VIII. évfolyam 4. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VIII. évfolyam 4. szám"

Átírás

1 VIII. évfolyam 4. szám december KARÁCSONY Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség ne fogadta be. János 1,4-5 Micsoda különbség van Lukács és János híradása között. Lukács és Máté is szép renddel elmondják, milyen események kísérték Jézus születését. Ki, mikor hova ment, mit élt át Ezzel szemben János nem beszél Jézus Krisztus születésének emberi körülményeiről. Nem mondja az angyal híradását, nem is Jézus nemzetségtábláját, hanem a kezdetek kezdetéhez tér vissza, egészen a teremtéshez. KEZDETBEN Mit jelent ez? Mondhatjuk: a szinoptikusok (Máté, Márk, Lukács) a karácsony emberi oldaláról számolnak be. János apostol a karácsony isteni oldaláról tesz bizonyságot. János nem arról beszél, hogy milyen körülmények közt született az Úr Jézus, hanem tovább megy, magasabbra emelkedik: ISTEN EMBERRÉ LETT, HOGY AZ EMBEREK VILÁGOSSÁGA LEGYEN. Krisztus születése = Íme elmúlik minden, s új jön Hogy miért van szükség a világosságra? Mert terjed a sötétség, létre. még akkor is, ha egyre erősebb a mesterséges világítás. Ez két kulcsszó: ÉLET és VILÁGOSSÁG. Hiszem, ha ezt a Nagy szükség volt, hogy 2000 évvel ezelőtt, Izrael sötét, szomorú kettőt megértjük, saját életünkben megtapasztaljuk, akkor éljük életébe megjelenjen Krisztus világossága. Akkor éppen a át a karácsonyi csodát. rómaiak, előtte más hatalmak uralkodtak felettük, elkeseredettek Élet és világosság. A kettő elválaszthatatlan egymástól. A földi és voltak, magukra maradtak. mennyei élet elengedhetetlen feltétele. Ezt olvassuk már a Ézsaiás mondja(8,19): A nép csak nyomorúságot és sötétséget teremtéskor: 1 Mózes 1,2-5 lát, nyomasztó borút, homályba taszítva, de nem marad sötétség A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, ott, ahol elnyomás van. de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a De szükség volt erre a bűneset óta, hiszen csak terjedt, burjánzott világosság jó, elválasztotta tehát isten a világosságot a a bűn, a sötétség. Ahogyan mi is visszatekintünk történelmünkre, sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a ahogy a sötétség egyre mélyebb bugyrait kellett átélnünk. sötétséget pedig éjszakának nevezte Kölcsey így írja meg: Bújt az üldözött, s felé kard nyúl Folytathatnánk így is: De idővel a sötétség újabb és újabb barlangjában, Szertenézett s nem lelé honját a hazában, Bércre területeket hódított vissza magának. Nem Isten miatt, hanem az hág és völgybe száll, bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S ember miatt. lángtenger felette. Egészen odáig, hogy a bűn maga alá gyűrte a választott népet is, És ma? Ma nincs kard, inkább masterkard, vagy készpénz. és évszázadok teltek el bűnben és sötétben. Bejöhetsz a barlangba, ha ez nekünk nem jelent költséget. Ma talán azért rosszabb, mert mi éljük át. S mert amit teszünk, azt az unokáink, dédunokáink ítélik majd meg. János arról tesz bizonyságot, hogy az élő Isten megszünteti ezt az állapotot. Életet és világosságot hoz számunkra. Mert élet csak ott van, ahol világosság van. Az első kérdés: Akarjuk-e igazán az életet? Akarunk-e igazi, értelmes életet élni? Második: Vállaljuk-e a világosságot, hogy életünk legyen? Valahogy úgy van ez, hogy bár december 24-e az év legsötétebb napja, s mégis mindenkinek a világosság és a béke vagy rohanás és boldogtalanság jut eszébe. Együtt van ez a kettő, fény és sötét. És az tudja megbecsülni a világosságot, aki szenvedett már a sötétség miatt. Mert karácsonykor megjelent az Isten üdvözítő kegyelme, a Fiú, kit világosság vesz körül, aki maga lesz a világ világossága. Ebbe az ókori, és mindenkori sötétségbe szállt le karácsonykor az Élet Világossága. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága Ő azért jött, hogy visszaadja neked és nekem azt a világosságot, amit a bűn sötétsége miatt elveszítettünk. Azért jött, hogy visszaadja lelki látásunkat: a hitet. Hogy ne kelljen többé sötétségben járnunk. Mert Krisztus maga az ÉLET. Ő a világ világossága. S lehet a tiéd és az enyém is. Kívánom, hogy 2011 karácsonyán, legyen maradandó ajándékod a Krisztusban kapott világosság és élet. Ámen

2 2. oldal Aki nemcsak kottából, de a szívéből is muzsikál Ami kántorunk: Somogyi Csaba Az év legszebb ünnepére készülődünk. Az újság triumvirátusa úgy döntött, hogy a karácsonyi számunkban csak Veled készülhet a riport. Te vagy a gyülekezetünknek az a tagja, aki nemcsak a szívén, de a kezében, fülében, hangjával viseli gondunkat. Csodálatos, meghitt, igazi templomi hangulatot tudsz teremteni a zenéddel, énekeddel. Ezúton is megkö-szönjük! -Édesanyáddal jöttél először a gyülekezetbe? -Édesanyámmal és két testvéremmel együtt érkeztünk Pilisre. -S, mióta vagy aktív tagunk? őszétől, először nővérem vitt el istentiszteletre még augusztus végén, mindkettőnknek nagyon tetszett az istentisztelet, jól emlékszem. -Gyermekkorod óta foglalkozol zenével? Három barátom: egy sebészorvos, egy politikus, egy rendező szerint a zene nemcsak felszabadít, de meg is nyugtat. A hangszerrel eljátszhatod örömed, bánatod. Te is ezt vallod? -A zene nekem is önkifejezést jelent: minden motívum, minden akkord mögött ott vannak gondolataim, az emberek iránti elköteleződésem. A Léleknek való vetés, melyről a Galata 6, 8-ban olvashatunk. Nem az örömömet vagy a bánatomat játszom el, hanem mindig arra gondolok, hogy hogyan lehetne megérinteni a zene erejével másokat is. Tíz éves korom óta foglalkozom a zenével. De az előtt is minden zene, melyet meghallgattam, egy másik világba röpített el nagyon elvont kisfiú voltam. Gyakorlatilag a komolyzenén nőttem fel és vallom: a régi korok értékét a modernitással kell összehozni. A nagyapám tanított meg orgonálni, sosem tanultam hivatalosan billentyűs hangszeren. A másik fontos önkifejezési eszköz: a tánc, az életemben. Ezt az oldalamat a gyülekezeti tagok nem ismerik, pedig különdíjat is kaptam már, nem egyszer a tánctudásom miatt. - Milyen szinten és mit tanulsz? -Tizenhárom éves koromban döntöttem úgy, hogy közéleti személyiség szeretnék lenni, minden vágyam, hogy Istent, továbbá a hazámat szolgáljam teljes szívvel, lelkes munkával. Társadalomismeretből érettségiztem emelt szinten, jelenleg a veszprémi Pannon Egyetemen tanulok társadalomkutató és politológus szakokon. Több ismert közéleti személyiség is tanít, mint pl. az egyik miniszterelnök-helyettes. -Milyen terveid vannak? Hol, milyen területen szeretnél elhelyezkedni? Tíz év múlva, hogyan képzeled el az életedet? -Jelenlegi tervem az, hogy szociálpolitika mesterszakra jelentkezem majd. Nagy álmom, hogy az egyetem berkein belül, kijussak Dél-Amerikába. Sajnos számos összefüggés van az ottani társadalmi helyzet és a hazánkban uralkodó tendenciák között. Ezért is érdekel ez a terület. Olyan ember vagyok, aki évekre, évtizedekre szokott tervezni. Tíz év múlva már aktív közéleti személyiségként szeretnék tevékenykedni. Érdekel a szociális szféra. Az egyenlőtlenség újratermelődése a társadalomban, a politika, de a művészetek is. -Reményeid beváltásához sok sikert kívánunk. De, reméljük és kérjük, hogy kántori feladataidat soha ne add fel, mert mindannyian nagyon ragaszkodunk Hozzád! Hétköz-napjaidban jut-e időd a zenére? -Veszprémben nincs lehetőségem arra, hogy a hétköznapokon orgonaszóval felfrissíthessem magam, örömet okozzak játékommal magamnak, de másoknak is. Egyéb módon foglalkozom a zenével: jelenleg egy gyászmisét írok egy másfél évesen elhunyt kislány emlékére, aki a saját szülei bántalmazásaiba halt bele. Nemrég vesztettük el Nagyapánkat és édesanyám nagybátyját mostanság a halál körül járnak a gondolataim, ez ad ihletet. -Melyik Karácsonyodra emlékszel a legszívesebben? Mikor voltál a legboldogabb? (Vagy több alkalom is van, amit szívesen idézel vissza?) Kérlek, mondjad el a legkedvesebbet, a legszebbet. -A karácsony meghitt és nyugtalanító is: öt helyen töltjük a karácsonyt testvéreimmel, nyolc éve utazásból áll ez az ünnep. Szüleim elválása miatt alakult ez így. A pilisi szolgálatom csak tetőzi a helyzetet, de örömmel, boldogan vállalom. Maguk az együttlétek meghittek, szeretünk együtt lenni itthon is, de nyugtalanít, hogy sok helyre kell mennünk az ünnep alatt. Az is igaz, végül is öröm, hogy vannak rokonaink, barátaink, akikkel megoszthatjuk az ünnepet. Áldott alkalom volt 2006-ban az, hogy egy hitben nem járó ismerősünknél töltöttük a Szentestét Jézusról, Istenről beszéltünk nekik, azóta is őrzik ezt a szívükben valahol. -Lelkészünkkel, Morva Ákossal egyeztetsz, vagy egyedül döntöd el, hogy milyen énekek legyenek a vasárnapi vagy egyéb alkalomból? -Közösen döntünk arról, hogy vasárnap milyen énekek. szerepemből adódóan, általában én ajánlok énekeket. Ákos pedig kiigazítja azokat. Fontosnak tartom, hogy az énekek szövege, mindenképpen kapcsolódjon az igehirdetéshez. Énekeljünk Istenről, Jézusról, a Szentlélekről. -Miképpen éled meg az ez évi ünnepünket? -Nagyon rossz félévem volt. Ezalatt nem azt kell érteni, hogy rosszak a jegyeim, hanem azt, hogy teljesen szétestem. Egyéb fontos dolgaimra nem jutott elég időm. Nem tudok felhőtlenül megpihenni. Több dolog is zajlik az életemben, a családunk élete körül. Nagyon várom (and-i) ugyanakkor Jézus igazi eljövetelét és ez erőt ad ünnepektől függetlenül. Utat mutat a karácsonyra való készülődéshez is. -Mit üzensz az olvasóinknak? Gyülekezetünk tagjainak mit kívánsz a 2012-es esztendőre? -Igaz és hiteles Krisztus-követést kívánok mindenkinek, félelem és kétség nélküli, boldog 2012-es esztendőt. -Köszönjük, hogy időt szakítottál a beszélgetésre. Boldogabb és sikeresebb újesztendőt kívánunk Neked, szeretettel! Áldás, békességgel!

3 Ami van ezen a Földön, minden, de minden a Teremtő Isten ajándéka. Szép és valós ez a gondolat. A nyári ég: szép kék, télen mindent puhán és fehéren belepnek a kavargó hópihék és paplant húznak házra, fákra, földre A két kezünk, az élet maga, minden-minden - Isten ajándéka. Jó ezzel a hittel nézni a körülöttünk lévő dolgokat, személyeket. Végül is, lehetne fekete és fehér a világunk, mint a régi televíziókban, akkoriban úgy is megértettük a filmeket. De milyen jó is az, hogy Isten irántunk való túláradó szeretetében, megajándékozott minket a színek világával. Az ízekre - gondoltál-e valaha is? Végül is lehetne csupán két-háromféle íz: - saláta és retek, osszátok be!" - mondhatta volna az Isten. Vendégségbe mész, s ott hatfogásos ebéddel várnak, az egyet jelent azzal, hogy fontos vagy, szeretnek téged. A mi Urunk Istenünk, hányféle gyümölccsel, zöldséggel, ízzel fogadott szüle-tésedkor. Az oroszlán is csak húst eszik, az elefánt pedig zöldet. Teremtőnk pedig túláradó szeretetében minket, embereket pedig elhalmozott a ajándé-kaival. Azt akarja, hogy jól érezzük magunkat itt, ezen a földön. Maga a lét is ajándék! - Szeretetből! Aztán ott vagy te magad: csodáld meg a kezedet, ahogy fogsz, vagy simogatsz, ahogy kenyeret szelsz, írsz, vagy keményen dolgozol. Kezed, tested - Isten gyönyörű ajándéka. A lábad, melyen jársz, szaladsz, futballozol és úszni is tudsz vele, ajándék. Ingyen kaptad. A szíved? Ajándék, semmit sem adtunk érte. S, ha gond, baj van vele, hihetetlen akarattal, megkíséreljük előteremteni a segítséget Az érzelmeid? A szeretet, szerelem, ragaszkodás és még a gyász is ajándék. Ha nem is gondolunk vele Jó dolog azt tudni, hogy amikor még meg sem születtél, akkor Isten kiválasztott egy lányt vagy egy fiút, formálni, alakítani, szépíteni kezdte, csak azért, hogy neked adja. Ajándékba. Igazából Isten teremthette volna valamennyiünket ugyanarra a kaptafára. Vagy csinálhatott volna 2-3 kaptafát: egy szőkét, egy barnát, egy feketét. Minek komplikálni? De minden ember más és más. Mindenki a maga módján egyetlen, megismételhetetlen és csodaszép. Isten így látta jónak, nagylelkűségében, legyen áldott az Ő jósága. A bőség gazdagsága! Jó dolog ajándékot kapni! Olyan jó dolog úgy nézni a másikra, hogy ő számomra Isten ajándéka, áldása, simogatása. Isten nagyon szeretne téged boldoggá tenni, s ezért megajándékoz a szüleiddel, kedveseddel, feleségeddel, gyermekeddel. Isten legcsodálatosabb ajándéka aki elfogad, értékel és boldoggá tesz. Fontos tudni, hogy nemcsak az a másik ajándék számomra, hanem én is ajándék vagyok neki. Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a szüleidet, a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged - neki. Te vagy a válasz a társad kérdéseire, értelme a reggeli kelésének, munkájának. A te simogatásod, Isten hálája jóságáért, becsületes tiszta életéért. Üljél le a szobádba: éld át és meg - ezt az érzést. Te nem egy sodródó falevél vagy, egy értelmetlen seb ezen a földön, hanem áldás, s legfőképpen: ajándék. Gondolkozz el, vajon a léted valóban Isten áldása a másik számára? Tedd fel a kérdést: Valóban ajándék vagyok a másik számára? Ez a mai napom, ez a mondat, amit mondtam, ez simogatás volt? Egy kedves ölelés? Áldás? Gyógyír a másik sebeire? Meleg tavaszi eső, napfény, mely virágbomlásra indítja a társamban a félénk rügyeket?" Isten senkit nem azért teremtett, hogy átok, nehézség, vagy keserves botránnyá váljék mások életének. Az Úr akarata, hogy mindannyian a magunk módján családunk, népünk, nemzetünk, egyházunk számára az Ő áldása, ajándéka, szeretetének a jelei 3. oldal legyünk. Legyél azzá, amiért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel! Csaba testvér írása nyomán (and-i) * Ez év június 22-én Brüsszelben tüntették ki Böjte Csaba ferences testvért - az Európai Polgár Díjjal. Ezt a Díjat az Európai Parlament elnöke Jerzy Burek vezette bizottság másodízben adta ki. Böjte Csaba európai példakép, munkássága mintául és követésként szolgál Európa számára óta küzdött a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megvalósításáért től hivatalosan is ezen a néven MŰKÖDIK. A Teremtő Isten áldja meg érte Őt és munkatársait, mert kitüntetését sem egyedül vette át. Fontosnak tartotta, hogy Brüsszelben, az elismerés átvételekor lelkes segítői, gyermekszerető és -segítő munkatársai közül egy húsz tagu munkacsoport is Vele volt. Ezzel is kihangsúlyozta, hogy a munka is, az elismerés is mindnyájukra tartozik. ( a Szerkesztőség) De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. Ady Endre

4 4. oldal Mit cipelünk és miért? Karácsonyi csomagok Életünkben sok mindent viszünk, cipelünk magunkkal. Az emlékeinket, a szeretetünket, a bánatunkat, a reményeinket... Karácsony előtt emberek sokasága, húzkodja a különböző méretű, színes, degeszre tömött szatyraikat, csomagjaikat... Kezük telis-tele mindenféle hasznos, meg haszontalan, felesleges, "felejtős" ajándékkal, holmival. Elgondolkozom. S a szívük? A szívük is telis-tele van? S, mennyire? Gondolnak-e a szüleikre, a tőlük messze élő öregekre, a máshol karácsonyozó gyermekeikre? A gyülekezet magányosságban ünneplő híveire? Megadják-e az ünnep rangját, s mennyire? Ha csak egy ölelést, egy kézszorítást tudnak egymásnak adni, de azt szívből-szeretettel - kevesen hiszik, de az a legszebb ajándék. Vagyunk, szeretünk és minket is szerethetnek. Mindenféle cécó nélkül. Többen kétségbeesetten vergődnek, folyamatosan harcolnak a kiürülő pénztárcájukból szétfutó bankóikkal... Nagymamám "varázsló" hírében állt. Az ünnepi fa alatt mindig volt számomra, számunkra - meglepetés. A legkedvesebb, egy barna plüssmackó, amit Ő készített. A füle is nagyobb, az orra is piszébb volt, mint a többi mackónak. Vidoran csillogott a szemecskéje és nevetett a láncöltéssel kivarrt szája. De ezt Ő, a világ egyik legdrágább Nagymamája készítette nekem... Késő esténként, no meg hajnalban, hogy ne lássam meg... Ez csak az egyik ünnepi ajándékuk volt, sorolhatnám.. a furnérlemezből kivágott, festett öltöztető babát, a sokféle ruhácskát, amit ráakaszthattam... Különleges volt az a baba. Nagyapa és Nagymama közös munkája. Mamus rajzolta, Papus fűrészelte, Mamus festette... S, a ruhák? Mindenféle különleges, pöttyös, csipkés amelyeket s ráakaszthattam. Ilyet boltban nem lehetett vásárolni! No és a könyvek! Minden évben csodálatos ünnepem volt, akkor és Tőlük tanultam az ajándék fontosságát! A lobogó szeretetet, amivel készítették, választották. Azt is Tőlük tanultam, hogy - vacsora előtt - megfogtuk egymás Keresztelő a gyülekezetünkben kezét. Imával köszöntük meg a Teremtőnek a Szeretet Angyalát, mely belátogatott hozzánk és egymást. Hatvanegy évesen, sokadszorra is kinyújtom majd a kezeimet az ünnepi asztalnál. De most fiatal, tetterős kezeket szoríthatok meg, a gyerekeimét, a vejemét és a menyemét. Mint minden évben, most is majd könny szökik a szemembe, Hiányuk most is, mint mindenkor - ismét a szívembe mar. Tudom előre, hogy ismét megköszönöm, a "pakkot", amit Tőlük kaptam. Máig kitart, s mi van benne? Szeretet, emberség, becsület, felelősség, kűzdőképesség, a túlélés, az optimizmus akarata. Volt és van miből gazdálkodnom. Szeretet és köszönet! Kell-e ennél szebben csillogó, sziporkázó ajándék?! * Nem cipelek, s főként nem felesleges dolgokat. De arra büszke vagyok, hogy a Tőlük kapott "pakkot" átadhatom. S, nemcsak ezen az ünnepen... Egész évben, minden napjaimban. (and-i) Mt 28,19 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

5 Tamási Áron: Áprily Lajos: Karácsonyest Angyal zenéje, gyertyafény kincses kezem, hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó meleg simogatást. Mi győzött érdességemen? Mitől csókolhat úgy kezem? Simogatást mitől tanult? Ereimbe Krisztus vére hullt? Szemembe Krisztus-könny szökött? kinyúló kézzel kérdezem. Karácsonyi pásztorocskák A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn és emlékezni serkent engemet is. Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk fel a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, a belső beköszöntőt is mondani fogja, mindama leányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat; majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nemkülönben a nagymondót, aki mindenkit le fog torkollni, szükség esetén még lódítva is éktelenül. S aztán tanulni kezdtünk. Így készültünk a szent hadjáratra, a karácsonyi kántálásra, s vártuk a napot és tele lélekkel az estét, amikor aranyfénnyel felragyog a betlehemi csillag. S végre a föld örömet kiáltott az égre és az ég örömet kiáltott a földre. Karácsony este lett. 5. oldal Örülj és örvendezz, nemes házigazda: Kigyúlt a világnak, Betlehem csillagja. Örülj és örvendezz, kedves háznak népe, Hogy ide vezérelt a csillagnak fénye. Jónál jobb hírt hoztok, halljuk valahányan: Gyertek azért beljebb, akármilyen bátran. Ahol a Nap felkél, ama tájról jöttünk, Hírmondás kedviért nagy utakat tettünk. Mert szólott egy csillag, éppen felkelőben, Hogy gyorsan induljunk éjféli időben. Napkelet országból így el is indultunk, S ezen kedves házba hozott el az utunk. Dicséretét zengjük Júda nemzetének, Mert kinyílt virága Dávid vesszejének. Származásunk felől sem hagyunk kétségben, Vagyis bajban nőttünk, s tartós szegénységben; S kik a juhnyáj után vénen vánszorognak, Fiai vagyunk mi csordapásztoroknak. De hát ez voltunkat az Úr nem tekinté, Hanem angyalával nékünk megjelenté, Hogy földre lejőve világ megváltója, Kinek a mi nyájunk igaz szószólója. Ámen. Márai Sándor Az ünnepekről Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.az ünnep legyen ünnepies Legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre. (Részlet a FÜVESKÖNYV-ből) Áldott vagy a kezek között, karácsonyi koldus-kezem. Az adventi gyertyagyújtásra fáklyákkal és gyertyákkal vonult a gyülekezetünk

6 A magyar presbiter elnevezés a görög presbu/teroj szóból ered, melynek jelentése: valakinél idősebb, öregebb. Keresztyén presbiterekről először az ApCsel 15-ben olvasunk: Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében (ApCsel 15,2). Az idézett igehely azt sugallja, hogy a presbiterek olyan hitben idősebb, következésképpen hitben erősebb és tapasztaltabb férfiak voltak, akiknek feladata a gyülekezet ékes és szép rendje fölött való őrködés, és az ennek megtartása érdekében való munkálkodás volt. A vének, a presbiterek az apostolok munkatársai voltak, és azok közé tartoztak, akikre több bízatott, és akiktől több is kéretik majd számon. Presbitereink től Czinkos Jánosné ( Jolika) 2000-ben választott meg a gyülekezet, azóta presbiterként szolgálom Istent. Számomra nagyon fontos a közösséghez, gyülekezethez való tartozás, testvérek közötti kapcsolattartás és lelki építés. Megtiszteltetésnek érzem újra jelölésemet. Presbiterként, Isten akarata szerint a gyülekezetbe a lelkipásztorral együtt készen állok minden feladat elvégzésére, amelyre megbíznak, és arra alkalmasnak találnak. Továbbra is szeretnék aktívan tevékenykedni. Hálás vagyok Istennek, hogy ebbe a gyülekezetbe vezetett és lehetőséget adott hogy Őt szolgáljam. Kapás Erzsébet 2000-ben kaptam először azt a megtiszteltetést, hogy presbiter lettem. Azóta úgy érzem, hogy hűségesen szolgálom az Urat. Hála legyen néki, hiszen Övé a dicsőség! Köszönöm Neki, hogy a rám bízott szolgálatot el tudtam végezni és kérem Őt, hogy az elkövetkező években is hűséggel tudjam majd végezni a szolgálatot. Szeretnék a lelkészünknek olyan munkatársa lenni, amit elvár tőlem. Hálás vagyok a gyülekezetnek, hogy újra bizalmat kapok és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a szolgálatomban hűségemet bizonyítsam. Keresztessy Eszter "Ha Isten velünk,kicsoda ellenünk?" (Róm.8.31.) 2003 óta élünk Pilisen a családommal.nekem nagy megtiszteltetés,hogy felkértek ilyen fiatalon presbiternek. Gyerekkorom óta az Isten iránti hitben,szeretetben nevelkedtem. Az jutott eszembe,hogy most olyan munkát és szolgálatot kaptam, amire én soha nem is gondoltam, ez azért van, mert Isten ezzel megbízott és addig, amíg azt akarja, hogy ez így legyen, addig tudom, hogy segíteni fog. Ez egy nagyon jó dolog. Nagyon sokat kaptam ettől a gyülekezettől és szeretném az Istentől kapott tudásommal és erőmmel segíteni a Pilisi Református Gyülekezetünk további munkáját. Korsós Tiborné Anikó 2006-ban, az első presbiterré való választásomnál azt tartottam szem előtt, hogy Morva Ákos lelkipásztor munkáját segítsem. Most, hat év elteltével tudom, hogy elhívatottságomnak érzem a gyülekezet életének segítését. Én úgy érzem, tudásom legjavát adtam és adom ezután is. Hiszem, hogy csak élő hittel lehet élő gyülekezet. Kérem Jézust, hogy továbbra is segítse munkámat és adjon erőt a gyülekezet életének fejlődése érdekében. Köszönöm a gyülekezet bizalmát az újraválasztásomhoz. Lukács Árpád 1996 óta vagyok a Pilisi Gyülekezet presbitere. Nagy megtiszteltetésnek érzem újrajelölésemet. Megválasztásom esetén ezt a szolgálatot kellő alázattal és tisztességgel szeretném betölteni. Nagyon fontos számomra, a gyülekezetünkbe lévő idős és fiatal református testvérekkel való kapcsolattartás, és Isten házának építése, hogy a gyülekezet épüljön hitben és szeretetben. Presbiterként a lelkipásztorral együtt szeretnék igaz hittel és szeretettel részt venni a feladat elvégzésében, amellyel megbíznak és közösen gazdagítani a gyülekezetet. Isten itt akar látni és szeretném Őt szolgálni. Tőle kapok erőt, segítséget és áldást. Orbán Ferenc A presbiteri szolgálat számomra elhívatás. Önként vállalt, felelősségteljes küldetés. Nincsn nagyobb öröm annál, mint mikor együtt tudok dolgozni az atyafiakkal, az Isten országának építésében. A szászrégeni gyülekezetben 35 évig voltam presbiter. Remélem Isten megáldja a pilisi szolgálatomat is.

7 Papp Sándor án születtem, Pilisen, református szülőktől pünkösdjén konfirmáltam, azóta vagyok a református gyülekezet tagja. Presbiter 1996-tól, Kelemen Norbert tiszteletes úr megszólítására lettem. Azóta végzem ezt a megtisztelő feladatot. Pál apostol következőképpen szól, az efezusi vénekhez: viseljetek gondot ezért magatokra és az egész nyájra, melyben őrizővé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, melyet tulajdon vérével szerzett. Az apostol szavaihoz csak a magam részéről annyit, hogy eddig és ezután is hitem és tudásom szerint végzem a feladatom. Köszönöm a megtisztelő bizalmat a megválasztásomhoz. Pálinkás Jánosné Kravecz Jolán 1995 óta élek Pilisen. Nyáregyházán születtem, ott kereszteltek. Főző Laci bácsinál konfirmáltam. Ágnes nevű gyermekem van, aki 45 éves. Előző időszakban is presbiter voltam. A lelkipásztort és egyházunk munkatársait egyházvédő és építő munkájukban támogatom. A rám bízott feladatokat teljesítem. Egyéni szolgálatvállalás: egyedül élő idősek látogatása, templomi rend fenntartása, érkezők fogadása, gyülekezeti rendezvények segítése. Varju Zoltán 17 éve vallom magam a Pilisi Református gyülekezet tagjának és 12 éve, mint presbiter illetve gondnok szolgálom ezt a gyülekezet. Sok minden történt ez alatt az idő alatt a közösségünkben. Látványos külső és belső dolgok, amik már véglegesen meghatározzák ennek a közösségnek a további útját. Úgy érzem, Istennek én is az egyik eszköze vagyok, hogy a Tőle kapott talentumot továbbra is a Pilisi Református Gyülekezet fizikai és lelki építésére fordítsam. Eddigi munkámat megítélni nem tudom, bizonyosan voltak és lesznek is olyan dolgok, hiányosságok, amiket valamiért nem jól tudtam, tudok esetleg megoldani, de Istent szolgálom, amit teszek az Ő dicsőségére és segítségével teszem, Neki kell majd számot adnom. Várdai Albert Zoltán Nagybányán születtem, án. Szüleim Várdai Albert és Cseterki Julianna. A hagymásláposi gyülekezetben konfirmáltam, 1989-ben. Lelkipásztorom, az áldott emlékű Nagy József Tiszteletes volt. Az ő valláslátása az istenfélelem volt, az, hogy minden tettünknek következménye van, minden bűnünk büntetést von maga után, amit bennünk is sikeresen elplántált. Ez a konzervatív gondolkodás jellemez engem is. Az Ígét tükörként állította a gyülekezet elé, ami az én meglátásom is, ugyanis a Biblia nem csak történetek sokasága, hanem tükör, amiben meg lehet és meg kell, vizsgáljuk magunkat. Istenfélő családban nőttem fel, a szüleimet, és két lánytestvéremet, Encit és Ildikót (és családját) ismerik a kedves Testvérek ben nősültem, és akkor költöztünk Budapestre, feleségemmel, Enikővel, és itt született meg Orsolya kislányunk, 1999-ben ban költöztünk Pilisre, és Isten vezetésével ebbe a gyülekezetbe. Emlékszem, az első alkalommal mikor bejöttünk a templomba, éreztük, hogy jó nekünk itt lenni, és az óta csak mélyült ez az érzés. A presbiteri szolgálatot Istennek tetsző szívvel és alázattal szeretném végezni, nem feledve a belém plántált tanításokat, ehhez kérem Isten segítségét és vezetését. Kapás Győző Erdélyben születtem, Székelyvajában, én. Konodszentmártomban nőttem fel. Édesapám is presbiterként részt vett az ottani Református Egyházközség életében, és engem is ebben a hitben neveltek. Nekem két gyermekem van és mindent megteszek azért, hogy a gyermekeim is ebben a hitben nevelkedjenek. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy rám gondolt a Pilisi Református Egyházközség gyülekezete, hogy pótpresbiterként részt vehessek a közösség életében. Köszönöm mindenkinek, aki ezzel a felkéréssel megtisztelt és megpróbálom a legjobb hitem és tudásom szerint Isten segítségével végezni a rám ruházott feladatokat. Németh Attila Immár 11 éve felnőttként konfirmáltam, azóta vagyok a Pilisi Református Gyülekezet aktív tagja, 2006-tól presbiterként szolgálom az Urat és közösségünket. Az elmúlt években a templom, a református temető és a gyülekezeti ház körüli munkákból vettem ki a részem, amit jó szívvel végeztem. A következő 6 évben pótpresbiteri szolgálatot tudok vállalni, de remélem, amiben lehetőségem lesz, tovább segíthetem a gyülekezet munkáját. Varju Adrienn 1995 óta tagja vagyok a Pilisi Református Gyülekezetnek,1997-ben konfirmáltam. Amikor csak tehettem, részt vettem a hittanos táborokon-akkor még tanulóként, később már hitoktatóként ban megszereztem a tanító-hittanoktató diplomámat Nagykőrösön. Azóta a gyülekezeti gyermekmunkában aktívan részt veszek. Ahogyan az elmúlt hat évben, az elkövetkezendő években is szeretném a pótpresbiteri szolgálatomat az Úr dicsőségére betölteni. Szívesen segítek és dolgozok továbbra is a gyülekezetünk épüléséért, mert hiszem, hogy Istenbe vetett hitem ad erőt, kitartást és türelmet a presbiteri szolgálatom elvégzéséhez.

8 8. oldal Csodasoroló Van-e, közöttünk olyan, aki nem várja a karácsonyt? Legalább egy icipicit? Hiszen a karácsonynak semmihez sem hasonlítható atmoszférája van. Hiába süt édesanyánk más ünnepi alkalomkor is beiglit, hiába rotyog a nyári kerti partikon a halászlé vastag leve a bográcsban, hiába roppan ínycsiklandóan a frissen pörkölt földimogyoró héja és hiába terjeng a lakásban máskor a narancs aromája. Karácsonykor valamitől mindez varázslatos eleggyé áll össze, és én ezt a megismerhetetlen összetevőt leginkább csodának hívom. Mert csoda van abban, ahogyan készülünk az ünnepre. Tudatosan, vagy öntudatlanul, de jobbak vagyunk, mint általában. Szívünk minden dobbanásával igyekszünk közelebb kerülni a körülöttünk élőkhöz, és ahogyan Döbrentey Ildikótól megtanulhattuk, hogy az ajándékban láthatóvá válik a láthatatlan szeretet, megpróbálunk olyan meglepetéssel készülni számukra, amellyel elmondhatjuk, mennyire fontosak ők nekünk. Ha pedig sikerül örömet szereznünk, akkor csoda van a kedvesünk, a gyermekünk, a szüleink, a barátaink csillogó szemében (amit annyira jó látni). De csoda van a díszekben a leheletfinom üvegből, csipkéből készült angyalokban és gömbökben, a robusztusabb, de az otthon melegét érzékeltető filc díszekben, a születésünk előtti karácsonyok hangulatát idéző aprócska, fából készült figurákban, a színekben és a fények sokféleségében a gyertya lángjában, a csillagszóró szikráiban, a kályha tüzében, a délutáni alkony ködös szürkéiben és a korán leszálló este díszkivilágításában. Ahogyan csoda van karácsonyi vásár forgatagában elfogyasztott bögrényi forralt borban, a korcsolyázás vagy szilaj hócsata után az ajkainkat megperzselő, de a kezünket jótékonyan melengető zamatos teában, a fahéjas mandula és a sült gesztenye forróságot lehelő, mégis oly kívánatos ízében, a tűz fölé tartott mályvacukor olvadásában, a forró kávé, a citromos mák, a mézeskalács, a szegfűszeg, a fahéj és a sült alma fűszeres illatában. Csoda van a hópelyhek kavargó táncában, sűrű forgatagában, vagy éppen pilinkélésében, abban a pillanatban, ahogyan ritka vendégként, múlékony, de tökéletes díszként sötét télikabátunkon állapodik meg közülük egy-egy, mi pedig lélegzetvisszafojtva nézzük, nehogy siettessük az olvadását. És tudjuk, hogy csoda van a rohanás közbeni megállásban, amikor valódi együttérzéssel és érdeklődéssel a szívünkben kérdezzük a szenvedőtől: Hogy vagy? És nem sietünk, miközben válaszol, nem toporgunk idegesen, nem nézzük az óránkat. Megvárjuk, míg elmondja. Csoda rejtőzik ilyenkor (is) a szemekben, amelyek szemérmesen elfordulnak, vagy önfeledten ragyognak. A kezekben, amelyek tétován elindulnak egymás felé, de azokban is, amelyek már évtizedek óta biztonságban tartják a másik kezét. Csoda van a fáradtan lehunyt pillák mögött. Egyszeri, megismételhetetlen, tündöklő csodavilág. Hosszan sorolhatnám, míg végül az összes csodánk abban a mérhetetlen ajándékban egyesülne, amelyért létrejött: karácsonykor megszületett a mi Megváltónk. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától és emberré lett. Kell-e, lehet-e ennél nagyon boldogság, csoda, vagy ajándék? A választ mindenki önmagának tudja csak megadni. Szánjunk rá néhány percet, álljunk meg és gondoljuk át, mi a mi igazi, tényleges, életre szóló ajándékunk és kitől kaptuk azt! December 5-én látogatta meg gyülekezetünket a Mikulás, akit a Baba-mama kör gyermekei és szülei fogadtak czy

9 9. oldal A Pilisi Református Gyülekezet évre tervezett alkalmai Január Február 5. Együtt a Gyülekezetért délután 12. Vendégváró istentisztelet Presbiteri hétvége 26. Nagyböjt I vas. Március 2-4. Egyházmegyei presbiteri hét Mátraházán 4. Bibliavasárnap Evangélizáció Végh Tamás 25. Úrvacsorás istentisztelet Április Május Évkezdő istentisztelet Ökumenikus imahét Úrvacsorás istentisztelet Idősek húsvéti szeretetvendégsége Nagycsütörtök esti istentisztelet Nagypéntek esti istentisztelet Gyermek-evangelizáció, tojásvadászat Húsvét ünnepi istentisztet Ifis-Konfis hétvége Hitmélyítő csendesnap Vendégváró istentisztelet Anyák napi istentisztelet Mennybemenetel (esti) istentisztelet Gyülekezeti majális Úrvacsorai előkészítő istentisztelet Konfirmációs vizsga Pünkösd ünnepi istentisztelet Augusztus 26. Új kenyérért hálaadó istentisztelet Szeptember Október 27. Hitmélyítő csendesnap 28. Vendégváró istentisztelet 31. Reformáció ünnepi istentisztelet November 18. Reménység (gyászolók) vasárnapja Evangélizáció 25. Úrvacsorás istentisztelet December Együtt a Gyülekezetért délután Virrasztás a gyermekeinkért Hittanos évnyitó Terményhálaadás, új bor Adventi koszorúkötés Advent első vasárnapja Vendégváró istentisztelet Szolgálók szeretetvendégsége Idősek adventi délutánja Gyülekezeti karácsony Szentesti istentisztelet Karácsonyi ünnepi istentisztelet Hálaadó istentisztelet Június Hittanos évzáró Istentisztelet a pusztatemplomnál

10 10. oldal A Szeretethimnusz karácsonyi változata lehetne: Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező. Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kiló számra, ízletes ételeket főzök, és az evéshez csodálatosan megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakácsnő. Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ nekem. Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel, ezernyi ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de nem Jézus Krisztus a szívem titka, akkor nem értettem meg, hogy miről szól a karácsony. A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje. A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát. A szeretet barátságos az idő szűke ellenére is. A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van. A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni. A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni. A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik. A videojátékok tönkremennek, a gyöngysorok elvesznek, a számítógépek elavulnak. De a szeretet ajándéka megmarad. Advent első vasárnapján a gyermekeink kedves műsorral ajándékozták meg a gyülekezetünket Régvolt köszönések és egyebek Isten hozott, a Teremtő vigyázza lépteid, Isten áldjon! Áldás, békesség Milyen szép szavak, igaz ez utóbbit örömmel fogadom, s adom nemcsak a templom környékén, de az üzletekben, s az utcán is. Ilyenkor érzem a közösség erejét, azt, hogy tartozom valahová. Igen, ez a tartozás, nagyon fontos mindannyiunk életében. * Mostanában úgy kérdezik, hány gyermeked van? Régen úgy kérdezték: hány családod van? Ezen többször elgondolkoztam. Ez utóbbi mennyivel szebben hangzik. Hiszen a gyermekeink felnőnek, s családot alapítanak. Reményeinkben megjelenik gyermekeink családja, s az Ő gyermekeik, akik majdan családban bokrosodnak tovább Milyen szépen is van ez? * Az emberek panaszkodnak, nemcsak mostanában, de általában az előtt is, meg az után is, meg most is Vannak gondjaink, vannak nélkülözéseink, de vannak örömeink is. Nagyon fontos volna, hogy az örömeinket vegyük előbb, s szorongásainkat pedig hagyjuk hátra Köszönjük meg a Teremtőnek gyermekeink, szeretteink egészségét, életét. Mi pedig ne süllyedjünk panaszokba, sírásba, mert mindig van kiút, csak meg kell találnunk. Nagyon nehéz, ezt mind többször megtapasztaljuk, de soha ne adjuk fel! Történelmünkben visszagondolunk a régebbi időkre, igen, akkor sem volt rózsákkal kirakva a köznép útja. Gondolok itt padláslesöprésekre, nélkülözésekre, a háborúra és az újjáépítésre, a téeszekbe való önkéntes bevonulásokra Eleink sok mindent átéltek, de vannak közöttünk olyanok, akiknek volt részük mindebből * Karácsonyi bevásárlások! Többen vannak közöttünk, akik rettenetes adósságba kergetik magukat, mert erejükön felül ajándékoznak. De tudniuk kellene, hogy az egyetlen dolog ezen a világon, amiből minél többet adsz, annál többet kapsz vissza, az pedig a szeretet. Nem vigaszként írnám, de mélyedjünk magunkba és legyünk büszkék arra, amink van. Ha egyszerű alig töltött káposztára futja, akkor arra, ha csak mákos gubára és nem drága süteményekre. Annak is örüljünk, de két kézzel szórjuk a szeretetünket, meséinket, mosolyunkat, öleléseinket Mindazokra, akik velünk, körülöttünk vannak. S, nemcsak az ünnepen, hanem azon túl is. * Manapság az is öröm, ha számláinkat rendezni tudjuk, de béke van! S, az megfizethetetlen. Béke, mert nem kell félni. Élhetünk, igaz sokkal szerényebben, mint ahogyan azt szeretnénk, de élhetünk! Ezért is kívánom szeretettel: egészséget, boldog ünnepet és nagyon sok szeretetet! -i

11 Idősek karácsonya E hónap 11-én, vasárnap délután tartottuk az Idősek karácsonyát. Áldásokban gazdag, szívünkben az ünnep fényével, boldogságos szeretet vendégséget rendeztünk. Jó volt együtt imádkozni, s várni az e világra készülő csodát: Jézus születését! Jó volt megtapasztalni az összetartozás csodás érzését. Anyakönyvi hírek október-december. Keresztség sákramentumát kapta: Zábrácki Anna Ágnes (született: ) Kovács Erik Péter (született: ) Pusztai Attila (született: ) Pusztai Eszter Adrienn (született: ) Csillag Ákos (született: ) Házasságukra áldást kért: október 15-én Nagy Enikő és Zsigri Róbert Fájdalommal búcsúztunk, emléküket kegyelettel megőrizzük:: November 11-én Szaszkó Ferenc (53) December 2-án Erős Józsefné sz. Kiss Magdolna (72) 11. oldal Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze. sem Vass Albert írása a hitről És jött a második szél: és az döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. És ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. Szentgotthárd, november 14. A városunk adventi koszorúján a 2. gyertyát gyülekezetünk gyújtotta meg. A lángot a templomból vittük közösen a gyülekezetünk tagjaival, majd Somogyi Csaba közös éneklésre tanította az egybegyűlteket.

12 12. oldal Énekszó Szolgálat Gyülekezetünknek nincs énekkara, és úgy tűnik, nem is lesz az elkövetkező időkben. Egy olyan alkalomra hívunk mindenkit, amely nemrég indult gyülekezetünkben, és nem énekkarként működik. Az Énekszó Szolgálat egy olyan lelki alkalmat és közösséget jelent, aminek két fontos tulajdonsága van: az ima és az éneklés. Imádkozás a gyülekezetünkért, az istentiszteletért. Azt kérjük Istentől, hogy küldje el az Ő Szentlelkét az Ige hirdetőjére és annak hallgatóira. Imádkozunk egymásért is, de az énekek által. Nyitott szívvel vagyunk mindenki iránt, olyanok felé is, akik nem gondolják magukról, hogy tudnának énekelni. Mert mindannyian igényeljük az ima és a zene általi elcsendesedést, és Istenhez fordulást. Megvan az alkalom zenei háttere is: beéneklünk, kisebb tanítást kapunk az énekekről, egy-két zenei kifejezésről. Nem az a célunk, hogy jártasak legyünk a zenetudományban, hanem, hogy Istenre és egymásra tudjunk figyelni. Készülőben van gyülekezetünk új énekeskönyve, melyet 10 énekeskönyv alapján állítunk össze. Ezt tudja majd használni hittanos, konfirmandus, ifis, presbiter, hétközi alkalmakra járó, a régi és az új énekeket kedvelő. Külön erénye, hogy 34 ének a Szentlélek Istenről szól nincs még egy ilyen énekgyűjtemény egyházunkban, ahol ennyi éneket találnánk összeválogatva a Szentháromság harmadik személyéről, a mi vigasztalónkról. Amellett tettünk hitet, hogy ezeket az énekeket megismertessük, ismertek legyenek a hallelujás, az ifis, a gyülekezeti, a csillagpontos énekek. Ismerjük meg Berkesi Sándor, Kádár Ferenc, Gárdonyi Zsolt, Géczi Katalin, Vándor Gyula énekeit. Közösségünk vasárnap 9 órától tartja alkalmát, egy óra igazi felüdülés, de mindenek előtt Isten-dicséret. Az istentisztelet előtt énekelünk, azt szeretnénk, hogy a templomba belépő méltóképpen ráhangolódjon az istentiszteletre. Szeretettel várunk mindenkit, ne zárjuk be szívünk ajtaját Isten és egymás előtt! S.Cs. November 28-án, karácsonyi kézműves alkalom volt az anyukáknak. A foglalkozást Márhoffer Szilvia, leányfalusi iparművész vezette és adta ajándékul. Ünnepi alkalmaink: December 22-én, csütörtök este 5 órakor: Karácsonyi betlehemes istentisztelet. December 24-én, szombaton este 8 órakor: Szentesti istentisztelet. December 25. és kor: Karácsony I. és II. napi ünnepi, úrvacsorás istentisztelet. December 31. szombat este 6 órakor: Hálaadó istentisztelet január 1. vasárnap kor: Újévi istentisztelet, gondnoki köszöntő. Áldott karácsonyi készülődést és ünneplést kívánunk mindenkinek! Áldás, békesség! Kívánjuk, hogy az esztendő minden napja békében és biztonságban teljék. Portádon a jó egészség, az áldás ott legyen vendég! A 2012-es esztendő életedben, munkádban hozzon sikert és sok örömet! Családodban megtartó szeretetet! A szerkesztőség PILISI REFORMÁTUS GYÜLEKEZET KIADVÁNYA Megjelenik változó időpontokban, 250 példányban Felelős kiadó: MORVA ÁKOS lelkipásztor Pilis, Rákóczi út Telefon: 06/ és 06/ morvakos@gmail.com Főszerkesztő: P.Fné ANDRÁSI GYÖRGYI Telefon: 06/ Kéziratok megküldését pefere2008@indamail.hu címre kéri! Tördelőszerkesztő: VARJU ZOLTÁN gondnok Telefon: 06/ fotoboxfot@monornet.hu

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2014/5 Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. (Róm 6,13) Felnőttként konfirmáltak: Első sor (balról jobbra): Pécskay-Seress

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM? GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal VI. évf. 5. szám - 2015 Karácsony -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

Budai Református Egyházközség. Advent

Budai Református Egyházközség. Advent Budai Református Egyházközség 2013 Advent ...meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Üzenet Karácsonyi kiadás

Üzenet Karácsonyi kiadás Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim!

Üzenet. Krisztusban szeretett Testvéreim! Krisztusban szeretett Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 48. szám, 2012. Dec. 16. Mennyi minden történt azon a helyen, ahol Jézus felszólítja a tanítványokat,

Részletesebben

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!

2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! 2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás

Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Szentcsaládjárás (szokásjáték) Szentcsalád-járás Karácsony elõtt kilenc napon át, kilenc család viszi egymáshoz a Szent Család képét vagy szobrát. A szobrot vagy képet a földíszített házioltárra tesszük.

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT a Szent Imre Templomban 2011. június 23.-án Ákos atyának, plébánosunknak köszöntük meg Imacsoportunknak nyújtott szerető támogatását. Kedves Ákos Atya! Szeretetláng

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. December Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december

MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december MAGVETÉS A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa 2014. december Legyen minden napunk Karácsony! Sokan megmosolyogják a gyermekeket, akik őszinte tekintettel kérik: bárcsak ma is karácsony lenne!

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben