68. szám Budapest, április. Elnökségi ülés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "68. szám Budapest, 2007. április. Elnökségi ülés"

Átírás

1 68. szám Budapest, április T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Idén még két alkalommal jelennek meg elõírások: július 1-jén illetve október 1-jén. Ezt követi az aszfaltburkolatelõírások teljes átdolgozása az új európai szabványok kiegészítéseként. Másik témakör a talán legfontosabb tíz hídtervezési elõírás átdolgozása, az Eurocode-nak megfelelõen. Szakbizottságaink már hónapok óta ezen dolgoznak, néhány elõírás-tervezet már az egyeztetési fázison is túljutott. A honlapon és a hírlevélben lesz majd további információ az érdeklõdõk számára. A Maút idén is dr. Vásárhelyi Boldizsár-díjjal szeretné kitüntetni azokat a kollégákat, akik a Maút érdekében sokat tettek. Várjuk javaslataikat a Maút titkárságára. A Maút MSZ EN ISO 9001 szabvány szerinti minõségirányítási rendszert mûködtet, amelynek hároméves felülvizsgálata április 12-én sikeresen befejezõdött. Az útépítési akadémia tizedik programját május 8-9-én tartjuk, Balatonföldváron a Közúti Oktatási Központban. Témája az államreform és a közlekedésfejlesztés aktuális kérdései. A jelentkezési lap a honlapról letölthetõ. Elnökség Tartalom Elnökségi ülés A ÁPRILIS 12-ei ülésen az elnök beszámolt azokról a megbeszélésekrõl, amelyek célja az új együttmûködési megállapodások kidolgozása a megváltozott államigazgatási szervezeti körülmények között. Beszámolt arról is, hogy elõremutató tárgyalásokat folytat a szakmai képviselõivel a közutak tervezési elõírásai illetve az útépítési szerzõdések egységes mûszaki feltételei tárgyában. Az elnökség a beszámolót jóváhagyólag elfogadta, kérte az elnököt a munka folytatására. Az elnökségi ülés határozata 1/2007. EH (IV. 12.) Az elnökség a év gazdasági és mûszaki teljesítményének lezárásaként május 24-én 14 órára összehívta a közgyûlést. Helyszín: Makadám Mérnök Klub A közgyûlés napirendjeként javasolja a évi mérlegbeszámoló és a évi terv tárgysorozatba vételét. 2/2007. EH (IV. 12.) A 2006 májusában megtartott közgyûlésen a szervezet korszerûsítésére hangzott el javaslat a szakmai átalakulás figyelembevételével. Az elnökség továbbra is napirenden tartja, hogy a változó igényeknek jobban megfelelõ, a kihívásokra gyorsabban reagáló civil szervezet legyen a Maút. A szervezet átalakítása az idei közgyûlés napirendjén nem szerepel. Elnökségi ülés 1 Elõírások elõkészületben 1 Közgyûlés 1 Útügyi elõírások április 1. 2 Pályázat 4 K ö z g y û l é s A MAÚT ÉVI közgyûlése május 24-én szerdán, 14 órakor lesz. Kérjük, jegyezzék elõ az idõpontot! Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyûlés idõpontja eltér a megszokottól, tekintettel a hosszú hétvégére, a helyszín változatlanul a Fõmterv irodaház. Elõkészületben ÚT Pihenõhelyek és szolgáltató létesítmények telepítése gyorsforgalmi közúthálózat mellé ÚT :1998 számú elõírást.) ÚT Kompozit burkolatú merev útpályaszerkezetek építése. Építési elõírások ÚT Aszfaltburkolatok fenntartása ÚT :1998 számú elõírást.) ÚT Betonburkolatok fenntartása ÚT Útpályaszerkezetek kötõanyag nélküli és hidraulikus kötõanyagú alaprétegei. Építési elõírások ÚT :2003 számú elõírást.) ÚT Útpályaszerkezetek kötõanyag nélküli és hidraulikus kötõanyagú alaprétegei. Tervezési elõírások ÚT :2003 számú elõírást.) ÚT Betonkõ burkolatú pályaszerkezetek tervezése és építése. Követelmények ÚT :2004 számú elõírást.) ÚT Beton útburkolatok átvezetése hidakon. Vasbeton hidak szigetelése és burkolata

2 Kerékpáros pályázat a) Kétirányú forgalmú kerékpárút (ÚT , 4.9. ábra) 1,00 1,00 1,00 3,00 Kerékpározásra alkalmas hálózati elemek tervezési osztályai és fõbb jellemzõi (ÚT , 4.1. táblázat, kivonat) Kerékpáros -hálózati elemek (a közúti csomópont kiépítettsége) KERÉKPÁROS FÕUTAK: Kerékpáros pályák (Különszintû vagy jelzõlá mpás csomópont) I. rendû kerékpá rutak (Alárendelt esetben lehetõleg jelzõlámpás csomópont) II. rendû kerékpárutak (belterületi is) (Szintbeni csomópontok esetén kerékpáros - átvezetés mindenhol kijelölve) KERÉKPÁROS MELLÉKUTAK (Átvezetés kijelölése: gyalog- és kerékpá rút) A GKM PÁLYÁZATI felhívást tett közzé kerékpárutak építésének, tervezésének támogatására. A pályázati felhívás szerint a pályázat mûszaki tartalma meg kell, hogy feleljen az ÚT elõírásnak és az abban szereplõ összes hivatkozott elõírásnak, törvénynek, rendeletnek. A december 1-jétõl hatályos útügyi mûszaki elõírás az ben kiadott, ÚT Kerékpárforgalmi létesítmények tervezési útmutatója és útbaigazító jelzésrendszere címû útügyi mûszaki ajánlást váltotta fel. Tárgyalja a lehetséges kerékpárforgalmi létesítményeket, hazai vizsgálatok alapján javaslatot ad a kerékpáros-létesítmény típusának megválasztására. Meghatározza a kerékpáros-hálózattal szembeni alapvetõ követelményeket és a tervezési szinteket. Ezekhez a tervezési szintekhez különbözõ kiépítésû és tervezési sebességû elemek alkalmazhatók, melyek fajtáit és lehetséges szélességi méreteit táblázatból lehet kiválasztani. Tartalmazza továbbá a kerékpársávok méretét, a szükséges szélességnöveléseket, a vízszintes és magassági vonalvezetés tervezésénél alkalmazható minimális paramétereket, a kerékpársávok elhelyezési lehetõségeit a közutak keresztmetszetében, és másokat. Reméljük, hogy ez a figyelemfelhívás, és maga az elõírás elõsegíti a kerékpáros-forgalom biztonságának növelését, a kerékpárút-hálózat bõvülését. Tervezési sebesség km/h > Kiépítés mó dja és jellemzõ keresztmetszet Önálló vonalv ezetésû kerékpárút: Irányonként elválasztott Ajánlott A hírlevelet összeállította: Császár Gabriella, dr. Csorja Zsuzsanna, Kovács Kinga, dr. Petõcz Mária, dr. Schváb János Legkisebb burkolatszéle sség, m 2 2,6+0,8 =6,0 2 2,4+0,8 =5,6 Háromsávos 4,0 3,6 Kétsávos (ütemezett kiépítés) 3,0 2,6 Egyirányú forgalmú 2,4 2,0 Kétirányú forgalmú 4,0 3,6 Közút melletti k erékpárút : Egyirányú 2,0 1,6 2 Kétirányú kétoldali 2,6 2,4 Kétirányú egyoldali 3,4 3,0 Önálló vonalvezet ésû kerékpárút : Kétirányú fo rgalmú 3,0 2,6 Közút melletti kerékpárút: Egyirányú 1,8 1,4 3 Kétirányú kétoldali 2,4 2,2 Kétirányú egyoldali 3,2 2,6 Elválasztott közös gyalog - és kerékpárút 4,0 3,6 Kerékpársáv csak belterül eten 2,0 1,5 1 Kerékpár - és buszsáv csak belterületen 4,25 3,75 20 Kétirányú egyoldali 2,6 2,0 < 20 Elválasztás nélküli közös gyalog- és kerékpárút 3,3 2,7 Kerékpársáv csak belter ületen 1,5 1,3 Megjegyzés: 1) Legalább 1,3 m, legfeljebb 30 m hosszon 2) 1,6 m legfeljebb 500 m hosszon alkalmazható, helyi szûkületeknél (legfeljebb 200 m hosszon) 1,0 m szélesség alkalmazható 3) 1,4 m legfeljebb 500 m hosszon alkalmazható, helyi szûkületeknél (legfeljebb 200 m hosszon) 1,0 m szélesség alkalmazható Belterületen a sebesség csökkentésével alacsonyabb paraméterek is alkalmazhatók b) Minimális értékek mellett 1,20 1,40 2,60 4 dr. Csorja Zsuzsanna szakbizottság vezetõ

3 Jel Cím Oldal Ár 1. ÁLTALÁNOS TÉMAKÖR ÚT :1995 Az azonosítópont típusú helyazonosítási mód ÚT :2002 Az Országos Közúti Adatbank működési rendje ÚT :2001 Útkísérletek lebonyolítása ÚT :1999 Az Útinform számára történő számítógépes információszolgáltatás módja és rendje ÚT :2003 Országos közutak nyilvántartása. Kettős helyazonosítás szabályozása ÚT :2000 Országos közutak nyilvántartása. Közúti hidak helyazonosítása ÚT :2002 Útépítési adatközlő táblák alkalmazása ÚT :2004 Statikus tengelyterhelés-mérés FORGALOMSZABÁLYOZÁS TÉMAKÖR ÚT :1982 Közúti vezetőkorlát. Elhelyezési előírások ÚT :1982 Közúti vezetőkorlát. Acél vezetőkorlát (Visszavonva, Közl. Ért. 24/I.) ÚT :1998 Közúti vezetőkorlát. Acél vezetőkorlát. (kiegészítés) (Visszavonva, Közl. Ért. 24/1.) ÚT :2006 Útburkolati jelek anyagai. Az útburkolati jelek felhasználói követelményei ÚT :1992 Településen átvezető főutak forgalmának csillapítása ÚT :2004 Országos közutak keresztmetszeti forgalmának meghatározása ÚT :2001 Útburkolati jelek tervezése (ÚBJT) ÚT /1M:2005 Útburkolati jelek tervezése (ÚBJT) ÚT :2004 és ÚT :2004 Közúti jelzőtáblák. A jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása és elhelyezése Közúti jelzőtáblák. A közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményei (JETSZ) [A 83/2004. (VI. 4.) GKM r. mell., tartalmazza 84/2004. (VI. 4.) GKM r.] ÚT :2004 Közutak melletti ingatlanok, kiszolgáló létesítmények útcsatlakozása ÚT :2007 ÚJ Jármű- és gyalogosérzékelők (detektorok) alkalmazása (ÚT :1995) ÚT :2005 Közutak távlati forgalmának meghatározása előrevetítő módszerrel ÚT :2007 ÚJ Közutakon folyó munkák elkorlátozása és ideiglenes (ÚT :1998) forgalomszabályozása ÚT :2003 Közúti forgalomirányító berendezések. Fényjelző készülékek ÚT : 2001 és ÚT /1M:2002 ÚT /1M:2002 ÚT : és /1M:2002 Közúti jelzőtáblák. A feliratok betűi, számjegyei és írásjelei; Közúti jelzőtáblák. Veszélyt jelző táblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Áthaladási elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Tilalmi jelzőtáblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Utasítást adó jelzőtáblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Különleges szabályokat jelző táblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Tájékoztató jelzőtáblák és jelképeik; és /1M:2002 Közúti jelzőtáblák. Kiegészítő jelzőtáblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Belső átvilágítású jelzőtáblák és jelképeik; A közúti jelzőtáblák műszaki szabályzata (JTSZ) [A 4/2001. (I. 31.) KöViM r. mell.] és a módosítások (ÚT /M ÚT /M) ÚT /1M:2002 Közúti jelzőtáblák. A feliratok betűi, számjegyei és írásjelei ÚT /1M:2004 Közúti jelzőtáblák. Veszélyt jelző táblák és jelképeik ÚT /1M:2004 Közúti jelzőtáblák. Különleges szabályokat jelző táblák és jelképeik ÚT /1M:2004 Közúti jelzőtáblák. Tájékoztató jelzőtáblák és jelképeik ÚT /1M:2002 Közúti jelzőtáblák. Kiegészítő jelzőtáblák és jelképeik ÚT /2M:2004 Közúti jelzőtáblák. Kiegészítő jelzőtáblák és jelképeik ÚT :2002; ÚT :2002 ÚT : Közúti jelzőtáblák. Útbaigazító és utaló jelzőtáblák és jelképeik; Közúti jelzőtáblák. Az útbaigazító jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása és elhelyezése; A közúti útbaigazítás rendszerének és jelzéseinek követelményei (ÚTIR) [A 40/2001. (XI. 23.) KöViM r. mell.] és módosítások (ÚT /M, /M) ÚT /1M:2004 Közúti jelzőtáblák. Útbaigazító és utaló jelzőtáblák és jelképeik ÚT /1M:2004 Közúti jelzőtáblák. Útbaigazító jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása és elhelyezése ÚT :2006 Közúti jelzőtáblák. Idegenforgalmi jelzőtáblák és alkalmazásuk ÚT :1998 Pihenőhelyek és szolgáltató létesítmények telepítése gyorsforgalmi közúthálózat mellé ÚT :1998 Közterületi információs táblák megtervezése, alkalmazása és elhelyezése Színes változatban 6000 ÚT :2001; és /1M:2002 Közúti útburkolati jelek alakja, mérete, ÚT /1M:2002 színe és elrendezése; A közúti útburkolati jelek szabályzata ÚT :2001 (ÚBJSZ) [A 46/2001. (XII. 20.) KöViM r. melléklete a 11/ (III. 13.) KöViM r. módosításáról] ÚT /1M:2002 Közúti útburkolati jelek alakja, mérete, színe és elrendezése ÚT /2M:2005 Közúti útburkolati jelek alakja, mérete, színe és elrendezése ÚT :2001; ÚT : A közúti útelzárás, elkorlátozás és forgalomterelés elemei; A közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági szabályzata [A 3/2001. (I. 31.) KöViM r. mell.] ÚT :2006 A változtatható jelzéstartalmú közúti jelzőtáblák követelményei ÚT :2002 Közúti jelzőtárcsa ÚT :2005 Közúti visszatartó rendszerek I. A biztonsági korlátok feltartóztatási fokozatai a közutakon ÚT :2005 A követési távolság útburkolati jeleinek értelmező táblái ÚT :2005 A külterületi közutak menti fásítás szabályozása a forgalombiztonsági szempontok figyelembevételével TERVEZÉS TÉMAKÖR ÚT :2004 Közutak tervezése (KTSZ) ÚT :2005 Aszfaltburkolatú útpályaszerkezetek méretezése és megerősítése ÚT :2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése ÚT :2001 Körforgalmú csomópontok tervezése ÚT :2003 Előzési és kapaszkodószakaszok tervezése

4 ÚTÜGYI ELŐ ÍRÁSOK ÁPRILIS 1. Jel Cím Oldal Ár ÚT :2005 A parkolási létesítmények geometriai tervezése ÚT :2004 Szintbeni közúti csomópontok méretezése és tervezése ÚT :2004 Közutak víztelenítésének tervezése ÚT :2002 Üzemi létesítmények tervezése. Autópálya-mérnökségek tervezése ÚT :2003 A településrendezési tervek közúti közlekedési munkarészei. Tartalmi követelmények ÚT :2003 ÚT : A jelzőlámpás forgalomirányítás tervezése, telepítése és üzemeltetése, A Jelzőlámpás Forgalomirányítás Szabályzata (FISZ) [A 41/2003. (VI. 20.) GKM r. mell.] ÚT :2005 Szintbeni közúti vasúti átjárók kialakítása. Geometriai kialakítás, pályaszerkezet, víztelenítés, forgalomszabályozás, üzemeltetés ÚT :2006 Úttervezési rajzok tartalmi és formai követelményei KÖRNYEZETVÉDELEM TÉMAKÖR ÚT :1981 A közlekedési zaj csökkentése úttervezési módszerekkel ÚT :2003 Közúti közlekedési zaj számítása ÚT :2006 Közúti zajárnyékoló falak. Létesítés és fenntartás SZERKEZETTERVEZÉS TÉMAKÖR ÚT :2003 Hídtartozékok I. Közúti hidak sarui és dilatációs szerkezetei ÚT :2005 Közúti visszatartó rendszerek II. Acélkorlátok hidakon ÚT :2002 Közúti hidak tervezési előírásai VI. Beavatkozások tervezése meglévő hidakon ÚT :2003 Közúti alagutak létesítésének általános feltételei ÚT :2002 Hídvizsgálat I. Megépült közúti hidak teherbírás-vizsgálata ÚT :2006 Kerékpárutak, gyalogutak és járdák pályaszerkezete ÚT :2006 Kisforgalmú utak pályaszerkezetének méretezése BURKOLATFENNTARTÁS TÉMAKÖR ÚT :1998 Aszfaltburkolatok fenntartása ÚT :1983 Az útfenntartás műszaki irányelvei. Beton-, kő- és műkő burkolatok ÚT :1998 Aszfaltburkolatok repedéseinek, hézagainak kitöltése ÚT :1999 Hosszirányú útpálya-egyenetlenség mérése Bump-integrátorral ÚT :2002 Hosszirányú pályaegyenetlenség mérése mozgóbázisú mérőkészülékkel ÚT :1999 Az útburkolat-felület csúszásellenállásának vizsgálata. Mérés Scrim-mérőkocsival ÚT :1998 RST-mérés és -értékelés ÚT :1998 Dinamikus teherbírásmérés ÚT :1999 Burkolatfelület állapotának minősítése Roadmaster rendszerrel ÚT :1998 Teherbírásmérés könnyű ejtősúlyos berendezéssel ÚT :2000 RST-mérés eredményeinek feldolgozása ÚT :2000 Dinamikus behajlásmérés méretezéshez (KUAB) ÚT :2000 Dinamikus teherbírásmérés (KUAB). Mérési eredmények feldolgozása ÚT :2005 Dinamikus tömörség- és teherbírásmérés kistárcsás könnyű ejtősúlyos berendezéssel HÍD- ÉS MŰ TÁRGYFENNTARTÁS TÉMAKÖR ÚT :2003 Közúti hidak fenntartása ÚT :2004 Közúti hidak korrózióvédelme III. Acélszerkezetek védelme ÚT :2003 Közúti hidak korrózióvédelme I. Betonszerkezetek primer (technológiai) védelme ÚT :1999 Közúti betonburkolatok és műtárgyak roncsolásmentes vizsgálata Schmidt-kalapáccsal és ultrahanggal ÚT :2007 ÚJ Közúti hidak védelme járművek okozta károk ellen (ÚT :2004) ÚT :2003 Közúti hidak korrózióvédelme II. Kész betonszerkezetek ÚT :1999 Közúti hidak nyilvántartása és műszaki felügyelete [Az 1/1999. (I. 14.) KHVM r. mell.] ÚT :2004 Közúti hidak nyilvántartása és műszaki felügyelete. Kiegészítő adatok és vizsgálati szempontok ÚT :1999 Országos közutak nyilvántartása. Közutak feletti akadályok TÉLI ÚTÜZEMELTETÉS TÉMAKÖR ÚT :1999 Szórósó. Technikai nátrium-klorid ÚT /1M:2005 Szórósó. Technikai nátrium-klorid ÚT :1983 Hóvédművek. Műanyaghálós hóvédművek ÚT :2007 (ÚT :2002) ÚT :1998 ÚJ 9. FÖLDMŰ VEK TÉMAKÖR Utak és autópályák létesítésének általános geotechnikai szabályai Radiometriás tömörségmérés. Földművek, kötőanyag nélküli alaprétegek, hidraulikus kötőanyagú útalapok térfogatsűrűségének és víztartalmának meghatározása ÚT :2000 Közúti töltéssüllyedések mérése BETON- ÉS KŐ BURKOLATOK TÉMAKÖR ÚT :2006 Beton pályaburkolatok építése. Építési előírások, követelmények ÚT :1993 Útépítési beton burkolatalapok. Követelmények ÚT :2006 Kő- és műkő burkolatok építése ÚT :2003 Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. Építési előírások ÚT :2003 Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. Tervezési előírások ÚT :2006 Útépítési beton burkolatalapok. Tervezési előírások ÚT :2006 Pályalemezekből visszanyert beton újrafelhasználása ÚT :2006 Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése ÚT :2004 Betonkő burkolatú pályaszerkezetek tervezése és építése. Követelmények

5 Jel Cím Oldal Ár 11. ASZFALTBURKOLATOK TÉMAKÖR ÚT :2006 Útépítési aszfaltkeverékek és út-pályaszerkezeti aszfaltrétegek ÚT :1989 Hígított bitumenes aszfaltmakadám pályaszerkezeti rétegek ÚT :1983 Aszfalt pályaszerkezeti rétegek építése ÚT :2000 Útburkolatok felületi bevonata. Kötőanyag kipermetezésével és zúzalék kiszórásával készült felületi bevonatok ÚT :1992 Kohósalakaszfalt útpályaalapok és -burkolatok ÚT :1998 Aszfaltok hasítóvizsgálata ÚT :2004 Kationaktív bitumenemulzió kötőanyagú alaprétegek, útburkolatok és kátyúzókeverékek ÚT :1990 Aszfaltrétegek tapadásvizsgálata nyírással ÚT :2003 Útburkolatok felületi bevonata. Hideg keveréses és terítéses technológiával készült felületi bevonatok ÚT :2001 Burkolatkeménység mérése PTS-berendezéssel ÚT :2002 Hézagmentes testsűrűség meghatározása fémpiknométeres módszerrel HÍD- ÉS MŰ TÁRGYÉPÍTÉS TÉMAKÖR ÚT :2004 Közúti hidak tervezése. Általános előírások ÚT :2000 Közúti hidak építése I. Beton, vasbeton és feszített vasbeton hídszerkezetek építése ÚT :2002 Közúti hidak építése II. Acélhidak gyártása és szerelése ÚT :2003 Közúti hidak építése III. Fahidak és hídállványok ÚT :2000 Közúti hidak szigetelése I. Vasbeton pályalemezű hidak felszerkezetének szigetelése és aszfaltburkolata ÚT :2006 Közúti hidak szigetelése III. Vasbeton pályalemezű közúti hidak szigetelésének készítése bitumenes lemezekkel ÚT :1999 Beton-, vasbeton és feszített vasbeton hidak betonkorróziós vizsgálata. Karbonátosodás, a kloridbehatolás mélységének és a kloridtartalom mennyiségének meghatározása ÚT :2006 Közúti hidak szigetelése II. Acél pályalemez szigetelése és burkolata ÚT :2004 Közúti hidak tervezési előírásai I. Általános létesítési szabályok ÚT :2004 Közúti hidak tervezési előírásai II. Erőtani számítás ÚT :2005 Közúti hidak tervezési előírásai III. Közúti acélhidak tervezése ÚT :2004 Közúti hidak tervezési előírásai IV. Beton, vasbeton és feszített vasbeton közúti hidak tervezése ÚT :2004 Közúti hidak tervezési előírásai V. Öszvérhidak ÚT :2001 Közúti hidak építése IV. Nyitott munkagödör kialakítása, víztelenítése ÚT :2001 Közúti hidak építése V. Alapozások BITUMEN TÉMAKÖR ÚT :1984 Útépítési ásványolaj-bitumenek viszkozitásának meghatározása rotációs viszkoziméterrel ÚT :2002 Modifikált útépítési bitumenek. Követelmények ÚT :1998 Modifikált útépítési bitumenek rugalmas visszaalakulás-vizsgálata ÚT :2002 Kationaktív bitumenemulziók. Követelmények ÚT :2002 Kationaktív bitumenemulziók vizsgálata ÚT :2002 Hidegen bedolgozható kátyúzó anyagok (hígított bitumen, bitumenemulzió és speciális kötőanyagú keverékek) összetétele, gyártása, bedolgozása, minősítése 14. ÁSVÁNYI ANYAGOK TÉMAKÖR ÚT :2006 Útépítési zúzottkövek és zúzottkavicsok ÚT :1989 Töltőanyagok aszfaltkeverékekhez ÚT :2002 Pernye alkalmazása útépítési kötőanyagként EGYÉB, KÜLÖNLEGES ANYAGOK TÉMAKÖR ÚT :1998 Útburkolatok hézagkitöltő anyagai ÚT :1990 Út- és hídépítési betonok párazáró anyagainak minőségi követelményei és vizsgálati módszerei ÚT :1999 Közúti hídszigetelések felülettel párhuzamos tapadószilárdságának laboratóriumi vizsgálata ÚT :1999 Beton pályalemezű közúti hidakon alkalmazott szigetelési anyagok hőtűrő képességének laboratóriumi vizsgálata ÚT :2006 Beton pályalemezű közúti hidakon alkalmazott szigetelési rendszer hőtűrő képességének és vízállóságának laboratóriumi vizsgálata ÚT :2003 Bontott útépítési anyagok újrahasználata és hasznosítása. Általános feltételek ÚT :2004 Bontott útépítési anyagok újrahasználata I. Helyszíni hideg újrahasznosítás ÚT :2006 Bontott útépítési anyagok újrahasználata II. Telepen történő hideg újrahasznosítás Az árak az áfát nem tartalmazzák! T E R V E Z É S I Ú T M U T A T Ó K 1. A közúti forgalom csillapítása Mélygarázsok tervezése Közutakon alkalmazható sebességcsökkentő eszközök Közúti zajcsökkentési katalógus Helyi közutak keresztmetszeti forgalmának meghatározása Közúthálózati elemek kapacitása Utak üzemeltetése és fenntartása Zajárnyékoló falak helyszíni vizsgálata Aszfaltburkolatú útpályaszerkezetek méretezésének segédlete A vonalvezetés tervezése, a vízszintes és magassági vonalvezetés összehangolása Különszintű csomópontok tervezése Mozgáskorlátozottak közlekedését segítő közúti létesítmények kialakítása Szintbeni közúti csomópontok tervezése és méretezése Útépítési Szerződések Egységes Műszaki Feltételei (USZEF) Az útügyi előírások és tervezési útmutatók megvásárolhatók a Magyar Útügyi Társaságnál: 1024 Budapest, II. Lövőház u. 31. I/3. Tel.: (1) , fax: (1) Honlap: office@maut.hu

e-ut SZÁMKERESŐ lista RÉGI [ÚJ] számozás

e-ut SZÁMKERESŐ lista RÉGI [ÚJ] számozás Előlap 2009. január elsejétől az e-ut rendszerben az útügyi műszaki előírások, az útügyi műszaki szabályzatok és a tervezési útmutatók számozása új formátumú. A változtatást az előírások rendezésének új

Részletesebben

62. szám Budapest, 2005. december. Elõkészületben

62. szám Budapest, 2005. december. Elõkészületben 62. szám Budapest, 2005. december T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, eredményes új esztendõt kívánunk minden tagtársunknak! 2006-ban folytatjuk az útügyi elõírások

Részletesebben

e - UT S Z Á M K E R E S Ő l i s t a R É G I [ Ú J ] s z á m o z á s

e - UT S Z Á M K E R E S Ő l i s t a R É G I [ Ú J ] s z á m o z á s Előlap 2009. január elsejétől az e-ut rendszerben az útügyi műszaki előírások, az útügyi műszaki szabályzatok és a tervezési útmutatók számozása új formátumú. A változtatást az előírások rendezésének új

Részletesebben

e-ut SZÁMKERESŐ lista RÉGI [ÚJ] számozás

e-ut SZÁMKERESŐ lista RÉGI [ÚJ] számozás Előlap 2009. január elsejétől az e-ut rendszerben az útügyi műszaki előírások, az útügyi műszaki szabályzatok és a tervezési útmutatók számozása új formátumú. A változtatást az előírások rendezésének új

Részletesebben

56. szám Budapest, október. Így 2004-ben a felhasználható öszszeg forint, melyet a Magyar Útügyi Társaság a dr.

56. szám Budapest, október. Így 2004-ben a felhasználható öszszeg forint, melyet a Magyar Útügyi Társaság a dr. 56. szám Budapest, 2004. október T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Október 1-jétõl hatályos öt új elõírás, melyek megvásárolhatók a MAÚT-nál. Legközelebb 2005. januárjától lépnek hatályba újabb elõírások.

Részletesebben

e-ut SZÁMKERESŐ lista ÚJ [RÉGI] számozás

e-ut SZÁMKERESŐ lista ÚJ [RÉGI] számozás Előlap 2009. január elsejétől az e-ut rendszerben az útügyi műszaki előírások, az útügyi műszaki szabályzatok és a tervezési útmutatók számozása új formátumú. A változtatást az előírások rendezésének új

Részletesebben

Az útügyi műszaki előírások helye a szabályozási rendszerben

Az útügyi műszaki előírások helye a szabályozási rendszerben Az útügyi műszaki előírások helye a szabályozási rendszerben Tájékoztató az útügyi műszaki dokumentumok 2011. december 15-tel egységesülő jelölési rendszeréről Hibajavítások, állásfoglalások e-ut - SZÁMKERESŐ

Részletesebben

45. szám Budapest, 2002. október. a 2002. szeptember 25-i és október 1-jei ülésen

45. szám Budapest, 2002. október. a 2002. szeptember 25-i és október 1-jei ülésen 45. szám Budapest, 2002. október T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! A közgyûlésen megválasztott új elnökség júniusban megalakult. A nyári szünet után, a MAÚT-közgyûlésen megtárgyalt és elfogadott szerzõdést

Részletesebben

Minden külön értesítés helyett! Egyéni tagdíj

Minden külön értesítés helyett! Egyéni tagdíj 48. szám Budapest, 2003. április T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Az elmúlt év egyik legfontosabb elõírása az ÚT 2-1.222 Utak geotechnikai tervezésének általános szabályai. Az elõírás használatával

Részletesebben

51. szám Budapest, október

51. szám Budapest, október 51. szám Budapest, 2003. október T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Hírlevelünkben közreadjuk a 2003. szeptember 1-jétõl hatályos teljes útügyi mûszaki elõíráslistát. Legközelebb 2004 januárjától lépnek

Részletesebben

46. szám Budapest, december. Elnökségi ülés

46. szám Budapest, december. Elnökségi ülés 46. szám Budapest, 2002. december T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Elnökségi ülés Útügyi Bál 2003 Boldog és eredményes új esztendõt kívánunk minden tagtársunknak! 2003-ban folytatjuk az útügyi elõírások

Részletesebben

Szja 1% Előírások kiadás előtt

Szja 1% Előírások kiadás előtt 81. szám Budapest, 2009. szeptember TISZTELT KOLLÉGANŐK, TISZTELT KOLLÉGÁK! T a r t a l o m S Z A K B I Z O T T S Á G A I N K részére a nyár nem volt igazán pihenés, hiszen a finanszírozási gondok ellenére

Részletesebben

52. szám Budapest, december

52. szám Budapest, december 52. szám Budapest, 2003. december T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, eredményes új esztendõt kívánunk minden tagtársunknak! 2004-ben folytatjuk az útügyi elõírások

Részletesebben

57. szám Budapest, 2004. december. Elõkészületben

57. szám Budapest, 2004. december. Elõkészületben 57. szám Budapest, 2004. december T ISZTELT K OLLÉGANÕK ÉS K OLLÉGÁK! Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog, eredményes új esztendõt kívánunk minden tagtársunknak! 2005-ben folytatjuk az útügyi elõírások

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A HÍDSZABÁLYZATBAN Kolozsi Gyula VIA-PONTIS Kft ügyvezető MAÚT Híd tagozatvezető

VÁLTOZÁSOK A HÍDSZABÁLYZATBAN Kolozsi Gyula VIA-PONTIS Kft ügyvezető MAÚT Híd tagozatvezető VÁLTOZÁSOK A HÍDSZABÁLYZATBAN 2009-2010. Kolozsi Gyula VIA-PONTIS Kft ügyvezető MAÚT Híd tagozatvezető EGY KIS TÖRTÉNELEM 1910. Közúti Hídszabályzat 1931. Magyar Mérnök és Építészegylet vasbeton szabályzata

Részletesebben

Útügyi műszaki előírások

Útügyi műszaki előírások Budapest, 2010. szeptember 2 Tartalomjegyzék 1. Az útügyi műszaki utasításrendszer szintjeihez tartozó alapdokumentumok jelzésrendszere... 3 2. Korszerűsítés... 3 Megjelent műszaki szabályzat és a hozzá

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése ÚT 2-1.203:2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése 13. Útépítési Akadémia 2007-12-06 Kerékpárforgalmi létesítmények: Kerékpárút Gyalog és, Kerékpársáv (közösségi közlekedéssel közös sávok is) Kisforgalmi

Részletesebben

5/ szám Budapest, április ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK

5/ szám Budapest, április ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK 5/1 e-ut 09.02.11 2019. április 15. Radiometriás tömörségmérés (2800 Ft+ áfa) (e-ut 09.02.11:1998 Radiometriás tömörségmérés. Földművek, kötőanyag nélküli alaprétegek,

Részletesebben

2019. január 15. e-ut Acél pályalemezű hidak szigetelése és aszfaltburkolata (4500 Ft+ áfa)

2019. január 15. e-ut Acél pályalemezű hidak szigetelése és aszfaltburkolata (4500 Ft+ áfa) SZABVÁNYFIGYELÉS 5/1 MAÚT Reader program Közlemények 2019/01. Új nemzeti szabványok (2019. I. negyedév) alatt találhatók meg a 2019. január 1-jétől március 31-ig megjelent, szakterületünket érintő nemzeti

Részletesebben

Útügyi műszaki előírások

Útügyi műszaki előírások Budapest, 2009. május 2 1. Az európai szabványok honosítása A közúti szakágazathoz szorosan kapcsolódó műszaki szabályozási területen, elsősorban az úttartozékokkal és jelzésekkel, valamint az útépítési

Részletesebben

TELJESÍTMÉNY ALAPÚ SZABÁLYOZÁS A KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSBEN

TELJESÍTMÉNY ALAPÚ SZABÁLYOZÁS A KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSBEN Közlekedésfejlesztés Magyarországon Jubileumi, 20. Konferencia TELJESÍTMÉNY ALAPÚ SZABÁLYOZÁS A KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSBEN Szerencsi Gábor közúti szolgáltató igazgató Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerencsi.gabor@kozut.hu

Részletesebben

Javítás: Aszfaltburkolatok fenntartása. Előírás. Kiadás éve: 2007

Javítás: Aszfaltburkolatok fenntartása. Előírás. Kiadás éve: 2007 Fedlap: B 3/1 Javítás Aszfaltburkolatok fenntartása Előírás Kiadás éve: 2007 Kiadó: Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) MAÚT-szám: e-ut 08.02.11 (ÚT 2-2.103) MAÚT-kategória: előírás Impresszum: 2007. szeptember

Részletesebben

Tájékoztatás a kiadás előtti új útügyi műszaki előírásokról

Tájékoztatás a kiadás előtti új útügyi műszaki előírásokról Tájékoztatás a kiadás előtti új útügyi műszaki előírásokról Nyiri Szabolcs MAÚT elnök 1 T a r t a l o m Bevezetés - előzmények Újdonságok az ÚME készítés folyamatában Új útügyi előírások 2017 2018 2019-2021

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 17. Tel/fax: +36-42-784-485 +36-30-743-0130 E-mail: iroda@aquak-kft.hu Műszaki leírás Megrendelő: Újfehértó Város Önkormányzata 4244 Újfehértó, Szent István út 10.

Részletesebben

Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok

Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok INNOVÁCIÓS ÉSTECHNOLÓGIAI Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok II. Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2018. november 13-15. Győri Beáta Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

8. Külön szintű csomópontok

8. Külön szintű csomópontok SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 8. Külön szintű csomópontok Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1270/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság Útállapot vizsgálati osztály Veszprémi

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1495/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Innovia Minőségellenőrzési Technológiai és Innovációs Kft. I., II., III., IV

Részletesebben

KÖZÚTI HIDAK SZIGETELÉSE

KÖZÚTI HIDAK SZIGETELÉSE KÖZÚTI HIDAK SZIGETELÉSE HÍDSZIGETELÉSI SZABÁLYOZÁSOK ÁTDOLGOZÁSA AZ ÚJ ASZFALTSZABÁLYOZÁSNAK MEGFELELŐEN KAROLINY MÁRTON Útépítési Akadémia 19. 2012.11.15. www.maut.hu 1 MSZ EN 13 108-1:2006 ASZFALTKEVERÉKEK.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1244/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1244/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1244/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az INNOTESZT Minőségvizsgáló, Technológiai és Fejlesztési Kft. Mobil Nagylabor

Részletesebben

Minisztériumi elvárások

Minisztériumi elvárások Minisztériumi elvárások Vagyongazdálkodási konferencia, Magyar Közút NZrt. Mátraháza, 2017. május 9. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető NFM Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály Minisztériumi elvárások

Részletesebben

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt:

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt: Terv megnevezése: Celica 2004 Mérnöki Szolgáltató Kft. Tervszám: T-01/2015 Kiskőrös-Kalocsa 153 sz. vasútvonal 98+13 vkm, 5309 sz. út 0+893 km terelőút kiépítésének engedélyezési terve és a vasúti átjáró

Részletesebben

Közutak várható további fejlesztése Magyarországon

Közutak várható további fejlesztése Magyarországon Közutak várható további fejlesztése Magyarországon Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály XIII. Határok nélküli partnerség című konferencia KTE Nógrád Megyei Területi

Részletesebben

Javítás: Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. Építési előírások. Előírás. Kiadás éve: 2007

Javítás: Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. Építési előírások. Előírás. Kiadás éve: 2007 Fedlap: B Javítás Útpályaszerkezetek kötőanyag nélküli és hidraulikus kötőanyagú alaprétegei. Építési előírások Előírás Kiadás éve: 2007 Kiadó: Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) MAÚT-szám: e-ut 06.03.51 (ÚT

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1270/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Magyar Közút Állami Közútkezelõ Fejlesztõ Mûszaki és Információs Kht. Útállapot Vizsgálati Igazgatóság

Részletesebben

13. Gyalogos közlekedés

13. Gyalogos közlekedés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 13. Gyalogos közlekedés Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1779/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MASTER WAY Építőipari Kft. MASTER WAY Labor 1 (Lakiteleki Mobil Laboratórium: 4272 Sáránd külterület 105

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1779/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MASTER WAY Építőipari Kft. Labor (Lakitelki Mobil Laboratórium: 2750 Nagykőrös, Széchenyi tér

Részletesebben

A MŰSZAKI SZABÁLYOZÁS HATÁSA A TERVEK MINŐSÉGÉRE

A MŰSZAKI SZABÁLYOZÁS HATÁSA A TERVEK MINŐSÉGÉRE A MŰSZAKI SZABÁLYOZÁS HATÁSA A TERVEK MINŐSÉGÉRE Keresztes László Eger, 2017. október 19. Tervezés: Jogszabály: NFM rendelet a közutak tervezéséről (KTSZ-rendelet) UME: - KTSZ-UME - Kerékpárforgalmi létesítmények

Részletesebben

A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása

A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása MAÚT Építési Bizottság Dr Ambrus Kálmán Betonburkolat munkacsoport Vörös Zoltán 2016. Jelenleg érvényben lévő

Részletesebben

Javítás: Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése. Előírás. Kiadás éve: 2006

Javítás: Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése. Előírás. Kiadás éve: 2006 Javítás Fedlap: B Betonburkolatú és kompozitburkolatú útpályaszerkezetek méretezése Előírás Kiadás éve: 2006 Kiadó: Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) MAÚT-szám: e-ut 06.03.15 (ÚT 2-3.211) MAÚT-kategória: előírás

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1691/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Colas Hungária Építőipari Zrt. Technológiai Igazgatóság Keleti laboratórium

Részletesebben

A betonburkolatok Útügyi Műszaki Előírásaiban bekövetkezett változások és nem csak autópályán. Vörös Zoltán

A betonburkolatok Útügyi Műszaki Előírásaiban bekövetkezett változások és nem csak autópályán. Vörös Zoltán A betonburkolatok Útügyi Műszaki Előírásaiban bekövetkezett változások és nem csak autópályán Vörös Zoltán Eger 2017. I. Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2017. október 18 20. 1 Jelenleg érvényben lévő

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1619/2009 számú akkreditált státuszhoz A FORKORR Korrózióvédelmi, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (3700 Kazincbarcika, Vájár u. 33.) akkreditált területe:

Részletesebben

A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene

A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene A hálózati szintű dinamikus teherbírásmérés múltja és jelene SZARKA ISTVÁN osztályvezető Országos Közúti Adatbank Magyar Közút Kht. MAÚT ÚTÉPÍTÉSI AKADÉMIA 11. A legfrissebb... 1 Statikus teherbírásmérés

Részletesebben

GEOplaner Építőipari Tervező KFT

GEOplaner Építőipari Tervező KFT P É T F Ü R D Ő PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT ISKOLA UTCA CSATLAKOZÁSÁBAN ÁTERESZ MEGHOSSZABBÍTÁS TERVE TERVSZÁM: 718/15 MEGRENDELŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1168/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság Útállapot vizsgálati osztály Szekszárdi

Részletesebben

Közúti pályák (BMEKOEAA213)

Közúti pályák (BMEKOEAA213) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Közúti pályák (BMEKOEAA213) Út- és Vasútügyi Műszaki Előírások Dr. Juhász János egyetemi docens A műszaki szabályozás

Részletesebben

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS

Részletesebben

A kerékpárforgalmi hálózatfejlesztés lépései

A kerékpárforgalmi hálózatfejlesztés lépései TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu Mobile2020- Kerékpárbarát közlekedéstervezés

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés ÚTÉPÍTÉS III. Dr. Tóth Csaba BM E Út és Vasútépítési Tanszék 1 05.02. (Cs.) Útpályaszerkezetek I.: Történelmi útpályaszerkezetek Útpályaszerkezetek méretezési eljárásainak fejlődés 05.03. (P.) Útpályaszerkezetek

Részletesebben

Javítás: Útburkolatok felületi bevonata. Hideg keveréses és terítéses technológiával készült felületi bevonatok. Előírás.

Javítás: Útburkolatok felületi bevonata. Hideg keveréses és terítéses technológiával készült felületi bevonatok. Előírás. Fedlap: B Javítás Útburkolatok felületi bevonata. Hideg keveréses és terítéses technológiával készült felületi bevonatok Előírás Kiadás éve: 2007 Kiadó: Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) MAÚT-szám: e-ut 06.03.62

Részletesebben

Kerékpársáv emelt szinten tervezési útmutató a koppenhágai típusú kerékpársávra

Kerékpársáv emelt szinten tervezési útmutató a koppenhágai típusú kerékpársávra Kerékpársáv emelt szinten tervezési útmutató a koppenhágai típusú kerékpársávra Kovács Gergely - Vincze Tibor TRENECON COWI Kft. 2 Kerékpárút Elválasztott megelőzi a nagy sebesség-különbségből, rossz látási

Részletesebben

A gyorsutak bevezetése és kivezetése, az új autóúti keresztmetszet

A gyorsutak bevezetése és kivezetése, az új autóúti keresztmetszet A gyorsutak bevezetése és kivezetése, az új autóúti keresztmetszet Előzmények 2011 Gyorsút 2016-2017(?) Folyamatok, célok, megoldások infrastrukturális beruházások volumenének növekedése Költséghatékonyság

Részletesebben

Keresztmetszeti kialakítás, átmeneti szakaszok, fizikai elválasztás

Keresztmetszeti kialakítás, átmeneti szakaszok, fizikai elválasztás Keresztmetszeti kialakítás, átmeneti szakaszok, fizikai elválasztás dr. Csorja Zsuzsanna és társai: Felméri Béla, Hóz Erzsébet, Jákli Zoltán, Dr. Koren Csaba, Püski Ottó, Tóthné Temesi Kinga, Siska Tamás

Részletesebben

Műszaki leírás 1. 7324. j. Devecser- Sümeg összekötő út 6+000-16+400 km szelvény közötti szakaszának útfelújítása KIVITELI TERV

Műszaki leírás 1. 7324. j. Devecser- Sümeg összekötő út 6+000-16+400 km szelvény közötti szakaszának útfelújítása KIVITELI TERV VESZPRÉMI IRODA 8200 Veszprém, Budapest u. 2. III/84. Tel.: 88/784-747, Fax: 88/784-592, e-mail: lantai.gyula@viafutura.hu 1113 Budapest, Edömér u. 2. IV/1.., Tel.: 1/336-0587, Fax: 1/336-0588, e-mail:

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAT /2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (4) a NAT-1-1271/2011 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MAÉPTESZT Magyar Építőmérnöki Minőségvizsgáló és Fejlesztő Kft. Minőségvizsgáló

Részletesebben

12. Kerékpáros közlekedés

12. Kerékpáros közlekedés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 12. Kerékpáros közlekedés Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január

Részletesebben

Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015

Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve RTP-3/2015 Tiszaújváros, út-járda kapcsolatok akadálymentesítésének kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-3/2015 www.rt-plan.com

Részletesebben

A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság szerepe és feladata a szabályozás és megvalósítás területén

A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság szerepe és feladata a szabályozás és megvalósítás területén A Magyar Út- és Vasútügyi Társaság szerepe és feladata a szabályozás és megvalósítás területén Nyiri Szabolcs elnök Nyiri Szabolcs 41. Útügyi Napok Balatonfüred, 2016. szeptember 21 22. 1/32 T a r t a

Részletesebben

KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK UTAKON ÉS HIDAKON. SOPRON 2011. MÁJUS 3-4. Dr. Csorja Zsuzsa Kolozsi Gyula

KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK UTAKON ÉS HIDAKON. SOPRON 2011. MÁJUS 3-4. Dr. Csorja Zsuzsa Kolozsi Gyula KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK UTAKON ÉS HIDAKON SOPRON 2011. MÁJUS 3-4. Dr. Csorja Zsuzsa Kolozsi Gyula KORLÁT FELADATA VÉDI A JÁRMŰVET ÉS A JÁRMŰBEN ÜLŐKET A PÁLYÁRÓL LETÉRÉSTŐL, ÜTKÖZÉSTŐL, ILLETVE AZ

Részletesebben

Forgalomtechnikai beruházások 1. Korlátok 2. Körforgalmak

Forgalomtechnikai beruházások 1. Korlátok 2. Körforgalmak Forgalomtechnikai beruházások 1. Korlátok 2. Körforgalmak Dr. Lányi Péter Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2009. október 16. 1 www.maut.hu 2 www.maut.hu 3 www.maut.hu 4 www.maut.hu 5 www.maut.hu 6

Részletesebben

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS)

Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Intelligens közlekedési rendszerek (ITS) Térinformatika (GIS) közlekedési alkalmazásai Közúti adatbázisok Dr.

Részletesebben

GEOplaner Építőipari Tervező KFT

GEOplaner Építőipari Tervező KFT P É T F Ü R D Ő LISZT FERENC UTCA 3. SZ. ELŐTTI LÉPCSŐ TERVSZÁM: 719/15 MEGRENDELŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. KÉSZÍTETTE: GEOplaner Építőipari Tervező KFT 8200 VESZPRÉM,

Részletesebben

AZ ÚTÜGYI MŐSZAKI SZABÁLYOZÁSRÓL

AZ ÚTÜGYI MŐSZAKI SZABÁLYOZÁSRÓL AZ ÚTÜGYI MŐSZAKI SZABÁLYOZÁSRÓL 2013. január Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti Szolgáltató Igazgatóság Országos Közúti Adatbank Osztály 2013. január 15. Tartalomjegyzék 1. A mőszaki szabályozás hierarchiája...3

Részletesebben

AZ M0 DÉLI SZEKTOR KAPACITÁSBŐVÍTŐ REKONSTRUKCIÓJÁNAK TERVEZÉSE

AZ M0 DÉLI SZEKTOR KAPACITÁSBŐVÍTŐ REKONSTRUKCIÓJÁNAK TERVEZÉSE AZ M0 DÉLI SZEKTOR KAPACITÁSBŐVÍTŐ REKONSTRUKCIÓJÁNAK TERVEZÉSE PANKOTAI CSABA UNITEF 83 Zrt. Konferencia a betonburkolat építés 2011. évi eseményeiről Budapest, 2011 szeptember 29. Tartalom 1. Az M0 útgyűrű

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1046/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. HÓDÚT LABOR Telephelyek címe: Központi Mobil

Részletesebben

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Autópálya Autópálya Autóút Autóút Főútvonal Főútvonal Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Elsőbbségadás kötelező Állj! Elsőbbségadás kötelező A szembejövő

Részletesebben

ASZFALTRÁCS 100/100 üvegrácsszövet

ASZFALTRÁCS 100/100 üvegrácsszövet 1 / 6 Ezen műszaki előírás tárgya az ASZFALTRÁCS 100/100 üveg-rácsszövet pályaszerkezeti rétegek közötti alkalmazásának feltételei. Tartalom 1. Általános ismertetés... 1 1.1. Általános ismertetés... 2

Részletesebben

KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23.

KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. KILATERKER KFT 9163 Fehértó Tó utca 23. Telefon: 06702568645 Munkaszám: OF-P-BpNy-18-006 Tervezési feladat: Lébény - Kimle 1612+38 sz. útátjárónál (8417. sz. ök. út 35+646 kmsz.) vágány átépítés ideiglenes

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. a közúti jelzőtáblák méreteiről és műszaki követelményeiről szóló 4/2001. (I. 31.) KöViM rendelet módosításáról

A gazdasági és közlekedési miniszter. a közúti jelzőtáblák méreteiről és műszaki követelményeiről szóló 4/2001. (I. 31.) KöViM rendelet módosításáról III-3R/242/2/2006. TERVEZET A gazdasági és közlekedési miniszter / ( ) GKM rendelete a közúti jelzőtáblák méreteiről és műszaki követelményeiről szóló 4/2001. (I. 31.) KöViM rendelet módosításáról A közúti

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület

Nemzeti Akkreditáló Testület Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1138/2014 számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság Útállapot vizsgálati osztály Szegedi Minőségvizsgálati

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH /2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH-1-1076/2014 nyilvántartási számú 2 akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: ALTEX 99 Szolgáltató és Építő Kft. Laboratórium Telephelyek címe: Székesfehérvári

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1076/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ALTEX 99 Szolgáltató és Építő Kft. Laboratórium (8000 Székesfehérvár, Új Csóri

Részletesebben

Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében

Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében 41. Útügyi Napok Balatonfüred 2016. szeptember 21-22. Körforgalmak élettartama a tervezés és kivitelezés függvényében Bencze Zsolt Tudományos munkatárs A körforgalom elmélete 1. A főirány sebességcsökkentése

Részletesebben

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1046/2009 számú akkreditált státuszhoz A Hódmezõvásárhelyi Útépítõ Kft. HÓDÚT LABOR (6728 Szeged, Budapesti út 0146 hrsz., 5600 Békéscsaba, Berényi

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények

Kerékpárforgalmi létesítmények Mobile 2020 Kerékpárosbarát közlekedés és infrastruktúra 2013.05.09. REC Szentendre Kerékpárforgalmi létesítmények Sztaniszláv Tamás nyugalmazott építőmérnök A kerékpáros közlekedés előnye a települések

Részletesebben

Műszaki szabályozás. (MAÚT vonatkozásai) Nyiri Szabolcs Elnök, MAÚT. Rétháti András Irodavezető, MAÚT

Műszaki szabályozás. (MAÚT vonatkozásai) Nyiri Szabolcs Elnök, MAÚT. Rétháti András Irodavezető, MAÚT Műszaki szabályozás (MAÚT vonatkozásai) Nyiri Szabolcs Elnök, MAÚT Rétháti András Irodavezető, MAÚT KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Jubileumi 20. Konferencia Siófok (Balatonföldvár helyett) 2018. május

Részletesebben

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK 1 ALAPELVEK Kerékpárforgalmi hálózat: minden felület, ahol nem tilos kerékpározni Ezen belül: kerékpárforgalmi létesítmények Beavatkozás sorrendje: 2. Konfliktuspontok kezelése 4. Elválasztott

Részletesebben

A mai korszerű rendszerben, figyelembe véve a kerékpár közlekedést: Parkolósáv előtt vezetett kerékpársáv

A mai korszerű rendszerben, figyelembe véve a kerékpár közlekedést: Parkolósáv előtt vezetett kerékpársáv 19/B tétel Munkáltatója egy város belső útjainak felújítására és építésére kapott megbízatást. Ismertesse a városi utak kialakításának elveit és szokásos burkolati rendszerüket! - Parkolósáv kialakítások,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1331/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság, Útállapot vizsgálati

Részletesebben

A vizsgált/mért jellemző, a vizsgálat típusa, mérési tartomány. Megszilárdult beton vizsgálata. vízáteresztés. 1-5 bar, 0-150 mm

A vizsgált/mért jellemző, a vizsgálat típusa, mérési tartomány. Megszilárdult beton vizsgálata. vízáteresztés. 1-5 bar, 0-150 mm Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1331/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti szolgáltató igazgatóság, Útállapot vizsgálati

Részletesebben

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK az "Önkormányzati tulajdonú utak fejlesztése" tárgyú pályázat keretében a 4080 Hajdúnánás, Széchenyi u., Ady Endre krt., Bethlen G. krt. gyűjtőút engedélyes tervdokumentációjához. 1.1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Magyar Közút üzemeltetésébe kerülő kerékpárúti hidakról. Lázár Mihály hídmérnök Magyar Közút NZrt. Híd Osztály

A Magyar Közút üzemeltetésébe kerülő kerékpárúti hidakról. Lázár Mihály hídmérnök Magyar Közút NZrt. Híd Osztály A Magyar Közút üzemeltetésébe kerülő kerékpárúti hidakról Lázár Mihály hídmérnök Magyar Közút NZrt. Híd Osztály Előzmények - kerékpárforgalmi létesítmények működtetéséhez kapcsolódó feladatokról I. TERV:

Részletesebben

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350 Tétel-szám Megnevezés Mennyiség Útépítés 1 * Mértékegység E.ár [Ft] Költség [ E Ft] Főpálya építés 0+000-0+350km sz. között (M3 ap. csp-hoz tartozó főpálya szakasz) 1 * 200 000 ELŐKÉSZÍTŐ- ÉS FÖLDMUNKÁK

Részletesebben

U-1. Műszaki leírás. Várpalota, Bán Aladár utca burkolatfelújítása. Kiviteli terv MSZ: 1672/2015. Székesfehérvár, április

U-1. Műszaki leírás. Várpalota, Bán Aladár utca burkolatfelújítása. Kiviteli terv MSZ: 1672/2015. Székesfehérvár, április MSZ: 1672/2015 Műszaki leírás Várpalota, Bán Aladár utca burkolatfelújítása Kiviteli terv Székesfehérvár, 2015. április Grosz Krisztina tervező Tervezői nyilvántartási szám: KÉ-T, K1d-1, Th-k,VZ-k/07-0743

Részletesebben

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra

Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra Közutak fejlesztése Magyarországon, különös tekintettel a magyar-szlovák határkapcsolatokra XII. Határok nélküli partnerség Fülek, 2018. október 4. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető ITM Közúti Infrastruktúra

Részletesebben

GEOplaner TERVJEGYZÉK SIÓFOK-TÖREKI, DIÓFÁS ÚTI BURKOLT PADKA ÚTÉPÍTÉSI TERVE. Tsz: 645/14

GEOplaner TERVJEGYZÉK SIÓFOK-TÖREKI, DIÓFÁS ÚTI BURKOLT PADKA ÚTÉPÍTÉSI TERVE. Tsz: 645/14 TERVJEGYZÉK Tsz: 645/14 Tervjegyzék Tervezői nyilatkozat Műszaki leírás Közműnyilatkozatok Tervlapok U-1 Átnézeti helyszínrajz U-2 Részletes helyszínrajz 1:500 U-3 Hossz-szelvény 1:1000/100 U-4 Mintakeresztszelvény

Részletesebben

5. sz.főút km szelv-ben KECSKEMÉTI FELÜLJÁRÓ

5. sz.főút km szelv-ben KECSKEMÉTI FELÜLJÁRÓ 10104 Közművezetékek kiváltása m 70,0 0 Közművezetékek kiváltása, áthelyezése, terv szerinti módon, a hatósági üzemeltetői előírásoknak megfelelően teljesen készen. (Pl. elektromos, hírközlő, gáz, víz,

Részletesebben

MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK

MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK MAGYAR KÖZÚT - HÍDÜGYEK Hidász Napok Magyar Közút Nonprofit Zrt. Sopron, 2012. szeptember 18-19. Közúti hidak felújítása, korszerűsítése Hazai forrás hiánya 2012. évben (tervezések, célzott hídfelújítások

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1741/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az Útlabor Laboratóriumi és Technológiai Kft. (9151 Abda, Bécsi út 15.) akkreditált területe

Részletesebben

Tsz: SZENTENDRE Acél utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS

Tsz: SZENTENDRE Acél utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS Tsz: 175-044-9 SZENTENDRE Acél utca Burkolat felújítás Útépítés - Egyesített engedélyezési és kiviteli terv. MŰSZAKI LEÍRÁS Szakági tervező: Irat- és tervjegyzék: Visnyei Ilona okl. építőmérnök, vezető

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1738/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Közúti Szolgáltató Igazgatóság, Útállapot vizsgálati osztály,

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület SZŰKÍTETT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1220/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az EULAB Laboratóriumi és Technológiai Kft. Vizsgáló Laboratórium (2120 Dunakeszi,

Részletesebben

1 Egyszintű csomópont fejlesztési fokozatok

1 Egyszintű csomópont fejlesztési fokozatok 1 Egyszintű csomópont fejlesztési fokozatok 16 Az általános irányelveknek való megfelelés érdekében szükséges lehet a meglévő vagy kialakításra kerülő egyszintű csomópontokat fejleszteni, melynek a lehetséges

Részletesebben

18. Útburkolati jelek

18. Útburkolati jelek 18. Útburkolati jelek (1) Az útburkolati jelek: a) úttest szélét jelző vonal: hosszirányú folytonos az útkereszteződésnél szaggatott vonal; b) 146 terelővonal: hosszirányú egy vagy [olyan útszakaszon,

Részletesebben

A-Veszélyt jelző táblák

A-Veszélyt jelző táblák A-Veszélyt jelző táblák A-001 Veszélyes útkanyarulat balra A-002 Veszélyes útkanyarulat jobbra A-003 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok, az első útkanyarulat balra A-004 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok,

Részletesebben

www.rt-plan.com Tiszaújváros, Bethlen Gábor utca járdafelújítás kiviteli terve RTP-1/2015

www.rt-plan.com Tiszaújváros, Bethlen Gábor utca járdafelújítás kiviteli terve RTP-1/2015 Tiszaújváros, Bethlen Gábor utca járdafelújítás kiviteli terve Tervezte: RT-PLAN Kft. 3519 Miskolc Iglói u. 3. 1/1. Tel: (46)450-527 (70) 317-2112 Email:reko@rt-plan.com Tervszám: RTP-1/2015 www.rt-plan.com

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1046/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. HÓDÚT LABOR (6065 Lakitelek. külterület 0115/32. hrsz.; 5600 Békéscsaba, Berényi út 142.;

Részletesebben