK irányelv Fogyasztók Tisztességtelen szerződési feltételek Olyan nemzeti jogszabály, amelyet harmadik állam és az Európai Közösségek

Részletesebben

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító:

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: A díjak megfizetésének összesítése: A kérelem elbírálási díja Ft; Az engedélyek díja Ft leróva NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: ÁRUFUVAROZÓI ENGEDÉLY, KÖZÖSSÉGI

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2012. szeptember 6.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2012. szeptember 6.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2012. szeptember 6.(*) Adózás Héa 2006/112/EK irányelv 9. cikk Az»adóalany«fogalma Levonási jog Megtagadás Az adósemlegesség elve Az egyéni vállalkozói nyilvántartásból

Részletesebben

Page 1 of 5 FONTOS JOGI KÖZLEMÉNY: Ezen honlapon található információk szerzői jogvédelem alatt állnak és azok alapján minden jogi felelősség kizárt. A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2009. június 11.(*)

Részletesebben

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez

16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez 16. számú melléklet a 35/2000. (XI. 30.) BM rendelethez I. A járművek származás-ellenőrzési nyilvántartásba vételéhez szükséges okmányok 1. A nyilvántartásba vételi eljárás megindítására irányuló kérelem

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.5.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Mark Walker brit állampolgár által benyújtott 0436/2012. sz. petíció a határon átnyúló jogi képviselet biztosításáról

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) január 10. *

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) január 10. * 2006. 01. 10-I ÍTÉLET - c-302/04. SZ. ÜGY A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2006. január 10. * A C-302/04. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE. (2008. október 22.) 2008.11.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 304/63 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1100/2008/EK RENDELETE (2008. október 22.) a tagállamok határain a közúti és belvízi közlekedés terén végzett ellenőrzések

Részletesebben

A 2011. szeptember 1-vel hatályba lépő változások a rendszámhasználattal kapcsolatban

A 2011. szeptember 1-vel hatályba lépő változások a rendszámhasználattal kapcsolatban Tartalom A 2011. szeptember 1-vel hatályba lépő változások a rendszámhasználattal kapcsolatban... 2 Külföldi rendszámok használata... 2 E betűjelű rendszámtábla használata... 3 P betűjelű rendszámtábla

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2013. július 11.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2013. július 11.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2013. július 11.(*) Gépjárműforgalom Felelősségbiztosítás 72/166/EGK irányelv A 3. cikk (1) bekezdése 84/5/EGK irányelv Az 1. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdése

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének

Részletesebben

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1 A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 19.) rendelete a kerékbilincs alkalmazásáról. Általános szabályok

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 19.) rendelete a kerékbilincs alkalmazásáról. Általános szabályok Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 42/2007. (X. 19.) rendelete a kerékbilincs alkalmazásáról Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület. 9/2003.(V.10.) rendelet. a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1..

Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület. 9/2003.(V.10.) rendelet. a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület 9/2003.(V.10.) rendelet a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Területi hatály (1) Az Önkormányzati rendelet hatálya a község közigazgatási

Részletesebben

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr!

20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat. Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e. Helyben. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottsága. 11-4k /1 (0(24 20;2 2 6, Bizottsági módosító javaslat Kövér László úr az Országgyűlés elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

Általános feltételek 1..

Általános feltételek 1.. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 4/2005. (I. 21.) rendelete a Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel várakozás rendjéről egységes szerkezetben a 15/2005. (III.21.),

Részletesebben

Országos illetékességre tekintettel a kérelem bármelyik okmányirodán benyújtható A JÁRMŰVEK SZÁRMAZÁS-ELLENŐRZÉSI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE

Országos illetékességre tekintettel a kérelem bármelyik okmányirodán benyújtható A JÁRMŰVEK SZÁRMAZÁS-ELLENŐRZÉSI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE Országos illetékességre tekintettel a kérelem bármelyik okmányirodán benyújtható A JÁRMŰVEK SZÁRMAZÁS-ELLENŐRZÉSI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE A jármű tulajdonjog jogszerű megszerzését igazoló okirat eredeti

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám:374-9/2013/IPB

Részletesebben

Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2017. (I.19.) önkormányzati rendelete

Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2017. (I.19.) önkormányzati rendelete Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2017. (I.19.) önkormányzati rendelete a településen működő vállalkozások támogatásának helyi szabályairól Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete az

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) június 9.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) június 9.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2011. június 9.(*) Közös agrárpolitika 1782/2003/EK rendelet Nemzeti kiegészítő közvetlen támogatás A támogatás nyújtásának feltételei A C-115/10. sz. ügyben, az EUMSZ 267.

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2012. szeptember 6.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2012. szeptember 6.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2012. szeptember 6.(*) HÉA 2006/112/EK irányelv A 138. cikk (1) bekezdése Az olyan Közösségen belüli ügylet adómentességének feltételei, amelyet a vevő azon kötelezettsége

Részletesebben

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010.(IV.27.) rendelete a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról Vágáshuta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal, így a Közlekedési Felügyelőség SZMSZ-ének hatályos szövegét a 3/2013. (I.8.)

Részletesebben

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1 2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1. (1) A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 2. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.9.17. COM(2013) 633 final 2013/0312 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA az Egyesült Királyságnak a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 43/2007. (IV. 4.) GKM a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenőrzés részletes szabályairól A gazdasági

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2013. május 16. *

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2013. május 16. * A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2013. május 16. * A jogalap nélkül fizetett hozzáadottérték-adó egésze visszatérítésének az elmulasztása A héa-visszatérítést a héának egy harmadik félre történő áthárítása

Részletesebben

C-59/00 sz. ügy. Bent Mousten Vestergaard kontra Spøttrup Boligselskab. (a Vestre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelme)

C-59/00 sz. ügy. Bent Mousten Vestergaard kontra Spøttrup Boligselskab. (a Vestre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelme) C-59/00 sz. ügy Bent Mousten Vestergaard kontra Spøttrup Boligselskab (a Vestre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelme) Az Eljárási Szabályzat 104. cikk (3) bekezdése Építési beruházásra irányuló

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2010. július 15.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2010. július 15.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2010. július 15.(*) Hatodik HÉA-irányelv 2006/112/EK irányelv Az előzetesen felszámított adó levonásának joga A számlán szereplő téves adatot a levonási jog elvesztésével

Részletesebben

C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL

C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012.10.26. (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés

Részletesebben

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a behajtási engedélyek szabályozásáról Lébény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Forgalmi engedélyes ügyek: Gépjármű tulajdonjogának átírása (új típusú forgalmi engedély esetén)

Forgalmi engedélyes ügyek: Gépjármű tulajdonjogának átírása (új típusú forgalmi engedély esetén) Forgalmi engedélyes ügyek: Gépjármű tulajdonjogának átírása (új típusú forgalmi engedély esetén) Ügyintézés határideje és díja Kapcsolódó nyomtatványok, iratminták: dokumentumok, útmutatók, Gépjármű tulajdonjogának

Részletesebben

B/1. KÉRELEM. Az egyéni vállalkozó családi és utóneve:... Születési családi és utóneve:... Születési helye és ideje:...

B/1. KÉRELEM. Az egyéni vállalkozó családi és utóneve:... Születési családi és utóneve:... Születési helye és ideje:... Iktatószám: /2- B/1. KÉRELEM személy- és vagyonvédelmi magánnyomozói működési engedély kiváltásához/megújításához. (A kívánt rész aláhúzandó.) Az egyéni vállalkozó családi és utóneve:... Születési családi

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) február 21.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) február 21.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2013. február 21.(*) 93/13/EGK irányelv A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek Valamely feltétel tisztességtelen jellegének a nemzeti

Részletesebben

1. cikk. 2. cikk. 3. cikk

1. cikk. 2. cikk. 3. cikk 2004.12.16. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 310/261 7. JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Alkotmány III-434. cikke szerint

Részletesebben

43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet. a helyi iparűzési adóról

43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet. a helyi iparűzési adóról 43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet a helyi iparűzési adóról (Módosította a 24/2012. (VI.28.), a 16/2015. (V.7.), a 34/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet) Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

99/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet

99/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról A Kormány a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdés a) pont 20. és 21. alpontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám A TANÁCS 1968. október 15-i 68/360/EGK IRÁNYELVE a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA,

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 169-1/2014/IPB

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára:

I. Tananyag és felkészülést orientáló kérdések a kiselőadást NEM tartó hallgatók számára: Felkészülést orientáló kérdések Európa Jog III (A belső piac joga + EU versenyjog) tárgyhoz (Nappali és levelező tagozat; új hálóterv) A felkészülést orientáló kérdéssor célja, hogy iránymutatást adjon

Részletesebben

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004. (VII. 30.) rendelete a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről

Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004. (VII. 30.) rendelete a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2004. (VII. 30.) rendelete a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete a város egyes területein történő gépjárművel várakozás átmeneti szabályairól. A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés Ügyintézés kezdeményezhető: Az ügyintézés díja: Az alkalmazott jogszabályok Ügyintézésési határidő:

Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés Ügyintézés kezdeményezhető: Az ügyintézés díja: Az alkalmazott jogszabályok Ügyintézésési határidő: Gépjárműügyintézés: Első forgalomba helyezés : A külföldi gyártótól közvetlenül megvásárolt és importált, illetve Magyarországon gyártott jármű forgalomba helyezése. forgalmi engedély: 6.000 Ft, törzskönyv:

Részletesebben

7. 3 Hatályon kívül helyezve.

7. 3 Hatályon kívül helyezve. Kesztölc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. július 5. *

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. július 5. * A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. július 5. * Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés Fizetésképtelenségi eljárás 1346/2000/EK rendelet Az 5. cikk (1) bekezdése Időbeli hatály Olyan államban

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) 2015. szeptember 3.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) 2015. szeptember 3.(*) URIA - Documents / 8 2015.12.16. 15:25 A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) 2015. szeptember 3.(*) Előzetes döntéshozatalra utalás Védjegyek A korábbi közösségi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló nemzeti

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Petíciós Bizottság 31.1.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Harry Nduka nigériai állampolgár által benyújtott 0256/2011. számú petíció az Egyesült Királyságban való maradásának

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) szeptember 30.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) szeptember 30.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács) 2010. szeptember 30.(*) Mezőgazdaság Közös agrárpolitika Támogatási rendszerek 1782/2003/EK rendelet 143ba. cikk Elkülönített cukortámogatás Nyújtás Az új tagállamok

Részletesebben

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács) 2013. március 7.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács) 2013. március 7.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács) 2013. március 7.(*) Közösségi Vámkódex 137. cikk A Vámkódex végrehajtási rendelete 561. cikk, (2) bekezdés A behozatali vámok alóli teljes mentesség feltételei Olyan

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000 105/1083- /2012. P. Tárgy: alapvető

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI

A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló

Részletesebben

KÉRELEM Jármű tulajdonosában vagy üzembentartójában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételéhez

KÉRELEM Jármű tulajdonosában vagy üzembentartójában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételéhez Az eljáró iroda fejbélyegzője Kérjük nyomtatott betűkkel kitölteni! KÉRELEM Jármű tulajdonosában vagy üzembentartójában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételéhez A jármű azonosítója: Rendszáma:

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a Pécel Város közigazgatási területén korlátozással terhelt helyi közutakra történő behajtás rendjéről és a fizetendő

Részletesebben

1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.)

1/2016.(II.1.) 8/2014. (X.19.) Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016.(II.1.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelet módosításáról Bakonyszücs Község Önkormányzata

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 16.12.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Klaus Träger német állampolgár által benyújtott 0171/2012. számú petíció az Olaszországban az olaszokra és

Részletesebben

A helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép:

A helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 36/2015. (XI.25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról szóló 37/2012. (XII.2.) önkormányzati rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú

Részletesebben

C/1. KÉRELEM. (Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező cég esetén kitöltendő nyomtatvány.) személy- és vagyonvédelmi magánnyomozói

C/1. KÉRELEM. (Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező cég esetén kitöltendő nyomtatvány.) személy- és vagyonvédelmi magánnyomozói Iktatószám: /2- C/1. KÉRELEM (Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező cég esetén kitöltendő nyomtatvány.) személy- és vagyonvédelmi magánnyomozói működési engedély kiváltásához/megújításához.

Részletesebben

1.. A 30/2012.(XII.12.) sz. helyi adókról szóló rendelet 25/A..-a (2) bekezdéssel egészül ki:

1.. A 30/2012.(XII.12.) sz. helyi adókról szóló rendelet 25/A..-a (2) bekezdéssel egészül ki: Újhartyán Város Önkormányzatának 19/2015.(XI.27.) sz. Önkormányzati rendelete a 30/2012. (XII.12.) sz. rendelete a helyi adókról szóló rendelet módosításáról Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

A Nemzeti Közlekedési Hatóság. tevékenysége a veszélyes árut szállító. közúti járművek ellenőrzésének tükrében

A Nemzeti Közlekedési Hatóság. tevékenysége a veszélyes árut szállító. közúti járművek ellenőrzésének tükrében A Nemzeti Közlekedési Hatóság tevékenysége a veszélyes árut szállító közúti járművek ellenőrzésének tükrében Balatonföldvár, 2010. április 8-9. 1 Ellenőrzési tevékenység A Nemzeti Közlekedési Hatóság komplex

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2006. október 5.(*) Belső adók Személygépkocsik után kivetett regisztrációs adó Használt személygépkocsik Behozatal

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2006. október 5.(*) Belső adók Személygépkocsik után kivetett regisztrációs adó Használt személygépkocsik Behozatal A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2006. október 5.(*) Belső adók Személygépkocsik után kivetett regisztrációs adó Használt személygépkocsik Behozatal A C-290/05. és C-333/05. sz. egyesített ügyekben, az

Részletesebben

A jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztések

A jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztések A jegyzőkönyv mellékletét képező előterjesztések 3.napirend Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az egyes tiltott, közösségellenes magatartásokról és ehhez kapcsolódóan

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás felülellenőrzés, iratmegőrzési kötelezettség Kfv.I.35.516/2006/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szűcs Viktor Géza ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Andrea

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenõrzés részletes szabályairól A gazdasági és közlekedési miniszter feladat-

Részletesebben

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Bakonyszücs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Bakonyszücs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló1990. évi C.

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) április 26.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) április 26.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2012. április 26.(*) 93/13/EGK irányelv A 3. cikk (1) és (3) bekezdése 6. és 7. cikk Fogyasztókkal kötött szerződések Tisztességtelen feltételek A szerződés eladó vagy szolgáltató

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 11.3.2014 COM(2014) 158 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jogállamiság erősítésére irányuló új

Részletesebben

c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok

c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok c) A rendes bíróságokra vonatkozó részletes magyarázatok 1. Békítő bíróság A békítő bíróság a polgárokhoz legközelebb álló bíróság. Az Alkotmány rendelkezésének megfelelően tagjait a király nevezi ki.

Részletesebben

60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet

60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet 60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet a négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek

Részletesebben

A Kkt. 20. (1) bekezdés k) pontjának módosítása és a (4a) bekezdéssel történő kiegészítése 2011. július 1-jén lép hatályba.

A Kkt. 20. (1) bekezdés k) pontjának módosítása és a (4a) bekezdéssel történő kiegészítése 2011. július 1-jén lép hatályba. Sajtóközlemény a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 2011. július 1. napján hatályba lépő rendelkezéseiről és az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosításokról Az Országgyűlés 2010. december 20-án

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2006. február 9.(*)

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2006. február 9.(*) A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2006. február 9.(*) Az eljárási szabályzat 104. cikke 3. -ának első bekezdése Az Európai Unióhoz való csatlakozás 77/388/EGK hatodik irányelv Időbeli hatály 33. cikk

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról

Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról melléklet a 155/2016.(XI. 21.) KT. számú határozathoz Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testületének / ( ) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 28/2012. (XII. 13.) rendelet módosításáról

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tárgy: Ügyintéző: Tel.: H A T Á R O Z A T

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Tárgy: Ügyintéző: Tel.: H A T Á R O Z A T Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám: 97-5/2014/IPB

Részletesebben

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Szalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VIII.27.) önkormányzati rendelete Szalkszentmárton község közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról Szalkszentmárton

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) július 12.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) július 12.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2012. július 12.(*) EUMSZ 49. cikk és EUMSZ 54. cikk Letelepedés szabadsága Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve Nemzetközi átalakulás Cégbejegyzés megtagadása

Részletesebben

Pénzmosás elleni szabályzat

Pénzmosás elleni szabályzat Pénzmosás elleni szabályzat A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben foglaltak értelmében az Euro Quattro Bróker Kft. köteles ügyfeleit

Részletesebben

Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról

Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról Szatymaz Község Képviselő-testületének 16/2015. (XI.20.) Ör. rendelet a helyi iparűzési adóról Egységes szerkezetben az 19/2015.(XII.11.) önkormányzati rendelettel. Szatymaz Község Képviselő-testülete

Részletesebben

2/2015. (II. 06.) 29/2014. (XI.18.)

2/2015. (II. 06.) 29/2014. (XI.18.) Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II. 06.) önkormányzati rendelete Ajka város fizető parkolási rendszerének szabályozásáról szóló 29/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól

az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 46/2007. (X. 25.) rendelete * az üzemképtelen járművek közterületen való tárolásának szabályairól Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a helyi

Részletesebben

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet 12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati

Részletesebben

C-143/94 sz. ügy. Furlanis costruzioni generali SpA kontra Azienda nazionale autonoma strade (ANAS) és Itinera Co. Ge. SpA, korábban Edilvie Srl

C-143/94 sz. ügy. Furlanis costruzioni generali SpA kontra Azienda nazionale autonoma strade (ANAS) és Itinera Co. Ge. SpA, korábban Edilvie Srl C-143/94 sz. ügy Furlanis costruzioni generali SpA kontra Azienda nazionale autonoma strade (ANAS) és Itinera Co. Ge. SpA, korábban Edilvie Srl (A Tribunale amministrativo regionale del Lazio előzetes

Részletesebben

Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.9.6. COM(2016) 552 final 2011/0103 (NLE) Módosított javaslat A TANÁCS HATÁROZATA megállapodás aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról; valamint megállapodás alkalmazásáról

Részletesebben

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető H-8800 Nagykanizsa, Kossuth tér 25. Tel/Fax: +36 (93) 516-003 e-mail: nagykanizsa.kvk@katved.gov.hu

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség

I. Általános rendelkezések. II. A bevezetett egyes helyi adókra vonatkozó különös rendelkezések. 1. Építményadó. Adókötelezettség Ózd Város Önkormányzatának a helyi adókról szóló 38/2007. (XII. 29.) sz. önkormányzati rendelete a 11/2008. (III.21.) sz., a 38/2008.(XII.30.) sz., a 21/2009.(XII.22.) sz., az 1/2010. (I.4.) sz. és az

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*) 2004/18/EK irányelv Építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerzıdések A 44. cikk, (2) bekezdése, valamint

Részletesebben

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=9ea7d2...

http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=9ea7d2... 1 / 8 2015.10.16. 14:12 InfoCuria - A Bíróság ítélkezési gyakorlata Kezdőlap > Kereső > A keresés eredménye > Dokumentumok A dokumentum nyelve : A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2015. október 1 je(*)

Részletesebben