Keményen kiálltak a lengyelek a magyar 56 mellett

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keményen kiálltak a lengyelek a magyar 56 mellett"

Átírás

1 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: KÉT JÓ BARÁT Keményen kiálltak a lengyelek a magyar 56 mellett Veczán Zoltán, december 4. Tízezres tüntetés a magyarok mellett az észak-lengyel Olsztynban a transzparensen vértől csöpögő, vörös csillagos kéz nyúl Magyarország felé * varsói Magyar Kulturális Intézet Nem csak pénzt gyűjtöttek a magyar forradalmároknak 56-ban a lengyelek: még hónapokig ezrével vonultak az utcára országszerte, tiltakozva a szovjetek magyarországi vérontása ellen. Egy alkalommal még a szczeczini szovjet konzulátust is szétverték, a konzul pedig a pincében bujkált a tüntetők elől. Exkluzív képanyagok a galériában. Lengyel és magyar történészek idézték fel a kommunistaellenes felkeléseink, az azokat követő megtorlások és a lengyel magyar szolidaritás történeteit a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Diktatúrák sortüzei címmel megrendezett konferenciáján az Eötvös Loránd Tudományegyetemen csütörtökön. Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke rámutatott: a kommunista diktatúra lényegéhez tartozott az erőszak alkalmazása, így a rendezvénynek nevet adó sortüzek is. Hiába ígért Kádár november 26án félelem nélküli életet, már tíz nappal később, december 6-án a tömegbe lövetett a Nyugati 1

2 téren. Zinner Tibor, a Veritas Történetkutató Intézet vezető kutatója arról beszélt, hogy a Kádárkormány még jogi szempontból is illegitim volt, hiszen önmagát nevezte ki. Ilyen a szakszerű sortűz Ami a sortüzeket illeti, az ÁVH még az azokat lehetővé tévő szolgálati szabályzatot is megszegte 1956-ban hívta fel a figyelmet Kahler Frigyes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. Eszerint tömegoszlatásnál a sikertelen felszólítás után először a levegőbe, utána a láb elé ez az úgynevezett porzó sortűz, majd lábra lehetett leadni sortüzet, testre célozni vagy megtorlásból lőni tilos volt, ahogy nehézfegyvereket: tankokat, ágyúkat, repülőgépeket sem volt szabad bevetni. Ezeket a szabályokat jellemzően az ÁVH vette semmibe, az október 23. és 29. között eldördült 63 sortűzből mind a 12, halálos áldozattal járó esemény az államvédelmisekhez köthető miközben a katonáknál még arra is volt példa, hogy megtagadták a tűzparancsot, például Várpalotán. Az eseményt Földváryné Kiss Réka mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Lukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke nyitotta meg * Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet Ha kenyérért tüntetsz, ellenforradalmár vagy M. Kiss Sándor a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese szerint sok múlott a megyei vezetésen is, amely szintén kiadhatott tűzparancsot. Például Gyöngyösön a honvédség négy alkalommal is sortűzzel oszlatott, mindahányszor halálos áldozatok nélkül, a forradalom leverése utáni sortüzeket viszont mint a Nyugati téri már mind megtorló jelleg, szándékos kegyetlenség jellemezte. Erre bizonyíték az a jegyzőkönyvek szerint 2

3 éppen Biszku Béla által idézgetett Lenin-szöveg, miszerint a fehérterrorra háromszoros vörösterrorral kell válaszolni, hiszen december közepére már teljes mellszélességgel állt ki a Kádár-kormány amellett, hogy márpedig a megmozdulások idején még a jogos sztrájkokban részt vevő munkások is ellenforradalmárnak minősülnek. Ki az erősebb? Kádár, vagy mi, a 800 ezer munkás? Varga László a munkástanácsok szerepét emlegette, és arról beszélt, hogy a forradalom leverése után miként akadályozták meg Kádárék, hogy az újjászerveződő munkástanácsok egyesüljenek, és hogyan tört meg a kezdetben még második hatalomként működő szervezetek ereje a szovjet tankok nyomása alatt, különösen Nagy Imre deportálása után. Jellemző a december 7-én Tatabányán összeülő munkástanácsok rangidős, a harmincas évek munkásmozgalmát is megjárt vezetőjének nyilatkozata a salgótarjáni sortűz után: Ilyen fasiszta erővel, mint ez a kormány, én még nem találkoztam! A munkástanácsokat a kormány december 9-én tiltatta be, aminek nyomán nem csak Magyarországon kezdődött általános sztrájk én, de Lengyelországban is. Szczeczinben is ennek gőze robbant ki az üst alól 10-én erről már a lengyel meghívottak beszéltek. Enyhülés Varsóban A sztálinista rendszer erőltetett fegyverkezése a lakosság ellátásának rovására folyt: irreális normákat kellett teljesíteniük a munkásoknak mindenféle kompenzáció nélkül, míg a propagandában minden ragyogott mondta el Konrad Bialecki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének kutatója. Kollégája, Pawel Sasanka ennek kapcsán hangsúlyozta, a sztálinista elnyomáshoz képest az enyhülésre reményt itt is a Szovjetunió Kommunista Pártja 5. kongresszusa adott, ahol Hruscsov elítélte a korábbi rezsim kegyetlenségét nyarára már komoly viszályok osztották meg az Lengyel Egyesült Munkáspártot is, Boleslav Bierut első titkár pedig meghalt. Így végül nem kis részben a nyári poznani megmozdulásoknak, illetve a varsói diákok és munkások támogatásának köszönhetően, gyakorlatilag puccsal október közepén Wladyslaw Gomulka foglalta el Bierut helyét. 3

4 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: Wladyslaw Gomulka és Josip Broz Tito jugoszláv államfő. Mivel Gomulka óta nem volt pozícióban, hitelesen ítélhette el a sztálinista túlkapásokat, viszont a pártbeli támogatottsága 1956-ban még elég ingatag volt, és a szovjetek sem bíztak benne * Fotó: Wikimédia A poznani felkelés Ugyanis a desztalinizációs kongresszus hírére ébredeztek a hatalom által valójában elnyomott munkások is. Konrad Bialecki a poznani Joszif Sztálin Gyár dolgozóinak felkeléséről beszélt: a munkások évek óta hiába követeltek béremelést vagy méltányos bánásmódot, ezért miután delegációjukat egy rövid sztrájk után Roman Fidel miniszter fogadta, de újra csak hitegette őket 1956 júniusában utcára vonultak. Más munkások és az utcai járókelők is csatlakoztak hozzájuk, a százezres tömeg kenyeret, demokráciát, a vallásüldözés beszüntetését és az orosz csapatok kivonását követelte. Elfoglalták a megyei pártbizottság épületét és a börtönt, ahonnan nem csak a rabokat engedték ki, de fegyvereket is szereztek, egy másik csoport a Szabad Európa Rádió adásait zavaró készülékeket pusztította el. A vezetés végül az elégtelen rendőrség helyett katonai erőket vetett be, az első csapatokat a felkelők megfutamították, végül e estére sikerült visszafoglalnia a várost a hatalomnak. 57 ember halt meg, köztük 3 katona, 5 államvédelmis, és 15 tizennyolc éven aluli, a legfiatalabbnak, a tizenhárom éves Romek Strzalkowskinak a nevét egy tér őrzi, Mansfeld Péteréhez hasonlóan. Az események hivatalos narratívája a magyarhoz hasonlatos volt, ellenforradalommal, fasisztákkal és német ejtőernyősökkel. 700 embert le is tartóztattak, azonban a megváltozott politikai klíma miatt a deszovjetizációt meghirdető Gomulka került hatalomra, aki az eseményeket a munkásság jogos lázadásának nevezte végül csak tízegynéhány felkelőt ítéltek el, őket sem szigorúan. 4

5 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: Bátor kiállás a magyarok mellett A Lengyelországban a hatalomváltással járó enyhébb politikai légkört egyébként éppen az kényszerítette ki, hogy Gomulkában a nép a megmentőjét látta, így a vezetőt gúzsba kötötte saját nem kívánt népszerűsége, és nem léphetett fel egyből keményen a tömegekkel szemben. Ez tette egyébként lehetővé azt az elképesztő kiállást, amelyet a lengyelek a magyar forradalom mellett tanúsítottak nem véletlenül rettegett Rákosi a poznani provokációtól. Erről Tischler János történész, polonista beszélt, s a magyar köztudatban jobban ismert októberi novemberi szolidaritási tüntetések és elképesztő méreteket öltő pénzgyűjtések mellett számos más esetről is beszámolt. A wroclawi városháza tornyára magyar zászlót húztak fel. A haditengerészet egyik egysége október 30-ai, az állampártnak címzett követeléseibe is belefoglalta a magyar forradalom ügyét, mondván: Ki a szovjetekkel, szabadságot Lengyelországnak és Magyarországnak! Az utcákon a könnyező galamb mint az eltiport magyar forradalom jelképe számos helyen megjelent, a transzparenseken a Magyarország felé kapkodó, vörös csillagos, véres kéz is ismert motívummá vált. Képgalériánk 6 varsói Magyar Kulturális Intézet Olsztynban október 30-án egyetemisták kezdeményezésére tízezer ember vonult utcára magyar és lengyel zászlókkal, a Vörös Hadsereg terét pedig önhatalmúlag átnevezték Magyar felkelők terévé 5

6 ezt az államhatalom később sem merte visszanevezni, így végül 1957-ben Bem József tér lett belőle. Krakkóban a szovjetek bevonulásának másnapján néma tüntetéssel tiltakoztak ezrek, pirosfehér-zöld trikolórral borítva az ismeretlen katona sírját. Szétverték a szovjet konzulátust Azonban a történet itt nem ért véget, egészen apró dolgokban tört ki a spontán népharag a kommunizmus ellen: november közepén Bydgoszczban egy mozi előtti csetepatéba való rendőri beavatkozás nyomán támadt a rendőrökre a tömeg, és szedte darabokra a Szabad Európa Rádió adásait zavaró készülékeket, Szczecinben pedig a munkástanácsok beszántása után, december 10- én tört ki egy komolyabb zavargás, egészen banális okból: egy ittasan politikai véleményének hangot adó munkást bevittek a rendőrségre. A tömeg a védelmére kelt, kiszabadította, és nem csak a rendőrség épületét foglalta el és verte szét, hanem még a szovjet konzulátust is alaposan leamortizálta; az előlük a pincébe zárkózott konzul és munkatársai pedig másnap a romok mellett a Le a Kádár-kormánnyal! feliratú transzparenseket és falfirkákat is takaríthatta. Je suis Nagy Imre Az utolsó tömegtüntetésre december 11-én Gliwicében került sor: ekkor ötezer ember vonult fel, és tiltakozott a szovjetek magyarországi vérontása ellen, köztük a pártbizottság másodtitkára is. Ezután már bekeményített a Gomulka-rezsim, felállt a rohamrendőrség, betiltották a tüntetéseket és a demokratizálódást követelő sajtót. Tischler az MNO-nak a szünetben azt is elmondta: sokan azt hiszik, ekkor véget értek a magyarok iránti szolidaritás kimutatásának nagy gesztusai, ám ez korántsem igaz: 1958-ban, a Nagy Imre kivégzését követő napokban, amikor a Honvéd játszott Varsóban, százezer ember állt fel egyszerre néma csendben a forradalom miniszterelnökének tiszteletére. 6

7 Ezt a transzparenst a szovjet nagykövetséggel szemben húzta fel Varsóban a Szolidaritás mozgalom 1986-ban, a forradalom harmincadik évfordulóján * Fotó: varsói Magyar Kulturális Intézet A magyarok bezzeg kiálltak magukért! Bár a lengyel vezetés még a hetvenes években is rettegett a szovjet beavatkozástól, az 1956-os magyar és az 1968-as cseh példából okulva, a fiatalok, akikben már nem volt meg a Gomulka előtti időkben ismert rettegés, sokkal kevésbé kezelték ezt realitásként mondta el Michal Paziewski. A felkelések nem véletlenül a tengermelléki városokban kezdődtek ekkor: a helyiek látták, hogy mennyire lehagyta őket a Nyugat, de még Magyarország is életszínvonalban, a szczeczini hajógyárban pedig ismét egy élelmiszer-áremelés volt az utolsó csepp a pohárban megkezdődtek a sztrájkok. Jellemző, hogy a vezérigazgató csitító szavaira, aki a szovjetek csehszlovákiai és magyarországi bevonulását hozta elrettentő példának, így feleltek: A magyarok kiálltak magukért, és nézd, mennyivel jobban élnek, mint mi! Elkergették a kommunista vezetőt A munkások által elfoglalt hajógyárakban az önszerveződve, a magyar munkástanácsokhoz hasonlóan létrejött valódi szakszervezetekkel egy ötnapos, százhúsz vállalatot érintő gigasztrájk után hajlandó volt leülni a hatalom, és ami a keleti blokk történetében példátlan volt: rá tudták kényszeríteni Gomulkát a lemondásra, helyébe Edward Gierek lépett, aki a kádári jóléti reformokhoz hasonló intézkedéseket vezetett be. Ezzel beigazolódott a tüntetések sikere. Ha kiállsz magadért, kapsz! ez lett a fiatalok új jelszava. Ez is mutatja, hogy az 1980-as gdanski megmozdulások és a Szolidaritás mozgalom magjait ekkor, a szczeczini győzelemmel vetették el hangsúlyozta Paziewski. 7

AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. 1956. október 23. november 11.

AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC. 1956. október 23. november 11. AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 1956. október 23. november 11. 1. Előzmények: 1953. március 8.: Sztálin utóda Hruscsov lesz, aki bírálja Sztálin egyes cselekedeteit (SZKP XX. Kongresszusa, 1956

Részletesebben

1996-os emlékbélyegek

1996-os emlékbélyegek 1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution

Részletesebben

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista

a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista '56-os terem a) Sztálin halála. Az osztrák államszerződés aláírása. b) Tüntetések Budapesten és Hruscsov beszédében leleplezi a kommunista vidéki nagyvárosokban. rendszer bűneit. c) Magyarország felmondta

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek?

1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? 1.) Miért nevezzük október 23 át kettős Nemzeti ünnepnek? a). b) 2.) Az 1956 os forradalom és szabadságharc miniszterelnöke látható a képen. Ki ő? Életrajzi adatainak nézzetek utána! Neve Születési helye,

Részletesebben

EURÓPA EMLÉKEZETE összefüggések, hatások, emlékezet

EURÓPA EMLÉKEZETE összefüggések, hatások, emlékezet BUDAPEST 2016 EURÓPA EMLÉKEZETE A 20. SZÁZAD TÖRTÉNETÉVEL FOGLALKOZÓ INTÉZETEK V. SZIMPÓZIUMA 1956 összefüggések, hatások, emlékezet (Program 2016. 05. 12-én frissítve) A konferencia helyszíne: Magyar

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei Nagy Imre és kora Az 1956 os forradalom és előzményei A pályázatot készítette: Veres Szimonetta (8. osztály) Felkészítő tanár: Kondor Ágnes Szárcsa Általános Iskola 1213 Budapest, Szárcsa utca 9 11. Tel.:

Részletesebben

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE

POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE POLITIKA: A FELTÁMADÁS REMÉNYE ÚJSÁGCIKKEK 1956. OKTÓBER 23. - NOVEMBER 4. A KÖTETET SZERKESZTETTE, AZ ELŐSZÓT ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA SZIGETHY GÁBOR HOLNAP KIADÓ TARTALOM Szigethy Gábor: IDŐRENDBEN / 5

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2. online forduló - Javítókulcs A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. (Bibó István) 1. Állítsa párba az események leírását a hozzá tartozó képekkel!

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr, Elnök Asszony!

Tisztelt Elnök Úr, Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr, Elnök Asszony! Szeretettel köszöntök a magyar Országgyűlés nevében minden résztvevőt, a Lengyelország-Magyarország: Történelem és Emlékezet címmel megrendezett emlékülésen. Külön is

Részletesebben

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának

1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június

Részletesebben

T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap

T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap T Ö R T É N E L E M V E R S E N Y A Z 1 9 5 6 - O S F O R R A D A L O M É S S Z A B A D S Á G H A R C 2007. október 25. Középiskolás B feladatlap 1. Mik voltak a Petőfi körök? Reformkommunista (a sztálinizmusból

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Meghalt Biszku Béla-TV2 Elhunyt Biszku Béla- RTL II Meghalt Biszku Béla- DUNA TV Meghalt Biszku

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

Meghívó Ne féljetek! PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL

Meghívó Ne féljetek! PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL Meghívó PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL 1978-2018 Ne féljetek! A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Instytut Pamięci Narodowej (IPN) tisztelettel meghívja Önt a PÁPA A VASFÜGGÖNYÖN TÚLRÓL II. JÁNOS PÁL

Részletesebben

Amit a papír október 23-án elbírt: a forradalom sajtója

Amit a papír október 23-án elbírt: a forradalom sajtója Amit a papír október 23-án elbírt: a forradalom sajtója 1956. október 23-a reggelén egy élhetőbb és igazságosabb rendszerért kiáltottak a fiatalok, az Írószövetség tagjai és a sajtó képviselői. A párt

Részletesebben

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.)

Diktátorok. 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Diktátorok 1. Vladimir Iljics Lenin (1870. április 22. 1924. január 21.) Született Vladimir Iljics Uljanov, később veszi fel a Lenin nevet. 1906-ban bekerül az Orosz szociáldemokrata Párt elnökségébe.

Részletesebben

BTK MAGYARORSZÁG KÜLKAPCSOLATAI, LEHETŐSÉGEI, DIPLOMATÁI 1945 UTÁN MEGHÍVÓ

BTK MAGYARORSZÁG KÜLKAPCSOLATAI, LEHETŐSÉGEI, DIPLOMATÁI 1945 UTÁN MEGHÍVÓ BTK MAGYARORSZÁG KÜLKAPCSOLATAI, LEHETŐSÉGEI, DIPLOMATÁI 1945 UTÁN MEGHÍVÓ Az EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KARA és a NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA tisztelettel meghívja Önt MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont: 2016. október 14-16. Helyszín: MTA Szegedi Területi Bizottság (6723 Szeged, Somogyi u. 7.)

Részletesebben

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból

Forradalmárok az október 23-ai szabadságharcból 2016 október 23. Flag 0 5 Átlag: 5 (1 szavazat) Mérték Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének

Részletesebben

Kommunikációs és Informatikai Főosztály

Kommunikációs és Informatikai Főosztály SAJTÓSZEMLE EMLÉKEZÉS ÉS EMLÉKEZTETÉS II. KONFERENCIA ELŐZETESEK EMLÉKEZÉS ÉS EMLÉKEZTETÉS II. CÍMŰ KONFERENCIA ELŐZETES - INFORÁDIÓ EMLÉKEZÉS ÉS EMLÉKEZTETÉS II. STÚDIÓBESZÉLGETÉS /M1 MA REGGEL/ - M1

Részletesebben

SZKA 212_10. a lengyel szolidaritás mozgalom

SZKA 212_10. a lengyel szolidaritás mozgalom SZKA 212_10 a lengyel szolidaritás mozgalom tanulói a lengyel szolidaritás mozgalom 12. ÉVFOLYAM 117 10/1 Oral history Interjúvázlat Az oral history a kortársak történelmi eseményekre vonatkozó személyes

Részletesebben

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992

A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1 A szovjet csapatok kivonása Közép-Kelet-Európából Kronológia, 1986 1992 1986 január 15. M. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár országa leszerelési programjáról: A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között

Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között IZABELLA MAIN Nemzetek Krisztusa: a lengyel nemzeti ünnepek állami és egyházi manipulációja 1944 és 1966 között A tanulmány a lengyel kommunista állam és a római katolikus egyház között a nemzeti ünnepek

Részletesebben

Az évi forradalom és szabadságharc

Az évi forradalom és szabadságharc Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vetíthető oktatási segédanyag Keglevich Kristóf Budapest, 2017 1. Előzmények 1956 nyara és ősze a) külpolitika 1955: osztrák államszerződés a Szovjet Hadsereg kivonul

Részletesebben

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében

Részletesebben

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Lyukas zászló és Kossuth-címer 2011 október 23. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

LÉTÜNK TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA

LÉTÜNK TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA LÉTÜNK TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA 3 2006 LÉTÜNK TÁRSADALOM, TUDOMÁNY, KULTÚRA XXXVI. évfolyam, 2006, 3. szám FORUM KÖNYVKIADÓ, ÚJVIDÉK KIADJA A FORUM KÖNYVKIADÓ Fő- és felelős szerkesztő: Németh Ferenc

Részletesebben

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016

1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1956-os forradalom és szabadságharc Történelemverseny 2016 1. Egészítsd ki a 60 évvel ezelőtt elhangzott rádióbeszédet! Itt... beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a...

Részletesebben

A rendszerváltás. vetíthető oktatási segédanyag. Keglevich Kristóf. Budapest, 2016

A rendszerváltás. vetíthető oktatási segédanyag. Keglevich Kristóf. Budapest, 2016 A rendszerváltás vetíthető oktatási segédanyag Keglevich Kristóf Budapest, 2016 1. Előzmények a Kádár-korszak válságba jutott a) gazdasági válság tervgazdálkodás nem termel hasznot külpolitikai ok: olajárrobbanás

Részletesebben

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban A konferencia helyszíne MTA Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB, Szeged, Somogyi u. 7.) 2 Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban konferencia Időpont:

Részletesebben

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett

56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett 1 / 7 2010.11.08. 14:25 Kisalföld, www.kisalfold.hu Minden jog fenntartva. 56-os menekültek: `ez a legjobb bevándorló csoport, amely valaha az USA-ba érkezett SZEGHALMI BALÁZS 2010.11.08. 04:07 Hegyeshalomtól

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.

A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot. Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem. BÜNÖS NEMZET? Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár

Részletesebben

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Múltunk, 2007/3. 155 165. 155 [ ] SZ. KOVÁCS ÉVA Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az

Részletesebben

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM

AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM STANDEISKY ÉVA AZ ÍRÓK ÉS A HATALOM 1956-1963 MÁSODIK, JAVÍTOTT KIADÁS 1956-08 INTÉZET BUDAPEST, 1996 BEVEZETŐ 11 A FORRADALOM ELŐTT 17 A NÉPI ÉS A KOMMUNISTA ÍRÓK 17 EGY MORALISTA ÍRÓ 19 Az 1956. OKTÓBER

Részletesebben

Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában

Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában Bartha Eszter Munkások, munkáspolitika a Kádár-korszakban és a rendszerváltás időszakában A hatalom kérdései a munka világában REWORK-OTKA Kutatócsoport műhelyszemináriuma 2017. január 19. hivatalos ideológia

Részletesebben

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M 2017/2018. II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány) Online kitöltendő: https://goo.gl/forms/4drkcstj0m6bce1x2 határidő:

Részletesebben

A Szent Korona újkori története

A Szent Korona újkori története 1978. január 6-án érkezett Magyarországra a Szent Korona és vele együtt a koronázási jelvények is. Az 1945 tavaszán Ausztriában amerikai kézre került nemzeti ereklyéket Cyrus Vance amerikai külügyminiszter

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán

Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel

Részletesebben

Asztalos János nem javasolt Áchim András használható Bacsó Béla használható Bajcsy-Zsilinszky End- használható Béke használható

Asztalos János nem javasolt Áchim András használható Bacsó Béla használható Bajcsy-Zsilinszky End- használható Béke használható A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított felhatalmazás

Részletesebben

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság Az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tisztelettel meghívja

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/ Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár

Részletesebben

A sztálinizmus egyirányú kommunikációra kényszerítette a kommunista társadalmakat,

A sztálinizmus egyirányú kommunikációra kényszerítette a kommunista társadalmakat, Tony Kemp-Welch SZABADULÁS A SZTÁLINI ÖRÖKSÉGTÕL: LENGYELORSZÁG 1956-BAN A sztálinizmus egyirányú kommunikációra kényszerítette a kommunista társadalmakat, azaz nem volt igazi kapcsolat az uralkodó osztály

Részletesebben

1956 a szabadságharc katonapolitikája

1956 a szabadságharc katonapolitikája KIRÁLY BÉLA 1956 a szabadságharc katonapolitikája Király Béla hadtörténész az MTA külsô tagja 1912-ben született Kaposvárott. Tanulmányait 1930 1935 között a Ludovika Akadémián, 1940 1942 között a Honvéd

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

Az 1956-os magyar forradalom

Az 1956-os magyar forradalom Az 1956-os magyar forradalom Tisztelt Olvasók! Az 1956-os események megítélése az elmúlt évtizedekben meglehetősen ellentmondásos. Titulálták ellenforradalmi lázadásnak, forradalomnak, népfelkelésnek.

Részletesebben

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra!

Emlékezzünk a Szent Koronát megőrző hősökre és barátokra! Ráckeve Város Polgármestere és a Ráckevei Molnár Céh Alapítvány meghívást kapott a Szent Korona hazatérésének 35. évfordulóján tartott megemlékezésre és az azt követő fogadásra. A megemlékezésre az V.

Részletesebben

IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ

IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ IRATOK A MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK TÖRTÉNETÉHEZ MAGYAR-JUGOSZLÁV KAPCSOLATOK 1956 Az állami- és pártkapcsolatok rendezése, az októberi felkelés, a Nagy Imre-csoport sorsa Dokumentumok MTA Jelenkor-kutató

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

Jobbágyi Gábor: Előkészületek az 56-os felkelés kirobbantására

Jobbágyi Gábor: Előkészületek az 56-os felkelés kirobbantására 2014 október 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Jobbágyi értékelve Gábor: Előkészületek Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Tudós, 1956-ra specializálódott történészeink negyedszázada állítják, hogy

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez!

I. feladatlap. I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez! I. feladatlap I. Az 1956-os forradalom jelentős személyeit látod a képeken. Kik ők? Írd neveiket a válaszlap megfelelő betűjéhez! (8 pont) A B C D E F G H II. A forradalom belpolitikai előzménye a Rákosi-rendszer

Részletesebben

Totális rendszerek: a kommunizmus. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban

Totális rendszerek: a kommunizmus. A sztálini diktatúra a Szovjetunióban Totális rendszerek: a kommunizmus Szövetségbe forrt szabad köztársaságok: A Nagy Oroszország kovácsolta frigy, A Szovjet hatalma és egysége éljen: Sok nép így akarta s megalkotta így! Refrén: Szálljon

Részletesebben

60 éves a kommunizmus Kínában

60 éves a kommunizmus Kínában 2009 október 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hatvan évvel ezelőtt, 1949. október 1-én kiáltották ki a Kínai Népköztársaságot, amelynek alapjait egy ádáz

Részletesebben

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság

Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről ( ) a) Népszabadság Az MSZP állásfoglalásai az 1956-os forradalomról és Nagy Imréről (1989-2005) a) Népszabadság (?) Bossányi Katalin: Meddig engedünk 56-ból? 1991. június 15. Emlékmű a megbékélésért. Megbékélés Emlékmű Alapítvány

Részletesebben

Katonák, akik szovjet kézre kerültek

Katonák, akik szovjet kézre kerültek 2013 május 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pályakép Nurlan Dulatbekov kazah jogtudós 1984-ben diplomázott. Ma a

Részletesebben

Trianon és a magyar felsőoktatás

Trianon és a magyar felsőoktatás MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös

Részletesebben

Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA

Emlékezzünk TÓTH ILONA KONCEPCIÓS PER KONFERENCIA Emlékezzünk Én még ismertem Tóth Ilonkát. Szelíd hangján, de határozott számonkéréssel oktatta 75 fős elsőéves ápolónői hallgatóinak az anatómiát, mint szigorló orvos 1955-ben. Nem igaz, hogy Ő gyilkolt!.

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

A háborúnak vége: Hirosima

A háborúnak vége: Hirosima Nemzetközi kapcsolatok (1945-1990) A háborúnak vége: Drezda Valki László 2013. szeptember www.nemzetkozijog.hu A háborúnak vége: Hirosima A háborúnak vége: 62 millió halott A háborúnak vége: Holokauszt

Részletesebben

CSÉMI KÁROLY KATONAI SZOLGÁLAT, BEOSZTÁSAI, FŐBB PÁRTTISZTSÉGEI RENDFOKOZATAI

CSÉMI KÁROLY KATONAI SZOLGÁLAT, BEOSZTÁSAI, FŐBB PÁRTTISZTSÉGEI RENDFOKOZATAI CSÉMI KÁROLY 1922. június 22. Tany, Csehszlovákia 1992. június 7. Diósd, Pest megye KATONAI SZOLGÁLAT, BEOSZTÁSAI, FŐBB PÁRTTISZTSÉGEI Honvéd Akadémia Páncélos Tanszéke, tanszékvezető 1953. május 1. 1956.

Részletesebben

Takarodjanak, úgy ahogy jöttek. Egy batyuval a hátukon

Takarodjanak, úgy ahogy jöttek. Egy batyuval a hátukon KITELEPÍTÉS Takarodjanak, úgy ahogy jöttek. Egy batyuval a hátukon Veczán Zoltán, 2016. január 19., kedd 14:23, frissítve: kedd 15:20 Terror Háza Hetven éve, 1946. január 19-én indult el a Magyarországról

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán

MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.

Részletesebben

Még tovább mesél a 233-as parcella

Még tovább mesél a 233-as parcella Még tovább mesél a 233-as parcella Ez év elején, arról írtam, hogy megoldódni látszik a Rákoskeresztúri Köztemető 233-as parcellájában elkapart egykori 56-osok sírjainak rendszeres ápolása, mert az erre

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

Dunapataj a történelem fókuszában

Dunapataj a történelem fókuszában Dunapataj a történelem fókuszában Dunapataj 1919-es parasztfölkelését idén június 20-án a Magyar Örökség Díj teszi történelmi emlékezetünk részévé. 90 évvel ezelőtt a diktatúra zsarnokságát először rövid

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

Tanítási órák tervezetei az Öveges Kálmán Gyakorló Iskolából osztályfőnöki és történelem óra Összeállította: Dr. Varga József docens. 1.

Tanítási órák tervezetei az Öveges Kálmán Gyakorló Iskolából osztályfőnöki és történelem óra Összeállította: Dr. Varga József docens. 1. Tanítási órák tervezetei az Öveges Kálmán Gyakorló Iskolából osztályfőnöki és történelem óra Összeállította: Dr. Varga József docens 1. Óratervezet Készítette: Kocsis Tiborné Tantárgy: Osztályfőnöki óra

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Megtorlatlan sortüzek 1956-ban

Megtorlatlan sortüzek 1956-ban 2012 november 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 1956. október 23-án este hat és hét óra között Debrecenben dördül el az első gyilkos sortűz. Gorzsás István

Részletesebben

SZAKÁLY SÁNDOR. Egy 55-ös, 57 év után, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról

SZAKÁLY SÁNDOR. Egy 55-ös, 57 év után, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról SZAKÁLY SÁNDOR Egy 55-ös, 57 év után, az 1956-os forradalomról és szabadságharcról Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc a XX. századi magyar történelem legkiemelkedőbb, világtörténelmi

Részletesebben

1. A teheráni konferencia

1. A teheráni konferencia 12.tétel: A II. világháború lezárása és az új világrend kialakulása: a szövetségesek tanácskozásai: Teherán, Jalta és Potsdam, nemzetközi együttműködés, megszállások, békeszerződések 1. A teheráni konferencia

Részletesebben

1989.04.25. - 22 - Rádiófigyelő Szolgálati használatra

1989.04.25. - 22 - Rádiófigyelő Szolgálati használatra mm^étimt^tá 1989.04.25. - 22 - Rádiófigyelő Csapatkivonás BBC London, 1989. április 25 Panoráma Ma megkezdődött a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok részleges kivonása, amely Moszkva szerint végül

Részletesebben

HEVES VÁRMEGYE TISZTIKARA A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN 1 1919. március 21. 1919. augusztus 1.

HEVES VÁRMEGYE TISZTIKARA A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN 1 1919. március 21. 1919. augusztus 1. HEVES VÁRMEGYE TISZTIKARA A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN 1 1919. március 21. 1919. augusztus 1. Tanácsok Országos Gyűlésének küldöttei 1919. június 14. 1919. június 23. Schvartz Zoltán, Eger 1919. június 14.

Részletesebben

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae

FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl

Részletesebben

Moszkva és Washington kapcsolatai

Moszkva és Washington kapcsolatai NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél

Részletesebben

N ,8% 306, / ) A

N ,8% 306, / ) A EDMUND MAKOWSKI POZNANSKI C ZER W IEC 1956. PIERW SZY BŰNT SPOLECZENSTW A W PR L (Poznani június 1956. A társadalom első felkelése a Lengyel Népköztársaságban ) Poznan, W ydaw nictw o Poznanskie, 2006.

Részletesebben

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete

Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Rejtő Ernő igaz története

Rejtő Ernő igaz története B. Stenge Csaba B. Stenge Csaba: Rejtő Ernő igaz története Rejtő Ernő igaz története Rasztik (Rejtő) Ernő 1919. október 15-én született Baján, római katolikus családban. Édesapja Rasztik István Géza (1888-1939)

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

Budapesti Corvinus Egyetem Diplomáciatörténet II. Rendszerváltások Kelet-Közép Európában. 2009. április 28.

Budapesti Corvinus Egyetem Diplomáciatörténet II. Rendszerváltások Kelet-Közép Európában. 2009. április 28. Budapesti Corvinus Egyetem Diplomáciatörténet II. Rendszerváltások Kelet-Közép Európában 2009. április 28. Paragi Beáta beata.paragi@uni-corvinus.hu Az emberarcú szocializmus és a prágai tavasz (1968)

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések

1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések 1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok

Részletesebben

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE

A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE 96 IRINA NASTASĂ-MATEI A BESSZARÁBIAI NÉMET KISEBBSÉG 125 ÉVE Ute Schmidt: Basarabia. Coloniştii germani de la Marea Neagră, Editura Cartier, Chişinău, 2014, 420 oldal Túlz ás nélkül állíthatjuk, hogy

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

Komplex területi történelmi emlékverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére

Komplex területi történelmi emlékverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére Komplex területi történelmi emlékverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére 1. A szókeresőben a második világháborút követő időszakra jellemző tíz fogalmat rejtettünk

Részletesebben

Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg

Részletesebben