A gyógyító kínai mozgáskombináció : a meridián gyakorlat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A gyógyító kínai mozgáskombináció : a 3-1-2 meridián gyakorlat"

Átírás

1 A gyógyító kínai mozgáskombináció : a meridián gyakorlat Nem csak vér, hús és csont vagyunk. Az energia (amit a kínaiak Qi-nek (ejtsd csí) neveznek, milliméterre pontosan meghatározható pályák mentén nyargal bőrünk alatt. A Qi, és energiahálózatuk, a meridiánok létét a nyugati orvoslás nem akarja tudomásul venni. Ami talán érthető, hisz a meridiánok nem kézzel fogható részeink, ugyanakkor modern módszerekkel igenis bizonyíthatók. Zhu Zhong Xiang professzor (a Kínai Tudományos Akadémia Biofizikai Intézete, illetve a Pekingi Akupunktúrás Meridián Kutató Központ orvoskutatója) sokat dolgozott a meridiánok kimutatásán. Az elvégzett mechanikus, elektronikus vizsgálatok, bőrellenállás-mérések, és akusztikus kísérletek bebizonyították, hogy az ezekkel kirajzolt meridiánok pontosan megfelelnek az akupunktúrában használt vezetékeknek. Miért fontosak a meridiánok? Bennük kering a Qi és a Vér, kiegyensúlyozzák a Yint és a Yangot, döntenek életről és halálról, száz betegséget meggyógyítanak (Sárga Császár Belső Könyve Spirituális Tengely). Egy szó, mint száz, meridiánjainkban legyen egyensúly és rend, így minden szervünk energetikailag egészséges állapotban tartható, amivel jelentősen megnövelhetjük a várható élettartamot, erőben és egészségben. Kínában sok olyan módszer létezik, amivel a meridiánokat edzésben lehet tartani: KungFura (kínai harcművészetek), TaiChi, QiGong. Ezen gyakorlatok elsajátítása viszont időigényes, bonyolult, sok edzést kíván, és jobb fiatalon, gyerekkorban elkezdeni, mivel a test hajlékonyságát igénylik. Így ezeket nem lehet terápiásan bármikor, bárkinél, azonnal alkalmazni. Zhu professzor ezért úgy gondolta, létrehoz valamit, ami ötvözi a akupunktúrás szabályokat, a meridiánelméletet, valamint a testi erőt igénylő gyakorlatokat, s ezek összegyúrásával létrehoz egy egyszerű, biztonságos, könnyen megtanulható, bármely életkorban elkezdhető egészségmegőrző módszert: ez a meridiángyakorlat. Az évek során mintegy harmincezer gyógyultat publikált és nemzetközi szemináriumokon tanítja ezt a módszert és képez meridiándoktorokat. A meridián gyakorlat egy 12 perces kínai gyógytorna. Napi rendszerességgel végezve feloldódnak testünk meridiánjainak energetikai blokkjai, ami a test öngyógyulását indítja el. 3 akupunktúrás pont masszázsával, hasi légzéssel és kiegészítésképpen még pár perc könnyed izommunkával és az összes meridiánt aktiváló finom testcsapkodással a lehető legmélyrehatóbban teszünk egészségünkért. A gyakorlat egyszerű, biztonságos, nem megerőltető, bármely életkorban elkezdhető, gyógyszermentes megoldást nyújt sok-sok akut és krónikus panaszra, és napi végzése hozzásegít a jelentősen hosszabb és egészségesebb élethez. A meridián gyakorlat öngyógyító technika, végzése nem igényel semmilyen külső segítséget. Teljes kezelés, nem csak egy-egy gondot orvosol. Sokszor olyan bajoktól is megszabadulunk, amikről már évek óta tudomást se vettünk. A radikális: okot kezel, nem tünetet. Végzésénél fontos a következetesség, végezzük el a mozgást minden nap, s egyéntől függően 1-3 héten belül már igen komoly javulás áll be állapotunkban. A nagy vízválasztó általában a 4. héten várható. Egészségünk, hangulatunk,

2 fizikumunk, immunrendszerünk, egyszóval teljes testi és lelki harmóniánk napról napra javulni fog. Végezzük a gyakorlatot az első hónapban naponta kétszer, majd napi egyszer, s váljon az életünk részévé. Mit is jelent a elnevezés? 3 : Vastagbél-4, Szívburok-6 és Gyomor-36 a három akupont masszázsával a test egészére hatunk, az összes szervet kezeljük, fájdalmat csillapítunk, simaizmokat (erek falai, szív, belső szervek) lazítunk, és növeljük a várható élettartamot. Mindhárom pontot masszírozzuk mindkét kézen/lábon naponta egyszer 1-1 percig. 1 : hasi légzés egy mélylégzési technika, este lefekvés után, elalvás előtt végezzük, ilyenkor csak a has alja emelkedik (koncentráljunk a köldök alatti területre), a mellkas nem mozdul. A tüdőkapacitás 2-10-szeresére nő, 9 meridián kap kezelést, nyugalmas alvást biztosít és kiváló tumorprevenció. Végezzük minden alkalommal (akár elalvás előtt) erőteljes ki- és belégzést ismételve. 2 : 2 lábbal végzett rövid izommunka, pl. guggolás nem megerőltető, nem megizzasztó, a szívet meg nem terhelő. Itt nem a teljesítmény számít, hanem a vázizomzat könnyedátmozgatása. Meg lehet támaszkodni, a tempó is lehet egyéni. A lényeg, hogy egy nap se maradjon ki! Ha guggolunk, végezzünk egyszerre 30-at. Milyen betegségekben használjuk a t? Nem nagyon lehet olyan betegséget felsorolni, amire nem lehetne javasolni a teljes panaszmegszüntetésére, vagy kiegészítő terápiaként. Magas vérnyomás, szívpanaszok, cukorbetegség, asztma, allergiák, immungyengeség, idegrendszeri elváltozások, a sor hosszú... A meridiángyakorlat Rigó Katalin által továbbfejlesztett, igen hatékony változata a testcsapkodással való kiegészítés. A hasi légzés 9 meridiánt érint, a testpaskolás mindet (a 14 fő és a 8 különleges meridiánt is). A testcsapkodás iránya FONTOS, mert a meridiánok lefutását kell követni. Koreográfia: Vastagbél-4 8x8 nyomás bal kézen, majd jobbon

3 Szívburok-6 8x8 nyomás balon, majd jobbon

4 Gyomor-36 4x8 ütés a térd alatt, visszeresek ugyanúgy nyomkodják, mint a kéz pontjait.

5 Guggolás 32 Testcsapkodás a meridiánok irányának megfelelően: Bal vállon 8 hátul. Bal vállon 8 elöl, 8-cal lemegyünk könyékig. 8 könyéken. 8-cal lemegyünk csuklóig 8 csuklón 8 taps 8 tenyérhát 8-cal feljövünk a kar külső oldalán könyékig 8 a könyéken kívül 8-cal feljövünk vállig 8 a vállon hátul 8 a vállon elöl Jobb oldalon ugyanez. Mellkason, 2 tenyérrel, az egészet átpaskolva 2x8 Hason 2x8 Kismedence tájon 2x 8Csípőn kívül 2x8 Lemegyünk kívül a térdig 2x8-cal 8 térden kívül 8-cal lemegyünk a bokáig 8 bokán kívül8 bokán belül 8-cal feljövünk belül a térdig 8 a térden belül 8-cal feljövőnk combtőre 2x8 a fenéken, 4x8 a vesén, óvatosan8-cal a hátról előrejövünk újra a hasi oldalra 2x8 a kismedencén 2x8 a hason 2x8 a mellkason (mint látszik, most felfele haladtunk, így a hasi meridiánok, melyek fel és le is futnak, mindkét irányú aktiválást megkapták) Ököl belső oldalának összeütögetése 4x8 (újra Vab-4) Ököl külső élének összeütögetése 4x8 (Veb-3 - erős gyulladáscsökkentő, Yang-töltő, Kormányzó meridián aktiváló Mesterpont) Vádli megrugdosása középen a másik lábfej belboka csúcsával (teljes Hólyag-meridián aktiválás) 4x8 Este hasi légzés, már ágyban fekve erőteljes ki- és belégzés, mely során CSAK a has emelkedik, a mellkas nem. Nyugodtan bele lehet aludni. Csak a hasi légzéssel teljes a és lehet tőle hatást várni.

6 Ellenjavallatok: Kismamák a Vab-4-et ne masszírozzák, előrehajolás csak óvatosan, visszeresek a lábpaskolást csak nagyon óvatosan, vagy ha fájdalmas a visszér, akkor csak az adott irányba simítsák a lábat 30x irányonként. Bőséges információ, DVD-re véve az egész, tanfolyam és oktatóképzés, valamint végzett oktatók az ország egész területéről. A DYNAMIND ELJÁRÁS A DYNAMIND Magyar Változata Alap Formátum 1. Válasszon egy fizikai, érzelmi, vagy lelki problémát, amin dolgozni akar. 2. Érintse össze mindkét kezét, úgy, hogy csak a tíz ujjhegy érintkezzen, a tenyerei ne. 3. Mondja a következő állítást, hangosan vagy csendesen: "Van egy problémám, és ez meg tud változni; Én azt akarom, hogy a probléma menjen el". 4. Kettő vagy három ujjal gyengén üsse meg a következő pontokat hétszer: a mellkas közepét; mindkettő kéz külső területén a hüvelykujj és mutatóujj közötti lágy résznél kissé a két ujjcsont találkozása alatt; és a nyak legalsó (kissé jobban kiemelkedő) csigolyáját. 5. Lélegezzen be miközben a figyelmét fókuszálja a fejtetőjére; majd lélegezzen ki miközben figyelmét fókuszálja a lábujjaira. 6. A tünetek változhatnak erősségük fokában, testen belüli helyzetükben, vagy jellegükben. Ismételje a fenti lépéseket a további javulás érdekében. Mi ez? A Dynamind Eljárás, vagy röviden DMT, egy biztonságos, könnyű, gyors, és hatásos gyógyító módszer, ami speciális szavak, érintés, légzés és, néha képzelet keverékén alapszik. Úgy van megtervezve, hogy legtöbb ember saját maga tudja használni arra, hogy enyhítsen egészségi problémáin, legtöbbször egy órán belül. Az eljárást más kezelésekkel és módszerekkel együttesen is lehet használni. Minden gyógyulás belülről jön. A DMT magában nem gyógyít semmit, de segít felkészíteni a tudatot és a testet, hogy a gyógyulás könnyebben történjen meg. A módszer hatásosnak bizonyult a fizikai, érzelmi és szellemi problémák széles körében, és egy nemzetközi gyakorló csoport egyre több fajta esetre teszteli. A DMT-t lehet használni önmagában, vagy lehet kombinálni akármilyen más szokásos, alternatív, vagy kiegészítő gyógyító módszerrel. Nemcsak felnőttek, de gyerekek számára is használható és sikeresen próbálták ki még állatok gyógyítására is. A Dynamind Eljárást egyszerű megtanulni és használni. Nem szükséges, hogy elfogadjon bármilyen hit vagy filozófia rendszert annak érdekében, hogy az eljárás működjön, és valójában az eljárás még akkor is hat, ha nem hisz benne. Azonban egy aktívan negatív hozzáállás lecsökkenti hatásait. Használhatja saját maga számára, vagy megoszthatja családjával, barátaival, ismerőseivel és azokkal akiknek szükségük van rá.

7 Hogyan működik? A Dynamind Eljárás hatásossága azon az elméleten alapszik, hogy minden fizikai, érzelmi és gondolkodásbeli probléma a testben levő túlzott feszültséggel van kapcsolatban. A elmélet azt indítványozza, hogy a feszültség rétegekben halmozódik fel és különböző fókuszpontokban különböző tünetek lépnek fel. Gyógyulás akkor történik, amikor a feszültségben levő rétegek pihennek és feszültség-mentessé válnak. Ugyanezen elmélet szerint, amikor a test dinamikus feszültség (egy hullámszerű feszültség és pihenés) állapotában van, a test azonnal és automatikusan egy gyógyító módba megy át ha stressz hat rá. Amíg a Dynamind állapot fent van tartva, a gyógyulás nagyon gyors. Ezen állapotban a tudat is gyorsan kijön a stresszből és az érzelmi zaklatottság csak ideiglenes és mérsékelt. Ha a test belép egy statikus feszültség állapotába (egy falépitő, növekvő ellenállás ciklusába) akkor a gyógyulás akadályozott, és így betegség, működési zavar, zűrzavar, negatív gondolkodás, felindultság vagy aggodalom hatalmasodik el. Bármilyen módszer, ami segít a testnek abban, hogy a statikus feszültség állapotából a dinamikusba mozduljon el, beindítja vagy serkenti a test természetes gyógyulási mechanizmusát. Ahhoz, hogy a Dynamind Eljárást hatékonyan használni tudja, önnek nem kell szükségszerűen elfogadnia a fent leír elmélet. Miért működik? Dynamind Eljárás mindegyik része egy önálló gyógyító eljárás önmagában. Míg az eljárás forrása a régi Hawaii-i hagyományból ered, hasonló eljárások a világ sok más részeiben is megtalálhatók. Ezen eljárások kombinált, egyesített fokozódó hatása produkálja a DMT bámulatosan gyors eredményeit. Kéz Pozició A Dynamind Eljárás azzal kezdődik, hogy mindkét kezet összeérintjük úgy, hogy csupán az ujjhegyek érintkeznek, úgy mintha egy gömböt tartanánk. Ezt a kézpozíciót használják némely fajta meditációban is, segíteni a pihenés előidézését. Megvan az a haszna, hogy jelzi, hogy egy gyógyító folyamat kezdetét veszi. A Kéz Pozíció az egész gyakorlat alatt változatlan marad, kivéve az érintési résznél. Állítás Az Alap Dynamind Állítás, három részből áll, egyik sem egy igazi állítás, megerősítés vagy kérés. Hanem a probléma felismerése, az ezzel kapcsolatos elvárások kinyilatkoztatása, és egy egyértelmű utasítás. Elemezzük az Alap Állítást: "Van egy problémám..." Ez egy elismerése annak, hogy a probléma létezik. Legjobban akkor hat, ha a probléma a tünetekre nézve világosan van meghatározva, kifejezve a tünetek erősségét, érzetét és elhelyezkedését. Gyakran már maga az egyszerű felismerés ténye beindítja az ellazulást és pihenés érzését. "... és ez megváltozhat" Ez egy elvárás nyilatkozata, jelezvén, hogy a probléma nem állandó és enyhülés lehetséges. Ez szintén egy nyugtató gondolat. "Azt akarom, hogy a probléma menjen el" Ez egy utasítás. Az nem számit, hogy mire gondol, hogy vajon az utasítás a test, a tudatalatti, az agy, vagy akármi más számara van szánva.

8 Amikor egy ilyen utasítást mond önmagának, ez elkezd egy bizonyos fokú hatást gyakorolni. Ezen Alap Utasítás úgy lett kiválasztva, hogy sikeresen hasson a legtöbb emberre az idő nagy részében. Az Állítás bármely részét lehet módosítani, ha úgy jobb hatást gyakorol. A következők segítik a hatást még tovább növelni. Érintés Ha a testet akárhol is megérintjük, az egy energetikai választ serkent, ami érinti a teljes fizikai, gondolati és érzelmi rendszert. Ha a testet bizonyos helyeken és bizonyos módon megérintjük, kiválthatunk egy olyan különleges választ, ami egyszerre ad erőt és nyugtat. A Dynamind a test négy meghatározott területét használja a módszer Érintési részénél az alábbi sorrendben: 1. A Csecsemőmirigy területe a mellkas közepén. Ezen testrész érintése egy bizonyos módon, közismerten segíthet a nyugtalanság enyhítésében, pihentetheti a mellkas és tüdő izmokat, és serkentheti az immun rendszert. 2. The Hoku pontok mindkét kézen. Ezen a Kínai akupunktúrában jól ismert pontokat gyakran serkentik fejfájás panaszok esetében, és vannak akik úgy vélik, hogy ez az egész testre felfrissítő, újraélesztő hatással van. Ezek a pontok azon a területen vannak, ahol a hüvelykujj és a mutató ujj oldalán futó vonalak kereszteződnek. 3. A 7 -dik nyaki csigolya (a csontos púp a gerinc tetején a nyak alján). A Hawaii-i gyógymasszázsban használják és úgy tartják, hogy újraélesztő és nyugtató hatású a felső testre, a gerincre, és a medence területére. Sok más pontot vagy területeket lehetne használni, de a fentieknek megvan az az előnye, hogy a test különböző részein vannak, a test elején, oldalán és a háton, és könnyű hozzájuk férni. Mindegyikük nagyon hatásos önmagában is, és még inkább mikor együtt vannak használva. Csupán arra van szükség, hogy megérintsük a fent említett pontok környékét, ahhoz, hogy a megfelelő hatást kiváltsuk. Masszázs vagy erős nyomás nem szükséges. A Dynamind Eljáráshoz négy különböző érintési módszer is használható: 1. Az ujjakkal való enyhe ütögetés. 2. Az ujjakkal való enyhe rezgetés, vibráltatás. 3. Hosszabban tartó érintkezés (nagyon enyhe nyomással). 4. Hosszabban tartó érintkezés zümmögéssel, dúdolással. Mindegyik érintésformát addig kell fenntartanunk míg hétig számolunk, nem bármiféle ezotérikus okból, hanem azért, mert ez egy olyan ritmus, mire könnyű emlékezni, és se nem túl hosszú, se nem túl rövid. Légzés A Dynamind Eljárás speciális fajta lélegzéssel fejeződik be, amit "piko-piko" nak neveznek Hawaii-ban. Ez a fajta lélegzés abból áll, hogy belégzés közben a figyelem egy pontra van irányítva, ebben az esetben a fejtetőre, és kilégzés közben a figyelem egy második pontra van irányítva, ebben az esetben a lábujjakra. Az elmélet az, hogy ez egy energia hullámot hoz létre a két pont között, de mindenesetre a hatás mind nyugtató és felfrissítő, éltető.

9 Kör Egy sorozat neve mely egy Állítás-ból, Érintés-ből és Légzés-ből áll, " Kör". Minden Kör után ellenőrizzük a tünet állapotát és vagy fejezzük be, vagy ismételjük meg a folyamatot, vagy módosítsuk azt (általában azáltal, hogy megváltoztatjuk az Állítást), ha a tünet jellege vagy testen belüli helye változott. Képzelet Hozzá lehet adni jelképes elképzelést a Dynamind Eljárás-hoz, és nagyon jó eredményeket lehet elérni ezáltal. A folyamat egyszerűen abból áll, hogy lefordítjuk a tünetet egy jelképre a tudatunkban. A fenti folyamat neve "Jelképes Kulcs", és a szándék általában az, hogy vele egy "Érzelmi Zárat" kinyissunk. Ez akkor fordul elő, mikor érzelmi ellenállás meggátolja a gyógyulási folyamatot és a szavak nem elég hatásosak. Mikor egy Jelképes Kulcs van használva, ez az Állítás után és az Érintés előtt van behelyezve. Sok ember egyszerűen azáltal, hogy elképzeli, hogy a tünet milyen érzést kelt, el tud képzelni egy jelképet, amivel lehet dolgozni. Például: "Olyan érzés mintha egy kést szúrtak volna a hátamba" "Olyan érzés mintha fuldokolnék;" Olyan érzés mintha valaki fojtogatna;" stb. A jelképpel való munka célja, kicserélni egy negatív jelképet egy pozitívra a képzelet segítségével. A fenti példákat használva, el lehet képzelni azt, hogy kihúzzuk a kést és eldobjuk; az úszómester megment bennünket; vagy a fojtogató kezek elengednek és eltűnnek. Az alaptétel az, hogy azáltal, hogy valamely módon megváltoztatjuk a jelképet, a tünetek érzése szinten megváltozik és úgy érezzük az állapotunk jobb lett mint volt. A tapasztalat azt mutatja, hogy a változtatás háromszori, egymás utáni ismétlése gyakran még hasznosabb. Azok részére akiknek nehéz jelképeket találni, lehetséges jelképet létre hozni azáltal, hogy feltesszünk egy sor kérdést: "Ha a tünetnek alakja lenne, mi lenne?" "Ha a tünetnek színe lenne, milyen lenne?" "Ha a tünetnek súlya lenne, mennyi lenne?" A következő lépés az lenne, hogy elképzelünk egy barátot, angyalt, vagy mást, aki segít, aki benyúlna a testbe és eltávolítaná a meghatározott alakú, színű és súlyú jelképet. Segít, ha szóban leírjuk az eseményt, ahogy történik. Ahogy említve volt korábban, a tapasztalat az, hogy háromszori ismétlés javítja a hatást. Változatok A Dynamind Eljárás Állításainak lehetséges változatai végtelenek, de a következő kipróbált ötletek igazi jó eredménnyel jártak. Minden esetben az Állitást az Érintés és a Lélegzet követte. Érzés Nyilatkozatok Minél precizebbek és egyértelműbbek annál jobb. Példák: "Fájdalmat érzek a kisujjam harmadik izületében..." "Félelmet/idegességet érzek a mellkasomban..." "Haragot érzek a gyomromban..." "Kényszert érzek arra, hogy egyek, mikor televíziót nézek..." Ebben az esetben a utasítás azzá válik, hogy: "Én azt akarom, hogy az érzés menjen el

10 Gondolati Nyilatkozatok Hasznosak a múlthoz vagy a jövőhöz kapcsolódó kérdésekkel kapcsolatos problémák esetében. Példák: "Amikor arra gondolok, hogy mi történt..." "Amikor arra gondolok, hogy beszédet kell tartanom..." Erő Nyilatkozatok Ezek olyan Nyilatkozatokra utalnak, melyek hasonlítanak a megerősítésekhez, és melyeknek az a célja, hogy a pozitív viselkedést megerősítsék vagy létre hozzák, ahelyett, hogy problémát oldanának meg. A leghatásosabb használatuk a DMT után van a kapcsolódó fizikai, gondolati vagy érzelmi problémák megoldására. Példák: "Van erőm az emberek előtt beszélni anélkül, hogy ideges lennék, igen van. Történjen meg, legyen így!" "A testem tudja hogyan szabaduljon meg a felesleges zsírtól, igen tudja, és már el is kezdi ezt tenni!" Dynamind Hangulat Nyilatkozatok Hasznos az általános feszültség levezetésére reggel, este, vagy mikor szükséges. Használja a Kéz Pozíciót és kövesse mindegyik Állítást, Érintés és Légzés. "Lehet, hogy félelem, nyugtalanság, aggodalom, vagy kétség van a testemben és tudatomban, és ez változhat. Azt akarom, hogy a probléma menjen el. " Lehet, hogy harag, neheztelés, boldogtalanság vagy bűntudat van a testemben és tudatomban, és ez változhat. Azt akarom, hogy a probléma menjen el." "Van valahol szeretet, békesség, összhang és boldogság a testemben és tudatomban, és ez jó. Én azt akarom, hogy ezen érzések erősödjenek és kiterjedjenek." "Van valahol erő, egészség és életerő a testemben és tudatomban, és ez jó. Én azt akarom, hogy ezen érzések erősödjenek és kiterjedjenek." Ne zavartassa magát, nyugodtan változtassa meg a megfogalmazást szükségleteinek és vágyainak megfelelően. Gyerekek és állatok Dynamind segithet gyerekeken vagy állatokon és azokon, akik nem tudják az eljárást maguk számára saját maguk végrehajtani. 1-es Lépés Alapítson valaminemű érzelmi kapcsolatot, bizalmat a személlyel vagy az állattal mely segítségre szorul. Ezt el lehet érni kedves szavakkal, dédelgetéssel, cirógatással, vagy öleléssel. 2-es Lépés Mialatt bátorító módon fizikai kontaktust tartunk fenn a személlyel vagy állattal, mondjuk a következő Állítást annak a nevében, akit éppen segítünk. Példa: "(A személy vagy állat neve) van egy problémája és ez változni tud. (Név) azt akarja, hogy a probléma menjen el."

11 3-as Lépés Érintse meg a személyt vagy állatot (most feltételezve, hogy állatról van szó) a szituációnak megfelelő módon a mellkason, mindkét vállon a vállizületeken, és a nyak hátsó részén. Ha túl kényelmetlen a nyak hátsó részét megérinteni, érintse meg a mellkast újra. 4-es Lépés Lélegezzen be mialatt az egyik kezével megérinti személy vagy állat fejtetőjét, lélegezzen ki mialatt a keze a gerinc alját érinti (vagy a csípő izületet). Tanácsok és javaslatok 1. Használjon egy "Erősségi Skálát". Válasszon egy számot, amely a probléma intenzitását képviseli a DMT használata előtt. A 0 azt jelenti, hogy nincs probléma mig a 10 súlyos problémára utal. Hogy a javulást figyelemmel kísérhesse, minden Kör után válasszon egy számot. 2. Próbáljon konkrétan leírható érzeteket vagy érzéseket használni a probléma leírására, ne elvont fogalmakat. A "náthás vagyok" az elvont; "Folyik az orrom" az konkrétabb. A "mérges vagyok" elmegy. A "haragot érzek a gyomorszájamban" jobb és hasznosabb megfogalmazás. 3. Ha egy fájdalom vagy más tünet elhelyezkedése megváltozik egy vagy több DMT Kör után, feltételezni kell, hogy az új elhelyezkedés egy új tünetet jelent egy különböző feszültségi rétegben, függetlenül attól, hogy ugyanazon típusú e vagy sem. Például, egy DMT alkalmazás elején jelentkező mellkasi fájdalom átváltozhat egy váll fájdalomra, vagy láb reszketésre a következő Körben. 4. Ha egy fizikai tünet nem változik egyáltalán három DMT Kör után, azt kell feltételezni, hogy elfojtott érzelemmel kell számolnunk, függetlenül attól, hogy az érzelem tudatos-e vagy sem. Nagy általánosságban a legjobb feltételezni és kipróbálni azt a lehetőséget, hogy harag vagy félelem esete áll fenn. Használjon ilyen vagy hasonló Állításokat "Lehetséges, hogy harag van a vállamban", vagy "Lehet, hogy a szemeim félnek valamitől." 5. Mikor DMT nem segít egyáltalán, használjon valami mást, vagy kösse össze a DMT Eljárást valami más megközelítéssel. A Dynamind Eljárás Használati Köre Az alábbi egy részleges lista azokról az esetekről amikor a Dynamind eljárást sikeresen használták: Fizikai Fájdalomtól és Sajgástól való megkönnyebbülés Hát (felső, középső, alsó) Vállak Ízületek Izmok (beleértve izomfájdalom) Fejfájások és migrén Nyakfájdalom és merevség Szemfájdalom Fogak, íny és állkapocs Csontok Bőr Szív Ín Anyaméh-, hüvely és nyak

12 Általánosított fájdalom Más Fizikai Feltételek Enyhítése Zsibbadás és bizsergés Ízületi gyulladás (fájdalom, megdagadás, merevség) Rák (fájdalom, és a kezelésből adódó hányinger és érzelmi problémák csökkentése) Merevség (ízület és izom) Bőr (bőrgyulladás, ekcéma, csalánkiütés, daganat, viszketés) Allergia tünetek Hányinger (beleértve tengeri betegség) Súly problémák (kényszerszerű viselkedés) Fülzúgás Fülnyomás Diabetikus reszketés Megfázási és influenza tünetek Légzési problémák Fáradtság és kimerülés Gyengeség Szédülés Túlizgatottság és idegesség Túlzott hő vagy égető érzet Klimax tünetek (hőhullámok) Álmatlanság Látás javítás (Rövidlátóság, Távollátóság, Látás torzulása) Általános fizikai stressz és feszültség Érzelmi Fájdalmak és Problémák Nyugtalanság (konkrét vagy általános) Haragosság és sértődöttség Bűntudat és gyászolás Boldogtalanság Depresszió Veszteségek Elhagyottság érzése Becsapottság érzése Szomorúság Bántalmazás érzése Álltalános érzelmi stressz és feszültség Gondolkodási Fájdalmak és Problémák Kétkedés Zavar Döntésképtelenség Konfliktus Aggodalom Önértékelési, önbizalmi és önbecsülési problémák Kritikusság és negativ gondolatok Rémálmok Autisztikus problémák Általános gondolkodási, stressz és feszültségel járó szokások Körömrágás Dohányzás

13 Ágyba vizelés Alkoholizmus (a kényszer kontrolálása) EVÉSMEDITÁCIÓ 1. Fogd a kezedbe! - Először is végy egy szem mazsolát és tartsd a tenyereden vagy a hüvelyk- és a mutató ujjad között. - Összpontosítsd rá a figyelmedet, és képzeld azt, hogy épp most pottyantál ide a Marsról, és soha életedben nem láttál még ehhez hasonló tárgyat. 2. Vedd szemügyre! - Szánj elegendő időt arra, hogy igazán megfigyeld, tüzetesen és odaadó figyelemmel szemrevételezd a mazsolát. - Tekinteteddel pásztázd végig minden részét, vedd szemügyre a legvilágosabb pontjait, ahová a fény esik, a sötétebb mélyedéseket, a ráncokat és barázdákat, valamint minden aszimmetriát és egyedi jellegzetességet. 3. Tapogasd meg! - Forgasd meg ujjaid között a mazsolaszemet, fedezd fel a szövetét ehhez akár a szemed is lehunyhatod, ha így kifinomultabbá válik a tapintóérzéked. 4. Szagold meg! - Tartsd a mazsolát az orrodon, s ahogy beszippantod a levegőt, szívj magadba minden esetlegesen megjelenő szagot, aromát vagy illatot a közben kísérd figyelemmel, hogy történik-e bármi érdekes a szádban vagy a gyomrodban. 5. Tedd a szádba! - Most lassan vidd a mazsolaszemet az ajkaidhoz, s közben figyeld meg, milyen pontosan tudja a karod, a kezed, hogyan és hová kell helyeznie. Finoman tedd a mazsolaszemet a szádba anélkül, hogy összerágnád most elsősorban azt figyeld meg, hogyan kerül a szádba. Szánj néhány másodpercet annak felfedezésére, milyen érzeteket kelt benned a szádban lévő tárgy, miközben körültapogatod a nyelveddel. 6. Ízleld meg! - Amikor mindezzel végeztél, készülj fel a mazsolaszem összerágására, s figyeld meg, hogyan és hová kell kerülnie, hogy ráharaphass. Ezután minél tudatosabban mélyeszd bele a fogaidat egyszer-kétszer, és kísérd figyelemmel, mi történik ezután. Miközben folytatod a rágást, észleld az ízek kiáradó hullámát. Tudatosítsd a szádban a mazsola íze és textúrája által kiváltott puszta érzeteket egyelőre anélkül, hogy lenyelnéd a mazsolaszemet és azt, hogy ezek miként változnak az idő múlásával pillanatról pillanatra, illetve figyelj meg a mazsolán magán érzékelhető bárminemű változást. 7. Nyeld le! - Amikor úgy érzed, hogy készen állsz a mazsola lenyelésére, először figyeld meg, képes vagy-e észlelni a nyelés szándékát annak jelentkezésekor, s ekként még ezt is tudatosan tapasztalhatod meg, mielőtt ténylegesen lenyelnéd a mazsolát. 8. Kövesd nyomon a fejleményeket! - Végül figyeld meg, mit érzel a gyomrod felé haladó mazsolaszem nyomán és észleld, milyen érzések támadnak a tested egészében az éber tudatossággal végzett étkezés e gyakorlata után. Első lépésként, behunyt szemmel, ellazítva a testünket, szellemi kikapcsolódásunk színterére megyünk. A teret itt úgy rendezzük be, hogy két tábla álljon egymás mellett. Az egyik legyen fekete, a másik fehér. Képzeletünk segítségével rögzítjük a két tábla képét úgy, hogy azokat mindig ugyanazon a helyen lássuk.

14 A fekete táblára jól olvashatóan, nagyon részletesen felírjuk azokat a dolgokat, amiken változtatni akarunk. Pl.: féltékenység esetén: nagyon bizalmatlan vagyok, nem bízom a páromban, azt hiszem megcsal, meg akar csalni, folyton kutatok utána, nem hiszem el, amit mond stb. A lényeg, hogy valamennyi, az adott témával kapcsolatos negatív viselkedésformát rögzítsünk. Minden betű élesen látszódjon. Aztán kicsit hátrébb lépve újra olvassuk át. Ezután minden haragunkat, minden ellenszenvünket, minden dühünket, mérgünket beleadva törjük szét a táblát. Nagyon-nagyon apró darabokra. Jó, ha van a közelben egy kalapács. Meg is lehet taposni. A siker érdekében fontos, hogy féktelen haragot érezzünk, a tábla szétzúzásával tápláljuk be ugyanis a tudatalattiba a megfelelő magatartást. Minél dühösebbek vagyunk, annál erősebb a hatás. Amikor már egészen apró darabokra törtük, hagyni kell, hogy a harag lecsillapodjon. Lassan forduljunk a fehér tábla felé. Ide írjuk fel azt, hogy ezután milyenek akarunk lenni. Pl.: megbízom a páromban, elhiszem, amit mond, elhiszem, hogy szeret, elhiszem, hogy velem akar élni, nem keres mást stb. Jól olvasható, szépen formázott betűk legyenek. Forduljunk rokonszenvvel, szeretettel, örömmel a tábla felé, és olvassuk át többször, amit leírtunk. Addig olvassuk a megerősítéseket, míg egész lényünket kellemes pozitív érzések járják át. Egész mélyen véssük be ezt a képet, és úgy álljunk a tábla előtt, mintha már el is értük volna a kitűzött célt. A tudatalatti nem tud különbséget tenni a valóság és látszat közt, ezért ezt a képet, mint az új viselkedésmód valóságát fogja megélni. Nagyon fontos a többszöri (akár 21 napon át tartó) ismétlés, mert minél többször visszük be a pozitív képeket, annál mélyebben vésődnek be. Mivel a fekete táblát már összetörtük, ezzel későbbi megerősítések során már ne foglalkozzunk, csak a fehér táblát kell újra és újra átolvasni, és láttán magunkat feltölteni jó érzésekkel. Később, másik probléma megoldására ugyanúgy először mindkét táblával dolgozzunk, zúzzuk szét a feketét, majd a bevéséshez csak fehéret használjuk. Sokszor előfordul az életünkben, hogy egy problémára nem találjuk a megoldást. Ebben az esetben is jól használható a táblatechnika. Ellazult állapotban, a szellem kikapcsolódás színterén lassan, olvashatóan írjuk fel a fekete táblára a kérdést. Olvassuk át többször, majd képzeljük el, hogy a válasz másnapra ott lesz a fehér táblán. Ezt a módszert érdemes este, elalvás előtt alkalmazni. Reggel, felébredés után pedig megnézni, hogy megjelent-e a válasz a fehér táblán. A problémák megoldását erőteljesen kell kívánni. Csak úgy tudjuk a táblatechnikához a kellő energiát megteremteni, ha valóban akarjuk, hogy gondjaink megoldódjanak. Ha állandóan negatív gondolatok foglalkoztatnak, akkor ezek lassanként tönkretesznek bennünket. A pozitív gondolatok azonban egészséget, gazdagságot, boldogságot hoznak. A táblatechnika abban lehet segítségünkre, hogy gondolatainkat pozitív irányba tereljük, ezzel igent mondjuk az életre, és kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. ALOHA SZELLEM ALOHA FILOZÓFIA 1.IKE: A világ olyan, amilyennek hiszed. 2.KALA: Nincsenek határok.

15 3.MAKIA: Az energia követi a figyelmet. 4.MANAWA: Most van a cselekvés pillanata. 5.ALOHA: Szeretni annyi, mint boldognak lenni. 6.MANA: Az erő belülről jön. 7.PONO: A hatékonyság az igazság mércéje. Aloha Szellem egy jól ismert utalás arra a barátságosan elfogadó magatartásra, amelyről a Hawaii-i szigetek lakói oly híresek. Ugyanakkor utal egy olyan hatásos módszerre is, amely képes megoldani minden problémát, elérni minden kitűzött célt, és olyan tudati vagy testi állapotot teremteni, amelyet csak akarsz. Hawaii nyelven az aloha sokkal többet jelent, mint szia, viszlát vagy szeretet. Ez mélyebb értelemben az életenergia (ha) örömteli (oha) megosztása (alo) a jelenben. Ahogyan megosztod az energiát, úgy fogsz ráhangolódni az isteni erőre, amelyet a Hawaii-i emberek MANA-nak neveznek. Ennek a mérhetetlen erőnek a szeretetteljes használata a titka a valódi egészségnek, boldogságnak, jólétnek és sikernek. Amikor ráhangolódsz erre az erőre, és az működni kezd, annyira egyszerűnek tűnhet, hogy megkísérthet az a gondolat, hogy ez túl könnyű ahhoz, hogy igaz legyen. Kérlek ne hagyd, hogy a látszat megtévesszen. Szánj időt a kipróbálására. Ez a leghatásosabb technika a világon, és bár rendkívül egyszerű, mégsem bizonyul könnyűnek, mert állandóan kell emlékezned rá, és sokszor kell alkalmaznod. Ez egy olyan titok, amely az emberiségnek megadatott újra és újra. És itt van megint, más formában. A titok a következő: Áldj meg mindenkit és mindent, amely képviseli a kívánságaidat! Ez minden. Azonban minden egyszerű dologhoz szükséges némi magyarázat. Megáldani valamit egyenlő azzal, hogy felismersz vagy kiemelsz egy pozitív minőséget, jellemet vagy állapotot azzal a szándékkal, hogy mindez növekedjen, fennmaradjon, vagy létre jöjjön. Az áldás három okból kifolyólag lesz hatásos, ha meg akarod változtatni az életedet, vagy ha azt szeretnéd megkapni, amire vágyakozol. Először is a tudatod pozitív összpontosítása felébreszti az Univerzum pozitív, alkotó erőit. Másodszor, kifelé indítja el az energiádat, aminek köszönhetően még több energia áramlik át rajtad. Harmadszor, amikor mások érdekében áldasz, ahelyett, hogy egyenesen magadat áldanád meg, akkor elkerülhetsz mindenféle tudatalatti félelmet arról, amit magadnak szeretnél, és az áldásra való erős összpontosítással növeled a hasonló jó dolgokat a saját életedben is. Ami a legszebb ebben a dologban, hogy az áldás, melyet másokért teszel, rajtad éppúgy segít. Az áldás történhet a képzelet által vagy érintéssel, de a legáltalánosabb és legkönnyebb módja a beszéd. A verbális áldás legfőbb fajtái a következők: Csodálat dicsérni vagy magasztalni valami jót, amit észrevettél. Például, Milyen szép naplemente; Tetszik az a ruha; Olyan jópofa vagy. Megerősítés Ez egy különleges állítása az áldásnak a növelésre vagy tartósságra. Például, Megáldom ennek a fának a szépségét; Áldott legyen a tested egészsége. Elismerés Ez a hála egyfajta kifejezése azért, hogy valami jó létrejön, vagy már megtörtént. Például, Köszönöm Istenem, hogy segítettél; Köszönet az esőnek, a föld táplálásáért. Előrelátás Ez a jövő megáldása. Például, Csuda jó pikniket rendezünk; Áldom az emelkedő jövedelmedet; Köszönöm a tökéletes társamat; Szerencsés utat; A jó szelek vezessenek utadon.

16 Hogy az áldással a legtöbbet érd el, fel kell adnod vagy lerövidítened azt az utat, amely tagadja azt: ez pedig az átkozódás. Ez nem a káromkodást vagy a szavak használatát jelenti. Hanem az áldás ellentettjére utal, kritizálni a csodálat helyett, kételkedni a megerősítés helyett, hibáztatni az elismerés helyett, aggódni a bizakodó előrelátás helyett. Ha ezek közül valamelyik mégis megtörténne, megsemmisítheti az áldás néhány hatását. Minél inkább átkozódzs, annál nehezebb és hosszabb lesz az út a helyes áldásig. Más oldalról nézve, minél többet áldasz, annál kevésbé lesz ártalmas bármiféle átkozódás. Következetesen néhány elképzelés a különböző szükségletek és vágyak áldására. Egészség Áldd meg az egészséges embereket, állatokat, sőt a növényeket is, mindent, ami jól felépített és megalkotott, mindent, amely bőséges energiáról árulkodik. Boldogság Áldj meg mindent, ami jó, vagy azt a jót, amely minden emberben és dologban benne van, a boldogság minden jelét, amit látsz, hallasz vagy érzel az emberekben vagy állatokban és az összes lehetőséget a boldogságra, amit magad körül észreveszel. Jómód Áldd meg minden jelét a boldogulásnak a környezetedben, beleértve mindent, amit pénzzel lehet elérni, az összes pénzt, amely rendelkezésedre áll bármilyen formában és részt vesz a világ körforgásában. Siker Áldd meg az eredmények és tettek összes megnyilvánulási formáját (az épületeket, hidakat és sporteseményeket); az összes célba érkezést (hajók, repülők, vonatok, autók és emberek) minden jelét a további megmozdulásnak és kitartásnak és minden jelét az örömnek és jókedvnek. Bizalom Áldd meg az emberekben és állatokban lévő bizalom és erő összes jelét; az állandóság minden jelét (mint a hegyek és magas fák); és a céltudatos erő minden jelét (beleértve a nagy gépeket, erővonalakat). Szeretet és barátság Áldd meg minden jelét a törődésnek, gondoskodásnak, részvétnek és támogatásnak, minden harmonikus kapcsolatnak a természetben és építészetben; mindent, amely kapcsolatban áll vagy finoman érintkezik valami mással; minden jelét az együttműködésnek a játékban és munkában; és minden jelét a szeretetnek és mókának. Belső béke Áldd meg a csendesség, a nyugalom, a víz nyugalmának és az ég derültségének, minden távoli látképnek (horizont, csillagok, a Hold) minden jelét; a szépség, a látvány, hang és érintés minden jelét; a tiszta színeket és formákat; a természetesen vagy mesterségesen létre jött részletes formákat. Lelki növekedés Áldd meg a természetben jelenlévő növekedés, fejlődés és változás minden jelét, az átmenetet a hajnal és alkony között, a Nap, a Hold, a bolygók és csillagok mozgását; a madarak röptét az égen, a szél és tenger mozgását. A fenti elképzelések vezérfonalak mindazok számára, akik nem szoktak áldani, de nincsenek korlátozva általuk. Ne felejtsd, hogy minden minőség, jellemvonás vagy állapot lehet áldott, ha valaha létezett, jelenleg létezik, vagy ha régóta csak a te képzeletedben létezik. Személy szerint én használtam az áldás erejét a testem gyógyítására, bevételem növelésére, több képesség kifejlesztésére, hogy létre hozzak egy mélyen szerető kapcsolatot feleségemmel és gyerekeimmel és kialakítani egy egész világot behálózó, aloha szellemmel dolgozó, békéltető hálózatot. Mivel nekem ez jó szolgálatot tett, meg szeretném osztani veled. Hogyan fokozhatod az erődet az áldáshoz

17 Van egy, a Hawaii-i sámánok által használt módszer a személyes energiád növelése mely erőd fokozásában segít téged. Ez egy egyszerű légzéstechnika, amely használható alapozáshoz, összpontosításhoz, meditációhoz és gyógyításhoz. Nem igényel semmiféle különös helyzetet, és elvégezhető mozgás közben, pihenés közben, nyitott vagy csukott szemmel egyaránt. Hawaii-n pikopikonak nevezik, mert piko a köldököt és fejtetőt egyaránt jelenti. A Technika 1.Légy tudatában a természetes légzésednek (megváltozhat önmagától a tudatosságod következtében, de ez rendben van így). 2.A tudatoddal vagy érintéssel állapítsd meg a fejtetőd és köldököd helyét. 3.Most belégzéskor irányítsd a figyelmed a fejtetőre, kilégzéskor a köldöködre. Addig lélegezz így, amíg csak szeretnél. 4.Amikor nyugodtnak és összpontosítottnak érzed magad, és/vagy energiával telinek, képzeld el, hogy egy láthatatlan fény felhő vagy egy elektromágneses mező vesz körül, és hogy a légzésed növeli ennek a felhőnek vagy mezőnek az energiáját. 5.Áldás közben képzeld azt, hogy áldásod tárgya ugyanolyan energiával van körülvéve, mint te magad. Változatok: a.a fejtető és köldök helyett irányítsd a figyelmed válltól vállig, vagy az égtől a földig. b.segítség az energiamezőre való összpontosításhoz, képzeld el színesen, mint egy hangszínt vagy akkordot, vagy egy bizsergést. Erdeifenyő (PINE ) Azoknak, akik inkább vállalják a mások által okozott hibát, még akkor is, ha ők egyáltalán nem hibásak. Folyton önmagukat vádolják. Mindenért önmagukat hibáztatják. Soha nem elégedettek önmagukkal, minden kellemetlen helyzet vagy történés miatt önmagukat érzik felelősnek. Szorgalmasak, de szörnyen szenvednek a maguk által kreált hibáktól. Jótékony hatása: Elfogadja önmagát, szünteti a kényszeres vágyat a tökéletességre. Megtanulja belátni hibáit és ezzel együtt megbecsüli önmagát. Megszabadít a bűntudattól a lelkiismeretfurdalástól. Segít az önbecsülésben és önelfogadásban, az alaptalan önvád, indokolatlan bűntudat megszűnésében. Vörös vadgesztenye (RED CHESTNUT) Azoknak, akik túlzottan aggódnak másokért. Azt feltételezik, hogy szeretteikkel valamilyen baj történik. Akik szeretteikért folyamatosan rettegnek, hogy bajuk ne essék. Az önzetlen aggodalom miatt önmagukat azonban megbetegítik. Jótékony hatása: Megszünteti a beteges aggodalmat. Alapvetően bízik a sors bölcsességében, ezért pontosan fel tudja mérni, hogy hol van az a határ, amikor már nem segíthet. Leszokik a túlzott aggódásról, nem él együtt mások gondjaival. Vörösfenyő (LARCH )

18 Azoknak, akik nem bíznak önmagukban, a kudarcot várják. Úgy érzik soha nem lehetnek sikeresek és ezért nem is próbálkoznak elég komolyan. Önbizalomhiány, kisebbrendűségi komplexus. Kevesebbnek érzik magukat másoknál. Jótékony hatása: Visszatér az egészséges önbizalma, önbecsülése. Segít felszámolni az önkorlátozó gondolatokat, és kifejleszti az eddig nem használt képességeket. Tudja, hogy képes megvalósítani fontos, személyes céljait. Ismeri és elfogadja erősségeit, gyengeségeit. Nebáncsvirág (IMPATIENS) Azoknak, akik cselekedeteikben és gondolkodásukban gyorsak. Idegesek, nyugtalanok. Mindent azonnal akarnak. Nem bírják elviselni a lassú embereket. Inkább mindent megcsinálnak ők egyedül, így a munka a saját tempójukban halad. Hajlamosak ingerlékenyen viselkedni a környezetükkel. Jótékony hatása: Türelmes és megértő lesz másokkal és önmagával szemben is. Cselekedeteihez türelmet, megfontoltságot, körültekintést, alaposságot kölcsönöz. Képessé teszi a másokkal történő együttműködésre. Apróbojtorján (AGRIMONY) Azoknak, akik igyekeznek a gondtalanság és a vidámság álarca mögé rejteni kínzó gondolatait, belső nyugtalanságát. Belülről őrlődik. Problémamegoldásként gyakran menekülnek káros szenvedélyhez (drog, ital, stb.) Békeszeretők, kerülik a vitákat, veszekedéseket. Jótékony hatása: Megmarad a vidámság, de érzelmi őszinteség jön létre. Kifejlődik a konfliktusok elviselésének képessége. Megtanulja az élet súlyát elviselni. Belül találja meg azt a fénylő, derűs állapotot, amelyet korábban kívül keresett. Vadgesztenyerügy (CHESTNUT BUD) Azoknak, akik nem tanulnak saját tapasztalataikból és ugyanazokat a hibákat újra meg újra elkövetik. Türelmetlenek és előre gondolkoznak, így nem tudják megélni a jelen pillanatát. Akik tanulási problémákkal küszködnek mind gyermek-, mind felnőtt korban. Jótékony hatása: Segít a tanulási képesség növelésében. Javul a felfogóképessége. Fokozza az érdeklődést. Elkezd tanulni önmaga és mások tapasztalataiból. Szellemileg éretté, nyitottá válik. Fehér vadgesztenye (WHITE CHESTNUT)

19 Azoknak, akiknek lelki békéje, nyugalma meginog, bizonyos gondolatok keringenek szakadatlanul a fejükben, melyektől nem tudnak megszabadulni. Ezek lehetetlenné teszik, hogy munkájukra, örömeikre koncentráljanak. Gyakori fejfájással, alvászavarral küszködnek. Gondolataik nyomasztóak, zavarosak. Jótékony hatása: Megszabadítja az elmét a kínzó, negatív behatásoktól, segít a kényszeres gondolatok legyőzésében. Lelki békét teremt, megtisztul az elme Segíti a koncentrációban. Erősíti a problémamegoldó képességet. Visszatér a lelki nyugalom. 1. FÉLELEMRE 1.MOLYHOS NAPVIRÁG - Rock Rose / A kitörés virága / Pánik és rémület, rendkívül heves félelmi állapot. 2. BOHÓCVIRÁG - Mimulus / A bátorság virága / Félénkség, bátortalanság, megnevezhető sajátos félelem, "félelem a világtól" 3.CSERESZNYESZILVA - Cherry Plum / A higgadtság virága / Félelem a belső elengedettségtől, az őrülettől, a lelki rövidzárlatoktól, a féktelen indulatkitörésektől. 4.REZGÕNYÁRFA - Aspen / A sejtelem virága / Megmagyarázhatatlan, sejtelmes szorongás, előérzetek, titkos rettegés valamiféle fenyegető szerencsétlenségtől. 5.VÖRÖS VADGESZTENYE - Red Chestnut / Az önállósodás virága / Túlzott féltés és aggodalom másokért, túl erős belső kötődés. 2. BIZONYTALANSÁGRA 1.KÉKGYÖKÉR - Cerato / Az intuíció virága / Nem bízik az intuícióban. 2.SZIKÁRKA - Scleranthus / Az egyensúly virága / Határozatlan, szeszélyes, kiegyensúlyozatlan. Véleménye és hangulata percről percre változik. 3.TÁRNICS - Gentian / A hit virága / Szkeptikus, kétkedő, pesszimista, könnyen csüggedő. 4.SÜLZANÓT - Gorse / A remény virága / Reménytelenség, rezignáció, a "hiszen úgysincs már értelme" érzése.

20 5.GYERTYÁN - Hornbeam / A rugalmasság virága / Szellemi fáradság, átmeneti vagy hosszan tartó lelki erőtlenség. 6.ROZSNOK - Wild Oat / Az elhivatottság virága / Határozatlan a célkitűzéseiben, elégedetlen, mert nem lel rá életfeladatára. 3. A JELEN TÖRTÉNÉSEI IRÁNTI ÉRDEKTELENSÉGRE 1.ISZALAG - Clematis / A realitás virága / Ébren álmodó. Gondolatai mindig máshol jár. Kevés érdeklődést mutat a körülötte történő dolgok iránt. 2.JERIKÓI LONC - Honeysuckle / A múlt virága / Vágyakozik az elmúlt dolgok után, sajnálkozva mereng a múlton, nem a jelenben él. 3.VADRÓZSA - Wild Rose / Az életkedv virága / Közöny, apátia, rezignáció, belső feladás. 4.OLAJFA - Olive / A megújhodás virága / Teljesen kimerülten érzi magát, rendkívüli testi-lelki fáradság. 5.FEHÉR VADGESZTENYE - White Chestnut / A gondolkodás virága / Bizonyos gondolatok keringenek szakadatlanul a fejében, nem tud szabadulni tőle, belső monológokat és párbeszédeket folytat. 6.VADMUSTÁR - Mustard / A fény virága / Mély melankolikus periódusok váltják egymást hirtelen minden látható ok nélkül. 7.VADGESZTENYERÜGY - Chestnut Bud / A tanulás virága / Mindig ugyanazokat a hibákat követi el, mert nem igazán dolgozza fel tapasztalatait, így nem tanul belőlük. 4. MAGÁNYOSSÁGRA 1.BÉKALILIOM - Water Violet / A kommunikáció virága / Belső elzárkózás, büszke visszafogottság, elszigetelődő fölényesség. 2.NEBÁNCSVIRÁG - Impatiens / Az idő virága / Türelmetlen, ingerlékeny, eltúlzott reakciók. 3.HANGAFŰ - Heather / Az identitás virága /

21 Önközpontú, csak magával foglalkozik, állandóan igényli a beszélgetést, "segítségre szoruló gyermek". 5. MÁS EMBEREK ELKÉPZELÉSEIVEL ÉS KÜLSÕ HATÁSOKKAL SZEMBENI TÚLÉRZÉKENYSÉGRE 1.APRÓBOJTORJÁN - Agrimony / Az őszinteség virága / Az ember igyekszik gyötrő gondolatait és belső nyugtalanságát a vidámság és gondtalanság álarca mögé rejteni. 2.KISEZERJÓFÛ - Centaury / A szolgálás virága / Gyenge akaratú, túlzottan reagál mások kívánságaira, képtelen nemet mondani. 3.DIÓFA - Walnut / A világra segítő / Elbizonytalanodik, befolyásolható, ingatag, főként ha új életszakaszba lép. 4.MAGYAL - Holly / A szívet megnyitó virág / Bosszúság, düh, gyűlölet, irigység, féltékenység. 6. KÉTSÉGBEESÉSRE 1.VÖRÖSFENYÕ - Larch / Az önbizalom virága / Önbizalomhiány következtében fél a kudarctól. Kisebbrendűségi komplexus. 2.ERDEIFENYÕ - Pine / Önmagunk elfogadásának virága / Fokozott vagy alaptalan bűntudata van, szemrehányásokat tesz önmagának, bátortalan. 3.SZILFA - Elm / A felelősség virága / Múló érzés, hogy feladatai, illetve a rá háruló felelősség meghaladja erejét. 4.SZELÍD GESZTENYE - Sweet Chestnut / A megváltás virága / Mélységes kétségbeesés. Úgy véli, hogy teherbíró képessége végére jutott. 5.ERNYÕS MADÁRTEJ - Star of Bethlehem / A vigasz virága / Testi, lelki vagy szellemi sokkok utóhatásai, függetlenül attól, hogy valamikor régen vagy a közelmúltban történtek, "lelki vigaszt nyújtó és fájdalmat enyhítő". 6.FÛZFA - Willow / A sors virága / Belső neheztelés, elkeseredettség, "sorsának áldozata". 7.TÖLGYFA - Oak / A kitartás virága /

22 Levert és kimerült harcos, aki mindenek dacára rendíthetetlen, és sohasem adja fel. 8.VADALMA - Crab Apple / A megtisztulás virága / Belsőleg vagy külsőleg szennyezettnek, tisztátalannak, fertőzöttnek érzi magát. Túlzásba vitt rendszeretet. 7. MÁSOK BOLDOGULÁSA MIATTI TÚLZOTT AGGÓDÁSRA 1.KATÁNGKÓRÓ - Chicory / Az anyaság virága / Kisajátító érzelmi igények. Mindenbe beleavatkozik, manipulál másokat, úgy érzi, nem kap elég elismerést és szeretetet. 2.VASFÛ - Vervain / A lelkesedés virága / Túlbuzgóan ügyködik a jó cél érdekében, s közben kimeríti minden erejét, ingerlékeny és fanatikus. 3.SZÕLÕ - Vine / A tekintély virága / Domináns, becsvágyó, hatalomvágyó, "kis zsarnok". 4.BÜKKFA - Beech / A tolerancia virága / Kritizálási kényszer, előítéletek, intolerancia. Anélkül ítélkezik, hogy megpróbálná beleképzelni magát mások érzésvilágába. Vagy tartózkodik bárminemű kritikától, még a helyénvalótól is. 5.FORRÁSVÍZ - Rock Water / A rugalmasság gyógyírja / Szigorú és merev nézetek, elfojtott szükségletek, túl kemény önmagához. Elsősegély csepp: Az Elsõsegély cseppek nevû keveréket a hagyomány szerint maga Edward Bach alkotta meg rosszullétek, ájulások, hirtelen fellépő fájdalmak, gyengeség kezelésére. Ájulás esetén a beteg ajkaira lehet cseppenteni, vagy óvatosan a verõerek (csukló, nyak) fölötti területre masszírozni. A keverék a következõ 5 eszenciából áll: Napvirág (Rock Rose); Cseresznyeszilva (Cherry Plum); Iszalag (Clematis); Nebáncsvirág (Impatiens); Ernyõs madártej (Star of Bethlehem). Gyakorlat: hívja meg barátait Érezze azt, hogy szíve kapujában áll, és meghívta a szeretetet, a békét, a fényt, az örömöt és a többi isteni barátot, hogy jöjjenek be. De ha a bonyolultság, a hamisság, a tisztátalanság, a

23 bizonytalanság, a kétség s a többi negatív erő jelenik meg, ezeket ne engedje be. Próbálja meg azt érezni, hogy mind az isteni, mind az istentelen tulajdonságok egy-egy emberi alakot öltöttek fel, s ezt Ön látni tudja emberi szemével. Ha egy nap csak egy barátra tud gondolni, és ezt az egy barátot hívja meg, hogy lépjen be az Ön szívének kapuján, akkor ez egy isteni barátság kezdete lesz. Egyik nap csak "szeretet" barátjának engedi meg, hogy belépjen, másnap "öröm" barátját fogja beengedni, s egy bizonyos idő után meglesz a képessége, hogy egyszerre több barátot is tudjon fogadni. Eleinte talán nem elég a képessége ahhoz, hogy egynél több barátot vendégül lásson. De idővel meglesz a képessége, hogy az összes isteni barátot egyszerre tudja meghívni. vagyon sok gyakorlat van, amiket kipróbálhat. Egy kereso számára, aki szeretne belépni a spirituális életbe, az egyszeruség, az őszinteség, a tisztaság és a biztosság a legfontosabb. Az egyszerűség biztosítja értelmünkben a békét. Az őszinteség érezteti Önnel, hogy Ön Istentől van, Isten pedig állandóan Önért. Tiszta szíve minden pillanatban éreztetni tudja Önnel, hogy Isten növekszik, izzik és beteljesül Önben. A biztosság pedig éreztetni tudja, hogy a meditálás mindenképpen helyes dolog. Ismételje el csendben értelmében hétszer az EGYSZERŰSÉG szót, és miközben ezt ismétli, koncentráljon a feje tetejére. Azután ismételje el az ŐSZINTESÉG szót hétszer, csendben, lélekteljesen a szívében, és koncentráljon a szívére. Aztán ismételje el a TISZTASÁG szót hétszer a köldökközpontban, és koncentráljon ugyanoda. Tegye mindezt csendben és lélekteljesen. Aztán fordítsa figyelmét a harmadik szemére, amely két szemöldöke között, a szemöldöknél kicsit feljebb van. Ismételje el csendben, hétszer a BIZTOSSÁG szót. Tegye aztán a kezét a fejére, és mondja háromszor: "Egyszerű vagyok, egyszerű vagyok, egyszerű vagyok." Azután helyezze a kezét a szívére, és mondja háromszor: "Őszinte vagyok, őszinte vagyok, őszinte vagyok." Ezután kezét a köldökére téve ismételje háromszor: "Tiszta vagyok, tiszta vagyok, tiszta vagyok." Míg végül kezét a harmadik szemére helyezve mondja: "Biztos vagyok, biztos vagyok, biztos vagyok."

A DYNAMIND Magyar Változata

A DYNAMIND Magyar Változata A DYNAMIND Eljárás Minden szerzői jog fenntartva, Serge King 2003 Csak Ingyenes Elosztás Engedelyezett. A szerző engedélyezi, hogy korlatlan mennyiségű elektronikus vagy nyomtatott másolat készüjön, feltéve,

Részletesebben

Serge Kahili King ALOHA SZELLEM. A jelen szöveget az Aloha International engedélyével fordította Witold Kuharczyk és Lajter Katalin.

Serge Kahili King ALOHA SZELLEM. A jelen szöveget az Aloha International engedélyével fordította Witold Kuharczyk és Lajter Katalin. ALOHA SZELLEM The Little Pink Booklet Of Aloha by Serge Kahili King Minden szerzői jog fenntartva, Serge King 2003 Csak Ingyenes Elosztás Engedélyezett. A szerző engedélyezi, hogy korlátlan mennyiségű

Részletesebben

Mozgásszervi betegségek lelki okai. Dr Lipcsei Gabriella 2015.04.25.

Mozgásszervi betegségek lelki okai. Dr Lipcsei Gabriella 2015.04.25. Mozgásszervi betegségek lelki okai Dr Lipcsei Gabriella 2015.04.25. 1 Pszichoszomatikus tünetek Szomatopszichés tünetek Tudatalatti vágyak, félelmek, emlékek rejtőznek magatartást, érzéseket befolyásolják

Részletesebben

Megerősítések / 7 csoport szerint szétbontva/

Megerősítések / 7 csoport szerint szétbontva/ Megerősítések / 7 csoport szerint szétbontva/ FÉLELEM CSOPORT BOHÓCVIRÁG (20) - A BÁTORSÁG VIRÁGA Bátor vagyok Bátran szembenézek félelmeimmel. Belevágok Nem halogatom a cselekvést. Előrelépek Félelmeim

Részletesebben

Bőrbetegségeket kiváltó lelki hátterek és ezek enyhítése Bach - virágesszenciákkal. Dr Lipcsei Gabriella lipcsei.gabi@gmail.com

Bőrbetegségeket kiváltó lelki hátterek és ezek enyhítése Bach - virágesszenciákkal. Dr Lipcsei Gabriella lipcsei.gabi@gmail.com Bőrbetegségeket kiváltó lelki hátterek és ezek enyhítése Bach - virágesszenciákkal Dr Lipcsei Gabriella lipcsei.gabi@gmail.com 1 Pszichoszomatika A bőrtünetek - az ember tudat alatt nem képes saját maga

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet

Lodzsong gyakorlatok 2 5. Küldés szeretet Potova Lodzsong gyakorlatok 2 5 Küldés szeretet Amikor a meditációt végezzük, üljünk nyugodtan és lélegezzünk nyugodtan. Minden kilégzés alatt gondoljuk a következőt: A kilégzésünk olyan energia, amely

Részletesebben

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után.

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Jóga Nidra 1. Streszoldó relaxáció CD Időtartam: 43 perc A mélylazítás hatásos jógatechnikája során a gyakorló elsajátíthatja

Részletesebben

A só- és színterápiáról röviden

A só- és színterápiáról röviden A só- és színterápiáról röviden A sóterápia Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem. - Cassiodorus 1 Történelem A terápia kezdete a sóbányákban és sóbarlangokban dolgozó emberektıl eredeztethetı,

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is!

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is! Bár mindannyiunk számára kicsit mást jelent a boldogság, mégis azt kutatjuk minden pillanatban, és ha elértük, szeretnénk megtartani. Néha egy apró dolog is elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat:

Részletesebben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben CSAKRA- és MERIDIÁN-tisztító módszer IMÁval INGYENES CSAKRA- és MERIDIÁNtisztítás +harmonizálás IMÁVAL Tested, Lelked, Szellemed, Érzelmeid,

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

{ Budapest, 2015. április 16 16--17. A SZOLGÁLTATÓK (SEGÍTŐK) JÓ KÖZÉRZETE avagy: ki segít a segítőknek? Kineziológiával a jó közérzetért Mindenki azzal foglalkozik, hogy mit tud kínálni a kliensnek/ügyfélnek/vendégnek.

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

Játék hanggal és testtel

Játék hanggal és testtel Játék hanggal és testtel BALESET-SZIMULÁCIÓS KÉPZÉS Az érzelem Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza.

Részletesebben

Válj saját gyógyítóddá

Válj saját gyógyítóddá Uwe Albrecht innerwise Gyógypatika Saját valóságod tudatos teremtője leszel Az innerwise energetikai gyógymód az öngyógyításhoz és terapeutáknak egy gyógyszimfónia a léleknek, szívnek és testnek újrateremti

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia.

Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. Angyal Mágia Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. A szertarta s menete: 1. Válassz egy szép gyertyát magadnak,

Részletesebben

Azazel szívcsakra meditációja

Azazel szívcsakra meditációja Azazel szívcsakra meditációja Azazel szívcsakra meditációja azon az elven működik, hogy a főcsakrákat a szívcsakrával összekapcsolja, amely lehetővé teszi az energia áramlást az energiavezetékeken az egész

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

hasznalati.qxp 2008.06.25. 13:34 Page 1 jade köves kézi masszázs GYVM3 Használati útmutató Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

hasznalati.qxp 2008.06.25. 13:34 Page 1 jade köves kézi masszázs GYVM3 Használati útmutató Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! hasznalati.qxp 2008.06.25. 13:34 Page 1 jade köves kézi masszázs GYVM3 Használati útmutató Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! hasznalati.qxp 2008.06.25. 13:34 Page 2 A JADE KÕ A jade

Részletesebben

Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG!

Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG! Miért NE legyünk Iroman-ek? Legyen Extrém helyett ELÉG! MET Állóképességi Konferencia Balassa Levente életegyensúly tanácsadó, pszichológus Ez egy előadás, amely... arra szolgál, hogy a lélek harmóniáját

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Témakörök Feltárás Időgazdálkodás Feladatok, célok Stressz kezelés FELTÁRÁS Az egyensúly értelmezése Munka Én Család Barátok IDŐGAZDÁLKODÁS 7 Az időgazdálkodás

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM

AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM AZ ELME RÉTEGEI DIAGRAM "Vágyad éppúgy helyreállítja az igazságot, ahogy az igazság elvesztése is egy vágyadnak volt köszönhető. A csodák tanítása, Törzsszöveg, 20. VIII. 1.2. A. Amikor arra gondolok:

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

30. Lecke: Engedd el és Következtetés

30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke : Engedd el és Következtetés Fogalmak: Engedd el Az eredmény az univerzum felelőssége. Határozd meg, hogy mit akarsz megvalósítani, hogy mi a célod, majd

Részletesebben

Bach virágterápia: Szerválasztó

Bach virágterápia: Szerválasztó Bach virágterápia: Szerválasztó Hogyan válasszak Bach virágesszenciát? A szerválasztó kérdőív segít abban, hogy megtalálja az aktuális érzelmi problémájához alkalmazható Bach virágesszenciákat. Minden

Részletesebben

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Mámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Ritkán jut az emberek eszébe, hogy egy kellemes illat segíthet az ellazulásban. Most nem a parfümök permetezéséről, vagy a mesterséges illatforrásokról van szó. Egy egészséges, egyszerű és kellemes módszer

Részletesebben

A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK

A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KIÉGÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK Dr. Kocsis István Tamás Szegedi Úti Akadémia 2016 A KIÉGÉS Az érzések és a viselkedés, a test szintjén zajló folyamat, amely észrevétlenül jelentkezik és válik kollektívvé.

Részletesebben

Kopogtass az egészségedre!

Kopogtass az egészségedre! Kopogtass az egészségedre! Mi az EFT, az Érzelmi Felszabadítás Technikája? Az Érzelmi Felszabadítás Technikája az ősi kínai akupunktúra, és a modern pszichológia elképzeléseinek kombinációja. Ezzel az

Részletesebben

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és

Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és Egy gyermek sem akarja tanárait, szüleit bosszantani! - a megismerő funkciók szerepe a tanulási és viselkedészavarok kialakulásában Nézd, halld, érezd, mondd! az észlelés fejlesztése a hatékony tanulásért

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV

ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV ELHÍZÁS KONZULTÁCIÓS KÉRDŐÍV Kedves páciensem, kérem, válaszoljon részletesen minden kérdésre, mielőtt a tanácsadást elkezdenénk. Eljövetelének motivációja: barátok, ismerősök ajánlása önálló kezdeményezés

Részletesebben

Az ember és a természet kapcsolatának rajza

Az ember és a természet kapcsolatának rajza A nyár kezdete Az ember és a természet kapcsolatának rajza Az Égbolt felosztása Dél Tiszta ragyogás Gabonaesõ A rovarok ébredése Tavaszi napéjegyenlõség Áradás A tavasz kezdete Nagy hideg Föld Nap Kis

Részletesebben

Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem!

Iránytű a konyhához A változás fejben kezdődik Otthonszervezési célok Vágjunk bele közösen! Válogatás Mindent elvégeztem! APRÓ LÉPÉSEK EGY TISZTA ÉS RENDSZEREZETT KONYHÁHOZ Tartalomjegyzék Bemutatkozás Az én történetem Az otthonszervezésről és az előnyökről - miért fogj bele? Iránytű a konyhához Előkészületek: mielőtt elkezdenéd

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész

Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész Hogyan kezelj érzékeny embereket? 2. rész írta: Rue Ann Hass Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek erıs érzéseket, képeket, emlékeket idéznek fel és kopogtass a kapott válaszokra Munkám során hasznosnak

Részletesebben

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006.

Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál. Dr. Járai Róbert Zánka 2006. Stressz, szorongás, megküzdés a 12-15 éves korosztálynál Dr. Járai Róbert Zánka 2006. lőadás vázlata Stressz fogalma Szorongás és félelem Megküzdés Önbizalom és képesség 2 tressz A szervezet egészséges

Részletesebben

A menopauza holisztikus értelmezése A hormonális jógaterápia alapelvei

A menopauza holisztikus értelmezése A hormonális jógaterápia alapelvei A menopauza holisztikus értelmezése A hormonális jógaterápia alapelvei A holisztikus gyógyítás más alapokon nyugszik, mint a hagyományos allopátiás orvoslás: az emberi szervezetet funkcionális egységként

Részletesebben

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70.

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. IRODA MASSZÁZS VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. Irodai masszázs Az irodai masszázs a leghatékonyabb módja annak, hogy munkatársai mindig frissen, kipihenten dolgozzanak. A kezelést az Ön munkahelyén

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió

Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Reziliencia, boldogulási képesség és a szupervízió Nemes Éva 2016. 10. 21. Kapcsolataink üzenete Szupervíziós Vándorkonferencia, Keszthely Változó világ Változó környezet, kiszámíthatatlan jövő Most zajlik.

Részletesebben

CieAura. Tiszta energia. (Pure Energy) (A termék dobozán szereplő szöveg fordítása.)

CieAura. Tiszta energia. (Pure Energy) (A termék dobozán szereplő szöveg fordítása.) Tiszta energia (Pure Energy) Tartós energia, egyensúly és mentális éberség egész nap. Egy kevés javulás Természetesen. energiákat a hologram chipekre. A CieAura energiái a test különböző akkupunktúrás

Részletesebben

Laskai M. Nelli

Laskai M. Nelli Kedves Olvasó! Itt az ideje, hiszen lassan vége 2017-nek, hogy levonjuk az idei évet illető következtetéseket, és kitűzzük új céljainkat a következő évre. Az alábbi tervezővel abban leszek a segítségedre,

Részletesebben

Kezelés típusai. Ingerlő: Rövid idejű Erős Manipulatív. Gátló Hosszú idejű Gyenge Kevés manipuláció. Szúrás mélysége: Pont helye határozza meg

Kezelés típusai. Ingerlő: Rövid idejű Erős Manipulatív. Gátló Hosszú idejű Gyenge Kevés manipuláció. Szúrás mélysége: Pont helye határozza meg Meridián 4-8 Repetíció Kezelés típusai Ingerlő: Rövid idejű Erős Manipulatív Gátló Hosszú idejű Gyenge Kevés manipuláció Szúrás mélysége: Pont helye határozza meg Tüdő meridián Forráspont: 1. Tonizáló

Részletesebben

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely Az én Párom Albert-Bernáth Annamária 1 Copyright Theta Műhely Spirituálisan fejlett, fejlődni képes, és fejlődni akaró Férfi/Nő. Számomra hiteles a spirituális tudása, az Én tudásom is Neki, ezért kölcsönösen

Részletesebben

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten

Hippocampus Intezet. ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Hippocampus Intezet ÖT-ELEMTAN képzés Budapesten Idõpont: 2008. április 11-12-13. Részvételi díj: 15. 000 Ft/ nap; az elsõ nap ingyenes /konzultáció/ A tanfolyam célja A bioenergetikai folyamatok szisztematikus

Részletesebben

Hungarian 10 DOLOG, AMIT MA MEGTEHETSZ HOGY ÚJRA KEZEDBE VEDD AZ ÉLETED

Hungarian 10 DOLOG, AMIT MA MEGTEHETSZ HOGY ÚJRA KEZEDBE VEDD AZ ÉLETED Hungarian 10 DOLOG, AMIT MA MEGTEHETSZ HOGY ÚJRA KEZEDBE VEDD AZ ÉLETED avatar Szeretnéd mélyebben megérteni az életet? A legfontosabb leckék, amiket megtanulhatsz, már ott vannak a saját tudatodban. Az

Részletesebben

Experience hotel service. Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed!

Experience hotel service. Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed! 1 Az élményturizmus lényegében ezt jelenti legyen élményekkel teli a pihenésed! Mi az az élményturizmus? Nyaralni, túrázni, utazni mindenki másképp szokott. Van, aki spontán indul el, van, aki alaposan

Részletesebben

VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER

VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER A fontos dolgok hosszú távú következményekkel járnak. Értéket képviselnek, közvetlen a hatásuk célokra A sürgető határidők a fontosság érzetét keltik. Sikerességünk

Részletesebben

Lux Plus PROGRAMKÖNYV

Lux Plus PROGRAMKÖNYV Lux Plus PROGRAMKÖNYV A programcsomagok használatáról A készülék programcsomagjait alkalmazhatja egészséges állapotban, a közérzet javítására vagy az egészségügyi problémák, balesetek, sérülések esetén,

Részletesebben

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN!

LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! LÉLEGEZZEN KÖNNYEBBEN TERMÉSZETESEN! A FOLYAMATOSAN NÖVEKVÕ LEVEGÕSZENNYEZÉSSEL EGYENES ARÁNYBAN NÖVEKSZIK A LÉGÚTI BETEGSÉGEKBEN SZENVEDÕK SZÁMA, KÜLÖNÖSEN A GYEREKEKNÉL. HASZNÁLD A TERMÉSZET EREJÉT //

Részletesebben

DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD

DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD Ayurvéda = Az Élet Bölcsessége Az Ayurvéda célja Az ayurvéda célja, hogy helyreállítsa az élet egyensúlyát a tökéletes elme, test működés és viselkedés révén; Az ayurvéda

Részletesebben

NYUGALOMNAPLÓ CORINNE SWEE T

NYUGALOMNAPLÓ CORINNE SWEE T NYUGALOMNAPLÓ CORINNE SWEE T NYUGALOMNAPLÓ Szorongásoldó gyakorlatok bárhol, bármikor CORINNE SWEET Illusztrációk: Marcia Mihotich A fordítás alapja: Corinne Sweet: e Anxiety Journal: Exercises to Soothe

Részletesebben

Csakratisztítás. Tiltott gyümölcs ÚJ generációs ÖNtudatfejlesztő módszerek. INGYENES gyakorlat. Hosszú boldog élet. SZERetet

Csakratisztítás. Tiltott gyümölcs ÚJ generációs ÖNtudatfejlesztő módszerek. INGYENES gyakorlat. Hosszú boldog élet. SZERetet Hosszú boldog élet SZERetet ÖRÖM Globális Harmonikus Fejlődés Béke EGÉSZség Szabadság Béke Függetlenség Siker Anyagi biztonság Fiatalság BOLDOGSÁG SZERetet 2145432 Tiltott gyümölcs ÚJ generációs ÖNtudatfejlesztő

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

GYÓGYULJ KRISTÁLYOKKAL

GYÓGYULJ KRISTÁLYOKKAL www.kristalygyogyitas.hu 2. BÓNUSZ A kéz akupresszúrás pontjai GYÓGYULJ KRISTÁLYOKKAL Vajon hogyan segíthet neked egy kő abban, hogy jobban érezd magad, vagy éppen meg is gyógyulj? Először azt kell megértenünk,

Részletesebben

Pedantéria (túlzott) szőlő, vasfű, forrásvíz

Pedantéria (túlzott) szőlő, vasfű, forrásvíz Panaszkodás Ha állandóan panaszkodnál: hangafű Ha állandóan panaszkodnál másokra: bükkfa, fűzfa, katángkóró, magyal Ha egyfolytában csak a betegségedről beszélnél: fűzfa, sülzanót Ha soha nem panaszkodsz:

Részletesebben

Hiperaktivitás. Hiperaktivitás. okai: 1906-óta gyanítjuk, hogy. anoxiás agyi állapot, vagy. agyvelőgyulladás /posztencefalitiszes / utáni állapot

Hiperaktivitás. Hiperaktivitás. okai: 1906-óta gyanítjuk, hogy. anoxiás agyi állapot, vagy. agyvelőgyulladás /posztencefalitiszes / utáni állapot A problémás diák Hiperaktivitás Hiperaktivitás okai: 1906-óta gyanítjuk, hogy anoxiás agyi állapot, vagy agyvelőgyulladás /posztencefalitiszes / utáni állapot Hiperaktivitás Jellemzői: nagyfokú motoros

Részletesebben

2. Nevezze meg a sima- és a harántcsíkolt izomzat "lazító 4 pont pontját és elhelyezkedését! simaizomzat

2. Nevezze meg a sima- és a harántcsíkolt izomzat lazító 4 pont pontját és elhelyezkedését! simaizomzat AKUPRESSZÚRA 2003. május Maximálisan adható pontszám 1. Határozza meg a következő különleges vezetékek, 2 pont szabálytalan csatornák főmeridiánon lévő - mesterpontjait! A. Yingiao Mai (a Yin Mozgató Csatorna)

Részletesebben

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész Az Ember, mint érző, teremtő energia lény. Az Ember, mint kozmikus energia lény. Helye az univerzumban és működésének alapszabályai. Egyetemes Teremtő

Részletesebben

III. NAPFONAT CSAKRA (Manipura)

III. NAPFONAT CSAKRA (Manipura) III. NAPFONAT CSAKRA (Manipura) A köldök fölött kb. kétujjnyira találod. Amikor ideges vagy, vagy félsz, itt szorul össze, ide szoktad tenni a tenyered. Az életünk harmadik hétéves ciklusa, a 14-21 éves

Részletesebben

Kulcsok a megértéshez

Kulcsok a megértéshez Kulcsok a megértéshez Egyre nagyobb az érdeklődés a spirituális ismeretek, a misztikus kapcsolatok, és a nem tudományos gyógyítás iránt. Ez a tény jelzi, hogy valami történik, s ezt sok ember érzi. Valami

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés Tartalom A tartalom és forma jelentése és kettőssége. A forma jelentősége, különösen az ember biológiai és társadalmi formáját illetően. Megjegyzés Ez egy igen elvont téma. A forma egy különleges fogalom

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

9 tipp fejfájás ellen

9 tipp fejfájás ellen 9 tipp fejfájás ellen Lüktet a halántékod, és úgy érzed, pillanatokon belül szétrobban a fejed. Azonnal kell val Ki gondolná, hogy az emberek 80%-a szenved időről időre fejfájástól, ráadásul a nők jóval

Részletesebben

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé.

Test-elemzés. Ezzel 100%-os lefedettséget ér el. TANITA digitális mérleg. Rendkívül gyors elemzést tesz lehetővé. Test-elemzés Bioelektromos impedancia mérés 5 különböző pályán kerül mérésre (lábtól-lábig, kéztől-kézig, bal kéztől a jobb lábig, jobb kéztől a bal lábig, bal kéztől a bal lábig). Ezzel 100%-os lefedettséget

Részletesebben

SORSFORDÍTÓ ÖNBECSÜLÉS

SORSFORDÍTÓ ÖNBECSÜLÉS SORSFORDÍTÓ ÖNBECSÜLÉS ÖNSZERETET TESTSZERETET POZITÍV ÉNKÉP ÖNBIZALOM BAGDI BELLA Béke, szeretet legyen utadon, Lelkedben legyen mindig nyugalom, Öröm és boldogság legyen veled minden napon, Egész életed

Részletesebben

EDZŐPAD LW-20. FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót.

EDZŐPAD LW-20. FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót. EDZŐPAD LW-20 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót. Örizze meg az útmutatót a késöbbi hivatkozások érdekében. A termék tulajdonságai eltérhetnek az

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu Alapfokú elsősegélynyújtás www.szegedizoltan.hu 1997. évi CLIV. törvény 5. (3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Heti Kopogtatási Téma (2. hét)

Heti Kopogtatási Téma (2. hét) Pénzügyi program - 2. rész Heti Kopogtatási Téma (2. hét) A heti témánk azokat az érzelmeket, hiedelmeket célozza meg, amik a saját anyagi helyzetünkkel kapcsolatosak. Mielőtt hozzáfog a kopogtatáshoz,

Részletesebben

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

Dr. Fábián Emília, PhD

Dr. Fábián Emília, PhD Hormonhiánya van? PROGESZTERON JELEK ÉS TÜNETEK SOHA MINDIG 1. A melleim nagyok. Közvetlen környezetem arra panaszkodik, hogy ideges és izgatott vagyok. 3. Ideges vagyok. 4. Éberen és nyugtalanul alszom.

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet

Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet Tartalom Louise L. Hay előszava: Ha a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik! Jerry Hicks előszava Esther Hicks bemutatja Abrahamet 1. fejezet: Egy új szemlélet Minden vágyad meghallgatásra talál, és

Részletesebben

ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM

ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM ARCJÓGA 7 NAPOS FIATALÍTÓ TANFOLYAM Koós Viki (2011) - Minden jog fenntartva 1. oldal 7. NAP TOKAGYAKORLAT Sok nő életét megkeseríti a toka. Kinek a túlsúly miatt éktelenkedik az álla alatt, kinek a fogyás

Részletesebben

Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem

Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem Név. szám Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem BIS-11 HU Az emberek különböznek abban, hogy miként gondolkoznak a különböző dolgokról és hogyan

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat gatizomtorna_belivek_2c 17.1.2008 10:08 Page 1 17 Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! Hüvelyszárazság, égô érzés, feszülés, viszketés, fájdalmas, örömtelen aktus? Sokkal több nôt érint, mint gondolná!

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk.

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. Az eseteink túlnyomó részét neuro-, immunológiai eredetű kórképek adják.

Részletesebben

6+1 TIPP hogy. jól induljon a napod! www.harmonialiget.hu. Készítette: Rácz Beatrix. Ingyen letölthető!

6+1 TIPP hogy. jól induljon a napod! www.harmonialiget.hu. Készítette: Rácz Beatrix. Ingyen letölthető! 6+1 TIPP hogy jól induljon a napod! Készítette: Rácz Beatrix Ingyen letölthető! Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó! Rácz Beatrix (Betti) vagyok és stresszt oldok kineziológiai módszerekkel, valamint

Részletesebben

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.)

,,Az anya az első híd az élethez, a közösségbe. (Adler: életünk jelentése 102. o.) Az individuálpszichológia megjelenése a nevelési tanácsadói munkában avagy: ˇBirtokba venni a Napot nem elég, ha nem tudjuk másoknak is odaadni. Készítette: Kolozsvári Katalin pszichopedagógus Óvodai intézményünkben

Részletesebben