MÁSOK VÉLEMÉNYE A TÉKA ALAPÍTVÁNYRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MÁSOK VÉLEMÉNYE A TÉKA ALAPÍTVÁNYRÓL"

Átírás

1 MÁSOK VÉLEMÉNYE A TÉKA ALAPÍTVÁNYRÓL Ha egyetlen mondatban kellene másfél évtizedes munkásságotok jelentőségét méltatni, azt mondhatnánk: tevékenységetek megkerülhetetlen fejezete lesz az erdélyi magyar közösség 1989 utáni intézménytörténetének. Művelődési és oktatási téren olyan végvárait építettétek fel a magyar életnek, amelyből a kisugárzó fészekmeleg biztos megtartó ereje lehet közösségi létünknek. Ahogyan Illyés Gyula mondta: földi erővel mennyei harmóniát teremtettetek. Közismert, hogy mennyi személyes áldozatot is kíván az olyan építőmunka, aminek vállalásáért külön elismerés illeti teljes munkaközösségeteket. Kötő József A Téka immár iskola, mert utat mutat miként lehetünk XXI. századi emberek úgy, hogy testünk és lelkünk minden mozdulatával a megtartó és éltető hagyomány vonzáskörében maradunk. Harangozó Imre..Omladozó templomok, etnikai leépülés, vagy építkezés és életkedv: mi jellemzi jobban az erdélyi szórványmagyarságot? A hétvégén szervezett háromnapos Hunyad megyei konferencián a különböző szórványvidékekről és a tömbvidékről érkezett újságírók, közösségszervezők erről szereztek helyszíni tapasztalatot. Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedték a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott. Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő 1

2 cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe. Hozzászólások: Ragnarök 7 órája Permalink Nagyon örülök az ilyen fejleményeknek és óriási tiszteletet érdemlő Bécsi-Balázs Attilának és társainak. Hátrányban Szórvány Erdélyben leépülés és építkezés párhuzamosan [ június 08. KITEKINTŐ.HU A szórványlét ha kigyógyulunk neurózisunkból, láthatjuk is! nem a lemorzsolódás állapota, hanem értékőrző, értékteremtő vállalkozás, amelyet érdemes politikailag, erkölcsileg is támogatni, az összmagyarság érdekében is. Mert a kisebbség leépülése a sivatagosodáshoz hasonló folyamat. Ha a kis autonómiaoázisok amelyeket oly nagy hittel és áldozattal építettek a Kallós Zoltánok, Böjte Csabák, Szegedi Lászlók, Balázs Bécsi Attilák eltűnnek, a leépülés folyamata eléri a tömböt. Nem is beszélve arról, hogy a szórványban kipróbált és felismert túlélési és közösségfejlesztési stratégiák a globalizáció és az anakronizmus veszélyével egyszerre hadakozó tömb számára is megoldást jelenthetnek. Ambrus Attila Brassói Lapok Az elhangzottak szemléltetéséhez aligha találhattak volna a rendezők szebb és irigylésre méltóbb példát, mint a szamosújvári Téka Alapítvány elnökének, Bécsi-Balázs Attilának képes beszámolója. Az ő példájuk, húsz éves munkájuk és eredményeik, melyet elértek a mezőségi szórványközösségek összefogásával, szinte ámulatba ejtettek mindőnket. Bécsi-Balázs Attila olyan alapigazságok körül fogalmazta meg az ezelőtt húsz évi elképzeléseiket, melyekről tulajdonképpen mindannyian tudtunk, csak sorozatosan elsiklottunk felettük. Véleménye szerint az épületek, szobrok, templomok mind-mind ledőlhetnek, de egy összekovácsolt, maga erejében bízó közösség halhatatlan és megkerülhetetlen, még akkor is, ha nincs létszámfölényben. Ezt megteremteni volt a céljuk, amikor táncház-mozgalomként 2

3 elkezdték a munkát, melyből mára bentlakásos rendszerben közel 100 diákot segítenek anyagilag is, hogy anyanyelven tanulhassanak, fejlődhessenek, tájházat alakítottak, kulturális rendezvényeket szerveznek, sőt a felnőttoktatás is részét képezi munkájuknak. Hogy mi lehet eredményességük nyitja? Minden bizonnyal mérhetetlen kitartásuk, soksok munkájuk mögött rendkívüliségük abban rejlik, hogy soha nem feledkeztek meg arról, hogy a kezdetek után mindig biztosítani kell a folytatást is. Nem elég a szükségszerűséget látni és elkezdeni, hanem fel kell nevelni, ki kell tanítani az utánunk következő fiatal generációt, mert csak így maradhat meg az életképessége és lesz folytatása minden kezdeményezésnek. A szamosújvári példa abban is döbbenetes volt valamennyiünk számára, hogy húsz éves alapítványi létükkel példásan igazolták, miszerint civilmozgalomként is lehet létezni anélkül, hogy az RMDSZ-től, a Communitastól vagy éppen Budapestről várnák az anyagiakat, csak önzetlenül kell tenni felvállalt dolgainkat. Beksy Ida Árkád Szilágyság.A sajtó vagy kiemelkedô rendezvények kapcsán, vagy a halálra ítélt falvak fölötti kesergés okán szokott a szórványról beszélni. A hétköznapokról azonban kevés szó esik, holott a megmaradásért folytatott küzdelem a hétköznapok valósága, amit az emberek komoly munkával vívnak meg. Szamosújvár a jó példa A Vajdahunyadi Magyar Házban a szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét mutatta be Balázs Bécsi Attila, aki többször hangsúlyozta, hogy a szórványstratégiák kidolgozásakor a jól mûködô modelleket kell követni. Míg a tömbmagyar közösségekben a civil szervezetek szakosodnak, addig a szórványban az egész közösség problémáit fel kell vállalniuk. A hatékony mûködéshez viszont szakszerû megközelítés, több éven át tartó építkezés szükséges. A szamosújvári Téka Alapítvány köré szervezett szórványközpont 18 éve épül, ami táncházból nôtte ki magát. Az egyszemélyes intézmények nem mûködôképesek. Ma már a tanítványaim a munkatársaim, jól meghatározott feladatkörrel. Mindig akkor léptünk tovább, amikor volt képezett ember, aki dolgozzon. Így mûködhet hatékonyan a szóványkollégium, ahol száz gyerek részesül magyar nyelvû oktatásban, akiknek szállást és étkeztetést biztosítunk. Valljuk, nem elég a magyar oktatás biztosítása, hanem igényes, vonzó iskola kell, ahol jó körülményeket biztosítunk és ahol a gyerekek "visszatanulják" a magyar nyelvet. A kollégium olyan szellemi központtá vált, ahol a néptánc- és a népzeneoktatás, a hagyományos mesterségek oktatása és felnôttképzés is folyik mondta Balázs Bécsi Attila MAROS MEGYEI NÉPÚJSÁG Hétköznapok a szórványban Mezey Sarolta A szórványban is vannak sikertörténetek 3

4 A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a szintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják. Ehhez viszont Böjte Csaba atyának évi 120 ezer kilométert kell utaznia, míg igazgató kollégájának, Karda Róbertnek ezret. Utóbbit a Székelyföldről importálta a dél-erdélyi város. Szintén a szórványért hagyta ott a Gyergyói-medencét Balázs Bécsi Attila is, aki a szamosújvári Téka Alapítványt irányítja. Táncházszervezéssel kezdődött: egy szovjet lemezjátszóval és egy magyar bakelitkoronggal vágtam neki. A táncház viszont csak eszköz volt, nem cél. Ma már öt intézményünk van, művelődési és oktatási központot működtetünk mutatta be a mezőségi megvalósításokat Balázs Bécsi. Megítélésében a szórvány kérdésein akkor lehet hatékonyan segíteni, ha az adott közösséget is meghallgatják. A lényeg, hogy ne fentről erőltessék ránk a szórványstratégiát. Már csak azért sem, mert a szórványban felvetődő kérdéseket nem lehet egy kaptafára húzni, minden közösségben más hangsúlyozta a Szamosújváron tevékenykedő pedagógus.. KRÓNIKA NAPILAP Szórványbiztosok kellenek..hétköznapok a szórványban - médiakonferencia Hunyad megyében Szombaton a Vajdahunyadi Magyar Házban folytatódott a konferencia, ahol a szamosújvári Téka Alapítvány mutatkozott be. Balázs Bécsi Attila, az alapítvány elnöke előadásában többször hangsúlyozta, hogy a szórványstratégiák kidolgozása során a már működő modelleket érdemes követni. Míg a tömbmagyar közösségekben vagy nagyvárosokban a civil szervezetek szakosodni tudnak, a szórványban működő intézményeknek, szervezeteknek egészében kell felvállalniuk a közösség problémáit. A jó működéshez viszont szakszerű megközelítés, több éven át tartó építkezés szükséges. A szamosújvári Téka Alapítvány köré szervezett szórványközpont 18 éve épül.. MURE Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedtek a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális 4

5 programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több, mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott. Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe. NYUGATI JELEN Megismerni egymást 5

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár TÉKA ALAPÍTVÁNY Szamosújvár KÜLDETÉS Alapítványunk küldetése az, hogy civil intézményes kereteket biztosítson és korszerűen megszervezze városunk és régiónk közművelődési és oktatási életét, hozzájáruljon

Részletesebben

MEZŐSÉGI SZÓRVÁNYOKTATÁSI PROGRAM KALLÓS ALAPÍTVÁNY - VÁLASZÚT TÉKA ALAPÍTVÁNY - SZAMOSÚJVÁR

MEZŐSÉGI SZÓRVÁNYOKTATÁSI PROGRAM KALLÓS ALAPÍTVÁNY - VÁLASZÚT TÉKA ALAPÍTVÁNY - SZAMOSÚJVÁR MEZŐSÉGI SZÓRVÁNYOKTATÁSI PROGRAM KALLÓS ALAPÍTVÁNY - VÁLASZÚT TÉKA ALAPÍTVÁNY - SZAMOSÚJVÁR MEZŐSÉGI VÉGVÁRAK A Kallós Alapítványt 1992- ben hozta létre Kallós Zoltán néprajzkutató A Szamosújvári Téka

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány szórványoktatási tevékenységei Az alapítvány eredményei közül egyik legjelentősebb, a magyar tannyelvű óvoda beindítása és a 25 évig szünetelő magyar osztályok újraindítása Válaszúton

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS SZAMOSÚJVÁR

ÉVES JELENTÉS SZAMOSÚJVÁR ÉVES JELENTÉS 2014 SZAMOSÚJVÁR MÉRFÖLDKÖVEK: 1993 - az alapítás éve 1995 -a Téka Művelődési Központ létrehozása 2000 - csatlakozás a Mezőségi szórványoktatási programhoz 2005 a Tóvidék program elindítása

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA ALAPÍTVÁNY- MÉRFÖLDKÖVEK 1993 - az alapítás éve 1995 -a Téka Művelődési Központ létrehozása 2000 - csatlakozás a szórvány oktatási programhoz 2001-2006

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Népzene-néptánc-kézművesség

Népzene-néptánc-kézművesség 18. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2010 Népzene-néptánc-kézművesség Időpont: 2010. július 25 31. Helyszín: Válaszút, Kallós Zoltán Alapítvány Helyek száma: 50 fő Célcsoport: óvodapedagógusok, tanítók és tanárok

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program

22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014. Analitikus program A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyermeknek valóra váltani lehetőségeit Kosztolányi Dezső 22. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2014 Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a A. Curriculáris

Részletesebben

Válaszúti nyár Válaszúti nyár

Válaszúti nyár Válaszúti nyár Válaszúti nyár A Kallós Zoltán Alapítvány június 22.-én hazaengedte a Mezőségi Szórványkollégium lakóit, és megkezdődött a nyár. Minden évben az Alapítvány életében a nyár egyet jelent a táborozókkal.

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

1.b) tanulmányi verseny 1. c) egyéb

1.b) tanulmányi verseny 1. c) egyéb ADATLAP Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor, szülőföldi és magyarországi verseny, szemle, valamint szórvány oktatási tevékenység támogatására (Oktatási és Kulturális Minisztérium Határon Túli Magyarok

Részletesebben

TISZACSEGEI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 4066 TISZACSEGE, FŐ U. 95. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BALMAZÚJVÁROSI TANKERÜLETE

TISZACSEGEI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 4066 TISZACSEGE, FŐ U. 95. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BALMAZÚJVÁROSI TANKERÜLETE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 TISZACSEGEI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 4066 TISZACSEGE, FŐ U. 95. KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BALMAZÚJVÁROSI

Részletesebben

Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl

Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A KULTÚRA VILÁGA Csata Zsombor Kiss Dénes Kiss Tamás Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A kutatási programról Erdélyben a kulturális kataszter felmérése két régióra osztva történt. A csíkszeredai

Részletesebben

http://www.mezoseg.com.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=6:oesszefoglalo-az-elsmezsegi-civil-mhelyrl

http://www.mezoseg.com.ro/index.php?option=com_content&view=article&id=6:oesszefoglalo-az-elsmezsegi-civil-mhelyrl II. Mezıségi civil mőhely Szamosújvár, 2011. április 15 17. Az erdélyi Mezőség egy demográfiai szakadék szélén áll. 1966 óta lakosságának 25 %-át (több mint 110 000 lakos!) veszítette el, több mint 6000

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,

Részletesebben

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója.

Azaz az ember a szociális világ teremtője, viszonyainak formálója. Takáts Péter: A TEREMTŐ EMBER Amikor kinézünk az ablakon egy természetes világot látunk, egy olyan világot, amit Isten teremtett. Ez a világ az ásványok, a növények és az állatok világa, ahol a természet

Részletesebben

A mezőgazdasági képzés beindításának szükségessége

A mezőgazdasági képzés beindításának szükségessége A mezőgazdasági képzés beindításának szükségessége Intézményünk, a Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20-án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Az utolsó padban SZKA_207_33

Az utolsó padban SZKA_207_33 Az utolsó padban SZKA_207_33 376 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET AZ UTOLSÓ PADBAN 7. ÉVFOLYAM 377 HÁRTÁNYOS HELYZETBEN 33/1 SZEREPKÁRTYÁK MOZGÁSSÉRÜLTEK ROMÁK

Részletesebben

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni "Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni" (Hírszerző, 2008 december 9.) Az Út a munkához program biztosan kielégíti majd a tömegigényt, hogy az ingyenélőket most jól megregulázzuk, az

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák Lengyel Diana - kezdtek bele a lányok mosolyogva a beszélgetésbe. Nagyon kevesen tudnak rólunk, ha megmondjuk, honnan és kik vagyunk, nagy szemeket meresztenek

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv emelt szint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)

PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító) (Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4.

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. Bemutatkozik a IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. TELEFON +36 1 / 424 82 58 E-MAIL INFO@BOPRO.HU WEBOLDAL WWW.BOPRO.HU

Részletesebben

ROMÁK ÉS MAGYAR CIGÁNYOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN *

ROMÁK ÉS MAGYAR CIGÁNYOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN * 53 PAPP Z. ATTILA ROMÁK ÉS MAGYAR CIGÁNYOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN * DEMOGRÁFIAI ÁTTEKINTÉS Tanulmányomban röviden áttekintem a Kárpát-medencei országokban élő roma kisebbség néhány rendelkezésre álló demográfiai

Részletesebben

Konferencia Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, 2014. március 20-21.

Konferencia Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, 2014. március 20-21. Konferencia Vidéki örökségeink a Kárpát-medencében Budapest, 2014. március 20-21. Helyszín: BGF - Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar 1054-Budapest, Alkotmány utca 9-11. I. előadó. Március

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Téka Művelődési Alapítvány 2003. évi tevékenységeiről

BESZÁMOLÓ. a Téka Művelődési Alapítvány 2003. évi tevékenységeiről BESZÁMOLÓ a Téka Művelődési Alapítvány 2003. évi tevékenységeiről Az eltelt évben, amely a tizedik az alapítvány megalakulásától kezdve, eredményeink alapján joggal mondhatjuk azt, hogy továbbra is betöltöttük

Részletesebben

Ifjúság a szabadság földjén

Ifjúság a szabadság földjén Varga Bálint Ifjúság a szabadság földjén Több pénzt a rászoruló tanulóknak! A konzervatív Heritage Institute elemzői, Dan Lips és Evan Freiberg a washingtoni állami iskolák rendszerének reformját javasolják

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal 23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd

Részletesebben

Igényelt összeg (Ft) Számítógépes irodahelység kialakítása - Zselyk

Igényelt összeg (Ft) Számítógépes irodahelység kialakítása - Zselyk Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 1.4. 432/2008 Szent Ferenc Alapítvány Déva Iroda felszerelés, védelem 2 820 000 1.4. 1516/2008 Pro Zselyk Zselyk Számítógépes

Részletesebben

A határon túli magyarság demográfiai helyzete. Nemzetpolitikai továbbképzés 2015. június 9.

A határon túli magyarság demográfiai helyzete. Nemzetpolitikai továbbképzés 2015. június 9. A határon túli magyarság demográfiai helyzete Nemzetpolitikai továbbképzés 2015. június 9. Magyarok a Kárpát-medencében a 15. században Magyarok a Kárpát-medencében 2000 körül Magyarok a Kárpát-medencében

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL

FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN TANULÓI ÖSSZETÉTEL 23 FEHÉRVÁRI ANIKÓ KUDARCOK A SZAKISKOLÁKBAN A tanulmány egy 2008-as vizsgálat eredményei 1 alapján mutatja be a szakiskolai tanulók szociális összetételét, iskolai kudarcait és az azokra adott iskolai

Részletesebben

Arad megyei magyar oktatás

Arad megyei magyar oktatás Arad megyei oktatás Csiky Gergely Iskolaközpont http://www.csikygergelyarad.ro Arad megyei oktatás Arad megye %-a anyanyelvű lakos Ebből: 000 a megyében él 000 Aradon él (szórványság tiszta települések)

Részletesebben

XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság?

XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság? XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság? Koncepció: Galambos Sándor Szerkesztő: Zomborszky József Fenntarthatóság, fenntartható

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

Nemzetközösségi intézmény

Nemzetközösségi intézmény Kötõ József Nemzetközösségi intézmény Abból az igazságból kell kiindulnunk, hogy szerencsésebb dolog arról vitatkozni, hogyan tegyük lakhatóbbá házunkat, mint az otthon hiányáról panaszkodni. A Sapientia

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2014 2015 tanévben Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda A kiadvány megjelenését támogatta: Tartalomjegyzék Bevezetés...5 Az

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014.

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014. Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014. Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét.

Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Köszöntöm a városavató ünnepség minden kedves résztvevőjét. Büszke vagyok arra, hogy választókörzetem 4. települése jutott el a fejlettség azon szintjére, hogy Köztársasági Elnök Úr városi rangot adományozott

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Bárczi Géza. Megnyitó beszéd

Bárczi Géza. Megnyitó beszéd Bárczi Géza Megnyitó beszéd Hölgyeim és Uraim! Szeretettel és egyszersmind mélységes hálánk, köszönetünk kifejezésével üdvözlőm a megyei tanács elnökét, Gonda György elvtársat, házigazdánkat, aki alkalmat

Részletesebben

Egységes felnőttképzés kárpát-medencei hálózatban

Egységes felnőttképzés kárpát-medencei hálózatban Egységes felnőttképzés kárpát-medencei hálózatban A Pannonforrás Hálózat 2009. évi összehangolt programrendszere a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának támogatásával valósult meg. A PannonForrás

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.11.2007 COM(2007) 726 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA

Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA NEMZETKÖZI SZEMLE Sebestyén Imre A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KONGRESSZUSA A FŐ IRÁNYVONAL VÁLTOZATLAN 1985. március 25-étől 28-áig Budapesten megtartotta XIII. kongreszszusát a Magyar Szocialista Munkáspárt.

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

BÁTAI ÁMK PEDAGÓGIAI MŰVELŐDÉSI PROGRAM

BÁTAI ÁMK PEDAGÓGIAI MŰVELŐDÉSI PROGRAM 1 Mottó: Tárd ki a karjaidat a változásnak, De ne engedd el az értékeidet. /Dalai láma üzenete/ BEVEZETŐ Tisztelt Olvasó! Ön a Bátai ÁMK pedagógiai-művelődési programját tartja a kezében. E dokumentum

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

szebb nap önkéntesek a kórházakban dunaszerdahelyi kórház

szebb nap önkéntesek a kórházakban dunaszerdahelyi kórház szebb nap önkéntesek a kórházakban dunaszerdahelyi kórház Az önkéntes projekt a nagyobb betegjólét támogatásának és a szakszerű professzionális gondozás kezdete a Svet zdravia kórházakban. Az önkéntes

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában

Részletesebben

Szórvány és tehetséggondozás. Szórvány és tehetség 2011. március 11-12.

Szórvány és tehetséggondozás. Szórvány és tehetség 2011. március 11-12. Szórvány és tehetséggondozás Szórvány és tehetség 2011. március 11-12. A szórványrégióról (Temes megyéről) néhány adatban A régió etnikai térképe (a 2002-es népszámlálási adatok alpján, Sebők L. térképgyűjteményéből)

Részletesebben

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk. Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.)

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN

ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN ÚJ ELEMEK A ROMÁNIAI REGIONÁLIS FEJLŐDÉSBEN Dr. TÖRÖK Ibolya Babeş-Bolyai Tudományegyetem Földrajz Kar Magyar Földrajzi Intézet A magyar ugaron a XXI. században 2013. november 9 Tartalom Regionális egyenlőtlenségek

Részletesebben

Családi életciklus. a szülői házból. családmag

Családi életciklus. a szülői házból. családmag Életmód a családban Családi életciklus 1. Szülői családdal töltött évek 2. Házasság, gyermekek születéséig 3. A gyermekek nevelése, távozásukig a szülői házból 4. Korosodó házaspárból álló családmag 5.

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén

Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén 1 Beszámoló a Magyar Szemiotikai Társaság 2012-es közgyűlésén Valamivel több mint egy éve hangzott el legutóbbi közgyűlési beszámolónk. Azóta is körülbelül ugyanúgy működött társaságunk, úgyhogy semmi

Részletesebben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS

Részletesebben

CIGÁNY KISEBBSÉGI NÉPISMERET

CIGÁNY KISEBBSÉGI NÉPISMERET Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 22. CIGÁNY KISEBBSÉGI NÉPISMERET KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 22. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Iskola és diákönkormányzat egymás mellett

Iskola és diákönkormányzat egymás mellett Iskola és diákönkormányzat egymás mellett Előadó: Petróczi Gábor igazgató, közoktatási szakértő címzetes főiskolai docens Ságvári Endre Gimnázium, 3700 Kazincbarcika Jószerencsét u. 2. Tel: 48-510-050,

Részletesebben

Magyari Tivadar Gyorsjelentés az erdélyi magyarok médiahasználatáról

Magyari Tivadar Gyorsjelentés az erdélyi magyarok médiahasználatáról Magyari Tivadar Gyorsjelentés az erdélyi magyarok médiahasználatáról Az Erdélyi Társadalom legelső számában (2003) átfogó tanulmány jelent meg a romániai média sajátos közönség-köreiről. Ezúttal az akkori

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 2013

PÁLYÁZATI ADATLAP 2013 EMKE Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület Teleki Társaság Teleki Magyar Ház - http://telekihaz.erdely.org Cím: 430322-RO, Baia Mare-Nagybánya, strada Minerilor Thököly utca nr. 5-7. szám Telefonszám:

Részletesebben

A GYOMAENDRŐDI SELYEM ÚTI ÓVODA INTEGRÁLT NEVELÉSI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2013.

A GYOMAENDRŐDI SELYEM ÚTI ÓVODA INTEGRÁLT NEVELÉSI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2013. A GYOMAENDRŐDI SELYEM ÚTI ÓVODA INTEGRÁLT NEVELÉSI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2013. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 2 1.1 Nevelőmunkánk jogszabályi háttere 2 1.2 Az óvodánk adatai 2 1.3 Óvodánk bemutatása 3 1.4

Részletesebben

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Humán Tudományok Doktori Iskola Nevelés- és Mővelıdéstudományi Program Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében Esettanulmány Készítette: Ábrahám Katalin-Barabási

Részletesebben

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás

Bevezető gondolatok 1. Túlzott központosítás A Berzsenyi Dániel Gimnázium tantestülete egyetért a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a budapesti Teleki Blanka Gimnázium második levelével. Ezért az ő szövegüket megismételni nem akarjuk, de fő pontjaikat

Részletesebben

ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT. Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából

ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT. Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából ISKOLA - GYERMEKJÓLÉT Készült a Phare támogatásával a Humán Fejlesztők Kollégiuma Regionális Forrásközpont megbízásából Debrecen megyei jogú város Önkormányzata szociális bizottsága 1995 áprilisában megtárgyalta

Részletesebben

A megerősödött lélek. Sant Rajinder Singh

A megerősödött lélek. Sant Rajinder Singh Sant Rajinder Singh A megerősödött lélek Részlet a Lelkünk megerősítése meditációval című könyvből A bensőnkben található gazdagság nagyobb, mint amekkorát valaha is felhalmozhatnánk a földi életünkben.

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

AZ ÚJ NEMZETI LOVAS PROGRAM ALAPJAI

AZ ÚJ NEMZETI LOVAS PROGRAM ALAPJAI LÁZÁR Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség elnöke hétszeres fogathajtó világbajnok egyetemi lovastanár AZ ÚJ NEMZETI LOVAS PROGRAM ALAPJAI Mindenkinek szüksége van megerősítésre. Tudnia kell, hogy amit

Részletesebben