J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete március 26. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 7. rendes ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás Péter polgármester, Almási Pál, Dr. Bakos Gáborné, Baranyi Sándor, Endes Zsigmond, Gáspár Sándor, Gazdag János, Gilicze János, Guvat László, Dr. Halmágyi Pál, Kiss Imréné, Kovács Sándor, Lengyel István, Mágori Józsefné, Marosvári Attila, Márton Imre, Molnár László, Nagy-György József, Dr. Nagy Lajos, Dr. Orbán Imre PhD, Dr. Siket István, Toldi János és Varga Zoltán települési képviselők. Jelen van továbbá: Dr. Bánfi Margit jegyző, Rózsa Istvánné, az Egyesített Népjóléti Intézmény vezetője, Mátó Erzsébet, a József Attila Városi Könyvtár vezetője, Pőcze Lászlóné, a Termál- és Gyógyfürdő vezetője, Sarró Ferencné, a Belvárosi Óvoda vezetője, Hepp Attiláné, az Újvárosi Óvoda vezetője. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, valamint megjelent kedves vendégeinket a mai testületi ülésen. A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a 24 települési képviselő közül jelen van 21 fő. A megjelenési arány 87%-os. A megjelenés alapján megállapítom, hogy ülésünk határozatképes, azt megnyitom. A Szervezeti és Működési Szabályzat 21. (1) bekezdés c) pontja alapján felkérem Kovács Sándor és Dr. Nagy Lajos települési képviselőket mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítésére. Megkérdezem képviselő-társaimat, hogy elvállalják-e? Kovács Sándor és Dr. Nagy Lajos a feladatot vállalják. Megállapítom, hogy mai ülésünk jegyzőkönyvének hitelesítői Kovács Sándor és Dr. Nagy Lajos települési képviselők. Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Képviselő-testület! Javaslatot teszek mai ülésünk napirendjére. Az ülés napirendjeként a meghívóban közölteket javaslom megállapítani azzal, hogy kérem, sürgősséggel vegyük fel a nyílt ülési előterjesztések sorába 16/A számmal a régi városháza udvari telek megosztásával kapcsolatos határozatok visszavonása, illetve módosítása című előterjesztést, mely az ülés előtt került kiosztásra. Ezen túl a 9. sz. előterjesztéshez Makó város turizmusfejlesztési tervének és programjának elfogadása Brachna János, az Idegenforgalmi, Turisztikai, Egészségügyi, Kereskedelmi Szolgáltató Kft. ügyvezetője tart diaképes ismertetést. Megkérdezem, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan? Kérdés, észrevétel nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Az a kérésem, hogy szavazzuk meg a napirendet. Kérem szavazunk. A képviselő-testület 20 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza:

2 53/2008. (III.26.) MÖKT h. 2 Tárgy: A képviselő-testület március 26-i ülésének napirendje. H A T Á R O Z A T Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete március 26-i ülésének napirendjét a kiegészítésben elhangzottakat is figyelembe véve az alábbiak szerint határozza meg: 1. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Előadó: Dr. Buzás Péter polgármester 2. Tájékoztató a 43-as út karbantartása, közlekedésbiztonsága érdekében végzett tevékenységéről, valamint a Magyar Közút Kht. fenntartásában lévő városi utak állapotáról Előadó: Basa Zoltán igazgató, MK Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság 3. Beszámoló az ENI személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokhoz kapcsolódó szakmai munkájáról Előadó: Rózsa Istvánné intézményvezető, Egyesített Népjóléti Intézmény 4. Tájékoztató az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról Előadó: Dr. Bánfi Margit jegyző, Rózsa Istvánné intézményvezető, Egyesített Népjóléti Intézmény Dr. Hutter Orsolya, a Gyámhivatal vezetője 5. Főépítész tájékoztatója a rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól Előadó: Novák István DLA, városi főépítész 6. Előterjesztések, rendelettervezetek 7. Interpellációk, kérdések 8. Zárt ülési előterjesztések 9. Egyebek Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Testület! Javaslom, kezdjük meg napirendjeink tárgyalását. 1. napirend Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Dr. Buzás Péter polgármester: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy vázlatpontszerűen mondjam el, mit tartok fontosnak ebből a tájékoztatóból. Úgy gondolom, hogy a 43-as út ügye az mindenképpen egy olyan ügy, amiről a probléma nagysága miatt beszélni kell. Tudjuk valamennyien, hogy ezt a problémát a 43-as autópálya megépítése fogja

3 3 megoldani, de az se mindegy, hogy addig, hogy bírjuk ki ezt. Ezt a témát nem most kell megbeszélnünk, tekintettel arra, hogy főnapirend a 43-as út ügye, úgyhogy mondandómat a főnapirend keretében fogom elmondani. Következő gondolatmenet, fürdőfejlesztés, a fürdőfejlesztéssel az a célunk, hogy Makó városába egy új iparágat, a turizmust honosítsuk meg. Mostanában azt tapasztalom, hogy valakik ezt a törekvésünket néha útszéli stílusban minősítgetik. Ezt azért nem értem, ha jön a as időszakbéli forrástömeg és a testület többsége úgy dönt, hogy egy nettó 3,5 milliárd körüli összegből építünk egy akkora fürdőt, ami egy új iparágat, a turizmust meghonosítja, ezzel nagy valószínűséggel egy közti munkahelyet létesítünk fiataljainknak. Olyan munkahelyet, amelyik sok esetben diplomás, nyelvtudáshoz kötött. Olyan munkahelyet, amelyik egy csomó makói kisvállalkozónak lehetőséget ad, fodrásznak, műköröm építőnek, meg vendéglősnek, recepciósnak. Én úgy gondolom, hogy rendkívül fontos és ehhez mi olyan társakat keresünk, mint Makovecz Imre, akinek az építész zsenialitásához szerintem nem fér kétség. Pénteken fogunk egy sajtótájékoztatót tartani vele közösen abban a témában, hogy az országos tervtanács, ahol ott volt az alpolgármester úr, főépítészünk, Makovecz úr, dicsérettel fogadta el ahogy ők mondták a mester terveit. Ezek a tervek, hogy Makón kinek nem felelnek meg, amikor ez önmagában már turisztikai attrakció, egy Makovecz fürdő önmagában vonzza az embereket. Én úgy gondolom, ezzel együtt ez a fejlesztés rendkívül fontos. Most egy kicsit még azon izgulok, hogy nyerjen is ez a pályázat. Ehhez ennyit szerettem volna hozzátenni. Harmadik témám, az pedig az iskolafejlesztés, amiről szerintem soha nem lehet eleget beszélni. Szerettünk volna a Kálvin iskolára 2,5 milliárdot rákölteni, ez nem sikerült. Arról van szó, hogy rengeteg ez az uniós pénz, mégis valahol nagyon kevés az a Dél-alföldi régióra jutó összesen, ha jól emlékszem 7 milliárd Ft, amit hogyha 3 megye között az arányok mentén szétosztunk, akkor Csongrád megyére jut 2,5 milliárd. Csongrád megyében van egy pár akkora város mint Makó, de van egy pár akkora község is, mint Kiszombor, Földeák, Apátfalva, Magyarcsanád, aki iskolát akar felújítani. Ha összesen van Csongrád megyére ebben a 2 éves akciótervben 2,5 milliárd Ft, akkor azt be kell látnunk, hogy nekünk a Kálvinra nem jöhet el az összes 2,5 milliárd. Így 700 millió Ft-os pályázatot adtunk be, amiből, ha nyer ez a pályázat, 500 millió a támogatás, 200 millió pedig az önerő. Nagyon sokat gondolkoztunk azon alpolgármester úrral, jegyző asszonnyal, pénzügyesekkel, hogy 500 millió Ft-os támogatás mellé szabad-e 200 millió Ft-ot hozzátenni. Nagyon sokat gondolkoztunk ezen és az az igazság, mivel közel 10 éves ennek az iskolának a felújítási igénye és mivel a második tervezésnél a IV-V. futamban is csak 700 millióra sikerült lehozni a tervnek a műszaki tartalmát, ezért döntöttünk úgy, hogy bele kell áldoznunk az 50 millió önerő helyett a 200 milliót ebbe a beruházásba. Nem biztos, hogy jól tettük, de a pénzügyi forrás összerakásánál úgy látom, hogy finanszírozható így ez a fejlesztés. Iskolaügyben én ennyit szerettem volna mondani és a plusz egy téma a Leader pályázatokról szól, a Leader mozgástérről, a Leader lehetőségről. Arról van szó, hogy a különböző pályázati rendszerek, különböző fejlesztési célokat finanszíroznak. Amikor a 43-as autópálya milliárdjáról beszélünk, azt az Országos Közlekedési Operatív Program fogja majd finanszírozni és ott teszik be az önerőt is. Ha eggyel lejjebb jövünk, a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program az, amelyik például a fürdőfejlesztést, vagy például az iskolafejlesztést a maga párszáz vagy 1-2 milliárdjával tudja támogatni. Ha még egy oktávval lejjebb jövünk, akkor az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban vannak a nagyobb gépbeszerzési, beruházási pályázatok több 10 millió vagy pár 100 milliós nagyságrendűek és ennek a része a Leader. A Leader 1-2 millió, maximum 10 milliós nagyságú turizmusfejlesztési, gazdaság áthangolási egyéb pályázatokat hivatott finanszírozni. Nagyon lelkes csapat állítja össze ezt a programot a Tourinform Iroda vezető kolleganő irányításával és szakértő is segíti a munkájukat. De azt hallom már, hogy nemsokára ne lesz szükség a szakértőre, önjáró kezd lenni a Leader. Én nagyon szépen kérek minden Makó, Makó térségi lakost, hogy a saját településén, ha mást nem

4 4 tud a Leaderről, a polgármesterétől érdeklődjön, hogy hogyan lehet a Leaderhez kapcsolódni. Nagyon fontos, hogy a 7 év alatt összesen közel 1 milliárd forintnyi pénz ilyen pici összegekbe, jó helyre, jó célra, hatékony felhasználásra kerüljenek. Köszönöm. Én ennyit szerettem volna mondani. Mágori Józsefnéé a kérdezés lehetősége. (Dr. Siket István, civilkapcsolatok tanácsnoka, települési képviselő megérkezett.) Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Képviselőtársak! Érdeklődni szeretnék a február 26-i programjáról, ahol 203 hektár földről beszél, ami a szennyvíziszap kezelésére és elhelyezésére visszaigényelt a város. Erről bővebben szeretnék hallani, milyen föld, hol terül el, hány aranykoronás, mi lesz a sorsa, ha a szennyvíziszapot elhelyezték, kivonják-e a termelés alól, egyáltalán mi folyik itt. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérdése Toldi Jánosnak van. Tessék parancsolni. Toldi János települési képviselő: Köszönöm a szót. Tisztelt Polgármester Úr! Február 6-án, március 1-jén és március 8-án milyen minősítésben vettél részt a rendezvényeken. Ez az első kérdésem? Dr. Buzás Péter polgármester: Segíts már abban, hogy milyen rendezvények ezek? Toldi János települési képviselő: Óföldeák, Földeák és Pitvaros. Ez volt az első. A másik, bővebbet szeretnék megtudni március 14-én a postával történt tárgyalásról, a posta program megbeszéléséről, valamint elébe megyek egy kérdésnek, valójában a február 15-én, pénteken annak a rendezvénynek ki volt a levezető elnöke. Te vagy Varga Zoltán alpolgármester úr? Köszönöm a szót. Dr. Buzás Péter polgármester: Ez milyen rendezvény? Toldi János települési képviselő: Ez a Helyi Védelmi Bizottságtól kezdve a Makói Kistérség Többcélú Társulás Polgármesterek Tanácsa ülésén, ugyanis mindkét beszámolóban levezettem az ülést címszó alatt szerepel a jelentés. Köszönöm szépen. Varga Zoltán alpolgármester: Természetesen polgármester úr volt a levezető elnök, tévedésből került az én tájékoztatómba. Dr. Buzás Péter polgármester: Orbán Imréé a szó. Dr. Orbán Imre PhD települési képviselő: Tisztelt Testület! Polgármester úr február 25-én a Parlamentben koordinációs egyeztetésen vett részt, ahol egyezség született az M43-as autópálya Makó-Szeged szakaszának előrehozott megvalósításához szükséges ütemtervéről. Itt mindenkit látunk, hogy ki vett részt rajta, de az ütemterv az talán izgalmasabb lenne, mint a résztvevők. Mi ez az ütemterv, mi ez az előrehozott ütemterv? Dr. Buzás Péter polgármester: Tessék parancsolni, további kérdés? Jó. Mágoriné képviselőtársamnak az első kérdése, hogy Benedek Fülöppel tárgyaltam a 203 hektár első 50 hektárjáról. Ez több éves ügy, beadtuk az igényünket arra a földterületre, amely a Magyar Állam tulajdona és amely a Galamb József szakmunkásképzőnek volt odaadva hasznosításra. A rendszerváltás időszakában ezt a bérleti jogot megkapta a Galamb József Szakképző Iskola,

5 5 valószínűleg az volt a cél, hogy ezen a gazdák majd gazdálkodni fognak. Ez azóta se így történik, a hasznosítás bérbeadás útján történik és a befolyt bérleti díj az iskolát illeti, és a mindenkori költségvetését segíti. Tudomásom szerint az oktatás nem ezen a földön, hanem a tankerületben történik. Ennek ellenére ez a föld ezzel a céllal van biztosítva az iskola számára és úgy tudom, hogy 1,5-2 évvel ezelőtt volt a kormánynak egy olyan kezdeményezése, hogy az ilyen típusú földek tulajdonjogát megszerezheti az adott önkormányzat. Mi erre rámozdultunk. Több területen hallottunk, barnamezős területekről, tehát ahol különböző laktanyák voltak, azt önkormányzati tulajdonba adták, stb. Ez a föld nem nagyon illett ebbe a programba. Nagy sokára eljutottunk odáig, hogyha ezt erre a célra megkérjük, mivel tény, hogy építünk szennyvízművet, ennek egyik ága lehetséges a szennyvíziszap vagy a szennyvíz komposzt elhelyezése is. Ezt a pályázatban futtatjuk, ezen a jogcímen a tulajdont meg lehet szerezni, és én azt gondolom, hogy azért jobb a városnak az, ha van 200 hektár földje, mintha nincs. Mikor ezt a kérelmet beadtuk és a miniszter elé került volna aláírásra, akkor érkezett meg az a kormányzati döntés, hogy a Nemzeti Földalapot, mint ezeknek a tulajdonjognak a kezelőit összevonják és egységes szervezet jön létre. Ezt most összevonták, az a szakállamtitkár, akihez tartozott az FVM-ben, az most átkerült gondolom a sok személlyel együtt a mostani vagyonkezelő szervezethez és folytatjuk azt a munkát, hogy ezt a 200 hektár földet hogy lehetne megszerezni. Jelenleg ott tartunk, hogy a földalap jogutódjának a vezérigazgatójához egy kezdeményezéssel éltünk és megkerestem Benedek Fülöp vezérigazgató helyettes urat, hogy segédkezzen abban, hogy ebből egyszer valamikor Makó önkormányzatának legyen tulajdona. Tehát ez a mostani látogatásnak a célja. A kérdésed még kitért arra, hogyha ez sikerül, akkor hogy lesz itt a szennyvíziszap hasznosítás, meg ehhez hasonló. Egy biztos, szennyvíziszap képződni fog. Az is biztos, hogy ezt a szennyvíziszapot valamilyen módon kezelni kell. Jelen pillanatban a második körös brüsszeli zsűrinél tartunk, akik az eredeti Solar technológiát bírálják, mert drágának tartják a beruházási összeget magát, és alternatív megoldásként a szennyvíziszap betárolása vetődött fel, amit most dolgoznak ki. Alternatív megoldásként, a komposztált szennyvíziszap hasznosítására kértük mi ezt a 200 hektárt. Magyarul a 200 hektáron komposztált szennyvíziszap az elhelyezési cél, tehát ez volt az eredeti elgondolás. Egy új megoldási lehetőség is felszínre került. Nem tudom, hogy jelenleg hol tartanak a kidolgozással. Én olvastam azt a 3-4 oldalas ismertetőt, amit Nagy-György József képviselő úr készített, ha jól emlékszem. Van a szennyvíziszapnak egy szalmaadalékkal történő keverése és trágyával érleléses technológiája is, ő erre tett javaslatot. Ez lényegesen olcsóbb lenne, mint a Solar technológia és ha ennek a hasznosítási módja egy kisebb kft-n vagy magánvállalkozáson keresztül történne, akkor még a nullszaldó közelébe tudna maradni, és nemcsak a 200 hektáron, hanem más területen is a különböző energia visszapótlásnál környezetbarát módon, a termelés szempontjából hasznos módon kerülhetne felhasználásra. Tehát a 200 hektárt mi eredetileg a szennyvíziszapból képződő komposzt elhelyezése céljából kértük vissza és jelenleg is ezzel érvelünk. Ez utóbbi most van kidolgozás alatt, én ezt jó gondolatnak tartom, elolvasva az ismertetőt. Szóbahoztad még azt, hogy a terület kivonásra kerül-e a termelésből. Tekintettel arra, hogy itt a földnek komposzttal történő trágyázásáról, vagy más technológiával érlelt szennyvíziszappal történő trágyázás technológiájáról van szó, így természetellenes, hogy kivonásra kerüljön. Szóba nem kerül az, hogy ez kivonásra kerüljön. Millió más oldalról pedig különböző környezetvédelmi számítások és tanulmány fogja azt hozni, hogy a szennyvíziszapban nehéz fémek aránya, meg ehhez hasonló az hogy van, vagy hogy nincs. De ha egy nagyon jó minőségű marhák alól származó, érett szerves trágyában gondolkodunk, ahol tejeltetnek, és só adagolás, ablimitum van, akkor a kertésznek nagyon meg kell azt gondolni, hogy a sótartalom miatt bírja-e használni azt a trágyát. Az, hogy mit teszünk ki a földre, mit nem, az egy külön történet én szerintem. Úgy gondolom, kielégítő választ adtam arra, amit kérdeztél. Toldi János, milyen minőségben voltam a községi falugyűléseken. A területfejlesztésről szóló törvény szabályozza azt, hogy a

6 6 térségközpont polgármesterének évente kötelezettsége beszámolni a helyi testület előtt. Ettől függetlenül engem általában mint a térségi társulás elnökét meghívnak, itt azért Makó polgármestereként Makót is képviselem, meg szoktam jelenni, hozzá szoktam szólni és a térségi társulás elnökeként, Makó polgármestereként elmondom, amit gondolok. Érzem a kérdésed mögött sejlő dolgot is. Természetesen ilyenkor én nem mondom ott, mint ahogy most se mondom, hogy nem vagyok Makó és térségének országgyűlési képviselője. Mivel ez a két feladatkör most egy személybe ötvöződik, igen, a községi falugyűléseken országgyűlési képviselőként is jelen vagyok, Egy ügyfélfogadáson se válogatom külön azt, hogy a polgármesterhez vagy az országgyűlési képviselőhöz jönnek. Csekély számban, de előfordul, hogy a makói polgármesteri ügyfélfogadáson megjelenik apátfalváról valaki, vagy volt már Óföldeákról is egy évvel ezelőtt. Persze, hogy nem küldjük el. Magyarul ennek a két munkakörnek bizonyos keveredése ügyfélfogadásokon, fórumokon való megjelenésnél Makón és a községekben egyaránt előfordul. A kérdésedre adott korrekt válasz az, hogy a térség fejlesztési társulása elnökeként vettem részt ezeken és országgyűlési képviselőként. Posta partnerprogram. Arról van szó, hogy a Magyar Posta Zrt. végrehajtja azt a törvényt, amit a magyar Parlament még a korábbi ciklusban megszavazott. A postának hatékony szervezetnek kell lenni, a hatékonysághoz hozzátartozik a gazdaságosság is és emiatt vezették be a bizonyos mozgó postát. A mozgó postával kapcsolatos az óföldeáki falugyűlésen a polgármester kollegám felvetette, hogy szeretett volna kis postát korábban. Amikor én tudtam volna segíteni és megnyílt Klárafalván, Ambrózfalván, Kövegyen, a kis posta, a mozgó posta mellett, akkor nem kellett neki a posta. Most már kellene neki a posta, a falugyűlésen elmondtam neki, hogy nekem az az információm mind a posta vezérigazgatóságtól, mind a sajtóból, hogy beváltak a mobil posták. Azért azt is el kell mondanom, hogy történtek visszaélések, ahol nem a mozgó posta működött. Óföldeákon ez a posta ügy lerendeződött. Most ez a tárgyalás meg arról szól, hogy a posta most már nem úgy mint a mobil postánál, hogy akciószerűen, hanem megteremtve az alternatív feltételeket, én azt látom, megy tovább a Dél-alföldi régióban, Csongrád megyében a makói kistérségben is egy pár település beleesik abba a kategóriába, ahol a mobil posta fog működni. Csak én azt látom, hogy először próbálják ezt a régi posta helyetti vállalkozó típusú postát összehozni és amikor ez már megvan, akkor a mobil postával együtt fogják majd indítani. Ennek az elsőkörös egyeztetésére került sor azokkal a polgármesterekkel, akiknek a területén a posta szolgáltatást európai tendernek megfelelően közbeszerzésen meghirdették. Jelenleg ez a posta ügy körülbelül ebben a stádiumban van. Úgy gondolom, én nagyon bízom benne, hogy a Magyar Posta tanult a mobil posta bevezetési szisztémájából és én azt látom, hogy most már más módszerekkel dolgozik. De én fontosnak azt tartom, amit mondjuk sok más területen is, hogy összességében a területen élő lakosság ilyen típusú szolgáltatási ellátás színvonal érzete milyen, mert ez fontos. Jó. HVB-t megválaszolta Varga alpolgármester úr, tévedésből került be ő hozzá. Jó. 43-as ütemterv. Ha részletesebben érdekel az ütemterv, akkor elmondom szívesen majd a 43-as témánál. Annyit hadd mondjak, abban egyeztünk meg, amit hogyha március 12-i Közbeszerzési Értesítőt előveszed, akkor abban olvashatod, hogy egy ütemtervnek megfelelően megcélozva egy augusztus 31-i időpontot, ha nincs olyan áradás a Tiszán, amelyik lehetetlenné teszi a hídépítést és egyelőre az idén belátható ideig nincs ilyen előrejelzés, de árvíz az bármikor lehet, egyelőre nem tudunk ilyenről. Ha a híd jó ütemben el tud készülni, a szakma azt ígérte, mi szerettünk volna rövidebb határidőt, de a miniszter úr nem engedte, azt mondta, hogy lehetséges határidőt hajtsunk ki az NIF Zrt-ből és így született meg ez az augusztus 31-es időpont. Ez azt jelenti, hogy a mostani elképzelések szerint, ha ennek az ütemtervnek minden pontja teljesül, akkor augusztus 31-ig a 43-as a híddal együtt megépülhet. Vannak komplikációk, nagyon nagy rész a hídépítés, tehát nagyon nagy kérdés, hogy meg tud-e ekkorra épülni és hát messze nincs minden elem lekötve a MOL-nál még. Egyébként hadd mondjam el, hogy azért itt nagyon sok minden közrejátszott, a kormányülés múlt szerdán döntött arról, hogy

7 7 a Közlekedési Operatív Programból 4 vagy 6 dolgot előrevesz és ebben az M43-as Makóig történő megépítésnek szakasza az benne van. Ilyen értelemben ez az egyeztetés mérhetetlen hatékony volt. Hát én a kérdésekre ennyit szerettem volna válaszolni. Vélemény. Mágoriné képviselőtársam tiéd a szó, parancsolj. Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselőtársak! Én, amikor olvastam a beszámolóban ezt a visszaigényelt föld ügyet, akkor csak sejtésem volt, hogy miről lehet szó és választ most kaptam. Hát abba az olvasatban, hogy erre lehetősége van a városnak és jó, ha a városnak van 200 hektár földje, ezzel én teljesen egyetértek, de van az ügynek egy egészen másik olvasata is. Az előzményekről bőven lehetne beszélgetni, meg egy napirendi pontot is megérne, hogy hogy került ez a föld a Gorzsai Állami Gazdaság kezelésébe és miért nem volt 18 éven keresztül ez használva arra, amire a megigénylés történt. Egyre több az információm és nekem van egy olyan információm, hogy a Galamb József Szakközépiskola a megyei szakközépiskoláknak összefogásába vagy feladat szétosztásába a tiszteken belül, amiről Marosvári Attila sokkal bővebben fog tudni beszélni, a mezőgazdasági szakképzést kapta. Tudomásom szerint a mezőgazdasági szakképzésnek szinte minden ágazatát, még előfordulhat az, hogy az állattenyésztést is egy teljesen új konstrukcióban kell majd dolgozni az iskolának, egy teljesen új feladatrendszerrel. Én tudok arról, hogy az iskolának elképzelése, hogy ez a bizonyos 200 hektár föld ez valóban tanterületként működjön, még úgy is, hogy a Gorzsai Állami Gazdaság gesztorságával vagy azzal összefogásban. Ha egy kicsit a korszerű szakképzést elemeznénk, erre borzasztó nagy szükség van ebben az átalakulásban és ez tulajdonképpen érdeksérelmekkel jár, mert nagyon jó lesz a városnak a 200 hektár földdel hogy jár ezzel az iskola. A végén addig vonják össze az iskolákat, hogy el fogjuk veszíteni a Galambot, mert egyszer meg azt fogják mondani, ott nem lehet mezőgazdasági szakképzés, mert a 3 hektáros tanterületen kívül nincs semmije. Én ezt csak úgy előre sugallom. Az iskolának nagyon jó lehetőségei vannak pályázatokra, hogy ahhoz a gépeket, mindent beszerezzen, hogy az a föld művelhető legyen. Most nyílik ki előtte egy olyan esély, amit a makói önkormányzat éppen becsuk. Én abszolút nem értek ezzel egyet, ebbe az olvasatába ennek az egész ügynek, úgyhogy megkérem a polgármester urat, hogy gondolja át ezt az egészet, legyen szíves a fenntartóval egyeztetni ebben az ügyben, sőt talán meg kellene kérdezni a mostani iskolavezetést is. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Toldi Jánosé a szó. Toldi János települési képviselő: Köszönöm a szót polgármester úr. Ugyanakkor köszönettel nyugtáztam kérdéseimre adott kielégítő válaszaidat. Én egyedül a postához térnék vissza, igen a kis posta léte nem léte gondolkoztat el engem. Végignéztem Nagylak, Nagyér, Ferencszállás, Királyhegyes postai irodáit körülbelül akkora nagyságúak mint a mi kis postánk. Az előtted is tudott sajnos, hogy a nagy postánk telítettsége milyen és amire Te válaszoltál, hogy igen is a sajtóban a médiákon keresztül lejön, hogy megveszi a vállalkozó vagy kiveszi a postától az ő részét, megtartja a dolgozót, ami a lényeg és ugyanúgy fizet tovább a vállalkozónak, dolgozónak. Még egyszer ismétlem a kis posta volt a lényeg. Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Van-e még vélemény? Nincs. Lezárhatom? Lezárom. Toldi képviselő úrnak köszönöm szépen az elismerő szavakat. Kis posta, nagy posta ügyben pedig igazad van, én azt látom a posta mostani törekvéséből, hogy a gazdasági hatékonyság növelése és racionalitás mellett pontosan erre törekszik, hogy a mobil posta mellett egy állandóan elérhető posta jelenlétén dolgozik, hogy az sikerüljön. Mágoriné képviselőtársamnak szeretnék válaszolni. Szerintem nem így kellene ehhez a kérdéshez

8 8 hozzányúlni képviselőtársam. Te azt hiszed, hogy a város, meg a városban lévő szakképző intézmény ellentétben áll egymással vagy antagonizmus van köztünk. Az, hogy ti ott csináltátok a vezetők lecserélését, az nekem személy szerint és sokunknak nem tetszett. De ettől ez a szakképző iskola ez makói, Makó és térségi gyerekeket nevel és a szakképző iskola fontos nekünk. A korábbi igazgató, akinek volt felelősségérzete, lehet, hogy a mostaninak is van, és amikor ezt az ügyet elindítottuk, akkor mi abban maradtunk, hogy az önkormányzatnak, a városnak esze ágában nincs, hogy ezt a földet ne az iskola használja tovább. A bérleti díj hova folyik be most kedves képviselőtársam? Az iskolához folyik be, akkor miért mondasz ilyet, hogy a város most rosszul cselekszik. Én azt gondolom, hogy azért, mert a rendszerváltáskor megalkotott Ötv. szerint az ilyen intézményfenntartás kötelező feladatként a megyéé, és mi nem bírjuk kifinanszírozni, mert a befizetett illetékbevétel a megyéé, az az 500 millió nem nekünk jön be, kénytelenek voltunk a saját iskolánkat leadni a megyének, de a tulajdont nem adtuk le. Tehát én úgy gondolom, hogyha az iskolaépület, a futballpálya, meg minden, a tankerület nem a megyéé, akkor én azt gondolom, hogy a 200 hektár föld se a megyéé legyen. Akkor miről beszélünk. Az meg egy másik kérdés, én üdvözlöm azt a célt, hogy ne csak 3 hektáron legyen, bár én pont azt hallottam, hogy állítólag azt meg privatizálni akarják, tehát el akarja adni az iskola. Majd kíváncsi vagyok rá, hogy akkor azzal a 3 hektárral ti hogy sáfárkodtok, de nem ez a döntő. Ha egy ilyen, egyébként nagyszerű elképzelés van, akkor nem a TV előtt kell ezt elmondani, ha nem beszélünk róla, hogy mit akarunk, hogy akarjuk. Én nemcsak a TV előtt magyarázom el, hogy szerintem a 200 hektár Makóé legyen, ne a megyéé, a 200 hektár szolgálja az iskola érdekét és nincs más célunk, ez le van írva, elő kell venni azt a megállapodást, amit a Martinusz László aláírt. Az más kérdés, ha van 200 hektárunk és az iskolának elég 100 vagy 150 hektár, 50 hektárt meg valahova, ipari park célra be tudunk forgatni kárpótlásként, akkor azt megbeszéljük és megcsináljuk. Engem személy szerint boldogsággal töltene az el, ha a makói szakképző iskola akár a Gorzsával, akár nélküle, teljesen mindegy, közösen egy nagyobb volumenű, korszerű, a mai gépeket felhasználó, mai termesztés technológiát felhasználó, termelés technológiát is megtanulná. Nekem ez nagyon szimpatikus. És azt is gondolom, hogy ebből az iskola nagyon sokat profitálhatna. Ismerek én olyan szakképző iskolát, aki nem ezen a területen, hanem sok száz hektár erdővel gazdálkodik és az iskola nagyon jól megvan belőle. Mikor idekerültem, én akkor örököltem azt a tényt, hogy ez a 200 hektár föld Gorzsának bérbe van adva, nem láttam benne problémát. Ezt az egész ügyet mindig az iskola tárgyalta le, intézte, máig nem látok benne problémát. Ha egy iskolavezetésnek nincs olyan célja, hogy használja a földet, akkor korrekt bérleti szerződéssel a jövedelmét célszerű használni. Ha egy iskolának van olyan célja, akkor én ezt üdvözlöm, támogatom. Csak megkérlek, hogy ne fogalmazz úgy, hogy most a város fontolja meg, meg ehhez hasonló, inkább arról beszéljünk, hogy ezt a 200 hektárt megszerezze a város ingyen, hogy tudjunk betenni és utána csináljátok Gorzsával közösen a tankerületet. Tehát ne ellenségként indulj neki a dolognak, hanem mondd azt, hogy polgármester úr van egy ötletem, csináljuk meg és ha így jössz, akkor én ebben partner vagyok. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ennyit a 200 hektár földről, még továbbra is úgy gondolom, hogy igen, az a föld inkább a városé legyen mint a megyéé vagy a Magyar Államé. Igen, az iskola használja és ha abból a városnak kell valamennyi, 50 vagy 100 hektár, akkor tárgyaljuk le és beszéljük ezt meg, és emellett a szennyvíziszap elhelyezése pedig nem gátló, hanem pontosan termelést segítő körülmény az én felfogásom szerint. Kérem szavazzunk a polgármesteri tájékoztatóról. A képviselő-testület 17 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 5 tartózkodással a következő határozatot hozza:

9 54/2008. (III.26.) MÖKT h. 9 Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról H A T Á R O Z A T Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatóját az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról megtárgyalta és azt az elhangzott kiegészítésesekkel együtt elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Dr. Buzás Péter polgármester: Megkérdezem, hogy van-e kérdés az alpolgármester úrhoz? Kérdés nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e az anyagával kapcsolatban? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 18 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 4 tartózkodással a következő határozatot hozza: 55/2008. (III.26.) MÖKT h. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról H A T Á R O Z A T Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Marosvári Attila alpolgármester előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról szóló tájékoztatóját elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője Varga Zoltán alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Dr. Buzás Péter polgármester: A tájékoztatóval kapcsolatban van-e kérdés?

10 Kérdés nem hangzott el. 10 Dr. Buzás Péter polgármester: Vélemény van-e a tájékoztatóval kapcsolatban? Vélemény nem hangzott el. Dr. Buzás Péter polgármester: Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a következő határozatot hozza: 56/2008. (III.26.) MÖKT h. Tárgy: Varga Zoltán alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról H A T Á R O Z A T Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Varga Zoltán alpolgármester előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról szóló tájékoztatóját elfogadja. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város alpolgármestere - Makó város jegyzője 2. napirend Tájékoztató a 43-as út karbantartása, közlekedésbiztonsága érdekében végzett tevékenységéről, valamint a Magyar Közút Kht. fenntartásában lévő városi utak állapotáról Dr. Buzás Péter polgármester: A napirend tárgyalásánál jelen van és szeretettel köszöntöm Basa Zoltán igazgató urat, a Magyar Közút Kht. Csongrád Megyei Igazgatóságáról, Kálmos László urat, a Dél-alföldi regionális főmérnökségről, és Mátó János makói szakaszmérnököt, akiket tisztelettel köszöntök. Szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket. Azt mondom el a testület tagjainak és a televíziónézőknek is, hogy a 43-as út mostani forgalom megnövekedésének problémái előtt egész másként tudtunk a közútkezelővel tárgyalni, mint ahogy ez mostanában sikerül. Jelen pillanatban arról van szó, hogy a 43-as út mint egy láva szeli ketté Makót. Megnövekedtek a balesetek számai, illetve a közlekedés nagyon sok esetben lehetetlenné válik. Egyrészt ez komoly problémát jelent Makónak, nagyon sok problémát jelent Makó mellett azoknak a településeknek, akiknek a lakóházai ott vannak a 43-as mellett. Lakossági fórumokon egyszerűen az ember tehetetlenségében azon túl, hogy elmondja, hogy ő miket tett, nekem is fel van írva, hogy miket intéztünk, miket léptünk a 43-as átkelési szakasznak a megélhetőbbé tétele érdekében. Ez nagyon sovány vigasz annak a 43-as mentén élő valakinek, aki azt mondja, hogy polgármester úr nem tudok az utcai szobába aludni, mert akkora a forgalom, egyszerűen nem lehet pihenni vagy nem válasz annak, aki azt mondja, hogy polgármester úr nem tudom kifesteni a szobámat, mert 1 év múlva ugyanúgy néz ki, mint az előző időszakban. Tudjuk azt mindannyian, egyik makói levélíró, a megyei lapban olvasói levélként írta be, hogy senki nem beszél arról, hogy a végleges problémát a 43-as autópálya

11 11 megépítése fogja jelenteni. Ismerem az illetőt, a televízión keresztül megint elmondom neki, de levélben megírtam, hogy minden sajtótájékoztató, szinte minden újságcikk azzal kezdődik, hogy a végleges megoldást a 43-as autópálya megépítése jelenti és addig valahogy ki kellene bírnunk. Addig egy csomó olyan intézkedést kellene tenni, amelyik megélhetőbbé teszi a 43-ast. Vendégeink előtt hadd mondjam el, hogy az, hogy Makón jelenleg 5 körforgalom van a 43- ason, az a Basa Zoltán igazgató úrnak és Rigó Mihály főmérnök úrnak köszönhető, akit szintén szeretettel köszöntök. Azt kell mondanom, hogy a közutas szakma nagyon érdekes módon áll a 43-as problémájához. A meglévő bajaink ellenére mondjuk ki azt is, hogy amikor valaki egy azonnali kérdésre adott válaszba, hogy a kormányzat odafigyel a 43-as mellett élőkre, akkor ez tartalmában mit jelent. Ez tartalmában azt jelenti, hogy a sokszoros kérdést követően eljön Makóra Felsman Balázs szakállamtitkár, leül a 43-as mellett élő települések polgármestereivel, meghallgatja azt, hogy nekünk mi az elképzelésünk, mit akarunk csinálni, idehozza a KKK vezérigazgatóját, Csepi Lajost, meg munkatársait és Abrankó urat, Basa urat és megegyezünk abban, hogy állítsák össze a polgármesterek, hogy mit akarnak a 43-ason megcsinálni annak érdekében, hogy elviselhetőbb legyen a 43-as. Ezt összeállítják a polgármesterek, január derekán elküldjük a közútkezelőnek, a Csepiéknek a KKK-ba. Január 28-án, a műszaki osztályvezető kolleganőmmel együtt fogad a vezérigazgató-helyettes és a két lehetetlen kérésen kívül a többit beépítik az üzleti tervbe és most a tájékoztatóban itt van az az összességében 120 millió forrás, amit a 43-asra fognak költeni a szegedi szakaszon kívül és itt van a szegedi összesen millió, 300 millió körül költenek csak a 43-asra. Ezt intézi a közútkezelő, lentről felfele, vagy a magyar kormánytól fentről lefele mindenki. Hadd mondjam el, mert ez nagyon fontos. Nagypénteken, a Horváth Bernadett műszaki osztályvezető kollegám hívott telefonon, azonnal vissza kell jelezni a Rigó Mihály főmérnök úrnak a megyei közútkezelőhöz, a KKK-ból őt keresték és azt mondták, hogy két mintahelyet csinálnak az országban, Tokajt és Makót, ahol telepíteni akarnak egy nyomógombos jelzőlámpát, lehetőleg közúti átkelőhöz, olyat, amelyik, ha gyorsan jön a kamion, pirosra vált, magyarul megbünteti a kamionost. Próbáljuk ki Makón, hogy ez milyen legyen. Az volt a kérdés, hogy ezt hova akarjuk mi tenni. A Rigó úr azt mondta, hogy ők úgy látják, hogy ezt a Lidl környékére kellene tenni, mert a Szegedről bezúduló forgalmat kellene megfogni. És akkor latolgatjuk, hogy Hatos kocsma jobb lenne, vagy a Kölcsey utcai kereszteződés. Az se jó, mert ugye bedaráltatni a forgalmat, pulzál, lüktet, stb. Nem jó. Végiggondoljuk, a városüzemelési bizottság elnöke azt szeretné, ha az ő választókerületében lenne normális, de most városi ügyről van szó, nem ott lesz. Végigbeszéltük, és nincs jobb ötletünk, mint a Rigó Mihályéknak. Ha azt akarjuk, hogy a bezúduló forgalmat fogja meg, akkor azt kértük, hogy tegyék a Lidl elé, de akkor fessenek fel zebrát is, mert ebből az következik, hogy esetleg meg is világítják, de zebra csak kellene, mert másként nem lesz nyomógomb benyomás. És visszajeleztük, hogy köszönjük szépen, elfogadjuk. Amikor azt mondom, hogy igen, a kormányzat figyel ránk, akkor nem azért van, mert én esetleg kormánypárti színekben vagyok országgyűlési képviselő, hanem egyszerűen Makó polgármestereként én azt gondolom, teszem a dolgom és a képviselői státuszom ehhez csak működési többletet jelent. Amikor azt mondom, hogy a kormány figyel ránk, akkor én ezekre a lépésekre gondolok, és amikor most köszöntöm még egyszer kedves vendégeinket, akkor ezeket a mostani lépéseket is köszönöm. Az SZMSZ szabálya szerint, ha az írásbeli anyaghoz van valami szóbeli kiegészítés, akkor el tudjátok mondani. Utána kérdések vannak, a kérdésekre tudtok válaszolni, utána vélemények hangzanak el és a legvégén majd valamilyen döntést hozunk, ha szükséges. Van-e rövid szóbeli kiegészítés? Van. Basa Zoltáné a szó. Bocsánat, Mágoriné képviselőtársamnak ügyrendi észrevétele van. Tessék parancsolni. Mágori Józsefné települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Kedves Vendégek! Elnézést kérek, hogy megzavarom az Ön hozzászólását, de kérni szeretném, hogy az 5-ös előterjesztést,

12 12 ami egy körforgalom létesítéséről szól a közlekedési lámpa helyett is itt tárgyaljuk meg, mert most itt vannak az illetékesek és most ezt egyszerű megtárgyalni közösen. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Ez ügyrendi javaslat. Vonjuk össze. Kérek egy szavazást arról, hogy a napirendhez csatlakoztatjuk a körforgalomról szóló előterjesztést is, amely az 5. számú. Kérem szavazzunk. A képviselő-testület 21 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozza: 57/2008. (III.26.) MÖKT h. Tárgy: A képviselő-testület március 28-i ülése napirendjei tárgyalási sorrendjének módosítása. H A T Á R O Z A T Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete egyetért azzal a javaslattal, hogy a Tájékoztató a 43-as út karbantartása, közlekedésbiztonsága érdekében végzett tevékenységéről, valamint a Magyar Közút Kht. fenntartásában lévő városi utak állapotáról főnapirend tárgyalását követően az 5. sz. előterjesztést Pályázat benyújtása körforgalom építésére tárgyalja meg. Erről értesítést kap: - Makó város polgármestere - Makó város jegyzője 5. sz. előterjesztés Pályázat benyújtása körforgalom építésére Dr. Buzás Péter polgármester: Rendben van. Megadom a szót Basa Zoltán igazgató úrnak. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! Az írásos anyaghoz annyi kiegészítést szeretnék tenni, a legutóbb itt jártamkor, még egész más felállásban működött a cégünk és egész más felhatalmazással voltam én itt Önök között. Hozzá kell tennem, hogy lényeges változáson ment át a Magyar Közút Kht. Aki előtt nem lenne ismert, nagyon röviden, összevonták a 19 megyét egy nagy vállalattá és tulajdonképpen tavaly április elsejével még régiókat is létrehoztak ezen belül, ami azt jelenti, hogy addig, amíg a megyei cégnek voltam a vezetője és megyei cégként végrehajtó szervezettel rendelkeztünk, ez április elsejétől megszűnt. Az üzemmérnökségeket a régiók irányítják és a megyénél csak olyan feladatok maradtak, amelyek a forgalomtechnikához, forgalomszervezéshez, a fejlesztésekhez, a nagyobb fokú fenntartási beavatkozásokhoz kapcsolódik és természetesen a vállalkozás, amit kiemelten kell kezelnünk. Röviden ennyit a cég átalakulásáról és ez maga után vonja azt is, hogy bizonyos kérdésekben, ha fel is merülne, lehet, hogy azt a választ fogják Önök kapni, és már előre is elnézést kérek Önöktől, hogy ebben nincs kompetenciám. Ehhez hozzátartozik még az a fajta átalakulás, hogy a Magyar Közút és a magyar infrastruktúra beruházásához kapcsolható összes feladat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt-hez került. Ezt megelőzően ez a cég volt a Nemzeti Autópálya Zrt. Tehát olyan átalakulások mentek végbe az utóbbi 2 évben, amely megpróbálta egyértelműsíteni a szakmán belüli feladatmegosztásokat és döntési

13 13 kompetenciákat. Ennyit, a szervezeti átalakulásról, amire tudok, természetesen válaszolok Önöknek, amiben nem, azt úgy tudom megígérni, hogy vagy írásos anyagot visszaküldünk, tehát utólagosan majd megpróbáljuk a válaszokat megfelelő helyről megkapni és Önöknek továbbítani. A 43-as kapcsán, az írásos anyagban úgy gondolom részletesen kifejtettük azt, hogy milyen fenntartási munkákat végeztünk, milyen beruházásokat, ahogy polgármester úr is mondta, sikerült az elmúlt 8 évben azt az 5 körforgalmat megvalósítani, amelyik úgy érezzük az akkori viszonyok, hangsúlyozni szeretném a 8 évvel ezelőtti forgalmi viszonyok alapján jó beavatkozás. Mi úgy ítéljük meg a mai napig is, hogy ez egy jó beavatkozás volt, elérte volna a célját az akkori forgalom nagyságokhoz. Ez a forgalmi változtatás azt jelentette a mi számításaink szerint, és egyeztetve mindig a polgármesteri hivatallal, hogy ez valóban le fogja csökkenteni a sebességet. Következésképpen mi sem számoltunk azzal, hogy január 1- jével, miután Bulgária és Románia is belépett az unióba, és ezzel párhuzamosan hozzá kell tennem, politikai okok miatt a szerbiai forgalom átterelődése nem jött létre, tehát nem azzal számoltunk, hogy a teljes Balkán, úgymond a Balkánnak jelentős része Nagylak irányából fogja megközelíteni az autópályát. Reméltük, hogy ez egy hagyományos, ezelőtt 15 évvel viszonyokat, ha figyelembe vesszük, ennek egy része, például bulgár forgalom egy része majd nyilván Szerbián keresztül fogja megközelíteni Magyarországot, illetve nyugatot. Ez nem jött össze, meg kell mondanom, nem modelleztük Makóra ezt a forgalmat, ebből az következett, hogy valóban most abban a helyzetben vagyunk, hogy lassan kezelhetetlen, ezt be kell ismernünk, ezt el kell fogadni. Nem tudok erre mit mondani Önöknek, semmilyen terelő utat kitalálni már nem tudunk, sehová nem tudjuk a forgalmat terelni. Sajnos a Maros déli oldalán vagyunk, az északi oldalon a pálya meg fog épülni, ami sokat javít majd a helyzeten. Hangsúlyozni szeretném, mi úgy érezzük, hogy azokat a feltételeket, amiket 8 évvel ezelőtt megszabtunk, azokat teljesítettük. Úgy érezzük, hogy azokat a feltételeket, azokat a javítási paramétereket elértük. Megnéztük 2006-ban a forgalom átlagosan éves szinten, a belépő forgalom és kizárólagosan most Nagylakot mondom, hisz az érinti Makó átkelési szakaszát, Kiszombor ettől független és nehéz forgalom nincs is Kiszombornál. A ki-belépések alapján van olyan időszak, például a június, a május, a július, amikor a 24 ezres forgalommal szemben 61 ezer jármű lépett be, a 24 ezer forgalommal szemben közel háromszoros a belépő járművek száma. Azt kell mondanom, hogy a háromszoros forgalmat nem tudtuk modellezni, nem is akartuk. Két okból se és ebbe én úgy érzem, hogy a polgármester úr bármilyen sokat is tett és tesz a mai napig is, de ebbe nekünk be volt kalkulálva, hogy 2005-re, 2007-re legkésőbb megépül a 43-as. Tehát nálunk ez a forgalom beavatkozás automatikusan feltételezte azt, hogy 2007-re a 43-as legalább Makóig elkészül. Mi úgy gondoltuk, hogy ezzel a két beavatkozással a várost nagyon fellélegeztetjük. Ezzel szemben sajnos az történt, hogy tényleg beszorult a város, kezelhetetlen ez a forgalom, megmondom őszintén, hogy kezelhetetlen. Ezt lehet, hogy sokan nem hiszik el, és azt mondják, hogy tenni kell valamit. Én mindezt elfogadom kritikaként, de valóban azt kérném, hogy most már valaki mondja meg, hogy hogyan. A hogyanját kellene meghatározni, mert mi már nem találunk semmilyen kiutat arra, hogy ezt valamilyen formában kezeljük. A legnagyobb gond természetesen az, hogy a románok sem hajlandók olyan terelésekbe belemenni, amit mi szerettünk volna. Nagy részét tereljük át Gyula felé, és a 44-esen próbálják elérni az 5-öst, a romániai oldal sem hajlandó erre, voltak erre próbálkozásaink. Következésképpen csak azt tudom mondani, hogy valóban kritikus a helyzet. Én nagyon-nagyon bízom benne, és azt mondom, hogyha 2010-re megépül a 43-as, már az is óriási élmény lesz, legalábbis számunkra, mert akkor is egy jelentős része a nehéz forgalomnak, nem a városon keresztül fog közlekedni, hanem reméljük, hogy az autópályán. Én röviden ennyivel szerettem volna kiegészíteni az írásos anyagot és természetesen várjuk a véleményeket, kritikákat és a kérdéseket egyaránt. Köszönöm szépen.

14 14 Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Tessék parancsolni Tisztelt Testület! Kérdések. Baranyi Sándor, a városüzemelési bizottság elnöke. Baranyi Sándor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Kedves Igazgató Úr és munkatársai. Természetesen tudjuk, hogy a végleges megoldást majd az autópálya megépülte hozza, azonban úgy gondolom, hogy ami problémát esetleg lehet enyhíteni a mostani helyzeten, azt próbáljuk megtenni. Tavaly a kialakult nyomvályúk lemarása megtörtént, ebből azonban újabb gondok, problémák adódtak. Úgy gondolom, hogy ez az útfelület, ami így keletkezett, ez a szokásosnál talán mélyebb bordázatú és durvább. Ebből adódnak problémák, még pedig jelezték azok a dolgozók, akik a volt FÉG gyáregységhez járnak dolgozni kerékpárral, vagy kénytelenek ezen a bordázott útszakaszon közlekedni és ez igen balesetveszélyes, úgy tudom, hogy talán már történtek is kisebb balesetek emiatt. Dr. Buzás Péter polgármester: 1 perc a kérdés. Mi a kérdés? Hogy a bordázattal mi lesz? Baranyi Sándor, a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke, települési képviselő: Kérdésem az, hogy a bordázattal kapcsolatban lehet-e valamit tenni, megszüntetni ezt a mély bordázatot? Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Kérdésnél tartunk, Márton Imréé a szó. Márton Imre települési képviselő: Tisztelt Képviselő-testület! Polgármester Úr! Tisztelt Vendégek! Itt az anyagban elkészített 3.b pontnál az első rész 8 millió Ft-ot irányoz elő arra, hogy az átkelési szakaszhoz kapcsolódóan lokális, teljes útalap és pályaszerkezet csere történjen. Ez itt laikusoknak nem mondd számunkra semmit, de én egy szakembert is megkérdeztem, ő szerinte ez nevetséges. A másik, hogy van-e esetleg Önöknek valami ötlete, hiszen a forgalomszervezésben Önök azért nagyobb tapasztalatokkal rendelkeznek, hogy mit lehetne kezdeni, a múzeum előtti átkelővel. Ott se gyalogátkelőhely, nehéz kihajtani, viszont a piacra nagyon sokan például a Ráday lakótelepről arra felé mennek. Nyilvánvaló a körforgalmak a biztonságot növelik, de itt is valamiről kellene gondoskodni. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Dr. Siket István, kérdés. Dr. Siket István, civilkapcsolatok tanácsnoka, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Vendégeink! A kérdésem annyi, a vállalat stratégiája tulajdonképpen helyesnek tekinthető, hogy az útnak a minősége, a 43-asra gondolok nyilvánvalóan, olyan állapotba kerül Szegedig, hogy a 60-as tábláknak az erdeivel kell számolnunk, nem lenne sokkal normálisabb az, hogyha folyamatos karbantartás mellett történne ez meg. Tudom, hogy ebben a forgalomban nehéz, de ezeket az útjavításokat megcsinálni ilyen forgalmi viszonyok között, mint ami itt a tervben is benne van, nagyon körülményes. Sokkal normálisabb lenne és a közlekedőkre nézve is kevésbé veszélyes az, ha igyekeznének a normális karbantartás mellett végezni a munkát, hogy ne kelljen ilyen forgalomlassító és mindenképpen azt tudom mondani, az autóknak a műszaki állapotára is nézve komoly veszélyeket jelentő módon eljárni. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Mi a kérdés? Dr. Siket István, civilkapcsolatok tanácsnoka, települési képviselő: Miért nem történik a karbantartás folyamatosan és miért kampány jelleggel?

15 Dr. Buzás Péter polgármester: Világos, köszönöm. Marosvári Attiláé a szó. 15 Marosvári Attila alpolgármester: Köszönöm szépen. Tavaly teljességgel megoldatlan volt a nyári nagy melegben az utak locsolása, önkormányzati beavatkozással kellett megoldani, hogy a 43-as út ne kerüljön még rosszabb állapotba, mint amibe került. Szeretném megkérdezni, hogy idén lesz-e megnyugtató megoldás erre, hogy a május végétől, júniustól szükséges időben az út locsolása megtörténjen. Köszönöm. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Gazdag Jánosé a szó. Gazdag János, a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság elnöke, települési képviselő: Polgármester úr köszönöm a szót. Itt is úgy hangzott el a felvetés, hogy az M43-as megépítéséig sajnos be vagyunk szorulva. Na de elhangzott már az elmondottakból, hogy az M43-as az megépül Makóig augusztus végéig. Nagyon sokan nem tudják azt, hogy itt egybegondolkodásról van szó és úgy érzik, hogy amikor arról beszélnek, hogy megépül Makóig, akkor még nem sokat érünk vele, mert ha nincs meg az elkerülő út, az a szakasza, ami visszacsatlakoztatja a 43-as főúthoz, akkor hiába épül meg, ugyanúgy megmarad a forgalom. Erről is szóljunk már, hogy értsük, hogy mi történik ezzel? Dr. Buzás Péter polgármester: Mi a kérdés képviselő úr? Mi az elkerülő út sorsa? Jó. Halmágyi Pálé a szó. Dr. Halmágyi Pál, az Ügyrendi és Jogi Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Vendégeink! Tudjuk, hogy a FÉG fele menő úgynevezett Vásártéri vasúti átjárót már régen is próbálták javítani különböző megoldásokkal, de ott most is tűrhetetlen állapot van. Ott a vasúti kereszteződés előtt, szinte nullára lelassítanak a kamionok, mert már mindenki ismeri, hogy ott minimum 20 centis szintkülönbség van a sínek és az út között. Ez konkrétan benne van-e ebben a tervben, ennek egy olyan megoldása, hogy legalább 3 évig jó legyen az az átkelő? Köszönöm szépen. Dr. Buzás Péter polgármester: Az a vasúté, a vasút közbeszerzés alatt áll. Dr. Bakos Gábornéé a szó. Dr. Bakos Gáborné, egészségügyi tanácsnok, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Kedves Vendégek! Örvendetesnek tartom azt, hogy közel 300 milliót szeretnének költeni erre az útszakaszra, a burkolaterősítésre és a padka stabilizálásra. Azt szeretném megkérdezni, hogyan akarják azt biztosítani, hogy minőségi munkát kapjunk. Tapasztaltam azt, hogy a kátyúzások 2 hét múlva ugyanúgy teljesen tönkremennek és most is láttunk ugye padka stabilizálást Klárafalva után. A jó Isten mentsen meg mindenkit, hogy ott az útról lemenjen, mert már ott az kő, amit oda felszórtak, az teljesen kikopott onnan. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm szépen. Gáspár Sándoré a szó. Gáspár Sándor települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Igazgató Úr! Lényegében véve Bakos Gáborné képviselő asszony elmondta már, de még annyit szeretnék megkérdezni, hogy ezeknek a karbantartását ez az 55 millió Ft magába foglalja vagy ez még külön pénz?

16 16 Dr. Buzás Péter polgármester: Minek a karbantartása? Gáspár Sándor települési képviselő: A padka stabilizációnak és a burkolat erősítésnek. Dr. Buzás Péter polgármester: Kiss Imréné tessék parancsolj. Kiss Imréné, a Szociális Bizottság elnöke, települési képviselő: Tisztelt Polgármester Úr! Képviselőtársak és Vendégeink! Nekem két kérdésem lenne, az első a 3. oldalon leírták Önök, hogy a burkolat melletti területek tisztítása. Én nem megyek ezen a halálúton sűrűn Szegedre, mert próbálom kikerülni. Kérdésem lenne, hogy Önök is látják azt a Klárafalva környéki szemétdombot, elviselhetetlen rendetlenséget, ami ott van? Vagy csak mi látjuk, akik néha arra megyünk? A másik kérésem, elharapódzott itt, bár már volt róla szó, de én még egyszer nyomatékosan szeretném hallani, hogy a közbeszerzési tájékoztatóban benne van-e a 43-as, Makót elkerülő út, mert Makón elterjedt, hogy ismételten nincs benne. Dr. Buzás Péter polgármester: Köszönöm. Van-e még kérdés? Van Makón egy olyan szóbeszéd, én is hallottam, hogy a tenderből kimaradt megint az elkerülő út. A képviselőtársam kérdése ugyanaz, mint a pénzügyi bizottság elnöké, hogy a mostani közbeszerzésbe benne vane. Most úgy hívják ezt, nem Makó elkerülő, hanem forgalom lekötő és Makó elkerülő. Ez a kérdés. Sorban utolsó kérdésként a főmérnök úrnak címezném, mert Basa Zoltánékkal már beszéltünk erről, hogy ő hogy látja annak az esélyét. Én úgy sejtem, hogy benne lesz a Közbeszerzési Értesítőben, de ezt mondjátok ki ti. Pontosabban nekem az az információm, hogy benne van és én azt szeretném kérdezni, megépül ez az autópálya végig, akkor a másik elkerülő ággal, tehát az Igási úti elágazástól az Autós Csárdáig történő ággal mi lesz. Mert akkor meg az autópályára történő felközlekedés révén a kiszombori határforgalom Temes megye és környéke összes forgalma ugyanúgy zúdul be ott a Lidlnél. Jó helyre kerül a nyomógombos lámpa, tehát ott ugyanúgy zúdul be majd a forgalom és a Kölcsey utcára rákanyarodik, és utána megy Maroslele irányába. Ha nem, akkor meg a főtéren a most megépítendő körforgalom végig a fürdővároson az időközben egy pályássá váló gimnázium előtti részen. Gyakorlatilag a dolog lényege az, hogy az autópálya építés III-as ütemébe milyen esély van. Annak idején, amikor Hórvölgyi úr Makón járt és a Csicsely Gábor azt mondta, hogy a III-as ütemnél ez havária útként kerülhetne be, mert a Tisza-hídnál lehet olyan havária helyzet, ami miatt le kell terelni a forgalmat a régi 43-asra és ennek az indoklásával ez a visszamaradó 6 km belerakható lenne a III-as ütembe. Hogy látja főmérnök úr ezt a kérdést, mert úgy emlékszem, hogy Basa úrék annak idején ezt támogatták, amikor a Hórvölgyiékkel beszéltünk erről. Köszönöm szépen. Ezek a kérdések és megadom a szót, parancsoljatok. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: A válaszomat szeretném kettéválasztani, majd megkérem a kollegáimat, Gáspár Sándor képviselő úr kérdésére, hogy valóban a beavatkozások milyenek, mennyire fenntartási jellegű munkák, ezt majd a Kálmos és a Mátó urak fogják megválaszolni. Nem minden kérdésre fogok tudni egyértelmű választ adni, ezt most még egyszer megismétlem. Kezdeném talán a stratégiára vonatkozó megjegyzéssel. A stratégiánk, hangsúlyozni szeretném, 8 éve indult, egész más feltételrendszer volt, akkor amikor meghatároztuk. Mi úgy gondoltuk és az volt akkor a szakmának is a véleménye, hogy a 43-as, mivel az M43-as indul és megépül, nyilván a 43-asra akkor illik visszatérni, hogyha az M43-as megépül és akkor megnézni, hogy milyen beavatkozásokat vagy visszaépítéseket kínálunk a régi 43-ason. Sajnos ez a stratégia ez élt hosszú ideig, most is azt kell mondanom, hogy ezt a stratégiát már nem mi találjuk ki, tehát ez Budapesten születik. Elsősorban ez a fejlesztést koordináló és a KKK stratégiájába tartozik.

17 17 Én nagyon remélem, hogy az a típusú fenntartási munka, amit mi próbálunk ezzel szemben egy kicsit érvényre juttatni, az anyagban benne van, hogy például Klárafalvánál van egy 2 km-es beavatkozás, Szegeden van egy beavatkozás a 43-asra. Mi azért próbáljuk egy kicsit ezt a stratégiát úgy tompítani, hogy azért mégis csak foglalkozzunk a régi 43-assal. Valóban akármennyire furcsa, tudom, hogy nagyon rossz erre hivatkozni, de ilyen forráselosztás mellett, ami ma Magyarországon történik és azt kell mondanom, hogy az utakra mindig a költségvetési vitában, ami pénz marad, az jut, amíg ez működik így, addig sajnos ennek a stratégiának úgy néz ki, hogy előnye lesz. Sokkal, de sokkal jobb volt akkor a helyzetünk és sokkal kiszámíthatóbb volt a stratégia és megalapozottabb volt, amikor útalap működött. Az alapszerűen működött, alapszerűen lehetett kezelni és sokkal, de sokkal jobban lehetett ütemezni vagy rátervezni. Évekre tudtunk tervezni, mert egy fix bevételi forrást meg lehetett nagyjából célozni, hisz az üzemanyag forgalom nagyjából ismert volt az országban és annak a trendjét is nagyjából ismerte a MOL is, és így a MOL adatokra építve azért lehetett valamilyen stratégiát kialakítani. Ebben a teljesen hullámzó forráselosztás, forrás biztosítás mellett én úgy gondolom, hogy örüljünk, mi legalábbis örülünk, hogy egyáltalán idáig el tudunk jutni. Hozzá kell tennem azt, hogy erősebb a lobbizás, ezt hangsúlyozni szeretném, Nyugat-Dunántúlon ott például a 86-os útnak a felújítása az sokkal inkább kiemelt volt. Igaz, hozzá kell tennem, hogy ott is az tették a kamionosok, hogy párhuzamosan megy a 86-ossal Burgerlandba is egy út. Ott útdíjat szedtek és szépen rászoktak Magyarországon a 86-osra és ott jártak a kamionok és kénytelen voltak a nagy forgalomnövekedés miatt valamilyen formában beavatkozni és a 86-ost felújítani. Még egyszer mondom, ez a stratégia ez nem elsődlegesen már nálunk dől el, még javaslattal sem nagyon szolgálhatunk, ez elsősorban Budapesten dől el és teljesen tőlünk független cégnél. Abban is egyetértek, hogy folyamatosan kellene ezt a stratégiát karbantartani. Tehát kellene egy éves stratégia. Annyit azért elmondok, hogy a Rigó úr kezdeményezésére volt egy útfelújítási stratégia, javaslat, a felsőbb szerveink felé. Ez a javaslat odáig jutott, hogy meghallgatták, megnézték, megköszönték. Sajnos a döntési kompetenciáknál már nem jön visszacsatolás, illetve nem érzünk akkora lelkesedést, hogy ilyen hosszú távú dolgokkal kellene foglalkozni. Marosvári Attilának azt tudom mondani, elnézést, de a locsolás nem alapfeladat, nekünk locsolni az utakat nem kell. Tisztántartani kell, de locsolni nem kell sajnos, ez egy jogszabályi kötelezettségünk a tisztántartás, aminek nem feltétlen része a locsolás. Én nagyon jól tudom nagyon sok egyeztetésünk volt ezzel kapcsolatban, igazad van, valami megoldás jó lenne. Szegeden se locsolunk, sehol nem locsolunk. Biztos, hogy pontosítani kellene azt, nem mi locsolunk Szegeden, Szeged locsol. Abban van igazságod, hogy a locsolás ez most kezd egy kicsit erősebben napirendre kerülni az utóbbi 3-4 évben, amikor valóban sokkal melegebbek a nyarak. Dr. Buzás Péter polgármester: 40 fok fölé megy. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Így van, mindenki érzi, hogy ezt meg kellene oldani, csak mivel nem fontos, hozzáteszem a mi jogszabályunk sem egyértelmű, hogy a locsolás a saját úthálózatunkra kötelező, nem kötelező átkelési szakaszokon. Tulajdonképpen lehet, hogy ez egy pontosítást igénylő dolog, a mi eddigi gyakorlatunk és olvasatunk volt, mi nem locsoltuk az úthálózatunkat, tehát nem merek ígérni erre most semmit megmondom őszintén. Az elkerülő út sorsát kérdezte Gazdag úr, megmondom őszintén, én nem találkoztam még a kiírással, nem tudok így választ adni. Én nem találkoztam még a közbeszerzési kiírással, ott kellene megnézni, hogy mi a pontos tárgya a közbeszerzésnek. Én nem tudom, hogy benne van vagy nincs benne, úgy tudom, hogy a visszakötéseket tartalmazza a program. Én így tudom. Na most, hogy mit fog kiírni a KKK, azt már befolyásolni se tudjuk, én nem olvastam még, erre a választ úgy

18 18 tudom megadni János, hogyha megjelenik és akkor szóban, vagy a megjelenést követően tudok csak reagálni, nem tudom, hogy mi a kiírás. Nem mi csináljuk, nem is tőlünk kérték a kiírást, nyilván nem, mert a pénzt se mi adjuk, ezt a KKK írja ki. Meg kell nézni, meg kell várni, hogy a kiírás mit tartalmaz tárgyként, nem tudok egészen pontos választ adni. Az én ismeretem szerint tartalmazza, hogy mi fog történni, azt nem tudom. Vasúti átjárókkal kapcsolatban nagyon egyszerű a válaszom, törvényi előírás, hogy a vasút tengelyétől mért 8-8 méter távolságon belül mi nem avatkozhatunk bele, bár az út a miénk, nem avatkozhatunk bele, kizárólagosan a vasúté. Tudomásom szerint a vasútnak most volt egy egyeztetése és 14 átjárót fognak felújítani ebben az évben Csongrád megyében és ebben én tudom, hogy benne van ez az átjáró is. Sok vitánk is van ebből a vasúttal nagyon sokszor, hiába írunk levelet, fülük botját nem mozdítják, nagyon sok vasúti átjárót tudnék egyébként a megyében felhozni, ahol kritikán aluli az átjáró állapota. Sajnos mi törvényileg nem avatkozhatunk bele, mert akkor a pályaszerkezethez nyúlnánk és ezt a vasút nagyon keményen védi. Dr. Buzás Péter polgármester: Én ezt már többször kértem a kollegáktól és már Marosvári Attilát is megkértem, hogy külön figyeljen rá. Nem tudunk mit tenni a vasút közbeszerezteti ezt a munkát, májusnál hamarabb, nem lesz belőle semmi, de rajta vagyunk. Közbeszerzésnek vége májusban, tiéd a szó. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Főorvos asszonynak azt szeretném mondani, hogy szégyellem magam, a szakma nevében is. A minőségbiztosítás az egész magyar közúthálózaton az én megítélésem szerint nem megfelelő. Ebben egyetértünk. Ami gond, hogy azok a minőségbiztosítási szabványok, amelyek születnek, azoknak érdekes módon viszont mindig a kivitelezők megfelelnek. Ezt tessék elhinni, ezt laborba vizsgálják, kontra vizsgálatot csinálnak, mégis az a véleményem, ami Önnek, hogy ezzel valami baj van. Ennek millió egy okát lehetne mondani. Az első és legfontosabb, hogy ma az a bitumen, amit használunk, az ma már nem az a bitumen, amit 30 évvel ezelőtt mi bitumenként neveztünk, ezt meg kell mondani, a MOL mindent kiszed, amit ki tud szedni a kőolajból, a végén azt mondja bitumennek, ami messze nem felel meg azoknak a paramétereknek, amihez hozzászoktak a régi útépítők. Ezzel teljesen egyetértek Önnel, ezt befolyásolni mi nem tudjuk, kísérletek történnek rá, a MOL egy olyan vállalat Magyarországon, amelyik nyilván az ő üzleti érdekeit tartja szem előtt és nem az útépítés érdekeit. Az, hogy máshonnan be lehetne-e szerezni, ez régi nagy trükk, máshonnan beszerzett bitumen se mindig jó, ott meg a másik csinálja. Van ebben rendesen kavalkád ebben az országban, de nemcsak ebben az országban, hanem sajnos Európában is. A másik, ami nagy gond számunkra és Rigó úr erről sokkal többet tudna mondani, olyan szabványok születnek, amelyek nem az út lobbit szolgálják. Ezt ki kell egyszer mondani. Ebbe mondjam azt, hogy mi vagyunk a leggyengébbek, az utasok a leggyengébbek, a legkiszolgáltatottabbak. Teljesen egyetértek Önnel abban, mi is érezzük, hogy ez nem igazán minőség, nem mindig igazán jó minőség, de tessék elhinni, hogy mindig labor bizonylatokkal támasztják alá, hogy ez annak a szabványnak megfelel, amilyen technológiára éppen szükség volt az adott beavatkozásnál. Ne haragudjon, hogy ezt kell mondanom. Valahogy a szabvány ügyet másként kellene kezelni az országban. A karbantartásra vonatkozóan majd kérem Kálmos László kollegámat, hogy azt ő a fejlesztéshez kapcsolódóan meg Rigó urat szeretném megkérni, hogy amennyire ő ismeri, hogy az elkerülő útról beszéljen már. Én úgy tudom, az elkerülő út mint ilyen önállóan, külön valóban nem szerepel. Én így tudom. Dr. Buzás Péter polgármester: Mármint a 6 km, tehát az Autós Csárdáig. Jól tudod.

19 19 Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: De még egyszer mondom, hogy Rigó Mihályt megkérem, hátha ő többet tud. Dr. Buzás Péter polgármester: Kiszombor bekötése az M43-asba? Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Az megvan, csak így mint elkerülő út, már ez a fogalom kikerült. Dr. Buzás Péter polgármester: De hát akkor a bekötés az megvan? Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Meg, igen. Dr. Buzás Péter polgármester: A 6 km megvan, csak más a neve? Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Én úgy tudom, hogy igen. Dr. Buzás Péter polgármester: Jól van. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Én úgy tudom, hogy a bekötés megvan. Dr. Buzás Péter polgármester: Ez nekem jó válasz. Teljesen mindegy minek hívjuk. Hogyha az Igási elágazástól megy az Autós Csárdáig, az legyen Kiszombor bekötő, igazatok van, Makónak köze nincs hozzá, az kiszombori bekötő. Ez jó így nekem. Főmérnök úré a szó. Kálmos László, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség főmérnöke: Az autópálya közelebb került a városhoz, mint az eredeti elképzelés volt és hogy ne kelljen elkerülőt építeni, ezért nincs elkerülő, de Kiszombornak a bekötése az M43-ba az benne van ebben a projektben. Dr. Buzás Péter polgármester: A térképet megnézzük, mindjárt letisztázzuk főmérnök úr, ha ez benne van, köszönöm szépen. Rigó Mihályt szólította meg a Basa úr. Te az észak-nyugati elkerülőről, tehát az Igási elágazástól az Autós Csárdáig elkerülőről mit tudsz. Tehát az kiszombori felvezetésként vagy kiszombori 43-as felkötésként benne van a III-as ütemben? Ezt mondta a főmérnök úr, hogy szerinte igen. Rigó Mihály, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság főmérnöke: Tegnap előtti információkat tudok ebben a témában mondani. Én úgy tudom, hogy a makói északi elkerülő keleti szektora, tehát a Földeáki úttól a FÉG-ig az benne van, de a másik nincs. Tehát az Autós Csárdától a 15-ig nincs benne, én úgy tudom, de ez bárcsak benne lenne. Dr. Buzás Péter polgármester: Erről beszél Rigó Mihály most, hogy ez a bizonyos északkeleti, a Földeáki úttól a FÉG-ig az gyakorlatilag, itt megy tovább. Ez benne van és itt ez a másik nyomvonal, amire mondja Rigó Mihály, hogy nincs benne. Erről beszéltek Hórvölgyiék,

20 20 hogy mikor III-as ütem épül, akkor ez már ki van építve és akkor ezt megcsinálni azért, hogy a kiszombori határátkelő forgalom feljöjjön, plusz, ha a Tiszánál havária van, akkor a régi 43-asra lehet leterelni, hogy el tudjon menni a forgalom. Te is úgy tudod a III-as ütemnek ez a része benne van. Köszönöm. A főmérnök úr azt mondja, hogyha Rigó Mihálynak tegnap előtt így mondták, akkor valószínűleg a Rigó Mihálynak van igaza, ez a rosszabbik variáció. Rigó Mihály, beszéljük meg azt, hogy én mit tehetek annak érdekében, hogy megint belekerüljön. Kezdem gyakorlatilag elölről ugye. Rigó Mihály, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság főmérnöke: Tisztelt Polgármester Úr! Az M43-nak a négy szakasza benne van, interneten meg lehet nézni. Dr. Buzás Péter polgármester: Nem arról beszélsz, amit kérdeztem. Engem továbbra is az érdekel, hogy ez a bizonyos Autós Csárda Földeáki utas út, hogy meglegyen, annak érdekében mit tudok tenni, ezt kérdeztem. Rigó Mihály, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság főmérnöke: A KKK ebben a döntő szereplő, tehát a Közlekedésfejlesztés Koordinációs Központ. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Nem írták ki, úgy mondom pálya részeként, akkor még mindig meg kellene pályázni egy olyan fejlesztésként, hogy ez az útpénztárból valósuljon meg. Tehát egy olyan beruházás, visszakötés, ha már nincs benne, nekem is új, amit a főmérnök úr mondott, hogy tegnap előtti információja. Nekem még mindig az az információm volt, hogy benne van ez a rész. De ha nincs, akkor ezt egy útberuházásként kellene megcsináltatni. Dr. Buzás Péter polgármester: Most, hogy a testület jól értse és a TV nézők is jól értsék, kiírásként a Közbeszerzési Értesítőbe a végponttól van a 47-esig, utána pedig benne van 4 ütemre bontva összesen Marosleléig, onnan Földeák és benne van ez a lekötés és az észak-keleti elkerülő, FÉG körforgalom. Ez van benne a Közbeszerzési Értesítőben. Tehát ez a dolog rendben van, itt van a Közbeszerzési Értesítőben, mindjárt beolvasom. Tehát ez benne van. Amiről beszélünk, nem ez, az a legutolsó szakasz, a Földeáki úttól az országhatárig. Ennek még az engedélyéhez mi nem járultunk hozzá, meg sok letisztázandó probléma van és legfőképpen ez a szakasz még nincs megközbeszereztetve, ez előkészítés alatt van, ez az utolsó szakasz. Ehhez a szakaszhoz lehet kötni ezt havária útként, illetve kiszombori felkötőként. Tehát még beleépíthető. De tény ezek szerint Te is úgy tudod, hogy nincs benne most még a koncepcióban. Köszönöm szépen. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Igen, de a másik, ami megnyugtatás kellene, hogy legyen, ami mindig vita volt, hogy Makótól ki a határig is 2 x 2 sávos autópálya épül az eddigi autóúttal szemben. Dr. Buzás Péter polgármester: Az viszont úgy van. Basa Zoltán, a Magyar Közút Kht. Dél-alföldi Regionális Főmérnökség Csongrád Megyei Igazgatóság igazgatója: Ez nagyon fontos, mert nagyon hosszú ideig az volt, hogy csak autóút megy ki majd Makótól. Az előbb letisztáztuk, hogy a kiírás tartalmazza Makóig,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január hó 31. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 3. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2007. december hó 6. napján, a városháza 1. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 21. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március hó 20. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 6. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki? JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének Iktatószám: 371/12/2016 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatok: 77/2016.

Részletesebben

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének

Részletesebben

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata Palotás Község Önkormányzata 13. számú nyílt ülési Kisbágyon Község Önkormányzata 7. számú nyílt ülési Szarvasgede Község Önkormányzata 8. számú nyílt ülési Készült: Palotás, Kisbágyon és Szarvasgede Községek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Buzsák Községi Önkormányzat Képviselő-testülete és Szőlősgyörök Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 4. napján megtartott együttes ülésén Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. július hó 2. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 13. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123)

a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) 2012. augusztus 23-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (119-123) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a mamutfenyő környékén aranykorona vásárlása tárgyában

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: JEGYZŐKÖNYV Uraiújfalu, Vasegerszeg,Nagygeresd, Nemesládony, Simaság és Vámoscsalád községek képviselő-testületeinek 2014. december 18-án 17 óra 30 perckor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Baks Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2014. január 29. napján megtartott soros, nyilvános testületi üléséről. Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Lépné Soós Anita Kecskeméti

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 370/21/2016 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2016. szeptember 15. napján 16.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének Határozatok: J E G Y Z Ő K ÖN Y V E 366/2016.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 1példányban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Szociális alapszolgáltatási feladatokat ellátó intézményi társulásból Ambrózfalva község Önkormányzatának kilépése Iktatószám: /2010. Kövegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. év november hó 29. napján 17.00 órakor tartott nyílt rendkívüli képviselő-testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E O K 88/2010.(XI.29.)Kt.h.

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/ Polgármester:96/ Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/ Polgármester:96/ Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/ Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 6/2015. Készült: 1 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K

N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-1 /2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 4 -én 16

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő- testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Zrinszki István B.Tóth Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. január 16. napján (szerdán) 8 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2008. június hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 13. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs és Vének községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2012. július 11-én (szerdán) 17,30 órai kezdettel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2007. február 14. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 2. rendes ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr. Buzás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. 43/2015. (X.29.) TÜB határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének meghatározása Iktatószám: 1637/9/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi Pénzügyi Bizottságának, valamint Településfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának 2015. október 29. napján 14.00 órakor megtartott soros,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 3-án 17.00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 451/5/2016. Magyarcsanádi Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 15. napján 09.00 órakor megtartott,soros, nyílt ülésének Határozatok : J E G Y Z Ő K ÖN Y V

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 09.-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 32-34 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének Iktatószám: 1634/9/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 57/2015. (V. 20.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Polgármesteri Hivatal ovális termében (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) 2009. május 29- én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2009. május hó 12. napján, a városháza I. emeleti nagy tanácskozó termében megtartott 8. rendkívüli ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 30-án megtartott rendes ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 39/2011.(V. 30.) d, rendeletei: Iktatószáma: 1-30/2011.

Részletesebben

1./ Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Jánosi János osztályvezető 60/2015.(XII.14.) sz.

1./ Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Jánosi János osztályvezető 60/2015.(XII.14.) sz. 29/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. december 14. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén. TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testület 2011. június 1-én a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének. (közmeghallgatás)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének. (közmeghallgatás) 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 15-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 20-án megtartott üléséről. (közmeghallgatás)

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének:

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (91-93) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés az Európai

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 16-i KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 147/2018. (XI. 16.) BKt. határozat a közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9 Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Emeleti tanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2010. augusztus 30-án 13 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Jelen van: Tóth István elnök,

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. A bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítő és a jegyzőkönyvvezető személyét.

JEGYZŐ KÖNYV. A bizottság 5 igen szavazattal elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítő és a jegyzőkönyvvezető személyét. 8/2015. JEGYZŐ KÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. április 27. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend és Közbiztonsági

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 56/2012. (VII.30.) számú BKt. határozat Pályázat benyújtásáról a Szociális földprogramok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2006. március hó 30. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 5. - rendkívüli - ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről Psz/59/25/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 29-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 111/2014. (XII.29.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

Készült: a Marcali város, valamint Kelevíz és Sávoly községek önkormányzatai Képviselőtestületeinek március 28-i nyilvános együttes üléséről.

Készült: a Marcali város, valamint Kelevíz és Sávoly községek önkormányzatai Képviselőtestületeinek március 28-i nyilvános együttes üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali város, valamint Kelevíz és Sávoly községek önkormányzatai Képviselőtestületeinek 2013. március 28-i nyilvános együttes üléséről. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati

Részletesebben

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v Ikt. szám: 121-12 /2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: Murony Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-án megtartott közös testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1 /50-9/ 2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka

Részletesebben

3. számú JEGYZŐKÖNYV

3. számú JEGYZŐKÖNYV 3. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04. napján 17 óra 35 perces kezdettel, Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek

Részletesebben