A krónikus B-vírus-hepatitis kezelési lehetôségei Magyarországon

Átírás

1 A krónikus B-vírus-hepatitis kezelési lehetôségei Magyarországon Tornai István, Nemesánszky Elemér LAM-TUDOMÁNY TOVÁBBKÉPZÉS ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY Napjainkban kevesebb a kezelést igénylô, aktív krónikus B-vírus-hepatitises beteg, mint ahány krónikus C-vírus-hepatitises beteget ismerünk. A B-vírus-hepatitis kórlefolyása és következményei azonban általában súlyosabbak, ezért a betegség nem veszített jelentôségébôl. A fô veszély a májcirrhosis és a hepatocellularis carcinoma kialakulása. A betegség számos formában jelenhet meg. A tünetmentes hordozók csak ellenôrzést, illetve hepatológiai gondozást igényelnek. A kóros májfunkciókkal és emelkedett vírusnukleinsav- (HBV-DNS-PCR) szinttel jellemzett aktív hepatitises idôszakokban (HBeAg-negatív vagy -pozitív) azonban mindenképpen antivirális kezelésre van szükség. A kezelésnek ma két fô formája létezik. Az egyik a meghatározott ideig tartó, interferonalapú kezelés, amely direkt antivirális és immunmoduláns hatásokkal rendelkezik és számos mellékhatást is okozhat. A másik lehetôség a tartós nukleozidanalóg-kezelés. Ezek a készítmények orálisan adhatók, kevés mellékhatással járnak, de hosszabb-rövidebb idô után rezisztens mutánsok megjelenése várható. A hagyományos interferont felváltotta a peginterferon-alfa-2a, amelynek farmakokinetikája sokkal hatékonyabb. A nukleozidanalógok közül a lamivudint használjuk a legrégebben; hatékonysága jó, de három-négy év kezelés után közel 70%-os rezisztencia kialakulása várható. Az újabb szerek közül az adefovir-dipivoxil hazánkban most került forgalomba, és alkalmazása elsôsorban a lamivudinrezisztens mutánsok észlelése esetén ajánlott. Ígéretesek a klinikai kipróbálás stádiumában lévô újabb gyógyszerek, amelyek közül az entecavir az Egyesült Államokban már törzskönyvezésre került. krónikus B hepatitis, peginterferon-alfa-2a, lamivudin, adefovir TREATMENT APPROACHES OF CHRONIC HEPATITIS B IN HUNGARY Today, there are less patients with active chronic hepatitis B requiring treatment than patients with chronic hepatitis C. However, the course and outcome of chronic hepatitis B is usually more severe, therefore, the disease has not lost importance. The most dangerous risks are the development of liver cirrhosis and hepatocellular carcinoma. The disease may present in various forms. Symptom-free carriers only need follow-up and hepatologic care. In the active stages with elevated liver enzymes and high level of viral nucleic acid (either HBeAg negative or positive), however, antiviral treatment is strongly indicated. There are two main forms of treatment. Alfa-interferon-based therapy, which is applied for a defined period of time, has a direct antiviral and immunomodulatory effect, but has several adverse effects. Long-term nucleoside analogue treatment represent the other treatment modality. These drugs are administered orally, have minimal side effects, but after some time resistant mutants may develop. Traditional interferon has recently been replaced by pegylated interferon alfa-2a with much better pharmacokinetic properties. Lamivudine has been in use for the longest time of the nucleoside analogues. Its efficacy is high, but after 3 to 4 years of treatment, resistant mutants appear in about 70% of cases. Of the most recent compounds, adefovir dipivoxil has recently become available in Hungary; it is primarily recommended in cases with lamivudine resistant mutants. There are promising new drugs in the stages of clinical trial; of these, entecavir has already been approved in the United States. chronic hepatitis B, peginterferon alfa-2a, lamivudine, adefovir dr. Tornai István (levelezô szerzô/correspondent): Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, II. Belklinika, Gasztroenterológiai Tanszék/ University of Debrecen, Medical and Health Science Center, 2nd Department of Medicine, Division of Gastroenterology; H-4032 Debrecen, Nagyerdei krt itornai@jaguar.dote.hu dr. Nemesánszky Elemér: Szent János Kórház, I. Belgyógyászati Osztály/Szent János Hospital, 1st Department of Medicine, Budapest Érkezett: július 10. Elfogadva: október 3. Tornai István: A krónikus B hepatitis kezelése 927

2 Világszerte millióra becsülik a hepatitis B-vírus- (HBV-) fertôzésben szenvedôk számát, többségük a Távol-Keleten és Afrikában található. Amerikában és Európa legtöbb országában 0,5 2% közötti a betegség gyakorisága. A mediterrán régióban, Romániában és Törökországban ennél lényegesen magasabb, az 5 8%-ot is eléri. Ugyanitt jellemzô a hepatitis-d-vírus-fertôzés társulása is, amely kizárólag HBV-fertôzött betegeken okozhat igen súlyos akut vagy krónikus hepatitist. A fejlett országokban leggyakrabban szexuális úton, a Távol-Keleten fôképp anyáról újszülöttre terjed a betegség. A védôoltásoknak és a vérkészítmények szûrésének köszönhetôen a HBV-fertôzés az elmúlt évtizedekben lényegesen ritkábbá vált sok országban, hazánkban is. A krónikus B-vírus-hepatitis jóval gyorsabban és nagyobb arányban vezet májzsugorodáshoz, mint a krónikus C-vírus-hepatitis. A krónikus B-vírus-hepatitis kezelésére két, egymástól lényegesen különbözô gyógyszercsoport használható (1. táblázat). Az egyik az interferon (IFN), amelynek immunmoduláns és direkt antivirális hatása egyaránt van, a másik a nukleozid-, illetve nukleotidanalógok csoportja, amelyek csak antivirális hatással rendelkeznek (1 3). A nukleozid-, illetve a foszfátcsoportot is tartalmazó nukleotidanalógok a reverz transzkriptázba épülnek be és a HBV-DNS-polimerázt gátolják. Ezeknek a gyógyszereknek a többségét eredetileg a humán immunodeficiencia-vírus (HIV) ellen fejlesztették ki, de kiderült, hogy legalább olyan jól vagy jobban hatnak a HBV-fertôzésben is. Dolgozatunkban összefoglaljuk a betegség lefolyását, kezelési indikációit, ismertetjük a régebbi és újabb gyógyszerekkel elérhetô kezelési eredményeket. Kórlefolyás 1. TÁBLÁZAT A krónikus B-vírus-hepatitis kezelésére használható gyógyszerek Interferonok: Rekombináns humán interferon-alfa-2a (Roferon-A). Rekombináns humán interferon-alfa-2b (Intron-A). Peginterferon-alfa-2a (Pegasys). Nukleozid- és nukleotididanalógok: Lamivudin (Zeffix). Adefovir-dipivoxil (Hepsera). Entecavir (Baraclude). A HBV nem okoz közvetlenül májsejtpusztulást, a fertôzés lefolyását az immunrendszer aktivitása befolyásolja. Az 1. ábrán a fertôzés lehetséges természetes lefolyását mutatjuk be. Az akut B-vírus-hepatitis felnôttkorban 90-95%-ban meggyógyul, míg újszülöttekben hasonló arányban megy át krónikus hepatitisbe. Innen több további lehetôség van, a betegség megnyugodhat, vagy cirrhosisba megy át, és következményes májelégtelenség vagy hepatocellularis carcinoma alakul ki. Az akut és krónikus B-vírus-hepatitis több fázisra osztható (1 4), a jellemzô eltéréseket a 2. ábrán foglaltuk össze. A fertôzés után elsô az úgynevezett immuntolerancia fázisa, amelyet gyors vírusreplikáció jellemez, emiatt a HBV-DNS szintje magas és a hepatitis B korai (early) antigén (HBeAg) is pozitív. Az aminotranszferáz-szintek alig vagy egyáltalán nem emelkedettek. Szövettanilag csak enyhe gyulladás és fibrosis jellemzi. Ez a fázis jól megfigyelhetô az újszülöttkorban vagy a kisgyermekkorban bekövetkezô fertôzéseknél. Felnôttkorban ez a fázis lényegesen rövidebb. A második fázis az immunreakció fázisa. Ekkor indul meg a vírus eliminációja. Ha az immunválasz részleges, mint az újszülöttkori esetek többségében és a felnôttek 5-10%-ában is, a folyamat krónikusá válik. A HBeAg még pozitív, a vírusreplikáció már mérséklôdik, a HBV- DNS-szint általában csökken. Az aminotranszferázaktivitások most emelkednek meg, mivel a májban a gyulladásos és fibroticus aktivitás is jelentôsen fokozódik. Ez a HBeAg-pozitív krónikus B hepatitis stádiuma. A fázis hossza az immunválasz erôsségétôl függ. Néha gyorsan és spontán lezajlik, máskor akár évekig tart. A fázis végén bekövetkezik a HBeAg-szerokonverzió, azaz a HBeAg eltûnik és megjelenik az anti- HBe ellenanyag. A betegség harmadik fázisa az inaktív hordozó stádium, ahol a HBeAg már negatív, kialakult az anti-hbe ellenanyag, a HBV-DNS szintje alacsony vagy nem mutatható ki, és az aminotranszferázok aktivitásai a normális értéktartományban helyezkednek el. A májban szövettanilag nincs progresszió. Ritkán, évi 1-2%-os valószínûséggel, spontán elôfordulhat a hepatitis B felszíni (surface) antigénjének (HBsAg) szerokonverziója is, azaz a HBsAg eltûnik és megjelenik az anti-hbs ellenanyag. Ebben a nyugalmi hordozó fázisban található ma Magyarországon a legtöbb beteg. Többségük élete végéig ebben a fázisban marad. Az esetek 20-30%-ában azonban a betegség reaktiválódhat. Újra magassá válik a HBV-DNS-szint, a betegek már nem képesek HBeAg-t szekretálni, mivel a DNSben mutáció (precore vagy core promoter régióban) következik be. Az aminotranszferázok aktivitása újra magas, a betegség progrediál, és nem hajlamos spontán remisszióra. Ez a periódus a reaktiváció vagy az úgynevezett HBeAg-negatív krónikus B-vírus-hepatitis fázisa, elôfordulásának gyakorisága az utóbbi idôben egyre nô (5). A kezelés célja A kezelés elsôdleges célja a vírusreplikáció megállítása vagy jelentôs csökkentése, mivel ez vezet a gyulladásos aktivitás csökkenéséhez. Ez után várható a betegség progressziójának lassulása. A végsô cél, hogy megelôzzük a cirrhosist és az annak következményeként kifejlôdô hepatocellularis carcinomát, és ezzel javítsuk a túlélést. A kezelés során követendô három fontos paraméter: a HBV-DNS-szint és az aminotranszferázok ak- 928 LAM 2006;16(11):

3 tivitásának csökkenése, illetve a HBeAg-szerokonverzió. Klinikailag szignifikáns a kezelésre adott válasz, ha a DNS-szint 10 5 kópia/ml alá csökken, és ezt a glutamátpiruvát-transzamináz- (GPT-) aktivitás normalizálódása kíséri. Ekkor a HBeAg-pozitív kórképekben a HBeAg-szerokonverzió is bekövetkezhet. Ha ez a válasz fenntartható, akkor a gyulladásos aktivitás is megáll a májban. A HBeAg-negatív kórképekben csak a HBV-DNS és az aminotranszferázok aktivitásainak változása követhetô. 1. ÁBRA A hepatitis B-vírus-fertôzés természetes lefolyása Kezelési lehetôségek Interferon-alfa Az interferont (IFN) az 1980-as évek óta használjuk a krónikus B-vírus-hepatitis kezelésére. Az IFN-nek két fô hatása van (6). Az elsô a közvetlen antivirális hatás: gátolja a vírus-dns szintézisét és aktiválja az antivirális enzimeket. A másik az immunmoduláns hatás, azaz az IFN stimulálja a celluláris immunválaszt, fokozza a helper T-lymphocyták és a természetes ölôsejtek aktivitását. Ezek alapján az IFN direkt hatására csökken a HBV-DNS-szintje, majd a kezelés megkezdése után körülbelül két hónappal az immunaktivitás is beindul, és megkezdôdik a májsejtek immuneliminációja. Igen sok vizsgálat zajlott IFN-nel, Wong és munkatársai egy metaanalízisben 15 tanulmány eredményeit foglalták össze (7). Átlagosan a betegek 37%-ában csökkent szignifikánsan a HBV-DNS, 33%-ában tûnt el a HBeAg és 8%-ában történt HBsAg-szerokonverzió. Ezekben a tanulmányokban általában négy hat hónapig hetente háromszor 5 10 MU dózisban adtak hagyományos IFN-t. Az alacsony szérum-hbv-dns és a magas GPTaktivitás a kedvezô válasz elôrejelzôi. A fiatal életkorban szerzett infekció és a hosszú ideje fennálló fertôzés kedvezôtlen kimenetelre utal (8). Peginterferon A hagyományos IFN farmakokinetikai tulajdonságait jelentôsen megváltoztatta a polietilénglikol (peg) oldallánc kapcsolása a molekulához (9). A peginterferon (pegifn) plazmakoncentrációja stabilabb, féléletideje hosszabb, a vesén keresztül történô kiválasztása kisebb. A betegek számára kedvezô tulajdonság, hogy heti egyszeri adagolás elegendô. A krónikus B hepatitis kezelésére egyelôre csak a pegifn-alfa-2a-t törzskönyvezték mindenütt a világon, mivel ezzel jelentek meg a bizonyítékokon alapuló legnagyobb tanulmányok. A pegifn-alfa-2a hatékonyságát a hagyományos IFN-alfa-2a-val, HBeAg-pozitív krónikus B hepatitisben egyetlen tanulmányban hasonlították össze (10). A betegek µg/hét pegifn-alfa-2a-t vagy 3 4,5 MU/hét IFN-t kaptak 24 hétig. A követés végén 2. ÁBRA A krónikus B-vírus-hepatitis stádiumai Az immuntolerancia fázisában még nincs celluláris és humorális válasz, nincsen májsejtpusztulás, a májenzimek általában normálisak, de a HBV- DNS-szint magas. A második fázisban indul meg az immunreakció, megindul a sejtpusztulás, emiatt megemelkedik a májenzimek szintje, elsôsorban a transzaminázok szintje, és ennek hatására kezd el csökkenni a HBV-DNSszint. Ennek a fázisnak a végén tûnik el a HBeAg, majd megjelenik az anti- HBe-ellenanyag, megszûnik a vírusreplikáció, megszûnik az immunreakció, de megmarad a HBsAg, ezért lesz tünetmentes hordozó. Az esetek egy részében reaktiválódik a folyamat, a vírusreplikáció gyorsul, megemelkedik a HBV-DNS-szint, és újra megindul az immunreakció; ezért magasak lesznek a májenzimszintek, de ebben a fázisban mutáció miatt HBeAg már nem termelôdik a HBeAg eltûnését, a HBV-DNS szintjének csökkenését és a GPT-szint normalizálódását együtt értékelték. A standard IFN-csoportban a hatékonyság 12%, míg a pegifn-alfa-2a-csoportban 24% volt. A különbség statisztikailag is szignifikáns (p=0,036). Azóta két nagy, randomizált, kontrollált tanulmány jelent meg, amely tovább bizonyította a pegifn-alfa- 2a hatékonyságát HBsAg-pozitív, illetve -negatív krónikus B hepatitisben (11, 12). Ezekben a tanulmányokban a pegifn-alfa-2a-kezelést lamivudin-monoterá- Tornai István: A krónikus B hepatitis kezelése 929

4 piával és pegifn-alfa-2a lamivudin kombinációval hasonlították össze. A HBeAg-pozitív tanulmányban 814 beteg, a HBeAg-negatív tanulmányban 552 beteg került beválasztásra. A kezelés 48 hétig tartott, majd 24 hetes követési idôszak után állapították meg a tartós válaszok arányát. A kezelés eredményességét jelzô HBeAg-szerokonverzió a pegifnalfa-2a-karban 32%, a kombinált karban 27%, a lamivudin-monoterápiára 19% volt. A virológiai válasz (HBV- DNS <10 5 kópia/ml) mindkét tanulmányban hasonló tendenciát mutatott. A pegifn-alfa-2a és a kombinált csoportban hasonló eredményt lehetett elérni, a betegek közel 40%-ában csökkent szignifikánsan a HBV-DNS-szint. Ez a lamivudin-monoterápiával csak körülbelül 20% volt. Nagyon fontos megfigyelés mindkét közleményben, hogy a kombinált csoportban lényegesen alacsonyabb arányban alakult ki a lamivudinrezisztens mutáns (1-4%), mint a lamivudin-monoterápia során. Ez lehet a nagyon hatékony vírusszuppresszió direkt következménye vagy a pegifn immunmoduláns hatásának az eredménye. A pegifn-alfa-2b-vel is megjelent két kisebb tanulmány (307, illetve 100 beteg) HBeAg-pozitív betegek bevonásával (13, 14). Mindkettôben szerepelt pegifnalfa-2b és lamivudin kombináció, amelyet az egyikben pegifn-alfa-2b-hez, a másikban lamivudinhoz hasonlítottak. Ebben a két tanulmányban is az igazolódott, hogy a pegifn-alfa-2b-kezelés eredményein a hozzáadott lamivudin nem javított, a pegifn-nel pedig egyértelmûen jobb az eredmény, mint a lamivudin-monoterápiával. A pegifn-készítmények esetében kitûnô biztonsági profilt állapítottak meg. Ritkán volt szükség a kezelés megszakítására (6-8%). A mellékhatások általában azonosak voltak a krónikus C-vírus-hepatitis kezelése során észleltekkel. A depresszió érdekes módon alacsonyabb arányban fordult elô (11). A pegifn-ek használatával azonban még számos kérdés vár megválaszolásra. Ellentétben a krónikus C- vírus-hepatitis kezelésében nyert tapasztalatokkal, nem tekinthetô bizonyítottnak, hogy lényegesen hatékonyabbak, mint a hagyományos IFN. Egy 1993-ban végzett metaanalízis során 33%-os virológiai választ lehetett igazolni hagyományos IFN-nel (7), ennél a legújabb tanulmányok sem közölnek lényegesen jobb eredményeket. A krónikus B-vírus-hepatitis jóval gyorsabban és nagyobb arányban vezet májzsugorodáshoz, mint a krónikus C-vírushepatitis. Nukleozid- és nukleotidanalógok Lamivudin A lamivudin nukleozidanalóg (2, 3, dideoxi-thiacytidin), amely direkt gátolja a HBV-DNS-polimeráz enzimet. Randomizált, kontrollált tanulmányok bizonyították hatékonyságát a HBeAg-pozitív és a HBeAgnegatív, krónikus B-vírus-hepatitisben (15 19). Egy évig tartó kezelés hatására közel az összes (98%) betegnél kimutatható volt a HBV-DNS-szint csökkenése. A betegek közel 50%-ában a HBV-DNS eltûnt a szérumból a kezelés alatt, és hasonló arányban normalizálódott a GPT is. Egyéves kezelés hatására a HBeAgszerokonverzió 17 21%-ban következett be a HBeAgpozitív hepatitisekben. Az egyik tanulmányban a kezelés végén kontroll-májbiopsziát is végeztek. A szöveti aktivitást, illetve a fibroticus átépülés mértékét jelzô Knodell-index legalább kétpontos csökkenése a kezelt betegek 52%-ában következett be (15). A lamivudin biztonságos és nagyon jól tolerálható, alig fordul elô mellékhatás. Többéves kezelést is jól viselnek a betegek (20). A kezelés felfüggesztését követôen azonban a betegség gyakran reaktiválódik. Esetenként jelentôs fellángolás is elôfordul, amely májelégtelenséghez vezethet (21). A lamivudinkezelés legfontosabb hosszú távú következménye a rezisztens mutánsok megjelenése. A kezelés meghosszabbításával növelhetô a HBeAg-szerokonverzió aránya, de ezzel együtt az úgynevezett YMDD-mutáns gyakorisága is növekszik. A rezisztencia egyéves kezelés után 15-20%, két év után körülbelül 38%, hároméves kezelésnél a betegek 50%-ában várható, míg négy év után már 67% a rezisztens esetek aránya (20 24). A legfontosabb mutáció a HBV-DNSpolimeráz YMDD szekvenciájában a metionin cserélôdése valinra vagy izoleucinra (rtm204v/i). A lamivudinrezisztens mutáns megjelenésekor a betegség újra aktiválódik, megemelkedik a hepatitis B-vírus virulenciáját jelzô HBV-DNS-szint és a GPT-aktivitás is. A mutáns lassabban szaporodik, mint a vad típus és ezért a betegség progressziója is lassúbb. Emiatt, amíg más alternatíva nem volt, a betegek további lamivudinkezelését lehetett ajánlani (4). Ma már a kezelés módosítása javasolható, mivel az adefovir-dipivoxil, egy új nukleotidanalóg, hazánkban is elérhetô (1 3). A reaktiválódás a lamivudinrezisztens mutánsok esetén nagyon jelentôs is lehet, emiatt korai felismerésére kell törekedni. A kezelés során észlelt HBV-DNS-szint egy nagyságrendnyi emelkedése már a mutáns megjelenését vetíti elôre (22). Amennyiben a HBeAg-szerokonverzió bekövetkezett a lamivudinkezelés alatt, úgy még legalább három hat hónapos további kezelés ajánlható az állapot stabilizálása és a relapsus megelôzése céljából. Ha szerokonverzió nem jött létre, úgy folyamatos kezelés javasolt, mivel megszakítása esetén biztos, hogy a vírus reaktivációja következik be. Szerokonverzió nélkül addig kell folytatni a kezelést, amíg a vírusreplikáció szupprimált és a GPT-aktivitás normális, tehát YMDD-mutánsra utaló jel nincsen (1 3). A HBeAgnegatív esetekben is folyamatos és hosszan tartó kezelés indokolt. Dekompenzált májzsugorodás esetén az IFN egyértelmûen ellenjavallt, mivel a betegség további romlását okozhatja. A lamivudin alkalmazása azonban ebben a stádiumban is megengedett. A legtöbb esetben a keze- 930 LAM 2006;16(11):

5 lés jelentôs javulást eredményez. Különösen a májtranszplantáció elôtti periódusban fontos a lamivudin alkalmazása, ha a beteg HBV-DNS-pozitivitása virulenciát igazol. A kezeléssel a transzplantáció utáni reaktivációt is csökkenteni lehet (20, 25). Az antivirális terápiát a transzplantáció után is folytatni kell, de ekkor már HBV-immunglobulinnal (HBIg) kell kombinálni. Adefovir-dipivoxil Az adefovir-dipivoxil az adenozin-monofoszfát nukleotidanalógja, kompetitív módon gátolja a HBV-DNSpolimeráz enzimet és ezen keresztül a vírusreplikációt. Az elmúlt években HBeAg-pozitív és -negatív krónikus hepatitisben egyaránt jelentek meg nagy randomizált tanulmányok, amelyek bizonyították, hogy az adefovir mindkét csoportban hatékony. A HBeAg-pozitív tanulmányba 515 beteget vontak be (26). Napi 10 vagy 30 mg adefovir-dipivoxilt, illetve placebót kaptak a betegek 48 hétig. A kezelés végén az átlagos HBV-DNS-csökkenés 3,5 log 10 kópia/ml volt az adefovircsoportban. A napi 10, illetve 30 mg adefovirt szedô betegek csoportjában 21, illetve 39%-ban a HBV-DNS eltûnt a szérumból, míg a placebocsoportban ez egyetlen beteg esetében sem volt elérhetô. Az egyéves kezelés végén az adefovircsoportokban szövettani vizsgálattal 53 és 59%-ban volt megfigyelhetô javulás. A HBeAg-szerokonverzió viszont alacsony volt, csak 12, 14, illetve 6% volt a három csoportban. Adefovirrezisztencia az egyéves kezelés során nem alakult ki. A tolerabilitás és a biztonságosság a 10 mg adefovirdipivoxil esetén hasonló volt a placebóhoz, míg a 30 mg mellett néhány esetben reverzíbilis vesefunkció-romlást figyeltek meg. Ezek alapján a napi 10 mg dózis bizonyult megfelelônek a tartós kezelésre. A HBeAg-negatív betegek esetében már a négy-öt évig tartó kezelés eredményei is ismertek (27 29). A hároméves eredmények között kiemelték, hogy szinte azonnal relapsus következett be a betegek 92%- ában, ha a kezelést abbahagyták (28). A HBV-DNSszint átlagos, körülbelül 4 log 10 csökkenése hároméves folyamatos kezelés során fenntartható, de a betegek 5,9%-ában jelent meg adefovirrezisztens mutáns (rtn236t és rta181v). A négy-, illetve ötéves kezelés után a HBV-DNS 65, illetve 67%-ban nem mutatható ki, a GPT-szint 70, illetve 69%-ban normális (29). Kontroll-májbiopszia a fibrosis szignifikáns csökkenését igazolta a betegek körülbelül kétharmadában. Azonban négy év után 18%, öt év után 28% volt a rezisztens mutánsok aránya. Számos vizsgálat bizonyította, hogy az adefovirdipivoxil egyértelmûen alkalmas a lamivudinrezisztens mutánsok kezelésére is (30, 31). Egy olasz vizsgálatban a lamivudinrezisztens mutánsok megjelenését követôen az adefovirt is elkezdték, majd két évig adták folyamatosan együtt a két szert (32). Azoknak a betegeknek az esetében, akiknél az adefovirkezelést a mutánsok megjelenését követôen rövidesen el tudták kezdeni, már három hónapos kezelés után eltûnt a HBV-DNS-e. Ez végig fenntartható volt a teljes kezelési idô alatt és adefovirrezisztencia sem jelent meg, tehát ezek a betegek vírusmentessé váltak. Entecavir Az entecavir szintén nukleozidanalóg (cyclopentyl guanozin), nagyon hatékonyan gátolja a HBV-DNSpolimeráz enzimet. A közelmúltban jelent meg két III. fázisú vizsgálat, amelyet HBeAg-pozitív, illetve -negatív krónikus B hepatitises betegeken végeztek (33, 34). Mindkét esetben kettôs vak, randomizált módon lamivudinnal hasonlították öszsze az entecavirt. A HBeAg-pozitív tanulmányban 715 beteg szerepelt, a HBeAg-negatívban 648 beteget kezeltek. Egyelôre az egyéves adatokat publikálták. A HBeAg-pozitív betegek csoportjában 67%-ban, a HBeAg-negatív betegek csoportjában 90%-ban a HBV-DNS nem volt kimutatható. Az eredmények mindkét tanulmányban szignifikánsan jobbak voltak a lamivudincsoport eredményeinél. A vizsgált idôszakban az entecavirkezelés ideje alatt rezisztencia nem alakult ki. Az entecavirt Magyarországon még nem regisztrálták. Egyéb készítmények Sok egyéb nukleozid-, illetve nukleotidanalóggal folynak ígéretes vizsgálatok, ezek általában II-III. fázisú klinikai kipróbálás fázisában vannak. Közülük kiemelhetô a tenofovir, telbivudin, clevudin és az emtricitabin. A hazai helyzet Az akut B-vírus-hepatitis felnôttkorban 90-95%-ban meggyógyul, míg újszülöttekben hasonló arányban megy át krónikus hepatitisbe. A krónikus C-vírus-hepatitis kezelési lehetôségeit tekintve nem vagyunk lemaradva a nemzetközi színvonaltól. Sajnos ugyanez nem mondható el a krónikus B- vírus-hepatitis esetében. Bár a hagyományos IFN mellett a pegifn szinte azonnal elérhetô volt, a nukleozid-, illetve nukleotidanalóg vonatkozásában azonban egyértelmû lemaradás figyelhetô meg. A lamivudin hazánkban késéssel jelent meg 2000-ben. Az adefovir-dipivoxil vonatkozásában is többéves lemaradásunk van, hiszen a kijelölt hepatológiai centrumokban betegeink kezelése csak 2006-tól vált lehetôvé, de egyelôre csak egyedi méltányosság alapján kaphatják a betegek. Hazánkban a krónikus vírushepatitises betegek IFN-kezelésére egy szakmai bizottság adja meg az engedélyt. A jelenleg érvényes protokoll szerint a A lamivudinkezelés legfontosabb hosszú távú következménye a rezisztens mutánsok megjelenése. Tornai István: A krónikus B hepatitis kezelése 931

6 HBeAg-pozitív betegeket hat hónapig, a HBeAgnegatív betegeket 12 hónapig lehet kezelni hagyományos vagy pegifn-nel. A két pegifn közül csak az alfa-2a törzskönyvezett a B hepatitis kezelésére. Évente átlagosan száz beteg kezelésére kérnek engedélyt. A HBeAg-negatív betegek aránya mint más országokban nálunk is növekszik. A lamivudin már nem tartozik az engedélyköteles gyógyszerek csoportjába, de ennek a rendelése is a kijelölt hepatológiai centrumok orvosainak hatáskörébe tartozik. Pontosan nem tudjuk, hogy jelenleg hány beteg részesül lamivudinkezelésben. Számuk nyilvánvalóan jelentôsen növekedett az elmúlt években, hiszen az összes olyan beteg, aki az IFN-kezelésre (hagyományos vagy pegilált) nem került remisszióba, indokolt, hogy kapja. Ezenkívül, számos beteget kezelnek a hepatológiai centrumokban, akiknél az IFN kontraindikált (dekompenzált májzsugor, májtranszplantációra várók, már szervtranszplantáción átesett betegek), de betegségük aktív. A hazai irodalomban Ibrányi és munkatársai, illetve Pár és munkatársai számoltak be krónikus B hepatitis IFN-kezelésérôl (35, 36). A betegek 40, illetve 33%-a került tartós virológiai remisszióba, amely eredmény Számos vizsgálat bizonyította, hogy az adefovirdipivoxil egyértelmûen alkalmas a lamivudinrezisztens mutánsok kezelésére is. azonos a nemzetközi megfigyelésekkel. A HBV-DNS kimutatása egyre korszerûbb módszerekkel történik. A székesfehérvári Szent György Kórház vírusszerológiai laboratóriumában több éve a lamivudinrezisztens mutáns vizsgálata is lehetséges (37). Az adefovir-dipivoxil elérhetôségével az ilyen betegek kezelése is lehetôvé vált a kijelölt hepatológiai centrumokban. Összegzés A biokémiai és virológiai aktivitást mutató krónikus B- vírus-hepatitises betegek kezelésére az elsô választandó szer az IFN, amely ma elsôsorban a pegifn-alfa-2a. Fôképp az IFN immunmoduláns hatásától várható, hogy 6 12 hónapos kezelés után a betegek körülbelül egyharmadában tartós remisszió alakul ki. Azoknak a betegeknek, akiknél az IFN nem bizonyult hatékonynak vagy kontraindikált, lamivudin adása szükséges. A kezelés a legtöbb esetben folyamatos. A HBeAg-pozitív esetekben, ha a HBeAg-szerokonverzió bekövetkezik, további, legalább hat hónapos kezelés szükséges, majd a kezelés elhagyható, ez általában az esetek 20%-ában várható. Ha a HBeAg-szerokonverzió nem következik be, vagy a beteg HBeAg-negatív hepatitisben szenved, a lamivudint folyamatosan kell adni a rezisztens mutáns megjelenéséig. Amennyiben a mutáns megjelenik, a kezelést ki kell egészíteni adefovir-dipivoxillal. IRODALOM 1. Lok AS, McMahon BJ. Chronic hepatitis B. Hepatology 2001; 34: EASL International Consensus Conference on Hepatitis B. Consensus Statement. J Hepatol 2003;39:S3-S Marcellin P, Asselah T, Boyer N. Treatment of chronic hepatitis B. J Viral Hepat 2005;12: Lee WM. Hepatitis B virus infection. N Eng J Med 1997;337: Hadziyannis SJ, Vassilopoulos D. Hepatitis Be antigen-negative chronic hepatitis B. Hepatology 2001;34: Thomas H, Foster G, Platis D. Mechanisms of action of interferon and nucleoside analogues. J Hepatol 2003;39:S93-S Wong DKH, Cheung AM, O Rourke K, Naylor CD, Detsky AS, Heathcote J. Effect of alpha-interferon treatment in patients with hepatitis Be antigen-positive chronic hepatitis B. Ann Intern Med 1993;119: Thomas HC, Karayiannis P, Brook G. Treatment of hepatitis B virus infection with interferon. Factors predicting response to interferon. J Hepatol 1991;13:S4-S7. 9. Gervain J, Nemesánszky E, Csepregi A. A krónikus C hepatitis kezelésének újabb lehetôségei: a pegilált interferonok. LAM 2003; 13: Cooksley WGE, Piratvisuth T, Lee S, Mahachai V, Chao Y, Tanwandee T, et al. Peginterferon α-2a (40 kda): an advance in the treatment of hepatitis Be antigen-positive chronic hepatitis B. J Viral Hepat 2003;10: Lau GKK, Piratvisuth T, Luo KX, Marcellin P, Thongsawat S, Cooksley G, et al. Peginterferon alfa-2a, lamivudine, and the combination for HBeAg-positive chronic hepatitis B. New Eng J Med 2005;352: Marcellin P, Lau GKK, Bonino F, Farci P, Hadziyannis S, Jin R, et al. Peginterferon alfa-2a alone, lamivudine alone and the two in combination in patients with HBeAg-negative chronic hepatitis B. New Eng J Med 2004;351: Janssen HLA, Zonneveld M, Senturk H, Zeuzem S, Akarca US, Cakaloglu Y, et al. Pegylated interferon alfa-2b alone or in combination with lamivudine for HBeAg-positive chronic hepatitis B: a randomized trial. Lancet 2005;365: Chan HL, Leung NW, Hui AZ, Wong VW, Liew CT, Chim AM, et al. A randomized, controlled trial of combination therapy for chronic hepatitis B: comparing pegylated interferon-alpha2b and lamivudine with lamivudine alone. Ann Intern Med 2005;142: Lai CL, Chien RW, Leung NWY, Chang TT, Guan R, Tai DI, et al. A one year trial of lamivudine for chronic hepatitis B. N Eng J Med 1998;339: Dienstag JL, Schiff E, Wright T, Perillo RP, Hann HWL, Goodman Z, et al. Lamivudine as initial treatment for chronic hepatitis B in the United States. N Eng J Med 1999;341: Schalm SW, Heathcote J, Cianciara J, Farrell G, Sherman M, Willems B, et al. International Lamivudine Study Group. Lamivudine and alpha interferon combination treatment of patients with chronic hepatitis B infection: a randomized trial. Gut 2000;46: Schiff ER, Dienstag JL, Karayalcin S, Grimm IS, Perillo RP, Husa P, et al. Lamivudine and 24 weeks of lamivudine/interferon combination therapy for hepatitis Be antigen-positive chronic hepatitis B in interferon nonresponders. J Hepatol 2003;38: Tassopoulos N, Volpes R, Pastore G, et al. Efficacy of lamivudine in patients with hepatitis Be antigen-negative/hepatitis B virus DNA-positive (precore mutant) chronic hepatitis B. Hepatology 1999;29: Liaw YF, Sung JJY, Chow WC, Farrell G, Lee CZ, Yuen H, et al. Lamivudine for patients with chronic hepatitis B and advanced liver disease. N Eng J Med 2004;351: Honkoop P, de Man RA, Niesters HGM, Zondervan PE, Schalm SW. Severe acute exacerbation of chronic hepatitis B virus infection after withdrawal of lamivudine therapy. Hepatology 2000;32: Keeffe EB, Dieterich DT, Han SB, Jacobson IM, Martin P, Schiff ER, et al. A treatment algorithm for the management of chronic B virus 932 LAM 2006;16(11):

7 infection in the United States. Clin Gastroenterol Hepatol 2004;2: Papatheodoridis GV, Dimou E, Laras A, Papadimitropoulos V, Hadziyannis SJ. Course of virologic breakthroughs under longterm lamivudine in HBeAg-negative precore mutant HBV liver disease. Hepatology 2002;36: Lau DT, Khokhar MF, Doo E, Ghany MG, Herion D, Park Y, et al. Long-term therapy of chronic hepatitis B with lamivudine. Hepatology 2000;32: Perrillo R, Wright T, Rakela J, Levy G, Schiff E, Gish R, et al. A multicenter United States-Canadian trial to assess lamivudine monotherapy before and after liver transplantation for chronic hepatitis B. Hepatology 2001;33: Marcellin P, Chang TT, Lim SG, Tong MJ, Sievert W, Shiffman M, et al. for the Adefovir dipivoxil 437 Study Group. Adefovir dipivoxil for the treatment of hepatitis Be antigen-positive chronic hepatitis B. N Eng J Med 2003;348: Hadziyannis SJ, Tassopoulos NC, Heathcote EJ, Chang TT, Kitis G, Rizzetto M, et al. Adefovir dipivoxil for the treatment of hepatitis Be antigen-negative chronic hepatitis B. N Eng J Med 2003; 348: Hadziyannis SJ, Tassopoulos NC, Heathcote EJ, Chang TT, Kitis G, Rizzetto M, et al. Long-term therapy with adefovir dipivoxil for HBeAg-negative chronic hepatitis B. New Eng J Med 2005; 352: Hadziyannis S, Tassopoulos N, Chang TT, Heathcote J, Kitis G, Rizzetto M, et al. Long-term adefovir dipivoxil treatment induces regression of liver fibrosis in patients with HBeAg-negative chronic hepatitis B: Results after 5 years of therapy. Hepatology 2005; 42:754A (Abstract LB14). 30. Peters MG, Hann HW, Martin P, Heathcote J, Buggisch P, Rubin R, et al. Adefovir dipivoxil alone or in combination with lamivudine in patients with lamivudine-resistant chronic hepatitis B. Gastroenterology 2004;126: Perillo R, Hann HW, Mutimer D, Willems B, Leung N, Lee WM, et al. Adefovir dipivoxil added to ongoing lamivudine in chronic hepatitis B with YMDD mutant hepatitis B virus. Gastroenterology 2004;126: Lampertico P, Vigano M, Manenti E, Iavarone M, Lunghi G, Colombo M. Adefovir rapidly suppresses hepatitis B in HBeAgnegative patients developing genotypic resistance to lamivudine. Hepatology 2005;42: Chang TT, Gish RG, de Man R, Gadano A, Sollano J, Chao YC, et al. A comparison of entecavir and lamivudine for HBeAg-positive chronic hepatitis B. New Eng J Med 2006;354: Lai CL, Shouval D, Lok AS, Chang TT, Cheinquer H, Goodman Z, et al. Entecavir versus lamivudine for patients with HBeAgnegative chronic hepatitis B. New Eng J Med 2006;354: Ibrányi E, Nagy E, Szalay F, Horváth G, Dávid K. Krónikus aktív hepatitis interferon (Egiferon) kezelése. Orv Hetil 1993;134: Pár A, Telegdy L, Gógl Á, Müller É és a hepatológiai centrumok munkacsoportjai. Krónikus vírus hepatitisek interferon kezelése Magyarországon: 5 éves tapasztalatok. Multicentrikus tanulmány. Orv Hetil 1999;140: Gervain J, Papp I, Csöndes M, Nemesánszky E, Rácz I, Ribiczey P, et al. A hepatitis B-vírus lamivudinrezisztens mutánsainak meghatározása. Orv Hetil 2003;144: HÍR VIII. BUDAPEST DIABETES SZIMPÓZIUM Prevenció és terápia a diabetológiai gyakorlatban Idôpont: február 10. Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad téri Elméleti Tömb, díszterem, 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. Szervezôk: dr. Halmos Tamás, dr. Jermendy György Program: : Érkezés, helyszíni regisztráció Üléselnök: dr. Jermendy György : dr. Halmos Tamás A 2-es típusú diabetes megelôzési lehetôségének újabb bizonyítékai : dr. Winkler Gábor Megóvható-e a béta-sejt-funkció tiazolidindionok alkalmazásával 2-es típusú diabetesben? : dr. Wittmann István Primer, szekunder és tercier prevenciós lehetôségek a cukorbetegek nefrológiai gondozása során : Szünet Üléselnök: dr. Halmos Tamás : dr. Jermendy György Metabolikus szindróma kardiometabolikus kockázat cardiovascularis prevenció : dr. Paragh György Az antilipaemiás kezelés új evidenciái diabetes mellitusban : dr. Gerô László Újabb megfigyelések inzulinanalógokkal : dr. Kempler Péter A neuropathia diabetica újabb terápiás lehetôségei Zárszó Tesztírás 13.30: Állófogadás A részvétel az orvostovábbképzés keretén belül 10 kreditpont értékû. A részvétel a Magyar Diabetes Társaság diabetológus minôsítése keretén belül 1 kreditpont értékû. Tornai István: A krónikus B hepatitis kezelése 933