Nyolc Riói aranyérem és ami mögötte van! A Riói olimpiai szereplés, szakmai gondolatokkal, egy esetleges 2024-es olimpiai rendezés tükrében!!!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyolc Riói aranyérem és ami mögötte van! A Riói olimpiai szereplés, szakmai gondolatokkal, egy esetleges 2024-es olimpiai rendezés tükrében!!!"

Átírás

1 Kovács Tamás mesteredző Nyolc Riói aranyérem és ami mögötte van! A Riói olimpiai szereplés, szakmai gondolatokkal, egy esetleges 2024-es olimpiai rendezés tükrében!!! Befejeződtek a Riói Olimpiai Játékok ahol, a magyar csapat nyolc aranyérmet, három ezüst és négy bronzérmet szerzett. Ami az aranyérmek számát illeti, az csodálatos teljesítmény, amivel a nemzetek rangsorában csapatunk az előkelő 12. helyen végzett, ami összességében egy kitűnő szereplés. De hogy igazi képet kapjunk a szereplésről egy esetleges 2024-es olimpiai rendezés szemüvegén keresztül, akkor nagy hiba lenne elhallgatni azt a tényt, hogyha az összes megszerzett érmek száma alapján nézzük a nemzetek rangsorát, akkor csak a 17. hely a miénk 15 éremmel, az olimpiai pontok alapján pedig a 16. hely járt a 110 pontért. Egyes, államilag kiemelten támogatott egyéni sportágak csalódást okozva szerepeltek a Riói olimpián, valamint az a tény, hogy a TAO pénzekből kiemelten támogatott labdajátékok a vízilabda kivételével nem kvalifikáltak Rióra. Furcsa kettősség jellemezte a magyar sportolók Riói szereplését. Egyfelől a nyolc aranyérem nagyon fényes. Másfelől a 2012-es londoni olimpiához képest a kiemelt egyéni sportágak közül az érmek és a pontszerző helyek száma alapján csak az úszás, a vívás lépett előre, persze a női kajak szakág három aranyérme is kimagasló eredmény. Idézet a 2008-as kudarcos pekingi olimpia utáni Magyar Olimpiai Bizottsági jelentésből: A kajak-kenu, úszás, vívás az elmúlt három olimpián- 2000, 2004, az összeredmények 63 %-át szerezte meg, pontszám, érmek, aranyérmek tekintetében, ami nem jó, mert sokkal szélesebb bázison kellene mozognia a magyar sport olimpiai eredményességének. 24 sportágban kvalifikálták magukat versenyzőink és az is elgondolkoztató, hogy ebből a 24 sportágból 15 sportág nulla pontot szerzett! Ez azt jelenti, hogy 16 éve ez a három sportág adja az olimpiai szereplések eredményességének több, mint 60%-át, vagyis hosszú ideje a magyar sport olimpiai eredményei nagyon szűk bázison mozognak, ami egy esetleges hazai rendezésű olimpia előtt 8 évvel komoly figyelmeztetés. Még mielőtt az elemzésekbe kezdenénk és a 8 aranyérem mögé nézünk, akkor el kell mondani bevezetésként, hogy most Rióban 21 sportágban sikerült a kvalifikáció, vagyis 15 sportágunk nem tudta kvalifikálni magát az olimpiai játékokra: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda, gyeplabda, golf, íjászat, kajak-kenu szlalom, lovaglás, ritmikus gimnasztika, rögbi, strandröplabda, trampolin, teakwondo és szinkronúszás, valamint a 21 sportágból 11 sportág nulla pontot szerzett! Nézzük konkrétan a londoni és a Riói eredmények összehasonlítását: 2012-ben, Londonban a magyar küldöttség tizennyolc érmet szerzett, a mostani Riói termés tizenöt. Még szembetűnőbb, hogy Rióban a magyar érmeket mindössze négy sportág (úszás, vívás, kajak- 1

2 kenu, atlétika) nyerte, míg Londonban nyolc (úszás, vívás, atlétika, kajak-kenu, torna, birkózás, cselgáncs, öttusa). Négy évvel ezelőtt a nyolc magyar aranyat öt sportág szállította, most ugyanezt a nyolcat három. Londonban tizenkét sportág volt pontszerző, Rióban már csak nyolc. A mostani olimpián nem szerzett pontot az evezés, az ökölvívás, az öttusa, a súlyemelés, a tenisz, a tollaslabda, a torna, a triatlon, a vitorlázás, a műugrás, a hosszútávúszás és az asztalitenisz. Londonban ott volt a férfi kézilabda-válogatott, Rióba már nem jutottunk ki ebben a sportágban. Vagyis 15 sportág nem jutott ki, 11 sportág helyezetlen volt, így összesen 26 sportág szereplése negatív! A sportvezetésnek mélyreható szakmai elemzést kell végeznie arról, hogy mindez miért történt így. Semmiképp sem szabad a szőnyeg alá söpörni, hogy kiemelt állami támogatások mellett is gyengébben szerepeltünk Rióban, mint az előző olimpián. Ezek szerint a tényleg nagyszerű aranyérmek ellenére visszaesésről kell beszélnünk? Sajnos igen. Az, hogy az aranyérmeket három sportág érte el, jelzi a magyar sport eredményességének tovább szűkülését London óta. A brit fővárosból huszonhárom versenyző jött haza éremmel, míg Brazíliából tizenöt. A sikeres olimpiai szereplést nemcsak az aranyérmek száma jelenti. Egy nemzet sporterejét az olimpiákon a helyezések száma erősíti és az, hogy ezt az eredményt hány sportág hozta ban 39 pontszerző helyünk volt, a kudarcos 2008-as pekingin 18, a Riói Olimpián már csak 10. Sajnos ez jelenti igazán a magyar sport eredményességének beszűkülését. 88 éve az 1928-as olimpián volt utoljára, hogy a magyar csapat csak 10 pontszerző (4.-6. hely) hellyel jön haza az olimpiai játékokról! Londonban 24 sportágban, Rióban már csak 21 sportágban kvalifikáltuk magunkat! Londonban 129 olimpiai pontot, Rióban már csak 110- et szereztünk! 2016-os Riói Játékokon tizenöt világ klasszis érmes, valamint a 10 pontszerző versenyzőnk, csapatunk hozta fel az éremtáblázat tizenkettedik helyére Magyarországot. Pedig az elmúlt olimpiai ciklusban négyszer annyi állami támogatást kaptak a magyar sportolók, mint London előtt. Vagyis a befektetett pénz mennyisége nincs arányban az eredményekkel. A nyolc aranyérmet 15 világklasszis versenyző érte el: Hosszú Katinka 3, Kozák Danuta 3 (kettőben Szabó Gabriella,egyben Fazekas- Zur Krisztina és, Csipes Tamara), Szilágyi Áron és Szász Emese. Ezüstérmeseink Cseh László, Imre Géza és Hosszú Katinka, bronzérmesek Kapás Boglárka, Márton Anita, Kenderesi Tamás és a férfi párbajtőrcsapat (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter) Még a három sikeresen szerepelt sportágban is komoly gondok vannak, pedig a Riói eredmények 85%-át hozták: kajak-kenuban a férfi szakág várakozáson alul szerepelt, úszásban Hosszú Katinka, Cseh Laci, Kapás Bogi és az új tehetség Kenderesi Tamás szuper, de a 36 kiutazott versenyzőből ez csak négy. Vívásban 10 olimpiai számból csak hatban jutottunk ki, három csapatunk itthon maradt. 35 éves átlagkorú a csapat, és nem épült be az olimpiai ciklus alatt egyetlenegy fiatal sem az olimpiai csapatba. Ez a három sportág mentette meg a magyar sport becsületét. Akkor mi van a többi 26 sportágban, akik nem kvalifikálták magukat, vagy helyezetlenül végeztek az olimpián? 2

3 Egy sportág olimpiai sikeres szereplése nemcsak az aranyérmekkel, hanem az érmek és helyezések számának összességével mérhető le igazán. A három aranyérmes sportágat az atlétika követi Márton Anita bronzérmével, valamint két hetedik, és egy nyolcadik hellyel. Judoban egy ötödik és három 7. helyezés volt, 13 olimpiai pontot tervezett és csak 2 olimpiai pontot hozott. A birkózás olimpiai pontot tervezett és 4 pont lett belőle, függetlenül attól, hogy egy-két versenyzőt bírói tévedések sújtottak. A kajak-kenu is a olimpiai pontot tervezett, de 27 pontban realizálta eredményeit, így elmaradt a tervezettől. Az öttusa is túltervezte magát a 14 ponttal, végeredményben nulla pontosok lettek. A sportlövészet 7-12 olimpiai pont helyett csak 2 pontot tudott teljesíteni. A torna olimpiai pont helyett 0 pontos lett. Ökölvívásban is hamar elbúcsúzott két versenyzőnk, szerintem megérett a sportági vezetés a megújításra. Az evezés, triatlon, vitorlázás megérdemelne nagyobb kiemelt támogatást, mert figyelemre méltóan versenyeztek. Egy olimpián a csapatsportágak szereplése kohéziós erőként szolgál az otthon maradt szurkolók és az egész nemzet részére. Valóban, a magyar kézilabda nagyon hiányzott a mostani olimpiáról. A külföldi világklasszisokkal megtűzdelt klubcsapataink eredményei nem adnak reális képet a magyar kézilabda erejéről. Ezért ebben a sportágban a nemzeti érdeket kell előtérbe helyezni a klubérdekkel szemben és akkor ott lesznek csapataink a tokiói olimpián. A betervezett 5-7 pont 0 ponttal realizálódott. A férfi vízilabda-válogatott tudása, vagánysága még nem érte a korábbi háromszoros olimpiai bajnok csapatét. Itt nem szabad türelmetlennek lenni, mivel komoly őrségváltás történt. Női vízilabdában az USA kiemelkedik, a többi 4-5 csapat közül bármelyik ezüstérmes lehet. A magyar női együttes fiatal, azt gondolom, hogy 2020-ban megszerzik a hőn áhított érmet. A vízilabda is túltervezte magát a 8-14 olimpiai ponttal, mivel 5 ponttal zártak. Az evezés, vitorlázás, triatlon bizonyította, hogy ezekre a sportágakra oda kell figyelni nagyobb állami támogatásokkal. A kosárlabda, a röplabda és a labdarúgás szakmailag annyira visszaesett, hogy csak nagyon hosszú, kemény szakmai munkával lehet ezeket a világ elit közelébe visszahozni. Ha viszont Budapest elnyeri a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát, akkor ezt a folyamatot sem lehet tovább halogatni. Nagyon jó és rutinos vívó gárda utazott ki Rióba. Az egyéni versenyeken indulók valamennyien világ- és Európa-bajnokságokat megjárt vívók voltak. Ebben a tekintetben tehát nem ért meglepetés, hogy messze a várakozások felett teljesítettek. Abban nem voltam biztos, hogy ez a 34 és fél év átlagéletkorú együttes hogyan fogja bírni a fizikai és mentális terhelést. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a szakmai, de különösen a mentális felkészítés kitűnően sikerült. Szilágyi Áron kétszeres egyéni olimpiai bajnokként még mindig a jövő embere. Két, de akár három olimpiai szereplés is benne van még a pályafutásában. A férfi párbajtőrözőink mögött pedig ott vannak a tehetséges utánpótlás-versenyzők, akik a helyükre léphetnek. A tőrvívás továbbra is lukas szakág, ott nagyon sok tennivaló van még. Tornában Berki Krisztián nagyon hiányzott az olimpiáról, ellenben Hidvégi Vid kilencedik helyezése egyáltalán nem rossz eredmény. A súlyemelés ha nagyon lassan is elmozdult a mélypontról. Sportlövészetben még mindig Sidi Péter az, aki tudja hozni magát az olimpiákon. Az asztaliteniszt a kínai és más ázsiai versenyzők inváziója sújtja. Ha Budapest olimpiát szeretne rendezni, akkor nemcsak új létesítmények kellenek, hanem további tíz-tizenöt sportágban a jelenleginél jobb eredmények. Ezekben a sportágakban kiemelt felzárkóztató programot kell meghirdetni. Egy esetleges budapesti olimpia semmiképp sem lehet sikeres úgy, hogy a rendező ország csupán három-négy sportágban ér el kiemelkedő eredményeket. 3

4 Tradicionális eredményes olimpiai sportágaink közül sajnos az öttusa, birkózás, ökölvívás, várakozáson alul szerepelt. Összességében láthatjuk a visszaesést, és ha reálisak akarunk lenni, akkor felvetődik az a kérdés, hogy a Riói Olimpián a sportágak voltak-e sikeresek, vagy csak néhány klasszis versenyzőnk? Szakmai oldalról vizsgálva a kiemelkedő eredményekhez több út vezet. Én az edzői szabadság híve vagyok, de a kontroll, a számonkérés soha nem maradhat el. Nem szabad központilag beskatulyázni az edzőket, főleg akkor nem, amikor egyes magyar sportszövetségek élén nem szakemberek ülnek. Amit Hosszú Katinkáék és Kozák Danutáék csináltak, az példaértékű, eredményes, és a magyar olimpiai csapat 8 aranyérméből hatban benne vannak, ami az ő részükről csodálatos, de a magyar csapat teljes eredményessége szempontjából már elgondolkoztató! Ugyanakkor ez nem mindenkinek jöhet így össze. Ahány versenyző, annyiféle felkészülés, annyiféle metodika. Szerintem elavult az a szakmai irányítási rendszer, hogy egy ember megmondja, mit kell csinálni. Éppen ezért az egyéni sportágakban megszüntetném a szövetségi kapitányi posztot, ugyanis az égvilágon semmi értelme nincsen. Egyéni sportágakban szakági vezetőedző, csapatsportágakban a szövetségi kapitányok a szakmai vezetők. Hosszúék megmutatták, hogy külön utakon is lehet világraszóló eredményeket elérni, de ehhez Shane Tusup szakmai felkészültsége, kreativitása és egy nagyon tehetséges, fanatikus versenyző kellett. Ami a helyzet kezelését illeti, az egész magyar sport nevében azt kívánhatom, hogy a jövő évi budapesti úszó-világbajnokság előtt minden vitás ügy rendeződjön. A lényeg nem az, hogy az edző egyben a férj, vagy sem, hanem a tréner szakmai szabadsága. A versenysportban mindig az eredmények igazolják, hogy jó úton jár az edző, vagy sem. Kozák Danuta és Hosszú Katinka jó utat választottak, Katinka rendszeres versenyeztetése nekem különösen tetszett, mivel itthon nagyon sok edző vattázza, azaz eldugja a tanítványát a világversenyek előtt. Azt hiszik, ha pihenten megy a sportoló a versenyre, akkor garantált lesz a siker. Messze nem így működik már a világ élsportja. Tudomásul kell venni minden szakembernek, hogy az a technikai, taktikai és mentális felkészítés, ami jó volt Pekingben, az nem volt elég Londonban, és ami elég volt Londonban az nem volt elég Rióban. Hihetetlenül fejlődnek a sportágak, csak új akciókkal, jobb időkkel, méterekkel, új taktikai elemekkel, és még magasabb szintű mentális és tudományos felkészítéssel lehet eredményes a magyar sport Tokióban és 2024-ben. Hogyan lehet még eredményesebb a magyar sport, miben kell előrelépnünk 2024-ig? 1. Az egyéni olimpiai sportágak állami finanszírozását, valamint a versenyzők és szakemberek havi dotálási rendszerét meg kellene reformálni, mert nem hatékony. A csapatsportágak tao-támogatási rendszerének hatékonysága, eredményessége is felülvizsgálatra és elemzésre szorul. Nyilvánvalóan új finanszírozási rendszerre van szükség, sokkal hatékonyabbra, mint a mostani. 2. Kiemelt feladatnak kell lenni az utánpótlás eredményességének fokozása az elkövetkező 8 évben. Nagyon sok sportág rendelkezik utánpótlás világ és Európa- 4

5 bajnok versenyzőkkel, de többségük a felnőtt korba lépve megtorpannak, fejlődésük lelassul, egyesek pedig eltűnnek a süllyesztőben. Nagyon kevés olyan fiatal tehetség épült be az olimpiai csapatba, aki eredményes is tudott lenni Rióban, például olyan, mint az úszó Kenderesi Tamás. Az utánpótlás terén is komoly reformokra van szükség! 3. A Magyar Olimpiai Bizottságnak meg kell oldani tekintélyes, nagy tudású, elismert főfoglalkozású szakemberekkel az olimpiai sportágak szakmai ellenőrzési rendszerét, akár szakfelügyelői rendszerben, mert ezt hatékonyan csak a szövetségeken kívül alkalmazott edzőkkel lehet megoldani. A sportági konzultációk kora lejárt, naprakész, minden edzésen, helyszínen jelen levő, pontos szakmai képet kialakító szakemberekre és munkára van szükség, és akkor sokkal tisztább szakmai kép fog kialakulni a MOB és a sportági szövetségek számára. 4. Kiemelt feladattá kell tenni az olimpiai felkészülések során az edzők szakmai képzését és továbbképzését. A jelenlegi finanszírozási rendszer lehetővé teszi a világ legsikeresebb edzőinek meghívását különböző sportágainkban a szakmai fórumokra. Rendszeresen szervezni kell külföldi és hazai edzőtovábbképzéseket és továbbra is kiemelt feladatnak kell lenni az edzőképzésnek a Testnevelési Egyetemen, a legkiválóbb szakemberek bevonásával. Az edzőképzést vezetők munkája is megérdemelne egy felülvizsgálatot, és ha kell személyi változtatásokat. 5. Kiemelten kell kezelni egy 2024-es budapesti olimpia rendezése szempontjából a Riói Olimpiára nem kvalifikált, vagy kijutott, de eredménytelenül szereplő sportágak felzárkóztató programjának elkészítését sportág részére sokkal nagyobb állami támogatással, mint az elmúlt négy évben volt, mert tudjuk,hogy nem mindenki lehet érmes, de meg kell adni tudásuk,szorgalmuk, tehetségük alapján az un. kis sportágaknak is a lehetőséget a sikerre. 6. Kiemelten kell foglalkozni és anyagilag támogatni elsősorban a pontozásos sportágakban a sportági sportdiplomáciai tevékenységet, hogy minél több személy kerüljön kiemelten fontos pozíciókba - vezetőségi tagok, versenybírók, technikai bizottsági tagok - a Nemzetközi Szövetségek vezérkarába. Nagyon szeretném, hogy legyen Budapesten olimpia, de mindig felmerül bennem az a kérdés, hogy elég erősek vagyunk és leszünk-e gazdaságilag egy ilyen esemény megrendezéséhez? A kérdésre válaszolva, szerintem nem az fog dönteni Limában, hogy milyen volt Rió, hanem az, hogy melyik város milyen erős pályázati anyaggal érkezik a perui NOB kongresszusra, és talán az, hogy 100 éve a világ tíz legeredményesebb országai között vagyunk és még nem rendeztünk olimpiát. 5

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro A riói olimpia célkitűzései A sportfinanszírozásban bekövetkezett kedvező változások hatására a nemzetek versengésében, az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben

Részletesebben

A NYOLC ARANY RAGYOGÓ, DE KOMOLY PROBLÉMÁK IS LÁTSZANAK

A NYOLC ARANY RAGYOGÓ, DE KOMOLY PROBLÉMÁK IS LÁTSZANAK A NYOLC ARANY RAGYOGÓ, DE KOMOLY PROBLÉMÁK IS LÁTSZANAK A magyar csapat nyolc aranyérme csodálatos teljesítmény, de hiba lenne elhallgatni, hogy egyes, államilag kiemelten támogatott egyéni sportágak csalódást

Részletesebben

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Ennek eredményeként háromszor több magyar ember sportol, és több mint duplájára nőtt az igazolt sportolók száma. EGYRE TÖBB MAGYAR SPORTOL

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont Kutatások - 2017 - Ösztönzés és teljesítmény

Részletesebben

ELIT SPORTÁGAK VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓ-I OLIMPIA EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN

ELIT SPORTÁGAK VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓ-I OLIMPIA EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN ELIT SPORTÁGAK VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓ-I OLIMPIA EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN GULYÁS Erika, STERBENZ Tamás, KOVÁCS Eszter, CSURILLA Gergely Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

I. KI MIBEN BRONZÉRMES? - HELSINKI 1952

I. KI MIBEN BRONZÉRMES? - HELSINKI 1952 I. KI MIBEN BRONZÉRMES? - HELSINKI 1952 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze, hogy az 1952-es helsinki olimpián kik voltak bronzérmeseink egyéni számban, és melyik sportágban, melyik versenyszámban nyerték

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

Fábián László. Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság

Fábián László. Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság Fábián László Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság 2016 augusztus 5-21. 2016 szeptember 7-18. XV. Nyári Paralimpiai Játékok XV. Nyári Paralimpia Első alkalommal Dél-Amerikában

Részletesebben

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 17479-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. Magyar Asztalitenisz Szövetség 1. szakmai feladatok 2. 40 428 000 orzságos

Részletesebben

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:...

OLIMPIAI KVÍZ. Athéntól Londonig. A helyes megfejtők között értékes ajándékokat sorsolunk ki. A pályázó adatai. Név:.. E-mail cím:... Postacím:... OLIMPIAI KVÍZ Athéntól Londonig Kérdések az újkori olimpiák magyar vonatkozású eseményeiről Jelölje meg a helyes válaszokat, majd 2012. augusztus 3-án, pénteken 16 óráig dobja be a kölcsönzőpultnál elhelyezett

Részletesebben

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten

Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros

Részletesebben

Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra!

Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra! A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ NEMZETISÉGEK JOGAINAK VÉDELMÉT ELLÁTÓ BIZTOSHELYETTES AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE Büszkék vagyunk nemzetiségi származású magyar olimpikonjainkra! a Nemzetiségi Ombudsmanhelyettes

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

A MAGYAR SPORT VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓI OLIMPIA TÜKRÉBEN

A MAGYAR SPORT VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓI OLIMPIA TÜKRÉBEN A MAGYAR SPORT VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓI OLIMPIA TÜKRÉBEN GULYÁS Erika, STERBENZ Tamás, KOVÁCS Eszter, CSURILLA Gergely Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont OLIMPIA SOK

Részletesebben

GÖRDESZKA 1 olimpiai kvalifikációs idő kezdete (2020. május 31-ig) VÍZILABDA 15 női világliga, európai selejtező, Franciaország-Magyarország

GÖRDESZKA 1 olimpiai kvalifikációs idő kezdete (2020. május 31-ig) VÍZILABDA 15 női világliga, európai selejtező, Franciaország-Magyarország SPORTNAPTÁR 2019 JANUÁR ATLÉTIKA 1 IAAF kvalifikációs idő kezdete (10 000 méteren, maratonin, a gyaloglószámokban és tíz-, valamint hétpróbában) GÖRDESZKA 1 olimpiai kvalifikációs idő kezdete (2020. május

Részletesebben

I.1. OLIMPIA. A feladatsor jellemzői

I.1. OLIMPIA. A feladatsor jellemzői I.1. OLIMPIA Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Halmazok, adatok kezelése, logikai kijelentések vizsgálata. Előzmények Cél Halmaz fogalma, Venn-diagram, állítások igazságtartalma. A tanulók legyenek képesek

Részletesebben

Kazany Nyári Universiade sportági szabályok, nevezési feltételek:

Kazany Nyári Universiade sportági szabályok, nevezési feltételek: Kazany Nyári Universiade sportági szabályok, nevezési feltételek: Alap sportágak Atlétika: Az atlétika versenyek hivatalosan 6 versenynapból állnak és az IAAF aktuális angol nyelvű ak: 100 m, 200m, 400m,

Részletesebben

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu 2009-09-08 11:03:57 SPORTOKTATÓ KÉPZÉS SPORTOKTATÓ KÉPZÉS A Budapesti Szabadidősport Szövetség - megfelelő számú jelentkező esetén - államilag elismert, Országos Képzési Jegyzékben szereplő 1 éves sportoktató

Részletesebben

TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY

TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY Magyar Szociológiai Társaság Kongresszusa 2008. november 15. TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT SPORTPROGRAMBAN RÉSZT VEVŐK KÖZÖTT Velenczei Attila Kovács Árpád Szabó Attila Szabó Tamás Nemzeti

Részletesebben

Velenczei Attila. velenczei.attila@nupi.com. 2009. október 20.

Velenczei Attila. velenczei.attila@nupi.com. 2009. október 20. Velenczei Attila velenczei.attila@nupi.com 2009. október 20. Bemelegítő kérdések 1) Hogyan nevezték az 1999-ben létrejött sportminisztériumot? 2) Ma hogy hívják a legfelsőbb állami sportirányító szervezetet?

Részletesebben

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE 2014. ELŐSZÓ Bátran állíthatjuk, hogy 2013. a magyar karate egyik legsikeresebb éve volt. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról rendre 4-5 éremmel térhetett haza csapatunk, a főiskolás Eb-n négyen

Részletesebben

Tisztelt Sportvezető!

Tisztelt Sportvezető! Tisztelt Sportvezető! Bizonyára Ön is jól ismeri a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló 157/2004. (V. 18.) Korm. rendeletet, mely alapján

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

A HAZAI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGA AZ ÉLSPORTBAN

A HAZAI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGA AZ ÉLSPORTBAN A HAZAI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGA AZ ÉLSPORTBAN GULYÁS Erika, STERBENZ Tamás, CSURILLA Gergely, JUHÁSZ Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont NYERGES

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

Vázlat 23 olimpiai sportág versenyszámainak alakulásáról 12 olimpia ( ) tükrében

Vázlat 23 olimpiai sportág versenyszámainak alakulásáról 12 olimpia ( ) tükrében Vázlat 23 olimpiai sportág versenyszámainak alakulásáról 12 olimpia (1976-2020.) tükrében A versenyszámok száma az 1976-os olimpiához képest 2016. évre több mint másfélszeresére emelkedett, s 2020-ra a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

Olimpiai Játékok, Athén 2004

Olimpiai Játékok, Athén 2004 Olimpiai Játékok, Athén 2004 A fotókon a 2004-es Athéni Olimpiai Játékok néhány magyar aranyérmesét látja. Olvassa el a képek alatti szöveget, majd oldja meg a feladatokat! / In these pictures you can

Részletesebben

Világjátékok 2013 Cali

Világjátékok 2013 Cali Világjátékok 2013 Cali Bevezető: A Világjátékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert szervezet, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) égisze alatt rendezik. Ez a szervezet tömöríti

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség. Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia május 8.

Magyar Birkózó Szövetség. Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia május 8. Magyar Birkózó Szövetség Magyar Edzők Társasága Olimpiai felkészülés és kvalifikáció Konferencia 2018. május 8. 2 FELKÉSZÜLÉS - KVALIFIKÁCIÓ KVALIFIKÁCIÓ - FELKÉSZÜLÉS Lassan félidejéhez érkezik az olimpiai

Részletesebben

Emlékeztető Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpiai Játékok I. Szövetségi konzultáció MOB június :00

Emlékeztető Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpiai Játékok I. Szövetségi konzultáció MOB június :00 Emlékeztető Magyar Olimpiai Bizottság 2016 Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpiai Játékok I. Szövetségi konzultáció MOB - 2014. június 30. 10:00 Résztvevők: MOB RÉSZÉRŐL: Szabó Bence - Főtitkár Dr. Nagy Zsigmond

Részletesebben

V. HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ

V. HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ V. HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ SPORTTÖRTÉNET KÖNYVBEN KÉPEN NETEN ELÉRHETŐ PONTSZÁM: 86 1. A képen szentesi sportlétesítmények részletei láthatók. Írjátok a képek alá a helyes megnevezést! 1 2. Az alábbi képeken

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2010

HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 Budapest, 2010. december A Héraklész Bajnok Program (továbbiakban: Bajnok Program) 2001-től sikeresen támogatja a legtehetségesebb 13-18 éves korú sportolók folyamatos

Részletesebben

SPORTSZAKEMBER KÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 25 sportágban 1 éves tanfolyamot indít a 2018/2019-es tanévben

SPORTSZAKEMBER KÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 25 sportágban 1 éves tanfolyamot indít a 2018/2019-es tanévben SPORTSZAKEMBER KÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 25 sportágban 1 éves tanfolyamot indít a 2018/2019-es tanévben OKJ 54 813 02 Sportedző (szakképesítés) OKJ 31 813 01 Sportoktató

Részletesebben

Beszámoló SKS-SKDUN Országos Bajnokság, Eger

Beszámoló SKS-SKDUN Országos Bajnokság, Eger Beszámoló 2015 2015. 01. 17. SKS-SKDUN Országos Bajnokság, Eger A január 17-i Egerben a Pásztorvölgyi iskolában megrendezett magyar bajnokságot a 2014-es esztendő lezárásaként és az idei feladatok jegyében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2012. április 17-i soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

Tanítványaim, akikre büszke vagyok

Tanítványaim, akikre büszke vagyok Tanítványaim, akikre büszke vagyok 2003-tól tanítok - etikát, tanulásmódszertant, technikát - a Csanádi Sportiskolában. Az elmúlt tíz év alatt sok diákkal ismerkedtem meg és követtem, követem sportpályafutásukat.

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. február 14. napján, a Kaposvári

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2014. február 18. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2010. november 30-i, soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

Az olimpiát az. nyerte. 2012. augusztus 16.

Az olimpiát az. nyerte. 2012. augusztus 16. Az olimpiát az nyerte 2012. augusztus 16. Odatettük magunkat 3 Kiküldött tudósító Juha Pál és Dajka Balázs sportújságíró, Tuba Zoltán fotós >1 400 Cikk 800 az olimpia indulása óta, 600+ előtte 95 Fotógaléria

Részletesebben

Kecskemét szeptember 16.

Kecskemét szeptember 16. A TAO hatása a magyar sport fejlődésére. Makrogazdasági összefüggések Előadó: Prof.dr.Borbély Attila PhD, MBA Egyetemi tanár az MKT. Sportgazdaságtani Szakosztály elnöke Kecskemét 2016. szeptember 16.

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

JAVASLAT. a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére

JAVASLAT. a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére 1 BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT a csepeli sportolók olimpiára való felkészülési támogatására és a Csepel SC Alapítvány támogatásának kiegészítésére Készítette: Vukovich

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok

MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok MOB Elnökségi ülés - 2016. március 22. 3. napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Diáksport Szövetség és a Hódmezővásárhelyi Diáksport Szövetség munkájáról

Beszámoló a Magyar Diáksport Szövetség és a Hódmezővásárhelyi Diáksport Szövetség munkájáról Iktatószám:41-15728/2010. Címzett: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése Tárgy: Beszámoló a Magyar Diáksport Szövetség és a Hódmezővásárhelyi Diáksport Szövetség munkájáról Az anyagot készítette:

Részletesebben

A MAGYAR ÉLSPORT VERSENYKÉPESSÉGE

A MAGYAR ÉLSPORT VERSENYKÉPESSÉGE A MAGYAR ÉLSPORT VERSENYKÉPESSÉGE GULYÁS Erika, KOVÁCS Eszter, STERBENZ Tamás Nyerges Mihály Emlékkonferencia Eredményjelző: Magyar Sport 2015 2016.01.26. KUTATÁSRÓL Célja: Azonosítani azokat a tényezőket,

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése

Statisztika 10. évfolyam. Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése Adatsokaságok ábrázolása és diagramok értelmezése A statisztikában adatsokaságnak (mintának) nevezik a vizsgálat tárgyát képező adatok összességét. Az adatokat összegyűjthetjük táblázatban és ábrázolhatjuk

Részletesebben

Iromány száma: T/3634. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WIRM47RK0001

Iromány száma: T/3634. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: WIRM47RK0001 Iromány száma: T/3634. Benyújtás dátuma: 2018-11-20 23:32 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: WIRM47RK0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL Magyar Sporttudományi Társaság Magyar Olimpiai Bizottság OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL 2016. NOVEMBER 21. XV. NYÁRI PARALIMPIAI JÁTÉKOK 2016. SZEPTEMBER 7-18., RIO DE JANEIRO PARALIMPIÁT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK CSAPATFOTÓZÁS

Részletesebben

Testnevelési és Sporttudományi Kar

Testnevelési és Sporttudományi Kar SEMMELWEIS EGYETEM Testnevelési és Sporttudományi Kar 1123 Budapest, XII. Alkotás u. 44. Csoportvezető: Nagy Dóra Tel.: 487-9247, Fax.: 356-6337 Email: ndori@mail.hupe.hu S P O R T E D Z Ő S Z A K K É

Részletesebben

Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 2. oldal d) csapatsportágban szerzett 1-8. helyezés után állami jut

Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 2. oldal d) csapatsportágban szerzett 1-8. helyezés után állami jut Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 1. oldal 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról A Kormány a sportról szóló

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2013. április 16. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

Összefoglaló: Úszás, 7. nap

Összefoglaló: Úszás, 7. nap https://fina-budapest2017.com/hu/hirek/2580/osszefoglalo-uszas-7-nap Összefoglaló: Úszás, 7. nap 2017.07.29. 20:54 CET Női 50 méteres pillangóúszás A svéd Sarah Sjöström másodszorra lett a szám világbajnoka,

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ GÁLA 2010. JANUÁR 29.

HÉRAKLÉSZ GÁLA 2010. JANUÁR 29. Asztalitenisz Madarász Dóra Csilla Vegyes párosban Kosiba Dániellel az ifi vb-n 2-ok lettek, az Eb-t megnyerték. Az Európa-bajnokságon csapattal a 2., egyéniben és párosban a 3. helyen végzett. Vámossyné

Részletesebben

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai Eredményjelző: Magyar sport 2017 Nyerges Mihály emlékkonferencia 2018.01.23 2010 után: a magyar sport új rendszere Központban a nemzeti, közösségi érdekek

Részletesebben

Rövid történeti áttekintés

Rövid történeti áttekintés Rövid történeti áttekintés Kialakulása Európában a világháborúkhoz szorosan kapcsolódik sport, mint a rehabilitáció eszköze Oktatási intézmények (vakok, mozgássérültek) 1903. Nyomorék Gyerekek Menhelye

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek 2013. évi önkormányzati támogatására Ó z d, 2013. március 28. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

Születési id, hely: április 1., Tapolca

Születési id, hely: április 1., Tapolca IRÁNY RIÓ! HONVÉD 1977. április 1., Tapolca Tapolcai Vívó SE / Budapesti Honvéd Sportegyesület Borosné Eitner Kinga / Dancsházy-Nagy Tamás Párbajt r egyéni és csapat 1. hely: egyéni (1997, 2002, 2003)

Részletesebben

ANATOLIJ ANATOLJEVICS

ANATOLIJ ANATOLJEVICS Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a riói olimpia és paralimpia idején eredményesen

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

OLIMPIA BUDAPEST HELYSZÍNKIVÁLASZTÁSI JAVASLAT. VÁLTOZÁSOK BEMUTATÁSA augusztus

OLIMPIA BUDAPEST HELYSZÍNKIVÁLASZTÁSI JAVASLAT. VÁLTOZÁSOK BEMUTATÁSA augusztus OLIMPIA 2024 BUDAPEST HELYSZÍNKIVÁLASZTÁSI JAVASLAT VÁLTOZÁSOK BEMUTATÁSA 2016. augusztus Olimpia 2024 Budapest Helyszínkiválasztási javaslat Változások bemutatása Tartalomjegyzék 1 Bevezető 4 2 Változások

Részletesebben

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A sok munka és a türelem megtalálja a tehetséget A kiválasztás fejlesztése, tehetséggondozás A kiválasztás mentális,

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi I. Európai Játékokról

Tájékoztató a 2015. évi I. Európai Játékokról Tájékoztató a 2015. évi I. Európai Játékokról Bemutatás: Az Európai Játékok (European Games) négyévente megrendezésre kerülő multi-sport esemény az európai nemzetek sportolói számára. A játékok tulajdonosa,

Részletesebben

2016. évi Felnőtt Európa-bajnokság Torun (Lengyelország)

2016. évi Felnőtt Európa-bajnokság Torun (Lengyelország) 2016. évi Felnőtt Európa-bajnokság Torun (Lengyelország) 2016.06.20-25. Indulók: Fegyvernem: Női tőr Egyesület: Újpesti Torna Egylet Edző: Solti Antal Mohamed Aida Fegyvernem: Női tőr Egyesület: Budapesti

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

Név Sportág Ösztöndíj kategória

Név Sportág Ösztöndíj kategória Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás paraúszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás paraúszás

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Fővárosi Szabadidő Kupa 2017

Fővárosi Szabadidő Kupa 2017 Fővárosi Szabadidő Kupa 2017 2017. március 25. (Szo) 9:00-13:00 Fővárosi Sportszékház - 1053 Budapest, Curia utca 3. Feladat Pontszám Idő 1. Olimpiai totó 13+3 4 2. Igaz-hamis 15 5 3. Képfelismerés I.

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

KIVÁLÓ SPORTOLÓ ÖSSZESÍTÉS 2009.

KIVÁLÓ SPORTOLÓ ÖSSZESÍTÉS 2009. I. kategória Ssz. Név Sportág Sporteredmény Iskola Egyesület 1. Andrejszki Dóra tenisz 2. Baranyi Zsófia karate 3. Benkő Zsófia karate 4. Czímer Attila karate, strandröplabda 5. Csánki Alexandra karate

Részletesebben

S P O R T E D Z Ő E M E L T S Z I N T Ű S Z A K K É P E S Í T É S

S P O R T E D Z Ő E M E L T S Z I N T Ű S Z A K K É P E S Í T É S S P O R T E D Z Ő E M E L T S Z I N T Ű S Z A K K É P E S Í T É S A Testnevelési Egyetem (TF) 1,5 éves, levelező sportedző tanfolyamot indít 2016. őszén az alábbi sportágakban*: (* Egy adott sportágat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

2017. évi Felnőtt Világbajnokság Lipcse (Németország)

2017. évi Felnőtt Világbajnokság Lipcse (Németország) 2017. évi Felnőtt Világbajnokság Lipcse (Németország) 2017.07.19-26. Fegyvernem: Női tőr Egyesület: Újpesti Torna Egylet Edző: Solti Antal Mohamed Aida Fegyvernem: Női tőr Egyesület: Budapesti Honvéd SE

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói

Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói Az Országos bajnokság emlékversenyeinek névadói 100 m férfi döntő Raggambi Fluck István emlékverseny Az 1920-as évek kiemelkedő vágtázója volt. 100 és 200 méteren hatszor nyert magyar bajnokságot. 14-szeres

Részletesebben

BESZERZÉSI ÁR BRL BESZERZÉSI ÁR USD ELADÁSI ÁR USD

BESZERZÉSI ÁR BRL BESZERZÉSI ÁR USD ELADÁSI ÁR USD Tensi Kft 1023 Budapest, Komjádi u. 1 JUTALÉK INFORMÁCIÓK A 600 brazil reálnál (USD 255) olcsóbb jegyek esetén 20 % jutalékot lehet alkalmazni A 600 brazil reálnál (USD 255) drágább jegyek esetén fix jutalék

Részletesebben

Speciális Olimpia Nyári Európa Játékok Antwerpen, Belgium 2014

Speciális Olimpia Nyári Európa Játékok Antwerpen, Belgium 2014 Speciális Olimpia Nyári Európa Játékok Antwerpen, Belgium 2014 1 2 / Special Olympics Általános ismertető A Speciális Olimpia Nyári Európai Játéka Antwerpen városában, Belgiumban került megrendezésre 2014.

Részletesebben

KATONAOLIMPIKONJAINK LONDONBAN

KATONAOLIMPIKONJAINK LONDONBAN GYŐR BÉLA KATONAOLIMPIKONJAINK LONDONBAN London 1908 és 1948 után immár harmadik alkalommal lesz házigazdája a világ legnagyobb és minden sportoló által a legfontosabbnak tartott versenyének, a Nyári Olimpiai

Részletesebben

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás A. VERSENYSZÁMOK (12) NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás Férfiak (6) Nők (6) Tőr egyéni Párbajtőr egyéni Kard egyéni Kard csapat Tőr csapat Párbajtőr csapat Tőr egyéni Párbajtőr egyéni Kard egyéni Kard csapat

Részletesebben

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám

... Az asztal száma Az iskola neve Érvényes pontszám I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben