HALLGATÓI KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HALLGATÓI KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE"

Átírás

1 HALLGATÓI KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE A kérdíveket az állásbörzén részt vev 273 személy válaszai alapján értékelünk. A kérdívet kitöltk arányai a következk voltak: Szak létszám bányász 24 kohász 20 gépész 133 gazdász 55 jogász 16 bölcsész 25 Évfolyam létszám I 19 II 40 III 41 IV 29 V 144 A legnagyobb arányban gépész hallgatók töltöttek ki kérdívet. Az állásbörzén megjelent cégek nagy része számukra kínál állást, valamint az létszámuk a legnagyobb az egyetem hallgatói között is. Sokkal kevesebb közgazdász és bölcsész, (55-25 f), és nagyjából azonos arányban, (20-24 f) a Mszaki Anyagtudományi és a Mszaki Földtudományi Kar hallgatói. A létszámuk nagyjából megfelel a beiratkozott hallgatói arányoknak. Ezen kívül 16 hallgatót kérdeztek, aki a jogi karon folytat tanulmányokat. A megjelent hallgatók 53%-a idén szerezi meg a diplomáját, tehát számára a idszer a munkakeresés. A cégek nem csak állásajánlatot, gyakorlati helyet is kínálnak a hallgatóknak, ezért érdemes a gyakorlatot teljesít hallgatóknak is részt venni az állásbörzén, mert könnyebben juthatnak gyakorlati helyhez. A kérdívben szerepl kérdések a következk voltak: Igen 56 Nem 145 Miért: a válaszok azt tükrözik, hogy az információk nem hatékonyan jutnak el a hallgatókhoz ( nem tudnak sokat róla ) válaszok többségének az volt a lényege, sokan nem válaszoltak (kb. 70%) A megkérdezett hallgatók közül 48-an látogattak el a felkészít napokra. 1

2 ! "# $% DELPHI-CALSONIC HUNGARY MUNKAERPIACI KÖRKÉP Ifjúsági és Szolgáltató Iroda munkatársai ÖNISMERET, SZEMÉLYISÉGJEGYEK, KONFLIKTUSKEZELÉS Nagy Etelka pszichológus KARRIERTERVEZÉS, ÖNFEJLESZTÉS, LLL Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Iroda munkatársai ÁLLÁSKERESÉSI TECHNIKÁK (a civileknél, a multiknál és a kis- és középvállalkozásoknál - Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Iroda munkatársai DIÁK- ÉS ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK - CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet Európai Részecskefizikai Laboratóriuma, Genf) A GRAFOLÓGIA SZEREPE AZ ÁLLÁSVADÁSZATBAN Szlssy-Csoma Enik (GRAFIQM Consulting Grafológiai és Személyzeti Tanácsadó Iroda) "HOGYAN CSINÁLJUNK KARRIERT" - Pintér Zsolt HELYKERES ROADSHOW: Kiválasztási eljárások, EUPASS- önéletrajz, Assessement Center, Teljesítmény vagy protekció - Gálvölgyi Anikó, Kiszelné Magyar Mónika, Csepeli Veronika A legjobbnak értékelt eladás a megkérdezett hallgatók szerint az ÁLLÁSKERESÉSI TECHNIKÁK (a civileknél, a multiknál és a kis- és középvállalkozásoknál) cím eladás volt. (41 fnél), ezt az eladást választották a legtöbben a legjobbnak. & ' (%# )! "# $% *+! " #$ "%& &+ '! () ##(&! "# *+ * &! " #$ "%&, + A workshop-ok közül legjobban a kézíráselemzés tetszett a résztvevknek, (ez a 2005-ös évben is így volt) a második helyen a pszichológiai tesztek írását, és majdnem azonos értékkel a felvételi elbeszélgetést mondták jónak. * +# )! #"! %- #./($! $ Javasolják, hogy legyen próbainterjúval és próbateszttel kapcsolatos eladás. Bölcsészeknek szóló lehetségekrl is legyenek eladások Legyen többféle teszt, amibl választhatnak Legyenek programozással, informatikai lehetségekkel kapcsolatos eladások 2

3 0 +# )! #"' ( Lélektani elemzés Több próbainterjú Informatika 1 2$" #3#! "# 4 #$.! "# 5 A kérdezett hallgatók közül kevesebb, mint 15-en vették igénybe valamelyik szolgáltatást. A szolgáltatások közül 8 személy említi, hogy a grafológus elemezte a kézírását. A válaszadók többsége (85%-a) nem is válaszolt erre a kérdésre., #3# Nem sok válasz érkezett, (12) ezek a válaszok pozitívak voltak. 67 #"3% álláskeresés tájékozódás nyári szakmai gyakorlat egyéb, 114 f 135 f 21 f 3 f Álláskeresés: 41% Tájékozódás: 49% Nyári, szakmai gyakorlat: 7% Egyéb: 1% 8 ) plakátról az Egyetemen 155 megállító táblákról 2 rádióból 3 ben 2 tanároktól 35 plakátokról a városban 9 internetrl 23 NEPTUN-ból 56 újságból 39 barátoktól, ismersöktl 60 3

4 A hirdetési formák közül kiemeltük azt az hatot, amely a leghatékonyabbnak bizonyult a választ adók szerint. A legsikeresebb hirdetési forma az egyetemi plakát, ezt a megkérdezettek majdnem 75%-a mondta. Az egyetemisták közül sokan a társaikat nevezték meg, mint információforrást, 15% újságból, és 20 % a NEPTUN-on keresztül kapott értesítést a rendezvényrl. Az internetet is megjelölte több mint 20 f. 7 "# ##("! $( Sportcsarnok 25 9% Díszaula 75 27% Díszaula és elcsarnok % A válaszolók többsége a jelenlegi helyszínt tartja ideálisnak, nem változtatna. Az elcsarnokot, mint lehetséges helyszínt nem említette senki. A megkérdezettek 27%-a a díszaulát, 9%-a a sportcsarnokot mondta ideális helyszínnek, tehát a válaszolók szerint is a mostani helyszín a megfelel. 7 #" $ # #! # Az Állásbörze szolgáltatásait bvítenék még: - eladásokkal - prezentációkkal - még több céget szeretnének látni - nincsenek bölcsészeknek szóló állások Többség azt írta minden jó, rendben van, nincs hiányosság. 7 "# $" $ ($ 4 *#$5 5-ös érték: 75%-a a válaszadóknak 4-es érték: 12%-a a válaszadóknak 3-as érték: 13-a a válaszadóknak 2-es és 1-es érték nem volt. Ez pozitív visszajelzés a hallgatók körébl. 4

5 &7 "#$"$ #/3$ ## ( Nem volt sok válasz, ami volt azok általában pozitív visszajelzések voltak. Megfelel, kedvesek voltak, sok információt tudtak meg a cégekrl, barátságos és családi hangulatot is írtak. *7 #"#+! 3#/ (#" 9 :/ Javasolták, hogy legyen a cégekrl több információ. A cégek sokszor nem tüntetik fel a kezd fizetések összegét. Hol található pontosan a cég, megközelíthetségekrl nem kapott információt (egy válaszadó írta) 07 #"#;": nyelv alap közép fels Angol: Német Francia 1 1 Spanyol 1 Olasz 2 5 Japán 1 Szlovák 1 1 Ukrán 1 3 Román 2 Héber Eszperantó 12 5 Cseh Orosz 3 1 Latin Jelnyelv A válaszadók közül 1 nyelvtudással rendelkezik 133 f, 2-vel 38 és 3-al 5. A nyelvek tudásszintje többnyire közép. A nyelvek ismerete fajtájuk szerint igen változatos, de két, legtöbb személy által beszélt nyelv az angol és a német. Az angolt többen beszélik, a nyelv középfokú ismerete kétszer gyakoribb, mint a német. A táblázatban szerepl többi nyelvet csak egy-két személy említette, ezek száma elhanyagolható volt. A nyelveket, és az ismeret fokát a táblázat mutatja. 17 #")(" # mszaki 88 informatika 43 minségbiztosítás 36 termelés 38 logisztika 33 tervezés 28 5

6 oktatás, kutatás 41 marketing 29 értékesítés, kereskedelem 22 média 23 telekommunikáció 20 HR 15 vezet utánpótlás 18 Idegenforgalom 15 pénzügy 16 számvitel 3 jog 9 kontrolling 7 könyvvizsgálat 5 tanácsadás 7 adminisztráció 4 egészségügy 6 non-profit szektor 2 A megkérdezett hallgatók több mint egyharmada mszaki területen szeretne elhelyezkedni, de nagyon népszer az informatika, a minségbiztosítás, a kontrolling, a logisztika, a tervezés, az oktatás, a marketing, a kereskedelem és a média. Ez 2005-ben is így alakult. Ezeket részesítették elnyben azok, akik válaszoltak. A többi területet nem részesítették elnyben olyan mértékben, de ezeken a területeken is keresik a munkát., (" # Miskolcon 58 Borsodban 36 Budapest 48 Nyugat-Magyarország 55 Mindegy, ahol állást kapok 89 Külföldön 35 Egyéb 1 Nem nagy azoknak a száma, akik külföldön szeretnének elhelyezkedni (35), és nagyon sokan válaszolták (89), hogy mindegy, hol kapnak állás, csak legyen munkájuk. 67 #"3$$# multinacionális 109 többségében magyar 46 többségében külföldi 36 saját vállalkozásom 22 közalkalmazott, közt 25 non-profit szektorba 12 egyéb 9 A hallgatók nagy része multinacionális cégnél szeretne dolgozni. Ennek oka valószínleg a multinacionális cégek nyújtotta versenyképes fizetés és az egyéb juttatások, amit ezek a cégek biztosítanak. A multikat és a többségében magyar tulajdonú cégeket választják legszívesebben. 6

7 8 < 3$.($#4 "#.! #! 101 hallgató nevezett meg konkrét céget vagy hivatalt, ahol a diploma megszerzését követen dolgozni szeretne. A cégek fként gyárak, üzemek, tehát a mszakis hallgatók azok, akiknek többnyire konkrét elképzelésük van. 7 #":/+###$" A válaszolók 62%-a 161 ezer forint feletti havi bruttó jövedelmet jelöl meg bruttó fizetési igényként. Ebbl 28%, aki 200 ezer forint feletti jövedelmet szeretne és 72%, aki forint közötti jövedelmet szeretne. 30 % szeretne ezer forint közötti keresetet és mindössze 8%, aki megelégedne a 130ezer forint alatti bruttó jövedelemmel is. 7 "# + #!! $" +$ 4! #$"# *#$=! +. * >$" +5 8 nagy csoportot különböztettünk meg aszerint, hogy mi fontos és mennyire az állások elfogadásánál. A legfontosabbnak ítélt tulajdonság a fizetés. Következik fontossági sorrendben a munka erkölcsi elismerése, majd, az önálló munkavégzés és a karrier lehetség. Ezeket a szempontokat értékelték fontosnak a válaszolók. A szociális juttatásokon belül és a karrier lehetségen belül megkülönböztetünk egyéb tulajdonságokat is,és vizsgáltuk hogy azon belül van-e ami fontos, és magasabb értéket kapott, mint az átlag. 1. orvosi ellátás 3,24 2. sportolás támogatása 2,03 3. táppénz kiegészítés 3,99 4. munkaruha utalvány 3,25 5. étkezési hozzájárulás 3,63 6. közlekedés támogatása 4,25 7. üdülés 2,8 8. családi rendezvények 2,03 9. cafeteria 3, élet- és balesetbiztosítás 3, vállalati kölcsön 3, lakás- ill. albérlet támogatása 4,56 7

8 A szociális juttatások közül a legfontosabbnak a lakás illetve albérlet támogatását és a közlekedés támogatását ítélték, utána a legfontosabb az élet- és balesetbiztosítás, a vállalati kölcsön, a táppénz kiegészítés és az orvosi ellátás. A többi szociális juttatást nem értékelték fontosnak. Ez nem változott a 2005-ös adatokhoz képest. A karrier lehetségek szintén több tulajdonságra oszthatóak: 1. elrelépési lehetség cégen belül 4,88 2. továbblépés, ugródeszka más cégek felé 4,45 3. külföldi gyakorlatszerzés 4,0 4. saját képzési rendszer 3,0 5. nyelvtanulás 4,28 6. képzési támogatás 4,36 7. nemzetközi karrierlehetség 3,03 8. munkaeszközök személyes használata 4,0 A legfontosabbnak a cégen belüli elrelépési lehetséget ítélik, az utána következ szempont, hogy legyen ugródeszka más cégek felé, de ez kevésbé fontos, mint a cégen belüli elrelépési lehetség. Majdnem ennyire fontos, mint a továbblépés hogy a cég biztosítsa a nyelvtanulást és a képzési támogatást. Kevésbé tartják fontosnak, hogy a leend munkahelynek legyen saját képzési rendszere, biztosítsa a külföldi gyakorlat megszerzését, és biztosítson nemzetközi karrierlehetséget. 2!?# 2 (% igen 126 nem 147 &2!?# 2 $# igen 89 nem 184 * <! #$"! #" $.! "?# 2 #($/ igen 38 nem 185 8

9 07 "# $( Aki válaszolt a grafológiát említette meg. Illetve egy f említette a jogi tanácsadást. 273 fbl 34 f válaszolt csak, ez 12%. 17 "# %/?# 2$# Erre még kevesebben válaszoltak (28 f) jónak tartják (pl. a grafológiát).,7 #.()?# 2$# Érdemleges válasz nem volt, több segítség (?). 9

HALLGATÓI KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE

HALLGATÓI KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE HALLGATÓI KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE A kérdíveket az állásbörzén részt vev 239 személy válaszai alapján értékelünk. A kérdívet kitöltk arányai a következk voltak: Szak létszám bányász 2 kohász 21 gépész 125

Részletesebben

CÉGES KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE

CÉGES KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE CÉGES KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE 1. Milyen tulajdonban van a cég? Összesen 76 cég töltötte ki a kérdőívet a résztvevők közül. Hat válaszlehetőség volt erre a kérdésre. A megoszlások a következő ábrán láthatóak:

Részletesebben

CÉGES KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE

CÉGES KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE CÉGES KÉRDÍVEK KIÉRTÉKELÉSE Az állásbörzén 2005. március 22-én résztvev cégek közül a legtöbben már nem elször vettek részt. Azok a cégek, amelyek ebben az évben elször állítottak ki, személyes megkeresés

Részletesebben

Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya

Tanácsadók álláskeresési álmai. Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Tanácsadók álláskeresési álmai Dr. Budavári-Takács Ildikó - Csehné Dr. Papp Imola - Jekkel Orsolya Cél Megtalálni azokat a tényezőket, melyek befolyásolják a friss diplomások elhelyezkedési esélyeit. Ezek

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 részeként végzett hallgatói motivációs felmérés. Foglalkoztatási felmérés a nappalis hallgatók körében

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 részeként végzett hallgatói motivációs felmérés. Foglalkoztatási felmérés a nappalis hallgatók körében DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 részeként végzett hallgatói motivációs felmérés Kiegészítés a felmérés automatikusan generált jelentéseihez Felmérés indítása: 2017.04.03. Utolsó adatfogadás: 2017.05.16.

Részletesebben

GVK_Munkaerőpiac_2011

GVK_Munkaerőpiac_2011 Jelentéskészítő, GVK_Munkaerőpiac_0 GVK_Munkaerőpiac_0 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0%

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.

Részletesebben

EDUCATIO_DPR_hallg_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 11. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

EDUCATIO_DPR_hallg_SZT_2013_ÁJK. Válaszadók száma = 11. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% EDUCATIO_DPR_hallg_SZT_0_ÁJK Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2012-ben, 2014-ben és 2016-ban

Részletesebben

Mennyit ér a PTE diploma?

Mennyit ér a PTE diploma? Mennyit ér a PTE diploma? A diplomás pályakövetés eredményei a PTE-n 2012. október 25. dr. Kuráth Gabriella marketingvezető DPR kutatás 2012. Módszertan A vizsgálat módja: online standard kérdőíves adatfelvétel.

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás

1. A hallgató adatai. 2. A szakmai gyakorlat vezetőjének adatai: 1.1 Név: 1.2 Melyik szakra jár? HFF-Idegenforgalmi. HFF-Turizmusvendéglátás BKF KarrierCentrum KarrierCentrum Szakmai gyakorlat (SZGYN 09/10-1) Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális

Részletesebben

I. TARTALOMJEGYZÉK... 3 II. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 III. MUNKATÁRSAK... 8 IV. BEVEZETÉS... 9

I. TARTALOMJEGYZÉK... 3 II. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 III. MUNKATÁRSAK... 8 IV. BEVEZETÉS... 9 Tartalomjegyzék I. TARTALOMJEGYZÉK... 3 II. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 5 III. MUNKATÁRSAK... 8 IV. BEVEZETÉS... 9 V. MÓDSZERTAN... 9 V. 1. Kérdőív... 9 V. 2. Próbafelmérések... 9 V. 3. Mintavétel... 10 V.

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2013-2015-2017-ben abszolváltak) Műszaki képzési terület 2019. június DPR: a 2013-2015-2017-ben abszolváltak (műszaki képzési terület)

Részletesebben

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Diplomás Pályakövetési (DPR) vizsgálatának eredményei 2014-ben végzett hallgatók

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Diplomás Pályakövetési (DPR) vizsgálatának eredményei 2014-ben végzett hallgatók A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Diplomás Pályakövetési (DPR) vizsgálatának eredményei 4-ben végzett hallgatók Az adatfelvételt és a kutatást végezte: Füleki Beáta és Hranecz Krisztián A tanulmányt

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Autóvásárlás és autófinanszírozás

Autóvásárlás és autófinanszírozás Autóvásárlás és autófinanszírozás A Budapest Bank és a Budapest Autó lakossági kutatása Budapest, 2012.02.14. Lakossági kutatás Célcsoport: 23-59 év közötti, ABC státuszú lakosság, akik legfeljebb 6 éve

Részletesebben

A legjobbak esélyei Pályakezdők toborzása és kiválasztása

A legjobbak esélyei Pályakezdők toborzása és kiválasztása A legjobbak esélyei Pályakezdők toborzása és kiválasztása Az elmúlt egy évben számtalan megkeresést és biztatást kaptunk, hogy folytassuk a megkezdett kutatásokat, vizsgáljuk tovább a pályakezdők helyzetét.

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A pedagógusképzés diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A természettudomány képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által készített, Diplomás pályakövetés

Részletesebben

HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN

HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN HR FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE A FELSOKTATÁSBAN: BELS KÉPZÉSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN Dr. Koltai Zoltán PhD, egyetemi docens (PTE FEEK) Dr. habil. Nemeskéri Zsolt, egyetemi docens (PTE

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok

HVG Állásbörze. Eredmények és újdonságok HVG Állásbörze Eredmények és újdonságok A HVG Állásbörze hazánk legnagyobb karriervásárává vált 2011 tavaszára 7.490 látogató a helyszínen Összesen 9.895 online regisztrált álláskereső 152 kiállító (ebből

Részletesebben

A CIB Bank imázsa. Esettanulmány. ny gemiusadhoc

A CIB Bank imázsa. Esettanulmány. ny gemiusadhoc A CIB Bank imázsa Esettanulmány ny gemiusadhoc 2006. március, Magyarország Tartalom Bevezetés.... 3 A kutatás célja...... 9 A kutatás módszertana.......... 11 Összefoglalás......... 16 Vélemények a bankokról...........

Részletesebben

A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében

A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében Budapest, 2016. június Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2017. november 16. Minőségfejlesztési beszámoló részei Minőségfejlesztési történések OHV felmérés 2016/2017. tavasz Szolgáltatási felmérés

Részletesebben

Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban január 26.

Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban január 26. Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban - 2015 2016. január 26. A kutatás bemutatás Ez immár az ötödik adatfelvétel az EY és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet együttműködésében

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2010-2012-2014-ben abszolváltak) Informatikai képzési terület 2015. október DPR: a 2010-2012-2014-ben abszolváltak (informatikai képzési

Részletesebben

ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL MUNKÁLTA- TÓI SZEMSZÖGBŐL

ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL MUNKÁLTA- TÓI SZEMSZÖGBŐL ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL MUNKÁLTA- TÓI SZEMSZÖGBŐL A felmérést koordinálta: Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhely, az Országos Felsőoktatási Információs

Részletesebben

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. Pályakövetés 2007-ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése Készült: 2008. december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. 1 1.) Pályakövetés során kiküldött levelek száma az egyes

Részletesebben

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

ÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% ÓE DPR Aktív hallgatók Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Debreceni Egyetem 00 Debrecen Egyetem tér. Debreceni Egyetem Tisztelt Dr. Fónai Mihály Úr! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Dr. Fónai Mihály Úr! Ez az email tartalmazza

Részletesebben

Nappali munkarendben meghirdetett felsőoktatási szakképzések. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) támogatott

Nappali munkarendben meghirdetett felsőoktatási szakképzések. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) támogatott Képz. szint Fin. forma Nappali munkarendben meghirdetett felsőoktatási szakképzések Meghirdetett képzések Önköltség Képz. Idő Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények F N A gazdálkodási és menedzsment

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER 2017 HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT Módszertan Adatfelvétel időszaka: 2017. április - május Eszköz: online, anonimizált kérdőív Célcsoport: 2016/17-es évben aktív hallgatók

Részletesebben

2019. ÉVI KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK

2019. ÉVI KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK 2019. ÉV KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁS SZAKKÉPZÉSEK Alapképzés, osztatlan képzés Nappali képzések idő A N K emberi erőforrások (2) 220 000 Ft 7 1 < 60 A N K gazdálkodási

Részletesebben

AZ ONLINE HIRDETÉSEKKEL KAPCSOLATOS

AZ ONLINE HIRDETÉSEKKEL KAPCSOLATOS AZ ONLINE HIRDETÉSEKKEL KAPCSOLATOS ATTITDÖK gemiusadhoc Magyarország 2006. TARTALOMJEGYZÉK Módszertan... Vezeti összefoglaló...... Összefoglaló... Általános attitd az online hirdetésekkel kapcsolatban...

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2009-2011-2013-ban abszolváltak) Informatikai képzési terület 2014. október DPR: a 2009-2011-2013-ban abszolváltak (informatikai képzési

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.

Részletesebben

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016.

A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. A PRINT JÖVŐJE A MI JÖVŐNK ÍGY LÁTJÁK ŐK KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS OKTATÁSI VITAFÓRUM 2016. ÍGY LÁTJÁK ŐK MINI FELMÉRÉS KÖZÉPISKOLÁSOK ÉS EGYETEMISTÁK KÖZÖTT RÉSZTVEVŐ INTÉZMÉNYEK: EGRI IQ PONT SZAKKÖZÉPISKOLA,

Részletesebben

Gazdasági Havi Tájékoztató

Gazdasági Havi Tájékoztató Gazdasági Havi Tájékoztató 2019. április A béren kívüli juttatások alkalmazása a magyar vállalkozások körében Az elemzés az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) féléves vállalati konjunktúravizsgálatának

Részletesebben

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 2014.04.15. Felsőoktatási együttműködés a Projekt megvalósulása: 2013.04.15-2015.04.14 Főkedvezményezett : Pannon

Részletesebben

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!

DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló

Részletesebben

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27.

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. Soft Consulting Hungary Zrt. Alapítás - 1998 250 millió árbevétel

Részletesebben

IGÉNYFELMÉRÉS ELEMZÉS 2013.

IGÉNYFELMÉRÉS ELEMZÉS 2013. IGÉNYFELMÉRÉS ELEMZÉS 2013. 1/9 1. BEVEZETÉS A SECOND CHANCE IN HOSPITALITY - Második esély a szállodaiparban című projekt kivitelére létrejött partnerség azzal a céllal alakult, hogy a szállodaipari szakképzés

Részletesebben

Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Kapacitás min < max. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Ft 10 1 < 10

Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Kapacitás min < max. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Ft 10 1 < 10 Osztatlan tanárképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. dő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények

Részletesebben

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai

A megkérdezettek köre: az Észak-Alföldi régió kis, közepes és nagy vállalkozásai Értékelés Ennek a kérdőívnek a célja az volt, hogy az EUROKONTAKT projekt munkatársait felvilágosítsa a vidéki vállalkozások szolgáltatási szükségleteiről, azok kielégítettségének szintjéről. A felmérést

Részletesebben

Kereskedelmi szakmenedzser szak 2010-től érvényes tanterve (KSZFNS10) A tárgy neve Félév Óraszám Jelleg Kredit Vizsga Kötelező tárgyak A

Kereskedelmi szakmenedzser szak 2010-től érvényes tanterve (KSZFNS10) A tárgy neve Félév Óraszám Jelleg Kredit Vizsga Kötelező tárgyak A Kereskedelmi szakmenedzser szak 2010-től érvényes tanterve (KSZFNS10) 0001-06 A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése KSZC01 Üzleti gazdaságtan I. 1 2 EA 3 K KSZC02 Gazdasági

Részletesebben

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél

Gyakornoki álláslehetőségek a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél Gyakornoki álláslehetőségek a -nél A gyakorlat helye:, Hatvan (gépjármű elektronika üzletág) A gyakorlat időtartama: 2-6 hónap, vagy akár több Elméletbõl már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatot

Részletesebben

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET ELEKTRONIKUS MELLÉKLET XXVII. ÉVFOLYAM 2011 VOCATIONAL TRAINING REVIEW RUNDSCHAU DER BERUFSBILDUNG Fehérvári Anikó Tomasz Gábor Fiatalok szakmaszerzés után Ábrák, táblázatok Fehérvári Anikó Tomasz Gábor

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) Kapacitás min < max

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Képz. Idő (félév) Önköltség (félév) Kapacitás min < max Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. dő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

BBZI_Provizorg_2008. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% 0% 25%

BBZI_Provizorg_2008. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% 0% 25% BBZI_Provizorg_2008 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 25% 1 2 5 25% 3 4 5 Hisztogram Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei

A 2013-ban végzett hallgatók felmérésének eredményei A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) felmérések tapasztalatai a Műszaki Földtudományi Karon Bevezetés A statisztikai felméréseket a Miskolci Egyetem Minőségbiztosítási Irodája végezte el 2014- ben.

Részletesebben

KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS

KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS TIT PANNON EGYESÜLETE - GYŐR KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS A felnőttek idegen nyelv ismeretét vizsgáló helyzetelemzés, amely a Határon Átnyúló Felnőttképzési Nyelvi Módszertani Központ létesítése című projekt

Részletesebben

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Zsigmond Király Egyetem nyelvvizsgakövetelmények 2016.08.01. NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Egyetemen az egyes szakokon a kezdetétől

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2009-2011-2013-ban abszolváltak) Műszaki képzési terület 2014. október DPR: a 2009-2011-2013-ban abszolváltak (műszaki képzési terület)

Részletesebben

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása

Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása Pályaorientációs program: a megfelelő szak- és szakmaválasztás támogatása András István Balázs László Rajcsányi Molnár Mónika Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem 14. MELLearn Konferencia Debrecen,

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

15 éves csúcson van az álláskeresk létszáma. Magyarországon 9,1 százalékos a munkanélküliségi ráta, EU -27: 8,0 százalék (2009.február) 2008.

15 éves csúcson van az álláskeresk létszáma. Magyarországon 9,1 százalékos a munkanélküliségi ráta, EU -27: 8,0 százalék (2009.február) 2008. Kerül Judit ! 15 éves csúcson van az álláskeresk létszáma. Magyarországon 9,1 százalékos a munkanélküliségi ráta, EU -27: 8,0 százalék (2009.február) 2008. augusztusához viszonyítottan 50 ezer fvel ntt

Részletesebben

A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében

A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében 531 JEGYZETLAPOK Domokos Ernő Krájnik Izabella A marketing tevékenység megszervezése a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalatok keretében A kolozsvári Babeş Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska 2015. március 17. Duális képzés kecskeméti modellje definíció 1. A duális felsőoktatás a felsőoktatási intézmények és az érintett

Részletesebben

Osztozni a sikerekben vezetői juttatások

Osztozni a sikerekben vezetői juttatások Osztozni a sikerekben vezetői juttatások 2004 A kutatás a Dimenzió Csoport megbízásából készült. Dr. Füzesi Zsuzsanna, Busa Csilla, Dr. Tistyán László, Brandmüller Teodóra fact@sfact.com www.sfact.com

Részletesebben

Külső partneri elégedettség felmérés 2014.

Külső partneri elégedettség felmérés 2014. Munkaügyi Központja Külső partneri elégedettség felmérés 2014. A külső partneri elégedettség felmérésre 2014. április 7. - április 18. között került sor, mellyel azt szerettük volna megtudni, hogy partnereink

Részletesebben

Magyarországi HRH kutatási adatok. Girasek Edmond

Magyarországi HRH kutatási adatok. Girasek Edmond Magyarországi HRH kutatási adatok Girasek Edmond EMK HRH kutatási aktivitások 2003. óta az egészségügyi emberi erőforrás kutatás fő profil Saját, hazai és nemzetközi HRH projektek Adatok és információk

Részletesebben

IMPC Personnel Hungária Kft. Álláskeresési irányzatok 2016

IMPC Personnel Hungária Kft. Álláskeresési irányzatok 2016 Álláskeresési irányzatok 2016 1 A szakemberpiac az elmúlt időszakban jelentősen átalakult, a vállalkozások mind gyakrabban szembesülnek a gyártóipari szegmensben tapasztalható szakember hiánnyal. A megváltozott

Részletesebben

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások.

CÉGBEMUTATÓ. Emberközpontú üzleti megoldások. CÉGBEMUTATÓ Emberközpontú üzleti megoldások. A Viapan Group tíz üzletágával Magyarország meghatározó humánerőforrás-szolgáltatója. Cégcsoportunk komplex és egyedülállóan innovatív szolgáltatás nyújt, amelynek

Részletesebben

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Válaszadók száma = 0 Minőségirányítási Iroda, ÓE Hallgatói motivációs vizsgálat Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg

Részletesebben

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál

Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál Minden sikernek megvan a maga története. Gyakornoki lehetőségek a Bosch-nál 2 www.bosch.hu/jobs Szerezz szakmai gyakorlatot a Bosch-nál Elméletből már felkészültél. Szeretnél gyakorlati tapasztalatokat

Részletesebben

Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása

Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása A Pályaválasztási Napok rendezvényén 103 szülő válaszolt kérdéseinkre. A kérdezett neme: Válaszadó szülők nemenkénti megoszlása nő 70% férfi 30% A kérdezett kora: 5 5 49,00 48,00 47,00 46,00 45,00 4 4

Részletesebben

Dolgozói létszám szerinti megoszlás

Dolgozói létszám szerinti megoszlás Az év Cafeteria rendszere 2010. díj Támogatói beszámoló. Bevezetés A díjra 2010. november 3-ig 107 pályázat érkezett. A pályázók közül aztán a 200 fı alatti és 201 fınél magasabb létszámot foglalkoztató

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók.

ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

PE-GTK végzettek munkaerő-piaci helyzete

PE-GTK végzettek munkaerő-piaci helyzete Ad hoc jelentés PE-GTK végzettek munkaerő-piaci helyzete 2014. augusztus 7. Készítette: Gadár László Pannon Egyetem Projekt megnevezése: Zöld Energia - Felsőoktatási ágazati együttműködés a zöld gazdaság

Részletesebben

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 2016.

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 2016. A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 06. / A felmérés célja és módszere 06 júniusában a záróvizsgán részt vett szociális munka szakos

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE

2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE BUGYI NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 33 2. SZ. MELLÉKLET KÉRDŐÍVEK KIÉRTÉKELÉSE A kérdőívet összeállította Bugyi Község Önkormányzata és a Völgyzugoly Műhely Kft. A kérdőívek önkitöltős módszer

Részletesebben

III. HETI ÓRASZÁM I. félév II. félév I. Év II. Év 22+6 (fakultatív) 23+2 (fakultatív) III. Év 23+2 (fakultatív) 21+2 (fakultatív)

III. HETI ÓRASZÁM I. félév II. félév I. Év II. Év 22+6 (fakultatív) 23+2 (fakultatív) III. Év 23+2 (fakultatív) 21+2 (fakultatív) TANTERV - érvényes a 2012-2013- es tanévtől BABEŞ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM, KOLOZSVÁR Szakterület: MARKETING Szakirány: MARKETING - Végzettség: Egyetemi végzettség (BSc) Közgazdaságtan tudományterületen

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a

Részletesebben

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév)

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK! PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

Pontszámítás alapjai:

Pontszámítás alapjai: Pontszámítás alapjai: 1. tanulmányi pontok (maximum 200 pont), a. A tanulmányi pontokat a jelentkező 9 12. (nyelvi előkészítő esetén 9 13.) évfolyamos középiskolai érdemjegyeiből (100 pont) 1. magyar nyelv

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Hallgatók Alapsokaság: 10671 fő

Miskolci Egyetem. Hallgatók Alapsokaság: 10671 fő Miskolci Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 10671 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya ME-BBZI 10,1% 6,9% 22,4% 24,2% 25,2% 32,1% 22,6% 38,8% 50,0% Esetszám: 1564 Válaszadási ráta: 14,7%

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem felmérése a végzősök körében a 2006/2007. tanévben

A Széchenyi István Egyetem felmérése a végzősök körében a 2006/2007. tanévben A Széchenyi István Egyetem felmérése a végzősök körében a 2006/2007. tanévben 1. Bevezetés, módszertan Az új Felsőoktatási Törvény előírja a felsőoktatási intézmények számára a hallgatói pályakövetés kialakítását.

Részletesebben

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, január

A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, január A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 09. január / A felmérés célja és módszere 09. januárjában a záróvizsgán részt vett szociális munka

Részletesebben

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon:

A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon: 9 8 8 A Miskolci Egyetem pótfelvételi lehetőségeket hirdet az alábbi szakokon 3 + 0 + %! A L K munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás 0000 Magyartörténelem A L K igazságügyi igazgatási alapszak 0000

Részletesebben

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében

Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Internethasználat a magyar kis- és középvállalkozások körében Budapest, 2017. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági

Részletesebben

Mire törekszünk szülőként?

Mire törekszünk szülőként? Gyermekeink jövője Mire törekszünk szülőként? A szülők legszebb és egyben legnehezebb feladata, hogy gyermekeiket felkészítsék az ÉLETRE, hogy olyan értékrendszert és tudást közvetítsenek feléjük, amelynek

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat) PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...

Részletesebben

TÁMOP A-13/

TÁMOP A-13/ 1 TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0043 Helyfoglalás aktív jelenlét, aktív együttműködés TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0043 Helyfoglalás aktív jelenlét, aktív együttműködés Ágazati kollektív szerződés előkészítése című

Részletesebben

a Bonafarm Csoportot!

a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Vezetőképző Program Ismerd meg a Bonafarm Csoportot! Bonafarm Zrt. felelős a csoportszintű stratégia megalkotásáért és a hatékony együttműködés kialakításáért menedzseli azokat a funkciókat, ahol

Részletesebben

Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors programvezet, a Nemzeti Pályaorientációs Tanács alapító titkára

Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors programvezet, a Nemzeti Pályaorientációs Tanács alapító titkára D szekció, Mobilitás: a mozgás és változás TéT-je a felsoktatásban Vitaindító szekció-eladás a pályamodellek és életpálya-tanácsadás témakörében 2011. április 21-22. programvezet, a Nemzeti Pályaorientációs

Részletesebben