Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: XIX. évfolyam, szám 16 oldal Szerda február 14. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Polgári napilap 70 bani Elõfizetõknek csak 36 bani Reszket a bokor... A nyertesek névsora a 8. oldalon KILIN SÁNDOR Darázsfészek Nem kedvezõ idõpontban érkezett romániai látogatásra Sólyom László magyar köztársasági elnök. Sem a hazai belpolitikai élet zavarai, sem az anyaország feszültségei nem alkalmasak ezekben a napokban (az immár uniós) jószomszédi kapcsolatok egyengetésére, közös dolgaink rendezésére, régi vitáink, történelmi és mai sérelmeink megoldására. Meg is látszott ez a két államfõ félórára tervezett, egyórányira kinyúlt hétfõi tanácskozásán, ugyanúgy, mint az azt követõ sajtótájékoztatón, s azon is, hogy Bãsescu elnök visszamondta szereplését a Duna tévében, s azon a foghíjasságon és egyoldalúságon is, ahogy e fontos diplomáciai eseményt a hazai többségi sajtó tálalta. Ez utóbbit akár elhallgatásnak, lekicsinyítésnek is lehetne nevezni, hisz ha be is számolt az események egyikérõl-másikáról, jórészt csak az autonómiaüggyel kapcsolatos eltérõ álláspontokra helyezte a hangsúlyt, ismét kijátszva a magyar kártyát. Ami, ha jól meggondoljuk, jól jön most Bãsescu elnöknek, hisz ezzel híveket toborozhat, vagy visszaszerezhet támogatókat. Amire igencsak szüksége van, ha tisztségében akar maradni, hisz a vádpontokat, melyekkel meneszteni akarják, már benyújtották, amelyekre válaszolnia kell a ma délutánra tervezett parlamenti beszédében. Engem támadtok? kérdezheti majd, ha nem is direkt módon, ravaszul elrejtve a politikai demagógiában, engem, Bãsescut, aki odamondtam Sólyomnak, odamondtam a Székely Nemzeti Tanácsnak és az RMDSZ-nek, aki kinyilvánítottam, hogy ezen az õsi földön soha nem lesz autonómia, engem, aki fõ bástyája vagyok az egységes, szuverén, megbonthatatlan román nemzeti államnak? Darázsfészekbe érkezett Sólyom László, elsõ romániai látogatását nem irigyeljük. Annál is inkább, mert ha hazamegy, Budapesten is darázsfészek várja. Szavait itt is, ott is figyelték, itt is, ott is méltányolhatják és félremagyarázhatják, itt is, ott is soknak vagy kevésnek tarthatják. S most, amikor, különbözõ mértékben ugyan, de itt is, ott is az erkölcsi és politikai válság napjait éljük, ezek a zavaros órák aligha kedvezõek a két nemzet közötti nézeteltérések eloszlatására. A politikai elit Bukarestben és Budapesten is a hatalmi harccal van elfoglalva. Ki issza meg a levét? Gazdaság 4. oldal Ma hazaindul az UTA Sport 7. oldal Nem az a fontos, hogy az ember hány éves Farsang 11. oldal Utcára vonultak a villamos mûvek alkalmazottai A szakadó esõben is kitartottak a tüntetõk Temesvár Kétnapos sztrájkõrségbe léptek az Electrica Banat áramszolgáltató vállalat alkalmazottai. A szakszervezeti tagok tegnap délelõtt a szûnni nem akaró esõben két órán át tüntettek a társaság impozáns székháza elõtt, és a tiltakozó akciót ma is folytatni fogják. Az érdekvédelmi megbízottak kijelentették, hogy ha követeléseiket nem teljesítik, vagy legalább nem ülnek le tárgyalni velük, a törvény adta jogukkal élnek, és újabb figyelmeztetõ sztrájkot tartanak, majd általános munkabeszüntetést hirdetnek. Az elégedetlenséget többek között az váltotta ki, hogy míg a vállalat vezetõsége modern irodaházakat, üvegpalotákat építtet, addig a mûszakiak és a kiegészítõ személyzet alacsony bérért, rossz körülmények között dolgozik. Folytatása a 9. oldalon P. L. ZS. Több száz hektár víz alatt (ANM) A sárgával jelölt megyékben akár l/m 2 esõ is várható Részletek az 5. oldalon

2 2 Szerda, február 14. Napzárta Bombariadó a Palotában Az SPP terroristaellenes egységei befejezték az ellenõrzéseket a Cotroceni palotában azt követõen, hogy valaki telefonon jelentette: bombát helyeztek el a Cotroceni palota belsõ udvarán. A Védõés Õrzõszolgálat szóvivõje nem tudott arról információt szolgáltatni, hogy Traian Bãsescu elnök a palotában volt-e vagy sem az incidens ideje alatt. A bomba elhelyezésérõl telefonon számolt be egy személy 11 óra 38 perckor, a hívást a teleormani 112-es sürgõsségi központ kapta. Rendõrségi források szerint gyerekhang jelentette be a bomba állítólagos elhelyezését. Az Elnöki Hivatal sajtóirodája hangsúlyozta, hogy a tisztviselõknek nem kellett elhagyniuk az irodákat, és a hangulat nyugodt volt. A bombarobbantással való fenyegetõzés bûncselekménynek számít, elkövetõje háromtól 12 évig történõ szabadságvesztéssel sújtható. Amennyiben a vétkes kiskorú, szülei 2000 lejes (régi értéken 20 milliós) büntetést fizethetnek. Nem rendõrségi ügy Laurenþiu Todoran, a Kovászna Megyei Rendõr-felügyelõség parancsnoka tegnap a Demokrata Párt által benyújtott bûnügyi panasz kapcsán kijelentette: az autonómiareferendum ügyében nem a rendõrség a kompetens szerv, mivel mindeddig nem történt törvényszegés. A DP Kovászna megyei vezetõsége hétfõn nyújtott be panaszt a megyei rendõrségre a Székely Nemzeti Tanács Sepsiszentgyörgy környékén szervezett belsõ referenduma kapcsán. A megyei DP-elnök által aláírt panaszban a demokraták felhívják a figyelmet egy alkotmányellenes akcióra, amelyet Kovászna megyében szerveznek. Hasonló panaszt küldtek a Kovászna Megyei Törvényszék ügyészsége fõügyészének is. Napi 33 eurós munkabér Napi 33 eurót ajánlva a külföldi alkalmazók több mint 4000 nõi munkaerõt toboroznak mezõgazdasági munkákra jelentette be tegnap a Külföldi Munkaerõ-közvetítõ Hivatal év közötti nõi munkaerõt keresnek, legkevesebb három hónapra kívánnak szerzõdéseket kötni. Az érdeklõdõk március végéig iratkozhatnak be az OMFM adatbázisába személyi igazolványuk alapján. Szükségük lesz még az útlevelük másolatára, a tanulmányaikról szóló oklevél hitelesített másolatára. Ugyanakkor be kell bizonyítaniuk, hogy van tapasztalatuk a mezõgazdaságban, be kell mutatniuk a munkakönyvük után készült hitelesített másolatot, az egészségügyi biztosítást igazoló okmányt, erkölcsi bizonyítványt, két útlevél-típusú fényképet, ki kell tölteniük egy önéletrajz- formanyomtatványt. Szerkeszti KILIN SÁNDOR Még nem is oly rég irigykedve hallgattuk a Nyugatról beszivárgó hírek között, hogy a fejlett országokban a gépkocsi közszükségleti tömegcikké degradálódott. Munkába járó eszközzé vált, egyes típusok 4-5 havi fizetésbõl megvásárolhatók. Majd miután meglátogathattuk ott élõ rokonainkat, barátainkat, némileg módosult viszonyulásunk a technika csodái iránt. Például felfigyelhettünk rá, hogy a töményen ontott kipufogógáz még a kõszobrok anyagát is kikezdte, és elgondolkozhattunk afölött, vajon hogy nézhet ki az itt élõk tüdeje?... Alig másfél évtized telt el a vágyakozás idõszakától, és elmondhatjuk magunkról, hogy immár mi is autós társadalom lettünk. Az elmúlt esztendõrõl készült statisztikai adatok ugyanis egyértelmûen alátámasztják P. K. olvasónkat, aki egyébként mûködési engedéllyel rendelkezõ szabadfoglalkozású (PF persoanã fizicã autorizatã) fiatalasszony, komoly baleset érte: eltörte a kezét. Szerencsére komplikációk nem adódtak, de a sérült végtagot gipszbe kellett tenni, néhány hétig nem dolgozhatott. Semmi baj, gondolta õ naivul: rendesen fizeti a havi 6,5 százalékos egészségbiztosítást, tehát jár a fizetett betegszabadság. El is ment az Aradi Egészségbiztosítási Pénztárba, s ott érte az övön aluli ütés. A tisztviselõnõ nagyon kedvesen megkérdezte, hogy fizeti-e a 0,85 százalékos betegszabadság-pótlékot is, mert ha nem, nem kaphat fizetett betegszabadságot. P. K. nem értette, hogy miért kellene neki a 6,5 százalékon kívül még 0,85 százalékos pótlékot is fizetni?! Annál is inkább, mert amikor megkötötte az egészségbiztosítási szerzõdést, senki sem figyelmeztette arra, hogy jó lenne az 571/2003-as törvény elõírásainak értelmében az évi megadóztatandó jövedelemre számított 0,85 százalékot is fizetni, ha megbetegedése esetén fizetett betegszabadságra van igénye. Dr. Florin Farcaº közgazdász, az Aradi Egészségbiztosítási Pénztár sajtószóvivõje érdeklõdésünkre elmondta: fakultatív jellegû biztosításról van szó, visszamenõleg nem lehet megkötni, és csak a mûködési engedéllyel rendelkezõ szabadfoglalkozású fizikai személyekre vonatkozik. A 6,5 százalékos kötelezõ egészségbiztosítási hozzájárulás Közélet Autós társadalom lettünk? Szabadfoglalkozásúak figyelmébe! az állítást december 31-én Temes megyében bejegyzett jármûvet tartottak nyilván. Ebbõl személygépkocsi, pedig teherautó. És ez még nem is tekinthetõ mindent magába foglaló adatnak, hisz sok ezer jármûvet látni naponta, melyeket a rendszámtáblák tanúsága szerint valahol másutt fõleg Bukarestben tartanak nyilván. Érdemes megjegyezni, hogy a megyeszékhely területét a mérések szerint töményen lengi be a gáz. Mert igaz, hogy a gépkocsik száma ( személygépkocsi, 5076 teherautó) még nem vetekszik a nyugati nagyvárosokéval, de utcáin annál több kivénhedt járgány futkároz, melyek könnyedén produkálják négy-öt modern kocsi gázmennyiségét. Ezzel kiegyenlítik sõt egyes felmérések szerint túl is haladják a darabszámbeli hátrányt. Így több mint biztos, hogy az egy kipufogócsõre jutó gázmennyiség tekintetében az EU-s országok rangsorában tartósan a dobogó felsõ fokára számíthatunk. Részben már azt is elmondhatjuk, hogy nálunk is közszükségleti tömegcikké degradálódott az autó, egyre többen munkába járó eszközként használják. Bár arról még szó sincs, hogy négy-öt fizetésbõl megvásárolhatjuk, elterjedése évrõl évre rekordokat dönt. Öt év alatt huszonhárom-ezerrel szaporodott a számuk, és a grafikon továbbra is meredeken növekvõ tendenciát mutat. Vajon hogyan fest a sok mérges gáztól a tüdõnk? Vagy ez elhanyagolható szempont?! SIPOS JÁNOS Ki fizeti a 0,85 százalékos betegszabadság-pótlékot? TÁMOGATÁS-POLITIKÁNK egyik fontos célja a fiatalok lakáshoz juttatása, a Területrendezési és Középítkezési Minisztérium évente 3-4 ezer ingyen lakást ad át a fiataloknak. Be fog indulni egy jelzálogkölcsönnel mûködõ lakásépítési program is, fõként fiatalok számára, hozzáférhetõ áron jelentette be Borbély László területrendezéssel és középítkezéssel megbízott miniszter tegnap Bukarestben, az Országos Lakásügynökség által rezidens orvosoknak épített mintegy 100 lakás átadásán. A fiatalok lakáshoz juttatása garancia otthonmaradásukra: a minisztérium által kidolgozott jogszabály értelmében a 35 év alatti fiatalok 20%-os építkezési támogatást kapnak. Azok a fiatalok is részesei lehetnek a programnak, akik 50 négyzetméterig rendelkeznek lakással, de nem kaptak eddig semmilyen támogatást hangsúlyozta a megbízott miniszter. TEGNAPTÓL BRÜSSZELBEN IS GYÛJTIK AZ ALÁÍRÁSOKAT az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának támogatására. Románia csatlakozása nyomán jelenleg Brüsszelben nagyszámú román állampolgár él. Annak ellenére, hogy több száz kilométerre élnek hazájuktól, állampolgári jogaik ugyanazok, mint bármely más romániai lakosnak. A MIÉRT munkatársai felkérik a Brüsszelben élõ erdélyi magyarokat, járuljanak hozzá az aláírásgyûjtéshez, támogassák az RMDSZ európai parlamenti képviselõjelöltjeit. TÕKÉS LÁSZLÓ királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tegnap hivatalosan bejelentette, hogy függetlenként jelölteti magát az európai parlamenti választásokra a Temesvárról Brüsszelbe szlogennel. Beleegyeztem, hogy jelöltetem magam, mivel a romániai magyar közösségnek szüksége van képviseletre Románia parlamentjében és az Európai Parlamentben is. Eljutottunk oda, hogy az csupán az ingyenes orvosi ellátásra, ingyenes vagy kompenzált gyógyszerekre jogosít. Fizetett betegszabadságra nem! Csak azt nem értem, miért nem lehet ezt már akkor közölni az érdekelt személlyel (vagy legalább a figyelmébe ajánlani a vonatkozó jogszabályt, hogy böngéssze át, bár nem biztos, hogy abból megérti), amikor megköti az egészségbiztosítási szerzõdést?! Szándékos az információhézag? Hogy alkalomadtán a biztosítási pénztár mentesüljön a betegpénz fizetése alól? Remélni szeretném, hogy ez a kis cikk jó szolgálatot tesz az érdekelteknek, ritkábban fordul elõ a P. K.-éhoz hasonló kellemetlen eset. (BALÁZS) Ma szavaznak a CIAbizottság jelentésérõl Az európai országoknak a CIA által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatával foglalkozó ideiglenes bizottság ez a hivatalos neve az EP 2006 januárjában felállított testületének, amelynek végleges jelentésérõl tegnap vitáztak és ma szavaznak a képviselõk. A jelentés megállapítása szerint 2001 vége és 2005 vége között legalább 1245, CIA által üzemeltetett járat vette igénybe az európai légteret vagy szállt le európai repülõtereken. A bizottság sajnálja, hogy egyes európai államok lazítottak légterük és reptereik ellenõrzésén azzal, hogy szemet hunytak a CIA által üzemeltetett járatok felett vagy beengedték azokat, amelyeket olykor rendkívüli kiadatásra vagy foglyok illegális szállítására használtak. A szöveg szerint aggodalomra ad okot, hogy a CIA-gépek légtérhasználatának és leszállásának engedélyezésére többek között az Észak-Atlanti Szerzõdés 5. cikkének életbe léptetésérõl szóló, október 4-én elfogadott NATO-megállapodás alapján kerülhetett sor. Az ideiglenes bizottság jelentése a következõ országok szerepét vizsgálja részletesen (zárójelben a CIA-gépek leszállásainak száma az adott országban, a rendelkezésre álló adatok szerint): Olaszország (46), Nagy-Britannia (170), Németország (330), Svédország, Ausztria, Spanyolország (68), Portugália (91), Írország (147), Görögország (57), Ciprus, Dánia, Belgium, Törökország, Románia (21), Lengyelország (11), Macedónia, Bosznia-Hervegovina, valamint Koszovó. A jelentés üdvözli, hogy Bosznia-Hercegovina kormánya Európában egyedüliként nem tagadja, hogy részt vett négy állampolgára, illetve két lakosa, összesen hat algériai származású személy rendkívüli kiadatásában, és hangsúlyozza, hogy Bosznia és Hercegovina kormánya volt az egyetlen olyan európai kormány, amely illegális cselekményeiért formálisan vállalta a felelõsséget. Az ideiglenes bizottság úgy tudja, a bosznia-hercegovinai hatóságokra a korábbiakban nem tapasztalt mértékû nyomást gyakorolt az Egyesült Államok kormánya, és a diplomáciai kapcsolatok megszakítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Szarajevó nem tartóztatná le a terrorizmussal vádolt hat férfit. Románia Az EP örömmel nyugtázza, hogy a román szenátus eseti vizsgálóbizottságot állított fel, megjegyzi azonban, hogy a román hatóságok vonakodtak alaposan kivizsgálni az országban a titkos fogdák létezésének kérdését. A bizottság sajnálja, hogy a román vizsgálóbizottság által kiadott jelentést teljes egészében titkosították a 7. fejezetében olvasható következtetései kivételével, amelyek kategorikusan tagadják annak lehetõségét, hogy Románia területén titkos fogdák létezhettek. A képviselõk rendkívül aggasztónak tartják, hogy a román hatóságok elmulasztották a Kogãlniceanu repülõtéren található katonai támaszponton zajló amerikai tevékenység ellenõrzését. Az ideiglenes bizottság köszönetet mond a CIA azon volt ügynökeinek, akik felajánlották együttmûködésüket az ideiglenes bizottságnak, nevezetesen részt vettek egyes bizalmas tanácskozásokon, ahol megerõsítették, hogy a kiadatási program már a kilencvenes években megkezdõdött. A képviselõk egyben üdvözlik, hogy az amerikai szenátus vizsgálatot indít a CIA kiadatási gyakorlatáról. (IJ) európai fórumokon is képviseltethetjük magunkat hangsúlyozta. Elmondta: szándékában áll az egész romániai magyar közösséget képviselni, mivel nem egy bizonyos párt jelöltje. Ha bejut az Európai Parlamentbe, többek között a magyar közösség autonómiájáért, Székelyföld területi autonómiájáért fog harcolni, illetve az önálló magyar egyetemért. Tõkés jelölését, mint már megírtuk, hat magyar civilszervezet támogatja: az MPSZ, SZNT, EMNT, MIT, EMI és a Bihari Magyar Civil Szövetség. MARKÓ BÉLA a kolozsvári Babeº Bolyai Tudományegyetem és a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyérõl is tárgyalt Sólyom László magyar köztársasági elnökkel tegnap Marosvásárhelyen. Ismét megfogalmaztam azon meggyõzõdésünket, hogy a BBTE-n szükség van önálló magyar nyelvû katedrákra és szakokra. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében pedig létre kell hozni és bõvíteni kell a döntéshozatali keretet a magyar nyelvû oktatáshoz nyilatkozta a megbeszélést követõen az RMDSZ elnöke. Amikor Sólyom László kolozsvári látogatásáról kérdezték, amelynek során a magyar elnök Tõkés László királyhágómelléki református püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnökével találkozik, Markó úgy pontosított, hogy a megbeszélésen az erdélyi magyar egyházak minden vezetõje ott lesz. MA 17 ÓRÁRA hívta össze a parlament két házának vezetõsége azt a közös ülést, amelyen Bãsescu elnök beszédet mond. A beszéd témája: Románia belpolitikája. Az Alkotmány értelmében vitát nem tarthatnak. Traian Bãsescu a két ház elnökeinek pénteken küldött levelet, melyben bejelentette, hogy beszédet akar tartani a parlamentben kedden kor. Hétfõn a két ház állandó bizottsága úgy határozott, hogy szerdán 9 órára hívja meg az államfõt, hogy elmondhassa beszédét. Ha az elnöknek nem felel meg ez a dátum, egyeztessen a házelnökökkel. Az államelnököt végül ma délutánra várják a honatyák. TEGNAP ESTE a szenátus 81 igen szavazattal elfogadta az igazságügyi miniszter ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványt. Az ellenzék gyõzelméhez elég lett volna 69 szavazat is. Összeállította SZALONTAI SÁNDOR

3 Hat konzultáns cég maradt versenyben Arad Újabb lépést tett a megyeszékhely a város újkori történelmének legjelentõsebb infrastrukturális beruházása felé. A Világbanknál megpályázott és megítélt 47,2 millió eurós hitel elköltésének levezénylésére 17 hazai vagy külföldi cég, konzorcium jelentkezett, ezek közül mindössze hatan maradtak versenyben. A hat, spanyol, brit, ír, román, izraeli, holland, német vegyes konzorciumnak 45 nap áll rendelke- Temesvár Rossz nyelvek szerint államelnökünk leányának, Bãsescu Ioanának vetheti a szemére titka kipattanását Dan Bardaº, a temesvári határrendõrség parancsnokhelyettese. Nevezett ugyanis egyszerre szakvizsgázott Bukarestben az elnök leányával közjegyzõi hivatal megnyitására. Miután kifüg- Fehér Kováts Krisztián alpolgármester, Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke és a nagyenyedi információs iroda munkatársai találkozókat szerveznek a közigazgatásilag Nagyenyedhez tartozó falvak magyar lakosaival. Az összejövetelek alkalmat adnak a közösség gondjainak az ismertetésére. Február 12-én Enyedszentkirályon a közvilágítás, az utcák, járdák silány állapota, a föld visszaszolgáltatás meg nem oldott kérdései kerültek terítékre. Komoly gondot jelent a Csombord Tompaháza közötti megkopott, tönkrement megyei út. A lakosok egy csoportja közös- A prefektúra mûsorra tûzte a Telpark ellenõrzését Temesvár Nem örvend túl nagy népszerûségnek a Begaparti városban a Szegedrõl importált parkolási rendszer. A jármûtulajdonosok különösen azt kifogásolják, hogy a vállalkozás szinte fillérnyi befektetés nélkül jött létre, és mûködtetõi minden kockázat nélkül óriási összegeket zsebelnek be. Nem különben a pénzügyeket ködösítõ titkolózás is jócskán borzolja a kedélyeket. Létezése óta még egyetlen jelentést sem hoztak nyilvánosságra, amelybõl kiderült volna, hogy mire fordítják a bevételt. Emiatt aztán mindenféle légbõl kapott híresztelések mesés fizetések, sunyi összefonódások, kétes megbízások stb. csorbítják a vállalkozás tekintélyét. És az sem válik népszerûségének javára, hogy minden évben növelik a parkolási díjat Ez utóbbi miatt idén is számos jármûtulajdonos fordult a prefektushoz, a prefektúrához a kéréssel, hogy ellenõrizze a nyakló nélküli drágítások törvényességét. A hivatalos statisztika ugyanis arról szól, hogy az infláció amelyre a Telparkosok elõsze- zésére, hogy megtegye végleges ajánlatát, ezt követõen választják ki a gyõztest, majd következhet a kivitelezési pályázat, amely szintén eltart még egy darabig. A hazai Pénzügyminisztérium kezessége mellett megkapott hitelbõl a város Gáj, Buzsák, Kisszentmiklós csatornázását végzi el 200 kilométer hosszúságban, ugyanakkor korszerûsíteni fogják az utcák negyedrészét is. (IRHÁZI) Kifizetõdõbb közjegyzõnek lenni gesztették az eredményt, a sajtó érthetõ okból világgá kürtölte a névsort. Így szereztek tudomást róla a komisszár kollégái, hogy Bardaº szakmát szándékszik váltani. Egyelõre azonban várakozó álláspontra helyezkedett, mert elsõ irodáját Gyergyószentmiklóson nyithatná meg. (S.) Felkeresik a Nagyenyedhez tartozó falvakat ségi ház, terem iránti igényét is kifejezte. Javaslatot tettek a jelenlegi óvoda használatában álló két üres teremnek e célra való átalakítására. Kováts Krisztián alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta, hogy az utat illetõen, az ideiglenes kijavítása érdekében már tárgyalt is a PREBET vállalattal. A gödrök kaviccsal való betömése rövid idõn belül elkezdõdik. A közösségi terem kialakítására is megindítják az eljárásokat. Felkérik az Oktatásügyi Minisztériumot, hogy az említett két termet adják át a polgármesteri hivatal adminisztrációjába. TAKÁCS I. retettel hivatkoznak még soha nem volt olyan alacsony, mint napjainkban. Másik kifogás, hogy az utóbbi idõben megindult a parkolók bérbe adása alvállalkozóknak, akik szintén angol úr módjára akarnak megélni a bevételbõl, anélkül, hogy befektetnének, vagy bárminemû kockázatot vállalnának. Felszerelnek egy sorompót, mellé állítanak egy jegyárust, és máris dõl hozzájuk a pénz állítják a panaszosok. Holott esetenként a parkolót a bérletesek pénzén építették, korszerûsítették, és most a megkérdezésük nélkül üzletelnek vele. Mi több, a jog szerinti társtulajdonosokkal is díjat fizettetnek! Egyszóval sok panasz gyülemlett fel a kétes üzelmekkel szemben. A panaszokra reagálva a prefektusi kancellária igazgatója, Laviniu Bedrosian tegnap bejelentette, hogy minden részletre kiterjedõ alapos vizsgálatnak vetik alá a Telpark ügyvitelét, illetve a városháza szerepvállalását annak mûködtetésében. Ígérte, tiszta vizet öntenek a pohárba! (SIPOS) Krónika Nem kötelezõ átvenni, viszont szükséges Megoldódott a lila nyugdíjszelvények problémája Arad Szombati lapszámunk Hazai krónika rovatában röviden már megírtuk a jó hírt, miszerint a lila nyugdíjszelvényes nyugdíjasoknak vagyis azoknak, akik banki folyószámlára, bankkártyára kapják járandóságukat ezután már nem kell minden hónapban kötelezõen otthon várniuk a postást, hogy átvegyék az utóbbi hónapokban annyi utánajárást, galibát okozó lila szelvényt. Február 9-én ugyanis együttmûködési megegyezés jött létre az Országos Nyugdíjpénztár és a Lakosság-nyilvántartó Országos Központ között. A megegyezés lényege, hogy az országos központ adatbázisát az országos nyugdíjpénztár rendelkezésére bocsátották a célból, hogy a személyi szám (CNP) segítségével automatikusan ellenõrizhessék, szükség esetén kiegészíthessék, módosíthassák a nyugdíjasok személyi adatait. Így most már nem történik meg, hogy felfüggesztik a nyugdíj folyósítását, ha egymást követõ három hónapban a lila nyugdíjszelvény visszakerül a megyei nyugdíjpénztárhoz, mert a címzett nem vette át azt a postástól, és a nyugdíjpénztárba sem ment el értük. Az Országos Nyugdíjpénztár sajtóközleménye szerint a lila nyugdíjszelvények ezután csak a címzettek tájékoztatásául szolgálnak. Ez így van, viszont azt sem árt megjegyezniük az érdekelteknek: vannak hivatalos helyek, intézmények, ahol igenis kérik a nyugdíjszelvényt, lehetõleg a legfrissebbet. Például a kórházba beutalt betegnek a nyugdíjszelvény felmutatása biztosítja az ingyenes orvosiegészségügyi ellátást, ugyanígy az orvosnál a térítéses gyógyszer kiírásához is szükség van rá, hogy csak a legfontosabbakat említsük. (BALÁZS) Szerda, február A nemzetközi lap szerint a 2008-as amerikai elnökválasztás jelöltjei csupa politikai nagyágyúk, szemben az olyan választási évekkel, amikor mind a közvélemény, mind a megfigyelõk minden jelöltet pehelysúlyúnak minõsítettek. A fogadások terén jelenleg Hillary Clinton volt First Lady vezet, akire egy az egy ellen lehet fogadni. A stratégiának nagy jelentõsége van, hiszen az iraki háború, a demokrata kongresszus teljesítménye, a rendelkezésre álló temérdek idõ és a jelöltek versenyképessége sok bizonytalanságot hordoz magában. Az Egyesült Államok igyekszik éket verni Hugo Chávez és szövetségesei közé, hogy így tartsák ellenõrzésük alatt a venezuelai elnököt olvasható az argentínai hírportálon. Errõl Nicholas Burns, az Egyesült Államok külügyminisztériumának politikai ügyekért felelõs vezetõje beszélt brazíliai körútjának befejezése végén, amelyen elõkészítette az amerikai elnök március eleji öt latin-amerikai országba tervezett látogatását. Burns szerint Brazíliának és Argentínának együtt kell dolgozniuk az Egyesült Államokkal, hogy ellenõrzésük alatt tartsák a venezuelai elnök, Hugo Chávez tevékenységét. Brazília a világ ötödik legnagyobb területû állama, csaknem 190 millió lakosával egyértelmûen a térség vezetõ állama, amit Bush is hangsúlyoz. Burns szerint az elnök nem takarékoskodott dicséreteivel az egyébként hegesztõ szakmunkásból elnöki pozícióba került Luíz Inácio Lula da Silvának. Gore Vidal demokrata érzelmû amerikai író nyilatkozott a brazil lapnak. A most már idõs, több mint nyolcvanéves író felemelte szavát az Egyesült Államokban egyre nagyobb teret szerzõ totalitárius rendszer ellen, és figyelmeztetett, hogy az ún. Cheney Bush-junta tevékenysége miatt hazája a legjobb úton jár, hogy elveszítse azt a több mint 230 éves alkotmányt, amelyre oly büszke Amerika. A finn lap arról ír, hogy a központi lengyel hírközlõ szervek sok lengyel újságíróról azt állították, hogy a kommunista idõkben részt vállaltak a titkosszolgálatok mûködésében. Krystyna Mokrosinska, a lengyel újságírószövetség elnöke Lech Kaczynski köztársasági elnökhöz fordult segítségért az ügynökök kilétének kiderítése végett. Mokrosinska szerint az ügynökök nevének nyilvánosságra hozatala elkerülhetetlen lépés a demokráciára nézve. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)

4 4 Szerda, február 14. Üzlet Pénz Befektetés q Április 25-én indítják be a cernavodai atomerõmû kettes blokkját. A tervek szerint néhány év múlva elkészül a 3-as és a 4-es egység is. q Az Agip 36 millió eurót költ arra, hogy megduplázza piaci részesedését Romániában. q Az olasz Euroholding romániai cége munkaerõhiány miatt számos tervét volt kénytelen elhalasztani vagy elvetni. q A német Continental további 20 millió eurót invesztál a temesvári gumiabroncs-üzemébe. q Az elmúlt két évben a közszférában megduplázódtak a bérek. q Az ország külkereskedelmi mérleghiánya a tavalyi év hasonló idõszakához képest 45 százalékkal emelkedett és elérte a 15 milliárd eurót. Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter szerint év végéig csökkenni fog a deficit. q Az elsõ félévben kibocsátott számlák listáját július 25-ig kell elküldeni a pénzügynek. q Bõ egy hét múlva megkezdõdnek a munkálatok a Brassó Ploieºti autópálya elsõ szakaszán. q 22 cég szeretné megvásárolni az eladásra kínált brassói repteret. q Hosszú szünet után ismét Bukarestbe jönnek az IMF szakemberei, hogy megvizsgálják a gazdaság állapotát. q A portugál Millenium BCP õsszel negyven bankfiókkal kezdi meg romániai terjeszkedését. q A Tarom február 20-ig várja az ajánlatokat a flotta biztosítására. q Az Orange reméli, év végére 8,7 millió ügyfele lesz. q A svéd Ericsson Romániába látogató vezetõi közölték Tãriceanu miniszterelnökkel, hogy szívesen nyitnának új fejlesztési üzemet az országban. q Az állami villamosáramtermelõ cégek bármikor köthetnek direkt eladási szerzõdést magánvállalatokkal, nem szükséges közbeiktatni az árutõzsdét. q Bulgária mellett Románia is várja, hogy egyre több európai fapados légitársaság indítson járatokat reptereirõl. q A kiskereskedelmi forgalom decemberben 50 százalékkal volt nagyobb, mint novemberben. q A burgonya nagykereskedelmi ára az országban átlagosan 0,85 lej/kg. q Varujan Vosganian ipari miniszter bejelentette, hogy még ezen a héten döntenek az állami energiaszektorban dolgozók bérének átlag 22%-os emelésérõl. q A gyártott vagy importált gumiabroncsok 70%-át kell újrahasznosítsák az érdekelt cégek, ellenkezõ esetben 1 lej/kg büntetést fizetnek. q A jövõben jobban górcsõ alá veszik az országban tevékenykedõ off-shore cégeket. qa kisvállalkozásokat már pár száz lej adósságért is felszámoltatja az ANAF. Az oldalt IRHÁZI JÁNOS szerkesztette Gazdaság Borreformra készül az unió Ki issza meg a levét? Jelentõsen átalakítaná a világtermelés 60 százalékát adó európai borászatot az Európai Bizottság tervezete. Az Európai Unió világszinten a bor elsõ számú termelõje, elsõ számú fogyasztója és elsõ számú exportõre áll a borreformmal foglalkozó, Katerina Batzeli (szocialista, görög) által jegyzett saját kezdeményezésû jelentésben. Az Unióban több mint 1,6 millió gazdaságban 3,4 millió hektárnyi területen foglalkoznak borászattal; az EU adja a világ bortermelésének 60 százalékát. Romániában az éves bortermelés körülbelül 5,5-6 millió hektoliter, ami az Unió teljes termelésének 3-4 százaléka. A teljes hazai piac átlag millió eurós forgalmat bonyolít, az ország Európában a 6. legnagyobb bortermelõnek számít. A piac többsége négy bortermelõ cég kezében van: a Murfatlar 29-30%-os, a Cotnari 18,7%-os, a Küküllõ menti Jidvei több mint 17%-os, a Vincon 10%-os piaci részesedéssel rendelkezik. Az EU-képviselõk szerint az európai borágazat reformja fõ céljának az ágazat dinamikusabbá és versenyképesebbé tételének kell lennie anélkül, hogy az piacveszteséggel járna a nemzetközi piacokon, figyelembe véve az európai bortermelõk Az Európai Unió szigorúbb normák bevezetésére tett javaslatot annak érdekében, hogy csökkentse a környezetszennyezést, és elõsegítse a környezetkímélõbb üzemanyagok kifejlesztését. A javasolt intézkedések az európai gépjármûgyártás jövõjét biztosítani hivatott hosszú távú stratégia részét képezik. A jövõ benzinkútjainál az autóvezetõket környezetkímélõ üzemanyagok széles választéka fogja várni: a kí- Az aradi SIF kilépett az ARIS-ból A Bánság-Körösvidék Pénzügyi befektetõ Társaság (SIF Banat-Criºana) kilépett az ARIS Rt. részvényeseinek körébõl. A SIF 6,37 százalékos részvénycsomagot õrzött a gyárban, ennyit ért az étkezde és egy telekrész, amellyel annak idején beszálltak a cégbe. Mind a telek, mind az egykori kantin egyébként a SIF székházának szomszédságában található. A történet tavaly nyárig nyúlik vissza, mert az ARIS részvényesi közgyûlése még tavaly augusztusban döntött az alaptõke leszállításáról 11,3 millió lejrõl 10,6 millió lejre, megtéve az elsõ lépést ahhoz, hogy a SIF-nek visszaadják az említett ingatlant és telket. Az ügylet azonban most fejezõdött be, ám hogy a pénzügyibefektetõ társaság pontosan mit szándékozik tenni Arad-hegyaljai szõlõ. Állóháború a fennmaradásért és borfogyasztók érdekeit, az európai borászati hagyományok tiszteletben tartását, valamint az európai borok minõségét és hitelét. A képviselõk úgy vélik, az Európai Bizottság az európai bortermelés olyan szerkezeti átalakítását tervezi, amely a termelés néhány szõlészborász nagytermelõ kezében történõ összpontosításához és az elõállított borok jellegtelen egyformaságához vezet, és amely következésképpen veszélybe sodorja az európai borok A belélegezhetõ kipufogógázért A SIF terjeszkedhet, vagy eladhatja a visszakapott ingatlant a visszakapott értékekkel, arra nem kaptunk konkrét választ a SIF-nél. nálat magas etanol tartalmú benzinkeverékekkel, alacsony széntartalmú üzemanyagokkal, bioüzemanyagokkal, valamint alacsony kéntartalmú dízellel bõvül majd. Az európai üzemanyagszolgáltatók 2011 és 2020 között 10%-kal kötelesek csökkenteni az általuk forgalmazott üzemanyagokból finomítás, szállítás és felhasználás során felszabaduló, üvegházhatást kiváltó gázok mennyiségét. A korlátozásnak köszönhetõen 500 millió tonnával kevesebb szén-dioxid kerül majd a levegõbe 2020-ig. Az üzemanyagok minõségének javítása a káros gázkibocsátás terén további, a közegészségügy szempontjából is jótékony csökkenést eredményez majd. Életbevágóan fontos, hogy kevesebb kipufogógáz kerüljön a levegõbe, ugyanakkor azonban számolni kell a gépjármûgyártás jelentõségével is: az ágazat az európai Lassuló infláció Négyszázalékos lett éves szinten az infláció a múlt hónapban Romániában a decemberben mért éves szintû 4,9 százalékos drágulás után. A Transindex által idézett elemzõk szerint számos kedvezõ tényezõ egybeesése okozta az infláció ütemének hirtelen lassulását. Decemberrõl januárra az átlagos áremelkedés 0,2 százalék volt. A nem élelmiszerek közé tartozó fogyasztási cikkek ára Fapados aszfalt Néhány napja Temesváron egy konferencia keretében új útépítési technológiákat mutattak be a Szállításügyi, Középítkezési és Idegenfogalmi Minisztérium illetékesei az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyei önkormányzatok képviselõinek, valamint a résztvevõ útépítõ vállalatok vezetõinek, jelezte a relatio.ro. A találkozón a költség- és környezetkímélõbb módszerek sokszínûségét és számos európai régió gazdasági, társadalmi és kulturális gazdaságát. A túltermelt bor lepárlásának megszüntetésére irányuló javaslat óriási mennyiségû bor elõállításához vezet, ami erõs zavarokat okoz majd a regionális és az európai piacon, és problémákat idéz elõ a régiókon belül vélik a képviselõk. A jelentés emlékeztet: a borlepárlást eredetileg kizárólag sürgõsségi intézkedésként vezették be, de késõbb a feldolgozóiparban dolgozó munkavállalók 7%-át foglalkoztatja. Az EU ezen a héten hosszú távú stratégiát fogadott el annak érdekében, hogy az autók megfizethetõ áron kerüljenek piacra, és az iparág jövõje biztosított legyen Európában. A stratégia az adminisztrációs terhek csökkentésére, a közutak biztonságának növelésére, a tengerentúli piacok kiaknázására és a kutatás fellendítésére irányul. 0,2 százalékkal esett. A lassulás okai között említik a lej árfolyamának erõsödését (tavaly ez 10 százalék körüli volt), ennek kapcsán az importárak relatív csökkenését, ehhez kapcsolódóan az élelmiszerárak stabilitását, továbbá, hogy egyes energiaárak csökkentésérõl döntött a kormányzat. Az importárak mérséklését segítette, hogy az uniós tagsággal számos vám megszûnt. alkalmazására próbálták ösztönözni az útépítésben érintetteket. Az új technológiák és eljárások révén, melyek a hagyományos aszfaltszõnyeget helyettesítik, részben szintetikus anyagok felhasználásával, 200 ezer új lej alá csökkenne az útépítés kilométerenkénti ára. A kísérleti fázisban lévõ új eljárásokkal sokkal teherbíróbb, környezetkímélõbb és olcsóbb lehet az útépítés állítják a tárca képviselõi. borpiac közös szervezésének legköltségesebb és legvitatottabb részévé vált. A képviselõk elutasítják a lepárlási mechanizmus és más piactámogatási intézkedések azonnali eltörlését; szerintük a lepárlási rendszereket egy ésszerû átmeneti idõszak alatt, fokozatosan kell megszüntetni. A szöveg szerint az Európai Unióban nem megengedett borászati gyakorlatok alkalmazását világosan fel kell tüntetni azon behozott italok címkéjén, amelyek bor látszatát kelthetik. A jelentés kitér arra, hogy a strukturális borfelesleg egyik oka a borfogyasztás állandó csökkenése Európában. A képviselõk szerint az európai bortermelési ágazat fenntartható fejlõdéséhez arra van szükség, hogy a mértéktartó és felelõs borfogyasztás ösztönzése érdekében jelentõs költségvetési erõforrásokat csoportosítsanak át a közös piacszervezésen belül. Tény, Európában a borpolitikát a nagyhatalomnak számító Franciaország, Olaszország, Spanyolország irányítja, és nem véletlenül, az ottani termelõk, saját érdekeik védelmében, milliókat költenek brüsszeli lobbira, aminek része, például, az új tagállamok borászatának megfullasztása is. A jegybank csökkentette az alapkamatot A jegybank (BNR) váratlanul 75 bázisponttal 8 százalékra vitte le irányadó kamatát. A bank közleménye szerint a lej ereje, valamint az infláció csökkenése tette lehetõvé a lépést. A lépésre amelyre a pénzvilág azért számított, de kisebb arányú csökkenést vártak azonnal reagált a piac is, hisz hétfõn és kedden is a lej gyengült az euróval szemben, ám a szakemberek szerint semmiféle lényeges mozgásra nem kell számítani. A túl erõs lej egyébként valódi hátba szúrás volt az exportõrök számára, akik egyre kevesebb lejt kaptak a külföldön értékesített termékeikért, viszont a béreket, költségeket itthon lejben kell fizetniük. A lej értéke tavaly mintegy 10 százalékkal nõtt, az inflációt csaknem felére, és kevéssel a tervezett 5 százalék alá sikerült leszorítani. Az alapkamat 0,75 százalékpontos csökkentésének pozitív hatásai hosszabb távon lesznek érzékelhetõk, szakemberek szerint a bankok is kénytelenek lesznek levinni a különbözõ hitelek kamatát, de a letéti jegyek hozama is arányosan kisebb lesz. Aminek egyik célja, hogy a külföldrõl érkezõ spekulatív tõkének elvegye a kedvét a nagyobb letétek behozásától. A kamattal spekuláló befektetõk ugyanis bármikor, egyik napról a másikra kivehetik letéteiket, ami megingathatja a hónapok óta stabil pénzpiacot, valutaárfolyamot.

5 Ideiglenes polgármester Hunyad Tiberiu Iacob-Ridzi alpolgármesterre ruházódik átmenetileg a petrozsényi önkormányzat vezetése, miután közvetlen felettese, Schreter Károly az elmúlt pénteken hirtelen elhunyt. A helyébe lépõ Ridzi maximum 90 napig lesz hivatalból a város elöljárója. Ez idõ alatt ugyanis az érvényben lévõ közigazgatási, illetve köztisztség-viselõkre vonatkozó törvények értelmében új választást kell szervezni a megüresedett polgármesteri tisztség betöltésére jelentette be Adrian Negoe, a Petrozsényi Polgármesteri Hivatal jegyzõje. (GBR) Több száz hektár víz alatt az esõzések miatt Veszélyben a Fehér- Körös mentén lévõ települések Arad Több száz hektár termõföldön áll a víz az elmúlt napok erõs esõzései miatt, a prefektúra tegnapi jelentése szerint Décsen 500 hektáron állt a víz. Tegnap a 708-as megyei úton, Décse és Crocna között, mintegy 500 méteren cm-es víz állt, Décse Revetiº között cm egy kilométeren. Szintén a 708-as megyei úton Pescari Décse között 300 méteren állt a több centis víz. A prefektúra szóvivõje szerint 3 kis hidat lepett el a víz, Almáson pedig 450 hektár úszott, melybõl 120 ha legelõ. Almás és Décse között is tíz centis vizet mértek, az említett helyek nagy részén fõleg nagyobb gépkocsikkal lehet közlekedni. A honctõi hidrológiai jelentések szerint a Körös szintje elérte a 312 cm-t, a veszélyességi kvótát 12 cm-rel haladta meg, a veszély a továbbiakban is fennáll. Az aradi prefektúra elõvigyázatosságra szólította fel a Fehér-Körös környékén lévõ települések polgármestereit, az ország több megyéjéhez hasonlóan, az árvízhelyzetre vonatkozóan Arad is megkapta a narancssárga jelzést. SÓLYA R. E. Emelkedik a folyók vízszintje Temes A Bánsági Vízügyi Igazgatóság kedd délutáni elõrejelzése szerint az éjszaka folyamán a Temesen, a Begán és a Berzaván volt várható vízszintemelkedés. A vízügyi szakemberek úgy számították, hogy a Temes Ságnál, illetve a Berzava Gátaljánál és Partos fölött túllépheti a másodfokú készültségi szintet, a Bega Bálincnál és Kiszetõnél (Chizãtãu) pedig a figyelmeztetési szintet. A folyók a kiadós esõzések és a hegyvidéki hóolvadás miatt duzzadtak meg; tegnap például Temes megye nagy részén megállás nélkül esett, és a meteorológusok azt jósolják, hogy ez csütörtökig így fog tartani. A prefektúra egyébként elrendelte, hogy a katasztrófavédelem és a polgármesteri hivatalok alárendeltségébe tartozó polgárvédelmi alakulatok álljanak készenlétben az árvíz esetére. P. L. ZS. Arad SMURD sürgõsségi állomás létrehozásáról tárgyaltak a megyei tanács elnökével a hétvégén a Maros völgye környékén lévõ települések önkormányzati képviselõi. A szolgálat létrehozását Berzován tervezik, ahol jelenleg a tûzoltóság korszerûsítése folyik. A projekt értéke lej, ennek egy részét a kizárólag SMURD szolgálatok kialakításához szükséges REMSSY4 program keretében biztosítják. A projekt képviselõje, Matthias Kerker is jelen volt a Arad A cégtõl kapott legfrissebb információk szerint megkezdték a földgáz-szállítási szerzõdések módosítását az új törvényes elõírások figyelembevételével. Az elõírások értelmében a nem háztartási fogyasztóknak a számlakifizetési határidõ ez a számla kibocsátásától számított 15 nap! lejárta után még 15 nap úgynevezett kegyelmi idõ jár. Azaz a földgázszolgáltató még 15 napig nem számít fel késedelmi pönálét a késedelmes fizetõnek. Olvasóinkat persze ennél sokkal jobban érdeklik a háztartási fogyasztókra vonatkozó elõírások. Nos, esetükben a kegyelmi idõ változatlanul 30 nap, vagyis összesen 45 nap áll rendelkezésükre, hogy pönálé nélkül egyenlítsék ki a gázszámlát hangsúlyozza a sajtóközlemény. Hogy aztán alig egy bekezdéssel alább egy másik fontos módosításra hívja fel a tisztelt kliensek figyelmét: éspedig a földgázszolgáltató, -szállító azon tör- Jelenidõ Leszedetnék az egészségre káros antennákat A színházra szerelt antennákról nem volt szó Arad Hiába rendelkeznek is az elmúlt idõszakban elszaporodtak a tömb- vagy la- törvényes építési engedéllyel, ez csak arra vonatkozik, hogy kóházakra felszerelt GSMvagy rádióantennák, s ezek az illetõ rádióantenna, mondjuk, biztosan áll a talpán, nem közül több is egészségre káros zuhan az utcára. Ellenben károsítja az ott lakók egészségét. a bérleti díjból a tömbházak sugárzást bocsát ki. Csakhogy Tegnap Gavril Popescu prefektus bejelentette, hogy a viszont nem gondolnak a su- csökkentik költség-terheiket, tisztiorvosi szolgálattal, a gárzás káros hatására. Példaként a Romanilor út F1-E1-es, kommunikációs szakhatósággal közösen akarnak tenni valamit az ügy érdekében, ugyan- zát, a Kórház tér néhány a Caius Iacob tér R tömbhá- la- A Maros-völgyi lakosokat szolgálnák SMURD létesül Berzován Mit tartogat még nekünk az E.ON Gaz Romania? Új szerzõdések, új számlázási rendszer vényes lehetõségére, hogy a számla kibocsátásának idõpontjától (és nem a számla kifizetési határidejének leteltétõl!) számított 26. naptól megszakíthatja, leállíthatja a késedelmes fizetõ földgázellátását. Amikor felhívtuk a figyelmet a nyilvánvaló ellentmondásra, a cégnél azzal védekeztek, hogy ez nem az õ döntésük, hanem a Földgáz Szabályozási Országos Hatóságé (ANRGN). Meg egyébként is a 30 napos kegyelmi idõ csak a késedelmi pönálé kiszabására vonatkozik, másra nem! Magyarán szólva, jobb határidõre kiegyenlíteni a földgázszámlát, mint földgáz nélkül maradni! A sajtóközleménybõl azt is megtudhatjuk, hogy az E.ON Gaz Romania szeptember 1-jétõl kezdõdõen új számlázási formára tér át. Bevezeti az energia egység alapján történõ földgázszámlázást, számos európai országhoz hasonlóan. A változás abban áll, hogy az elhasznált földgáz volumene kóházát említette Popescu, de hasonló antennákat találtak Lippán, Kisjenõben és Borossebesben is. Szakemberek szerint az ilyen adókat lakott területen kívül vagy csak gyéren lakott helyekre, külön oszlopra lenne szabad felrakni. Hogy pontosan mikor döntenek ezek leszerelésérõl, a vizsgálat befejezéséig nem tudni. (IJ) találkozón, ahol hangsúlyozták: az új létesítmény rendkívüli jelentõséggel bír a Maros-völgyi lakosok számára, hisz extrém veszélyhelyzetekben (árvíz, földrengés, tûzvész, balesetek stb.) sok életet megmenthetnek a sürgõsségi szolgálattal. A munkák egy részének költségét az érintett települések állják majd saját költségvetésükbõl. Több tárgyalást folytattunk a megyei sürgõsségi felügyelõség vezetõjével, illetve dr. Monica Puticiuval, az Arad Megyei Kórház orvosi igazgatójával is, aki megígérte, hogy a SMURD-nál dolgozókat segíteni fogja a több hetes orvosi gyakorlatok megszervezésével nyilatkozta tegnap Iosif Matula megyei tanácselnök, aki szerint Berzova, Konop, Tótvárad és Soborsin polgármesterei pozitívan viszonyultak a beindítandó szolgálathoz, melyen kívül a megye más részében is alakulnak majd hasonlók. A következõ SMURD-központokat Borossebesben és Kisjenõben hozzák létre. SÓLYA R. EMÍLIA alapján történõ számlázás (lej/ 1000 köbméter) helyett a földgáz fûtõértékének alapján (lej/kwh, épp úgy, mint az elektromos energiánál) számláznak. Az új rendszer szerint a fogyasztó azt fizeti, ami érdekli: az energiát és nem az elhasznált földgáz mennyiségét állítja a közlemény. Az új számlázási rendszer bevezetése fokozatosan történik, hogy a fogyasztóknak legyen idejük hozzászokni! Már a januári számlán feltüntetik az elhasznált földgáz köbméterben kifejezett mennyisége mellett annak fûtõértékét is egy külön rovatban. Szeptembertõl azonban már csak ez utóbbi fog szerepelni a számlákon. Viszont örülhetnek a háztartási földgázfogyasztók, mert nekik nem kell fogyasztási (jövedéki) adót fizetni az elhasznált földgáz mennyisége után, mint a nem háztartási fogyasztóknak. Mert ez utóbbiaknak január elsejétõl kell! Ez is ANRGN-újítás. BALÁZS KATALIN Szerda, február n Illegálisan szállították a fát Arad Közös akciót szerveztek a területi és a nagyváradi erdészek az Arad megyei csendõrökkel együtt az illegális facsempészek felderítésére a hétvégén. Két galsai férfit fogtak el, amint épp 3 köbméter fát szállítottak engedély nélkül lejes büntetést kellett kifizetniük. A csendõrség vezetõi szerint a faanyagokra vonatkozó 2004/427-es kormányrendeletre hivatkozva ilyen és hasonló akciókat folyamatosan végeznek, a megyében minden bizonynyal nem ez az elsõ illegális szállítmány. S. R. E. n Éjjeli rablás a városban Arad 16 és 19 év közötti fiatalok támadtak meg egy 36 éves férfit hétfõre virradó hajnalban a municípiumban. Az áldozat telefon és iratok nélkül maradt, szerencsére komoly bántódása nem esett. P. Tiberiu a municípiumi rendõrség szolgálatosának elpanaszolta, hogy az ismeretlen suhancok 1 óra körül támadtak rá az O. Goga utcában, erõszakkal elvették tõle mobiltelefonját és iratokkal teli pénztárcáját, majd elszaladtak. A panasz után körülbelül egy óra múlva a rendõrök elfogták az aradi, bukaresti, illetve Vrancea megyei tetteseket, akiket tegnap állítottak bíróság elé rablásért. (SÓLYA R. E.) n Karambol az ipari övezetben Arad Két személygépkocsi karambolozott tegnap délelõtt Aradon, a Vlaicu felé vezetõ ipari övezetben. Egy Cielo a Vlaicu negyed felé hajtva, egy keresztezõdésnél nem adott elsõbbséget egy Mercedesnek, melynek következtében a két autó egymásnak ütközött. A Mercedesben ülõ C. N. (34) súlyosan megsérült, a vele lévõ egyik utas, illetve a Cielo nõi sofõrje, a 26 éves D. O. könnyû sérülésekkel úszta meg a balesetet. (S. R. E.) n Körözött személyek kerültek rács mögé A 30 éves bukaresti Petre Daniel ellen jó ideje országos körözést adtak ki lopásért. Azt is tudták róla, hogy kábítószert fogyaszt. A fiatalembert Aradon kapták el és a szigorított börtönbe csukták. Oda került a 48 éves seléndi Trifan Petru is, aki családelhagyásért kapott egyéves börtönbüntetést. n Tetten ért kiskorú Vasárnap a rendõrség dolgozói lopás közben érték tetten a Maros megyei 14 éves B. Pipit. A betört ablakon át hatolt be egy aradi üzletbe, ahonnan cigarettát és egyéb javakat akart elemelni.

6 6 Szerda, február 14. Vérmes remények Aláírták a gazdaszerzõdést Arad Tegnap Dombegyházán Bokor Sándor, a Békés Megyei Mezõgazdasági Szövetség elnöke és Kocsik József, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke aláírta azt az együttmûködési szerzõdést, amelyik a Kisvarjas Dombegyház közötti agrár jellegû határátkelõ megnyitásának az egyik elõfeltétele. Az ünnepi eseményen jelen volt az Arad megyei Horváth Imre alelnök és Kiss István nagyiratosi alpolgármester, dr. Varga Lajos dombegyházi, dr. Karsai József battonyai Nem gyûjtik be a használt akkumulátorokat Arad A kereskedelmi cégek nem gyûjtik be a gépjármûk használt akkumulátorát az újonnan eladottakért cserében derült ki a fogyasztóvédelmiek legutóbbi ellenõrzésein, melyen 15 cégnél vizsgálták: betartják-e az akuk vagy töltõk forgalmazására vonatkozó elõírásokat. 14 cégnél Temesvár Holnap 9 és 14 óra között vezetékcsere miatt nem lesz ivóvíz a Bobâlna utcába, a Gyõrödi sétány és a Þepeº Vodã utcák közötti szakaszon. Az Aquatim Víz és Fehér Szavak nélkül kommentálja friss európai tagságunkat a Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár idei elsõ kiállítása. Gyõrfi Dénes könyvtárvezetõ Európai könyvek címmel igazolja Enyed és a kollégium egykori helyét a vén kontinensen. Bevezetõként az 1745-ben Nürnbergben kiadott két iskolai atlaszt tekintheti meg a látogató. A következõ tároló az iskola haladó szellemét bizonyítja, itt található a botanikát forradalmasító Linnae Caroli elsõ növénytani rendszerezése 1737-bõl, valamint John Locke gyermeknevelést taglaló mûvének 1721-es francia fordítása. A Római Birodalom történetét a Heidel- polgármester, országgyûlési képviselõ is, aki nagy reményeket fûz az együttmûködéshez. Amint hangsúlyozta: az agrár jellegû határátkelõ remélhetõen már a tavaszi munkálatok idejére megnyílik, tehát a közös talajmegmûveléshez is megteremtõdnek a feltételek. A következõ idõszakban kidolgozzák a szerzõdésben rögzített szakcsoportok tevékenységét, illetve az EU-támogatásra számot tartó, közös pályázatírás stratégiáját. (B) Becsey Zsolt EPképviselõ elõadása Temesvár Az Európa Parlament néppárti képviselõcsoportjának tagja, dr. Becsey Zsolt lesz a vendége február 19-én, jövõ hétfõn a Kós Károly Közösségi Központnak. A szegedi politikus Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselõ meghívására érkezik Temesvárra, és Románia európai uniós csatlakozása után kialakult új politikai, gazdaság- és társadalompolitikai helyzetrõl, illetve a pályázati lehetõségekrõl, a strukturális alapoknak a közösség javára való fordításáról tart elõadást, amelyre mindenkit szeretettel várnak. P. L. ZS. találtak szabálytalanságokat, a fent említett problémán kívül legtöbben nem függesztik ki látható helyen az árakat, az ellenõrök a nyugták kibocsátásánál is találtak gondokat. Az ellenõrök 23 ezer lejes pénzbírságot adtak a kereskedõknek. SÓLYA R. E. Vízvezetékcsere Csatornázási Vállalat figyelmezteti az utcában lakókat, hogy a munkálatok befejezésével se használják ivásra, fõzésre, vagy mosásra a vizet, amíg ki nem tisztul. Jelenidõ Voltunk még európaiak A kiállított könyveket csodálatos rézmetszetek illusz- Megértés és humor Beszélgetés Vasile Dan költõvel, a Romániai Írószövetség nyugati tagozatának elnökével Arad Alapos meglepetés fogad, amikor belépek a Romániai Írószövetség nyugati tagozatának az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház második emeletén található új székhelyére, amely az Arca irodalmi folyóirat szerkesztõségének is otthont ad. Vasile Dan költõhöz, a tagozat elnökéhez, a folyóirat fõszerkesztõjéhez intézet elsõ kérdésem nem is vonatkozhat másra. Honnan ez a nagy változás? Egy zsúfolt kicsi szobából egy modern bútorzattal berendezett kétszobás székhelyre költöztek Amikor tavaly Aradon járt Nicolae Manolescu irodalomkritikus, a Romániai Írószövetség elnöke, hogy vendége legyen a Színházi párbeszédek elnevezésû rendezvénynek, egyszerûen megdöbbent szegényes székhelyünk láttán. Azonnal intézkedett: szövetségünk anyagi támogatásával sikerült ilyen szépen berendezkednünk. Így tavaly õsz óta már szégyenkezés nélkül fogadhatjuk a hozzánk betérõ barátainkat, vendégeinket. Milyen mérleggel zárták a tavalyi évet? Nálunk a tevékenység folyamatos. Rendszeresen megtartjuk irodalmi köreinket, ahol régi tagjainkon kívül a fiatalok is folyamatosan jelentkeznek új alkotásaikkal. Új kiadványokra teszünk javaslatokat, ám idõnk jelentõs részét az Arca szerkesztése foglalja le. Meg kell jegyeznem, hogy mi tulajdonképpen egy régiós tagozat vagyunk, átfogjuk Bihar és Hunyad megyét is, ezért emlegetnek bennünket irodalmi Temes A Temesvári Tartományi Vasút Igazgatóság tájékoztatója szerint február 15-én, 16-án, 19-én és 20-án a 9573-as számú, Karánsebes Temesvár között közlekedõ személyvonat végállomása a Keleti pályaudvar lesz. Február trálják bergben 1743-ban nyomtatott kötetek taglalják, de ott vannak a Németország, Anglia, Skócia történelmét vagy Napóleon hadjáratait leíró XVIII XIX. századi munkák is. Dimitrie Cantemir: Az oszmán birodalom története címû Menetrendváltozás 19-tõl módosul a Piski Lugos és vissza közlekedõ 2185-ös és 2182-es személyvonat menetrendje. A változás szerint február 19-tõl kezdõdõen Piskirõl órakor, Lugosról pedig 4.13 órakor indul. (S.) mûvét 1745-ben Hamburg-ban még gót betûkkel nyomtatták. Nemzetünk történelmét Nicolas Istvanfi Magyarország története címû kötete képviseli, melyet 1622-ben adtak ki, és azóta is alapvetõ történelmi forrás. Patinásabb ennél Machiavelli: A fejedelem c. könyve (1599). Nagy meglepetést szereztek az Enyedre látogató francia küldöttségnek Molière 1674-ben, valamint Voltaire 1768-ban kiadott kötetei. Könyvérdekesség a Shakespeare- drámák Mikókönyvtárból származó miniatûr kiadása. A nacionalizmus vádjára pedig méltó feleletet adhat József fõherceg 1888-as Czigány nyelvtana. TAKÁCS ILDIKÓ Vasile Dan. Költõ és közösségi ember berkekben aradi helyett fõként nyugatinak. Ennek megfelelõen bizonyos tekintetben ránk hárul az ottani irodalmi folyóiratok a nagyváradi Familia, a dévai Semne és a vajdahunyadi Corvina koordinálása is. Örömünkre szolgál, hogy tavaly is gyarapodott tagjaink száma, és Irházi János felvételével Karácsonyi Zsolt Kolozsvárra való távozása után ismét van magyar tagunk. Ez a szám hamarosan akár meg is duplázódhat, hiszen folyamatban van a fõvárosban Regéczy Szabina Perle tagságának elismerése is. Mit terveznek erre az évre? Mivel már februárban járunk, megtörtént eseményekrõl is beszámolhatok. Januárban Világoson emlékeztünk meg Mihai Eminescu és Ioan Slavici születésnapjáról, Déván e hónap elején köszöntöttük a 75 éves Irimie Strãuþ írót, költõt, filmrendezõt, Nicolae Labiº kortársát. Aradon a színházban rendkívül érdekes vitát szerveztünk az akkor a Nagyszeben melletti Pãltiniºen élõ Constantin Noica neves román filozófus és a Párizsban élõ Sanda Stolojan költõ, író, publicista, mûfordító és irodalomkritikus 1970-es évekbeli levelezésérõl, amely már annak idején és azóta is éles vitákat, eltérõ értelmezéseket szült. Természetesen az élet megy tovább, folytatjuk vitaestjeinket, irodalmi találkozóinkat, részt veszünk a színházi párbeszédeken, szerkesztjük az Arcát... Milyen a hangulat az írószövetség nyugati tagozatában? Tánc, móka, muzsika Fehér A Maros Mûvészegyüttes játékát élvezhette a tegnapi két elõadáson Nagyenyed diák és felnõtt közönsége. Édes kis Jézusunk címû összeállításában a székely falvak gazdag karácsonyi és farsangi szokásvilágából válogatott az együttes. A látványos betlehemes játékot a busók, majd regõsök tánca pörgette fel, tette vidámabbá, a cigány kántálót pedig fergeteges cigánytánc követte. Jól szórakozott a közönség a székely legények mókás kötözködésén, és gyarapíthatta bibliai tudását az István-napi köszöntõvel. A farsang farkán búslakodó lányok, majd a búsuló betyárok is mara- A hangulatváltó, fergeteges cigánytánc Rácz-fotó Saját magamról tudom, hogy az alkotómûvészek öntörvényû, érzékeny, nehéz emberek. Éppen ezért vezetõként megértéssel és humorral igyekszem a felmerülõ vitás helyzeteket feloldani, ami immár hosszú évek óta sikerül. További sok sikert, és köszönöm a beszélgetést! KISS KÁROLY dandó élményt nyújtottak. A büszke legényestõl pedig csak úgy dagadtak a nemzeti keblek s a lányok tapsoló tenyere. A parádés farsangtemetésen, Illyés siratásán már visongott a diáksereg. Egyszóval a Maros együttesnek, mint évtizedek óta annyiszor, idén is sikerült elbûvölnie a közönséget tiszta humorával, temperamentumos táncaival, szép ruháival, jól összeválogatott énekanyagával, Kásler Magda hangjával. Varga János, a mûsor szerkesztõjének szavait idézve...mint egy gyönyörû táncos ruhába a nemzeti érzés tiszta, szép viseletébe öltöztet. (T. I.)

7 Sport Szerda, február Ma hazaindul Törökországból az UTA Nagyváradon játszanak a Steaua ellen Tegnap este utolsó törökországi edzésüket is elvégezték az aradi FCM UTA labdarúgói, s ma már indulnak is hazafelé. Ezen az utolsó tréningen már teljes intenzitással dolgozott mindenki, még a lábadozó Edson és Lucian Todea is. A beleki edzõmérkõzéseket utóbbi két játékos kénytelen volt kihagyni, miután Edson egy erõs rúgást kapott a combjára, Todeának pedig bokaficamja lett a Honvéd elleni meccsen. A sérülések fõleg a csatárokat sújtották a törökországi felkészülési idõszak alatt. Edson már a koreaiak elleni elsõ edzõmeccsen kidõlt a sorból, Apostu a múlt szerdán robbant le, Dãnãlache a sok egymás utáni Arad Tegnap délután az aradi Decebal sportteremben az Iskolás kosárlabda-bajnokság megyei szakaszának kis- és nagydöntõje között az Aradi Temerarii SK tartott egy kerekes székes kosárlabda-bemutatót, aminek a célja volt felhívni a figyelmet a mozgássérültek sportjára. Az Izomsorvadásosok Aradi Egyesületének több tagja három éve szánta el magát arra, hogy megalapítsa saját sportegyesületét, s Temerarii SK néven ezt be is jegyezték. Valeria Bondor edzõnõ kezdett el a csapattal foglalkozni, majd lebetegedését követõen Ramona Cociuban vette át két hónapja a segédi munkakört, s Mãdãlina Pãliével együtt készítik fel a csapat kerekes székes játékosait. Az együttesben Temesváron játsszák a West Petrom ELBA bajnokit Ahogy arról korábban beszámoltunk, az aradi Victoria Sportcsarnokban rendezett kiállítás miatt szombaton több sportesemény is elmarad. Az Arad HC kézilabdázói ezt megoldották azzal, hogy bekéredzkedtek az Aurel Vlaicu Egyetem sporttermébe, az Aradi ICIM KK lejátszotta hamarabb a Iaºi elleni mérkõzését, míg az Aradi West Petrom KK férfi kosárlabdacsapata nem talált más megoldást, mint hogy lemondjon pályaválasztói jogáról Temesvár javára. Ez azt jelenti, hogy szombaton a Steinhübel István irányította aradi csapat Temesvárra utazik, ahol az ELBA ellen játszik majd. Visky alelnök szerint a rendezési költségeket közösen állják majd a temesvári klubbal. mérkõzéstõl kimerült, míg Simion utánpótlás-válogatottbeli elfoglaltsága miatt csak többnapos késéssel érkezett meg Törökországba. Egy adott pillanatban Lãcãtuº edzõnek ismét improvizálnia kellett, s Lucian Todea, Thiago, de még Varga is játszott csatárt az edzõmeccseken. Talán ettõl is vezérelve a klubvezetés úgy gondolta, hogy jó lenne még egy csatárt igazolni. Bár Lãcãtuº edzõ számtalanszor kijelentette: részérõl csak ismert játékos jöhet szóba, akit nem kell tesztelnie, végül csupán az utóbbi kategóriába tartozó 31 éves brazil Hugo Henrique érkezett, aki ahogy jött, úgy ment. Kerekes székes kosárlabda-bemutató nemcsak izomsorvadásosok játszhatnak, hanem bármilyen sérültek, az értelmi fogyatékosokat is beleértve. Ismét veszélyben az aradi röplabdasport Az Aradi Provolei SK ifjúsági nõi röplabdacsapatának két évvel ezelõtti megalakulásával ismét feléledt Aradon a röplabdasport. Radu Sabãu edzõ szponzorok, a játékosok szülei és saját vállalkozásuk által nyújtott összegekbõl tartotta fenn a csapatot, amelyiknek idén sikerült a serdülõk országos bajnokságának második szakaszába jutnia. Sabãu edzõ szerint több pályázatot is beadott a városi tanácshoz és polgármesteri hivatalhoz, ám ott süket fülekre talált, s így elképzelhetõ, hogy a következõ idénytõl nem nevezi csapatát a bajnokságba. Az aradi röplabdasport korábban ugyancsak a pénzhiány miatt szûnt meg, s most úgy látszik, támogatók hiányában ismét a régi sorsára jut. Az aradi serdülõ lányok a napokban Aradon vettek részt a bajnokság 2. szakaszának elsõ Míg az aradiak Törökországban szenvedtek, Aradon folyt a találgatás, hol játszik az UTA a Steaua ellen, miután szurkolói minõsíthetetlen viselkedése miatt az egykori katonacsapat pályáját a szakszövetség fegyelmi bizottsága három fordulóra felfüggesztette, s így a Steauának Bukaresttõl 150 km-re kell megrendeznie otthoni mérkõzéseit. (Idõközben a Steaua óvása után egyfordulós mérséklést kapott a szakszövetségtõl, így a Dinamo elleni rangadót már a Ghencea stadionban rendezhetik szerk. megj.). Craiova az oltyánok ellenséges viselkedése miatt kiesett, Râmnicu Vâlcea nem tetszett a játékosoknak, Brassó rapidos A fogyatékkal élõknek is örömet okoz a sportolás tornáján, amelyen 3:1-re kaptak ki a Szatmári Sportlíceumtól, 3:0-ra a Nagybányai ISK I-es csapatától és 3:1-re a nagybányaiak II-es csapatától. A következõ tornára Nagybányán kerül sor március elején. Az Aradi Provolei a következõ összeállításban szerepelt: Bianca Unc, Ruzenka Bratek, Oana Lãcãtiº, Alexandra Penþa, Dana Bugariu, Nicoleta Leca, Amelia Filimon, Amalia Gherman, Kovács Anita és Carmen Criºan. A simának látszó vereségek okát Sabãu edzõ lányai rutintalanságában látta, továbbá azt sem szabad elfelejtenünk, hogy mind a nagybányai, mind pedig a szatmári csapatban több korosztályos válogatott is szerepel, akik tavaly részt vettek a serdülõk Moszkvában rendezett Európa-bajnoki döntõ tornáján. területnek lett minõsítve, így végül Nagyvárad mellett döntött a Steaua-vezérkar, no meg Imi bácsi (Jenei Imre szerk. megj.) is közbenjárt, ráadásul Váradon a Steauának is sok szimpatizánsa van, mellesleg még az UTA-t is utálják, ezért gondolhatták ideálisnak a helyszínt. A fõvárosi együttes választásának az aradiak is örültek, hiszen így többen is el tudják kísérni kedvenc csapatukat a Steaua elleni mérkõzésre. A rovatot írta és szerkesztette: Berki Fláviusz Tegnap délután nyolcan, Mãdãlina Pãlie, Camelia Dijmãrescu, Constantin Bracon, Gabriel Dronca, Mircea Oniþã, ªtefan Pãlie, Gelu Vrabie és az újonc Raul vállalkozott arra, hogy a jelen lévõ iskolásoknak megmutatja tudományát. Utóbbi játékos olyan friss tag, hogy még vezetéknevét sem volt idejük megjegyezni a szervezõknek. A zöldek és a fehérek közötti mérkõzést végül a zöldek nyerték, de a két lányt soraikban tudó fehérek a második félidõben nagyon feljöttek. A Temerarii Sportklub az 5-ös Általános Iskola és a Mûvészeti Líceum sporttermében szokott készülni. Egyúttal felhívják a sportolni vágyó mozgássérültek figyelmét, hogy a 0745/ ös vagy a 0257/ os telefonszámokon Mihai Fighirnél jelentkezhetnek. Ranierinek kellene benn tartania a Parmát Claudio Ranieri visszatér a futball körforgásába, ugyanis a Parma menesztette Stefano Pioli vezetõedzõt, és helyére a Chelsea korábbi trénerét nevezte ki. Az olasz klub vezetõsége az AS Romától vasárnap elszenvedett 3:0-s vereség után döntött úgy, hogy felállítja a nyáron a Modenától érkezett szakembert, aki a gyenge bajnoki szereplés ellenére a legjobb 32 közé juttatta csapatát az UEFA-kupában. Iszinbajeva Bubka babérjaira tör Jelena Iszinbajeva, aki szombaton 4,93 méterre javította rúdugrásban a világ legjobb fedett pályás eredményét, azt mondta, elõbb-utóbb Ingyenes lesz a belépés az UTA Resicabánya mérkõzésre Arad Az FCM UTA vezetõsége tegnap faxüzenetben értesítette szerkesztõségünket, hogy az aradi csapatnak a bajnoki rajt elõtti utolsó felkészülési mérkõzésére ingyenes lesz a belépõ. A február 17-én, szombaton tól sorra kerülõ mérkõzésre egy ingyenes meghívóval juthatnak be a szurkolók, amelyeket a mérkõzés napján 9.30-tól kezdik el osztani a stadion pénztárainál. A stadion elõtti két pénztáros egyike az I-es tribünre osztja az ingyenes meghívókat, a másik pedig a II-es tribünre. A patkóba szóló meghívókat a stadion va- U20-as nõi kosárlabda-bajnokság Két gyõzelem, egy vereség az aradiak mérlege Az U20-as nõi kosárlabdabajnokságban a harmadik selejtezõtornát rendezték meg a napokban, amelyen a Mateºné Pajtek Erzsébet vezette Aradi Sportlíceum csapata két gyõzelmet és egy vereséget szedett össze. Az elsõ találkozón a Nagyváradi VSK-t 84:69-re verték, majd 78:47-re gyõzték le a Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumot, s az utolsó találkozón a Nagyszebeni Magic ellen 76:71 arányú vereséget szenvedtek. Pedig az utolsó találkozón, másfél perccel a vége elõtt 71:68-ra még az aradiak vezettek, de Rãzvan Puf (amúgy lepipálja az ukrán Szergej Bubkát. Még csak 24 éves vagyok és húsz alkalommal javítottam csúcsot, Szergej pedig pályafutása alatt 35 rekordot döntött meg. Remélem, befogom õt nyilatkozta a világ- és olimpiai bajnok orosz atléta. Ez a csúcs az elsõ volt az idén, de korántsem az utolsó mondta Iszinbajeva. Eltûnt hat szenegáli focista Olaszországban Eltûnt hat szenegáli futballista, akik a De Camberene csapatával a Copa Carnaval elnevezésû ifjúsági tornán vesznek részt az olaszországi Viareggióban. A hatóságok aggodalma nem csekély, mert az ifjú afrikaiak még igazolványt sem vittek magukkal, és vasárnap reggel óta se hírük, se hamvuk. Két esztendeje ugyanezen a tornán hasonló eset fordult elõ: gongyár felõli bejáratának pénztárában osztják. Az FCM UTA vezetõsége ugyanakkor felhívja bérletesei és a bérletet váltani szándékozók figyelmét, hogy a bérleteket idejében elkezdik árusítani a következõ árakkal: az I-es tribünre, az õszi szezonban bérlettel rendelkezõnek 200 lej, az új bérletesnek 245 lej; a II-es tribünre az õszi szezonban bérlettel rendelkezõnek 80 lej, az új bérletesnek 130 lej; a patkóba az õszi szezonban bérlettel rendelkezõnek 60 lej, az új bérletesnek 100 lej. A tavaszi szezonra a bérletek érvényessége március 3-án lép életbe. aradi) játékvezetõ ezen állásnál többször is a szebeniek javára tévedett, így azok nyerték a találkozót. Az aradi csapatban ezúttal pályára lépett mind a négy AIKK-játékos, a három mérkõzés alatt Mészáros 74, Uiuiu 44, Tarþa 43, Ionescu 42 pontot szerzett. A harmadik torna után az aradiak továbbra is a második helyen állnak a csoportban, elsõ helyen Szeben, harmadikon Nagyvárad, negyediken Sepsiszentgyörgy áll. Az U20-as bajnokság selejtezõszakaszának utolsó tornáját Sepsiszentgyörgyön bonyolítják le március között. akkor is elkóborolt az egyik afrikai csapat legénysége, de néhány nap múlva elõkerültek. Európa legalján a magyar klubfutball A magyar bajnokcsapat már az elsõ selejtezõkörben csatlakozik a Bajnokok Ligája 2007/08-as küzdelmeihez errõl az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) körlevélben tájékoztatta a magyar szövetséget. Ez azt jelenti, hogy a Borsodi Liga gyõztesének három ellenfelet kell legyõznie oda-visszavágós alapon, hogy a sorozat fõtáblájára kerülhessen. Az elmúlt évben a Debrecen a kvalifikáció 2. fordulójában kezdte meg szereplését, ám a macedón Rabotnicki Skopje elbúcsúztatta. Ami a bajnoki második helyezettet és a Magyar Kupa gyõztesét illeti, mindkét csapat az elsõ selejtezõkörben kapcsolódik be az UEFA-kupába, azaz már az elsõ játéknapokon pályára lép.

8 8 Szerda, február 14. Az Ifi-újság és amúgy a Nyugati Jelen egyik hûséges olvasója úgymond megrótta a rovat szerkesztõjét, amiért a múlt heti számban túl nagy teret engedett a politikának, és nem a fiatalokról (-nak, -hoz) szóló cikkekkel töltötte meg az oldalt, hanem olyasmikkel, amik a politikai információk koravén ifjaknak címû rovatba kívánkoznának, ha lenne ilyen. Hó-bortos vetélkedõk a Hargitán Idén is egymással konkurálva szervezik meg a Hó- Napokat és a Hóhányó Olimpiát a Madarasi Hargitán. Elõbbire február utolsó hétvégéjén (23 25.) kerül sor az Sz-MADISZ és az IFM szervezésében, utóbbit március elsõ víkendjén (1 4.) rendezi az UFF, a TMD és a MISZSZ. A két rendezvény Ha jó a hó, bármit lehet A címbéli Petõfi-idézetet véve jeligéül indítottuk útjára a múlt héten a Nyugati Jelen nyereményjátékát, amelynek a részvevõi között öt darab, két-két személyes belépõt sorsoltunk ki az aradi Space Klubban ma este sorra kerülõ úgynevezett Valentin-napi bulira. Szerencsét úgy lehetett próbálni, hogy olvasóinknak be kellett küldeniük (sms-ben, vagy en) egy-egy, a magyar irodalom nagyjai, vagy kortárs szerzõi szerelmes költeményeibõl vett idézetet. A nyertesek névsorát, és az általuk beküldött idézeteket az alábbiakban közöljük. Pribék Olivér (Simonyifalva): Áldott ezerszer / Az asszonyságod, / Mert engem nézett, / Mert engem látott. / S mert nagyon szeretsz: / Nagyon szeretlek / S mert engem szeretsz: / Te vagy az Asszony, / Te vagy a legszebb (Ady Endre: Mert engem szeretsz) Dani József (Kisiratos): Emelj föl magadhoz engemet, / fogadd el neked szánt lelkemet, / annyibul ha megérdemli tán, / Hogy szeretni képes igazán (Petõfi Sándor: Matildhoz). Oláh Attila (Kisiratos): Akár tövis jut nekem, / akár az illatja, / Mindegy! Feküdj rá lelkem / S álmodozzál rajta; / Álmodd meg azt a nagy szót, / Amely nincsen még meg, / Amely kifejezze majd: / Milyen forrón érzek! (Petõfi Sándor: Szerelemnek rózsákkal ) Boar Sebastian (Arad): Azt hiszem, hogy szeretlek; / lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz. / De láthatod, az istenek, / a por, meg az idõ / mégis oly súlyos buckákat emel / közéd-közém, / hogy olykor elfog / a szeretet tériszonya és / kicsinyes aggodalma. (Pilinszky János: Azt hiszem). Kiss Andrea (Arad): De néha csöndes éjszakán / Elálmodozva, egyedül / Múlt ifjúság tündér taván / Hattyúi képed fölmerül. // És ekkor még szívem kigyúl, / Mint hosszú téli éjjelen / Montblanc örök hava, ha túl / A fölkelõ nap megjelen (Vajda János: Húsz év múlva). A nyerteseknek gratulálunk, jutalmukat az aradi szerkesztõségben vehetik át ma. Az olvasóhoz programja nagyjából ugyanaz, játékos, bolondos vetélkedõkkel, esténként meg bulikkal telnek majd a napok. Lesz hószumó, hóröplabda, hótollaslabda-bajnokság, amerikaifoci a hóban, sí- és hódeszkaverseny, hószobrászat stb. Aki még nem jelentkezett vagy foglalt szállást magának, az még megteheti. A VII. Hó- Ifi-újság Néhány változat a Valentin-nap történetére Nem könnyû válaszolni arra a kérdésre, hogy ki volt Valentin. Az egyik verzió szerint Valentin római pap volt, aki Claudius császár üldöztetése alatt vértanúként halt meg i. sz. 269-ben, vagy 270-ben (egy február 14-i napon verték halálra). A legenda szerint a börtönbõl üzeneteket küldött a barátainak: Ne felejtsétek el Valentint! és Szeretlek benneteket! Egy másik változat szerint Valentin pap titokban párokat adott össze, ellenszegülve ezzel Claudius császár törvényének, amely átmenetileg megtiltotta a házasságkötéseket. Bebörtönözték, mert megtagadta a pogány istenek imádását. A börtönben barátságot kötött a börtönõr lányával, és a legenda úgy tartja, hogy imájával gyógyította meg a lányt, és kivégzésének napján üzenetet küldött neki, amit így írt alá: A Te Valentinod. Létezik egy harmadik változat is, mely szerint a rómaiak február 15-én tartották Lupercalia ünnepét. Ezt a tavasz-ünnepet Luperkusz isten tiszteletének szentelték, aki a nyájak és a termés védelmezõje volt. Az emberek A kritika teljesen jogos, az észrevételt és a gyors reagálást még azon melegében megköszönte a szerkesztõ, és ezt most megteszi nyilvánosan is, egyben elnézést kér mindazoktól, akiket leterhelt az ifjúságpolitikai eszmefuttatásával. Mentségére szolgáljon, hogy (a szerkesztõk rémálma!) nem volt más téma, meg hát olyan jó volt kibeszélni (Másnak, például, ugyanabból a környezetbõl, tetszett.) Okulva a történtekbõl, a jövõben igyekszünk szõrmentén foglalkozni a politikával. De teljesen távol tartani nem fogjuk magunkat, ha beleszól az oldal szerkesztésébe. Napokról részleteket a /sz-madisz.itthon-fiatalon.ro internetes oldalon lehet megtudni, a XII. Hóhányó Olimpiára meg február 18-ig lehet jelentkezni a Temesvári Magyar Diákszervezetnél a 0256/ ös, a 0788/ ös és 0356/ es telefonszámokon, vagy a tmd@tmd.ro címen. Kellett egy nap a szerelmeseknek kitalálták Meggyõzõdésünk, hogy Valentin-nap nincs, pontosabban a naptárakban csak becsempészték a névnapok közé. Az ehhez kapcsolódó Valentin-napi hisztéria Nyugat-majmolás, ami olyan erõs gyökerekkel kapaszkodik a magyar kultúra A gruppenszexnél egy valamire kell nagyon vigyázni: nehogy kimaradj belõle! Nagyszebenben ülésezett a Magyar Ifjúsági Értekezlet Országos Küldöttgyûlése a hétvégén. Az állítólag 230 (RMDSZ-szel együttmûködõ) ifjúsági szervezetet tömörítõ MIÉRTtalálkozó egyik fontos napirendi pontja az elnökválasztás volt, de ez nem hozott változást, mert a csíkszeredai Borboly Csabát választották meg ismét. A tisztújítás mellett módosították az alapszabályzatot, és áttekintették az európai parlamenti választásokat érintõ feladatokat is. A küldöttgyûlésen jelen volt Markó Béla RMDSZelnök és Kovács Péter ügyvezetõ alelnök is. Markó szerint Fapofa J A férj kényelmesen elhelyezkedik a kanapén, és elkezdi nézni a tévében a bokszmeccset. Hirtelen felkiált: Kiütötték! Hát ezt nem hiszem el! Még egy perc sem telt el, és máris vége! Mire a felesége: Aha, tudom, mit érzel * Mióta dolgozol ennél a cégnél? Mióta megfenyegettek, hogy kirúgnak. * A pszichiáter rendelõjének elõterében az egyik várakozó páciens kérdi a másiktól: Ön most jött, vagy már távozóban van? Ha én azt tudnám sóhajt a másik, nem lennék itt. Fapofa J Borboly maradt a MIÉRT-elnök az RMDSZ által meghirdetett fiatalítás nem maradt választási jelszó, hanem meg is valósult, és ez jelentõs mértékben a MIÉRT-nek köszönhetõ, amely már a kezdetektõl jól alakította ki szervezeti koncepcióját, és az RMDSZszel folytatott együttmûködését, ezáltal a szervezet nagy befolyással bír az RMDSZ politikájára is. Nagyjából ezt SMS-játék dalolva és táncolva könyörögtek Luperkuszhoz, hogy megvédje a nyájaikat és vigyázzon az emberek és az állatok egészségére, és termékenységére. Az ünnep éjjelén a fiatal nõk belerakták a nevüket egy kerámia korsóba, a férfiak pedig húztak belõle egy-egy nevet. Az ünnepség és a táncok idejére párok lettek, sõt gyakran egész évben együtt maradtak. Mások szerint a Valentin nevet sokan összetévesztették a norman francia galantin szóval, ami szerelmest jelent. Az idõk során a két hiedelem összefonódott, melynek eredményeképpen Szent Valentinra úgy emlékezünk, mint a szerelmesek védõszentjére. Az oldalt PATAKY LEHEL ZSOLT szerkesztette talajába, mint mondjuk a Haloween, és a vele társítható töklámpás õrület. A magyarban Bálint-nap van, és ilyenkor nem szokás küldözgetni semmit, még egy napra szóló álházasságot sem kötni. Még csak a Balassi-kötetetekbõl sem adnak el többet ismételte el Borboly Csaba is, de hozzátette: most feladatuk oly módon átalakítani a MIÉRT-et, hogy az megfeleljen az európai uniós csatlakozást követõ új kihívásoknak. Kovács Péter szerint a szervezet attól életképes, mert az elmúlt években egységes ifjúsági mozgalmat hozott létre, és szinte teljes egészében integrálni tudta az erdélyi magyar ifjúsági szervezeteket. Ez az állítás viszont sántít, mert tucatnyi egyesület hallani sem akar a MIÉRT-rõl, inkább a Magyar Ifjúsági Tanáccsal, vagy a sokkal nagyobb múltú Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségével mûködik együtt. Charles Dickens a Twist Oliver c. regény szerzõje, így azok válaszoltak helyesen a múlt heti kérdésünkre, akik az õ nevét küldték be sms-ben. Az aradi Renaissance Klubba egy-egy kétszemélyes belépõt nyert Bereczky Ibolya és Székely István, jutalmukat a szerkesztõségben vehetik át. Bár most nem vagyunk szökõévben, az e heti feladványunk mégis ehhez kapcsolódó. Köztudomású, hogy ilyen esztendõben egy nappal hosszabb a február (i. e. 46-ban Julius Caesar római császár rendelte el, hogy négyévente iktassanak be még egy napot a naptárba); a kérdés: melyik nap a szökõnap? A kérdéseket hétfõ délig várjuk telefonos írott üzenetben a es számra.

9 Órákig akadozott a közlekedés Frontálisan ütközött egy bolgár és egy lengyel TIR Arad Órákig akadozott a közlekedés tegnap déli 1 óra körül a simándi úton, miután egy bolgár és egy lengyel TIR frontálisan ütközött, az egyik sofõrt súlyosabb, a másikat könnyebb sérülésekkel vitték kórházba. A helyszínelõ Emil Moþiu, a közúti rendõrség munkatársa a Nyugati Jelennek tegnap délután még nem tudott pontosan beszámolni a baleset körülményeirõl. Feltehetõen az egyik Újabb kontingensváltás Koszovóban Arad Csütörtökön 11 órakor az aradi várban ünnepélyes keretek között búcsúztatják azt az újabb katonai kontingenst, amely Koszovóba utazik, hogy részt vegyen a KFOR békefenntartó missziójában. Ez már a negyedik egység, amelyet az aradi 191-es Gyalogsági Zászlóalj kiküld. A katonák hat hónapig maradnak Koszovóban, ott pedig olasz parancsnokság alatt fognak létesítmény-védelmi, járõrözõ, kísérõ, egészségügyi stb. feladatokat ellátni, ugyanakkor különleges esetekben is bevethetõek. (IJ) Csak a legjobbak utazhatnak Mágnás Miska újszentesi módra Temes Az elõzõ évek hagyományait folytatva idén is megrendezi a farsangi kabarét Újszentesen Szûcs András Ottó református tiszteletes és Heinrich József római katolikus plébános. A jókedvbõl, tréfás történetekbõl kifogyhatatlan két egyházi személyiség a Mágnás Miska címû operett paródiájára építi a mûsort, külföldi teherautósofõr elaludhatott a kormánynál, mert fék- és egyéb nyomok hiányában más okra nem következtetnek a rendõrök. A megyén átutazó kamionosok általában fáradtak, sok órán át vezetnek, és gyakran elõfordul, hogy emiatt karambolt szenvednek vagy okoznak. A teherautók egyike színes tévéket szállított, a másik hûtõkocsiutánfutóval közlekedett. Moþiu ezenkívül lesznek más humoros jelenetek is, no meg az elmaradhatatlan Hacsek és Sajó páros is színpadra lép; meghívott elõadó Ferenczy Annamária színmûvész. A kabaré február 16-án, pénteken 19 órakor kezdõdik a katolikus hittanteremben, a jókedvrõl gondoskodnak a házigazdák és a mûsorban szerint az egyik balra, a másik jobbra csúszott, a mintegy 40 tonnás utánfutókat az egyik sávra húzták, ami miatt a Szentanna és Kürtös közötti keresztezõdésnél nehézkesen alakult a forgalom. Az útkarbantartó igazgatóság embereit küldték az út letakarításához, a közúti rendõrség tegnap délután még mindig a baleset körülményeit vizsgálta. SÓLYA R. EMÍLIA közremûködõk, farsangi fánk és forralt bor biztosítva! Tombolajegyet is vásárolhatnak a nézõk 2 lejért, de a belépésért nem kell fizetni (felajánlásokat viszont elfogadnak). Az elõadás után álarcos felvonulás és nótás táncmulatság kezdõdik. Szeretettel várják a szórakozni vágyókat! P. L. ZS. Jelenidõ Utcára vonultak a villamos mûvek alkalmazottai Folytatás az 1. oldalról Deliman edzett és tapasztalt szakszervezeti vezér A szakszervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy ha nem emelik az órabéreket, a túlórákért a kapott juttatásokat stb. (ami körülbelül egyharmada a magyarországinak, vagy a csehországinak), nem változtatnak az energetikai ipar bér- és gazdaságpolitikáján, fennáll a veszélye annak, hogy elveszítik a jó szakembereket, akik az uniós munkaerõpiac megnyitásával inkább külföldön keresnek majd állást. Béremelést, beruházásokat követelnek Arad Sejthetõ volt, hogy Varujan Vosganian ipari miniszternek az állami energiaszolgáltató üzemek dolgozóinak béremelésére vonatkozó bejelentésére az aradi hõés elektromos erõmû (CET) szakszervezete azonnal felszisszen, hisz az ígéret rájuk nem vonatkozik, mivel õk a városi önkormányzat alárendeltségébe tartoznak. Az viszont erre az esztendõre egyetlen százaléknyi béremelést sem tervezett be, állította Traian Deliman, a szakszervezet elnöke, megjegyezve, hogy írásban leadott kérelmüket még válaszra sem méltatták. A CET érdekvédelmi szervezete, a teljes érdektelenségre hivatkozva 2007-re, több lépcsõben, összesen 35 százalékos fizetésemelést kér a munkáltatójától, és hogy igényének nyomatékot is adjon, holnap 11-kor kivonulnak a városháza elé. Ha elsõ megmozdulásunkra sem reagálnak, akkor hamarosan általános sztrájkot hirdetünk jelezte a következõ lépésüket Deliman. A béremeléssel párhuzamosan egy második igényt is megfogalmaztak, mégpedig a 2-es egység befejezésére vonatkozóan. A szakszervezetisek elmondták, habár két éve a beruházás folytatásának ígéretével vette át õket a Termoelectricától az önkormányzat, néhány jelentéktelen munkát kivéve, semmit sem haladtak a beruházással. Ugyanakkor figyelmeztettek, hogy a most üzemelõ és 1992-ben átadott 1-es egység huszonöt évre tervezett élettartama lassan a végéhez közeledik, ezért sürgõsen gondoskodni kellene teljes felújításáról. Az 1-es egységnek nincs alternatívája Aradon, ha bármi történik, a megyeszékhely hõenergia nélkül marad magyarázta Deliman. De elhangzott még, hogy a CET, az uniós szabályok alapján 2013-ig kapott haladékot a környezetvédelmi beruházások elvégzésére. Ha ezeket a fejlesztéseket hat éven belül nem végzik el, a hatóság bármikor leállíthatja a hõerõmûvet. (IRHÁZI) Szerda, február Sorozatgyújtogatás Vajdahunyadon Leégett autó Vajdahunyadon. Divattá válik az autógyújtogatás?! Olvasó-találkozó, falugyûlés Ágyán Arad Vasárnap 15 órai kezdettel az ágyai kultúrotthonban várjuk egy kávé melletti, falugyûléssel egybekötött beszélgetésre a község helybeli elöljárói mellett mindazokat, akiket érdekel a településen az elmúlt két évben lezajlott közösségi munka, illetve azokat, akik jobbító szándékú ötleteiket, gondjaikat, örömeiket szeretnék megosztani a jelenlévõkkel. A helyszínen megtalálják az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozat legújabb kiadványait. Hozzák magukkal azokat is, akik nem olvassák a Nyugati Jelent. Számukra kellemes meglepetést tartogatunk. Hunyad Tegnap reggel három égõ autóhoz riasztották sorozatban a vajdahunyadi tûzoltókat. Az elsõ áldozat egy magyar rendszámú Opel Vectra volt, melynek tulajdonosai csupán átmenetileg tartózkodtak a Cserna-parti városban. Állításuk szerint már nincs sok közük e településhez, nincsen haragosuk sem itt, sem máshol. Hasonlóan békés, egyszerû polgárok azok is, akiknek a következõ félórában gyújtották fel Dacia személygépkocsijukat. A második, illetve harmadik lángra lobbanó autó az elsõtõl maximum 200 méteres körzetben volt. A gyújtogató valószínûleg benzinnel locsolta le a kiszemelt autókat jelentette be Bogdan Niþu rendõrségi szóvivõ, aki szerint megszállott gyújtogató lehet a tettes. Kilétére azonban egyelõre nem derült fény. (GBR) NYUGATI JELEN

10 10 Szerda, február 14. XVII. Erdélyi magyar matematikaverseny Csikys diák minõsült a nemzetközi erõpróbára Arad Február között rendezték meg Csíkszeredában a XVII. Erdélyi magyar matematikaversenyt. A Csiky Gergely Iskolacsoportból Boros Zoltán és Hadnagy Kinga (IX. A osztály), Czeglédi Éva (X. A), Bugyi Noémi, Czobor Ádám és Szõke Andrea (XI. A) vett részt az erõpróbán. Mindannyian szépen szerepeltek, különösen Hadnagy Kinga, aki minõsítést szerzett a Nemzetközi magyar matematikaversenyre, amelyre idén Szegeden kerül sor március között újságolta Péter András felkészítõ és kísérõ matematikatanár. K. K. Élmények iskolája felnõtteknek Az Élmények iskolája elnevezésû program eredetileg iskolásoknak szólt, és már évek óta sikeresen mûködik. A szervezõk úgy gondolták, lehetõséget biztosítanak az élménypedagógia módszere iránt érdekelõdõ felnõtteknek, olyan pedagógus csoportoknak, tanári karoknak is, amelyeknek tagjai szükségét érzik a személyiségfejlesztõ és csapatépítõ tréningnek oktató-nevelõ munkájuk hatékonyságának növelése érdekében. A tanfolyam az egyéni fejlõdés mellett kikapcsolódást is jelent, hiszen a természetben zajlik. A tanároknak, osztályfõnököknek, tanítóknak, szabadidõ-szervezõknek, iskolaigazgatóknak szóló ajánlat egy Outward Bound tanfolyamon való részvétel lehetõsége, ahol a gyakorlatban próbálhatják ki, hogyan is mûködik az élménypedagógia. Egy hétvégén át alkalmuk adódik testi, lelki és szellemi edzésre, meggyõzõdhetnek, hogy menynyire tanulságos, izgalmas és Gimnazisták Arany városában Temesvár Nagyszalontán tettek egynapos kirándulást a temesvári 26-os számú nyolcosztályos iskola gimnazistái a Start Tanácsadó és Továbbképzõ Iroda szervezésében. Az út során a bánsági kisdiákok valamelyes betekintést kaptak a szalontai fiatalok mindennapjaiba, megnézhették a Bihar megyei város nevezetességeit, emellett a Start-iroda által szervezett kézmûves táboraikhoz partnereket kereshettek a Sinka István Kézmûves Körben, mely a szalontai magyar ifjúsági szervezet (MIDESZ) mellett vendégül látta a csoportot. A fiataloknak alkalmuk volt megtekinteni a szalmadíszekbõl, aratókoszorúkból, fonott kosarakból stb. összeállított tárlatot is. Nem is gondoltam volna, hogy szalmából ennyi érdekes dolgot lehet készíteni. Én is nagyon szeretném megtanulni ezeket, mert nagyon ötletes mégis biztonságos ez a program. A tanfolyam (szállás, étkezés péntek déltõl vasárnap délig, felszerelés, program, biztosítás) 99 RON-ba kerül. A program mozgásos szabadtéri közösségépítõ játékokat, bizalomfejlesztõ tevékenységeket, kötélkerti gyakorlatokat, tevékenységek utáni megbeszéléseket, értékeléseket, valamint rövid élménypedagógiai ismertetõt módszertani áttekintést foglal magába. Jelentkezni lehet csoportosan vagy egyénileg: minimum 15 fõs csoportok (idõpont: az év bármelyik hétvégéje), egyénileg a következõ idõpontra lehet jelentkezni: február Helyszín: a szovátai Outward Bound Központ. Kapcsolattartó: Tóth Orsolya, tel./fax: 0265/ , mobil: ; villámposta: secretariat@outwardbound.ro, honlap: K. K. Arany János szobránál a kirándulók ajándéktárgyakat láttam mondta a hatodikos Pántya Bernadett. Nekem a legjobban a református templom tornyába való felmászás tetszett. Még soha sem voltam ilyen magas toronyban, s nem is láttam fentrõl egy várost sem vette át a szót az ötödikes Berta Brigitta. Arad Tiszafüreden járt az elmúlt héten a majláthfalvi iskola tanáraiból, szülõi bizottságának tagjaiból, a Pro Majláth Egyesület képviselõibõl álló kilenctagú küldöttség. Látogatásukra a testvérintézmény, a Zrínyi Ilona Általános Iskola napja szolgáltatott alkalmat, amit több mint harminc éve ünnepelnek meg. A nagy napon az ünnepi köszöntõk és mûsor után az elsõsök fogadalmukban vállalták: méltó fiai, leányai lesznek az iskolának, amelynek a jelvényét a nyolcadikosok a kicsinyek mellére tûzték. Bár a szalontai fiatalok néhány évvel idõsebbek a temesvári csoportnál, mégis könnyen összebarátkoztak a kicsikkel, s megígérték, hogy viszonozzák a látogatást. Az egynapos ott-tartózkodás alatt a gyerekek megtekinthették a Csonkatornyot, Arany János, Zilahy Lajos, Sinka Oktatás Pedagóguslakások is lesznek a Magyar Házban Hunyad Április végére ígéri a vajdahunyadi Magyar Ház új épületének átadását Winkler Gyula miniszter, a megyei RMDSZ-szervezet elnöke, a létesítmény egyik megálmodója. A vajdahunyadi közösség a megyében élen járt a Magyar Ház kialakításában, 2000 májusában avatták az elsõ közösségi épületet, amely azóta civilszervezetek székhelyeként otthont biztosított már az ökumenikus óvodának, orvosi rendelõnek, internet klubnak, státus-irodának, és számtalan kulturális rendezvénynek. Ez utóbbi célra azonban szûknek bizonyult, hiszen a hajdani lakóházban nem igazán volt mód nagyobb tanácstermet kialakítani. Ezért jött szóba egy új terem megépítése. Elképzelésünket elsõsorban a Communitas és az Illyés Alapítvány karolta fel, de jelentõs segítséget nyújtott Szombathely önkormányzata is, amely testvérvárosi kapcsolatunk révén évi millió forint közötti pénzbeli juttatással támogatta az eredeti Magyar Ház megvételét és rendbetételét, illetve az új felépítését. Emellett számtalan, használati és berendezési tárgyakból álló támogatást nyújtottak, kezdve a könyvtárral, számítógépekkel, fûtõtestekkel, mondja Winkler Gyula, aki a szombathelyi kapcsolat ápolása és a vajdahunyadi magyar közösség fejlesztése, illetve a Magyar Ház adminisztrálása végett létrehozott Corvin Savaria Társaság el- A vajdahunyadi Magyar Ház új épülete. Hamarosan benépesül nökeként, majd vezetõségi tagjaként aktív részese volt az eseményeknek. A jelenlegi felállásban Vajdahunyadon elsõrendû cél a magyar nyelvû oktatás talpra állítása, mondta Winkler, aki januárban megalakította a településen az oktatásfejlesztõ bizottságot. Ott született meg a döntés, hogy a Magyar Ház új épületének tetõterét oktatási célokra használjuk fel; elsõsorban tanári lakásokat kívánunk itt kialakítani annak Gyermekeinknek gyökereket és szárnyakat István, valamint Kulin György csillagász szülõházát, megismerték dióhéjban Nagyszalonta történetét, általános képet kaptak a hajdúk életmódjáról, építkezési szokásairól. Én meg sohasem láttam ilyen görbe utcákat. Elég okosak voltak azok a hajdúk, ha úgy építették a várost, hogy el tudjanak bújni az ellenség elõl mondta az ötödikes Szabó Ágota. A 21 diákból álló csoport tehát kellemesen töltötte a két félévet elválasztó vakáció elsõ napját. A diákok és tanáraik ezúton köszönik Cseke Sándor nagyszalontai MIDESZ-elnök meghívását, illetve Magyari Etelka temesvári színmûvésznek azt, hogy vállalta három tanuló részvételi díjának a kifizetését, felajánlva erre a célra a szilveszteri Rádiókabaréban való fellépésének honoráriumát. P. L. ZS. A vendéglátók erre a napra tervezték az új, illetve a felújított régi iskolaszárny átadását. A közel 300 millió forint értékû munkálatok 70%-át az EU finanszírozta, az önrészt az önkormányzat, illetve az iskola fedezte. Bódi György iskolaigazgató kiemelte: bõvítették a számítástechnikai és nyelvtanulási lehetõségeket, ultramodern számítógépekkel ellátott két laboratóriumot szereltek fel, a tanulásban gátolt gyermekekkel kiemelten foglalkoznak, de egyéni foglalkoztatásban vesz részt minden gyermek. Az integrált nevelés elõkészítése immár az óvodában elkezdõdik. Az ünnepség utáni baráti beszélgetésen terítékre kerültek az együttmûködés további tervei, amelyekkel kapcsolatban a vendéglátók jó hírrel szolgáltak: a majláthfalvi kollégium elkülönített számlájára máris félmillió forint gyûlt össze, a további pénzgyûjtést szolgálja az áprilisban sorra kerülõ jótékonysági koncert, amelyen többek között Vikidál Gyula, Varga Miklós és Balázs Fecó is fellép. Angoltanárok figyelmébe A George Endres Memorial Trust pályázatot hirdet képzett angoltanárok számára. A pályázat nyertesei szakmai továbbképzésen vehetnek részt az angliai Teignmouth, illetve Hastings helységekben 2007 nyarán. A tanfolyamok célja elõsegíteni a résztvevõk pedagógiai és módszertani tudásának gyarapítását és lehetõséget teremteni a számukra, hogy az oktatásban felhasználható segédanyagokra tegyenek szert. Feltételek: 45 éves korhatár, minimum hároméves tanítási tapasztalat a közoktatásban. A pályázat tartalmazza: ajánlólevél az iskolától, a legmagasabb képesítést bizonyító okirat fénymásolata, kézzel írt, maximum 500 szavas esszé. Az esszé témája: A lányok Nagy-Britanniában jobban boldogulnak a nyelvtanulással, mint a fiúk. Igaz ez az ön hazájában is? érdekében, hogy idevonzhassunk fiatal, szakképzett pedagógusokat, akik fellendíthetik a vajdahunyadi magyar oktatást. A ház földszintjét szintén hasznosíthatják majd az oktatásban dolgozók is, itt egy multifunkcionális közösségi terem fog mûködni, konyhával, öltözõvel, fürdõkkel ellátva, ahol a civil szféra minden rétege tevékenykedhet majd ígéri Winkler. GÁSPÁR-BARRA RÉKA A segítséget, a szíves vendéglátást a majláthfalviak egyhetes, erdélyi kirándulásra szóló meghívással próbálták megköszönni. A ft. Kapor János plébános jóvoltából nyáron sorra kerülõ kirándulás elsõ és utolsó napját a tiszafürediek Majláthfalván töltik, ahol még szorosabbra fûzõdhetnek a baráti szálak, hogy gyermekeinknek közös erõvel biztosíthassunk gyökereket, valamint szárnyakat ahogy a tiszafüredi iskolaavató alkalmával fejezte ki magát az egyik hozzászóló. JANKÓ ANDRÁS A pályázóknak be kell számolniuk arról, hogy jártak-e már olyan országokban, ahol a hivatalos nyelv az angol. A tanfolyamokat 2007 júliusában vagy augusztusában rendezik, és két hétig tartanak. Ezt követõen a pályázók egy háromnapos londoni kiránduláson vehetnek részt. A kiadásokat a Trust állja, beleértve a Budapest London Budapest repülõutat is. A Trust nem válaszol levélben pályázóknak, de a legesélyesebbnek ítélt szerzõknek interjún is meg kell jelenniük Budapesten 2007 márciusában vagy áprilisában. Leadási határidõ: február 23. (postabélyegzõ dátuma). Postacím: The Course Secretary, The Endres Memorial Trust, 11 Fairmile Lane, Cobham, Surrey, KT11 2DL England Az angol nyelvû felhívás elolvasható a foun dation.org honlapon. (IJ)

11 Nyugdíjas farsang Vajdahunyadon Nem az a fontos, hogy az ember hány éves A pénzsegélyért veszem feleségül. Õszinte farsangi vallomás Kedvelt indulójukkal köszöntötték egymást hétfõ délután a dévai és vajdahunyadi nyugdíjasklubok tagjai, akik immár második alkalommal ünneplik együtt a farsangot. A házigazdák idén is a Cserna-parti város klubtagjai voltak, akik jelmezes felvonulással, jóízû humorral, tánccal, dallal, vidám jelenettel és igazi zsákbamacskával örvendeztették meg dévai társaikat. És persze nem hiányzott az asztalokról a sok finomság sem, a díszes szendvics, ízes süti, ráadásként megcsodálhattuk Veronka néni feketeretek-egérkéit, uborka-csónakját és tojásgombáit, a mosolygó sütibarackokkal közelebbi ismeretséget is köthettek azok, akiknek gyomrában külön rekesz mûködik a sütemények részére. Mert amúgy az ünnepség vége felé elõkerülõ Arad A 2007-es aradi EMKEbál idén is az utolsó farsangi szombaton, február 17-én lesz a Central Szálló nagytermében. A megszakítás nélkül 35. alkalommal sorra kerülõ rendezvény meglepetésekkel, játékokkal, tombolával és választékos vacsorával jár. A hajnalig tartó tánchoz zenérõl a Daniel s zenekar gondoskodik. Jegyek kizárólag elõvételben a Csiky Gergely Iskolacsoportban, Matekovits Máriánál kaphatók. Itt lehet tombola-felajánlásokat tárgyakat vagy szolgáltatásokat is tenni. K. K. Nagyvarjas/Arad Február 17-én, szombaton farsangi batyubált szerveznek a nagyvarjasi kultúrotthonban, ahol a szervezõk gondoskodnak a vidám hangulatról, értékes tombolanyereményekrõl, egész éjjel nyitva tartó büférõl, valamint a résztvevõk számára egy-egy tányér gulyásról. A 20 órakor kezdõdõ mulatságon a talpalávalót Pintér András és zenekara szolgáltatja. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt. (B) Nagyzerind Február 24-én, szombaton 20 órai kezdettel farsangi bált szerveznek a padlócsempével frissen felszerelt nagyzerindi kultúrotthonban. A talpalávalót a Roller zenekar szolgáltatja, a szervezõk értékes tombolanyereményekrõl, kellemes meglepetésekrõl gondoskodnak, szeretettel várnak minden érdeklõdõt. (B) Zimándújfalu Február 17-én, szombaton 20 órai kezdettel a zimándújfalui kultúrotthonban farsangi bált szervez a Borostyán Egyesület. A talpalávalót a Kvint együttes szolgáltatja, a szervezõk tombolanyereményekrõl, vidám, farsangi hangulatról, egész éjjel nyitva tartó büférõl gondoskodnak. finomságokat már csak szemmel gyõzték falni. Pedig mozgáshiányról sem panaszkodhattak a farsangolók. Jóformán nem akadt olyan, aki legalább egy tangó erejéig meg ne mozgatta volna ízületeit. S ha mégsem, akkor rekeszizmukat biztosan megdolgoztatták, hiszen az örök ostoba diák, a még ostobább rendõr viselt dolgait bemutató jelenetek igazi hahotázásra fakasztották a közönséget. S aztán hab a tortán: jött a viccáradat, úgyhogy a jókedvért senkinek sem kellett a szomszédba menni. Persze a maskarázás sem maradhatott el, a házigazdák becsületes farsangozókhoz illõen, esküvõi menetben vonultak fel, élen a vizet prédikáló pappal, az örök szûz, babát váró menyasszonnyal és a mindenre elszánt võlegénnyel. De ott volt a sorban Gyergyó legnagyobb pityókája is, a kimustrált kaszinói kártya, dominó barátjával, az idõs bohóc oktondi tanítványával, a csinos párizsi hölgy, Rózsa Piroska és a kedvelt csángó legényke, a sort pedig az iszákos seriff zárta. Ötletes jelmezeiket, szójátékokban gazdag bemutatkozásukat az EMKE vajdahunyadi szervezete oklevéllel, virággal, könyvvel jutalmazta. Az ajándékozásban amúgy sem volt hiány, Takács Ibolya vajdahunyadi klubelnök figyelmességének köszönhetõen senki sem távozott üres kézzel az ünnepségrõl. Ám a tárgyi figyelmességeken túl a legnagyobb ajándék a lelki feltöltõdés volt, amely vendégekre, házigazdákra egyaránt kiterjedt. Ezt tükrözték a klubok közti kapcsolat továbbépítésérõl szóló fogadkozások is, melyek bizonyára még sok jókedvû együttlétet eredményeznek. GÁSPÁR-BARRA RÉKA Farsang Farsangi bálok a régióban Megvalósult álom Szeretettel várnak minden érdeklõdõt. (B) Kisiratos/Arad Február 17-én, szombaton vacsorával egybekötött farsangi bált rendeznek Kisiratoson, a kultúrházban. Fellép a békéscsabai Tabán néptáncegyüttes, muzsikál Papp Attila és zenekara, belépti díj 15 lej. Pécska/Arad Február 17-én, szombaton 20 órától saját székházában farsangi bált szervez a Pécskai Ipartestület. A gazdag és választékos menü mellett lesz helyszínen büfé, díjazott álarcverseny. A jó hangulatot az UNIROL biztosítja. (IJ) Pécska/Arad Február 17-én, szombaton este tartja már hagyományossá vált farsangi bálját idén a pécskai Kolping Család keresztény szervezet. A tavaly is nagy sikernek örvendett rendezvényen évek óta ötletesnél ötletesebb jelmezekkel állnak elõ a résztvevõk és lepik meg a szervezõket. A római katolikus plébánia klubhelységében szervezendõ farsangi bál batyus lesz, bõvebb felvilágosítást a Kolping Család vezetõségénél lehet igényelni. (S. P.) Miriszló/Fehér február 16-án kerül sor az óvodások és kisiskolások farsangi elõadására, melyet február 17-én a felnõttek bálja követ. Magyarlapád/Fehér február 16-án 11 órától rendezik meg az óvodások álarcosbálját. Gyulafehérvár/Fehér február 17-én az RMDSZ székházában 20 órakor kezdõdik a fiatalok elõadásával egybekötött farsangi mulatság. Székelykocsárd/Fehér február 17-én a Magyar Házban rendezi meg az RMDSZ a farsangi bált. Marosújvár/Fehér február 17-én a gyerekek álarcos báljával indul az RMDSZ hagyományos farsangi mulatsága. Torockó/Fehér február 24-én temetik a farsangot. T. I. Déva Idén a Téglás Gábor Iskolacsoportban szervezik meg a dévai magyar közösség hagyományos Szerda, február Az életet nagylelkûségben mérik Fehér Régi idõk emlékét idézte szombaton este a Máltai Bál Nagyenyeden. Tíz év álma és makacs munkája varázsolta igazi megyebállá a segélyszervezet tizedik farsangi jótékonysági rendezvényét. A nagybetûs megnevezést nemcsak a megyei és városi elöljárók jelenléte, Gyulafehérvár és Enyed közismert személyiségeinek a részvétele indokolja, hanem ezt a bál fénye és eleganciája is. Az est sikere pedig egy összeforrott, nagy csapat megfeszített munkáját dicséri. Az esemény színhelye idén a Tribun Tudoran utcai sportterem volt, melynek multifunkcionalítása ez alkalommal igazán bebizonyosodott. A pályát padlószõnyeg védte, a kivilágított, kidíszített teremben pedig a 350 fõre megterített asztalok jókora táncparkettet zártak közre. A pazar terítéshez a Logos Kft.-tõl kölcsönzött kényelmes székek és az Elena Covaciu porcelángyáros ez alkalomra adományozott 400 személyes étkészlete is hozzájárult. A bált a Bethlen Gábor Kollégium XII. osztályosainak táncbemutatója nyitotta, az ezt követõ elragadtatott Régi idõk hangulatát hozták vissza taps pedig oktatóik, a Lõrinc házaspár lelkes munkáját is jutalmazta. A vendégsereget Fari P. Ilona, a Máltai Segélyszolgálat nagyenyedi vezetõje után Cosmin Covaciu prefektus, Florin Mãrginean megyei alelnök, Mihai H. Josan polgármester, a Máltai Fõtitkárság részérõl pedig Lázár Alpár köszöntötte. A rövid tevékenységi beszámoló a jótékonykodás szükségességét indokolta, köszönet illette a szponzorok, támogatók népes táborát is. A gazdag és ízletes vacsorát a máltai önkéntesek készítették és szolgálták is fel. A bál lebonyo- Akiket köszönet illet: a máltai önkéntesek népes tábora lításában külsõ segítséget nem vettek igénybe. Tetszést aratott az Escurial divatház bemutatója, melyet a Szívtõl lélekig jótékonysági árverés, majd a hûség tombola követett. A bál jelszava: Az életet nem idõben, hanem nagylelkûségben mérik, megtette hatását. A felajánlott adományokkal a szervezõk elégedettek. Megelégedésüknek a bálozók is gyakran hangot adtak és ismerjük el, egy ilyen méretû és színvonalú esemény önkéntes felvállalásához is jó nagy lélek szükségeltetik. TAKÁCS ILDIKÓ farsangi bálját. A február 17-re tervezett mulatságon a talpalávalót Paló Lajcsi zenekara biztosítja. A részvételi díj fejenként 50 új lej. Jelent - kezni Nisztor István iskolagondnoknál lehet a es telefonszámon, vagy személyesen az iskolában. GBR Resicabánya/Krassó-Szörény A böjtfõvasárnap elõtti szombaton, február 24-én az RMDSZ farsangfarki bált rendez, amelyen az igazfalvaiak csiklandozzák majd a télben meggémberedett talpakat. A belépésre jogosító meghívókat az RMDSZ székházában lehet beszerezni. A maszkversennyel és más utálatossággal egybekötött táncrendezvényt ezúttal is a 4-es líceum internátusának éttermében rendezik meg, amely az Eftimie Murgu Egyetem mögött található. (MAKAY) Nagyszentmiklós/Temes Megváltozott a szombatra meghirdetett nagyszentmiklósi farsangi batyubál idõpontja: a Nákó-kastélybeli mulatságra egy héttel késõbb, február 24-én kerül sor este nyolc órától. Zenél a Trió Plusz együttes, a belépõjegy ára 10 lej (nyugdíjasoknak 7 lej).

12 február 14., szerda Szerda, február 14. Naptár Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Bálint és Valentin nevû kedves olvasóinkat. Évforduló 200 éve, 1807-ben született BATTHYÁNY Lajos gróf, liberális nagybirtokos, az elsõ független magyar minisztérium elnöke, az es szabadságharc vértanúja. Ny-Európában megismerkedett a fejlett polgári államok viszonyaival, 1832-tõl a fõrendi ellenzéki csoport jelentõs tagja, majd egyik vezetõje márc. 17-én V. Ferdinánd császár miniszterelnökké nevezte ki, nagy szerepe volt a nemzetõrség és a honvédség megszervezésében. Okt. 2-án hivatalosan visszaadta megbízatását januárjában Windischgrätz elfogatta, október 6-án Pesten golyó által kivégezték. Halála helyén örökmécses hirdeti emlékét. 165 éve, 1842-ben halt meg KÓTSI PATKÓ János színész, rendezõ, a magyar színjátszás és opera egyik úttörõje, az elsõ kolozsvári színtársulat szervezõje, között igazgatója ben az elsõ kolozsvári magyar nyelvû bemutató egyben az elsõ magyar Shakespeare- (Hamlet-) bemutató volt. Visszavonulása (1808) után színházelmélettel foglalkozott ben született. Útitárs Heuréka! Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat a rejtvényben. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén itt a következõ vicc poénját kapja: Tanár: Zolika, mire gondolhatott Arkhimédész, amikor kilépett a fürdõbõl, és egy kis gondolkodás után így kiáltott fel: Heuréka! Vagyis, hogy megtaláltam. Na, mire gondolhatott? Zolika: poén a rejtvényben. Kétbetûsek: AT, ÁV, EK, GI, LE, LY, MM, RB Hárombetûsek: HIÉ, KAL, LAA, LOM, MOT, NAT, NÁS, OLT, RIA, VLI, YLG, YRA Négybetûsek: LENS, MATS, PENG, TELT Ötbetûsek: AGENT, ELEVE, ELVER, HARRY, HATÁS, IRMAG, IVRIT, KALAP, LERAK, RAKIA, REGAN, SIMLI Hatbetûsek: BAMAKO, MAGYAR, PATRIK, ZSINAT Hétbetûsek: ELTIPOR, MARIBOR Változékony idõ Arad változékony Szerda 1 8 C Csütörtök 1 9 C Péntek 0 7 C Szombat -3 4 C Temes változékony Szerda 2 8 C Csütörtök 2 9 C Péntek 2 8 C Szombat -1 4 C Hunyad változékony Szerda 1 5 C Csütörtök 2 10 C Péntek 2 5 C Szombat -3 3 C Krassó-Szörény borús Szerda -1 5 C Csütörtök 1 9 C Péntek 0 7 C Szombat -3 3 C Fehér változékony Szerda -1 6 C Csütörtök 0 7 C Péntek 0 6 C Szombat -5 3 C K Ö Ö Ö Ö Általános munkaerõvásár február 23-án Arad Az Aradi Munkaerõ-foglalkoztató Ügynökség február 23-án 9 órai kezdettel rendezi meg az idei év elsõ munkaerõvásárát az Állomás téri Bucegi étteremben, tekintettel a munkaerõpiac igényeire. Tavaly hét munkaerõvásárt rendeztek, melyek során 252 személyt helyben alkalmaztak a résztvevõ cégek. B. K. Annak a szövetségnek, melyet veletek és a körülöttetek élõ többi élõlénnyel kötök, ez lesz a jele örök idõkre: szivárványomat helyezem a felhõkbe. Ha a felhõk tornyosulnak, feltûnik a szivárvány is a felhõkben, én pedig megemlékezem a szövetségrõl. Ter 9, Katolikus A történelemben együtt mûködik az ember szabadsága, rosszakarata és Isten irgalma. Ábrahám idejéig ezt az állapotot a szentírás jelképes elbeszélésekkel illusztrálja. Kain és Ábel története, a vízözön, a bábeli torony mind ilyen jelkép, amely mutatja, hogy a bûn terjed, szinte szervezett hatalommá válik, de Isten õrködik a történelem felett: jutalmaz és büntet, s igazolja, hogy a jövõ az õ kezében van. GÁL F. Tizenegybetûsek: ÓRIÁSBOLYGÓ, SEBÉSZKAMPÓ, THERMOPOLIS, TRANZITVÁRÓ Replika címû rejtvényünk helyes megfejtése: Jól szájon vágtam! 4 Napról napra Áron, Erdély püspöke Arad Az 1896-ban született Márton Áron egyházi és neveléstudományi író, hitszónok, a nagy erdélyi humanisták utódja és hagyományaik folytatója, az erdélyi magyarság megtörhetetlen gerincû szószólója volt február 12-én szentelték fel gyulafehérvári püspöknek. Az Aradi Hagyományõrzõ Polgárok Egyesülete február 17-én, szombaton 17 órakor a belvárosi római katolikus templomban szentmisé- Reklamációs telefonszámok Arad A polgármesteri hivatal több olyan telefonszámmal rendelkezik, amelyeken a lakosság panaszt tehet a különbözõ szolgáltatásokkal, ügyintézéssel kapcsolatban: ELBA ingyenesen, 24 órán át hívható zöld szám, közvilágítással kapcsolatos panaszokra; Ki látta? RMDSZközgyûlések Arad megyében Az elkövetkezõ idõszakban az alábbi szervezetekben tart beszámoló és tisztújító közgyûléseket az RMDSZ: l Vadászon február 17-én, szombaton 11 órakor a kultúrotthonban, l Gyorokon február 17-én, szombaton 17 órakor a telepi iskolában. 6! vel egybekötött elõadással emlékezik az évfordulóra. Szentmisét celebrál és az elõadás keretében Márton Áron életútját bemutatja Msgr. prof. Dr. Marton József nagyprépost, kanonok, pápai káplán, a Babeº Bolyai TE dékánja. Rendezvényünk társszervezõje a Belvárosi Római Katolikus Plébánia, házigazda Horvát János OFM conv. minorita tartományfõnök, plébános. Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt. CET 0257/ ; 0357/ és 0357/ szintén 24 órán át hívható (központi fûtés); POLARIS HOLDING (8 16 óra között) és (nonstop), szemétszállítás; HELYI ADÓK, ILLE- TÉKEK , , , , , A felvételen látszó fiatalember a dombegyházi Lénárt Attila, aki január 27-én tûnt el Békéscsabáról. Mivel Arad megyében rokonai, barátai élnek, elképzelhetõ, hogy felkereste õket centi magas, eltûnésekor világosbarna, bundabéléses kabátot, farmernadrágot, valamint barna színû, Adidas márkájú sportcipõt viselt. Ha valaki tud róla valamit, jelezze a 0727/ es telefonszámon. (B) Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta óra között a MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a vagy a címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat csomagban Február 14., szerda (mûsorvezetõ Molnár Krisztina): Hírösszefoglaló, Idõjárás-jelentés, Ifjúsági mûsor (Programfaló ajánlómûsor), Színházi elõzetes; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások. Könyvbemutató az Evangélikus Imateremben Arad Ma délután 5 órai kezdettel a tizenötödik Fecskés Könyvet mutatja be Pávai Gyula és Ruja Ildikó. A szerzõ Tóth Zoltán Csaba evangélikus segédlelkész, a könyv címe Egyperces megváltás. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk , és , a befizetendõ adókkal, hátralékokkal kapcsolatban adnak tájékoztatást; POLGÁRMESTERI HI- VATAL ingyenesen, 24 órán keresztül hívható zöld szám, amelyen a polgármesteri hivatal tevékenységével, szolgáltatásaival kapcsolatos panaszokat lehet megtenni. (IJ) Mai viccünk Életre szóló kocsi Amikor megvettem magától ezt a kocsit, azt mondta: egy életre szól. És tessék, három hónap alatt egészen tönkrement. Igen, uram, de amikor megvette, pocsékul nézett ki Mozi Arad: DACIA Apocalyptico (am) ( ). ARTA Ház a tónál (am) ( ). Temesvár: TIMIª Éjszaka a múzeumban (am) STUDIO Égi lovagok (am) Tõzsdei árfolyamok New York: Dow ,90 ì 0,82% Nasdaq 2460,23 ì 0,40% London: FTSE* 6381,80 ì 0,45% Frankfurt: DAX* 6895,34 ì 0,52% Párizs: CAC* 5682,69 ì 0,69% Hongkong: SENG* ,25 î 2,24% Tokió: NIK* ,45 ì 0,67% Budapest: BUX* ì 0,77% Bukarest: BET* 8811,25 î 2,27% órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7676 eurót, 121,25 japán jent, 0,5141 angol fontot ért. Valutaárfolyam tegnap $ EURÓ HUF RNB 2,6105 3, Ft/1,3344 RKB 2,5800/2,6780 3,3700/3,4500 0,0129/0,0139 RFB 2,5730/2,6650 3,3480/3,4430 0,0126/0,0138 Sanpaolo IMI Bank 2,5700/2,6500 3,3500/3,4300 0,0125/0,0140 Raiffeisen Bank 2,5650/2,6500 3,3450/3,4250 0,0123/0,0140 Feketepiac 2,5900/2,6300 3,3500/3,3800 0,0132/0,0134 Horoszkóp KOS m (márc. 21. ápr. 20.) Egy jelentõs probléma váratlanul magától megoldódhat. Valószínûleg feleslegesen izgult, kedves Kos! Egy elkerülhetetlen és hosszú útra vehet ma jegyeket. BIKA (ápr. 21. máj. 20.) Pályafutásának alakulását illetõen jól gondolja meg, hogy mit lép! Okos, bölcs tanácsra lehet szüksége. Tapasztalt ismerõsét ajánlatos felkeresnie ez ügyben! IKREK o (máj. 21. jún. 21.) Másokkal szemben legyen toleráns, alkalmazkodó! Ne panaszkodjon, ne hibáztasson másokat! Egy vita komoly anyagi terheket róhat Önre. RÁK p (jún. 22. júl. 22.) Próbáljon a saját feje után menni! Semmiképpen se hallgasson megbízhatatlan ismerõsére! Ha önhibáján kívül is hágja át a szabályt, Önt vonhatják felelõsségre. OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) Környezetével foglalkozzon eleget! Gondoskodjon róla, hogy tisztaság és rend vegye körül! Az emberek már ebbõl sok mindent leszûrhetnek természetérõl. SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) A kollegiális viszonyok fejlesztésének kedvez a mai nap. Ápolja kapcsolatait, hívja meg munkatársait ebédelni! Érde - kes eszmecserében vehet részt. MÉRLEG s (szept. 24. okt. 23.) A dolgok gyakorlatias oldalát kell megragadnia. Bevételeit igyekezzen megnövelni, erre keressen módot! Ha segítségre van szüksége, hallassa a hangját! SKORPIÓ t (okt. 24. nov. 22.) Ne tegyen ma semmi szokatlant, kirívót! Minden apró dolgot ugyanis környezete könnyen megkritizálhat. Ez érthetõ módon zavarhatja munkavégzésében is. n q r NYILAS u (nov. 23. dec. 22.) Egy méregdrága holmiról, amit lakásába vett, kiderül, hogy nem is olyan rossz vétel. Helyes döntés, hogy egy fejedelmi vacsorával akarja levenni a lábáról az egyik üzleti partnerét. Mulassanak, és nyerje meg az illetõ bizalmát. BAK v (dec. 23. jan. 20.) A mai nap hagyjon fel az egészségére ártalmas szokások egyikével! Az evésre és ivásra figyeljen oda! Mozogjon minél többet, és menjen a levegõre! w VÍZÖNTÕ (jan. 21. febr. 19.) Egy régóta nyomasztó, zavaró problémára találhat megoldást a mi nap folyamán. Hallgassa meg mások tanácsait! Ne kritizáljon senkit és semmit! HALAK x (febr. 20. márc. 20.) A mai nap kaotikus állapotok várnak Önre. Könnyen lelankad lelkesedése, elszomoríthatják a körülmények. Idejében menjen haza, öntse ki szívét párjának! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.

13 Hirdetés Szerda, február Úton a mezõgazdasági karaván Fehér Február között járja be a megye településeit a Prefektusi Hivatal, a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság, a Mezõgazdasági Tanácsadó Hivatal és a Kifizetési Ügynökség szervezte karaván a 2007-re érvényes pénzbeli támogatásokat lehetõvé tevõ új jogszabályok ismertetésére. Az említett hivatalok szakemberei február 14-én, ma 10 órától Torockón, február 16-án 10 órától Gyulafehérváron, 12 órától Székelykocsárdon, 15 órától pedig Marosújváron tartózkodnak. Február 17-én Felvincre várják a község mezõgazdáit 11 órakor, Miriszlóra pedig 14 órakor. Magyarlapádon február 19-én 14 órától, Nagyenyeden pedig 20-án 14 órától állnak a gazdák rendelkezésére a szakemberek. TAKÁCS I. A Délnyugat Hangja mai mûsora Resicabánya/Krassó-Szörény A mai mûsor a száz éve született Hajnal Annát, illetve A náthás medve címû versét mutatja be, majd a magyar nyelv gazdagságáról hallhatnak Gyimóthy Gábortól pár érdekes megjegyzést a Nyelvlecke címû verse ürügyén. Megtudhatják, hogy kivel árulunk egy gyékényen. A Gondolatjel címû rovat is jelentkezik a 105,6-os hullámhosszon között. (MAKAY) SUNITA A Fehér Mágia rituáléjának legjobb ismerõje, az asztrológia titkainak megfejtõje, arany koronát kapott a legbonyolultabb, néha lehetetlennek tûnõ esetek sikeres megoldásáért. Ha úgy gondolja, hogy megátkozták, ha nem ért egyet élettársával, ha vannak megfejthetetlen álmai, ha ráfizetésessé válik háztartása, vállalkozásai, ha impotens, ha nem tud lemondani az alkoholról és más kábítószerrõl, hívjon fel és ígérem, hogy az Úr erejével segítek meggyógyulásában és segítek abban, hogy megtalálja a legjobb utat. Tel.:

14 14 Szerda, február 14. Hirdetés LINDA JÓSNÕ az országban van, hogy a szenvedõket megsegítse. Mágikus koronával tüntették ki a több száz megoldott esetért. Ha úgy gondolja, hogy semmi lehetõsége nincs, hogy az élettõl és mindazoktól, akik szeretik, visszakapja, amit elveszített, Linda a második lehetõség, mindnyájuk számára. Hittel gyógyítja a beképzelt, a testi, az ördög cselekedetei és munkálatai miatti betegeket. Linda mindannyiuk meggyógyulásáért imádkozik. Keressék Lindát, õ telefonon is tud segíteni és visszaadja boldogságukat, és azt az anyagi jólétet, amellyel Isten megajándékozta önöket. Tel.:

15 Hirdetés Szerda, február Jókívánságok ªagunára a legdrágább unokának, MARTONOSI WANESSÁnak harmadik szülinapjára örömökben, egészségben boldog gyermekkort kívánnak Mari mama, Jancsi tata, dédike n Martonosi Wanessának harmadik szülinapjára gratulálunk, kívánunk sok boldogságot az életben nagyon sok szeretettel. Keresztapa és családja n Zerindre Ievucza Lajosnak és Erzsébetnek jó egészséget, hoszszú életet kíván fia, Lajcsi és menye, Magdi. n Zerindre Mészár Lajcsinak jó egészséget, boldogságot kíván a Ievucza család Aradról. n Belfastba Zabán Bálint Károlynak Istentõl áldott, boldog névnapot kívánnak sok szeretettel szülei és testvére, Noémi. n Szentleányfalvára Zabán Bálintnak boldog névnapot, erõt, egészséget kíván sok szeretettel családja. n Szentleányfalvára Zabán Bálintnak és fiának, Bálint Károly tiszteletes úrnak sok boldog névnapot kíván a Hegedûs és Bulcu család. n Szentleányfalvára Nagy Bálintnak boldog névnapot kíván sok szeretettel édesanyja és testvére. n Szentleányfalvára Mészár Jutkának boldog névnapot kíván sok szeretettel családja, szülei és a rokonok. n Szentleányfalvára minden kedves Juliannának boldog névnapot kívánunk. n Pécskára Sipos Andrásnak születésnapjára sok örömet, boldogságot és minden elképzelhetõ vágya teljesülését kívánja fia, Szilárd. n Pécskára Sipos Andrásnak boldog szülinapot kíván Noémi és Pety. Polgári napilap Kiadja a z OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: ISSN Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj n Dévára Gyenge Csabának 24. születésnapja alkalmával sok sikert, erõt, egészséget és boldogságot kívánnak szülei, nõvére és nagytatája. Adásvétel n kg-os hússertések eladók. Telefon: n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RONért. Telefon: 0357/ n Eladó 9 literes professzionális gyantázógép. Ára 23 millió lej (2300 RON). Érdeklõdni a es telefonszámon. n Eladó 10 literes gázbojler garanciával és üzembe helyezéssel. Telefon: n Eladó nagy ház nagy kerttel Kisiratoson a 14. szám alatt. Telefon: 0257/ este, valamint 0257/ n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/ n Magánház eladó a Rácfertályban. Két szoba, konyha, fürdõszoba, pince. Irányár euró. Telefon: , 0257/ , 0257/ n Eladó 150 és 250 kg-os daru. Érdeklõdni a 0257/ es telefonszámon. n Eladó Ileana varrógép, 155 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, Oltcit-alkatrészek, Oltcit Club francia motorral, háromégõs gáztûzhely. Telefon: 0257/ n Eladó nyári nyugszék, lisztesláda, parabolaantenna. Veszek szódásüvegeket, 5 10 literes szódavizes tartályokat, aragázbödönt, régiségeket. Telefon: 0257/ n Eladó 1989-es gyártmányú ARO 244-es gépkocsi. Ár megegyezés szerint. Telefon: 0257/ n Eladó 3 darabból álló kombinált szekrénysor, 6 fiókos íróasztal, 2 fotel, ruhásszekrény. Telefon: 0257/ n Elõl-hátul húzós U650-es traktor eladó. Telefon: n Pankotán eladó 130 tojást befogadó, asztali keltetõgép. Telefon: 0257/ n Eladó 4 db magas támlájú, kárpitozott szék. Telefon: 0357/ , 18 óra után. n Eladó kéményes gázbojler, gázkonvektor, perzsaszõnyeg, csillár, nagy jutaszõnyeg, vaságy, kerti szerszámok, lavórok, nagy fürdõkád. Telefon: 0257/ n Pécskán eladó kétszobás, I. emeleti, összkomfortos lakás. Telefon: , 0257/ n Eladó Pécskán családi ház a 333. utca 10. szám alatt. Telefon: 0257/ n Eladó Piaggio SI motorkerékpár jó állapotban. Variátoros, alig használt gumikkal, új gyûrûvel, hibátlan festéssel, 220 euró. Telefon: n Magánszemélyeknek, intézményeknek kínálok megvételre régi magyar és német könyveket. Telefon: 0257/ , Székesút. n Iratoson eladó 3,33 ha szántóföld nagyon jó helyen, út mellett. Telefon: 0257/ , n Nagyvarjason eladó ház nagy kerttel. Érdeklõdni a 0257/ es telefonszámon. n Eladó kétszoba-fürdõszobás ház Battonyán, a Hunyadi utca 98. szám alatt. Gáz bevezetve. Telefon: 0257/ n Eladó négyfiókos Arctic fagyasztó és háromégõs villanysütõ. Érdeklõdni a as telefonszámon. n Magánszemélyeknek, intézményeknek sok régi magyar könyvet kínálok eladásra. Telefon: n Eladó Magyarországon, Sarkadon, Gyulától 12 km-re, 3 szoba összkomfortos ház. Gázfûtés, garázs és más mellékhelyiségek. Telefon: 0256/ vagy n Kötegyánban, a méhkeréki átkelõhelytõl 3 km-re jó állapotban lévõ családi ház eladó. Telefon: 06/ 30/ n Jutányos áron, 1000 lejért eladok I. J. típusú vadászfegyvert (12 mm). Telefon: 0356/ , 0745/ n Gátalján eladó Aro tehergépkocsi egy komplett motor szettel és más alkatrészekkel. Érdeklõdni lehet a 0256/ as telefonszámon vagy a Libertãþii utca 4-es szám alatt Csörgõ Józsefnél. n Kedvezõ áron eladó 80 literes villanybojler (130 RON) és egy kád (80 RON). Hívható telefonszámok: 0256/ , 0723/ délután. n Eladó Temesváron teljesen új Trabant-teleszkóp, áramfejlesztõ és -elosztó, Kiev fényképezõgép, Opemus Standard képnagyító és egyéb fotólabor-kellékek, valamint 12 adagos kávéfõzõ. Telefon: 0356/ , n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/ , délután, este. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/ , n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ , este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: n Eladó Lada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: Állásajánlat n Temesvári raktárunkba festékbolti eladót és tapasztalt raktárfelelõst (gestionar) alkalmazunk. Bõvebb tájékoztatást a ös telefonszámon kaphat. Jelentkezés önéletrajzzal (CV) a 0268/ es faxszámon vagy a decoratorl@rdslink.ro címen március 1-jéig n A Diego Kft. szaküzletébe eladót keres. Telefon: 0357/ n Csinos masszõrhölgyet keresek Budapestre. Lakás biztosítva. Telefon: Különféle n Másolást vállalok DVD-re bármilyen videokazettáról, digitális filmezést esküvõkön, fényképezést. Telefon: , Kisiratos. n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: , n Gyulán egyszobás, fõzõfülkés lakrész március 22. április 4-ig kiadó. Telefon: 0257/ , este. n Társasutazást szervezünk a budapesti Van Gogh-kiállítás megtekintésére február én. Telefon: 0257/ , este. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/ , n Osztálytársaimat keresem! Lánykori nevem Kovács Ágnes, és 1969-ben Temesváron érettségiztem az akkori 10-es számú líceum magyar tagozatán. Elérhetõségem: Ágnes Fried, Kiriat- Tivon Kikar, Ben-Gurion 1, 3600 Israel. n Bérbe adok 45 ha szántóföldet egy tagban, országút mellett (Nagyszentmiklós Keglevics) évi 120 euróért hektáronként. Telefon: n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m 2 -es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/ n Kiadó Temesvár központjában 60 négyzetméteres helyiség (utcáról nyíló bejárattal) cégek, irodák részére. Telefon: 0256/ , 0723/ n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagynéni, rokon, KABÁT IDA 89 éves korában elhunyt. Temetése ma 14 órakor a Felsõtemetõ Nosferatum kápolnájából. A gyászoló család Megemlékezés Eltelt egy szomorú év, amióta örökre eltávozott körünkbõl a szeretett férj, apa, võ, MORÁTH JÁNOS. Nyugodjon békében! Babi, Evelin, Iveth, Szabolcs, Klári, Sanyi 2005 Engesztelõ szentmise MORÁTH JÁNOS lelki üdvéért a belvárosi katolikus templomban február 16-án 17 órak or. CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK Aradi D ügynökség Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: Sürgõsségi telefonszám: , A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!! Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/ ; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/ Szerkesztõbizottság: B ÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: Arad, Eminescu utca szám, telefonszám: , (0)257/ , (fax). Temesvári szerk esztõség: Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/ , , fax: , temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségvezetõ PAT AKY LEHEL Z SOLT. Dévai szerkesztõség: Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/ , , 0354/ hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/ , szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/ Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/ , fax: 0257/ A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik. ( )

16 16 Szerda, február 14. Órája miatt perlik a színésznõt Beperelte a Raymond Weil svájci óragyártó cég a Szörny címû film Oscar-díjas fõszereplõnõjét, Charlize Theront, amiért a színésznõ egy másik cég termékét viselte egy reklámban annak ellenére, hogy az óragyárral kötött szerzõdése szigorúan megtiltja ezt. A bíróságra kiadott papírok szerint Theron azért kapott Charlize Theron komoly összeget kapott az óraviselésért komoly összeget a Raymond Weil cégtõl, hogy egy éven keresztül kizárólag az õ óráit viselje, és ezzel népszerûsítse a cég termékeit. Ugyanakkor Theron egy másik cég, a Dior reklámarca is volt és bár a Diornál parfümöt reklámozott, egy tavaly márciusi eseményen mégis Dior-órát viselt. A szerzõdés szerint Theron nem népszerûsítheti más gyártó óráit, vagy ékszereit, még jótékonysági céllal sem mondta a Raymond Weil egyik képviselõje. Ennek ellenére a színésznõ nemcsak más cég óráját viselte, hanem egy AIDS elleni kampány nyakláncát is. Ezzel pedig szerzõdést szegett. Mintegy 80 millió évesre becsült, megkövesedett fatörzsre bukkantak Üzbegisztán északnyugati részén jelentették be a közép-ázsiai ország tudósai. A felfedezés lehetõvé teszi a ma sivatagos térség hajdani vegetációjának tanulmányozását. A két méter hosszú, 33 centiméter átmérõjû fa- Magazin l Hirdetés Megölik Harry Pottert? A film is nagy sikernek örvendett Gyászol J.K. Rowling, a Harry Potter mesék szerzõje, internetes naplójában közzétett beszámolója pedig tovább erõsíti a pletykákat, miszerint a varázslótanonc a sorozat befejezõ részében távozik az élõk sorából. Rowling már korábban bejelentette, hogy az utolsó Harry Potter mesében két fõszereplõ meghal. Rögtön el is terjedtek a mendemondák, hogy egyikük Potter lesz, a szerzõ legutóbbi blogbejegyzése pedig a The Scotsman címû skót napilap honlapján megjelent cikk szerint csak tovább erõsítette a pletykákat. A 41 éves meseíró internetes naplójában megírta: Gyászolok, mégis úgy érzem, hogy valami nagy dolgot vittem véghez. Alig tudom elhinni, hogy végre megírtam a befejezést, amire már évek óta készültem. A páratlanul sikeres sorozat hetedik, Harry Potter and the Deathly Hallows (kb.: Harry Potter és a halálos szentek) címû, befejezõnek szánt része július 21-én jelenik meg. Sikere garantált, hiszen például a híres Amazon internetes áruházhoz máris rekordszámú elõrendelés futott be. 80 millió éves fatörzset találtak A sorozat elsõ hat kötetét egyébként 63 nyelvre fordították le és világszere több mint 300 millió példány fogyott belõle. törzs-darabot egy vulkánkitörés konzerválta a Szulton Uvajszij hegységben. A lelethez közeli térségben korábban számos dinoszaurusz-maradványt találtak a kutatók. Azimboj Szadullajev üzbég kutató elmondta, hogy a megkövesedett fa felfedezéséig a tudósoknak sejtelmük sem volt arról, milyen növények tenyésztek a térségben 100 vagy 150 millió évvel ezelõtt. A fatörzs egyik darabkáját atomfizikai módszerekkel vizsgálják, hogy korát a lehetõ legpontosabban megállapíthassák. (MTI) Összeverte tanítványát Eljárást indítottak egy norvégiai tanár ellen, aki tisztázatlan okok miatt úgy megverte egyik tanítványát, hogy a gyerek kórházba került. Egy észak-norvégiai településen történt a súlyos incidens: az iskola tanulói arra lettek figyelmesek, hogy az egyik tizenkét éves gyerek tanáruk elõl menekül az udvaron. A menekülés nagyon sürgõs lehetett, mert a kisfiú még cipõt sem húzott, zokniban szaladt ki a felnõtt férfi elõl. A tanár, nem törõdve a szemtanúkkal sem, amikor utolérte a gyereket, elkezdte ütni-verni, és ennek csak akkor lett vége, amikor a többiek által riasztott igazgató kiszedte a kezébõl a fiút. A gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy kórházban kellett ellátni. Arról azonban, hogy mi volt a kiváltó-ok, sem a tanár, sem a gyerek nem hajlandó nyilatkozni. A tanárt a gyerek szülei feljelentették, így most a rendõrök próbálják kideríteni, hogy mi lehetett az összetûzés oka. Amíg az ügy le nem zárul, a tanárt felmentették a hivatalából. (SPICY PRESS) Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés: VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF, VINCZE JUDIT

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Fizetési Szokások Európában 2018 EOS Csoport

Fizetési Szokások Európában 2018 EOS Csoport Fizetési Szokások Európában 2018 EOS Csoport Magyarország With head and heart in finance Az EOS világszerte Az EOS a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatója Észak-Amerika Európa Ázsia 51 leányvállalat

Részletesebben

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013.

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013. Fogyasztói Fizetési Felmérés 13. A felmérés hátteréről Külső felmérés a lakosság körében 10 000 válaszadó Adatgyűjtés: 13. május-június között, az adott ország anyanyelvén 21 országban (azokban az országokban,

Részletesebben

A változatos NUTS rendszer

A változatos NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek

Részletesebben

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 Pannonia Ethanol Zrt. Helyszín: Dunaföldvár, Tolna megye Alakult: 2009 Fő befektetése az Ethanol Europe Renewables Limited vállalatnak Termelés kezdete: 2012 március

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 30.

Vezetői összefoglaló november 30. 2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 4.

Vezetői összefoglaló május 4. 2017. május 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, az euróhoz képest gyengült. A BUX 17,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Lankadt a német befektetők optimizmusa www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások

A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018

GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018 GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 19.

Vezetői összefoglaló június 19. 2017. június 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében stagnált. A BUX 33,6 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS

8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.19. COM(2015) 545 final 8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2015. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS HU HU Tekintettel: az Európai

Részletesebben

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától?

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően jelentősen nőtt a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma és

Részletesebben

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló

3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február 2., Vasárnap. Összefoglaló Zöldforrás Vidékfejlesztés Kft 8000 Székesfehérvár, Károly János Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t-online.hu 3./2014. Terménypiaci előrejelzések 2014. február

Részletesebben

2014 tavaszi standard Eurobarométer felmérés: az európai választások változást hoztak

2014 tavaszi standard Eurobarométer felmérés: az európai választások változást hoztak EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel, 2014. július 25. 2014 tavaszi standard Eurobarométer felmérés: az európai választások változást hoztak Ma megjelentek a legfrissebb standard Eurobarométer felmérés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL

SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL SAJTÓKÖZLEMÉNY DRASZTIKUS KÁROSANYAGKIBOCSÁTÁS-CSÖKKENTÉS A FORDNÁL A Ford közzétette 14. Fenntarthatósági Jelentését, amelyben a vállalat kiemeli, hogy 2000 és 2012 között a globális gyártóüzemekben 37

Részletesebben

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség.

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség. Zöldforrás Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.axelero.net www.zoldforras.hu 2009/15

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 9.

Vezetői összefoglaló május 9. 2017. május 9. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2014/2147(INI) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részére

Részletesebben

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 12.

Vezetői összefoglaló október 12. 2017. október 12. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 14,5 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Mire kell figyelni a bérlés előtt?

Mire kell figyelni a bérlés előtt? Külföldi nyaralásaik során sokan választják azt a megoldást a helyi látnivalók és nevezetességek megtekintéséhez, hogy gépkocsit bérlenek a tömegközlekedés használata helyett. Ennek előnye, hogy kényelmesebb,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ

VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ VITAINDÍTÓ Márton János Orbán Balázs Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl 1. Bevezetõ Tanulmányunkban az RMDSZ által kidolgozott 2005-ös kisebbségi törvénytervezet elemzésére vállalkozunk. A

Részletesebben

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám A TANÁCS 1968. október 15-i 68/360/EGK IRÁNYELVE a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19761. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről a Fülöp-szigeteki Köztársaság közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz

Részletesebben

Magyar-román gazdasági kapcsolatok. Skapinyecz Péter Nemzeti Külgazdasági Hivatal

Magyar-román gazdasági kapcsolatok. Skapinyecz Péter Nemzeti Külgazdasági Hivatal Magyar-román gazdasági kapcsolatok Skapinyecz Péter Nemzeti Külgazdasági Hivatal Románia főbb gazdasági mutatói 2008 2009 2010 2011. f.é. A GDP értéke Mrd EUR 136,8 119,8 122,0 55,9 A GDP növekedése %

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer

GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 211-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 2-án, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 9.

Vezetői összefoglaló november 9. 2017. november 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 17,2 milliárd forintos, jóval átlag

Részletesebben

FUEN KONGRESSZUS 2017.

FUEN KONGRESSZUS 2017. FUEN KONGRESSZUS 2017. Programtervezet Szerda, 2017. május 17. 14.00 órától Regisztráció a Grand Hotel Napocában 19.00 23.00 Üdvözlőkoktél és a kisebbségek vására Székely hagyományőrző műsor, zene és gasztronómia

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra...

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2013 51. hét Tartalomjegyzék Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra... 2/8 3 4 5 7 8 Lakáspiaci hírek 2013 51. hét

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 25.

Vezetői összefoglaló április 25. 2017. április 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK -

JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK - 2. számú Melléklet JOGI SZEMÉLYEK NEVÉRE FOLYÓSZÁMLÁK MEGNYITÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK - IRÁNYMUTATÓ DOKUMENTUM-JEGYZÉK - I. ROMÁNIAI JOGI SZEMÉLYEK A. Részvénytársaságok és egyes állami vállalatok

Részletesebben

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011.

Raiffeisen Euró Likviditási Alap. Féléves jelentés 2011. Raiffeisen Euró Likviditási Alap Féléves jelentés 2011. I. A Raiffeisen Euró Likviditási Alap (RELA) bemutatása RAIFFEISEN EURÓ LIKVIDITÁSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2011. 1. Alapadatok Alap neve: Felügyeleti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

BERALMAR TECNOLOGIC S.A.

BERALMAR TECNOLOGIC S.A. BERALMAR TECNOLOGIC S.A. A PETROL-KOKSZ HASZNÁLTÁNAK ELTERJEDÉSE FŐ ÜZEMANYAGKÉNT KÖZÉP-EURÓPÁBAN ÉS A BALKÁN TÉRSÉGBEN Balatonvilágos, 2013. október 10. A VÁLLALAT A BERALMAR berendezéseket tervez, gyárt

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon

Erősnek lenni vs. erősnek látszani. Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Erősnek lenni vs. erősnek látszani Számháború a 2011-2012-es ingatlanpiacon Ingatlanfejlesztés Építőipar A kettő nem létezik egymás nélkül! Ingatlanpiac a válság előtt Aranykor Tervezhető bérleti díjak

Részletesebben

Erős vs. gyenge forint

Erős vs. gyenge forint 2010 február 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Naponta halljuk a hírekben, hogy most épp gyengült vagy erősödött a forint, hogyan

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai

A magyar gazdaság, az államháztartás évi folyamatai A magyar gazdaság, az államháztartás 2017-2018. évi folyamatai Dr. Karsai Gábor vezérigazgató-helyettes GKI Gazdaságkutató Zrt. KT MKT Szakmai Konferencia Budapest, 2017. október 12. Három téma A magyar

Részletesebben

Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására

Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására 191-192 Hol tartunk? Természetbeni juttatások Adók és közterhek Ingóság értékesítése Árfolyamnyereség Kamat Osztalék 2012/2013. II. félév 72-83 Miről lesz szó?

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19768. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 21.

Vezetői összefoglaló június 21. 2017. június 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos,

Részletesebben

A szőlőtelepítés engedélyezési rendszere Mi várható 2016. után?

A szőlőtelepítés engedélyezési rendszere Mi várható 2016. után? A szőlőtelepítés engedélyezési rendszere Mi várható 2016. után? XVI. Szőlészeti, Borászati és Marketing Konferencia Lakitelek 2015. január 28. Sztanev Bertalan osztályvezető Az uniós szabályozás 2008.

Részletesebben

Az ún. státustörvényrõl 1

Az ún. státustörvényrõl 1 UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja

Részletesebben

Jótékonysági ellátás/pénzügyi segítségnyújtás alkalmazási formában utasításokat

Jótékonysági ellátás/pénzügyi segítségnyújtás alkalmazási formában utasításokat Jótékonysági ellátás/pénzügyi segítségnyújtás alkalmazási formában utasításokat Ez egy olyan alkalmazás, a Providence-i egészségügyi és pénzügyi támogatásra (más néven jótékonysági ellátás). Szövetségi

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 21.

Vezetői összefoglaló március 21. 2017. március 21. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló

BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló BMSzKI 1134 Budapest Dózsa György út 152. Átmeneti szállás 2015. évi Szakmai beszámoló Készítette: Juhász Arnold és Beczéné Bálint Mónika Intézményünk bemutatása: A Dózsa Átmeneti szállás a BMSzKI Központi

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.23. COM(2016) 280 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió nevében az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergiaközösség,

Részletesebben

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására

Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Visszaesés vagy új lendület? A nemzetközi válság hatása a közép-európai térség járműgyártására Túry Gábor MTA Világgazdasági kutatóintézet Válságról válságra A gazdasági világválság területi következményei

Részletesebben

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés

Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a évi költségvetés Baksay Gergely A Költségvetési Tanács szerepe és a 2019. évi költségvetés Ezekben a hetekben zajlik Magyarország 2019. évi költségvetésének tárgyalása, amelynek során a Költségvetési Tanácsnak is kiemelt

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában

Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége www.mszosz.hu Szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye Európában A munkavállalói érdekképviseletek a legtöbb országban kedvezményeket élveznek a működésüket

Részletesebben

Közlekedés az EU-ban. Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak. Szeged, 2010.

Közlekedés az EU-ban. Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak. Szeged, 2010. Közlekedés az EU-ban Tények az EU-ról Fiataloktól Fiataloknak Szeged, 2010. A Közlekedés Jogosítvány Az EU bármely tagállamában megszerzett jogosítvány az egész Európai Unión belül érvényes. Az Európai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása EURÓPAI PARLAMENT 2004 Költségvetési Bizottság 2009 28.9.2005 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása Mellékeljük a 2005-ös pénzügyi év C22-es

Részletesebben

Új adók: KATA, KIVA másodszor a KIVA-val! - kinek kedvez, az új adózás? ÁFA: Alanyi mentesség értékhatára emelkedik 6 millióig számlázhat!

Új adók: KATA, KIVA másodszor a KIVA-val! - kinek kedvez, az új adózás? ÁFA: Alanyi mentesség értékhatára emelkedik 6 millióig számlázhat! REZON IRODA HÍRLEVÉL 2012. NOVEMBER KEDVES ÜGYFELÜNK! KÉREM A KÖVETKEZŐT! Folytatjuk a jövő évi változásokat: Új adók: KATA, KIVA másodszor a KIVA-val! - kinek kedvez, az új adózás? ÁFA: pénzforgalmi adózás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 7.

Vezetői összefoglaló március 7. 2017. március 7. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben