J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének december 11-én megtartott üléséről Hozott döntések: 64/2014. számú határozat PATRIA Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Közkereseti Társasággal kötendő ellátási szerződés módosításának jóváhagyásáról 65/2014. számú határozat a szilárd hulladék elszállítására kiírt pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításáról, ideiglenes szerződés megkötéséről 66/2014. számú határozat az önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyásáról

2 J e g y z ő k ö n y v Készült: Tanakajd Község Képviselő-testületének december 11-én, órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Művelődési Ház Tanakajd Jelen vannak: Kiss Zsanett polgármester, Csapody Gábor alpolgármester és Sebestyén Ákos képviselők összesen: 3 (három) fő Távol maradt: Bősze Róbert és Nagy László képviselők 2 (kettő) fő Jelen van még: Gáspár Tivadar jegyző Kiss Zsanett polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert azon a képviselők több mint fele jelen van. Kérdést intéz a képviselő-testülethez, hogy Napirend előtt van-e valakinek kérdése, bejelentése? Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezik, javaslatot tesz az előzetesen kiküldött Napirend elfogadására. A képviselő-testület Kiss Zsanett polgármester javaslatára 3 (három) egyetértő szavazattal egyhangúlag az alábbi napirendi pontokat fogadja el tárgyalásra: N a p i r e n d : 1. PATRIA Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Közkereseti Társasággal kötendő ellátási szerződés módosítása 2. A szilárd hulladék elszállítására kiírt pályázati eljárás értékelése 3. Az önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének tárgyalása 4. Időszerű kérdések, beszámoló a két ülés között végzett munkáról 1

3 1. Napirendi pont tárgyalása: PATRIA Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Közkereseti Társasággal kötendő ellátási szerződés módosítása /A napirendhez tartozó előterjesztést a képviselők előre írásban kézhez kapták./ Kiss Zsanett rövid szóbeli kiegészítést tesz a napirendi ponthoz, majd kéri a képviselő-testület tagjainak kérdéseit, hozzászólásait. Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezik, a polgármester javaslatot tesz a szerződés módosítására. Tanakajd Község Képviselő-testülete 3 (három) egyetértő szavazattal, egyhangúlag az alábbi határozatot hozza: 64/2014. számú képviselő-testületi határozat Tanakajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a PATRIA Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Közkereseti Társasággal kötendő ellátási szerződés módosítását és azt az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal egyezően jóváhagyja. A képviselő-testület felkéri Kiss Zsanett polgármestert az Ellátási szerződés módosításának aláírására. Határidő: azonnal Felelős: polgármester A döntés meghozatala után Kiss Zsanett tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a Pátria Kkt. vezetője szóban jelezte felé, hogy a jövőben megszünteti a tevékenységét. Elmondja, ez esetben a házi segítségnyújtásról, mint kötelező önkormányzati feladatról Tanakajd és Vasszécseny településeknek maguknak kell majd gondoskodni. Gáspár Tivadar jegyző ismerteti a feladatellátás lehetséges formáit, kiemelve a két falu által társulásban nyújtott ellátást. Úgy gondolja, hogy a mind a gondozónők, mind pedig a hivatal ügyintézőinek munkahelye megtartásának szempontjából ez irányban lenne érdemes gondolkodniuk a képviselő-testületeknek. Kiss Zsanett megjegyzi, az újonnan felálló képviselő-testületnek fontos, felelősségteljes feladata lesz az erről való döntés. 2

4 2. Napirendi pont tárgyalása: Szilárd hulladék elszállítására kiírt pályázati eljárás értékelése /A napirendhez tartozó előterjesztést a képviselők előre írásban kézhez kapták./ Kiss Zsanett tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy november 28-án 14 órakor lejárt a szilárd hulladék gyűjtésére kiírt pályázati eljárás benyújtási határideje. Felkéri a jegyzőt, ismertesse a részleteket. Gáspár Tivadar elmondja, hogy a pályázati felhívás három közszolgáltatónak került megküldésre, közülük a Sárvári Zöldpont Nonprofit Kft., illetve a Szomhull Nonprofit Kft. válaszolt a képviselő-testület felhívására. A Sárvári Zöldpont kapacitás hiányában, a Szomhull a közszolgáltatás árát meghatározó központi jogszabály hiányára hivatkozva nem tudott értékelhető ajánlatot adni. Hozzáteszi, a tavalyi évhez hasonló állapot áll fenn ismét, a jelenlegi közszolgáltató 6 hónapig ideiglenes jelleggel ismételten megbízható a közszolgáltatás ellátásával. Kiss Zsanett az elhangzottak alapján javaslatot tesz a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánítására és a jelenlegi közszolgáltató Szomhull Nonprofit Kft-vel ideiglenes szerződés megkötésére. Kéri a képviselő-testület tagjainak kérdéseit, hozzászólásait. Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezik, a polgármester javaslatot tesz a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánítására és az ideiglenes szolgáltatás megkötésére. Kéri a képviselőtestület döntését. Tanakajd Község Képviselő-testülete 3 (három) egyetértő szavazattal, egyhangúlag a polgármester javaslatát elfogadva az alábbi határozatot hozza: 65/2014. számú képviselő-testületi határozat 1./ Tanakajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési szilárd hulladék begyűjtése, szállítása és ártalmatlanító helyre történő elhelyezése tárgyában kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. 2./ A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az új pályázati eljárás eredményes lefolytatásáig, de legkésőbb június 30-ig a jelenlegi közszolgáltató SZOMHULL Kft-vel a hatályos közszolgáltatási szerződést a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 45. (3) bekezdése alapján meghosszabbítsa. Felelős: polgármester Határidő: a közszolgáltatási szerződés meghosszabbítására december 31. 3

5 3. Napirendi pont tárgyalása: Az önkormányzat évi belső ellenőrzési tervének tárgyalása /A napirendhez tartozó előterjesztést a képviselők előre írásban kézhez kapták./ Kiss Zsanett tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy a belső ellenőr által megküldésre került az önkormányzat évre vonatkozó ellenőrzési terve. Hozzáteszi, az idő rövidsége miatt a tervhez nem készült írásbeli előterjesztés, csak az ellenőrzési terv került kiküldésre. Felkéri a jegyzőt az ellenőrzési tervben foglaltak ismertetésére. Gáspár Tivadar szóbeli előterjesztésként rövid kiegészítést tesz az ellenőrzési tervhez. Kiss Zsanett kéri a kérdéseket, hozzászólásokat. Mivel kérdés, hozzászólás nem érkezik a témával kapcsolatban, a polgármester javaslatot tesz az önkormányzat évi ellenőrzési tervének jóváhagyására. Kéri a képviselő-testület döntését. Tanakajd Község Képviselő-testülete 3 (három) egyetértő szavazattal, egyhangúlag a polgármester javaslatát elfogadva az alábbi határozatot hozza: 66/2014. számú képviselő-testületi határozat Tanakajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat évi éves ellenőrzési tervét és azt az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal egyezően jóváhagyja. A képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy döntéséről tájékoztassa a belső ellenőrt. Határidő: azonnal Felelős: jegyző 4. Napirendi pont tárgyalása: Időszerű kérdések, beszámoló a két ülés között végzett munkáról Kiss Zsanett a napirendi pont kapcsán megemlíti a kiegészítő támogatásként a Belügyminisztériumtól kapott 3,2 MFt összeg nagyságát. A pályázat elkészítéséért a hivatal dolgozóinak köszönetét fejezi ki. Megjegyzi, az iparűzési adót visszaigénylő vállalkozónak kötelező jelleggel át kell utalni az összeg egy részét, mivel azt elszámolási kötelezettséggel kapta az önkormányzat. Szót ejt a TTC által nyert falubuszról, mely a régi eladásáig az önkormányzat garázsában parkol. A polgármester felkéri a képviselő-testület férfi tagjait a régi busz eladásának, illetve az új utánfutó beszerzésének megszervezésére. 4

6 Kiss Zsanett beszámol a komposztáló ládák lakosság részére történt kiosztásról, illetve a szelektív hulladékgyűjtő szigetek hulladékgyűjtő edényzeteinek leszállításáról. Elmondja, hogy az edényeket, azok végleges kihelyezéséig a művelődési ház udvarára tárolták be. Szót ejt a Katasztrófavédelmi Kirendeltségen a polgármesterek részére szervezett felkészítő tanfolyamon, előadáson elhangzottakról. Megjegyzi, az elmélet és a gyakorlat sajnos nem minden esetben fedi egymást. Utal a tavaly előtti hó helyzetre, mely során a település megközelíthetetlen volt a hófúvások miatt. A napirendi pont keretében a polgármester ismerteti a BURSA HUNGARICA ösztöndíj pályázaton támogatásban részesítettek névsorát. A Zrínyi utca állapotának mielőbbi javítását javasolja a képviselő-testületnek, tekintettel annak lassan járhatatlan állapotára. Úgy gondolja, hogy az út javításába be kell vonni a major területét használó mezőgazdasági vállalkozókat is. A korlátozó tábla kihelyezésének nem látja értelmét, mivel a gazdák telephelyként használják a majort. Sebestyén Ákos képviselő ígéretet tesz a vállalkozók mielőbbi felkeresésére. Kiss Zsanett szót ejt a BIT-ÉP Bt-vel kötött szerződés felülvizsgálatáról. Véleménye szerint fel kell szólítani a vállalkozót a szerződésben foglalt kötelezettség teljesítésére. Gáspár Tivadar megfontolásra méltónak tartaná a szerződés felmondását, mivel az abban foglaltak, elsősorban az a cél nem valósult meg, amely miatt a felek azt megkötötték. A képviselő-testült tagjai nem támogatják a jegyző javaslatát, szankciót szeretnének a szerződést szegő vállalkozó ellen. Gáspár Tivadar ígéretet tesz a vállalkozás felszólítására. Csapody Gábor bejelenti, hogy a számára megállapított tiszteletdíjából másfél havi összeget a TTC-nek, másfél havi összeget a Tanakajd Műemlékeiért Alapítvány számára ajánl fel. A képviselő-testület tagjai az alpolgármester bejelentését egyhangúlag tudomásul veszik. Több napirendi pont nem lévén Kiss Zsanett polgármester az ülést órakor bezárja. Kelt mint első oldalon Kiss Zsanett polgármester Gáspár Tivadar jegyző 5

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. május 29-én megtartott üléséről Hozott döntések: 5/2014. (VI.2.) önkormányzati rendelet az önkormányzat Szervezeti és Működési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2015. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének június 2-án megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének június 2-án megtartott üléséről 8/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2011. június 2-án megtartott üléséről Hozott döntések: 33/2011. számú határozat Megállapodás módosító javaslatainak támogatásáról 34/2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének május 16-án megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének május 16-án megtartott üléséről 9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott üléséről Hozott döntések: 30/2012. számú határozat Tündérország Óvoda Vasszécseny Alapító Okiratának módosításáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott üléséről Hozott döntések: 2/2013. (V.2.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 16-án 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Majkut

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. november 11-én megtartott üléséről Hozott döntések: 50/2014. számú határozat Kiss Zsanett polgármester döntéshozatalból történő

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor

Részletesebben

10. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

10. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 10/2013. 10. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének március 23-án megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Tanakajd Község Képviselő-testületének március 23-án megtartott üléséről 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2012. március 23-án megtartott üléséről Hozott döntések: 7/2012. (III.24.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi szabályairól

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Ignácz József alpolgármester Ignácz Róbert képviselő Csonka Lajos képviselő Orsós Ferenc képviselő. Kuckó Katalin jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült Pálmajor Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Ignácz József alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 57-19/2015. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T G A L G A G U T A 5/2010. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 4-én megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Orgoványi László polgármester,

Részletesebben

7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny és Tanakajd községek Képviselő-testületeinek június 2-án megtartott együttes üléséről

7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny és Tanakajd községek Képviselő-testületeinek június 2-án megtartott együttes üléséről 7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny és Tanakajd községek Képviselő-testületeinek 2011. június 2-án megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd 58/2011. számú határozat: Megállapodás

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat 2013. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 31-én 16.30 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő: Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. NAGYPIRIT Szám: 237-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagypirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. november 21-én (csütörtökön) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 6-án 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 6-án 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 4/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. március 6-án 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: Svh/62-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/401-2/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: IGAZOLTAN TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL MEGJELENT: Paloznak Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/79-11/201. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Lövő 2014.évi szakmai beszámolójának elfogadása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Lövő 2014.évi szakmai beszámolójának elfogadása Községi Önkormányzat Nemeskér 6-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 21/2015.(V.28.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 22/2015.(V.28.) Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.

Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött. 8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433-16/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. június 16-án tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 20.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 16-17 /2012. (II. 20.) számú határozatok.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 1/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 1/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 1/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. január 10.-én megtartott nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. július 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. július 31-én 11.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. augusztus 27-én megtartott üléséről Hozott döntések: 7/2014. (VIII.31.) önkormányzati rendelet az önkormányzat Szervezeti és Működési

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testülete ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testülete ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. december 4. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. december 4-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 26.-án (hétfőn) 10 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-7/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 26. napján 19 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal

JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről JEGYZŐKÖNYV 2009. július 14.-én 16,00 órakor megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Az ülés helye: Az ülés vezetője: A Képviselő-testületből jelen vannak: A Képviselő-testületből távol vannak: Hivatalból jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-15/2014. ikt.sz.

JEGYZŐKÖNYV. I-1/9-15/2014. ikt.sz. I-1/9-15/2014. ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 4-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza 17-es sz. helyiségében. Jelen vannak: Valánszki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tanakajd Község Képviselő-testületének 2014. július 28-án megtartott üléséről Hozott döntések: 29/2014. számú határozat a Vasivíz Zrt-vel kötendő adatszolgáltatási megállapodásról

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/ BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. július 24-én megtartott

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 26-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 26-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 26-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének

NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének a.,) jegyzőkönyve b.,) határozata c.,) előterjesztése d.,) tárgysorozata TÁRGYSOROZATA 1., /Nyírgelse

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2.) Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ 2012. költségvetésének véleményezése

JEGYZŐKÖNYV. 2.) Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ 2012. költségvetésének véleményezése JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én tartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bogdán Gyula

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben