Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2."

Átírás

1 Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Karacs Ferenc Múzeum átvételéről és az intézmény alapító okiratának elfogadásáról Tisztelt Képviselő-testület! Az Országgyűlés október 8-i ülésnapján elfogadta a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi. CLII. törvényt. A módosítás értelmében a jelenleg állami fenntartású megyei múzeumi szervezetek január 1-jével megszűnnek, tagintézményeik a feladat ellátásához szükséges rendelkezésre álló személyi, tárgyi és pénzügyi feltételek egyidejű átadásával a működési engedélyükben meghatározott székhely szerint illetékes települési önkormányzat fenntartásába kerülnek. A fenntartóváltás költségvetési hátterét a Magyarország évi központi költségvetéséről szóló T/7655. számú törvényjavaslat 2. sz. melléklet 4. pontjában feltüntetett előirányzat összege alapozza meg, melyhez benyújtásra került a T/7655/425. számú a Kormány által támogatott módosító javaslat. A költségvetési törvény elfogadását követően a finanszírozás részletei miniszteri rendeletben kerülnek rögzítésre. A megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012. (VIII. 23.) Kormány határozat alapján az átadás átvétel adminisztratív felelőse a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a megyei múzeumi szervezeteket jelenleg fenntartó megyei intézményfenntartó központok, ugyanakkor a fenntartóváltásban a szakmai szempontok érvényesítése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma is aktív, irányító szerepet vállal. Ennek érdekében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal együttműködve előkészítésre került az átadás-átvételt szabályozó megállapodás tervezet, valamint annak mellékletei, melyeket a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ a Karacs Ferenc Múzeum vonatkozásában feltöltött a szükséges adatokkal, és megküldte részünkre jóváhagyás céljából. (1. sz. melléklet) A megállapodás aláírásának határideje: december 15. A Megyei Intézményfenntartó Központ felhívta a figyelmünket arra, hogy az átadásátvétel során gondoskodni kell az átvett intézményegység évi szervezeti formájának meghatározásáról is. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény január 1-től hatályos 91/A. (1) bekezdése értelmében a tizenötezer fő alatti lakosságszámú

2 2 településeken a feladatellátás veszélyeztetése nélkül a települési önkormányzat a muzeális intézményekkel, a nyilvános könyvtári ellátás biztosításával és a közművelődés támogatásával összefüggő feladatait közös szervezetben láthatja el. Püspökladány lakosságszáma meghaladja a tizenötezer főt, így a múzeum működése egy új, önállóan működő költségvetési szerv alapításával biztosítható. Az alapító okirat elkészítése az intézményt átvevő önkormányzat feladata volt. (2. sz. melléklet) Az alapító okirat tervezetét a Magyar Államkincstár Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságához elővéleményezésre meg kellett küldeni. A Kincstár mind tartalmában, mind szerkezetében megfelelőnek tartotta. A képviselő-testület által elfogadott alapító okiratot legkésőbb november 30-ig a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ részére meg kell küldeni. A Magyar Államkincstár Törzskönyvi Nyilvántartási Osztálya kihangsúlyozta, hogy új költségvetési szerv kinevezett vagy ideiglenesen megbízott vezető nélkül nem jegyezhető be, emiatt az önkormányzatoknak a vezető személyére vonatkozó döntésüket meg kell hozniuk és a megbízást is mellékelniük kell a bejegyzési kérelemhez. A Karacs Ferenc Múzeumban jelenleg a vezetői feladatokat Kiss Istvánné tárvezető látja el. Javaslom, hogy a Képviselő-testület az új költségvetési szerv vezetői feladatainak ellátására január 1. napjától, egy évre Kiss Istvánnét bízza meg az előterjesztés 3. sz. melléklete szerint. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a határozati javaslatokat elfogadni szíveskedjen. I. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény 30. (3) bekezdése alapján a Karacs Ferenc Múzeum (4150 Püspökladány, Kossuth, u. 28. ) fenntartói jogának átvételéről, illetve a kötelezettségek átadásáról-átvételéről szóló 1. sz. melléklet szerinti megállapodás tervezetet elfogadja. 2. felhatalmazza Püspökladány Város Polgármesterét az 1. pont szerinti megállapodás Püspökladány Város, mint Átvevő képviseletében történő aláírására. Határidő: december 15. Felelős: Dombi Imréné polgármester

3 3 II. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. a Karacs Ferenc Múzeumot, mint önállóan működő új költségvetési szervet a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága költségvetési szervből kiválással hozza létre január 1-jei hatállyal elfogadja a Karacs Ferenc Múzeum (4150 Püspökladány, Kossuth u. 28.) alapító okiratát a 2. sz. melléklet szerinti tartalommal. Határidő: Felelős: azonnal Dombi Imréné polgármester III. H a t á r o z a t i j a v a s l a t Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egy év határozott időre megbízza Kiss Istvánnét (4150 Püspökladány, Szigligeti u. 18.) a Karacs Ferenc Múzeum igazgatói feladatainak ellátásával a 3. sz. melléklet szerinti megbízás tervezetben foglaltak alapján. Határidő: január 1. Felelős: Dombi Imréné polgármester Püspökladány, november 22. D o m b i Imréné polgármester

4 1. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL amely létrejött egyrészről: HAJDÚ-BIHAR MEGYEI INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT Székhelye: 4024 Debrecen, Piac u. 54. Képviseli: Verdó György, a központ vezetője Törzsszáma: Adószáma: mint átadó (a továbbiakban: Átadó) másrészről: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Székhelye: 4150 Püspökladány, Bocskai utca 2. Képviseli: Dombi Imréné, polgármester Törzsszáma: Adószáma: mint átvevő (a továbbiakban: Átvevő) együttesen: Felek között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel: I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK I/1. Magyarország Kormánya által meghozott, a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012. (VIII. 23.) Korm. határozat, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény alapján az Átadó felhatalmazást kapott arra, hogy a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló évi CLIV. törvény (továbbiakban: Törvény) alapján állami fenntartásba került intézmények közül az 1. sz. mellékletben felsorolt nem önálló költségvetési szervként működő muzeális intézmények (a továbbiakban együtt: átadásra kerülő muzeális intézmények) fenntartói joga és a hozzá kapcsolódó kötelezettségek a jelen megállapodás szerint az Átvevő részére átadásra kerüljenek. A fentiek alapján a Felek az átadásra kerülő muzeális intézmények fenntartói jogutódlásához kapcsolódó feladatok végrehajtásának részletkérdéseire a jelen megállapodást kötik meg. I/2. A jelen megállapodás megkötésének célja az átadásra kerülő muzeális intézmények átadás-átvételi eljárásának megvalósítása, az átadás-átvételre kerülő intézményi feladatok, valamint a fenntartói jog gyakorlásához és a kötelezettségek teljesítéséhez kapcsolódó jogok, valamint kötelezettségek megosztásához szükséges feltételek rögzítése, az átadás-átvételi eljárás lebonyolításához szükséges keretek meghatározása. 7/1

5 II. A MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA II/1. A megállapodás tárgya a Magyar Állam tulajdonába és az Átadó fenntartásába került intézmények közül a jelen megállapodással rendezni kívánt és az átadásra kerülő muzeális intézmények feladatainak és a hozzá kapcsolódó fenntartói jogok és kötelezettségek átadás-átvétele (a továbbiakban: átvétel). II/2. A feladat átadásához és a vagyonhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében a fenntartói jogutódlásra és az átvett állami vagyonnal gazdálkodásra a Törvény, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a továbbiakban: új Áht.) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet melléklete (a továbbiakban: Áhszr.), az állami vagyonról szóló évi CVI. törvény (a továbbiakban: Ávt.) és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávg.), és a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak. III. A MEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEI III/1. A Felek az átvételhez kapcsolódó intézkedések végrehajtása során kölcsönösen együttműködve járnak el. III/2. Az Átadó átadja az Átvevő részére az átadásra kerülő muzeális intézmények fenntartói jogának gyakorlásához kapcsolódóan: III/2.1. a rendelkezésére álló, az átadásra kerülő muzeális intézmények jogszerű működését biztosító alapító, létesítő okirat, továbbá az alapító, illetve a fenntartó által jóváhagyott szabályzatok rá vonatkozó részét, az átadásra kerülő muzeális intézmények részére kiadott jogerős működési engedélyek eredeti, illetőleg hitelesített példányait, (valamint a törzskönyvi nyilvántartásba vett intézmények törzskönyvi kivonatát); III/2.2. az Átadó, illetve az átadásra kerülő muzeális intézmények által, az átadásra kerülő muzeális intézményekre háruló, az átadás-átvétel napján hatályos, illetve ezt követően hatályba lépő kötelezettségvállalásokról és az egyéb kötelezettséget alapító intézkedésekről szóló iratokat, tételesen és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatásokat; III/2.3. az átadásra kerülő muzeális intézményekkel kapcsolatos európai uniós, illetőleg egyéb nemzetközi társfinanszírozott projektekkel kapcsolatos valamennyi, keletkezett dokumentumot és tájékoztatást; III/2.4. az átadás-átvétel napján hatályos, illetve később hatályba lépő, harmadik személlyel szemben fennálló, adott esetben nem jogszabályi rendelkezésen alapuló, de érvényesíthető bármilyen jogosultságról, igényről, a vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás tárgyává tett kérdésről, az azzal kapcsolatos álláspontjáról és annak indokairól szóló dokumentumokat, külön kiemelve az európai uniós programokkal kapcsolatos vitás kérdéseket; 7/2

6 III/2.5. a fenntartás részét képező eszköz- és vagyonleltárról (ingatlanok jegyzéke figyelemmel azok terheire, ingó vagyon és egyéb vagyonelemek összesített kimutatása), a fenntartás tárgyát képező vagyoni értékű jogról/teherről és az adósságállományról szóló dokumentumokat, a szállítói tartozások igazolását, beleértve azon szállítói tartozásokat is, amelyek mögött teljesített szolgáltatás/elvégzett munka áll, azonban a szállító részéről a számla kiállítására még nem került sor, valamint a hatályos szerződéseket; III/2.6. az átadásra kerülő intézményekben használt szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartását; III/2.7. az átadásra kerülő intézményekben használt bélyegzők nyilvántartását; III/2.8. az átadásra kerülő muzeális intézmények évi költségvetési helyzetéről, valamint a évi költségvetés végrehajtásáról szóló, a Magyar Államkincstár által befogadott és feldolgozott dokumentumokat. III/3. Az Átadó az átadott dokumentációhoz kapcsolódóan teljességi nyilatkozatot csatol a 13. számú mellékletben rögzítettek szerint. IV. A MEGÁLLAPODÁS TARTALMA IV/1. A Felek megállapodnak, hogy jelen megállapodásban rögzítik a feladatok átadásának tárgyi, dologi, pénzügyi feltételeit, valamint rendelkeznek a Megállapodás aláírását követően az átadásig keletkező jogokról és kötelezettségekről. IV/2. A Felek megállapodnak, hogy a vagyonra vonatkozó kérdéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (MNV Zrt.) külön megállapodásban rendezik. 1. Az átadott intézmények köre: 1.1. A Felek a jelen megállapodással a fenntartói jog gyakorlása tekintetében átadásra kerülő intézmények körét (megjelölve az intézmény által végzett, át nem vett feladatokat) a jelen megállapodás 1. számú melléklete alatt rögzítik A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodással átadásra kerülő muzeális intézmények esetében, a jelen megállapodás elválaszthatatlan részét képező mellékletek felhasználásával, rögzíteni kell: Az átadásra kerülő muzeális intézmények feladatellátásának helyét, amely során ki kell térni arra, hogy az intézmény elhelyezésére szolgáló ingatlannak (ingatlanoknak) ki a tulajdonosa (saját tulajdonú, idegen vagy más önkormányzat tulajdona, állami tulajdon), az ingatlanon (ingatlanokon) milyen jogok és kötelezettségek szerepelnek (használati kötelmek, perfeljegyzések, fenntartási kötelezettségek) a 14. számú melléklet szerint Az átadásra kerülő muzeális intézmények évi elemi költségvetésére vonatkozó adatokat, összegszerűen részletezve a 15. számú melléklet szerint. 7/3

7 Az átadásra kerülő muzeális intézmények érvényes szerződésállományát, ezen belül a szerződés típusát (szállítói szerződések, megbízási szerződések, lízingszerződések, hitel- és kölcsönszerződések, támogatási szerződések, bankszámlavezetésre vonatkozó szerződések) a 2. számú mellékletben rögzített bontás szerint, ide értve azon megállapodásokat is, amelyek pénzügyi és/vagy jogi kötelezettséget és jogot keletkeztethetnek Az átadásra kerülő muzeális intézmények Európai Unió által, illetőleg egyéb nemzetközi forrásból finanszírozott pályázataihoz kapcsolódó folyamatban lévő vagy már teljesített, de fenntartási kötelezettséggel rendelkező szerződésállományt, a 3/A. számú mellékletben rögzített bontás szerint Az átadásra kerülő muzeális intézmények követelésállományát a 4. számú mellékletben rögzített bontás szerint Az átadásra kerülő muzeális intézmények folyamatban lévő peres ügyeit, az 5. számú mellékletben rögzített bontás szerint Az átadásra kerülő muzeális intézmények rövid és hosszú lejáratú kötelezettségállományának kimutatását (hitel, kötvény, lízing) az Áhszr. melléklete szerint rögzített formában a 16. számú melléklet szerint A fenntartói jog gyakorlásához, illetve kötelezettség teljesítéséhez átadott intézményi létszámot átadásra kerülő muzeális intézményként, a 6. számú mellékletben rögzítettek szerint intézményenkénti bontásban. A Felek megállapodnak abban, hogy az átadás-átvételi eljárás során külön rögzítik a betöltetlenül átadott státuszok számát Az Átadó kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy a 6. számú mellékletben szereplő közalkalmazottak és munkavállalók személyi anyagát legkésőbb december 31-ig átadja az Átvevő részére A fenntartásra átadott ingatlanok műszaki állapotát bemutató műszaki katasztert, külön kitérve egy aktuális állapotfelmérésre és problémafeltárásra, rögzítve az azonnal elvégezendő felújítások és beruházások, a folyamatban lévő felújítások és beruházások, továbbá a feltárt, halasztható és még el nem végzett felújítások valamint beruházások körét 14. számú melléklet szerint Az átadásra kerülő muzeális intézmények teljes vagyonleltárát: ingatlanvagyon tekintetében az ingatlanok adatainak, továbbá a könyv szerinti értékének és az utolsó vagyonértékelésének bemutatásával, eszközkarton csatolásával (7/A. számú melléklet) az ingó vagyon tekintetében az eszközkarton csatolásával (7/B. számú melléklet) a gyűjtemény esetében az alapleltárban és külön nyilvántartásban nyilvántartott kulturális javak felsorolásával, a múzeumi könyvtár esetében az állomány-nyilvántartásban nyilvántartott könyvtári állomány kimutatásával, az átadásra kerülő gépjárművekkel a 7/C. számú mellékletben rögzített bontás szerint, vagyoni értékű jogok részletes analitikus nyilvántartás csatolásával (7/D. számú melléklet), szellemi termékek találmány, iparjogvédelemben részesülő szabadalom és ipari minta, szerzői védelemben részesülő szoftver termékek és egyéb szellemi alkotások, jogvédelemben nem részesülő, de titkosság révén monopolizált know-how és gyártási eljárás, védjegy részletes analitikus nyilvántartás csatolásával (7/E. számú melléklet). 7/4

8 Az átadásra kerülő muzeális intézmények vonatkozásában az átadás-átvétel határnapja előtt megindított és folyamatban lévő közbeszerzések bemutatását a 8. számú mellékletben rögzített bontás szerint A december 31-én fenntartott pénzforgalmi számlaszámok megjelölését és az ahhoz tartozó pénzmaradványok összegét átadásra kerülő muzeális intézményenként, a 9. számú mellékletben rögzített bontás szerint Az átadásra kerülő muzeális intézményekre vonatkozó intézményi költségvetés várható teljesüléséről szóló, december 31-ei fordulónappal elkészített adatszolgáltatást (15. számú melléklet) Az átadásra kerülő muzeális intézmények szállítói tartozásainak és egyéb kötelezettségeinek bemutatása a 10. számú mellékletben rögzített bontás szerint Az átadásra kerülő intézmények informatikai eszközeinek bemutatása a 11. számú mellékletben rögzített bontás szerint Az Átadó kötelezettséget vállal arra, hogy az Átvevőt a jelen megállapodás aláírását követő 3 munkanapon belül tájékoztatja a működőképesség fenntartása érdekében szükséges azonnali teendők (pl.: pénzügyi műveletek, beszámolók, elszámolások, adatszolgáltatások teljesítése, meghosszabbítandó, felmondandó szerződések, kiírandó közbeszerzések stb.) megtételéről és határidejéről A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a közös használatú és fenntartású ingatlanok kiadásainak megosztása és a használati jog rendezése érdekében december 30. napjáig ingatlanonkénti bontásban külön megállapodást kötnek. Az Átvevő kötelezettséget vállal arra, hogy ugyanilyen tartalmú megállapodást köt azon ingatlanok tekintetében is az érintett ingatlanok vagyonkezelőjével, ahol az ingatlan közös használata és fenntartása nem az Átadóval, hanem más szervezettel történik A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az intézményi alapfeladatok ellátását biztosító informatikai rendszerek és hálózatok zavartalan működésének biztosítása céljából együttműködnek, ennek keretében az Átadó soron kívül intézkedik: az üzemeltetéshez, karbantartáshoz szükséges szerződések Átvevő részéről történő módosításáról, az informatikai eszközállomány tételes jegyzékkel történő átadásáról, az informatikai rendszerhez kapcsolódó felhasználói jogosultságok biztosításáról, az informatikai rendszer működtetéséhez szükséges licencek átvevő részére történő átadása érdekében a licence jog jogosultját soron kívüli megkereséséről, a hozzájárulás kiadása iránt. 2. Az Európai Unió által, illetőleg egyéb nemzetközi forrásokból társfinanszírozott projektekkel kapcsolatos átadás-átvétel részletes szabályai 2.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a III. fejezet 2.3. alpont szerinti átadási és tájékoztatási kötelezettség a teljes projektállomány teljes dokumentációjára vonatkozik, figyelemmel a jelenleg megvalósítási szakaszban lévő, a lezárt, valamint a fenntartási időszakban lévő projektekre is (3/B. számú melléklet) A Felek megállapodnak abban, hogy a projektek átadás-átvétele, valamint a jogutódlás átvezetése során a vonatkozó hatályos jogszabályok, központi szervezetszabályozó eszközök, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által készített eljárásrend szerint járnak el. 7/5

9 V. EGYÉB RENDELKEZÉSEK V/1. Az Átvevő vállalja, hogy a jelen megállapodás aláírásától számított 15 napon belül az átvett, illetve a használt vagyon tekintetében kötendő megállapodás érdekében tárgyalást kezd az MNV Zrt.-vel. A megállapodásban kell rögzíteni a feladatellátáshoz szükséges vagyonelemek tulajdonára és vagyonkezelésére vonatkozó szabályokat. V/2. Az Átadó tájékoztatja az Átvevőt minden olyan körülményről, veszélyről, illetve lehetőség számbavételéről, amely az átadásra kerülő muzeális intézmények működését érdemben befolyásolhatja, valamint az eredményes feladatellátáshoz szükséges további tényekről, körülményekről. V/3. Átadó és az Átvevő megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodás aláírását követően december 31. napjáig keletkező azon jogok és kötelezettségek változásáról, amelyek a megállapodás mellékleteit érintik, haladéktalanul értesíti az Átvevőt. Az Átadó kijeleni, hogy a változással érintett mellékletét aktualizálja, tekintettel arra, hogy az adatszolgáltatás időpontja szeptember 20. napja. Az Átadó kijelenti, hogy a mellékletek alapjául szolgáló dokumentumokat december 31. napjával az Átvevő részére átadja. V/4. A Felek a jelen megállapodásban foglalt célok végrehajtására kapcsolattartókat jelölnek ki, akik az átadás-átvétellel összefüggő teendőket egyeztetik, illetve gondoskodnak a lebonyolítással kapcsolatos döntések előkészítéséről. Az Átadó által kijelölt kapcsolattartó: Neve: Verdó György Beosztása: vezető Elérhetőségei: , titkarsag@hbmik.hu Az Átvevő által kijelölt kapcsolattartó: Neve: Dombi Imréné Beosztása: polgármester Elérhetőségei: , pmhivpl@t-online.hu V/5. A Felek kijelentik, hogy a jelen Megállapodás végrehajtásakor a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket figyelembe véve, az eljárási cselekmények során jóhiszeműen, egymással szorosan együttműködve járnak el. V/6. A Felek rögzítik, hogy az Átadó Magyarország Kormánya által meghozott, a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012. (VIII. 23.) Korm. határozat, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény alapján a jelen Megállapodás aláírására teljes jogkörrel felhatalmazással bír. 7/6

10 V/7. A Felek rögzítik, hogy az Átvevő részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez az Átvevő Önkormányzat Képviselő-testületének írásbeli hozzájárulása szükséges. A Felek nyugtázzák, hogy a jelen Megállapodás aláírásához az Átvevő Önkormányzat Képviselő-testülete írásban hozzájárult, amely a jelen Megállapodás 12. számú mellékletét képezi. A Felek a Megállapodásban foglalt feltételekkel egyetértenek, azokat elfogadják, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. A jelen Megállapodás 6 eredeti példányban készült és mellékletek nélkül 7 számozott oldalból áll, amelyből 2 példány az Átadót, 2 példány az Átvevőt, 1 példány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, 1 példány az Emberi Erőforrások Minisztériumát illet meg. Debrecen, Püspökladány, Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője átadó Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere átvevő A megállapodásban foglaltakkal egyetértek: Debrecen, Rácz Róbert kormánymegbízott a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője A megállapodásban foglaltakkal egyetértek:.., Balog Zoltán miniszter Emberi Erőforrások Minisztériuma 7/7

11 1. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz Átadásra kerülő intézmény: 1. Intézmény neve: Karacs Ferenc Múzeum 2. Székhelye: 4150 Püspökladány, Kossuth u Törzskönyvi nyilvántartási száma: - 4. Át nem vett feladat: - Debrecen, Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

12 3/B. számú melléklet A Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz TÁJÉKOZTATÓ európai uniós támogatással megvalósuló projektekről 1. TÁMOP /B Múzeumok Mindenkinek Program- Múzeumok oktatásiképzési szerepének erősítése Iskolapad a múzeumban Oktatási és családi programok a Karacs Ferenc Múzeumban A pályázat célja: A múzeumpedagógiai tevékenységek fejlesztése, a múzeum oktatási-képzési szerepének növelése. A projekt eredménye: A Karacs Ferenc Múzeum gyűjteményei, kiállításai bekapcsolódnak a formális oktatásba. Múzeumunk iskolabarát szemlélettel erősíti oktatási és képzési szerepét, és hozzájárul az egész életen át tartó tanulás megvalósításához is. A pályázattal elért eredményeket a város és a kistérség pedagógusai hasznosíthatják a későbbi tanítási gyakorlatuk során. A fenntarthatósági idő alatt (5 év) évente minimum 5 %-kal több múzeumi órát kérnek a püspökladányi és a sárréti kistérség iskolái. Kedvezményezettek: Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága, Debrecen Karacs Ferenc Múzeum, Püspökladány Megvalósítás: Fenntartási időszak: ig. A pályázat teljes dokumentációja a Karacs Ferenc Múzeumban található. (4150 Püspökladány, Kossuth utca 28.) Debrecen, Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

13 6. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz LÉTSZÁMADATOK Sorszám Név Jogviszony jellege: munka-jogviszony (köztisztviselő, közalkalmazott, munkavállaló)/ megbízási jogviszony Beosztás Munkáltató i döntésen alapuló ill. rész/ keresetkiegészítés Be-sorolás Munkakör Időtartam határozott/ határozatlan Havi illetmény mindösszesen Garantált illemény (100 Ft-ra kerekítve kell meghatározni) A évi költségvetési tv. 12. mell. szerinti illetmény További szakképesítés % összeg Illetmény (illetmény-elemenkénti bontásban) / díjazás (Ft) Illetmény összesen Illetménypótlékok mindösszesen pótlék megnevezése összege Bérkompenzáció Mindösszesen Folyamatban lévő fegyelmi /kártérítési ügyek Karacs Ferenc Múzeum-betöltött álláshelyek 1. Andrássy Zoltánné (heti 36 óra) 2. Ferenczyné Csáki Annamária közalkalmazott A/9 teremőr határozatlan Ft nincs közalkalmazott H/4 adattáros és rest. határozatlan Ft közművelődési nincs 3. Kiss Istvánné közalkalmazott tárvezető F/13 múzeológus határozatlan Ft Ráczné Gali Magdolna közalkalmazott D/13 Debrecen, "." gyűjteménykezelő adattáros vezetői pótlék: közművelődési: nincs határozatlan Ft kockázatos munkapótlék nincs Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

14 2. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz SZERZŐDÉSEK Szerződő felek Szerződés tárgya Szerződés kelte BUSINESS TELEKOM ZRT. MAGYAR TELEKOM NYRT /T.SYSTEMS/ E-ON PÜSPÖKLADÁNYI VÁROSI VÍZ ÉS CSATORNAMŰ Kft. TELENOR MAGYARORSZÁG Zrt. /PANNON GSM TÁVKÖZLÉSI Zrt./ PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNK. VÁROSGONDNOKSÁG BIHARI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI Kft. VAGYONVÉD-98 Kft. KENÉZY KÓRHÁZ Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. Szerződés összege Ft (bruttó) Kamat, költség mértéke Fizetési ütemezés Szerződés lejárta Közbeszerzéssel érintett (igen/nem) Egyéb releváns információk ENTERNET ADSL szolg.egyedi előfiz.szerz ,18 nincs nincs határozatlan ADSL dijcsomag-váltás nincs havi nem nincs április 6. Karacs Ferenc Múzeum Pladány nincs határozatlan nincs Szerződés R300+ egyedi kedvezményes Üzleti használat április 19. díjcsomagról. függvényve nincs havi folyamatos nem nincs 4150 Püspökladány, Kossuth u szerződésszám: használat szeptember ESZ; HH függvényve nincs havi folyamatos nem nincs VÍZ- ÉS CSATORNASZOLGÁLTATÁS Karacs F. Múzeum Püspökladány SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS- MOBILSZOLGÁLTATÁS, MOBIL INTERNET 9 egység; 35 mobilszám; 59 fő + 50% internet előfizető TÁVHŐ-, MELEGVIZSZOLGÁLTATÁS - Karacs Ferenc Múzeum Püspökladány, Kossuth u fűtés-, melegvízszolgáltatás szemétszállítás - Karacs F. Múzeum (Püspökladány, Kossuth u.28) - 1 db 120 l-es konténer VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS - riasztórendszer bekötése, karbantartása Karacs Ferenc Múzeum (szerződésszám: 009) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS - ÉKH-2593/2009 FOGLALK.EÜ.SZOLGÁLTATÁS/87 FŐ/ A-B-C-D fog.eü.kat.tart.m.váll. egységesen 4700Ft/fő/év június december január 6. használat függvényve használat függvényve használat függvényve díjtételek alapján január január nincs nincs nincs nincs nincs havi havi havi havi havi határozatlan nem határozatlan határozatlan nem nem határozatlan nem nincs nem nincs nincs nincs nincs nincs fő/év határozatlan nem nincs

15 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FŰTÉSTECHNIKAI SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT KÖTELEZŐ KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁS ELLÁTÁSA január 1. rendeletben meghatározott díjtétel alapján nincs alkalom határozatlan nem nincs Debrecen, "." Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

16 Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Debrecen, "." TÁMOP /B Iskolapad a Múzeumban - Oktatási és családi programok a Karacs Ferenc Múzeumban Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága A pályázat neve: Iskolapad a Múzeumban projekt befogadásakor kapott azonosító projekt rövid tartalma kedvezményezett neve AZ ÁTADÁSSAL ÉRINTETT UNIÓS PROJEKTEK LISTÁJA önálló pályázó kedvezményezett adószáma kincstári azonosító szám kedvezményezett típusa (önálló pályázó, konzorciumi vezető/tag) szerződés szerint igényelt/megítélt szerződött támogatás Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere Fenntartási időszak: nem releváns nem releváns nincs nincs nincs Megvalósítás dátuma: a pályázatban szereplő összköltség a pályázatban szereplő önerő összege A projekt megvalósításának támogatási szerződésben rögzített dátuma és a fenntartási időszak hossza a pályázatban rögzített önerő biztosításának módja a pályázatban nem szereplő, de a végrehajtáshoz szükséges saját forrás (Ft) a projekt tekintetében felmerülő problámák és javasolt intézkedések a projekt elmaradása a támogatási szerződésben rögzített ütemtervhez képest (hónap) A Projekt elmaradása a támogatási szerződésben rögzített ütemtervhez képest (Ft) a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz 3/A. számú melléklet

17 4. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz KÖVETELÉSEK adós neve követelést megalapozó okirat követelés jogcíme követelés összege (Ft) követelés lejárta behajtási intézkedések végrehajtási intézkedések egyéb releváns információk A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában követelése nincs. Debrecen, szeptember "." Verdó György A Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

18 5. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz FOLYAMATBAN LÉVŐ PERES ELJÁRÁSOK ügyszám felperes adatai alperes adatai per tárgya per értéke képviselet adatai jogorvoslatok perköltség bírósági határozat adatai A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában peres eljárása nincs folyamatban. Debrecen, október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

19 7/C. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz GÉPJÁRMŰVEK Sorszám Gépjármű forgalmi rendszáma Gépjármű gyártmánya Gépjármű típusa Forgalmi engedély száma Törzskönyv száma Megjegyzés A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságától a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában gépjármű nem kerül átadásra. Debrecen, október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

20 8. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK közbeszerzés formája, megnevezése közbeszerzés státusza (előkészítés alatt, folyamatban) közbeszerzési eljárás által érintett hatályos szerződés tárgya közbeszerzési eljárás értéke (millió Ft) december 31-ig várhatóan elindítható eljárás megnevezése első félévében lejáró szerződés megnevezés, amelynek meghosszabítása közbeszerzési eljárás köteles A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságánál a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában közbeszerzési eljárás nincs folyamatban. Debrecen,2012. október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

21 9. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz PÉNZFORGALMI SZÁMLASZÁMOK MEGNEVEZÉSE Pénzforgalmi számlát vezető pénzintézet megnevezése Pénzforgalmi számlát vezető pénzintézet címe Számlaszám elnevezése Elkülönített számla esetén az elkülönítés célja Pénzforgalmi számlaszám alszámlaszám (24 karakter) Számla egyenlege án (millió forint) A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában önálló bankszámlával nem rendelkezik. Debrecen,2012.október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

22 10. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz SZÁLLÍTÓI TARTOZÁSOK ÉS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEK hitelező neve tartozást megalapozó okirat kelte tartozás jogcíme tartozás összege tartozás lejárta tartozás rendezése érdekében tett intézkedések egyéb releváns információk megjegyzés A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában szállítói tartozása nincs. Debrecen,2012.október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

23 11. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Számítógép Sorszám típusa azonosító szám éve Eszköz Leletári Gyári Beszerzés Gyártó Modell/Típus Megjegyzés 1 Pendrive N/A 2012 Kingston 8 GB nincs 2 Nyomtató TH046340X HP Officejet 6500 nincs 3 Fénymásoló- Nyomtató N/A Konica-Minolta Bizhub 162 nincs 4 Monitor UXMT68067 N/A LG Flatron W1934S nincs 5 Nyomtató C2170AUS46 N/A HP Deskjet 520 nincs Sorszám Leltári azonosító Gyári szám LXPFD0X A D2000 Beszerzés éve Gyártó Modell/Típus 2009 Acer Aspire N/A 2008 Gigabyte 945GCM-S2C CPU Típus Intel Pentium T3200 Intel Pentium Dual E2180 MHz RAM HDD Operációs rendszer Megjegyzés 2 GHz 2 GB 160 GB Windows Vista nincs 2.00GHz 2 GB 200 GB Windows XP Home OEM nincs Monitor, nyomtató, szkenner, hálózati eszköz, szünetmentes tápegység, egyéb Szoftverek Sorszám Leltári azonosító Megnevezés Beszerzés éve Felhasználói licencek száma Megjegyzés Debrecen,2012.október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

24 16. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz KIMUTATÁS KÖTELEZETTSÉGÁLLOMÁNYRÓL (az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 24. számú melléklete szerint Intézményi előirányzatok kötelezettségvállalásának alakulása Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok, központi beruházások, központosított előirányzatok kötelezettségvállalásának alakulása Európai uniós támogatással megvalósuló programokhoz kapcsolódó kötelezettségvállalások állományának alakulása A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának a püspökladányi vidéki egység vonatkozásában rövid és hosszú lejáratú kötelezettségállománya nincs. Debrecen,2012.október 31. Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Dombi Imréné Püspökladány Város Önkormányzatának polgármestere

25 13. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz TELJESSÉGI NYILATKOZAT Alulírott Verdó György, mint a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ képviseletében eljáró vezető (a továbbiakban: átadó) kijelentem, hogy a mai napon Püspökladány Város Önkormányzata részére (a továbbiakban: átvevő) az átadás-átvételi megállapodásban foglaltakon túlmenően nem áll rendelkezésemre a Karacs Ferenc Múzeum működése körébe eső adat, információ, tény, okirat, dokumentum, valamint kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljes körűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért teljes felelősséget vállalok. Jelen nyilatkozat elválaszthatatlan részét képezi az átadás-átvételi megállapodásnak. Debrecen, Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője átadó

26 14. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz Kimutatás a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága használatában lévő ingatlanokról Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága Funkció/megnevezés: Cím: Hrsz: Tulajdonos: Déri Múzeum Debrecen, Déri tér Magyar Állam Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás Debrecen, Péterfia u Magyar Állam Bihari Múzeum Berettyóújfalu, Kálvin tér Berettyóújfalu Város Önkormányzata Semsey Andor Múzeum Balmazújváros, Debreceni u Magyar Állam Bocskai István Muzeális Gyűjtemény Hajdúszoboszló, Bocskai u Magyar Állam Karacs Ferenc Múzeum Püspökladány, Kossuth u Püspökladány Város Önkormányzata Hajdúsági Múzeum Hajdúböszörmény, Kossuth u Magyar Állam Kölcsey Emlékház Álmosd, Kölcsey u Álmosd Község Önkormányzata Kovácsműhely Álmosd, Rákóczi u /2 Álmosd Község Önkormányzata Zsellérház Tiszacsege, Óvoda u Tiszacsege Önkormányzata Bocskai Várkastély Nagykereki, Bocskai u /1 Magyar Állam Szűcs Sándor Emlékház Biharnagybajom, Petőfi S. u Magyar Állam Káplár Miklós Gyűjtemény Hajdúböszörmény, Hortobágyi út Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Népművészeti Kiállítóhely Hajdúszoboszló, Bocskai u Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Szoboszlói Galéria Hajdúszoboszló, Bocskai u Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Debrecen, Piac u /1 Magyar Állam Debrecen, Vármegyeháza u. 1/b. 9709/4 Magyar Állam Debrecen, Miklós u /A/11 Magyar Állam Debrecen, Miklós u /A/19 Magyar Állam múzeumi raktár Debrecen, Monti Ezredes u Magyar Állam Debrecen, Füredi u /A/4 Magyar Állam Debrecen, Füredi u /A/3 Magyar Állam Debrecen, Múzeum u Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Debrecen, Böszörményi u /1 Magyar Állam Régészeti Kutató- és Raktárbázis I. Polgár, Hősök u /3 Magyar Állam Régészeti Kutató- és Raktárbázis II. Debrecen, Biczó István kert 0584/146 Magyar Állam Alapító okiratban nem szereplő Debrecen, Jászai Mari tér 7. bérlemény (raktározási céllal) Petőfi Lakásszövetkezet Alapító okiratban nem szereplő NFA-s földterület (a hasznosításból eredő bevétel a Hajdúsági Múzeumot illeti Hajdúböszörmény, külterület 0925 Magyar Állam végrendeleti meghagyás alapján) 1

27 Funkció/megnevezés: Cím: Hrsz: Tulajdonos: Karacs Ferenc Múzeum Püspökladány, Kossuth u Püspökladány Város Önkormányzata Az ingatlan-nyilvántartási állapot bemutatása: Besorolása: belterület Az ingatlan címe: Püspökladány, Kossuth 12. szám Helyrajzi száma: Megnevezése: Múzeum Tulajdonos: a mellékelt tulajdoni lap másolat szerint Kötelezettségek, tények, jogok: a mellékelt tulajdoni lap másolat szerint Az ingatlan környezetének leírása: A vizsgált ingatlan Püspökladány központjához közel helyezkedik el. Frekventált területről van szó. Az ingatlan infrastrukturális ellátottsága, valamint az igazgatásrendészeti viszonyok jók. Közműellátottsága: A tárgyi ingatlan el van látva: - vezetékes vízzel (közüzemi hálózathoz csatlakozik) - szennyvízcsatornával (közüzemi hálózathoz csatlakozik) - fűtés: távhő + radiátorok - villanyárammal /330 V / (közüzemi hálózathoz csatlakozik) A felépítmény bemutatása: 2

28 Hagyományos szerkezetű, földszintes épületről van szó. A beépített nettó alapterülete = 366 m 2. ÖSSZEGZÉS: Műszaki állapot: közepes Probléma: - Azonnal elvégzendő beruházás, felújítás: - Folyamatban lévő beruházás, felújítás: - Feltárt, halasztható felújítás, beruházás: - Csatolt melléklet: - Nem hiteles tulajdoni lap Teljes másolat Debrecen, Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője 3

29 17. számú melléklet a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ és Püspökladány Város Önkormányzata közötti megállapodáshoz TÁJÉKOZTATÓ a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának a püspökladányi vidéki egységet érintő folyamatban lévő ügyeiről, a működőképesség fenntartása érdekében szükséges információkról A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának a püspökladányi vidéki egységet érintő folyamatban lévő, a működőképesség fenntartása érdekében szükséges azonnali intézkedést, döntést igénylő ügye nincs. Debrecen, Verdó György a Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője átadó

30 2. sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T (tervezet) Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. -a és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a alapján, figyelemmel a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 46. -a, valamint a 37/A. (7) bekezdésére Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Karacs Ferenc Múzeum alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: A költségvetési szerv neve: Karacs Ferenc Múzeum Székhelye: 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Alapító szerve: Püspökladány Város Önkormányzata Alapítás ideje: október 1. Törzskönyv szerint: január 1. A költségvetési szerv jogelőd szerve: Az alapító jog gyakorlója, a fenntartó neve, címe: A költségvetési szerv irányító szervének neve, székhelye: Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága 4026 Debrecen, Déri tér 1. Püspökladány Város Önkormányzata 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Az intézmény illetékessége: Püspökladány, Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Nádudvar, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen települések közigazgatási területe Működési köre: Püspökladány, Báránd, Bihardancsháza Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Nádudvar, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen települések közigazgatási területe Az intézmény jogállása: önálló jogi személy Gazdálkodási besorolása alapján: önállóan működő költségvetési szerv, pénzügyi-gazdasági feladatait együttműködési megállapodás alapján Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete (4150 Püspökladány, Petőfi u. 40.) látja el. Szakmai besorolása: területi múzeum, gyűjtőterülete kiterjed Püspökladány, Báránd, Bihardancsháza Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Nádudvar, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen települések közigazgatási területe

31 A költségvetési szerv közfeladata: A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény 37/A., 42., 46. -ai alapján gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról, tudományos feldolgozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, közgyűjteményi és közművelődési feladatok ellátásáról. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Feladata a működési engedélyben meghatározott gyűjtőkörbe (történet, néprajz) tartozó kulturális javak gyűjteménygondozása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint hozzáférhetővé tétele. Gyűjti és feldolgozza a gyűjtőkörébe tartozó kulturális javakat. Rendszerezi és különböző formában bemutatja, hozzáférhetővé teszi a nyilvántartásba vett kulturális javakat. Gondoskodik a nyilvántartásában és kezelésében lévő kulturális javak biztonságos őrzéséről, szakszerű kezeléséről, restaurálásáról-konzerválásáról. Letétként megőrzi a gyűjtőkörébe tartozó, más tulajdonában lévő kulturális javakat. A gyűjteményi munka megalapozottságát szolgáló tudományos kutató, feldolgozó, rendszerező tevékenységet végez, valamint ennek eredményeit közzéteszi. Közönségkapcsolati, közművelődési tevékenységet folytat az általános és a szakmai műveltség növelése céljából. Együttműködik a köznevelési intézményekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokat tart. Feladata ellátásában együttműködik más muzeális intézménnyel, könyvtárral, levéltárral, közművelődési intézménnyel. Szakágazat szerinti besorolása: Múzeumi tevékenység Szakfeladat szerinti besorolása: Könyvkiadás Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység

32 A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységeinek felső határa a módosított kiadási előirányzatok arányában: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok meg jelölése: A feladatellátást szolgáló vagyon: A vagyon feletti rendelkezés joga: Nyilvános pályázati eljárás keretében Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete határozott időtartamra - 5 évre - bízza meg a mindenkori hatályos jogszabályok figyelembevételével. Megbízásához, illetve megbízásának visszavonásához a kultúráért felelős miniszter véleményét ki kell kérni. Kinevezésének és illetménye megállapításának jogát a képviselőtestület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Határozott vagy határozatlan időre, - a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény és végrehajtási rendeletében meghatározott szabályok szerint, illetve a határozott időtartamra a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény alapján foglalkoztathatók. Püspökladány Város Önkormányzata tulajdonában lévő hrsz.-ú Kossuth u. 28. szám alatti ingatlan. A vagyonnal való gazdálkodás során Püspökladány Város Önkormányzatának az önkormányzat vagyonáról, hasznosításáról szóló mindenkor hatályos önkormányzati rendelet szerint kell eljárni. Az intézmény leltárában szereplő kulturális javak elidegenítésére, kölcsönbe adására, cseréjére a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény alapján kerülhet sor. Az alapító okiratot érintő változást az intézmény vezetője - a változás bekövetkezésétől számított 30 napon belül - köteles a felügyeleti szervnek bejelenteni. Záradék: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Karacs Ferenc Múzeum alapító okiratát a./2012. (XII. 29.) számú határozatával hagyta jóvá. Jelen alapító okirat A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. törvény módosításáról szóló évi CLII. törvény 30. (3) bekezdése alapján január 1. napján lép hatályba. Püspökladány, D o m b i Imréné polgármester

33 3. sz. melléklet M E G B Í Z Á S Püspökladány Város Önkormányzata a./2012.(xi. 29.) önkormányzati testületi határozatával megbízza KISS ISTVÁNNÉ (an.:.., adóazonosító száma:, TAJ száma: ) 4150 Püspökladány, Szigligeti u. 18. sz. alatti lakost, a Karacs Ferenc Múzeum (4150 Püspökladány, Kossuth u. 28.) igazgatói feladatainak ellátásával. A megbízás január 01. napjától december 31. napjáig szól. Személyi alapbérét és magasabb vezetői pótlékát a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a végrehajtásáról szóló 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet 3.sz. melléklete előírásainak megfelelően állapítja meg. Besorolás: Garantált illetmény: Magasabb vezetői pótlék: Közművelődési pótlék: Illetmény összesen: F fizetési osztály, 13. fokozat Ft Ft Ft Ft Közalkalmazotti jogviszonyával kapcsolatban a munkáltatói jogkört Püspökladány Város Önkormányzata, illetve a polgármester gyakorolja. Püspökladány, január 1. D o m b i Imréné polgármester munkáltató Fenti megbízást elfogadom: K i s s Istvánné munkavállaló

ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS

ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: Baranya Megyei Intézményfenntartó Központ Székhelye: Pécs, Széchenyi tér 9. Képviseli: dr. Gálné dr. Babinecz Erzsébet központvezető Törzsszáma:

Részletesebben

ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS

ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: Vas Megyei Önkormányzat Székhelye: 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1. Képviseli: Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke Törzsszáma:

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL

MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL amely létrejött egyrészről: Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ Székhelye: 9021 Győr, Árpád u. 32. Képviseli: Major

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Szlovák Tájház fenntartói jogának átadás-átvétele

ELŐ TERJESZTÉS Szlovák Tájház fenntartói jogának átadás-átvétele 2. Napirend Szlovák Tájház fenntartói jogának átadás-átvétele 2. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Szlovák Tájház fenntartói jogának átadás-átvétele Tisztelt Képviselő-testület! Az Országgyűlés a 2012. október 8-ai

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/ Fax: 89/ PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 174. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. december 13-i ülésére Tárgy: Gróf Esterházy

Részletesebben

191/2013. (XI. 13.) önkormányzati határozat. HEVA Kft-ből járóbeteg szakellátási feladat kiválása

191/2013. (XI. 13.) önkormányzati határozat. HEVA Kft-ből járóbeteg szakellátási feladat kiválása 191/2013. (XI. 13.) önkormányzati határozat HEVA Kft-ből járóbeteg szakellátási feladat kiválása 1. Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi szakfeladat ellátása kapcsán azt az elvi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1114-1/2012./I. Üi.: dr. Dobó A./Juhaszné Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: József Attila Múzeum fenntartói

Részletesebben

Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-24729/2012. Témafelelős: dr. Tabajdi Ágnes Mihály Béláné

Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-24729/2012. Témafelelős: dr. Tabajdi Ágnes Mihály Béláné Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-24729/2012. Témafelelős: dr. Tabajdi Ágnes Mihály Béláné Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító

Részletesebben

XII-371/3787/2012. SZ. HATÁROZAT MELLÉKLETE

XII-371/3787/2012. SZ. HATÁROZAT MELLÉKLETE XII-371/3787/2012. SZ. HATÁROZAT MELLÉKLETE MEGÁLLAPODÁS a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadásátvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszám átadásról,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

amely létrejött egyrészről

amely létrejött egyrészről MEGÁLLAPODÁS a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadásátvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszám átadásról, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyonelemek,

Részletesebben

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: OKT-46149-4/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Déri Múzeum alapító okiratát a következők

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

JAVASLAT. Intézményi alapító okirat módosítására

JAVASLAT. Intézményi alapító okirat módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-172 /2012. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Intézményi alapító

Részletesebben

VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ

VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ Dunaharaszti Város Önkormányzata VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép: II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 264 MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: A Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévı könyvtár és múzeum átadás-átvételével kapcsolatos döntések meghozatala E L İ T E R J

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 317/2012. (XII.12.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 317/2012. (XII.12.) önkormányzati határozata. Napirend megállapítása Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 317/2012. (XII.12.) önkormányzati határozata Napirend megállapítása 1.) Önkormányzati intézményekben adható egyszeri juttatás Előadó: Dr. Fekete Zoltán

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S alapító okirat módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S alapító okirat módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S alapító okirat módosítására Tisztelt Képviselő-testület! A szakfeladatrendről

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

(a továbbiakban együtt: Felek) között alulírott helyen és napon a következő feltételekkel: I. ELŐZMÉNYEK

(a továbbiakban együtt: Felek) között alulírott helyen és napon a következő feltételekkel: I. ELŐZMÉNYEK MEGÁLLAPODÁS a Polgár Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint a feladatellátáshoz

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. május 28-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: A Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház alapító okiratának módosítása. Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 11-ei rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 11-ei rendes ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés

Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Bródy Sándor

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL

MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI JOG, ILLETVE KÖTELEZETTSÉG ÁTADÁS-ÁTVÉTELÉRŐL amely létrejött egyrészről: Verőce Község Önkormányzata Adószám: 15731144-2-13 Törzskönyvi azonosító száma: 731146 székhely: 2621 Verőce,

Részletesebben

1. számú melléklet. Önkormányzati hivatal elhelyezésére szolgáló ingatlanok, illetve a járási hivatal részére átadott egyéb ingatlanok

1. számú melléklet. Önkormányzati hivatal elhelyezésére szolgáló ingatlanok, illetve a járási hivatal részére átadott egyéb ingatlanok 1. számú melléklet Önkormányzati hivatal elhelyezésére szolgáló ingatlanok, illetve a járási hivatal részére átadott egyéb ingatlanok Önkormányzati hivatal járási hivatal részére átengedett ingatlanai/ingatlanrészei

Részletesebben

K i v o n a t ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 203/2012.(XII. 13.) számú. h a t á r o z a t a. Megállapodás jóváhagyásáról

K i v o n a t ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 203/2012.(XII. 13.) számú. h a t á r o z a t a. Megállapodás jóváhagyásáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 3298/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 31-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. (a továbbiakban együtt: Felek) között alulírott helyen és napon a következő feltételekkel: I. ELŐZMÉNYEK

MEGÁLLAPODÁS. (a továbbiakban együtt: Felek) között alulírott helyen és napon a következő feltételekkel: I. ELŐZMÉNYEK MEGÁLLAPODÁS a Szajol Község Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint a feladatellátáshoz

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával

Részletesebben

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület

Részletesebben

Nagy Szilárd polgármester

Nagy Szilárd polgármester KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S szociális alapszolgáltatási és gyermekjóléti alapellátási feladatok intézményi társulás keretében történő

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda

Részletesebben

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép: Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén 1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

[ 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése

[ 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése Sorszám: Ji Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Bizottság: Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Alapító Okiratának módosítása Szvitán Zoltán pénzügyi osztályvezető Bereezki Ivett pénzügyi ügyintéző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Marcali Múzeum alapító okiratának módosításáról Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Marcali Múzeum alapító okiratának módosításáról Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8701 Marcali, Rákóczi utca 11., Telefon: 85/501-000 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 3240/5/2017. 4. számú előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó ELŐTERJESZTÉS a

Részletesebben

KÖZNEVELÉSI SZERZŐDÉS

KÖZNEVELÉSI SZERZŐDÉS KÖZNEVELÉSI SZERZŐDÉS a köznevelési intézmények települési nemzetiségi önkormányzati fenntartásba vételével összefüggő intézményi átadás-átvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint

Részletesebben

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról. Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 24-én tartandó ülésére A Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola működtetésének átadásával kapcsolatban Előterjesztést készítette:

Részletesebben

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika ELŐTERJESZTÉS a Berettyóújfalui Szakképzési Centrummal kötendő megállapodásról 2013. január 1-jétől a közoktatási

Részletesebben

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát. Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:

Részletesebben

Megállapodás a járási hivatalok kialakításához

Megállapodás a járási hivatalok kialakításához Megállapodás a járási hivatalok kialakításához amely létrejött egyrészről: Hámori György polgármester, Kapuvár Város Önkormányzata Székhely:9330 Kapuvár, Fő tér 1. Statisztikai számjele:15728025-8411-321-08

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester

Részletesebben

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA Egy kisvárosi önkormányzat önállóan tartja fenn művelődési házát és könyvtárát.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 45.598/2012. Javaslat a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet, valamint a Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet átvételével kapcsolatos döntések

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Intézmény alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. (a továbbiakban együtt: Felek) között alulírott helyen és napon a következő feltételekkel: I. ELŐZMÉNYEK

MEGÁLLAPODÁS. (a továbbiakban együtt: Felek) között alulírott helyen és napon a következő feltételekkel: I. ELŐZMÉNYEK MEGÁLLAPODÁS a Pilis Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint a feladatellátáshoz

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján

Részletesebben

Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére

Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Döntéshozatal: minősített többség V-3/2014. Nyü. Ügyiratszám: /2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-ai ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok. Okirat száma: 0-/9-15/01. Módosító okirat A Pécs Közgyűlése által 01. május 4. napján kiadott 08-8/08-/01. okiratszámú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti

Részletesebben

110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Fenntartói jog átadása FENNTARTÓI JOG ÁTADÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS

110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Fenntartói jog átadása FENNTARTÓI JOG ÁTADÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS 110/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat Fenntartói jog átadása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a fenntartásában működő Eötvös József Középiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó fenntartói

Részletesebben

TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 32. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Többsincs Óvoda és Bölcsöde Alapító Okiratának módosítása. Tura Város Önkormányzatának

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről

MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről MEGÁLLAPODÁS a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadásátvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszám átadásról, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyonelemek,

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS (TERVEZET )

MEGÁLLAPODÁS (TERVEZET ) MEGÁLLAPODÁS (TERVEZET 2016.11.07) a Csorvás Város Önkormányzat által működtetett köznevelési intézmény(ek) és pedagógiai szakszolgálati intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat József Attila Városi Könyvtár és Muzeális

Részletesebben

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére 2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. június 24-én, 7 00 órakor megtartandó ülésére A Rábapatonai Katica Óvoda Alapító Okiratának előterjesztése

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 2/2018. (I. 25.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben