Keményen kiálltak a lengyelek a magyar 56 mellett

Átírás

1 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: KÉT JÓ BARÁT Keményen kiálltak a lengyelek a magyar 56 mellett Veczán Zoltán, december 4. Tízezres tüntetés a magyarok mellett az észak-lengyel Olsztynban a transzparensen vértől csöpögő, vörös csillagos kéz nyúl Magyarország felé * varsói Magyar Kulturális Intézet Nem csak pénzt gyűjtöttek a magyar forradalmároknak 56-ban a lengyelek: még hónapokig ezrével vonultak az utcára országszerte, tiltakozva a szovjetek magyarországi vérontása ellen. Egy alkalommal még a szczeczini szovjet konzulátust is szétverték, a konzul pedig a pincében bujkált a tüntetők elől. Exkluzív képanyagok a galériában. Lengyel és magyar történészek idézték fel a kommunistaellenes felkeléseink, az azokat követő megtorlások és a lengyel magyar szolidaritás történeteit a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Diktatúrák sortüzei címmel megrendezett konferenciáján az Eötvös Loránd Tudományegyetemen csütörtökön. Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke rámutatott: a kommunista diktatúra lényegéhez tartozott az erőszak alkalmazása, így a rendezvénynek nevet adó sortüzek is. Hiába ígért Kádár november 26án félelem nélküli életet, már tíz nappal később, december 6-án a tömegbe lövetett a Nyugati 1

2 téren. Zinner Tibor, a Veritas Történetkutató Intézet vezető kutatója arról beszélt, hogy a Kádárkormány még jogi szempontból is illegitim volt, hiszen önmagát nevezte ki. Ilyen a szakszerű sortűz Ami a sortüzeket illeti, az ÁVH még az azokat lehetővé tévő szolgálati szabályzatot is megszegte 1956-ban hívta fel a figyelmet Kahler Frigyes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. Eszerint tömegoszlatásnál a sikertelen felszólítás után először a levegőbe, utána a láb elé ez az úgynevezett porzó sortűz, majd lábra lehetett leadni sortüzet, testre célozni vagy megtorlásból lőni tilos volt, ahogy nehézfegyvereket: tankokat, ágyúkat, repülőgépeket sem volt szabad bevetni. Ezeket a szabályokat jellemzően az ÁVH vette semmibe, az október 23. és 29. között eldördült 63 sortűzből mind a 12, halálos áldozattal járó esemény az államvédelmisekhez köthető miközben a katonáknál még arra is volt példa, hogy megtagadták a tűzparancsot, például Várpalotán. Az eseményt Földváryné Kiss Réka mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Lukasz Kaminski, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének elnöke nyitotta meg * Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet Ha kenyérért tüntetsz, ellenforradalmár vagy M. Kiss Sándor a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettese szerint sok múlott a megyei vezetésen is, amely szintén kiadhatott tűzparancsot. Például Gyöngyösön a honvédség négy alkalommal is sortűzzel oszlatott, mindahányszor halálos áldozatok nélkül, a forradalom leverése utáni sortüzeket viszont mint a Nyugati téri már mind megtorló jelleg, szándékos kegyetlenség jellemezte. Erre bizonyíték az a jegyzőkönyvek szerint 2

3 éppen Biszku Béla által idézgetett Lenin-szöveg, miszerint a fehérterrorra háromszoros vörösterrorral kell válaszolni, hiszen december közepére már teljes mellszélességgel állt ki a Kádár-kormány amellett, hogy márpedig a megmozdulások idején még a jogos sztrájkokban részt vevő munkások is ellenforradalmárnak minősülnek. Ki az erősebb? Kádár, vagy mi, a 800 ezer munkás? Varga László a munkástanácsok szerepét emlegette, és arról beszélt, hogy a forradalom leverése után miként akadályozták meg Kádárék, hogy az újjászerveződő munkástanácsok egyesüljenek, és hogyan tört meg a kezdetben még második hatalomként működő szervezetek ereje a szovjet tankok nyomása alatt, különösen Nagy Imre deportálása után. Jellemző a december 7-én Tatabányán összeülő munkástanácsok rangidős, a harmincas évek munkásmozgalmát is megjárt vezetőjének nyilatkozata a salgótarjáni sortűz után: Ilyen fasiszta erővel, mint ez a kormány, én még nem találkoztam! A munkástanácsokat a kormány december 9-én tiltatta be, aminek nyomán nem csak Magyarországon kezdődött általános sztrájk én, de Lengyelországban is. Szczeczinben is ennek gőze robbant ki az üst alól 10-én erről már a lengyel meghívottak beszéltek. Enyhülés Varsóban A sztálinista rendszer erőltetett fegyverkezése a lakosság ellátásának rovására folyt: irreális normákat kellett teljesíteniük a munkásoknak mindenféle kompenzáció nélkül, míg a propagandában minden ragyogott mondta el Konrad Bialecki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének kutatója. Kollégája, Pawel Sasanka ennek kapcsán hangsúlyozta, a sztálinista elnyomáshoz képest az enyhülésre reményt itt is a Szovjetunió Kommunista Pártja 5. kongresszusa adott, ahol Hruscsov elítélte a korábbi rezsim kegyetlenségét nyarára már komoly viszályok osztották meg az Lengyel Egyesült Munkáspártot is, Boleslav Bierut első titkár pedig meghalt. Így végül nem kis részben a nyári poznani megmozdulásoknak, illetve a varsói diákok és munkások támogatásának köszönhetően, gyakorlatilag puccsal október közepén Wladyslaw Gomulka foglalta el Bierut helyét. 3

4 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: Wladyslaw Gomulka és Josip Broz Tito jugoszláv államfő. Mivel Gomulka óta nem volt pozícióban, hitelesen ítélhette el a sztálinista túlkapásokat, viszont a pártbeli támogatottsága 1956-ban még elég ingatag volt, és a szovjetek sem bíztak benne * Fotó: Wikimédia A poznani felkelés Ugyanis a desztalinizációs kongresszus hírére ébredeztek a hatalom által valójában elnyomott munkások is. Konrad Bialecki a poznani Joszif Sztálin Gyár dolgozóinak felkeléséről beszélt: a munkások évek óta hiába követeltek béremelést vagy méltányos bánásmódot, ezért miután delegációjukat egy rövid sztrájk után Roman Fidel miniszter fogadta, de újra csak hitegette őket 1956 júniusában utcára vonultak. Más munkások és az utcai járókelők is csatlakoztak hozzájuk, a százezres tömeg kenyeret, demokráciát, a vallásüldözés beszüntetését és az orosz csapatok kivonását követelte. Elfoglalták a megyei pártbizottság épületét és a börtönt, ahonnan nem csak a rabokat engedték ki, de fegyvereket is szereztek, egy másik csoport a Szabad Európa Rádió adásait zavaró készülékeket pusztította el. A vezetés végül az elégtelen rendőrség helyett katonai erőket vetett be, az első csapatokat a felkelők megfutamították, végül e estére sikerült visszafoglalnia a várost a hatalomnak. 57 ember halt meg, köztük 3 katona, 5 államvédelmis, és 15 tizennyolc éven aluli, a legfiatalabbnak, a tizenhárom éves Romek Strzalkowskinak a nevét egy tér őrzi, Mansfeld Péteréhez hasonlóan. Az események hivatalos narratívája a magyarhoz hasonlatos volt, ellenforradalommal, fasisztákkal és német ejtőernyősökkel. 700 embert le is tartóztattak, azonban a megváltozott politikai klíma miatt a deszovjetizációt meghirdető Gomulka került hatalomra, aki az eseményeket a munkásság jogos lázadásának nevezte végül csak tízegynéhány felkelőt ítéltek el, őket sem szigorúan. 4

5 SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: Bátor kiállás a magyarok mellett A Lengyelországban a hatalomváltással járó enyhébb politikai légkört egyébként éppen az kényszerítette ki, hogy Gomulkában a nép a megmentőjét látta, így a vezetőt gúzsba kötötte saját nem kívánt népszerűsége, és nem léphetett fel egyből keményen a tömegekkel szemben. Ez tette egyébként lehetővé azt az elképesztő kiállást, amelyet a lengyelek a magyar forradalom mellett tanúsítottak nem véletlenül rettegett Rákosi a poznani provokációtól. Erről Tischler János történész, polonista beszélt, s a magyar köztudatban jobban ismert októberi novemberi szolidaritási tüntetések és elképesztő méreteket öltő pénzgyűjtések mellett számos más esetről is beszámolt. A wroclawi városháza tornyára magyar zászlót húztak fel. A haditengerészet egyik egysége október 30-ai, az állampártnak címzett követeléseibe is belefoglalta a magyar forradalom ügyét, mondván: Ki a szovjetekkel, szabadságot Lengyelországnak és Magyarországnak! Az utcákon a könnyező galamb mint az eltiport magyar forradalom jelképe számos helyen megjelent, a transzparenseken a Magyarország felé kapkodó, vörös csillagos, véres kéz is ismert motívummá vált. Képgalériánk 6 varsói Magyar Kulturális Intézet Olsztynban október 30-án egyetemisták kezdeményezésére tízezer ember vonult utcára magyar és lengyel zászlókkal, a Vörös Hadsereg terét pedig önhatalmúlag átnevezték Magyar felkelők terévé 5

6 ezt az államhatalom később sem merte visszanevezni, így végül 1957-ben Bem József tér lett belőle. Krakkóban a szovjetek bevonulásának másnapján néma tüntetéssel tiltakoztak ezrek, pirosfehér-zöld trikolórral borítva az ismeretlen katona sírját. Szétverték a szovjet konzulátust Azonban a történet itt nem ért véget, egészen apró dolgokban tört ki a spontán népharag a kommunizmus ellen: november közepén Bydgoszczban egy mozi előtti csetepatéba való rendőri beavatkozás nyomán támadt a rendőrökre a tömeg, és szedte darabokra a Szabad Európa Rádió adásait zavaró készülékeket, Szczecinben pedig a munkástanácsok beszántása után, december 10- én tört ki egy komolyabb zavargás, egészen banális okból: egy ittasan politikai véleményének hangot adó munkást bevittek a rendőrségre. A tömeg a védelmére kelt, kiszabadította, és nem csak a rendőrség épületét foglalta el és verte szét, hanem még a szovjet konzulátust is alaposan leamortizálta; az előlük a pincébe zárkózott konzul és munkatársai pedig másnap a romok mellett a Le a Kádár-kormánnyal! feliratú transzparenseket és falfirkákat is takaríthatta. Je suis Nagy Imre Az utolsó tömegtüntetésre december 11-én Gliwicében került sor: ekkor ötezer ember vonult fel, és tiltakozott a szovjetek magyarországi vérontása ellen, köztük a pártbizottság másodtitkára is. Ezután már bekeményített a Gomulka-rezsim, felállt a rohamrendőrség, betiltották a tüntetéseket és a demokratizálódást követelő sajtót. Tischler az MNO-nak a szünetben azt is elmondta: sokan azt hiszik, ekkor véget értek a magyarok iránti szolidaritás kimutatásának nagy gesztusai, ám ez korántsem igaz: 1958-ban, a Nagy Imre kivégzését követő napokban, amikor a Honvéd játszott Varsóban, százezer ember állt fel egyszerre néma csendben a forradalom miniszterelnökének tiszteletére. 6

7 Ezt a transzparenst a szovjet nagykövetséggel szemben húzta fel Varsóban a Szolidaritás mozgalom 1986-ban, a forradalom harmincadik évfordulóján * Fotó: varsói Magyar Kulturális Intézet A magyarok bezzeg kiálltak magukért! Bár a lengyel vezetés még a hetvenes években is rettegett a szovjet beavatkozástól, az 1956-os magyar és az 1968-as cseh példából okulva, a fiatalok, akikben már nem volt meg a Gomulka előtti időkben ismert rettegés, sokkal kevésbé kezelték ezt realitásként mondta el Michal Paziewski. A felkelések nem véletlenül a tengermelléki városokban kezdődtek ekkor: a helyiek látták, hogy mennyire lehagyta őket a Nyugat, de még Magyarország is életszínvonalban, a szczeczini hajógyárban pedig ismét egy élelmiszer-áremelés volt az utolsó csepp a pohárban megkezdődtek a sztrájkok. Jellemző, hogy a vezérigazgató csitító szavaira, aki a szovjetek csehszlovákiai és magyarországi bevonulását hozta elrettentő példának, így feleltek: A magyarok kiálltak magukért, és nézd, mennyivel jobban élnek, mint mi! Elkergették a kommunista vezetőt A munkások által elfoglalt hajógyárakban az önszerveződve, a magyar munkástanácsokhoz hasonlóan létrejött valódi szakszervezetekkel egy ötnapos, százhúsz vállalatot érintő gigasztrájk után hajlandó volt leülni a hatalom, és ami a keleti blokk történetében példátlan volt: rá tudták kényszeríteni Gomulkát a lemondásra, helyébe Edward Gierek lépett, aki a kádári jóléti reformokhoz hasonló intézkedéseket vezetett be. Ezzel beigazolódott a tüntetések sikere. Ha kiállsz magadért, kapsz! ez lett a fiatalok új jelszava. Ez is mutatja, hogy az 1980-as gdanski megmozdulások és a Szolidaritás mozgalom magjait ekkor, a szczeczini győzelemmel vetették el hangsúlyozta Paziewski. 7