Összefoglaló. Megállapítja, a bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló. Megállapítja, a bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal"

Átírás

1 03-3/9-4/2011. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság március 2-án, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dr.Hoppál Péter: köszönti az ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a bizottság 5 fővel határozatképes és az ülést 9 óra 15 perckor megnyitja. A kiküldött napirendhez képest módosító indítvány, javaslat nem lévén, kéri a napirendi sor elfogadását. Megállapítja, a bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 1. Közművelődési megállapodások megkötése A bizottság 4 igen és 1 nem szavazattal az alábbi állásfoglalást hozta: 22/2011. (03.02.) számú á l l á s f o g l a l á s a közművelődési megállapodások megkötéséről 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kössön közművelődési megállapodást az alábbi szervezetekkel, március 17. napjától december 31. napjáig tartó határozott időre, az előterjesztés mellékletét képező tartalommal: - Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, - August Senoa Horvát Klub, - Lenau Egyesület. 2. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy évben a város költségvetési rendeletében határozza meg, hogy az átadott feladatok ellátásáért külön megkötendő támogatási szerződés

2 2 keretében milyen mértékű pénzügyi támogatást biztosít az egyes szervezetek részére. 3. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Pécsbányáért Egyesülettel Pécsett, napján, 08-8/323-6/2011 ügyszám alatt kötött közművelődési megállapodást a megállapodás 12. pontjába foglaltak alapján azonnali hatállyal mondja fel. 4. A Bizottság felkéri az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét, hogy a közművelődési megállapodások tervezetét terjessze a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság, valamint a Közgyűlés elé. Határidő: március 17. Felelős: Pavlovics Attila vezető-főtanácsos 2. Beszámoló az Eck Imre Közalapítvány tevékenységéről A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 23/2011. (03.02.) számú h a t á r o z a t a az Eck Imre Közalapítvány tevékenységéről szóló beszámolóról Az Oktatási és Kulturális Bizottság, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közgyűlési hatáskörök átruházásáról és egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 35/2010. (XI.22.) önkormányzati rendelete mellékletében kapott felhatalmazás alapján a következő határozatot hozza: Az Oktatási és Kulturális Bizottság az Eck Imre Közalapítvány tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. A Bizottság a Közalapítvány tevékenységét eredményesnek ítéli.

3 3 A Bizottság utasítja az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét, hogy a beszámoló elfogadásáról az Eck Imre Közalapítvány elnökét értesítse. Határidő: Felelős: azonnal Csizmadiáné Horváth Andrea tanácsos 3-6. Közterületek-használata A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 24/2011. (03.02.) számú h a t á r o z a t a a Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület közterülethasználat engedélyezési kérelméről Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy a Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület szervezésében az alábbi rendezvény valósuljon meg a Széchenyi téren. A Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület, fúvószenekari rendezvény április 01 én óra között. A Bizottság felhívja a rendező szervezet figyelmét a tér állagának megóvására, valamint a környező intézményekkel való programegyeztetésre. A közterületek használatáról szóló 31/2008. (10.15.) Ör. 14. (7) bekezdése alapján Az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen tervezett rendezvényre a közterület kezelője az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága egyetértő határozatát köteles beszerezni. Határidő: április 1. Felelős:

4 4 Szabó Péter főtanácsos Bagoly Attila osztályvezető Dr. Kiss Tibor ügyvezető / Referatúrán keresztül Koller Zsolt kereskedelmi vezető / Referatúrán keresztül Hábel János kérelmező / Referatúrán keresztül Dr. Hoppál Péter: az Ignotus Kulturális Iroda közterület használatának engedélyéhez teszi fel a kérdést. A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 25/2011. (03.02.) számú h a t á r o z a t a az Ignotus Kulturális Iroda közterület-használat engedélyezési kérelméről Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy az Ignotus Kulturális Iroda szervezésében az alábbi rendezvény valósuljon meg a Kossuth téren. Szent György heti hagyományőrző vásár, április között. A Bizottság felhívja a rendező szervezet figyelmét a tér állagának megóvására, valamint a környező intézményekkel való programegyeztetésre. A közterületek használatáról szóló 31/2008. (10.15.) Ör. 14. (7) bekezdése alapján Az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen tervezett rendezvényre a közterület kezelője az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága egyetértő határozatát köteles beszerezni. Határidő: április 16. Felelős: Szabó Péter főtanácsos Bagoly Attila osztályvezető Dr. Kiss Tibor ügyvezető / Referatúrán keresztül Koller Zsolt kereskedelmi vezető / Referatúrán keresztül Kölcsey-Gyurkóné Baka Sára / Referatúrán keresztül

5 5 Dr. Hoppál Péter: a KossutTér2010 Egyesület kérelmét az elhangzott kiegészítéssel (önkéntesek bevonása) együtt kéri elfogadni. A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 26/2011. (03.02.) számú h a t á r o z a t a a KossuthTér2010 Egyesület közterület-használat engedélyezési kérelméről Az Oktatási és Kulturális Bizottság abban az esetben ért egyet a KossuthTér2010 Egyesület szervezésében, a Kossuth téren, május között tartandó I. Pécsi Országos Bormustra című rendezvény megvalósulásával, ha önkéntesek bevonásával a közterület védelmét a négynapos rendezvény idején a téren és környezetében biztosítja a szervező. A Bizottság felhívja a rendező szervezet figyelmét a tér állagának megóvására, valamint a környező intézményekkel való programegyeztetésre. A közterületek használatáról szóló 31/2008. (10.15.) Ör. 14. (7) bekezdése alapján Az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen tervezett rendezvényre a közterület kezelője az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága egyetértő határozatát köteles beszerezni. Határidő: május 12. Felelős: Szabó Péter főtanácsos Bagoly Attila osztályvezető Dr. Kiss Tibor ügyvezető / Referatúrán keresztül Koller Zsolt kereskedelmi vezető / Referatúrán keresztül Nagy Eszter kérelmező / Referatúrán keresztül Dr. Hoppál Péter: a Pécsi Országos Színházi Fesztivál tíz év óta bevált rendezvényük, mely igen nagy érdeklődésre tesz szert. Erre való tekintettel a kft. közterület-használatának elfogadására teszi fel a kérdést. A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

6 6 27/2011. (03.02.) számú h a t á r o z a t a a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. közterülethasználat engedélyezési kérelméről Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. szervezésében a következő rendezvény megvalósuljon a Széchenyi téren, a Kossuth téren, a Sétatéren, a Jókai téren, a Színház téren és Király utcában. XI. Pécsi Országos Színházi Találkozó június között. A többször módosított 31/2008. (10.15) Ör. 6. /1/ p) pontja szerint a Pécsi Országos Színházi Találkozó azon rendezvényei, amelyeket a közönség belépődíj, vagy más ellentételezés nélkül tekinthet meg, mentesülnek a közterület-használati díj megfizetésének kötelezettsége alól. A Bizottság felhívja a rendező szervezet figyelmét a rendezvény által igénybevett közterületek állagának megóvására, valamint a környező intézményekkel való programegyeztetésre. A közterületek használatáról szóló 31/2008. (10.15.) Ör. 14. (7) bekezdése alapján Az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen tervezett rendezvényre a közterület kezelője az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága egyetértő határozatát köteles beszerezni. Határidő: június 9. Felelős: Szabó Péter főtanácsos Bagoly Attila osztályvezető Dr. Kiss Tibor ügyvezető / Referatúrán keresztül Koller Zsolt kereskedelmi vezető / Referatúrán keresztül Stenczer Béla kérelmező / Referatúrán keresztül 7. A Bóbita Bábszínház alapító okiratának módosítása

7 7 A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi állásfoglalást hozta: 28/2011. (03.02.) számú á l l á s f o g l a l á s a a Bóbita Bábszínház alapító okiratának módosításáról 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Bóbita Bábszínház részére, feladatai ellátásához biztosított Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló, Pécs, Mária u. 18. szám alatti ingatlant az intézmény használatából, kezeléséből április 1. napjától kezdődően vonja ki és minősítse forgalomképes vagyontárgynak. 2. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Bóbita Bábszínház alapító okiratának 1. és 6. pontjait április 1-i hatállyal módosítsa az alábbiak szerint: 1. Székhelye: 7626 Pécs, Felsővámház utca Az intézmény tevékenységei: alaptevékenységei: Kőszínházak tevékenysége Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 3. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Bóbita Bábszínház alapító okirata 8. pontjának szövegét törölje és helyébe az alábbi szöveg kerüljön: 8. Az intézmény gazdálkodási jogköre: önállóan működő Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése által jóváhagyott együttműködési megállapodás alapján a Pécsi Nemzeti Színház látja el a pénzügyi-gazdasági feladatait. 4. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek hogy adjon felhatalmazást a polgármesternek és a jegyzői hatáskörök gyakorlásával felruházott aljegyzőnek az alapító okirat módosításának és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratnak az előterjesztés 1. és 2. számú melléklet szerinti tartalommal történő aláírására. 5. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek hogy utasítsa a Pénzügyi Főosztály vezetőjét, hogy az 1. pont szerinti ingatlan intézményi

8 8 használatból történő kivonását és forgalomképessé minősítését a vagyonnyilvántartáson vezesse át, valamint az alapító okirat módosításának a Magyar Államkincstár törzskönyvi nyilvántartásán történő átvezetéséről gondoskodjon és az intézmény adataiban történt változást az előadó-művészeti szervezetek nyilvántartását végző Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak jelentse be. 6. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek hogy utasítsa a Referatúra vezetőjét, hogy a 1. pont szerinti ingatlan intézményi használatból történő kivonását és forgalomképessé minősítését az ingatlanvagyon-kataszteren vezesse át, valamint az ingatlan intézménytől történő átvételéről gondoskodjon. Határidő: március 17. Felelős: Dr. Lovász Nóra vezető-tanácsos 8. Pécsi Kulturális Központ beadott pályázatainak utólagos jóváhagyása A bizottság 3 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta: 29/2011. (03.02.) számú á l l á s f o g l a l á s a Pécsi Kulturális Központ beadott pályázatainak utólagos jóváhagyásáról 1. A Bizottság utólagosan jóváhagyja, hogy a Pécsi Kulturális Központ Pécsi Kulturális Központ hangversenysorozata régi és új helyszíneken címmel pályázatot nyújtson be a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Szakmai Kollégiumának kiírására. A pályázatban szereplő 50 % önrészt az intézmény jegybevételéből és egyéb saját bevételéből finanszírozza, az önkormányzati forrást nem érinthet. 2. A Bizottság utólagosan jóváhagyja, hogy a Pécsi Kulturális Központ IH-Metronóm Jazz Klub és Szabadtéri Fesztiválok

9 9 programsorozat támogatása címmel pályázatot nyújtson be a Nemzeti Kulturális Alap Zenei Szakmai Kollégiumának kiírására. A pályázatban szereplő 50 % önrészt az intézmény jegybevételéből és egyéb saját bevételéből finanszírozza, az önkormányzati forrást nem érinthet. Határidő: március 17. Felelős: Dr. Kovács Katalin csoportvezető Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Kovács Katalin csoportvezető Decsi János főosztályvezető Virág Eszter projektmenedzser 9. Megállapodás kötése az Üres Tér Egyesülettel A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi állásfoglalást hozta: 30/2011. (03.02.) számú á l l á s f o g l a l á s a Megállapodás kötéséről az Üres Tér Egyesülettel 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság támogatja, hogy a börtönszínház drámapedagógiai és reintegrációt elősegítő feladatát megvalósító Üres Tér Egyesülettel Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata kössön megállapodást, december 31. napjáig. 2. A Bizottság felkéri a Humán Főosztály vezetőjét, az erről szóló előterjesztést a megállapodás tervezettel együtt, a Közgyűlés soron következő ülésére készítse el. Határidő: március 17. Felelős: Dr. Maulné dr. Tóth Csilla főosztályvezető Dr. Maulné dr. Tóth Csilla főosztályvezető Svingerné Szilágyi Judit főtanácsos

10 Szakképző osztály indítása a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskolában A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 31/2011. (03.02.) számú h a t á r o z a t a Szakképző osztály indításáról a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskolában 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság a közgyűlési hatáskörök átruházásáról és egyes önkormányzati rendeletek módosításáról szóló 35/2010.(XI.22.) önkormányzati rendelet 2. -ában átruházott hatáskörében eljárva engedélyezi, hogy a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola a 2011/2012-es tanévben a Cipész, cipőkészítő, cipőjavító elnevezésű szakmában 0,5 osztályt indítson. 2. A plusz 0,5 osztály indítását az intézmény a 2011/2012-es tanévre engedélyezett óraszáma terhére szervezi meg, az intézkedésnek pedagógus álláshely igénye nincs. Határidő: szeptember 1. Felelős: Déri Tibor igazgató Cselik László vezető-főtanácsos Déri Tibor igazgató / a Referatúrán keresztül 11. A személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi ellátások, oktatási nevelési intézményekben biztosított szolgáltatások térítési díjairól szóló rendelet megalkotása A bizottság 4 igen 1 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta

11 11 32/2011. (03.02.) számú á l l á s f o g l a l á s a a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi ellátások, oktatási nevelési intézményekben biztosított szolgáltatások térítési díjairól szóló rendelet megalkotásáról 1) Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért a rendelettervezettel. 2) A Bizottság felkéri a Humán Főosztályt, hogy az állásfoglalás alapján gondoskodjék az előterjesztés Pénzügyi és Gazdasági Bizottság és közgyűlési elkészítéséről. Határidő: március 17. Felelős: Dr. Maulné dr. Tóth Csilla főosztályvezető Dr. Maulné dr. Tóth Csilla főosztályvezető 12. Oktatási Albizottság létrehozásának kezdeményezése A bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal az alábbi állásfoglalást hozta: 33/2011. (03.02.) számú á l l á s f o g l a l á s a Oktatási Albizottság létrehozásának kezdeményezéséről 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 17/2007. (04.30.) számú rendelet 48. -ban foglaltak alapján, az Oktatási és Kulturális Bizottság munkájának szakmai segítése céljából hozzon létre Oktatási Albizottságot. 2. A Bizottság az Albizottság tagjainak számát 3 főben javasolja meghatározni, az alábbi személyi javaslatok figyelembevételével:

12 12 A Bizottság az Oktatási Albizottság elnökének Bognár László képviselőt, további két tagjának Lengvárszky Attila és Meixner András képviselőt javasolja megválasztani. 3. A Bizottság felkéri az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét, hogy az Oktatási Albizottság közgyűlési létrehozását követően, készítse el az Albizottság ügyrendjét, amelyet véleményezés céljából terjesszen a soron következő bizottsági ülés elé. 4. A Bizottság felkéri az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét a közgyűlési előterjesztés elkészítésére. Határidő: március 17. Felelős: Dr. Jung Mária vezető-főtanácsos 13. Egyebek Iskolai beíratások, induló első osztályok; Tájékoztatáskérés a PANNON Szaszet, Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola és a Pécsi Központi Képzőhely belső vizsgálatával kapcsolatos intézkedési terv végrehajtásáról. Dr. Hoppál Péter: további megtárgyalandó téma nem lévén, megköszöni az aktív részvételt és az ülést 11 óra 05 perckor azzal zárja, hogy a bizottság március 9-én, 9 órakor folytatja munkáját. K. m. f. Dr. Hoppál Péter a bizottság elnöke Az összefoglalót készítette: Sámóczi Piroska vezető-főtanácsos

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

Összefoglaló. az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126.

Összefoglaló. az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. 03-3/9-13/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Dr. Hoppál Péter elnök, Lengvárszky

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Összefoglaló. A bizottság az ülés napirendjét az elhangzott módosításokkal 4 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A bizottság az ülés napirendjét az elhangzott módosításokkal 4 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-7/2011. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2011. április 6-án, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén. 03-3/28-4/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Juhászné Dr. Müllner Marianna a

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről 03-3/12-28/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2011. november 10-ei üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Pécs, Széchenyi tér 1.) I. emelet

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának 3/2016.(01.13.) számú h a t á r o z a ta Pécs Megyei Jogú Város 2016. évi rendezvényekhez kötődő közterület-használat

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal 03-3/9-8/2016. Összefoglaló a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. május 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Bognár László elnök,

Részletesebben

a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról

a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 310/2011. (06. 23.) számú határozata a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról 1. Pécs Megyei

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. 03-3/15-1/2017. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2017. január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter a

Részletesebben

A napirendhez egyéb javaslat hiányában a módosításra figyelemmel kéri annak elfogadását.

A napirendhez egyéb javaslat hiányában a módosításra figyelemmel kéri annak elfogadását. 03-3/9-3/2015. Összefoglaló a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2015. február 25-én megtartott rendes üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Bognár László elnök,

Részletesebben

az Oktatási és Kulturális Bizottság március 9-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről

az Oktatási és Kulturális Bizottság március 9-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről 03-3/9-5/2011. Ö s s z e f o g l a l ó az Oktatási és Kulturális Bizottság 2011. március 9-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag 03-3/63-20/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. július 31-én, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyőlése Oktatási és Kulturális Bizottságának

Pécs Megyei Jogú Város Közgyőlése Oktatási és Kulturális Bizottságának melléklet 2/2010. (10.28.) számú a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi Nonprofit Kft. közterület-használat engedélyezési kérelmérıl Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi

Részletesebben

Összefoglaló. a Kulturális és Köznevelési Bizottság november 18-án megtartott üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126.

Összefoglaló. a Kulturális és Köznevelési Bizottság november 18-án megtartott üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. 03-3/9-10/2015. Összefoglaló a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2015. november 18-án megtartott üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Bognár László elnök, Vozár

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Gazdag István bizottsági tag Huba Csaba bizottsági tag Erb József bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Gazdag István bizottsági tag Huba Csaba bizottsági tag Erb József bizottsági tag 03-3/83-19/2014. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2014. július 2-án, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről 03-3/11-24/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2011. október 5-ei üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Moór Eszter: köszönti az ülésen megjelenteket.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 259/2008. (05. 29.) sz. határozata a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város közoktatását meghatározó stratégiai dokumentumokban

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. /2012. (04.02.) számú állásfoglalása. A közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. /2012. (04.02.) számú állásfoglalása. A közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése OKTATÁSI ALBIZOTTSÁGÁNAK /2012. (04.02.) számú állásfoglalása A közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról Az Oktatási Albizottság javasolja

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40059 69/2014 Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság 3 egybehangzó igen szavazattal a napirendet elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság 3 egybehangzó igen szavazattal a napirendet elfogadta. 03-3/32-2/2016. ÖSSZEFOGLALÓ a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2016. január 27-én a Városháza II. emelet 203. számú helységében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/74-11/2015. Ügyintéző:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő

Részletesebben

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető 03-3/63-11/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. május 7-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2013. (09.19.) számú határozata Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről 1.) A Közgyűlés a Pécs és Környéke

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2015. április 22-én a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott üléséről

ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2015. április 22-én a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott üléséről 1 03-3/11-8/2015. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2015. április 22-én a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott üléséről Jelen vannak: Sztojkovics Éva bizottsági elnök,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. április 5-én 14.35 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D 2016. ÁPRILIS 26-ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c.) i: 61-69. N A P I R E N D 1. Előterjesztés Tiszavasvári Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 3/2016. (II.18.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N

Részletesebben

Iktatószám: 542-4/2007

Iktatószám: 542-4/2007 JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Népjóléti és Sport Bizottságának. a Népjóléti és Sport Bizottság 2016.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Népjóléti és Sport Bizottságának. a Népjóléti és Sport Bizottság 2016. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Népjóléti és Sport Bizottságának 11/2016. (01.27.) számú h a t á r o z a t a a Népjóléti és Sport Bizottság 2016. évi munkatervéről 1. A Bizottság úgy dönt,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., Dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E

SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2007. II. félévi M U N K A T E R V E július 1./ Döntés intézményfenntartó társulások /óvoda, iskola/ működtetéséről: - alapító okiratok módosítása, - társulási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 29-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 29-én megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 212/2016. (XI.30.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. november 30-i nyilvános ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató

Részletesebben

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Borkai Zsolt polgármester előterjesztése. Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS 9021 Győr, Városház tér 1.. napirendi pont Borkai Zsolt polgármester előterjesztése Tájékoztató a bizottságok és a településrészi önkormányzatok átruházott hatáskörben hozott határozatairól

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tapolca Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Tapolca Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezető KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 1038-4/2015. JEGYZŐKÖNYV Készlüt: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én 15:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Balatonhenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési Bizottság /VFB/ február 21-ei üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési Bizottság /VFB/ február 21-ei üléséről Ügyiratszám: VI/58592-05/2013. JEGYZŐKÖNYV a Városfejlesztési Bizottság /VFB/ 2013. február 21-ei üléséről Az ülés helye: Sopron, Fő tér 1. Az ülés ideje: 2013. február 21. 15.00 óra Jelen lévő bizottsági

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkaterve. A Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkatervének elfogadása

Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkaterve. A Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkatervének elfogadása Kulturális és Köznevelési Bizottság 2017. évi munkaterve Január 18. Február 15. Március 22. A Kulturális és Köznevelési Bizottság 2017. évi munkatervének elfogadása Óvodák nyári zárva tartásának meghatározása

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 27-én 15.30 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre:

/2010. (11.18.) számú határozata. Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról. 3. Az intézmény gazdálkodási jogköre: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK /2010. (11.18.) számú határozata Szociális és gyermekjóléti intézmények alapító okiratainak módosításáról 1. A Közgyűlés az Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október 17-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október 17-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-15/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. október 17-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

H A T Á R O Z A T K I V O N A T

H A T Á R O Z A T K I V O N A T Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-30/2016. I. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2016. március 10-ei rendes nyílt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből 32/2016.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi

Részletesebben

(IV ) 45/2011. (IX.27.)

(IV ) 45/2011. (IX.27.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének../2015. (IV ) önkormányzati rendelete az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. március 26. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 16-án megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 16-án megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. június 16-án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről 1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága szeptember 17-én tartott üléséről. Városüzemeltetési Iroda

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága szeptember 17-én tartott üléséről. Városüzemeltetési Iroda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2010. szeptember 17-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Póda Jenő a bizottság alelnöke Lauer

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.

J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők. 1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága Ikt. szám: 17-2/7/2012. JEGYZŐ KÖNYV amely készült a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 2012. augusztus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület február 26-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület február 26-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám: 301/ 64-4 /2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2016. február 26-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság december 12-én 11:30 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. december 12-én 11:30

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete január 14-én. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat:1-3. Rendelet: 1-4. Jegyzőkönyv Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Zalamerenye Község Önkormányzata

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2016. február 11-én 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben