25. lapszám. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. Hírlevele. Tartalomjegyzék

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "25. lapszám. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. Hírlevele. Tartalomjegyzék"

Átírás

1 Gödöllő, január évfolyam; 1. szám 25. lapszám A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Hírlevele Tisztelt Olvasó, tisztelt MEGFOSZ tagok, Hírlevelünk sorrendben a 25.-ik számához érkezett. Az elmúlt két és fél év során igyekeztünk a Tagság részére, a mezőgépészettel, a gépforgalmazással, a szakképzéssel a hazai és nemzetközi agrárpolitikával és a MEGFOSZ tagokkal (akik száma fokozatosan bővül) kapcsolatos aktuális, hasznos, rövid információkkal szolgálni. Reményeink szerint ezen célkitűzést megvalósítottuk, igaz a híráram fokozásában a Tagság közreműködésére továbbra is határozottan számítunk, annak érdekében, hogy a HÍRLEVÉL ne váljon egyoldalú informatív eszközzé, hanem a tájékoztatás, az informálás fórumaként működjön, a Szövetség tagjainak bevonásával. A közelgő AgrárgépShow (amely a Tagság összetartásának, a szövetkezésnek, és az együttműködésnek is jó példája) igen jelentős médiavisszhangot indukál a mezőgazdasági szaksajtóban, amelyből reményeink szerint a Hírlevelünkbe is beépülhet számos hangzatos beszámoló. Ezen lapszám is jellemzően a mezőgép-kiállítások jegyében készült, hiszen érinti a nemrég lezajlott Bologna-i EIMA-t, a februárban megrendezésre kerülő Párizs-i SIMA-t, valamint a novemberben megrendezésre kerülő AGRITECHNIKA beharangozásáról is olvashatunk. Továbbá folytatjuk a Rigában megrendezett CLIMMAR konferencia előadásainak közlését. Kívánunk a MEGFOSZ tagjainak eredményes részvételt az AgrárgépShow-n, s ezzel egyetemben sikeres és boldog új 2015-ös évet! Üdvözlettel: Dr. Magó László szerkesztő Tartalomjegyzék HAZAI HÍREK, ESEMÉNYEK... 3 A mezőgazdasági gépész szakmákat népszerűsítik... 3 A Földművelésügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közös beiskolázási kampányba kezdett a mezőgazdasági gépész szakmák népszerűsítése érdekében. Román István, agárszakképzésért felelős helyettes államtitkár és dr. Medina Viktor a MEGFOSZ igazgatója az FM jánoshalmai szakképző iskolájában tartott sajtótájékoztatót a közös elképzelésekről

2 Az erős mezőgazdaságért profiltisztításra és összehangolt agrárszakképzésre van szükség... 3 Az agrárszakképzés és az agrár-felsőoktatás intézményi kereteiben megvalósuló tudástranszfert vitatták meg az Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. A mezőgazdaság jelentős mértékben járul hozzá az ország gazdasági növekedéséhez, a szektor beruházásai, és a foglalkoztatottak száma is bővült az elmúlt években. Ahhoz, hogy az agrárium tovább erősödjön, megújuló, összehangolt agrárszakképzésre van szükség, amit profiltisztítással, a tangazdaságok korszerűsítésével és a gyakorlati képzések kibővítésével érhetünk el Jelentősen nőtt az értékesített traktorok száma - Mezőgazdasági gépforgalmazásunk piaci helyzete... 5 A gép- és alkatrész értékesítést tekintve jól alakul a 2014-es év, a III. negyedévben tovább élénkült a kereslet. A év mezőgazdasági gépkereskedelme meghaladhatja a év az utolsó nagy támogatásos év gépforgalmát, így az elmúlt évtized legnagyobb mezőgéppiaca lehet Január között ismét teltházzal várja a látogatókat az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes területét megtöltő kiállításokon közel 300 kiállító több mint négyzetméteren mutatja be újdonságait, így a lehető legszélesebb kínálat várja majd a látogatókat. Kellő áttekintést kapnak a hazai mezőgazdasági géppiac kínálatáról, és így a legjobb vásárlási döntést tudják majd meghozni KÜLFÖLDI MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSOK... 7 Agritechnica Csupán néhány hete zárta be kapuit az EuroTier, a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) máris megkezdte a 2015-ös Agritechnica szervezését. Időközben a regisztrációs űrlapokat is kiküldték a leendő kiállítóknak, hogy le ne maradjanak a világ legnagyobb nemzetközi mezőgazdasági gépkiállításáról, amelyet november között rendeznek meg Hannoverben EIMA - Bologna Röviden ismertetjük a Bologna-i EIMA 2014 kiállítás műszaki innovációit... 8 SIMA - SIMAGENA Bemutatjuk a Párizs-i SIMA agrár-műszaki területen kiosztott nagydíjainak nyerteseit CLIMMAR kongresszus Riga, október folyt CLIMMAR és az EUROSKILLS LATRAPS, mezőgazdasági szolgáltatások kooperatív szövetkezete Lett Gazdák Parlamentje tevékenységének bemutatása Eseménynaptár

3 HAZAI HÍREK, ESEMÉNYEK A mezőgazdasági gépész szakmákat népszerűsítik A Földművelésügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közös beiskolázási kampányba kezdett a mezőgazdasági gépész szakmák népszerűsítése érdekében. Román István, agárszakképzésért felelős helyettes államtitkár és dr. Medina Viktor a MEGFOSZ igazgatója az FM jánoshalmai szakképző iskolájában tartott sajtótájékoztatót a közös elképzelésekről. Román István elmondta, a gyakorlati képzés feltételrendszerének megerősítését tartja napjaink egyik legfontosabb feladatának. Az agrárszakképzések között több olyan is van, amelyiknél a duális képzés megvalósítása akadályokba ütközik, az intézményi tangazdaságok, tanműhelyek fejlesztése ezért kiemelt feladat. A MEGFOSZ-szal való együttműködés azt a célt is szolgálja, hogy a gyakorlati képzési feltételek javuljanak. Véleménye szerint közös erővel el lehet érni, hogy a fiatalok a tanulmányaik során a legmodernebb gépekkel és eszközökkel ismerkedhessenek meg. Az FM szakképző iskolái közül 26 intézményben oktatnak mezőgazdasági gépészetet, a tapasztalatok szerint a végzett fiatalokat szívesen látják a munkaerőpiac minden területén, nem csak az agrárszektorban. Medina Viktor hangsúlyozta, a gyakorlati képzés feltételrendszerének megerősítése rendkívül fontos. Ebben és a mezőgépész szakma népszerűsítésében el is indult egy közös együttműködés a minisztérium és a MEGFOSZ között. Ennek első állomása egy közös beiskolázási program, amelynek keretében a minisztériumhoz tartozó iskolák nyílt napjaihoz kapcsolódóan, a MEGFOSZ tagok előadásokkal és gép bemutatókkal színesítik és teszik vonzóbbá a programokat. A MEGFOSZ igazgatója kiemelte, rendkívül fontos felhívni a fiatalok figyelmét arra, hogy van egy olyan szakma, amely nemcsak érdekes, hanem a jelen felmérések szerint hosszú távon is biztos megélhetést nyújt. Az elmúlt időszakban a mezőgép ipar egy rendkívül gyors technikai fejlődésen ment keresztül, megelőzve az autóipart. Ez alapján elmondhatjuk, hogy aki a technikai újdonságokra fogékony, annak sokkal inkább ajánlható ennek a szakmának a választása, hiszen ami ma a traktorban, az holnap az autóban. A tanulmányok alapján az is látszik, hogy a mezőgépészet nemcsak érdekes, hanem az elkövetkező évtizedekben biztos munkahelyet tud kínálni, jó kereseti lehetőségek mellett. A minisztérium és a MEGFOSZ együttműködése olyan célokat határoz meg, amely a jövőben további partnerek bevonását is indokolja, hiszen a mezőgépész szakma népszerűsítése a pályakezdő fiatalok, a mezőgazdaságban dolgozók, a hatóságok, a kormányzat, iskolák, szakmai szervezetek és cégek közös érdeke. Forrás: FM Sajtóiroda Az erős mezőgazdaságért profiltisztításra és összehangolt agrárszakképzésre van szükség Az agrárszakképzés és az agrár-felsőoktatás intézményi kereteiben megvalósuló tudástranszfert vitatták meg az Agrár Klub legutóbbi rendezvényén. A mezőgazdaság jelentős mértékben járul hozzá az ország gazdasági növekedéséhez, a szektor beruházásai, és a foglalkoztatottak száma is bővült az elmúlt években. Ahhoz, hogy az agrárium tovább erősödjön, megújuló, összehangolt agrárszakképzésre van szükség, amit profiltisztítással, a tangazdaságok korszerűsítésével és a gyakorlati képzések kibővítésével érhetünk el. 3

4 A K&H Csoport és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről, az agrárszakképzés problémáiról és a megújuló szakképzésről volt szó, emellett a kormányzati megoldások bemutatására is sor került. Egyre gyakrabban halljuk ügyfeleinktől, hogy az agrárszaktudással rendelkező személyek hiányoznak a vállalkozásokból. Magyarországon az 1 főre jutó termelés mindössze 5-10 ezer euró, amivel a munkatermelékenységet illetően az EU-27 mezőgazdaságában majdnem az utolsók vagyunk. Mivel az eszközök, legkorszerűbb technológiák, genetika rendelkezésre állnak, ráadásul Magyarország ökológiája kiváló, ezért kérdés, hogy mi lehet ennek az oka. Az egyik probléma feltehetően az, hogy a hazai gazdaságvezetők mindössze 8,5-19%-ának van szakmailag megfelelő képzettsége, és a felnőttképzésben résztvevők aránya elkeserítően alacsony, 5% alatti mondta el Tresó István, a K&H Bank Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője. Valós probléma, hogy kezd egyre nehezebbé válni az utánpótlás az agrárszektorban. Ugyanis a rendelkezésre álló eszközökhöz és azok működtetéséhez egyre erősebb és magasabb szintű tudással rendelkező emberekre van szükség a mezőgazdaságban. A feladatunk tehát, hogy képesek legyünk motiválni a fiatalokat, hogy perspektívát lássanak a mezőgazdaságban tette hozzá a szakember. A szakmai fórumon Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára vitaindító előadásában rámutatott arra, hogy a mezőgazdaság 2013-ban a gazdasági növekedés hajtómotorja volt. Emellett a mezőgazdasági beruházások 9,1%-kal bővültek tavaly, és az idei első félévben is 18,5%-kal nőttek, miközben a mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 2013-ban 192 ezer fő volt. A szakember felvázolta, hogy a magyar mezőgazdaság jelenlegi egyik fő fejlesztési iránya az állattenyésztés (tej, húshasznú szarvasmarha, sertés, baromfi, juh), amely a következő 7 évben összesen 212 milliárd forint munkahelyteremtést segítő plusztámogatást fog kapni. Az Európai Uniós forrásokat tekintve a hazai élelmiszeripar megerősítése is kiemelt társadalompolitikai feladat és egyben nemzetgazdasági cél. Emellett prioritást élvez a munkaerő-igényes ágazatok fejlesztése, mint például a zöldség- és gyümölcstermesztés. Román István előadásában az agrárszakképzés hazai problémáira is felhívta a figyelmet. A mezőgazdasági képzés szerkezete jelenleg rendkívül elaprózott, hiszen országszerte több mint 200 helyszínen folyik ilyen típusú képzés. A tangazdaságok szinte kivétel nélkül fejlesztésre várnak, ugyanis a diákok elavult eszközöket és gépparkot kénytelenek használni, szűkösek a gyakorlati képzési lehetőségek, és az infrastruktúra leromlott állapota is problémát jelent. Kiemelt feladat tehát a szakképzés korszerűsítése, emellett pedig az alacsony presztízsű szakmák, és sok esetben a szakmai oktatás mellett a szociális hátrányok leküzdése is. A Földművelésügyi Minisztérium fő célja a mezőgazdaság elképzeléseit támogató agrárszakképzés megvalósítása, mivel a szakképzés erősítésével várhatóan a gazdaság is erősödni fog. Ennek érdekében hozták létre az Agrár Szakképző Iskolák Hálózatát (ASZIH), amely jelenleg 59 szakképző helyből áll, több mint diák tanulását teszi lehetővé, és az iskolák megközelítőleg 4800 hektár tangazdaságon tudnak gazdálkodni. A szerkezeti átalakítás révén az új termelési technológiák gyorsabban megjelenhetnek az oktatás tananyagában és a gyakorlatban egyaránt. Emellett az ASZIH legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy az intézmények képzési struktúráját összehangolja, új képzéseket indítson és profiltisztítást hajtson végre. Fontos feladat még az alacsony létszámigényű képzések koncentrálása, valamint a tangazdaságok fejlesztése, és némelyek bemutató gazdaságokká alakítása, így ezek nemcsak a képzést segítenék, hanem pályaorientációs feladatokat is ellátnának. Az Agrár Klub keretében dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja elmondta, hogy jelenleg a mezőgazdaság kezd újra felértékelődni. Miután évről évre egyre több külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait angol nyelvű képzésen, például Gödöllőn 150 hallgató van 30 országból, ez mutatja az egyetemi képzés színvonalának elismertségét, aminek további emelésén dolgoznak. A 4

5 felsőfokú képzés részére biztosítandó utánpótlás szempontjából nagyon fontos a megfelelő középfokú képzés. Ezt főként a tananyagok korszerűsítésével, naprakészségével lehetne elérni, ami kiemelt feladat. A szakember kitért arra is, hogy a 23 agrárszakképzéssel foglalkozó iskola Magyarország méretéhez képest rendkívül sok, így ezt a számot érdemes lenne lecsökkenteni, ami a minőségi irányba mozdítaná a szakképzést, de ez feltehetően érdeksérelem nélkül nem tudna megvalósulni. Forrás: AgroNapló Jelentősen nőtt az értékesített traktorok száma - Mezőgazdasági gépforgalmazásunk piaci helyzete A gép- és alkatrész értékesítést tekintve jól alakul a 2014-es év, a III. negyedévben tovább élénkült a kereslet. A év mezőgazdasági gépkereskedelme meghaladhatja a év az utolsó nagy támogatásos év gépforgalmát, így az elmúlt évtized legnagyobb mezőgéppiaca lehet. A mezőgazdasági gépértékesítés 2014 harmadik negyedévében is elérte a második negyedévi 52 milliárd forintos szintet. Így 2014 első három negyedévében már 126 milliárd forint értékben értékesítettek új mezőgazdasági gépeket hazánkban, amely 59 százalékkal haladta meg a I- III. negyedévi értéket. Alkatrészekre ugyanezen időszakban 28,8 milliárd forintot költöttek a gazdálkodók, mindössze 1 százalékkal többet, mint a bázisidőszakban. Az alkatrész értékesítés a második és harmadik negyedévben élénkül, az éves forgalom mintegy 60 százaléka esik erre az időszakra. A II. és III. negyedévi értékesítés megközelítette az elmúlt évek rekordjának számító II-III. negyedévi alkatrészforgalmat. A gépek iránti keresletet és a beruházási arányt elsősorban az aratási, vetési szezon, és az az ehhez kapcsolódó szezonálisan jelentkező árbevétel, valamint a támogatások határozzák meg. A kisebb és közepes teljesítményű traktorok, ekék, tárcsás talajművelők voltak a leginkább keresett gépek a III. negyedévben. Az értékesített mezőgazdasági gépek tekintetében idén is a traktorok vezették az eladási listát. Az előző évhez képest jelentősen nőtt az értékesített traktorok száma, messze felülmúlva a korábbi években tapasztalt keresletet. Traktorokból idén szeptemberig 2900 darabot vásároltak a hazai gazdálkodók, 1641 darabbal többet, mint egy évvel korábban. Igen intenzív volumennövekedés a LE és a LE teljesítménykategóriájú traktoroknál mutatkozott, az utóbbinál megháromszorozódott az forgalom. A legnagyobb teljesítmény kategóriában (320 LE felett) viszont 40 százalékkal csökkent az eladás. A traktorpiac bővülésében a Növekedési Hitelprogram mellett az is szerepet játszott, hogy a vállalkozások pénzügyi helyzete erősödött, javult a beruházási hajlandóság. A vizsgált időszakban 196 darab gabonakombájn került értékesítésre, 10 százalékkal kevesebb, mint 2013 azonos időszakában. A legtöbb kombájnt a 300 LE feletti kategóriában értékesítették. Önjáró rakodókból 486 darab került eladásra, amely 94 százalékos piacbővülést jelent. A beszerzésre került munkagépek közül jelentősen nőtt a szálastakarmány betakarítók, a bálázók és az ültetvény permetezők iránti kereslet. Ezekből 2014 szeptemberéig többet értékesítettek, mint tavaly egész évben. Az ültetvény permetezőkből 523 darabot adtak el az egy évvel korábbi 91 darabbal szemben. A fűkaszákból és a hengeres bálázókból megközelítőleg kétszeresére nőtt az értékesített mennyiség. Forrás: Agrofórum 5

6 Január között ismét teltházzal várja a látogatókat az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes területét megtöltő kiállításokon közel 300 kiállító több mint négyzetméteren mutatja be újdonságait, így a lehető legszélesebb kínálat várja majd a látogatókat. Kellő áttekintést kapnak a hazai mezőgazdasági géppiac kínálatáról, és így a legjobb vásárlási döntést tudják majd meghozni. Az agrárágazat csúcsrendezvényén ismét jelen lesznek a piacvezető cégek, márkák ugyanúgy, mint a kisebb vállalkozások, speciális szolgáltatásokat nyújtó cégek. Növekszik a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, de az agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg. A forgalmazók mellett a hazai gépgyártók (MEGOSZ) tagjai ismételten nagyszabású bemutató keretében vonultatják fel a hazai gépgyártás újdonságait. A MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) tulajdonában lévő AgrárgépShow keretein belül pedig megjelenik a hazai gépforgalmazók színe-java. A kiállítások szakmai partnereinek köszönhetően színvonalas előadások gondoskodnak arról, hogy ne csak a termékek, szolgáltatások, hanem a legaktuálisabb kérdésekre, problémákra adott válaszok is elérhetőek legyenek a látogatók számára. A részletes program még formálódik, de az alábbiakra már biztosan lehet számítani: Január 28. VI. Agrármarketing és Média Nap a Magyar Mezőgazdaság szervezésében Január 29. Gabonatermesztők Országos Szövetsége Szakmai Nap Mi terem a neten 2015? konferencia az Agroinform szervezésében Január 30. Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Napja A 2015-re ismételten kiírásra kerül a HAZAI és NEMZETKÖZI TERMÉKFEJLESTÉSI DÍJ pályázata, melyre a kiállítók november végéig adhatták be pályázati anyagaikat. Minden eddigi rekordot megdöntött a pályázók száma. A szakemberekből álló zsúri január elején dönt a díjak odaítéléséről, melyeket jövőre is az ünnepélyes megnyitó keretében adnak majd át a nyertes cégeknek. Az agrárium legnagyobb hazai kiállításához jövőre is csatlakozik a MAGYAR KERT (parkok, kertek fenntartásának gépei, eszközei) valamint a SZŐLÉSZET ÉS PINCÉSZET (borászati technológia szakkiállítása). NYITVA TARTÁS A kiállítás a széles kínálat és a megnövekedett látogatói igény miatt továbbra is hosszabb nyitva tartással várja az érdeklődőket: január ,00-18, január 31. 9,00-17,00 Forrás: Hungexpo 6

7 KÜLFÖLDI MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSOK Agritechnica 2015 Csupán néhány hete zárta be kapuit az EuroTier, a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) máris megkezdte a 2015-ös Agritechnica szervezését. Időközben a regisztrációs űrlapokat is kiküldték a leendő kiállítóknak, hogy le ne maradjanak a világ legnagyobb nemzetközi mezőgazdasági gépkiállításáról, amelyet november között rendeznek meg Hannoverben. Amint az ismert, a hannoveri vásárközpontban kétévenként találkoznak a világ vezető gépgyártói a mezőgazdaság szereplőivel neves elméleti és kutató szakemberekkel, illetve a gyakorlati alkalmazók széles táborával. A mezőgépgyártók is a legújabb fejlesztéseiket a novemberi kiállításokra időzítik, hiszen ez a jelentős szakmai találkozó lehetőség is egyben az újdonságok bemutatására és a nemzetközi piacokra való bevezetésére. A gyártók és a felhasználók így közép- és hosszú távú elképzeléseikhez igazíthatják terveiket. Az Agritechnica a legsokoldalúbb szakmai seregszemle, amelyen 2013-ban a világ minden tájáról több mint 2900 cég, illetve kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait és újdonságait. A rendezőktől kapott információk szerint a legutóbbi kiállítást 449 ezer, köztük 107 ezer külföldi látogató kereste fel. Forrás: Magyar Mezőgazdaság (2014/ szám) 7

8 EIMA - Bologna 2014 Röviden ismertetjük a Bologna-i EIMA 2014 kiállítás műszaki innovációit Nagydíjas cégek illetve termékeik Különdíjasok 8

9 Különdíjasok Különdíjasok 9

10 SIMA - SIMAGENA 2015 Bemutatjuk a Párizs-i SIMA agrár-műszaki területen kiosztott nagydíjainak nyerteseit 10

11 11

12 12

13 13

14 14

15 15

16 16

17 17

18 18

19 19

20 20

21 21

22 22

23 CLIMMAR kongresszus Riga, október folyt. CLIMMAR és az EUROSKILLS LATRAPS, mezőgazdasági szolgáltatások kooperatív szövetkezete Lett Gazdák Parlamentje tevékenységének bemutatása A kongresszuson ismertetett előadások anyagait közöljük eredeti formában 2. rész 23

24 LATRAPS, mezőgazdasági szolgáltatások kooperatív szövetkezete 24

25 25

26 Lett Gazdák Parlamentje tevékenységének bemutatása 26

27 27

28 28

29 Eseménynaptár AgrárgépShow SIMA Budapest, Hungexpo Párizs, Franciaország január február MEGFOSZ rendezvény MEGFOSZ rendezvény: MEGFOSZ együttműködésével látogatható, a MEGFOSZ tagok kedvezményesen jelenhetnek meg kiállítóként az eseményen. Szerkesztőség: SZIE-GÉK Műszaki Menedzsment Intézet - Gödöllő Szerkesztőbizottság: MEGFOSZ Elnöksége - Műszaki Menedzsment Intézet Főszerkesztő: Harsányi Zsolt Kiadja: MEGFOSZ megfosz@gmail.com Szerkesztő: Dr. Magó László 29

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend

AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend AGROmashEXPO: beruházási boom és a digitalizáció előretörése az idei trend Folyamatosan növekvő beruházások és egyre gyorsuló technikai fejlődés. Ez jellemzi a magyar mezőgazdaságot, és ez az optimizmus

Részletesebben

IV. Hírlevél. Negyedik hírlevelünkben az alábbi pályázati hírekre, információkra szeretnénk felhívni

IV. Hírlevél. Negyedik hírlevelünkben az alábbi pályázati hírekre, információkra szeretnénk felhívni IV. Hírlevél Negyedik hírlevelünkben az alábbi pályázati hírekre, információkra szeretnénk felhívni figyelmét: 1. Idén 2100 milliárd forintot kell lehívni Brüsszelből 2015. január 15. 18:17 Nagy kihívásnak

Részletesebben

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében

Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Az agrárium helyzete, fejlődési irányai a kormány agrárpolitikájának tükrében Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 29. Mezőgazdaság

Részletesebben

XXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév

XXIII. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, III. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen

Látványos szántóföldi rendezvényre készülnek Mezőhegyesen A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Szövetségének (MEGFOSZ) közreműködésével második alkalomból szervezi meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-t, melynek

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. Hírlevele. Tartalomjegyzék

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. Hírlevele. Tartalomjegyzék Gödöllő, 2014. szeptember 2. 3. évfolyam; 8. szám A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Hírlevele Tartalomjegyzék HAZAI HÍREK, ESEMÉNYEK...2 Az FM nagyobb figyelmet fordít a

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

XXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév

XXIV. évfolyam, II. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. negyedév XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, II. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

1. Mit csinál egy mezőgazdasági gépész?

1. Mit csinál egy mezőgazdasági gépész? 1. Mit csinál egy mezőgazdasági gépész? A mezőgépész üzemeltetésre előkészíti, beállítja és vezeti a mezőgazdaságban alkalmazott erő- és munkagépeket, önjáró betakarítógépeket, mezőgazdasági rakodógépeket.

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2013. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2014 Megjelenik évente

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK IV. évfolyam 12. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2017. november Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma IV. évfolyam 12. szám 2017

Részletesebben

Hírlevele. Nemzetközi hírek. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. TRACTOR OF THE YEAR 2012-as győztesek

Hírlevele. Nemzetközi hírek. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. TRACTOR OF THE YEAR 2012-as győztesek Gödöllő, 2012. december 19. 1. Évfolyam; 6. szám A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Hírlevele Nemzetközi hírek TRACTOR OF THE YEAR 2012-as győztesek Deutz-Fahr Agrotron 7250

Részletesebben

XXIII. évfolyam, I. szám, Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év

XXIII. évfolyam, I. szám, Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év XXIII. évfolyam, I. szám, 2013 Statisztikai Jelentések FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2012. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXIII. évfolyam, I. szám, 2013 Megjelenik

Részletesebben

Pályaorientáció a szakképzésben

Pályaorientáció a szakképzésben Together for quality education Pályaorientáció a szakképzésben Siemens Képzési Központ Siemens egyike a világ vezető technológiai vállalatainak. Globális jelenléte közel kétszáz országra terjed ki A Siemensről

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVI. évfolyam 2. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVI. évfolyam 2. szám 2016 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év

XXIV. évfolyam, V. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA év XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2014. év Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, V. szám, 2014 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

INFORMATIKAI OKTATÁSI KONFERENCIA Pölöskei Gáborné Helyettes államtitkár

INFORMATIKAI OKTATÁSI KONFERENCIA Pölöskei Gáborné Helyettes államtitkár INFORMATIKAI OKTATÁSI KONFERENCIA 2019 Pölöskei Gáborné Helyettes államtitkár IPAR 4.0 az informatikai képzés átalakulása Az Ipar 4.0 megjelenésével minden foglalkozás átalakul Forrás: McKinsey (2018)

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára

A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára A Közös Agrárpolitika jelenlegi rendszerének értékei Magyarország számára Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Agrárakadémia Merre tovább Közös Agrárpolitika? Herman Ottó

Részletesebben

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XVI. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 4. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr.

Részletesebben

Hírlevele. Nemzetközi hírek. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. DLG Feldtage - mágnesként vonzotta a látogatókat

Hírlevele. Nemzetközi hírek. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. DLG Feldtage - mágnesként vonzotta a látogatókat Gödöllő, 2012. október 17. 1. Évfolyam; 4. szám A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Hírlevele Nemzetközi hírek DLG Feldtage - mágnesként vonzotta a látogatókat Kétévente rendezi

Részletesebben

Munkaerő biztosítása az agráriumban

Munkaerő biztosítása az agráriumban Munkaerő biztosítása az agráriumban 2017. június 8. Gulyás Andrea közigazgatási államtitkár Agrárszakképzés Putnok Abaújszántó Tiszabercel Sopron Vép Szombathely Csorna Pápa Győr Somogyzsitfa Kaposvár

Részletesebben

Hírlevele. Hazai hírek, események...3. AGROmashExpo - AgrárGépShow 2014...7. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének

Hírlevele. Hazai hírek, események...3. AGROmashExpo - AgrárGépShow 2014...7. A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Gödöllő, 2014. március 3. 3. évfolyam; 3. szám A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Hírlevele Tartalomjegyzék Hazai hírek, események...3 ÚJABB SZERVEZETEKKEL KÖTÖTT EGYÜTTMŰKÖDÉSI

Részletesebben

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév

Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya. Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai III. negyedév Tovább nőtt a mezőgazdaság hitelállománya Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai 17. III. negyedév I) Az agrárgazdaság (mezőgazdaág és élelmiszeripar) hitelállományának alakulása Az agrárgazdaság hitelállománya

Részletesebben

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai előadó: Radics Ernő Nemzetgazdasági Minisztérium, Ipari és Építésgazdasági Főosztály Tiszaújváros, 2013. november 4. 1 Az Ipari Parkok,

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III.

FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I-III. FŐBB MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2011. év Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Készítette: Boldog Valéria boldog.valeria@aki.gov.hu TARTALOMJEGYZÉK Mezőgép forgalmazásunk piaci helyzete...3 Főbb mezőgazdasági

Részletesebben

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban

A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban A díszkertész ágazat kutatási és innovációs kilátásai 2014-2020 közötti időszakban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Budapest, 2014. szeptember

Részletesebben

II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember

II. évfolyam, 9. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA szeptember Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 201. szeptember Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 201. szeptember Tartalomjegyzék Mezőgazdasági inputok

Részletesebben

Minden idők legnagyobb agrárgép seregszemléje nyílik a HUNGEXPO-n

Minden idők legnagyobb agrárgép seregszemléje nyílik a HUNGEXPO-n Minden idők legnagyobb agrárgép seregszemléje nyílik a HUNGEXPO-n Január 30-án Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitja meg az idei AGROmashexpo-AgrárgépShow agrár-üzleti kiállításokat a Budapesti

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XXVII. évfolyam 1. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA Főbb mezőgazdasági gépek forgalma Főbb mezőgazdasági gépek forgalma XXVII. évfolyam 1. szám 2017 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév

XXIV. évfolyam, III. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA I. félév XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK FORGALMA 2015. Mezőgazdasági gépek forgalma Mezőgazdasági gépek forgalma XXIV. évfolyam, III. szám, 2015 Megjelenik negyedévente

Részletesebben

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév

XVI. évfolyam, 2. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. negyedév XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2015. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVI. évfolyam, 2. szám, 2015 Megjelenik negyedévente Osztályvezető Dr. Vágó Szabolcs

Részletesebben

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14. A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében 2016. december 14. A kamarai feladatokról általában Okmányhitelesítés Szakképzési tevékenység Üzleti

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály

A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése. Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály A szakképzési rendszer átalakítása, a duális szakképzés kiterjesztése Dr. Odrobina László főosztályvezető Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály Törvények: Jogszabályi háttér átalakítása 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév

MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I. félév MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya értékesítés Megjelenik negyedévente Felelős szerkesztő: Dr. Vágó Szabolcs osztályvezető Készítette: Petőné Varga Éva petone.varga.eva@aki.gov.hu Telefon: (06 1) 476-3081 Közreműködött:

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

Nyitókonferencia Összefoglaló

Nyitókonferencia Összefoglaló Nyitókonferencia Összefoglaló 2014.február 12. 10h Budapest, Vajdahunyad Vár A mezőgazdaság területén az emberek és a vállalkozások nap mint nap szembesülnek a munkaerőhiánnyal, a dolgozók nagy része a

Részletesebben

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8 A képzés, mint a foglalkoztathatóság növelésének eszköze Sumné Galambos Mária 2008. március 4. Foglalkoztatottak aránya, célok EU átlag Magyarország 2006 CÉL CÉL CÉL 2006 EU-15 EU-25 2010 2008 2010 Összesen

Részletesebben

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket 1. oldal (összes: 6) A részvételi arányok azt jelzik, hogy az eredmény, a Magosz listájának győzelme, legitim - tette hozzá Jakab István a szervezet és együttműködő partnerei választási eredményeket értékelő

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

III. Hírlevél. Harmadik hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre, információkra szeretnénk. Pályázati dömping jön

III. Hírlevél. Harmadik hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre, információkra szeretnénk. Pályázati dömping jön III. Hírlevél Harmadik hírlevelünkben az alábbi pályázati lehetőségekre, információkra szeretnénk felhívni figyelmét: 2014. december 28. www.napi.hu Pályázati dömping jön Már a jövő év elejétől nagy számban

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június

I. évfolyam, 5. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA június I. évfolyam, 5. szám, 214 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 214. június Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 214. június I. évfolyam, 5. szám,

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 42/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a megyei kormányhivatalok

Részletesebben

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt.

Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Együttműködés Budapest kulturális turizmusának fejlesztéséért 2014 Magyar Turizmus Zrt. Szeretnénk elérni, hogy a Budapestre látogatók a városban járva a megérkezéstől az elutazásig folyamatosan találkozzanak

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához

Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához Felsőoktatási intézmények tevékenységének minőségi dimenziói c. párbeszéd konferenciához Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Busch Irén Baja, 2005. szeptember 13. www.bacsmmk.hu,, e-mail: bacsmmk@lab

Részletesebben

Pályaorientáció az agrárszakképzésben

Pályaorientáció az agrárszakképzésben Pályaorientáció az agrárszakképzésben Néhány adat az AM intézményekről (2018) Helyszínek száma: 48 Programféleségek száma: 389 Egy helyszínre jutó programok átlagos száma: 8,25 Látogatók száma: 4713 Leg

Részletesebben

Médiaajánlat - www.greenfo.hu

Médiaajánlat - www.greenfo.hu Médiaajánlat - www.greenfo.hu Érvényes: 2011. október 14-től visszavonásig Honlapunkra elsősorban környezetkímélő termékek és szolgáltatások, illetve környezetvédelemmel, természetvédelemmel és energiatakarékossággal

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév

XXIII. évfolyam, 4. szám, Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS I-III. negyedév XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Statisztikai Jelentések MŰTRÁGYA ÉRTÉKESÍTÉS 2012. I-III. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XXIII. évfolyam, 4. szám, 2012 Megjelenik ente Osztályvezető Dr. Vágó

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS PROJEKTINDÍTÓ RENDEZVÉNY GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások Eger, február 14.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS PROJEKTINDÍTÓ RENDEZVÉNY GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások Eger, február 14. ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS PROJEKTINDÍTÓ RENDEZVÉNY GINOP 5.2.5-16-2016-00001 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások Eger, 2017. február 14. EGRI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM a Heves megyei munkaerő-piaci

Részletesebben

Nagygazdák és kisgazdák*

Nagygazdák és kisgazdák* Raskó György Nagygazdák és kisgazdák* Helyzet- és jövőkép az agrárgazdaságról *Gazdaságpolitikai választások, GKI konferencia 2005 november 8. Húzóerő-e az agrárszektor Magyarországon? Nem Az agrárium

Részletesebben

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április

I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.

Részletesebben

Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22.

Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása. 2015. április 22. Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter bemutatása 2015. április 22. Mi hozott össze bennünket? azonos tevékenység mindnyájan forgácsolással foglalkoztunk azonos probléma a szakemberek elfogytak - utánpótlás

Részletesebben

Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető március 19.

Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető március 19. Mit tehet az állam az informatikus képzés ösztönzéséért? Dr. Kelemen Csaba főosztályvezető 2016. március 19. 21-22 % A digitális gazdaság a bruttó hazai termék (a továbbiakban: GDP) 21-22%-kát adja. Stabil

Részletesebben

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. Hírlevele. Nemzetközi hírek

A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének. Hírlevele. Nemzetközi hírek Gödöllő, 2012. augusztus 10. 1. Évfolyam; 2. szám A Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Hírlevele Világpiaci és európai kitekintő A világ mezőgépgyártása 80 milliárd EURO Nemzetközi

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Bérhelyzet kezelése avagy a szakképzett munkaerő megtartása és megszerzése a gyógyszeriparban Dr. András Klára

Bérhelyzet kezelése avagy a szakképzett munkaerő megtartása és megszerzése a gyógyszeriparban Dr. András Klára Bérhelyzet kezelése avagy a szakképzett munkaerő megtartása és megszerzése a gyógyszeriparban Dr. András Klára 2017.11.17. Munkaerőpiaci folyamatok A foglalkoztatás bővülésnek következtében 2015-től elejétől

Részletesebben

URB ICON 2. Nemzetközi településfejlesztési kiállítás és projektvásár

URB ICON 2. Nemzetközi településfejlesztési kiállítás és projektvásár URB ICON 2. Nemzetközi településfejlesztési kiállítás és projektvásár 2013. április 10-13. programod van TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS EGY ÚJ KORSZAK KÜSZÖBÉN A napjainkban zajló sokszínű paradigmaváltás

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató

Finanszírozási kilátások az agráriumban. Előadó: Szabó István, igazgató Finanszírozási kilátások az agráriumban Előadó: Szabó István, igazgató Agrárágazati Igazgatóság 2 A mezőgazdaság... Agrárágazati Igazgatóság 3 A mezőgazdaság befolyásoló tényezői Agrárágazati Igazgatóság

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVIII. évfolyam 3. szám 2017 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK Műtrágya-értékesítés Műtrágya-értékesítés XVIII. évfolyam 3. szám 2017 Megjelenik negyedévente augusztus

Részletesebben

Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév

Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai- 218. I. negyedév Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 218. I. negyedévének végére az előző negyedévhez képest

Részletesebben

Médiaajánlat -

Médiaajánlat - Médiaajánlat - www.greenfo.hu Érvényes: 2011. június 1.-től visszavonásig Honlapunkra elsősorban környezetkímélő termékek és szolgáltatások, illetve környezetvédelemmel, természetvédelemmel és energiatakarékossággal

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

Nem mondunk le a mirelit zöldségről

Nem mondunk le a mirelit zöldségről Az elmúlt évek legszélesebb körű termékvisszahívására került sor a napokban egy magyar üzemben gyártott gyorsfagyasztott áruk lisztériafertőzése miatt. A forgalomból olyan nagy mennyiségű árut kénytelenek

Részletesebben

A precíziós gazdálkodás bankos szemmel Gór Arnold Regionális agrár kapcsolattartó Takarék Agrár Központ

A precíziós gazdálkodás bankos szemmel Gór Arnold Regionális agrár kapcsolattartó Takarék Agrár Központ A precíziós gazdálkodás bankos szemmel Gór Arnold Regionális agrár kapcsolattartó Takarék Agrár Központ 2017 május-június Mint szorgos méhecske Az agrárium a stratégiai partnerünk Kiszolgálásában egyedülálló

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett

Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink által szervezett M E G H Í V Ó Tisztelt Vállalkozó Társunk! Tisztelt Szakképzés Gyakorlati Oktatásában végzők! Az Országos Fémipari Ipartestület és a Dorogi Ipartestület nevében tisztelettel meghívom Önt az ipartestületeink

Részletesebben

Önjáró targoncák a Gyermelyi új tésztagyárában

Önjáró targoncák a Gyermelyi új tésztagyárában A legmodernebb technológiái megoldások jellemzik a Gyermelyi Zrt. újonnan átadott tésztagyárát; a 7,2 milliárd forintos beruházással a cég egy új, teljesen automatizált magasraktárral is bővült, melyet

Részletesebben

FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat

FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM-GAZDA SZAKMAI PROGRAM. Mezőgazdasági szakmacsoport. XXXIII. Mezőgazdaság ágazat FM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdasági szakmacsoport XXXIII. Mezőgazdaság ágazat OKJ 34 621 01 GAZDA Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA

Részletesebben

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet FEBRUÁR Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet A rendezvény támogatója: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat MAGYAR MEZŐGAZDASÁG KFT. 2014_konyvho_Meghivo_megnyito_CS6.indd

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015. Kedves Kolléga!

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015. Kedves Kolléga! Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 69/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy beszámoljunk arról, hogy a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság megyei (fővárosi)

Részletesebben

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai

Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai Agrárgazdaságtan Besorolása a tudományok rendszerébe, kapcsolódásai Társadalomtudományok Közgazdaságtan: általános gazdasági törvényszerűségek Ágazati tudományágak Agrárgazdaságtan Vállalati gazdaságtan

Részletesebben

A szakképzés átalakítása

A szakképzés átalakítása A szakképzés átalakítása Kihívások és válaszok Dr. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Kihívások 2 A munkaerőpiac Foglalkoztatottság Foglalkoztatási

Részletesebben

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia -

Több milliárdos fejlesztés a 65 éves HAJDU cégcsoportnál. Szerkesztő: Sőbér Livia - A HAJDU cégcsoport október 13-án ünnepélyes üzemátadó rendezvényén számolt be arról a több milliárdos komplex fejlesztési csomagról, melyet 2015 és 2017 között valósított meg. A vállalatcsoport vezetői

Részletesebben

Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015.

Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015. Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai Miért (nem) Magyarországon? 53. Közgazdász vándorgyűlés Logisztikai szekció Miskolc, 2015. szeptember 4. 2015. Tartalom Az e-kereskedelem növekedési

Részletesebben

Fiatal gazdák finanszírozása

Fiatal gazdák finanszírozása 1. oldal (összes: 7) 2. oldal (összes: 7) Kis Miklós Zsolt: Átalakult a fiatal gazdák támogatási rendszere Fotó: Csatlós Norbert A rendezvényen Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség Agrár-Vidékfejlesztésért

Részletesebben

HAJDU Meghívó a Hungarotherm kiállításra

HAJDU Meghívó a Hungarotherm kiállításra 2017. március www.hajdurt.hu www.hajduautort.hu www.hajduiparipark.hu Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk kedves partnereinknek! A HAJDU Cégcsoport HAJDU Meghívó a Hungarotherm 2017. kiállításra A HAJDU

Részletesebben

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat 404 milliárd forinttól esett el a hazai kkv-szektor tavaly az elavult eszközök miatt Továbbra is visszafogott a magyar

Részletesebben

bemutatkozás és szervezeti felépítes

bemutatkozás és szervezeti felépítes bemutatkozás és szervezeti felépítes BEMUTATKOZÁS A MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége, alakult: 1999. május 19.) célja a magyarországi eszköz- és gépforgalmazók szakmai

Részletesebben

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök

Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök A gazdaságának jövőbeni helyzete nagymértékben függ a megfelelő szakember-utánpótlás biztosításától, ezért kulcsfontosságú feladat a gazdaság igényeihez igazodó,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 / 2019. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi

Részletesebben