PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázati célokat, a programokat január 1. napjától március 31. napjáig lehet tervezni.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázati célokat, a programokat január 1. napjától március 31. napjáig lehet tervezni."

Átírás

1 61/2016. (III. 17.) Kt. határozat melléklete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki a Budapest Főváros XVII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok részére, az alábbi feladatok megvalósításának támogatására: - a nemzetiség helyi történetének, hagyományainak feltárása, feldolgozása, dokumentálása, - a nemzetiség történetét, hagyományait bemutató kiállítás megrendezése, - a nemzetiségi hagyományok megőrzése, folytatása érdekében önszerveződő közösségek és nemzetiségi osztályok diákjai tanórán kívüli tevékenységének támogatása, - művészeti, kulturális rendezvények szervezése, lebonyolítása Rákosmentén, - a nemzetiségek nemzeti ünnepeinek, történelmük jelentősebb évfordulóinak megünneplése, - hagyományőrző táborok szervezése, megvalósítása Rákosmentén, - Rákosmente testvérvárosaival folytatott nemzetiségi kapcsolattartás, - nemzetiségi beilleszkedést segítő programok szervezése, ismeretterjesztő előadások a nemzetiség történetéről Az elbírálás során előnyt élveznek a Rákosmente testvérvárosaival folytatott nemzetiségi kapcsolattartásra irányuló, valamint Rákosmentén megvalósuló, folyamatos tevékenységet tükröző, sokakat érintő, a közösségek összekovácsolását elősegítő pályázatok. A pályázati célokat, a programokat január 1. napjától március 31. napjáig lehet tervezni. A pályázatban a pályázott feladattal kapcsolatban az alábbiakat kell ismertetni: - a feladat részletes leírását, programját, - a tervezett megvalósítási idejét, helyét, - a rendezvényen résztvevők tervezett létszámát, - a részletes költségtervét, - a pályázott önkormányzati támogatás összegét. A pályázatok elkészítésével, a pályázati célok megvalósításával (szervezés, közreműködés) összefüggően felmerülő személyi jellegű kifizetések és azok járulékai nem számolhatók el. A pályázathoz mellékelni kell a nemzetiségi önkormányzat határozatát arra vonatkozóan, hogy a nemzetiségi önkormányzat a pályázaton részt kíván venni, a pályázatát benyújtja. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal I. emelet 126. számú irodájában kell benyújtani két eredeti példányban (munkanapokon, külön-külön lezárt borítékban). A borítékokon fel kell tüntetni: Nemzetiségi önkormányzat pályázata A pályázat benyújtásának határideje: április 1. péntek óra. 1/1

2 62/2016. (III. 17.) Kt. határozat melléklete MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (képviseli: Riz Levente polgármester, adószám: , székhely: 1173 Budapest, Pesti út 165.) mint Megbízó, másrészről a Rákosmente Városfejlesztő, Városüzemeltető, Kivitelező, Karbantartó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (képviseli: Fehér Károly ügyvezető:, Cg: , adószám: , székhely: 1173 Budapest, Gyökér utca 20.) mint Megbízott, továbbiakban együtt Szerződő Felek, vagy Felek között alulírott helyen és időben az alábbi feltételekkel: 1. Megbízó - mint a Megbízott gazdasági társaság 100 %-os tulajdonosa a Képviselőtestület 62/2016. (III. 17.) Kt. határozatának megfelelően a Rákosmente Kft. és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata között megkötött megállapodás 5. számú melléklete, mint keretszerződés alapján megbízza Megbízottat az alábbi lezárt vagy lezárásra kerülő európai uniós pályázatok fenntartási feladatainak ellátásával: Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit! Rákosmente kerületközpont fejlesztése című, KMOP-5.2.2/B-2f jelű, "Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén" című, KMOP-5.1.1/C-09-2f regisztrációs számú, "Gólyafészek Bölcsőde kapacitásnövelő bővítése Rákosmentén" című, KMOP azonosítószámú; "A Hétszínvirág Óvoda tagóvodájának férőhelybővítése a Helikopter lakóparkban Rákosmentén" című, KMOP azonosítószámú; "Zrínyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztése" című, KEOP-5.5.0/A/ azonosítószámú; "Naplás úti orvosi rendelő energetikai megújítása" című, KEOP-5.5.0/B/ azonosítószámú; Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium részleges energetikai fejlesztése című, KEOP-5.7.0/ azonosítószámú; A Budapest XVII. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium energetikai korszerűsítése című, KEOP-5.7.0/ azonosítószámú, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Ferihegyi úti Szakrendelő épületének energetikai korszerűsítése című, KEOP-5.7.0/ azonosítószámú pályázat. Megbízó továbbá megbízza Megbízottat minden olyan 2016-ben előkészítésre kerülő európai uniós vagy egyéb forrásból származó projekt menedzsmenti feladatainak ellátásában való közreműködéssel a 2. pontban meghatározottak, valamint a Megbízó által a kiíró szervezetekkel megkötésre kerülő Támogatási Szerződésben foglaltaknak megfelelően, amelyekre az adott projekt még nem biztosít elszámolható projektmenedzsment díjat. 2. Megbízott jelen szerződés keretében az 1. pontban meghatározott feladatokat április 1. napjától kezdődően március 31-ig látja el. Ezen időszakban Megbízott az alábbi feladatokat végzi: 2.1. Minden olyan európai uniós vagy egyéb forrásból elnyert projekt teljes megvalósításának és fenntartásának szervezését, amelyre az adott projekt már nem biztosít elszámolható projektmenedzsment díjat, de a projektmenedzsment 1/4

3 feladatokat az adott projekt Támogatási Szerződése alapján a Megbízott látja el. Ezen belül: a megvalósítás során felmerülő feladatok megtervezését nyilvánossággal és tájékoztatással kapcsolatos feladatok koordinálását projekt könyvvizsgálatának segítését a menedzsment feladatok ellátásához szükséges szolgáltatások beszerzését, mely kapcsán lebonyolítja a beszerzést, megköti a szerződést, illetve kapcsolatot tart a vállalkozókkal a pályázati forrás felhasználáshoz kapcsolódó jelentések elkészítését, elszámolások összeállítását, a támogatás elszámolásnak megfelelő nyilvántartás vezetését, kapcsolattartást a Közreműködő Szervezettel, illetve a támogató szervezet képviselőjével a projekt lezárásához kapcsolódó feladatok ellátását és a projekt végrehajtásának értékelését a feladat elvégzése kapcsán különböző partnerekkel való folyamatos egyeztetést és a teljes projekt-megvalósítási tevékenység koordinálását a projekt fenntartási időszakával összefüggő menedzsment feladatok ellátását, ideértve az időszaki beszámolók, jelentések elkészítését és határidőben történő benyújtását 2.2. Önkormányzatot közvetlenül érintő projektelemek megvalósításának szervezését, ezen belül a projekt kapcsán az Önkormányzat által már megkötött szerződésekben a vállalkozók, megbízottak felé az Önkormányzat érdekeinek képviseletét a szerződésekben rögzített feltételek szerint a projektelemek ellőkészítésével illetve lebonyolításával kapcsolatos egyéb szakértői feladatok ellátását a projekt végrehajtása által érintett, a Megbízó vagyongazdálkodásért felelős szervezeti egységével való egyeztetéseket a projekt végrehajtása során a műszaki tartalom megvalósulásának nyomon követését az Önkormányzat igénye és külön felhatalmazása szerinti műszaki lebonyolítói vagy műszaki ellenőri feladatok ellátását Az 1. pontban felsorolt, már megvalósított projektek vonatkozásában a projektekben elért eredmények és indikátorok fenntartási időszakra vonatkozó kötelezettségeinek teljesítése kapcsán: az indikátorok ellenőrizhetőségének biztosítását a Közreműködő Szervezettel való kapcsolattartást a Közreműködő Szervezet esetleges ellenőrzési igényei szerint az ellenőrzési munka támogatását, az ezzel kapcsolatos adatok és dokumentumok biztosítását az éves fenntartási jelentések elkészítését, a Közreműködő Szervezet helyszíni szemléjének támogatását a Támogatási Szerződésben rögzített további feltételek biztosításában való projekt-menedzseri közreműködést 3. Megbízott a pontokban szereplő feladatok esetén a Megbízó nevében jár el, és szükség szerint, valamint a vonatkozó szabályozásoknak megfelelően a Megbízó nevében tesz jognyilatkozatot. 4. A Megbízott feladatai ellátása során jogosult harmadik személyt igénybe venni, a harmadik személy eljárásáért a Megbízott a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően úgy felel, mintha saját maga járna el. 5. Megbízott a feladatait a mindenkor hatályban lévő jogszabályok és a Megbízó irányadó szabályzatait figyelembe véve a kiemelt projekt tervezési útmutatónak, a 2/4

4 mindenkor érvényben lévő támogatási szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően köteles ellátni. Szerződő Felek kötelesek a projekt megfelelő végrehajtása érdekében minden lényeges körülményről, esetlegesen beállott változásról egymást haladéktalanul tájékoztatni, de ettől függetlenül a tájékoztatást legkésőbb 8 napon belül írásban is kötelesek a másik fél kapcsolattartásra kijelölt szervezeti egységéhez eljuttatni. 6. Megbízó Megbízott jelen szerződésbe foglalt tevékenységét a szerződés fennállása alatt rendszeresen ellenőrzi, amely rendszeres pénzügyi és szakmai kontrollt jelent. Megbízott a Megbízó által folytatott ellenőrzést támogatni köteles. 7. Megbízott jelen szerződésben foglalt tevékenységének időarányos teljesítéséről félévente köteles részletesen beszámolni Megbízó felé. 8. Megbízottat a jelen szerződésből eredő feladatok ellátásáért projektmenedzsment tevékenység ellenértékeként a jelen szerződés teljes időtartamára mindösszesen Ft + ÁFA, azaz harminchatmillió forint és az azt terhelő Általános Forgalmi Adó megbízási díj illeti meg. A megbízási díjat Megbízott a jelen megbízás teljes időtartamára vonatkozóan havi egyenlő összegű bontásban, azaz havi Ft + ÁFA számlázási ütemezés szerint jogosult kiszámlázni Megbízott felé. A megbízási díj a Megbízottnak akkor jár, ha e szerződésből eredő feladatait az elvárható legnagyobb gondossággal látja el, és a megbízási díj összegéről Megbízott arra felhatalmazott képviselője által aláírt teljesítési igazolást követően kiállított számlát a Megbízó felé 1 eredeti példányban benyújtja. Megbízó a megbízási díjat a számla kézhezvételét követő 15 napon belül a Megbízott OTP Bank Nyrt-nél vezetett számú számlájára történő átutalással teljesíti. 9. Megbízott eljárása során a Megbízó köteles biztosítani a feladatok és szolgáltatások teljesítéséhez szükséges adminisztratív és logisztikai támogatást (meglévő terv és technológiai dokumentációk, műszaki leírások, specifikációk és adatbázisok rendelkezésre bocsátása, folyamatos tájékoztatás nyújtása a szerződés tárgyát érintő körülményekről, a beszerzések megvalósításában érintett szakemberek és szervezeti egységek együttműködésének biztosítása, irat-betekintési jog). A szerződés teljesítése során a felek folyamatos együttműködésre, a szükséges információk soron kívüli nyújtására kötelesek. 10. Megbízó részéről a szerződés teljesítése során kapcsolattartásra jogosult és utasítási jogkörrel rendelkezik: Név: Riz Levente Polgármester Tel.: ; Fax: riz.levente@rakosmente.hu Név: Horváth Tamás Alpolgármester Tel.: Fax: horvath.tamas@rakosmente.hu Megbízott részéről a szerződés teljesítése során kapcsolattartásra jogosult: Név: Ulicsák Szilárd Fejlesztési Igazgató Tel.: 06/ szilard.ulicsak@rakosmente.hu 11. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény vonatkozó rendelkezései irányadók. 12. Szerződő Felek jelen szerződést kölcsönösen átolvasták, értelmezték és azt, mint szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt írták alá. 3/4

5 Kelt: Budapest, év március hó 31. Riz Levente polgármester Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Megbízó Fehér Károly ügyvezető Rákosmente Kft. Megbízott Záradék: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete jelen szerződést a 62/2016. (III.17.) Kt. határozatával jóváhagyta. 4/4

6 65/2016. (III. 17.) Kt. határozat 1./a számú melléklete Okirat száma: RESZK-MÓD-2016./1. Módosító okirat A Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata által március 19. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 65/2016. (III. 17.) számú határozatára figyelemmel a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ rövidített neve: RESZK 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1173 Budapest Rákoskeresztúr, Gyökér utca telephelye(i): telephely megnevezése telephely címe 1 Csibe Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Újlak utca Gólyafészek Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Kaszáló utca Napraforgó Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Sági utca 5. 4 Nefelejcs Bölcsőde 1172 Budapest - Rákoscsaba - Újtelep, Dormánd u Mirr Murr Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Gyökér utca 5. 6 Kippkopp Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Lázár deák u Holdsugár Gondozási Központ, Otthonápolási Szolgálat 1174 Budapest - Rákoshegy, Árpád fejedelem utca Liget Gondozási Központ 1172 Budapest - Rákosliget, Liget sor Rákoskerti Idősek Klubja 1171 Budapest - Rákoskert, Rákoskert sgt Tálaló konyha 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Akácvirág utca Orvosi rendelő 1173 Budapest - Akadémiaújtelep, 525. tér Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Ferihegyi út Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákosliget, IX. utca Orvosi rendelő 1171 Budapest - Rákoskert, Csongrád utca Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Újlak utca Orvosi rendelő 1174 Budapest - Rákoshegy, Baross utca 18.

7 17 Orvosi rendelő 1171 Budapest - Rákoscsaba, Péceli út Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákoscsaba-Újtelep, Naplás utca Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Egészségház utca Orvosi rendelő 1171 Budapest - Rákoskert, Zrínyi utca Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákosliget, Hősök tere Orvosi rendelő 1174 Budapest - Rákoshegy, Kép utca 1/b. 23 Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Egészségház utca Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákoscsaba-Újtelep, Diadal utca Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: január A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata székhelye: 1173 Budapest, Pesti út A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének 1 megnevezése Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Egészségügyi Szolgálata székhelye 1173 Budapest-Rákoskeresztúr Gyökér utca Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete székhelye: 1173 Budapest, Pesti út A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata székhelye: 1173 Budapest, Pesti út

8 4. Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1 A költségvetési szerv közfeladata: szociális, gyermek-és ifjúságvédelmi közszolgáltatás, valamint egészségügyi szolgáltatás 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Szociális és jóléti szolgáltatások igazgatása 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: biztosítja a három éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását, nevelését; biztosítja a szociális alapszolgáltatások keretében a rászorulók részére az étkeztetést, házi segítségnyújtást idősek, demens betegek nappali ellátását; működteti a házi szakápolást A kerület lakossága részére megszervezi és biztosítja a járóbetegek gyógyító és megelőző ellátását a háziorvosok, házi gyermekorvosok, a védőnői szolgálat, a fogorvosi ellátás, az anya-, gyermek- és csecsemővédelem, az iskolaegészségügyi és az ügyeleti szolgálat teljesítésével A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Fogorvosi szakellátás Otthoni (egészségügyi) szakápolás Fizikoterápiás szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság - egészségügyi gondozás Egészségügy igazgatása Idősek nappali ellátása Demens betegek nappali ellátása Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekek bölcsődei ellátása Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Szociális szolgáltatások igazgatása 3

9 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros XVII. kerület 5. Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: - megbízó: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete - a megbízás időtartama: határozott idejű - a megbízás módja: nyilvános pályázat kiírása a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseinek megfelelően - a vezető felett az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 6. Jelen módosító okiratot április 1. napjától kell alkalmazni. Kelt: Budapest, március 17. P.H. Riz Levente polgármester 4

10 65/2016. (III. 17.) Kt. határozat 1./b számú melléklete Okirat száma: RESZK-2016./1 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ rövidített neve: RESZK 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 1173 Budapest Rákoskeresztúr, Gyökér utca telephelye(i): telephely megnevezése telephely címe 1 Csibe Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Újlak utca Gólyafészek Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Kaszáló utca Napraforgó Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Sági utca 5. 4 Nefelejcs Bölcsőde 1172 Budapest - Rákoscsaba - Újtelep, Dormánd u Mirr Murr Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Gyökér utca 5. 6 Kippkopp Bölcsőde 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Lázár deák u Holdsugár Gondozási Központ, Otthonápolási Szolgálat 1174 Budapest - Rákoshegy, Árpád fejedelem utca Liget Gondozási Központ 1172 Budapest - Rákosliget, Liget sor Rákoskerti Idősek Klubja 1171 Budapest - Rákoskert, Rákoskert sgt Tálaló konyha 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Akácvirág utca Orvosi rendelő 1173 Budapest - Akadémiaújtelep, 525. tér Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Ferihegyi út Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákosliget, IX. utca Orvosi rendelő 1171 Budapest - Rákoskert, Csongrád utca Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Újlak utca Orvosi rendelő 1174 Budapest - Rákoshegy, Baross utca Orvosi rendelő 1171 Budapest - Rákoscsaba, Péceli út Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákoscsaba-Újtelep, Naplás utca 58.

11 19 Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Egészségház utca Orvosi rendelő 1171 Budapest - Rákoskert, Zrínyi utca Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákosliget, Hősök tere Orvosi rendelő 1174 Budapest - Rákoshegy, Kép utca 1/b. 23 Orvosi rendelő 1173 Budapest - Rákoskeresztúr, Egészségház utca Orvosi rendelő 1172 Budapest - Rákoscsaba-Újtelep, Diadal utca A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: január A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv megnevezése: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata székhelye: 1173 Budapest, Pesti út A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének 1 megnevezése Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Egészségügyi Szolgálata székhelye 1173 Budapest-Rákoskeresztúr Gyökér utca A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete székhelye: 1173 Budapest, Pesti út A költségvetési szerv fenntartójának megnevezése: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata székhelye: 1173 Budapest, Pesti út A költségvetési szerv tevékenysége 4.1 A költségvetési szerv közfeladata: szociális, gyermek-és ifjúságvédelmi közszolgáltatás, valamint egészségügyi szolgáltatás 2

12 4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése Szociális és jóléti szolgáltatások igazgatása 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: biztosítja a három éven aluli gyermekek napközbeni ellátását, szakszerű gondozását, nevelését; biztosítja a szociális alapszolgáltatások keretében a rászorulók részére az étkeztetést, házi segítségnyújtást idősek, demens betegek nappali ellátását; működteti a házi szakápolást A kerület lakossága részére megszervezi és biztosítja a járóbetegek gyógyító és megelőző ellátását a háziorvosok, házi gyermekorvosok, a védőnői szolgálat, a fogorvosi ellátás, az anya-, gyermek- és csecsemővédelem, az iskolaegészségügyi és az ügyeleti szolgálat teljesítésével A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Fogorvosi alapellátás Fogorvosi szakellátás Otthoni (egészségügyi) szakápolás Fizikoterápiás szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság - egészségügyi gondozás Egészségügy igazgatása Idősek nappali ellátása Demens betegek nappali ellátása Gyermekek napközbeni ellátása Gyermekek bölcsődei ellátása Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében Szociális étkeztetés Házi segítségnyújtás Szociális szolgáltatások igazgatása 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Budapest Főváros XVII. kerület 3

13 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: - megbízó: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselőtestülete - a megbízás időtartama: határozott idejű - a megbízás módja: nyilvános pályázat kiírása a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseinek megfelelően - a vezető felett az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony évi XXXIII. törvény 6. Záró rendelkezés Jelen alapító okiratot április 1. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a költségvetési szerv augusztus 29. napján kelt Alapító okiratát visszavonom. Kelt: Budapest, március 17. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm.rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ március 17. napján kelt,.. napjától alkalmazandó RESZK-MÓD-2016./1. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalmának. Kelt: Budapest, P.H. Magyar Államkincstár 4

14 70/2016. (III. 17.) Kt. határozat melléklete TESTVÉRTELEPÜLÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Mely megköttetett egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest, Pesti út 165., képviseli: Riz Levente polgármester), másrészről Csonkapapi Község Önkormányzata (Ukrajna, Csonkapapi, Kaszonyi u. 9., képviseli: Kiss Pál polgármester) között (a továbbiakban: Felek). A Felek kifejezik azon szándékukat, hogy államaik törvényes rendelkezéseinek keretei között, az egyenjogúság, az emberi jogok, a demokrácia általánosan elfogadott elvei alapján a két település kapcsolatainak erősítése céljából Együttműködési megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) kötnek egymással. I. cikkely Felek a testvérkapcsolat kialakításával és fejlesztésével hatékony és fenntartható együttműködés alapjait kívánják megteremteni. II. cikkely Felek ezen kapcsolat kiemelt célját a határon túli, kárpátaljai magyarság szellemi és anyagi támogatásában, valamint nemzeti összetartozásunk megerősítésében határozzák meg. III. cikkely A Felek együttműködése elsősorban az alábbi területekre irányul: a települések képviselőinek kölcsönös látogatásai, intézmények, civil szervezetek találkozói, együttműködés közös pályázati lehetőségek feltárásában és megvalósításában, együttműködés a kultúra, az oktatás és a sport területén, a magyarság népi kultúráját, hagyományait bemutató, a nemzeti identitást erősítő közös programok szervezése, önkormányzati tapasztalatok cseréje, gazdasági kapcsolatok kialakítása. IV. cikkely Az együttműködő Felek mindkét részről kijelölik az együttműködésért felelős személyt, aki felelős a Megállapodás megvalósításáért, a tevékenységek koordinálásáért. A Felek képviselői folyamatosan kapcsolatot tartanak egymással és tárgyalnak a konkrét programokról és projektekről. A látogatások során a Felek képviselői értékelik a Megállapodás végrehajtásának helyzetét.

15 70/2016. (III. 17.) Kt. határozat melléklete V. cikkely A Megállapodás megvalósítása az önkéntességen és a kölcsönös bizalmon alapszik, nem tartalmaz sem jogi, sem gazdasági kötelezettséget, a Megállapodás végrehajtásának elmaradása nem von szankciókat maga után. VI. cikkely 1. A Megállapodást a Felek határozatlan időre kötik. 2. A Megállapodást kétoldalú beleegyezéssel és megbeszélés szerint bővíteni lehet. 3. A Megállapodást bármely fél írásban felmondhatja három hónap felmondási idővel. 4. A Megállapodás az aláírás napján lép hatályba. VII. cikkely A Megállapodás két eredeti példányban készült, magyar nyelven. Budapest, augusztus 20. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata nevében: Csonkapapi Község Önkormányzata nevében: Riz Levente Kiss Pál polgármester polgármester

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázati célokat, a programokat január 1. napjától március 31. napjáig lehet tervezni.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázati célokat, a programokat január 1. napjától március 31. napjáig lehet tervezni. 83/2018. (III. 19.) Kt. határozat melléklete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki a Budapest Főváros XVII. kerületi nemzetiségi

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 412/2015. (XI. 19.) KÖKT határozata a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (15 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: XX/./2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 459/2015. (XII. 17.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról (17 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32) Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-155 Fax: (06-32) 460-918 Száma:1-8/2017. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat a Pásztói Gondozási

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.

Részletesebben

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-157/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 1. számú melléklet Okirat száma: A 21/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a XVI. Kertvárosi Egyesített Bölcsőde

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016. Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat /206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége 37/2017. (II. 23.) KÖKT határozat a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ alapító okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (14 igen, egyhangú szavazattal) 1. Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-36/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

Határidő: március 31. Módosító okirat

Határidő: március 31. Módosító okirat 68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása. KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Szociális Szolgálata Alapító Okiratának jóváhagyásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32) PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) *460-753 ; *460-155 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Száma:1-110/2016. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú

Részletesebben

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe. B). melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /207. (X. 25.) határozatához

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát

Részletesebben

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.

Részletesebben

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének

Részletesebben

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-9-./2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma:

Módosító okirat. Okirat száma: Okirat száma: Módosító okirat A Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat a Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete által 2014 június 30. napján kiadott, alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról Előterjesztés az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 184 /2016 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

Módosító okirat. A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal. 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása

Módosító okirat. A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal. 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása A határozat visszavonva a 81/2017. (II. 9.) határozattal 628/2016. (XII. 7.) Egészségügyi Központ alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület)

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/ .sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 325/2015.(X.29.) határozat a Városi Egészségügyi Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

18/2015. (XII.23.) TT.

18/2015. (XII.23.) TT. K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Önkormányzat Képviselő-testületének 01. december -án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Önkormányzata Képviselő-testületének 10/01. (XII..) határozata A Benedek Elek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési

Részletesebben

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 288/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS megszüntetéséről rendelkező megállapodás

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS megszüntetéséről rendelkező megállapodás 9/2015. (I. 29.) Kt. határozat melléklete MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS megszüntetéséről rendelkező megállapodás mely létrejött egyrészről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (1173 Budapest,

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-ai ülésére Pusztaszer Község Polgármesterétől Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 05. november 6-ai ülésére Tárgy: Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 1/2015AO Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján az Általános Iskolai, Óvodai és Egészségügyi Gondnokság

Részletesebben

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete Módosító Okirat Önkormányzatának Képviselő-testülete az Aprófalva Óvoda Alapító Okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Módosító okirat A a Pécs Közgyűlése által 2016. február 29. napján kiadott 07-7/399-7/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A.

Részletesebben

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest

Részletesebben

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda. 303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

Okirat száma: RESZK-MÓD-2016./1. Módosító okirat

Okirat száma: RESZK-MÓD-2016./1. Módosító okirat 132/2016. (V. 26.) Kt. határozat 1./a számú melléklete Okirat száma: RESZK-MÓD-2016./1. Módosító okirat A Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 6878-31/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 14-./2017. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról A nevelési-oktatási ek működéséről és a köznevelési ek névhasználatáról szóló 0/0. (VIII..) EMMI rendelet -6. -ai alapján

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A 08. számú felnőtt háziorvosi körzet önkormányzat általi átvétele Tárnok Lászlóné jegyző dr. Uhrin Anna aljegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 207. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának jóváhagyása. Tisztelt

Részletesebben

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet

'22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet 4. Okirat száma: M.....12019. '22 0 9,1\OE i CIO 1/ ' 444 :vri melléklet UOELAL Módosító okirat A Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ alapító

Részletesebben

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére 2. NAPIREND Ügyiratszám: 1/65-7/2016. E L Ő T E R J E S Z T É S a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának 2016. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: A Szociális

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú

Részletesebben

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 5/280-26/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota,

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: A képviselő-testület 016. május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: 10/016. Kth. Termőföld adás-vételi szerződés jóváhagyás megadásához a helyi földbizottság által kiadott állásfoglalás ellen benyújtott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 16-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 27.-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 27.-i ülésére Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562 Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/733-402 E-mail: segesd@latsat.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 27.-i ülésére Tárgy: A

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2. melléklet a... /2016. (VI.24.) határozathoz Okirat száma: 3/AO/ÓTSZEGYII/2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján

Részletesebben

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. december 12-ej ülésének.25. napirendi pontja TárEv: A Paksi Gyógyászati Központ Alapító Okiratának módosítása Előadó: Szabó Péter polgármester Véleményező:

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: /06. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: iktató: 7687-4/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

28/2016. (II. 18.) Kt. határozat melléklete

28/2016. (II. 18.) Kt. határozat melléklete Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek bemutatása MEGNEVEZÉS Sorszám 28/2016. (II. 18.) Kt. határozat melléklete Saját

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére 10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal

Részletesebben