Kiemelkedő események a Magyar Tehetséggondozó Társaság életéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiemelkedő események a Magyar Tehetséggondozó Társaság életéből"

Átírás

1 Kiemelkedő események a Magyar Tehetséggondozó Társaság életéből A Magyar Tehetséggondozó Társaság 25 éves jubileumi konferenciája Debrecen 2014 szeptember Sarka Ferenc alelnöke

2 Az a nemzet, mely nem képest tehetséges fiainak kifejlődését biztosítani és őket a nekik megfelelő helyre állítani, az a középszerűség kezén elsorvad." (Klebelsberg Kunó)

3 Így kezdődött: 1989 májusa Szeged 94 alapító - a tehetség gondozása iránt elkötelezett szakember - Geffert Éva vezetésével megalakította a Magyar Tehetséggondozó Társaságot

4 A társaság összefogja mindazon erőket pedagógusokat, pszichológusokat, művészeket, tudósokat, egyéb szakembereket, szülőket stb., akik tudásukkal, munkájukkal vagy anyagi áldozatvállalásukkal a hazai tehetséggondozást kívánják segíteni. Közreműködik a tehetséggondozás elméleti és módszertani kérdéseinek megfogalmazásában és megjelenítésében, azok rendszerbe foglalásában.

5 Az alapítás célja (a) összefogja, szervezze, koordinálja mindazon intézmények (iskolák, felsőoktatási egységek, pedagógiai intézetek, civil szerveződésű gyermek- és felnőtt szervezetek, alapítványok) működését, amelyek fontos feladatuknak tekintik a tehetséges gyermekek megfelelő nevelését, képzését, az ehhez szükséges feltételek megteremtését; (b) konkrét szakmai, szakértői segítséget nyújtson azoknak a partnereinek, a hozzá fordulóknak, akik mindennapi munkájukban a tehetségnevelés gyakorlati megvalósításán fáradoznak.

6 A társaság első elnöksége Gefferth Éva, Králikné Cser Erzsébet, Herskovits Mária, Farkas Katalin, Deme Tamás, Báthory Zoltán, Rókusfalvi Pál, Gáborjáni Péter, Trencsényi László, Vastagh Zoltán, Zsolnai József.

7 A elnökei dr. Geffert Éva ( ) dr. Czeizel Endre ( ) dr. Báthory Zoltán ( ) dr. Balogh László (2004-

8 Dr. Báthory Zoltán már nincs közöttünk Életének 81. évében 2011 decemberében hunyt el Dr. Báthory Zoltán az MTA tagja, a Magyar Tehetséggondozó Társaság, és az Oktatásért Közalapítvány kuratóriumának volt elnöke, a neveléstudomány doktora, a Szegedi a Miskolci és a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Nagy tudású, sikeres tehetséggondozó szakembert, vezetőt, felejthetetlen oktatót, tanárt a magyar oktatás megújításán fáradozó oktatáspolitikust veszítettünk el.

9 A társaság szekciói A szekciók meghatározó szerepet töltenek be egész tevékenységrendszerünkben hiszen itt folyik az érdemi munka Szekciók: Tanítói: Németné Dávid Irén Felsőoktatási: Dr. habil. Bodnár Gabriella Szakértői: Dr. Heimann Ilona Kémia és környezetvédelmi: Dr. Török Istvánné Óvodai: Szilágyi Ildikó Nyugat-dunántúli: Mentler Marianna Művészeti: Berta József Gyermekvédelmi: Dr. Kollmann J. György Kelet-magyarországi: Nagy Kálmán Versenyszervezői: Vasné Dömötör Rozália Dél-dunántúli: Turi Katalin

10 1993. Szaklapot alapít a

11 A Tehetség szaklapunk az alábbiakban szólt a kezdetekről Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltást megelőző évben, Szegeden alakult meg a hazai tehetséggondozás háború utáni időszakának első, és a tehetségek segítésében mind ez ideig meghatározó civil szerveződése, a. A lendületet vett korabeli közéletben 4 szervezet mellett 94 szakember határozta el a szép egyetemi városban, hogy hosszú búvópatak élet után ahogy az 1945 előtti tehetségmentő mozgalom egyik vezetője és a későbbi évek tehetségügyének meghatározó személyisége, dr. Harsányi István mondotta ismét megkezdődjön a tehetségígéretek szervezett felkutatása, segítése, tervszerű fejlesztése, hogy Czeizel Endre találó szavaival élve egyetlen nemzeti kincsünk, a tehetség, végre elnyerje méltó helyét a társadalomban.

12 1994. Öt éves a 1994 november Ünnepi közgyűlés Budapesten a Géniusz Tehetséggondozó Iskolában

13 1997. Ötéves a Tehetség szaklap

14 1999 a tízéves jubileum éve Az év egyik legnagyobb eseménye a, a Kelet-magyarországi Tagozata, valamint a Kossuth Lajos Tudományegyetem Pedagógiai - Pszichológiai Tanszéke közös rendezésében Mátészalkán megrendezett Európai perspektívák a tehetségnevelésben című nemzetközi konferencia volt.

15 2000. Debrecen ECHA VII. konferenciája Tehetség az új évezredért A tudományos konferenciára 25 országból 200 résztvevő érkezett.

16 2004. Miskolci Egyetem Tehetségmentés tehetséggondozás nagysikerű Nemzetközi konferencia

17 Az honlapja 2004-től ad tájékoztatást a világnak munkánkról

18 Tehetség konferenciát rendezett a Győri Talentum műhely

19 2006 Nemzetközi konferencia Budapesten és Borsod Abaúj Zemplén Megyében.

20 éves a Tehetség szaklap 2007-ben jelentős esemény a társaság életében a szokásos éves konferencia mellett a Tehetség szaklapunk kiadásnak 15 éves évfordulójára való felkészülés volt.

21

22 A sárospataki tehetségvédő-harsányi István ( ) a történelem viharában Születésének 100 éves évfordulóján emlékeztünk meg munkásságáról a Magyar Kultúra Házában

23 2008 Az Országgyűlés elfogadja a Nemzeti Tehetség Programot 2008 talán az évtized legfontosabb eseménye, hogy a Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés a 2008-tól 2028-ig terjedő időszakra (20 évre) vonatkozóan határozott meg kiemelt feladatokat a tehetségsegítésben, a tehetséggondozásban. Határozatával elkötelezettségét fejezte ki a tehetséges gyermekek, fiatalok hosszú távú megsegítésére, folyamatos fejlesztésére, valamint kiszámítható támogatására. Kidolgozásában, parlamenti elfogadtatásában Kormos Dénes választmányi tagunk játszott főszerepet.

24 2009 A 20 éves jubileumi konferencia a kreativitás és innováció évében

25 A 20 éves évfordulóra alapítottuk a Tehetségekért arany kitűző kitüntetést Az ünnepi jubileumi konferencián a választmány harmincegy személynek adományozott Tehetségekért aranykitűzőt és díszoklevelet.

26 Dr Herskovirs Mária alelnök így emlékezett a 20 évvel ezelőttiekre Alakulását sok-sok apró, egymástól részben független,részben összefüggő, lépés előzte meg. Ezekből szeretnék valamit felvillantani, hiszen az események jórészt nincsenek dokumentálva, azokat néhányunk emlékezete kinek-kinek a saját szemszögéből őrzi. Ami most következik, az én emlékezetemben tükröződik: eljátszhatunk a véletlenek és a céltudatos lépések összjátékával, egyben köszönetet mondva a szereplőknek, akik akkor aligha sejtették a hosszú folyamat mai eredményét.

27 Az oktatási miniszter így fogalmazott 2009-ben: A tehetségek segítése közös nemzeti ügyünk.

28 Több tehetséggondozást végző intézmény kapott miniszteri elismerést

29 Kiadványok amelyek az támogatásával jelentek meg 25 olyan kötet jelent meg amelynek szerzői, szerkesztői az tagjai voltak Az kiadásában: Harsányi István: Tehetségvédelem Almanch 2002 Páskuné Dr. Kiss Judit: A tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférés pedagógiai és szociológiai tényezői (Kutatási beszámoló 2014.)

30 Legújabb kiadványaink

31 Tisztel jubileumi konferencia! Kedves tagok! Tisztelettel köszönöm meg figyelműket! Sarka Ferenc

32

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

SZEKCIÓÜLÉSEK RÉSZLETES PROGRAMJA (Debrecen, Vár u.1., 2014. szeptember 20. 9 órai kezdettel) 1. Dél dunántúli szekció. Vezetője: Turi Katalin

SZEKCIÓÜLÉSEK RÉSZLETES PROGRAMJA (Debrecen, Vár u.1., 2014. szeptember 20. 9 órai kezdettel) 1. Dél dunántúli szekció. Vezetője: Turi Katalin SZEKCIÓÜLÉSEK RÉSZLETES PROGRAMJA (Debrecen, Vár u.1., 2014. szeptember 20. 9 órai kezdettel) 1. Dél dunántúli szekció Vezetője: Turi Katalin 1. A nem oktatási intézményhez kapcsolódó tehetségsegítő szakemberek

Részletesebben

A Magyar Tehetséggondozó Társaság szekcióinak programja

A Magyar Tehetséggondozó Társaság szekcióinak programja A Magyar Tehetséggondozó Társaság szekcióinak programja Magyar Tehetséggondozó Társaság 30. Országos Konferenciája Eger, 2019. szeptember 20-21. Szekcióülések időpontja: 2019. szeptember 21. (szombat),

Részletesebben

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

Együttműködés az ÉReTT hálózatában Együttműködés az ÉReTT hálózatában Matehetsz Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Miskolc, 2019.01.17. Tóth Ilona ÉReTT titkár Előzmények a tehetséggondozás területén Miskolci Rendészeti Szakközépiskola

Részletesebben

MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS?

MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS? MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS? Professzor Úr köszöntése 85. születésnapja alkalmából KELET-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIA Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT T Ó T H I L O N A K I E M E L T F Ő E L Ő A D Ó ELŐZMÉNYEK 2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT Saját szakmai sajátosságainkhoz illeszkedő tehetséggondozó

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN Oktatási innováció Magyarországon konferencia ELTE, PPK, Budapest, 2017. június 27. Összeállították: -Dr. Balogh László, a Matehetsz

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

A Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács TT 700 003 330

A Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács TT 700 003 330 A Heves Megyei Tehetségsegítő Tanács TT 700 003 330 Szolnok, 2013. 05. 29. Szalkai Mária HMTT titkára Az élet egyikünk számára sem könnyű. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit

Részletesebben

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25.

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25. A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR 2019. JANUÁR 25. A MEGALAKULÁS KEZDETE ÉS HÁTTERE 2011-ben a Klebelsberg Tehetségpont kezdeményezésére, 18 alapító tag közös elhatározásából megalakult

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

Múlt, jelen, jövő. A múltban már ott a jelen és csírázik a jövő. A jelenben még él a múlt és belép a jövő. A jövő gyökere a múltból, jelenből szívja életét. Mácz István Kora gyermekkori tehetséggondozás

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

Válogatás a tehetségfejlesztés irodalmából

Válogatás a tehetségfejlesztés irodalmából Válogatás a tehetségfejlesztés irodalmából A Könyvtár hírei 1. Balogh László (szerk.): Tehetség és iskola. Debrecen : Kossuth Egyetemi Kiadó, 2000. 2. Balogh László, Bóta Margit, Dávid Imre, Páskuné Kiss

Részletesebben

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai Bajor Péter projektmenedzser Hálózatépítés az ÚMFT támogatásával Fő célkitűzéseink: hálózatosodás segítése A nemzeti tehetségsegítési formák rendszerének megismerése

Részletesebben

EU-s és hazai forrású pályázatok

EU-s és hazai forrású pályázatok EU-s és hazai forrású pályázatok Kiemelt projekt (TÁMOP 344/A) 700 MFt TÁMOP 343 és TÁMOP 344 pályázatok 2010 tavaszán 210 nyertes pályázó 2.500 MFt 2010 őszén tervezett pályázati kiírás 3.000 MFt NTA-OKA

Részletesebben

Benyák Anikó (Pszichológia)

Benyák Anikó (Pszichológia) (Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,

Részletesebben

Hajdúszoboszló, 2011. okt. 19. Nagy Jenőné, Szent István Egyetem Pedagógiai Kar, 2011. október 19.

Hajdúszoboszló, 2011. okt. 19. Nagy Jenőné, Szent István Egyetem Pedagógiai Kar, 2011. október 19. Hajdúszoboszló, 2011. okt. 19. A Nemzeti Tehetség Programról Beszélhetünk-e tehetségről óvodáskorban? Óvodai tehetségmodell bemutatása Tehetségígéretek gondozásának rendszere Tehetségígéretek felkutatását,

Részletesebben

Stratégiai céljaink. Az óvoda szakmai érdekképviselete

Stratégiai céljaink. Az óvoda szakmai érdekképviselete OOTT Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsa : : 06 (20) 9 767 909 Honlap: www.oott.hostoi.com Tájékoztató az Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsának munkájáról Nagy Jenőné Stratégiai

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6.

KÖZHASZNÚ JELENTÉS PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa 1/8 KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2008.01.01 2008.12.31. PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola

Részletesebben

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET

II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÉS A PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE TEHETSÉGGONDOZÓK ÉS VERSENYSZERVEZŐK MUNKACSOPORTJÁNAK II. GYŐRI ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA 2005. május 18 20.

Részletesebben

Közhasznú jelentés

Közhasznú jelentés Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa 1/5 Közhasznú jelentés 2006.01.01 2006.12.31. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa I. AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA Székhely: 8200 Veszprém,

Részletesebben

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21.

EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, február 21. EPSZTI és RPI Szaktanácsadói értekezlet Budapest, 2017. február 21. Szaktanácsadás segítség, támogatás, támasz, segítségnyújtás, (be)biztosítás közreműködés, segédeszköz, megsegítés Nem alá-főlé rendelt

Részletesebben

Közhasznú jelentés

Közhasznú jelentés Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa 1/5 Közhasznú jelentés 2007.01.01 2007.12.31. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa I. AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA Székhely: 8200 Veszprém,

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola Óvó- éstanítóképző Intézet 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 42/ Fax: 42/

Nyíregyházi Főiskola Óvó- éstanítóképző Intézet 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 42/ Fax: 42/ Nyíregyházi Főiskola Óvó- éstanítóképző Intézet 4401 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 42/599-469 Fax: 42/402-485 TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER Differenciáló pedagógia című tárgyhoz Szociálpedagógia

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;

Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ; Gönczy László. Szakmai önéletrajz (Gönczy László) Születési hely, idõ: Budapest, 1957. augusztus 30. Tanulmányok: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, 1971-1975; Liszt

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 49/2003. (X.29.) számú rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002

Részletesebben

Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól

Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól TT azonosító: (projektiroda tölti ki) Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól Az adatlap a Tanácsokkal történő kapcsolattartás és együttműködés elősegítése, valamint a rájuk vonatkozó adatoknak a Tehetségtérképen

Részletesebben

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN

ELNÖKI BESZÁMOLÓ A ÉVI KÖZGYŰLÉSEN MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG ELNÖKI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVI KÖZGYŰLÉSEN Rechnitzer János 2011. évi közgyűlés Révkomárom Évtizedértékelő beszámoló a leköszönő elnöktől (az alapcélok többségének elérése

Részletesebben

MATEHETSZ. Tehetséghálózati műhelybeszélgetés. Békéscsaba december 14

MATEHETSZ. Tehetséghálózati műhelybeszélgetés. Békéscsaba december 14 MATEHETSZ Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Békéscsaba 2018. december 14 Készítette: Szűcs Judit tehetségfejlesztő óvodapedagógus 1998- szemlélődés, tevékenységközpontú program választása, adaptálása

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM MEGHÍVÓ MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI OKTATÁS MUNKACSOPORT BESZÁMOLÓ KONFERENCIA MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM TERMÉSZETTUDOMÁNYI-MATEMATIKAI-INFORMATIKAI

Részletesebben

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást? Tehetséggondozás gyakorlata konferencia Szolnok, 2013. május 30. Az NTP 2011-2012. évi cselekvési programjában támogatta: - a köznevelési

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Miért kistérségi? Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Pedagógiai szakmai szolgáltatás (1997-2012) Tiszaújváros Közoktatási Ellátási Körzet (1997-2005) Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás (2005-2012)

Részletesebben

Tehetséggondozás Irodalomjegyzék

Tehetséggondozás Irodalomjegyzék Tehetséggondozás Irodalomjegyzék 1. Ágoston György: Tézisek az iskolai tehetségnevelésrıl. = = Ped. Szle, 1985. 2. sz. p. 137-142. 2. Balogh László Nagy Kálmán: Tehetséggondozó kísérlet. = = Képességfejlesztés,

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

Hálózati kapcsolatok. A tehetséggondozás létalapja. A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása

Hálózati kapcsolatok. A tehetséggondozás létalapja. A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása Hálózati kapcsolatok A tehetséggondozás létalapja A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása Helyi, regionális és országos szinten Nemzeti Tehetség g

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/764/2012 TÁRGY: TÁJÉKOZTATÓ A PÉCSI TEHETSÉGPONTOK MUNKÁJÁRÓL MELLÉKLET: 1 DB

IKTATÓSZÁM: 08-8/764/2012 TÁRGY: TÁJÉKOZTATÓ A PÉCSI TEHETSÉGPONTOK MUNKÁJÁRÓL MELLÉKLET: 1 DB IKTATÓSZÁM: 08-8/764/2012 TÁRGY: TÁJÉKOZTATÓ A PÉCSI TEHETSÉGPONTOK MUNKÁJÁRÓL MELLÉKLET: 1 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ALBIZOTTSÁG-ÁNAK 2012.

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

N EMZ ETI T EHETS ÉG P RO GRAM V AS M EGY E

N EMZ ETI T EHETS ÉG P RO GRAM V AS M EGY E 0 NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM VAS MEGYE NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM A múlt A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI.13. OGY határozat) elfogadásával az Országgyűlés 2008-tól kezdődően 20 évre határozott

Részletesebben

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Miért kistérségi? Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Pedagógiai szakmai szolgáltatás (1997-2012) Tiszaújváros Közoktatási Ellátási Körzet (1997-2005) Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás (2005-2012)

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. március 29. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. június 15. Szádeczky- Kardoss Elemér-díj A díjra a földtudományok területén tevékenykedő 40 év

Részletesebben

Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor 2015.05.28.

Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor 2015.05.28. Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor 2015.05.28. BEMUTATÁS A szekció megbeszélés tartalma: - Törvényi szabályzók: - szakszolgálat - tehetséggondozó

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika

Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika 2010. Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika A felsőoktatási, továbbképzési és pályakezdési tehetségműhelyek támogatása NTP-OKA-I pályázat része Készítette: Kissné

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei

A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei A Nemzeti Tehetség Program célkitűzései, tapasztalatai, eredményei Hajdúszoboszló, 2013. október 9. Jogszabályi háttér 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat a Nemzeti Tehetség Programról 126/2008. (XII. 4.)

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG

ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. Lénárd Sándor MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI: 1.a PESTINÉ DUDÁS ÁGNES FARKAS

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN TÁMOP 3.1.7. pályázat Referencia területünk: tehetséggondozás Jó gyakorlataink: Gólyanapi Filmszem Német nyelvi GÓLYANAP FILMSZEM A tehetséggondozással kapcsolatos

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010.01.01 2010.12.31. PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6.

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010.01.01 2010.12.31. PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa 1/9 KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010.01.01 2010.12.31. PADÁNYI KATOLIKUS GYAKORLÓISKOLA TALENTUM ALAPÍTVÁNYA VESZPRÉM, SZEGLETHY U. 6. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (IX. 07.) önkormányzati rendelete az önkormányzati kitüntetésekről és elismerő címekről Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Szakmai elismere sek az egyesü letben

Szakmai elismere sek az egyesü letben Szakmai elismere sek az egyesü letben 2015. június 4-én, Pedagógusnap alkalmából Dr. Balog Zoltán miniszter úr szakmai kitüntetéseket adományozott pedagógusoknak. A díjak Egyesületünket nagy megtiszteltetés

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről

Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe

Részletesebben

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP / Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS

AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-41/2017. AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS A TIT Bács-Kiskun Megyei Egyesülete és az Óvodapedagógusok Országos Tehetségsegítő Tanácsa tisztelettel meghívja, 2018. június

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Közhasznú jelentés

Közhasznú jelentés Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa 1/6 Közhasznú jelentés 2005.01.01 2005.12.31. Padányi Katolikus Gyakorlóiskola Talentum Alapítványa I. AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA Székhely: 8200 Veszprém,

Részletesebben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés)

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a április 24-i közgyűlés) 1 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesületének kitüntető díj rendelete (elfogadta a 2012. április 24-i közgyűlés) I. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kultúrájáért díj alapítása A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciájának programja

A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciájának programja A Magyar Tehetséggondozó Társaság 28. Országos Konferenciájának programja Időpontja: 2017. szeptember 22-23. (péntek-szombat) Helyszínek: -Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási nyelvű Általános Iskola

Részletesebben

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA

SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA Sic itur ad astra. SZEGEDI TUDÓS AKADÉMIA LegyEN ÖN is támogató FOUNDATION FOR THE FUTURE OF BIOMEDICAL SCIENCES IN SZEGED ISKOLATEREMTÉS TÖBBGENERÁCIÓS TUDÓSKÉPZÉS Ez a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA)!

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. A napirend elfogadása (Havass Miklós)

Jegyzőkönyv. 1. A napirend elfogadása (Havass Miklós) Jegyzőkönyv a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének 2011. szeptember 7. 12:30-tól tartott közgyűléséről, a Számalk Zrt. Kalmár László termében (1115. Budapest, Mérnök utca 39.) Az ülésen jelen

Részletesebben

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál

A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL. közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL közgyűjtemények pályázati lehetőségei a Közgyűjtemények Kollégiumánál Nemzeti Kulturális Alap célja A nemzeti és az egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

2017 évi tevékenységi beszámoló

2017 évi tevékenységi beszámoló 2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Miért kistérségi? Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei: Pedagógiai szakmai szolgáltatás (1997-2012) Tiszaújváros Közoktatási Ellátási Körzet (1997-2005) Tiszaújváros Kistérség Többcélú Társulás (2005-2012)

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Iktatószám: 23924-49//2016. Előadó: dr. Antal Anikó 564-223 Tárgy:

Részletesebben

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk

Részletesebben

Egyetemi tehetséggondozás tények, tapasztalatok és lehetőségek

Egyetemi tehetséggondozás tények, tapasztalatok és lehetőségek A hallgatóközpontú képzésért oktatási innovációs szakmai műhely Egyetemi tehetséggondozás tények, tapasztalatok és lehetőségek SZTE JGYPK Dr. Újvári Edit Egyetemi docens SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézet

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls

Részletesebben

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása

A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban A Tanárképző Központ tevékenységei és szolgáltatásainak ismertetése és az 1. téma bemutatása Dr. Bacsa-Bán Anetta 2014. 02.

Részletesebben

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 10/2018.(VII.18.) RENDELETE Újhartyán Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Ki megy át a tehetséghídon?

Ki megy át a tehetséghídon? Ki megy át a tehetséghídon? A Tehetséghidak Programról Szolnok, Tehetségfejlesztés a gyakorlatban konferencia 2013. május 30. Grosschmid Péter alprojektvezető Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Részletesebben

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga

fenyoimre@freemail.hu Középfokú C típusú állami nyelvvizsga Alapfokú C típusú állami nyelvvizsga Önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név FENYŐ IMRE Munkahelyi telefon 52-512900/2233 Fax 52-512922 E-mail fenyoimre@freemail.hu KÉPZETTSÉG 1994-1999. 1996-2000. 1997. 1999-2002.. Filozófia (Kossuth Lajos Tudományegyetem)

Részletesebben

2015. január - december TARTALOM:

2015. január - december TARTALOM: Fábiáni 2015. január - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány hírei Fábiánsebestyéni

Részletesebben

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc

Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.

Részletesebben

Az iskolapszichológiai,

Az iskolapszichológiai, Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Készítette: Czirjákné Vértesi Marianna klinikai gyermek szakpszichológus B.-A.-Z. Megyei Ped.Szakszolg. Miskolci Tagintézményének igazgatója Pszichológiai

Részletesebben

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

Szontagh Pál. Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Szontagh Pál Református Pedagógiai Intézet pedagógiai szakértő tanügy-igazgatási szakértő igazgató SZAKMAI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA Életrajz - végzettség Oklevelek: 1997: ELTE TFK magyar-történelem 2000:

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

AHOGYAN MI CSINÁLJUK. Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

AHOGYAN MI CSINÁLJUK. Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola AHOGYAN MI CSINÁLJUK Hegyiné Mladoniczki Éva Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben